Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-30 / 28. szám

Az utolsó szónok Móricz Pál volt, kinek vezérlete alatt szállnak ki síkra a kö­vetkező kormánypárti szónokok a Tisza-f­éle kiegyezés védelmére. II. — Folytatás esti lapunkhoz. — Simonyi Ernő: A közös vámterület alapján minden alkudozást visszautasít. (Élénk helyeslés a szélső balon) s határozottan kívánja a külön vám­terület feállítását. (Élénk helyeslés a szélső balon.) S miért ? Nem, mert nem szereti Ausztriát, nem, mert ellensége Ausztriának, hisz őt az a nép nem bántotta. Ha kormányférfiai bántották — meglehet, azon időben, midőn absolut hatalommal uralkodtak,­­— akkor joga van ellenök panaszkodni; de a mióta Magyarország alkotmányos ország, nem azokra van jogunk panaszkodni, hanem saját magunkra. (Élénk helyeslés a szélső halon.) kik önmagunkra megsza­vazzuk azon törvényeket, melyek bennünket megká­rosítanak. (úgy van! Úgy van­ a szélső balon.) Ne az osztrák miniszterekre haragudjunk, kik elfogad­nak oly törvényt, mely az osztrák édekeknek kedvez, hanem haragudjunk a magyar miniszterekre. (He­lyeslés a szélső balon), kik a magyar országgyűlésen előterjesztenek ily törvényeket, melyek Magyarország érdekeit károsítják. Ő tehát nem Ausztria iránti ellenszenvből, hanem azért kívánja a külön vám­területet megállapíttatni, mert mély meggyőződése az, hogy Magyarországnak közgazdasági bajait al­kudozások útján és közös vámterület alapján orvo­solni nem lehet. (Úgy van­ a szélső balon.) Még nehány megjegyzést akarok csak tenni, — m­ondá beszéde folyamában — és visszatérni azokra, a melyek 1867-ben itt mondattak; csak em­lékezetébe akarom visszaidézni a t. képviselő urak­nak azt, a mit akkoron itt báró H­o­c­k­n­a­k, egy osztrák tanácsosnak nyilatkozatából és véleményéből felolvasott P­e­r­c­z­e­l Mór képviselő úr. B. Hock az angol és franczia vámszerződések alkalmából egy enquete bizottságnak volt tagja, és ennek következ­tében egy jelentést terjesztett be az osztrák kor­mánynak, a­melyben a többi közt azt mondja, mi­szerint épen nem csodálja, hogy a magyarok folyto­nos halálos ellenszenvvel viseltetnek Ausztria irá­nyában, mert hiszen ezen vámszabály­zat­a, ezen kereskedelmi rendszere Ausztriának ölte meg Magyarország­ban úgy az iparnak, mint az agricul­­túrának és kereskedelemnek felvirág­zását és okozta teljes elszegényülését. Kérem, hogy ha ily véleménynyel van bizonyos rend­szerről egy osztrák államférfiú, akkor, megvallom, nem értem, hogyan találkozik magyar ember, akár legyen az miniszter, akár országgyűlési képviselő, vagy bizottsági előadó, aki ily rendszert az ország­­gyűlésnek elfogadásra ajánlani képes. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Öt perczre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, a tanácskozást folytatjuk. Apponyi Albert gróf: T. ház! Az alaphang, mely az előttünk fekvő törvényjavaslatnak úgy nyom­tatott, mint élőszóval előadott indokolásain átvonul, azon állítás, hogy a kérdés, melylyel foglalkozunk, egy per eminentium nagy politikai kérdés. (Helyes­lés a szélső­jobb- és balfelől.) Én, t. ház, sohasem tagadtam annak politikai jelentőségét, azonban mindig azt hittem, hogy ezen jellege a kérdésnek mintegy csak accessoriumát ké­pezi és hogy ez első­sorban egy nagy nemzetgazdá­­szati kérdés. (Helyeslés a szélső­jobb- és balfelőli Minél inkább és minél hosszabban foglalkoztam azonban azzal, annál inkább meggyőződtem arról, hogy igazuk volt azoknak, akik azt állítják, hogy egy per eminentiam politikai kérdéssel van dolgunk. Igen, ma én is azt mondom, mert ha végig né­zek azon veszélyeknek sorain, melyek nemzetünknek életfáját fenyegetik, én nagyobb, én súlyosabb ve­szélyt, mint azon általános elszegényedést a­melynek lejtőjére immár jutottunk, nem ismerek. (Élénk he­lyeslés szélső­jobb- és balfelöl.) Azért minden oly kérdés, a­mely a nemzet gazdászati organismusának életnedvével van össze­függésben, a­mely annak alapjait tángálja, nem is ne­vezhető többé közgazdászati kérdésnek, de valóban egy nagy politikai kérdés. Csupán ennyit akartam elmondani azon átalá­­nos álláspont jellemzésére, melylyel az előttünk fekvő javaslat bírálatához hozzáfogok. Áttérve most minden további bevezetés nélkül magára a dolog lényegére, a­mint azt különvélemé­nyemben is kifejtettem és amint arra a t. bizottsági előadó úr tegnapi előadásában hivatkozni szíves volt, én a közös vámterületnek híve vagyok és a mennyire lehet, ezen kereten belül keresem a megoldás alapjait. A­mennyire lehet, mondom, ezen kereten belül kere­sem a megoldás kulcsát, de keresem azon alapokon, azon nézetek és irányzatok megvalósításában, melyek a vámegyesülés eszméje megszületésének első perezé­­ben már lebegtek azok szemei előtt, kik azt a köz­gazdászati irodalom terén először megpendítették. 