Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-13 / 9. szám
lem erkölcsi bizonyítványt nem vár, és nem kíván; de elismerem, hogy mint minden hatalom, ez is viszszaélésre szolgáltathat alkalmat. De alkotmányos országban a hatalmat, mert visszaélni vele, nem elvonni, de ellensúlyozni kell. És ezen ellensúlyozás fekszik azon szolgálati pragmaticában, azon biztosításban, melyet minden civilizált állam kötelességhű tisztviselőinek megad; itt specializer abban, hogy a tisztviselőt nem lehet csak fegyelmi úton elmozdítani, a fegyelmi eljárásra pedig mi szerintünk a törvényhatóságnak közvetlen befolyása volna. És tovább megyek t.ház. Én azt hiszem, hogy egy öntudatos, a maga állását helyesen felfogó kormány e hatalommal nem fog visszaélni; a tisztviselőkben nem fog saját érdekében korteseket keresni, hanem az államigazgatás tényezőit fogja bennök látni, és tisztelni bennük önmagát és megemlékezni arról, hogy ha ezen kétélű fegyverrel visszaélne, a közvéleményben okvetlenül visszahatást idézne föl, amely ellene fordulna. Engedje meg a t. ház, hogy e tárgyról is egész őszinteséggel szóljak. (Halljuk!) Nem szeretek oly viszonyokról beszélni, amelyek némileg személyes vonatkozással lehetnek, de a tárgy minden oldalról való megvilágítása szempontjából nem lehet, hogy ezt ezúttal ne tegyem. (Halljuk!) Nem áll-e az, t. hát, hogy már ma is igen gyakori a jelenség, hogy a törvényhatóságok választott tisztviselője mintegy előkészíti magának a tért, hogy a jövő képviselőválasztásnál ő legyen győztes, (Mozgás) mert úgyszólván divattá kezd válni, és mint symptoma mindenesetre figyelemre méltó, hogy a szolgabirói állás gradus ad Parnassum a képviselői állásra ? (Élénk derültség és helyeslés.) Annyi bizonyos tehát, hogy a tisztviselő választások győzelme visszahatással van a képviselőválasztás eredményére és viszont. (Igaz!) Kevésbbé bizonyos, hogy váljon az ilyen megyei tisztviselők épen az administratióban szerzett érdemeknél és tanúsított részrehajlatlanságuknál fogva gyakorolják-e ezen befolyást, vagy más motívumoknál fogva, melyeket én jellemezni nem akarok, de a visszásság megvan a választott tisztviselőknél épen úgy, mint a kinevezett tisztviselőknél. A kinevezett tisztviselőket illetőleg gondoskodni kell törvényes intézkedésekről, hogy a kormánynak netalán a politikai zaklatásai ellen védve legyenek; de viszont a választási rendszer fenntartása esetében intézkedni kell, — és azt hiszem, ez komoly megfontolás tárgya, — hogy a választókerületeket a tisztviselők e részbeni befolyása ellen megvédjük. (Élénk helyeslés a szélsőjobb felől.) A legfőbb érv, mely a törvényjavaslat mellett és az abban proponált alkotás érdeméül hozatik fel, a közigazgatásban elérendő összhang, mely a különböző közegeknek együttműködése, s kölcsönös ellenőrködése által éretik el. Elemezzük kissé e tárgyat t. ház. (Halljuk.) Mi lesz a főispán állása? A főispán név szerint a vármegye kormányzója, tényleg a bizottság elnöke, ki természetesen a többséget fogja kimondani. Az administrativ eseményeiről azon jelentésekből merít tudomást, melyek a bizottság elé a szakközegek által terjesztetnek. Tehát úgyszólván figyelő, felügyelő állásra szólíttatik, észlelni, megtudni azokat, miket a hivatalos szervezetnél fogva nem tud, hanem csak mellesleg tudhat meg. Ha minoritáltatik, előtte áll az út, felfolyamodni a kormányhoz. És véleményem szerint ez a többséggel szemben állásának kellemeit fokozni nem fogja. (Derültség.) Rendkívüli időben önhatalmúlag intézkedhetik. De azt hiszem, ezt csak kivétel gyanánt contemplálja a törvényjavaslat, mert ha rendszeresíteni akarná, bevallotta volna őszintén. Ez a főispán állása. Az alispán tovább is főnöke marad a megyei administratiónak. De mint ilyen a többi, tőle egészen idegen, és szakukra nézve heterogén közegekkel a közigazgatási bizottságban koordináltatik; fegyelmi eljárás tekintetében pláne subordináltatik, ahelyett, hogy mint az administratio helyes fogalma kívánná, és amint az administratiónak igényei sok tekintetben követelik, ezen szakközegek neki alárendeltetnének. A szolgabíró ? Közvetlenül rendelkezik vele az alispán, az adófelügyelő, a főmérnök, a tanfelügyelő, a főorvos, etc. etc. Tehát, hogy az illetőségeknek ily összezavarása, a felsőbbségeknek ily sokasága mellett ezen szolgabíró mit fog csinálni, arról nekem fogalmam nem lehet. (Helyeslés a szélső jobb és a szélső bal oldalon, hanem hogy a harmóniát csak az által fogja helyreállítani, ha nem tesz semmit, és ha minden