Pesti Napló, 1876. március (27. évfolyam, 50-75. szám)
1876-03-03 / 52. szám
Budapest, Péntek, martius 3.1876. 52. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatali Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: ______________27. évi folyami Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Ab esti kiadás postai különküldéséért felfelfizetés évnegyedenként 1 forint Ab előfizetés az év folytán minden hónapban megkéselhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás, ig2 legnagyobb tv és közgazdasági melléklet) Egész évre...........................................24 frt. Fél évre...........................................12 frt. Negyed évre................................. 6 frt. Egy hónapra................................. 2 frt. UV“ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló* kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló* szerk. s kiadó hivatala. a»B«regg«i««awBaa»sw»n »»—l—s——————s—— Budapest, mártius 2. A váltótörvény áll a képviselőház napirendjén. Az általános vitán egy rövid félóra alatt átesett a ház, s most tárgyalja a törvényt szakaszról-szakaszra csendes tempóban eljutva a 29. §-ig. Az en bloc elfogadást, melyet mi is ajánlottunk, s ily nagyobb terjedelmű törvénykönyvekkel szemben mindig a leghelyesebb útnak tartunk, nem kivánta és indítványozta senki, s most, hogy a tárgyalás menetét látjuk, nincs is okunk e felett sajnálkozni. Csakhogy nézetünk ezen — hogy úgy nevezzük — megváltozásának oka, nem a mi nézetünk elvi helytelenségében, hanem a törvényjavaslat és a mi codificátoraink munkálkodásának sajátságos természetében fekszik. Mert mit tehetünk mi arról, hogy nálunk az igazságügyminiszter megbízásából készült, szakenquete által megvizsgált, azután a képviselőház jogügyi bizottsága által átalakított és tárgyalt organikus törvényjavaslatok oly szerkezetben kerültek napirendre, hogy még a jogügyi bizottság tagjai is a tisztelt ház plénumában új és új styláris módosításokat indítványozhatnak, melyeket nemcsak a miniszter, de a jogügyi bizottság előadója is, mint az eredeti szerkezetnél helyesebbeket kénytelen elfogadni. — Várjon a jogügyi bizottság illető tagjának csak a plenáris tanácskozást közvetlenül megelőzőleg jönnek meg stylaris revelatioi? Ezt csak azért sajnáljuk, mert attól kell tartanunk, hogy e revelatiók más és tán nagyobb része még később fog megjönni, és majd mint a jogtudós esprit d escalier elkésett productuma csak a kommentárokban fog a már törvénynyé vált váltótörvény után sántítani. — E megjegyzésünk egyébiránt nemcsak a váltótörvényre, hanem valamennyi, a kormány és képviselőházi bizottságok kezeiből kikerülő javaslatra nézve áll. Mindannyinál szükséges, hogy a lényeg mellett nagyobb gondot fordítsanak a formára is, mely épen a törvényekben a lényeget is igen könnyen alterálhatja. A váltótörvény általános vitáját a szélsőbal szétválása tette érdekessé. Helly úr a váltót, mint a hitelforgalom egyik nevezetes eszközét, általános nemzetgazdasági excursion használta alkalmul, előadást tartván hitelviszonyaink nyomorúságáról, uzsoráról, s ennek orvosságául a szenvedő váltóképességnek nevezetes megszorítását és különösen a kereskedőkre korlátozását ajánlván a ház figyelmébe. A szélsőbalról Németh Albert és Irányi is felszólaltak főnemzetgazdájuk ez özönvíz előtti tudománya ellen, de különösen az igazságügy miniszter emelte ki, hogy a váltóképesség megszorítása egyáltalán nem enyhítené az uzsora bajait, s hogy