Pesti Napló, esti kiadás, 1876. április (27. évfolyam, 76-99. szám)

1876-04-01 / 76. szám

76. szám,___________________________________________Budapest, Szombat, april 1,1876._______________________________________27. évi folyam. Szerkesztési iroda : _ Előfiizeté­si föltött­­ek: Barátok-tere, Athenaeum-épület. _______ _____ _____ _____ _______ _____ _____ - Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggelnél esti ki-A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Ti % Aj BHf5® ^ 3 hónapra 6 fit Thónapra 12 írt­­ kr. intézendő: H J­ 111 ■ I ü ü I I |H | 1 1 fl H Az esti kiadás postai kulü­nküldéséért felüdlfizetés évnegyedenként 1 forint. Bérmentetlen levelek csak innert kezektől fogadtatnak el. B Jf M I I l\| /I III JSS2SSL AtSAffiSSt* * “”l ._­*_**_ | I 1 ■ IA I I I \ H | I I I I Hirdetésen Kiadó-h­ivatal : «Ab wMmJk bAbf % 1 «JL tsAsss .IaJErmi szintúgy mint előfizetések Barátok­ tere, Athenaeum-épület. a JPesti 1STapló K­iad­ó-h­ivatalába A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli ESTI KIADÁS. Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők, küldendők. .... ^^———————mii— m­ i------------------------------------------——---------— ---------------------------------------------------.........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................stwuBaagsay^aji­r­­ i rendet szerető vezetése mellett ezen bíróság a kor­­ színvonalára emelkedett, most már nincs zsibvásár a­­ tárgyaló termekben. Most Themis templomába illő kegyeletes csend az, a­mi a belépővel azonnal elhi­heti, hogy itt az igazságszolgáltatás falai között va­gyunk. Örvendünk a cserének. A Budapest, april 1 Az osztrák és magyar kormányok közt Bécsben folyó kereskedelem-politikai tárgya­lásokról a következő levelet vettük: —1.— Bécs, mart. 31. A hivatalos látogatások és bemutatások után ma délben kezdettek meg az osztrák és magyar miniszterek között a tárgyalások. Nem szólhatok e tárgyalások érdemleges folya­máról, mert azt még a titok fátyola borítja s igy legfölebb csak találgatásokba bocsátkozhatnám. Min­­emellett nem tehetem, hogy egy adatot föl ne említ­sek, mely több tekintetben valószínű. Ez adat a tár­gyalásokban követett eljárási módra, s főleg az oszt­rák kormány részéről ez irányban elfoglalt álláspont­ra vonatkozik. Az osztrák kormány azon nézetben van, hogy a függőben levő kérdések közöl mindenekelőtt a vám- és kereskedelmi szerződés megújításának kérdése veendő tárgyalás alá; ezt követné a bankkérdés, s ezzel a jelenlegi tárgyalás befejezettnek lenne tekintendő. A fogyasztási adók s a vámvisszatérítés ügye az osztrák miniszterek nézete szerint elnapoltat­ok s a jövő évben a quota szabályozásával egyide­jűleg vétetnék tárgyalás alá. Azt, hogy a magyar kormány elfogadja-e ezen eljárási módot, önök jobban fogják tudni, mint én. Csupán csak azt kívánom még felemlíteni, hogy dr. Bazant, a kereskedelmi minisztériumban legújabban kinevezett udvari tanácsos ide megérkezett, s holnap fogja elfoglalni hivatalát. A folyamatban levő tár­gyalásokban az osztrák kereskedelmi miniszter olda­­lán fog résztvenni. Depretis olasz miniszterelnök, mint em­lítettük, március 28-án igen hosszadalmas nyilatkozatokat ten az új kormány programm­­járól. Rövid, általános bevezetés után Depre­tis a minisztérium legfontosabb teendőit egyenként felsorolta. Mindenekelőtt a választó rendszer s a tisztviselők anyagi állásának ja­vítását, a képviselői immunitás