Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-01 / 199. szám
199. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnák el. Kéziratok nem adatnak vissza. _ Kiadó-hivatal. . . Barátok-tere, Athenaeum-épület. f ., , V . • A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, Szerda, September 1.1875. REGGELI KIADÁS. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, 3 hónapra . . . fiért — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai küilönküdéséért felüilfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam. Hirdetések Előfizetési feltételek: szintúgy mint előfizetések a KTADÓ-HIIVATALBA Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI VAPLÓ“.ro. Az országgyűlés összeülése alkalmával új előfizetést hirdetünk lapunkra, mely gyorsan s kimerítőleg ismerteti az országgyűlési, pártclubi s orsz. bizottsági tárgyalásokat. Előfizetési árak: a reggeli és esti kiadás s közgazdasági mellékletre : September bóra — — 2 frt. Sept.— decz. 4 bóra — — 8 frt. . DSg-Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadóhivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, aug. 31. A trónbeszéd súlyos kötelességek teljesítésére hír fel. Formájában csín nélküli, irálya nem eléggé válogatott. Legtöbbnyire általános kifejezésekkel emlékszik meg a kormány által előterjesztendő javaslatokról s nagy gonddal alkalmazkodik e tekintetben az angol trónbeszédek mintáihoz, melyek ma már rendszerint alig bírnak több jelentőséggel, mint azzal, hogy a fejedelem viszonozza azokban a törvényhozás tagjainak üdvözletét. A jelen trónbeszéd is alig tartalmaz mást; a kormány intenzióiról csak kevés felvilágosítást nyújt. Hogy a trónbeszéd a monarchia másik felével fennforgó tárgyalásokról nem szól tüzetesebben, az magától érthető. Csak azt mondja, hogy »a kormány egész buzgalommal törekszik a bankkérdés jog- és czélszerű megoldására«, hogy »tárgyalásokat folytat az 1867. XVI. t. sz. némely szabványainak módosítása iránt«, s hogy »tárgyalás alá kell jönniük azon egyezményeknek, melyek a két állam között tiz évre köttettek.« Ez alig több a tárgyalás alatt levő ügyek egyszerű megemlítésénél, de beismerjük, hogy az ügyek jelen stádiumában a kormány alig emlékezhetett meg tüzetesebben e tárgyalásokról, mint ama száraz igtatói modorban, melyet e tárgyakról a trónbeszéd tartalmaz, s beismerjük más részről azt is, hogy midőn a bankkérdésnél a trónbeszéd a jog- és czélszerű megoldást hangoztatja, e fontos ügyről nem minden jelentőség nélkül nyilatkozik. Szintoly általánosan emlékszik meg azonban a trónbeszéd a kormány által tervezett belreformokról. A közigazgatás és igazságszolgáltatásról azt mondja, hogy azt »gyökeresen kell javítani és pótolni az észlelt hiányokat«, a közmunka és közlekedési ügyről pedig azt, hogy »minden irányban« rendezendő. A főrendiházról annak »korszerű rendezését« hangoztatja, s midőn »a vallási és házassági kérdéseket« említi, nagy óvatosan azoknak az »élet szükségei által kívánt mérvben való megoldásáról« szól, ami alatt a polgári házasság is érthető. A közigazgatás »gyökeres javítása« sokat jelenthetne, de hogy valóban mit jelent, azt majd csak a kormány javaslatai mondják meg. Szóval a trónbeszéd szerkesztői, mint látszik, az említett pontoknál nagy vigyázattal keresték a legáltalánosabb kifejezéseket, amit különben nem bűnül rovunk fel nekik. A kormány joggal mondhatja, hogy nagy számú új elemekből álló házzal állván szemben, politikai irányát nem akarta a trónbeszéd rövidsége által parancsolt néhány jellemző szóval bemutatni, hanem fenntartja magának, hogy ez irányt előterjesztendő javaslataiban indokolva előadhassa. Sok ok, melyeket alig kell elősorolnunk, helyesebbnek is tünteti fel ez eljárást. Nem mulasztásul róvjuk fel tehát az említetteket, hanem constatáljuk