Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-01 / 224. szám

kozik. Midőn tehát ilyen testület választásá­nál a polgárság első­sorban nem a szakkép­zettséget, a helyi viszonyokban való jártas­ságot, az egyéni becsületességet, hanem a politikai meggyőződést, a pártállást veszi zsinórmértékül, az eredmény a legtöbbször alig lesz olyan, mely a megyei élet és auto­nómia igazi szükségleteivel összhangzatban áll. Veszélyes az elv mindenütt, de különösen Francziaországban, melynek kormánya nem­csak szereti, hanem elő is mozdítja a megyével való összeütközést, minthogy ez a fennálló tör­vények s a törvényhozás jelen viszonyainál fogva mindig csak az ő diadalával végződhetik. A politika becsempészése a megyei életbe az antirepublicánus kormánynak kedvező alkal­mat nyújt arra, hogy megszabaduljon olyan megyei bizottságtól, mely az ő politikai irá­nyával ellenkező állást merészel elfoglalni. A franczia nép tehát nem nagy szolgá­latot tesz önmagának, ha követi ama jel­szót, melyet e kérdésben Gambetta a jeles szó­nok s a radicális párt legkiválóbb vezértagja egyik levelében kiadott. Francziaországnak nincs oka olyan alkalmat, mely arra épen nem czélszerű, politikai manifestátiókra föl­használni. Hogy ma a franczia nép zöme a­ je­len államformához ragaszkodik, hogy szívéből óhajtja a provisorium megszüntetését, s vég­leges, a törvény szentségével övezett erős és állandó kormány alkotását, azt nem szüksé­ges politikai demonstrátiókkal bizonyítani. Tudja azt mindenki, tudja Mac Mahon, tudja a nemzetgyűlés többsége, mely épen ezért nem meri önhatalmilag meghosszabbított man­dátumát befejezettnek nyilvánítani s az új álta­lános választásokat elrendelni. Tudja ezt vé­gül a közvélemény, mely szintén ez okból nyugalommal várja be, míg valamikor mégis csak el fog érkezni a nemzetgyűlés vég óhaj­tott feloszlatásának ideje. Thiers is vándor apostolává lön a köz­társaságnak, ő is folyton ismételve hirdeti a conservativ köztársaság diadalba vetett re­ményeit. Buzdítja, lelkesíti kitartásra, nyu­galomra és törvénytiszteletre , nem pedig rendesen ezélt tévesztő demonstrációkra inti nemzetét. S valóban a köztársaság véglegesen csak a törvény talán hosszadalmas, de egye­dül biztos útján nyerhet jogi szentesítést. Tüntetésekre a kormány mindig erőszakkal felelhet. Ezt annál szabadabban teheti, mert nemcsak a hatalom az övé, hanem a jog is, minthogy minden tettét a törvényesség külső mezébe öltöztetheti. A nemzetgyűlés többsége kész jóváhagyni minden erőszakosságot, mi­helyt az a köztársasági párt ellen irányul. A józan ész szava azt parancsolja tehát, hogy a republicánusok minél kevesebb alkal­mat nyújtsanak a kormánynak az erőszakos­kodásra. A magyar kézműiparról. Budape­s­t, sept. 30. Pár nap előtt azon örvendetes mozgalomról írtunk, mely a vidéken az iparosság között, az ipar fejlesztése érdemében megindult, kiemeltük a leg­utóbb tartott kiállítások előnyeit és örvendetes tu­domást szereztünk az élénk és friss társulási mozgal­makról. A sept. 24-diki »Pesti Napló« reggeli számá­ban megjelent czikk szomorúan tünteti föl a vidéki kézműipar helyzetét és elősorolva mindazon hátrá­nyokat, melyek a kézműipar fejlődését gátolják és ennek menthetlen elvesztét jósolja. Ezek ellenében legyen szabad a vidéki iparosság működését más színben bemutatva, az érem második oldalát is meg­világítani. A kézműipar hanyatlását fájdalmasan emle­getni most, midőn a hanyatlásnak jeleit alig észlel­jük, — nézetünk szerint — nincs helyén. A magyar ipar, mint talán az egész európai ipar, jelenleg ugyan pang, de nem sülyedt alá; pang pedig azért, mert az általános válság utóize még most is minden­felé észlelhető, és mert az utolsó évek rész­terméseit és egyéb elemei csapásait a magyar nemzet egy év alatt — még ha a legjobb termés volna is — ki nem heverheti és kiki szükségletét kénytelen megszorí­tani. De nem fejlődhetik a magyar ipar a kellő mér­tékben már azért sem, mert ép most van az új tör­­ény értelmében átalakuló félben, és a mindenfelé beállott szervezkedés és újjáalkotás korszakában nem lehet rohamos emelkedést követelnünk. Itt a czéhek oszolnak föl, amott ipartársulatok alakulnak meg, iparbizottságok szerveztetnek, iparos-egyesüle­tek