szabályozását, a bírói kar teljes függetlenségét, a törvény­­könyvek unificatióját hangsúlyozta. »Az egy­ház feletti őrködés kérdései — folytatta az­után — kevés szóval el nem intézhetők A viták, melyek e tárgyban olyan gyakran foly­tak, elég alkalmat adtak az ellenzéknek esz­méit kifejteni, melyekkel a kamra másik ré­szén ülő képviselők közül is igen sokan egyet­értettek. Kormányunk sohasem fog táma­dólag eljárni. Nem akarunk ellenségeske­dést, de nem táplálunk illuziókat a ki­engesztelésre nézve. (Tetszés a baloldalon, s a középen.) A minisztérium feladata azon törvényjavaslatokat is előterjeszteni, a­me­lyek az egyházjavak kezelésének néhány meg­oldatlan kérdését elintézi". Minden rabszol­gaság anyja a tudatlanság, s azért sietni fo­gunk a kötelező népoktatás ügyét újra fölkarolni.« A külpolitikáról ezeket mondá: » Meggyő­ződésünk szerint az utolsó években külpoli­tikánkat az jellemezte, hogy hatalmas esemé­nyek Európában azon meggyőződést keltet­ték, hogy Olaszország a rend és a béke egyik kezessége. A külügyekben nem csekélyebb okossággal fogunk eljárni, mint a­minőt elő­deink követtek. Olaszországnak jövőre a né­peknél is meg kell szereznie ama rokonszen­­vet, melyet a kormányok részéről már élvez.« Azután a hadsereg és a közmunkák ügyére, továbbá a vasúti kérdésekre s a pénz­ügyi viszonyokra térve át, kiemelte, hogy a kormány a megszavazott költségvetést nem lépi át s általában minden erejét az állam­háztartás egyensúlyának megszilárdítására fogja fordítani.« A szabadelvű közgazdasági iskolában növekedve föl ez iskola elveinek mindig hive maradunk ama kérdések lelki­­ismeretes megoldásakor, a­melyek a kereske­delmi szerződés megkötésének tárgyát képe­zik.« A programm úgy látszik nem igen lelkesült fogadtatásra talált. Egy franc­ia lap, a »Gazette« nagy feltűnést keltő leleplezéseket hoz egy nagy, titkos clericalis szövetkezetről, melynek szék­helye Francziaországban van, de mely a kül­földdel is igen élénk összeköttetésben áll. Az »Evenement« már februárban hozott a tár­sulatról némi közleményeket, melyeket akkor a Buffet-kormány alaptalanoknak nyilvánítta­tott. Most a »Gazette« így adja elő a titkos társulat alakulását. A múlt év szept. és oct. havában kezdették katholikus és royalista körökben belátni, hogy eljött az ideje a vá­lasztási propagandát előkészíteni. A nagy ul­­tramontán mozgalom vezetői kevésbé ismere­tes, de tevékeny emberekkel léptek összeköt­tetésbe, melyből azután a »Societé secréte de Jézus Roi« (Jézus király titkos társulata) fejlődött ki; a közlő lap a társulat köztevé­leinek és alapszabályainak birtokában van. E nagy összeesküvésnek feje, úgy látszik, de Ponton d‘Amécourt vicomte. Egy titkos kör­irat utasításokat ad az egylet tagjainak. A többek közt ezt mondja: »Minden cantonban kell, hogy egy tagunk legyen s később min­den községben kell egy tagot szereznünk. Különösen olyan férfiakat keressen föl ön, a­kik nem compromittálók s a közönséggel élénk összeköttetésben állanak. Az orvosok, az adószedők, a vasúti vonatvezetők, a do­hányjövedék tisztviselői, a mérnökök, keres­kedelmi utazók, levélhordók, stb. kitűnően segédkezet nyújtanak, ha elveinket vallják. Mindenütt bizottságot kell alakítani, a­hol három tag lakik. Alakítson ön szükség ese­tén több csoportot városrészek vagy ut­­czák szerint és kösse öszsze ezeket delegá­tusok által. Mi Párisban tanácskozó, jog­tudósokból és bírákból álló bizottságot ké­pezünk , mely nekünk a törvények meg­tartása körül irányt ad.