Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-26 / 272. szám

272. szám Budapest, Csütörtök november 26.1874. 25. évi folyam. Szerkesztés­ íródj. Barátok­ tere, Athenaeum épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hol intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-Mintai Barátok-tere, Athen­aeum-ép­enlét A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Postán küldve 9 vagy Budapestes fel­hoz hordva reggeli ás esti k­i­adás együtt 5 5 hónapra . . . fi frt — k?* 6 hónapra • .­­12 » — » Az est! kiadás postai rcftlSnkfű­déseért felfdlfltetés évnegyed énként 1 florint. Az előfizetés az év folytán’® minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó órai napjától számittatik. Hfrrzetéseik­ szintúgy mint­ előfizetései A KIADÓ­HIVATALBA, Barátok-terg Athenaeum-épült küldendők — Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra, Előfizetés! árak : Egész évre.........................24 írt. Fél évre..............................12 írt. Negyed évre . . . 2­6 írt. Egy hóra...........................2 írt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó-hivatalának (Ferencziek­­ tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A ..P. Napló" szerkesztő- és Krasló-hiivatala. Budapest, nov. 25. Számoljunk a tényekkel. (Lásd : lapunk nov. 2­0-diki reggeli számát.) Azt állítom tegnapelőtti czikkemben, hogy a pénzügyminiszter által legújabban be­nyújtott törvényjavaslatok megbírálására ki­küldött bizottság legbuzgóbb működés mel­lett sem végzi be ezen évben munkáját, s nem oldhatja meg feladatát. Kiegészítem eme állí­­tá­smat, hogy ha a nevezett bizottság be is fejezné jövő hónapban munkáját, s jelentését még ez évben be is nyújtaná a képviselőház­nak, ezen munkának eredménye a jövő 1875-ik évben mégsem lehetne gyümölcsöző, mit bizonyára nem fog tagadni az, ki a mi országgyűlési eljárásunkat ismervén, tudja, mennyi idő kívántatik arra, hogy ama jelen­tés tárgyaltassék és törvénynyé szentesíttes­­sék,­­ pedig nekünk mint már mondom, oly intézkedésre van szükségünk, mely 1875-ben gyümölcsözzön, és a fedezetre szükséges ösz­­szegeket már jövő évben azon fokig legalább előteremtse, melyet a IX-es bizottság ki­jelölt. Tény ezenfelül még az is — s ezt a leg­közelebbi jövő be fogja bizonyítani — hogy a pénzügyi bizottság legszigorúbb bírálat mellett sem lesz képes a statusquo alapján annyi megtakarításokat javaslatba hozni, mint a­mennyit a IX-es bizottság szükséges­nek tart arra, hogy három év alatt államház­tartásunkban az egyensúly helyreállíttassék, pedig ez is okvetlen szükséges, miután ezen időn túl újabb hitellel nem pótolhatjuk a to­vábbra terjedő hiányokat. Mindezeknél fogva állítottam én azt, mi­ként rendkívüli intézkedések kívántatnak meg arra, hogy ezen szorongatott helyzetünkön segíthessünk, rendkívüli, ideiglenes átmeneti intézkedések, — legyenek azok bár terhesek és keserűek, — segíthetnek azonnal, és biz­tosíthatják azon állandó és gyökeres orvos­lást nyújtó czélszerű törvényeknek kidolgo­zására és életbeléptetésére megkivántató időt, mely arra alkotmányos eljárás mellett okvet­len megkivántatik. Mik legyenek ezen rendkívüli eszkö­zök ? E kérdésre concret kielégítő feleletet, adni a kormány férfiai, s csakis ezek