Pesti Napló, esti kiadás, 1876. augusztus (27. évfolyam, 179-209. szám)
1876-08-01 / 179. szám
179 szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. • ^ ------------Kiadóhivatal: A Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Kedd augusztus 1. 1875. 27. évfolyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti ISTapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. ESTI KIADÁS: Budapest, aug. 1. A mai táviratok sem hoztak érdekeset a csatatérről. Annál nagyobb figyelmet érdemelnek a fegyverszünet ügyében megindított alkudozások, melyek már tegnap délután jelezve voltak s melyekről ma számos távirat van előttünk. Az egyik azt mondja, hogy Oroszország fölkérte a franczia kabinetet, hogy fogjon hozzá a közvetítéshez. Erre Decazes herczeg azt felelte, hogy mindenekelőtt a nagyhatalmaknak kell a diplomatiai beavatkozás lényeges pontjairól előzetesen megállapodniok. Ez ügyben az orosz diplomatia az összes kabineteknél igen nagy tevékenységet fejt ki. Ami Szerbiát illeti, az úgy látszik, nem vonakodik a békekötéstől. Risztics belátja, hogy ez idő szerint az erőszak eszközeivel vajmi kevésre mehet. Mielőtt Belgrádból a főhadiszállásra utazott, egész éjjel az angol és az orosz főconsulokkal tanácskozott s hír szerint igen részletes propositiókat vitt magával a fegyverszünet ügyében, melyek már a portával is közöltettek. Azt is jelentik, hogy az orosz főconsul személyesen a főhadiszállásra utazott, hol ki fogja jelenteni, hogy Oroszország ismételve azt ajánlja, hogy Szerbia méltányos feltételek mellett egyezzék ki a portával. Hogy Konstantinápolyban mit mondanak ez ajánlathoz, arról még semmi tudósítás sincs. Tény az, hogy megindult a diplomatiai tárgyalások menete, s hogy ez alkalomból máris a hamis hírek egész özöne merült föl. Ide tartozik például azon belgrádi hír, hogy a keleti kérdés rendezésére európai értekezlet fog összehivatni. Milán fejedelem az értekezlet elé emlékiratot fog terjeszteni, melyben azt kívánja, hogy Szerbia visszanyerje Lázár czár idejebeli határait, de ezért hűbéri viszonyban maradjon a portához. Amint ez mutatja, vereségeik még nem tették szerényebbekké a mi déli szomszédainkat. A csatatérről tegnap ismét azt jelentették, hogy a törökök a délkeleti határon benyomultak Szerbiába. Zajcsárnál folyton megújulnak a harczok, de egyik fél sem tud valami nagyobb előnyt fölmutatni. A montenegróiak diadala a »Pol. Corr.« alább közlött s szembetűnően szláv színezetű tudósítása daczára is egyáltalán nem döntő jelentőségű ütközetnek bizonyul. Budapest, aug. 1. (Régensség Konstantinápolyban.)" Legújabb híreink szerint Mehemed Rusdi pasa török nagyvezír terve az, hogy Murad szultán betegségének ideje alatt régensség vezesse a török birodalom ügyeit; a régensség élén Mehemed Rusdi pasa és Yalide szultána állanának. A szultána egészen tudatlan, műveletlen nő, teljesen szabad kezet hagyna a nagyvezírnek, ki aztán valószínűleg meghiúsítaná a tervezett reformok keresztülvitelét. (A török alkotmánytervről), mely konstantinápolyi hírek szerint már aláíratott, sőt két hét múlva hatályba is fogna lépni, a következő újabb részleteket jelenthetjük: Az eredeti alkotmányterv 140 czikkből állott, i de Midhat összevonta azoknak tartalmát 70 czikkbe. E hosszú munkálatban muzulmánokról és keresztényekről egy szóval sincs említés téve, mindenütt csak »ottomán alattvalók«-ról van szó. A tervezet a következő főrészekből áll : 1. Az uralkodó chartát ír alá, melyben kijelenti, hogy az érvényben levő rendszer megszűnik létezni és egészen új alkotmányszernek ad helyet. 