Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-01 / 1. szám
Budapest, Szombat, január 1.1871f. 1. szám, 27. évi folyam. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szélsőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum- épít. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési inz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalin intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 írt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felüülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bárm ily napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések pesti OS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ 1876-dik folyamára A »Pesti Napló« 1876-ban huszonötödik évfolyamába lép. Az eddigi szerkesztőséghez a folyó év formában is több kitűnő új erő csatlakozott, s lapunk politika tartalmán kívül a közgazdasági rovatra is oly nagy figyelme fordítunk, hogy az ma mind mennyiségre, mind minőségre ízve, a magyar journalistikában páratlanul áll. Tárczánk jövőre is, egyéb közleményeket kivül, regényeket is tartalmaz és pedig új regényeink kelését január 1 -sején kezdjük meg, hogy azokat minden előfijtőnk csonkítatlanul megkapja. Ajánljuk lapunkat a magyar olvasó-köönség párto-1 qcého Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 11/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet) Egész évre ........ 21 frt. Pél évre....................... IS frt. Negyed évre............................. .frt. Egy hónapra............................. J frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épilet) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. siadó-hivatala. Budapest, decz. 31. Elmúlt időt ne panaszoljon az, kinek az élet jövendőt parancsol. Keressen kötelességet magának, ki tud kötelességet teljesitni. Nincs ember, ki a kötelesség áldását nélkülözné, s ha van olyan, ki a legszivesebben elmulasztja, mit tenni tartozik, az,ha jó sorsban él, méltatlan erre sza roszban, méltatlan jobb szerencsére. Törni előre a haladás utján nemes ösztön s hasznos igyekezet.. Egyesnek az s a köznek nem kevésbé. Az államok és népek élete olyan, mint a körfutamu tengerfolyam; hatalmas medre nincs elválasztva a többi tengertől, szine, habja nem más, mint az óceáné, melyben az ár halad, s a folyam futását szem észre nem veszi, a hatalmas víztömeg mintha állna s még is szünetlen hajt és hajtatik s mindenik csöppje mozog az egészszel, így a nemzetek élete azonosnak tetszik magával minden korszakon keresztül , s a mely eszme hóditólag fölmerül a világrészben, az keresztül hatja a legeltérőbb nemzeteket sorba; de ezért minden állam népe öszszefoglalva külön uton halad az egészben s az irány, melyet követ, elragadja minden polgárát, befolyásolja az egyesek tettét s gondolkozását és a legkitűnőbbek, legtörekvőbbek csak azon irányban törnek előre mások felett, melyet az egész nemzet félig tudva és félig öntudatlan követ magától. Magyarország nemzete évről-évre, mondhatjuk évtizedek óta vágyik s halad a nyugati civilisatióban. Lassan, nehezen küzdve gyöngeséggel, belső és külső akadályok ellen jutunk odább, némelykor vakmerőn szökve, ha kedvező szelek segítnek, többnyire renyhén s mintegy utat fúrva az ellenáramlatok gátló hatalmán. Távol vagyunk a czéltól, mégsem oly távol, mint mikor Vörösmarty énekelte: »Nem magyar a magyar, elfordult természete ; méltó Hogy hamar elveszszen, mert lennie szégyen ezentúl. Mért lakozunk mink itt ? haj, mért hoztak ki apáink A fövenyországból ? Ott nyomorodva ha fává, Ha darabos kővé változtunk volna, örökké Rejtve valánk , most ennyi világ nem nézne szemünkbe. Nem látná, hogyan elmaradunk a többi nemektől. A nemes országot mint hagyjuk lenni vadonná, E gyönyörök kertjét ínségnek puszta helyévé.