Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-01 / 251. szám

251. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kladd-hivatali Barátok-tere, Ath­enaeum-épü­lete A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők» Budapest, vasárnap, november 1,1874. REGGELI KIADÁS. Eflefizet­ési feltételek Postán küldve, vagy Budapesten hiúhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 írt — kr. • hónapra . .­­ 12 »— » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenként f érint. Az előfizetés az év folytán,minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évi folyam.’ Hirdetéseit szintugy mint*előfizetés«is a ‘ KIADÓ-HIT AT­ALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épek küldendők. E­lőfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre...................24 frt. Fél évre........................12 frt. Negyed évre . . . 1­6 frt. Egy hóra ..... 2 frt. HP* Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (Ferencziek­­ tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló" szer­esztfi- és trafi­l­ja. Budapest, oct. 31. Sajátságos balvégzet az, mely követke­zetesen gátolni látszik a nemzet azon törek­vését, mely arra irányul, hogy egészséges belpolitikai programm alapján a közállapo­tok megszilárduljanak s az ország ne csak a közjogi törvények keretében legyen önálló, hanem önállóságát az állami intézmények erőteljes működése s a társadalmi erők sza­bályos fejlődése biztosítsa, sőt növelje. Hogy politikai törekvéseink közt­i törvényhozási működésünk folyamán ez irány legyen ural­kodó, arra eddig alig volt még meg a kellő alkalom. Míg Ausztriával nem szabályoztuk az államjogi összeköttetésből folyó viszonyo­kat, addig rendszeres belpolitikáról szó sem lehetett. A­mikor pedig a kiegyezés megtör­tént, a nemzet nagy részében oly mély, oly állandó s oly széles ellenzéki vágy vert gyö­keret, melyet mindez ideig nemcsak legyőzni, sőt szenvedélyes jellemétől megfosztani sem sikerült. Az ellenzék és pedig annak mindegyik árnyalata teljesen egyetért abban, hogy e kö­rülmény fontosságát teljesen ignorálja. Visz­­szatekint s gyakran tekint vissza újabb al­kotmányos életünk nyolcz évi folyamára és soha egyetlen pillanatra sem jut eszébe meg­fontolni, váljon abban, a­mi történt és ab­­ban, a­mi nem történt, mekkora része volt neki, részint pozitív működése, részint soha nem lankadó vagy soha fel nem adott közjogi politikája által. Midőn ezt megjegyezzük, ki kell jelentenünk, hogy ezúttal távol van tő­lünk mind a vitatkozási kedv, mind a szem­rehányó kötekedés. Mi ezúttal csak a múltak consequentiáit akarjuk kivonni, hogy világo­san lássunk, midőn az utat keressük, melyen jövőre biztosan szeretnénk haladni. Alig fejeztük be, sőt tán még be sem fe­jeztük a kiegyezés nagy művét, egyidejűleg egy másik elhalaszthatlan feladat állt előttünk. A nemzetiségi követelések méltányos kielégí­tése. Utógondolat nélkül törekedtünk e fel­adatnak megfelelni. Néhány vármegyét s né­hány sarkalatos jogot átengedünk Horvátor­szágnak; a magyar tengerpart érdekeinek biztosítására óriási költekezésbe keveredtünk; a nemzetiségi törvénynyel a közigazgatás és igazságszolgáltatás mezején testvéri osztály alá bocsátottuk az államalkotó faj azon jogait, melyeket más államokban megoszthatlanok­­nak tekintenek; az egyházi önkormányzato­kat tiszteletben tartók, a­hol már megvoltak, s megteremtők, a­hol még hiányoztak f el­ ................