vannak hivatva. Nagyon szomorú lenne, ha ezen felelettel adósak maradnának, és erre mint­egy kényszerítenének másokat, kik nem lévén a jelen ügykezelés rendszeré­ben teljesen beavatva, ennek nehézkes, költ­séges, és hiányos voltát csak­is a szomorú eredmények feletti megdöbbentő hatásnak ösztönszerű érzete folytán kénytelenek kö­vetkeztetni, a nélkül, hogy a részleteket tö­kéletes alapossággal ismerhetnék. Minden, mit egy, a kormány körein kí­vül álló férfiú tehet, azon komoly nyilatko­zatig terjed, melylyel a kormányt legjobb szándékkal figyelmezteti, miként ezen utón mélyen elindultak, nem fognak sikert aratni, mivel ezen utón rögtöni segély nem nyujta­­tik, pedig ezt követeli a parancsoló szükség! S ha ezen figyelmeztetésen túl terjesz­kedni s egész általánosságban bár, de még­is bizonyos irányt ajánlani bátor vagyok, e­zt ne elbizakodottságomnak tulajdonítsa a ke­gyes olvasó, hanem azon aggódó tűnődéseim szerény kifejezésének, melyek közt vár­tam a kormánytól mindenek előtt,­­ mi­után azonban ez rögtöni segélyt nyújtó ja­vaslatokkal nem lépett fel, sőt mai rendkí­vül súlyos viszonyaink közt is csak is a régi, jelenben ki nem elégítő, hosszadalmas úton kezdette meg a segedelmet nyújtó törvényja­vaslatoknak tárgyaltatását — mindinkább növekedő aggodalmaim kifejezésére határoz­tam el magamat. Nekünk szükségünk van erélyes intéz­kedésekre és pedig: I. Oly ideiglenes, átmeneti, erélyes adó­törvényekre, melyek már 1875-ben jövedel­meinket legalább annyira fokozzák, meny­nyire ezt a IX-es bizottság kijelölte, — ezt pedig elérni másként nem lehet, mint ha a kataszter azonnali kijavítása mellett, jelenlegi adózási rendszerünk alapján ide­iglenesen 1 — 2 évre bizonyos százlélival emeljük az adót, magában értetik, hogy min­­denik adónemre (föld, ház, jövedelem, kereset, ipar, stb.) megfelelő méltányos külön kul­csot alkalmazva. Csak ezen eljárás, de csak is ez nyújthatja a rögtöni segélyt, — bizto­síthatja mint átmeneti intézkedés a kellő időt, mely alatt a gyökeres orvoslás létesíthető. Ilyen intézkedésnek több nagy előnyei lennének : a) mert, mint már említem, rögtön nyújtaná a nélkülözhetlen segélyt,­­ b) mert ideiglenes lévén, a tagadhatlan 11 nem egész­ben méltányos aránytalansága, mint átme­neti baj mégis tűrhetőbb lenne, mint ha egy újabb definitív rendszer, a körülmények pa­rancsoló hatása alatt nyakrafőre állapíttatnék meg, és a mellett hogy mindenesetre késői lenne, még hiányaival és tökéletlenségeivel állandóan, legalább hosszú ideig gyötörné az adózókat­, — végre ,) mert rögtön fedezvén 1—2 évre az elhárithatlan szükségleteket, időt biztosítana egy tökéletesebb, jól megfon­tolt, igazságosabb és méltányosabb adózási rendszernek alapos kidolgozására s ennek gyakorlati kivitelére. — Szükségünk van továbbá . II. Nagyszerű m­e­g t,­a k­a­r­i­­fásokra, olyanokra, minőket a status quo alapján, vagyis a mostani rendszernek fenntartása mellett ker­esztülvinni nekem leg­alább lehetetlennek látszik, é­s e tekintet­­­ben sajnálom, mélyen sajnálom azt, hogy­­ kormányunk az 1875-diki költségvetés elő­­­­terjesztésének alkalmával nem nyilatkozott abbeli szándékáról, váljon e tekintetben a IX-es bizottság által, általánosan bár, de hatá­rozottan jelzett irányban akar-e