Pesti Napló, 1874. július (25. évfolyam, 148-174. szám)
1874-07-22 / 166. szám
16. szám. Szerkesztési iroda, Barátok tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Budapest, Szerda, július 22.1874. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület, A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési sz* t íté’c! Postán küldve, vagy Budapest.. házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, 3 hónapra . . . 6 frt — kr 6 hónapra . . 12 . — . Az esti kiadás postai különküldéseér* felülfizetés évnegyedenként 1 ftfrint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó ebé napjától alámutatik. 25. évi folvaii hirdetéseit szintúgy mint előfizetők KIADÓ-HIVATALEK Barátok-tere, Athenaeum és M?küldendők Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. A »Pesti Napló« reggeli lapja aug. 1-sején kezdi meg Castelar, a világhírű író és államférfi a »Egy szív története« czimű két kötetes nagy érdekű regényének közlését. A kitűnő bécsis regényt most fordítják a műveit világ minden nyelvére, magyarra az eredeti spanyolból Beksics Gusztáv fordítá. Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó - hivatalának (Ferencziek tere, Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló" szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, július 21. Rémülettel gondolnak sokan azon gazdasági forradalomra, melyet a romániai s szerb vasutak kiépítése s a magyarországi közlekedési hálózattal leendő csatlakozása mezőgazdasági termékeink árában és visszahatólag földbirtokunk értékében fölidézni fog. Viszhangzott ez aggodalom szava a temesvár-orsovai vasút engedélyezte fölötti vita folyamán a képviselőházban, és kifejezést telt az akadémiai »Nemzetgazdasági Szemle« legközelebb megjelent első füzetének egyik czikkében,melynek befejező részét közöljük és melynek egy másik közérdekű momentumára itt visszatérünk. Előre is kimondhatjuk, hogy mi részünkről nem foglalunk helyt azon pessimisták sorában, kik vészes krizist látnak abban, hogy az oláh, szerb és boszniai közlekedési hálózat kiépülése folytán gabnatermelésüknek egy nagy része Magyarországon át veszi útját, vagy épen Magyarországon keres piaczot. Ellenkezőleg nagy hasznát veheti a fordulatnak hazánk; csak idején ismerje föl a változást, melyet nemzetgazdaságában meghonosítania kell és haladjon előre önkényt és öntudatosan, de ne várja be, míg az események nyomása által előretolatik. Ezen uj positio körüli tájékozás hosszasan, éveken át fogja az elméket foglalkoztatni s népünk vérmes hajlamai mellett szinte kívánatosnak tartjuk, ha néha-néha sötétebb színben festik a jövőt, mint közelebb tekintve a mi szemeink előtt jelentkezik. Hogy azon szűk körre szorítsuk ezúttal themünkat, amelyen belül ez egy hírlapi czikkben megvitatható, csak azt kívánjuk eldönteni, hogy vájjon a magyarországi földjáradék csakugyan nagy csökkenésnek lesz-e kitéve a keleti vasúti csatlakozások létrejötte után? A »Nemzetgazdasági Szemle« idézett czikke ugyanis erre határozott igennel felel és szerinte a föld értékének e csökkenése nagy rázkódtatással fog járni. Az »N. Sz.