Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)
1878-01-30 / 28. szám
Az utolsó szónok Móricz Pál volt, kinek vezérlete alatt szállnak ki síkra a következő kormánypárti szónokok a Tisza-féle kiegyezés védelmére. II. — Folytatás esti lapunkhoz. — Simonyi Ernő: A közös vámterület alapján minden alkudozást visszautasít. (Élénk helyeslés a szélső balon) s határozottan kívánja a külön vámterület feállítását. (Élénk helyeslés a szélső balon.) S miért ? Nem, mert nem szereti Ausztriát, nem, mert ellensége Ausztriának, hisz őt az a nép nem bántotta. Ha kormányférfiai bántották — meglehet, azon időben, midőn absolut hatalommal uralkodtak,— akkor joga van ellenök panaszkodni; de a mióta Magyarország alkotmányos ország, nem azokra van jogunk panaszkodni, hanem saját magunkra. (Élénk helyeslés a szélső halon.) kik önmagunkra megszavazzuk azon törvényeket, melyek bennünket megkárosítanak. (úgy van! Úgy van a szélső balon.) Ne az osztrák miniszterekre haragudjunk, kik elfogadnak oly törvényt, mely az osztrák édekeknek kedvez, hanem haragudjunk a magyar miniszterekre. (Helyeslés a szélső balon), kik a magyar országgyűlésen előterjesztenek ily törvényeket, melyek Magyarország érdekeit károsítják. Ő tehát nem Ausztria iránti ellenszenvből, hanem azért kívánja a külön vámterületet megállapíttatni, mert mély meggyőződése az, hogy Magyarországnak közgazdasági bajait alkudozások útján és közös vámterület alapján orvosolni nem lehet. (Úgy van a szélső balon.) Még nehány megjegyzést akarok csak tenni, — mondá beszéde folyamában — és visszatérni azokra, a melyek 1867-ben itt mondattak; csak emlékezetébe akarom visszaidézni a t. képviselő uraknak azt, a mit akkoron itt báró Hocknak, egy osztrák tanácsosnak nyilatkozatából és véleményéből felolvasott Perczel Mór képviselő úr. B. Hock az angol és franczia vámszerződések alkalmából egy enquete bizottságnak volt tagja, és ennek következtében egy jelentést terjesztett be az osztrák kormánynak, amelyben a többi közt azt mondja, miszerint épen nem csodálja, hogy a magyarok folytonos halálos ellenszenvvel viseltetnek Ausztria irányában, mert hiszen ezen vámszabályzata, ezen kereskedelmi rendszere Ausztriának ölte meg Magyarországban úgy az iparnak, mint az agricultúrának és kereskedelemnek felvirágzását és okozta teljes elszegényülését. Kérem, hogy ha ily véleménynyel van bizonyos rendszerről egy osztrák államférfiú, akkor, megvallom, nem értem, hogyan találkozik magyar ember, akár legyen az miniszter, akár országgyűlési képviselő, vagy bizottsági előadó, aki ily rendszert az országgyűlésnek elfogadásra ajánlani képes. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Öt perczre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, a tanácskozást folytatjuk. Apponyi Albert gróf: T. ház! Az alaphang, mely az előttünk fekvő törvényjavaslatnak úgy nyomtatott, mint élőszóval előadott indokolásain átvonul, azon állítás, hogy a kérdés, melylyel foglalkozunk, egy per eminentium nagy politikai kérdés. (Helyeslés a szélsőjobb- és balfelől.) Én, t. ház, sohasem tagadtam annak politikai jelentőségét, azonban mindig azt hittem, hogy ezen jellege a kérdésnek mintegy csak accessoriumát képezi és hogy ez elsősorban egy nagy nemzetgazdászati kérdés. (Helyeslés a szélsőjobb- és balfelőli Minél inkább és minél hosszabban foglalkoztam azonban azzal, annál inkább meggyőződtem arról, hogy igazuk volt azoknak, akik azt állítják, hogy egy per eminentiam politikai kérdéssel van dolgunk. Igen, ma én is azt mondom, mert ha végig nézek azon veszélyeknek sorain, melyek nemzetünknek életfáját fenyegetik, én nagyobb, én súlyosabb veszélyt, mint azon általános elszegényedést amelynek lejtőjére immár jutottunk, nem ismerek. (Élénk helyeslés szélsőjobb- és balfelöl.) Azért minden oly kérdés, amely a nemzet gazdászati organismusának életnedvével van összefüggésben, amely annak alapjait tángálja, nem is nevezhető többé közgazdászati kérdésnek, de valóban egy nagy politikai kérdés. Csupán ennyit akartam elmondani azon átalános álláspont jellemzésére, melylyel az előttünk fekvő javaslat bírálatához hozzáfogok. Áttérve most minden további bevezetés nélkül magára a dolog lényegére, amint azt különvéleményemben is kifejtettem és amint arra a t. bizottsági előadó úr tegnapi előadásában hivatkozni szíves volt, én a közös vámterületnek híve vagyok és a mennyire lehet, ezen kereten belül keresem a megoldás alapjait. Amennyire lehet, mondom, ezen kereten belül keresem a megoldás kulcsát, de keresem azon alapokon, azon nézetek és irányzatok megvalósításában, melyek a vámegyesülés eszméje megszületésének első perezében már lebegtek azok szemei előtt, kik azt a közgazdászati irodalom terén először megpendítették. 