Pesti Napló, esti kiadás, 1876. szeptember (27. évfolyam, 210-235. szám)

1876-09-01 / 210. szám

210. szám. Budapest, Péntek September 1.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.­­ ESTI KIADÁS. Kifizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, sept. 1. A nemzetközi statisztikai congressus ün­nepélyes megnyitása ma ment végbe József főherczeg által, fényes közönség jelenlétében. A nagy érdekű ülésről alább közöljük a tu­dósítást, a főherczeg beszédével együtt. Ismét új szultánja van a török biroda­lomnak. V. Murad három havi betegeske­dés után, mint állítják, kitüntette képte­lenségét az uralkodásra, minek folytán a mi­nisztertanács, s az állam fő tisztviselői a tör­vényes trónörökös kikiáltását elhatározták. Abdul Hamid tegnap kiáltatott ki szultánná. Elismerése mind a nép, mind a k­i­államok részéről semmi nehézségbe nem fog ütközni. Az idegen kabineteknek a trón­változás eshe­tősége már régebben be van jelentve, a la­kosság pedig örömmel nézi az uralkodó sze­mélyében történt változást, mert a közügyekre a legjobb hatást reményt tőle. Az a hir, mintha összeesküvés nyomára jutottak volna, a legszetlenebb hazugságnak bizonyul. Az új szultán trónralépte, mint hírlik, minden ne­hézségeikül fog végbe menni. A Csatatérről a szerbek újabb diadalmi­­híreket közölnek. De minthogy 19-dike óta nem múlik el nap, melyen a törökök teljes megveretését ne jelentették volna, e tudósí­tásnak is igen kevés a becse. A török sereg még mindig szerb földön áll, s Csernajeff legfölebb csak azt tudta elérni, hogy a reá nézve legveszedelmesebb pontokról elűzte az ellenséget. A törökök most ostromágyukat szállíttatnak a táborba, s talán tíz nap múlva képesek lesznek a fontosabb erődítmények bombázását megkezdeni. Míg ezt nem tehe­tik, addig jelentékenyebb sikerre nem szá­míthatnak. Ennyiben csakugyan sikertelen maradt Alexinácz elleni támadásuk. A szünetet, mely a Morava völgyében folyó harczokban beállani készül, a Monte­negro elleni támadás fogja kitölteni. Dervis pasa Podgoriczában 56 zászlóaljat s 54 ágyút gyűjtött össze. E nagy sereggel kétségkívül képes lesz Nikita fejedelmet is kigyógyítani győzelmi mámorából. A harczok e vidéken megkezdődtek. Ugyanekkor Mukhtar pasa Herczegovinában megragadta az offensivát,­ Ily körülmények közt a békealkudozások ügye meglehetős roszul áll. A nagyhatalmak ez ügybeli tevékenysége nem szünetel ugyan, de mindeddig semmi positiv eredményre nem vezetett s az az aggodalom sem jogosulatlan, hogy még jó ideig nem lesz sikere. Budapest, sept. 1. (Az adófelügyelői intézmény Hor­vátországban.) A m. kir. pénzügyminiszter az 1876. évi XV. törvényczikk 84. § ban nyert felhatal­mazás folytán a kir. adófelügyelői intézményt Hor­­vát-Szlavonországokban is f. évi sept. 1-ével életbe­léptetvén, nevezett országokban négy adófelügyelői kerületet rendelt alakíttatni, és pedig: Fiume és Zágráb megyék részére Zágrábban ; Varasd, Kőrös és Belovár megyék részére Varasdon; Verőcze és Pozsega megyék részére Eszéken; és Szerém megye részére Vukováron. Az adófelügyelői intézmény életbeléptetésével a Horvát-Szlavonországokban fennálló kir. pénzügyi felügyelőségek működése folyó évi augusztus végével megszüntettetik és az általuk addig