« ugyanis kifejti,hogy »a közlekedési eszközök teremtésével egy körülmény szokott együtt járni: a vonalak mentén a földbirtokok értékének emelkedése. Ezt láttuk legközelebb a magyar vasúthálózat vonalainál, és így a földbirtok értéke, illetőleg az ennek megfelelő járadék a keleti vasutak mentén is, tehát egész Románia, Szerbia, Bosznia és Törökországban tetemesen fog emelkedni. Midőn a magyar vasutak megnyittattak, úgy a rente emelkedése, mint az élelmiszerek általános drágulása érezhető volt nálunk is. A kiviteli vasutak megnyitásakor egyszerre rohamosan, de azóta is állandóan emelkedett csak a budapesti piacon is az élelmiszerek ára. A múlt év végleges eredményei vámmázsa számra 7 frt 381/11 kr. átlaggal szerepeltetik a búzát, a rozsot 4 frt 91 T19-el, az árpát 3 frt 28, a zabot 1 frt 368/10, és a tengerit 4 frt 12/10 kr. átlagos eddigelé hallatlan magasságú árakon a budapesti piacon. Ha a rendkívüli körülményeket nagy mérvben veszszük is tekintetbe: lehetetlen, hogy ne lássuk igazolva a budapesti piacra nézve állításainkat,melyre különösen újabb időben a stettini egyenes és olcsó kivitel,az ezt részben domináló odessai forgalom hatott az utóbbi időben érzékenyen. Még határozottabban áll ez a vasutak megnyíltával új öszszeköttetést nyert piacokra nézve. Ma Budapesten, Temesvárit, Kassán, Szatmárit, Győrött stb., a dolog természete szerint csak annyiban különbözhetnek az árak, amennyiben ez a szállítási költségek által indokoltathatik. Azonban a szállítási költségeknél, a dolog természete szerint sokkal nagyobb különbségek léteztek azelőtt, s ebből önként folyik azon következtetés, hogy az árak nagy hullámzásnak voltak kitéve, minthogy pedig a termelő vidékeken, ezen vidékeken csak felfelé irányulhatott : termelő vidékeken az élelmiszerek ára tetemes emelkedésnek indult az ott lakó fogyasztók rovására. És ez lesz az eset keleten is ; a földbirtok mentése emelkedni fog az ott lakó fogyasztók hátrányára. Ez még magában véve teljesen közönyös volna Magyarország közgazdaságára nézve. Azonban azon árak, melyek felé irányult az új közlekedési eszközök megnyíltával a forgalom, legkevésbé sem maradnak változatlanul. Mihelyest saturálva van a piacz a nyers terménynyel, s termelő folyvást jelentkezik , az árak természetes csökkenése áll be, melyet egy bizonyos mérvig csakugyan jobban meg lsz a távol fekvő földbirtok, hol a fente csekély mérvre is nyereség már, mint a közel levő magas járadék mellett forgatott földbirtok.Az árak tehát nivellirozni fognak s velük a földbirtok értéke, a földjáradék is. Ezen nivellirozás azonban nem egyoldalulag, nevezetesen nem pusztán az újonnan belépő földbirtok járadékának emelkedése által történik, hanem megfordítva, a közel fekvő birtokok eddig magas mentésének csökkenése által is. Nehéz, majdnem lehetetlen e két ellenkező áramlat találkozási pontját kiszámítani, de találkozásuk mégis mindenesetre oly ponton történik, mely mindkettő működése által egyensúlyoztatik. A régi piacokhoz közel eső földbirtok járadéka tehát le fog részben szállani, vagyis Magyarországban előreláthatólag a keleti csatlakozások által a földjáradékban krízis fog előidéztetni, még pedig egy bizonyos pontig lefelé.« Ez érvelésben a gaboaárak emelkedése s egyszersmind ugyanazon időben csökkenése is van kilátásba helyezve. Az árak emelkedni fognak a keleti vasutak megnyitása folytán, a Romániában, Szerbiában és Bosniában most uralkodó árakhoz képest, de csökkenni fognának a mi áraink a délről és keletről ránk özönlő verseny következtében. Először is constatáljuk, hogy a gabnaárak folytonos emelkedése nem esik össze vasutaink megnyíltával.Statistikai tények ellentmondanak e felfogásnak. 1819-től folyvást és szakadatlan a gaboaárak emelkedése s nagyobb az emelkedés a vasutak megnyilta előtti időkben, mint e nemű közlekedési hálózatunk kiépülésének korszakában. 10 évi időközöket véve az alsó-ausztriai mérő búzának átlagára 1819— 28, 196.2 kr.; 1829 — 38, 226,; 1839—48, 274.; 1849 — 58: 426.