Pesti Napló, 1874. július (25. évfolyam, 148-174. szám)

1874-07-22 / 166. szám

16­­. szám. Szerkesztési iroda, Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Budapest, Szerda, július 22.1874. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület, A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési sz* t íté’c! Postán küldve, vagy Budapest.. házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt, 3 hónapra . . . 6 frt — kr 6 hónapra . .­­ 12 . — . Az esti kiadás postai kü­lönküldéseér* felülfizetés évnegyedenként 1 ftfrint. Az előfizetés az év folytán*­minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó ebé napjától alámu­tatik. 25. évi folvai­i h­irdetéseit szintúgy mint előfizetők KIADÓ-HIV­AT­A­LEK Barátok-tere, Athenaeum­ és M?­küldendők Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. A »Pesti Napló« reggeli lapja aug. 1-sején kezdi meg Castelar, a világ­hírű író és államférfi a »Egy szív története« czimű két kötetes nagy érdekű regényének közlését. A kitűnő bécsis regényt most for­dítják a műveit világ minden nyelvére, ma­gyarra az eredeti spanyolból Beksics Gusztáv fordítá. Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó - hivatalának (Ferencziek­­ tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló" szerkesztő- és kiadó-h­ivatala. Budapest, július 21. Rémülettel gondolnak sokan azon gaz­dasági forradalomra, melyet a romániai s szerb vasutak kiépítése s a magyarországi közleke­dési hálózattal leendő csatlakozása mezőgaz­dasági termékeink árában és visszahatólag földbirtokunk értékében fölidézni fog. Visz­­hangzott ez aggodalom szava a temesvár-or­­sovai vasút engedélyez­te fölötti vita folya­mán a képviselőházban, és kifejezést telt az akadémiai »Nemzetgazdasági Szemle« leg­közelebb megjelent első füzetének egyik czikkében,melynek­ befejező részét közöljük és melynek egy másik közérdekű momentumára itt visszatérünk. Előre is kimondhatjuk, hogy mi ré­szünkről nem foglalunk helyt azon pessimis­­ták sorában, kik vészes krizist látnak abban, hogy az oláh, szerb és boszniai közlekedési hálózat kiépülése folytán gabnatermelésük­nek egy nagy része Magyarországon át veszi útját, vagy épen Magyarországon keres pia­­czot. Ellenkezőleg nagy hasznát veheti a for­dulatnak hazánk; csak idején ismerje föl a változást, melyet nemzetgazdaságában meg­honosítania kell és haladjon előre önkényt és öntudatosan, de ne várja be, míg az esemé­nyek nyomása által előretolatik. Ezen uj po­­sitio körüli tájékozás hosszasan, éveken át fogja az elméket foglalkoztatni s népünk vérmes hajlamai mellett szinte kívánatosnak tartjuk, ha néha-néha sötétebb színben fes­tik a jövőt, mint közelebb tekintve a mi sze­meink előtt jelentkezik. Hogy azon szűk körre szorítsuk ezúttal themünkat, a­melyen belül ez egy hírlapi czikkben megvitatható, csak azt kívánjuk el­dönteni, hogy vájjon a magyarországi föld­járadék csakugyan nagy csökkenésnek lesz-e kitéve a keleti vasúti csatlakozások létrejötte után? A »Nemzetgazdasági Szemle« idézett czikke ugyanis erre határozott igennel felel és szerinte a föld értékének e csökkenése nagy rázkódtatással fog járni. Az »N. Sz.