« Nem; az ország és a nemzet haladott a polgárisodásban sokat, nagyot; s ha nem állunk is ott, a mely fokon más nemzetek nálunknál boldogabbak műveltségben s gazdagabbak javakban: a magyar sokat képezte magát s a parlag földet, mely e nemzedékre gondtalanabb apáktól átöröklött. A civilizált világ intézményei átültettettek: ott a parliament s a minisztérium franczia s angol minták után készített alkotmánynyal; itt az elterjedt sajtó sok ezernyi ivén közismereteket széthordva; vasút jár ott, hol az ökrösszekér üresen sem birt a kátyúban haladni, s az iskolákban sok ezer tanár iparkodik a gyermeket művelni. A nemzet elkezd divatossá lenni a fővároson kívül is, s a csint nem pusztán nagy urak lakása őrzi, és az őseredeti durvaság nem virtus többé, de nevetség tárgya. Hanem mert rosz idők és nagy hibák vagyoni hanyatlást hoztak reánk, az elszegényedésnek érzete reactiót szült a műveltség ellen. A tudatlanság és az indulat a tudománynak tulajdonítja a bajt, mely onnét van, hogy elég tudomány s kellő szakismeret nem volt található Magyarországon, mikor önállóságát visszanyerte. A parasztszellem felágaskodik s elméletnek csúfolja a tanulmányt, melyet, mert nem ért, nem is becsül. A középszerűség terpeszkedik s csekély ösmeretét, mit disputából s újságokból merített, nagyra véli s a közvetlen tapasztalásnak ilyen időkben bő nyomorúságából adatokat szed össze s megtámadja s elitéli a magasabb törekvést. Párt is támadt, mely a reactiót zászlóra tűzte , a magyar nemzetnek állami s culturai civilisatióját, mint költséges s haszontalan »kedvencz eszméket«, nyíltan proscribálja. De veszélyes a nálánál az ellenkező irányú, de hasonló szellemű törekvés, mely a szabadelvű pártban magában ütött sátort s képez pártot. Az ázsiai politikusok mérkőzése az európaiakkal — ez a főellentét, mely mostanában a hazában s a kormánypártban, a kormány körül s a kormány keblében minden kérdés körül mutatkozik. E szellem a jog codificatióját gyanús szemmel kiséri; a közigazgatást rosznak beismeri, de reformálni csak úgy szeretné, hogy az a régi 48 óta meghaladott alapokra visszavezettessék; a vasutak iránt ellenszenvvel viseltetik s azok csatlakozásainak kiépítését és üzleti felszerelését újabb tehernek tekinti; minden embert kiközlekedési vagy részvényvállalatnál igazgató vagy tanácsos, az állam, és a közönség rovására élő lelkiismeretlen üzémek elitél; e szellem nem érti a kereskedést s a kereskedőt valamint a munkást, az ügyvédet, a tanárt, az írót, a hivatalnokot nem képes megbecsülni, mert hold föld számra becsüli az embert. Nem ez irány képes hazánkat kivezetni a létező bajokból. Ezek okait nem az elfogultság ismeri fel és nem az avult ész járatlansága fogja gyógyítani. A bajok túlnyomó részt gazdaságiak, s a gazdasági hasis hibás voltában — a vámközösségben — a gazdasági fejtés egyoldalúságában és maradiságában a mezőgazdaságnál; a hitelviszonyok roszaságában, hogy rendezetlen bank és pénzforgalom mellett korlátlan uzsoraszabadság létezik ; a nagy adókban s állami deficitekben; a közlekedési vállalatok rendetlenségeiben, a kereskedés decentralisatiójában stb. keresendők. Ezen kérdések helyes megoldása sok nemzetgazdasági ismeretet követel s bizonynyal az egyszerű józan ész nem elegendő a vámtarifa tételeit vitatni, a bankkérdést helyesen megoldani, a vasutak üzletét szabályozni, s az indirect adózás kérdéseit meghányni. Tudni, hogy a bagatell ügyek mostani bírói elintézése drága s nehézkes, ehhez nem sok kell, de e miatt az igazságszolgáltatás elválasztását a politikai közigazgatástól