Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-01 / 1. szám

zeti bank ezt még manapig sem fogadta el) és hogy a felügyelő tanácsot illetőleg »elvben« megóvatott a paritás a két kormány közt; az osztrák kormány ráállott, hogy ő is csak két tagot nevez ki a felügyelő tanácsba; a neki szánt nagyobb befolyást reducálta a nemzeti bank javára. Az új kiegyezést »egy rémes kiáltással fogadta a sajtó, úgy tekintette, mint egy csatavesz­tést, mint egy megdöbbentő szerencsétlenséget.« Pest megye márt. 20-án elhatározta, hogy felír a ki­egyezés ellen; példája számos utánzóra talált. A keleti kérdés is izgatta már a nemze­tet­, melynek hangosan kifejezett rokonszenve kisér­te az egyetemi i­fj­u­s­á­g küldöttségét, mely diszkardot vitt Abdul Kerimnek Konstantiná­­polyba és ott a legnagyszerűbb ovátiókkal fogadta­tott. Lelkes, országos tüntetésekkel fogadták a ha­zatérő ifjakat. A szultán azzal viszonozta e tüntetést, hogy a Corvinákat felajánlotta a budapesti egyetemnek és ez ajándék átadásával megbízta Tahir beyt, kit — Savfet kü­lügyér szavai szerint — e czélból B­u­­dapestre küldött. A főváros nagyszerű készülete­ket tett a vendég fogadására, de Andrássy nem engedte meg, hogy a nemzet illően fogadja a maga vendégét; orosz-ellenes tüntetéstől félt; a szultán külön küldötte még csak hivatalos fogadtatásban sem részesült; úgy utazott haza apr. 25-én; két kül­­ügym. tisztviselő hozta a Corvinákat apr. 28-án Bu­dapestre, hol a kormány részéről Szász Károly, az­után az egyetem rectora és a városi hatóság átvet­ték. Május 1-én a képv. ház — a független szabad­elvű párt kezdeményezése folytán — egyhangúlag köszönetet nyilvánított a szultánnak a nagybecsű ajándékért. Ez némileg lecsillapítá az ingerültséget. A képv. ház ápr. 23-iki ülésében a kormány a következő kiegyezési ívjavaslatokat ter­jesztette elő: 1. A bankegyezmény beigtatásáról; 2. a bankegyezményről; 3. az osztrák-magyar banktár­sulat alapszabályai; 4. a kereskedelmi és vámszövet­ség ; 5. a részvénytársaságok, biztosító társaságok, közkereseti és iparszövetkezetek; 6. a czukoradóról; 7. a szeszadóról; 8. a 80 milliós bankadósságról.­­ Előterjesztett továbbá egy határozati javaslatot a quotadeputatio kiküldéséről. A külügyi események, az elkerülhetlennek mu­tatkozó orosz-török háború mind figyelmesebbé tevék a nemzetet arra, hogy nemcsak anyagi, de politikai jövője is válságos viszonyok közé sodortatik; a nemzet érezte, hogy a török birodalmat elsodorni készülő szláv áradat örökös fenyegetés lesz a magyar államra nézve. Érzelmeinek impozáns kifejezést adott a fo­gadtatás által, melyben a szófiákat részesité, kik ápr. 27-én érkeztek magyar földre és mint a főváros népének vendégei folyvást a legnagyszerűbb ovatiók tárgyai voltak. A képv.­házban uralkodó, de mindeddig ha­tározott alakot nem öltött forrongás egyik neveze­­­tes tünetét képezte a hatalmas beszéd, melylyel Horváth Boldizsár május 2-án a gyámügyi tvjavaslat tárgyalásakor Tisza Kálmán »reactio­naries« politikáját megtámadta; ennek az lett az eredménye, hogy Tisza csak a szélsőbal segítségével tudta 10—15 szónyi többséggel a javaslatot keresz­tülvinni. Ugyan a napon Somssich interpellált a keleti kérdés tárgyában. Ez volt az egyetlen inter­pellate, melyet kormánypárti képviselő intézett a cabinethez a külpolitika tárgyában. Tisza május 4-én felelt de úgy hogy Somssich a választ »nem találta kielégítőnek;« május 9-én a Duna semlegessége tár­­gában felelt Tisza Somssichnak, de Somssich ezt a­álaszt is csak »sajnos tudomásul«vette. Zágrábban Albrecht féiig fogadtatásai ’­«vr*13-13 "““‘'OWebw niuaittA. jk.diposuiatufd­; *noi* népdalokból összeállított« hymnust játszottak, mely azonban annyira »hasonlított az orosz hym­­nuszhoz« (mint Tisza magát kifejezte) hogy Albrecht félig nem engedte tovább játszani. Azóta a horvátok meggyőződhettek, hogy Boszniában nincs horvát párt, de a tanulság nem fogott rajtuk. Május 16-án Helfy ismét interpellált a keleti kérdésben, mire Tisza a kormány felelősségére utalt és azt mondá, hogy a kormány ügyelni fog, misze­rint a háború következtében oly alakultak ne jöj­jenek létre, melyek a mon°”‘’Ma érdekeit veszé­l­jy.