1847-ben boldog emlékezetű Dessewffy Emil gr. ily czimü röpiratot bocsátott ki: »A magyar vám- és kereskedelem ügye s annak végeligazitási módja.« Ennek előszavában közgazdászati programmját kö­vetkező rövid, előttem most is érvényes szavakban fe­jezte ki: »A jelen röpirat azon politikai és status gazdá­szati okokat foglalja magában, melyek nézetem sze­rint annak ki­vo­nása mellett harczolnak, hogy ho­nunknak az ausztriai birodalommal teljesen vámmen­tes, a külfölddel pedig vámok által ugyan megszakí­tott, de minden prohibitionális iránytól felszabadí­­tott kereskedése legyen.« Munkájának további fo­lyamában pedig a következőket mondja: »Mi pedig kormányunkat illeti, valamig ez külföldön kereskedési szerződések alkalmakor nem mondhatja ezt: ime — uraim — egy 37.000.000 lakost számláló nagy biro­dalom vására, mely semmi közben eső vámtételek által nincs elkülönítve egymástól és belsejében a forgalom teljesen szabad, ezen piaczra bizonyos czikkeiteket bebocsátom mérsékelt vám mellett, de viszont ti meg az én czikkeimet bocsássátok be jó feltételek mellett; míg ezt nem mondhatja kormányunk, addig kereske­delmi szerződések kötésénél nincsen oly kedvező ál­lapotban, mintha ezt mondhatná.­ Tehát a­mit igény­telen szavakkal, mint a vámközösség elválaszthatat­lan tartozékait, hogy úgy mondjam, feltételeit külön­véleményemben említettem: olcsó bevitel és biztosí­tott kivitel, e két szempont magának a vámközös­ségnek eszméjével, annak megalkotói előtt egy elvá­laszthatatlan triást képezett. A­nélkül, hogy ezen nagy kérdésnek bővebb taglalásába bocsátkoznám, így felfogva a dolgot, le­het igenis közös vámterület mellett is oly irányzatok érvényesítésére törekedni, melyek együttvéve megér­­demlik a magyar közgazdasági politikának nevét, el­választva azon két tartozékától, elválasztva a szabad kereskedés elvétől, elválasztva azon törekvéstől, hogy a nagy vámterületnek európai súlyát biztos kiviteli piaczok elérése végett latba vessük, a közös vámte­rület képezhet meghajolást bizonyos politikai kény­szerhelyzetek előtt; magyar közgazdászati politikát azonban nem. (Úgy van­ a szélső­jobb a baloldalon.) Az elénk terjesztett javaslatok pedig mindkét irány­ban részint teljes szakítást, részint határozott vissza­lépést jeleznek azon irányzatokkal, melyeket imént — nálam nagyobb tekintélynek végpajzsa alá helyez­kedve — mint a vámközösség eszméjének szükség­képi tartozékait felemlíteni bátor voltam. A jelen javaslatok magukban foglalnak egy tarifát, mely az eddigiekhez képest nevezetes vám­emeléseket tartalmaz, egy tarifát, mely nemcsak ön­magában véve mint autonóm tarifa jelentkezik, de mely egyszersmind oly körülmények között hozatik a törvényhozás tanácskozása elé, melyek között annak elfogadása — csalódjam bár, de tartanom kell tőle — végleges szakítást jelent a kereskedelmi szerződé­sek rendszerével. A­mi a tarifában foglalt vámemeléseket illeti, a t. bizottsági előadó úr tegnap kicsinylőleg nyilat­kozott azok felett, nem tartja azokat oly nagyoknak, hogy egyáltalán fontos kérdést képezhetnének. Én te­hát nem vagyok ezen véleményben. Eltekin­tek attól, hogy az összehasonlító táblázatban, melyet a kormány a törvényhozás tájékozására, az eddigi s a most létesítendő vámtételekre néz­ve elénk terjesztett, mindenütt már nem az an­gol pótconventiónak, tehát a kiegyezési évek legna­gyobb része alatt érvényben volt állapotnak tételei, hanem az 1868-iki német szerződésnek annál némely részeiben magasabb tételei szerepelnek, mint az ösz­­szehasonlítás alapja; eltekintek ettől, de nem te­kinthetek el attól, hogy a vámoknak ezüst helyett aranyban való szedése már magában, minden czikkre kiterjedőleg, körülbelül 15°/C-os általános vámeme­lést képez. Ha aztán in specie elemezem azon vám­tételeket, melyeknél a számszerinti emelés is consta­­tálható, úgy találom, hogy ezek leginkább a textil csoportban fordulnak elő, tehát azon csoportban, melyből egy elsőrendű szükséglet, t. i. a ruházkodási szükséglet fedezendő ; ott pedig ismét a legnevezete­sebb tételeket a nyers pamut­fonalak, a gyapjúfona­­lak és