Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 289-316. szám)

1876-12-01 / 289. szám

27. évfolyam. 289. szám. Budapest, Péntek, deczember 1.1876. Szerkesztési iroda,­ Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések a Pesti­­STapló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athen­a emű-épület, küldendők. Budapest, decz. 1. A képviselőház mai ülésében be­végezte a kereskedelmi tárcza költségvetését, s megkezdte az igazságügyi budget vitatását. Az ülés végén, a ház külön engedélye mellett, Wahrmann megtette interpelláló­­­ját a bankügyben, a­mire a min. elnök azon­nal felelt. C h o r i n is bejelentett e tárgyban interpellációt, mely azonban ma nem véte­tett fel. A miniszterelnök nyilatkozatát alább közöljük: legközelebb lesz alkalmunk méltatni. Az OrOSZ hivatalos távirta egy idő óta igen bőbeszédű lett s csak úgy szórja a com­­muniquékat. A tegnapelőtti táviratot, mely a conferentia sikerébe vetett reményeket vég­leg eloszlatta, ma egy másik követte. Ez az újabb távirat elég szemérmetlen újra azt bi­zonyítani, hogy Oroszország a hármas szövet­ség iránt »mindenkor teljes hűséget tanúsí­tott.« Maga azon körülmény, hogy az orosz hivatalos világ minden alkalommal szükséges­nek tartja hangsúlyozni ebbeli hűségét, eléggé tanusítja, hogy senki sem hisz szavainak. Egy másik pétervári távirat az oroSZ- szerb viszonyokról ad felvilágo­sítást. E sze­rint nincs remény, hogy Milán fejedelem észre térjen, s gyors békekötéssel adja vissza sze­rencsétlen országának a nyugalmat. Milán a czár lábaihoz vetette magát, s Marinovics ál­tal megüzentette neki, hogy Szerbia orosz oltalom alá helyezkedik. A­mint látszik Szerbia souzerain urat cserélt, a porta helyét a czár foglalta el. De Pétervárott egyelőre még sokkal inkább neheztelnek Milánra, sem­hogy a királyi czímet megadnák neki. A czár kijelentette, hogy Milán fejedelem ebbeli re­ményei koraiak. Ezúttal csak a Trilláll feje­delem lesz a czár kegyelméből király. Mint a lengyel fővárosból írják, onnan szintén feliratot küldöttek a czárhoz, mely rokonszenvet fejezett ki a délszlávok iránt. A feliratnak azonban igazi muszka története van. Gróf Wielopolski kamarás fogalmazta azt; az irat kiemeli, hogy a lengyelek öröm­mel hallották a czár azon nyilatkozatát, hogy a délszlávok jogaiért síkra akar szállani. Erre azután az okmány rendkívül óvatos és diplo­­matikus módon azon reményének ad kifeje­zést, hogy a lengyel nyelvre is alkalmaztatni fog az egyenjogúsítás eszméje. Kotzebue gróf kormányzó azonban az utolsó passust kitöröltette s csak úgy küldötte el a feliratot Pétervárra. Mint továbbá jelen­tik Wapnowski, Krüdener, Radecky és Sa­­sovskoj tábornokok már Kisenewbe érkez­tek . Miklós főherczeg-főparancsnok, kinek kíséretében van Gaillard ezredes, franczia katonai meghatalmazott, Katardzi nevű gaz­dag polgárnál fog lakni. Az orosz kormány egy német szállítóval 420.000 pad­ónra szer­ződést kötött. Mint Kisenewből nov. 26-ról a »Pol. Corr.