haladni, vagy nem? A IX-es bizottság nézeteit lehet helyesel­ni, lehet helytelenítni, de az általa kitűzött czélt elfogadni kell. Mi ezen czél? Az, hogy három év leforgása alatt az államháztartás egyensúlya helyreállíttassék, hogy a kiadá­sok a bevételek által fedezve legyenek, hogy konsolidált adósságaink kamatait úgy, mint egyéb kötelezettségeinket és közigazgatási költségeinket teljesen megfizetni állandóan képesek legyünk. Ez a czél, melyre a IX-es bizottság tö­rekedett, ez a feladat, melynek megoldását megkísérlette, s mely iránti véleményes jelen­tését a képviselőháznak is bemutattatta. Ismétlem a IX-es bizottságnak vélemé­nyét lehet helyeselni, lehet nem helyeselni, lehet részben elfogadni, részben elvetni, de nem szabad a feladat megoldása elől ki­térni. A IX-es bizottság véleményes jelentése a kormánynak használat végett kiadatott, — fel kell tennem, hogy ezt tanulmányozta, de hogy megtakarítási törekvéseiben nem kö­vette annak nézeteit, az világosan kitűnik az egyes minisztériumok költségvetéseiből, me­lyek a régi rendszer alapján állíttatván össze, bár nevezetes megtakarításokat tüntetnek fel, mégis milliókkal maradnak vissza azon ösz­­szegtől, melyet a IX-es bizottság helyzett ki­látásba. Lehet, — nem vitatom e helyen — hogy a IX-es bizottságnak megtakarítási ter­vei az 1875-ik év első felében még nem le­hettek valósíthatók ; de ha ez így volna is, én úgy tartom, hogy ez esetben a kormány­nak mulaszthatlan kötelessége lett volna : egy részről kimutatni azon akadályokat, melyek miatt a kivitel lehetetlen volt, másrészről pedig kidolgozni egy olyan tervet, vagy legalább je­lezni azt, hogy ilyen tervnek kidolgozásához már komolyan hozzáfogott, mely a megtakarí­tási átmenetnek oly processusát helyezi kilá­tásba, mely mellett a feladat megoldása, vagyis az egyensúlynak 3 év alatti helyreállítása si­kerüsül fog. Tényekkel, keserű komoly tényekkel ál­lunk szemben, és az imperiosa necessitas nem tű­ri a halogatást, elodázást, s elzárja a kité­résre alkalmat nyújtó minden ajtócskát — helyt kell állani a küzdtéren, s vagy a IX-es bizottság szerint, vagy más,, talán jobb és czélszerűbb törvényes eszközökkel kell ki­­küzdeni a sikert, mely megmentse állami lé­tünknek anyagi függetlenségét. Ismétlem, miként tény az , mit a leg­közelebbi jövő be is fog bizonyítani , hogy a status quo alapján, a most fennálló rend­szer mellett nem lehet annyit meggazdálkod­ni, mennyit kell, hogy meggazdálkodjunk ha elbukni nem akarunk, tehát más egysze­rűbb, olcsóbb rendszerbe kell közigazgatá­sunkat beilleszteni ; de ezen rendszert a kor­mánynak feladata kidolgozni s törvényhozás elibe terjeszteni , mert egyedül a kormány ismerheti a mai rendszernek minden gyarló­ságait, egyedül ő ismerheti mindazon adato­kat, melyeket egy jobb rendszer kidolgozá­sára okvetlen ismerni kell. Talán még nem késett el, bár késett eddig is — de mondom talán még nem késett el, szorgalommal pó­tolhatja meg mulasztását, s a IX-es bizottság által jelzett irányban, vagy ha ennél jobbat tud, saját meggyőződése szerint oldhatja meg takarékosság tekintetbeni feladatát úgy, hogy ennek üdvös eredményei az 1875-ik évnek legalább másik felében már érezhetők le­gyenek. »Geld verloren nichts ver­loren, Mut­h