Pesti Napló, 1874. december (25. évfolyam, 276-299. szám)

1874-12-01 / 276. szám

Törvényjavaslat. a cseléd-, teke-, játék-, kocsi- és leadóról. (E törvényjavaslatot esti lapunkban már igen tüzetesen is­merteti'' á­t, olvadóinkat egyelőre ez ismertetésre utaljuk. A tárgy érdekességénél fogva közöljük azonban szó szerint is e javaslatot, a mint következik.) 1. §. Az 1875. évi jan. 1-jő napjától kezdve a magyar korona országainak egész területén 1) cseléd, 2) teke és játék, 3) a kocsi és leadó fizetendő, a kö­­vetkező §§-ban foglalt határozatok szerint. 1. Fejezet. A cselédadóról. 2. §. Cseléd­adót tartoznak fizetni: a­ kik saját maguknak, családjuk tagjainak, vagy az ahoz tartozóknak személyes szolgálatára, vagy háztartásuk, lakházaik, disz vagy mulatókert­jeik, vagy adó alá tartozó lovaik közül teendő szolgá­latokra bármi elnevezés ala­tt férficselédet tartanak; b) az állami biztosíték alatt álló vagy kereseti nyereményükre nézve különben is adó alá tartozó vállalatoknak kivételével minden egyéb bármi néven nevezendő, s bármely czélokra alakult egyletek, kö­rök, társulatok, melyek a társulat czéljaira és az egyleti helyiségekben teljesítendő szolgálatra férfi szolgákat tartanak. 3. §. Ezen adó alá nem tartoznak: a) a felséges uralkodó család tagjai; b) kü­lhatalmak követei és konzulai, a­mennyi­ben nem belföldiek; c) az országban egy éven alul tartózkodó kül­földiek. 4. §. Az adó a férficselédek és szolgák száma­szerint a következő tételekkel fizetendő: egy férficseléd vagy szolga után 8 frt két férficseléd vagy szolga után egyenkint 10 frt három férficseléd vagy szolga után egyen­kint 12 frt négy férficseléd vagy szolga után egyen­kint * 15 frt öt férficseléd vagy szolga után egyenkint 18 frt hat vagy ennél több férficseléd vagy szolga után egyenkint 20 frt 5. §. A cselédek számának a 25. §. szerint tett bevallása után bekövetkezett kereskedése az adózót a 4. §. értelmében kivetett adó megfizetésének köte­­lezettsége alól nem menti fel. 6. §. Egyesek vagy társulatok, ha ez adóév folyama alatt válnak adókötelesekké , vagy cse­lédjeik számát az adóév folyama alatt szaporítják, erről az illető városi hivatal vagy községi elöljáró­ság utján a királyi adófelügyelőnek 8 nap alatt je­lentést tenni s az újonnan felfogadott cselédjeik után az adót, illetőleg az azoknak emelkedett létszá­mára eső adótöbbletet a 4. §-ban megállapított adó­tételek szerint azon hónap első napjától kezdve, melyben a fölőbb említett jelentést tenni tartottak, az év végéig járó aránylagos részben megfizetni kö­­teleztetnek. II. Fejezet: A tőke- és játékadóról. 7. §. A teke és játékadó tárgya : a) minden tekeasztal (biliárd) akár nyilvános, akár zártkörű helyiségben, akár pedig magán­lakban van felállítva; b) kávéházak és vendéglők, valamint a társas körök vagy egyletek által tartott helyiségek minden terme vagy szobája, melyben a vendégek vagy egy­leti tagok rendesen vagy időnkint kártyáznak vagy másnemű jelekkel játszanak. 8. §. Ezen adó fizetésére köteles, a­ki a helyi­séget, melyben tekeasztal áll, vagy mely a 7. §. b) pont alatt megjelölt játékra használtatik, bírja, vagy bérben tartja. 9. §. Ezen adó alól kivételnek: a) a felséges uralkodó család tagjai, a laká­sukra szolgáló palotákra és nyaralókra nézve; b) külhatalmak követei és konzulai, a­mennyi­ben nem belföldiek ; c) az országban egy éven alul tartózkodó kül­földiek; d) tekeasztalok készítésével, vagy elárusításával foglalkozók, a mennyiben azokat saját használatukra is nem fordítják. e) tébolydák, kórházak s hasonló czélú intéze­tek a kizárólag a betegek vagy ápolás alatt állók hasz­nálatára szolgáló tekeasztalokra vagy játékszobákra nézve. 10. §. Tekeadó fejében magánlakban felállított minden egyes tőkeasztal után különbség nélkül 20 frt fizetendő évi adóul; a polgárosított határőrvidé­ken a tőkeadó továbbá is a jelenlegi szabályok sze­rint szedetik, különben pedig tekintet nélkül az illető helyiségnek nyilvános vagy zártkörű minőségére Budapesten tekeadóul minden egyes tekeasztal után 25 frt, a helyiségnek játékra használt minden terme vagy szobája után 30 frt, egyéb városokban vagy községekben pedig népességükhöz képest a teke-, ille­tőleg játékadó a következő táblázatban megjelölt fo­kozatok és adótételek szerint fizetendő: a tekeadó a játékadó ■4-_C8 -----------------------------------­o Ha a város vagy minden a helyiségnek já­­r község, melyben az egyes feke­­tékra használt ^ adó tárgya van asztal után minden terme vagy szobája után 1. 