«; 1859 — 68: 464., és 1869 — 72: 537.2 krajczár volt. Az árak ezen folytonos emelkedéséhez számos tényező járult. A legnevezetesebb bizonyosan az arany és ezüst értékének csökkenése s valutánknak ingadozása; de a mily bizonyos az,hogy a gabnaárak növekedése — s itt megjegyezzük, hogy a búzánál még legkisebb e drágulás a többi szemes élethez képest — nem egyedül és nem is főkép a kiviteli vasutak megnyíltának tulajdonítandó, és oly kétségtelen másrészt az is, hogy a hazánkon kívül nyers terményeink kerete ellen óriásilag felszaporodott verseny nem akaszthatta meg gabnánknak egyre jutalmazóbb értékesítését és ennélfogva a földjáradék emelkedését. Amióta ugyanis a magyar gabna Európa élelmezésében nagy factort képez, évről évre gyors léptekkel haladt a délorosz vasúthálózat terjeszkedése; a tengeren túl azóta millió meg millió hold föld vétetett eke alá s amerikai gabona mind tömegesebben özönlik Anglia, Éjszaknémetország és Hollandia kikötőibe ; az orosz, oláh és szerb gabona a fekete s földközi tenger s részben a Duna vizén eljut Triesztbe, Marseilleba, Liverpoolba és Stettinbe s a magyar gabna ára nem csökkent és a dolog természete szerint még sohá nem fog alábbszállani, ha akár eddigi vízi útjain, akár az új vasútvonalak mentén versenyez majd vele az orosz, a romániai vagy boszniai búza. Sokkal messzebbre ható tényezők uralják a nagy fogyasztó országok piacain a gaboaárakat, semhogy százezer hold földnek eke alá vonása vagy a tömegesebben termelt búzának új útra terelése lényegesen és tartósan alterálhatná ily első szükségletű czikknek árait. Azon arányban, amely szerint a gabnatermelés több tért hódít, vagy olcsóbban producál, ugyanazon arányban, sőt gyorsabb léptekkel haladnak az iparos országokban a közép és különösen a munkás osztályoknak igényei és vételképessége, és ehhez képest növekedik a követelés jobb táplálkozás iránt. Ezzel pedig a gabnatermelés és állattenyésztés jutalmazó volta, és következőleg a földjáradéknak egészben véve emelkedése hosszú időre biztosítva van. De amidőn ezekkel eloszlatni kívánjuk a borús képet, melyet a déli és keleti nyerstermelés versenye sokak előtt fölkeltett, távolról sem szándékozunk szószólói lenni a gazdasági megnyugvásnak vagy épen megállapodásnak. Sietve elő kell teremtenünk az anyagi feltételeket arra, hogy mezőgazdaságunkat mindegyre belterjesebbé fokozzuk, és hogy ezzel szoros összefüggésben a mezőgazdasági ipart fejleszszük, mert ez az egyedüli egészséges útja a kézmű - gyáripar meghonosításának és közvetve a magyar földjáradék oly tartós öregbítésének, melyet sem az oláhországi gabnatermelés, sem új közlekedési vonalak építése meg nem ronthat. A „Pesti Napló“ tárczája: Disraeli-Proteus. (Blind Károly czikke.) Képzelhető-e a tory-párt és Disraeli ellen maróbb gúny annál a beszédnél, melyet épen Disraeli mondott el a londoni city ruhakereskedőinek társulatában ? Ezek a ruhakereskedők tiszta vérű pénzkufárok, évek óta dicsekednek azzal, hogy az egyébként szabadelvű cityben ők a conservatismus ingathatlan támaszai. Az bizonyos, hogy Leydeni János és Knipperdolling soha sem voltak előképeik. Sőt volt oly idő, mikor ezek a tory-párti szabók az egyszerű liberálist jobb szerették volna a temple-bar kapuján kalitkába zárva felakasztani, semhogy a city képviselőjévé válaszszák. Czéhük tiszteletbeli tagjaivá ennélfogva már vagy félszázad óta nagy állhatatossággal csak olyanokat választanak, kik mint a maradiság, vagy — ami még jobb — a rákpolitika szószólói, háromszoros tűzpróbát állottak meg. Az 1835-ik év óta, a midőn az akkoriban még keménynyakú torypárti Peel Róbert részesült a szabóvá avattatás magas tiszteletében, ezen tisztelet csak tizenöt igazhitűt ért. Az akadémiai kizárólagosság a fenntisztelt czéhnél annyira megy, hogy lord Derby, ki Disraeli és Salisbury marquisval egyidejűleg méltattatott a tiszteletbeli tagságra, a nagy könyv ugyanazon lapjára írhatta nevét, a melyben atyja annyi és annyi évvel ezelőtt örökíthette meg a magáét, mint a szabók halhatatlanja. Azon határozat, melylyel Disraeli úr a megtiszteltetésben részesíttetik, különösen kiemeli azt, hogy ez nem csupán államférfim szolgálatai, hanem főképen ragyogó irodalmi sikerei miatt történt, így hát csakugyan helyes szó volt — az »akadémiai« jelző. Természetesen akadnak Angolországban emberek, kik a koronát az irodalmi dicsőség kutforrásául is szeretnék tekinteni, kik nem érik be azzal, hogy az udvar »babérkoszorús« költőt tart magának, ki a sok fejedelmi házasuló bevonulását megénekelni tartozik, és ezért évi fizetést kap, alkalmilag egy hordó sherry-t is. Ezek szeretnének franczia mintára készült akadémiát, hol a toll negyven kiszolgált lovagja, curuli székén megkövülve, bámultatja magát. De ez az intézet nyilván felesleges volna, míg a citybeli szabó czéh fennáll. Azok az irodalmi pátensek, melyeket itt szoktak szabni, teljesen megfelelnek a czélnak. Angolországnak,úti figura docet, van már akadémiája. De vajh mi lelheté az igen tisztelt miniszterelnök urat, hogy ő, a terry-párt feje, a nagyképű conservativ Rhadamantusok előtt, kik tétjükkel az irodalom érdemét oly ügyesen mérik ki, a liberalismus dicsénekét zengedette ? Hogy esett az meg, hogy az annyira forradalmár-ellenes szabóczéh lakomáján egyszerre csak Deborah és Barak szelleme szállotta meg ? Hogy magasztalta azt a kalapácsot, melylyel a szabadelvű Jael szeget vert a megszorított választói jog, a védvám és az ír államegyház Sziszerájának halántékába ? Vagy pusztán ismert kötekedési hajlama bírta tán a min. elnököt arra, hogy a toryk előtt szabadelvűsdit játszék ? Avagy szeszélyből fordult meg sarkán és heverte ki egy pillanatra azon elveket, melyeket védeni szokott ugyan, de bensőleg nem oszt ? Bizony ezt is feltehetjük róla, hiszen ő az úgynevezett »stupida fractio« okos, jobban mondva, ügyes vezére. Elég az hozzá, hogy ő beszédét ilyeténképen kezdette s magától értetődik, hogy a nagy számban összegyűlt irodalombarátok furcsán rázták fejüket: »Több mint egy emberélet járt le azóta — kezdé Disraeli — hogy legelőször volt szerencsém e csarnokban a ruhakereskedőkhöz fordulni. Akkor egy megtört, csüggedő párt élén kiváló államférfiú, az ország egyik legkiválóbb nemes embere állott, ki úgy ritka tehetsége, mint erényei folytán volt híres. Hosszú időközön át a tory-párt nem állott illő viszonyban Angolország népével, az összhangzat hiánya főleg három kérdésre nézve volt meg, melyek a népet igen közelről érintik, ezek a közszabadság, az ipar és a vallás. Pitter, lord Grenville és egyéb államférfiak, valamint politikai szövetségünk leghíresebb vezérei, az említett kérdésekben nem tudták azon elveket vallani, melyeket a nemzet utóvégre elfogadott. Ha ezen elvek előbb fogadtattak volna el, meglettünk volna kimérve negyven évi heves mozgalmaktól. (Halljuk! halljuk!)« Bizony halljuk! Bölcs szavakat mondott itt Disraeli. De hogy-hogy ? Nem tartalmaznak eme szavak világos »pater peccavi-t?