2. A »Seri« törvények polgári ügyekre nézve nem érvényesek. A keresztények tanúvallomása anynyiba vétetik, mint a musulmáné. A seri azon intézkedése, mely szerint a muzulmán ember esküje felér az írott bizonyítékkal, hatályon kívül helyeztetik. 3. Semmiféle »ottomán alattvaló« sincs kizárva a polgári és katonai hivatalokból; a hivatalnokok elmozduhatlanok. 4. Képviselő-kamara alakíttatik, mely szabályozza a költségvetést, kiveti az adókat és ellenőrzi a kiadásokat. Az államtanács oly intézménynyé alakittatik át, mely megfelel a franczia senatusnak,vagy az angol felsőháznak. 6. A tulajdonjog a különféle európai rendszerek szerint szabályoztatik. A wakusz (mecsetek) birtokai megszűnnek. — Az ipar előmozdittatik. 7. A Napoleon-Codex mintájára codex fog szerkesztetek A birodalom főbb városaiban jogtudományi intézetek létesittetnek és vegyes lyceumok. (A magyar lapok a berlini támadásról.) A berlini lapok támadásáról a magyar sajtó ellen, a miért ez az annexiót ellenzi, néhány laptársunk is nyilatkozik, így a »K. N.« reproducálván, mit a »Nordd A. Ztg« és a »Nat. Ztg« bécsi levelezői combinálnak, így ír: »Bajos kiokoskodás a politikai bölcseség ily bőséges áradatából. A magyar kormány az őszinte és becsületes neutralitást határozottan akarja, az annexiót határozottan ellenzi, sőt ebből még kabinetkérdést is csinál. A magyar kormány tökéletesen egyetért gr. Andrássyval — tehát gróf Andrássy is ugyanazt akarja, amit a magyar kormány. Ez eddig rendén volna. De ha így áll a dolog, hogyan lehet akkor abból,hogy a magyar sajtó a neutralitást óhajtja s az annexiót ellenzi, tehát ugyanoly irányban működik, mint a magyar kormány és a külügyminisztérium, — hogyan lehet a sajtó e magatartásában gr. Andrássy megbuktatására irányzott törekvést látni ? Ezt magyarázzák meg nekünk azok, akik a kormányok titkaiba oly mélyen be vannak avatva.« Az »E—s« így szól ugyancsak a »Nordd. Alig. Ztg« leveléről: »Nem is fektetünk súlyt szembeszökő tévedéseire és hamisításaira, még kevésbbé érezünk kedvet annak részenkinti bonczolására, mindössze magunk iránt tartozunk a kötelességgel rámutatni az ellenmondásra, mely abban rejlik, hogy a »szélsőbal« politikáját az Andrássy- és Tisza-ellenes bizalmatlanságból folyónak mondja s egyenesen azon hatást tulajdonítja neki, hogy ez által növelni akarja e két államférfiú népszerűtlenségét ? Ugyan micsoda badar beszéd ez! Hát azzal népszerűtlenül, ha ugyanazon hangot pengeti a többi lapokkal? Még csak érthető volna e handabanda, ha az »Egyetértés« elütő hangot vegyítene a külügyi politikába és a két államférfi ellen igyekeznék fegyvert kovácsolni a helyzetből. Csakhogy a dolog nem úgy van, mert az összes sajtó egyetért ez ideig abban, hogy a bécsi döntő köröket vádolja, esztelen törekvésekkel. Andrássyról és Tiszáról pedig fölteszik egyhangúlag, hogy beleegyezésekkel nem fogják szentesíteni e veszedelmes irányt. Arról szó sincs, hogy mihelyt e föltevésben csalódnánk, ami szerintünk csupán az esetben volna lehetséges, ha Andrássy és Tisza a legutolsó itt, mely hazájukhoz köti őket, kiszakítanák keblökből, kétségkívül a legkíméletlenebbül fogjuk megtámadni a nemzetellenes politika követéséért.