1847-ben boldog emlékezetű Dessewffy Emil gr. ily czimü röpiratot bocsátott ki: »A magyar vám- és kereskedelem ügye s annak végeligazitási módja.« Ennek előszavában közgazdászati programmját következő rövid, előttem most is érvényes szavakban fejezte ki: »A jelen röpirat azon politikai és status gazdászati okokat foglalja magában, melyek nézetem szerint annak kivonása mellett harczolnak, hogy honunknak az ausztriai birodalommal teljesen vámmentes, a külfölddel pedig vámok által ugyan megszakított, de minden prohibitionális iránytól felszabadított kereskedése legyen.« Munkájának további folyamában pedig a következőket mondja: »Mi pedig kormányunkat illeti, valamig ez külföldön kereskedési szerződések alkalmakor nem mondhatja ezt: ime — uraim — egy 37.000.000 lakost számláló nagy birodalom vására, mely semmi közben eső vámtételek által nincs elkülönítve egymástól és belsejében a forgalom teljesen szabad, ezen piaczra bizonyos czikkeiteket bebocsátom mérsékelt vám mellett, de viszont ti meg az én czikkeimet bocsássátok be jó feltételek mellett; míg ezt nem mondhatja kormányunk, addig kereskedelmi szerződések kötésénél nincsen oly kedvező állapotban, mintha ezt mondhatná. Tehát amit igénytelen szavakkal, mint a vámközösség elválaszthatatlan tartozékait, hogy úgy mondjam, feltételeit különvéleményemben említettem: olcsó bevitel és biztosított kivitel, e két szempont magának a vámközösségnek eszméjével, annak megalkotói előtt egy elválaszthatatlan triást képezett. Anélkül, hogy ezen nagy kérdésnek bővebb taglalásába bocsátkoznám, így felfogva a dolgot, lehet igenis közös vámterület mellett is oly irányzatok érvényesítésére törekedni, melyek együttvéve megérdemlik a magyar közgazdasági politikának nevét, elválasztva azon két tartozékától, elválasztva a szabad kereskedés elvétől, elválasztva azon törekvéstől, hogy a nagy vámterületnek európai súlyát biztos kiviteli piaczok elérése végett latba vessük, a közös vámterület képezhet meghajolást bizonyos politikai kényszerhelyzetek előtt; magyar közgazdászati politikát azonban nem. (Úgy van a szélsőjobb a baloldalon.) Az elénk terjesztett javaslatok pedig mindkét irányban részint teljes szakítást, részint határozott visszalépést jeleznek azon irányzatokkal, melyeket imént — nálam nagyobb tekintélynek végpajzsa alá helyezkedve — mint a vámközösség eszméjének szükségképi tartozékait felemlíteni bátor voltam. A jelen javaslatok magukban foglalnak egy tarifát, mely az eddigiekhez képest nevezetes vámemeléseket tartalmaz, egy tarifát, mely nemcsak önmagában véve mint autonóm tarifa jelentkezik, de mely egyszersmind oly körülmények között hozatik a törvényhozás tanácskozása elé, melyek között annak elfogadása — csalódjam bár, de tartanom kell tőle — végleges szakítást jelent a kereskedelmi szerződések rendszerével. Ami a tarifában foglalt vámemeléseket illeti, a t. bizottsági előadó úr tegnap kicsinylőleg nyilatkozott azok felett, nem tartja azokat oly nagyoknak, hogy egyáltalán fontos kérdést képezhetnének. Én tehát nem vagyok ezen véleményben. Eltekintek attól, hogy az összehasonlító táblázatban, melyet a kormány a törvényhozás tájékozására, az eddigi s a most létesítendő vámtételekre nézve elénk terjesztett, mindenütt már nem az angol pótconventiónak, tehát a kiegyezési évek legnagyobb része alatt érvényben volt állapotnak tételei, hanem az 1868-iki német szerződésnek annál némely részeiben magasabb tételei szerepelnek, mint az öszszehasonlítás alapja; eltekintek ettől, de nem tekinthetek el attól, hogy a vámoknak ezüst helyett aranyban való szedése már magában, minden czikkre kiterjedőleg, körülbelül 15°/C-os általános vámemelést képez. Ha aztán in specie elemezem azon vámtételeket, melyeknél a számszerinti emelés is constatálható, úgy találom, hogy ezek leginkább a textil csoportban fordulnak elő, tehát azon csoportban, melyből egy elsőrendű szükséglet, t. i. a ruházkodási szükséglet fedezendő ; ott pedig ismét a legnevezetesebb tételeket a nyers pamutfonalak, a gyapjúfonalak és bizonyos gyapjú