« ugyanis kifejti,hogy »a közlekedési eszközök teremtésével egy körülmény szokott együtt járni: a vonalak mentén a földbirtokok értékének emelkedése. Ezt láttuk legközelebb a magyar vasút­hálózat vonalainál, és így a földbirtok értéke, illető­leg az ennek megfelelő járadék a keleti vasutak men­tén is, tehát egész Románia, Szerbia, Bos­znia és Tö­rökországban tetemesen fog emelkedni. Midőn a magyar vasutak megnyittattak, úgy a rente emelkedése, mint az élelmi­szerek általános drágulása érezhető volt nálunk is. A kiviteli vasutak megnyitásakor egyszerre rohamosan, de azóta is ál­landóan emelkedett csak a budapesti piac­on is az élelmi­szerek ára. A múlt év végleges eredményei vámmázsa számra 7 frt 381/11 kr. átlaggal szere­peltetik a búzát, a rozsot 4 frt 91 T19-el, az árpát 3 frt 28, a zabot 1 frt 368/10, és a tengerit 4 frt 12/10 kr. átlagos eddigelé hallatlan magasságú árakon a budapesti piac­on. Ha a rendkívüli körülményeket nagy mérvben veszszük is tekintetbe: lehetetlen, hogy ne lássuk igazolva a budapesti piac­ra nézve állítása­inkat,melyre különösen újabb időben­ a stettini egye­nes és olcsó kivitel,az ezt­ részben domináló odessai for­galom hatott az utóbbi időben érzékenyen. Még ha­tározottabban áll ez a vasutak megnyíltával új ösz­­szeköttetést nyert piac­okra nézve. Ma Budapesten, Temesvárit, Kassán, Szat­márit, Győrött stb., a dolog természete szerint csak annyiban különbözhetnek az árak, a­mennyiben ez a szállítási költségek által indokoltathatik. Azonban a szállítási költségeknél, a dolog természete szerint sokkal nagyobb különbségek léteztek azelőtt, s ebből önkén­t folyik azon következtetés, hogy az árak nagy hullámzásnak voltak kitéve, minthogy pedig a termelő vidékeken, ezen vidékeken csak felfelé irá­nyulhatott : termelő vidékeken az élelmi­szerek ára tetemes emelkedésnek indult az ott lakó fogyasztók rovására. És ez lesz az eset keleten is ; a földbirtok mentése emelkedni fog az ott lakó fogyasztók hátrá­nyára. Ez még magában véve teljesen közönyös volna Magyarország közgazdaságára nézve. Azonban azon árak, melyek felé irányult az új közlekedési eszkö­zök megnyíltával a forgalom, legkevésbé sem marad­nak változatlanul. Mihelyest saturálva van a piacz a nyers terménynyel, s termelő folyvást jelentkezik , az árak természetes csökkenése áll be, melyet egy bi­zonyos mérvig csakugyan jobban meg lsz a távol fekvő földbirtok, hol a fente csekély mérvre is nye­reség már, mint a közel levő magas járadék mellett forgatott földbirtok.Az árak tehát nivellirozni fognak s velük a földbirtok értéke, a földjáradék is. Ezen nivellirozás azonban nem egyoldalulag, nevezetesen nem pusztán az újonnan belépő földbirtok járadéká­nak emelkedése által történik, hanem megfordítva, a közel fekvő birtokok eddig magas mentésének csök­kenése által is. Nehéz, majdnem lehetetlen e két el­lenkező áramlat találkozási pontját kiszámítani, de találkozásuk mégis mindenesetre oly ponton törté­nik, mely mindkettő működése által egyensúlyoztatik. A régi piac­okhoz közel eső földbirtok jára­déka tehát le fog részben szállani, vagy­is Magyar­­országban előreláthatólag a keleti csatlakozások ál­tal a földjáradékban krízis fog előidéztetni, még pe­dig egy bizonyos pontig lefelé.« Ez érvelésben a gaboaárak emelkedése s egyszersmind ugyanazon időben csökkenése is van kilátásba helyezve. Az árak emelkedni fognak a keleti vasutak megnyitása folytán, a Romániában, Szerbiában és Bosniában most uralkodó árakhoz képest, de csökkenni fogná­nak a mi áraink a délről és keletről ránk özönlő verseny következtében. Először is constatáljuk, hogy a gabna­árak folytonos­ emelkedése nem esik össze vas­­utaink megnyíltával.Statistikai tények ellent­mondanak e felfogásnak. 1819-től folyvást és szakadatlan a gaboaárak emelkedése s na­gyobb az emelkedés a vasutak megnyilta előtti időkben, mint e nemű közlekedési há­lózatunk kiépülésének korszakában. 10 évi időközöket véve az alsó-ausztriai mérő búzá­nak átlagára 1819— 28, 196.2 kr.; 1829 — 38, 226,; 1839—48, 274.; 1849 — 58: 426.