létesítése terveztetik stb. A magyar kézműiparnak nincs oka »megal­kudnia« a gyáriparral, mert ez nem versenytársa, nem nyomja el. Ha kell valamitől a magyar kézmű­iparnak félnie, úgy ez azon előszeretet, melyet a mi népünk minden iránt, mi külföldi, érez. Art a kézműiparnak azon áramlat, mely a magyarországi kereskedők vágyait kifelé viszi Bécsbe, Párisba, Londonba stb., hogy az itt beszerzett czikkeket — habár sok esetben rosszabbak és drágábbak, mint a mi belföldi készítményeink — lehetőleg drágán a »külföldiesség« bélyegével a magyar közönség nya­kába varrják, mert ez némikép kérkedni is tud azzal, hogy ilyen és olyan ruhadarabja, vagy eszköze ezen és azon külföldi városból való. Az iparosság — szerintünk — nem gép, hogy csupán iparágával foglalkozva, működési köréből mindent kizárjon, mi polgári kötelességévé van téve. Csak örvendve említhetnék föl azon körülményt, hogy az iparosság a közügy iránt melegen érdeklő­dik, de — fájdalom — azt kell tapasztalnunk, hogy a mai vidéki iparost, saját ügye-haja oly mértékben veszi igénybe, miszerint a közügy iránt inkább kö­zönynyel, mint »beavatkozási« érdeklődéssel viselte­tik, és hogy nem »pazarolja az időt« nagy mértékben a politikára. Hogy meggazdagodása esetén miként bánik az iparos pénzével és mivé nevelteti fiát, ezek oly dol­gok, melyekbe iparos szempontból nem szabad be­avatkoznunk. Vannak oly társadalmi ferde szokások és majmoló divatok, melyek az osztályok mindegyi­kéből kiválasztják embereiket és ép igy panaszkod­hatnánk a fölött, hogy a gazdász, kereskedő stb. családjában ilyen és olyan osztálya és állásával meg nem férő dolgok történnek, hanem ezt — ismétel­jük — a társadalmi ferdeségek és kinövések orvos­lóira bízzuk. Az ipartörvénynyel — ilyen alkalommal — igen-igen sokan szeretnek foglalkozni és mindenkor találnak oly görbe­­­t, mely az iparos fejlődésének szerintünk nagyban gátul szolgál. E pontnál akarunk pár perc­re megállapodni. Az ipartörvénynek különös két oly intézke­dése van, mely az iparos-osztályt magát is két párt­ra szakasztja. — Ezek: a szabad ipar, és a szabad társulás. Vajmi sokan vannak közöttünk, kik a szabad ipart hazánkra nézve még korainak tartják, és kik csupán ebben látják a hazai iparosok elnyomatását. Erre azon megjegyzésünk van, hogy nincsen Európá­ban culturképes, vagy culturállam, melyben a sza­badipar ne volna meghonosítva. Sokkal nagyobb mértékben hátráltatva van az ipar haladása bizonyos megszorítások, mint a szabad ipar által, mely utóbbi a verseny jótékony és előnyösen ható befolyására van alapítva. — Mint mindenben, úgy itt is áll az mondat: »győzzön a jobb.« — A fogyasztó közön­ség mindenkor tudni fogja — hogy saját, és igy a jó iparos érdekében hol tegye bevásárlásait; — az üzletek és műhelyek szaporodása által csak a fo­gyasztó nagy­közönség érdeke van megóva, mert a több irányban kifejlődő szabad versenyzés közepette mindig valami jobb, előnyösebb és czélszerűbb ter­meltetik. A szabad társulást az ipartörvény 76. §-a rendeli el, mondván : »ugyanazon, vagy különböző ipart egy vagy több községekben önállóan gyakorló iparosok, közös érdekeik előmozdítása végett, ipar­társulatokká egyesülhetnek.­ Tehát csak egyesül­het­n­e­k, de nem tartoznak egyesülni. Azt mondják, hogy az iparosok hazánkban még nem eléggé műveitek arra nézve, hogy szabad akaratukra hagyathassék a társulás, és hogy egye­lőre azt kötelezővé kellett volna tenni. Az bizonyos, hogy a mi iparosaink még nem állanak a művelődésnek oly színvonalán, mint pl. a nyugati iparos államokéi, de czélok és törekvések­ben ezekkel egyek, sőt sokkal szabadelvűbb szellemben kell az ipart fejleszteni nálunk, hol arra — mint már legelső publicistáink beismerik — ha­tározottan legnagyobb szükség van, de az még csak embrióban létezik. Hogy a társulási kényszer ellen még egy érvet felhozzak, egyszerűen registrálom azon hírt, mely szerint az ausztriai ipartörvény módosítása iránt a birodalmi tanács elé legközelebb előterjeszteni szán­dékolt javaslatban a társulási kényszer megszünte­tése is bennfoglaltatik. Az iparosok ép olyan polgárai az államnak, mint a gazdászok, kereskedők stb., s valamint eze­ket, úgy azokat sem lehet már valamely