mint tényt. Azt hiszszük azonban, hogy némi irályi csin nem lett volna felesleges az előterjesztendő javaslatok ez egyszerű, rövid elősorolásánál sem. A trónbeszéd első része és vége tartalmazza annak nagyobb jelentőségű momentumait. Az első rész az állami háztartás rendezéséről, a befejezés a béke fenntartásáról szól. Üdvözöljük a kormányt, mely a törvényhozás »halasztást nem tűrő teendői« között »elsősorba« az államháztartás rendezését helyezi, s a komoly akarat és megingathatlan elszántság jeléül tekintjük ama, nem erő nélküli kijelentést, hogy: »Magyarország tekintélye, hitele és állami létének biztosítása egyaránt parancsolja, hogy a szükséglet és a fedezet között a súlyegyen minél előbb helyreállíttassék.« A kormány erre vonatkozó terveinek kissé részletes rajzát is igyekszik nyújtani. A maga elé kitűzött czélt a kormány a kiadások reduktiója, czélszerű és gyökeres kormányzati és igazságszolgáltatási javítások, adóemelés és az adóképesség emelésére irányzott intézkedések által akarja elérni. Ez a kormány tevékenységének általános vázlata, de megelégedéssel említjük fel, hogy e pontoknál a trónbeszéd nem oly végtelen szófukar, mint a közigazgatási reformoknál, hanem kissé bőbeszédűbb. Sőt melegebb hangon is kezd szólani, midőn az adóemelést hangoztatja. A kiadások reductiójára nézve reményeink nem lehetnek nagyon vérmesek. A trónbeszéd azt mondja ugyan, hogy »megtörténik minden,« »aminek megtörténnie kell,« de a »kellre« a cadentia »a lehet,« ami nem rímel ugyan, de hát igaz. Reducálni csak annyira lehet, amennyire ezt »az állam létfeltételei, biztonsága és fejlődése« megengedi s miután a trónbeszéd egy másik pontja szerint »monarchiánk biztonságának elutasithatlan követelményei« szemben állanak »a legnagyobb takarékosság jogosult követelményeivel,« e két követelmény összetűzésének az lesz az eredménye, hogy reducáljuk valamivel belügyi kiadásainkat, de amit itt megtakarítunk, azt reá költenünk kell a nagyobb hadügyi budgetre. Lényeges plusz tehát nem igen várhatunk a megtakarításoktól, s így mérlegünk javításának reményeit főleg az adó- és az adóképesség emelésébe kell helyeznünk. Midőn a trónbeszéd az adóemelésről szól, nemcsak fölmelegszik, hanem kissé sentimentális is lesz. A nemzet múltjára is hivatkozik a nagyobb adófizetési készség iránti remények indokolására s igy érdemkoszorunkat, egy nagy polgári erénynyel gyarapitja, a miben eddig nem igen volt alkalmunk tündökölni. Ezután, reméljük, ez másként lesz. S mi meg vagyunk győződve, hogy a nemzet »nemes kötelességérzettel meghozza azon áldozatokat«, amelyeket »a kitűzött üdvös czél hazafiságától követel«, ha erre képessé teszik, amit meg is igér a trónbeszéd »a hi-............. tejviszonyok javítását és rendezését«, »a termelés, kereskedelem és ipar fejlesztését« hangoztatván. Kedvező előjelnek veszszük, hogy a trónbeszéd kétszer annyit mond az adóképességnek, mint az adónak emeléséről, s ha a kormány intézkedéseiben is ilyen lesz az arány, a pénzügyminiszter joggal tarthat arra számot, hogy előirányzatai meg is valósulnak. Egyáltalában pedig megelégedéssel constatáljuk, hogy a trónbeszéd az államháztartás egyensúlyának rendezését távolról sem tekinti egyedül financziális műveletnek, hanem szoros összeköttetésbe állítja az öszszes közkormányzati programmal. A Wenckheim-Tisza-cabinet e tekintetben előnyösen különbözik a Bittó-Grhyczy-kabinettől; a feladatnak megfelelő erővel is sokkal nagyobb mértékben rendelkezik, mint amily erővel elődje rendelkezhetett. A kormány előtt alig is van akadály, mely őt ez erőnek a haza javára való kifejtésében gátolhatná. Van tekintélye, óriás pártja és nincs ellenzéke. A béke is biztosított. A trónbeszéd végső passusaiban szól róla, s minthogy a magyar parliament az első, mely előtt a keleti bonyodalmak szóba kerültek, a trónbeszéd e nyilatkozatát érdeklődéssel várta egész Európa. A trónbeszéd azt mondja, hogy »a külhatalmasságokkal fennálló szívélyes viszonyunk azon reményre jogosít, hogy a béke — a legújabb időben felmerült események daczára — fenn fog tartatni.