Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-02 / 101. szám

(Hamis ötforintosok) vannak Kolozs- pártt forgalomban, különösen a 17, 19,32, 35, 41 sor­számúak között van a legtöbb hamisított. A viznyomás nem eléggé sikerült s a »Fünf Gulden« felírás kissé halványabb, mint a valódi ötforintoson. Továbbá or­­tographiai hiba is van e szóban »gestellt« a mennyi­ben egy 1-lel van írva. Egyebekben a hamisítványok elég jól készültek. (Sikkasztás) Zenta város közgyűlése — mint a »N. H.«-nak írják, április 27 én főjegyzőjét, Keczely Mészáros Mihályt, ki azelőtt városi pénz­tárnok volt, több sikkasztás miatt, melyeket még mint pénztárnok követett el, hivatalától felfüggesztette, s ellene a fenyitő pert megindította. Ideiglenes jegyző­nek a közgyűlés Homolya Lőrinczet választotta meg. (Új távirda állomások.) A savanyu­­kuti vasúti távirda-állomás (a nyári idényre), továbbá az ágfalvai vasúti távirda-állomás, mindkettő a déli vasút bécsújhely-soproni vasútvonalán, magánsürgö­nyök felvételére is felhatalmaztattak. (A világ legnagyobb hajója.) Ports­­mouthban a múlt hó utolsó napjaiban készült el az »Inflexible«, az angol hajóhad, s egyúttal a vi­lág összes hajóinak óriása.­­ E borzasztó al­kotmányt 1874. február 24-dikén kezdték építe­ni; hoszsa 320 láb, vizszélessége 75 láb s kö­zép menetmélysége 24 láb 5 hüvelyk. Teljes felsze­reléssel a hajó súlya 11.407 tonna, csak pánczéla 2250, s a fedélzettel együtt 3155 tonna súlyú. A hajó két tornya két-két 81 tonna súlyú ágyúval lesz ellátva. A pánczél nem mindenütt egyforma vastag, hanem a víz fölött 20—24 hüvelyk között váltako­zik. Nagyobb biztonság czéljából a hajó 135 vízmen­tes osztályba van felosztva, s a­hol a víz behatolhat­na, óriási szivattyúk állnak rendelkezésre. Két gőz­­szivattyú van kisebb szivattyúk mellett a hajón, me­lyek mindegyike óránként 300 tonna vizet képes kimerni. Nem sokára azonban ezen hajót is felül fogja múlni két olasz hajó, a Dandolo és a Dui- 1­o, melyek most készülnek Speziaban; ezek számára Angliában 100 tonna súlyú ágyukat készítenek; e két hajó pánczéla'is vastagabb'lesz, mint az »Inflexib­le«-é. E hajó megkeresztelése Portsmouthban nagy ünnepélyességgel ment végbe. A keresztanya Louisa főherczegnő volt. A keresztelés nagy pompával ment végbe; jelen volt az angol parlament egy kül­döttsége is. A parlament 400.000 fontot szavazott meg ez óriási hajó építésére. Személyi hírek. (Hy m . n.) Kölber Alajos m. kir. udv. kocsi­gyáros szombat reggel vezette oltárhoz a józsefvá­rosi templomban özv. Kalniczky Amália asszonyt. Az esküvő egész csendben ment végbe. (Halálozás.) Hanzély Ferencz ápril 30-án, élte 46-ik, boldog házassága 7-ik évében hosszas és súlyos szenvedés után Budapesten elhunyt. Helyi hírek. (A vízvezetéki mű igazgató­j­a) Wein János — mint halljuk — azt sürgeti, hogy a buda­vári nyilvános kutak zárassanak be a végből, hogy a házi urak az új vízvezetéket legyenek kényszerítve használni. Wein János igazgató ezen indítványát a közmunka tanács jövő ülésében fogja tárgyalni. (A szomorú idők jele.) A zálogház és közvetítő intézetek rég nem voltak annyira igénybe véve, m­it tegnap és ma­­ az arany, ezüst ékszerek, ruhák és egyéb ingóságok tömegesen vándoroltak oda. Az öt krajczáros váltóblanquettek is felette ke­restettek a dohánytőzsékben, úgy, hogy főleg a Te­rézvárosban ily űrlapokat a déli órákban teljes le­hetetlen volt kapni. Szomorú illustrációja ez állapo­tainknak. A takarékpénztárakban a kisebb betétek kivevése oly nagy számmal történt, hogy pl. az első hazai takarékpénztárból 850,000 irtot vettek vissza. De a takarékpénztár ezt annál kevésbé érzi meg, mert a következő napokon ez összeget, sőt sokkal többet ennél, a háziurak újra beteszik. (A fővárosi képviselők­ körében többen komolyan foglalkoznak azzal, hogy gyermek­sétányok létesíttessenek, illetőleg bizonyos terek kizárólag e czélra engedtessenek át. A Széchenyi- és József tér, melyek a fiatal honpolgárok szolgálatára állnak, már nem elégségesek. (A középítési bizottságnak­ hetes bizottsági ülésében ma csupán tizennégy átalakítási engedélyezés történt, s két pótépítkezés, névszerint Radocsay Lajosnak a Bezerédy utczában, és Vancsó Gyulának, Lipótváros bálvány­ utczában levő házá­hoz engedélyeztetett. (A Drasche-féle téglagyár telkére vezető híd lebontását), melyen át könnyen csempészet történhetnek, rendelte el a fővárosi ta­nács. A híd különben