-Hl III Iffll utasítók a gyanút, hogy az állam által ado­mányozott és cultivált szabadság az állam megrontására is felhasználható legyen. Ha e kérdések ma állanának előttünk, a szabadság követelményeinek őszinte elfogadásától ma sem riadnánk vissza. Pedig a tapasztalás isko­láját hét év óta szorgalmasan látogattuk s a nemzetiségek túlzói gondoskodtak arról, hogy bizonyos tanulságokat rögtön el ne felejtsünk. De ez csak azon meggyőződést érlelte meg bennünk, hogy gon­doskodnunk kell arról is, ho­gy a vissza­élések se a szabadságot, se a­z­­ államot ne veszélyeztessék. Azok, kiket Magyarországhoz föltétlen hazafiság köt, keserű politikai harczban vol­tak egymással — de a föltételes patrióták egyetértettek mind végczél­­jukban, mind az odavezető­­eszközök megvá­lasztásában. Különösen egyetértettek abban, hogy a mi kiengesztelhetetlennek látszó vil­longásainkat a maguk részére minden pilla­natban felhasználják nem azért, hogy meg­­nyugodjanak, hanem azért, hogy lépésről­­lépésre előrehatoljanak követeléseikben.Tud­­ták, hogy mozgalmaik és törekvéseik bocsá­natra, vagy legalább elnézésre számítanak, ha azok azon alakban jelentkeznek, a minő alakot a nagy nemzeti pártok küzdelme öl­tött magára. Tudták és feltették azt s feltevé­seikben alig csalódtak mind maiglan. Beszélünk ázsiai közigazgatásról s felejt­jük, hogy az államkormányzatnak küzdenie kell először elmaradott kulturviszonyainkkal, másodszor fajunk és társadalmunk közönyé­vel, harmadszor a mereven szemközt álló pártoknak másutt szokatlan és jogosulatlan követeléseivel s végre az államellenes elemek üzelmeivel s mindenek fölött a rohamos át­meneti állapot gyakori zavaraival. A köz­­igazgatás ilyen sok és erős ellenségével szem­közt erőteljes kormányra s jól fegyelmezett tisztviselői karra van szükség. De hogy az ország hol vegye rögtön az ilyen tisztviselői kart s a kormány hol vegye a mi parl­amen­­tünkben és sajtónk mellett az erőt és tekin­télyt , ezek oly kérdések, melyekre eddig nemcsak megfelelni, hanem azokat feltenni sem iparkodtunk. Pénzügyi helyzetünk komolyságát azon körülmény, hogy az előttünk fekvő adótör­vényjavaslatok előterjesztésére épen G­h­y­­c­z­y vállalkozott, a legvilágosabban iga­zolja. A terhek nagyok. A kislelkűség már­­már hajlandó azok alatt elfeküdni s a han­gok, melyek annak férfias elviselésére buzdí­tanak, vajmi gyérek. Vájjon midőn e terheket megteremtők, tisztában voltunk-e az állam anyagi erejével ? Mielőtt modern állam­­háztartást rendeztünk be magunk számá­ra , eszünkbe jutott e adórendszerünket át­­javítani , szilárd alapokra helyezni s azok következményeit bevárni , hogy aztán az államháztartás kereteit ezek szerint állapítot­tuk volna meg ? Sőt többet mondunk : ha mindez eszünkbe jutott volna is, vájjon a pártvillongások ama veszedelmes zűrzavará­ban lett volna-e kellő idő, alkalom és hig­gadtság ilyen műnek végrehajtására? Hosszú hét éven keresztül vájjon mikor lett volna erre érkezésünk ? Ma még az államháztartás egyensúlyá­nak helyreállítása uralja a helyzetet. Ha ki­dőlünk vagy elfáradunk a munkában, mielőtt a czélt elértük volna, bajunk és feladatunk másnemű, de sokkal súlyosabb reend. De úgy az egyik, mint a másik esetben a nemzet jobbjainak azon kell gondolkodni, mire pár nap előtt már rámutattunk. Bármi legyen az ellenzék politikája jövendőre, nekünk egy nagy kísérlettől visszariadni nem szabad. Az alkotmányozási programmal, mely eddig ki­mondva vagy elhallgatva, de folytonosan előttünk lebegett, fel kell cserélnünk a bel­­szervezkedési programmal, mely három egy­mást kiegészítő s feltételező alapelvre építen­dő. Az egyik : az államalkotó faj jo­gosult érdekeinek öntudatos biz­tosítása; a másik : a nemzetgazdá­­szati önállóság feltételeinek meg­szerzése, s a harmadik : az államkor­mányzat megrendült tekintélyé­nek visszaállítása s a mi ide ve­zet: közigazgatás és igazságszol­gáltatás komoly rendezése. A „Pesti Napló“ tározója. A fővárosból. (Műhelyben. Nincs kereset ! — 1790. — Kik tetsze­nek a nőknek. — A szász kérdés. — Terpsichore s az adó.) Műhelyem ajtajában állok. Tetszik ismerni, photographus-műhely, melyet makacsan kerül minden érem »für Kunst und Wis­senschaft«, minden elismerő oklevél és diploma, min­den »udvari« czím.Csak afféle nemzeti fényképíró va­gyok. Üzletembernek lenni mai világban nehezebb, mint Csokonay szerint professornak. Követem többi üzlettársaim példáját és összefonva karjaimat, nagyot ásítok, ha pedig valaki azt kérdi, hogyan megy dol­gom, még egyszer ásítok s azt felelem : »Sehogyse, az üzlet pang.« — Épen mint t. collegámnak a czi­­pésznek vagy t. szomszédomn­ak a szabónak üzlete. Műhelyeink mindennel ellátvák, »a mi a nagy­érdemű közönség magas igényeinek megfelel,« szol­gálunk en gros és en detail, gépeim készen állnak, hogy á la minute lekapják a ki s a mi kínál­kozik. De nincs kereset! Az észbe vetett remény csalóka. Társas éle­tünk deficitje oly óriási, hogy Ghyczynek memno­­technikája sem volna elegendő a számok kígyózó lán­­czolatát megjegyezni,melyek végében ott leselkedik a budapesti sociális élettönk. Ez is ősz ? Jó szerencse, hogy szabóm elküldte a téli kabátot, a körülmény nélkül a naptárra szo­rulnék, ha ki akarnám puhatolni, hogy »tout Pest« itt van-e már s ha itt van, tulajdonképen bel van. Ha csakugyan itt van, akkor kétségkívül másutt van, mert sehol sem látom. A nemzeti színház páholykö­zönsége némi változatosságot mutat ugyan s a zene­kar régi nótáit nem halljuk az uj arczokat nézve, de végre is ez még nem Pest,ez még nem társaséleti moz­galom, ez még nem elegendő zálog arra nézve, hogy a farsangon nem fogunk-e pompás éjeket tölteni az ágyban. E pár páholyon kívül minden üres. Az országház karzatain nagyszerű pók­gyar­matosítás készül életbe lépni. Idáig jutottunk, pók­hálókat fognak ezentúl ama magaslatokról kivetni ? Hölgyeink megfeledkeztek ősanyáikról, dédanyáik­ról, ükanyáikról. Még egy századja sincs annak — gondolom kilenczvenet írtak az ezerhétszáz után — midőn­­a magyar anyáknak az országgyűlésre egy­­begyült országnagyjai s magyar atyák eleibe terjesz­tett alázatos kérelmük­ következtében az országgyű­lésen először tűnt fel a hallgatóság közt a magyar nő. Lovagiasan fogadták, nem rácsozták el páho­lyukat angol módra. S most üresek a karzatok. Hasztalan intéz a honatya herscheli messzelá­­tókat az egykor csillagos láthatárra; egy Littrow, egy Leverrier, egy Hansen sem volna képes csilla­got (akár bolygót, akár bolygatlant) fölfedezni. A tejút kiapadt. »Venus«, a »hattyú«, a »szűz«, a »páva«, a »kígyó«, a »chamaeleon« — megannyi csillagképlet már csak az igazi mennyégen létezik. »Medve«, »Farkas« csak nem elégítheti ki a műértő búvárt, miután ezek, tudvalevő dolog, csillagzatok ugyan, de masculini generis. Ha okát keresem hölgyeink elmaradásának, oly kevéssé találom meg, mint hölgyeinket. Napi­renden a pénz áll. Mióta nem érdekli a szépnemet a költészet, mely csengőbb a poézis rimjátékainál ? Mióta idegenkednek azon eszköztől, melyen kalapot, ruhát, fogatot és férjet lehet venni ? Mióta felejtet­ték el a pénznek — mint a szerelem értéklábának — jelentőségét ? — Férjem nagyon szeret , mond egy isme­rősöm. »Férje mindig szerette.« — Dehogy, most jobban szeret, mint tavaly. »S miből következteti ezt?