­• — fontos leleplezést közölt a Pesti német-osztrák-magyar véd és dacz szövetségi tervről, melyet katonai köreink meghiúsítottak; e leleplezéseket több felől megerősítették és a reichs­­rathban interpelláló is volt miattuk. Nagy izgatottságot keltett, midőn jun. 20-án a Kiemdenblatt azt jelenté, hogy Rodich és Mol- 1­i­n­á­r­y alatt két mozgósított hadtest állíttatik fel, Simonyi Ernő és K. Kaas Ivor jún. 23-án interpellál­ták is­ a kormányt. A mozgósítás nem történt meg de annyi kiderült, hogy a hírt a külügyi hivatal szán­dékosan célportáltatta, diplomatiai czélokból. Somogy megyének a keleti kérdés tárgyában benyújtott kérvénye jan. 26-án fontos vitát idé­zett elő a házban. Apponyi Albert gróf beszédére Tisza Kálmán nevezetes nyilatkozatokkal felelt; ki­jelenté, hogy nincsenek sem szövetségeseink sem kötelezettségeink; hogy a monarchiának döntésre hi­vatott köreiben nincs senki, ki külpolitikánk fel­adatául azt tekintené, hogy szomszédságunkban a birtoklási és hatalmi viszonyok megváltozzanak; ily politika érdekében határozatokat hozni a jövőt ille­tőleg sincs senkinek szándéka. Nemhogy bármi tar­tomány megszállása, de még csak részletes mozgósí­tás iránt sem hozatott határozat. A király távirati­lag üdvözölte Tiszát e beszédért. Több napig tartott a vita — ez egyetlen tény melyre a magyar parlament a keleti válság ügyében magát rászánni merte. Zsedényi a német szövetséget hangsúlyozta; Apponyi Albert a török birodalom in­tegritása mellett szólt; K­á­ll­a­y Béni »b­o­s­n­y­á­­kul« beszélt, de­ csak Pulszky Ágost és Márkus Ist­ván pártolták; Ürményi Miksa a conservativ párt nevében defavoyálta; Csernátony, Gullner Gyula, Orbán Balázs, Remete Géza, Irányi Dániel, Tarnó­­czy és mások mind kikeltek ellene. Polytot kivéve a »nemzetiségiek« mint pl. Cosma Parthén, Miskato­­vics mérsékelten beszéltek. Tisza jún. 30-án tetemesen csökkentette jun. 26-iki beszédének kedvező hatását; tiltakozott azon felfogás ellen, mintha ő Törökország integritása mel­lett nyilatkozott volna. Határozat nem hozatott, és azontúl a kor­mánypárt arra szorítkozott, hogy »tudomásul vette« az összes , többé kevésbbé semmitmondó vála­szokat, melyeket Tisza az ellenzéki szónokok inter­­pellációira adott. Időközben Bécsben egyre­­ folytak a quóta­­bizottságok tanácskozásai; két-két üzenet válto­zott, melyekben osztrákok és magyarok minden ki­gondolható érvvel kölcsönösen a felől kapacitálták egymást, hogy a túlsó fél 1867 óta mennyire gyara­­rapodott. júl. 6-án a magyar quóta-bizottság ki­mondta, hogy miután a vámrestitutió kérdésében nem létesült megegyezés, kényszerítve látja magát az alkudozásokat egyelőre megszakítani; júl. 7-én az osztrák küldöttség is egyhangúlag kijelentette me­rev ragaszkodását a »keine Mehrbelastung« elvé­hez. E határozatokról a két parlamentnek az év vége felé jelentés is létetett. Július 7-én az országgyűlés elnapoltatott sept. 15-ikéig. A közvélemény nem nyugodott; az aggodal­makat nagy mérvben fokozta Gurko expeditiójának sikere; július 26-án Pulszky Ferencz elnöklete alatt a fővárosi polgárság színe java népgyűlést tar­tott, mely Klapka György, Királyi Pál, Helfy I.J be­­szédei után kifejezte megbotránkozását az oroszok barbár harczviselési módja felett. Oroszország ha­talmi terjeszkedését Ausztria és Magyarország érde­keivel megférhetetlennek nyilvánítá és elhatározta küldöttségileg felkérni a kormányt, hogy a mon­archia érdekeit az orosz terjeszkedési politikával szemben kellő időben minden rendelkezésére álló eszközzel érvényesítse. A főváros példáját Magyarországnak majdnem valamennyi városa követte; sok helyütt egyenesen a fegyveres beavatkozást sürgették. Tisza aug. 2-án fogadta a fővárosi népgyűlés küldöttségét és azt hangsúlyozta, hogy »a nemzetet lehetőleg meg kell óvni a mindig sajnos véráldoza­toktól;« az egri küldöttségnek pedig azt felelte, hogy »magyar vért nem szabad semmiféle más hatalom érdekéért ontani.