is csak ideiglenesen volt enge­délyezve. (Ne nézz a tükörbe!) Múlt nyáron fé­nyes délben a népszínház külső vakolásával foglal­kozó kőműves legény szemébe oly erősen vetődött az átelleni oldalon vitt tükör visszfénye, hogy az illető megvakult, s huzamos kórházi ápolás után nyo­morékon került vissza szerencsétlen családja körébe. Ez eset alkalmából jövendőbeli hasonló szerencsét­lenségek elkerülése végett dr. Patrubány tiszti főorvos annak idején azt véleményezte, hogy fényes nappal tüköt csak befedve vitethessék az utczán, mi­ről a lakosság és ellenőrzés végett a rendőrség érte­­síttessék. A mai nagymérvű költözködés alatt ezen elővigyázati javaslat foganatosításának épen ellen­kezőjét tapasztalhatni. (A járdakövezés Budán.) A főváros közgyűlése már régebben elrendelte, hogy Budán, hol az utczák, sőt a járdák kövezete is rész­karban van, a járdákat a háztulajdonosok kiköveztessék. De erre kevés gond fordultatott mindeddig, különösen a városmajor utczában minden még »ős« állapotban van. A főv. középitési bizottságban Szuper tag e miatt panaszt emelt s elhatároztatott, hogy az illető kerületi elöljáróságok figyelme e körülményre felhi­­vassák, kik tartoznak érvényt szerezni a közgy. hatá­rozatnak s ha szükség, alkalmazni a kitűzött bünte­téseket is. (Boltfeltörés.) Roth R. szatócsnő liliom­­utczai 7. sz. a. boltját múlt vasárnapra éjjel ismeretlen tettesek feltörték, s nemcsak saját 70 frt értékű áru­­czikkeit, hanem cselédje összes 80 frt értékű ruhane­műit is ellopták. A tettesek közül Sterkenberg János és Haabstein János az által árulták el magukat, hogy a lopott pálinkából magukat egészen leitták s ennek folytán a rendőrség kezébe kerültek, mely most a többi eltolvajolt pénzt és tárgyat is kipuha­tolni igyekszik. (Öngyilkosság.) Isépy Béla, a Zemplén­­megyei homonnai járás segédszolgabirája ápril 25-én virradóra homonnai lakásán ismeretlen ok miatt va­dász­fegyverrel szivenlőtte magát. (A hegyek újabb lakói.) Miután a bu­dapesti fenyitő törvényszék a budai várhegyre köl­tözködött, több előkelő helybeli ügyvéd kényelmi szempontból a szent Gellért hegyre teendi át irodá­ját, már csak azért is, mert hírlik, hogy az igazság­­ügyminisztérium számára a svábhegyen kerestetik megfelelő helyiség. (A kőbányai fogyasztási adóhi­­v­a­t­a­l) f. é. mártius havára 257 frt 90 kr kültelki fogyasztási adót szállított be a főv. házi pénztári hi­vatalba. Színház és művészet. (Mignon.) Donadio Bianca tegnap Mignon­ban másodszor lépett föl a nemz. színház díszes kö­zönsége előtt. Mikor a kisasszony nálunk először tett próbát e szereppel, sokan találtak kifogást alakításá­ban ; akkor nem is tudta megadni Mignon szerepének a kellő vonásokat; színei halványak voltak és élettelenek; csak énekében tükrözte vissza azt a költői bájt, mely a szenvedő, szerető Mignont kö­rülveszi. Tegnap szinte meglepett a játékában ta­pasztalt haladás. Nem csak a szándék látszott, hogy valamit kifejezzen, hanem maga a jól sikerült kife­jezés, mint eredmény, tetszett föl előttünk. A hang finom, gyöngéd énekét költői árnyalással követte az arczjáték, és a kéz plasticus mozgása, a járás bizto­sabb, a nézés mélyebb, minden mozdulat kerekebb és simább. Egyénisége a szerep alakját vette föl s abban maradt mindvégig, művészi következetesség­gel. A kisasszony rövid idő alatt valóban sokat ha­ladt ; szép tehetsége kezdi megnyerni azt,a­mit kitar­tó buzgalommal minden hivatott színésznő elsajátít­hat : a müszlést.Donadio k. a. Mignonja a Hauck Mig­nonjától teljesen különbözik. Melyiké a jobb ? Erre bajos a válasz, mert jó mindkettő, s igazolható, indo­kolható mind a két felfogás. Mi csak annyit jegyzünk meg ebben, hogy ha a Hauck Mignonja közelebb áll a Thomas Mignonjához,mint a Donadioé, a­mi igaz, akkor a Donadio Mignonja meg a G­ő­t­h­e Mignonját közelíti meg jobban, mint amazé. Haucké szeren­csésebb, hatásosabb; Donadioé költőibb és igazabb. Igazabb kell, hogy legyen, ha Gőthe »Mignon«-jához hasonlít. Tegnapi szereplése a 3-dik felvonásban ért csúcspontot. Fehér, hullámos öltönyében, lebontott szőke fürteivel, átszellemült arczával maga volt az eszmény. És éneke is­merő kellem, a nyugodt, tiszta boldogság hirdetője. Kiválóbb mozzanatok: »Isme­red-e a hont« (1. felv.) »Szállj könnyű fecs­ke« (ugyanott) és a poudre ária a 2-ik felvo­násban. Ezt Donadio úgy énekli, mint Thomas meg­írta, így sokkal szebb. Haucknál a fele elmaradt. Hauck bravour áriát csinált abból, a­mi Thomasnál költészet volt. Donadioban úgy látszik több a kegye­let, vagy még nem hiszi magát jogosítottnak arra, hogy a maestrokkal kényekedve szerint paczkázzék. A közönség Donadio k. a.