« A trónbeszéd elismeri tehát az események békeháborító nem veszélytelen jellegét, de a fennálló szövetségekre utal, melyek »a reményre jogosítanak«, hogy a béke nem fog megzavartatni. A külhatalmakkal való szívélyes viszony fölemlítése a feudal-conservativ részről táplált hódítási vágyak elég érthető visszautasítását képezi s a békébe helyezett jogos remény hangoztatását, meg vagyunk győződve, és oly megnyugvással fogadja a nemzet, a minővel azt ma az országgyűlés tagjai fogadták. Minő hatást keltett általában a trónbeszéd? A pártok felett álló alkotmányos király mondta, s nem képzelhetünk magyar pártot, melynek a trónbeszéd bármely pontja ellen érdemleges kifogása lehetne. A király üdvözlé a törvényhozást s a nemzet visszhangoztatja az ilyeneket, melyekkel képviselői a királyt fogadták. Amit a trónbeszéd akar, azt bizonyára akarja az egész nemzet, s a kormánytól függ, hogy »a miként« se okozzon nagy bajt, hisz a kormány táborában van majdnem az egész nemzet. A „Pesti Napló“ tárczája. A víg múzsa. Nincs színházi halottnénk, ki dicsekednék vele, hogy jelen volt Auber »Kőmives«-ének első előadásán, mely egy századnegyed előtt folyt le a Kerepesi utón. Ez opera itteni múltját, régi színlapja napfényre nem kerülvén a színházi könyvtár örök homályából, meglehetős sűrű fátyol borítja. Biztos tudomás szerint azonban akkoriban nem a most szerepelt három fiatal énekesnő énekelt benne, s mint egy, dicséretes emlékező tehetséggel megáldott, elriaszthatatlan zártszékbérlő erősíti, csak a női chorus áll még belőle, »mint állt sok év előtt,« daczolva az idők viharával; no és a derék Kőszeghy, ki akkor az egyik török szolga apró szerepét játszta, melyben most Tallián ur arat babérokat. A közönség azonban, daczára a csak »uj betanulással és rendezéssel« apostrofált s különösen az utóbbival mindent, csak újat s rendkívülit nem ígérő szinlapi jelentésnek, valódi ujdonságképen fogadta e régi, de kitűnő operát. A színház, néhány földszinti ülőhely s nyáron át az előadásonkint »contribuáló plebs« elől nagyuriasan elzárt páholy kivételével, egészen megtelt, megtelt az uborka-ivad alatt állandó léghuzammal súlyosbított bőségben; akkor, midőn a hivatalosan újdonságoknak jelzett művek sem vonzanak. A mindvégig rendkívüli zajos, helylyel-közzel (pl. a H. felv.) bérencz-tenyerek működését sejtető, alkalmatlanul zajos érdeklődés nyilvánult a mosolygó múzsa e valódi költői becsű terméke iránt. Egészben véve e kedvező fogadtatás tüntetésnek vehető ama eljárás ellen, hogy nálunk csaknem parlagon hagyják a vigdalma, az u. n. játék-opera, (opera comique, Spieloper) hálás terét, melyet külföldön mindenütt, még a bécsi operaházban is, a vig operas operettek csarnokai mellett, rendszeresen cultiváltak. Az ily operák szinrehozatala, úgyszólván semmi költséggel nem jár, s a mostani »gazdálkodási aera« alatt, (ahogy a mostani igazgatási korszakot nevezik,) nagy dolog, ha valaminek az a jelszava, hogy »pénzbe nem kerül.