« — Tavaly csak ezerforintos ékszert vett, az idén kétezerforintossal lepett meg. Kétszerte jobban szeret. Engedelmet! Úgy járok, mint a csillagára, aki nem tudja miből magyarázza meg látcsövének homá­lyosságát és csak későn veszi észre, hogy légy van benne. Az enyémben is légynek kell lenni, hogy nem fedeztem fel az igaz­akat, pedig közel fekszik. Nincs hölgy a karzaton, mert nincs honatya a házban. Hölgy és honatya közt ugyanis causalis nexus létezik. A vezérek megérkeztek, de a legénység még otthon mulat, a hölgyvilágot meg — mi tagadás ben­ne — a legénység érdekli. Ghyczy bölcsesége, Ker­­kapoly okoskodási hatalma, Csengery mélysége Lónyay tágkörű gyors elméje, Tisza Kálmán éle, Bittónak gyakorlati agilitása, Sennyey imponáló erő­telje, Pauler, Trefort, Somssich mind nem oly »great attraction« mint egy kellemes bajusz, egy jól ivezett orr vagy egy sikerült szemöldök. Zichy Józsefnek gazdag szakálla kétségkívül nagyobb keletnek örvend, mint gazdag tehetsége. A nő államférfiban a vi­lág fiát keresi. Andrássy egyesítette magában a dús kapaci­­tást a dús karzattal. És Andrássy kormánya oly népszerű volt a nőkarzaton, mint azóta egyik sem. Midőn leggeniálisabb szónoklatait rögtönözte, a karzaton aratott hatás egy jó része a Sportsmannek szólt, aki a lóversenyre vagy városligetben oly párat­lanul kucsorozott. Szerencséje a Bittó-kormánynak, hogy Sza­­páryban sportsmanje is van, különben a nőkar­zat sokkal hamarább ejtené el, mint a rongált anyagi viszonyaink rendezését sürgető ország meg­engedné. A legénység tehát — mint mondtam — még nem vonult be. Hat osztály currentáltatja tagjait. Ily körülmények közt természetes, ha a tárcza-photo­­graphus kétségbeesve kiált föl: »nincs kereset!« Leg­alább az országházban nincs. A színházban is kevés van. Szigligeti és Jókai frigyét megáldja a sors vagy harmincz »háromszéki lány«-nyal. Harmincz lánynak férjét találni a mai világban lehetetlen, pe­dig vígjátékból kiszabadult lány bekötött fej nél­kül képtelenség. Miben különbözik a tragikai hős­nőtől ? Valamiképen azonban mégis ellátják férjjel, ami csak úgy sikerül, hogy kölcsön vesznek egyet a szászoktól. S ez a baj, ez a darabnak oly lényeges hibája, mely ellen politikai tekintetekből föl kellett szólalnunk. A szász kérdés egész borzalmasságában fog e darabból lángra gyűlni. Egy derék jóravaló szász fiút Szigligeti és Jókai megmagyarosítanak és hozzáadnak egy székely lányt. Mi volna ez más, ha nem erőszakos magyaro­sítás ? Ily tettek után nem fogja-e a szász izgatók se­rege joggal kiálthatni, hogy nemzetiségüktől meg­fosztjuk? Kórody tanár úr okvetetlenül czikkezni fog e darab ellen, és nem tudjuk, vájjon nem látja-e a szász egyetem szükségesnek, hogy Mortara-tö­­rekvéseinket tekintélye egész súlyával megakadá­lyozza. Szigligetitől a már hamvadni kezdő szász kér­désnek ily bolygatása vigyázatlanság és Jókainak németországi tisztelői sem igen fogják jó szemmel nézni, miképen annedtálja »Maurus« barátjuk a kul­­turstammnak egy nagyreményű tagját. Politikai hibáján kívül még egy hiányt fedez­tünk föl a darabban. Érzékeny hiány! Szigligeti megoldatlanul hagy­ja a kérdést, várjon a megmagyarosított József meg­tartotta-e házassága után a zwei Kinder-systemet vagy sem? Válasz kéretik. Ennyiből áll színházi keresetünk. Ugyan nem sok. Tűnődve állok boltom ajtajá­ban. Ha egy oázist látnék életünk sivatagában, lepho­­tographiroznám — egy csöppet az őszi élet tengeréből, nagyitó üveg alatt lekapnám. De nincs! Budapest unatkozva dől pamlagára s elgondolkozik a hajdani Pest régi víg napjain. Milyen jó az egyesítés, most együtt unatkozhatunk Budával, még pedig versenyt és több verset. Tűnődésemből valaki felráz. Egy nő kapaszko­dik karomba, nagyon ki van kelve színéből. — Kérek egy széket, le akarok ülni, különben összerogyok. Egyenesen Görögországból jövök taná­csot kérni. »Drága Terpsid­ore kisasszony!