-t elhalmozta tapsaival és a poudre-áriát ismételtette. A vendég mellett, mint mindig, O­d­r­y szép alakítása kötötte le a figyelmet; hálás tapsokra talált B­a­l­á­z­s­n­é is, ki coloraturá­­jával hatott. (A népszínházban­ ma Erdélyi Ma­rietta k. a. lép föl mint vendég a »Szép Ga­la­the « czimszerepében másodszor. (A népszínházi bizottság) ma délután tartott ülésében, mint halljuk, azon határozatot hoz­ta, hogy a »Nyomorúság a Korsóban« czimű darab további előadatását meg fogja tiltani. Boroszló, május Búza 18.80. Bozs 16.40.— Zab 19 60. Repcze olaj 63.—, 62.50. Szesz 42.—, 43.60, 43.60. Köln, május 1. Búza szilárd, 20.05, 20.60. Rozs 14.95, 15.00. Olaj szilárd, 33.20, 33.90. —. KÖZGAZDASÁG. Vegyes hírek. (A kisbirtokosok földhitelügy­e.)Dr. Held Adolf a bonni egyetem tanára, kinek a kisbirtoki hitelügyről s különösen a Raiffeisen-féle kölcsönpénztáregyletekről irt művei úgy a sajtóban, mint a kisbirtokosok hitelügyének rendezése tárgyá­ban egybehívott enquête-bizottság ülésein többször fölemlíttettek, röviddel ezelőtt levelet intézett a m­a­­gyar kisbirtokosok földhitelegyesüle­tét létesítő bizottsághoz, a­melyben igen kedvezően megbírálta a kisbirtoki hitel­szervezet ter­vét. E levélből közöljük a következő részeket: »Ter­­vek iránt nagy érdeklődéssel viseltetem, miután a mezőgazdaság, illetőleg kisbirtoki hitelszervezésével főleg ennek előtte behatóan foglalkoztam. És most vétettek újból vizsgálat alá az önök által is ismert Raiffeisen-féle egyletek, és e vizsgálat az én felügye­letem alatt tartatik meg. Engedjék meg, hogy mel­lékletben megküldhessem önöknek múlt évben írt értekezésem külön lenyomatát, melyben más egye­beken kívül a mezőgazdasági hitel szervezéséről táp­lált nézeteimet röviden kifejtettem. Jóllehet ez érte­kezésemben főleg a németországi viszonyokat és az úgynevezett földmivelő osztályt tartottam szem előtt, mégis meg fogják önök láthatni abból, hogy teljesen egyetértek önökkel, miután a részvénytársasági for­mát én is, úgy mint önök teljesen mellőzendőnek tartom. Igen leleményes abbeli tervek, hogy a sze­mélyes és reálhitelt egy s ugyanazon tüzetesen kör­vo­natozott szervezet (scharf gegliederte Organisation) által, de mindkettőt más-más után akarják kielégíteni. Különösen örülök azon, hogy önök már kezdettől fogva gondoskodni szándékoznak a kishelyi (mező­­gazdasági előleg-) egyletek felügyeletéről, mert mos­­tanig mindig azt kellett tapasztalnom, hogy ily inté­zetekre nézve a falusi községekben nem annyira a jóakarat, a lelkesedés és becsületeség, mint inkább a helyes kereskedői számvitel ismerete hiányzik, me­lyet csak felügyelő­ szervek (központi intézet és en­nek vidéki felügyelői) által lehet pótolni. Azt hi­szem, hogy ép az önöknél uralkodó viszonyok között legkevésbé sem túlságos a kért állami segély mérve. Nézetem szerint első­sorban arra kell vigyázniok, hogy minden állásra arra alkalmas egyéneket talál­janak, a siker a legtöbb esetben inkább a személyek­től, mint­sem magától a szervezettől függ. Különö­sen czélszerűnek tartanám, hogy ne igyekezzenek az egyes vidéki egyleteket gyorsan és rohamosan ala­pítani, hanem azokat inkább az oly szép sikerrel működő angol segélypénztárak módjára lassan sza­porítani, hogy így annál óvatosabban történhessék a vezető személyek kiszemelése. Törekvéseiknek a leg­jobb sikert kívánva, maradok stb. dr. Held Adolf. (Az orsz. takarékpénztár egyesü­let) tegnap tarta ez évi közgyűlését. Az egyesületnek 53 tagja van, melyek 1.550,000 frtnyi hitelt élvez­nek. A lefolyt évben 4.506.228 frt számítoltatott le, mi a múlt évhez képest 696.449 frtnyi szaporulatot tesz. Veszteség nem volt. A jelentés felolvasása után az egyesületbe felvétetett egy pénzintézet s öt intézet dotatiója felemeltetett. A törvény értelmében szük­séges alapszabály-módosítások megtörténvén, megvá­lasztottak az igazgatóságba: Móricz Pál, Gret­­s­c­h­e­r Imre, Szitányi Izidor. A választmányba: Büchler Sándor, Knöpffer Vilmos és Szir­ma­y Ödön. A felügyelő bizottságba: Prileszky Tádé, S­zéky Antal, Deutsch Samu és dr. Her­cz­e­g­h Mihály. Az alapszabályokban kimondatik, hogy az igazgatóság tagjai nem húznak fizetést. (A budapesti kereskedelmi