« Az ördögben elkárhozott Orczy-féle rendszer alatt tán épen azért nem jöttek szóba, mert bennük nincs mit kiállítani, sem mérges, drága decoratiókat, sem szelíd, de drága ballerinákat. Igaz, hogy másutt e válfajt, már csak eredeti zeneszerzőik iránti köteles tekintetekből sem hagyhatják figyelmen kívül: nálunk, eredeti zeneirodalmunkban, a vigdalmü alig van képviselve. Frissiben csak négy ily vig dalművet (a vaudevilleket ide nem értve) tudunk fölemlíteni. Az »Ilka s a huszártoborzó« és »két huszár« czíműeket Dopplertől, a »Gránátos tábor«-t Czanyugától, Huber K., a jeles exkarnagy is irt egy dalművet, melynek czimére azonban nem emlékszünk. (Ugyancsak Huber a Népszínház megnyitási ünnepélyére is ír egy kis felv. zenei bluettet, »a király csókja,« vagy a »zugligeti szép juhászné« czímmel, Rákosy és Berczik szövegére, Mátyás király ismeretes kalandját tárgyalva.) Az elősorolt négy dalmű közül csak még az »Ilka» merül fel néha a műsoron, régi hagyományos szokás szerint hazafias vagy udvari ünnepek alkalmával, mire kiváló alkalmat nyújt a Bátor János huszár őrmester által énekelt, »Édes hazám, felsóhajtok ...« kezdetű dallam, melynek végén egy csomó huszár loyális torokkal élteti ő Felségét a színpadon, és utána természetesen a nézőhelyen az egész publikum, s legfölebb a »hegy« nem mozdul ülőhelyéről. Valaha az Erkel és Doppler által, az uralkodópár egybekelésére »viribus unitis« componált »Erzsébet« regényes opera is feleleveníttetett néha ily alkalmakból, de pár év alatt egészen letűnt a műsorról. Furcsa, de igaz, hogy a régi jó »Ilka« ki már Ilon asszonynak is beillik, az egyedüli udvarképes magyar opera. (Utóbbi időben »Brankovics« is hozzá került). A »Hunyady László,« »Bánk bán« és »Dózsa György« forradalmár szövege irányadó körök véleménye szerint alkalomszerűnek nem mutatkozik az ily legális ünnepélyek fényének emelésére, amikor még a nobel-galleria ülőhelyeit is érdemkeresztes, pacsuliszagu pensionátus tanácsosok s más hasonló békés honorátiorok és családjaik foglalják el. Ad vocem: »Dózsa.« Csak viszhangot adunk az összes sajtó ismételt felszólalásainak, ha e helyen —bár nem tartozik a vigdalművekkel foglalkozó czikk keretébe — felkérjük a nemzeti színház igazgatóságát, hogy Erkel Ferencz, e valódi zenei becsű operáját még e téli idény (vagy ha úgy tetszik: évad) folytán elevenítse fel. Hiszszük, hogy a közólhajjal szemben nem fog érdemleges nehézségekbe ütközni a nemzeti színháznak ez idő szerint csupa Erkelekből álló karnagyi facultása előtt. Emlékezzünk csak vissza Dózsa és Barna költői, erőteljesen festett alakjaira, a hatalmas együttesekre, az elragadó szép románczra a » Jávorfáról« és a lantos által énekelt gyönyörű dalokra. Aztán vegyük csak, hogy egy csomóban ily három név egy eredeti művünk czímlapján sem büszkélkedik. Szövegét Jókai drámája után írta: Szigligeti, zenéjét: Erkel Ferencz! Hogy visszatérjünk a víg múzsához: eddigi játék-operáinknak (ha ugyan e névvel tisztelhetjük meg), mint a fennemlített régibb dalművek czíme is igazolja, a tábori és kaszárnya-élet epizódjai ,szolgálnak kedvencz szövegtárgyul. A »Gránátos tábor« pláne nem kevesebb, mint egy baka csendélet a budai szőlőkben, az őszi gyakorlatok alatt. A darab hősnője, Must vinczellér leánya, a »generalwiesen« szerette meg kedvesét egy parádé alkalmával stb. A polgári köröknek a jelenben és a múltban viselt furcsaságai egészen érintetlenül hagyattak. Az udvari régiókig már meg épen egyik szerző sem emelkedett fel. Operettünk is egy-két eredeti van csak, melyek közül a »Szerelmes kántor« Állaga Gézától a »Szeretlek egyetlenegy virágom« népszerű dal szerzőjétől; e mű a budai népszínházban látott először lámpafényt, s végig járta a vidéki színpadokat. Tudtunkkal Bertha Sándor, Párisban élő tehetséges zeneszerzőnk, szintén készült pár év előtt egy víg opera bázisára, s szövegért az elmészolló Berczik Árpádhoz folyamodott. Meglehet azonban, hogy csak az akaratnál maradt, amit fölötte sajnáljunk. Különben, hogy annyi tehetséges zeneszerzőnk közül az újabb időben csak egy akadt, ki vígopera írását kísérlette meg, azon épen nincs mit csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy ez egyetlen dalművet is, »Az öreg orvos betegei«-t ismeretlen szerzőtől — a lapok hírei szerint ! — öt év óta őrzik a színházi könyvtárban, mint valami