«-nak írják, az orosz kormány a népföl­kelést is szervezni akarja; a hatóságok már utasíttattak, hogy erre vonatkozólag a lakos­ság névsorát és a költségvetést összeállítsák. A népfölkelést az illető kormányzóság nemes­sége fogja vezetni. A tisztikart már szervezni kezdik. Hiteles helyről jelentik, hogy to­vábbi hat hadtest mozgósí­tása van kilátásba helyezve. A X. hadtest — főparancsnok Woronzow gróf — Krimben, illetőleg Sebastopol és Keres-Jenekale erődít­ményeiben lesz elhelyezve. A VII. hadtest — parancsnok Barclai de Tolly gróf — a part­védelmet Perekowig teljesíti; a XII. hadtest valószínűleg Szerbiába nyomul. A balti hajóhadtól három zászlóalj tengerész-gyalog­ság hivatott Kisenewbe; e csapat a Dunán való átkelésnél fog használtatni, néhány fre­gattparancsnok is hivatott a főhadi­szállásra. Keres és Sebastopol polgári lakossága nem kénytelen távozni az illető várakból, mert a kormány nem hiszi, hogy a vidéken actióra kerül a dolog. G­r­u­­­c­s szerb hadügy­minisztert Kisenenbe várják, hogy ott az orosz főparancsnokságtól utasításokat kapjon. A Szerbiából hazatért 2500 orosz önkénytes a 17. hadosztályba osztatott be. Mint a török-görög határról novem­ber 20ról írják, az ottomán kormány roppant erőt fejt ki azon a vidéken s működése, mint a »Pol. Corr.«-nak írják, valóban bámulatot kelthet. A porta bizonyosnak tartja, hogy Görögország be fog rontani Thessaliába és Epirusba s azért minden elővigyázati intéz­kedés megtétetik. Larissát és Janinát megerősítik ; a két város idegen műszaki tisztek vezetése alatt elég erős sánczokkal és redouteokkal jön el­látva. Kis hadi gőzösök hozzák a nehéz ágyút, s a lőszert, s Larissa a betörő hadsereget mindenesetre huzamos­ ideig lesz képes fel­tartóztatni. A csapatokat is szaporítják. A határon 3000 ember, Larissa-Janninánál 14 zászlóalj van ; a tüzérség 5 tábori és 2 hegyi ütegből áll a vár­ágyukon kívül. A csendőr­ség létszáma 800 ember. További 8 zászlóalj és 6 üteg érkezése van Konstantinápolyból bejelentve. A hegységet Janina körül erődök­kel és vas­ őrházakkal látják el. A rendes katonaság támogatására az ösz­­szes thessaliai mohamedán lakoságot nemzet­őrséggé szervezik. Szükség esetén Cyprusban is ugyanezt teendik. Titokban a görög lakos­ság is fegyverkezik s várja a lázadásra, a jel­szót, mely Athénben fog kiadatni. A franczia cabinet hír szerint a napok­ban beadta lemondását, de Mac Mahon tá­bornagy nem fogadta el. Okot reá az adott, hogy a polgári temetkezések ügyében előter­jesztett törvényjavaslatot a kamra többsége elfogadhatatlannak nyilvánította. Ez ügyben jelenleg kiegyezési tárgyalások folynak, me­lyek valószínűleg sikerre fognak vezetni. Úgy látszik, Dufaure inkább azért adta be lemon­dását, hogy Mac Mahonra gyakoroljon pres­­siót, mely czélját el is érte. A köztársasági többség minden engedménynyel meg fog elé­gedni, mert a kabinetválságot maga sem óhajtja. A Pesti Napló­ tárczája. Novella-tárgy. Irta: Christen A. Az eső záporként ömlött végig a félhomályos kis olvasó terem magas­ üvegablakjain, mely terem, az utolsó szobáját képezte az előkelő rendű kávéház­­nak. Csak a nagy olvasó­asztalra, melyen a világ összes országainak lapjai, tarka-barka zűrzavarban hevertek, vezette a függőlámpa gömbölyű, éles kör­vonalú fényét. A mély ablak-szögletben egyedül, ült egy férfi, ki­mutató ujjának gondosan ápolt hosszú körmével, az üveg benső oldalán követte a keskeny esőcsatornát, mely annak külrészén alakult. Daczára annak, hogy az üveg mind a szél, mind az eső ellen védgátot képezett, az a fiatal ember még­is összerez­zent valahányszor a vihar a nehéz esőcseppeket az ablakhoz csattogtatá, a­mint azonban a zavaros víz csendesen lefolyt, körmével ismét gondolatlanul követte a mozgékony vonalat. A mellett alsó ajakát harapdá­ja folytonosan az átellenben fekvő épület magas háztetejére nézett, mintha a világon számára nem is léteznék egyéb annál. Egy bőrig ázott kis legény, ki