csakis a földhitel emelése képes azon abnormitást megszüntetni, hogy a földbirtok is csak váltó útján képes magának a szükséges hitelt megszerezni. Egyébiránt sem Helly, sem Simonyi Ernő, aki őt védelmezni látszott, nem vették nagyon komolyan elméletüket, mert sem az általános vitánál pozitív indítványt nem tettek, sem a részletes tárgyalásra kilátásba helyezett módosítványaikat eddigelé be nem nyújtották. A részletes tárgyalásból a 14. és 15 . ok feletti vita emelkedett ki. Arról volt szó, hogy a váltó lejárata után is váltójogilag átruházható, vagyis váltójogi kötelezettséggel átruházható legyen-e vagy nem? A javaslat megtartotta a német váltórendtartás intézkedéseit, melyek szerint ha a lejárt váltó az óvás felvétele nélkül tovább forgattatik, a forgatmányosok a lejárati idő utáni forgatók ellen viszkereseti jogokat nyernek, ha pedig a váltó óvatoltatott, akkor a forgatmányos egyszerűen a forgató jogaiba lép, de ez utóbbi váltójogilag kötelezve nem marad. Ennek ellenében aztán Teleszky egy több aláírással ellátott módosítványt adott be, mely mellőzve a fentebbi megkülönböztetést, a lejárat utáni girónak egyszerűen azon hatályt adja, hogy a forgatmány és a forgató jogaiba lép, ez azonban minden váltójogi kötelezettségtől menekül. Teleszky úgy argumentált, hogy a váltó a lejárattal elérte czélját, megszűnt forgalmi tárgy lenni, és holt papírrá változik, melynek váltójogi átruházása már meg nem engedhető. Fejtegette azt is, hogy a forgalomnak nincs e lejárat utáni forgatásokra szüksége , és hogy e forgatások a legnagyobb viszszaélésekre nyitnának zárt kaput. A javaslat védelmére Chorin, bizottsági előadó és Csemegi államtitkár szólaltak fel. Az első röviden,de élesen fejtegette az okokat, melyeknél fogva e forgatásokra a hitelforgalomban szükség van, és találólag jegyezte meg a visszaélésekre nézve, hogy ez intézkedések egész Németországban, Ausztriában, sőt hazánk területén, Erdélyben és Horvátországban érvényben vannak, sőt nálunk is tíz évig érvényben voltak anélkül, hogy ama visszaélésekről hallottunk volna. Különben a szakaszt nem tekinti a javaslat oly cardinális tételének, mely az egésznek lényegét alterálná. Csemegi pedig egy jeles polémiában mutatta ki Teleszky okoskodásának hiányait; tudományos éllel és alapossággal fejtette ki, hogy a váltó a lejárattal nem lesz holt papírrá, hanem — még ha nem óvatoltatik is — bizonyos elévülési határidőig az elfogadó ellenében váltókövetelést állapít meg; és semmi ok sincs arra, hogy e jogoknak váltójogi természetű átruházását meg ne engedjük. Visszaélések igenis lehetségesek, de azoknak nem is lehet teljesen elejét venni; a legtöbb visszaélés lehetséges, s a jogászi szempontból a legtöbb kifogás tehető — az in biance forgatások ellen; de a forgalom igényeire való tekintettel mégis kénytelenek vagyunk ezeket megengedni, a visszaélések ellen pedig a büntető törvényben provideálni. A javaslat ellen s a módosítvány mellett Wahrmann állt még fel gyakorlati argumentumokban erős beszéddel iparkodván azt bizonyítani, hogy a forgalom érdekében a javaslat intézkedéseire szükség nincs, mert tán százezer esetben egyszer fog egy váltó a lejárat után tovább forgattatni; ellenben a visszaélések lehetősége olyannyira nagy, hogy ezek az in bianco forgatást teljesen lehetetlenné teszik, mert minden in biance forgató ki lesz téve a veszélynek, hogy a lejárat után — amelyig obligót vállalt — két év múlva fogják keresettel megtámadni, anélkül, hogy ő az