kopott religuiát. A szerző, nem hiszszük, hogy megköszönje az előlegezett indokolatlan kegyeletet. Mi azonban nem kételkedünk benne, hogy ha e dalmű előadásra méltó, a buzgó igazgatóság annak szinrehozatalát nem fogja késleltetni. Ez élve elteme-tett mű (Mosonyi »Álmosa« kit kisértesz ?) szándékos elkövetőjének apai vérző szivére persze vajmi ke-vészt nyújt amaz örvendetes hit, hogy az »öreg úr« (már t. i. az operai) nem nyugszik »Brankovics« határain, s egy vigdalmű írásához fogott. Kívánunk erőt hozzá, hogy mielőbb bevégezze, s utána a fiatalabb zeneszerzők, kik gyengébb röperejü szárnyaikkal a magyar dalmű nagymesterével nem emelkedhetnek fel a bérczi sasok honába, hol gyújtogató villám vív csatát felhőkbe ütköző szikla óriásokkal, könnyebben fogják követni ama alantiabb szelíd régiókba, hol mosolygó, virágos réteken a pacsirta csicsereg, s a rigók élénk füttyversenye a zubogó forrás morajában vész el . . . Addig is azonban mig az ifjú kedélyű, agg maestro várva várt, kétségkívül költői becsű műve a deszkákra kerül, s vele a magyar vígopera iskolája meg lesz alapítva: nézzünk körül, mi kölcsönözni, átplántálni való van még a szomszédból. Tulajdonképen csak német, olasz és par excellence francia vigdalművek vannak; a többi nemzet zenei irodalmában is oly gyéren van képviselve e válfaj, mint nálunk magyaroknál. Igazi, mintaszerű német vigdalma nincs, olyan t. i. melyben valódi német szellem nyilatkoznék, vagy melynek szövege egy darab német társadalmat adna, eredeti német alakokat festene. A német zenészét számos kitűnő humorú, fantasticus, szellemes zenekari compositióval dicsekedhetik, minek pl. Haydn menüettjei, Mendelsohn »Tündértánczai« Beethoven, egy-egy kisebb vidám alkotása; úgyszólván minden jobbnevű újabb zeneszerző teremtett valami jelentősb humoros művet, egy-egy vidor dalt, de oly német comikai operára nem akadunk, mely nemzeti értelemben oly német volna, mint a minő olasz jellegű pl. a »Sevillai borbély« a »Bájital«, vagy mint az ezeknél sokkal gyöngébb s nálunk még Hauk Minnievel is kevés hatással adott »Don Pasquale«, mint a minő igaz franczia a »Fehér nő« »Párisi János«, vagy amelyben a franczia esprit legeredetiebben, legköltőiebben nyilatkozik, a »Le magon«, nemzeti színházunk mostani újdonsága. Mozart »Varázs-sípja« nem komikai opera, benne, mint Shakespeare legtöbb drámájában, a comikum karöltve halad a fenségessel, hogy úgy mondjuk : bukfencz a páthoszszal, ha ezzel szentségtörést nem követünk el. A »Figaro lakodalma« Mozarttól, gyarló szellemtelen szövege daczára, (Da Ponte abbé gyártotta Beaumarchais után), a vigdalművek igaz gyöngye, melyet maga Mozart is legkedvesebb gyermekének(»Schoolskind«) nevezett el, s melynek minden egyes hangjegye megérdemelné, hogy aranynyal méressék meg . emez, a legnagyobb német zeneköltő által írt, példányszerű vigdalmű sem nevezhető német operának, bár a pangermán zenes részek nem engedik maguktól elvitatni, hogy a zene csupa német motívum s a jelmezek spanyol-olaszosak. Aki azonban eme kor olasz operáit vizsgálatra méltatja, az észre fogja venni azonnal, hogy ezek és a »Figaro lakodalma« közt a különbség a tartalomban s nem a formában rejlik. A »Windsori vig nők« Nicolaitól s Flotow kecses »Márthája», a mily nem megvetendő zenei értékkel biró művek, az olasz s részben franczia iskola utánzatai; sőt Márthában az »Utósó rózsa« czimü gyönyörű dallam, melynek témája az opera érzelmes részein rózsaszín fonalként végig vonul, egy ó-skót néprománcz egyszerű átirata. Wagner I Mes- Budapest, aug. 31. (A Királyhágón túli választókerületek) országos képviselői ma, az országos ülés után értekezletet tartottak gr. Péchy Manó elnöklete alatt. B. Kemény Gábor, Tisza László és mások felszólalása után abban állapodott meg az értekezlet, hogy