Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 289-316. szám)
1876-12-01 / 289. szám
27. évfolyam. 289. szám. Budapest, Péntek, deczember 1.1876. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések a PestiSTapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athena emű-épület, küldendők. Budapest, decz. 1. A képviselőház mai ülésében bevégezte a kereskedelmi tárcza költségvetését, s megkezdte az igazságügyi budget vitatását. Az ülés végén, a ház külön engedélye mellett, Wahrmann megtette interpellálóját a bankügyben, amire a min. elnök azonnal felelt. C h o r i n is bejelentett e tárgyban interpellációt, mely azonban ma nem vétetett fel. A miniszterelnök nyilatkozatát alább közöljük: legközelebb lesz alkalmunk méltatni. Az OrOSZ hivatalos távirta egy idő óta igen bőbeszédű lett s csak úgy szórja a communiquékat. A tegnapelőtti táviratot, mely a conferentia sikerébe vetett reményeket végleg eloszlatta, ma egy másik követte. Ez az újabb távirat elég szemérmetlen újra azt bizonyítani, hogy Oroszország a hármas szövetség iránt »mindenkor teljes hűséget tanúsított.« Maga azon körülmény, hogy az orosz hivatalos világ minden alkalommal szükségesnek tartja hangsúlyozni ebbeli hűségét, eléggé tanusítja, hogy senki sem hisz szavainak. Egy másik pétervári távirat az oroSZ- szerb viszonyokról ad felvilágosítást. E szerint nincs remény, hogy Milán fejedelem észre térjen, s gyors békekötéssel adja vissza szerencsétlen országának a nyugalmat. Milán a czár lábaihoz vetette magát, s Marinovics által megüzentette neki, hogy Szerbia orosz oltalom alá helyezkedik. Amint látszik Szerbia souzerain urat cserélt, a porta helyét a czár foglalta el. De Pétervárott egyelőre még sokkal inkább neheztelnek Milánra, semhogy a királyi czímet megadnák neki. A czár kijelentette, hogy Milán fejedelem ebbeli reményei koraiak. Ezúttal csak a Trilláll fejedelem lesz a czár kegyelméből király. Mint a lengyel fővárosból írják, onnan szintén feliratot küldöttek a czárhoz, mely rokonszenvet fejezett ki a délszlávok iránt. A feliratnak azonban igazi muszka története van. Gróf Wielopolski kamarás fogalmazta azt; az irat kiemeli, hogy a lengyelek örömmel hallották a czár azon nyilatkozatát, hogy a délszlávok jogaiért síkra akar szállani. Erre azután az okmány rendkívül óvatos és diplomatikus módon azon reményének ad kifejezést, hogy a lengyel nyelvre is alkalmaztatni fog az egyenjogúsítás eszméje. Kotzebue gróf kormányzó azonban az utolsó passust kitöröltette s csak úgy küldötte el a feliratot Pétervárra. Mint továbbá jelentik Wapnowski, Krüdener, Radecky és Sasovskoj tábornokok már Kisenewbe érkeztek . Miklós főherczeg-főparancsnok, kinek kíséretében van Gaillard ezredes, franczia katonai meghatalmazott, Katardzi nevű gazdag polgárnál fog lakni. Az orosz kormány egy német szállítóval 420.000 padónra szerződést kötött. Mint Kisenewből nov. 26-ról a »Pol. Corr.