elkövetett visszaélést bizonyítani képes volna. A módosítvány pártolói kétségkívül túllőttek czéljukon, mikor a visszaélések veszedelmét oly rikítóan kiszínezték , mert tény az, hogy ahol csak a német váltórendszabályon alapuló törvények vannak életben, a megtámadott intézkedések, s az in bianco giro igen barátságosan meg vannak egymás mellett anélkül, hogy akár a jogászok, akár a kereskedők amaz intézkedések ellen felszólalnának, vagy épen eltörlésüket követelnék. A képviselőház mai többsége azonban plausibilisebbeknek találta a módosítvány védelmére felhozott argumentumokat, és a bizottsági szöveg elvetésével Teleszky módosítványát fogadta el. Ezt egyébiránt az ellenkező véleménynek sem tartották nagy szerencsétlenségnek. A módosítvány folytán a törvényjavaslat 15. szakasza, mint most már fölösleges, az előadó indítványára kihagyatott. Budapest, március 2. (A reichsrath elnapolása) előtt az osztrák kormány szükségesnek tartotta egy erélyes manifestátióval a kormány és az alkotmánypárt öszszetartását hirdetni. A miniszterek ugyanis a kérdések egész sorozatában vereséget szenvedtek a lefolyt ülésszak alatt és az ellenzék az utóbbi napokban élesen megtámadta a minisztériumot és pártját, rámutatván a köztük fennálló kötelékek lazulására. Unger, a kormány legékesebben szóló tagja, tegnap a képviselőház utolsó ülésében nagy hatást keltett remek szónoklatában constatálta az alkotmánypárt és az abból keletkezett kabinet solidaritását. Unger miniszter a Magyarországgal folytatandó tárgyalásokról is szólva, kimondá, hogy »a kormánynak szilárd és tántoríthatlan akarata, a fennforgó tárgyalásokat csakis oly befejezéshez juttatni, mely sem az összes monarchia politikai érdekeinek, sem a birodalom ezen felének pénzügyi és közgazdasági hátrányára ne legyen. A kormány azon biztos reményben és szilárd hitben él, hogy sikerülnie fog a tárgyalások ily eredményét létesíteni, s azért a kormány teljes erővel és törhetlen bátorsággal indul a tárgyalások elé. A ház e nyilatkozatot helyesléssel kisérte, írják is már Bécsből a »P. C.«-nek, hogy a beteg Lasser minisztert Unger fogja a kormányunkkal közelebb folytatandó tárgyalásoknál pótolni. (A szabadelvű párt mai értekezletén Kármán bemutatá az értekezlet megbízásából Toldy Ferencz szobrára eszközölt gyűjtésének eredményét 325 írtban, mely összeg az elnökség által rendeltetése helyére fog átszolgáltatni. Ezután folytatá az értekezlet a váltó törvényjavaslat részletes tárgyalását. A 30—33. §§-ok minden érdemleges módosítás nélkül elfogadtattak. A 34 i. §-nak, mely szerint »kiméleti napoknak helye nincsen«, mint feleslegesnek, kihagyása inditványoztatott. — Az értekezlet elfogadta e rendelkezés kihagyását s helyette azon rendelkezést vette fel, hogy a fizetés a fizetési napon déli 12 óráig teljesíthető. A 35—41-ik §§-ok minden érdemleges módosítás nélkül elfogadtattak. A 42-ik §-ban azon módosítás létezett, hogy az óvás nem a lejárat napján, hanem a fizetés napján déli 12 óra után vehető fel. A törvényjavaslat további §§-ait az értekezlet a javasolt indítványok mellőzésével minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta. (Azon vidéki pénzintézeteknél, melyek a pesti hazai első takarékpénztár egyesülettel, a szab. osztr. nemzeti bank alapjából váltóviszleszámitolás utján összeköttetésben állnak, 1876. január végén el volt helyezve 4.214.642 frt 91 krajczár, f. év február havában leszámitoltatott 1,260.963 forint 92 kr. értékű, s a bank budapesti