­­ A törvénynek mindaddig engedelmeskedünk, a mig meg nem akar bennünket fojtani ; magasabb törvény tiltja az emberi törvénynek a tiszta lelkiismeretet elfojtani. Lelkiismeretünk kö­telességünkké teszi, hogy védjük azon nagy számú tagjainkat, a­kiknek helyzete nem tel­jesen független. A formula, melyet adunk, s melynek emlékezetben tartását kérjük be­tűk combinatiójának eredménye, melyek tit­kát csak több egyén bűnrészessége árulhatná el. Szövetkezésünk jelen műve, mint eddig, úgy most is a carlista-ügy támogatása. A vá­lasztási actió még csak az előkészítés müve. Minthogy minden erőfeszítésnek az a czélja, hogy a kath. kormányok támogattassanak, a kath. fejedelmek s az elnyomott kath. népek támogatják müvünket.« E leleplezések foly­tán rendelt el vizsgálatot a kamra több ultra­­montán képviselő választása ügyében. Hír szerint, az igen titkos társulat szervezetét fel akarják deríteni. Másrészt az ultramontánok a vizsgálatot úgy akarják meghiúsítani, hogy mindazon ultramon­tán képviselő önkényt leköszön, a­kinek választása ügyében vizsgá­lat van elrendelve. A dán törvényhozás tudvalevőleg már évek óta viszályban áll a kormánynyal. Leg­utóbb a helyzet ismét rendkívül feszültté len. A két kamra a budgettörvényre nézve nem birt egyetértésre jutni. A képviselőház A „Pesti Napló“ tárczája. 11 e 11» h. — Regény. — Irta : Fenillet Octáv. (Francziából.) I. A lovag, kit amott aranyos fegy­verzetben látsz, a vitéz Laur Calco, Pont d’Argant ura, a másik meg Quirocle nagyherczege, a rettene­tes Micocolembo. Don Quijote, Finstere déli partján, az óczeán egy kis öblé­nek hátterében húzódik el F ... falu, mely gyönyörű viseletű szép asszonyokat rejtett mindaddig, mig fes­tők nem kerültek ide. Mikor ez a szerencsétlenség megesett, a falu asszonyai megtudták, hogy nagyon is eleven színűek, nagyon is be vannak burkolva; nemzeti viseletüket ügyetlenül kezdték felvenni és anyáik főkötői alatt úgy néztek ki, mintha ki volná­nak cserélve. 1795-ben valóságos tünemény volt az a boldog nyugalom, melyet e kis falu élvezett, a­mint egész béké­sen terült el a világtenger és a forradalom között. Mind ez ideig kevés ujonczot szedett a bretagnei fel­kelés a félsziget e­sztélén. Igaz, hogy a köztársaságot nem kedvelték meg, kivált mióta ez az érsekségi me­gyéből departement-t , csinált. A falubeli halászok nem nézték épen egy­­kedvűen a »comité du salut pu­blic« hatalmának jelvé­nyeit; fel is tették magukban, hogy csatlakoznak Cor­puerau és Bois-Hardy csapa­taihoz; de, hogy a com­nité beérte a puszta jelvények­kel, nem bántotta bárkáikat, feleségeiket, házaikat, felhagytak tervükkel; vén rectorukat, noha akkor na­gyon eljárt a szája, a kormány ignorálta vagy meg­tűrte ; a jámborok látták, hogy a köztársaság megfe­ledkezik róluk ; hát eltökélték, hogy ők is elfeledik a köztársaságot. Ilyen okos és nagylelkű indulattal voltak F. . lakói a nemzeti convent irányában. De a kölcsönös türelem eredményezte harmónia 1795 junius 12-én reggel megzavartatott; a helység tisztességesebb ki­nézésű házainak kapuin puska agyakkal zörgettek. A lakók felriadtak és nagy bámulatukra a templomté­ren a köztársaság gránátosainak kék egyenruháit és veres tollait vették észre. Mintegy ötven legény, élükön két lovastiszt betörtek a helységbe, megszeg­ték a semlegességet, pedig a tények­­tanúságánál fog­va jogot formált erre a kis zugoly, melyet a forrada­lom nyomai eddig még nem