künn a csendes mellék­utczán futkozva arra jött, meglepetve állott meg és elcsodálkozva tekintett a fut­arezra, mely az üveghez laposra nyomott orrával még kevésbé volt szép, mint rendes állapotában. A tárva kinyitott sötét­piros duzzadt ajkak, erősen az üvegre nyomódtak és a legény künn nevetve egy ujját nyújtá feléje, mint­ha az ablak mögött ábrándozó szájába akarná azt dugni, de ugyan e perezben két nagy fehér fogsor mutatkozott és a fiú ijedten felsikoltva visszakapta kezét, míg a férfi odabenn hangosan felkac­agott. Úgy látszott, hogy e gyermekes jelenet a poé­tára üdítőleg hatott, mert rövid vörösbarna körsza­­kállát helyreigazítva, elővette jegyzőkönyvét és gyor­san kezdett abba írni, a­nélkül, hogy továbbá is tű­nődött volna az esővel és a széllel. Egyszerre azonban durva káromkodásra fakadt és a jegyzőkönyvet mesz­­szire eldobta magától, úgy, hogy az egy karcsú férfi lábaihoz esett, ki e perezben belépett. »Véletlen ez?« kérdé a belépő a könyvet fel­emelve. »Nem, igy akartam!« rivallt vissza amaz, »de természetesen nem mintha önt akartam volna üdvö­zölni .. . Kérem üljön ide hozzám, hogy megszaba­duljak haszontalan gondolataimtól.« »Azt hiszem, hogy ön már­is megszabadult azoktól,nem tartom azokat itt kezemben?« A jegyző­könyvet visszaadta tulajdonosának. »Oh ezek a gondolatok! valóban nevetséges! Két órája, hogy itt ülök, oly erős feketekávét iszom, mint a méreg és a mellett egy haszontalan beszély­­tárgygyal oly annyira küszködöm, hogy már a czipész inasok is mulatnak rajtam az utczán.« Kétségbeeset­ten belekapott mindkét kezével rövidre nyírt vöröses hajába és elkeseredetten felkiáltá: »Oh az a nyomo­rult tárgy !« ... Az újonnan jött ez alatt levetette eső köpenyét, szivarra gyújtott, a pinczérnél rendelést tett és az olvasóasztalhoz készült ülni. Az ablaksarokban álló férfi jegyzőkönyvével a levegőben hadonázott és iz­gatottan de tréfásan igy szólt: »Ugyan üljön ide hozzám! Hiszen mi már hó­napok óta hűséges, magányos és egymás iránt elnéző látogatói vagyunk e tulajdonkép barátságtalan sötét olvasó szobának, mi megkíméltük egymást sok kér­dés és felelettől, és barátságosan toltuk egymás elébe az újságokat, melyeket a perezben mindketten legin­kább szerettünk volna olvasni. Ily áldozatokat csak igen, igen nagyra becsült.........ismerősnek szokás hozni. Igen, igen.........ismerősnek!- kiáltotta fel lelkesülten, miután megtalálta ama szót, mely az il­letőt, ki iránt oly nagy áldozatkézséget tanúsított, helyesen jelezze. Leginkább szerette volna barátjá­nak nevezni, de még legmagasabb izgatottságában is érezte, hogy az nem igen járna amaz idegen hallga­tag férfi irányában, noha őt már hónapok óta is­meri és naponkint találkozik vele. Midőn hónapok előtt, az idegen három egy­mást követő napon, hallgatag udvariassággal az ol­vasó asztalnál vele szemközt helyet foglalt és néha vizsgáló tekintetet vetett reá, amaz úgy mutatta be magát, hogy Herbertnek hívják, és hogy h­ó. »S ... Ferdinánd« felelte akkor az idegen, és valóban nem hangzott üres phrasisként, midőn azt modá az írónak, hogy már rég óta ismeri és becsüli­­ őt műveiből. Így kezdődött hónapok előtt az ismeret­ség, mely azonban csak abból állott, hogy e helyen mindennap találkoztak. Noha S . . . Ferdinánd nem is volt igen beszé­des, még­is igen kellemes társalgó vola az író szá­mára. Szavaiban volt értelem, hallgatása a figyelő hallgatót árulta el és e tulajdonokat igen nagyra be­csülte az élénk, gyorsan izgatott Herbert. E perezben is nyugodtan ült a kiabálóval szemközt, ki­magya­­rázgató mozdulatokkal fáradozott, fejét figyelően lehajtotta és nagy elmélázó szemekkel tekintett Herbert rut mozgékony vonásaira. »Kinzom magamat, kínzom önt, és kinzom Já­nost is!