fiókjához viszleszámitolás végett beadatott 1,590.672 frt 17 kr. értékű váltó, 1,332.717 frt 98 kr. értékű időközben lejárt váltók a pénzintézetek által beváltottak, marad leszámítolva 4,142.888 frt 85 kr. (Az olasz - osztrák-magyar kereskedelmi szerződés) tervezete legközelebb elkészült, minek folytán Andreanszky István báró, a magyar kormány képviselője, tegnap Rómából haza érkezett. (Az osztrák nemzeti bank) e heti igazgatósági ülésében,— amint Bécsből írják — szóba hozzák a kamatláb leszállítását. Némelyek szerint csak a leszámítolási kamatláb fog 4°/0-ra redukáltatni, míg mások szerint a lombard kamatja is 5°/o-ra fogna leszállíttatni. Annyi tény, hogy a bank nagy jegykészletének hasznát csak olcsó hitellel láthatja , mert amint az esti lapunkban közlött havi kimutatásból kitűnik, 57 milliós jegykészlete van a banknak a közelebb történt kamatláb reductió és annak daczára, hogy az intézet a banklábon alul is leszámítol a nyílt piacon váltókat. (Törökország, Szerbia és Montenegro.) A konstantinápolyi diplomatiai testületet múlt héten nagy izgatottságba hozta a félhivatalos »Bassiret« cz. hírlap azon híre, hogy a porta ultimátumot intézett Szerbiához és Montegrohoz. A hatalmasságok nagykövetei rögtön a nagyvezírhez siettek, szemrehányásokat tettek neki, hogy a porta ilyetén eljárása elkeseríti a habérállamokat és meghiúsítja a nagyhatalmak békítési kísérleteit, a hatalmak iránt a porta lehetne annyi tekintettel, hogy bevárja, váljon Cettinre és Belgrádban mernek-e az összes hatalmak sürgetéseinek ellenszegülni. A nagyvezír eleinte kitérő feleletet adott. Csak a diplomaták határozott sürgetései után jelente ki, hogy ama szándék, melyet a »Bassiret« a portának tulajdonít, nem forog fenn. Másnap — mint távirataink is jelentették — az összes török lapok dementálták a »Bassiret« hírét. Sokan azon nézeten vannak — és e nézetet nem mondhatni épen jogosulatlannak — hogy a porta itt »ballon d’ essai«-t eresztett meg, de ez szétpuffant, mielőtt még kárt okozhatott volna. A szultán, minapi betegeskedése alkalmával, nagy örömmel vette, hogy a perzsa sah naponkint távirati utón tudakozódik egézségi állapota után. A »Pesti Napló« gyűjtése vasárvizkárogaltak javára. Martius 2-diki, esti lapunkban kimutattunk: 2768 frt 3 kr, 5 db aranyat, 2 ez. frtosat, 15 freat. Csikós Endre...................2 frt Összesen 2888 frt, 3 kr, 5 drb ar, 15 franc, 2 ezüst fitos. A föntebb kimutatott adományokból mart. 2. este pénztárunkban volt százhúsz frt. A többi átadatott rendeltetése helyére. * * * Harkányi Károly . . . 100 » Márki József és neje . . 5 » Márki Emma ..... 2 » Német Antal...................10 » Lulu és Miczi................... » Deák Ferenczről Pulszky Ferencz. (Felolvastatott a történelmi társulat martius 2-diki ülésében.) Pulszky Ferencznek Deákról ma tartott felolvasása holnap külön füzetben jelen meg a Franklintársulatnál. Czime a füzetnek : »Deák Ferencz. Jellemrajz. Irta Pulszky Ferencz.« Ara 60 kr. A Franklin-társulat szives volt már ma megküldeni nekünk e füzetet, a miért köszönetet mondunk neki. A felolvasás lenyomata 45 lapra terjed. Vázolja Deák egész életét. Feltünőleg rövid és halvány azon rész, mely Deák 67 óta kifejtett működéséről szól. Érdekes új adatokat tartalmaz a 48 előtti Deákról szóló rész, ebből idézzük a következőket: Az országgyűlés a nemzet megelégedése közt záratott be tavaszszal 1840-ben, másfél évvel berekesztése után gyűlt össze Pesten három országos bizottság, melyek közt