végzett teendők ellátása, a­mennyiben az egyenes adókra vonatkozik, a kir. adófelügyelőkre, a­mennyiben pedig a közve­tett adókat illeti, a zágrábi kir. országos pénzügy­igazgatóságra ruháztatik. (A békealkudozások,­ mint Belgrádból írják, nem igen akarnak haladni. Legalább azon hí­rek, melyek Belgrádba Konstantinápolyból érkeznek, ezt engedik sejtetni. Különösen a jelenlegi konstanti­nápolyi viszonyok nem olyanok, hogy a porta rögtö­nözve hozzon oly elhatározásokat, melyek esetleg nem fognának megfelelni a mohamedán nép kívánalmai­nak. Remélhető azonban, hogy az új trónváltozás e tekintetben is gyorsítani fogja a dolgok menetét. A­­veres keresztb­ől nevezett orosz társulat a hadjárat kezdete óta összesen 60.000 drb. aranyat gyűjtött s ezen tekintélyes öszszeget Mihály metropo­­lita rendelkezésére bocsátotta. A belgrádi orosz con­sul nejének közvetítése utján orosz nők 6000 drb. aranyat adtak át ugyancsak a metropolitának. Ezen összegek a sebesültek ápolására és uj kórodák be­rendezésére fognak fordíttatni. A fejedelem személye ellen híresztelt öszszees­­küvésnek semmi tényleges alapja nincs. Karagyor­­gyevits Péternek Szerbiában úgy­szólván nincs pártja. Milán fejedelem eltért azon szándékától, hogy a hadsereghez visszatérjen. A fejedelemnő sokkal jobban érzi magát. (A bosnyák-h­orvát határról­ írják, hogy uralkodónk születésnapját a dvoti ke­rületben internált számos bosniai menekült nagy ke­gyelettel ünnepelte meg. A nagy mise kezdete előtt­­ a kerületi elöljáróságnál megjelent a menekültek 54 főből álló küldöttsége, s valamennyi menekült nevé­ben köszönetet mondottak ő Felségének azon véde­lemért és ellátásért, melyben a monarchia területén részesülnek. A küldöttség szónoka különösen hangsú­lyozta beszédében, hogy a menekültek már régen várták a kedvező alkalmat, hogy érzelmeiket kifejez­zék a nemeskeblü »keresztény császár« iránt, kit az egész bosnyák nép kegyelete és hódolata környez. Egyúttal kérték, hogy az internáltak a nagymisén megjelenhessenek, s ő Felsége jólétéért imádkozhas­sanak, kit az elnyomott keresztények megszabadító­­jának tekintenek. (Török pénzügyi ope­ratio.) A török területen lakó keresztények helyzete, főleg azoké, kik nagyobb, vagy erődített helységekben voltak, az utóbbi időben már-már, mint a »P. C.« írja, elvisel­­hetlenné vált. Számosan horvát területre menekül­tek. A török helyőrség azt minden áron meggátolni akarta s minden nem sikerült szökési kísérlet szigo­rúan megbüntettetett. Utóbb azonban a helyőrség­parancsnokok azon eredeti gondolatra jöttek, hogy kihirdették, miszerint bizonyos pénzöszszeg lefizetése mellett szabad osztrák-magyar területre lépni. Ezen összeg 30—100 arany között váltakozik. Az elha­gyott földek török tisztek jutalmazására fordittatnak. (Törökország és Montenegró.) A »Djeridei« Havadiss« czimű török lap azon kérdést szellőzteti, hogy mint kell a portának Montenegró­val elbánnia. A lap elismeri a montenegróiak által kivívott előnyöket, egyúttal azonban azt jósolja, hogy Montenegro nagyon drágán fogja azokat megfizetni. Selim pasa halála, úgymond, boszút kíván. A török haderő, mely most Herczegovinából és Albániából együttesen működik Nikita seregei ellen, a monte­­negróiakat meg fogja semmisíteni. Ha pedig a Fekete­hegyek rablóit a törökök tönkre tették, akkor a porta gondoskodni fog arról,hogy Montenegró lakói az otto­­mán birodalom nyugalmát többé meg ne zavarhassák. A montenegrói fejedelem jövőre csak vazallusa le­het a portának.