«; 1859 — 68: 464., és 1869 — 72: 537.2 krajczár volt. Az árak ezen folytonos emelkedéséhez­­ számos tényező járult. A legnevezetesebb bizonyosan az arany és ezüst értékének csök­kenése s valutánknak ingadozása; de a mily bizonyos az,hogy a gabnaárak növekedése — s itt megjegyezzük, hogy a búzánál még legki­sebb e drágulás a többi szemes élethez ké­pest — nem egyedül és nem is főkép a kivi­teli vasutak megnyíltának tulajdonítandó, és oly kétségtelen másrészt az is, hogy a ha­zánkon kívül nyers terményeink kerete ellen óriásilag felszaporodott verseny nem akaszt­hatta meg gabnánknak egyre jutalmazóbb értékesítését és ennélfogva a földjáradék emel­kedését. A­mióta ugyani­s a magyar gabna Euró­pa élelmezésében nagy factort képez, évről évre gyors léptekkel haladt a délorosz vas­úthálózat terjeszkedése; a tengeren túl azóta millió meg millió hold föld vétetett eke alá s amerikai gabona mind tömegesebben özön­­lik Anglia, Éjszaknémetország és Hollandia kikötőibe ; az orosz, oláh és szerb gabona a fekete s földközi tenger s részben a Duna vi­zén eljut Triesztbe, Marseilleba, Liverpoolba és Stettinbe s a magyar gabna ára nem csök­kent és a dolog természete szerint még sohá nem fog alábbszállani, ha akár eddigi vízi útjain, akár az új vasútvonalak mentén ver­senyez majd vele az orosz, a romániai vagy boszniai búza. Sokkal messzebbre ható tényezők ural­ják a nagy fogyasztó országok piac­ain a gaboaárakat, semhogy száz­ezer hold földnek eke alá vonása vagy a tömegesebben termelt búzának új útra terelése lényegesen és tartó­san alterálhatná ily első szükségletű czikknek árait. Azon arányban, a­mely szerint a gab­­natermelés több tért hódít, vagy olcsóbban producál, ugyanazon arányban, sőt gyorsabb léptekkel haladnak az iparos országokban a közép és különösen a munkás osztályoknak igényei és vételképessége, és ehhez képest nö­vekedik a követelés jobb táplálkozás iránt. Ezzel pedig a gabnatermelés és állattenyésztés jutalmazó volta, és következőleg a földjára­déknak egészben véve emelkedése hosszú idő­re biztosítva van. De a­midőn ezekkel eloszlatni kívánjuk a borús képet, melyet a déli és keleti nyers­termelés versenye sokak előtt fölkeltett, tá­volról sem szándékozunk szószólói lenni a gazdasági megnyugvásnak vagy épen megál­lapodásnak. Sietve elő kell teremtenünk az anyagi feltételeket arra, hogy mezőgazdasá­gunkat mindegyre belterjesebbé fokozzuk, és hogy ezzel szoros összefüggésben a mezőgaz­dasági ipart fejleszszük, mert ez az egyedüli egészséges útja a kézmű - gyáripar megho­nosításának és közvetve a magyar földjára­dék oly tartós öregbítésének, melyet sem az oláhországi gabnatermelés, sem új közleke­dési vonalak építése meg nem ronthat. A „Pesti Napló“ tárczája: Disraeli-Proteus. (Blind Károly czikke.) Képzelhető-e a tory-párt és Disraeli ellen ma­róbb gúny annál a beszédnél, melyet épen Disraeli mondott el a londoni city ruhakereskedőinek társu­latában ? Ezek a ruhakereskedők tiszta vérű pénzkufá­­rok, évek óta dicsekednek azzal, hogy az egyébként szabadelvű cityben ők a conservatismus ingathatlan támaszai. Az bizonyos, hogy Leydeni János és Knip­­perdolling soha sem voltak előképeik. Sőt volt oly idő, mikor ezek a tory-párti szabók az egyszerű li­berálist jobb szerették volna a temple-bar kapuján kalitkába zárva felakasztani, semhogy a city képvise­lőjévé válaszszák. Czéhük tiszteletbeli tagjaivá ennél­fogva már vagy félszázad óta nagy állhatatossággal csak olyanokat választanak, kik mint a maradiság, vagy — a­mi