Pesti Napló, 1878. február (29. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-01 / 30. szám

hanem minden államnak tapasztalata bizonyítja. Különben, nehogy félreértessem, meg kívánom je­gyezni, hogy én ott, hol a gyáripar természetszerűleg fejlődhetik, tehát hazánknak némely részeiben, és oly gyáriparfejlődést, mely­ek­ a természeti factorok­­kal, a magam részéről is óhajtok. De már most azt kérdezem, ha önök külön vámterületet alakítván, szabadkereskedelmi irányt követnek. (Paczolay Já­nos közbeszól : Nem azt!) Engedelmet kérek, azt hangoztatja önöknek egy része, megengedem, hogy Paczolay János képvi­selő úr nem ezt kívánja. (Derültség a középen.­ Is­métlem, ha önök külön vámterületet alakítván, sza­bad kereskedelmi irányt követnek: vájjon ez a ter­mészetszerű iparfejlődés könnyebb lesz-e az összes világ iparával szemben, mint amilyen most az osz­trák iparral szemben ? Azt hiszem, hogy ez is oly dolog, a­mit bebizonyítani nehéz.« A mi a retorsiót illeti, a nyerstermények­re vetett retorsiónak lehetőségét nem tagadja; de a jelen tarifának tételeit olyanoknak, melyek retorsiót Németország részéről provocálnának, nem tarthatja »Hogy az osztrák védvámos irányzatnak, — igy folytatja — ma Ausztriában van hatalma, ezt annyira tudjuk mindnyájan, hogy erről szólni is fe­lesleges. De hiszen Apponyi Albert gr. t. képviselő úr számokkal mutatta ki, hogy magának az osztrák népességnek és területnek mily csekély része az, a­mely ezen védvámos irányzatot akarja, és a­melynek ez érdekében van. No már kérem, én mégis azt hi­szem, és ha nem mutatnék is reá az ez irányban ott már­is némileg megindult mozgalmakra, mégis min­den vakmerő számítás nélkül lehet azt állítani, hogy miután a szerződések meg nem kötése ott is nem a nagy többségnek, hanem csak kisebb résznek érdeke: ez a kisebbség azt a nagy többséget kapcsolatban velünk nem gátolhatja meg majd abban, hogy keres­kedelmi szerződések létrejöjjenek. Hozzá teszek még egyet — mert az igaz, hogy ez ép úgy feltevés, mint az ellenkező — hozzá teszek még egyet és ez az, hogy a tarifa beterjesztése óta érintkezett a monarchia közös külügyi hivatala, a­mely pedig, mint méltóztatnak tudni, nem érintkez­­hetik máskép, mint a két kormány hozzájárulásá­val, úgy Német-, mint Olaszországgal tarifa­szerző­dések iránti alkudozások megkezdése czéljából, és Olaszországgal a jövő hó elején és Németországgal eshetőleg a jövő hónapban mind a két, tehát az osz­trák kormány hozzájárulásával is kezdetüket veszik az ez iránti tárgyalások. Mindez nem arra mutat, hogy az osztrák kormány el lenne határozva más nemzetekkel kereskedelmi, illetőleg tarifaszerződést nem kötni.« (Halljuk!) Tüzetesen foglalkozik ezután Apponyi gr. beszédével s igy szól: »Én, t. hát, tökéletesen elhiszem a képvi­selő úrnak, amit mondott, hogy az ő szándéka és tö­rekvése — hisz hivatkozott politikai elődeire is — nem lehet más, mint a monarchia két államának népei közt a benső a jó, a szoros viszonyt fenntar­tani és megerősíteni; de engedjen meg, ha ez a ezér, oly módon lehet-e azt elérni, ha azért, hogy valamely tarifa el ne fogadtassék, egyfelől azt mondjuk Ma­gyarország népének: »ne fogadd ezt el, a te érde­keidet a kormány feláldozza az osztrák érdekek­nek,­­s másfelől azon esetre, ha ez nem volna elég megbuktatni a törvényjavaslatot, mert szerző­désről van a szó, melyet nem elég itt elfogadni s szö­vetségül hívjuk a monarchia másik állama népeinek kedélye felizgatását is, hogy ott legyen lehetetlen az elfogadás ? (Mozgás a baloldalon és a szélső­bal felől !) Ezen eljárást azok részéről, kik a dualistikus rendszert megbontani akarják, nagyon