egyes esetben épen a közigazgatási bizottságtól fog utasítást kérni, az én előttem világos. (Élénk tetszés a szélső jobb és szélső balon.) Mert a kapocs t. ház, a közigazgatási bizottságban van, azaz egy testületben, és én őszintén megvallom, hogy e testület miként fogja a harmóniát helyreállítani, az iránt is vannak kételyeim. A t. miniszterelnök úr tegnap ugyan azt mondta, hogy az ő vélekedése szerint az összhang a különböző hangszerek összműködése által éretik el, hogy viszonzásul ide tűzzem azt fürteibe ? Igen ? Fogadja legmélyebb köszönetemet. S ha holnap elgyűrve s elhervadva látom itt , épen nem fogok mosolyogni, hanem szakitok egy újabb virágot, s ha újra szives lesz kegye által kitüntetni engem , újra hajába tűzöm. A kis garde des dames, ki nem a legjobb szemmel nézte, hogy védencze fürjeihez nyúlok : úgy látszott, rosz néven vette, hogy engedelmet se kérve tőle, mertem e vakmerőségre vetemedni; azért egész sértődéssel és felelősségre vonva kiálta föl : — Oszkár bácsi, honnan vette e virágot ? — A mama imádkozó helyéről. — No hiszen lesz ezért baja! Hogy fog haragudni a mama! Hát nem tudja, hogy onnan nem szabad virágot tépni ? S épen ezt a pirosat! — Milyen sajátságos illata van e dyanthusnak, — mondá Edith, ismét kivéve azt hajából, s kissé összerezzent. Csakhamar azonban megszabadulni látszott alkalmatlan érzelmétől, s nyíltan mondá : — Hanem pompás. Igazán szép! — Aztán hajálra tűzte a virágot s könnyed gunynyal folytatá : — Nemde ezt egyszersmind amaz érzelmek és gondolatok viszonzása jeléül adta ön, melyek közt én a füzértáncz-jelvényt tűztem kabátjára ? Sietek ezt kérdeni, nehogy megelőzzön magyarázatával. Nem hiszem, hogy ellent tudna állni. Nos ? — Kegyed imádásra méltó! Edith halkan intett fejével, s nyakéig elpirult. Aztán lehajolt a garde des dames előtt, karjait nyaka köré fűzte s össze-vissza csókolta. .. A szerelmes lányok rendesen garde des dames-juk nyakába csimpaszkodnak , halmozzák el azzal, amit szívesebben adnának imádóiknak. — Menjünk fel, — mondá Edith hirtelen, teljesen kipirult arccal, s csillogó szemekkel. Dóra néni vár reánk. Alig bírtam követni, annyira sietett. A lépcsőn felhaladva, Theodora asszonynyal találkoztunk. — Mama, Oszkár bácsi nem szakította le azt a piros virágot. Igazán nem szakította le! — Te kis hazug! Hisz ott van Edith hajában. A kis garde des dames szégyenlősen rejtőzött el védencze mögött, Theodora asszony pedig elégülten mosolygott ránk, mintha jó akaratáról kívánt volna biztosítani bennünket. (Folyt, kör) De ha a zenészek a többség tudása szerint fognak zenélni, őszintén megvallom, nem jó concertet várok. (Élénk derültség és tetszés a szélsőbal és szélsőjobbon ) Még az általa felhozott példánál is a karnagy az, ki megadja a harmóniát; de térjünk el annak elemzésétől, ha várjon a testületi eljárás fogja-e létesíteni a harmóniát. Kettőre azonban vagyok bátor figyelmeztetni. Első az, hogy a hibák, a nehézségek, az akadályok nem a megye központjában vannak, nem onnan erednek, hogy itt keveset tanácskoznak, vagy intézkednek, hanem van a járási hivatalban. (Úgy van a szélsőbaljelen.) A közigazgatási bizottság a törvényjavaslat contemplatiója szerint be fogja osztani az ügyeket. Hogy testület ezt miként teheti, mert az ügyek beosztása felett először a szakok természete, másodszor az illetékességek szabályai határoznak, és ezt csak a hivatal vezetője bírálhatja meg helyesen, azt én be nem láthatom. A közigazgatási bizottság fontolóra fogja venni a közigazgatás ágazatainak minden teendőit. Ez a contemplativ kedélyhangulatnak oly mozzanata melynek definitiójával codificationális munkában ritkán szoktunk találkozni. (Derültség és tetszés a szélső jobboldalon.) Ezek tehát a harmóniát nem fogják helyreállítani. A nehézségek és akadályok ismétlem — a járásokban merülnek fel. És mert ezekről gondoskodva épen nincsen, minden esetben utasításért fognak folyamodni az illető közegek, azon kapocshoz, mely a harmóniát előállítani hivatva van. Ez tehát egy nehézkes apparátus, mely az administratiot tökéletesen megakasztja. De még egyet ne méltóztassanak elfelejteni és ez a második, amit felemlíteni bátor leszek. Azon szakközegek, kik ott vannak, bizonyos szakokat képviselnek és szakuknál fogva bizonyos mechanicus, technicus szabályokhoz, felsőbb utasításokhoz, rendelethez vannak kötve. Az értesülés, a capacitátió a vélemény szabadságát, az elhatározásnak elfogulatlanságát feltételezi, ámde ők épen hivataluk minőségénél fogva kénytelenek