társulatba való belépésre kényszeríteni, mert a művelődési szel­lem magával kell, hogy hozza azon jó szándékot, il­letőleg tettet, melynek véghezvitelére a törvény pa­rancsoló szavát többen még most is kívánják. — Örülhetünk, hogy a czéhektől megszabadultunk. Ezen intézménynek voltak ugyan több jó tulajdon­ságai, de egészben véve annyira kikopott a mai kor keretéből, hogy csak itt-ott igen gyéren látjuk még használatban, hiszen czéljai sehogy sem egyeznek meg a mai reformáló szabad szellemmel. Hanem igenis el fogjuk mondani, hogy hol és miben lehetne az ipar­ fejlesztését előmozdítani a vidéken épúgy, mint a fővárosban, hol egy cseppet sem emelkedett az ipar fejlődése vagy virágzása a vidéki ipar színvonala fölé. Mindenekelőtt szigorúbban kellene ragaszkod­nunk az ipartörvény végrehajtásához, melynek 83. §-a világosan elrendeli, hogy mindazon czéhek, me­lyek a törvény életbelépte után számítandó kilenc­ hó múlva ipartársulatokká át nem alakulnak, vagyo­nukat közhasznú iparczélokra adományozzák, és ez­­után­ föloszolnak. Ellenkezőleg a törvényhatóságok a vagyont lefoglalni, azt közczélra fordítani és a szé­­heket föloszlatni tartoznak. A törvény ezen intézkedése még mai napig sincs végrehajtva, és a vidéki iparosság azon része, mely kétségbeesetten kapaszkodik a széhrendszer ko­pott köntösébe, nem hiszi el, hogy a széh már csak egy, a múltban létezett »s­e­m­m­i«, hanem azt tudja — és ezen tudatát terjeszti — hogy az oly »vala­mi«, melyet már oly gyakran akartak megdönteni de mely évszázadokon át fönntartva magát, uralkodni fog örökkön-örökké. Ezekkel szemben kell mindenekelőtt több erélyt kifejteni és az uj társulásnak útjában álló egyéb akadályokat elgördíteni, hogy a törvény szellemében létrejöhessenek országszerte, az orsz. m. iparegyesü­let által kidolgozott minta alapján, az ipartársulatok.­­ Ezen akadályok közé tartozik a közigazgatási közegek késedelmes eljárása a társulatok alapszabá­lyainak fölterjesztése és a szakminisztérium által helybenhagyott vagy észrevételezett leiratok kézbe­sítése körül.­­ Ezen eljárás igen sok panaszra adott okot és annál inkább is orvoslandó, mert mindenfelé azt hiszik, hogy az untató hosszadalmasságnak a szak­minisztérium az oka és ez bizalmatlanságban része­sül. Pedig úgy tapasztaltuk, hogy itt a t. ipar- és ke­­resk. min. ipari osztályánál a beterjesztett ügydara­bok lehetőleg gyorsan intéztetnek el. A mai napig Magyarországban 521, az ipartör­vény értelmében alakított, ipartársulat­ok­ törvénye­sen bemutatott alapszabállyal, melyek közül 45 a fővárosra esik. Azon számok alig '/te része képezi az általános ipartársulatokat, melyek sokkal jobban hathatnának az ipar fölvirágoztatása érdeké­ben, egyesítvén magukban a szellemi és anyagi erőket egyik vagy másik városban és vidéken. Ezen ipartársulatok feladatává van téve oda­hatni, hogy az iparos tagok a termelésben és termé­nyeik értékesítésében a nagy üzlet előnyeiben része­süljenek és ezen czélra nyers­anyagbeszerzési egyletet, közös raktározási egyletet, termelő társulatokat sat. létesíteni.­­ Ezek létesítéséhez azonban előbb az ipartársulatok maguk, mint létesítők szükségesek; kétszeres erélylyel kell tehát a nevezett törvénysza­kasz végrehajtásához látni. Szükséges még továbbá az ipar fölvirágoztatá­­sához az iparos szakosztály fejlesztése. E tekintetben csakugyan még nagyon kevés történt úgy a kormány, mint az iparosok részéről. Mivel azonban a tárgy oly körülményes megbeszélést és megismertetést igényel, mind e czikk keretébe nem fér, arról legközelebb fogunk szólani. Addig is czélszerűnek látnák, ha úgy iparos, mint más viszonyaink meghirálása tekintetében nem pessimisticus módon járnánk el, hanem egyszerű ob­­jectivitással birálgatnók és fejtegetnék a viszonyok minéműségét. Gelléri Mór­­ ván és a jó szagú víz híres készítő helyét, melyben már minden második ember neve: M­a­r­i­a P­a­­r­i­n­a, látogatásomra nem méltatván,estve Aachen­­b­e érkeztem ; a »Grosser Monarch« szállodába haj­tattam s kocsimról leszállva, kellemesen lepett meg egyik magyar főúri ismerősömmel való találkozás. Két évvel ezelőtt palotámat tartották vissza e szál­lodában, mely állítólag akkor nem volt megtalálható; azon