parlamentinek nem, de logikainak találom ; ámde azok részéről, a kik akarják, — és hiszem, hogy akarja a képr­ér, S hogy a monarchia két állama közt benső viszony legyen, hogy annak népei egymás iránt jó indulattal viseltessenek, én azt gondolom, más út volna követendő, s ez az út nem lehet más, mint azt mondani őszintén egyenesen egyfelől, hogy : igen, ezen tételekben te áldozatot hozasz a másik fél érde­kében, de az egyezmény létrejöttének előnyei fölérik ezen áldozatot; a másiknak pedig, hogy : »igen, itt te hozasz áldozatot, de rád nézve is« — és itt emlé­keztetem a képviselő urat saját szavaira, hogy meny­nyire érdeke az ausztriai iparnak az, hogy a magyar piaczot megtarthassa — mondom »rád nézve is ér­demes, hogy ezen egyezményhez te is hozzájárulj.« Más után a népek érzelmeire való appellálással nemcsak itt, de oda­át is ellenséges indulatot, rosz viszonyt előidézni igen, de nyugodt, békés együttmű­ködést biztosítani teljes lehetetlen. (Élénk helyeslés a középen.) Nehogy félreértsen a t. képviselő úr, kell, hogy még szóljak a recompensatiókról, különben minthogy épen ezen tételnél a két nemzet és nép érdekéről be­széltem, csakugyan azt hihetnék, hogy alapja volt Apponyi gr. beszéde, különben legnyomatékosabb részének, melyben azt mondotta, hogy pénzügyi vám nem lehet recompensationalis objectum iparvámokért. Ebben a képviselő úrnak tökéletesen igaza van, csak­hogy senki a kormány tagjai közül soha nem állítot­ta, hogy a kávé vagy petroleum-vám recompensatio lenne az iparvámokért. (Közbeszólás balfelől: De igen!) Tessék megmutatni, hol és mikor. Hanem mondatott igen is, hogy a pénzügyi vámok alá eső tárgyak egy része, jelesen megnevezem a legtőbbet, a kávét, azáltal, hogy ezen czikkekn­ek jövedelméből a vámnál egy bizonyos százalékot kapunk, holott mi belőlük kevesebbet fogyasztunk, egy részleges — azt is elismerem, hogy csakis részleges, a teljestől mesz­­sze álló — recompensatiót képez az indirect adóknál való károsodásért. Tehát az indirect adóknál való károsodásért voltak a finánczvámok egy része recompensatióul felhozva. Ami különben ezen vámokat illeti és különö­sen a petroleum vámot, mely mint recompensatió soha, hanem mint financziális szempontból egy igen fontos és lehető vám volt odaállítva, megvallom: itt az én álláspontom a következő volt, de nem recom­­pensationális szempontból: én részemről azt hittem és azt hiszem, hogyha az egyezség máskép nem le­het, Magyarországnak meg kell hoznia azon áldoza­tot, melynek nagyságáról már mások beszéltek, hogy megszavazza kiválóan az osztrák ipar érdekében a textil szövetekre —­s különösen, mert főkép erről van szó, a gyapjú szövetekre — a nagyobb vámtételt, de viszont Magyarországnak szüksége lévén a vá­mokból jövedelemre, jogosítva van azt mondani: én hozok neked áldozatot ezért, de megkövetelhetem, hogy ha magadért nem tennéd is meg, ámbár a te financziáidra is ráfér,s kedvemért fogadd el a financz­­vámokat, melyek természetüknél fogva legtöbbet jö­vedelmeznek, s melyekből mi a magyar kincstár jö­vedelmének szaporulatát várjuk. De nemcsak ezen, hanem minden vámtételben van connexio, ha két fél egymással szerződik, mert természetes, hogy egyiknek is, a másiknak is engednie kell, máskép kiegyezés nincs, de recompen­satiót, — mint ismétlem — keresni a financzvámok­­ban soha sem akartunk. A recompensatió abban fek­szik, hogy a szakítás elmellőztetvén, a közös vám- és kereskedelmi terület fenntartatik. T. képviselőház! Mielőtt beszédem végéhez jön­nék, még egy dolgot kell érintenem. (Halljuk!) Minden irányban mindenfelől felidéztetik Deák Ferencz nagy szelleme. Azt mondják: mit