a felsőbb helyről nyert utasításokat érvényesíteni. Ezekben nem minorisáltathatják magukat a többség által, hanem minden esetben a felsőbbséghez fognak és tartoznak folyamodni, hogy a harmónia itt állíttassék helyre. Váljon nem természetesebb e, t. hát, azon contemplatio, melyet mi vagyunk bátrak előadni, hogy ezen harmóniát a megye kormányzója állítsa helyre, aki azon helyzetben van, hogy a szakközegeket akkor, amikor, éspedig azokat, akiknek szakmájáról van szó, nem ily bureaucraticus és dicasterialis apparátusban, hanem épen az előforduló tárgyak minősége szerint egybehívja, meghallgassa, és nekik, értesülése szerint, saját felelőssége mellett kiadja az utasítást ? (Helyeslés a szélsőjobboldalon.) De nem fogok a részleteknek mélyebb vitatásába bocsátkozni, mert úgyis talán nagyon hosszúra nyúlt már beszédem. (Halljuk! Halljuk!) Azzal végzem előadásomat, hogy az én meggyőződésem szerint ezen törvényjavaslat intézkedései nem képezik azon beható és gyökeres reformműnek alapját, de még kezdeményezését sem, melyet az ország oly sivárogva vár. (Helyeslés a szélsőbalon és jobbon.) Elismerem, hogy mind e reformnak a létező tényezőkkel, sőt bizonyos tekintetben a közvélemény hangulatával is meg kell alkudni, de ha vannak előítéletek, melyek a reformműködés czélszerűségét akadályozzák, azokat fel kell világosítani, azokon felül kell emelkedni. Oly reform, melynek iránya nem helyes, amely tévesztett, nem reform. (Úgy van a szélső jobb és balfelől.) És én megvallom tehát nem hiszem, hogy a közvélemény olyannyira megrögzött, annyira erős és szilárd volna bizonyos egészséges eszmék keresztülvitele ellenében. Én azt hiszem, hogy inkább a múltak emlékezete, a már elfoglalt állások következetes láncolata képezi ezen reformtervezetnél az eldöntő súlyt. Az események — és tartok tőle, ha e törvényjavaslat törvénynyé válik, igen hamar — be fogják bizonyítani, hogy a nemzet egy reménynyel, melyet e kormány alkotásához kötött, szegényebb lesz. Mi, kik az e parlamentben lévő számaránynál fogva nézeteink érvényesítésére nem tarthatunk számot, kötelességünket teljesítjük, midőn nézetünket nyíltan és leplezetlenül elmondjuk. Az események fogják igazolni a felfogások helyét, itt vagy ott. Ha az események és az eredmények önöknek adnak igazat, mi ezt annál nagyobb megnyugvással fogjuk venni, minthogy a közjóban mi is fogunk részesülni. De egyet nem fogadhatok el te hát, egyet, amivel sokan, kik e törvényjavaslat alapeszméivel nincsenek megelégedve — mert nem titok, hogy vannak sokan — vigasztalják magukat: azt, hogy ez kísérlet, mely az idők hatása alatt, úgyszólván, az ellenkező cura által a jó útra fog bennünket vezetni. Ezt mint vigasztalást nem fogadhatom el tehát, mert nekünk kísérletekre nincs időnk. (Helyeslés a szélsőjobb és szélsőbaloldalon.) Nekünk gyors és gyorsan ható orvosságra van szükségünk, ha mindazt teljesíteni, ha mindannak megfelelni akarunk, a mi szívünkön van. Én nem fogadhatom el, mint érvet t. ház, azt hogy ha e kísérlet nem sikerül, akkor be lesz bizonyítva, ,hogy hazánkban az önkormányzat nem életerős. (Élénk helyeslés a szélsőbal és a jobboldalon.) Mert t. hát e korcsalkozás tűzpróbájának az önkormányzati rendszer elvét kitenni nem szabad. (Élénk helyeslés a szélsőjobb és balfelől.) Ha ez a rendszer, mely most terveztetik, tarthatatlannak fog bizonyulni, nem az lesz az oka, hogy hazánkban az önkormányzat lehetetlen, hanem az, hogy ez alkotás hibás és tévesztett. (Élénk hosszantartó helyeslés és tetszés a szélsőjobb és szélsőbal felől.) (A Sennyey K. által benyújtott hat javaslatot esti lapunkban közöltük ) Elnök : Öt perczre az ülést felfüggesztem. (Szünet.) Szemicrey Ödön nem osztozik sem azok nézetében, kik a törvényhatóságok jogait még inkább ki akarják terjeszteni, sem azokéban, kik a mostani közigazgatási rendszert gyökeresen meg akarják változtatni. A megyei közigazgatás jelen szervezetében nem felelt meg a czélnak, mert azon organismus, amelylyel bírt, nem volt munkaképes; ha, mint a szélsőbal kívánja, a jelen szervezet meghagyásával hatásköre még inkább tágíttatik, az eredmény annál kedvezőtlenebb lesz. A másik irányban ajánlott javaslatot kísérletnek tartja, mely vagy az emberekkel együtt, vagy azok nélkül előbb-utóbb le fogja járni magát, de ma mindenesetre idő előtti. Szóló nem képzelhet Magyarország speciális viszonyai között önkormányzatot kinevezett tisztviselőkkel s nem akar a kinevezés által lejtőre lépni, mely gyorsan vezet a centralisatio felé és alapjában