« Nem Disraeli maga volt-e az a bravo, ki a szabad kereskedelmet sürgető Pell Róbertet egyre üldözte orvtámadásaival. Nem épen Disraeli, az exradicalis volt az, ki addig ellenezte nagy makacsan a választási reformot, míg a pártviszonyok szerencsés összezavarodása kormányra juttatta, ahol aztán a liberálisokat kijátszotta és még náluk is tovább ment a választói jog kiterjesztésében, hogy a plebs-conservatismus ismert ,csendes rétegét megnyerje? Nem láttuk-e Disraelit, mint az állami egyház oly védőjét, ki nem restelte a szabadelvűeket templomgyalázók, rablók és betörőknek szidni ? Mint a keselyű állott akkor az alsóház azon asztala mellett, melyet a miniszteri bársonyszéktől csak csekély korlát választ el, és éles csőrével egyre vagdalta ellenfeleit. Most meg azt kell hallanunk, hogy negyven évi heves mozgalomtól kíméltek volna meg, ha a torypárt vezérei előbb vallják azon elveket, melyeket a nemzet utóvégre mégis elfogadott. De hát akkor a szabóczéh legújabb tiszteletbeli tagjának politikai pályája ugyan mennyit ér? Disraeli azután felemlíti a nagy continentális háborúkat, melyek a franczia forradalom után Európát igénybe vették és igy folytatá: »Körünkben egy kiváló állású vezér sem akadt, ki visszavezette volna az országot azon ösvényre, amelyről letért. Politikai ellenfeleink végül megragadták az alkalmat, hogy azon sérelmeket s hiányokat, amelyek alatt a nemzet éveken át szenvedett, megszüntessék. Hogy czéljukat elérjék, elfogadtak bizonyos tanokat, melyek lényegileg a continensen támadtak, és szabadelvű vélemények neve alatt voltak ismeretesek. Bölcsészek gondolkozásának eredményei voltak azok, sok szellemdús, nem egy mélyen átgondolt elv volt közöttük. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy azok alkalmazása sok tekintetben üdvösnek bizonyult a közjóra nézve.« És ezt a tory-párt vezére mondja ! De hisz ha mindez csakugyan áll, akkor a city ruhakereskedői, kik már annyi év óta vadászszák az igazi conservatismust, csúf bakot lőttek ? Azonban Disraeli nem volna Disraeli, ha ezen liberális bevezetés után megint egyet nem fordulna sarkán. Alig hogy egyet nézünk, changez-passez, — és Disraeli már meg ott áll a régi alapon és most tüzetesen bizonyítgatja, hogy »Pitt és Grenville lángesze bölcsen előre látta mindezt,amit annyi idő alatt oly hévvel üldöztek. Disraelinál az ilyen mesterfogások nem ritkák, hisz épen ezekben rejlik személyes sikereinek titka. Disraeli főfortélya, hogy ért a magasabb politikai műlovarsághoz, egyik nyeregből a másikba ugrik át, most az egyik ló farán áll, majd meg a másik ló sörényébe kapaszkodik, hol pedig két-három ló fején az abroncson átugrik. Mikor elzengedette a liberálisok dicsőségét, meg meg a toryk szakállát simogatja, hogy azok egészen felderülnek. Az a politikai hebehurgyaság, melyet most kifejtett, bámulatraméltó, noha az elfogulatlan néző csodálja, hogy a művészi escamotage áldozatai hogy is engedhetik magukat ilyen könnyen rászedni. A választási reformnál oly nyilatkozatot tett, mely már az utczai bűvészet esetlen szemfényvesztésével határos, és melyben még a »stupida fractio« tagjai is felismerhették volna a kézzel fogható csalást. A tőrül metszett toryk tudvalevőleg most is zokon veszik,hogy Disraeli nem rég ráállott a szavazati jog tetemes kiterjesztésére; haragjukat az sem csillapítja, hogy a jogkiterjesztés conservativ alsó házat eredményezett. Attól félnek, hogy a változékony plebset egyszerre gonosz radicalizmus szállja meg, és akkor a tömeg a tory-philiszteusokat ugyanazon szamár állkapctával fogja