20 ezer lakossal töb­bel bir_____________20 25_____ 2. 10 ezertől 20 ezerig terjedő lakos szám­mal bir 15________ 20 3. 3 ezertől 10 ezerig 4. 3 ezernél kevesebb lakossal bir 5 10 11. §. A­ki az adóév folytán még adó alá föl­­véve nem volt, és tekeasztalt állít fel, vagy adó alá tar­tozó játékhelyiséget nyit, tartozik erről 8 nap alatt az illető városi adóhivatal vagy községi elöljáróság útján a kir. adófelügyelőnek jelentést tenni és a tör­vény értelmében kivetett adót azon hónap 1-ső nap­jától kezdve, me­lyben a felőbb említett jelentést ten­ni tartozott, az év végéig számított aránylagos rész­ben megfizetni. 12. §. Ha a tekeasztal vagy a játékra használt helyiség az adóév folytán más birtokos, illetőleg bér­lő által vétetik át, ez utóbbi által az átvett adótár­gyak után azon évben adó azon esetben nem fizetendő, ha igazolja, hogy azoktól az adó azon évre már meg­fizettetett. 13. §. Az adókivetéssel és ellenőrzéssel megbi­­zott községi és állami községek jogosítva vannak az adó alá tartozó nyilvános helyiségeket bármikor meg­­szemlélni; magánlakban ezt csak előzőleg tett fel­adás esetében egy községi elöljárónak jelenlétében teheti. (Vége következik.) terjedő lakos­sal bír 10 15 ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése nov. 30-án. Elnök: Majláth György. Jegyzők: Batthyány Ferencz gr. és Nyáry Gyula b. A kormány részéről jelen vannak: Bittó Ist­ván, Szapáry Gyula gr. és Wenckheim Béla b. Az ülés kezdődik i. e. 11 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül Elnök: (Állva.): Mielőtt a képviselőház üze­netét átvennék, kötelességem jelenteni, hogy a mélt. főrendek által nyert megbízásban eljárván, ő cs. és kir. apostoli felsége. (A főrendek felállanak) K­á­­r­o­l­y Ferdinánd főherczeg elhunyta alkalmából a múlt. főrendek által hozzám intézett részvétnyilatko­­zatot legkegyelmesebb királyi köszönettel fogadni méltóztatott. Tombor Iván a k­épviselőház jegyzője, át­nyújtja 1848-iki V. és erdélyi II. t. czikk módosítá­sáról és kiegészítéséről szóló szentesített törvény­­czikket. A törvényczikk kihirdettetvén, eredeti pél­dányban megőrzés végett az országos levéltárba té­tetik le. Vay Miklós báró koronaőr : Nagyméltóságu elnök ! Méltóság­os főrendek ! Engedjék meg a mél­­tóságos főrendek, hogy az általunk is annyira tüze­tesen tárgyalt s a két ház közötti egyetértés létre­jötte után szentesítést nyert választási törvény kihir­detése alkalmával szabadságot vehessek magamnak, egy t­a­lán nem egészen időnkívüli szerény előterjesz­tést koc­káztathatni. Nem lehet tagadni, hogy a választási törvé­nyek keletkezte első korszakában, nevezetek alatt más valamit, a létrejöttnél sokkal többet értett a ha­zai közönség. Hogy igazam van, arról az akkoriban felszínre került számos hirlapi czikk is tanusk­odatik, és hogy ma sem elégíti az ki az ország lakóinak nagy részét, a felől meggyőződhetik mindenki, ha kissé kö­rül­néz a világban; a­mint hogy e törvény legmele­gebb pártolói sem tagadják azok hiányait, beismerik csak­is ideiglenességre számítható voltát, s nem tit­kolják el maguk elöl az annak végrehajtásával já­randó, majdnem legyőzhetlen nehézségeket, míg má­sok utolsó perczig azon hitben ringatták ma­gukat, hogy a választási törvény, mely nemcsak a követ-választási módozatokra szorítkozott, de kiter­jeszkedett a censura , egyéb az egész kérdéssel kapcsolatba h­ozató tárgyakra is egyszersmind a képviselőház részbeni átalakításáról s jelen szervezete némi módosításáról is fog gondoskodni, és azt is hitték, hogy egy­úttal a házszabályok újbóli átdolgo­zása, s többe fele is el fog intéztetni. A magas kormány azonban, mint láttuk, ezen lényegesebb s mélyebbre vágó kérdések szőnyegre hozatalát feleslegesnek, vagy legalább időszerűt­lennek tartá­s következőleg a képviselők háza egy­előre, eddigi eredeti alakjában fog ezentúl is ma­radni. Alapja azonban az állandósítandó összeírások által ha lényegében nem is megváltozni, de kétségte­lenül