« felelek s egy széket tolok cul d’Athéne-je alá, »hogy van, mi lelte ? A farsang óta nem volt szerencsém.« — Hogy vagyok ? szól panaszosan és szép pil­láit bágyadtan emeli rám, nagyon rosszul, fölötte rosszuk És nyelvecskéje pörögve megindul. Borzasztó dolgot jelent be. Szegény Terpsid­ore békésen ült az Olympuson s épen tervein dolgozott a jövő farsang manőverjei számára, midőn barátnője Thalia gúnyos nevetéssel tör szobájába és felolvasta neki, hogy Magyarországon a bálok és nyilvános mulatságok hirdetései meg fognak ismét adóztatni. Terpsid­ore úgy megijedt e hírre, hogy egy pirouette a lábába rekedt. — Én adó alatt! folytatja zokogva, én meg­bélyegezve, megilletékezve. Ki az a Ghyczy ? mondja barátom, miféle ember, úgy látszik nem tánczos. Ne­vét egy tánczrendemben sem találom. De akkor mit tesznek ily férfit pénzügyérnek? Oda szakember kell. Báljaik meg lesznek ölve. Vigasztalni iparkodtam a kisasszonyt, kifejtet­tem, hogy ha a föld, szállítás, kamat, tőke, szóval minden meg lesz adóztatva, nem lehetett kivételt tenni. A báltermék Magyarországon roppant, még sem catasteri fölmérés alá nem vett, sem másképen meg nem adózott, területet képeznek, az egyenlőség úgy hozza magával, hogy ezek is járuljanak a haza terheihez. Terpsichore nem fogadta el okoskodásomat. Föld, kamat, tőke, szállítás hadd adózzék, de a láb, a láb — azt nem szabad megadóztatni. Ez — n. m. — csak kezdet, most a hirdetéseket vetik adó alá, de egy-két év múlva meg fognak adóztatni minden tán­­czot. Ha egy cotillont kérsz, le kell fizetned az ille­téket évette, egy franczia öt forinton alól nem lesz kapható. A tánczos házára, aki lefizette adóját, bé­lyeget nyomnak. Terpsid­ore phantasiája igen elkalandozott, mi­dőn a jövő báljait lefestette. Piczi lábával boszosan topogott. Mit tegyen ? Én azt tanácsoltam neki, hogy menjenek monstre­ küldöttséggel a kormány és kép­viselőház főbb tagjaihoz s kérelmezzék a bálipar iránti tekintetből az adó elengedését. A tanács meg­tetszett neki s azt mondta: összeszed huszonnégy leg­szebb tánczosnőt, kiknek ikrája a legcsókolnivalóbb s elmennek kérelmezni. Szószólónak fölkérték Hornt, aki az új javaslatokat oly élénken ellenzi. Ha sikerrel járnak el, az én üzletem is fel fog virágozni. Argus, Budapest, oct. 31. (Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság) ma d. e. 11 órakor tár­gyalás alá vette a választási törvényjavaslat némely §§-ainál a főrendiház által tett módosításokat. A tanácskozás eredményét esti lapunk közle­ményének kiegészítéséül következőkben tudathatjuk: A főrendiháznak az 5-ik §-nál tett azon módo­­sítványa, hogy Erdélyben a választói jog azokra ru­­háztassék, kik nagy és kis községekben a személyes kereseti adót és a földtehermentési, valamint a földadó pótlékot be nem számítva 8 forint 40 kr egyenes államadót fizetnek, a többség által el nem fogadtatott, s így a földadó pótlék a leszámítandó összeghez nem csatoltatott. B. Kemény Gábor mint az I. osztály előadója, a főrendiház módosítványa mel­lett külön véleményt jelentett be. A 12-ik §. bővítésére vonatkozó módosítvány elvileg elfogadtatott, szövege azonban következőleg állapíttatott meg: az 1. 2. 3. 