«-nak írják, az orosz kormány a népfölkelést is szervezni akarja; a hatóságok már utasíttattak, hogy erre vonatkozólag a lakosság névsorát és a költségvetést összeállítsák. A népfölkelést az illető kormányzóság nemessége fogja vezetni. A tisztikart már szervezni kezdik. Hiteles helyről jelentik, hogy további hat hadtest mozgósítása van kilátásba helyezve. A X. hadtest — főparancsnok Woronzow gróf — Krimben, illetőleg Sebastopol és Keres-Jenekale erődítményeiben lesz elhelyezve. A VII. hadtest — parancsnok Barclai de Tolly gróf — a partvédelmet Perekowig teljesíti; a XII. hadtest valószínűleg Szerbiába nyomul. A balti hajóhadtól három zászlóalj tengerész-gyalogság hivatott Kisenewbe; e csapat a Dunán való átkelésnél fog használtatni, néhány fregattparancsnok is hivatott a főhadiszállásra. Keres és Sebastopol polgári lakossága nem kénytelen távozni az illető várakból, mert a kormány nem hiszi, hogy a vidéken actióra kerül a dolog. Grucs szerb hadügyminisztert Kisenenbe várják, hogy ott az orosz főparancsnokságtól utasításokat kapjon. A Szerbiából hazatért 2500 orosz önkénytes a 17. hadosztályba osztatott be. Mint a török-görög határról november 20ról írják, az ottomán kormány roppant erőt fejt ki azon a vidéken s működése, mint a »Pol. Corr.«-nak írják, valóban bámulatot kelthet. A porta bizonyosnak tartja, hogy Görögország be fog rontani Thessaliába és Epirusba s azért minden elővigyázati intézkedés megtétetik. Larissát és Janinát megerősítik ; a két város idegen műszaki tisztek vezetése alatt elég erős sánczokkal és redouteokkal jön ellátva. Kis hadi gőzösök hozzák a nehéz ágyút, s a lőszert, s Larissa a betörő hadsereget mindenesetre huzamos ideig lesz képes feltartóztatni. A csapatokat is szaporítják. A határon 3000 ember, Larissa-Janninánál 14 zászlóalj van ; a tüzérség 5 tábori és 2 hegyi ütegből áll a várágyukon kívül. A csendőrség létszáma 800 ember. További 8 zászlóalj és 6 üteg érkezése van Konstantinápolyból bejelentve. A hegységet Janina körül erődökkel és vas őrházakkal látják el. A rendes katonaság támogatására az öszszes thessaliai mohamedán lakoságot nemzetőrséggé szervezik. Szükség esetén Cyprusban is ugyanezt teendik. Titokban a görög lakosság is fegyverkezik s várja a lázadásra, a jelszót, mely Athénben fog kiadatni. A franczia cabinet hír szerint a napokban beadta lemondását, de Mac Mahon tábornagy nem fogadta el. Okot reá az adott, hogy a polgári temetkezések ügyében előterjesztett törvényjavaslatot a kamra többsége elfogadhatatlannak nyilvánította. Ez ügyben jelenleg kiegyezési tárgyalások folynak, melyek valószínűleg sikerre fognak vezetni. Úgy látszik, Dufaure inkább azért adta be lemondását, hogy Mac Mahonra gyakoroljon pressiót, mely czélját el is érte. A köztársasági többség minden engedménynyel meg fog elégedni, mert a kabinetválságot maga sem óhajtja. A Pesti Napló tárczája. Novella-tárgy. Irta: Christen A. Az eső záporként ömlött végig a félhomályos kis olvasó terem magas üvegablakjain, mely terem, az utolsó szobáját képezte az előkelő rendű kávéháznak. Csak a nagy olvasóasztalra, melyen a világ összes országainak lapjai, tarka-barka zűrzavarban hevertek, vezette a függőlámpa gömbölyű, éles körvonalú fényét. A mély ablak-szögletben egyedül, ült egy férfi, kimutató ujjának gondosan ápolt hosszú körmével, az üveg benső oldalán követte a keskeny esőcsatornát, mely annak külrészén alakult. Daczára annak, hogy az üveg mind a szél, mind az eső ellen védgátot képezett, az a fiatal ember mégis összerezzent valahányszor a vihar a nehéz esőcseppeket az ablakhoz csattogtatá, amint azonban a zavaros víz csendesen lefolyt, körmével ismét gondolatlanul követte a mozgékony vonalat. A mellett alsó ajakát harapdája folytonosan az átellenben fekvő épület magas háztetejére nézett, mintha a világon számára nem is léteznék egyéb annál. Egy bőrig ázott kis legény, ki künn a csendes