érintettek. De a tisztek békéltető biztatásai, a katonák barátságos magaviselete lecsillapította a falubeliek ijedelmét. Már most csak azon töprenkedtek, hogy mi czélja lehet az expeditiónak. A katonák kevesen voltak ugyan, de az egyik tisztnek magas rangja ar­ra látszott mutatni, hogy e katonai kirándulásnak czélja nem épen jelentéktelen. A kis szakasz mögött egy bretagnei paraszt, ősi nemzeti viseletben, több hátas lovat vezetett, a­mi, az amúgy is megfej­thetlen eseményt még titokszerűbbé tette. A­míg a jámbor halászok ezen a rejtélyen tör­ték a fejüket, egy más, nem kevésbé szokatlan lát­vány lepte meg őket. Az öböl déli részén egy angol­nak látszó fregatt jelent meg,mely nyilván a part felé tartott, amennyire ezt egy ekkora hajó egyáltalában megpróbálja. Ez a második esemény aztán megadta a ma­gyarázatot az elsőre; világos, hogy a fregatt ellensé­ges csapatot akar partra szállítani és a reggel érke­zett katonáknak az a feladatuk, hogy e partraszállást meggátolják. Könnyű volt a harcz kimenetelét előre látni, ha az ember megnézte az ötven főnyi csapatot és elgondolta, hogy a fregatt széles falai hány embert rejthetnek. A közaggodalom véget ért, de a legújabb felfedezés épen nem keltett teljes megelégedést, mert meg kell adni e népségnek, hogy a vén Anglia szí­neit ép oly rosz szemmel nézte, mint a franczia köz­társaság jelvényeit. Sajátságos, a fregatt megjelenése épen azon gondolatokat keltette a katonákban, mint a halá­szokban. Ezek a derék katonák nyers, de kegyeletes fiai a köztársaságnak, melynek mindennapi kenyere a hő­siesség; meseszerű vitéz tettek zajában nevelkedtek; a nagy emlékek, a nagy tettek szülte hazafias kevély­ség töltik be kebleiket. A roppant egyenlőtlen harcz­­ban, mely rájuk várni látszott, nem láttak semmi megdöbbentőt. Egy csoportban egyébiránt élénk vita folyt e kérdésről, a fiatal gránátosok a fenyegető válsággal szemben szükségesnek látták tanácsot kérni egy ösz­­becsavarodott bajuszú őrmestertől. Ez az ember, neve Bruidoux, nem sietett a le­gények kérdésére felelni; jónak látta előbb lehetőleg megóvni a maga tekintélyét. Kivette koczkás zseb­kendőjét, óvatosan kiterítette a földre, és bizonyos enyelgő méltósággal ereszkedett le e szerény szőnyeg­re. Azután a kis dohányzacskóból kimért fogások­kal megtöltötte kurtaszáru cseréppipáját, nagyon vi­gyázva, nehogy a drága dohányból valamicskét el­szórjon. Leegyengette a pipába töltött dohányt, aztán kovát vett ki a zsebéből és nagy körülményességgel meggyújtotta a taplót. Mikor már rágyújtott, fogai közé vette a pipaszárat, végignyújtózott a homokon, fejét kezeire támasztotta, hatalmas füst­­­fellegeket t­eregetett az égnek, aztán rákezdte a szót: — Már most halljuk csak Colibri, miféle ellen-­­­vetést volt szerencsém tőled hallani ? — Én nem mondtam semmit őrmester úr, fe­lesé az ügyetlen fiú, kit Bruidoux Colibri néven szólí­tott, hanem a pajtások mondják, hogy az a nagy fene hajó egy csomó ci-devant-ot fog partra rakni és mi azért vagyunk itt, hogy ezt megakadályozzuk. Hi­szi-e ezt őrmester úr ? — Erre a kérdésre, felesé Bruidoux, az írás­tudók tán ötven feleletet is adnának ; én azonban csak kettőt mondok; primo azt, hogy hiszem, secundo azt, hogy remélem. E szavak oly­a­król eredtek, hogy sibylai tekin­­télylyel bírtak, a fiatal gránátosok lopva egymásra néztek és fejcsóválás által közölték egymással titkos gondolataikat. — Őrmester úr, folytatá Colibri félénken, fel kell