« Julius 31-én nagy fontosságú közös mi­­niszteri értekezlet volt, mely felhatalmazta Andrássyt, hogy »szükség esetén« intézkedéseket te­hessen a déli határszélen felállított csapatok erősíté­sére és e végből a közös activákat 30 millió frt ere­jéig lombardirozhassa. Az országgyűlési szüneteket a kormány a vám­politikái a­­­kad­ott­á.Apok­r­a használté, fel, a melyek ismételten­­ húzódtak. Aug. 21-­­én a trónörökös nagykorú lett, mely lomból . " nemzet arról emlékezhetett meg, hogy évszak­rjz. óta Rudolf főherczeg az első trónörökös, ki magyar szellemben neveltetett. Nem kis izgatottságot keltett azon, aug. 24-én érkezett hír, hogy Nachtlebent és Zoliert az Acha­­itius ágyuk titkának elárulása miatt letartóztat­ták ; a végtárgyalást, »diplomatiai okokból« nem le­hetett egész nyilvánosan megtartani, ami az ügy fontosságáról tanúskodik. Megelégedéssel fogadta a magyar közvélemény azon hírt, hogy Mo­ulin úr­g jul. 27-én beadta le­mondását és helyébe Philippovics táborszer­nagy neveztetett ki. September havát király ő Felsége Ma­gyarországon töltötte ; Kassán sept. 11-én Sándor czárra toasztot mondott, mely sensatiot keltett, mert a Corr. Bureau hamisított szövege szerint szövetsé­gesének mondá­a czárt. Az izgatottságot csak ügy­gyes bajjal lehetett lecsillapítani a hiteles szöveg közzététele által. Ezen eseménynek utójátéka volt Yerhovay sajtópere, mely decz. 29-én tárgyal­tatott. Sept. 15-én az országgyűlés ismét megnyílt, és csakhamar özönével jöttek a külpolitikai in­­t­e­r­p­e­ll­á­c­i­ó­k. Apponyi Albert a ház zajos élje­­nei közt csodálatát fejeze ki a török hősök iránt és követelte, hogy a monarchia gátolja meg Szerbia actióját; interpelláltak még Simonyi Ernő, Helfy, Irányi és Simonyi Lajos báró. A főváros lakossága is impozáns kifejezést adott a nemzet érzelmeinek: sept. 18-án este az egész főváros ki volt világítva a plevnai győzelmek örömére. E példát majd­nem az egész ország követte. Sőt az o­s­z­t­r­á­­k­o­k is megszólaltak. Fux és 28 képv.­társa Appo­­nyiéhoz hasonló interpellációt intéztek az osztrák cabinethez. Mindez mit sem használt; salzburgi levelezőnk­nek— azóta fájdalom­­valónak bizonyult — tudó­sítása szerint Bismarck a sept. 18 és 19-ki salz­burgi találkozáson rábeszélte Andrássyt, hogy sem Szerbia, sem Görögország támadó fellépé­sét Törökország ellen ne gátolja meg. Tisza sept. 27-én felelt a fentebbi interpellá­­ciókra, melyekhez még Bausznerné járult a német szövetségről; ez utóbbit illetőleg Tisza »megnyug­tatta« Bausznerné, hogy Németországgal igen jó vi­szonyban vagyunk, a többi interpellálóknak a szo­kásos phrazisokkal­­felelt. Auersperg is igy vá­laszolt Foxnak, sőt még azt is kérte a háztól, »men­tené fel a válasz alól« Szerbia actióját illetőleg. September vége felé kalandos hírek érkeztek az »erdélyi legió«-ról; az ügy iránt a közvéle­mény csak akkor nyert tájékozást, midőn az a legf­­itétőszék elé került és egy mulatságos humbugnak bizonyult, melynek legcomi­usabb epizódját kétség­kívül a Helfy esete képezte. Oct. 9. és 10-én bocsáttatott aláírás alá a m­a­­gyar aranyjáradék-kö­l­csön, mely itt Bu­dapesten váratlanul fényes eredményt ért el; közel 12 millió íratott alá; oly összeg, minővel a magyar pénzpiac­ és a magyar tőke még soha sem vettek részt semmiféle pénzügyi operatióban; de külföldön az aláírás nem sikerült úgy, a­hogy reméltük, Bécs­ben 8 milliót, Németországban 20 milliót, Páris és Londonban 15 milliót írtak alá. Egyébiránt vigasz­talásunkra szolgálhatott, hogy nemsokára rá­­a ha­talmas Oroszorság még nagyobb kudarczott vallott az európai pénzpiac­on. Oct. 23-án megnyittatott az összekötő vasút, mely közlekedési hálózatunkban igen neve­zetes szerepre van hivatva. October hó folyamában tárgyalta a ház a szesz- és c­ukoradójavaslatokat, nov. 22-én pedig a határ­vidéki vasúti törvényjavaslatot, mely miatt a horvát képviselők egy része kilépett a szabadelvű pártból. Nov. 18-án volt a budapesti bank- és vám­ügyi népgyűlés, mely szószegőnek mondta a kormányt és »követelte« a kormánytól az önálló bankot és külön vámterületet. October 25-én történt Mile­tics vád alá helyezése. October 27-én a képv. ház megkezdte a bank­­törvényj­avaslat tárgyalását és nov. 8-án 210 szóval 109 ellenében általánosságban elfogadta azt. Oct. 3-án Széll Kálmán előterjesztette az 1878. évi költségvetést, mely 15.638.000 frtnyi deficitet praeliminál. November 3-án Tisza bejelenti a háznak, hogy a német vámtárgyalások eredmény nélkül megszakíttattak; néhány nap múlva pedig előterjesztő a külön vámtarifát, melyről annak idején nagyszabá­sú tanulmányt közöltünk. A reichsrath is megkezdte ekkor a bankjavas­lat tárgyalását; a vitát nevezetessé tette Kellers- P­e­r­g centralisticus szellemű beszéde, melyet Herbst, Unger és Preu­s erélyesen defavoyáltak; a bécsi la­pok azt fejtegetik, hogy a dualizmus az osztrák bank­vitából megerősödve került ki, hogy a magyar állam hitele elleni kicsinyes rágalmak visszautasíttattak, a miniszteri és képviselői padokon ülő államférfiak tisz­teletüket nyilvánították a magyar állam iránt. November 22-én a képv.