« kiáltotta az iró az ajtó felé, hol a felneve­zett pinczér feje egy perezre mutatkozott, és gyor­san eltűnt, midőn az író kezét azon irány felé emelé. 8. Ferdinánd az ablakfülkében foglalt helyet, sötét fejét könnyedén kezére támasztotta, néhány füstfelleget eresztgetett és finom arczának minden egyes vonása kiváncsi érdeket árult el. »Istenem, mit adnék érte, ha volna jó tárgyam, egy tárgy férfiak, és nem ifjú és vén szüzek számára; tudja az olyan tárgy, mely még akkor is e szpéket foglalkoztatja, ha a könyvet már le is tettük.« »És nem tud ráakadni az ily tárgyra?« szólt kétkedve Ferdinánd. »Igen nehezen! Talán nem is követelik ily kis keretben. Lássa, én őszinte vagyok ön iránt és be­vallom helyzetemet; az én collega uraim úgy fitog­tatnak, mintha a múzsa csak úgy eleikbe repülne és a megszült gyermeket ölükbe helyezné. »A tárgy künn fekszik az utczán !... Nyúljatok csak bele az életbe!... Zöld az élet arany fája.« stb. stb.... ily phrázisokkal élnek azok az Isten áldott poéták és a mellett ezer és ezerszer használt rongyokból összetol­­danak valami tárgyat — azt összedörgölik és kinyújt­ják — és aztán olyasmit faragnak belőle, a­mi ép oly kevéssé hasonlít az élethez, mint a fekete papírból kifa­ragott árnykép az élő emberhez. Ezek a poéták,csak ke­vésbé sötét háttérbe helyezik képeiket, hiszen az nem szükséges! Csak fekete árnyképpapírt ne, mert az élet rózsás, ha az ő kezökbe kerül és a nőknek el kell azt hinni! ... . Mindazok a tárgyrongyok a szellemi köpüből rózsa­színben kerülnek napvilágra és azután azt állítják, hogy ez az élet!. . . . Kérem önöket tisztelt uraim, hozzanak nekem például egy darab rózsa­színű tárgyat ebből az utczából, na hi­szen, sokat kell majd azon mosni és tisztogatni, míg azt felhasználhatják!«..., »De nem esik mindig« felelt a másik nyugod­tan.« Ön ma olyosophismákban tetszelkedik, minőket tegnap kegyetlen pajzánsággal életbölcseség gyanánt tálalt fel egy kis poetácskának, és őt végre oly meg­jegyzéssel ereszté világgá, hogy a szegény ficzkó valószínűleg még ostobább, mint egy félóra előtt volt. . .« Herbert gúnyos szem­hunyorítással és hangjá­nak előbbeni szeszélyességével, kitérőleg folytatta sopánkodásait: »Ha csak volna tárgyam !« »Ez a panasz sem újság önnél, egy rész abból valószínűleg tréfa is lesz. Csak nevessen, én jól isme­rem önt, és sokszor veszek magamnak bátorságot, hogy önt figyelemmel kísérjem, és ön felett gon­dolkozzam ... Én magam is néha költő vagyok, habár nem írom le, mi eszembe jut. Sőt az utolsó időben nagyon is sokat gondolkoztam. Egy jó barátom életében közbejött esemény szolgál­tatott rá alkalmat és fejemben így apródonként igen különös történet alakult . . . Ha összefüggőleg el tu­dom mondani, akkor a beszély-tárgyat át is engedem önnek.« Herbert rut arczából eltűnt azonnal az izga­tottság és a sarkalmas minden nyoma; élesen tekin­tett a beszélő nyugodt és előkelő vonásaira, azután leeresztette az ablak függönyét, hogy a külső utczai zaj ne háborgassa őket, s végre harsogó hangon kiál­­tá: »János!