kárhoztatni botorság. Módját a megoldásnak ejteni a jogtudomány fogja, mely ez irányban az elveket, és a külföldi praxist ismeri, nem pedig azon »praxis«, melynek logikája az úri székre vezet egyenest vissza. Büntető codex, modern börtönrendszerre fektetve, ha kell, a "megyék kényére bízott börtönkezeléssel nem lehet jogos, s nem kivihető, s kik nem akarják az ügyészek kezén hagyni a börtönügyet, azok, ha következetesen akarnak gondolkozni, töröljék el az ügyészséget, rá ne szavazzanak a codexre, maradjanak meg a praxis criminalisnál s állítsák helyre a botbüntetést. De a nemzet nem őket követi, kik vissafordítanák az időt. Nyomorúságban is előre néz s a haladásban keresi mentségét. Ha van vagy jogosult, s ha van törekvés, mely segitni akar Magyarországon, ki honáért helyesen cselekedni kíván, folytassa a megkezdett pályát, mely egy dicső félszázadot ölel félmultban össze, s haladjon tovább az európai civilisatio útján. S hol tenni kell, ott van bő alkalom. Egy esztendő munkája áll előttünk, mindenki előtt, magának s a honnak. Az egyesek feladata a régi: vagyont szerezni, rendet tartani, családot alapítni és nevelni, de a politikusok feladata új és nagyobb, rendkívül nagy a czél. Egy ország szervezése áll előttünk. Nem mechanikus óramű legyen, mibe az ország munkáját szorítjuk, de élő Organismus, mely tenyészik s fejtésre képes. Mindenekelőtt kenyér és pénz kell a nemzetnek, hogy magát a nép eltarthassa s az államot fizethesse. Ezért minden helyes kulturpolitikának nemzetgazdasági alapja van. Nálunk inkább, mint másutt, mert szegények vagyunk, most inkább, mint egyébkor, mert gazdasági viszonyaink mélyen betegek. Ki nyitott szemmel látni tud, az látja, hogy egy általános válság fenyegeti a földbirtokos osztályt, urat s parasztot. Ezen veszélyt el kell hárítani, ha nagy szerencsétlenségtől kívánjuk óvni az új esztendőt. Az ég áldása legyen a mezőkön, hogy gazdag termés keresztülsegítsen a krisisen ; de hogy megmentsük a földbirtokot, az államnak is kell tenni sokat, a hitelt hamarosan kell javítni, az uzsoratörvényt a betáblázásokra haladék nélkül kellene meghozni, a bankkérdést nem szabad elodázni. S hogy ne csak a jelen bajain legyen segítve, de jövőnk is biztosítva: a nemzetgyűlés s a kormány állítsa föl az év végén az önálló magyar vámterületet. S a gazdasági politikával párhuzamban az állampénzügyek javítása legyen legelső gondunk. Az adóemelés több, mint elég, annak végére értünk, s hiába akarnánk még tovább menni. A deficit, ami bizony még maradt, nem gyógyítható többé a direct adók emelésével. Más módokról kell gondoskodni. A takarékosság elvét ne feledjük semmikor, de, iparkodjunk vámjövedelmet szedni, s az indirect adók szabadságát visszanyerve ezen réven szaporítani a közjövedelmet. A rendnek budgetünkben példásnak kell lenni, s erre alkalmas a conversió,az államjavak felszabadítása, s részben, ha alkalom van, eladása. A közigazgatási szervezet lényeges átalakulásnak megy elébe. Jó és rész vegyest van a javaslatban, az élet fogja kipróbálni ezen legutolsó kísérletet. Több jót remélünk, s várunk az igazságügyi reformok terén. Hiszszük, hogy a ház nem hanyagolja el az igazságot. Melyek készen vannak, a codexek a jogügyi bizottság szakértő jelentése alapján szavaztassanak meg elvi vita után en bloc, mert másként ily szerves munkálatok nem tárgyalhatók okszerűen. A perrendtartás, a rendőrügyek, a bagatell ügyek, a cselédjog stb. jól szabályozva sokat javíthatnak társadalmunknak apró, s nagy bajain, melyeket mindennap érezhetünk. Az iskolatörvények reformja őszig készüljön el, hogy nevelésünk alaposabb legyen jövőre, mint volt eddig. Ennyi a