­ház megkezdte a ■-yumetu uuutiA tá rgyaia&ts a­z an­auilius vita rövid volt; több elvi kérdés értékes vitákra adott alkalmat; a codex elfogadása képes a parlament ez évi egyetlen nevezetes tényét. A részvet­ tárgyalás decz. 18-án fejeztetett be. Dec­ember hóban a politikai élet a de­f­ Je­a­­t­­­ó­k­b­a­n összpontosult, melyek decz. 5-én kezdik meg működésüket. A közös költségvetés 109.031,871 frt szükségletet és 4.699,296 frt fedezetet irányzott elő (a hadügynél 3.593,587 frt többletet), de a quóta arány nem lévén megállapítva, a kormány három havi indemnityt kért. A delegátiók ez ülésszakát a külügyi viták tet­ték nevezetessé, decz. 9-én Széchen és Andrássy közt nagy érdekű társalgás folyt. Andrássy kijelente, hogy a monarchia bizton számíthat igazságos és méltányos érdekei érvényesítésére, hogy nélkülünk senki sem foghat a keleti ügyek szabályozásához; majd decz. 11-én utalt arra, hogy Szerbia eddig nem foglalhatta el Boszniát, se pedig Montenegro Herczegovinát; de Haynald azon kérdésére, hogy megengedjük-e új souzerain-államok keletkezését a keleten, megtagadta a feleletet. Kijelenté, hogy mi Oroszország háború­ját Törökország ellen csak úgy akadályozhattuk volna meg, ha magunk üzenünk háborút Oroszországnak, de ezért a politikáért ő nem akar felelősséget vállalni. Decz. 12-én az osztrák delegatióban Grocholski és Demel nyilatkoztak az orosz politika ellen. An­drássy azt viszonza, hogy az osztrák érdekek mind megóvattak. Egy más alkalommal Andrássy a magyar nép­gyűlések resolutióit határozatlan tettvágynak tulajdo­nitá, melyet a magyar népdal így fejez ki: »Megve­rek valakit, vagy engem valaki.« De a legfontosb nyilatkozatok titokban ma­radtak . Széchen a N. Fr. Pr.-ben, gróf Apponyi Al­bert pedig a képviselő­házban kijelentették, hogy ők nem nyilvánítottak Andrássynak bizalmat, csak any­­nyit mondtak, hogy a jelen körülmények közt a kül­politika nyilvános elvi fejtegetését nem tartják op­­portunusnak. A delegatió külügyi albizottsága is ily értelmű határozatot hozott. Az indemnity megsza­vaztatott.­­ Decz. 15-én a képviselőház 144 szóval 78 el­lenében elfogadta a provisoriumról szóló törvényja­vaslatot. Decz. 16-án a keleti kérdésben ismét népgyű­­lés volt, melyen Helfy és Eötvös Károly mondottak nagyhatású beszédeket. Tisza Kálmán a népgyűlés küldöttségét nem akarta elfogadni, ami sajnos kihá­gásokra adott alkalmat, melyek miatt most a mi­niszterelnök a gyülekezési jogot szándékozik meg­szorítani. Decz. 19-én Tisza a vámügyi bizottságban ki­jelente, hogy a magyar kormány a vámtarifát csak úgy tartja a maga részére nézve kötelezőnek, ha az osztrákok is változatlanul fogadják el. Az év utolsó eseményét képezi Wrede her­­czegnek Belgrádban tett nyilatkozata, hogy a mon­archia nem fogja megengedni a szerbek betörését Boszniába. E két nyilatkozat képezi az auspiciumokat, melyek közt a méhében nagy eseményeket rejtő újév elé tekintünk. a 27-dik zászlóalj irányát elérte, a legvégső bal­szárnyról egy honvéd rájuk tüzelt, s ez által helyze­tünket elárulta. Rögtön hátra húzódtak s felállítván egy üteg röppentyűt, elkezdek helyzetünket kém­lelni. Mintegy 60 lövést tettek a nélkül, hogy ré­szünkről tűzök viszonoztatnék s a nélkül, hogy csak egy emberünket is megsebesítették volna, pedig né­hány röppentyűjük egészen közénk esett, egynek grá­nátja beszakitotta a dobot, melyen két tiszt, ugymint Francziszczy és Bakacs ma­­rkaözöt­t, egy másik mellettem és Kosztolányi mellett 2 lépésre pukkant el, de senkit meg nem sér­tett. Végre megsokalván parancsnokunk e boszan­­tást, ágyúinkkal rájok tüzeltetett, mi őket azonnali hátrálásra kényszeritette. Ez alatt a sűrü kukoricza közt kibontakozott csatárlánczuk, s megkezdő az előhaladást erős tüzelés közben, a mi azonban fedett helyzetünk folytán nekünk igen keveset ártott, s részünkről darabig nem is viszonoztatok. Lassankint azonban a 66-dik zászlóalj jobb és a 27-dik zászlóalj bal szárnyai erősebben kezdettek .