legnevezetesebb volt az, mely a büntető törvénykönyv szerkesztésével lett megbízva. Az albizottság az anyagi rész kidolgozására , Klauzál, Bezerédj, Eötvös, Deák elnöksége alatt hozzáfogott a munkához s az én kezembe adta a jegyzői tollat, mig az eljárást Zsedényi elnöklete alatt Szalay szerkesztette. Deák ez időben mindennap öt órakor kelt fel s három óra hosszat sétálgatott. Nem egyszer kerültük meg igy egész Pestet vig s komoly társalgás közt; tiz órakor szivar mellett lakásán, az akkori Horváth-házban az uri-utczában dolgozni kezdtünk, két órakor a vadászkürtben ebédeltünk, ötkor ismét folytattuk az ülést, este Deák nem vacsoráit, télen gyakran a nemzeti színházba ment az akadémia páholyába Vörösmarty s Bajza mellé, nyáron fagylaltozni a czukrászkioszkba, de ismerősei már rendesen várták. Időről-időre Széchenyihez voltunk hivatalosak ebédre s estélyre. Batthyányi, kezdetben Dessewffy Aurél, Andrássy József gyakran, Kossuth ritkábban látogattak meg s félbeszakasztották munkánkat, Deák pedig szerette, ha a kérdések minél több oldalról deritetnek fel s a látogatókkal is megbeszélte a tárgyakat, melyekkel foglalkoztunk. Szerepem az volt: előadni a külföldi törvénykönyvek rendeleteit, kiemelve minden különbséget, mely köztök fennáll; ezután mindenki közülünk elmondta véleményét. De ak ilykor nehézségeket szokott támasztatni s ellenvetéseket tenni, végre reassumálta a vitát s felszólított, hogy a megállapodást formulázzuk. Amint ezzel egyenként elkészültünk, mindegyik felolvasta a maga szerkezetét, melyben ő, majd mindig tréfásan, hol hibát, hol hiányt talált, végre maga hozzálátott a formulázáshoz, felhasználva az elkészült anyagot, melyet oly alakba tudott önteni, hogy azt nemcsak ügyvéd és biró, de még a műveletlen paraszt is megérthesse. — A mint egy fejezet igy elkészült, lefordítottam németre s megküldtem Mittermaiernek Heidelbergben, hogy észrevételeit velünk közölje s mi ezeket tekintetbe vehessük. Így készült el azon javaslat, mely annak idejében a külföldi szakférfiak figyelmét és helyeslését kiérdemelte. A munkának főleg két sajátsága volt, melyekre külföldi törvénykönyvekben nem találtunk előzményt, az egyik, hogy a büntetéseknek csak maximuma lett meghatározva, nem minimuma, hogy e szerint a bíróságok bölcs discretiójára erősen számítottunk, miután az enyhítő körülmények lélektani mérlegelését meghatározni nem lehet; a másik, hogy mindazon bűntényeknél, melyeknél a kísérlet is beszámítás és büntetés alá tartozik, a kísérlet mint külön bűntény szabatosan értelmezhetett s megfenyitése meghatároztatok. Az albizottság javaslata s azon elvek, melyekre alapítva volt, ide értve a halálbüntetés eltörlését, nem talált komoly ellenzésre az országos bizottság összes üléseiben, melyekben a curia legkitűnőbb tagjai, Majáth országbíró elnöklete alatt gróf Teleki József, Szerencsy a personális, Zarka, Vay Miklós stb. vettek részt csak a politikai bűnökre nézve, mind az értelmezés, mind az eljárás tekintetében lett szükséges a különvélemény, melyet ismét Deák szerkesztett. Ez volt a nagy férfi életének első korszakában a legfényesebb időpont; a Kossuth, Széchenyi s Dessewffy közt kiütött hírlapi harcz máris pártokra szakította a közönséget, de ekkor is az egész ország bízott Deákban, s csaknem minden megye kinevezte táblabirójává, mindenki benne látta a férfit, kit bölcsesége a nemzet vezéregyéniségévé jelölt ki; de a dicsőség poharában is megvan a keserű üröm, a Capitoliumot csak kevés