« ... A furfangos János leereszkedő komolysággal j­elent meg, teli töltötte Herbert csészéjét, annak egy jelentős pillantására magasabbra csavarta a függő lámpát és azután készséges arczának egy édeskés mo­solyával tekintett az urakra. »János, nem akarom, hogy valamely kövér ud­vari tanácsos, vagy egy sovány ügyvédirnoknak azon ötlete támadjon, hogy itt a salonban olvassa el újsá­gait. János, mi reád bízzuk magunkat.« Az ekkér megszólított, simára borotvált állát jobbra és balra forgató, azután a nőiesen mélyen ki­vágott gallérhoz nyúlt, mintha azt tágítani akarná, hogy e kitüntető szellemi megbízást tökéletesen fel­foghassa, és végre nesztelenül kiosont az ajtón. Itt kecsteljes mozdulattal összehúzta a nehéz függöny fényes karikáit, egyet köhécselt, hogy jelenlétét ér­tésére adja a bennlevőknek, azután az ajtózáron egyet forditott és a két férfi a kis sötét szobában ekép úgy­szólván kétszeresen el lön zárva a profán kávéház külvilágától. »Tehát!« szólt nyugodt kérő hangon Herbert, »kérem a tárgyat«. Ferdinánd a széktámláját a tükör felé tolta, úgy, hogy az író arczát csak félig látható, és ezután halkan de biztosan ismételte utolsó szavait. »Szeretném Herbert úr, ha ön azon történetet, melyet el akarok mondani, komolyan és figyelmesen hallgatná .... Mondjon oly nyugodt és helyes íté­letet hősöm felett, a­mint ön műveinek problémáit szokta fejtegetni .. . Akarja, és teheti ön ezt ?« »Minden bizonynyal!« »Kezdem tehát ... Hősöm nem valami szere­tetreméltó gyermek, gyöngélkedő, ideges és elké­nyeztett volt, kis ölebecske gyanánt egy nő karjá­ból a másikba hurczolták, mert a fiú anyja egy kis faluban, — egy régi vadász kastélyban lakott — és minden társaságtól távol tarta magát. Csak nyáron látogatták meg gyakran számos nők kis leánykáik­kal, mivelhogy ifjúkori barátnői a kastélyt kiránduló helyül használták. Férfiak vagy fiuk soha nem lépték át hősöm anyja küszöbét, és a hosszú tél puszta és zavartalan egyhangúságban folyt le. Pedig a hölgy, ki a kastélyban élt, még ifjú, szép, gazdag és előkelő volt... Folytonosan betegeskedett, egész finom alakja remegett a félelmetes idegizgatottságtól, a gyer­mek legártatlanabb csinjei valóságos rémületekbe es­tek, melyeket mindig hysterikus siró görcsökkel és nehéz ájuldozásokkal kellett megfizetnie, mely jelensé­gek a fiút is annyira felizgaták, hogy anyja kín­jait látva, néha félholtan a földre rogyott. A gyermek mindig e nő, közelében és annak egyedüli befolyása alatt élve, lényében egészen anyjához kezde hason­lítani.« (Folyt. köv.) Budapest, deczember 1. (A miniszterelnöknek) a szabadelvű párt clubjában tegnap tett nyilatkozatát több lap commentálja; a kormánypárti clublapok természete­sen a nyilatkozatot föltétlenül helyeslik, a független sajtó kifogásolja a nyilatkozat határozatlanságát s kétkedve szól a kormány magatartásáról. Mely rész­nek van igaza, azt már a legközelebbi jövő derí­­tendi ki. Andrássy gr. külügyminiszter tegnap este Budapestre érkezett; a »Bud. Corr.« hírei szerint, Lasser­s Preu­s miniszterek ma este érkeznek Budapestre, így a két kormány között már legkö­zelebb megkezdetnek az újabb tárgyalások. (A czár becsületszaváról­ ismertet­tük a főbb angol lapok nézeteit; most egy ellennyi­latkozat van előttünk. F­or­r­s­t­e­r képviselő Aber­­deenben beszédet mondott, melyben a czárt védel­mezte. A­mit a lapok Oroszországnak közép-ázsiai vakandok munkájáról szóltak, a felett Forster egész könnyedén csiklik. Konstantinápolyi s a törökor­szági szlávokat illetőleg pedig következő eszmemene­­tű apológiát mond a czárról: »A békés