még jobb — a rákpolitika szószólói, háromszoros tűzpróbát állottak meg. Az 1835-ik év óta, a midőn az akkoriban még keménynyakú tory­­párti Peel Róbert részesült a szabóvá avattatás ma­gas tiszteletében, ezen tisztelet csak tizenöt igazhi­tűt ért. Az akadémiai kizárólagosság a fenntisztelt czéhnél annyira megy, hogy lord Derby, ki Disraeli és Salisbury marquisval egyidejűleg méltattatott a tiszteletbeli tagságra, a nagy könyv ugyanazon lap­jára írhatta nevét, a melyben atyja annyi és annyi évvel ezelőtt örökíthette meg a magáét, mint a sza­bók halhatatlanja. Azon határozat, melylyel Disraeli úr a meg­tiszteltetésben részesíttetik, különösen kiemeli azt, hogy ez nem csupán államférfim szolgálatai, hanem főképen ragyogó irodalmi sikerei miatt történt, így hát csakugyan helyes szó volt — az »aka­démiai« jelző. Természetesen akadnak Angolország­ban emberek, kik a koronát az irodalmi dicső­ség kutforrásául is szeretnék tekinteni, kik nem érik be azzal, hogy az udvar »babérkoszorús« költőt tart magának, ki a sok fejedelmi házasuló bevonulását megénekelni tartozik, és ezért évi fizetést kap, alkal­milag egy hordó sherry-t is. Ezek szeretnének fran­­czia mintára készült akadémiát, hol a toll negyven kiszolgált lovagja, curuli székén megkövülve, bámul­­tatja magát. De ez az intézet nyilván felesleges vol­na, míg a citybeli szabó czéh fennáll. Azok az iro­dalmi pátensek, melyeket itt szoktak szabni, teljesen megfelelnek a czélnak. Angolországnak,úti figura do­­cet, van már akadémiája. De vajh mi lelheté az igen tisztelt miniszterel­nök urat, hogy ő, a terry-párt feje, a nagyképű con­­servativ Rhadamantusok előtt, kik tétjükkel az iro­dalom érdemét oly ügyesen mérik ki, a liberalismus dicsénekét zengedette ? Hogy esett az meg, hogy az annyira for­radalmár-ellenes szabóczéh lakomáján egy­szerre csak Deborah és Barak szelleme szállotta meg ? Hogy magasztalta azt a kalapácsot, melylyel a szabadelvű Jael szeget vert a megszorított válasz­tói jog, a védvám és az ír államegyház Sziszerájának halántékába ? Vagy pusztán ismert kötekedési hajla­ma bírta tán a min. elnököt arra, hogy a tory­k előtt szabadelvűsdit játszék ? Avagy szeszélyből fordult meg sarkán és heverte ki egy pillanatra azon elveket, melyeket védeni szokott ugyan,­­ de bensőleg nem oszt ? Bizony ezt is feltehetjük róla, hiszen ő az úgy­nevezett »stupida fractio« okos, jobban mondva, ügyes vezére. Elég az hozzá, hogy ő beszédét ilye­­ténképen kezdette s magától értetődik, hogy a nagy számban összegyűlt irodalombarátok furcsán rázták fejüket: »Több mint egy emberélet járt le azóta — kezdé Disraeli — hogy legelőször volt szerencsém e csarnokban a ruhakereskedőkhöz fordulni. Akkor egy megtört, csüggedő párt élén kiváló államférfiú, az ország egyik legkiválóbb nemes embere állott, ki úgy ritka tehetsége, mint erényei folytán volt híres. Hosszú időközön át a tory-párt nem állott illő viszonyban Angol­­ország népével, az összhangzat hiánya főleg három kérdésre nézve volt meg, melyek a né­pet igen közelről érintik, ezek a közszabadság, az ipar és a vallás. Pitt­er, lord Grenville és egyéb ál­lamférfiak, valamint politikai szövetségünk leghíre­sebb vezérei, az említett kérdésekben nem tudták azon elveket vallani, melyeket a nemzet utóvégre el­fogadott. Ha ezen elvek előbb fogad­­tattak volna el, meglettünk vol­na kimérve negyven évi heves moz­galmaktól. (Halljuk! halljuk!)« Bizony halljuk! Bölcs szavakat mondott itt Disraeli. De hogy-hogy ? Nem tartalmaznak eme sza­vak világos »pater peccavi-t?