verloren Alles verloren« ez volt jelszava egy ügyessé­ge, szorgalma, bátorsága és fáradhatatlan munkássága által meggazdagodott néhai pisti nagykereskedőnek, — jelszava utóbbi részé­nek igazságát én is beismerem. Tévedni, hibás számítások után indult elbizakodottság, és balszerencse csapásai által szorongatott helyzetben jutni emberi sors, mely egyeseket úgy mint államokat egyaránt érhet; — de ily szerencsétlen helyzetben aztán elcsüggedni, késedelmeskedni, és této­vázni, ez — — — — — magánál a már szenvedett szerencsétlenségnél sokkal na­gyobb szerencsétlenség lenne, mely egyént s államot egyaránt tönkre tesz. Nem is merem a kormány férfiairól ezt feltenni! — Ők akkor, midőn közigazgatá­sunk vezényletére vállalkoztak, kétségkívül számoltak a súlyos körülményekkel, s elég erőt éreztek magukban azon roppant nehéz­ségeknek legyőzésére, melyeket hazánk bár­mely kormányának leküzdeni kell, s ma sem fognak megfogyni azon férfias bátorságban, mely okosan és óvatosan, de minden tétová­zás nélkül határozottan cselekszik akkor, mi­dőn cselekedni kell, s a feltornyosult nehéz­ségek előtt kitérni nem lehet, nem szabad. Meglehet — s én szeretem hinni úgy le­gyen — mondom meglehet, hogy mig én ezeket író asztalomnál leirom, a kormány ke­belében már működik egy hangyaszorgalmú bizottmány, mely új­ évre beköszönt oly életrevaló határozott törvényjavaslatokkal, melyek mind a gazdálkodás, mind a jövedel­mi források terén meg fognak lepni bennün­ket, eloszlatják aggodalmainkat, s feleslege­seknek tüntetik fel ezen legtisztább szándékú szerény figyelmeztetéseimet! Adja Isten úgy legyen !* * * Budapest, nov. 25 (A fővárosi kereskedelmi bi­zottság) öttagú adóügyi albizottsága ma d. u. tartott ülésében Horn előadta észrevételeit a tőkekamat- és járulékadóról szóló törvényjavaslat tárgyában. A 10°/0-ás megadóztatás ellen, a­mennyi­ben e kulcs jelenleg is érvényben van, nem tesz ki­fogást , de nem helyeselheti azt, hogy a javaslat szerint akkor is fizettessék adó, ha az adókötelesnek tényleg nem folyt be jövedelme; helyteleníti azt, hogy az idegenek itteni tartózkodásuk utáni első évtől kezdve külföldről húzott és ott már megadóztatott jövedelmeikért is adót fizessenek; kívánja végre, hogy a törvényben világossában fejeztessék ki, mi­szerint a részvények után, ha a társulat jövedelmé­ben meg lettek adóztatva, nem fizettetik adó. Óhaj­taná, hogy a takarékpénztári kisebb betétek adó­mentesek legyenek, de alig remélheti, hogy e kérelem tekintetbe fog vétetni, miután jelenleg is fizetnek 10­0­0 adót és miután ugyanazon alapon a másnemű bankoknál elhelyezett pénzek kamatjai szintén adó­mentesek kell, hogy legyenek. V­e­c­s­e­y kiemeli, hogy a takarékbetétek nem állandó befektetést ké­peznek, hanem rövid idejű elhelyezést keresnek.