áruk képezik. A nyers pamutfonalak vámja a 30-as számon felül 8-ról 12 írtra, tehát 50°/o-kal emelkedik, a gyapjú fonalak vámja, és pedig épen a szákfonalaké, melyekből az olcsóbb gyapjú szövetek gyártatnak, 1 frt 50 krról 8 írtra, tehát több mint 300°/o-kal emeltetik. A gyapjú áruk közt épen azok vámja, melyek a szegényebb osztályok ruházkodási anyagát képezik, 40 írtról igen sok czikknél 60, sőt 80 írtra emeltetik, tehát az emelés 50—100o/o. Megvallom, hogy én ily vámemeléseket, melyek 50—100—30O°/o-ra mennek, kicsinyeknek, jelentékteleneknek nevezni, vagy csak meg is érteni, hogy azok jelentékteleneknek neveztessenek, képes nem vagyok. (Helyeslés a szélső jobb és baloldalon.) De erre a válasz az, hogy mi tartozunk az osztrák iparnak azzal, hogy nyújtsuk neki azon védelmet, melyre, hogy fennállhasson, szüksége van és, hogy tartozunk iránta tekintettel lenni. Te hát! Igen, tartozunk iránta tekintettel lenni, vagyunk is, voltunk is, úgy, amint azt Simonyi Lajos b. t. képviselőtársam mai előadásában igen helyesen kiemelte. Ha mi közös vámterület mellett kizárólag Magyarország érdekét tartanák szem előtt, akkor minden védelmi jellegű vámot le kellene szállítanunk azon mértékig, hol azok tisztán csak finanszvámoknak tekintendők. Ezen mértékig még az angol pótconventio érvénye alatt sem szállíttatnak le a beviteli vámok. Tehát voltunk, vagyunk és akarunk is lenni ezentúl is tekintettel , de ezen tekintetnek kell, hogy legyen bizonyos határa és ezen határ ott fekszik, ahol a vámemelés által sújtott érdekek mélyebbre ható közgazdászati és speciális súlylyal bírnak, mint a vámemelés által védelmeztetni szándékolt érdekek. (Tetszés a baloldalon és a szélső jobbon.) És ez az, ami a tarifában előforduló vámemeléseknek majdnem mindegyikéről áll. De a t. ház meg fog engedni némely részletesebb megjegyzést Ausztria iparának állapotáról. (Halljuk!) mert midőn ezen ipar szempontjából kívántatik tőlünk a vámemeléseknek megadása, csakugyan megérdemli a figyelembevételt, váljon oly állapot, mely ily vámemelést okvetetlenül szükségessé tesz, valóban létezik-e vagy nem ? Én iparkodtam magamat a kérdésnek ezen oldala iránt lehetőleg tájékozni. Ismerem körülbelül azon egész irodalmat, mely az osztrák védvámosok részéről ebből az alkalomból szárnyra bocsáttatott, és melynek minden egyes röptvén, hogy úgy mondjam, mathematikai biztossággal bebizonyíttatik, hogy az osztrák iparnak jelen vámtételek mellett okvetlenül tönkre kell mennie, hogy ez nem létezhetik. Ámde, ha azután a tényekre tekintek, kénytelen vagyok azon meglepő felfedezést constatálni, hogy az az osztrák ipar, melynek nem létezhetése állíttatik, valóságban igenis létezik; nemcsak létezik, de virágzik, de terjed, de fejlődött épen azon vámtételek érvénye alatt, melyeknek ezen rontó hatása állíttatik. (Élénk helyeslés a baloldalon és a szélső jobbon.) Csak egynéhány számmal akarom a t. háznak figyelmét fárasztani. (Halljuk! Halljuk!) Veszem épen azon csoportokat, melyeknél a vámemeléseket az illető iparosok valóban keresztül is vitték. Veszem a pamutfonást. A pamutfonás állapotára két tényezőből lehet bizos következtetést vonni: először indirecte a feldolgozásra behozott — mert hisz itt nem termeltetik — nyers pamut mennyiségéből és a valóságos fonal- productio számából. A nyers pamut mennyisége, mely Ausztriába behozatott feldolgozás végett, 1862-től 1866 ig átlagban tett 400 ezer vámmázsát; 1867— 1872-ig átlag 850 ezer vámmázsát. — A következő években egész 1876-ig, tehát épen azon években, melyek alatt az angol pótconventio sokat rágalmazott tételei léteztek, felment 1.119.000 vámmázsára. Ez, t.hát oly tény, mely mindenre inkább, mint hanyatlásra enged következtetni. (Igaz a szélső jobb- és baloldalon.) Pamutfonal pedig készült — mert erre nézve is léteznek kimutatások — 1864—1868-ig, tehát azon években, melyek az angol pótconventio megkötését közvetlenül megelőzték, 2.277.000 vámmázsa. 1869—1873-ig, tehát azon években, melyek az angol pótconventio megkötését követték, készült 3.640.000 vámmázsa, tehát épen 1.300.000 vámmázsával több, mint az előtt. Megvallom, ha ezen számokkal szemben állíttatik ezen ipar szükségképein tönkre menése, fel vagyok arra jogosítva, hogy Tamás legyek benne. (Helyeslés a szélső jobb- és balfelől.) Átmegyek a gyapjú szövetekre. Bocsánatot kérek, szárazak ezen adatok, de igen tanulságosak. (Halljuk! Halljuk!) A gyapjú szöveteknek beviteli és kiviteli viszonyai az utolsó évi átlagokban következőleg állottak : Az 1871—1874. évi átlagban a bevitel 77.000, a kivitel 75.600 vámmázsa volt, tehát valamivel kevesebb a kivitel, mint a bevitel s ennek a ténynek illustratiójára mindjárt átmegyek. 