« Nem Disraeli maga volt-e az a bravo, ki a szabad kereskedelmet sürgető Pell Róbertet egyre üldözte orvtámadásaival. Nem épen Disraeli, az exradicalis volt az, ki addig el­lenezte nagy makacsan a választási reformot, míg a pártviszonyok szerencsés összezavarodása kormányra juttatta, a­hol aztán a liberálisokat kijátszotta és még náluk is tovább ment a vá­lasztói jog kiterjesztésében, hogy a plebs-conserva­­tismus ismert ,csendes rétegé­t megnyerje? Nem láttuk-e Disraelit, mint az állami egyház oly védőjét, ki nem restelte a szabadelvűeket templomgyalázók, rablók és betörőknek szidni ? Mint a keselyű állott akkor az alsóház azon asztala mellett, melyet a mi­niszteri bársonyszéktől csak csekély korlát választ el, és éles csőrével egyre vagdalta ellenfeleit. Most meg azt kell hallanunk, hogy negyven évi heves mozgalomtól kíméltek volna meg, ha a tory­­párt vezérei előbb vallják azon elveket, melyeket a nemzet utóvégre még­is elfogadott. De hát akkor a szabóczéh legújabb tiszteletbeli tagjának politikai pályája ugyan mennyit ér? Disraeli azután felemlíti a nagy continentális háborúkat, melyek a franczia forradalom után Euró­pát igénybe vették és igy folytatá: »Körünkben egy kiváló állású vezér sem akadt, ki visszavezette volna az országot azon ösvényre, amelyről letért. Politikai ellenfeleink végül megragadták az alkalmat, hogy azon sérelmeket s hiányokat, a­melyek alatt a nemzet é­veken át szenvedett, megszüntessék. Hogy czéljukat elérjék, elfogadtak bizonyos tanokat, me­lyek lényegileg a continensen támadtak, és szabad­elvű vélemények neve alatt voltak ismeretesek. Böl­csészek gondolkozásának eredményei voltak azok, sok szellemdús, nem egy mélyen átgondolt elv volt közöttük. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy azok alkalmazása sok tekintetben üdvösnek bizonyult a közjóra nézve.« És ezt a tory-párt vezére mondja ! De hisz ha mindez csakugyan áll, akkor a city ruhakereskedői, kik már annyi év óta vadászszák az igazi conserva­­tismust, csúf bakot lőttek ? Azonban Disraeli nem volna Disraeli, ha ezen liberális bevezetés után m­egint egyet nem fordulna sarkán. Alig hogy egyet nézünk, changez-passez, — és Disraeli már meg ott áll a régi alapon és most tüzetesen bizonyítgatja, hogy »Pitt és Grenville lángesze bölcsen előre látta mindezt,a­mit annyi idő alatt oly hévvel üldöztek. Disraelinál az ilyen mes­terfogások nem ritkák, hisz épen ezekben rejlik sze­mélyes sikereinek titka. Disraeli főfortélya, hogy ért a magasabb politikai műlovarsághoz, egyik nyereg­ből a másikba ugrik át, most az egyik ló farán áll, majd meg a másik ló sörényébe kapaszkodik, hol pedig két-három ló fején az abroncson átugrik. Mikor elzengedette a liberálisok dicsőségét, meg­ meg a tory­k szakállát simogatja, hogy azok egészen felderülnek. Az a politikai hebehurgyaság, melyet most kifejtett, bámulatraméltó, noha az elfo­gulatlan néző csodálja, hogy a művészi escamotage áldozatai hogy is engedhetik magukat ilyen könnyen rászedni. A választási reformnál oly nyilatkozatot tett, mely már az utczai bűvészet esetlen szemfény­vesztésével határos, és melyben még a »stupida frac­tio« tagjai is felismerhették volna a kézzel fogható csalást. A tőrül metszett tory­k tudvalevőleg most is zokon veszik,hogy Disraeli nem rég ráállott a szavazati jog tetemes kiterjesztésére; haragjukat az sem csillapít­ja, hogy a jogkiterjesztés conservativ alsó házat ered­ményezett. Attól félnek, hogy a változékony plebset­­ egyszerre gonosz radicalizmus szállja meg, és akkor a tömeg a tory-philiszteusokat ugyanazon szamár állkapctával fogja elverni, melyet