reményben voltam, hogy azt visszakapom, azon­ban a »Grosser Monarch«, mint ilyen, egyszerű annexiónak vélte a dolgot, s nem adta vissza palotá­mat. Aachen a legpiszkosabb város Euró­pában ; a nagy térhez közel fekvő Cornelius és An­­tonius utczákon rohadó bűzös csatornavíz folyik; a »Grosser Monarch« a szó teljes értelmé­ben fosztogatja az utasokat. Megfejthetlen előttem, mi lehet oka annak, hogy az egészségügyi intézkedé­sek e sokat látogatott fürdő­helyen teljesen el van­nak hanyagolva. Mi az aacheni kénes fürdő­ket illeti, ezekhez vegyészileg egészen hasonlóak és sokkal nagyobb gyógyhatásuak Margitszi­geti fürdőink s magyar ember ugyancsak roszul cselekszik, ha ezek helyett, melyek paradicso­mi környezettel bírnak, a piszkos és egészségtelen Aachenbe vándorol. Másnap délután Brüsselbe érkeztem és a »hotel de Suéd­e«-be szállottam. Brüssel mindenben Párist akarja utánozni; van ott: Restau­rant aux fiseres Provenceaux, Café Riche, Café Anglais stb. épen úgy, mint Párisban ; értelmes, víg és szolgálatkész lakossága, jó színház és zene, gyönyörű sétányok és páratlan tisztaság, úgy, mint minden irányban jó és olcsó életmód Brüsselt a legkellemesb európai városok egyikévé teszik, hol az utazó nemcsak igen jól érzi magát, de kedvet kap ott letelepedni. Néhány napi időzés után Antwerpen vá­rát látogattam meg. Az erődítések nagyszerűek, a­ki azonban úgynevezett fellegvárt akar látni, az ugyan csalódik, mert a város körül hegy nincs; a kü­lönféle erődök hat-nyolc­ mértföldnyi körben védik a várost és ezek között kétszázezernyi hadsereg ké­nyelmesen táborozhat, miután pedig az összeköttetés az Escaut-Schelde által Londonig tökéle­tesen szabad, Antwerpen az angol hajóhad segítsége m­ellett bevehetetlen.­­ A zöld téren — place verte — levő Európa­­ minden tekintetben megfelel a kivánalmaknak; előtte áll Rubensnek nagy éremszobra és Belgium­nak legszebb székesegyháza, melyben egyéb nagy­szerű festményeken kívül Ruben­s-nek világhírű műve, a »keresztről levétel« látható. — Az Escaut partjai a kikötő és nagy víztartók — bassins — me­lyekben száz meg száz hajó állomásoz, felséges lát­ványt nyújtanak. Ezek közelében volt Loisset circusa felállítva, melyben nagyobbára matróz-közön­ség előtt tánczoltak a sovány lovak és lovarok. Antwerpenből Dortrechten és Rot­terdamon keresztül H­a a g-ba utaztam , az utazás e részének legnevezetesb tárgyát az 1800 mé­ter, vagyis mintegy ezer öl hosszú híd képezi a Mur­­degg-en keresztül; bámulatos mű, melyhez hasonlót sehol sem lehet találni. H­a­g­a vagy Gravenhage, mint azt a hollandi nevezi, oly benyomást tesz az utazóra, ki a zajos kereskedelmi városokból érkezik oda, mint a sauburg St.-Germain főúri csendes városrésze. Balcsillagzatom a méreg drága, rosz és piszkos »hotel P­a­u­t­e­r« szállodába vezetett; a város megnézése után a közel fekvő tengeri fürdőbe Sche­­v­e­n­i­n­g­e­n-be siettem ; gyönyörű erdőn át vonul a lóvonatú vasút, és a tengersuvár utazót a fürdőhe­lyiségek közeléb­en levő »Grand hotel des bains« közelébe viszi. A hullámverés határozottan erősebb és jótékonyabb mint Ostendben, — az élet ol­csóbb , az erkölcsiségre több súly fektettetik, az étkezés jobb , és ha még hozzáteszem , — hogy a gyönyörű zöld erdő csak tíz percznyi távolságra van, míg Ostendben, Helgolandban és sok más tengeri fürdőben a fának és árnynak nyoma sincs, okvetlenül Scheveningent kell ajánlanom az üdülést keresőknek. Itt találkoztam egy egész csapat pesti vendéggel; tudós barátom Th. tanár a tenger­­ partján is atomszámításaival foglalkozott. Délutánra — hogy a jó szokásból egészen ki ne jöjjünk, tarokk­­partié volt előirányozva, de a terv azon egyszerű ok miatt bukott meg, hogy sem Scheweningenben, sem Haagban tarokk-kártya nem létezik. ízletes közös ebéd alkalmával jó pezsgővel kaczintottunk more patrío a hazáért s a henn levőkért. Scheweningenből Haagba vissza és innen Ley­ den és Harlem városokon keresztül Amster­damba utaztam. Az utazást Leyden­től Harlemig Van der Korff barátommal, kivel régibb időkben Da­­mascusban ismerkedtem meg, lóháton tettem. Az itt valóságos virágéden , villák, kéjpaloták mértföldnyi hosszúságra terjedő, bámulatra ragadó sora tesz tanúságot Hollandiának