munka, és sokkal több ennél. Sokkal több, és mennyit végezhetünk, nem elég annyi. De ha annyit végezünk, mennyit végeznünk lehet, eleget tettünk, s ennél kevesebbet végeznünk nem szabad. Ha összejön a törvényhozó gyűlés, lásson munkához ernyedetlenül. Ne szóljon róla a költő szava: asztalhoz. Széll Kálmán novemberi jegyzékére, melyben a magyar pénzügyér a bankkérdésben ultimátumát küldötte át, de Pretis jónak látta most, az év utóján válaszolni, s amennyire értesülve vagyok, e válasz határozottan elutasító. Pretis úr tagadja, hogy a magyar kormánynak bárminő joga van követelni a bankprivilegium felmondását, minthogy ez kizárólag az osztrák kormányra tartozik. Ennek folytán, a terminus lejárván, az osztrák nemzeti bank monopóliuma — legalább Ausztriára nézve — már ma 1877. végéig tényleg kiterjesztettnek tekinthető, s midőn az alkudozások Budapesten megindulnak, de Pretis egy fait accomplit állít a magyar kormány elé. Valószínű, hogy ezért a magyar kormány az önálló magyar bank haladéktalan felállításától visszariadni nem fog, de ha az itteni döntő körök intenzióit figyelembe veszi, készen kell lennie financziális hadjáratra, mert az egyezségnek esélyei igen csekélyek. A „Pesti Napló“ tározója, Edith története. — Regény. — Irta: Prémy József, I. FEJEZET. Verőfényes napok visszfénye. Az én Theodora néném, kinek jószága a szenderjesi határ egy jó részét képező, általában és különösen a vidéki nénék két tulajdonságában osztozkodott : folyton nógatott, hogy meglátogassam őt, ami egyszer meg is történt; azonkívül minden áron feleséget kívánt szerezni számomra, ami szintén csak egyszer történt meg. Mi természetesebb ennélfogva, hogy amikor a szederjesi nemesi casinó egyszer csak egy előkelő táncrvigalomra készült (s nagyon gyanakszom, hogy Theodora asszony az eszme kivitelében egész befolyásával közreműködött), nekem, mint a mezőváros réges-rég elszakadt fiának végre-valahára és annál is inkább el kellett oda rándulnom, miután (s ez a körülmény meg is győz, hogy Theodora néném igen sikeresen érvényesítő tekintélyét) a nemes rendező bizottság egész előzékenységgel sietett tagjává választani, mely hihetetlen s bizonyára meg nem érdemelt kitüntetést minden habozás nélkül el kellett fogadnom. Az a nagy udvarház, hol Theodora asszony lakott s hol gyermekkorom egyaránt szomorú és vig, de mindenesetre felejthetlen napjait töltöttem, a városka legelőnyösebb helyén áll. Ékítményekkel túlterhelt homlokzata, mely Szederjesen akár műremeknek is beválik, épen a templom felé néző kapuja előtt három országút is összefut, úgy hogy Theodora néném figyelmét egyetlen kocsi sem kerüli el, mely a városba jön, vagy abból távozik. Szokása is volt, hogy ablakánál ülve elnézegesse a járókelőket, mi ilyen egyhangú helyen, mint Szederjes, nem épen megvetendő szórakozás, ha nincs elég érdekes pletyka tárgy, melynek kedvéért a legközelebbi barátnőt meghívni lehessen. Ama végzetes perezben, midőn fuvarosom a kapuhoz ért, Theodora asszony okvetlenül valamelyik belső szobájában időzhetett s a mi még bizonyosabb, valami érdekes tárgy felől pletykálhatott, mert az ismételt ostor pattogtatásra sem nyílt ki a kapu, pedig az ő figyelmét ritkán kerülte el ez a hangzatos jel, melyet még Dini, az özvegy néni egyetlen fia és szeme fénye, hozott divatba, ki amaz időben már nagy lovas volt, sőt nem egyszer négyesben is hajtott. Mindig irigykedtem erre a Dini gyerekre s annál is inkább, mert Dóra néném rendesen el volt ragadtatva fia bátorságán s nem egyszer történt meg, hogy midőn a sokat jelentő ostorpattogtatást hallá, maga szökött föl helyéről, otthagyva néha vendégeit is és sietett kaput nyitni kocsis