azon speciális erdélyi ügyek előleges megvitatása czéljából, melyek a jelen országgyűléstől várják megoldásukat, ezután is tartassanak, pártkülönbség nélkül, valamennyi erdélyi képviselő meghívása mellett, értekezletek, melyeknek vezetésével a megneveztük három képviselő lett megbízva. Felemlíttetett ezután, hogy nem volna-e jó az , értekezletnek már most kiterjesztenie figyelmét a minisztérium kebelében tanácskozás tárgyát képező bánya-törvényjavaslatra. Az értekezlet némi vita után abban állapodott meg, hogy a kérdéses törvényjavaslatot, melyre vonatkozólag már úgyis értékes előmunkálatokkal rendelkezik, akkor reendi tanácskozás alá, ha egyszer már eléje lesz terjesztve a törvényhozásnak. (Az igazságügyminiszter) intézkedni szándékozván az erdélyi birtokviszonyok szabályozása tárgyában, legközelebb értekezletre fogja magához hívni az erdélyi képviselőket. (A galicziai vasutak), név szerint az Albrecht-pálya és a Dniester-pálya tervezett fusiója a Károly-Lajos vasúttal nem sikerülvén, az osztrák vasúti körök a két előbb nevezett vasútnak a tarnowbluchowi pályával egyesítését tervezik. Ily módon vélik elérhetni ugyanazon czélt, a forgalomnak kerülő utakon Bécs felé terelését és a munkácsstági csatlakozás megakadályozását. A jelen magyar kormány azonban, felismerve e csatlakozás jelentőségét, már a tavaszszal kinyilatkoztatá Ivánka Imre interpellációjára a házban, hogy a munkács-határszéli pályarész engedélyezése iránt törvényjavaslatot fog készíteni. A bécsi irányadó körök mesterkedése csak arra alkalmas, hogy e körülményt emlékezetünkbe idézze, s a magyar kormányt a rég halogatott kérdés megoldására ösztönözze. (A horvát képviselők tegnap este Budapestre érkeztek és így ma jelen voltak az országgyűlés ünnepélyes megnyitásán és a képv.ház déli ülésén. Legnagyobbrészt a szabadelvű párthoz csatlakoznak, csak kevesen lépnek a Sennyey pártba. Ma este az összes horvát képviselők Mazuranics bánnál értekezletet tartottak. A horvátok részéről — mint halljuk — legközelebb a herczegovinai felkelés ügyében interpelláció fog intéztetni a kormányhoz. (Képviselő választások elleni kérvények.) A képviselőház korelnökénél benyujtottak kérvények Bujanovics Sándor (Eperjes), gróf Zichy Nándor (Sz. Fehérvár), dr. Krajcsik Ferencz (Privigye), Künle József (Kézdtorba),Kulcsár Lajos (Nagybajomi kerület), Ráth Károly (Pápa) és Vojnics Jakab (Kernyája) képviselők választása ellen. E kérvények a szabályszerű 1000 forintos pénztári nyugtával vannak ellátva. (A szászok és a románok.) A »Telegrafulu Romanu« 65-ik száma a »P. N.« aug. 23-ról keltezett vezérczikkét (a teutoburgi s magyarországi két ünnepély megtartásáról) egész terjedelmében közli, a következő bevezetés mellett: »Csodálandó, hogy szász laktársaink annyi tapasztalás után pillanatra félrevezettetve oly tüntetéseket szerveznek, melyek, bármely szempontból fogjuk is fel a dolgot, a közös hazának csak kárt okozhatnak. Ha ők a 17-ik században elhatározták hogy Mihály fejedelem miriszlói győzelmét minden évben megünneplik, hagyján, az a 17-ik században volt! Ma azonban ignorálva hazánk viszonyait, kaczérkodni a német birodalommal és pedig tüntető módon, úgy tetszik nekünk, ez legalább is oktatlanság s önként értetődik, hogy az ilynemű oktalanság az ország tényezőinek közeledését nem leend képes consolidálni egy öszhangzatos működésre! Épen nem lepett meg minket a »P. N.« f. év aug. 24-ki méltatlankodása, melynek e lap 192-ik számában kifejezést adott. (A Bosnyákországból érkező csordák.) Af.