bizonyos gyapjú áruk képezik. A nyers pamut­fonalak vámja a 30-as számon felül 8-ról 12 írtra, tehát 50°/o-kal emelkedik, a gyapjú fonalak vámja, és pedig épen a szákfonalaké, melyekből az olcsóbb gyapjú szövetek gyártatnak, 1 frt 50 krról 8 írtra, tehát több mint 300°/o-kal emel­tetik. A gyapjú áruk közt épen azok vámja, melyek a szegényebb osztályok ruházkodási anyagát képezik, 40 írtról igen sok czikknél 60, sőt 80 írtra emelte­tik, tehát az emelés 50—100o/o. Megvallom, hogy én ily vámemeléseket, melyek 50—100—30O°/o-ra men­nek, kicsinyeknek, jelentékteleneknek nevezni, vagy csak meg is érteni, hogy azok jelentékteleneknek ne­veztessenek, képes nem vagyok. (Helyeslés a szélső jobb és baloldalon.) De erre a válasz az, hogy mi tartozunk az osz­trák iparnak azzal, hogy nyújtsuk neki azon védel­met, melyre, hogy fennállhasson, szüksége van és, hogy tartozunk iránta tekintettel lenni. Te hát! Igen, tartozunk iránta tekintettel lenni, vagyunk is, voltunk is, úgy, amint azt Simonyi Lajos b. t. képviselőtár­sam mai előadásában igen helyesen kiemelte. Ha mi közös vámterület mellett kizárólag Magyarország ér­dekét tartanák szem előtt, akkor minden védelmi jellegű vámot le kellene szállítanunk azon mértékig, hol azok tisztán csak finanszvámoknak tekintendők. Ezen mértékig még az angol pótconventio érvénye alatt sem szállíttatnak le a beviteli vámok. Tehát vol­tunk, vagyunk és akarunk is lenni ezentúl is tekintet­tel , de ezen tekintetnek kell, hogy legyen bizonyos határa és ezen határ ott fekszik, ahol a vámemelés által sújtott érdekek mélyebbre ható közgazdászati és speciális súlylyal bírnak, mint a vámemelés által védelmeztetni szándékolt érdekek. (Tetszés a balol­dalon és a szélső jobbon.) És ez az, ami a tarifában előforduló vámemeléseknek majdnem mindegyiké­ről áll. De a t. ház meg fog engedni némely részlete­sebb megjegyzést Ausztria iparának állapotáról. (Halljuk!) mert midőn ezen ipar szempontjából kí­vántatik tőlünk a vámemeléseknek megadása, csak­ugyan megérdemli a figyelembevételt, váljon oly ál­lapot, mely ily vámemelést okvetetlenül szükségessé tesz, valóban létezik-e vagy nem ? Én iparkodtam magamat a kérdésnek ezen oldala iránt lehetőleg tájékozni. Ismerem körülbelül azon egész irodalmat, mely az osztrák védvámosok részéről ebből az alka­lomból szárnyra bocsáttatott, és melynek minden egyes röptvén, hogy úgy mondjam, mathematikai biz­tossággal bebizonyíttatik, hogy az osztrák iparnak jelen vámtételek mellett okvetlenül tönkre kell men­nie, hogy ez nem létezhetik. Ámde, ha azután a tényekre tekintek, kény­telen vagyok azon meglepő felfedezést consta­­tálni, hogy az az osztrák ipar, melynek nem létez­­hetése állíttatik, valóságban igenis létezik; nem­csak létezik, de virágzik, de terjed, de fejlődött épen azon vámtételek érvénye alatt, melyeknek ezen rontó hatása állíttatik. (Élénk helyeslés a baloldalon és a szélső jobbon.) Csak egynéhány számmal akarom a t. háznak figyelmét fárasztani. (Halljuk! Halljuk!) Veszem épen azon csoportokat, melyeknél a vám­emeléseket az illető iparosok valóban keresztül is vit­ték. Veszem a pamutfonást. A pamutfonás állapotára két tényezőből lehet biz­os következtetést vonni: először indirecte a feldol­gozásra behozott — mert hisz itt nem termeltetik — nyers pamut mennyiségéből és a valóságos fonal- pro­­ductio számából. A nyers pamut mennyisége, mely Ausztriába behozatott feldolgozás végett, 1862-től 1866 ig átlagban tett 400 ezer vámmázsát; 1867— 1872-ig átlag 850 ezer vámmázsát. — A következő években egész 1876-ig, tehát épen azon években, me­lyek alatt az angol pótconventio sokat rágalmazott tételei léteztek, felment 1.119.000 vámmázsára. Ez, t.­hát oly tény, mely mindenre inkább, mint hanyat­lásra enged következtetni. (Igaz­ a szélső jobb- és baloldalon.) Pamutfonal pedig készült — mert erre nézve is léteznek kimutatások — 1864—1868-ig, te­hát azon években, melyek az angol pótconventio megkötését közvetlenül megelőzték, 2.277.000 vám­mázsa. 1869—1873-ig, tehát azon években, melyek az angol pótconventio megkötését követték, készült 3.640.000 vámmázsa, tehát épen 1.300.000 vámmá­zsával több, mint az előtt. Megvallom, ha ezen szá­mokkal szemben állíttatik ezen ipar szükségképein tönkre menése, fel vagyok arra jogosítva, hogy Ta­más legyek benne. (Helyeslés a szélső jobb- és balfelől.) Átmegyek a gyapjú szövetekre. Bocsánatot ké­rek, szárazak ezen adatok, de igen tanulságosak. (Halljuk! Halljuk!) A gyapjú szöveteknek beviteli és kiviteli vi­szonyai az utolsó évi átlagokban következőleg ál­lottak : Az 1871—1874. évi átlagban a bevitel 77.000, a kivitel 75.600 vámmázsa volt, tehát valamivel ke­vesebb a kivitel, mint a bevitel s ennek a ténynek illustratiójára mindjárt átmegyek. 