elverni, melyet épen Disraeli nyújtott neki. Hogy tehát magát megvédje, körülbelül igy szólott: »Nézzétek, az angol nép annyi állam bukásán, a continentális államok sűrű kormányváltozásain okulva,azon meggyőződésre jutott,hogy a korona felsége a törvény felségét jelenti; örül annak, hogy a felső házában örökösödésen alapuló senatust bir, mely lényegileg képviseleti jelleggel bir, mert állandó ittlakáshoz van kötve. Igaz, hogy a politikai jogok kiterjesztése által ő felségének több mint két millió alattvalója van hivatva a képviselők választásánál közreműködni, de még mindig van harmincz millió, kik a jó kormányzást, jogaik fenntartását illetőleg megbízni kénytelenek a fennálló intézményekben, amelyeknél semmi szavazatuk.« (Halljuk !) Bizony halljuk! halljuk! mert a választási jogot nélkülöző harmincz millióba Disraeli a nőket, a kiskorúakat és a gyermekeket is beleérti ! Eszünkbe jut itt, amit Gambetta mondott a háború alatt : »A francziáknak győzniük kell, mert a Francziaországba benyomult németek száma csak egy millió, míg a francziáké harminchét millió ! Disraeli körülbelül a nők szavazati joga mellett szavaz. Gladstone kormánya alatt, és amíg saját neje élt, mindig mellette szavazott. Disraelinek gyakran tulajdonítanak Sphynx-természetet. Megteszi azon radicálisnak látszó javaslatot, hogy a nők kapjanak szavazati jogot, de azt hiszi, hogy ez által a tory-párt erősödik. A sphynxek oroszlántesttel bírnak, de testük felső része a nő alakjával bír. A reactio oroszlána szükség esetén kész belebújni a női álcrába is. Egyébiránt Disraeli máris meghúzta a gyeplőt e kérdésben, mióta kormányon van. Nemrég azt mondta a nőnemről, hogy az a szebbik, de nem a gyengébb nem. Ez szabad fordításban anynyit tesz, hogy a dolgot kényelmetlennek kezdi találni. Miután tehát egy kicsit szabadelvű volt, aztán egy kicsit conservatív, áttér az állami egyház ügyeire. Ha ez kerül szóba, rendkívül beszédessé lesz. Szeret ugyanis úgy fellépni, mint az egyház hűt fia, az igaz keresztény hit védője. Néha aztán olyanforma kifejezéseket is használ, melyeket a keresztény hittudósok nem igen ismernek, így egyszer attól tartottak, hogy az állami egyházon belül uralkodó pártviszályok veszélybe ejthetnék a »high church«-ot, mire ő azzal felelt, hogy hisz már a zsidó jeruzsálemi egyházban is voltak pártok. Ezt úgy hívják, hogy »kizökkent szerepéből.« Sphynx természetét, a rejtélyes iránti vonzalmát azzal is bizonyította, hogy ő volt az első,aki pártját fogta azon romanizáló iránynak, mely az anglikán egyházban felkapott, mely a durva protestán- Budapest, július 21. (Albrecht főherczeg oroszországi utazása.) A hivatalos »Russkij Invalid« a krasznojeszelói táborból f. hó 15-éről kelt terjedelmes közleményt hoz, melyből a következőket veszszük át: Tegnap este 7 */* órakor érkezett meg a lobogókkal feldíszített állomásra a császári vonat, melyben a császár, vendége Albrecht főherczeg, Nikolajevics Mihály és Alekszandrovics Elek orosz nagyherczegek, továbbá Mária Feodorovna, Alexandra Petrovna és Olga Feodorovna nagyherczegnők jöttek. Itt várták őket Nikolajevics Miklós nagyherczeg kíséretével s táborkarával, a császár kísérete és a hadgyakorlatokra érkezett külhoni katonai vendégek is. A császár a fogadtatás után azonnal lóra ült s a föherczeg a nagyherczegek kíséretében a Krasznoje-Szelo felé vezető úton indulván el, bejárta a tábort. Utánuk a nagyherczegnek egy hintóban mentek. A föherczeg számára kijelölt ház előtt a pavlovszki testőr-sorezredből diszőrség volt