tett ő 1861-ben, mit tett ő 1867-ben, s azt mondják: mit tenne ma. Én uraim részemről már egy ízben nyilvá­nítottam, hogy nem tartom épen nagyon bizonyító erővel bírónak, ha egy, a mai viszonyok közt, fájda­lom, nézetét már elő nem adható férfiúnak más viszo­nyok közt mondott beszédére hivatkozunk, s mert ezt tartom, azért tartózkodom én attól, hogy Deák Fe­­rencznek beszédeire, nyilatkozataira hivatkozzam. De hogy az önök hivatkozásai nem állanak, hogy nem alkalmazhatók a mai viszonyokra, az iránt pár szót mégis kell szólanom. (Halljuk!) Mi volt az eset 1861-ben? Akkor Magyaror­szágnak kilátásba helyeztetett, hogy ha törvényho­zási intézkedés lehetősége nélkül előre elismeri, hogy bizonyos igen sarkalatos törvényei nem törvé­nyek, hogy azokra nem hivatkozhatik, azokról már előzetesen lemond, akkor alkotmányosságának egy részét visszanyeri. Ekkor igen helyesen azt mondta Deák Ferencz és azt mondta utána a nemzet, hogy inkább, mint én nemcsak azon törvényekről lemond­jak, de lemondjak magáról az alkotmányos alapról is, amelyen ezred­év óta a nemzet áll, tűrök még to­vább, mert a türelem meg fogja hozni a gyümölcsöt. De míg ezt tette és ezt mondta Deák Ferencz és utána a nemzet, emlékeztetem a t. ház tagjait, hogy hányszor utasította vissza a tant, mely arra vezet, hogy a törvényhozás rendes útján is ne lehetne a törvényhozás rendes útján hozott törvényeket mó­dosítani. Az 1861-iki helyzetet, midőn az országnak nem volt törvényhozása, habár volt képviselő- és főren­diháza, az 1861-ki helyzetet, midőn törvényen kívül kellett volna a nemzetnek intézkednie, a maival, mi­dőn rendszeres törvényhozása van a nemzetnek, ösz­­szehasonlítani egyáltalában nem lehet. És menjünk tovább. Épen a speciális kérdésre nézve mit tett 1867-ben Deák Ferencz és utána a nemzet, és mit teszünk mi? Deák Ferencz 1867-ben fenntartotta a nemzet jogát arra,hogy esetleg közgaz­dászai ügyeit önállóan a külön önálló vámterület út­ján is rendezheti; de mert az általa inaugurált poli­tikára nézve és az ország érdekeire nézve helyesebb­nek tartotta ugyancsak ő és társai és utána a nem­zet , megkötötték tíz évre a vám- és kereskedelmi szövetséget. És mit teszünk mi ? Lemondunk-e a kü­lön vámterület jogáról ? Nem. Az 1867-diki XII. törvénynek ezen ren­delkezését, melyre én is nagy súlyt fektetek, még csak egy ujjal, egy gondolattal sem érintjük, hanem teszszük ugyanazt, a­mit akkor tettünk, hogy épség­ben fenntartatván e jog, hogy szükség esetében hasz­nálni lehessen, igyekszünk a közös vámterületet, il­letőleg a vám- és kereskedelmi szövetséget újabb tíz évre megkötni. Ezen ténynyel szemben tehát hivat­kozni Deák Ferenczre: erre azt hiszem, ténykedése és egész politikai pályája nem jogosít föl senkit. És ha máskép is sokkal inkább nem sajnálnám — mert én is egyetértek Simonyi Lajos képviselőtársammal, hogy soha sem éreztük jobban hiányát, mint ma — már azért is sajnálnom kell, hogy nincs itt, mert jót állok róla, ha meg­volna a lehetőség, hogy itt e he­lyen az ő köztiszteletű alakjával felemelkednék, igen sokan, kik rá hivatkoznak, úgy járnának, mint az iskolásgyermek, ki mielőtt a tanító bejön, producálja a tanítót, és midőn a tanító megjelenik, a pad alá bú­jik.