rendíti meg a vármegyéket. A megyei intézmény fenntartását annál nagyobb jelentőségűnek tartja, mert ez a nép életéből fejlődött ki, mert ahhoz a magyar nép ma még hagyományszerűleg ragaszkodik. Szóló megalkuszik az adott viszonyokkal és annál szívesebben tart azokkal, kik azt akarják, hogy az eddig létező bajok elhárítása által javíttassanak intézményeink, és nem tart az újítókkal, mert az újítások körül nem nagy szerencsénk van. Számos oly intézmény hozatott létre, mely az elmélet szempontjából majdnem tökéletesnek és elvitathatlanul jónak mutatta magát, de a gyakorlati életben mégis egészen ellenkező eredményre vezettek. Ami tüzetesen a közigazgatási bizottság intézményét illeti, nem hiszi, hogy egy törvényhatóságban ne találkozzék iít olyan egyén, ki ezen fontos teendőkre ne vállalkozzék. És ha feltenné is azt, hogy a magasabb szempontok, t. i. a közügyek iránti érdeklődés és a közérdek ellenőrzése nem szolgálna elég ösztönül arra, hogy az emberek ezen fontos, de nagy anyagi terheltetéssel járó állás elfoglalására vállalkozzanak, még akkor is hiszi, hogy maga az állás a befolyás, melyet az biztosít, mindig fog annyi ingerrel bírni, hogy a megye értelmesebb, függetlenebb, vagyonosabb elemei ki fogják szolgáltatni azon contingenst, mely a bizottság összeállítására és időszakonként kiegészítésére szükséges, s meg van győződve, hogy az összeállítás nehézsége csak az első alkalommal fog némileg mutatkozni; idő múltával ez intézmény maradandóvá fogja magát kinőni, olyan intézménynyé, mely nemcsak megmenti az önkormányzatot, hanem mely a provinciális érdekeknek az állam érdekeivel való helyes kombinálása folytán nemcsak anyagilag fog nevezetes előnyöket nyújtani, nemcsak kellemesebbé teszi a polgárok existenciáját, hanem az egyöntetű és egybehangzó eljárás által egy jó közigazgatás alapját fogja megvetni. Elfogadja a a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés a középen.) Kállay Ödön azt hiszi, nagy képzelőtehetség kell ahhoz, hogy valaki a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatban a közigazgatás javítását lássa. E törvényjavaslat nem egyéb, mint olyan elitir, mely a Tóth Vilmos kegyessége által, a megyéknek meghagyott önkormányzati életerőt végleg ki fogja azokból költöztetni, úgy látja, hogy ezentúl a megyei autonómia helyébe a miniszteriális omnipotentia fog lépni. Szóló csak választott tisztviselőkben látja az önkormányzat valódi garantiáját, s azt hiszi, hogy a közigazgatási bizottság kinevezett és hivatalos tagjai csak mindig igent fognak bólintani a méltóságos főispán ur szavára s igy a választottak minden esetben leszavaztatnak. A közgyűléstől pedig e törvényjavaslat által minden jog elvétetik. Ily körülmények között nem járulhat annak elfogadásához s úgy fejezi be előadását, hogy dixi! (Derültség.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk !) Habár a tegnapi napon azon szándékomnak adtam kifejezést, hogy legközelebbi felszólalásomban még az előbb mondottakra is reflectáljak, a mai napon tartott nagyszabású beszéd után, az abban elmondottakra fogok szorítkozni. Sajnálom, hogy e beszéd elején jelen nem voltam, de utólagosan megismerkedtem azon részével is, melyet személyesen nem volt szerencsém hallani. És most beszédemet azzal kezdem, hogy tovább vigyem azon eszmét, melylyel ezen igen tisztelt képviselőtársam beszédét végezte, megjegyezvén, mielőtt ezt tenném, hogy részemről e felett,amennyiben korcs vagy nem korcs azon javaslat, vitatkozni nem fogok; bizonynyal sokkal kevésbé korcs az, mint a hatvanas évek provisoriumainak javaslatai és eljárásai voltak. (Helyeslés a középen. Zaj a szélső jobbon.) Ennek előre bocsátása után megjegyzem, hogy igenis tökéletesen egyetértek vele abban, hogy ha szinte ezen javaslatra nézve, melyet én nem kísérletnek tekintek, de melyről hiszem és reményem, hogy a czélnak meg fog felelni, bármit bizonyítson is a tapasztalás, annak czélszerűtlensége, vagy annak roszassága által még nem fog bebizonyíttatni, hogy az önkormányzat Magyarországon nem lehető, sőt többet mondok: ennek czélszerűtlensége által, s ez az, amiben tovább megyek, még csak az sem fog bebizonyulni, hogy választott tisztviselőkkel jól igazgatni nem lehet; és reményem, hogy még azon nem várt eset is nem oda fogja a nemzetet terelni, hogy amaz inkább korcsnak nevezhető intézményre térjen át, mely azon oldalról (a szélső jobbra mutatva) ajánltatik. (Élénk helyeslés a középen. A képviselő úr védte Kállay képv. urat és általában irányukat