« A »Nemzeti Hírlap« sajnálatát fejezi ki, hogy a német sajtóiroda magyarellenes szellemben dolgoztatja meg a német közvéleményt s czikkét következőleg végezi. A keleti kérdésnek Európa érdekeivel összhangzó s nem pánszláv szellemben történő megoldását kivánja Magyarország, és a magyar sajtó bizonyára nem fog Berlinben kérni engedelmet hozzá, hogy ezen óhajait minél inkább és minél nyomatékosabbban kifejezésre juttassa. Az »Ellenőr« is megérinti az ügyet s visszautasja a berlini lapok schulmeistereskedő leckéztetését. Véletlenül azonban ez ügyben a »P. N.«-ról is levén szó, az »Ellenőr« elveszti utolsó csepp hideg vérét s dühösen nekünk ront, ami egyébiránt e kánikulai időben nem is lehet meglepő. (A törökországi magyar légió ügyében a külügyminisztérium — mint az »E—r« írja — nem lát szükségesnek semmiféle diplomatiai lépést, mivel ilyen légió alakításáról nincs és nem is lehet szó. Az egész hit minden alapot nélkülöző koholmány. (Bismarck és a diplomatiai helyzet Berlinben.) A német fővárosból írják a »Pol. C.«-nak : Bismarck ha, ki csak rövid ideig fog itt időzni, igen jó egészségben van. A kissingeni fürdő rendkívül kedvező hatást gyakorolt, s a most beálló varziai időzés előreláthatólag még növelendi azt. A herczeg jelenléte daczára a nagy politika most egészen pihenni látszik itt, ami meg is felel a politikai helyzetnek, minthogy a reiehstadti megállapodások következtében a szerb-török háború befejeztéig el van napolva a hatalmak minden actiója. Azt nem hiszik itt, hogy Románia fellépése megváltoztathatná a dolgok állását. Azon nézetben vannak, hogy a hatalmaknak jelenleg mi hajlandósága sincs a Románia által felhozott nemzetközi kérdések vitatására s eldöntésére. Ellenben nagy határozottsággal hiszik, hogy csakhamar újabb kormányváltozás áll be Konstantinápolyban, s ezt tisztább és szilárdabb konstantinápolyi állapotok alakulása előfeltételének is tekintik. Ha az ottani viszonyok egy vagy más módon megszilárdulnak, e körülmény a hatalmak jövő békés actiójára is előmozdítólag fog hatni. A conferentiának másutt gyakran ventilált eszméjét az itteni politikai körök alig discutiálják. A csendes közvetítési politika eddigi útján oly jó eredményeket értek el, hogy nem igen éreznek hajlamot a keleti ügyek eddigi kezelésmódjának sürgős szükség nélküli megváltoztatására. A „Pesti Napló“ tárczája. S SZÉKÁCS JÓZSEF HALÁLÁRA. Hogy hogy ? meguntad már te is e sivár Hazát ? A Charon csónaka visz tovább Szent őseinkhez, kik könyünkre Mit se hajolva, karukba vártak ? Könnyen legyőztél Te nyavalyát, miként A lelki kórok bármi kisértetit; A zsémbes aggkor tompaságát Elkerülé örök ifjú szíved. Ellökted olcsó népszerűség silány Bérét; ki zsarnok kényuralomnak is Ellenszegültél, mely az egyház Szent küszöbét bitorul taposta. Ott, hol Deákunk zászlaja lenge, Te Velünk valál, hogy visszasiess mihelyt Győztünk, örök szent bibliádhoz, S a szelíden csevegő dalokhoz. Nem tágítottál bármiben és amig Egy kötelesség teljesülésre várt.... S midőn halálod percre megjött: Készre talált, mosolyogva mentél! De jaj ! ki lesz itt a ki helyedbe lép ? Mint