« (Élénk derültség a középen. Mozgás a balon.) Beszéde további folyamában kijelenti, hogy a provisoriumra vonatkozó tervet határozottan ellenzi. A függőben levő kérdések elintézését kívánja az eu­rópai viszonyokra való tekintettel. Ha e kérdések csekély időre elodáztatnának, a monarchia két állama között tényleg létező, de a provisorium által beta­kart űrt a külhatalmak, melyeknek ez érdekükben áll, tágítani igyekeznének. E provisorium e mellett a kedélyek megnyugvását sem idézné elő, hanem megörökítené a pártizgalmakat. Beszédét így végzi: »Simonyi Lajos b. képv. ur figyelmeztetett bennünket, hogy azoknak nevei, a­kik rá fognak arra szavazni, meg fog a jegyzők által örökíttetni és az ország ismerni fogja azokat. Én nem tudom, a t. képviselő úr mily indokból mondta azt, de én azt hiszem, hogy valamint a ház minden tagja, rajtam elkezdve, visszautasítaná azt, hogy ha itt a szavazat megadására hatalmi befolyás által akarná valaki kényszeríteni, úgy hasonlag nem helyes azzal, hogy valakinek neve fel fog jegyeztetni és publikál­tatni, mintegy fenyegetni. (Élénk helyeslés a közé­pen.) Én részemről, bármint üssön is ki a szavazás, magamra nézve elégtétellel fogok bírni. Ha elfogad­­tatik a javaslat és elfogadtatnak társai, meg lesz lelkemben azon elégtételem, hogy bánthatnak, rágal­mazhatnak, fenyegethetnek, szidhatnak,meglehet, nem nagyon hosszú, de súlyos politikai pályámon szer­zett kincsemet, népszerűségemet elvehetik. (Egy hang a szélső balról: Már ennek úgy is vége van !) — an­nál jobb a képviselő urakra nézve, ha vége van — mondom, szerzett kincsemet, népszerűségemet elvehe­tik, de meglesz azon elégtételem, hogy mindezek daczára téliesítettem azt, mi hazám iránti kötelessé­gem volt. (Élénk helyeslés a középen. Ellenmondás balfelől.) — igenis kötelességemet, saját meggyőződé­sem szerint, — és megmentettem hazámat a külön­ben bekövetkezhető közgazdasági krízistől. Ha nem fogadtatnak el a javaslatok, akkor is meglesz elég­tételem, de az sajnos, az fájdalmas lesz. Nem azért, hogy nem fogok itt ülni. (Mozgás balfelől) higyyék el a képviselő urak, hogy nagy kötelességérzet kell arra, hogy valaki, ki nem kénytelen vele, oly bánás­mód mellett itt maradjon. (Élénk tetszés, éljenzés és taps a középen.) Meglesz azon általam, mondom, nem kívánt, azon sajnos elégtételem, hogy igen rövid idő múlva mindaz, amit ez irányban tettem, a javas­latok el nem fogadása folytán beálló bajok által oly fényesen igazolva lesz, hogy nem lesz senki, ki szót merjen azok ellen emelni. Ajánlom a javaslatok elfo­gadását.« (Hosszas éljenzés és taps a középen.) Ezzel, mint esti lapunkban említettük, a javas­latok tárgyalása felfüggesztetvén, az erdőügyi bizott­ságra adattak be a szavazati jegyek, és a miniszter­­elnök felelt Schwarcz Gyula interpellátiójára, az államtörvényszék felállítása ügyében. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Én ezen interpellation, mely elismerem, igen fontos ügyekben intéz hozzám kérdést, csak annyit válaszol­hatok, hogy a kormány is érzi ezen kérdésekre nézve a törvényhozási intézkedés szükségét, de viszont oly fontosak ezen tárgyak, és annyira megfon­­tolandók úgy jogi, mint administratív szempon­tokból , úgy az egyéni jog, mint az államér­dek szempontjából, hogy azt, hogy most legköze­lebb, midőn más igen nagy fontosságú kérdések a kormány összes idejét igénybe veszik, törvényjavas­latot terjesztenek be, nem ígérhetem; de igenis, ismé­telve nyilváníthatom, hogy erre igenis szükség van, és a­mint kellő nyugalmas idő lesz, magam is szük­ségesnek tartom, hogy a törvényhozás eziránt intéz­kedjék. (Helyeslések.) Schwarcz Gyula constatálja, hogy most elérte azon czélt, melyet korábbi interpellációival nem tu­dott elérni, t. i. ünnepélyes nyilatkozatot nyert a mi­niszterelnöktől. Tudomásul veszi a választ. A ház a választ tudomásul veszi. Madarász József a következő interpellációt nyújtja be: Kérdés a közlekedési miniszterhez : Folyó hó 23-án tett kérdéseimmel összefüggő­leg kérdem meg a következőket: 1. Hajlandó-e a min­­or hivatalosan