­ Terület-átengedésről természetesen szó sem lehet. Az idézett lap azt hiszi, hogy sokkal szükségesebb volna ezen vad népet kiművelni, mint azt függetleníteni akarni. E czélból Montenegro Her­­czegovinával egyesítendő s egy török kormányzó felügyelete alá volna helyezendő, mert azt csak meg sem lehet állítani, hogy Montenegro műveltebb ál­lam, mint a középázsiai Khánságok, Kaukázia, a Krím, vagy az orosz-lengyel tartományok. Ha a porta ebbeli tervei kivitelében a hatalmak részéről akadályokra találna, akkor kénytelen lesz a kalifá­tus erőire támaszkodva Európától és a katholicismus­­tól bizonyos kérdések rendezését követelni, minek : a kbivai és khokandi kánságok elfoglalása az oro­szok által; Algír megszállása a francziák által, a bataviai félsziget muzulmánjainak leigázása a hol­landok által, s a georgiaiak és a kaukázusiak meg­semmisítése. A ,,Pesti Na­pló“ tárnája. A rémes titok. Regény két kötetben. írták : Heloz Adolf és Hantin Gyula. — Francziából. — MÁSODIK KÖTET. ym­. — Folyt — Richard egész hidegen hallgatta Maheurtiert. Ő már tudta, hogy mit tartson e túlzásokról; azon derék férjek egyikével van dolga, kik addig tűrik ne­jeik mániáját, amíg végül maguk is beleesnek. Beszélni kezdtek, hogy Richard minő munká­kat fog Maheurtier számára festeni; ez megígértette magának, hogy igénybe veheti a festő minden szabad idejét. — Lássa, monda mosolyogva, önnel szemben is ép oly vigyázatlan vagyok, mint voltam Brave marquisnál. Elég naiv vagyok észrevétetni önnel, hogy mennyire óhajtom az ön műveit hinni. Csak vissza ne éljen e tapasztalatával, vagyis inkább csak tessék visszaélni vele, nagyon örülni fogok rajta. — Ez igen szép. Syramin most távozni készült az­zal, hogy a napokban ismét eljön. De nagyon meg­ütközött e nyárspolgári túlzáson; ez ember most szerfelett dicséri, holnap tán szerfelett gyalázni fogja. — Igazán nem érdemlem meg azt a sok dicsé­retet, ön igen túloz. — Nem túlzok, — szólt Maheurtier. — Igazán nem ? Ön csakugyan jobbnak találja képemet a mesterekénél. — A világ minden képénél. Azaz bocsánat, van egy kivételem. — Valahára hát mégis! szólt Richard moso­lyogva. — Igen, felelt Maheurtier, feleségemnek volt egy olyan kis festménye, amely meglehetős közép­szerű munka, az én véleményem szerint, de nem azt még jobban szerette, mint emezt; a kép őt ábrázolja tizenötéves leánykorában. — Tizenöt éves korában! ismétli Richard. — Igen, furcsa egy kép ez ; nem tudom mi­féle festőnek juthatott eszébe őt így ábrázolni. Pász­torleánynak van festve, fején nagy virágos szalma­kalap, kezében bottal. Igazi pásztorleány, tudja . . . De mi lelte önt Syramin úr ? Ön egészen elhalavá­­nyodott. Talán beteg ? — Nem, semmi bajom, mondá Richard és le­ült egy székre, végigsimitá homlokát. Kis gyengél­kedés fogott el. A napokban sokat utaztam és azt hiszem megbetegedtem. — Csengessek talán ? — Nem szükséges. Bocsánatot kérek, de hisz már úgyis elmúlt. Hát ön azt mondja, hogy azon arczkép . .. — Most meg én