Pesti Napló, esti kiadás, 1876. március (27. évfolyam, 50-75. szám)
1876-03-01 / 50. szám
50. szám.__________________________________________Budapest, Szerda, martius 1.1876.______________________________________27. évi folyam. Szerkesztési Iroda s — Ellőfizetési feltételei«: Barátok tere, Athenaeum-épület Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki-A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe* M adás együtt: intézendő. II I ll V I I I I I AI A IMI Ml 3 hónapra 8 frt - kr.-2 hónapra 12 frt - kr. H U * ■ ■ H ■ H I^M ■ 11 H H H H Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint) Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak ll ■ H ■ ^M ■ m m ■ H H Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bér* Kéziratok nem adatnak vissza. i| | II I « LM I I I I “'T “pJ*n t8r,é“ mindenkor » hó ««“d**1 “4mi“*uk-EUa.d6-szivatal t mJLm mJmadM wJLm mJLm tJLm \ mLJL mJLm mJLmM szintúgy előfizetések Barátok-tere , Athenaeum-épület, a Pesti Napló kiadó-hivatalába a Vp anyagi részét UMA közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül ESTI KIADÁS, Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők, küldendők. Budapest, mártius 1. Ma már nem szenved kétséget, hogy a Carlista lázadás elfojtatott. Magadon Carlos Francziaország vendégszeretetét vette igénybe, s a párisi kormány megbizásából azonnal eltávolíttatott a határról. A paul prefét tudtára adta, hogy a menedékjog fenn van ugyan számára tartva, de ideiglenesen csak a franczia állam északi vidékein lakhatik, s Pyrénees megyéből, mely a spanyol földdel határos, azonnal távoznia kell. Kíséretében vannak legközelebbi rokonai, kikkel valószínűleg nem sokára Angliába megy. A lázadás tehát elfojtatott és pedig ezúttal a fegyver erejével. Nem került convenióra a dolog, nem volt a lázadók körében áruló, akit harczaik sikertelenségéért bűnbakul használhatnának. Összes vezetőik hívek maradtak a praetendenshez, s vagy elestek a csatamezőn, vagy Francziaországba menekültek. A mozgalom leveretett és pedig egyszerűen azon okból, mert nem volt benne életerő; a törvény erősebbnek mutatkozott a zendülésnél, a nemzeti souverainitás és népfelség erősebbnek a »legitimitásnál.« A vereség olyan teljes és gyökeres, hogy a carlismus aligha fogja többé kiheverhetni. A fényes eredmény már a múlt nyáron elő jön készítve. A madridi kormány a legnagyobb erélylyel szaporította a hadsereget, látta el hadiszerrel s azután egységes vezetés, részletesen megállapított haditerv alapján indíttatta meg a hadműveleteket. A hadjárat véres harczok közt, de folytonos siker mellett folyt. Egyfelől Quesada, másfelől Moriones és Loma tábornokok, kik mindnyájan a legteljesebb összhangzatban működtek, Biscayából és Gruipuzcoából űzték ki a lázadókat ; egy részük elfogatott, másik részük szétveretett. Ugyanakkor Primo de Rivera serege Estella ellen intézett hatalmas támadást, s az erős helyet nemsokára birtokába kerítette. Ezután Vera és Tolosa bukása következett, s a már alig 10.000 főnyi carlista sereg az alsasuai hegységek közé szoríttatott. Itt azonban a sereg nem sokáig volt képes az erélyes támadásnak ellent állani, lerakta a fegyvert s dán Carlos Pampelonát északon megkerülve, a franczia határhoz sietett, melyet Roncevallesnél csakugyan elért. Ezzel a csatatéren folyó véres