mellékutczán futkozva arra jött, meglepetve állott meg és elcsodálkozva tekintett a futarezra, mely az üveghez laposra nyomott orrával még kevésbé volt szép, mint rendes állapotában. A tárva kinyitott sötétpiros duzzadt ajkak, erősen az üvegre nyomódtak és a legény künn nevetve egy ujját nyújtá feléje, mintha az ablak mögött ábrándozó szájába akarná azt dugni, de ugyan e perezben két nagy fehér fogsor mutatkozott és a fiú ijedten felsikoltva visszakapta kezét, míg a férfi odabenn hangosan felkacagott. Úgy látszott, hogy e gyermekes jelenet a poétára üdítőleg hatott, mert rövid vörösbarna körszakállát helyreigazítva, elővette jegyzőkönyvét és gyorsan kezdett abba írni, anélkül, hogy továbbá is tűnődött volna az esővel és a széllel. Egyszerre azonban durva káromkodásra fakadt és a jegyzőkönyvet meszszire eldobta magától, úgy, hogy az egy karcsú férfi lábaihoz esett, ki e perezben belépett. »Véletlen ez?« kérdé a belépő a könyvet felemelve. »Nem, igy akartam!« rivallt vissza amaz, »de természetesen nem mintha önt akartam volna üdvözölni .. . Kérem üljön ide hozzám, hogy megszabaduljak haszontalan gondolataimtól.« »Azt hiszem, hogy ön máris megszabadult azoktól,nem tartom azokat itt kezemben?« A jegyzőkönyvet visszaadta tulajdonosának. »Oh ezek a gondolatok! valóban nevetséges! Két órája, hogy itt ülök, oly erős feketekávét iszom, mint a méreg és a mellett egy haszontalan beszélytárgygyal oly annyira küszködöm, hogy már a czipész inasok is mulatnak rajtam az utczán.« Kétségbeesetten belekapott mindkét kezével rövidre nyírt vöröses hajába és elkeseredetten felkiáltá: »Oh az a nyomorult tárgy !« ... Az újonnan jött ez alatt levetette eső köpenyét, szivarra gyújtott, a pinczérnél rendelést tett és az olvasóasztalhoz készült ülni. Az ablaksarokban álló férfi jegyzőkönyvével a levegőben hadonázott és izgatottan de tréfásan igy szólt: »Ugyan üljön ide hozzám! Hiszen mi már hónapok óta hűséges, magányos és egymás iránt elnéző látogatói vagyunk e tulajdonkép barátságtalan sötét olvasó szobának, mi megkíméltük egymást sok kérdés és felelettől, és barátságosan toltuk egymás elébe az újságokat, melyeket a perezben mindketten leginkább szerettünk volna olvasni. Ily áldozatokat csak igen, igen nagyra becsült.........ismerősnek szokás hozni. Igen, igen.........ismerősnek!- kiáltotta fel lelkesülten, miután megtalálta ama szót, mely az illetőt, ki iránt oly nagy áldozatkézséget tanúsított, helyesen jelezze. Leginkább szerette volna barátjának nevezni, de még legmagasabb izgatottságában is érezte, hogy az nem igen járna amaz idegen hallgatag férfi irányában, noha őt már hónapok óta ismeri és naponkint találkozik vele. Midőn hónapok előtt, az idegen három egymást követő napon, hallgatag udvariassággal az olvasó asztalnál vele szemközt helyet foglalt és néha vizsgáló tekintetet vetett reá, amaz úgy mutatta be magát, hogy Herbertnek hívják, és hogy hó. »S ... Ferdinánd« felelte akkor az idegen, és valóban nem hangzott üres phrasisként, midőn azt modá az írónak, hogy már rég óta ismeri és becsüli őt műveiből. Így kezdődött hónapok előtt az ismeretség, mely azonban csak abból állott, hogy e helyen mindennap találkoztak. Noha S . . . Ferdinánd nem is volt igen beszédes, mégis igen kellemes társalgó vola az író számára. Szavaiban volt értelem, hallgatása a figyelő hallgatót árulta el és e tulajdonokat igen nagyra becsülte az élénk, gyorsan izgatott Herbert. E perezben is nyugodtan ült a kiabálóval szemközt, kimagyarázgató mozdulatokkal fáradozott, fejét figyelően lehajtotta és nagy elmélázó szemekkel tekintett Herbert rut mozgékony vonásaira. »Kinzom magamat, kínzom önt, és kinzom Jánost is!