­­ A bizottság kimondja, hogy kí­vánatos, miszerint a takarékbeté­tek kamatjai adómentesek l­e­gyenek és a többire nézve is helyesli Horn előterjesztését. Fenyvessy a házadóról szóló törvény­­javaslat tárgyában csak az Ó-Budára vonatkozó újításról referál. Nézete szerint tényleg beállt azon időpont, a­melyen túl a főváros egyesítéséről szóló törvény szerint Ó-Buda az eddigi kedvezőbb háttér­­adó-fokozatban meg nem hagyható. A törvényjavas­lat 4. §-a ellen, a­mely rendeli, hogy Ó-Buda ugyan­azon kulcs szerint fizesse a hátbéradót, mint a fővá­ros többi része, nem tehetni kifogást. A bizottság osztván e nézetet, nem fog ezen törvényjavaslatra nézve megjegyzést tenni. A bányaadóra nézve hasonlag Fenyvessy tevén jelentést, elismerőleg nyilatkozik azon könnyí­tésekről, melyeket e törvényjavaslat a bányaiparnak az adókulcs leszállításával nyújt. Megjegyzi azon­ban, hogy itt is, mint a részvénytársulatoknál az üz­leti mérleg sok tétele vonat­ik helytelenül adó alá. Végre szükségesnek tartja, hogy a törvény tisztán jelentse, hogy a bányavállalatok, ha részvény­társu­latok kezén vannak is, a bányaadó szerint rovassa­nak meg. Kochmeister kiemeli, hogy a bánya­adónál még kirívóbban mutatkozik azon viszásság, hogy a vagyontörlesztés adó alá tartozik, mert egy bizonyos bánya évek múltával teljesen kiaknáztat­­ván, szükséges annak időközi törlesztése, különben a társulati vagyon egyszerre elenyészik. V­e­c­s­e­y fölemlíti, hogy a házadónál is engedtetik az épületek fenntartására s amortisatiójára a nyersjövedelemből bizonyos levonás. A bizottság helyeselvén az előadott észrevételeket, ezek értelmében jelentést teend a ke­reskedelmi bizottságnak. (A zárszámadási bizottság­ mai ülésében tárgyalás alá vette az 1867-dik évi kezelési kimutatásokat. Az általános tárgyalás után, melyben egyhangúlag elismertetett, hogy a kimutatások hiá­nyossága miatt az 1867-ik évi kezelésről biztos szá­mítást összeállítani lehetetlen, a bizottság a részletes tárgyalásba ment át, mit a holnap délelőtti ülésben folytatni fog. (A földadó katasteri bizott­ság­ ma d. u. 5 órakor tartott ülésében folytatta a földadó­­javaslatra tett főrendi módosítások tárgya­lását. A 18. §-nál a bizottság az áraknak átlagára nézve 6 helyett 10 évet vi­tt fel és épen 1865—1874. év végéig. A 19. §-ra nézve tett módosítást, mely szerint 20°/0-nyi levonás létetett, a bizottság törölte; a faáraknak átlagát pedig 20 évben állapította meg, és pedig 1855—1874. év végéig. A 20 — 25. §§. cse­kélyebb módosításokkal elfogadtattak. Ezután a 26. §. került tárgyalás alá, mely a kerületi bizottságok alakításáról szól. Itt a főrendek a képviselőház által megállapított módozat helyett azt kívánják, hogy a kerületi bizottságok egyszerűen a megyei bizottsá­gok által választassanak. Ezen §­ felett élénk vita fejlődött, mely úgy döntetett el, hogy a többség­ 6 szavazat 3 ellenében a főrendi módosítás mellett nyi­latkozott. Következett a 27. §. tárgyalása. Az ülésen jelen volt G h­y c­z­y pénzügyminiszter és André osztály­tanácsos. Budapest, nov. 25. Vasutaink oktober havi üzletkimutatása némi emelkedést mutat a folyó évnek elmúlt hónapjaihoz képest, de a múlt évvel szemben, kevés és jelentéktelen kivétellel, nevezetes csökkenést mutat a bevételeknél. Ha a ré­gibb legnagyobb és egyszersmind legjöve­delmezőbb két vasutat tekintjük, melynek forgalma Ausztriára is kiterjed, azt tapasztal­juk, hogy név szerint az osztrák államvasut­­nál maga a múlt havi bevétel 325.666, a ja­ resia»w«»58gg»«wrawiTfficiigMW8aB«a|.ii i.biiiimw«w—■bsb—^— A „Pesti Napló“ tárczája. A Kisfaludy társaság ülése. (Nov. 25-én.) A ma esti ülésen tagok és hallgatók szép számban jelentek meg. A felolvasók sorát Berczik Árpád