tragoedia be van fejezve. Most a békés pacificatió műve fog következni. Alig, hogy az ország a carlismus nyavalyájából megszabadult, máris megkezdődött az udvari cselszövények idénye. Izabella exkirályné Madridba akar visszatérni, hogy ott középpontja legyen a reactionarius és ultramontán fondorlatoknak. Fiát, Alfonz királyt anyjának hazatérési szándéka a legkellemetlenebb helyzetbe hozta ; sem ellenezni, sem jóvá hagyni nem merte s a határozathozatalt ez ügyben a minisztertanácsra bízta, mely azonban még nem tárgyalta az ügyet. Az exkirályné hazatérési szándéka mindenütt igen kedvezőtlen hatást ten. Félnek tőle s ama befolyástól, melyet fiára gyakorolni fog. A franczia politikai élet teréről kevés újabb mozzanattal találkozunk. A választási mozgalom uralkodik a helyzeten, de minthogy a pótválasztások eredménye keveset módosíthat már az uj kamra többségi viszonyain s legföljebb még inkább szaporíthatja a köztársasági majoritást, egészben véve nem igen érdekes. Fontosabb azon hir, hogy Gambetta Audifiret-Pasquier herczeg által tudtára adatta Mac-Mahon tábornagynak, hogy pártjával kész Dufauret támogatni, ha ez a balközépből alakítja kabinetet. Ez irányban már folynak az alkudozások elsősorban Perer Kázmérral a belügyi tárcza átvétele végett. A nehézségek hír szerint abban állanak, hogy Mac-Mahon az új kamrákat megnyitó elnöki üzenetben a radicális eszmék ellen akar kikelni. Perrier úr viszont azt ajánlja, hogy az üzenet határozottan conservatív legyen ugyan, de ne támadjon meg senkit. Ez ügyben valószínűleg egyezség fog sikerülni. Gambetta engesztelékeny befolyása mindenekelőtt az amnestia kérdésében fog érvényesülni. Ez ügyben a szélsők nagy agitatiót készülnek kifejteni, ámbár legközelebb tartott értekezletükön maguk is azon nézetnek adnak kifejezést, hogy az idevágó indítvány megtételét jó lesz minél későbbre halasztani. A román kormányt, mely alig két héttel ezelőtt jön újjáalakítva, most új veszély fenyegeti. Tegnapelőtt a pénzügyminiszter nyolcvan milliós kölcsön-törvényjavaslatot terjesztett a kamra elé ; ez összegből 30 millió a deficit fedezésére, 50 millió vasútépítkezésekre fog fordíttatni. E javaslat olyan rosz hatást tön, hogy Ghika Demeter herczeg, a képviselőház elnöke, rögtön kijelentette, hogy ellenzi azt. Ennél fogva a ház elnökségéről is leköszönt, s noha a ház a lemondást el nem nem fogadta, Ghika úr ragaszkodott hozzá,és az új elnökválasztás ma tartozik. Minthogy a tekintélyes Ghikatöredék a kormánynak felmondotta a barátságot, a kormány nem számíthat többé biztonsággal a többségre. Az ismeretes pánszláv és orosz tábornok, Fadejeff úr furcsa meghívásban részesült legutóbb. Az angol képviselőházban az a hír volt elterjedve, hogy Fadejeff tábornok egyptomi hadügyminiszterré neveztetett ki. Ez ellenében Rourke angol államtitkár tegnapelőtt kijelentette, hogy a khedive a tábornokot az orosz kormány jóváhagyásának fenntartása mellett az egyptomi hadsereg újjászervezésével bízta ugyan meg, de nem nevezte ki hadügyminiszterének. A „Pesti Napló“ tárczája. Az Ara. — Egy aggastyán elbeszélése. —• Turge nje w tol. I. Jó, hát elmondom történetemet. Csodálatos egy történet ez! Ennek a századnak az elején, 1801-ben esett. Épen tizenhatodik évembe léptem, és atyámmal, nagynénémmel és egy unokafivéremmel Rjasonban, az Oka