1875-ben a bevitel 77 ezer, a kivitel 75 ezer vámmázsa. De már 1876-ban a bevitel már csak 70.000, a kivitel pedig 74.000 vámmázsa volt. Az 1877. év első feléről levő adataink pedig azt igazolják, hogy a bevitel még 10.000 vámmázsával kevesebbet tett, mint 1876 első felében. E számok mit bizonyitanak, t. ház ? Először azt — s ezt csak agyengébbek kedvéért említem fel, a gyengébbek kedvéért nem itt, mert meg vagyok győződve, hogy ily gyengébbek itt nincsenek, de e házon kívül — hogy a gyapjuáruk forgalmának mérlege az utolsó években aktiv volt, de én ennél nagyobb súlyt fektetek arra a tényre, hogy az osztrák gyapjúiparnak egyáltalán nagy és állandó kivitele van, tehát hogy készítményeinek csupán azon menynyisége, melyet a belföldi piaci ellátásán felül kivitelre mint fölösleget szánni bír, minden évben 70— 80.000 vámmázsát tesz. Már most, t. ház, oly ipar, mely oly piacrokon, ahol neki is ugyanazon vámtételekkel kell megküzdeni, melyekkel más országok iparczikkei megküzdeni kénytelenek, szóval a külföldi piaczon is annyira versenyképesnek bizonyult, ha az ily ipar azután azt állítja, hogy a létező vámtételek mellett belföldön megélni nem tud, hajlandó vagyok ebben nem látni mást, mint azon mindenkor ismétlődő tüneményt, mely tartani fog addig, míg a világ áll és ipar létezik , hogy az iparosok védvám igényeit teljesen kielégíteni sohasem lehet. (Úgy van a szélső jobb- és balfelől.) Ezen tények hatása alatt t. ház, kerestem a falladát, mely az osztrák védvámosok okoskodásaiban fekszik ; mert, midőn a tények az állított theoretikus következtetésekkel ily homlokegyenest ellenkező képet mutatnak, kell hogy az okoskodásban valami fallacia legyen. És e fallacia szerintem a következőkben áll. Ezen agitatio hirdetői, terjesztői s azok, kik ez agitatio álokoskodása előtt nálunk meghajoltak, egy dolgot mindig figyelmen kívül hagytak; ez pedig azon rendkívül kedvező piacz, mely felett az osztrák ipar nagyobb mértékben rendelkezik, mint bármely más állam ipara. Ez a körülmény egyenlíti ki azon különbözetet a termelési előfeltételekben, mely az osztrák és más előhaladottabb államok ipara közt kétségkívül létezik. Legyen szabad e fontos momentumot némileg földeríteni. Az osztrák ipar, 1. ház, a monarchiának aránylag csekély részére van összpontosítva, mintegy 1800 négyszög mértföldnyi tér, 9.000.000 lakossal az, ha Csehországot, Sziléziát, Morvaországot és Alsó-Ausztriát, mint az osztrák-magyar monarchia tulajdonképeni iparos zónáját együtt veszszük, mely a termelő centrumot képezi. Ezen concentrált ipartelep körül terül azután el egy 26.000.000 lakossal biró, 9500□ mértföldnyi terület, mely tisztán, vagy legalább a potiori fogyasztási területnek nevezhető. Ily arányok a világnak semmi iparánál elő nem fordulnak. A magyar-osztrák monarchiában az iparral foglalkozók száma az egyik népszámlálás szerint 8, a másik szerint — mely evidentel eltérő szempontokból indult ki —a 22°/0-át képezi az összes lakosságnak, melylyel szemben az iparfogyasztó rész 90—80°/o-ra emelkedik, míg a többi iparos államokban : Angliában, Francziaországban a lakosságnak azon része, amely termeszt,mindenütt legalább 35—40°/0-ára teendő az összes lakosságnak és az, a mely fogyaszt, a fönmaradt többi 65 vagy 60°/0-ban leli kifejezését. Csak az osztrák ipar az, mely ily arányokkal dicsekedhetik, mely élvezi azt, hogy ennyire túlnyomó számot képez azon vámterületen, melyen megvédetik, a fogyasztó közönség és élvezi e mellett az ipar concentratiójának minden előnyeit is, mert aránylag csekély területen van összpontosítva. De mi az a további következtetés, melyet ezen tényből az Ausztria és Magyarország között egymással szemben kölcsönösen emelhető igényekre nézve vonnom kell ? Az előbb általam megnevezett 9400 négyszög mértföldnyi, 26 millió fogyasztótól lakott terület legnagyobb része, t. i. 5400 □ mértföld 15 millió lakossággal magyar. Magyarország és melléktartományainak a magyar-osztrák monarchia vámegyesületébe való belépése nyújtja tehát az osztrák iparnak azon különösen kedvező helyzetet, melyet ezelőtt ecsetelni