rendkívüli gaz­dagságáról. — A nők aranyos csipkefelkötőikkel: hófehérek, kedvesek és barátságosak. Sovány nőt egész Hollandiában nem láttam; a tisztaság, ké­nyelem a legkisebb faluban is megvan; a buján zöldelő legelők gyönyörű baromtenyésztést tesznek lehetővé, a száz meg száz csatorna, szélmalom, híd, zöldre és veresre festett házak oly sajátságos jelleget kölcsönöznek Hollandiának, minővel a világ egy országa sem bír. Harlemben búcsút vettem barátomtól és a gőzösön Amsterdamba utaztam. — E rop­pant kiterjedésű kereskedéssel bíró város sok tekin­tetben hasonló Velenczéhez; széles csator­nái, száz meg száz összekötő hídja és oszlopokra — pilot — alkalmazott épületei önkénytelenül emlé­künkbe hozzák az Adria királynőjét. Velencze azonban csöndes és a roskadozó nagyság mélabús benyomását teszi, mig Amsterdam széles csatornái, mi­nek: a »Herrengracht« »Prinzengracht«, élettől pezsegnek; a partjaikon ültetett fasorok mel­lett pompás hintók robognak és a kereskedők, háztu­lajdonosok, matrózok sokasága hömpölyög a csator­nák mentében a világ egyik legszebb kikötőjéhez. Amsterdam gazdagságban és nagyságban napról­­napra növekedik. Az állatkert különös figyelmet érdemel nem­csak a rendkívüli ritka állatok, de különösen gyö­nyörű virágcsoportjai miatt. Megnéztem a híres »Amstel hotelt«, de oda nem szállottam azért, mert rendkívül drága, a város központjától messze esik és nem is bír a hollandi szállodák sajátságaival, ellenben a »BlackDoo- t­e­n h­o­t­e­l«-t mindenkinek ajánlhatom. Holnap gőzösön Londonba indulok, de nem mondom T­u­r­e­n­n­e tábornagygyal : »adieu Canards, canons, canailles«, mert mindig szívesen fo­gok visszaemlékezni a tisztaságtól ragyogó szép Hol­landiára. G­o­r­z­ó.­­ A német vasúti igazgatóságok egyleté­nek közgyűlése. Budapest, sept. 30. A mai nap egészen az egyleti szabadjegyek szabályzatának volt szentelve. Két órai vita után a közgyűlés, mint már esti lapunkban jelentettük, el­határozta, hogy belebocsátkozik a szabályzat rész­letes tárgyalásába, a szünet után pedig öt órán át vitatkozott a szabályzat felett, hogy mily ered­ménynyel, arról érdekes felvilágosítást adott Schmer­feld úrnak alább közlött felszólalása. A részletes vitát megelőzőleg az ügyvivő igaz­gatóság szervezése ügyében kiküldetni határozott bi­zottság választatott meg. Elnök bejelenti, hogy éjjel 1/21 órakor egy vo­nat a közgyűlés tagjait Fiuméba viszi,azonfelül holnap d. u. 3 órakor Losonczra megy egy külön vonat; ott a tagok meghalnak és reggel külön vonaton Borosz­lóra mehetnek; jelenti továbbá, hogy a Strampfer­­színházban nem fog megtartatni a gyűlés tiszteleté­re tervezett mai előadás, mert az igazgató az ajánlatmegtétellel, azaz teg­napelőtt óta, csőd alá került. (Zajos derültség.) A gyűlés ezek után áttért az egyleti szabad jegy-szabályzat részletes tárgyalására. Az első sza­kasznál Schmidt azon módosítványt nyújtotta be, hogy egyleti szabad jegyek kiadására kötelezték mindazon vasutak, melyek az egylethez tartoznak és rendes személy­forgalommal bírnak. Freund (el­ső erdélyi vasút) azt indítványozza, hogy a szabad­jegyek kiadása ne szorítkozzék a rendes sz­emélyfor­­galommal bíró vasutakra.­­ Ez elvettetett, de a Schmidtféle javaslat a többség által elfogadtatott. Ezután igen hosszú vita keletkezett azon kér­dés felett, hogy a szabadjegyek kiadásában további megszorítás történjék-e; az érdemleges vita és a kérdés felállítása körül kifejtett zavarok több mint egy órát vettek igénybe, végül név szerinti szavazás útján a közgyűlés azt határozta 120 szavazattal 74 ellen, hogy az egyleti jegyek kiadása ne szoríttassék szűkebb korlátok közé; e szavazásnál az államvasu­tak leszavaztattak; a magyar vasutak majdnem mind a többséggel szavaztak; a magyar államvasut a kisebbséggel szavazott, azaz az egyleti jegyek szá­mának csökkentése mellett. A főhivatalnokokra nézve elfogadtatott dr. Gross (északkeleti) azon indítványa, mely szerint a rendes személyforgalommal bíró pályáknak, melyek 40—200 kilométerre terjednek, egy jegy, minden to­vábbi 80 kilométer után pedig egy- egy további egy­leti jegy adatik ki a főhivatalnokok számára. Hosszú vitára adott alkalmat a bizottság azon indítványa is, hogy az