partjának közelében, kis faházikóban laktam. Anyámra nem emlékezem ; ő férjhezmenetele után körülbelül három évre halt meg. Kívülem nem volt atyámnak több gyermeke. Atyám Porfirija Petrowits, békés, igénytelen, beteges ember volt; foglalkozása pörös és egyéb ügyek vezetése; régente hozzá hasonló emberek jégcsavarónak, konkolyhintőnek és csalánfajzatnak nevezték; ő maga magát prókátornak mondotta. A háztartást nővére, nagynéném, egy ötven éves agg szűz vezette; atyám is már megütötte a negyvenet. Nagynéném egy megátalkodott nyelves teremtés, vagyis inkább igaz nevén képmutató, szószaporító volt, ki orrát mindenbe beleütötte. Természete sem olyan volt, mint apámé, hanem jóval rosszabb. Nem éltünk szegényesen, de azért igen takarékosan. Atyámfiuk még egy regori nevű testvére is volt, akit azukasz szavai szerint, izgató tettei és jakobinus gondolkodásmódja miatt még 1797-ben Szibériába száműztek. Jegor fia, David unokabátyám, atyám házához került, s velünk élt. Csak egy évvel volt idősebb nálam , de én azért meghajoltam előtte, s engedelmeskedtem neki, mintha már nagykorú lett volna. Nem volt ostoba fiú, sőt határozott jelleme is volt. Válla araszos és csontos, arcza szögletes, szeplős, haja hirtelen szőke, szeme szürke és apró, szája széles, orra rövid, ujjai is rövidek, egy szóval korához mérten erős, megtermett gyerek volt Nagynénénk ki nem állhatta. Apám bizonyos tekintetben tartott tőle, vagy úgy érezte magát vele szemben, mintha vétett volna ellene valamit. Azt neszelték, hogy Dávid apja nem került volna Szibériába, ha atyám szája el nem jár és testvérét cserben nem hagyja. Mindketten a gymnasiumba, s egy osztályba jártunk. Tanáraink meg voltak velünk elégedve, sőt velem jobban, mint Dáviddal... Éles emlékező tehetséggel bírtam, de tudva levő dolog, hogy a gyermekek erre nem sokat adnak, nem dicsekesznek vele, és igy Dávid ennek daczára kolomposom maradt. II. Azt tudjátok, hogy nevem Alexej. Mártius 7-én születtem, nevem napja pedig 17-ére esik. Régi szokás szerint, annak a szentnek nevét választották, melyet születésem után tizednapra ünnepeltek. Keresztapám bizonyos Anastasij Anastasjewits Putskow volt, vagy mint általán nevezték: Nastasej Nastasets. Álnok, fondorkodó, megvesztegethető hivatalnok és tetőtől talpig megromlott ember. A helytartósági irodából elcsapták, és vizsgálat alatt már nem egyszer állott. Atyámnak azonban igen jó hasznát vehette... . Együtt hajhászták és végezték az ügyeket. Alakja zömök, köpczös volt. Arcza, mint a rókáé, orra pedig hegyes. Szeme világos barna, ép mint a rókáé. És e két barnás szem szüntelenül pislogatott jobbra balra, míg orra folyvást mozgott — a szó teljes értelmében szimatolva a levegőt. Csizmáit sarok nélkül viselte, arczát rendszeresen rizsporozta; ez a vidéken nagy ritkaságok közé tartozott. De ő azt állitá, rizspor nélkül már nem élhetne, minthogy gyakran vetődik tábornokok és tábornoknék társaságába. Elérkezett nevem napja. Ekkor megjelenik Nastase Nastasejts házunknál. — Mindekkoráig kedves keresztfiam — mondá — még semmit sem kaptál tőlem; nézz ide, mit hoztam ma számodra! És ezzel zsebéből egy hatalmas ezüst órát, úgynevezett gombócz-órát vont ki, számlapján czifra, festett rózsabokorral és bronzlánczczal. Az öröm egészen elkábitott; nagynéném, Pelagea Petrovna azonban