és ipar­­kamara ipari osztálya) ápril 28 iki ülésében több ügy került tárgyalásra, melyekre nézve a május 1-én d. u. 3 órakor tartandó teljes ülés elé fognak in­dítványok létetni, nevezetesen az ipartörvény módo­sítása iránt, az ez évben Bern és München városok­ban tartandó kiállításokra történendő kiküldetések iránt és az év folytán Szegeden és 1878-ben Aradon tartandó kiállítások előmozdítása czéljából; továbbá a kisiparosok czégbejegyzése iránt, a budapesti ka­­tonai­ hadbiztosság által kért statistikai adatok gyűj­tése tárgyában stb. A kassai kereskedelmi és ipar­kamara emlékiratának tárgyalása, melyet az a hazai vasipar érdekében a minisztériumhoz benyújtott, s az előadó Volny kamarai tag urnak kimerítő és ala­pos előterjesztvénye a legközelebbi iparosztályi ülés napirendére kitüzetni határoztatott. A teljes ülés elé terjesztendő tárgyak elintézése után Ráth Károly alelnök úr azon kérdést hozta szóba, hogy miután versenyképes hazai iparágak a honvédség felszerelé­sénél mellőztettek, nem volna-e czélszerű, ha az ipar­osztály kellő helyen lépéseket tenne. Különösen ki­emeli a hazai lábbeli ipart, mint versenyképest, mely noha drágább, de sokkal jobb készítményt állít elő, mint az olcsóbb külföldi és indítványozza, hogy a honvédelmi minisztérium feliratban figyelmessé té­tessék azon körülményre, miszerint a külföldi ipar a hazai ipar rovására pártolásban részesül. Indítvá­nyozza végre, hogy a hazai lábbeli ipar versenyké­pessége szakértőkből álló bizottság által vizsgáltas­sák meg. Miután e tárgyban Volny, Szász, Jordán és Bakay kamarai tagok alelnök úr nézetét pártol­ták és a felszerelési szállítás körüli nehézségeket kiemelték, határozatba ment, hogy Ráth és Jordán urak szakértők meghallgatása és a kérdés minden ol­dalról kellőleg megvilágítása után e tárgyban a tit­kárság a legközelebbi ülés elé terjesztendő felirat" javaslatot készítsen.­­ (A­z általános vagyonkölcsön­­ző társulat) tegnap tartotta harmadik rendes közgyűlését gróf S­z­a­p­á­r­y Antal elnöklete alatt, ki­jelenti, hogy 32 részvényes 7589 darab részvényt tette le, melyek 320 szavazatot képviselnek. Erre felolvastatik az 1875-dik­ évi jelentés. A kocsiállo­mány ugyanaz maradt, mint a múlt évben, csakhogy 15 szénkocsi és 12 nyitott teherkocsi (Lowrys) dörzs­­fékkel elláttatott, és pótalkatrészekként 69 db kérg­­öntetű kerékpár és 7 darab csillagkerékpár szerez­tetett be. Az erre vonatkozó 25,688 frt 37 kr kiadás a rendelkezésre álló maradék alaptőkéből fedeztetett, mely alaptőke az év végével 45,114 frt 70 kr volt. A kocsitelep 1000 darab teherkocsiból áll, mely 1,901 040 frtot képvisel. A lefolyt évben a bevételek a nyereményi és veszteségi számla szerint 131.907 frt 90 krt, a kiadások pedig 50.614 frt 33 krt tesznek; a tiszta nyeremény tehát 81.293 frt 57 kr. Ebből az alapszabályok értelmében minden részvény után 1876. január 1-én 21/2°/o, azaz 50.000 frt kifizette­tett, a fennmaradt 31.293 frt 57 kr inditványoztatik, a társasági kocsitelep értékcsökkenésének kiegészí­­tésképi leírására s a megújítási alapba felvételére; jóváhagyás esetén ezen megújítási alap tehát 130.671 frt 60 krt fogna tenni. Ezután felolvastatott a számvizsgálók jelentése. Mire vita nélkül elfogadtatott a jelentés, a felment­vény megadatott s a jelentésben elsorolt leírások is helyben hagyattak, továbbá helyben hagyta a közgyű­lés, hogy a társasági czég az alapszabályok 3. §-a ér­telmében bejegyeztessék, s kimondatik, hogy az alá­írásokhoz két igazgató, vagy egy igazgató és egy hivatalnok szükséges. Végül felolvastattak, s vita­­ nélkü elfogadtattak az uj keresk. törvény szerint átidomitott alapszabályok. A választások köv. eredménynyel ejtettek meg. Igazgatókká megválasztattak: Horváth Boldizsár, Fackh Károly lovag, gróf Maistre A., dr. Leben­stein Ottó, dr. Schmidt Alfréd, dr. Speyer Kohn, Wahl Albert és dr. Ostheim. Felügyelőkké: gróf Szapáry Antal, Boschan Vilmos lovag, Bujanovics Sándor, gr. Trianyi Antal és Rosmanit választottak. (A magyar-svájcz isoda-és vegygyár­­társaság) tegnap rendjávüli gyűlést tartott Herzl Jakab elnöklete alatt. Elnök jelenti, hogy 42 rész­vényes 3717 részvényt tett le s igy a közgyűlés hatá­rozatképes. Fölolvastatik a jelentés, melyből kitű­nik, hogy a rendes közgyűlés junius hóban tartatik meg. A mai rendkívüli közgyűlésnek csak két tárgya van.Az első az alapszabályok átdolgozása az új keresk.