igazgatósági helyettes tagoknak ne adas­sanak egyleti jegyek; néhány német vasút azt indít­ványozta, hogy az állandóan alkalmazott helyettes tagok igényt tarthassanak az egyleti jegyre. Hosszú vita s név szerinti szavazás után a többség a bizott­ság javaslatát fogadta el. T­o­­­n­a­y, a magyar államvasutak igazgatója tudtul adja a Fiuméba rándulni akaróknak, hogy a vonat nem ma éjfélkor, hanem holnap éjfélkor indul Fiuméba, mivel a tárgyalás igen lassan halad és a közgyűlés kénytelen lesz holnap is ülésezni. Most azonban Schmerfeld (alsó-sziléziai vasút) arra figyelmeztetett, hogy ez az egész hosszú vita, mely immár 6-7 órája tart, hiába­való volt, a hozott határozatok leglényegesebbjeit tetemes ki­sebbségek ellenezték, pedig a közgyűlés határoza­tai csak akkor kötelezők, ha az egyes társulatok igazgatóságai mindannyian elfogadják; de ez nem valószínű, szóló azt indítványozza tehát, hogy az ügy­et tessék el a na­pirendről. Ivánka Imre ellenzi ez indítványt, mert azt még soha életében nem ta­pasztalta, hogy egy gyűlés hosszú órákon át vitat­kozzék egy tárgy felett és azután azt határozza, hogy az ügyet leteszi a napirendről. Az indítvány helyén lett volna a vita elején, de nem most. Four­nier elnök kijelenti, hogy a közgyűlés kötelességet teljesít, midőn nézeteinek kifejezést ad ; ha azután egyik-másik társulat a kijelentett nézetet nem teszi magáévá, és így a régi állapot megmarad , az már nem tartozik a közgyűlésre. A közgyűlés ezután egyhangúlag azt határoz­ta, hogy a tárgyalást folytatja és csakugyan tovább is folytattatott a részletes vita; jelentékenyebb moz­zanata nem volt; 1/26-ra befejeztetett és ezzel a 7-ik tárgy is el van intézve. A holnapi gyűlésre tizenkét tárgy maradt. BELFÖLD, Sz.-F­e­h­é­r­v­á­r, sept. 28. (Tanfelügyelői Jelentés.) A következőkben közöljük a megyei bizottság elé terjesztett tanfelügyelői jelentést. Mielőtt öt évi működésünkről a t. megyei bi­zottságnak számot adnánk, legyen szabad a legköze­lebb lefolyt tanévről szóló jelentésünket a követke­zőkben röviden összefoglalva előadni : A kir. tanfelügyelőség jelentése szerint a le­folyt tanévben 141 községből 95-öt látogatott; tett ta­pasztalatairól jelente, hogy látogatásai alkalmával a hitközségeket, azok bevégezte után az egyházi fő­hatóságokat az általa tapasztalt hiányokra felhívta, s nem volt eset, hogy a megkeresett főhatóság a leg­nagyobb előzékenységgel fel nem hívta volna alattas közegeit a tanodákban észlelt hiányok megszünteté­sére. Hasonlót jelentett a megye összes tiszti kará­ról, csakis azt látná kívánatosnak, hogy a tisztviselő urak ne csak a rendeletet adják ki, hanem a rende­letet nem teljesítő elöljárót szoros felelősségre von­ják, csak­is így lehetne reményleni, hogy az illetők a nevelésügyi törvény végrehajtásánál megfelelő czéllal járandnak el. A múlt évhez képest örvendetes előhaladást ta­pasztalt a tanodák építésénél, minthogy Magyar-Al­máson és Keresztesen,a r. kath. felekezeti, Bodméron a község,Sz.-Ágotán a ref. felekezeti tanodák újra épít­tettek , Bárándon pedig egészen uj iskola szerezte­tett. Építés alatt állott a seregélyesi r. kath.,sár-egresi ref. felekezeti, a ráczalmási, puszta­zámori községi is­kolák. Az építés kilátásba helyeztetett gr. Zichy Edmund ur által a hatvani pusztán. A tantermek száma kettővel szaporodott. Az 1868. 38. t. sz. 23. 44. §§-ai értelmében a községek által építendő iskolák iránt tárgyalás kez­detett meg Baracskán, Baracson, Bicskén, Iváncsán, Nagy-Perkátán, Alsó-Szt.-Ivánban és Rétszilason. Az ismétlő­ iskolák berendezése, különösen a heti 5 órai tanítás behozatala a tanfelügyelőségnek még mindig nem sikerülvén, a tanügy érdekében egyáltalán szükségesnek látnák falragaszok által a lakosságot az oktatási törvénynek egyes rendeleté­vel megismertetni. A tanköteleseknek a tanítók által képzettségi fokuk szerinti osztályozása, a tantárgyaknak a kia­dott miniszteri tanterv szerint kellő terjedelembeni tanítása még sok kívánni­valót hagy maga után. Oka ezen hiánynak nemcsak abban keresendő, hogy a nagyobb gyermekek több helyen csak 4—6 hóig járnak iskolába, hanem abban is, hogy néhány tanító a mi­niszteri tantervet még át sem tekintette, a beszéd és értelem­gyakorlat