épen Disraeli nyúj­tott neki. Hogy tehát magát megvédje, körülbelül igy szólott: »Nézzétek, az angol nép annyi állam buká­sán, a continentális államok sűrű kormányválto­zásain okulva,azon meggyőződésre jutott,hogy a koro­na felsége a törvény felségét jelenti; örül annak, hogy a felső házában örökösödésen alapuló senatust bir, mely lényegileg képviseleti jelleggel bir, mert állandó itt­­lakáshoz van kötve. Igaz, hogy a politikai jogok ki­­terjesztése által ő felségének több mint két millió alattvalója van hivatva a képviselők választásánál közreműködni, de még mindig van harmincz mil­lió, kik a jó kormányzást, jogaik fenntartását illető­leg megbízni kénytelenek a fennálló intézmények­ben, amelyeknél semmi sz­avazatuk.« (Halljuk !) Bizony halljuk! halljuk! mert a választási jogot nélkülöző harmincz millióba Disraeli a nőket, a kiskorúakat és a gyermekeket is beleérti ! Eszünkbe jut itt, amit Gambetta mondott a háború alatt : »A francziáknak győzniük kell, mert a Francziaországba benyomult németek száma csak egy millió, míg a francziáké harminc­hét millió ! Disraeli körülbelül a nők szavazati joga mel­lett szavaz. Gladstone kormánya alatt, és a­míg sa­ját neje élt, mindig mellette szavazott. Disraelinek gyakran tulajdonítanak Sphynx-természetet. Megte­szi azon radicálisnak látszó javaslatot, hogy a nők kapjanak szavazati jogot, de azt hiszi, hogy ez által a tory-párt erősödik. A sphynxek oroszlántesttel bírnak, de testük felső része a nő alakjával bír. A reactio oroszlána szükség esetén kész belebújni a női álcrába is. Egyébiránt Disraeli már­is meghúzta a gyeplőt e kérdésben, mióta kormányon van. Nem­rég azt mondta a nőnemről, hogy az a szebbik, de nem a gyengébb nem. Ez szabad fordításban any­­nyit tesz, hogy a dolgot kényelmetlennek kezdi találni. Miután tehát egy kicsit szabadelvű volt, aztán egy kicsit conservatív, áttér az állami egyház ügyei­re. Ha ez kerül szóba, rendkívül beszédessé lesz. Szeret ugyanis úgy fellépni, mint az egyház hűt fia, az igaz keresztény hit védője. Néha aztán olyanfor­ma kifejezéseket is használ, melyeket a keresztény hittudósok nem igen ismernek, így egyszer attól tartottak, hogy az állami egyházon belül uralkodó pártviszályok veszélybe ejthetnék a »high church­«-ot, mire ő azzal felelt, hogy hisz már a zsidó jeruzsá­­lemi egyházban is voltak pártok. Ezt úgy hívják, hogy »kizökkent szerepéből.« Sphynx természetét, a rejtélyes iránti vonzal­mát azzal is bizonyította, hogy ő volt az első,­­aki pártját fogta azon romanizáló iránynak, mely az an­­glikán egyházban felkapott, mely a durva protestán- Budapest, július 21. (Albrecht főherczeg oroszor­szági utazása.) A hivatalos »Russkij Inva­lid« a krasznoje­szelói táborból f. hó 15-éről kelt ter­jedelmes közleményt hoz, melyből a következőket veszszük át: Tegnap este 7 */* órakor érkezett meg a lobogókkal feldíszített állomásra a császári vonat, melyben a császár, vendége Albrecht főherczeg, Ni­­kolajevics Mihály és Alekszandrovics Elek orosz nagyherczegek, továbbá Mária Feodorovna, Ale­xandra Petrovna és Olga Feodorovna nagyherczegnők jöttek. Itt várták őket Nikolajevics Miklós nagy­­herczeg kíséretével s táborkarával, a császár kísé­rete és a hadgyakorlatokra érkezett külhoni katonai vendégek is. A császár a fogadtatás után azonnal lóra ült s a föherczeg a nagyherczegek kíséretében a Krasznoje-Szelo felé vezető úton indulván el, be­járta a tábort. Utánuk a nagyherczegnek egy hintó­ban mentek. A föherczeg számára kijelölt ház előtt a pavlovszki testőr-sorezredből diszőrség volt felál­­­­litva, mely