torokszakadtából kiabált: — Te tökfilkó, csókolj mindjárt kezet, csókolj kezet! — Én kezet csókoltam keresztapámnak, de nagynéném nem is ügyelve reá, tovább sápitozott. — Oh Nastasej Nastasejst atyus, — kiabálá, — miért is kényezteted úgy el! Minek neki még az óra ? Csak elpusztítja, mondom neked eltöri, öszszezúzza ! Atyám is bejött, megnézte az órát, s úgy félválról megköszönte Nastasejtsnek; azután behívta magával dolgozószobájába. — Ha azt hiszed pajtás, hogy ezzel megmenekülsz .... — hallám itt atyámat szólani. De nem volt tovább nyugtom, az órát zsebembe dugtam és egyenesen szaladtam Dávidhoz, hogy megmutassam neki ajándékomat. in. Dávid kezébe vette az órát, kinyitás figyelmesen megvizsgálta. A gépészethez nagy tehetsége volt, szeretett holmi vas, réz és egyéb ércz tárgyakkal elbabrálgatni; szerzett többféle szerszámot, szeretett srófot, kulcsot javítani, sőt újat is készíteni nem nagy fáradságába került. Dávid az órát ide-oda forgatta kezében. — Régi . .. rész ... — mormogta foga között (egyáltalán kevés szavú volt.) — Kitől kaptad ? — Toldá még hozzá. Mondtam, hogy keresztapámtól. Dávid két szürke szemét rám szegeszte. — Nastasejtől? — kérdé. — Nastasej Nastasejtstől. — Dávid az asztalra tette órámat, és szótlanul elfordult. — Talán nem tetszik! — kérdém. — Nem, nem azért... Hanem én helyedben Nastasejtől nem fogadtam volna el semmiféle ajándékot. — — Miért ? — Csak azért, mert piszkos ember, piszkos embereknek pedig nem szabad lekötelezettjének lennünk. Tudom, meg is köszönted szépen, sőt valószínűleg kezet is csókoltál neki ? — Igaz, nagynéném úgy akarta. Dávid mosolygottad, oly sajátságosan. Már ez szokása volt. Hangosan soha sem nevetett; a nevetést ő kishitűség, lelki szegénység jelének tartotta. Dávid szavai, és néma mosolya mélyen elszomorítottak. Ki tudja, — gondolom, — magában talán megvet! Talán engem is olyan piszkos, haszontalan embernek tart! Ő sohasem alacsonyítaná le magát annyira, hogy Nastasejtől ajándékot fogadjon el! Mit tegyek már most ? Visszaadjam az órát ? Lehetetlen! Megkísérlem Dáviddal beszélni, tanácsot kérni tőle. Azt felelte, hogy ő tanácsot senki fiának nem ad, hogy jól tudhattam, mit cselekszem. Tudhattam! — A rákövetkező éjjel, jól emlékezem, semmit sem aludtam: kétségek gyötörtek. Fájt a gondolat, hogy órámtól meg kell válnom; — oda tettem ágyam mellé a kis asztalkára; olyan kellemesen és csábítóan ketyegett !... De a gondolat, hogy Dávid megvet — és pedig megvet kétségkívül — elviselhetlen volt! — Reggel felé egy határozat érett meg bennem .. . Meg kell vallanom, sírásra fogtam a dolgot — de ismét elaludtam. Amint fölébredtem, gyorsan magamra hánytam ruháimat, és kiegyenesen az utczára. Eltökéltem,hogy órámat az első szegénynek odaadom, ki utamba akad. Alig távoztam házunktól, máris rábukkantam arra, amit kerestem. Egy körülbelül tíz éves kisfiúval találkoztam, ki mezítláb, rongyosan gyakran kujtorgott ablakunk alatt. Azonnal eléje ugrottam, s mielőtt gondolkozási időt engedtem volna neki és magamnak, megkínáltam órámmal. A fiú rám meresztő szemét, egyik kezét szájára tette, mintha attól félne, hogy megégeti, a másikat pedig kinyújta. — Vedd, vedd, — súgtam. Az enyém, neked adhatom. Add el és végy magadnak árán valamit — valami hasznosat. Isten áldjon meg ! Ezzel kezébe nyomtam az órát és