közvetítő ég meg a föld között. Kinek velős szózatja oltárt S roskadozó hitet újra épit ? Ki gyújtja úgy fel honszeretet tüzét Ifjabb szivekben ; csüggedezőt ki edz Oly hűn; családi jámbor élet Késeit oly melegen ki festi ? Ki fogja Rómát s Hellasz aranykorát Oly lángbetűkkel járni élőnkbe majd, S Szász Károlyunkkal versenyezve Itt minekünk magyarázni Gőthét ? Szabad lesz-e bár egy epigrammot is Utánad írnunk, mely ha talál se bánt ? * S szabad nekem s más ifjabbnak Állani már be vidám öregnek ?! ZICHY ANTAL: A rémem titok* Regény két kötetben. írták : Heloz Adolf és Dautin Gyula. — Francziából. — ELSŐ KÖTET. A pénztáritok. XIII. Lássuk, hogy ezalatt mi történt a Vivienneutczában. Roché úr, ki jobban gyanakodott, mint valaha, a kitűzött időnél jóval korábban jött fel az irodába. Az irodaszolga bevezette és kérte, hogy várakozzék. Roché várakozott, de egyre szidta az olyan igazgatókat, kik aludni tudnak, mikor arra kellene gondolniuk, hogy meglopják őket. — Borzasztó gondatlanság, gondolta magában. Ahol a gazda ilyen álmos, ott kívánni sem lehet, hogy a cseléd, az alárendeltebb ember becsületes legyen. Voltakép ők a bűnösök, őket kellene megbüntetni. Végül negyedkilenckor megjött Maheurtier. — Ejnye kedves igazgató úr, nem aggódik ön soha, kiáltott fel Roché, mikor észrevette. Hogy lehet ön oly nyugodt, holott bizonyos, hogy pénztárnoka visszaélt az ön bizalmával ? — Ugyan ne beszéljen! — Ha mondom, hogy bizonyos. Kerestem ezt a Vidalt, ezt az állítólagos zálogadót és nem találtam meg. — Az nem baj, hisz van jó zálogunk. — Bizonyosan tudja ? — Hiszen hallotta tegnap, amint megnevezte amaz értékpapírokat. — Hm! . . . De hiszen ennek a pénztárnoknak már régen itt kellene lennie’. . . Ön azt mondta neki, hogy nyolcz órára legyen itt ? — Igen, hanem alkalmasint elfelejtette és csak a rendes időre fog megjönni. Várjunk kilenczig. Az óra elütötte a kilenczet is; elmúlt azonfelül is egy negyedóra; minden hivatalnok helyén volt, de Caussonnak semmi híte. Roché diadalmaskodott, Maheurtier félni kezdett; bevallotta, hogy ez a késedelem neki is furcsának tetszik; elküldte az egyik írnokot az Enfer-utczába. Az írnok kocsiba ült és félóra múlva hírül hozta,amit olvasóink már tudnak: Causson ma virradóra elhagyta lakását, neje és gyermeke később követték. Most már nem lehetett kételkedni, hogy itt sikkasztás történt. Roché arra gondolt, hogy sok részvénye van az intézetnél, nem mutatott többé oly diadalmas arcot. Maheurtier azonban a legnagyobb hidegvért tanusstá, még csak meglepetést se mutatott ; rögtön tisztában volt a helyzettel és teendői iránt. — Causson semmit se vitt el, vagy csak igen keveset, mondá hidegen. Egyébiránt magamra vállalok mindent... — Hogyan! Ön elvállalja a felelősséget ? — Teljes mérvben, ez kötelességem. — Ah! ez szép öntől. Az öreg kereskedő arcza kiderült; hévvel kezet szorított Maheurtierrel és szerencsét kívánt neki. Azonnal elküldték a rendőrbiztosért és az csakhamar meg is érkezett. Kinyittatták Causson szobáját; minden a szokott rendben volt; a könyvek helyén vannak, a két pénztár zárva. — Minek zárta volna be, ha a tartalmukat elvitte ? vélekedik Maheurtier, ki még most sem akart hinni. — Hogy a csalást tovább titkolhassa és megszökhessen, felelt a biztos. De mégis ki kell deríteni, nem