­­­e elengedni a tüzelésbe, s elhagyván fedett helyei­ket előtörtek, úgy hogy 10 óra tájban a csatározás mind­két részen egyenlő erélylyel folyt. Az osztrákok lassanként visszahúzódtak, de 11 órakor a mieink is vissza­rendeltetvén előbbi he­lyeikre , ismét csend jen. Ekkor az osztrákok egy parlamentakr által fel­­s­ólittaták K­a­d­ó s­t, hogy kövesse a többi táborno­­kok és csapat parancsnokok példáját s tegye le a fegyvert. — K a b­ó s egy még az erdélyi téli hadjá­rat óta nálunk volt fogoly sebesült osztrák tiszt­­, kinek szabadságát vissza adá­a vissza szén­­felé, hogy miután az osztrákok úgy sem várhatnak nagy eredményt csatározásaiktól, hagyjanak fel az •Anélküli vérontással s várják el, a­mi okvetetlen kö­vezni fog. Az ajánlat, úgy látszik, egyik részről sem fo­­gtatott el, de a két ellenséges sereg előbbi helyé­ben maradt, pihent , és várta, hogy mit kezd a másik. Délután egy óra tájban legvégső balszárnyun­kon a 27-dik zászlóalj házában erős puskatüzelés riasztott bennünket talpra, a t­­­r­o­l­i vadászok meg­mászván a hegyeket, a 27-dik zászlóaljat alig 50 lé­pésnyi távolból hátban támadták meg s pillanatra nagy zavart idéztek elő, úgy hogy az egész zászlóalj futni kezdett a közép felé.­­ Tíz percz alatt azonban ismét rendbe szedte magát a zászlóalj és szurony-szegezve rohant előre s nem csak előbbeni helyét azonnal vissza foglalta, hanem a vadászokat a völgybe a kukoriczák közé is folyvást üldözte.­­ Itt újra kezdődött a tüzelés, ágyúink is előnyomul­tak az Orsovától 3 mértföldet mutató kő oszlopig s onnan darabig tüzeltek, noha a nagy kukoricza miatt hihetőleg kevés eredménynyel. Két és fél órakor az ellenség ismét Mehádia alá nyomatott vissza és tü­zelése minden ponton megszűnt, ekkor seregünk zárt oszlopokban megindult Orsova felé, hova estére há­­borútlanul megérkezett. Augusztus 24-dikén égetőn kelt fel a nap végig ragyogva a nagy Dunának óriás tükörén, talán fel akará szárítani szemünkbe tódult könyeinket, vagy tán gyönyörködni akart az utolsó magyar fegyver csillogásán ? Oh hiszen nem sokáig gyönyörködhetett már! Útban voltunk Oláhország felé, ez volt utolsó útja az utolsó fegyveres honvéd had­testnek! 8 órakor átlépvén a vercserovai határhidat, csapatonként­­ a hídtól jobbra a Duna felé nyúló kis térségen állítottak fel bennünket. Itt utolsó szemlét tartottak felettünk parancsnokaink — fegyvereinket gúlába raktak — s »hátráljt« parancsoltak. Midőn meg kelle válni dicsőséggel hordott fegyvereinktől, midőn a rendbe felállított 17 ágyú lovait török legénység fogta vezetéken s a huszárnak le kelle szállani kedves paripájáról s leoldani csor­bákkal ékes kardját, ós akkor a kebel nem bírta to­vább fékezni fájó keserveit. Tolt ki letérdepelt és rémitő átkot mondott a balszerencse okozóira; volt, ki nyakába borult kedves bajtársának és sirt keser­vesen ; volt ki szörnyű káromlások közt darabra törve a Dunába dobta fegyverét. A legnagyobb rész bus­­komoran nézett maga elé; nem sírva, nem átkozód­­va, nem szólva senkihez s engedve magát ide s tova hajtatni szótalan, érzéketlen élő halottként. Majd körülvevének bennünket kettős sűrü csa­­tárlánczczal, beszorítottak a hídtól balra eső szűk sziklás Vodicza völgyecskébe s fegyver­keresés ürü­gye alatt málhás kocsijainkat s batyujainkat is ki­kutatták s e kutatás közben nem egy-két ruhada­rabjainkat is elsikkaszták. Déltájban nehány nagy gyékény zsákba varrt régi penészes kenyér darabokkal vendégeltek meg s egy néhány birkát levágtak, húsát nyersen kiosztván, mit aztán mi fa nyársakon megsütve költöttünk el. Azon tiszteknek jobban volt dolguk, kiknek szekere, lova volt. Ezek akadály és feltartóztatás nélkül elhajtattak Turnu-Szeverinig, mely városka Vercserovától mintegy két mértföldre fekszik s ott némi kényelmet találhattak; bár kár volt a szegény legénységét nehéz óraiban elhagyniok s megtört sziveiket azzal is keseriteniök. Elszedett fegyvereinket a törökök azonnal visz­­sza adni ígérték, mihelyt a valódi török földre lé­pünk ; azonban, a mint később hallánk az osztrákok követelésére azokat nekik szolgáltatták ki, megtart­ván maguknak belőle sok finom kardot, puskát és pisztolyt. Említést érdemel, hogy még ekkor Turnu- Szeverin — mely ma az osztrák dunagőzhajózási tár­sulat