4. pontban említettek, egyéb választói jogosultságuk igazolása mellett, kü­lön jegyzékbe veendők, és kivételképen szavazati joggal bírnak, ha felmentésüket vagy a csőd meg­szüntetését, büntetésük kiálltát, vagy a választói jog elvesztése határidejének leteltét jogerőre emelkedett ítélettel, illetőleg az illetékes hatóság bizonyítványá­val a választási elnök előtt igazolták. A 13-dik §-ra vonatkozó módosítást elvben a bizottság elfogadta, azonban következő előszavakkal toldotta meg: »addig is, míg a büntető tör­vény a becstelenítő bűntényekről in­tézkedik, nem választható az, (itt követ­kezik a főrendiház szövegezése), ki ezen törvény hatályba lépte után gyilkosság, rablás, gyújtogatás, lopás, orgazdaság, okmányhamisítás, csalás, hamis bukás, hamis eskü miatt elmarasztaltatott. A 81-dik §-ban a »vetélytárs« kifejezés helyett a főrendiház által ajánlott »ellenjelölt« elfogadtatott. Az egyik jelölt halála, és egyenlő szavazat ese­tében új választás, vagy egyik jelölt visszalé­pése esetén a másik jelölt képviselővé nyilvánítására vonatkozó része a 82-ik §-nak elvben elfogadtatott a főrendiház módosítása szerint, a főrendiház szöve­gezésének mellőzésével azonban következőleg : »Ha két jelölt egyenlő számú szavazatot nyert, új válasz­tásnak van helye, kivéve ha a két jelölt közül idő­közben valamelyik a jelöltségről visszalép, mely esetben az ellenjelölt nélkül maradt jelölt az uj ha­tárnap elérkeztekor országgyűlési képviselőnek nyil­­váníttatik.« Ha az egyik jelölt időközben az új határnap elérkeztéig meghalt, szintén új választásnak van helye. A 96. §-nál azon toldalék, hogy azon eset is megtorlandó, midőn valaki megvesztegetés folytán valamely jelöltre szavazott vagy nem szavazott, elfo­gadtatott. A 104. §-nál tett azon módosítvány, hogy a pártgyűlés, körmenet a törvényhatósági tisztviselőnek jelentendő be, egyenlő sza­vazat miatt el nem intéztetett, s a háznak ekként fog bejelentetni. Előadóul választatott Szeniczey Ödön. (A képv. ház bizottságai.) A számvizsgáló bizottság ma d. u. 1 óra után tartotta alakuló ülését. Megválasztottak el­nökké : Harkányi Frigyes, jegyzővé : F­ö­l­d­­v­á­r­y Mihály. — A jogügyi bizottság elnöke: H­o­r­v­á­t Boldizsár, jegyző: Teleszky Ist­ván.— A vasutügyi bizottság elnöke : Korizmics László, jegyző :Szentpályi Jenő. A bizottság, Nikolics indítványára, felhívja majd a közlekedés­­ügyi minisztert, hogy a vasutak építési tőkéje, jöve­delme és tariffájáról kimutatást terjeszszen a bizott­ság elé. (A képviselőházhoz­ a budapesti ügyvédegylet kérvényt intézett, melyben azt kéri, hogy az ügyvédek feletti fegyelmi bíróság tekinteté­ben a főrendiház módosítása mellőztessék. A buda­pesti ügyvédi egylet a képviselőház eredeti szerkeze­tének fenntartása mellett kérvényez. Budapest, oct. 31. Az adók kezeléséről szóló törvényjavas­lat számos oly rendelkezésére tehetnénk meg­jegyzéseket, melyek nem érintenek épen je­lentékenyebb elvet,­­hanem a törvény egyön­tetűsége s szabatossága érdekében szorulnak kiigazításra. Vonatkoznak ezek az adóügyi bizottság alakítására s működésére, a bizott­sági tagság visszautasítására, a felfolyamo­dásra s a hatóságok coordinatiójára. De mel­lőzzük ezeket és egyedül azon állításunk iga­zolása végett, melyet tegnap az adófelügyelő munkaköréről kimondottunk, kívánjuk rövi­den összefoglalni azon főbb teendőket, me­lyek reá az adókivetés körül felmerülnek. Az adófelügyelő vagy helyettese be­utazza az összeírási munkálatok folyama alatt a megyének nem összes, hanem, mint a javaslat mondja, minél számosabb községét, hogy a munkálatok helyes vezetéséről magá­nak meggyőződést szerezhessen. Az adófel­ügyelő igazíttatja ki az összeírások alaki há­­nyait; kiszámítja a házbér és házosztályadó, n. korosoln­olok a mávoláls pontálj­a alá tartozó adózókra eső tételeket; jegyzéket ké­­szít a bányaművek, gyárak és részvénytár­sulati üzletadó czimén adókötelesekről és egy­­beállítja a keresetadó 3-ik és 4-ik osztálya alá tartozó többi adózókat s a tőkekamat- és járadékadó fizetésre kötelezetteket csoportok­ba a törvényben elrendelt közös értekezés czéljából. Megszerzi