« kiáltotta az iró az ajtó felé, hol a felnevezett pinczér feje egy perezre mutatkozott, és gyorsan eltűnt, midőn az író kezét azon irány felé emelé. 8. Ferdinánd az ablakfülkében foglalt helyet, sötét fejét könnyedén kezére támasztotta, néhány füstfelleget eresztgetett és finom arczának minden egyes vonása kiváncsi érdeket árult el. »Istenem, mit adnék érte, ha volna jó tárgyam, egy tárgy férfiak, és nem ifjú és vén szüzek számára; tudja az olyan tárgy, mely még akkor is e szpéket foglalkoztatja, ha a könyvet már le is tettük.« »És nem tud ráakadni az ily tárgyra?« szólt kétkedve Ferdinánd. »Igen nehezen! Talán nem is követelik ily kis keretben. Lássa, én őszinte vagyok ön iránt és bevallom helyzetemet; az én collega uraim úgy fitogtatnak, mintha a múzsa csak úgy eleikbe repülne és a megszült gyermeket ölükbe helyezné. »A tárgy künn fekszik az utczán !... Nyúljatok csak bele az életbe!... Zöld az élet arany fája.« stb. stb.... ily phrázisokkal élnek azok az Isten áldott poéták és a mellett ezer és ezerszer használt rongyokból összetoldanak valami tárgyat — azt összedörgölik és kinyújtják — és aztán olyasmit faragnak belőle, ami ép oly kevéssé hasonlít az élethez, mint a fekete papírból kifaragott árnykép az élő emberhez. Ezek a poéták,csak kevésbé sötét háttérbe helyezik képeiket, hiszen az nem szükséges! Csak fekete árnyképpapírt ne, mert az élet rózsás, ha az ő kezökbe kerül és a nőknek el kell azt hinni! ... . Mindazok a tárgyrongyok a szellemi köpüből rózsaszínben kerülnek napvilágra és azután azt állítják, hogy ez az élet!. . . . Kérem önöket tisztelt uraim, hozzanak nekem például egy darab rózsaszínű tárgyat ebből az utczából, na hiszen, sokat kell majd azon mosni és tisztogatni, míg azt felhasználhatják!«..., »De nem esik mindig« felelt a másik nyugodtan.« Ön ma olyosophismákban tetszelkedik, minőket tegnap kegyetlen pajzánsággal életbölcseség gyanánt tálalt fel egy kis poetácskának, és őt végre oly megjegyzéssel ereszté világgá, hogy a szegény ficzkó valószínűleg még ostobább, mint egy félóra előtt volt. . .« Herbert gúnyos szemhunyorítással és hangjának előbbeni szeszélyességével, kitérőleg folytatta sopánkodásait: »Ha csak volna tárgyam !« »Ez a panasz sem újság önnél, egy rész abból valószínűleg tréfa is lesz. Csak nevessen, én jól ismerem önt, és sokszor veszek magamnak bátorságot, hogy önt figyelemmel kísérjem, és ön felett gondolkozzam ... Én magam is néha költő vagyok, habár nem írom le, mi eszembe jut. Sőt az utolsó időben nagyon is sokat gondolkoztam. Egy jó barátom életében közbejött esemény szolgáltatott rá alkalmat és fejemben így apródonként igen különös történet alakult . . . Ha összefüggőleg el tudom mondani, akkor a beszély-tárgyat át is engedem önnek.« Herbert rut arczából eltűnt azonnal az izgatottság és a sarkalmas minden nyoma; élesen tekintett a beszélő nyugodt és előkelő vonásaira, azután leeresztette az ablak függönyét, hogy a külső utczai zaj ne háborgassa őket, s végre harsogó hangon kiáltá: »János!