lépés választja el a tarpéji sziklától, s ezen lépés kényszerűsége Deák-ra is reá volt mérve. Azon általános bizalom, melylyel az egész ország Deák személyéhez ragaszkodott, megijesztette a bécsi kormányt s a conservativ párt némely túlbuzgó tagja azt találta, hogy talán jobb lesz, ha Deák az 1843-iki országgyűlésről elmarad ; ez pedig mindamellett, hogy Zala vármegye büszke volt nagy fiára, kinek fényében a megye is osztozott, nem volt kivihetetlen, mert épen ekkor tűzték ki a bekövetkező országgyűlés teendőinek egyik főpontjául, hogy a nemesség a megyei közigazgatás költségeiben, az úgynevezett cassa domesticában birtokaránylag vegyen részt. Deák csak oly utasítással mehetett Pozsonyba, melyben a házi adó kérdése szabadelvű szellemben oldatik meg. Arra, hogy ez meghiusittassék, csak pénz kellett,s a vagyontalan nemesek felizgatása. A pénz előkerült, s egy bélyegzett egyéniség, Forintos, megkezdte a korteskedést az ősi nemesi adómentesség mellett, bevitte a bocskorosokat Egerszegre, s erőszakosan keresztülvitte a »nem adózunk« elvet a megyei értelmiség egyhangú nyilatkozatai ellen, megyeszerte pedig hirdette, hogy Deák a nemzet ellensége s hazaáruló, mert a nemest adófizető paraszttá akarja tenni. Az egész ország érezte ezen csapás súlyát, és Zala értelmisége szégyelte. Deáz látta, hogy ez egyenesen személye ellen van intézve, fájt neki, hogy személye miatt a közügyet támadják meg, s visszavonult sógorához a puszta szent-lászlói magányba, Csányi és Horváth, eddig legmeghittebb barátai, nem tűrték ezen állapotot, s elhatározták, hogy teljes erővel izgatni fognak az adó, s Deáknak követte választása mellett. Deák megkérte őket előbb, hogy halaszszák el izgatásukat s csillapítsák le az ingerült kedélyeket. Csányi azonban barátja aggodalmait nem osztotta, az izgatáshoz értett, s annak sikerét remélte, de megígérte, hogy az izgatások csak az ügyért fognak történni, s hogy legnagyobb figyelemmel vigyázni fog arra, hogy Deák nevére még csak távolról se borítsanak szennyet vagy árnyékot. Ez volt az ígéret, de tettleg úgy folyt a korteskedés, mint más megyékben, pénzzel, borral, Deák zászlaja kitűzésével, sőt vérengző erőszakkal. Deák csak a gyűlés előtti napokban tudta meg mindezt, s határozottan kijelentette, hogy ily körülmények közt a vérrel fertőztetett mandátumot el nem fogadhatja, szíves esze egyiránt tartóztatta a követség elvállalásától. Megírta tehát az első alispánnak, hogy a követséget még akkor sem vállalhatja el, ha a házi adó tárgyában az igazság szent szava diadalt nyerne, s felkérte, hogy ha megválasztását szóba hoznák, jelentse ki ezen komolyan megfontolt nyilatkozatát, sőt ha szükséges, levelét is mutassa elő. Másnapra meglett a közgyűlés és követválasztás. Csányi s Horváth s valamennyien elhatározták, hogy Deák nyilatkozatát semmibe nem veszik, őt követül megválasztják s a mandátum elvállalására kényszerítik. Az adó felkiáltással fogadtatott el, Deák s Kerkapolyi követnek választattak s egy küldöttség tüstént Puszta-Szt.Lászlóra ment ki s őt a választásról értesítette. Deák most is visszautasította a bizalmat, mert, amintha az á 1-nak írt levelében elbeszéli, a credentionalison, melyet Zalának Rt. ily módon történt választás után neki kiadnának, vérfoltokat látna, az országgyűlésen a választási kihágások korlátozása felett szivének érzése szerint szólni nem merne, mert minden arezon olvasná azon szemrehányást, hogy ő is a korteskedés sokoldalú mesterségének köszönheti