é. augusztus 30-án esti lapunkban foglalt és több drávamenti marhatenyésztő nevében a kormányhoz intézett azon felszólalásra, hogy a Bosnyákországból ez idő szerint befelé érkező csordák Magyarország területére ne bocsáttassanak, illetékes helyről következő megnyugtató közleményt vettük: Mihelyt a kormány hiteles értesítést nyert arról, hogy Bosnyákországból jelentékeny számú marhacsapatok érkeznek a katonai végvidék területére, a határőrvidék területéről származó kérődzők Magyarország területére való bebocsátása a drávamenti magyar határszél hosszában táviratilag rögtön és teljesen betiltatott. Fölhivatott egyúttal a horvát-szlavén országos kormány, hogy a katonai határőrvidék határán a marhaforgalmat teljesen szüntesse meg, mert ellenkező esetben a magyar határszélen, Horvát és Szlavonországok ellenében is, a szoros határzár fog életbe léptettetni. A határőrvidéki lakosság ezen szoros beviteli tilalomról egyidejűleg mihez tartás végett hirdetmények útján értesittetett. A csempészet meggátlása czéljából Zala, Somogy és Baranya megyék határszélein életbe léptetett állandó marhaösszeírás pontos nyilvántartása, valamint a határterület őrizetére kirendelt katonai erő szigorú felügyelete végett, nemcsak az illető megyék részéről külön közegek bízattak meg, hanem a minisztérium által e czélból egy állami állatorvos küldetett ki a helyszínére.Mint ez adatokból kitűnik, a minisztérium megtett minden szükséges intézkedést; ha a végrehajtás körül baj van, azt hiszszük, helyes lenne, ha erről a kormány, a speciális esetek megnevezésével, azonnal tudósittatnék. Közgazdaságunk nagyon fontos ügye az, a melyről itt szó van s melynél késedelmezés kiszámithatlan károkat okozhat. A szerk.) Budapest, aug. 31. A szerb coalitionális minisztérium megalakult. A kormányalakulás hírét ma d. u. hozta meg Belgrádból a távirat. A kormány névleges elnöke Szevcsa, a két fő ember: Ristics és Gruics. Az előbbeni a külügyi, az utóbbi a belügyi miniszter. Minket különösen Ristics személyisége érdekel. Még nem régen élén állott a monarchiánk iránti ellenséges áramlatnak, s mint tüzes vérű agitátor volt ismeretes. Arról is vádolták, hogy közeli összeköttetésben áll Oroszországgal. Kormányra lépése így méltán aggodalmakra adhatna okot, és számbavéve e tényt Milán fejedelem házasságával, mely a fejedelmet az orosz főnemességgel hozza összeköttetésbe. Ristics minisztersége az orosz befolyás túlsúlyra emelkedését jelenthetné. Oly helyről azonban, melyet kellőleg tájékozottnak kell tartanunk, a felől biztosíttatunk, hogy Ristics miniszterségét, mely a jelen körülmények között, tekintve a szerb nép izgatott hangulatát, elmellőzhetlennek látszott, a fejedelem csak bizonyos s határozottan megállapított programm alapján fogadta el s e programm egyik legfőbb pontját a mai izgatott hangulat lecsöndesitése képezi. Oroszország is ily irányban érvényesité befolyását s az orosz diplomata monarchiánkkal a legteljesb egyetértésben jár el. E szerint Risticsnek azon feladat jutna, hogy fékezze az izgatottságot, melyet egykor maga keltett fel. Be kell várnunk, hogy e feladat sikerül-e ? s hogy Ristics a békítő (ha valóban az) bír-e annyi befolyással, aminőt egykor az igazgató felmutatni tudott ? ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőház ülése aug. 31. Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor. Korelnök: Boér Antal., Körjegyzők: Ugrón Ákos, Szlávy Olivér, Bethlen Andor gróf, Baross Gábor. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla dr., Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Simonyi Lajos báró, Trefort Ágoston, Péchy Tamás, Szende Béla, Perczel Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Wenckheim B. b. bemutatja a legmagasabb trónbeszédet, kérvén azt felolvastatni. Szalay Imre személyes kérdésben kíván szólni. (Felkiáltások: Nincs személyes kérdés! Rendre!) Szóló leül. Felolvastatik a trónbeszéd, melynek a főrendekhez való átvitelével Szlávy Olivér jegyző bizatik meg. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat hitelesittetik.