azon szempontból, hogy nem ők azok, akik meg akarnák tagadni vagy megtagadhatnák a megyék érdemeit és hivatkozott arra, hogy hiszen nem rég ideje, midőn épen az ő irányukat azzal vádolták, hogy a megyék fenntartása mellett szakítani akarnak a parliamentarismussal és visszatérni az 1848 előtti közigazgatásra. Ebben sok igaz van. Én magam is tudom, már a hatvanas években csekély erőmhöz képest tollal, mert akkor azzal lehetett, amennyire lehetett, működni, én is igyekeztem az ezen irányban megindult journalistikai és brochureirodalmi tevékenység ellen fellépni, mert csakugyan határozottan a régi megyék felállítása hangsúlyoztatok a parliamentarismus elejtésével. Ez tehát tökéletesen igaz és rám, megvallom, most midőn ugyanazok a megyét elvetik maguktól, azon benyomást teszi, nem azt, amit Shakespeare mondott, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet, hanem azt, hogy megpróbáltuk, hogy a mór megtegye kötelességét, de mert nem bírja megtenni, most már mehet. (Tetszés a középen. Zaj. Mozgás.) A képviselő úr azt mondja, és ebben roszul értett, hivatkozom szavaimra,midőn felemlítettem, hogy a kinevezéseknél is lehetnek hibák, — és itt legyen szabad közben helyreigazítanom, hogy amaz idézet nem Shakespeare, hanem Schillertől való — mondom arra vonatkozó szavaim nyomán, hogy a kinevezéseknél is lehetnek hibák, ő azt hitte, vagy látszott hinni, hogy én a bírói kinevezéseket értettem, és igen nagy örömömre védelme alá vette a bírói kart, ismételvén majdnem ugyanazon szavakat, amelyeket nem régen a megtámadott bírói kar védelmére a most ugyan jelen nem levő igazságügyminiszter mondott. Azonban tévedni méltóztatik, én nem a bírói kinevezéseket értettem, amint, hogy ha beszédemet figyelembe venni méltóztatik, nemcsak abból, amit mondottam, hanem annak egész contextusából kivehette, hogy nem a bírói kinevezéseket értettem, hanem értettem általában, ha mint hogy most politikai kinevezésekről van szó, az absolutismus és a provisorium ideje alatt történt kinevezéseket. Egyébiránt ezen alkalmat mindjárt felhasználom beszédének ezen eszmékkel rokonos részeire válaszolni. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy beismeri ő is, hogy nem fogom azt megtenni, amit Bujanovics képv. úr beszéde irányában megtenni ajánlkoztam,ha ahhoz kötöm, hogy bebizonyíttassék, hogy választás mellett nem lehet szakértő és jó tisztviselő és hogy a kinevezés rögtön meghozza a szakértelmet, a képességet és a felelősséget. De mégis megjegyzi, hogy a kinevezés mellett mindez inkább elérhető, mert a választásnál, nem mondja, hogy mindig, de a legtöbb esetben nem az érdem dönt, hanem döntenek összeköttetések, connexiók, korteskedések, és azt mondja : azért is legalább oly intézményt kell létrehozni, mely lehetővé tegye, hogy a képesség a tisztviselőknél, ha nincs meg ma, meglegyen minél élőbb; ez pedig csak úgy lehet, ha a tisztviselő helyzete biztosítva van, hogy arra családját és szellemi tőkéjének kihasználását alapítsa. Ezek voltak, gondolom, azok, amiket idevonatkozólag mondani méltóztatott, és még előhozta azt is, hogy egyáltalában sociális bajaink orvoslását is az ő részéről abban keresi, hogy kinevezett hivatalnok legyen, mert sociális bajainknak, a dilettantizmusnak, a jogot kötelesség nélkül akarásnak indoka épen abban fekszik hogy nálunk nem az érdem nyeri a választásoknál az előléptetést. Ami már ezeket illeti t. hát, soha semmi viszonyok között nem állítottam, hogy a választásoknál mindig a legérdemesebb nyeri el a hivatalt. Soha semmi körülmények között nem tagadtam, hogy a választásnál történhetnek és történnek is hibák, tévedések, sőt visszaélések. De engedelmet kérek, valamint nem ismertem el soha, úgy nem ismerem ma sem, hogy mindezek a kinevezéseknél nemcsak hogy nem történhetnek, de tettleg nem is történnek. És ugyan kérem, ha összeköttetések illetéktelen befolyást gyakorolhatnak és gyakorolnak nem egyszer a választásoknál, hát ki van-e zárva az összeköttetések illetéktelen befolyása a kinevezéseknél? (ügy van a középen.) Többet mondok, ha a dolognak erkölcsi súlyát veszszük, ha arról van szó, hogy a sociális bajok tekintetében mi veszélyesebb, vájjon nem veszélyesebbé az, hogy az előszobákban bujkáló protects rész hatása tapasztaltatok, mint oly protectió, melyet legalább nyíltan a világ színe előtt gyakorolnak, melyért az illető meg is rovatik ? (Élénk helyeslés a középen.) P! mikor lehet a protectió mételyező hatása állandóbb? Akkor, mikor az, aki ily után hivatalba