tennem,hhogy hajókázott is egy kissé, mikor Ame­rikában hadakozott. — Természetesen, Öcsém, mert mikor én az új világba utaztam, kocsiutat még nem találtak oda, az óc­eánt átúszni meg ép oly bámulatos nehézségekkel járt, mint mai napság. — No hát akkor bizonyosan tudja, hogy hány ember fér egy olyan hajóba, a­minőt most látunk ? — Egy ekkora hajón, felelé Bruidoux nyugod­tan, láttam vagy tizenötszáz gyereket szőröstül-bö­­röstül, aztán voltak köztük, a­kik hegedültek és kö­nyökeikkel csak oly szabadon mozogtak, mint akár egy vak muzsikus a piacz közepén. — Így hát azt gondolja őrmester úr , hogy a fregatt vagy ezer embert szállíthat partra ? Kérde­­zősködik Colibri, kiben Bruidoux szavai borús sej­telmeket keltettek. — Azt bizony megteheti és oly könnyen, mint a mily könnyen én köpni tudok. Hát aztán, fiú ? —• Mi csak ötvenen vagyunk, jegyzé meg Co­libri habozva. — Nos? viszonzá Bruidoux. — Egy emberre húszan jutnak. — Légy oly szives és mondd meg,minek hívják azt a színes rongyot, mely az árbocz tetején fityeg és már szemet kezd nekem szúrni ? folytatá a vén katona. — Az angol lobogó, mondá Colibri. — Helyes! már most légy oly kegyes és jut­tasd eszembe annak a drága ékszernek nevét, jelzőit és tulajdonságát, mondá Bruidoux és egy háromszinü lobogóra mutatott, mely a gúlába rakott fegyverek felett lengett. — Az a köztársaság zászlaja. — Az egy és oszthatatlan köztársaságé,polgár­társ. Hát öcsém, oly­an időket élünk, hogy a legkelle­­metlenebb találkozásoknak vagyunk kitéve; ha va­laha véletlenül porosz, angol vagy más fajta szövet­séges sereggel találnál szemközt állani, akkor egy ilyen rongyot tűzz az ellenség vezérének tarkójára és majd meglásd, hogy egész seregével együtt hátat fordít, mint akár egy fiatal uracs, mikor a mama sza­kácsa leforózza. — De őrmester uram, ha verekedni jöttünk, mire valók a hátaslovak, melyeket az a hosszuhaju parasztember utánunk vezetett. — Hát azok nyilván előkelőbb foglyok szá­mára valók, felelé az őrmester némi gondolkodás után. — Nini! kiáltá egyszerre Colibri, a fregatt megállott! (Folyt, köv.) nem akarta megszavazni az uj ágyuk beszer­zésére s a szegény tanítók támogatására a kormány által kért s a felsőház által jóvá­hagyott összegeket. Mártius 27-én a képvi­selők igen csekély többséggel végkép meg­hiúsították az egyetértés létrejöttét. Ennél­fogva a király tegnapelőtt a képviselőházat feloszlatta. Budapest, ápril 1. (A c­s­e­n­d­ő­r­s­é­g.) Az »ESr« közli: Ő­felsége elhatározta,hogy az erdélyi és horvát-­­­országi csendőrség ezután a magyar kormány alatt legyen teljesen és véglegesen, még­pedig a honvéd­ügy­érség alatt a katonai állásra vonatkozó min­den szempontból, s a belügyérség alatt a személy- és vagyonbiztonság fenntartását c­élzó feladatát ille­tőleg. (A szerb hábor­u­p­árt és a kormány.) Belgrádból írják, hogy mióta a háborupárt ismeri a külügyminiszter azon nyilatkozatának tartalmát, me­lyet az Osztrák-Magyar monarchia és Oroszország képviselőinek adott, azóta a párt dühöngésében nem ismer határt. E nyilatkozatnak kötelező erejét nem akarják elismerni s nagy zajjal követelik a kormány vagy legalább Pavlovics külügyminiszter visszalé­pését. G­r­u­i­t­s, a Ristits-kormány belügyminisztere a múlt hó utolsó napjaiban Bécsbe utazott magán­ügyekben , a közönség azonban azt hiszi, hogy itt po­litikai küldetésről van szó. Al­i­m­p­i­­­s Ranko senator, miután B­i­r­b­i­j a bosnyák felke­lő­vezérrel néhány nap előtt