1875-ben a bevitel 77 ezer, a kivitel 75 ezer vámmázsa. De már 1876-ban a bevitel már csak 70.000, a kivitel pedig 74.000 vámmázsa volt. Az 1877. év első feléről levő adataink pedig azt igazolják, hogy a bevitel még 10.000 vámmázsá­val kevesebbet tett, mint 1876 első felében. E számok mit bizonyitanak, t. ház ? Először azt — s ezt csak a­­gyengébbek kedvéért említem fel, a gyengébbek kedvéért nem itt, mert meg vagyok győződve, hogy ily gyengébbek itt nincsenek, de e házon kívül — hogy a gyapjuáruk forgalmának mér­lege az utolsó években aktiv volt, de én ennél na­gyobb súlyt fektetek arra a tényre, hogy az osztrák gyapjúiparnak egyáltalán nagy és állandó kivitele van, tehát hogy készítményeinek csupán azon meny­­nyisége, melyet a belföldi piaci ellátásán felül kivi­telre mint fölösleget szánni bír, minden évben 70— 80.000 vámmázsát tesz. Már most, t. ház, oly ipar, mely oly piacrokon, a­hol neki is ugyanazon vámtételekkel kell megküz­deni, melyekkel más országok iparczikkei megküz­deni kénytelenek, szóval a külföldi piaczon is annyira versenyképesnek bizonyult, ha az ily ipar azután azt állítja, hogy a létező vámtételek mellett belföldön megélni nem tud, hajlandó vagyok ebben nem látni mást, mint azon mindenkor ismétlődő tüneményt, mely tartani fog addig, míg a világ áll és ipar léte­zik , hogy az iparosok védvám igényeit teljesen ki­elégíteni sohasem lehet. (Úgy van a szélső jobb- és balfelől.) Ezen tények hatása alatt t. ház, kerestem a fal­­lad­át, mely az osztrák védvámosok okoskodásaiban fekszik ; mert, midőn a tények az állított theoretikus következtetésekkel ily homlokegyenest ellenkező ké­pet mutatnak, kell hogy az okoskodásban valami fallacia legyen. És e fallacia szerintem a következők­ben áll. Ezen agitatio hirdetői, terjesztői s azok, kik ez agitatio álokoskodása előtt nálunk meghajoltak, egy dolgot mindig figyelmen kívül hagytak; ez pe­dig azon rendkívül kedvező piacz, mely felett az osz­trák ipar nagyobb mértékben rendelkezik, mint bár­mely más állam ipara. Ez a körülmény egyenlíti ki azon különbözetet a termelési előfeltételekben, mely az osztrák és más előhaladottabb államok ipara közt kétségkívül létezik. Legyen szabad e fontos momen­tumot némileg földeríteni. Az osztrák ipar, 1. ház, a monarchiának arány­lag csekély részére van összpontosítva, mintegy 1800 négyszög mértföldnyi tér, 9.000.000 lakos­sal az, ha Csehországot, Sziléziát, Morvaorszá­got és Alsó-Ausztriát, mint az osztrák-magyar monarchia tulajdonképeni iparos zónáját együtt veszszük, mely a termelő centrumot képezi. Ezen concentrált ipartelep körül terül azután el egy 26.000.000 lakossal biró, 9500□ mértföldnyi te­rület, mely tisztán, vagy legalább a potiori fo­gyasztási területnek nevezhető. Ily arányok a világ­nak semmi iparánál elő nem fordulnak. A ma­gyar-osztrák monarchiában az iparral foglalkozók száma az egyik népszámlálás szerint 8, a másik sze­rint — mely evidentel eltérő szempontokból indult ki —a 22°/0-át képezi az összes lakosságnak, melylyel szemben az iparfogyasztó rész 90—80°/o-ra emel­kedik, míg a többi iparos államokban : Angliában, Francziaországban a lakosságnak azon része, amely termeszt,­mindenütt legalább 35—40°/0-ára teendő az összes lakosságnak és az, a mely fogyaszt, a fön­­maradt többi 65 vagy 60°/0-ban leli kifejezését. Csak az osztrák ipar az, mely ily arányokkal dicsekedhe­tik, mely élvezi azt, hogy ennyire túlnyomó számot képez azon vámterületen, melyen megvédetik, a fo­gyasztó közönség és élvezi e mellett az ipar concen­­tratiójának minden előnyeit is, mert aránylag csekély területen van összpontosítva. De mi az a további következtetés, melyet ezen tényből az Ausztria és Magyarország között egymás­sal szemben kölcsönösen emelhető igényekre nézve vonnom kell ? Az előbb általam megnevezett 9400 négyszög mértföldnyi, 26 millió fogyasztótól lakott terület legnagyobb része, t. i. 5400 □ mértföld 15 millió lakossággal magyar. Magyarország és mellék­­tartományainak a magyar-osztrák monarchia vám­egyesületébe való belépése nyújtja tehát az osztrák iparnak azon különösen kedvező helyzetet, melyet ezelőtt ecsetelni