jut, biztosítva van életfogytig, vagy akkor, ha az ily hivatalba jutott egyén pár év múlva új választás alá kerül ? (Élénk helyeslés a középről.) Az igen. képviselő úr azt is méltóztatott mondani, hogy a kinevezés élénkíteni fogja az önkormányzatot , mert az ellenőrzést az önkormányzati hatóságok erélyesebben, — nem jut eszembe hirtelen a szó, amelyet használt — lelkesebben fogják gyakorolni a kinevezett hivatalnokokkal szemben, mint szemben a választott tisztviselőkkel, és hangsúlyozta, hogy ők pedig az ellenőrzést meg akarják hagyni a megyének, illetőleg a hatóságnak. Másfelől hozzátette beszéde különböző részeiben először azt, hogiogy a nevezett hivatalnokot a fegyelmi eljárás ellen kell biztosítani; másodszor azt, hogya fegyelmi eljárásnál kell a kormány közelében — ami igen természetes magában véve — egy legfőbb fórumnak lenni. Már most ugyan kerdem, mi az a megyei ellenőrzés ? Mert nem méltóztatott, — de nem is lett volna helyén, elismerem, — most részletezni a tervezetet , de mondjuk, hogy állhat az ellenőrzés abban, hogy legyen a kinevezett tisztviselőre nézve ott lenn a megyében egy fórum; többet mondok, legyen egy választott fóruma a megyének — amit ugyan nehezen contemplált, — de ugyan kérem, miféle útonmódon fogja a megyét az ellenőrzés buzgó gyakorlására buzdítani ? Azon igen hamar bekövetkező tapasztalt, midőn látni fogja, hogy ő ellenőrzi a kormány kinevezett hivatalnokának eljárását, de azután a kormány az ő kinevezett hivatalnokát mentesítiaz ellenőrzésnek hatálya alól? (ügy van a középen.) Én, ha nem így értette az igent, kéviselő úr, bocsánatot kérek, de megvallom, hogy akkor meg nem tudom, hogyan értette, mert meggyőződésem szerint — és tudom, hogy ő is sokkal inkább érti az állam közigazgatási igényeit, semhogy másként gondolkoznék, — meggyőződésem szerint, mondom, az, hogy az államhatalom nevezze ki és az önkormányzati hatalom bocsáthassa el a tisztviselőt, a lehetőségek közé nem tartozik, és ez csakugyan a jogköröknek teljes felforgatása lenne. (Élénk helyeslés a középen.) Az igen, képviselő úr kimondotta, és némileg hangsúlyozva mondotta ki, hogy ő a kinevezést nem a nemzetiségek ellenében akarja, hanem inkább azt akarja, hogy a rendszeres közigazgatás által megkedvelje mindenki e hazában a lakást; hogy tehát mindenki igaz szeretettel viseltessék a magyar haza irányában; viszont akarja, hogy azzal szemben azonban, ki azt nem tenné, bárki legyen is, az állam a maga hatalmát éreztesse. A czélzatban, a fölfogásban tökéletesen egyetértek. Igenis, annak kell óhajtásuknak lenni mindnyájunknak, hogy rendezett, az életet nyugalmassá, részben kellemessé tevő viszonyok által szerettessük meg a hazát, de azon is kell lennünk, hogy azzal, aki mindezek daczára nem teljesíti kötelességét, vagy úgy viseli magát, mint e hazának nem hű fia, éreztesse az állam hatalmát. Én legalább azt gondolom, hogy épen ezen szempontoknak felel meg javaslatom. Csakhogy én megszerettetését hazai viszonyainknak nem abban keresem, hogy kinevezzem a hivatalnokot, hanem abban, hogy módot adjak a haza minden fiának, nemzetiségi különbség nélkül, saját közigazgatási viszonyaira befolyást gyakorolni mindaddig, míg e befolyással a közjó eléretik. (Helyeslés a középen.) Az igent, képviselő úr hangsúlyozza szemben, mint mondá, a bureaucratia megtámadásával, hogy ő a kötelességét, teljesítő hazafias bureaucratiát nagyra becsüli. Én ismét mondhatom, hogy azon bureaucratiát a maga helyén, ott, ahol, nélkülözhetetlen, én is részemről nagyrabecsülöm. És hogy ezen bureaucratiának nagyrabecsülésében, az iránta való rokonszenvben tovább megyek, mint a képviselő úr, azt bebizonyíthatom az által, amit tegnap is mondtam , hogy addig, amíg ők, ő maga is, a kormány hivatalnokait, tehát azon bureaucratia kifolyását képező honpolgárokat, mint idegeneket állítja szembe a megyével, addig én épen azt akarom hogy e két elem egymást ne idegennek tekintse. (Helyeslés a középen.) Tehát becsülöm a bureaucratiát, ha teljesíti kötelességét ott, ahol nélkülözhetetlen, ott, ahol helyén van, de ez nem vezethet oda, hogy meg akarjam teremteni ott, ahol nincs és a hol nem szükséges , a törvényhatóság kebelében. (Élénk helyeslés a középen.) És annak, hogy önkormányzat legyen, annak, hogy egy államnak magának épen úgy, mint az államban az egyénnek szabadsága akármely kormány nyomása ellen, s az idők különböző viszontagságai között biztosítva legyen, mi a feltétele ? Feltétele az, hogy midőn valamely kormány, törvényes hatáskörén