a föherczeg megérkezésekor tisztelgett s a zenekar az osztrák néphymnust kezdte játszani. Ezután a diszőrség ünnepélyes indulóval a föherczeg előtt elvonulván, hazabocsáttatott. A császár a preobrazsenszki testőrezredbeli, föherczeg Albrecht pedig orosz tábornoki egyenru­hát viselt. A tábori szemle után a táborban levő összes ezredektől a zenekarok, trombitások és tamburok a császár hadiszállása előtt gyűltek össze s ezen óriási zenekar több darabot játszott. A zene 8 3/4 órakor elhallgatván, három röppentyű egymás után bocsátta­tott fel, mire az összes ágyuk megdördültek s kezdő­dött az ünnepélyes takarodó. Azután a császár és Al­brecht főherczeg kocsiba ülvén, a császári palotába, onnét pedig a színházba indultak. A trónörökös és neje, Nikolajevics Mihály és Miklós, Alexandrovics Vladimir, Elek, Szergij és Pál a herczegek meg Olga Feodorovna a császári páholyban ültek, a külföldi vendégek pedig a táborkari főnök páholyában fog­laltak helyet. A második színdarab közepe táján a császár és a főherczeg, ki saját nevű lit­vániai dz­si­­dásezred egyenruháját viselte, érkeztek a szinházba s onnan az előadás vége előtt, visszamentek a pa­lotába. Julius 15. a krasznoje-szeloi és uszty-uzsorszki táborokban összevont összes hadcsapatok felett ün­nepélyes szemle tartatott, melyet Miklós nagyher­­czeg és főparancsnok vezényelt. A császár és a nagy­herczegek osztrák, Albrecht főherczeg pedig orosz tábornoki egyenruhában voltak, s 11 órakor b­­e­­jöttek a hely­színére. A tökéletesen jól sikerült díszszemle után, melyben 52 és fél gyalogzászlóalj, 40 és fél lovas­század, 37 üteg 167 ágyúval, 35 tábornok, 1199 törzs- és főtiszt, 4908 altiszt, 2293 zenész és 26,650 sorkatona, összesen 350,050 ember és 7155 lő részt vett, a császár bemutatta a főherczegnek az egyes hadcsapatok parancsnokait, kik azután reggelire a császári sátorba hivattak meg. Az »Invalid« ezen jelentése elég száraz, s rö­viden csak azt említi, hogy a czárt a hadsereg »hur­­rá«-kiáltásokkal fogadta. (Zichy Ferencz gróf sátorok kormány.) A berlini »Nordd. Alig. Zig«-nak Bécsből azt írják, hogy Zichy Ferencz gróf osztrák­magyar nagykövet, mielőtt szabadságra elutazott, nem bírta kiegyenlíteni a török kormánynyal ama nézet­­eltérést, mely közte és a porta közt néhány kérdésben fölmerült. »Az összes hatalmak képviselői — írja le­velező — tudvalevőleg azon kívánságot nyilvánítot­tak, hogy azon török törvényszéki tárgyalásoknál, melyek külföldi polgárok ingatlan vagyona körül fo­rognak, az illető nem török tartománybeli ügyvédek is szerepeltessenek, különben az idevonatkozó ítéletet a külállamok érvénytelennek fognák nyilvánítani. A nagyvezér az európai hatalmak képviselőinek inten­­zióját magáévá tette, de azon föltétellel, hogy a védők török nyelven kötelesek beszédeket tartani. Ilyen concessiót Zichy gróf nem akar elfogadni.« (A szerb congressus.) Az újvi­déki »Szrbszki Národ« szerint a karloviczi con­­gressusi hét egyénből álló kisebbség »rémitően« és pedig három szempontból hibázott, hogy a congres­­suson nem szavazott. Hibázott először szemben vá­lasztóival, kik nem azért küldték őket Karloviczra, hogy »néma halak« legyenek; hibát követett el Gruics Nikánor személye iránt, mert őt elhallgatni nem lehetett a czél, s hibázott harmadszor szemben a kormánynyal azáltal, hogy mint conservativ párt a radicálisok ellenében jelöltjét meg nem nevezte. Ba­rátaink — mond a »Szibszki Národ« — három ol­dalról ütötték magukat arczal. Mi igen tiszteljük — mond folytatólag — Zsivkovics Jánost­; igen sajnál­juk azonban, hogy oda nem