bátor voltam. (Élénk helyeslés a középen.) Tehát mit mond a tiszta méltányosság ? A tiszta méltányosság azt mondja, hogy a monarchia iparos része közönségének igényei megállapításánál kiváló tekintetbe kell vennie azon terület közgazdá­szati természetének igényeit, a­mely területnek kö­szönheti, hogy oly kelendőségi viszonyok felett ren­delkezhetik, minek a világ semmi más iparálla­mában sem léteznek. (Helyeslés a szélső­jobbon és a balon.) De hol van itt a határ, ez azon kérdés, amely felvettetik az általam általánosságban előadottakkal szemben olyanok részéről is, kik azokat elvileg két­ségbe nem vonják. A határt ily dolgoknál theoretice és általánosságban kiszabni igen-igen nehéz. A ha­tárnak ily tüzetes meghatározását szokták rendesen sürgetni azok, kik midőn valamely általános tételt tagadni, c­áfolni, annak helytelenségét bebizonyítani nem tudják,megvalósításánál és alkalmazásánál keres­nek és iparkodnak teremteni nehézséget. De elvileg mégis meg lehet jelölni valamely határt, és a határ ott van, hol a vámtételeknek felemelése által lehetet­lenné tétetik az, ami Magyarország közgazdászati szervezetének szerintem egyik életföltétele: a rend­szeres összeköttetés a külfölddel, a kereskedelmi szerződések megkötése. És azért, mert az előttünk fekvő tarifa a maga tételeiben ezen határt már túl­lépte , mert már tényleg lehetetlenné tette a szerző­déses politikának föntartását, azért állíthatom, még­pedig nemcsak approximative, hanem állíthatom tüzetesen, egész bizonyossággal és alaposan, hogy a méltányossági határ, melyet mi épen úgy követelhe­tünk Ausztriától, mint a­hogyan ők követelik tőlünk , ezen szerződésben a mi hátrányunkra már át van lépve. (Élénk helyeslés a szélső­jobb- és baloldalon.) Különvéleményemnek egyik része foglalkozik azon thesisnek egész általánosságban való ecsetelé­sével és bizonyítgatásával, hogy hazánknak a külföldi piacának biztosítására és így a kereskedelmi szerző­désekre okvetlenül szüksége van. Beletettem a külön­véleménybe egy táblázatot, mely Magyarországnak három legnevezetesebb forgalmi czikkére vonatkozik, t. i. a gabonára, a lisztre és a gyapjúra. Ezen táblá­zat igazolja, hogy ezen czikkekből évenként igen te­temes bevitel van Ausztriába; hogy tehát Ausztria ko­rántsem látja el magát kizárólag a mi czikkeinkkel s hogy ennek folytán nagy quantuma marad nálunk azon termékeknek, melyek, ha ezeket külföldön elárusí­tani képesek nem lennénk, elárusíthatók egyáltalá­ban nem lennének és e szerint előidéztetnék ránk nézve azon helyzet, melyet közönségesen így szokás jellemezni: saját zsírunkban fuladunk meg. (Tetszés a szélső jobb- és baloldalon.) Hasonló részletes kimutatást továbbá lehetne keresztül vinni mindazon czikkekre nézve, melyekből Magyarországnak termelése főleg áll: a müjára, az állatokra, a zsírokra, nyers bőrökre stb. Hiszen a képv. uraknak kezüknél vannak az adatok monarchi­ánk külkereskedelméről és Magyarországnak külön forgalmáról, melyekből az általam fölállított tétel helyességéről tüzetesen meggyőződhetnek. Ez is egyike azon tételeknek, a­melyeket így általánosságban senki sem tagad , sőt az igen t. vám­ügyi bizottság többsége szükségesnek látta, hogy ezen evidens igazság előtt legalább theoretice meg­hódoljon, midőn egy határozati javaslatot nyújtott be a t. háznak, a­mely határozati javaslat igen eré­lyes szavakban oda utasítja a kormányt, hogy a kül­­államokkal kötendő kereskedelmi szerződésekre min­den eszközzel törekedjék. T. hát! Ha jól emlékezem, a kiegyezési tár­gyalásoknak folyamában ez már a 3-ik ily természetű határozati javaslat. (Élénk derültség a szélső­jobb- és a baloldalon) a bankügynél volt egy, a czukoradónál volt egy, és most a vámügyi rendezkedésnél is van egy, a­mely azt, mit a törvényhozásnak, hogy történ­jék, vagy legalább hogy annak ellenkezője ne történ­jék, csak akarnia kell, jámbor óhajtásképen fejezi ki. Én igen tartok attól te­hát, hogy ha folytatjuk azt a gyakorlatot, mely a magyar törvényhozás által val­lott irányzatoknak ily inoffensív és ártatlan formá­ban ad kifejezést, ezzel a törvényhozás tekintélyének hasznot nem teszünk. (Élénk helyeslés a szélső­jobb- és baloldalon.