rohantam nyílsebesen haza. Néhány pillanatra megálltam közös hálószobánk ajtajában, hogy kifújjam magamat, azután Dávidhoz léptem, ki épen öltözködését fejezte be és haját fésülő. — Tudod-e Dávid, — mondám lehetőleg nyugodt hangon, — megszabadultam ám Nastasejts órájától! Dávid rám nézett, és a kefével végig simította haját. — Úgy van, — folytatom, még mindig azon fontoskodó hangon, megszabadultam tőle. Jár itt egy szegény koldus gyermek, boldoguljon ez vele. David a mozsdára tette keféjét. — Azon a pénzen, amit érte kap, vehet magának valami hasznosat, — folytatom. — Valamit csak kap az óráért! Elhallgattam. — Szép história! — mondá végre Dávid, és a dolgozó szobába ment. Én utána. — És ha kérdezik tőled, hova tetted ? — fordult hozzám. — Azt mondom, hogy elvesztettem, — feleltem könnyeden. Egész nap aztán nem beszéltünk többet az óráról, de nekem úgy tetszett, Dávid nem csak hogy dicsérendőnek, hanem bizonyos fokik — bámulandónak találja tettemet. És teljes joggal! V. Két nap telt el. A véletlen úgy hozta, hogy a házban az óra senkinek sem jutott eszébe. Atyámnak egyik meghatalmazottjával volt kellemetlensége, úgy hogy nem maradt ideje órámra gondolni. De annál többet gondoltam rá én! Még a helyeslés, Dávid sejtett helyeslése sem vigasztalt meg egészen. Hiszen semmivel se adta jelét; egyetlen egyszer mondotta — akkor is csak mellékesen , hogy ily határozott bátorságot nem tett volna föl rólam. Annyi kétségtelen, hogy áldozatom kárral járt, s az elégedettség, melyet önszeretetem nyújtott, nem libbentette le a mérleget. Ekkor került hozzánk egy gymnasialista, a város orvosának fia, és elkezdett nagyanyjától kapott órájával dicsekedni, mely még csak nem is ezüst, hanem tompák volt. Végre már nem hallgathattam tovább, észrevétlenül kisurrantam a szobából azzal a szándékkal, hogy fölkeresem a szegény gyermeket, kinek órámat odaajándékoztam. Meg is találtam nemsokára, a babki templom csarnokában játszott több gyermekkel. Félrevontam és telebeszéltem fejét, hogy rokonaim folyvást zaklatnak, a miért órámat odaadtam, s hogy szívesen megfizetek, csak adja vissza. Eshetőségre összes vagyonomat, egy Erzsébet-korabeli rubelt is magammal hoztam. — Az órád már nincs ám nálam, — felelé a fiú kelletlen, siralmas hangon. Apám meglátta nálam, aztán elvette, ráadásul még meg is akart korbácsolni. Bizonyosan úgy loptad valahol, — mondotta, — ki volna olyan bolond, hogy órát ajándékozna néked, te ? — Ki a te apád ? — Apám? Profimits. — De hát kicsoda ? Micsoda ? — Az apám — obsitos katona — szerezsán. Azért csizmákat javítgat, talpal — ez a mestersége. Ebből éldegélünk. — Hol laktok? Vezess apádhoz. — Jó, elvezetlek. Megmondod neki, hogy te adtad nekem az órát. Mert különben mindig szememre hányja, aztán meg tolvajnak nevez. Anyám is folyvást zsörtölődik, hogy kiből szállt belém ez a tolvaj természet! Ezzel megindultunk lakásuk felé. Egy kis szobából állott ez, minden kémény nélkül, egy rég leégett és újra föl nem épült gyár hátulsó udvarán Profimisot és feleségét épen otthon találták. Az obsitos katona magas, izmos, szálegyenes aggastyán volt őszbecsavarodott, sárgás szakállal. Álla nem volt megborotválva, arczát és homlokát sűrű redők hálózták be. Felesége öregebbnek látszott, mint ő; apró vörös szemével ábrándosan pislogott, mely egészen