oda települt hajógyára által Oláhország egyik legcsinosabb városává fejlődött — alig érdemelte meg a város nevet, s a régi Severus (?) tornya romjain, vesztegintézeten, megyeházon és pár középületen kí­vül alig állott 20—25 jobbacska házból; a közel Csernetzet elbob­ta a homok ár, és egy negyed szá­zad alatt roppant változáson ment át a világ ! (Folyt, köv.) Különfélék. — decz. 31. __ Lapunk legközelebbi száma (rendkívüli kiadásban) szerdán reggel jelen meg. (A nemzeti casino) Deák Ferencz szob­rára ezer (1000) írtot szavazott meg, s ez összeg ma (decz. 31.) adatott át szerkesztőségünknek. Leg­közelebb kézbesítjük rendeltetési helyére. (Történelmi társulat.) Egy írótársunk a következőket írja nekünk: Mióta a tört. társulat meghatározta választmánya tagjainak számát (mely 57 s a három elnökkel 60) csak nagy nehezen lehet­séges új választmányi tagok felvétele. Igaz, hogy a szabályok értelmében a választmányi tagok egy har­mada évenkint kisorsoltatik, s a ki nem mutatkozott buzgó tagnak, könyen kihagyható, de már addig vá­logatták a tagokat, hogy a meglévők közül jó lélek­kel nem igen lehet valakit kihagyni. Az év folytán egy hely halál által üresült s a választó gyűlés a jövő január hó 3-án lesz, mikor is a kisorsolandó 19 s az elhalt 1 választmányi tag helyett 20 v.­t. lesz válasz­tandó. Emlékezetbe akartuk hozni a társulat tagjai­nak, hogy e gyűlést, hol választó­jogát mindenki gya­korolhatja, ne mulaszszák el. Részünkről eddigelé több jelöltet hallottunk emlegettetni; ilyenek: Ballagi Aladár, Beöthy Zsolt, Csontossy János, Rákovszky stb. Az első a magyar testőrség­ és nyomdászat tör­ténetének írója, Beöthy Zsolt az irodalom­történet elsőrangú mivelője, Csontossy a Corvinák ismertetése által tűnt ki, Rákovszky Pozsony város monográfusa. (A Történelmi Tár,­ a történelmi tár­sulat és a magyar tud.­akadémia történelmi bizott­sága ez új vállalatának első (január—márciusi) füzete megjelent. A füzet vagyis inkább kötet, mert 208 oldalra terjed, három főrészre oszlik. Az első nagyobb tanulmányokat és közléseket, a második művelődés­történeti adatokat, a harmadik vegyes lowtalmov TVfirtflorjunk­ vowat. c­u.oaLi­ nyújtja a becses és eddig a közönség elől elzárt történelmi adatokat a történelem kedvelőinek. Gyöngye a füzet­nek Bocskay István és Illésházy István levelezésé­nek első közleménye. A levelek nemcsak történelmi szempontból, hanem a magyar nyelv tekintetéből is rendkívüli érdekkel bírnak. Ezenkívül a füzet Ká­rolyi Árpádtól, Szabó Károlytól, Hajnik Imrétől, Árolyi Arnoldtól, Thaly Kálmántól stb. hoz nagy­becsű ada­kokat a magyar nemzet múltjának isme­retéhez A történelmi tár egész évi folyamának előfi­zetési á­ralfrd 80 kr; az előfizetési ár Knoll Ká­roly akadémiái könyvárushoz küldendő. (Az iróis­élyegylet) igazgató-választ­mánya ma alakult ki?* Indk: gr. Károlyi István, helyettes elnök : gr. ti­ó­n­y­a­y Menyhért, titkárnak pedig az ig. választn­álU ^egyhangúlag, a lemondott Gyulai Pál helyére, R a­d­n­a­i Ká­rolyt választotta meg. (Arany János egy uj költemé nye)i »A lepke« jelen meg újévkor a MagT­a,r., a~ zár, mint a nők munkaköre hasábjain, mel­­­ azt lapunk átveszi. A Magyar Bazár kitűnően szer­esz­­tett női lap XIII-dik évfolyamának első száma ark­szik előttünk, s mondhatjuk, hogy nem tekintve a divatrész elismert kitűnőségét s a párisi mellékletek díszes voltát, a lap, mint szépirodalmi csa­ládi közlöny nemcsak Magyarországon, de egy­általán ritkítja párját. Ezen első szám Arany János nagybecsű költeményén kívül Kazinczy Gábor nagy­­érdekű kiadatlan levelét közli, Bodon József beszé­­lyét és Matheos Helén, a nagy hírre kapott angol írónő mesterművét: »Jön a rozson át« czímű regényét kezdi meg. Azonfelül özv. gr. Szeyné rend­kívüli közkedveltségnek örvendő czikkei egyikét hoz­za, mely a »bon­ton« nehéz tudományáról szól. A kaleidoskopban mindennemű érdekes eseményekről értesíti olvasóit, valamint nőegyleti, háztartási és alapos kertészeti czikkeket említ a lap program­­jában. Különösen ajánljuk e lapot az anyák és höl­gyek figyelmébe. Előfizetési ára negyedévenkint 2 frt 50 kr. (Pe­s­t-P­­­l­is-So­l­t-Kiskun megye) kecs­keméti felső­ járásának bizottsági tagjai a küszöbön álló tisztújítás alkalmából ez évi deczember hó 26-án Nagy-Kátán Battha Andor