­ Ámde elég nekem az, hogy a vámügyi bizott­ság t. többsége legalább a theóriában, a­melyet fel­állítottam és vitattam, ha csak ily alakban is, elis­merte. A­mi azután az ő álláspontja és az én állás­pontom közt az ellentétet szüli, csak azon kérdésnek mérlegelése, hogy mily nagyok azon veszélyek, a­melyek a szerződéses kereskedelmi politika ösvényé­nek elhagyásából hazánkra háramolhatnak, és azon másik kérdésnek mérlegelése, hogy várjon, ha mi az előttünk fekvő javaslatokat úgy, a­mint azok ma vannak, elfogadjuk, lehet-e még reményünk arra, hogy kereskedelmi szerződések köttessenek. Mindkettőre nézve létező bizonyos optimismus magyarázhatja meg egyedül azt, hogy a vámügyi bi­zottság többsége ama szelíd utat választotta csupán nézetének érvényesítésére. Arra nézve, hogy a szerződéses kereskedelmi politikának megszűnése baj ugyan, de talán még­sem oly nagy baj és nem is oly életbe vágó veszély, mint a minőnek mi azt tartjuk, érv gyanánt rendszerint a következő általános tétel szolgál: a mi kivitelünk, a­melynek biztosításáról szó van, leginkább nyers ter­ményekből áll, már­pedig mindenütt elfogadott elv az, hogy a nyers terményekre nem vet vámot sem­miféle állam; ennek folytán, akár legyen szerződé­sünk, akár ne legyen, nem valószínű, hogy az idegen államok a mi nyers terményeink behozatalát vámté­telekkel fogják megakadályozni. Erre nézve sokfélét lehetne válaszolni, de én csak két mozzanatnak kiemelésére fogok szorítkozni. Az első az, hogy korántsem egyedül a vámokban nyilvánuló kereskedelmi akadály képezi azon té­nyezőt, amely valamely termény forgalmának irá­nyát meghatározza. Az általános kereskedelmi ösz­­szeköt­tetéseknek egész organismusa az, mely sokszor határoz a felett, váljon valamely piacr eme vagy ama termelési területről látja-e el leginkább szük­­­ség­eit. Hiszen midőn mi a vámközösségnek fentartá­­sát Ausztriával indokoljuk, leginkább ezt szoktuk mondani: nem annyira attól tartunk, hogy Ausztria magas vámtételekkel fogja kizárni a mi nyers termé­nyeinket, hanem inkább attól tartunk, hogy mihelyt csökken a kereskedelmi összeköttetéseknek azon sokasága, amely most ezer meg ezer szálakkal össze­fűzi a két államot, meg fogunk szűnni azon előnyben részesülni, hogy Ausztria az árkülönbözet csekélyebb m­ancsainak ignorálásával is leginkább a mi terüle­tünkről lássa el szükségletét. Ezt csak mellékesen említem. De áll-e te­hát teljesen azon elv, hogy sem­miféle állam sem vet vámokat a nyers terményekre ? Legkevés­bé van feljogosítva ennek állítására a mi kormányunk, mely a kiegyezésre vonatkozó tárgyalá­soknak mondhatni legutolsó stádiumáig mindig azzal az eszmével foglalkozott, hogy compensatious az osz­trák ipart védő vámokért Magyarország nyers terményeinek oltalmára az idegen nyers termé­nyekre vámok fognak vettetni. De egyáltalában azt lehet állítani, hogy soha annyira meg nem álla­podott, annyira meg nem határozható irányzatok Európa kereskedelmi politikájában nem léteztek, mint mostan. A mostani pillanatban valamely elvnek mindenütt való elfogadására és keresztülvitelére szá­mítani , ehhez valóban nagy bátorság kell. De nézzük a tényeket. A franczia tarifajavas­lat, melyet nemsokára fog a franczia nemzetgyűlés tárgyalni, fenntart még a gabonára is bizonyos, az igaz, mérsékelt vámtételt — 0,75 centimban 100 klórkint. A Németországgal folyt alkudozások alatt a kormány tapasztalhatta, hogy nagy nehézségbe került Német­országot arra bírni, hogy számunkra lekösse a ga­bonának és egyéb nyers terményeknek vámmentes­ségét. Hogy e vonakodás mit jelentett, azt egy rövid pillantás a Németországban létező közgazdasági és kereskedelmi politikai irányzatokra, igazolni fogja. Németországban, t. hát, azon sajátságos tüne­ménynyel találkozunk, hogy míg az ottani iparos kö­rök nem annyira a német vámtételek felemelését sür­getik, mint inkább oda akarják irányozni kormányuk­nak egész törekvését, hogy az idegen vámtételek le­szállítását eszközölje ki, addig épen az agrárius kö­rök és olyanok, kik magukat ezen körök hivatott vé­dőinek állítják, védelmet követelnek a mezőgazdasági czikkekre és nyers terményekre. Kezeimben voltak, te­hát­ a német Handelstag jelentései, hol körülbelül 102 németországi kereske­delmi és iparkamarának nyilatkozata foglaltatik a követendő vámpolitikára nézve. Ezek majdnem egy­hangúlag ajánlják és kívonják a ragaszkodást a kereskedelmi szerződések rendszeréhez. (Halljuk!) Közülök 42 egyenesen kimondja, hogy a német iparnak, különösen Elzász annexiója óta, fő érdeke nem az, hogy magasabb vámok által védessék, ha­nem inkább az, hogy piaczot keressen külföldön a maga termékeinek értékesítésére. A gyapjúszövetekre vonatkozólag az említett jelentés a következő passust tartalmazza, melyet szó szerint felolvasok, mert az felette jellemző. (Olvassa.) »A legtöbb kamara azonban kevesebb súlyt fektet azon magasabb védelemre, melyet a német vámtól nyerhetnének, hanem mindenek felett arra, hogy a külföldi vámok a németországiakkal parifi­­káltassanak. Első­sorban tehát idegen vámtételek mérséklésére törekszenek, paritást keresnek ezekben a belföldi vámolással és csupán ha ez elérhető nem volna, csupán akkor tartják szükségesnek a német vámok oly fölemelését, mely a létesítendő paritást megközelítse.