elbújt, betegesen duzzadt arczába. Mindkettőjük testét ruha helyett, sötét rongyok födték. Elbeszéltem Profimusnak a dolgok mibenlétét s hogy miért jöttem. Egy szó nélkül hallgatott végig, mialatt merev katona tekintetét egyetlen pillanatra, sem vette le rólam. — Ez aztán a neveletlenség! — mondá tompa fogatlan bassusával. — Mi ? Úri eljárás ez ? És ha Petka nem lopta is az órát, azért mégis megérdemli — így —* egy, kettő, három! Máskor ne kötelezködjél urfiakkal. De ha úgy lopta, akkor nem csak ilyen egy, kettő, hármat érdemel! Kancsukát neki, katona módra! (Folyt. köv.) IV. Budapest, martius 1. (Ő Felségeik újabb adománya az árviz-károsultak részére.) A mai hivatalos lap a következő közleményt tartalmazza : »Ő császári és Apostoli királyi Felsége Maga, valamint Felséges Hitvese, Erzsébet császárné és királyné nevében az árvizek következtében Budapesten, valamint az ország többi részeiben segélyre szorult károsultak segélyezésére magánpénztárából további negyvenezer forintot legkegyelmesebben adományozni s ezen összegnek megfelelő elosztásával magyar miniszterelnökét megbízni méltóztatott.« (A kormány részéről) nemsokára ismét több újabb törvényjavaslat fog a képviselőház asztalára letétetni. Ezek közt leend — mint a »Nemz. Hit.« írja — a vallás- és közoktatási miniszternek két törvényjavaslata a polgári hatóságok előtt kötendő házasságokra s a nazarénusokra vonatkozólag. Az igazságügyminiszter is nemsokára beterjesztendi a bíróságok előtti nyelvhasználat iránti törvényjavaslatát, mely, mint halljuk, épen oly szabatos, mint erélyes határozmányokat foglaland magában a magyar nyelv államiságának biztosítása körül. A közlekedési miniszter a brassótömös-predjali vasútvonal kiépítése iránt terjesztend elő törvényjavaslatot, s az immár csaknem teljesen készen levő közmunka-törvényjavaslat benyújtásával sem fog soká késedelmezni. (A dohánygyártmányok roszasága) elvégre a pénzügyminisztert is egy körrendelet kiadására kényszerítette. Előfordulnak esetek, — úgymond a körrendelet — hogy a dohánygyártmányok minősége, azok rész csomagolása, vagy pedig az ellen emeltetnek panaszok, hogy valamely gyártmányban idegenszerű tárgyak találtattak. Hogy ily panaszokat egyrész alaposan megvizsgálni lehessen, másrészt pedig a valódi tényállásnak megfelelő intézkedések legyenek tehetők, utasíttatnak a körrendelet által a pénzügyigazgatóságok, hogy jövőre illető jelentéseik kíséretében egyszersmind a kifogásolt gyártmányt is terjeszszék fel. Azon esetre, ha egész gyártmány készletek ellen emeltetnék panasz, abból egy csomag eredeti sértetlen göngyben lesz bemutatandó. (Párisi nagykövetté) Apponyi Rudolf gróf helyére, mint a »Pest. Corr.« értesül Chotek gróf, jelenleg brüsseli követ fog kineveztetni, kinek állomását valószínűleg Müllinnen gróf külügyminiszteri tanácsos foglalja el. (Szerbia fegyverkezése.) Szerbia folytonosan fegyverkezik. W rede hg, az osztrák-magyar diplomatiai ügyvivő utazásából visszatérte után rögtön kihallgatást kért Milán fejedelemnél, bizonyosan ezen feltűnő körülmény miatt. Weiss nevű magyarországi lókereskedő, mint mondják, tetemes mennyiségű lószállítására kötött a szerb kormánynyal szerződést, e mellett több lovastiszt Bessariába ment lovakat vásárolni. A szerb hadügyminisztérium számos szerelési tárgyat, ezek között négy üteg