kérek bocsánatot, amiért ilyen gyerekségekkel untatom; csak azt akarom mondani, hogy nem ama kis képet sokkal többre becsülte, mint bármely képet. Elrejtette mindenki elől, a magány­ban órákig is elmerengett rajta. Ezt a kép nem ér­demelte meg, de tán valami emlék fűződik hozzá. E perczben megnyílt a közbenső ajtó és An­toinette kijött a másik szalonból. Meghallotta a párbeszéd minden szavát. Azt hitte eleinte, hogy Richard mit se tud az ő férjhez­­meneteléről és ezért eleinte csak nyugtalanság és kí­váncsiság fogta el. Most azonban valóságos rémüle­tet érzett, mikor Maheurtier elbeszélte, hogy ő meny­nyire rajong ama képért. Richard ebből bizonyára megsejti, hogy ő, Antoinette szereti. E szerelmet Ri­chard nem viszonozza, megveti, e szerelem nevet­ségessé válik. Antoinette felháborodott e gondolat­tól, szégyen és harag fogta el... De nem! Richard egész természetes hangon felelt, nem látszott rajta semmi hevesebb érzelem, mikor azt mondta, hogy e csodálatot rendkívülinek, túlzásnak tartja. Többet nem mondott, mintha mit se gyanítana. Antoinette fellélegzett, tudta mit kell tennie: még ma este el­utazik Genuából, hogy Richard ne lássa, ne halljon felőle semmit. Meg lesz mentve, hisz Richard már­is búcsúzik, ekkor jut eszébe Maheurtiernek a kis arcz­­képről beszélni. Most már világos, hogy Richard min­dent tud. Antoinette nem gondolkozott tovább, ha­nem kinyitotta az ajtót és előlépett. A két férfiú meg volt lepetve e váratlan megje­lenéstől. Maheurtier bemutatta Richardot Antoinet­­tenak, ki ez alatt kissé összeszedte magát, nyugodt, hideg, udvarias, kissé gőgös volt. Elmondta Richardnak, hogy örül ily jeles fes­tővel megismerkedhetni, hogy már látta sokat ígérő első kísérleteit; kivált egy tájkép volt az, mely na­gyon megtetszett neki; ezt meg akarta szerezni.... Különben örülni fog, ha kaphat tőle még egy pár ké­pet, majd később, ha tehetsége jobban kifejlett. Nyugalmat, közönyt akart színlelni, de hang­ján, magatartásán meglátszott az izgatottság. Richard reszketve hallgatta a fiatal nőt, nem mert feltekinteni, félt, hogy a nő tekintetével találko­zik. Alig pár szóval felelt a nőnek. Antoinette tovább beszélt, indokolni akarta az indokolhatlan szeszélyt; tréfásan elmondá, hogy egy­szerre mily kedve jött a festészetre, melyhez oly ke­vés tehetsége van, hogy félretette az ecsetet. Akkor fogta el az a mánia, mikor meghozták első arczképét; le akarta másolni. Richard hallgatott. Ez még inkább boszantot­­ta Antoinettet; hiába beszél ő, Richard mégis ész­reveszi, hogy mi beszél belőle és nevetni fog rajta. Beszélt hát mindenről össze-vissza, hogy gyer­mekesnek lássék, hogy Páris untatja, hogy faluhe­lyen nem jól érzi magát, hogy ez a sok utazás kifá­rasztotta. Miért is jönnek az emberek Olaszország­ba ? Hogy is tudnak itt maradni ? Hogy a művész szeret ide jönni, azt még érti. Különben nem is maga, hanem a férje kedvéért jött ide; ő bizony nem igen törődött ez utazással, csak engedett férje kívánsá­gának. No de hálisten, ennek is vége van. Vissza­­mennek Francziaországba és onnét el nem mennek soha. Azaz meglehet, hogy még fognak utazni, de másfelé, tán Német- és Oroszországba. Ily csevegéssel telt el néhány peret. Aztán Richard felkelt és mélyen