fiának. Azt hiszem, ez anyai gyöngédség nem egy mosolyt idézett egyik-másik vendég ajkaira, ami bizonyára nagy gyöngédtelenség volt. Ez az elkényeztetett, makacs fiú sok bajt okozott rokonságunkban. Soha gyermekek anynyira nem gyűlölték egymást, mint mi ketten. S én mai nap is megfoghatlannak találom amaz ingerültséget, melylyel egymás iránt viseltettünk s mely leküzdhetetlenebbnek tetszett, mint két férfiú gyűlölete. Családunk viszonyai mindazáltal Szederjesen, Theodora asszonynál tartottak, aki valóban rám pazarolta ama maradék szeretetét, melyet fia nem vett igénybe) s rendeltetésemmé tevék elszenvedni a méltatlankodásokat. Végre azonban egy emlékezetes pillanat véget vetett minden bajomnak. Dinit egy alkalommal oly düh fogta el, mely engem a szénapadlásról, hol a veréb fészkekben pusztítást tettünk, a kép kergetett az udvarra, hogy lábamat törtem s csak nehezen épültem föl. E naptól kezdve anyám és Theodora néném sohase találkoztak többé s Dini sem került azóta szemeim elé. Úgy távoztam el Szederjesről, hogy egyhamar vissza nem térek. És most itt voltam ismét, Theodora asszony furfangos meghívására, melynek titokteljessége kiváncsivá tett. Milyen lesz ez a soká késett viszontlátás ? Hogyan állunk majd szemközt egymással én és unokabátyám, kik ellenséges gyermekek gyanánt váltunk el s békés férfiak gyanánt találkozunk ismét ? ... Hanem a kapu csak nem nyílik. Ez egyszer bizonyosan nem Dinit várja Theodora asszony, különben rögtön jönne s még a pletykálást is abba hagyná. Végre egy kóczos siheder könyörült türelmetlenkedő lelkemen. Behajtottunk az udvarba. A pitvarban fiatal, mintegy hatéves lányka állt s bámulva nézett rám. A mint tekintetünk találkozott, szégyenkezve a legközelebbi oszlop mögé húzódott s titkokosan tekintgetett felém. Egyenesen hozzámentem s barátságosan megszólitam. — Nos, kislányom, itthon van a nagyságos asszony ? A gyermek rám szegté nagy kék szemeit, melyekből okosság sugárzott. — A mama itthon van, csak tessék kérem. — No hát csak vezessen édesem. Hogy hívják magát ? — Biri. Hát magát ? — Én Oszkár vagyok. Ez volt a bemutatás s egyszerű kezdete ama benső barátságnak, mely később köztünk kifejlődött s mely mindig felejthetlen marad előttem. Mindjárt az első pillanatban meg voltam lepetve a lányka nyíltsága által. Aztán föltűnt, hogy tante-omat anyjának vallá. Hogyan lehet az ? Dini csak nem kénytelen megosztani örökségét ez utólagosan érkezett angyallal ? Lám, ama hosszú évek alatt, melyeket nagyobbára külföldi bolyongásban töltöttem s melyek folytán hirt sem hallok ifjú korom első álmainak színhelyéről : mily érdekes változások történtek itt! Kettős kíváncsisággal követtem a kis Birit, ki előre sietett s a hosszú folyosón végig vezetve egy világos szobába vitt, melyet annak idejében,régen a kis ebédlőnek hívtunk. A pamlagon két éltes nő foglalt helyet. Az egyik, ki szemüveget viselt s kiben csakhamar Theodora asszonyra ismertem, elém sietett s mint tekintetéről észre vettem, nem ismert rám. Megmondtam a nevemet. — Lehetetlen! Ön volna csakugyan ? Lám, ha a farkast emlegetik. Nem hittem volna, hogy az idegen meghívásra oly korán eljöjjön. No lám! A másik asszonyság, kivel a néni rólam pletykált, egyre fészkelődött a pamlagon s ugyancsak részt vett a közös örvendezésben. — Látod édes Juditom, ez az az Oszkár gyerek, a ki közte fáidon annyi pusztítást tett. Tudom minderre nem is emlékszik már, hogy is emlékeznék. Még a nevedet sem ismeri talán. Darvasiné ő nagysága — téve hozzá Theodora asszony sokat jelentő mosolylyal. Ez a Darvasiné ama mindennapi soványas és öreges nők közé tartozott, kiknek sárgás arczáról mindenki irigységet olvas