« ... A furfangos János leereszkedő komolysággal jelent meg, teli töltötte Herbert csészéjét, annak egy jelentős pillantására magasabbra csavarta a függő lámpát és azután készséges arczának egy édeskés mosolyával tekintett az urakra. »János, nem akarom, hogy valamely kövér udvari tanácsos, vagy egy sovány ügyvédirnoknak azon ötlete támadjon, hogy itt a salonban olvassa el újságait. János, mi reád bízzuk magunkat.« Az ekkér megszólított, simára borotvált állát jobbra és balra forgató, azután a nőiesen mélyen kivágott gallérhoz nyúlt, mintha azt tágítani akarná, hogy e kitüntető szellemi megbízást tökéletesen felfoghassa, és végre nesztelenül kiosont az ajtón. Itt kecsteljes mozdulattal összehúzta a nehéz függöny fényes karikáit, egyet köhécselt, hogy jelenlétét értésére adja a bennlevőknek, azután az ajtózáron egyet forditott és a két férfi a kis sötét szobában ekép úgyszólván kétszeresen el lön zárva a profán kávéház külvilágától. »Tehát!« szólt nyugodt kérő hangon Herbert, »kérem a tárgyat«. Ferdinánd a széktámláját a tükör felé tolta, úgy, hogy az író arczát csak félig látható, és ezután halkan de biztosan ismételte utolsó szavait. »Szeretném Herbert úr, ha ön azon történetet, melyet el akarok mondani, komolyan és figyelmesen hallgatná .... Mondjon oly nyugodt és helyes ítéletet hősöm felett, amint ön műveinek problémáit szokta fejtegetni .. . Akarja, és teheti ön ezt ?« »Minden bizonynyal!« »Kezdem tehát ... Hősöm nem valami szeretetreméltó gyermek, gyöngélkedő, ideges és elkényeztett volt, kis ölebecske gyanánt egy nő karjából a másikba hurczolták, mert a fiú anyja egy kis faluban, — egy régi vadász kastélyban lakott — és minden társaságtól távol tarta magát. Csak nyáron látogatták meg gyakran számos nők kis leánykáikkal, mivelhogy ifjúkori barátnői a kastélyt kiránduló helyül használták. Férfiak vagy fiuk soha nem lépték át hősöm anyja küszöbét, és a hosszú tél puszta és zavartalan egyhangúságban folyt le. Pedig a hölgy, ki a kastélyban élt, még ifjú, szép, gazdag és előkelő volt... Folytonosan betegeskedett, egész finom alakja remegett a félelmetes idegizgatottságtól, a gyermek legártatlanabb csinjei valóságos rémületekbe estek, melyeket mindig hysterikus siró görcsökkel és nehéz ájuldozásokkal kellett megfizetnie, mely jelenségek a fiút is annyira felizgaták, hogy anyja kínjait látva, néha félholtan a földre rogyott. A gyermek mindig e nő, közelében és annak egyedüli befolyása alatt élve, lényében egészen anyjához kezde hasonlítani.« (Folyt. köv.) Budapest, deczember 1. (A miniszterelnöknek) a szabadelvű párt clubjában tegnap tett nyilatkozatát több lap commentálja; a kormánypárti clublapok természetesen a nyilatkozatot föltétlenül helyeslik, a független sajtó kifogásolja a nyilatkozat határozatlanságát s kétkedve szól a kormány magatartásáról. Mely résznek van igaza, azt már a legközelebbi jövő derítendi ki. Andrássy gr. külügyminiszter tegnap este Budapestre érkezett; a »Bud. Corr.« hírei szerint, Lassers Preus miniszterek ma este érkeznek Budapestre, így a két kormány között már legközelebb megkezdetnek az újabb tárgyalások. (A czár becsületszaváról ismertettük a főbb angol lapok nézeteit; most egy ellennyilatkozat van előttünk. Forrster képviselő Aberdeenben beszédet mondott, melyben a czárt védelmezte. Amit a lapok Oroszországnak közép-ázsiai vakandok munkájáról szóltak, a felett Forster egész könnyedén csiklik. Konstantinápolyi s a törökországi szlávokat illetőleg pedig következő eszmemenetű apológiát mond a czárról: »A békés