felállitva, mely a föherczeg megérkezésekor tisztelgett s a zenekar az osztrák néphymnust kezdte játszani. Ezután a diszőrség ünnepélyes indulóval a föherczeg előtt elvonulván, hazabocsáttatott. A császár a preobrazsenszki testőrezredbeli, föherczeg Albrecht pedig orosz tábornoki egyenruhát viselt. A tábori szemle után a táborban levő összes ezredektől a zenekarok, trombitások és tamburok a császár hadiszállása előtt gyűltek össze s ezen óriási zenekar több darabot játszott. A zene 8 3/4 órakor elhallgatván, három röppentyű egymás után bocsáttatott fel, mire az összes ágyuk megdördültek s kezdődött az ünnepélyes takarodó. Azután a császár és Albrecht főherczeg kocsiba ülvén, a császári palotába, onnét pedig a színházba indultak. A trónörökös és neje, Nikolajevics Mihály és Miklós, Alexandrovics Vladimir, Elek, Szergij és Pál a herczegek meg Olga Feodorovna a császári páholyban ültek, a külföldi vendégek pedig a táborkari főnök páholyában foglaltak helyet. A második színdarab közepe táján a császár és a főherczeg, ki saját nevű litvániai dzsidásezred egyenruháját viselte, érkeztek a szinházba s onnan az előadás vége előtt, visszamentek a palotába. Julius 15. a krasznoje-szeloi és uszty-uzsorszki táborokban összevont összes hadcsapatok felett ünnepélyes szemle tartatott, melyet Miklós nagyherczeg és főparancsnok vezényelt. A császár és a nagyherczegek osztrák, Albrecht főherczeg pedig orosz tábornoki egyenruhában voltak, s 11 órakor bejöttek a helyszínére. A tökéletesen jól sikerült díszszemle után, melyben 52 és fél gyalogzászlóalj, 40 és fél lovasszázad, 37 üteg 167 ágyúval, 35 tábornok, 1199 törzs- és főtiszt, 4908 altiszt, 2293 zenész és 26,650 sorkatona, összesen 350,050 ember és 7155 lő részt vett, a császár bemutatta a főherczegnek az egyes hadcsapatok parancsnokait, kik azután reggelire a császári sátorba hivattak meg. Az »Invalid« ezen jelentése elég száraz, s röviden csak azt említi, hogy a czárt a hadsereg »hurrá«-kiáltásokkal fogadta. (Zichy Ferencz gróf sátorok kormány.) A berlini »Nordd. Alig. Zig«-nak Bécsből azt írják, hogy Zichy Ferencz gróf osztrákmagyar nagykövet, mielőtt szabadságra elutazott, nem bírta kiegyenlíteni a török kormánynyal ama nézeteltérést, mely közte és a porta közt néhány kérdésben fölmerült. »Az összes hatalmak képviselői — írja levelező — tudvalevőleg azon kívánságot nyilvánítottak, hogy azon török törvényszéki tárgyalásoknál, melyek külföldi polgárok ingatlan vagyona körül forognak, az illető nem török tartománybeli ügyvédek is szerepeltessenek, különben az idevonatkozó ítéletet a külállamok érvénytelennek fognák nyilvánítani. A nagyvezér az európai hatalmak képviselőinek intenzióját magáévá tette, de azon föltétellel, hogy a védők török nyelven kötelesek beszédeket tartani. Ilyen concessiót Zichy gróf nem akar elfogadni.« (A szerb congressus.) Az újvidéki »Szrbszki Národ« szerint a karloviczi congressusi hét egyénből álló kisebbség »rémitően« és pedig három szempontból hibázott, hogy a congressuson nem szavazott. Hibázott először szemben választóival, kik nem azért küldték őket Karloviczra, hogy »néma halak« legyenek; hibát követett el Gruics Nikánor személye iránt, mert őt elhallgatni nem lehetett a czél, s hibázott harmadszor szemben a kormánynyal azáltal, hogy mint conservativ párt a radicálisok ellenében jelöltjét meg nem nevezte. Barátaink — mond a »Szibszki Národ« — három oldalról ütötték magukat arczal. Mi igen tiszteljük — mond folytatólag — Zsivkovics Jánost; igen sajnáljuk