továbbá az ezen utóbbi adózó osztályokba tartozók jövedelmi viszo­nyairól a szükséges adatokat úgy személyes nyomozás, mint az elöljáróságoktól, hitelte­lekkönyvi, törvényszéki és más közhivatalok útján bekívánt iratok és felvilágosítások, végre az illetők üzleti könyvei alapján. A kh­. adófelügyelő e szerint azon rövid néhány hét alatt, melyre az előmunkálatok szorítvák, soknemű oly mechanikus művelet­re van utalva, melyeket most az adóhivatalok teljesítenek és továbbra is teljesíthetnének, de az adófelügyelőt korlátolnák abban, hogy ellenőrző, az adó­viszonyokról önmagát tájé­koztató fontos hivatásának éljen. Érintettük, hogy a keresetadó 3-dik és 4-ik osztályai alá tartozó adózókat s a tőke­kamat- és járadékadó fizetésére kötelezette­ket illetőleg a felügyelő adóhivatalonként sommás kimutatásokat állít egybe azon adó­zók számának községenként való kitüntetése végett, kik az összeírás rovatai szerint elkü­­lönítve egy-egy adóhivatal kerületébe, illető­leg egy községre esnek. Ezen összeállítás alapján a megye választmánya meghatározza azon községeket, illetőleg községcsoportokat, a­melyek említett adójuk összegének elő­zetes megállapítása végett egy helyre össze­­hívandók. Az adófelügyelő időközben meg­szerzi az egyes csoportokba tartozó adózók vagyoni állapotáról a kellő adatokat és ki­számítja a múlt évben e csoportra esett adó összegét. Ez előkészületek után az adófelügyelő az adózók egybegyűlt csoportjának kijelenti azon adóösszeget, mely reá esik, és az illető büntetések fölemlítése mellett, valamint saját érdekükre figyelmeztetve felhívja a csoport tagjait, hogy jövedelmüket híven vallják be, és hogy társaikra nézve is a megkívántató adatokat terjeszszék elő. Az itt nyilvánult adatok alapján vettetnék ki azután a felügye­lő által egyénenként az adó, mely kirovás ellen a szokásos felszólamlásnak helye lenne. Ezen intézkedés a törvényjavaslat egyik lényegesebb újítása, s a pénzügyminiszter, mint az indokolásban mondja, nagy előnyt vár az adózóknak eme csoportos gyülekezésé­től, más szóval szembesítésétől. Várja azt, hogy azon adózók, kiknek vagyoni s jöve­delmi viszonyait legnehezebb kikutatni s kik eddig is legnagyobb részt hiányosan vonat­tak adó alá, törekedni fognak egymás vagyoni állapotát nyilván kideríteni a végből, hogy az egész csoportra eső adóösszegből kiki le­hető kevéssel suttassék. Nekünk úgy látszik, mintha a javaslat két egymással össze nem férő adókirovási el­vet szándékoznék együttesen alkalmazni. Nagy biztosítékot nyújt az adók contin­­gentálása kétségen kívül az igazságos és arányos kivetésre nézve ; csakhogy ez elv hatása egyedül a kellő feltételek közt (f aL­etti példáuiL SODV­SZ-ben felidéztetett a községi adózók soli­­daritására nézve; s a mint e kérdésben hiányzik a rendszabálynak előfeltétele, úgy az adózók csoportosítására s az adóösszeg contingentálására nézve sincs meg a helyes alap. Würtembergben az adócontingenst az egész országra nézve a törvényhozás állapítja meg és megszabja egyúttal az arányt, mely­ben az egyes adónemek közt a főösszeg meg­oszlik. A minisztérium kiveti az egyes ország­részekre a jutalékot, azoknak képviseletei a kerületekre s ezek végre a községekre. Itt azután valóban érdekelve van a község min­den adózója, hogy kiki igazság szerint rovas­­sék meg, mert a változ­atlan adóösszeget be kell szolgáltatniok a község összes adózóinak. A pénzügyminiszter javaslata szerint azonban az adófelügyelő számítja ki, a be­szerzett adatok és a bevallások alapján, az adóösszeget, mely egy csoportra jut. Vagy eshetik változás alá ezen főösszeg a re­­clamatió útján, vagy okvetlenül felosztandó

Next