megyebizottsági tag az elnöklete alatt előértekezletet tartván, ez alkalommal járási szolgabiróul egyhangúlag Dezseőffy Emil je­lenlegi szolgabirót, segédszolgabiróul Bicskey Zoltán tiszt, szolgabirót, járási orvosul dr. Krajcsik Rezső jelenlegi járó­orvost jelölte ki. Miután az itt kijelöltek a közbizalmat teljesen bírják, megválasztatásuk bizto­sítása tekintetéből kimondotta az értekezlet, hogy a többi járások bizottsági tagjai fölkéretnek, a válasz­tás alkalmával ezen jelölteket szavazatukkal támo­gatni , a kecskeméti felsőjárás irányukban szintén hasonló eljárást fogván követni. (A következő lépésadományokat) vettük és átadtuk a török sebesültek javára: Bu­dapestről Katona László egy csomag, Buda­pestről Pór­szász Etelke egy csomag, Budapest­ről Novelly Antalné, született Parail Al­­bertine úr hölgytől 12 kiló 36 gr. Ez utóbb említett nagy mennyiségű lépést említett úrnő felhívására egy hölgykoszorú készítő, melynek tagjai a kegyele­­tes munkához hetenkint kétszer megjelenni vállal­koztak oly feltételek alatt, hogy mindenki, ki közülök elmarad, minden elmaradásért a török sebesültek ja­vára 10—10 krt fizet. A bírság pénzből 17 frt jött be, és szerkesztőségünknek szintén átadatott. (Ezt közelebb rovatos kimutatásunkban nyugtázzuk.) A hölgyek, kik e nemes munkában részt vettek, a­ kö­vetkezők voltak: Banovics Kajetánné, Bartal Antal­­n­é, Bunczmann nővérek, Czóbel Lari,&-né, Farnady Józsefné, Henszelman Kálmánná, Haróczy Mátyásné, dr. Keller Józsefné, Malmossy Károlyné, Nagy Ár­­pádné, Nikászy Karolin, Odenwald N.-né, Onody N.-né, Ónodi Ilonka, Prohászka Ferenczné, Szász Zsigmondné, Szép Katinka, Sinkovics Lajosné, Tiha­nyi Béláné, Vinkle Nándorné. — Langhammer Vilma urhölgy Nyitra-Zsámbokrétről 2 kilo 100 gramm lépést küldött hozzánk, melyet szintén ren­deltetése helyére átadtunk. (A karánsebes-orsovai vasút.) Ma délelőtt 10 órakor a ralkonyai nagy alagúton az utolsó nagy évben a zár­kő de Serres építészeti igaz­gató által lerakatott, miáltal a karánsebes-orsovai vonalszakasznak kiépítése végleg befejezve jön. (Feleki Miklós) megkeresett minket a kör.­sorok közlésére: Budapest főváros közönségének, mindazon intézetek, társulatoknak és egyeseknek, úgy a fővárosi, mint vidéki lapok szerkesztőségeinek, kik a lefolyt évi jubileumom alkalmából becses em­lékekkel, üdvözlőlevelekkel, hirlapi czikkekkel, sürgö­nyökkel stb megtiszteltek — a­mennyiben eddig tő­lem köszönőlevelet nem kaptak volna — fogadják itt nyilvánosan őszinte hálás köszönetemet. Kelt Buda­pest 1877. decz. 31-én. Feleki Miklós s. k., a nem­zeti színház tagja. (Jókai Mór történelmi Regénytá­rából) megjelent a Névtelen Vár tizedik füzete, melylyel a regény be van fejezve; a füzet ára 50 kr. (A Nemzetgazdasági Szemle) oct. — deczemberi füzete megjelent, ez­úttal is igen érdekes tartalommal. Első helyen Kautz Gyula emlékbe­széde Berzeviczy Gergelyről tanulságos képet nyújt egy magyar nemzetgazdasági íróról, kinek érdemeit eddig jobbadán csak a szakemberek méltányolták. Korizmics László a pénzügyi vámok fölemelésé­ről és ennek financziális kilátásairól értekezik. Szerző e vámok fölemelését adópolitikai szempontból telje­sen igazoltnak tartja s részletesen bizonyítgatja, hogy a remélt vámjövedelmet nem fogja sem az aránylag csekély drágulás, sem a csempészet leszál­lítani. Dobner Rudolf az egyenes adóknak Ausz­triában tervezett reformját ismerteti, kissé szárazon, kizárólag részleteit felsorolva, de nem szólva a re­­form alapelveiről. A dolgozat a kormány múlt évi javaslatát ismerteti, de a reichsrath adóügyi bi­zottságának fontos módosításairól még ne­m is szól Dr. W­e­i­s­z Béla Pierre Clément nyomán Colbert-­ ről, pénzügyi s kereskedelmi politikájáról értekezik. Dr. Darányi Ignácz a »Tiszavölgy kérdései« czím alatt a f. é. november 25-én és 26-án megtartott tisza­­völgyi nagygyűlés három főkérdését t. i. a catasteri, a pénzügyi s az egyesülési kérdést taglalja. Dr. H­e­­r­­­c­h Károly a vámügyi politikának többrendbeli kérdéseit érinti, egyes szakgatott, de magukban ala­pos észrevételekkel. A füzet végén apróbb szakiro­dalmi közlések foglaltatnak. A Nemzetgazdasági Szemle, a­mint az utóbbi füzet ismertetéséből is ki­tűnik, méltó a nagyobb közönség támogatására. (Reformunk és a sajtókérdés) czím­­mel dr. Emmer Kornéltól kis büntetőjogi érteke­zés jelent meg, mely már néhány héttel ezelőtt szű­­kebb ügyvédi körben felolvastatott. A füzet fekete­sárga borítéka mintegy előre sejteti, hogy szerző nem barátja a sajtószabadságnak. És valóban elavultnak mondja azon rendszert, mely a sajtó útján elkövetett cselekményeket kiveszi az általános büntetőjog és el­járás alól, sőt megtámadja a magyar büntető törvény­­javaslat indokolását is, »mely ezen elavult rendszer késő bajnokául szegődött, sajtóügyünk sokféle baja iránt szemet huny, sőt azok tagadására kel­l az 1848-diki sajtótörvényt fenntar­­tan­dónak véli.