túllépve, elnyomni akarná, ne leljen azon elnyomásra eszközöket az alsóbb fokon. És várjon, hogy lehet ezt elérni ? Elérhető úgy, mint Angliában, kinevezett tisztviselővel is, mert annak nem életkeresete és kenyere azon hivatal, el lehet érni nálunk is választott hivatalnokokkal, mert ami épen a választásnak bűnül rovatik fel, a választott hivatal nem lehet kenyérkereset, nem lehet olyan, amelyre család alapíttatik. De ha sikerül megteremteni bármely országban, hogy igenis ez elsőbb fokú hivatal, a közigazgatási hivatal kenyérkereset legyen, amelyre a család jóléte alapíttatik, ott ezzel a honpolgároknak, szemet hunyva minden más megélhetési pálya előtt, egyenesen a hivatalra támaszkodnak a maguk és családjaik megélhetésére, és ott úgy az országos, mint a személyes szabadság garantiája megsemmisül. (Élénk helyeslés a középen.) A t. képviselő úrnak kifogása van az ellen, hogy a szolgabíróság, mint mondá, úgy látszik, az újabb időben gradul a képviselőségre. Ha képviselővé választatik olyan szolgabíró, aki nem érdemes arra, hogy képviselő legyen, épen olyan szomorú, mintha képviselővé választatik bárki más, aki nem érdemes arra, hogy képviselő legyen. (Igaz a középen.) De hogy minő nagy szerencsétlenség feküdnék per absolute abban, hogy a szolgabiró képviselővé lehessen. (Ellenmondás a szélső jobboldalról.) azt méltóztatott mondani, hogy már Magyarországon oda kezdünk jutni, hogy a szolgabiróság gradus ad Parnassum a képviselségre — azt nem látom , de én megvallom, részemről abban sem látok semmi nagy veszélyt, ami hasonlag megtörtént, hogy kinevezett hivatalnokok is választattak meg képviselőkké a jelen választásoknál meglehetős nagy számmal. A dolgon segíteni, hogy baj ne legyen belőle, az által lehet, mit a magyar törvényhozás úgy a választott, mint a kinevezett tisztviselőkre nézve megír az incompatibilitás kimondásával, hogy egyszersmi mindkét helyet nem foglalhatja el senki. De talán arról van a szó, amint némelyek trrelmezik, hogy nem ott fekszik a baj, hanem az a szolgabírónak, mint kortesnek, befolyásában alasztásra. Elemezzük tehát kissé a dolgot. Ha egyszer valaki tisztviselő, legyen az akár vlasztott, akár kinevezett, szó sincs arról, anélkül , hogy nem szabados utakon korteskednék, bizonyt befolyása, bizonyos súlya a választásoknál lesz. De a mely tisztviselőnek, vagy hivatalnoknak ez nini meg,az megmutatta,hogy nem arra való, hogy hivatalok vagy tisztviselő legyen. A ki a népnek bizalma birja, annak szavára fog hallgatni a nélkül, hogy kerteskednék. A mely tisztviselő vagy hivatalnok pedig a nép bizalmát nem bírja, az sem tisztviselőnek, sem képviselőnek, sem semminek nem való. (Élénk helyeslés a középen.) Már most minő esetben lehet ennek állandóbb és roszabb hatása, abban az esetben-e, ha a tisztviselő oly helyzetben, mint most, hogy ha törvénytelenséget követ el, fegyelmi eljárás útján elbánhat véli a kormány ; ha más irányban követ el hibát, vagy visszaélést a környezet bizalmával, megfenyíti a legközelebbi választás alkalmával a környezet; míg ellenben, ha ezen befolyást a kinevezett tisztviselő gyakorolja, igenis megvan felette a kormány passiójának lehetősége, de nincs meg lehetősége a környezet, az igazgatottak befolyása ? És ha áll az, pedig sok esetben áll, még a bírákra nézve is, mit a nagy amerikai bíró Story írt, hogy nem kell a bírót elszigetelni akarni minden érintkezéstől és befolyástól, mert a felülről jövő befolyástól elszigetelni nem lehet, s hogy ez veszélyes ne legyen rá nézve, szükséges, hogy más oldalnak is érezze nyomását; még sokkal inkább áll ez a közigazgatási tisztviselőre. (Úgy van a középen.) Az igen, képviselő urak, — s itt többekre is kénytelen vagyok reflectálni, —méltóztattak nagyon hangsúlyozni, hogy ez általam javasolt bizottságban nem lehet harmónia. Ezt hangoztatta az egyik rész. Más részről meg azt hallottam hangoztatni, ma épen egy igen elmés szónoklatban, hogy az egész, ami ebben a közigazgatási bizottságban van, csak fictió, mert a választott tisztviselő is, a megyei választott tíz tag is, bólintani fog a főispánnak és történni fog, amit a főispán, illetőleg a kormány akar és így semmi befolyása ott a többi elemeknek nincsen. Megvallom, a felfogások ezen ellentéte rám nézve nagyon megnyugtató, és csakis azt szeretném, hogy az igent, képviselő úr, ki ezen thesist felállította, nem engem próbálna meggyőzni erről, mert engem meg nem győzhet e tekintetben, amint azt meg fogom mondani, hogy miért nem, és ha meggyőzne, természetes, hogy