­törvény értelmében. Másodszor, az iránt kell határo­zatot hozni, hogy a 9-ik és 10 ik részletfizetés az el­sőbbségi kötvényekre kih­assék. Továbbá az monda­tik a jelentésben, mint kedvező hír, hogy a márma­­rosi gyárat egy új mérnök oly jól s czélszerűen átala­kította, hogy míg eddig csak 100 vámmázsa 90 fokú sodát voltak képesek naponkint előállítani, jelenleg naponkint 160 vmázsa 90 fokú sodát képesek produ­kálni. Végül előadja a jelentés, hogy a svájcziak 50.000 frtot adtak kölcsön a társaságnak javítások és beruházásokra. Ezután az alapszabályokra került a sor, miket a közgyűlés szintén elfogadott. A rész­letfizetések Oppody indítványára akként történnek, hogy az egyik részlet májusban, a másik pedig június hóban fog eszközöltetni. A közgyűlés ez intézkedést is egyhangúlag elfogadta. (Az osztr. szab. Dunagőzhajózási társulat­ múlt szombaton tartotta Bécsben évi közgyűlését. Az előterjesztett jelentésből kiemeljük, hogy a társulat bruttó­ bevétele 10,33 millió frtra rú­gott, a tiszta jövedelem 491.730 frt. Leírásba hoza­tott 62.068 frt és pedig azon tárgyaknál, melyek, mint a budapesti rakpart, bizonyos határidő alatt amortizálandók. Az igazgat­ság azon kérdés eldön­tésére hívta fel a közgyűlést, vájjon a kimutatott tisztajövedelem leírásokra fordíttassék-e, vagy felosz­lassák ? E tekintetben a következőkre utal: A tár­sulat összes vagyonának beszerzési költsége 71.493 ezer 207 frtra rúg, s ebből a forgalmi eszközökre 68 millió, aktív követelésekre 3­7­ millió esik. A 68 milliónyi vagyonnal szemben leírások és tartaléktőke 21.000. 915 frtra rúgnak, s így a beszerzési költsé­geknek majd egyharmada amortizálva van. Ily kö­rülmények között az igazgatóság ez évre a leírást mellőzhetőnek tartaná, s azért azt indítványozza, hogy a jövedelmi felesleg akként osztassák fel, hogy a f. évi június 1-jén lejáró szelvény 10 írttal váltas­­sék be. S­e m a r­u­g­a b. hevesen kikelt az igazgató­ság ezen indítványa ellen. A tiszta jövedelmet leírá­sokra kívánja fordíttatni, mi ha nem történik, szem­ben a 73/5 millió függő adóssággal, a dividenda nem a tiszta nyereségből, hanem a tőkéből fog fizettetni. C­a­s­t­i­a­n igazgató és B­u­r­g b. alaptalannak je­lentik ki Somaruga b. aggodalmát, s az igazgatóság indítványát ajánlják elfogadásra. Szavazásra tétet­vén fel a kérdés, Wodianer elnök a közgyűlés nagy derültsége között constatálta, hogy Somaruga indítványát senki sem pártolja. Az igazgató­ság indítványa ennélfogva elfogadtatott. Az igazga­tóságba Wodianer báró, Seiller, Königs­­warter és Bachmayr választattak meg. (A gróf Keglevich Gábor-féle­ sors­húzáson, mely i. é. május hó 1-én tartatott a régi városház tanácstermében, a főbb nyeremények ezek: a 32099. szám 10,000 frtot, a 44375. sz. 1500 frtot, a 12376. és 55237. számok 500 forintot, a 31681., 33204. és 57300. számok 200 forintot, és a 18688., 21524., 42654., 44279. és 64526. számok 100—100 frtot nyertek egyenként; azonkívül esett még néhány 50 és 30 frtos nyeremény, a többi 10 forintot nyert. Összesen 1200 szám huzatott ki.­ ­ A „Pesti Napló“ táviratai, (Ered. sürgöny) BéCS, május 1. (»Bud. Corr.«) Király ő Felsége ma annyiban hatá­rozott, hogy az uralkodó elnöklete alatt tar­tandó közös miniszteri értekezlet holnapra tűzetett ki. Remélhető­, hogy ez értekezleten végleges eldöntés fog történni. (Ered. sürgöny.) BéCS, május 1. (»Pest. Corr.«) Az eldöntés még egyre késik. Tisza több ízben érdemleges következmények nél­kül folytatott tárgyalásokat. Szende a gyors­vonaton elutazott. Bécs, május 1. Andrássy gróf, az orosz czár és Gorcsakoff herczeg Berlinbe jövetele alkalmából külön meghívás folytán a jövő hét folyamán néhány napra Berlinbe utazik. Konstantinápoly, május 1. Mukhtar pasa ápr. 28-ikáról sürgönyzi: Tegnap hagytam el Gackot, ma Asztasikánál nagy ütközetet vívtam a felkelőkkel, teljesen megvertem őket, elődeik a császári sereg hatalmában vannak, mely élelmi­szereket szállít Nik­­sicsbe ; Niksicsben fogok halni. Brüssel, május 1. A király és a királyné teg­nap Wiesbadenbe utaztak; a király néhány napig Németországban időzik, a királyné Magyarországba utazik. Belgrád, május 1. A miniszterválság ismét acut jelleget öltött. A fejedelem tegnap óta Szev­­csával, Riszticscsel és Gruic­­csal al­kudozik a kormány átvétele iránt. Fáris, május 1. Cher-departementban a re­publicans jelölt győzött a conservativek ellen. — Német lapok azon híre, hogy