történt-e valami hamisítás; a Vidal-féle tételre nézve könnyű lesz ezt megtudni, csak meg kell nézni a főkönyvben, hogy a Roché által bemutatott kötvényre milyen zálog van. Ez meg is történt. Maheurtier megdöbbenve látta, hogy a Causson által bemondott első rangú értékfedezet helyett teljesen értéktelen papírok vannak beírva a Vidal-féle kötvényre, a jó fedezet egy másik tételre szólott. Mit jelentsen ez ? Honnét vette Causson a merészséget és lélekjelenlétet, hogy magát ily ügyesen kivágja? Maheurtier annyira félreismerte volna ez embert? Aggodalom fogta el az igazgatót. De azután megnyugodott, belátta, hogy nem a merészség mentette meg Caussont, hanem a túlságos zavar.Nem a rég átgondolt machiavellismus, hanem a véletlen tévedés mondata Caussonnal ama hazugságot. A további vizsgálatot, mely sok időt vett volna igénybe, elhalasztották. A két pénztárt egyelőre még nem feszítették fel, a rendőrbiztos azon nézeten volt, hogy a pénztár kulcsai meglesznek Causson lakásán. A három férfiú az irodában megtette a szokákásos elővigyázati intézkedéseket, azután kocsira ültek és a pénztárnok lakása felé hajtattak. Útközben a biztos a rendőrségi épületnél kiszállott és ellátta magát mindennel a mi a nyomozáshoz és letartóztatáshoz szükséges. Két embert is hozott magával, egy rendőrségi tollnokot, ki a kocsiba ült és Moulet, a legkitűnőbb titkos rendőrök egyikét. Az Enfer-utczában a biztos a házmesterrel kinyittatá Causson lakását és azonnal hozzáfogott a motozáshoz. Az étkező szobán kezdték. A kandallón három fénykép függött, jobb és bal felől egy férfi és egy nő arczképe, középen pedig egy gyermekkép. Moule rögtön leszedte a három arczképet és odaadta Mabeurtiernek. — Ez a mi emberünk, nemde ? kérdé. — Igen, felelt Maheurtier, egy pillantást vetve a képre. — Ennek jó hasznát fogjuk venni, mondá Moule és a biztos engedelmével zsebre rakta a három képet.A hálószoba nagy rendetlenségben volt; a motozást itt is folytatták, de eredmény nélkül; a rendőrök Causson írószobájába léptek. Egy íróasztal és egy szekrény képezték e szoba összes bútorzatát. De a látogatóknak azonnal feltűnt egy összegyűrt papírlap, melyet valaki nyilván haragosan a földre dobott, mint elhibázott fogalmazványt, vagy kellemetlen hírt. Moule felszedte és odaadta a biztosnak, ez olvasni kezdte; a levél ezeket tartalmazta : »Maheurtier úr! »Gyáva, nyomorult ember vagyok. Félreismertem az ön jóságát, visszaéltem az ön bizalmával. Tolvaj, sikkasztó vagyok. Már egy éve, hogy önt ámítom. Nem kérek öntől bocsánatot, mert nem érdemlem meg. De elégtételt veszek magamon.« »Pedig ha ismerné a valóságot. . . Ah, sokat szenvedtem, Maheurtier úr, nagyon sokat. Azon naptól fogva, mikor először merészeltem azt tenni, nem is éltem igazán. Ön gyakran mondá nekem : Causson, vigyázzon magára, ön egyre halványodik, vénül. »Bizony nagyon vénültem. Épen most találtam a tükörbe nézni, halántékaimon a haj egészen fehér lett, pedig még csak harmincz éves vagyok. De nem akarom önt elérzékenyíteni . . . Pedig mondhatnám, hogy számba kell ám venni azt is, hogy a körülmények mennyire kísértetbe viszik az embert. Lássa, borzasztó állás ez a pénztárnokság. Nem jár vele elég fizetés. Kétezer négyszáz vagy háromezer frank nagyon kevés pénz az olyan embernek, kinek kezében arany, nagy bankók és tetemes értékű papírok fordulnak meg. A mai világban családos ember gyakran szorul meg, hogy ha csak háromezer frankja van egy évre, mennyi kisértésnek van ekkor kitéve ! . . .