bátor voltam. (Élénk helyeslés a középen.) Tehát mit mond a tiszta méltányosság ? A tiszta méltányosság azt mondja, hogy a monarchia iparos része közönségének igényei megállapításánál kiváló tekintetbe kell vennie azon terület közgazdászati természetének igényeit, amely területnek köszönheti, hogy oly kelendőségi viszonyok felett rendelkezhetik, minek a világ semmi más iparállamában sem léteznek. (Helyeslés a szélsőjobbon és a balon.) De hol van itt a határ, ez azon kérdés, amely felvettetik az általam általánosságban előadottakkal szemben olyanok részéről is, kik azokat elvileg kétségbe nem vonják. A határt ily dolgoknál theoretice és általánosságban kiszabni igen-igen nehéz. A határnak ily tüzetes meghatározását szokták rendesen sürgetni azok, kik midőn valamely általános tételt tagadni, cáfolni, annak helytelenségét bebizonyítani nem tudják,megvalósításánál és alkalmazásánál keresnek és iparkodnak teremteni nehézséget. De elvileg mégis meg lehet jelölni valamely határt, és a határ ott van, hol a vámtételeknek felemelése által lehetetlenné tétetik az, ami Magyarország közgazdászati szervezetének szerintem egyik életföltétele: a rendszeres összeköttetés a külfölddel, a kereskedelmi szerződések megkötése. És azért, mert az előttünk fekvő tarifa a maga tételeiben ezen határt már túllépte , mert már tényleg lehetetlenné tette a szerződéses politikának föntartását, azért állíthatom, mégpedig nemcsak approximative, hanem állíthatom tüzetesen, egész bizonyossággal és alaposan, hogy a méltányossági határ, melyet mi épen úgy követelhetünk Ausztriától, mint ahogyan ők követelik tőlünk , ezen szerződésben a mi hátrányunkra már át van lépve. (Élénk helyeslés a szélsőjobb- és baloldalon.) Különvéleményemnek egyik része foglalkozik azon thesisnek egész általánosságban való ecsetelésével és bizonyítgatásával, hogy hazánknak a külföldi piacának biztosítására és így a kereskedelmi szerződésekre okvetlenül szüksége van. Beletettem a különvéleménybe egy táblázatot, mely Magyarországnak három legnevezetesebb forgalmi czikkére vonatkozik, t. i. a gabonára, a lisztre és a gyapjúra. Ezen táblázat igazolja, hogy ezen czikkekből évenként igen tetemes bevitel van Ausztriába; hogy tehát Ausztria korántsem látja el magát kizárólag a mi czikkeinkkel s hogy ennek folytán nagy quantuma marad nálunk azon termékeknek, melyek, ha ezeket külföldön elárusítani képesek nem lennénk, elárusíthatók egyáltalában nem lennének és e szerint előidéztetnék ránk nézve azon helyzet, melyet közönségesen így szokás jellemezni: saját zsírunkban fuladunk meg. (Tetszés a szélső jobb- és baloldalon.) Hasonló részletes kimutatást továbbá lehetne keresztül vinni mindazon czikkekre nézve, melyekből Magyarországnak termelése főleg áll: a müjára, az állatokra, a zsírokra, nyers bőrökre stb. Hiszen a képv. uraknak kezüknél vannak az adatok monarchiánk külkereskedelméről és Magyarországnak külön forgalmáról, melyekből az általam fölállított tétel helyességéről tüzetesen meggyőződhetnek. Ez is egyike azon tételeknek, amelyeket így általánosságban senki sem tagad , sőt az igen t. vámügyi bizottság többsége szükségesnek látta, hogy ezen evidens igazság előtt legalább theoretice meghódoljon, midőn egy határozati javaslatot nyújtott be a t. háznak, amely határozati javaslat igen erélyes szavakban oda utasítja a kormányt, hogy a külállamokkal kötendő kereskedelmi szerződésekre minden eszközzel törekedjék. T. hát! Ha jól emlékezem, a kiegyezési tárgyalásoknak folyamában ez már a 3-ik ily természetű határozati javaslat. (Élénk derültség a szélsőjobb- és a baloldalon) a bankügynél volt egy, a czukoradónál volt egy, és most a vámügyi rendezkedésnél is van egy, amely azt, mit a törvényhozásnak, hogy történjék, vagy legalább hogy annak ellenkezője ne történjék, csak akarnia kell, jámbor óhajtásképen fejezi ki. Én igen tartok attól tehát, hogy ha folytatjuk azt a gyakorlatot, mely a magyar törvényhozás által vallott irányzatoknak ily inoffensív és ártatlan formában ad kifejezést, ezzel a törvényhozás tekintélyének hasznot nem teszünk. (Élénk helyeslés a szélsőjobb- és baloldalon. Ámde elég nekem az, hogy a vámügyi bizottság t. többsége legalább a theóriában, amelyet felállítottam és vitattam, ha csak ily alakban is, elismerte. Ami azután az ő álláspontja és az én álláspontom közt az ellentétet szüli, csak azon kérdésnek