Francziaország con­­gressust hozott javaslatba, félhivatalos részről alap­talannak nyilváníttatik. London, május 1. A »Times«-nak jelentik Madridból . Egy gibraltári illetőségű tengerész, an­gol alattvaló, a malagai vámügynökök által a »Cle­mentina« hajón, mely tilos szállítmányokat vitt, meg­öletett. Ez nagy elkeseredést keltett; az angol követ felkarolta az ügyet. Bringen, május 1. A Bringen és Büdesheim közt közlekedő hajón tegnap gőzkazánrobbanás tör­tént ; 30 személy életét vesztette. Berlin, május 1. (A tőzsdéről.) A törökországi csatatérről érkezett kedvező hírek fedezési vásárláso­kat idéztek elő, nemzetközi értékek emelkedők, né­met vasutak és bankok előnyös osztalékok hírére ja­vultak. Iparértékek javultak, befektetési pa­pírok, nevezetesen osztrákok és ma­gyarok kedveltek, pénz 3°/„. Az utóbörzén : hitel 237, államvasut 450, lomb. 162, magyar sorsjegyek 144, magyar keleti vasút 50.25. A hangulat igen szilárd. Bécs, május 1. (Zárlat.) Hitelrészvény 140 50, Galí­­cziai 185.—­ Allam­vasut 266.—. — Kente 64.60.— 1860-as 109.25 — 1884-es 128.50, Szilát 103.10. — London 119.75. — Cluio­ bank 56.—. Általános épitőbank 8.50. Angol-osztrák 62.10. Lombard 95.50 — Tramway 114.—. — Hitelsorsjegy 152.50. Napoleond’or 9.54 —. Arany 5.63—. Frankfurt 58.50.— Torosz pénzutalvány 15. 20 Török sorsjegy 18.—. Angol épitőbank 18 —. Musecipliis bank —.—. Magyar földhitel —.—. Szilárd, Bécs, május 1. (Hivatalos zárlat.) Magyar földteherm. kötvény 74 50 Salgó-Tarján 58 50 Magyar hitel 121.—.— Magyar záloglevél 85.25 Erdélyi 94,50. Magyar ker. vasút 35.—. — Magyar sorsjegy 69.50. Mit var földhitel 43—. — Magyar vasúti kölcsön 96.—. Angol-M­agyar 46 —. Franco­­magyar bank 34.—. Alföld 99 50 Magyar északkeleti vasút 99 50. Keleti vasúti elsőbbségi kötv. 60 50. Tiszai v. 195.— Municipalis bank —. Pária, máj. 1. (Zárlat.) 3V2-es járadék 87.17. Olasz járadék 71.45. Credit mobilier 171.—. Török sorsjegy 40.—. 5*/(1-es járadék 104 67. Államvaspálya 561.—. Lombard 200.— Osztr. földh. —.— Berlin, május 1. (Kezdet.) Galicziai —.—. — Lom­berdők 162.—. — Ezüst jövedék —.—. — 1860-as —.—. — Bécs —.------Romániai 21.—. — Államvasut 449.—. — Pa­­pir-jövedék —.—. — Hitelsorsjegy —.—. — 1864-es —.—. — Hitelrészvény 236.—. — Magyar sorsjegy —.—. Berlin, május 1. (Zárlat.) Galicziai 79.50. Lombard 161.—. Ezüst jöv. 68.75. — 1860-as 99.25. — Bécs 168.— . — Romániai —.—. — Államvasut 449.—. — Papir-jövedék 55.25. Hitelsorsjegy 303.—. — 1864-es 254.50. Hitelrészvény 236.—. Magyar sorsjegy —.—. Magyar keleti vasút —.—.— Utóbörze —.—. Frankfurt, május 1. (Zárlat.) Váltóárfolyam Bécsre 169.40. Osztrák bankrészvény 735.—. 1860-diki 98.1/4. — Évjáruléki papír 54.7/s. — Lombardok 81.—. Magyar sors­jegyek —.— Osztrák hitelrészvény 1171/*. Osztrák állam­­vaspályarészvény 223.*/4. — 1864-diki —. — Évjáruléki ezüst 58.—. — Galicziai 157.1/*. Győr-gráczi —. Utó­börze 117.1/*. Üzleti hírek. Az értéktőzsdéről Budapest, május 1. Az esti tőzsde gyér forgalom mellett szilárd maradt: osztr. hitel részvények 141-en, magyar hitel részvények 120-an vásá­roltattak. A bécsi é­r­t­é­k­t­ő­z­s­d­é­r­ő­l. (Ered. sürg.) Bécs, május 1. A déli tőzsdén némi ingadozás után ismét az emel­kedő irány került túlsúlyra és a zárlat szilárd maradt. Neve­zetesen osztrák és magyar hitel részvények, továbbá magyar állampapírok lényegesen emelkedtek. Valuták átlagosan 3—6 tized %-al hanyatlottak­. Zárlat : oszt.­hitel 140.60, anglo 62.10, nemzeti bank 870, magy. hitel 121, magy. földhitel 43, oszt. államvasut 266, déli vasút 95.50, tiszavidéki 195, alföldi 99.50, magyar sorsjegyek 69.50, magyar vasúti kölcsön 96, földtehermentesítések 74.50, osztr. járadék 64.65, ezüstjáradék 88.75, 20 frankos arany 9.54 m/s, markjegyek, 59.10. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. Árverések, árlejtések. Budapesten május 31-én Turay János Károly utczai háza 303.126 frt.— Május 20-án Hieber Mátyás bu­ai háza 9060 frt. Vidéken: Aradon, május 22-én Csizi Amália háza 3487 frt. — F. Szelestén, (Szombathely) május 29-én Koszto­­lánczy József háza és kültelke 7300 frt. — Kapos-Keresztu­­ron , május 29-én Révész Mihály ingatlanai 2965 frt. — Pé­csett, jun. 12-én Lovasi Jánosné háza 2000 frt. — Datyokon (Pécs) jun. 8-án községi fekvőségek 566 frt. — Mátyóczon (Ungvár) május 26-án Jager János belsősége 2650 fo­rint. — Rába-Hidv­gén május 29-én Patonay István ingatlan javai. — Debreczenben, május 12-én Szili József há­zastelke és 7 hold földje 2000 frt. — Vistán (Kolozsvár) jun. 20-án a község ingatlanai 21.655 frt. — Csicseren (Ung) má­jus 29-én Orosz Nemes Amália ingóságai (5694 frt.) — Pát­­falván (M.