jelen állását, hogy ő is hordókban s barátai erszényében lelte fel a közbizodalmát, hogy az ő választása is 30,000 írtba került s áldozatul hat embernek el kellett esnie, s hogy az ember százankint el nem hullott, csak a katonaság közbejöttének tulajdonítható. A következő nap még kínosabb volt reá nézve : ki kellett ürítenie fenékig a csalódás ürömpoharát. Lelki fájdalmát, s jellemnemességét legjobban tükrözik vissza saját szavai azon nagy levélben, melyet másnap K 1a az á 1-nak irt; ime egy töredék belőle: »Tegnap vagyis September 2-án, a mint a másodalispánnak ígértem, bemenek a közgyűlésre, s előadtam, hogy a követséget elvállalni lehetetlen, és előadtam okaimat, majdnem úgy, mint neked e levélben irom. Felszólalt utánam Csányi László, utána nemsokára Horváth János, kik a korteskedésnek főnökei valának, s elmondák, hogy nekem az országgyűlésre okvetlenül föl kell mennem; csak bennem van a megye rendeinek bizalma; én ezzel tartozom a hazának, s több eséseket; de mindezeket oly indulatos kifakadásokkal tevékt személyem ellen, hogy szivem vérzett, látván, miképen bánnak én velem azok, kik magukat legjobb barátimnak nevezték. Én érzem, hogy az iránt, ki egykor barátom valt, nyilván a közgyűlésen még akkor sem tudnék ily hangon szólani, midőn legundokabb vétkei miatt barátságomat elvesztette; nem tudnék ily hangon szólani legalább a régi barátság emlékéért. Csányi nyilván és szemembe kinyilatkoztatta, hogy tisztelete irántam megcsökkent, Horváth Isten elleni vétekkel vádolt, és a haza iránt hűtlennek, Zala megye ellen hálátlannak nevezett; szólottak mások is keserűn és élesen; voltak, kik a megye birodalmának emliték elvesztét, mások gyávaságról vádoltak. És midőn ennyi keserű kifakadások méltatlanságát érezve, az elfojtott fájdalomnak kínos kifejezése ült arezomon s könyek fakadtak szemeimből, egy barátom, kit eddig oly szívesen szerettem, ki valóban közel állott szívemhez, éles kifejezésekkel támadott meg: hogy én miért nevetek oly hidegen? és miért gúnyolom ki ötét előadásáért? Istenemre mondom, még ez életben távolabb nem volt tőlem nevetés, mint e pillanatban; éreztem én, hogy ő maga soha meg nem értett, ha még e pillanatban is képes volt az arcom fájdalmas kifejezését félreérteni : nekem ez kétszeresen fájt, de szemrehányást nem tettem neki, hanem kijelentem, hogy őt sérteni szándékom nem volt, de ha talán akaratlanul sértettem, nyilván megkövetem. Órákig tartott ezen ülés, melyben engem kértek ingatlan határozatom megváltoztatására, de egyszersmind keserűen korholtak éles kifejezésekkel.Voltak ugyan, kik szelíden és nyájasan szólottak, s ezeknek szava jól esett; de mások, igen sokan éreztették velem, hogy a szeretet és barátság boszuvá és gyülölséggé változott kebleikben. Végre egy ifjú ember, ki a múlt országgyűlés alatt írnokom volt, tőlem csak fellépésre állva, nekem szemközt fordult, s dorgáló hangon komoly leczkéket adott a hazafiaságról és a hazafinak kötelességéről; elmondá, hogy czikornyás beszédemnek okai gyengék és üresek valának, gyávasággal vádolt, mert a követséget el nem fogadom, minthogy — állítása szerint — vagy életemet, vagy értékemet féltem, ezt pedig mind a kettőt a hazáért feláldozni kötelesség. így tartott ez — mint mondom — órákig. A fájdalom könyeket fakasztott szemeimből, a könyek majd elfojtották szavamat, ajkaim reszkettek, szívem vérzett,mert a legérzékenyebb sértések barátaimtól származtak, és nem találkozott senki a számos gyülekezetben, aki személyem