« Ezen törekvéseknek pedig van egy különös, ránk nézve fölötte érdekes jellemvonása. T. i. midőn piaczot keresnek a német iparczikkek legjobb érté­kesítésére, szemeik mintegy önkénytelenül a nagy keleti szomszéd felé, Oroszország felé fordulnak. Már most kérem, te­hát, senki sem tudja, minő bel­politikai fordulatok állhatnak be Oroszország­ban, sőt, s valószínű,­­ hogy a háború után egyik vagy másik irányban a közvéleménynek bizo­nyos organizált befolyása a birodalom ügyeinek vezetésére nézve elkerülhetetlen lesz. — Ezen befo­lyása a közvéleménynek a kereskedelmi politikára nézve okvetlenül azon irányban fog érvényesülni, hogy lazuttasék az eddigelé ridegen fenntartott pro­­hibitív rendszer. Már most nem kell egyéb, mint hogy találkozzék ezen két mozgalom, — az, mely Németor­szágban észlelhető és az, a­mely Oroszországban várható és akkor kész az alku kettőjök között a mi kárunkra. (Helyeslés a szélsőjobb- és a baloldalon.) Ha Németországnak sikerül Oroszországban elérni bizonyos kedvezményeket termékei elárusítására, ami a német iparnak fő praeoccupatiója, ha ennek fejében az oroszországi nyers terményeknek elengedi azon bárminő csekély vámtételeket, melyeket más álla­mokkal szemben netán felállítani fog, akkor elmond­hatjuk, hogy nyers terményeinkkel a német piac­ról teljesen ki vagyunk szorítva. (Élénk felkiáltások a szélső jobboldalon és a baloldalon: Úgy van! Úgy van !) (Vége köv.) Móricz Pál: Nemzetgazdasági, pénzügyi és politikai okokból pártolja a javaslatokat. Beszéde folyamában c­áfolja Mudrony könyvét, a­ki — szó­nok szerint — tévesen számította a külön magyar vámjövedelmet 35 millióra, midőn az összes magyar­osztrák vámjövedelem 1875-ben 21 millió volt. Hol van tehát a 35 millió? (Felkiáltások a baloldalon. Olvassa el a könyvet! Mozgás.) Elolvastam bőven. — A miniszterelnököt ne zavarják meg a támadások, legyen ő nyugodt. (Mozgás, derültség.) Ez komoly dolog, ezt nevetéssel elütni nem lehet. Pártolja a ja­vaslatokat. (Helyeslés a középen.) Ülés vége 2 órakor.* * . * A főrendiház mai rövid ülésén tárgyalásra átvétettek a képv. házban legutóbb megszavazott tör­vényj­avaslatok. Különfélék. — jan. 29. (A hivatalos lapból.) Király ő Felsége Lu­­czenbicher Pál szobi fakereskedőnek,közhasznú működése elis­meréséül — saját és törvényes utódai részére — a magyar ne­mességet dijmentesen ; Benkő István veszprémi kádármester­nek, az ipar emelése körül tett jeles szolgálatai elismeréséül, koronás ezüst érdemkeresztet, Takáts György 8-ik honvéd-lo­­vas-ezredben­ huszárnak, egy ember életének a vízbe fuladás­­tól való megmentése alkalmával tanúsított önfeláldozása elis­merésül, az ezüst érdemkeresztet adományozta. A vallás és közoktatási miniszter a magyar nemzeti múzeumnál megürült régiségiségtári segédőri állomásra dr. C­z­o­b­o­r Béla múzeumi segédet nevezte ki. A mai hivatalos lap közli a szabályokat, melyeket a belügyminiszter a gyámoltak és gondnokoltak pénzeinek az adóhivatalokban leendő kezelésére nézve életbe léptetett. A pénzügyminiszter az adóhivataloknak e tárgyban utasítást adott, mely szerint a gyámoltaknak vagy gondnokoltaknak az adóhivatalokba szállított pénzei után 5% kamat fizettetik. (A nemzeti casino­ évi számadásaiból érdekesnek tartjuk kiemelni, hogy a nemzeti szín­házi erkélyért 5643 frtot, a népszínházi zsöllyeszé­kekért 2429 frtot fizetett az egyesület; kártyadi­jakból pedig nem kevesebb, mint 10,912 frt 50 krt vett be. (Szigligeti születési háza.) A n.­vá­­radi házon, a melyben Szigligeti született, e­m­l­ék­tábla állittatik fel. A költségek fedezésére S­z­i­k­­s­z­a­y Dániel úr ajánlkozott, a Nagyvárad e czélra gyűjt. (Bodenstedt) vasárnap este Pozsony­ban tartott felolvasást, a­hol tiszteletére lakomát is rendeztek. (A következő lépésadományokat­ vettük a török sebesültek javára: Budapestről Pollák Ferenczné 1 csomag, Budapestről Melly Ilka 1 csomag, Budapestről Kis Lap szerkesztősége 3 csomag, Eszterházáról Vlaszaty Katalin 1 kilo 270 gr., Magyar-Gencs­­r­ő­l Gömbös Petra 1 kilo 7­0 gr. (A magyar és­szakkeleti vasúton) január 27-én reggeli 7 órától kezdve Szerencs-S.