helyes kezelésén alapuló tanmó­dot nem ismeri, és még mindig azt hiszi, hogy ez külön álló tantárgy; az előirt tantárgyaknak az életre kiható hasznáról tájékozva maga sem lévén, azt minden­ kedv nélkül tanitja, — s igy a gyermekkel beemléztet­ ne­hány kérdést az előirt tantárgyakból, s azt hiszi, hogy kötelességének eleget tett. — A fatenyésztést, mé­hészetet, gazdászatot, mely tárgyakból szerzett he­lyesebb fogalmak a nép anyagi helyzetének javítá­sára hatnának, — egészen mellőzi, részint, mert a köz­ségek a faiskolai helyet be sem szerezték, vagy azt más czélra fordítják, részint mert a tanítók e tárgyak előadásában teljesen tájékozatlanok. A testgyakorlat helyes tanítása nemcsak a testi kifejlődés előmozdítására hatna áldásosan, ha­nem a védkötelezettség előismereteit már a zsenge gyermekeknél tanítva, azt eredményezné, hogy a fegyver alatti szolgálat idejét a törvényhozó testü­let kisebb idő­tartamára szállíthatná le. A tanítási hiányokon, mint a tapasztalat mu­tatja, a tanítói póttanfolyamok keveset segítettek, meggyőződésünk szerint a most megalakított tanító­­egylet a kölcsönös eszmecserével, a rendezendő minta­előadásokkal, s többesfélékkel sokkal több hasznot teend, de csak úgy, ha minden tanítónak alkalom adatik az egylet ülésein megjelenhetni, mi nézetünk szerint akként volna elérhető, ha a megye statuta­­rius jogánál fogva a községeket egyenesen kötelezné a tanítói értekezletre menő tanítók fuvar és napi dí­­jaik kiszolgáltatása iránt. A gazdászat czélszerű tanítását a kormány vándor-szaktanárok alkalmazásával, a megye pedig az által mozdíthatná elő, ha minden község területé­hez mért faiskolára és konyha-kertészetre alkalmas helyek megvételére elöljárósága felelősség terhe alatt köteleztetnék; e mellett a községeket tornahely kije­lölésére és azon a legszükségesebb torna­ eszközök felállítására kellene szorítani. Hiányosnak találja a­z iskolatanács a leány­­gyermekek nevelését is, a­mennyiben a legtöbb isko­lában sem a konyha-kertészet, sem a gazdászat, sem a legszükségesebb kézi munkák nem taníttatnak, de hiányos a nőnevelés különösen a középosztálynál,­­ mert a szülők leányaikat, nyilvános intézet hiányá­ban, vagy magán-intézetbe adni, vagy háznál nevel­tetni kényszerülnek. Nem óhajtunk mi itt a magán-tanintézetek,vagy a a házi nevelés előnyei, vagy hátrányai felett elmél­kedni, csak azt akarjuk jelezni, hogy azon szülők, kik leányaikat a fenntebbi két mód szerint neveltetni nem akarják, meg vannak fosztva, ha csak lakóiktól távolabb vidékre gyermekeiket nem küldik, a nyilvá­nos, s talán olcsóbb neveléstől, mely hiányon segítve lesz, ha a tek. megyei bizottság a miniszter úrnak a felső nép- vagy polgári­ iskolák felállítása iránt ki­adott rendelete foganatosításánál a kellő szigorral járand el, s nem mulaszthatjuk el már ez alkalom­mal a t. megyei bizottság figyelmét Ercsi m. város elöljáróságára felhívni, mely a tankényszer keresztül­vitelénél közönyt, az 5 % iskolai adó behajtásánál, bár erre megyehatóságilag is köteleztetett, megbo­­csáthatlan hanyagságot követ­­, a­mennyiben ezen adót több éveken át rendesen be nem szedvén, az iskolaszék a legszükségesebb kiadásokat fedezni nem tudja. A felsőbb népiskola felállítására felszólittat­­ván, azt felállítani nem akarja azon ürü­gy alatt, hogy a város szorosan vett területén nincs 5000 lakos, 1270* catastr. holdra menő közös vagyonból az iskolára alapítványt nem tesz, az építésre és fenn­tartásra adója 5 százalékán kívül, melyet a törvény 44. §. értelmében úgyis tartozik fizetni, más áldoza­tot hozni vonakodik. Összehasonlítva az 1872—73. és 1873—74. évi adatokat, kitűnik, hogy a lefolyt évben : Tanoda épület szaporodott 2 községi és 7 fe­lekezetivel. A tankötelesek száma 475-el, az iskolá­ba járók száma 32-ével, iskolába nem járóké 443-al, a télen-nyáron járóké 3249-el, a tankönyvvel ellá­tottak száma 141-el, olvasni, írni megtanultaké 9794-el, a képesített tanítóké 16-al, a nem képesítet­teké 6-al, a tantermeké 25-el szaporodott. Tankönyvek és taneszközök beszerzésére több fordíttatott 71 frt, a szegény gyermekek segélyezé­sére 32 frt, a tandíjakból, ide értve a magán és ke­reskedelmi iskolát is, több folyt be 5937 