magam is elállanék ezen javaslattól, de próbálja meggyőzni azokat, akik azt állítják, hogy a törvényhatóságban minden úgy történjék, mint a főispán parancsolja, mert így legalább egy része a képviselőháznak megnyugtatást nyerne. "Helyeslés a középen. De az én hitem szerint a dolog nem úgy áll, és itt bátor vagyok hivatkozni a tapasztalatra. A mai tisztviselők épen úgy választottak, mint ahogy előadta a t. képviselő úr, és csak szét kell nézni Magyarországon, ezt nem hibául mondom, csak igazolásául annak, hogy nem áll az, amit ő mondott, és akárhány helyen látjuk a választott tisztviselőt más irányt követni, mint a főispánt, kinek elnöklete alatt választatott. És ha még épen oda mennénk, mit egy t. képviselő úr a múlt napokban mondott, hogy azon tíz tagnak nem lesz bátorsága, az adófelügyelőnek, ha az valamit akar, ellene mondani: engedelmet kérek, hia ezt igaznak tartanók, véghetlen nagy szégyent mondanánk ki Magyarország összes intelligentiájára. Úgy van a középen.) Nem javaslatom védelmére, hanem a magyar nép, a magyar intelligentia nevesen utasítom ezt vissza. (Helyeslés a középről.) Az igen tisztelt képviselő úr mai remek beszédében elemezvén röviden, élesen ezen közigazgatási bizottság alkotását, azt kérdi: mi lesz a főispán ? A főispán majorisáltatni fog, minoritásban marad, kimondja a végzést , ha mégis tud valamit, azt a bizottsághoz beterjesztett jelentésekből fogja megtudni, tehát csak úgy mellékesen fog valamiről tudomással járni. Hozzáteszi az igaz, hogy utolsó sorban, mint a többi tisztviselő is fellebbezhetni fog a miniszterhez. Én tehát javaslatomba sem beletenni nem akartam, sem nem találom benne, hogy a főispánnak tudomást szerezni csak a bizottsági jelentésekből szabad. Sőt igenis nem csak szabad, de kell is épen azon az úton, amely utat a t. képviselő úr is kijelöl, mert bármikor szükségét látja, a közigazgatás bármely ágának igazgatója útján a tudomást megszerezni köteles, dz kizárva javaslatomban sehol sincs, hanem felé hozva az, hogy a bizottsági ülésekben együtt látva az illetéket, együttes képet is nyerhessen a közigazgatásban történtekről. Ezt én részemről nem hátványnak, hanem határozott előnynek tekintem. Ami pedig az alispánt illeti, ő épen úgy fog rendelkezni a megyei közegekkel, mint eddig, s nem jön subordinált helyzetbe, mert hasonló hatáskörben, mint az övé, fog rendelkezni a megye területén levő más forrású hivatalnokokkal és tisztviselőkkel is. Sennyey Pál b. közbeszól: Coordinálva, nem subordinálva kell lennie! Tisza Kálmán miniszterelnök :“ Én csak subordinatióról szólok, coordinálva lesz. Én épen abban ütom és keresem az előnyt, hogy a közigazgatási ágazatokat, melyeket a dolog természeténél fogva éri, nem ugyan egészen, de nagyjában el lehet váasztani, de lenn érintkeznek, összefolynak, úgy lehessen együttesen és egyöntetűleg vezetni, hogy ne kelljen az alsó foktól mindig azért, hogy összevágó intézkedések megtörténhessenek, két után elindulva, a legfőbb fórumig levelezni. Mert ez lenne azután, és ez ma annak a papírfogyasztásnak, melyet a t. képviselő úr annyira és helyesen üldöz, — egyik egnagyobb eszköze. — És azt mondja : a baj, a látrány, a fennakadás, nem a központon van, hanem van a járásban, és itt nincs intézkedés, minek az lesz a következése — mint mondani méltóztatott, hogy a szolgabíró a harmóniát a semmittevés által fogja helyreállítani, és a központhoz fog folyamodni kiegyezkedés, utasítás végett. Én tehát, a dolgot máskép értem, máskép célzom s megvallom, azon hitben vagyok, hogy az én javaslatom e tekintetben mást mond. Mert ezen javaslat azt mondja, hogy ezen bizottság üléseiben azon teendőkre nézve, melyekhez több közigazgatási ágazat közreműködése szükséges, megcsinálja a munkatervet, kijelöli, és azután megy a dolog a járásba, midőn már a különböző közigazgatási ágak végrehajtóinak összeütközése előzetesen el van hárítva. És én azt gondolom, hogy miután csakugyan különben pl. egy szolgabíróval, amint itt felhozatott, többen is rendelkezhetnek, fennakadás támadna, úgy a mint támadna, mert hisz ezen viszonyt nem e törvény teremti, szükséges arról intézkedni, hogy minden közigazgatási ágnak főnöke tudja a legközebbi teendőket, és hogy azok úgy intéztessenek el, hogy az alsóbb közegek végezhessék azokat, anélkül , hogy egyszerre három-négy felől vétessenek igénybe. Azt is kívánom még megjegyezni, hogy a felsőbb rendeletek szakszerinti felosztása sehol sincs fenntartva a bizottság hatáskörének. Azokat kapja és