értekezett, Cettinjéből megérkezte után rögtön fogadtatott Mi­lán feje­­elem által. Mint mondják, Alimpits az ál­lamtanácsban eddig elfoglalt állásáról lemondott, s egy hadosztály parancsnokságát fogja átvenni. Boskovits vallásügyi és Zdradkovits közlekedésügyi miniszterek önkényt lemondottak tárczáikról, a fejedele­m azonban a lemondást nem fogadta el. (Román-orosz kereskedelmi és ha­józási szerződés.) Bukarestből jelentik, hogy Balaceanu román külügyminiszter és Zinowiew orosz diplomatiai ágens és főconsul között a napok­ban folyt értekezletek alapján a Románia és Orosz­ország között kötendő kereskedelmi és hajózási szer­ződés alapelvei állapíttatt­a meg és az erről szóló szerződés aláiratott. (Herczegovinából.) Ragusából je­lentik, hogy a Xtodich b.­fis a török katonai és polgári küldöttek között történt megállapodások kö­vetkeztében Locritza, Zimunics és Pe­­ko Pavlovics felkelő­ vezérek jövő hétfőn fog­nak Grahovóban a montenegrói fejedelem ál­tal küldött montenegrói senatorokkal N­i­k­s­i­c­s erőd élelmezése ügyében tanácskozni. A felkelő ve­zérek innen kedden vagy szerdán Luttorinába utaz­nak, a­hol valószínűleg ismét R o d i c h b. tábor­­szernagygyal értekeznek. (Törökország pénzügyi helyzete.) Konstantinápolyból írják, hogy a török államadós­sági czimletek birtokosainak képviselői által előter­jesztett pénzügyi terv, melynek alapját az összes tö­rök adósságok unificatiója és az államkincstár bi­zonyos jövedelmeinek e czimletek birtokosainak ja­vára leendő fordítása képezi, egy komoly és nagy részben keresztülvihető pénzügyi terv elemeit fog­lalja magában. A részletek tárgyalása azonban ko­moly megfontolást igényel. A porta ennélfogva, ma­gát az egyesítés elvét elfogadta , a részletek megál­lapítását azonban az e tárgyban megindulandó be­ható tárgyalások eredményétől tette függővé. A legutóbbi napokban egy osztrák pénzügyi tekintélyt vártak Konstantinápolyban, ki a kormány­nak egy gazdászati tervet fog előterjeszteni, melynek czélja a birodalom mezőgazdasági forrásait kifej­leszteni és a rumeliai vasutak kiépítését biztosítani. A kormány komolyan foglalkozik az áprilisi szelvény kifizetésének biztosításával. A jelenlegi pénz­ügyi helyzettel szemben, melyet a legjobb pénzügyi tervvel sem lehet egy csapással megváltoztatni, na­gyon kétséges, várjon fog-e­ ez a kormánynak sikerülni s azért a kormány azon tervvel foglalkozik, hogy az áprilisi szelvény kifizetését két-három hónappal el­­halaszsza.­ tt német birodalmi vasutak kérdése a szász országgyűlésen. Drezdából, március 29 éről írják, hogy a német birodalmi vasúti tervezet ott nagy izgatottságban tartja a kedélyeket. A második kamrában az állam­vasutak budgettételénél egy tag keserű hangon fejezé ki sajnálatát a fölött, hogy daczára a közvélemény ellenzésének nem rég a porosz képviselőházban tör­vényjavaslat terjesztetett elő, mely a porosz vasuta­kat a birodalomnak adja át és interpellálta a kor­mányt, váljon bir­e tudomással a porosz kormánynak ez iránti terveit illetőleg? Friesen miniszter e kérdésre határozott n­e­m­mel felelt. Mint mondá, nehéz szívvel olvasta az ez iránti előterjesztés indo­kait, ezúttal azonban azon nézetét fejezi ki, hogy épen a jelen körülmények között nagy óvatosságra van e kérdésben szükség s azért az e feletti tárgya­lást elhalasztatni kérte. A miniszter nyilatkozata sok oldalról e felkiáltással fogadtatott: »Nagyon igaz!