megoldás legnagyobb akadályát az Oroszország iránti gyanakodás képezi; felhozzák Nagy Péternek soha meg nem írt végrendeletét, vé­gig mennek a krími háborún és a czár legújabb sür­gönyein, kivált Khivára figyelmeztetnek és azt kér­dik, hogy a khivai dolgok után meg lehet-e bízni az orosz kormány szavaiban. Ha mi mindig azt fog­juk mondani, hogy Oroszország elfoglalta Khi­­vát, akkor csakugyan szavunkon fog és ráteszi kezét. Azt is mondják, hogy a czárnak szavára nem lehet adni, mert népe és tábornokai kényszeríteni fogják mást tenni. Pedig mit mondott a czár ? Azt, hogy a békés megoldást forrón óhajtja, de szükség esetén fegyveres erővel, egymaga fogja kieszközölni a törökországi keresztények sorsának javítását, ami­re kötelezettnek érzi magát. Emiatt az angoloknak nincs joguk panaszkodni, sőt kívánatos volna, ha nem Orosz-, de Angolország volna a keresztény fajok vé­dője. Az semmi esetre se lehet az angolok dolga azt mondani, hogy a czár ne szabadítsa fel ama népe­ket. Hasonló helyzetben az angolok se tennének egyebet. Gorcsakoff herczegnek teljes igaza van abban, hogy Törökország függetlenségi kérdését alá kell vetni a garantiakérdésnek. Az orosz kormány jó szándékkal megy az értekezletre, ha csakugyan el volna határozva, hogy az értekezlettel nem fog tö­rődni, hisz az értekezletet épen ő kezdeményezte és pedig az angol javaslatok alapján. Az occupátiót csak azon esetre helyezte kilá­tásba a czár, ha Törökország ellenszegülne, ez pedig nem fogna megtörténni, ha Angolország nem támo­gatná Törökországot, nem táplálná azon hitet, hogy nem annyira török-orosz, mint inkább az angol-orosz antagonizmusban rejlik a helyzet veszélyessége. An­gol és Oroszország egyetértése biztosítaná a sikert és kényszerítené Törökországot, hogy nyújtson biz­tosítékokat arra nézve, hogy rosz kormányzata meg fog szűnni. Angolország isoláb­an állana, ha a dél­szlávok sorsának javítását gátolni akarná.« Ez a beszéd eszmemenete és a »Times« is teljes mérvben csatlakozik e felfogáshoz. (Konstantinápolyból) Írják a »Pol. Corr.«-nak nov. 24-ről: Sem a Gorcsakoff-féle kör­levél, sem a lord Loftus sürgönyei nem okoztak itt változást a helyzetben. A porta kinevezte a maga delegátusát, ámbár nagyon jól sejti, hogy mi lesz a conferentia vége. Egy török miniszter a napokban így nyilatkozott: Ki fogjuk üríteni a kínszenvedések poharát, de nem a­­ seprőjéig. Nagyon jól tudjuk, hogy a Medjidi-kioskból — ez a conferentia kisze­melt helyisége — mi fog kizúdulni ránk. E nyilat­kozattal összefügg a porta lázas fegyverkezése. Most az erzerumi hadseregre vannak legtöbb tekintet­tel. Az ottani haderő effectiv­ állományát 150.000 emberre akarják emelni. E hadsereg főparancsnoka Sulejman pasa vagy A­r­i­f pasa lenne. Sulejman pasa osztálytábor­nok a katona iskolák főigazgatója; a szerb háború­ban fényes érdemekre tett szert. Al­e­x­i­n­á­c­z be­vételében nagy része van. Arif pasa Dervis pasa oldalán a montenegróiak elleni küzdelemben tüntette ki magát. Mind akettő a török osztálytábornokok kitűnősége. Az erzerzumi hadsereg táborkari főnökéül Feizi pasa van kiszemelve. Feizi pasa, mint hírlik, magyar renegát, ki a 48­ 9-iki forradalom után telepedett meg Törökországban. Neve: Kál­mán. Már a krími hadjáratban kitűnt, Karst erő­döt védve az oroszok ellen. A török szállító hajók folytonosan viszik a csapatokat Trapezuntba, honnan azonnal Erzerumba továbbítják őket. A herczegovinai és albániai hadsergek javát