nyi­totta meg: »A házasitók« cz. három felvonásos víg­­játékából felolvasván az expositiót, mely az első felvonást tölti be. A vígjáték színhelye egy felső­vidéki városka; az első felvonásban megismerkedünk Nagylaki asszonynyal és ennek Laura nevű leányá­val, kiért két­­ asszony küzdelemre kel. Rostáné oda szánta Máchik Náczi nevű öcscsének, Elekesné pedig Ambró Endre tvszéki ülnöknek. Rostáné azon kezdi a küzdelmet, hogy megszólja Ambrót Laura előtt és arra bírja ezt, hogy színleljen betegséget, midőn Ambró eljön szobát nézni. Laura szót fogad és Ambró kedvetlenül távozik. Most bejön Máchik Náczi, de Rostáné férje, ki az imént, mint orvos kijelenté, hogy Laura beteg, Elekesné cselfogása folytán csak későn veszi észre, hogy Laura csak Ambróra nézve volt beteg és így Máchik sem láthatja a »beteg« Laurát. Ez az első felvonás meséje; az eleven párbeszédek jól jellemzik a kisvárosi élet társadalmi viszonyait a compositióra és az egyes jellemekre azonban az első felvonásból természetesen nem lehet következtetést vonni. A figyelemmel hallgatott részlet több helye derültség­gel, általában véve tetszéssel fogadtatott. Z­i­c­h­y Antal egy nevelészeti rajzot olvasott fel, melynek tendentiája az, hogy a gyermekeket nem szabad elkényeztetni; a rajz két elkényeztetett gyermek ferdeségeit tünteti fel, kimutatva mily káros eredményei vannak az elkényeztetésnek. Székács József néhány újabb Horatius­­fordítást mutatott be. Az egyikre maga mondta, hogy sikerült, a többinek túlnyomó részére a hallgatóság mondta azt. Élénk tetszéssel fogadtatott azon darab, melyben Horatius elmondja, hogy jól katonáskodott a szerelem csataterén, fegyvereit most már a falra­­ függeszti és csak arra kéri Venust, hogy a büszke­­ Chloere suhintson még egyet korbácsával, a­mi annyit jelent, hogy Venus ösztönözze Chloet szere­lemre. Székács azután még bemutatta Horatius ódáit Phidill nevű gazdasszonyához, Pindarusról, Censorinushoz, Lolliushoz stb. Szász Károly bemutatta Göthe-fordításait, melyekről említést tettünk már az Akadémia szép­tudományi osztályának legutóbbi üléséről szóló tudó­sításunkban. Szász bő gyűjteményéből, mely Göthe versei­nek nagy részét foglalja magában, 15 darabot olva­sott fel, többi közt a »Mignon«-t, »A dalnok«-ot, a társas dalokból a »Nagy vendégség«-et, »A bűvész­inas«-t (Der Zauberlehrling), a »Lili parkjá«-t; ez utóbbi, melyhez — úgymond — alig mert hozzáfog­ni, élénk tetszéssel fogadtatott és méltó záradékát képezte a műfordításoknak, melyekkel Szász Károly bebizonyította, hogy még Göthét is sikerrel lehet lefordítani. A folyó ügyek közül felemlítjük, hogy Büttner Lina »Elbeszélések és rajzok« czímű külde­ménye Vadnai és Tolnaynak adattak ki bírálatra. Moliére műveiből három fordítást küldtek be : »A kelletlenek«-et második, javított kiadásban küldte be a névtelen fordító, egyúttal ugyancsak Moliére­nek »Amphitrion« czímű művét; P­a­l­­­a­y Ede pedig Moliérenek »L’étourdi« cz. vígjátékát »Szél Pál« czim alatt küldé be. Evva Lajos »A magyar zene történelméből« cz. művét a bírálók észrevételeihez képest átdolgoz­va ismét beküldte. Ezzel a nyilvános ülés fél 8 órakor véget ért, és zárt üléssé alakult át. A felülről intézett forradalom. — »Die Revolution von Oben.