szilárdulni,a parliamentáris jellege öregbedni, s ha több más tényező is közre fog működni, tekin­télye jövőre emelkedni s befolyása is innentől gyara­podni fog, a­mint hogy mindezt kívánjuk, azt a haza közérdeke követeli. Ha azonban mind­ez így van, nem válik-e mind­inkább szükségessé, — sőt most már nem kikerül­­hetlen-e, hogy végre valahára saját házunk újbóli szervezését is a maga utján komolyan sürgessük, nem czélszerűbb-e addig szervezkednünk, mig hihetőleg majd még feltűnőbb leen a jövőben az anomália kü­lönböző alapokon nyugvó s mégis versenyre kelhető két házunk között, és vájjon azon modus vivendi, mely köztünk jelenleg még fenn áll s kivált az utolsó időkben mindkét oldalon tűrhetőnek mutatkozott, nem fog-e időjártával még legjobb esetben is, több nehézségekre, nagyobb akadályokra találni ? Sőt a lehetetlenségek közé tartozik-e a két háznak komo­lyabb elvi össz­eütközése ? De ha ez megtörténhetik, nem kivánatos-e ilyetén eshetőség törvény útján való megelőzése ? Továbbá nem szükség­e főispánjaink ál­lásának, illetőleg házunk ezen kezdettől fogva min­dig kiváló s megbecsülhetlen tényezői függetlenségé­nek jövőre is leendő megóvásáról egy vagy más mó­don gondoskodnunk oly időben, midőn ez a kormány­zati felelősség eszméjével összeférhetlennek kezd egyes esetekben mutatkozni. De végre ott vannak az országgyűlési vegyes ülések is,melyeknek esetei min­dig fennállanak s szintúgy törvény által lennének szabályozandók. Aztán nem természetesebb, nem illőbb-e, hogy mi magunk szorgalmazzuk e kérdés megoldását, mintsem azt másoktól várjuk? Én legalább nem tudnék benne megnyugodni, hogy ez bárminő, bár­­­­honnan eredő külső pressió folytán történjék. Hiszen­­ egyebeket mellőzve, maga az utolsó trónbeszéd is­­ sürgeti már a dolgot; kivitelét tehát szorgalmazni jogunkban áll, sőt magunk iránti kötelességünk, a­mint hogy tevénk is azt már nem egyszer. Nevezete­sen utólszor, több mint egy év előtt, egész ünnepé­lyességgel a magas kormányhoz intézett egy írásbeli interpelláló útján. A válasz azonban még mindig várat magára. Legkevesebb tehát, a­mit kivánhatunk, hogy interpellatiónk evidentiában tartassák, s végre még a scontróból is ki ne maradjon. Ha azonban a magas kormány a magunk által is tarthatlannak vallott status-quo fennmaradását egy­előre üdvösebbnek hiszi, mi az ezzel járó inconveni­­entiák daczára is, kétségtelenül bele fogjuk magun­kat abba ezentúl is minden körülmény között­­ találni. Bennünket kötelességünk teljesítésében bizo­nyosan nem fog e halogatás sem gátolni. Mi, törté­nelmi múltúnk érzetében és tudatában annak, mivel tartozunk elődeink emlékének, mindaddig, míg helyes mérvben érvényesítendő s­aját befolyásunk közremű­ködése mellett újból szervezve nem leszünk, meg fog­juk ereklyeként óvni tudni azon egyedül még fennálló ősi institutiót, mely »magyar fől­ediháznak» nevez­tetik, s melyhez még az 1848-ik év sem kívánt rögtö­nözve nyúlni. És bizonyára nem nagy, és a kívánt, eredmény­hez bizonyára legkevésbé vezető állambölcsességet és tapintatosságot árulna el, ha valaki ezen intercalaris időt innen túl is arra igyekeznék felhasználni, hogy rágalmak s invectivák terjesztése által depopulari­­sálja e tös­gyökeres magyar és talán épen azért sem mindenki ínye szerinti institutiót. Ám de forduljon bár­merre is a koczka, az egyről meglehet mindenki győződve, hogy a mai új modorú alapokra fektetendő, mint mondani szeretjük »felfrisítendő« felsőház lehet majd sok tekintetben jobb, tökéletesebb a réginél, de hogy valaha magya­­rabb s igy hazafiasabb érzelmű lehessen, azt tagadom. A­mint hogy táplál is a remény, miszerint, ha meg lennének és immár napjainak számítva, ez­által buz­­gósáág és az or­szág java iránti érdekeltségünk hanyat­­lani nem fog, s a reánk virulandó utolsó nap leáldozásá­­ig mindig ama kettős jellegről fognak határozataink és eljárásának a nemzet színe alatt tanúskodni. Én tehát, mivel a magas kormánynak ez idő szerint különben is elég más sürgős rendezni és szer­vezni valói vannak, ez­úttal sem nem indítványozok, sem nem interpellálok, hanem ország-világ előtt con­­statáltatni kívánom, miszerint valamint eddig, úgy ezután sem a főrendeken fog e ház újbóli szervezése múlni, továbbá, hogy e