Sumlában összpontosítják. Az egyptomi hadosztály, mely Mehemed Ali vezetése alatt Bosniában műkö­dött, ma vagy holnap érkezik ide s itt fog telelni, ha csak a szükség mást nem parancsol. Háború esetén ez is Sumlába indul. A redifek utolsó korosztálya most állott be; számuk 150 zászlóaljra rúg; ebből 30 a syriai és aleppói, 25 az adriai és brussai vilayetekre, a többi az ázsiai török birodalom egyéb tartományaira esik. A mohamedán lakosság nagy resignatióval fogadja a dolgokat. Egy hanggal sem árulja el izgatottságát. E tekintetben a török nép oly hazafiságot mu­tat, mely Európa legcivilizáltabb nemzeteinek is be­csületére válnék. Annál nyugtalanabbak a keresztény lakosok, sőt még a zsidók is fölöttébb izgatottak s félnek a török reformmozgalmak következményeitől. A konstantinápolyi főrabbinus a napokban föl­kereste a nagyvezért s hitsorsosai nevében fölvilágo­­sításokat kért a jövőre nézve. A görögöket is elfogta az izgatottság, de nem — szláv értelemben. Nem akarnak semmit tudni a szláv keresztényeknek adandó kiváltságokról. Ők is kérik a reformokat — de az összes keresztény lakosság számára, s forradalommal fenyegetőznek, ha porta nem akar hajolni. Egyelőre mégis a békés utat próbálják. Epirus és Thessalia görög lakossága legközelebb kérvényt intézett a portához, melyben azt hangsúlyozta, hogy az instrgált tartományok­nak adandó külön engedmények a forradalom meg­­jutalmazását jelentenék s hogy ha a porta valaha külön engedményeket akarna adni, azokat csak a görög nemzet érdemelné meg, mert a görög nemzet a török birodalomban fontos szerepet játszik s mert a porta mostani hatalmát egyenesen a görögök néhai souverainitásának köszönheti. A görögök oly nagylelkűek, hogy e világos jo­gok daczára mégsem kivonnak külön engedményt; a görögök egyenlő jogokat követelnek úgy a keresz­tény mint a mohamedán lakosság javára. Az örmények sem akarják elszalasztani a kínálkozó alkalmat. Röpiratokat írnak, memorandu­mokat szerkesztenek s patriarchájuk által sollicitál­­nak a portán. Az örmények nem nézik kancsal szem­mel a szlávok »jogait« ; ők csak arra vágynak, hogy a porta róluk se feledkezzék meg a jogok osztásánál. Az itteni örmény nemzeti tanács elhatározta, hogy valamelyik európai lapban hosszú jelentést fog közzé­tenni a török birodalomban élő örmények siralmas állapotáról, így agitál a török birodalom keresztény­sége a conferentia küszöbén. Valóban titáni munkát végezne a diplomátia, ha e zűrzavarba rendet bír­na hozni. (Szen­t-P­étervárról) írják a »Pol. Corr«-nak nov. 26-ról. Itt szerfölött keveset remél­nek a conferentiától. Az oroszokat két százados ta­pasztalat győzte meg arról, hogy a törököt csak karddal lehet kapacitálni. A­mint a britt kormány jól tudja, hogy az indiai mohamedán alattvalókkal szemben a puszta szó mit sem ér, és oly jól tudja Oroszország is, mint Törökország szomszédja, hogy conferentiákkal, béketárgyalásokkal semmire sem mehetnek a török miniszterekkel.