le, én pedig sok búskomorságot találok rajta. Igen kisvárosiasan volt öltözve s kopottas, ó divatu megjelenése rám igen különös benyomást tett, mert a mennyire hirtelen emlékezni tudtam, a Darvasi-házat az előtt a város leggazdagabb, legelőkelőbb családjai közt emlegették. E halvány emlékezet volt az oka, hogy egy pillanatnyi habozás után (Theodora asszony mosolya nem tévesztő el hatását) kezet is csókoltam neki s ő nagysága egyáltalában nem tiltakozott e rendkívüli hódolat ellen. Aztán leplezetlen önelégültséggel s válogatott szavakkal kérdezett egyet-mást, miközben egyáltalában nem mulasztotta el elárulni amaz ismereteit, melyeket, ha nem is egy habárain pihenő nagyvilági hölgy, de mindenesetre egy teljesen visszavonult vidéki úrnőről minden férfi kétségkívül föltélezhet, ha ugyan számot tart arra, hogy udvariasságát egy pillanatig se vonják kétségbe. Különösen a fővárost tüntette ki az által, hogy hosszasan megemlékezett róla. Végtelenül sajnálta, hogy már két éve nem volt ott, de erősen biztosított hogy a legközelebbi nagysaisont okvetlenül ott fogja tölteni. Szegény Theodora aszszonyt alig engedte szóhoz jutni s midőn beszédjének erősen hullámzó árja végre egy váratlan kérdésem erős szikláján megszakadt, egyet vetett magán s mintha zavarba jött volna, kérdőleg nézett Dóra tanteomra. — Hát Dini bátyám mit csinál ? Itthon van ? Ez volt a váratlan kérdés, Theodora asszony elfordult s néhány perczig szótlanul nézett a szoba padlatára. Kebléből nehéz sóhaj tört fel s midőn fölnézett ismét, két köny csillogott szemeiben. — Ah, ah! így van az, mikor rokonaink felénk se néznek! Azt sem tudják, hogyan vagyunk, élünk-e még ? De hisz küldtem én önöknek is gyászlapot annak idejében. Bizonyára nem kapta meg azt földön futása alatt... Dini fiam, az én egyetlen fiam meghalt! Hirtelen, fuldokolva monda ki e szavakat s zokogva fakadt. — Úgy van, édes uram — véve föl a szót Darvasiné. Kereszt fiam meghalt. Szegény fiú! Soha se hittem volna, hogy az a tűzről pattant, erős férfi olyan véget érjen. De hisz az atyja is tüdőbajban halt meg. Ah, ön nem is képzelheti, mennyit szenvedi szegény. De nem akarok Theodorának újabb fájdalmat okozni, — szakitá félbe magát, miután a tan te erősebben zokogni kezdett. — Ne sirj édesem, isten adta, isten vette . .. A kis Biri ezalatt oda simult Dóra nénihez s könyezve mondogató. — Ne sirj, édes mama. Ne sirj. Darvasiné merőn rám nézett, midőn észrevette, hogy a lányka könyei meghalnak. A mint fanyar mosolya ajkaira s üveges fényű szemeire tévedt tekintetem : ezúttal magam is irigységet olvastam le arczáról. Biri Theodora asszony ölébe hajtá fejét, s könyben tündöklő szemeivel egy-egy pillanatra rám bámult. Kedves kis teremtés volt. Gesztenye színű, hosszú fürtökben leomló haja, finom arczvonásai, egész termete és modora is: minden arra mutatott, hogy egykor elragadó szépség lesz belőle, kiért rajongani fognak. S vajján van-e kedvesebb jelenség, mint egy ily gyermek lányka, kiben még minden szunynyadóban van, a mi a nőt jellemzi, a szépség és varázs, a szánalomra méltó fogyatkozás s a bűbájos gyöngeség egyaránt!... Néhány vigasztaló szavamra :Vagy most is mire gyűltünk itt ? Elhagyjuk apadni Gazdag aranyfolyamát a megtérhetlen időnek. S végzésünk nincsen; de nehéz vádakra fakadván Múltakról perelünk, nem igyekszünk óvni jövendőt.