azonban, hogy oda nem működött, miszerint épen az ellenkezője történjék meg mindennek. Barátaink nem szavaztak azon meggyőződésben, hogy a megválasztottnak visszavetése esetében a radicálisok közül vagy harminceívet szereznek meg a mi jelöltünk számára. Mindenesetre szép és örvendetes dolog, de hol a garantia, hogy így történjék? S mi szükségünk arra, hogy a radicálisok adjanak nekünk patriarchát ? Bármily oldalról tekintjük is a dolgot, a hibát nem lehet igazolni, amit pedig a zugokban emlegetnek, a hibát mentegetve, az a nyomorultak, de nem az egyház s a nemzet igazhitű harczosainak beszéde. Tanácsoljuk tehát az országos kormánynak, hogy uj választást, egy uj eredménytelen komédiát, mely csak a »részeg szent«-nek dicsőségére szolgáland, ne rendeljen el, hanem a legfelsőbb helyen a megválasztottnak visszavetését, a metropolita-patriarcha kineveztetését, s a jelenlegi úgynevezett nemzeti egyház - zsinatnak feloszlatását ajánlja. (A fővárosi kereskedelmi enquete mai ülését Kammermayer polgármester d. u. 4 órakor megnyitván, felolvastatja Kraus Károlynak a petroleum kereskedés ügyében beérkezett levelét, melyből kitűnik, hogy a petróleum számára semmi alkalmas lerakó helyük nincsen, és így a kereskedők kénytelenek a petróleum hordókat úgy a földbe elásni, vagy szabad ég alatt hevertetni. A vasutak fekbér fejében 5 krt követelnek, ami elviselhetlen költség. Az elnök megjegyzi, hogy a városi hatóság már régebben jelölt ki helyet a petróleum raktározására, de a kereskedők azt nem használták föl. A sertéstó körüli környéket, minthogy az összekötővasút mentén van, arra alkalmasnak tartja.Az ügyet az építési bizottsághoz véli utasítandónak. Fuchs Gusztáv nem tartja szükségesnek, hogy a hatóság a petróleum-raktárakat maga építtesse, elég ha e czélra hely jelöltetik ki, az utak elkészíttetnek és legfeljebb adóelengedésben részesíti az építő kereskedőket. A magyar államvasút egy vágányt vezetne a kijelölt helyre. Elhatároztatik, hogy a város egy alkalmas helyet csekély bér mellett átengedjen a szárnyvonal építésének és hogy az adómentesség kérelmeztessék a kormánynál. Elnök bemutatja a statistikai hivatal igazgatója által összeállított munkálatot, mely a meghallgatott szakférfiak nyilatkozatait tartalmazza. A bizottság e munkáért Körösinek köszönetet szavaz. A bizottság ezután áttér a 72 sérelmi pont folytatólagos tárgyalására. Első tárgy volt azon panasz, mely több szállító részéről emeltetett amiatt, hogy az indóházak fél 6 órakor záratnak be, vasárnap d. e. pedig fel sem vesznek terhet. A bizottság elhatározta, hogy a kereskedelmi és közmunka minisztériumokhoz felterjesztést fog intézni, kérve azt, hogy a július-szeptemberi nagy forgalmi idényben hosszabbíttassanak meg 7 óráig a hivatalos órák a vasutaknál, és hogy azon fuvarok, melyek a vasár- vagy ünnepelőtti nap d. u. 5 óráig a pályaudvaron megjelentek, de fel nem vétettek, pótlólag ünnep- és vasárnap d. e. fölvétessenek. A szeszmérők esetleges újbóli behozatala ellen aggodalmát fejezte ki egyik szakférfiú kiemelte főkép azon körülményt, hogy ezen ellenőrzési s adóztatási mód mellett a csaló szeszégetők könnyen túlszárnyalják a solid gyárosokat. A bizottság egy fölterjesztésben a pénzügyminiszter figyelmébe kívánja ajánltatni ez aggodalmat. Az oláhországi vámhivatalnokok ellenséges magatartást tanúsítanak magyarországi provenientiák ellen. Egy meghallgatott szeszgyáros, kinek Poroszországban is vannak gyárai, azt nyilatkoztatta a bizottság előtt, hogy az onnan eredő szeszszel sokkal