megoldás legnagyobb akadályát az Oroszország iránti gyanakodás képezi; felhozzák Nagy Péternek soha meg nem írt végrendeletét, végig mennek a krími háborún és a czár legújabb sürgönyein, kivált Khivára figyelmeztetnek és azt kérdik, hogy a khivai dolgok után meg lehet-e bízni az orosz kormány szavaiban. Ha mi mindig azt fogjuk mondani, hogy Oroszország elfoglalta Khivát, akkor csakugyan szavunkon fog és ráteszi kezét. Azt is mondják, hogy a czárnak szavára nem lehet adni, mert népe és tábornokai kényszeríteni fogják mást tenni. Pedig mit mondott a czár ? Azt, hogy a békés megoldást forrón óhajtja, de szükség esetén fegyveres erővel, egymaga fogja kieszközölni a törökországi keresztények sorsának javítását, amire kötelezettnek érzi magát. Emiatt az angoloknak nincs joguk panaszkodni, sőt kívánatos volna, ha nem Orosz-, de Angolország volna a keresztény fajok védője. Az semmi esetre se lehet az angolok dolga azt mondani, hogy a czár ne szabadítsa fel ama népeket. Hasonló helyzetben az angolok se tennének egyebet. Gorcsakoff herczegnek teljes igaza van abban, hogy Törökország függetlenségi kérdését alá kell vetni a garantiakérdésnek. Az orosz kormány jó szándékkal megy az értekezletre, ha csakugyan el volna határozva, hogy az értekezlettel nem fog törődni, hisz az értekezletet épen ő kezdeményezte és pedig az angol javaslatok alapján. Az occupátiót csak azon esetre helyezte kilátásba a czár, ha Törökország ellenszegülne, ez pedig nem fogna megtörténni, ha Angolország nem támogatná Törökországot, nem táplálná azon hitet, hogy nem annyira török-orosz, mint inkább az angol-orosz antagonizmusban rejlik a helyzet veszélyessége. Angol és Oroszország egyetértése biztosítaná a sikert és kényszerítené Törökországot, hogy nyújtson biztosítékokat arra nézve, hogy rosz kormányzata meg fog szűnni. Angolország isolában állana, ha a délszlávok sorsának javítását gátolni akarná.« Ez a beszéd eszmemenete és a »Times« is teljes mérvben csatlakozik e felfogáshoz. (Konstantinápolyból) Írják a »Pol. Corr.«-nak nov. 24-ről: Sem a Gorcsakoff-féle körlevél, sem a lord Loftus sürgönyei nem okoztak itt változást a helyzetben. A porta kinevezte a maga delegátusát, ámbár nagyon jól sejti, hogy mi lesz a conferentia vége. Egy török miniszter a napokban így nyilatkozott: Ki fogjuk üríteni a kínszenvedések poharát, de nem a seprőjéig. Nagyon jól tudjuk, hogy a Medjidi-kioskból — ez a conferentia kiszemelt helyisége — mi fog kizúdulni ránk. E nyilatkozattal összefügg a porta lázas fegyverkezése. Most az erzerumi hadseregre vannak legtöbb tekintettel. Az ottani haderő effectiv állományát 150.000 emberre akarják emelni. E hadsereg főparancsnoka Sulejman pasa vagy Arif pasa lenne. Sulejman pasa osztálytábornok a katona iskolák főigazgatója; a szerb háborúban fényes érdemekre tett szert. Alexinácz bevételében nagy része van. Arif pasa Dervis pasa oldalán a montenegróiak elleni küzdelemben tüntette ki magát. Mind akettő a török osztálytábornokok kitűnősége. Az erzerzumi hadsereg táborkari főnökéül Feizi pasa van kiszemelve. Feizi pasa, mint hírlik, magyar renegát, ki a 48 9-iki forradalom után telepedett meg Törökországban. Neve: Kálmán. Már a krími hadjáratban kitűnt, Karst erődöt védve az oroszok ellen. A török szállító hajók folytonosan viszik a csapatokat Trapezuntba, honnan azonnal Erzerumba továbbítják őket. A herczegovinai és albániai hadsergek