meghajtotta magát; üdvöz­lése alig viszonoztatok. Antoinette magánkivül volt, alig bírta magát visszatartani. Míg Maheurtier kikisérte Richardot, ő visszatért szobájába és zokogva ledőlt a pamlagra. A­mit tett, csak növelte a bajt, a­helyett, hogy véget vetett volna neki! Hisz Richard most már csep­pet se kételkedhetik; okvetlen tudja, hogy őt szereti, nevet vagy szánakozik rajta! E gondolatra felháborodott benne az aristocra­­ta vér. Boszankodott Richardra; meggyűlölte ! Eszé­be jutott, hogy férje mily nevetséges dolgokat fecse­gett ki. Ő az oka mindennek! Minek is fecseg egy nő szeszélyeiről!... Mi köze hozzá ?... Minek hozta ide Syramint, miért mutatta be ?... Ki mondta neki, hogy valaki törődik vele. Hogy tehetett ilyen bo­londot ! Nevetni kezdett, idegesen, megvetően, lábával a földre toppantott, kitörőben volt a zivatar. Maheurtier nem is kerülte el a vihart, nyu­godtan viselte el, lehajtotta fejét és alig mentegető­zött ; mikor Antoinette már nagyon heves, igazság­talan szemrehányásokat tett neki, szeméből két nagy könycsepp hullott le. Antoinette meglátta ezt és meghökkent. Nemhogy tán meghatotta volna a fájdalom ; ezt nem mondhatnék, de félt, hogy messze ment és gyanút kelt férjénél. Egyszerre megszelídült, odalé­pett férjéhez és úgy tett, mintha rosz kedve teljesen elmúlt volna. Ejh, nincs már semmi baj... feledjük el a dolgot. De azt csak be kell vallania, hogy amit tett, azt nem jól tette. Mert egy idegennel, egy isme­retlennel nem szabad mindjárt ily bizalmasan be­szélni. Különben bevallja, hogy ő is igazságtalan volt; nem kellett volna így megharagudnia. De hát nem tehet róla; beteg; alig tudja mit művel, nagyon érzékeny. — Bocsásson meg, mondá végül és kezet nyúj­tott férjének. — Én bocsássák meg önnek kedves Antoinette ! felelte Maheurtier és keblére ölelte a nő.Inkább ne­kem kell bocsánatot kérnem, a­miért nem kérdeztem meg öntől, hogy mit tegyek. Azt hittem, hogy okosat teszek, de hát ügyetlen voltam, mint mindig, így mentegetőzött Maheurtier; egymás mellett ültek; Antoinette szemlesütve hallgatta, ajkain va­lami határozatlan mosoly játszott; jobb kezével ru­háját simogatta. — Hát szent a béke, mondá egyszerre és elké­nyeztetett gyermek módjára egyszerre derült arctot mutatott. Ne is beszéljünk erről. Nem is tudom, hogy minek maradunk oly soká ebben ez utálatos vá­rosban ? — Az igaz, én se tudom, hogy mi tart itt ben­nünket ? — Nincs itt mit látnunk, mit várnunk. Szeret­nék visszamenni Francziaországba, Párisba, ha ön­nek is úgy tetszenék. — Hogyne! hisz én is épen ezt mondtam. — Akkor hát haladék nélkül utazzunk. Akár holnap is! — Nem bánom, hát holnap! — Ne, mégse, ne hamarkodjuk el, inkább ta­lán holnapután. — Holnap, holnapután, a­hogy ön akarja, kedves Antoinette. Maheurtier odahajolt nejéhez : — A­mikor te akarod!... tévé hozzá titkolózó súgással. — Jól van, köszönöm! felelte a nő és felkelt; rögtön kiadom Mártának a rendeletet, hogy készít­sen elő mindent az utazásra. (Folyt, köv.) (A szofták és a cserkeszek.) Sofiából írják, hogy az ott szervezett tartalékhadosztály, mi­előtt még teljes számerőre emelkedhetett, múlt hó 23-án parancsot kapott a rögtöni indulásra, Nisbe. Abdul-Kerim pasa 25.000 főnyi erősítést kívánt, de