működött, miszerint épen az ellenkezője történjék meg mindennek. Ba­rátaink nem szavaztak azon meggyőződésben, hogy a megválasztottnak visszavetése esetében a radicáli­sok közül vagy harminc­­eívet szereznek meg a mi jelöltünk számára. Mindenesetre szép és örvendetes dolog, de hol a garantia, hogy így történjék? S mi szükségünk arra, hogy a radicálisok adjanak nekünk patriarchát ? Bármily oldalról tekintjük is a dol­got, a hibát nem lehet igazolni, a­mit pedig a zugok­ban emlegetnek, a hibát mentegetve, az a nyomorul­tak, de nem az egyház s a nemzet igazhitű harczosai­­nak beszéde. Tanácsoljuk tehát az országos kormány­nak, hogy uj választást, egy uj eredménytelen komé­diát, mely csak a »részeg szent«-nek dicsőségére szolgáland, ne rendeljen el, hanem a legfelsőbb helyen a megválasztottnak visszavetését, a metropo­­lita-patriarcha kineveztetését, s a jelenlegi úgy­nevezett nemzeti egyház - zsinatnak feloszlatását ajánlja. (A fővárosi kereskedelmi en­­q­u­e­t­e­ mai ülését Kammer­mayer polgármes­ter d. u. 4 órakor megnyitván, felolvastatja Kraus Károlynak a petroleum kereskedés ügyében beérkezett levelét, melyből kitűnik, hogy a petróle­um számára semmi alkalmas lerakó helyük nincsen, és így a kereskedők kénytelenek a petróleum hordó­kat úgy a földbe elásni, vagy szabad ég alatt hever­­tetni. A vasutak fekbér fejében 5 krt követelnek, ami elviselhetlen költség. Az elnök megjegyzi, hogy a városi ható­ság már régebben jelölt ki helyet a petróleum raktározására, de a kereskedők azt nem használt­ák föl. A sertéstó körüli környéket, minthogy az összekö­­tővasút mentén van, arra alkalmasnak tartja.Az ügyet az építési bizottsághoz véli utasítandónak. Fuchs Gusztáv nem tartja szükségesnek, hogy a hatóság a petróleum-raktára­kat maga építtesse, elég ha e czél­­ra hely jelöltetik ki, az utak elkészíttetnek és legfel­jebb adóelengedésben részesíti az építő kereske­dőket. A magyar államvasút egy vágányt vezetne a kijelölt helyre. Elhatároztatik, hogy a város egy al­kalmas helyet csekély bér mellett átengedjen a szárnyvonal építésének és hogy az adómentesség ké­­relmeztessék a kormánynál. Elnök bemutatja a statistikai hivatal igaz­gatója által összeállított munkálatot, mely a meg­hallgatott szakférfiak nyilatkozatait tartalmazza. A bizottság e munkáért Körösinek köszönetet szavaz. A bizottság ezután áttér a 72 sérelmi pont folytatólagos tárgyalására. Első tárgy volt azon panasz, mely több szállító részéről emeltetett a­miatt, hogy az indóházak fél 6 órakor záratnak be, vasárnap d. e. pedig fel sem vesznek terhet. A bizottság elhatározta, hogy a ke­reskedelmi és közmunka minisztériumokhoz felter­jesztést fog intézni, kérve azt, hogy a július-szeptem­­beri nagy forgalmi idényben hosszabbíttassanak meg 7 óráig a hivatalos órák a vasutaknál, és hogy azon fuvarok, melyek a vasár- vagy ünnepelőtti nap d. u. 5 óráig a pályaudvaron megjelentek, de fel nem vétet­tek, pótlólag ünnep- és vasárnap d. e. fölvétessenek. A szeszmérők esetleges újbóli behozatala ellen aggodalmát fejezte ki egyik szakférfiú­ kiemelte fő­kép azon körülményt, hogy ezen ellenőrzési s adóz­tatási mód mellett a csaló szeszégetők könnyen túl­szárnyalják a solid gyárosokat. A bizottság egy föl­­terjesztésben a pénzügyminiszter figyelmébe kívánja ajánltatni ez aggodalmat. Az oláhországi vámhivatalnokok ellenséges magatartást tanúsítanak magyarországi provenien­­tiák ellen. Egy meghallgatott szeszgyáros, kinek Po­roszországban is vannak gyárai, azt nyilatkoztatta a bizottság előtt, hogy az onnan eredő szeszszel sokkal

Next