« — A sokat hiresztelt röpirat, melynek czíme után olvasóink bizonyára emélkezni fognak szerzőjére, részben legalább csakugyan megjelent, írója Lang Gyula, kit az utóbbi időben a lapok oly gyakran s a legkülönbözőbb epithetonok kíséretében emlegettek. Klerikális legitimista részről e munkát különös elő­szeretettel hirdetgették s az utolsó tiz év eseményei­nek hű tükreként magasztalták. Lang Gyulának kalandos előéleténél s mai tendentiáinál fogva ter­mészetesen nagy elővigyázattal kell vennünk a röp­irat adatait. A megjelent ívek von der Pforten sokat emlegetett »árulását« tárgyalják. Von der Pforten 1866-ban tudvalevőleg bajor miniszterelnök volt. A röpirat szerint 1865. július 20-ikán a porosz király Karlsbadból Gasteinba utazván, Regensburgban, te­hát bajor földön — minisztertanácsot tartott. B­i­s­­m­a­r­k határozottan azt kívánta, hogy az ellensé­geskedések Ausztriával mielőbb kezdessenek meg, mert szerinte a háború elkerülhetlen. Minél előbb, annál jobb. Francziaország semlegessége biztosítva van, s még azon esetben is, ha a szerencse nem ked­vezne Poroszorszá­g fegyvereinek, Napóleon császár nem fogná Poroszországot bántani, sőt egy jelenték­telen terület-átengedés mellett Poroszország részére kedvező békét fog biztosítani. Bismark azt hitte, hogy ez esetben Ausztriával könnyen ki fog Poroszor­szág egyezkedhetni, a­mennyiben vagy átengedi en­nek Schleswiget, és Holsteint a maga számára meg­tartja, vagy a legrosszabb esetben az augusztenburgi trónörököst fogja előtérbe tolatni engedni, ki a Ber­linből reá gyakorolt nyomásnak bizonyára nem fog hosszabb ideig ellenállani. És mit csinálna Ausztria a félig dán és egészen protestáns Schleswiggel ? E nyereség reá nézve valóságos veszedelem volna. — Goltz erre megnyugtató nyilatkozatokat tett Napóleonra vonatkozólag. — A franczia hadsereg, mondá, nem áll készen, s a franczia nép épen nem rokonszenves Ausztriával. R e u s s hg. Poroszor­szág követe a bajor udvarnál, kijelenté végül, hogy a bajor hadsereg a legelhagyatottabb állapotban van, s hozzátéve, hogy von d. Pforten bajor miniszterel­nök nagyon kívánna Bismarkkal személyesen ér­tekezni. Bismark távirati után magához kérette Pfor­­tent, ki a meghívást el is fogadta. E két férfiú érte­kezletéről csak igen kevés hír hatott a nyilvánosság­ra, de e kevés is elég kellett volna, hogy legyen arra, hogy Európát felébreszsze álmából. A Salzburgi ér­tekezleten, mint a röpirat mondja a bajor miniszter­­elnök elárulta saját országát és Ausztriát, Bajor­ország sorsát Poroszországéhoz csatolta, a­mennyi­ben megígérte, hogy vagy semleges marad Bajoror­szág, vagy csak szm­leges háborút fog folytatni. Mily fontos és végzetszerű volt ezen értekezlet, kitűnik már abból is, hogy Bismark a perc­től kezdve úgy rendezte el terveit, mintha Bajorország nem is lé­teznék. Bismark azzal ámította a bajor miniszterelnö­köt, hogy területátengedést ígért Bajorországnak. E tekintetben a röpirat a következőket beszéli: V. Henrik reussi herczeg, Poroszország követe a bajor udvarnál úgy a háború előtt, mint utána, egy alkalommal, Pforten bukása után, tehát 67-ben, el­­mondá az ügy tulajdonképeni állását. Bismark a há­ború kitörése előtt egy évvel kifejté Salzburgban Pforten előtt czéljait, s Pforten előtt