a hadosztály csak 15.000 főből állott. A csapatok jól néznek ki, jól vannak felfegyverezve. A katonák azon­ban a zsold pontatlan fizetése miatt zúgolódnak. Ezen csapattal elindultak a Sofiában elhelyezett s­o­f­­i­á­k is, kik ott kiképzésüket nyerték. Sofia lakosai nagyon örülnek, hogy megszabadultak ezen rakon­­czátlan uraktól, kik ott sok bajt okoztak. Nagyon sok oly dolgot is követtek el, mit a Korán meg nem enged. E mellett uton-útfélen hirdették, hogy a török polgárjog csak mohamedánt illet meg s keresztény abban nem részesíthető. És e szerint cselekedtek is, úgy, hogy, mint a »P. C.«-nek írják, ezek az urak nem igen különböznek a legvadabb basibozukoktól. A cserkeszek a múlt héten teljesen kira­bolták a Sofiától nem messze fekvő T­a­n­o­s falut. Világos nappal támadták meg a helységet s azt ki­rablás után felgyújtották. Sofia kormányzója meg­­vizsgáltatta az esetet s az ottani püspök is elment a török főhadiszállásra, hogy panaszt emeljen. Eddig 20.000 cserkesz van fölszerelve, s ha a háborúnak vége lesz, a rendes török katonaságnak valószínűleg a cserkeszekkel fog meggyűlni a baja. Alig hihető, hogy jó módjával visszaadják a kezekben levő fegyvert. A statiszti­kai congressus megnyitása — sept. 1. Az egész délelőtt folyamában igen nagy élénk­ség uralkodott az akadémia palotája körül. Bérko­csik és magánfogatok vágtattak a Ferencz­ József­­téren s hozták a statisztikai congressus tagjait az akadémiához, melynek díszterme már tíz óra után tömve volt. A karzatokat válogatott hölgykoszorú díszítette. A nagyterem az ünnepélyes alkalomra megfe­lelően volt díszítve. Az összes európai államok zász­lói és czimerei díszítették a falakat. Az emelvényen menyezetet rögtönöztek, mely fölött Magyarország zászlaja és czimere tündököltek. A tagok teljes dísz­ben, számtalan rendjellel mellükön jelentek meg; a hivatalos delegátusok egy része fent az emelvényen foglalt helyet. Ott láttuk Semenon, Farr, Correnti, dr. Fuker, dr.Engel, Worms,Levasseur urakat; egyik olasz de­legátus fényes egyenruhája különösen magára vonta a figyelmet. Az emelvényen egy szószéken kívül hosz­­szú félkör­ alakú zöld asztal állt, melynek közepén a menyezet alatt állott a szék a kilenczedik nemzetközi statisztikai congressus diszelnöke, József főherczeg számára. A főherczeg teljes tábornoki diszöltönyben pont tizenegy órakor lépett a terembe, hol zajosan üdvözölték. A főherczeget Trefort, Wenckheim, Perczel, Szende miniszterek, Hollán tábornok fényes diszöl­tönyben és főhadsegéde báró Nyáry, Haynald Lajos érsek és Keleti Károly kisérték. A főlig a terembe lépvén az egész közönség felállt székéről. A főher­czeg leült, jobbján Trefort és Keleti, s a külföldi vendégek kiválóbbjai, a balján Haynald és a miniszte­rek foglaltak helyet. Ő fensége a következő beszéddel nyitotta meg az ülést: Uraim! Több, mint egy negyedszázad folyt le a nemzetközi statisztikai congressus első ülés­szaka óta.