Kruppágyut rendelt meg külföldön. A kormány ezen költségek ideiglenes fedezése czéljából, míg a kölcsön megköttetik, nagy összegeket kapott néhány szerb hazafitól előlegül. Kormánykörökben azon magyarázatot hallja az P. C., hogy a jelenlegi kedvező pillanatot a kormány fel akarta használni arra, hogy a szerb hadsereget, melyre évek hosszú során senki nem gondolt, lehetőleg felszerelje. Aktív közbelépés Szerbia részéről a három nagyhatalommal szemben nem képzelhető. (A romániai kamrák és az osztrák államvasuttársulat.)A bukaresti kamra febr. 22-iki ülésében egy interpellatio terjesztetett elő, mely igen közelről érdekli az osztrák államvasuttársaságot. Midőn 1872-ben a Straussberg-féle vasúti concessio az újonnan alakult berlini vasúti részvénytársulatra ment át, a román kamra határozottan kimondotta, hogy e részvénytársulat nincs jogosítva a vasút üzletét más társulatra átruházni. Tudvalevő azonban, hogy az osztrák államvaspályatársulat a romániai vonalat saját számlájára kezeli. A concessióval ellentétben álló ezen tényt hozta fel Bratiano György a kamra említett ülésében, kimutatván, hogy az államvaspálya kezelése szerfölött drága, amennyiben 76 százalékot nyel el,míg a jassy-sucsavai vonal csak 15 százalékot emészt fel. Agarics képviselő felszólíttatni indítványozta ennek következtében a kormányt, hogy a részvénytársulatot kötelességének teljesítésére utasítsa. — Ro s e 11 i miniszter napirendre térést indítványoz. Pascal azon esetre, ha a részvénytársulat a felszólítás daczára sem felelne meg kötelességének, az üzletet nyilvános árlejtés útján kívánja bérbe adatni. A kamra már-már elfogadni készült Agarics és Pascal indítványait, midőn Boeresco, a volt külügyminiszter, közvetítő indítványt terjesztett elő, mely el is fogadtatott. E szerint a kormány felszólíttatott, hogy figyelmét terjeszsze ki a concessio idézett rendelkezésének végrehajtására. Mondják, hogy a berlini felügyelő tanács nagyon szeretné, ha a romániai kormány fellépése folytán az államvasút kezeiből kivétetnének a romániai vonalak, amennyiben ennek következtében a vasútnak Románia által leendő átvétele iránti tárgyalások ismét meg fognának indulni. (Két herczegovinai békítő.) Mint a »P. C.«-nek Ragusából írják, több év előtt a herczegovinai Perovits testvérek nagyon magukra vonták a török kormány haragját. Lázítással vádoltalak, s később őrizet alatt Konstantinápolyba kísértetvén, onnan valamely kis-ázsiai városba internáltattak. E két testvér legújabban a nagy vezír által Konstantinápolyba hivatott, s legközelebb dús ajándékokkal ellátva Herczegovinába térnek vissza. Általános a meggyőződés, hogy a két Petrovits arra kötelezte magát, hogy tekintélyüket honfitársaik között azok megnyugtatására és kibékítésére fogják felhasználni. A »Pesti Napló« gyűjtése az árvízkárosultak javára. Lapunk mart. 1. reggeli számában kimutattunk: 1382 frt 3 kr, 5 aranyat, 15 frtot, 2 ez. frtos. Ez összegből ma (mart. 1.) délben átadtunk a belügyminisztériumnak a vidéki árvízkárosultak javára kétszázhatvankilencz frtot, Végh Ignáczné 25 frt C. Sz........................................................15 » Hosszú Anna szobaleány . 5 » Madzag Katalin .... 20 » König Mór.........................10 » Kun Sándor ügyvéd . . . 10 » Ybl Lajos 5 frt, ifj. Ybl Lajos technikus 1 frt, Ybl Miklós realista 1 frt . 