mérlegelése, hogy mily nagyok azon veszélyek, amelyek a szerződéses kereskedelmi politika ösvényének elhagyásából hazánkra háramolhatnak, és azon másik kérdésnek mérlegelése, hogy várjon, ha mi az előttünk fekvő javaslatokat úgy, amint azok ma vannak, elfogadjuk, lehet-e még reményünk arra, hogy kereskedelmi szerződések köttessenek. Mindkettőre nézve létező bizonyos optimismus magyarázhatja meg egyedül azt, hogy a vámügyi bizottság többsége ama szelíd utat választotta csupán nézetének érvényesítésére. Arra nézve, hogy a szerződéses kereskedelmi politikának megszűnése baj ugyan, de talán mégsem oly nagy baj és nem is oly életbe vágó veszély, mint a minőnek mi azt tartjuk, érv gyanánt rendszerint a következő általános tétel szolgál: a mi kivitelünk, amelynek biztosításáról szó van, leginkább nyers terményekből áll, márpedig mindenütt elfogadott elv az, hogy a nyers terményekre nem vet vámot semmiféle állam; ennek folytán, akár legyen szerződésünk, akár ne legyen, nem valószínű, hogy az idegen államok a mi nyers terményeink behozatalát vámtételekkel fogják megakadályozni. Erre nézve sokfélét lehetne válaszolni, de én csak két mozzanatnak kiemelésére fogok szorítkozni. Az első az, hogy korántsem egyedül a vámokban nyilvánuló kereskedelmi akadály képezi azon tényezőt, amely valamely termény forgalmának irányát meghatározza. Az általános kereskedelmi öszszeköttetéseknek egész organismusa az, mely sokszor határoz a felett, váljon valamely piacr eme vagy ama termelési területről látja-e el leginkább szükségeit. Hiszen midőn mi a vámközösségnek fentartását Ausztriával indokoljuk, leginkább ezt szoktuk mondani: nem annyira attól tartunk, hogy Ausztria magas vámtételekkel fogja kizárni a mi nyers terményeinket, hanem inkább attól tartunk, hogy mihelyt csökken a kereskedelmi összeköttetéseknek azon sokasága, amely most ezer meg ezer szálakkal összefűzi a két államot, meg fogunk szűnni azon előnyben részesülni, hogy Ausztria az árkülönbözet csekélyebb mancsainak ignorálásával is leginkább a mi területünkről lássa el szükségletét. Ezt csak mellékesen említem. De áll-e tehát teljesen azon elv, hogy semmiféle állam sem vet vámokat a nyers terményekre ? Legkevésbé van feljogosítva ennek állítására a mi kormányunk, mely a kiegyezésre vonatkozó tárgyalásoknak mondhatni legutolsó stádiumáig mindig azzal az eszmével foglalkozott, hogy compensatious az osztrák ipart védő vámokért Magyarország nyers terményeinek oltalmára az idegen nyers terményekre vámok fognak vettetni. De egyáltalában azt lehet állítani, hogy soha annyira meg nem állapodott, annyira meg nem határozható irányzatok Európa kereskedelmi politikájában nem léteztek, mint mostan. A mostani pillanatban valamely elvnek mindenütt való elfogadására és keresztülvitelére számítani , ehhez valóban nagy bátorság kell. De nézzük a tényeket. A franczia tarifajavaslat, melyet nemsokára fog a franczia nemzetgyűlés tárgyalni, fenntart még a gabonára is bizonyos, az igaz, mérsékelt vámtételt — 0,75 centimban 100 klórkint. A Németországgal folyt alkudozások alatt a kormány tapasztalhatta, hogy nagy nehézségbe került Németországot arra bírni, hogy számunkra lekösse a gabonának és egyéb nyers terményeknek vámmentességét. Hogy e vonakodás mit jelentett, azt egy rövid pillantás a Németországban létező közgazdasági és kereskedelmi politikai irányzatokra, igazolni fogja. Németországban, t. hát, azon sajátságos tüneménynyel találkozunk, hogy míg az ottani iparos körök nem annyira a német vámtételek felemelését sürgetik, mint inkább oda akarják irányozni kormányuknak egész törekvését, hogy az idegen vámtételek leszállítását eszközölje ki, addig épen az agrárius körök és olyanok, kik magukat ezen körök hivatott védőinek állítják, védelmet követelnek a mezőgazdasági czikkekre és nyers terményekre. Kezeimben voltak, tehát a német Handelstag jelentései, hol körülbelül 102 németországi kereskedelmi és iparkamarának nyilatkozata foglaltatik a követendő vámpolitikára nézve. Ezek majdnem egyhangúlag ajánlják és kívonják a ragaszkodást a kereskedelmi szerződések rendszeréhez. (Halljuk!) Közülök 42 egyenesen kimondja, hogy a német iparnak, különösen Elzász annexiója óta, fő érdeke nem az, hogy magasabb vámok által védessék, hanem inkább az, hogy piaczot keressen külföldön a maga termékeinek értékesítésére. A gyapjúszövetekre vonatkozólag az említett jelentés a következő passust tartalmazza, melyet szó szerint felolvasok, mert az felette jellemző. (Olvassa.) »A legtöbb kamara azonban kevesebb súlyt fektet azon magasabb védelemre, melyet a német vámtól nyerhetnének, hanem mindenek felett arra, hogy a külföldi vámok a németországiakkal parifikáltassanak. Elsősorban tehát idegen vámtételek mérséklésére törekszenek, paritást keresnek ezekben a belföldi vámolással és csupán ha ez elérhető nem volna, csupán akkor tartják szükségesnek a német vámok oly fölemelését, mely a létesítendő paritást megközelítse.