javát Sumlában összpontosítják. Az egyptomi hadosztály, mely Mehemed Ali vezetése alatt Bosniában működött, ma vagy holnap érkezik ide s itt fog telelni, ha csak a szükség mást nem parancsol. Háború esetén ez is Sumlába indul. A redifek utolsó korosztálya most állott be; számuk 150 zászlóaljra rúg; ebből 30 a syriai és aleppói, 25 az adriai és brussai vilayetekre, a többi az ázsiai török birodalom egyéb tartományaira esik. A mohamedán lakosság nagy resignatióval fogadja a dolgokat. Egy hanggal sem árulja el izgatottságát. E tekintetben a török nép oly hazafiságot mutat, mely Európa legcivilizáltabb nemzeteinek is becsületére válnék. Annál nyugtalanabbak a keresztény lakosok, sőt még a zsidók is fölöttébb izgatottak s félnek a török reformmozgalmak következményeitől. A konstantinápolyi főrabbinus a napokban fölkereste a nagyvezért s hitsorsosai nevében fölvilágosításokat kért a jövőre nézve. A görögöket is elfogta az izgatottság, de nem — szláv értelemben. Nem akarnak semmit tudni a szláv keresztényeknek adandó kiváltságokról. Ők is kérik a reformokat — de az összes keresztény lakosság számára, s forradalommal fenyegetőznek, ha porta nem akar hajolni. Egyelőre mégis a békés utat próbálják. Epirus és Thessalia görög lakossága legközelebb kérvényt intézett a portához, melyben azt hangsúlyozta, hogy az instrgált tartományoknak adandó külön engedmények a forradalom megjutalmazását jelentenék s hogy ha a porta valaha külön engedményeket akarna adni, azokat csak a görög nemzet érdemelné meg, mert a görög nemzet a török birodalomban fontos szerepet játszik s mert a porta mostani hatalmát egyenesen a görögök néhai souverainitásának köszönheti. A görögök oly nagylelkűek, hogy e világos jogok daczára mégsem kivonnak külön engedményt; a görögök egyenlő jogokat követelnek úgy a keresztény mint a mohamedán lakosság javára. Az örmények sem akarják elszalasztani a kínálkozó alkalmat. Röpiratokat írnak, memorandumokat szerkesztenek s patriarchájuk által sollicitálnak a portán. Az örmények nem nézik kancsal szemmel a szlávok »jogait« ; ők csak arra vágynak, hogy a porta róluk se feledkezzék meg a jogok osztásánál. Az itteni örmény nemzeti tanács elhatározta, hogy valamelyik európai lapban hosszú jelentést fog közzétenni a török birodalomban élő örmények siralmas állapotáról, így agitál a török birodalom kereszténysége a conferentia küszöbén. Valóban titáni munkát végezne a diplomátia, ha e zűrzavarba rendet bírna hozni. (Szent-Pétervárról) írják a »Pol. Corr«-nak nov. 26-ról. Itt szerfölött keveset remélnek a conferentiától. Az oroszokat két százados tapasztalat győzte meg arról, hogy a törököt csak karddal lehet kapacitálni. Amint a britt kormány jól tudja, hogy az indiai mohamedán alattvalókkal szemben a puszta szó mit sem ér, és oly jól tudja Oroszország is, mint Törökország szomszédja, hogy conferentiákkal, béketárgyalásokkal semmire sem mehetnek a török miniszterekkel. A nagy tömeg különben még mindig bízik a czár békés indulatában, de azért mindenki örömmel látja az orosz hadsereg zajtalan készülődését. Itt meg vannak arról győződve, hogy a porta az angol csapatoknak nem fogja megengedni Konstantinápoly megszállását. Törökország beleegyezésével egy külhatalom sem mehet be Konstantinápolyba. Mikor Oroszország 50.000 katonával segélyére sietett a szultánnak az egyiptomi lázadó satrapa ellen, az orosz csapatok Scutari halmain, a