« Kell igyekeznünk, mert felelünk érte. A múltnak felelünk, s a jövendőnek. A múltnak, hogy ne írja rólunk a történelem, hogy méltatlanok valánk őseinkhez, s elpocsékoltuk a drága hazát; a jövendőnek, hogy az ifjak, kik a férfiak nyomába lépnek, s a gyermekek kiké minden remény, s az unokák, kiké a jövő század, becsülni tudják ezt a századot és benne, mely uralkodik: a jelenkort, így, jó kívánsággal egy boldog új évre, s a kötelességérzet elszántságával üdvözöljük a megnyíló esztendőt. S mert emberszándék felett Isten végez, a béke áldást hozó Istenéhez olvassuk Vörösmarty énekét: »Isten segíts népeknek Istene ! Tedd jóra munkássá e nemzetet, Hogy a mihez fog óriás keze, Végére hajtson minden kezdetet, Add, hogy mit emberész és kéz kivihat, Ne várja mástól, mint szerencsedijat.« A bankkérdés. Bécs, decz. 30. Az alkudozások, melyek legközelebb Budapesten az osztrák és magyar kormányok közt megkezdetnek, nem igen kedvező auspiciumok közt indulnak meg. Beavatott körök beszélik, hogy az osztrák államférfiak több napi tanácskozások után elhatározták, hogy merev álláspontot fognak elfoglalni úgy a vám-, mint a bankkérdésben. De Pretis pénzügyminiszter nem is késett ezt e tanácskozások befejezése után azonnal jelezni magyar kollegáinak, hogy ezek illusiomentesen üljenek vele és társaival a zöld Budapest, decz. 31. (A vámügyi tárgyalások.) A minisztertanács tegnap hét órán át foglalkozott a kereskedelempolitikai kérdésekkel, ma pedig folytatta e tanácskozásokat és — mint a »Bud. Corr.« jelenti — végleges határozatokat hozott. Auersperg herczeg, Chlumetzky és de Pretis osztrák miniszterek, vasárnap, január 2-án este a gyorsvonaton Budapestre érkeznek , jan. 3-án megkezdetnek a tárgyalások. Egyelőre csak elvi kérdések tárgyaltatnak és így az osztrák miniszterek tanácsosaik kísérete nélkül fognak ide jönni. Az Olaszországgal folytandó keresk.tárgyalásokra a magyar kormány Andreanszky p. v. minisztériumi osztálytanácsost küldte Rómába. Gróf Andrássy Gyula, mihelyt az északi hatalmak reformtervét notifikáló jegyzék véglegesen meg lesz állapítva, Budapestre jön. A külügyminiszter Schwegel üdv. tanácsost visszahívta Rómából Budapestre, ennek következtében a magyar kormány meghatalmazotta is táviratilag visszahivatott.Schwegel urnak Budapestre jövetele nem áll semmiféle (?) öszszeköttetésben a magyar és az osztrák kormányok közt folytatandó tárgyalásokkal. (Mi történik Ausztriában?) A »Kölner Zig« legújabb száma nagyon rémíti Ausztriát. Azt állítja, hogy a bécsi lapok helytelenül jártak el, midőn a »Prov. Corr.« Schmerling elleni támadásait, melyek a jelenlegi kormány iránt bizalmi nyilatkozatot tartalmaztak, visszautasították. A »P. C.« Bismarck sugalmazásai alapján támadott s Bismarck — úgy mond a »Köln. Zig« — jobban ismeri az osztrák viszonyokat, mint a bécsi lapok. Már hónapok óta kísérletek történnek Andrássy gróf állásának megdöntésére s az osztrák minisztérium soha sem biztos helyén. Schmerling, a kölni lap szerint, veszélyt jelent s e veszély nem képzelt. (A szerb Matic za.) Az újvidéki »Zásztava« szerint az Újvidéken székelő »Matica Szrbszka« megkapta a miniszteri rendeletet, melynél fogva azonnal Budapestre kell felköltözködnie, ha a Tökölialapot továbbra is maga akarja kezelni; ha pedig a rendeletnek eleget nem tesz, nevezett alapnak kezelése tőle azonnal elvetetvén, a pesti szerb község fog annak igazgatásával megbizatni. Közgazdasági viszonyaink 1875 ben. — decz. 31. Nehéz küzdés volt az épen bezáruló egész évnek csillagzata. Elég szerencsés, ki erejét sértetlen átviheti az uj évbe s legalább meg nem bénítva folytathatja tovább a létért való küzdelmet. Hisz hn a baj csak az lenne, hogy egész erővel kell hozzálátni mindenkinek, miszerint legalább a korábbi színvonalon maradhasson, még akkor nem volna mostohább a sorsunk, mint akárhány nemzetnek, melyet az idők nehéz járása megvisel. De nincs egy állam, melyben a jogosult csüggedés akkora tért foglalt, mint ez ország köz-