írttal, álla­mi segélyből 45 frt, községi segélyből 100, egyházi­ból 1246 ft több volt a múlt évhez képest az iskolák jövedelme. Több iskolánál a fiú és leány­ gyermekek elvá­lasztatván, az utóbbiak tanítására nőtanítók lettek al­kalmazva. A megyei területen Moórott egyetem magán­tanoda, Ráczalmáson egy­­gyermekkert­bön engedé­lyezve. A váltakozó tanítás szép sikerrel alkalmaztatik a lángi gr. Zichyek birtokán. Szellemi munkásságuk által hasznos szolgálatot tettek Molnár János, Peller Ödön, Koncz Imre espe­rest, úgy Pödör István, Mészöly Pál, Supka Jero­­mos, Kuti Márton, Saidl Pál, Vasadi Balogh La­jos, Bátory Dániel és Bulits Ferencz lelkész ur­ak. A községi iskolák közül legelső helyen Say Rudolf sz.-fehérvári iskolaszéki elnök úr emlite­ndő fel, ki egész odaadással, s lankadhatatlan buzgalom­mal teljesité kötelességét. A buzgalommal működ­tek Rosti Pál dunapentelei, Grossinger István moori, Pödör István ráczalmási és Simon Dániel dobozi is­kolaszéki elnökök. A működő tanítók közt első helyen Göbel Já­nos és Perényi Béla urakat, nemcsak a megye, ha­nem az egész tankerület két legjelesebb tanítóját kell megemlítenünk, kik a ki­. tanfelügyelő jelen­tése szerint a próbatételen gyermekeikkel nemcsak fényes sikert tudtak felmutatni, hanem az év közben alkalmazott tanmódjuknak ügyes szemléltetése által az összes jelenlevőknek szép bepillantást engedtek a gyermek­tanítás nehéz művészetébe, és a város értel­miségéből álló nagyszámú hallgatókat valóban meg­lepték. A gyermekek szabályos válaszai, a mód, melylyel figyelmük az egész próbatét alatt lekötte­tett, a nemes verseny s végül a bizalom és ragasz­kodás tanítóik iránt, mely szinte szemükből su­gárzott, szóval a jeles tanításnak szép nyomai itt mind együtt láthatók valának.­­ Különös elismeréssel nyilatkozott a kir. tanfelügyelő úr Janny József a sz.-fehérvári elemi tanodák igazgatójának fá­radhatatlan működéséről is, valamint dicsérőleg nyi­latkozott Tóth József, Langer János, Bardon József, Smidt Antal, Wittinger Antal sz.-fehérvári, Pados Gábor, Varga László moori, továbbá a ráczalmási, dunapentelei, ráczkereszturi, martonvásári és bod­­méri községi iskolák tanítóiról is. A felekezeti tano­dáknál legjobb siker volt látható a nagy­lángi, elő­szá­llási, vaáli pátkai ref. tanodáknál. Különösen kiemelte tanfelügyelő ur Mezey István kat. - szent - péteri kiérdemü­lt tanítót, ki agg kora daczára — bár az iskolában rendes tani­tók működnek, ernyedhetetlen buzgalommal szenteli magát azon foglalkozásnak, mely, úgy látszik, élet­­feltétele jön, s melytől, mint mondá, csak a sírban fog megválni, hogy ő taníthassa még kis unokáit is azon népnek, melynek tanításával pályáját megkez­dette. Midőn a legközelebb lefolyt tanév eredményét a fenntebbiekben előadtuk volna, legyen szabad öt évi működésünk rövid áttekintésére az 1869-ik évi tanügyi viszonyokat a mostaniakkal összehason­lítani : 1869-ben összeiratott 6—12 éves 24828. 1­2— 15 éves 8284, összesen 33.112. 1874-ben összeiratott 6—12 éves 22906. 12— 15 éves 7507, összesen 30.413. 1869-ben tényleg járt 23107, nem járt 6005, iskola-épület volt 207, tanterem 274. 1874-ben tényleg járt 30740, nem járt 1615, iskola-épület volt 223, tanterem 332. 1869 ben télen-nyáron járt 11623, tankönyve volt 19109-nek, írni-olvasni tudott 3062. 1874-ben télen-nyáron járt 19460, tankönyve volt 24605-nek, irni-olvasni tudott 21403. 1869-ben rendes tanító volt 202, segéd 71. 1874-ben rendes tanitó volt 264, segéd 54. Az egészet összefoglalva, egy mértföldre esik 3­2/­ o iskola, egy tanteremre 92 gyermek, s mig 1869. évben a tankötelesek 1813/, 0­­/0-a nem járt iskolába, most 53/10 °/p nem jár, vagyis az oktatásban részesül­tek úgy állanak ma 1869-hez viszonyítva, mint 1-16:1. Távol van tőlünk, hogy e felsorolt s nem jelen­téktelen eredmények kivivásában az érdemet ma­gunknak tulajdonítsuk. Az érdem első­sorban a ne­velésügyi törvény megalkotójáé, dicsőült dr. Eötvös Józsefé, ki hazánk törvényhozó testületével megal­­kottatá, habár hiányoktól nem ment, de azért alap­elveiben a kor színvonalán álló nevelésügyi törvényt, mely a szabad versenyt megalapítva, munkásságra buzdít minden tényezőt, kik érezni kezdik ama nagy

Next