-Óvár) május 27-én Schöpf János telke 2332 frt. — Kutfalván (Szászsebes) jun. 12-én Kútfalvi Albin Hieronim ingatlanai 7702 frt. — Madán (N.-Kálló) jun. 13-án Patay Paula 6­28 holdas birtoka 37.489 frt. — L.-Szt.-Miklóson máj. 9-én árlejtés a vámoshíd újjáépítése iránt (18.684 frt.) — Dé­ván május 31-én gróf Teleky Lajos birtoka, 11.405 frt. Csődök. Liptay Pál és társa budapesti c­ég ellen, bej. jul 5-ig perügyelő Willecz Ernő. — Bilitz Ármin sikló­si kereskedő ellen, bej. július 9-ig perügyelő Szieberth Nár­dor Pécsett. — Ifj. Csapó Vilmos csődügyében (a csőd megszünte­tése iránt) május 12-én hitelezők összejövetele. — Árvai Ist­ván miskolczi varga ellen, bej. május 31-ig perügyelő Tatár Béla. — Szkupi István budapesti iparos elleni követelések má­jus 19-ig. — Julius és Rosenberg verseczi czég ellen, bej. má­jus 26-ig . — M . Fried lugosi kereskedő ellen , bej . jun. 14-ig, perügyelő Vlad János. — Ifj. Felmayer Antal sze­gedi kereskedő ellen, bej. július 31-ig perügyelő dr. Rosenberg Izidor. Keller Sámuel csongrádi kereskedő ellen, bej. május 30-ig, perügyelő Pollák Lajos. Pályázatok: A jövedék bírság alapból javad­al­­m­azott több polgári fi- és női pénzügyőri alapítványi hely betöltése iránt, jun. 15 ig illető pénz igazgatósághoz. Pozsonyi illeték szabási hivatalhoz fogalmazó 3 h. a. Váczra több fegy­­őr, jun. 15-ig. — Szegedi p. a. ig kerületbe több adóhivatali tiszt 3 h. a. — Rhóniczi vasgyárhoz két kohó tiszt május vé­géig. A nagyszebeni államfőgymnasiumhoz a latin és görög nyelv tanszékére, jun. 15-ig. A soproni állami főreáltanodá­hoz földrajzi tanszékre és alsóbb osztályokba magyar nyelv, május 31-ig. Nemzeti szín az Népszínház Ma, május 2-án . Ma, május 2-án . — Pipogyi uram lakatja. DON PASQUALE. Angol bohózat 1 felvonásban. Vig opera 3 felv. Zenéjét szer- Pipogyi Tihanyi tette Donizetti. Amália Dancz Nina Don Pasquale Kőszeghy Bibicz Pártényi Malatesta Láng Vénus elvonulása. Ernesto Pauli Vigjáték 1 felv. Norina Donadio B. Laborderie tanár Együd Jegyző Széphegyi Champvallon Eőry Szobaleány Fichterné Famulus Zádor Udvarmester Revere Szép Galathea. Fodrász Alszegi Operette 1 felv. 1) Perron Pygmalion Kápolnai 2) inas Gonda Ganymed szolgája Horváthné 3) Vitkovszky Mydas Solymosi — Galathea Erdélyi M. május aob&z Felelős szerkesztő : Ujváry Lajos. — , _ , . 0 foUrt* I ® a-ait .... , ®*pf» Hol? -------------------------- Időjárás méter méter | ■ 1 Budapesten 4'41 « száraz 1 Pozsonyban 3'46 ■ ' » 1 M.-Szigeten 128 • » 1 Szatmáron 1­00 i • felhős 1 Tokajban 3 50 j • száraz 1 Szolnokon 5'52 * » 1 Szegeden 6 65 . » 1 Aradon • 0 04 » 1 N.-Becskerek 1­­­24 ! • » 1 Bezdán (Fér. a?.) • | » 1 Verbászon * i • — 1 Eszéken 3 00 I * száraz — Mitroviczon • i — 1 Sziszeken 4 46 * » 1 Zimonyban 6'33 j • » 1 0­ Orsován 5'00 * » i i | A Mapesti imn- és értéktőzsde hivatalos árjegyzetei május 1. | a”“ | „ |g, iff Értékpapír adva tartva S| Értékpapír adva tartva jj g Értékpapír adva tartva 1 ® *8 * ©.0 1 g10________________________ « ___________________________SS_________________________I. Államadósság. „ .. 200 Lóskúti kőbánya ... 78 — 83 —1 I 86 75 97 95 Re Bankok: Buda­pesti nb. . ‘­­ ~ f* — 200 Spodium és csonttiszt . . 146 — 150 — 5? S *0 hUefír .Srét -1 __ 100 » Iparbank. . . «-44- JJJ Szeszgyár I. magyar . . 90 - 95 - 1­3 „ g8m5k­ iU. au °|1- Zs . 25 68 50 26o * Budai kér. bank 7­9 Hl— 200 Kőszén és téglgy. (Dräsche) 45 — 48 —t . ‘"I.'l',« 79 25 70 75 500 . Pesti kér. bank 625 - 630 - JJJ Alagút ...... 49- 51 r sorsjegykbb­a­n 00 Pesti iparbank . 150 — 16-1 — 200 Tj«1» és mészég. újlaki 35 — 37 —1­ » ^ váL - - - _ len . Pest-budai kéz- 206 Téglagyár Kőbányai . . 39 - 45 — I 1871-ki magy. államkötv. — — _ — 16° ' mövesbank 39 — 40 — 1873-ki m. kir. kincst. ut. — — — — 50 » Bir.t.e. m.h. int.------------------- Záloglevelek. I 1874-kl — 100 — QA _ Bárány,t. és hit.-----------------­Földteherm. ”kötv.” magy. M 75 74 50 * Debr. ker. bank.------------------------- Magy. földhitelint. 57.%. “ 10 “ | I „ 1867. zár 73 - 74 - 40 . I. Erdélyi bank - - - - , arany vagy ezüst 50/„ 1 - 96­­ % temesi 73 — 74 — — „ Biharm. ker.- ip.