védelmére mellettem szót emelt volna; elmondom én, hogy hiszen én tiszta meggyőződésemet és lelkiismeretem szavait követem, mert hiszem és érzem, hogy a követséget elvállalnom nem szabad és nem lehet; ha nézetem hibás is, de mindaddig, míg a meggyőződés ingatlan áll lelkemben, azt semmi tekintélynek fel nem áldozhatom; és azért, hogy ezen meggyőződésem a megyei rendeknek véleményétől eltér, megvetést, gyűlölséget nem érdemiek; és azért, hogy lelkiismeretemnek szavait követve cselekszem, reám senki méltatlanság nélkül nem neheztelhet; de szavaim sikertelenül hangzottak el, és a RR. elhatározák ismét, hogy kívülem más követet nem választanak ; reám parancsolnak, hogy követül elmenjek, sőt a főispán a törvényes büntetést is emlegette; de én határozatomat meg nem változtathatva kijelentem, hogy arról, mit a RR. említenek, miszerint lemondásomat el nem fogadják, még itt szó sem lehet, lemondásra szükség nincs, mert én ez elválasztást soha el nem fogadtam, sőt az ellen még a választás előtt is nyilatkoztam, törvényes büntetés tehát annyival inkább nem érhet, mivel én már két országgyűlésen eleget tettem a törvény parancsolta kötelességnek; a megyének ellenben kötelessége követet választani, mert azt a törvény parancsolja, és én ezen törvénynek teljesítésbe vételét,mint Zalának egyik státusa, kívánom. Ezen szavaim is sikeretlenek valának; a főispán kimondotta a végzést a fentebbi értelemben, és én a jegyzőkönyvbe kértem iktattatni, hogy a követséget el nem fogadtam. Zúzott kebellel és feldúlt kedélylyel hagytam el az ülést, sokan barátim közül hideg megvetéssel fordultak el tőlem, ülésen kívül is. Csányi és Horváth csak egy pillanatra sem méltattak, és összezúzták azon barátságos viszonyokat, mik eddig itt köztünk léteztek; tudtam, hogy érteni kevesen fognak engemet — sokan érteni nem akarnak, sokan félre is értenek; de hogy ily epés indulattal, ennyi haraggal s mondhatom gyülölséggel találkoztam Zalamegyének gyűlési teremében, s jó barátaim közül is sokan elfelejtve minden szives indulatot, elfelejtve minden édes köteléket, ily módon viseljék magukat irántam, — ez megvallom, váratlan volt előttem. De a tiszta öntudat fenntartja talán lelkemnek erejét, s bár hiszem s érzem, hogy a hazában is igen sokan érteni nem fognak, biztosan remélem mégis, hogy lesznek jó emberek, kik félre nem értenek, felfogják állomásomnak kellemetlenségét s látják, s velem együtt érzik, hogy a jelen körülmények között másképen cselekednem lehetetlen volt. Biztosan remélem, sőt igen erősen hiszem, hogy ti barátim, cselekvésem megítélésében felejteni fogjátok egy pillanatra azon barátságos óhajtástokat, hogy bár körötökben volnék, és mellőzve a személyes érdekek tekintetét, úgy nézitek elhatározásomat, mint azt nézni kell, minden elfogultság nélkül. És elmondjátok majd, hogy bármenynyire szeretnétek is jelenlétemet, ilyen előzmények után, ily zúzott kebellel nem kívánjátok, hogy az országgyűlésre menjek; a körülményeknek minden oldalát, s egyéniségemnek minden jó és rész tulajdonságait tekintetbe fogjátok ti venni és nem kárhoztatjátok, a mit én annyi küzdés s oly komoly megfontolás után határoztam el magamban. A ti kárhoztatástok volna a legkeserűbb pohár, mi ezen esetben még reám várhat, pedig — Isten tudja! — keserű volt az is, mit eddig ürítenem kellett, és ha tán ti nem helyeselnétek lépésemet (ezt még csak gondolni sem merem, gondolni nem akarom), de ha mégis megtörténnék, hogy nézeteitek mások volnának, s