­­ A nagy tömeg különben még mindig bízik a czár békés indulatában, de azért mindenki örömmel látja az orosz hadsereg zajtalan készülődését. Itt meg vannak arról győződve, hogy a porta az angol csapatoknak nem fogja megengedni Konstantinápoly megszállását. Törökország bele­egyezésével egy külhatalom sem mehet be Konstan­­tinápolyba. Mikor Oroszország 50.000 katonával se­gélyére sietett a szultánnak az egyiptomi lázadó satrapa ellen, az orosz csapatok Scutari halmain, a Bosporus kis ázsiai oldalán táboroztak, de Konstan­­tinápolyba egy orosz katona sem mehetett át, ámbár a szultánt segítették. Ha valami angol Csernajeff fölajánlja szolgálatát s Gallipoli megerősítésére vál­lalkozik, azt a porta örömmel fogadja, de abba csak kényszerítve egyeznek, hogy Konstantinápoly lakta­nyáiban angol csapatok üssenek tanyát. Ez csak üres fenyegetés az angol lapok részé­ről. Egyébiránt az angol kormány is belátta, hogy garantiák nélkül a dolgot nem lehet nyélbe ütni s erre nézve már kezdi megtenni a szükséges óvintéz­kedéseket. Mindenesetre örvendetes haladás, hogy a garantia-kérdésben az összes európai hatalmak egy álláspontra jutottak. Szent-Pétervárott nagy várakozással néznek a conferentia megnyitása elé, de a békés megoldásban mennél kevesebben bíznak. Ez nem kétkedés, hanem­­ tapasztalás. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 1-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegy­z­ők : Molnár Aladár, Gulner Gyula, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza­ Kál­mán, Széll Kálmán, Perczel Béla, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovics Kálmán, Péchy Tamás. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, min­den észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Zalamegye kérvényét a keszthely-bükregedei útvonalnak államköltségen való fenntartása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Farkas József Tolna megye színi kerületében megválasztott országgyűlési képviselő végleg iga­­zoltatik. Elnök bemutatja mindazon interpellálók, in­dítványok, határozati és törvényjavaslatok, valamint miniszteri előterjesztések kimutatását, melyek f. hó 1-ig elintézetlenül maradtak. Az előterjesztés le fog tétetni a képviselőház irodájába. Szende Béla honvédelmi miniszter az 1868. XI. és az 1873. XXXVII. t. sz. értelmében az 1877-ik évben kiállítandó ujoncz és póttartaléki juta­lék megajánlásáról szóló tvjavaslatot teszi le a ház asztalára. A tvjavaslat előzetes tárgyalás végett a véd­erő bizottsághoz utasíttatik. Az interpellátós könyvbe két interpelláló van bejegyezve a bankegyezség kérdésében. Az egyiket Chor­in Ferencz, a másikat Wahrmann Mór jegyezte be. Wahrmann interpellációját sürgősségi tekintetből még a mai napon kívánja tárgyaltatni. — Elfogadtatik. Következett a napirend: a földmivelés-, ipar­és kereskedelmi minisztérium költségvetése tárgyalá­sának folytatása. Tengeri hajózás és révügyi kiadá­­sokra előirányoztatott 143,309 frt. Orbán Balázs hosszas indokolás után a követ­kező határozati javaslatot terjeszti elő: »A trieszti Lloydnak az előirányzott 600.000 frt évi subventiót a törvényhozás nem lévén hajlandó továbbra megadni, utasítja a kormányt, hogy az arra vonatkozó szerző­dés megújításától tartózkodván előre gondoskodjék arról, hogy a szerződés lejártáig a Fiumébe való pos­taszolgálatra szükséges gőzösök rendelkezésre készen álljanak az arra szükséges költségek póthitel útján fedeztetvén.«­ Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház! Nagyon elhamarkodott dolognak tartanám, ha ily fontos ügyben a t. ház rögtönözve határozna. Egyébiránt ha a szerződés meg fog újit­­tatni, előre biztosíthatom a t. házat, hogy Magyaror­szág és a magyar tengerpart érdekeire a kormány kellő figyelmet fog fordítani és bizonyosan nem fog oly szerződést kötni, melynél fogva a Lloyd hajói megkerülhetnék a fiumei kikötőt. Egyébiránt nagyon ménytanulom a t. képviselő úr intenzióját, de a kor.

Next