« — Igaza van, szólt Maheurtier, kit nagyon meghatott ez a levél. — Már engedjen meg uram — kiáltott fel Roché; a fizetés itt nem határoz, vagy becsületes ember valaki, vagy gazember, és ha minden pénztárnok. . . — Oh nagyon tudom, hogy ehhez sok szó fér, jegyzi meg Maheurtier, de most hallgassuk csak a levelet. — Már csak néhány sor az egész, szólt a biztos és tovább olvasott: »A szerencsétlen embert mindenféle perfid tanácsokkal látják el. Idegen emberek befolyásának engedtem. . . De erről hallgatnom kell. Mit is szólhatnék ? . . Azt sem tudom, hol áll a fejem. . . Mire ön e sorokat olvassa. . . Itt a levél megszakadt, Konstantinápoly, jul. 25. (A kleki kikötő elzárása. — Y. Murad betegsége. — Törökpapírpénz. (»P. C.«) Az izgatottság, mely a kleki kikötő elzárása miatt a portán erőt vett, még nem csendesült le. E rendszabály tagadhatlanul kedvezőtlen következménye a török hadviselésre nézve teljesen indokolná a torta rész kedvét, ha a Török- és Oroszország közt fennálló szerződések folytán ez utóbbinak magatartása nem volna még indokoltabb. Az egész ügy 1703. óta szerződés által van szabályozva. Ez időben Velencze és Törökország jogaikat e területre s a klek-i vizekre közös egyetértéssel állapították meg. Az első franczia császárság bukása után Ausztria birtokába lépett e területnek s azóta különböző szerződések biztositák jogát. Elég kiemelni, hogy 1858-ban Leiningen herczeg konstatinápolyi küldetése folytán a két hatalom közt megállapodás jött létre, mely szerint a kleki kikötő végleg »zárt tenger«-nek (mare clausum) határoztatott meg. E megállapodásban a porta forma szerint elismerte Ausztria azon jogát, hogy a kleki kikötőt elzárhassa. Különböző alkalmakkor ismét megerősíti a porta e jogot az által, hogy Bécsben felhatalmazást kért csapatainak a kérdéses helyen való kiszállítására. Kétségtelen, hogy a kleki kikötő nem tartozik Törökországhoz, hogy e hatalomnak egyáltalán nincs joga hajóinak bevitelére s állomásoztatására e kikötőben; hogy ha erre Ausztria többször engedélyt adott, azt pusztán szívességből téve. Az ok, mely Ausztriát arra bírta, hogy a kikötő elzárásának jogával éljen, jelezve van a helyzet által, melyben a hatalom szláv alattvalóival szemben áll. Utóbbiak rokonszenve a törökök ellen küzdő törzsrokonaik iránt nem épen platonicus természetű, s Ausztria elé különös kötelességeket szab. A hatal Belgrád, jul. 29. (Szerb készülődés. — Csend a harcrtéren. — Csernaeff. — Jaromir Sándor halála. — Tsolak-Antics.) (»P. C.«) A nagy kitartással folytatott készülődések után azt kell feltennünk, hogy a kormány hosszan tartó háborúra számít. A felső várban nagyszerű laboratóriumot állítottak töltények gyártására. Több száz munkás foglalkozik ott éjjel-nappal. A fegyvergyárakban s ágyúöntödében 800 munkás szünet nélkül dolgozik, s folyvást óriási mennyiségű liszt, zab, széna, hús és főzelék-készletet halmoznak össze. S a szerb kormány ezen előrelátása helyén is leend, ha a hatalmak tovább ragaszkodnak váró s észlelő magatartásukhoz. A hadviselő felek egyike se mutatta magát eddig nagy döntő actióra képesnek. 