tőlünk kétségtelenül nem egy, de azért örömest meghozandó áldozatot követelő mű­téteinek nyugodtan nézünk elébe, tudván, hogy a »semmit rólunk nélkülünk,« általunk azonban bizo­nyára kellő mérséklettel alkalmazandó elv szerint szólónk adaz nekünk is lesz. Végre, hogy addig, míg újabb országos megál­lapodások nem rendelkeznek felettünk, jelen száza­dos gyakorlat által szentesített törvényes jogainkat s kötelességeinket, minden ellenünk irányzott mél­tatlan megtámadások és kifakadások daczára is tel­jes mérvben fogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni. Részemről csak azon egyet óhajtom a jelen perczben, hogy vajha szerény nézeteim a méltó fő­rendek helyeslésével találkoztak volna. (Helyeslés.) Bittó István miniszterelnök : Nagyméltóságu elnök ! Méltóságos főrendek ! A­mennyiben ő nagy­­méltósága a koronaőr felszólalásában egy interpel­­lációra hivatkozott, a­mely a főrendiház rendezése tárgyában egy előbbi kormányhoz volt intézve, a­mely azonban azóta mind e mai napig válasz nélkül maradt,­­ legyen szabad nekem a kormány nevében kijelenteni, hogy a kormány a maga részéről is tel­jes mérvben felfogja azon okoknak súlyát, melyek a főrendiház rendezését nemcsak kívánatossá, hanem szükségessé teszik, és azon számos előterjesztések és törvényjavaslatok között, melyekkel fennállásának rövid ideje alatt foglalkozott, ezen kérdés is foglal­tatik, az erre vonatkozó törvényjavaslat tervezete már készen van és csak a miniszteri tanács tárgya­lását, illetőleg felülvizsgálatát igényli. Miután azonban a minisztérium úgy megalaku­lása, mint ezen ülésszak megkezdésekor is az állam­­háztartás rendezését a legsürgősebb és legelső fel­adatának tekintette, miután azon előterjesztések és törvényjavaslatok, melyek e kérdésre vonatkoznak, sokkal számosabbak és terjedelmesebbek, minthogy azok tárgyalása befejezésének határidejét előre látni lehetne, általában csak annyit ígérhetek a kormány nevében, hogy ha lehetségesnek fogja látni, hogy a főrendiház rendezése tárgyában még ezen ülésszak alatt törvény alkottassák, a kormányon nem fog múl­ni ezen óhajtást teljesíteni. Nem fogja ezen kérdés készületlenül találni, és meg fogja tenni azon tör­vényjavaslat előterjesztését, ha látni fogja, hogy az még ezen országgyűlés tartama alatt törvényerőre emelkedhetik. Ezt találtam szükségesnek azon in­­terpellátióra, melyre most hivatkozás történt, el­mondani. Prónay Gábor b. köszönettel veszi azt, hogy Vay Miklós b. constatálta azt, miszerint a főrendi­ház reformálása nem a főrendeken múlt. Ezt szük­ségesnek tartotta kijelentetni, mert azt tapasztalta, hogy valahányszor egy főrendi üzenet küldetik át a képviselőházhoz, ott mindig az mondatik, hogy a fő­rendiházat reformálni kell. A­mi a főrendiház szel­lemét illeti, azt némelyek nem tartják épen jónak s valahányszor a főrendek a magyarságot hangsúlyoz­zák, azt mondják, hogy a főrendek családi körökben nem magyarok. Szóló meg van győződve, hogy a fő­rendiház minden tagja érzi e tekintetben szive pa­rancsát és sugallatát, és azt hiszi, hogy a­ki családos ember, gyermekeit úgy neveli, hogy szeressék hazáju­­kat, any­anyel­vöket, és lángoljanak a nemzeti szelle­mi érzületért. Elnök : Bocsánatot kérek a koronaer­ő ex­­cellentiájának szerintem teljesen jogosult volt a kor­mányhoz intézett azon kérdése, vájjon a mintegy öt negyedéve tett interpellációra szándékozik-e választ adni, s úgy hiszem, hogy ő részben a házszabályok keretén túl nem ment, de minden egyéb, a­mi a mai ülés napirendjén nincsen, már most csak formális alakszerű indítvány alapján lehetne szerintem a vita tárgya ; egészen eltekintve attól, hogy én mindig axiomaképen tartottam azt, hogy nekünk a helyen csak a képviselőház üzeneteivel és érveivel van dol­gunk, minden egyéb az e házbani vitatás keretén kí­vül esik. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr. örvend annak, ha a fő­rendihez jónak látja, hogy maga sürgesse a főrendi ház reformálását, de sajnálattal kell constatálnia, hogy a hallott nyilatkozatokkal nem érthet egyet, mert azt hiszi hogy oly házat, mint a jelenlegi fő­rendiház, akármilyen új szervezet alapján alkotni nem lehet. Szóló a főrendiházat jelen alakjában a legma­­gyarabb institutiónak tartja és meg van győződve ar­ról, hogy bármikor fogják reformálni a házat, nem fog kikerülhető lenni, hogy a főrendi házba az eddiginél több nem magyar elem is be ne jöhessen. Beszédét ekként végzi: »Hogy az előttem szó­lottak reflectáltak oly dolgokra is, melyek nem itt, hanem másutt mondattak, arról nem szólok, mert ez­­ is egyéni felfogás dolga. Én részemről, a­mint nem helyeselhetem, hogy másutt más dolgok mondottak, úgy azokra leghelyesebben azzal felelek meg, hogy nem szólok e tárgyhoz.« (Helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, hogy a méltóságos fő­­­­rendek e tárgyat befejezettnek tekintik. Felolvastatván ezután a budai kir. törvény­szék bü­nfenyitő osztályának megkeresése R­e­v­i­c­z­k­y József b. kiadatása iránt, az a mentelmi bizott­­­­sághoz utasittatik. Ezzel az ülés 1/1 1 órakor véget ért. A pénzügyi bizottságból. — nov. 30. A pénzügyi bizottság a nyilvános ülés után folytatta tanácskozásait a honvédelmi miniszter költségvetése felett. Elnök Csengery a bizottságot fel­hívja, hogy már most az eszközlendő megtakarítások iránt nyilatkozzék. Zsedényi miután az előadó bővebben tanulmányozván az egyes rova­tok alatt, a miniszter által előirányzott összegek mi­nőségét, tüzetesen s az egyes tételekre alkalmazva ajánlotta a lehető levonásokat, azt hiszi, hogy a bi­zottság biztosabban jár el, ha az előadó által a csa­patoknál javasolt 1.329.802 frtnyi megtakarításokat elfogadván, ennek nyomán egyszersmind a minisz­ternek tájékozást nyújt ezen levonások alkalmazása iránt. Az előadó dr. Lipthay recapitulálván az egyes rovatoknál az általa ajánlott levonásokat, az egyes tételeket még egyszer röviden illustrálja, kü­lönösen a tisztek létszáma iránt azt veszi észre, hogy a számfeletti tisztek tettleg­ nem léteznek az elő­irányzott számban s azért követeli hogy a tiszti isko­lákban nagyobb számú altisztek kiképeztessenek, egyedül a papiroson létező tisztek számára pedig fizetéseket nem ajánlhat. Végre a csapatokra a mi­niszter által előirányzott 6.623.885 forint helyett 4.900.000 frtot ajánl. A miniszter a már elmondottakat nem akarná ismételni, az ellen azonban óvást tenni kény­telen, mintha előirányzatában a számfeletti tiszteket nagyobb létszámban állította volna be, a­mint azok tettleg léteznek. Széli: a bizottság már többször je­lezte azon belső gyökeres megszorításokat, melyeket a minisztériumtól az államháztartás financziális hely­zete érdekében várt, addig azonban, míg a fennálló törvények keretében engedélyezni kell a honvédség fenntartására szükséges költségeket, az előadó által javasolt és Zsedényi által pártolt megtakarításokat egész kiterjedésükben nem pártolhatja, de másrész­ről többet nem fogadhat el, mint a­mennyit a b­ozás 1874-re szavazott meg, ugyanis 5.483.639 frtot úgy, hogy a rendkívüli kiadásokból 763.915 forint töröl­tessék. A csapatoknál tehát a levonás tenne 707.563 frtot. Móricz addig, míg e honvédségi törvények meg nem változtatnak, azok értelmében a honvédsé­get fenn akarja tartani, de a pénzügyi viszonyok mostani helyzetében csak az 1874-re engedélyezett összeget szavazhatja meg. A miniszter azt vála­szolja, hogy ha m­ár kénytelen az 1874-iki összeget elfogadni, akkor azzal csak úgy élhet meg a honvéd­ség, mint s pránta tíz nélkül Péchy, Horváth nem fogadják el az előadó javaslatát, de Széll véleményéhez járulnak. Wahr­­mann meg van győződve arról, hogy állami függet­lenségünket fenn nem tarthatjuk, ha államháztartá­sunkban az egyensúlyt helyre nem állítjuk. És mi­után a most tárgyalás alatt levő adótörvények elfoga­dásával az ország az állambevételek tekintetéből oly áldozatot hoz, melynél nagyobbat több időre nem hozhat, de a bevétel ezen szaporítása még­sem állít­hatja helyre az egyensúlyt, tehát a kiadásokat ottan kell megszorítani, a­hol nagyobb sommák takarítha­­tók meg ;" ezek közé sorolja a közös hadsereget és a honvédséget , azért a jelen költségvetésnél a legki­sebb összegre fog szavazni. Simonyi nem a honvédséget kifejlesztését akarja megakadályozni, de a közös hadsereget meg­szüntetni, a honvédséget azonban nem úgy mint a miniszter a mozgósításra készen, de béke lábon akar­ja megtartani. Megszavazza most az 1874 iki évi ösz­­szeget. Mihajlov is pártolja Wahrmann