« Midőn az ezt megelőző napon az első kamrá­ban egy szónok a szász kormányt akarta felelőssé tenni a Berlinben ülésező enquete törekvéseinek meghiúsultáért, mely enquete egységes tarifarend­szer megállapítása czéljából hivatott össze. Friesen miniszter kijelente, hogy az ezen enquete-ben részt vett államok képviselői egy közös javaslatban álla­podtak meg, melyről azt hiszik, hogy az létre fogja az egységes tarifa­rendszert hozni egész Németor­szágban. E javaslat még a múlt nyáron átadatott a birodalmi vasúti hivatalnak, arra azonban mindeddig válasz nem érkezett. A szövetség-tanács elé épen e miatt még nem terjesztethetett javaslat. A miniszter nem tudta az okát megmondani, miért nem történt eddig e tárgyban valami; meglehet nézete szerint, hogy ez ügyet a vasutak megvételének kérdése hát­ráltatja, a­mennyiben az illetékes körök azt hiszik, hogy addig, míg a vasutaknak a birodalom általi megvétele ügyében nem történik megállapodás, a tarifa­kérdés is függőben maradhat. A különbözeti tarifa tekintetében Friesen és úgy nyilatkozott, mint Pfretzschner miniszter a bajor kamrában, hogy t. i. oly ország kormányára nézve, mint Szászország, mely minden oldalról ver­senypályák által van körülvéve, majdnem lehetetlen­séget képez a különbözeti tarifatételekről lemondani, mert ezek nélkül az átmeneti forgalom egyenesen eltereltetnék az országból. BELFÖLD, Zemplén, mart. végén. (Árvíz, dohánytermelés, igazságszolgáltatás.) Az országos csapás, mely a hó­olvadások foly­tán a nemzeti vagyonban milliókra rugó károkat tett, Zemplén megyét is nagyban sújtotta, csakhogy mi csöndesen tűrjük sorsunkat, várva izt és gyógyu­lást a jövőtől, — vasúti közlekedésünk több helyütt­­ elakadt a szokatlanul magasra nőtt vizár folytán, — ez még elviselhető volna, de azon károk, melyek az ezer és ezer holdakra menő legelők, vetések víz alá jutá­sából erednek, kiszámithatlanok, a szegény gazda ki­fogyván téli takarmányából, nincs kilátása, hogy má­jus végénél hamarább bocsáthassa barmait legelőre, máris nagy ínség és nyomorral küzd! Épen ily nyomorúságos időben, midőn úgyszól­ván testi ruháját el kell adni, hogy barmainak takar­mányt vegyen , másik csapásként jelenik meg a megye dohánytermelő vidékén a pénzügyi közegek intézkedése, mely szerint a dohányfelügyelőségek több falutól egészen megtagadták az ültetési en­gedélyt. A ki tudja, hogy a dohánytermelésre szánt kerti földekből minden gyümölcsfát kiirtott a ter­melő azért, mert a dohány árnyékot nem tűr, hogy tehát e kerti földek egyedül és kizárólag dohányter­mésre használhatók, a ki tudja, hogy például egy úrbéres család a maga 2—3 vékás földjéből fedezi családjának ruházati szükségletét, mert költségvetése rovatában arra más fedezet nincs, az tudhatja csak megbírálni, lelkiismeretes eljárás-e a felsőbbségtől, oly helységektől egészben megvonni a dohányültetési engedélyt, melyek emberemlékezet óta mindig do­hányt termeltek! — ez hasonlít ahhoz, mintha va­­ki elvenné az asztalostól a gyalut, hogy ne dolgoz­­hassék. A király-helmeczi kirá­jbiróság születése per­­czétől rosz hírben állt, felismerte ezt maga az egy­mást felváltó kormány is, és helyettesítették az új­helyi jbiróság egyik albiráját: Román Jánost Ibiró­­nak Helmeczre, a kinek szakavatott, szorgalmas és Hunyadból, mart. végén. (A területi rendezés.) Az erdélyi municipiumok rendezése kétségen kívül egyik elodázhatlan követelménye a helyes közigazgatásnak, s ki merjük mondani, hogy mint mi, úgy senki sem érezte égetőbbnek annak