18-ika óta Alexinácznál s Zajczárnál Abdul Kerim pasa hatalmas előnyomulását várták, s ma, 29-én Szerbia délkeleti részében ugyanazon baljóslatú csend uralkodik, mint eddig. Egy Veliki-Izvornál elfogott török állítása szerint a török seregnek nincs elég élelmi készlete, s lőkészlettel s a legszükségesb tábori requisitumokkal is szegényesen van ellátva. A török önkénytesek s a cserkeszek csak akadályozzák a csapatok mozdulatait. Az újabb jelentések szerint a Morava-hadsereg a legszorosb összeköttetésben van a timoki hadtesttel. A parancsnokságot Csernajeff viszi, ki néhány nap óta Zajcsárban tartózkodik. Csernajeff a múlt héten meglátogatá valamennyi hadtestet, s szemlét tartott állásaik fölött. Nyolcz órai hadi tanácsban uj csatatervet állapítottak meg. Jaromir Sándor halála, ki az itteni 2-ik osztályu ezredet vezénylé, s 23-án Zajcsárnál elesett, itt általános fájdalmat keltett fel, mert Jaromirt ismeretei s szeretetreméltó tulajdonságai miatt mindenki szerette. Ma két — 650 főnyi — önkénytes csapat ment az Ibar-sereghez, melynek újonnan kinevezett parancsnoka, Tsolak-Antics ezredes szorosan körülzárolva tartja Sjeniczát, ahol állítólag Dervis pasa is tartózkodik. — Nis és Alexinácz közt a szerbek mintegy 3000 szekérnyi szénát zsákmányoltak, amely 3 hónapig elég lesz a Morava-sereg lovassági s tüzérségi lovai számára. érkezett utóbbi sürgönyökből következtetni lehetett nem jelenthet egyebet, minthogy a törökök dél-ke- r e ti irányban akarnak Szerbiába benyomulni, és pedig Gurgosovácz felé, hogy Csernajeff és Lesjanin hadtestei közé beékeljék magukat. A »N. H.«-nak Kalafatból az éjjel érkezett eredeti sürgönye azt jelenti, hogy Hafz pasa tegnapelőtt, s ugyanakkor Ahmed Ejub pasa Gramadánál átlépték a határt s onnan a szerb csapatokat elűzték. Suleiman pasa pedig Pandiraon át, mely keletről függélyesen fekszik a Gramadából Gurgosovácz felé vezető úton, támadást intézett az ott levő 8 szerb zászlóalj ellen, mely 12 ágyúval rendelkezett. A támadás sikeréről hírek még nem érkeztek.. E két oldalról Gurgosavac felé intézett támadás kétségen kívül helyezi, hogy Abdul Kerim Osman pasával együtt combinált hadműveletet intéz a szerb hadállás ellen. Pandiralból igen kényelmes, alig öt órányi út vezet épen a gramada-gurgusovaci út közepére. Ha tehát a törökök támadása Gramadánál sikerült, úgy, hogy előnyomulásuk lehetségessé vált, akkor a Pandirála mellett álló szerb csapatoknak vissza kell vonulniuk, mert ezen állásban egész hátvonaluk fenyegetve van. A kérdés természetesen csak az, vajjon a törökök sikere Gramadánál oly mérvű volt-e, mely előnyomulásukat 6—7 órai távolságra biztosította. Említettük, hogy a szultán egyik hadsegédjét küldé a viddini táborba. Konstantinápolyból most erre vonatkozólag azt jelentik, hogy a szultán határozott utasítást küldött a seraskiernek pár nap előtt, hogy tekintettel az európai diplomatiai helyzetre, kezdje meg a döntő műveleteket. Minthogy azonban Abdul-Kerim pasa késlekedése a konstantinápolyi kormánykörökben igen feltűnt, a szultán egyik hadsegédét küldötte el a csata színhelyére, hogy kimerítő és hű értesülést szerezzen magának az ottani viszonyokról. A »Golos« igen érdekes közleményeket hoz a herczegovinai csatatéren történt utóbbi hadműveletekről. Nikita fejedelem