« Dr. Emmer tehát mind­enzokszor ollen­pyn álláspontot foglal el, d­e­gát indokolni legkevésbbé sem tartja szükségesnek. Meg­elégszik azzal, hogy Wahlberg egy idézetét közli Ausztriáról, hol egy egész más törvény a mieink­től egészen eltérő sajtóügyi állapotokat hozott létre. Szerző általában nem is bocsátkozik a hazai sajtó viszonyok beható taglalásába. Az 1848- diki törvényből s az uj büntetőjavaslatból csak a felelősség kérdését bírálja s azt természetesen rosz­­nak találja. Emmer úrnak nem elég, hogy va­lamely sajtóvétségért fokozatosan vagy az illető czikk írója, vagy a lap szerkesztője, vagy ha ez is ismeretlen, a nyomdász bűnhődjék. Ő »szerkesz­tő, kiadó, nyomdász s terjesztő« ellen egyszerre akar pert indítani és pedig nem esküdtszékek előtt, mert nézete szerint politikai vagy sajtóvétségeknél az es­küdtszék »oly eszme, melynek szörnyű voltát theoria és praxis egyaránt kitüntette.A Szerző egy reactio­­narius kormány védelme alatt theoriáival még sokra viheti. A mű ára 60 kr. A magyar írók segély egylete javára van kiadva, de a jótékony czél nem absolvál­­ja szerzőt azon vétségért, melyet e mű kiadásával a sajtószabadság elve ellen elkövetett. (Hymen.) A kassai kötszövészeti iskola kir. felügyelője, jágócsi Péter­ffy Zoltán, a házi ipar és ipari oktatás fejlesztése körül fáradozó miniszteri biztos jágócsi Péterffy József fia, eljegyezte Szászországban Limbachban özv. Esche Emmi gyártulajdonosné bájos leányát, Esehe Lujza kis­asszonyt. (A ticánbó 1) Írják: Pius pápa még nincs pályája ;^1én-A11elk^'0 n*la­­uSy 1,utazik’ Pa‘ rancsol a testnél’ N/ha a Pharsicai h­a‘­nyatlás tünetei vaií13“­ysz­ok ’ de egyszerre a szem megelevenedik, a­hol^^1’ a teTMet felegye­nesedik, a pápa ismét fe^^ja magát. Fehér keze még mindig szép és ele^f' Haja fehérebb mint fehér ruhája. Amint ágyán a) ugyanazon fe^eg es jóság sugárzik arczán, melyet a str.GmnCfdátak: Ha megszólal, szellemed megjegyz?61’ komoly intfei derült vagy komor kifejezést varázoltak sarCfTM' Minden nap délben több bibornok jöi 10ZZ­­ .fu ' niök nem lehet, mert csak egy szék van ?ríSZ0 , ? és arra senki sem mer leülni; az álldoga aS aZ eV6n súlyától görnyedő főpapok némelyikének na^e°a nehezére esik; panaszkodnak is maguk köz.’. pápa ezt nem veszi észre. Ő szentsége gyakran sz­org­nyad el, mi a vérkeringés lassulásáról tanúskodik. ■, ilyenkor nem szabad őt felkelteni, mert ez, az orvosok nézete szerint, megárthatna a pápának. »Azt írják ne­kem Németországból mondá minap a pápa , hogy Vilmos császár nálamnál betegebb; ezt sajná­lom ; imádkozom, vajha úgy intézné ügyeit, hogy ne kelljen üldözői ruhában megjelennie az élő isten Íté­lő széke előtt. Jelen volt e szavaknál Hohenlohe her­­czeg is; Pius hideg, éles pillantást vetett rá, mely ezt látszott mondani. Megjelentheti ezt is Bismarck úrnak. Pár perczc­el később Bonaparte bíbornok jött be, üdvözletet hozott Eugénia császárnétól és a császári herczegtől és áldást kért számukra. »Ah a császárné ... a császári herczeg! mondá a pápa las­san — igen, igen megáldom őket; megáldok min­denkit, aki kívánja; de rajtuk áll megérdemelni, hogy megáldassanak.« Bonaparte bíbornok a szent colle­gium egyik legifjabb tagja, de úgy néz ki, mint egy 80 éves ember; arcza sárga, tekintete élettelen, hangja reszketeg, alig bir állani, meg kellett neki en­gedni, hogy ülve misézhessen. — Pius e napokban kijelente, hogy jövő márciusban több bibornokot fog kinevezni. »Lássa, mondá Ceccarelloja a pápa orvo­sa, ő szentségének esze ágában sincs elhagyni e világ­ot, még sok embert fog eltemetni." (A nemzeti zened­ogató választá nya Huber Károly hegedű- é­s­n»lt -tanár urak, \ ' 13

Next