nézeteit. Muzslay az 1874-ki összeget még 300 000 forinttal akarná megtoldani, Somssich többet nem szavaz meg, mint a­mennyi a honvédség lényegében való fenntartására szükséges, és így Széli indítványát pár­tolja. A bizottság többsége Széli indítványa szerint elfogadja az 1874. évi összeget. Erre az előadó oda nyilatkozik, hogy miután ellenkező véleményét a házban is elő fogja terjesz­teni, e tárcza költségvetésének előadója nem marad­hat, miért is Széll kéretett fel ennek előadására. Rendkívüli s­z­ü­kségletre 768.563 forint. Ruházat és felszerelésre 8000 főre fegyver nélkül 60 frtot számítva, 480.000 frt. Az előadó 170.000 honvéd számára létező készlet tekintetéből az összeget törli, mert semmi szerződés nem kötelezi a minisztert ezen készlet elfogadására. A miniszter azt szükségesnek tartván, fenntartja magának, hogy a képviselőházban ezen törlés ellen felszólalhasson, mert mozgósítás esetében ezen ruhá­zat okvetetlen szükséges. Széli : Az évi koptatások nem indokolják a kérdéses kiadást, ugyanazon véle­ményben van Horváth, ki azt hiszi, hogy mozgósí­tás esetében 25.000 emberre 14 nap alatt el lehet a ruhát készíteni. A miniszter ellenvetésére Wahr­­mann azt válaszolt, hogy ha Pesten e tekintetben vállalkozót nem találhatnának, ő kész ilyet szerezni. Simonyi nem fog azon axiómától elállani, hogy csak oly szerződés kötelezheti az államot, mely a képviselőház által helybenhagyatott. Péchy azt hi­szi, nem felel meg a czélnak, hogy hosszú időre ruha­készlet tartassék a raktárban. A főruharaktár felépítésére 20.000 frt. Az előadó véleménye szerint a bizottság törli ezen összeget. Alapítványokra 4648 frt,­­ nincs észrevétel. A 92 zászlóalj hadi­szükségle­tére még hiányzó járművek be­szerzésére 240.000 frt, 3 évre felosztva 1875-re 80.000 frt. Az előadó 60.000 frtot töröl. Széll az egész kiadást törleni kívánja. A miniszter ismétel­ve a mozgósítás pillanatára emlékezteti a bizottsá­got, mert ezen járművek nélkül a zászlóaljak ki nem mozdulhatnak. Wahrman azt hiszi, hogy a törvény szerint akkor a közös hadügyminiszter adja a szük­­s­éges szekereket. Cserhalmay tanácsos megjegy­zi, hogy annyi készlet nincs a hadseregnél. Wahr­­mann: akkor hát itten sem szükséges. Pedig arra kell szorítkoznunk, mi múlhatatlan szükséges és igy az étszekerekre kivántató költséget kész megszavaz­ni 40 ezer írttal. Az előadó az hiszi, hogy a szer­­löveg osztagok beszüntetése után, ezeknek szekereit is e czélra lehetne fordítani. A többség nem fogad­ja el Péchy indítványát, de a törlést ajánlja a ház­nak, úgy azon 183.000 frtot is, mely az újonnan fel­állítandó 6 lovasszázad számára előirányoztatott; a miniszter a honvédség főparancsnoki adlatus ál­lomását a bizottság kérlelhetlen törlési szándéka ellenében igen kitartóan majdnem hevesen védte. Eket befejeztetvén a honvédelmi miniszter költség­­vetése, holnap a vallásügyi és kereskedelmi miniszter által pótolólag előterjesztendő felvilágosítások fog­nak tárgyaltatni, a holnapután a pénzügyminiszter költségvetése vetetik fel. Az adóügyi bizottságból. nov. 30. A bizottság ma délelőtt a nyilvános ülés után tartott ülésében, a takarékpénztári könyvek és keres­kedelmi váltók kihagyásával szerkesztett 1. §, felol­vastatván, Pac­­zolaynak az özvegyi tartás iránt felvetett kérdésére nézve a miniszter megnyugtató választ adván, hosszabb vita keletkezik a kereskedel­mi váltók megemlítésére vonatkozólag, minek G­h­y­­c­z­y azzal vet véget, hogy megígéri, hogy a mi­niszteri utasításban a kereskedelmi váltók kivétele világosan meg fog említtetni. A §. 4 pontjánál a külföldi tőkékre vonatkozó­lag, milyenek itt kis mértékben vannak, míg ellenben magyar tőke sok van külföldön, azt kívánja, hogy a külföldön levő magyar tőke utáni jövedelem csak akkor essék adó alá, ha az illető államban ilynemű törvény nincs, s a­hol a miénkhez hasonló adóviszo­nyok léteznek pl. Ausztria a külföld rovatába esik, s megtörténhetnek, hogy a kétszeres adóval terhelt magyar papírokat mind haza kü­ldenék. Tisza inkább adóztatná meg azokat, a­kik itteni jövedelmüket külföldön költik vagy helyezik el, mintsem azokat kik itt benn helyeznek el külföldi tőkét; az osztrák papírokra vonatkozólag Fáik in­dítványára azt jegyzi meg, hogy ez esetben könnyen kiszoríthatnák az osztrák papírok itt a magyar papí­rokat. Ghyczy és Kerkapoly hozzájárulnak Fáik indítványához, mely a 2. § ban a kivételek közt fog érvényesíttetn­i, s az 1. §. 