« Ezen törekvéseknek pedig van egy különös, ránk nézve fölötte érdekes jellemvonása. T. i. midőn piaczot keresnek a német iparczikkek legjobb értékesítésére, szemeik mintegy önkénytelenül a nagy keleti szomszéd felé, Oroszország felé fordulnak. Már most kérem, tehát, senki sem tudja, minő belpolitikai fordulatok állhatnak be Oroszországban, sőt, s valószínű, hogy a háború után egyik vagy másik irányban a közvéleménynek bizonyos organizált befolyása a birodalom ügyeinek vezetésére nézve elkerülhetetlen lesz. — Ezen befolyása a közvéleménynek a kereskedelmi politikára nézve okvetlenül azon irányban fog érvényesülni, hogy lazuttasék az eddigelé ridegen fenntartott prohibitív rendszer. Már most nem kell egyéb, mint hogy találkozzék ezen két mozgalom, — az, mely Németországban észlelhető és az, amely Oroszországban várható és akkor kész az alku kettőjök között a mi kárunkra. (Helyeslés a szélsőjobb- és a baloldalon.) Ha Németországnak sikerül Oroszországban elérni bizonyos kedvezményeket termékei elárusítására, ami a német iparnak fő praeoccupatiója, ha ennek fejében az oroszországi nyers terményeknek elengedi azon bárminő csekély vámtételeket, melyeket más államokkal szemben netán felállítani fog, akkor elmondhatjuk, hogy nyers terményeinkkel a német piacról teljesen ki vagyunk szorítva. (Élénk felkiáltások a szélső jobboldalon és a baloldalon: Úgy van! Úgy van !) (Vége köv.) Móricz Pál: Nemzetgazdasági, pénzügyi és politikai okokból pártolja a javaslatokat. Beszéde folyamában cáfolja Mudrony könyvét, aki — szónok szerint — tévesen számította a külön magyar vámjövedelmet 35 millióra, midőn az összes magyarosztrák vámjövedelem 1875-ben 21 millió volt. Hol van tehát a 35 millió? (Felkiáltások a baloldalon. Olvassa el a könyvet! Mozgás.) Elolvastam bőven. — A miniszterelnököt ne zavarják meg a támadások, legyen ő nyugodt. (Mozgás, derültség.) Ez komoly dolog, ezt nevetéssel elütni nem lehet. Pártolja a javaslatokat. (Helyeslés a középen.) Ülés vége 2 órakor.* * . * A főrendiház mai rövid ülésén tárgyalásra átvétettek a képv. házban legutóbb megszavazott törvényjavaslatok. Különfélék. — jan. 29. (A hivatalos lapból.) Király ő Felsége Luczenbicher Pál szobi fakereskedőnek,közhasznú működése elismeréséül — saját és törvényes utódai részére — a magyar nemességet dijmentesen ; Benkő István veszprémi kádármesternek, az ipar emelése körül tett jeles szolgálatai elismeréséül, koronás ezüst érdemkeresztet, Takáts György 8-ik honvéd-lovas-ezredben huszárnak, egy ember életének a vízbe fuladástól való megmentése alkalmával tanúsított önfeláldozása elismerésül, az ezüst érdemkeresztet adományozta. A vallás és közoktatási miniszter a magyar nemzeti múzeumnál megürült régiségiségtári segédőri állomásra dr. Czobor Béla múzeumi segédet nevezte ki. A mai hivatalos lap közli a szabályokat, melyeket a belügyminiszter a gyámoltak és gondnokoltak pénzeinek az adóhivatalokban leendő kezelésére nézve életbe léptetett. A pénzügyminiszter az adóhivataloknak e tárgyban utasítást adott, mely szerint a gyámoltaknak vagy gondnokoltaknak az adóhivatalokba szállított pénzei után 5% kamat fizettetik. (A nemzeti casino évi számadásaiból érdekesnek tartjuk kiemelni, hogy a nemzeti színházi erkélyért 5643 frtot, a népszínházi zsöllyeszékekért 2429 frtot fizetett az egyesület; kártyadijakból pedig nem kevesebb, mint 10,912 frt 50 krt vett be. (Szigligeti születési háza.) A n.váradi házon, a melyben Szigligeti született, emléktábla állittatik fel. A költségek fedezésére Szikszay Dániel úr ajánlkozott, a Nagyvárad e czélra gyűjt. (Bodenstedt) vasárnap este Pozsonyban tartott felolvasást, ahol tiszteletére lakomát is rendeztek. (A következő lépésadományokat vettük a török sebesültek javára: Budapestről Pollák Ferenczné 1 csomag, Budapestről Melly Ilka 1 csomag, Budapestről Kis Lap szerkesztősége 3 csomag, Eszterházáról Vlaszaty Katalin 1 kilo 270 gr., Magyar-Gencsről Gömbös Petra 1 kilo 70 gr. (A magyar ésszakkeleti vasúton) január 27-én reggeli 7 órától kezdve Szerencs-S.