7 » Kopácsy József .... 50 » Divald Adolf.........................50 » Báró Bésán János, aki a győri árvízkárosultaknak már 2 száz frtot adott)__________150 _______________ összesen 1724 frt, 3 kr, 5 db ar. 15 franc, 2 ezüst frtos. * * * tizenöt frankot; a budapesti vészbizottságnak kétszáz frtot o. é. Pénztárunkban maradt, ötvenhét frt. Az ár tz. mart. 1. d. e. Jelen tudósításunkat mindenekelőtt egy tollhiba helyreigazításával kell kezdenünk; reggeli lapunkban a budapesti vízállásról közölt kimutatás elé az van írva, hogy a Duna négy lábnyit áradt, holott a vízállási táblázatból, mely e szavakat követi, első pillanatra kitűnik, hogy itt csak négy hüvelykről lehet szó. A víz a fővárosban tegnap i. e. 9 órától ma délelőtt kilencz óráig öt és fél hüvelykkel áradt s a felső távsürgönyök alapján csak nem biztosan állíthatjuk, hogy a magas vízállás még néhány nap tartani fog, mert a magán után vett tudósítások szerint a Kárpátokban a hó most kezd olvadni s ez ismét uj tápot ad a Dunának, mi mindenesetre nagy csapás nemcsak a főváros vizboritotta részeire, hanem a Duna mentében elárasztott területekre is.Most már 8 napja, hogy a házak s egyéb épületek vízben állanak s ily hosszú ideig tartó vizbenállás még a legszilárdabban épült házakat is megrendíti, holott mint tudjuk legtöbb épület a vidéken vert falból, vályogból vagy összegyűrt szalmával kevert sárból áll, melyek a víznek nem bírnak ellenállani. 1838-ban a fővárosban az árvíz mindössze 5 napig tartott; mártius 13-án 22 láb magasban öntött ki. 15-én érte el az ár a legmagasabb fokot, a midőn is a vízállás 29 láb és 6 hüvelyk volt, mártius 16-án apadni kezdett s 17-én már eltakarodott. 1838-ban azonban nem volt oly nagy a viz mennyisége mint most, mert hogy akkor a viz 29 láb és 6 hüvelykig emelkedett, azt csak a Csepel szigeténél támadt jégtorlások által a víznek rögtöni duzzadása okozta. Most azonban a víz tömege sokkal nagyobb , a felső víztömegek lefolyása a jégtorlaszok, mintegy mesterséges zsilipek által, Bécs, Haimburg, Pozsony, Komárom, Esztergom, Vácz és Ercsinél időről-időre fel lett tartóztatva, így óriási mennyiségre növekedett föl, s febr. 24-én 24 1. és 16. volt s csak ezen természetes zsilipek elrombolása után folyhatott nagy sebességgel; egy ideig apadni is kezdett. A legnagyobb vízállás febr. 27-én 21 láb s aznap 7 hüvelykkel apadt le, azonban az olvadás folytán most újra árad s újabb aggodalomra ad okot. Az árvizbizottság Tavaszy Endre indítványára a ma d. u. 4 órakor tartandó fővárosi hatóság közgyűlésén következő jelentést tesz: Ő cs. és kir. apostoli Felsége a fővárosi árvizmenekültek részére, — a történelemben is páratlan fejedelmi kegyelemmel — budai várlakát is megnyittatta, továbbá a károsultak rögtön segélyezésére 11,000 forint. Felséges asszonyunk hazánk védangyala pedig 10,000 frtot adományozni kegyeskedtek. Az árvizbizottság ezen fejedelmi kegyekért —■ addig is mig a törvényhatóságnak alkalma lesz mély háláját nyilvánítani — feliratilag felkérte a m. k. miniszterelnök urat, hogy hódoló köszönetét a magas trón zsámolyához juttatni szíveskedjék. Mit is tisztelettel van szerencsénk a tisztelt közgyűlésnek bejelenti. Budapest, 1876. március 1-én. Sztupa György elnök,Nasztl Mór, Burghardt István, Tavaszi Endre, bizottmányi tagok.