Nevesinjénél megveretvén, tudvalevőleg Koritáig vonult vissza. Minthogy Mukhar pasa a montenegróiakat visszavonulásuk közben egy ízben már harezra akarta kényszeríteni, de azok a harezot kikerülték, és visszavonulásukat folytatták. Mukhtar pasa elhatározta, hogy Nikita csapatát bekeríti, hogy ilyképen kényszerítse őket harezra. Mukhtar pasa ennélfogva megszállta Bileket s így Nikita visszavonulási vonalát elvágta. Midőn a montenegróiak Banjani felé tovább akartak hátrálni, Vrbicánáltalálkoztak a törökökkel, így állván a dolgok, a Nikita által kivivott győzelem igen furcsa színben tűnik fel. A montenegróiaknak tehát keresztül kellett magukat törniök az őket körülkerített török csapatokon, ami, úgy látszik, sikerült is. Ez a montenegróiakra nézve mindenesetre siker volt, de, hogy azt miként lehet győzelemnek keresztelni, azt csak a montenegróiak tudják megmagyarázni. Egyébként igen sajátságos az, hogy még mindeddig nem lehet tudni, hogy tulajdonképen hol állanak a montenegróiak. Mert hiszen ebből lehetne csak megítélni, az általuk kivívott »győzelem« jelentőségét. A basi-bozukok ellen a porta igen erélyesen lép fel. Mint egy török lapban olvassuk, a philippopolisi haditörvényszék Hadji Murad basi-bozuk csapatjából 14 ember ítélt el kényszerdologházi büntetésre és pedig egyet 9 évre, hármat 7 évre, kettőt 5 évre és nyolcat 3 évre. Hadji Muradot tudvalevőleg felkötötték. A kormány továbbá rendeletet bocsátot ki, hogy a basi-bozukok ezentúl ép úgy fognak a háborúban szolgálni, a mint redifek. Valide szultána saját költségén 800 főnyi cireassiai önkénytesekből álló csapatot szervezmük közti jó szomszédsági viszony nem mehet anynyira, hogy a közbéke megzavarásának veszélyét idézze elő. Ausztria nem áldozhatja fel belső nyugalmát, hogy kedvére legyen a portának. Méltányolható ildomossági tekintetekből nem közöltek eddig bővebb részleteket a szultán betegségéről. Ez ifjú és szerencsétlen fejedelem a trónraléptét követő heves izgalmakat nem tudta elviselni, s igen súlyos agybántalmak veszélyezteték életét is. A szigorú elzárkózottság, melyben nagybátyja uralkodásának utolsó évei alatt élt, az elpuhító hárem élet, szeszes italok túlságos élvezése s talán természetes hajlandóság is okozói voltak e sajnálatraméltó állapotának. Beszélnek azon óhajtásáról, hogy a trónt fivérének, Abdul Hamidnak engedje át. Talán nem egyéb e hit, mint visszhangja a miniszterek azon óhajtásának, hogy véget érjen a helyzet, mely reájuk s az államra nézve tele van veszélyekkel. A gyors megoldás mindenesetre szükséges, s remélni lehet, hogy az nem is várat soká magára. A legutóbbi minisztertanács hosszas viták után elhatározta, hogy a pénzszükségnek 2 millió font sterling értékben kényszerforgalmi papír pénz kibocsátása által véget vet. E sajnálatos rendszabálynak csakis árnyoldalai vannak, s mégis ez az egyetlen eszköz annak megakadályozására, hogy a hivatalnokok éhen ne haljanak. Tíz hó óta ez emberek mitsem kaptak, s a legnagyobb nélkülözéseket szenvedik. A papírpénz nagy elértéktelenülésének meggátlása végett beleegyezett az Ottoman-bank, hogy maga eszközli a kibocsátást. A háború. júl. 31. Mai reggeli lapunkban azon nézetünknek adtunk kifejezést, hogy a török haderő délről keletre történt irányváltoztatása, melyet a csatatérről