­­ A nehézségek, melyek kezdet­től fogva ezen intézmény elé gördültek, azóta legyőzettek. Nem kellvén többé ezekkel fog­lalkoznunk szerencsét kívánunk magunknak, hogy Magyarországnak megadatott, az önök becses munkái érdekes történetéhez egy la­pot hozzátenni. És élénk megelégedéssel üd­vözöljük körünkben ezen nemzetközi congres­sus tisztelt tagjait. Csak kevés ideje annak, uraim, hogy Magyarország azon buzgalommal adhatta ma­gát oda a statisztika munkáinak, melyet ezek igényelnek, mert míg más népek már értéke­síthették is az eredményeket, melyekre ezen uj tudomány eljutott, országunk még alig kezdhette el a napjainkra vonatkozó adatok gyűjtését.­­ De érezvén a modern tudomá­nyok ez ágának fontosságát, azonnal, mihelyt a körülmények megengedték, azon iparkodott, hogy az állást, melyre vágyódik, elfoglalja. És ha sikerült e vágyat részben megvalósíta­nia, a mint merészül munkához fogott, úgy ez annak tulajdonítandó, hogy a követendő út iránt fel volt világosítva; azon nagy előny­ben részesült, hogy a modern tudomány által rendelkezése alá bocsátott roppant munka­halmazhoz folyamodhatott, azon tudományé­hoz, melynek önök oly méltó képviselői. Nemzetünk — a segély által, melyet önök neki felajánlottak, támogatva — csak­hamar bizonyos eredmények birtokában látta magát; ez közvetlen eredménye az önök által végzett munkák nemzetközi jellegének, me­lyet constatálunk nemcsak a tudomány terén, hanem a társadalmi intézmények és tények nagy részében. Az önök fáradozásai czélját képező mun­kák nemzetközi jellegének üdvös befolyása tán sehol sem nyilvánult oly szemmel látha­­tólag, tán sehol sem termett oly szép gyü­mölcsöket, mint a statisztikai congressusban. Ha a congressusok eleinte beérték azzal, hogy tagjaikat időszakonkénti összejövetelekre hívták egybe; ha a kutatások egyöntetű­ségét iparkodtak kieszközölni, hogy a nyert eredményeket össze lehessen hasonlítani; ha napjainkban a congressus folytonossága az állandó bizottság megalakításában jutott meg­valósításra , most, úgy látszik, mindinkább arra törekesznek, hogy a nemzetközi kutatá­sok központi hivatalban foglaltassanak öszsze. És valóban nem puszta véletlen találko­zás az, ha látjuk, hogy a különböző orszá­gokban az emberek — a­nélkül, hogy elébb eszméket cseréltek volna — azon óhajt feje­zik ki, melyről a kezeinkben levő programra is eléggé tanúskodik, hogy az adatok, melyek a járványos betegségek jellege, a mezőgazda­­sági statisztika eredményei és a meteorológiai, a kereskedelmi statisztika tényeiről felvilá­gosítanak, nemzetközileg gyűjtessenek,öszsze­­pontosíttassanak. És amint a tudomány bámulatos lendü­letet adott a kereskedelmi mozgalomnak, mi­dőn a gőzhöz és villamossághoz, e két nagy felfedezéshez folyamodott, igénybe vette maga is e két tényező közreműködését az igényelt adatok gyűjtése, közzététele és értékesíté­sében. A tudomány férfiainak fontos munká­latait mindig kellő értékük szerint fogják be­csülni ; a társadalom, mely azok birtokát igényli, nem lehet el nélkülök. És valóban, hogy a munkáikban constatált társadalmi té­nyek fontosságát megítélhessük, elég, ha azon számos kiadványhoz folyamodunk, melyeket az önök buzgó kutatásának köszönhetünk, consultálnunk kell annak munkáit, ki e tudo­mány egyik nagymestere volt, Qu­etelet munkáit, kit a halál kiragadott körünkből és a kinek emlékét most meg fogjuk ünne­pelni. De uraim most már igényelhetjük azt, hogy az eredményt, melyek felé a különféle nemzetek sokszoros tevékenysége törekszik és melyet a hivatalos statisztika munkái