Bosporus kis ázsiai oldalán táboroztak, de Konstantinápolyba egy orosz katona sem mehetett át, ámbár a szultánt segítették. Ha valami angol Csernajeff fölajánlja szolgálatát s Gallipoli megerősítésére vállalkozik, azt a porta örömmel fogadja, de abba csak kényszerítve egyeznek, hogy Konstantinápoly laktanyáiban angol csapatok üssenek tanyát. Ez csak üres fenyegetés az angol lapok részéről. Egyébiránt az angol kormány is belátta, hogy garantiák nélkül a dolgot nem lehet nyélbe ütni s erre nézve már kezdi megtenni a szükséges óvintézkedéseket. Mindenesetre örvendetes haladás, hogy a garantia-kérdésben az összes európai hatalmak egy álláspontra jutottak. Szent-Pétervárott nagy várakozással néznek a conferentia megnyitása elé, de a békés megoldásban mennél kevesebben bíznak. Ez nem kétkedés, hanem tapasztalás. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 1-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők : Molnár Aladár, Gulner Gyula, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Perczel Béla, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovics Kálmán, Péchy Tamás. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, minden észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Zalamegye kérvényét a keszthely-bükregedei útvonalnak államköltségen való fenntartása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Farkas József Tolna megye színi kerületében megválasztott országgyűlési képviselő végleg igazoltatik. Elnök bemutatja mindazon interpellálók, indítványok, határozati és törvényjavaslatok, valamint miniszteri előterjesztések kimutatását, melyek f. hó 1-ig elintézetlenül maradtak. Az előterjesztés le fog tétetni a képviselőház irodájába. Szende Béla honvédelmi miniszter az 1868. XI. és az 1873. XXXVII. t. sz. értelmében az 1877-ik évben kiállítandó ujoncz és póttartaléki jutalék megajánlásáról szóló tvjavaslatot teszi le a ház asztalára. A tvjavaslat előzetes tárgyalás végett a véderő bizottsághoz utasíttatik. Az interpellátós könyvbe két interpelláló van bejegyezve a bankegyezség kérdésében. Az egyiket Chorin Ferencz, a másikat Wahrmann Mór jegyezte be. Wahrmann interpellációját sürgősségi tekintetből még a mai napon kívánja tárgyaltatni. — Elfogadtatik. Következett a napirend: a földmivelés-, iparés kereskedelmi minisztérium költségvetése tárgyalásának folytatása. Tengeri hajózás és révügyi kiadásokra előirányoztatott 143,309 frt. Orbán Balázs hosszas indokolás után a következő határozati javaslatot terjeszti elő: »A trieszti Lloydnak az előirányzott 600.000 frt évi subventiót a törvényhozás nem lévén hajlandó továbbra megadni, utasítja a kormányt, hogy az arra vonatkozó szerződés megújításától tartózkodván előre gondoskodjék arról, hogy a szerződés lejártáig a Fiumébe való postaszolgálatra szükséges gőzösök rendelkezésre készen álljanak az arra szükséges költségek póthitel útján fedeztetvén.« Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház! Nagyon elhamarkodott dolognak tartanám, ha ily fontos ügyben a t. ház rögtönözve határozna. Egyébiránt ha a szerződés meg fog újittatni, előre biztosíthatom a t. házat, hogy Magyarország és a magyar tengerpart érdekeire a kormány kellő figyelmet fog fordítani és bizonyosan nem fog oly szerződést kötni, melynél fogva a Lloyd hajói megkerülhetnék a fiumei kikötőt. Egyébiránt nagyon ménytanulom a t. képviselő úr intenzióját, de a kor.