-A.­­Ujhely-Csap és Kassa-S.-A.-Ujhely, 28-án reggeli 8 órától kezdve pedig Csap-Nyiregyháza közt hófú­vások miatt az összes forgalom beszüntettetett s ez akadály körülbelül 5 napig tarthat. Az akadály ideje alatt Csap-Királyháza közt csakis a 11. és 12. sz. vegyes vonatok közlekednek. Csap-Ungvár között 28-án a forgalom szintén szünetelt, de ismét meg­nyílt. Debreczen-Királyháza közt 27-dikén csakis a 113. és 116. sz., 28-án pedig a 113. sz. vegyes vonat Mihályfalváig, a 114. sz. vegyes vonat ellenben már Debreczenből közlekedett. — Ma, 29-én a debre­­czen-királyházai vonal szabad. A többi vonalrésze­ken akadály nincs. — A tiszavidéki vasút Szajol-Kassa közti vonalrészén hófúvások következ­tében beállt forgalmi zavar Szajoltól P.-Ladányig, továbbá P.-Ladánytól Nyíregyházáig és Miskolcztól Kassáig már megszüntettetek, és a vonatok közleke­dése jan. 28-án este Nagyváradig, jan. 29-én délután Czeglédtől Nyíregyházáig, valamint Miskolcztól Kassáig lehetővé vált. A nyíregyház-miskolczi vonal­rész még járhatlan. — As­z.-f­ehér­vár-szombat­helyi vonalrészen beszüntetve volt forgalom holnap azaz f. hó 30-án reggel ismét megnyittatik. (Deák halála napján)a Pozsonyv.Lapok a következő költeményt közlik Klauzál Gábor­tól, Deák Ferencz egykori minisztertársának fiától: Nyugszol! — kebledet nem tépi vész viharra, Álmodat már többé semmi sem zavarja. — Nem lesz ébredésed ! — A halál hidegen érintett kezével És veled reményünk, — támaszunk véve el, Nem ismert kegyelmet. Felhők tornyosulnak. — Fenyegetve e hon ! Véres küzdelem foly túl a határokon, Jogtalanság harcza. Létünk áll a koczkán ! s nem tudjuk, mit kezdjünk, Érezzük hiányod’ — nincsen már vezérünk, Ki tanácsot adna. Nem ! — oh élsz te még f­él óriás szellemed ! — A halál mulandót ronthatott csak benned : A lelked isteni ! Balsors, háború, vagy bármily szörnyű végzet, Létünkért bennünket ha küzdeni késztet, — Meg fog az menteni 11 — (H y m e n.) Szabadkán múlt héten volt a Né­meth Mátyás ügyvéd és Törley Ilon k. a. esküvője.— Csintalan Erzsike kisasszonyt, a ludányi tiszttartó kedves leányát, eljegyezte Péter László Nyíregyhá­záról. (»Az oroszok hazánk történetében«) czimű mű újabb példánya beküldetvén hozzánk, ab­ból látjuk, hogy a kiállítás igen díszes s igy csak egyes, valószínűleg az első példányokban a nyomás olvashatatlan. Ily példány került a múltkor kezünkbe s erre vonatkozott irodalmi rovatunk megrovó meg­jegyzése, mely igy tárgytalanná lett. (S.-A.-Ú j h e l y r e 1) Hornyai Ferencz a hon­­véd-menházra 10 frtot, a Deák emlékre pedig 2 frtot küldött hozzánk, melyet ezennel nyugtázunk. (Az erdélyi származású egyetemi polgárok­ felszólittatnak, miszerint az »Erdélyi kör« végleges megalakulása, ellenkező esetben az eddig begyűlt pénzösszeg hova fordítása ügyében tar­tandó értekezletre­­. évi február hó 1-én pénteken este 7 órakor a Biringer-féle (Szabadi) kávéházban, minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. — Győrfy Lajos, Gerich Gyula, Dózsa Endre, Felszeghy Ferencz. (A kun­félegyházai tanítóképezdé­­b­e­n) a roncsoló toroklob miatt eddig szünetelt elő­adások folyó évi február hó 8-án megkezdetnek. (Halálozás.) Neumann Armin köztisz­teletben álló fővárosi magánzó élte 78-ik évében teg­nap reggel meghalt. (W­inter), a Bécsből Amerikába szökött ba­zártulajdonos, tegnap »érkeztetett« meg Bécsbe, illő rendőri kiséret mellett. A Farsang. Az »Országos nőképző-egylet« zártkörű tánczvigalmára, mely február 14-kén az Európában fog megtartatni, nagyban folynak az elő­készületek. E mulatság egyike leend az idei farsang legdíszesebb báljainak. A török sebesültek javára. — A »P. Napló* újabb gyűjtése. — Beidig begyül! ....................................... 22.407 frt 47 kr, s a kimutatott arany s ezüst pénz. Dr. Végh Arthur...................................... 10 » — » A Szamos gyűjtése................................. 26 » 70 » Elkeseredett hazafi.................................. 1» — » Fóliák Busman...................................... 2» — » s egy kis román pénz, Szabadkáról ..... ................... 9», — » Jászapáti 19-diki tánczestély..................... 23 » — » Összesen : 22.479 frt 17 kr, s a kimutatott arany és ezüst pénz. *

Next