szükségét, úgy hazatészünk összevissza kuszáit configuratiója végre szabályosabb átalakítás alá vétessék. A Király­hágón innen senki sem fogja vitatni, hogy 5 vagy még 20—25­0 mfdnyi törvényhatóságokkal az ad­ministrate érdekeit figyelembe venni, a kormány tervezeteit, s különösen a házipénztárt életbe léptetni lehessen. De Erdély territoriális rendezésénél nem elég pusztán az administratió követelményét venni irányadóul, s a kormány intenziói közül nem szabad kifeledni a magyar államiság és magyar politikai nemzet suprematiájának kívánal­mait. A nyugati vármegyék közelebbi múltja elég adatot szolgáltathat arra nézve, minő küzdelmek árán sikerült itt a separasticus törekvések­­ellensúlyozása, sőt nem egy megyénk szomorú példáját nyújta annak is, hogy az alkotmányos szabadság aégise alatt nem­zetiségi üzelmek fészkévé alakultak a megyei közpon­tok s a túlsúlyra jutott nemzetiségi agitátorok foly­tonos insultatiói formális kiköltözésre kényszerítők a magyar államiság leghivatottabb képviselőit, saját birtokosainkat. Hunyadmegye, hála istennek, nem tartozik ezek közé, de őszintén ki kell nyilvánítanunk, hogy a belügy­miniszteri előirányzat épen a fennebbi tekintetek miatt végzetes lehet dicső emlékű törvényhatósá­gunkra nézve. Gondoljon a kormány e megye r­o­­pant területére, s fontolja meg, hogy a tervezett járu­lékokkal nem lesz e­­tt a tisztviselői választás kétélű fegyvere aját alkotmányos nemzeti fejlődésünk ellen. Hunyad megye közönsége többször megmutatta, hogy Zaránd már geographiai elszigeteltségénél fogva se gravitálhat ide s a Gyalumare nevű vízválasztón innen eső részei szászvárosszékkel bőven elégsége­sek arra, hogy megyénk az önkormányzat követelmé­nyei terheinek megfeleljen s a mellett a magyar államiság érdekeit is épségben tarthassa. Szerencsére miniszterelnök úr sem kívánja be­­végzett ténynek tekinteni az előterjesztést s igy tel­jes reményünk van, hogy mindenre kiterjedő figyel­mét nem fogják kikerülni e jelzett tekintetek sem. Statistikai adatokra, geographiai összehasonlítások­ra nincs szükség ha a mondottak fontosságát meg akarjuk ítélni, elég egy tekintet a térképre s egy visz­­szapillantás Zaránd legutóbbi múltjára, hogy vissza­riadjunk a tervezett egyesítéstől. Hogy Zaránddal mi történjék, én arra kiterjeszkedni nem akarok s csupán annyit kívánok mondani, hogy csatolhatják a fennmaradó részét Biharhoz, Aradhoz, csak Hunyad­­hoz ne­­r. 1. S o p r o n y, mart. 30. (A sopronyi német lap.) Megütközéssel olvastuk az »Oedenburgi Ztg.« mart 29 diki számában megjelent czikket a Király­föld rendezéséről, mely nem átallja a szászok privi­légiumát a magyar alkottmánynyal és közjoggal egy­értelműnek tekinteni, mely Bausznern és Kapp haza­­fiatlan támadásait — annak daczára, hogy a ma­gyarországi sajtó egyhangúlag elitélte, sőt még az »Augsburgi Allgemeine« sem pártolta, — a magyar nemzetnek alkotmánya visszaszerzéséért vivott küz­delmével egyenlő categóriába helyezi. Azt ajánljuk tehát e czikk írójának, hogy mi­előtt a magyarországi viszonyokról valamit írni akar, tanulja meg a magyar alkotmányt és közjogot, vagy ha erre nincsen kedve és tehetsége, akkor szedje ösz­sze sátorfáját, térjen vissza oda, a­honnan jött és ne hozza rosz hírbe városunk német ajkú, de azért a magyar állameszméhez ragaszkodó polgárait, kik önérzettel utasítanak vissza minden solidaritást az ilyen hangon írt czikk írójával. Több soproni nevében : Baán Endre, Boór Jenő.

Next