------------------------- „ jelzálogbank 5'/,% 79 60 89 — 1 | " 1867. zár. 73— 74- es term.-hbank Nyug. mh. szb. Sepr. 6% | ' »terv'“a' Ti 26 74 L 100 Vas-Zalai nb. Részjegy. ------------------------- Magy. ált. fdh. rvt. 6»/„ ------------------" Magy”jelz.urb.vált^kötv -- 40 Takpénz.^házl . , - - - - Pestváros”. takla pír. J.­ 87 78 88 Szőllődézsma válta. kötv. «So 73 - 100 Országos közp. . 73 - 74 - LeL^földh. tat V/Wo ~~ ~ Osztrák all. adós. P»P-8/o 7 1000 Pesti I. hazai. . 2-60 _ 2070 — Kisbirt. földh­int 7% 89 50 98 — " " " l i 69- «9 50 I»« J Pest-Budai főv. . 99 - 99 75 /o 3 100 I Pesti külvárosi . 44 - «­­ Elschh«ce«k „ „ „ ezüst kam. _ ^ uo - Pu­kriu­. Daruvár-------------- _ ülZODDZége R. Kisors. 1860-ból Pá ° 500 frt J«9 - }­'9 50 JJ » . . — - - - _ Éj az akk. vaap. . . SJ»-----------------­% „ 1860-ból á 100 frt 114 - 115­­ JJ » Erdélyi ...­­ _ 800 M. kel. vasút 1. kib. .------------------. ’ 1864-ből á 100 frt 129 - 130 - 11 . Újpesti - - ----------------------- 300 Magy. gal. rasp. . 6%- 1 1864-ből á 50 frt 129— 130 — 100 „ Czegl. tkp. egy.------- 100 1. Érd. vasp. 6»/., ez. ft 100----------- -1 Pestv. köles. 1871-ből a°/0-----------88 — Malmok. 200 Győr-sopron-ebenfik­tiv.6%------------------------1 500 „ Concordia ... 205 — 110 — 200 Vágvölgyi vasp. ------------------1 IS^ Részvények. 500 „ Borsod-Misk. . ------------------100 » Részkötelezvényei------------------209 Erzsébet . . . . 130 — 132 — — Buda-Pesti lánczh. 6% 84 - 85 — 100 Bizt. társ.: Atlas, viszbizt. — — 1» — 160 Luiza.......... 123 — 125 — Joo Borsod-Misk. malom .-------------------1 315 „ „ I. magyar . lu“— — 500 . Temesvári gőz ---------------— — 100 Budapesti malom 6»/0 186—-------­ 200 „ „ Haza . . . • 0*6 — ,64 — 200 Moln. és sütők . . 292 — 294 — 150 Pannónia gőzmalom «% ------------------1 300 „ „ Pannónia • • • 298 — 399 — 500 „ Hengermalom .­­ 770 — 800 — 100 Kösz. és téglát, köt. 6% 53 — 54 - 1· 100 „ „ Pesti .... *5— 46- sop Victoria .... 165 — 167 — 100 Lloyd­­ia tőzsdeépület--------------------1 300 „ „ Unió .... 73 7» 59q I. Buda-pesti . . 745 — 755 — 100 „ „ Tisza ....---------- 100 „ Pannónia ... 58o — 600 — Pénznemek. 200 Vasp.: Péos-Baresi . . . — 80 Epit. társulat Pesti ...-------— — 200 „ Pesti közúti . . .­­-J — 1» — 200 „ Pesti Cottage-------— “ Császári kir. arany . . 5.64­5.36—1 200 „ Budai közúti . . .— — 500 gerfőződe. I. magyar . . 310— 315— Osztr.-magy. 8 frtos arany 9.52 9.54—8 200 „ Ujpest-Rák.­lóvasut 200 Sertéshizlaló....................123 — 126 20 frankos arany . . . 9.52 9.54— 200 „ Alföldi-Fiumei . . 200 Könyvny. „Athenaeum“ * 240 — 245 Osztr. és magyar ezüst. 103.50 104 — 1 100 „ Éjszakkeleti . . 599 Pesti ... 455 — 465 — Német kir. bankj.100 m.u. 58 90 69 - - 1 200 „ Magyar keleti. . ---------------- 200 „ „Franki-Társ.“-------— — Leszá-200 „ I. Erdélyi . . ."----------------------599 Ganz és társa-féle vasönt. 106 — 110 —mosási Váltók 1 200 „ Déli . . . . •---------------------- 200 Gschwindt-féle ... 200 — 802 — kamat ! ! p li =~ == «ei : ÄÄ, ^öi oü - SÄ,, «5: == “sHä IS IS % ; EMC ~ -- SSSSWtSÄ1“ Zz'Z- 2 ««f 100 _ Milt.f51dh-r.tArs' 4S 25 42 75 100 vasöntöde 83 — 36 —’ . .. . . , 60 „ Msgy. jeiz. hl elb- - - - - 200 gchlick-féle vasöntöde . . 88 - 90 - Nemhivatalo* re*2, ! iS : KA 15 50 16 — 330 Soda és vegy-iru-gyár ------------------ ^ ke:; Hjnk bella. UJ . ^tra^-^t. :: : SS :: :: 5 _________________ _____. „ . Min. Ar 100 kilo- Min. Ar 100 kilo- Termény Min.8égl S'’y 100 kilogramm ár.­­ Termény hectol gramm hectol. gramm 1 hectoliter szerint __________________ * 1 Boz bánsági . . 72-8 10 15-10 25 73'7 10 35-10 55 Rozs ...................................... 70-71-72 7 80 8 05 74-6 10 65—10 85 75 5 11 30—11 40 „„ " ” " _ 76-4 11 «5—11 70 77-3 11 80—12 — Árpa takarmány , . 60—6» 6 30 6 74 B n » • 78'3 12 10__12 20 79"2 — — — " tiszavidéki! '. 72-8 10 40-10 60 73-7 10 70-10 80 , malátának . . 62—63-7 6 90 8 — " . 74-6 11 ------11 20 75-5 11 40—11 65 " ” ” 76-4 11 85—12 05 77-3 12 10—12 25 Zab öreg ...................... 36—40 4 9 46 9 64 ” ” ” 78-3 12 35-12 45 79-2 ------— nestvráébi ” . 72-8 9 90—10 — 73 7 10 10—10 20 Tengeribánáti . . . 74-7 ------- ----­” ^ ” 74-6 0 40-10 60 75-5 10 80-11 00 " ” ” 76 4 11 25—11 40 77-3 11 50—11 70 „ másnem« . . . 72-8 5 20 »30 " ” ” ! 78-3 11 80—11 90 19-2 ----------­" fehérmegy. " . 72-8 10 40-10 60 73-7 10 70-10 90 ......................................... “

Next