-A.Ujhely-Csap és Kassa-S.-A.-Ujhely, 28-án reggeli 8 órától kezdve pedig Csap-Nyiregyháza közt hófúvások miatt az összes forgalom beszüntettetett s ez akadály körülbelül 5 napig tarthat. Az akadály ideje alatt Csap-Királyháza közt csakis a 11. és 12. sz. vegyes vonatok közlekednek. Csap-Ungvár között 28-án a forgalom szintén szünetelt, de ismét megnyílt. Debreczen-Királyháza közt 27-dikén csakis a 113. és 116. sz., 28-án pedig a 113. sz. vegyes vonat Mihályfalváig, a 114. sz. vegyes vonat ellenben már Debreczenből közlekedett. — Ma, 29-én a debreczen-királyházai vonal szabad. A többi vonalrészeken akadály nincs. — A tiszavidéki vasút Szajol-Kassa közti vonalrészén hófúvások következtében beállt forgalmi zavar Szajoltól P.-Ladányig, továbbá P.-Ladánytól Nyíregyházáig és Miskolcztól Kassáig már megszüntettetek, és a vonatok közlekedése jan. 28-án este Nagyváradig, jan. 29-én délután Czeglédtől Nyíregyházáig, valamint Miskolcztól Kassáig lehetővé vált. A nyíregyház-miskolczi vonalrész még járhatlan. — Asz.-fehérvár-szombathelyi vonalrészen beszüntetve volt forgalom holnap azaz f. hó 30-án reggel ismét megnyittatik. (Deák halála napján)a Pozsonyv.Lapok a következő költeményt közlik Klauzál Gábortól, Deák Ferencz egykori minisztertársának fiától: Nyugszol! — kebledet nem tépi vész viharra, Álmodat már többé semmi sem zavarja. — Nem lesz ébredésed ! — A halál hidegen érintett kezével És veled reményünk, — támaszunk véve el, Nem ismert kegyelmet. Felhők tornyosulnak. — Fenyegetve e hon ! Véres küzdelem foly túl a határokon, Jogtalanság harcza. Létünk áll a koczkán ! s nem tudjuk, mit kezdjünk, Érezzük hiányod’ — nincsen már vezérünk, Ki tanácsot adna. Nem ! — oh élsz te még fél óriás szellemed ! — A halál mulandót ronthatott csak benned : A lelked isteni ! Balsors, háború, vagy bármily szörnyű végzet, Létünkért bennünket ha küzdeni késztet, — Meg fog az menteni 11 — (H y m e n.) Szabadkán múlt héten volt a Németh Mátyás ügyvéd és Törley Ilon k. a. esküvője.— Csintalan Erzsike kisasszonyt, a ludányi tiszttartó kedves leányát, eljegyezte Péter László Nyíregyházáról. (»Az oroszok hazánk történetében«) czimű mű újabb példánya beküldetvén hozzánk, abból látjuk, hogy a kiállítás igen díszes s igy csak egyes, valószínűleg az első példányokban a nyomás olvashatatlan. Ily példány került a múltkor kezünkbe s erre vonatkozott irodalmi rovatunk megrovó megjegyzése, mely igy tárgytalanná lett. (S.-A.-Ú j h e l y r e 1) Hornyai Ferencz a honvéd-menházra 10 frtot, a Deák emlékre pedig 2 frtot küldött hozzánk, melyet ezennel nyugtázunk. (Az erdélyi származású egyetemi polgárok felszólittatnak, miszerint az »Erdélyi kör« végleges megalakulása, ellenkező esetben az eddig begyűlt pénzösszeg hova fordítása ügyében tartandó értekezletre. évi február hó 1-én pénteken este 7 órakor a Biringer-féle (Szabadi) kávéházban, minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. — Győrfy Lajos, Gerich Gyula, Dózsa Endre, Felszeghy Ferencz. (A kunfélegyházai tanítóképezdében) a roncsoló toroklob miatt eddig szünetelt előadások folyó évi február hó 8-án megkezdetnek. (Halálozás.) Neumann Armin köztiszteletben álló fővárosi magánzó élte 78-ik évében tegnap reggel meghalt. (Winter), a Bécsből Amerikába szökött bazártulajdonos, tegnap »érkeztetett« meg Bécsbe, illő rendőri kiséret mellett. A Farsang. Az »Országos nőképző-egylet« zártkörű tánczvigalmára, mely február 14-kén az Európában fog megtartatni, nagyban folynak az előkészületek. E mulatság egyike leend az idei farsang legdíszesebb báljainak. A török sebesültek javára. — A »P. Napló* újabb gyűjtése. — Beidig begyül! ....................................... 22.407 frt 47 kr, s a kimutatott arany s ezüst pénz. Dr. Végh Arthur...................................... 10 » — » A Szamos gyűjtése................................. 26 » 70 » Elkeseredett hazafi.................................. 1» — » Fóliák Busman...................................... 2» — » s egy kis román pénz, Szabadkáról ..... ................... 9», — » Jászapáti 19-diki tánczestély..................... 23 » — » Összesen : 22.479 frt 17 kr, s a kimutatott arany és ezüst pénz. *