4. pontja elfogadtatik Tisza Kálmán előbbi megjegyzése nyomán azt kívánná, hogy a külföldön elhelyezett magyar tőke fizesse meg azon különbözetet, mely az ottani kisebb megadóztatás és itten eshető megrovás közt van. Herkapoly hozzájárul . Fáik attól tart, hogy a külföld megfordítva a dolgot, ugyanezt tenné saját kedvezőbb helyzetű papírjaira nézve. Iványi szintén támogatja e nézetet, a­mire Fáik javaslata végleg elfogadtatik, mely a §. 5-ik pontjául vezetik be. A magyar állampapírokról való gondoskodást illetőleg, melyet Falk a 4. pontnál ajánl, Mirffy tanácsos azt javasolja, hogy a §. 1—4 pontjára történjék hivatkozás. A 6. pontban a hu­manitárius intézetek minden tőke jövedelmére és se­gélyösszegeire kimondatik az adómentesség. A 3-ik §-nál gr. Lónyay M. a forgó tőke be­vallását, ha azt kölcsön útján szerezte, nem követel­né . Paczolay egy véleményben van s igaztalannak tartja, hogy az adósság ne legyen bevallás tárgya. Ghyczy azt jegyzi meg, hogy a forgó tőkét megha­tározni nem lehet, ő azt hiszi, ő azt hiszi, hogy ha az illető bevallja és adósságát s azt, hogy kinek adós,­­ az állam a kamatadót elveszti. Lónyay azt hiszi, hogy csak az actív jövedelem megadóztatható. Paczolay igaztalannak tartja, hogy a ke­­reskedő leszámíthassa passiváit, más ne­­gr. Ló­­nyay szerint a földbirtokból az adó tőkéjét az állam már elvette. Tisza K. nem hiszi, hogy a bajon rend­szer változtatás nélkül segíteni lehessen. Mert for­dítva meg lehet, hogy földhitelre bemutasson tőkét, mint olyat kamat nélkül használhatja. Lónyay gr. azt állítja, hogy a szabály eddig is meg­volt, még­sem vezetett eredményre. Tisza azt tartaná igazsá­gosnak, ha a fölvett összeg jövedelmi különbsége adóztatnék meg. Sennyey dr. is azt tartja, hogy csak egy általános adó­reformmal lehet segíteni. Ló­nyay azt állítja, hogy a tőke mindig el fog rejtőz­ködni. Fáik: Ez adó semmi sem egyéb, mint a ka­mat növelése. Ha az adósnak be kell vallani a hite­lezőt, akkor felmondják a tőkét, mint ez Bécsben és máshol történt. Sennyey b. a regáléknál, malmoknál a fenn­tartási költséget levonandónak tartja; mire vita tá­mad, mi van értve az 1. §. 3-ik pontjában »a belföl­di birtokkal összekötött, e földadó tárgyát nem képező dologi jogosítványok« alatt? Ghyczy K. e pont magyarázatának felfügesztését kéri. A 4. §-nál, mely a járadékadóról szól Mocsá­­ry szólal fel, igaztalannak tartván, hogy a járadékok egy kalap alá vonassanak a tőkével; kivált az özve­gyi tartást kifogásolja, mert attól már meg van az adó fizetve. Az ilyszerű járadékot más helyütt is ki szokták venni az adó alól. Ő legalább különböztetést kíván tétetni a különböző járadékok között , az öz­vegyi járadékot pedig a nyugdíj kategóriájába so­rozná. Ghyczy K. csak úgy értette, hogy az özvegy csak akkor fizessen járadékadót, hogy ha a jószág­ban benn maradván, attól már adót úgy is fizetnek­ a nyugdíj régi szolgálatok megjutalmazása. Paczo­lay azt állítja, hogy az özvegyi járadék sem egyéb, mint régi szolgálatok megjutalmazása, azért ez is a nyugdíjak sorozatába esik. Irányi D. azt hiszi, hogy a 600 írtnál több évi és életjáradék is oly ked­vezményben részesítendő, mint a kisebb. Ghyczy K. azt hiszi, hogy eleget tett a méltányosságnak, midőn a kisebb összegeket kedvezményben részesí­tett , ennél tovább nem mehetett. Mocsáry újból azt állítja, hogy az özvegyi tartás nem járadék. Kerkapoly állítja, hogy a megrovás nem új, mert eddig is behajtatott. Helytelennek tartja, hogy nálunk az özvegyek kedvezményben részesültek szem­ben a másodszor férjhez ment nőkkel, mi szerinte máshol sehol sem történt. Tisza K. is különbséget lát a járadék és tőke között és hogy ne egyenlő meg­rovás alá essék, helyesnek tartja. Sennyey K. az évi járadékos osztálynak kedvezményt nem adna. Fájk sem lát elvi különbséget az évi járadék és tőkekamat között. Az évi járadék tőkéje néha épen elvesz az ál­lamra nézve, például, ha egy biztosító társulatnak adatik át. Mocsáry azt állítja, hogy akkor a bizto­sító­társaság fizeti annak adóját. Simonyi