ve­lünk tudatnak, hogy ezen eredményt, a foly­tonos munka kifogásolhatlan tanúit, a társa­dalom és az inductív rendszeren nyugvó tu­dományok érdekében a lehető legrövidebb idő alatt köztudomásra juttassák. Innét van uraim, hogy annyi hang emel­kedik, kívánva az önök adatainak gyors ösz­­pontosítását, azok sebes terjesztését egy közeg által, mely azokat egybegyűjti, az eredmé­nyeket közzétegye ugyanakkor, mikor a ki­adványok, melyekből ez eredményeket kivo­natolta, nyilvánosság elé kerülnek. Várjon el fogják-e érhetni a czélt, me­lyet maguk elé tűztek, vagy legalább meg­­közelítik-e az eszközök észszerű megváloga­­tása által? A viták, melyek megnyílnak és melyekben önök részt veendnek, megvilágít­ják majd e kérdést. De a­kik ismerik a haladás világát, nem engedik magukat hitükben megrendíttetni, várjon — ha látják, mint dolgoznak önök együttesen a múlt hűt képének feltüntetése által a jövő érdekében — fognak-e abban kételkedhetni, hogy önök megérni látják a magot, melyet most elvetnek és melyet e szavakkal lehet megnevezni : nemzetközi együttműködés a tudomány terén, a külön­féle országok által adott anyag nemzetközi ér­tékesítése. Egy új tendentia észlelhető, melyet itt constatálnunk kell, ez a kiválólag gyakorlati tendentia, mely napjainkban a statisztikát mind jobban jellemzi. Gyakran a múlt is — bár öntudatlanul — hasznot húzott a statisztikából. Később több gonddal és lelkiismeretességgel tanulmá­nyozták. De mily korlátoltak, szűkek voltak ha­tárai ! Mily távol állunk azon időtől, midőn egyszerűen csak az »államot illető nevezetes dolgok«-ról beszélnek, mig ma új nevet ke­resünk, új tudománynak tekintjük a népese­dési tanulmányt, mely eddig csak egy spe­ciális fejezete volt a statisztikának. És minő problémákkal merünk foglal­kozni kezünkben a fegyverrel, melyet e tu­domány szolgáltat! mily roppant területek megmunkálásához fogunk azon eszközök se­gélyével, melyeket e tudomány rendelkezé­sünkre bocsát. A tudományadta látcső és nagyító üveg­gel kezében a mai statisztikus mind jobban közelíti meg a társadalmi tüneményeket, hogy kiragadja titkukat, küzdjön a társadalom el­lenségeivel. Fegyverei csak számok, de ezek metsző fegyverek, és ezekkel síkra kel a csa­pások ellen, melyek az országokat meg­tizedelik. Megismeri a mezőgazdasági terme­lés számait, és bőséget készül vinni az or­szágba, melyeket a természet éhségre kár­hoztatott. Türelme által megoldotta a me­teorológia rejtélyeit és nem látjuk-e, mint sikerül neki lassan kint elhárítani a ve­szélyeket, melyek a termelést, a keres­kedelmi mozgalmat fenyegetik ? Midőn az erdészeti statisztika tanulmányozásának ered­ményeit teszi közzé, nem adja-e kezeinkbe az eszközöket, melyekkel vidékeink égalját javít­­hatjuk ? Midőn a munkásosztályok érdekében teremtett intézményeket tanulmányozza, gon­dosan registrálja a munka áldozatainak szá­mát : nem nagy mérvben járul-e a kevesebb kedvezményben részesülő osztály sorsának javításához, és ebből folyólag a termelés mennyiségének gyarapításához ? Hogy egy szóval mondjam uraim, min­den kérdés, mely tanácskozásaik tárgyát fog­ja képezni, az önöket foglalkoztató tudomány egy-egy gyakorlati oldalát tünteti fel. És ha egy ép oly különös, mint neveze-

Next