fellebenté a jövő fátyolét. Legtitkosabb gondolatait elmondá. Poroszországnak, úgymond­, biznia kell Holsteint és Kielt s legalább dél Németországban fölényt kell gyakorolnia, kerüljön ez bármibe, még azon esetben is, ha legyezetnék, s működésében néhány évre meg­akasztatnék. Miért ne foglalna el Bajorország és déli Németországban, ha nem is azzal egyenlő, de lega­lább hasonló állást ? Ausztria nem képes erre, mert az cseh, és nem német elemekkel, főleg a magyarral van saturálva, s minden inkább, csak nem német állam. — Mig német politikát fog űzni s az egész németséget nem fogja elvenni magától, nem fog soha sikert aratni. — Ha őt fognák (Bis­­markot) tanácsért megkérni, ő azt mondaná az osztrák császárnak : Támaszkodjék ön teljesen Ma­gyarországra, vagy akár Csehországra is, iparkodjék megmaradt olasz birtokait s az ön és Németország számára oly fontos Triestet megtartani, de mondjon teljesen valet-et Németországnak, a mint azt öreg­­atyja már egyizben megtette. Ausztriát — folytatá Bismark — ki kell üznünk Németországból, s akkor talán békében élhetünk vele, sőt, meglehet, jó bará­tok is leszünk. E barátság azonban csak akkor jöhet létre, ha előbb becsületesen elvertük egymást, s vagy az egyik, vagy a másik félig halva terül el a csata­téren. Mi nem fogunk így járni, mert nemcsak Ausztriával, de akár valamennyivel együtt megmér­kőzhetünk. Az osztrák hadsereg évről-évre hanyat­lik. Hiszi ön, hogy a­­magyarok komolyan fognak ellenünk hadakozni ? Én nem hiszem. Abban a pil­lanatban, a­mint a háború kitör, Magyarország fel­lázad s az egész emigratio mellettünk fog nyilat­kozni. A magyarok velünk fognak tartani, daczára annak, hogy gyűlölnek bennünket, de általunk re­ményük visszanyerni alkotmányukat. Nemcsak az emigratio, de a magyar mágnások köréből is számos nyilatkozat érkezett hozzám, melyekből kitűnik, hogy Magyarországra bizton számíthatunk; csak azon biztosítást követelik tőlem, hogy nyert csata eseté­ben teljes morális támogatásunkra számíthatnak, s békekötés esetén az 1848-iki alkotmány s a debre­­czeni status-quo visszaállítását fogjuk követelni. Én visszautasítottam az ajánlatot, mert nem szoktam ily illegáns eszközöket használni s nem is mernék ilyes­mit királyomnak tanácsolni, ki e tekintetben nem érti a tréfát. Ma is ép úgy gyűlöl mindent, a minek csak távol is forradalmi szaga van, mint tizenkét év előtt s én ezt nagyon természetesnek is találom. Ha mi plebiscitum, vagy más nem épen tisztes­séges eszközökhöz akartunk volna nyúlni, s igy akar­tunk volna földterületeket szerezni, már régen kike­­rekítettük volna természetellenes határainkat, s leg­alább északon elfoglalhatnék azon positiót, melyre nagyhatalmi állásunk érdekében múlhatlan szüksé­günk van. Napóleon császár segélyével sem volna nehéz, némi területátengedés mellett, mely alig foglalna magában annyi mérföldet mint betűt, köve­teléseinket keresztülvinni, de Isten mentsen attól, hogy valamely német terület elvesztését tanácsoljam a császárnak vagy Napóleon segélyével törekedjem valamit elérni. Erre még külviszonyok sem kénysze­­ríthetnének. Ezután azon előnyöket magyarázta meg Bis­­mark a bajor miniszterelnöknek, melyek a fegyveres semlegességből hárulnának Bajorországra. »A legyő-

Next