L. K. Fálknak azt jegyzi meg, hogy a járadéki tőke azért vesz el, mert meg sem volt. Tisza K.: kétségtelen, hogy ezen évjáradékok különböző természetűek. Sze­rinte a biztosító­társaságok évjáradéka nem vesz el, mert az vissza­megy a forgalomba. Irányi D. Ker­­papoly ellenvetésére felel, megújítja, hogy a 315 frt meg nem adóztatása a magasabb összegeknél is te­kintetbe vétessék s csak a különbség adóztassék meg 600 frtig. Kerkapoly azt jegyzi meg, hogy igy a 700 forintnyi járadék rövidíttetik meg, mire Tisza megjegyzi, hogy az megtörténik minden hasonló ked­vezménynél. Erre szavazásra kerül a dolog s az eredeti szö­veg elesik. Mocsáry megújítja indítványát, mely szerint az évi járadékok 5 °/0 -ot fizessenek, az özvegyi tar­tás pedig a kereseti adó 4 osztálya szériát ravas­sák meg. Tisza azt indítványozza, hogy 600 írtig 3 %, 600—6000-ig 6%, és azonfölül 10°/0 fizettessék. B. Simonyi Lajos a társulatoknál biztosíté­­k , és a családi életjáradékok között lát különbsé­get ; az utóbbinál a tőkeképzést s itt az illetők csak bérlők. Elnök ezen utóbbi megkülönböztetés szerinti új szöveg behozására ajánlja fölkérni a minisztert. E szerint a­z eldöntése holnapra maradt. Elnök azt az indítványt teszi, hogy a bejött petitiók adassanak ki valamelyik tagnak referálás végett, mit a bizottság elfogad, s erre Falkot ajánlja. Különfélék. Budapest, nov. 30­(Szatmár megye bizottsága) ez idei rendes őszi közgyűlését a folyó évi deczember hó­t-ik és következő napjain fogja megtartatni. (Néhai gróf Batthyány Imre) több mint 25 éven át Zalamegye főispánja özvegyé­hez a megye bizottsága f. hó 2-én tartott évnegyedes közgyűléséből részvétiratot intézett, melyben a közönség fájdalmának ad kifejezést a gróf elhunyta fölött. (Az országos műcsarnok bi­zottság­a­ azon általunk is ismertetett kérvé­nye folytán, hogy a főváros a műcsarnok építési alap­jához hozzájáruljon, a gazdasági bizottság javasolja, hogy a főváros három éven át fizetendő évi 5000 főt szavazzon meg e c­élra, a­mennyiben az összeg a költségvetésben fedeztetését találja. (Deák Ferencz reliefmellké­­p­e.) Csöndes J. soproni nevelőintézettulajdo­nos mint a »Sopr.«ban olvassuk, a napokban Art­­n­e­r János szobrásztól Deák Ferencznek művészi­leg sikerült relief-mellképét kapta ajándékul, melyet a művész az anyagok saját találmányu vegyülékéből készített. A kép alabastrom fehérségű s annak ter­mészetes fényével bir. A művész soproni születésű hazánkfia, ki már 50 év óta van távol hazájától, e remeket Deák Ferencz iránti tisztelete jeléül készí­tette s művének ez első példányát szülővárosában kívánta elhelyezni. (Hivatalos c­áfolat.) A »N. Pester Journal«ban közelebbről megjelent és abból más napilapba is átvett azon közlemény, hogy a Buda­pesten levő Erzsébet-malom telkének egy része az államerdők számára 100,000 írton azon czélból meg­vásároltatott volna, hogy ezen területen a kincstári erdők igazgatósága által házilag kezelendő gőzfavá­gó állíttassák fel, a hivatalos lap communiqué-je sze­rint tévedésen alapul, mert a kérdésben forgó föld­területnek a m. kir. pénzügyminisztérium kezelése alatt álló államerdők számára való megvásárlása nemcsak hogy nem teljesittetett, de szándékban sem volt. (A csók jogi jelentőségéről.) Ezen kedves előjóslata czime volt azon felolvasás­nak, melylyel a tudomány és műegyetemi olvasókör által rendeztetni szokott felolvasások sorát dr. V­é­­c­s­e­y Tamás tegnap d. e. megnyitotta. Hallgató­ság oly nagy számban jelent meg, hogy az uj egye­temi épület nagy dísztermében kellett a felolvasást megtartani. Az értekező a csók jogi jelentőségének fejlődési történetét ismertté humoros modorban , el­kezdte a rómaikon, hol a csókolózás nagyban járta, úgy hogy Horatius e szokásról hat verset is írt; a sűrü csókolózás szokása átment a keresztényekhez is. A csókolózásról Konstantin császár egy nevezetes törvényt is hozott, mely menyasszony és vőlegény csókolózását szabályozza ; a szokás ez időben azt hozta magával, hogy a vőlegény a csókot ajándékkal kisérte, ha aztán a »parthie«-ből semmi sem lett, a nő az ajándékoknak felét adta csak vissza, másik fele a csókok fejében neki járt. Ezt a törvényt 1740-ben­­ is alkalmazták itt-ott. A középkorban a csók tilos

Next