tudomást szerezni a felől, való-e az, hogy a kolozsvári főanyag­szertári főnök, bizonyos Goldstein, csalással vádol­­tatván, másfél év óta bűnügyi vizsgálat alatt van, mégis folytonosan hozza félévenkint 1000­ért fizeté­sét, — és helyette nem az ott volt alkalmas magyar hivatalnok, de a brassói segédanyagvezető, bizonyos Giesztl alkalmaztatott, aki szintén, mint Goldstein, sem nem tudván, sem nem értvén magyarul, a kellő bevásárlások, mint jegyzőkönyvek feltevésénél he­lyette is alantas állású magyar hivatalnokoknak kell működni, 2- szor. Hajlandó-e a miniszter úr szigorú vizs­gálat által tudomást szerezni a felől,­­már csak a keleti vasút volt igazgatója érdemeinek kellő mél­­tányolása tekintetéből is) melyek meg e vasútnál a felhozottakon kívül — azon főbb hivatalok, a me­lyeken magyarul vagy keveset, — vagy semmit sem tudó egyének alkalmaztattak; mi volt előbbi foglal­kozásuk és minő szakképzettségük volt a főbb hiva­talokba alkalmazottaknak — a volt igazgatót is bele­értve ? És hajlandó-e a miniszter úr a netalán el­­bocsátandók és azok miként leendő kielégítése iránt felvilágosítást adni ? És végre 3- szor. Miután a keleti vasútnál a­miatt, hogy Kolozsvártt és Brassóban is külön voltak forgalmi irodák és külön továbbítási hivatalok s e hivataloknak egyesítése által nevezetes megtakarítás eszközölhető; — hajlandó-e a miniszter úr megvizsgálni, hogy ezek egyesítése a forgalom hátránya nélkül eszközölhető; s ez esetben a két igen költséges hivatalt egyesít­vén, azok helyett Kolozsvártt állítson fel forgalmi üzletvezetőséget. Madarász József, orsz. képviselő. Ürm­ényi Miksának ezután következett inter­­pellációját már közöltük esti lapunkban. Ülés vége 2 órakor. Az angol parlamentből. jan. 31. Hétfőn este nagy viták folytak a keleti kér­désről a lordok és a commonok házában is; távira­taink kimerítették e viták lényeges pontjait. De a Times kimerítő tudósításából ki kell emelnünk az ülés azon mozzanatait,melyek a parlament hangulatát jellemzik és arról tanúskodnak, hogy Anglia képvi­selőinek nagy többsége egész más hangon szól, mint aminőt Angolországból egy pár hónap óta hallanunk kellett. Íme a vita legkiválóbb pontjai: A felsőházban lord Stratheden and Campbell (ismert indítványát indokolva) így szól a békefeltételekről : A hűbér fejedelemségek, melyek fellázadtak suzerainjük ellen,, megjutalmaztatnak azon hatalom által, mely mindig ostora volt a forradalom­nak és rendőre Európának. A feltételek mind jö­vendő veszélyek miatti aggodalmakat okoznak. — Mondják, hogy Orszország csak ideiglenesen akarja Konstantinápolyt occupálni. Ki garantíroz ezért ? Oroszország barátai ez országban, mielőtt be­bizonyíthatják, hogy meg kell engedni Oroszország­nak, miszerint tetszése szerint diktálja a békét, mu­tassák ki, hogy Oroszország politikája Katalin c­árnő óta nagyon megváltozott. De ezt nem tudják bebizonyítani, mert minden arra mutat, hogy az akkori és a mai orosz politika egy és ugyanaz. A makacsság, melylyel állíttatott, hogy azok, kik aktívabb politikát követelnek, a hábo­rút akarják,­­ már a hazudozás jellegét öltötte. Lord Dorchester: Oroszország 300 év óta az aggressio, a zsarnokság, az árulás politikáját követte. A kétszínűség, mely az orosz diplomatiát jellemzi, nem szorult commentárra. Határozott né­zete, hogy Angolországban a liberálisok nagy tömege a Bosporus partjain független országot akar. Lord Fevers­ham: Hóbortos politika volt lemondani az 1856-iki szerződés azon czikkéről, mely Európának a krími háború eredményeit biztosítja. Gondosan kell ügyelnünk arra, ha Oroszország te­rületet kér a hadikárpótlás fejében, melyet Törökor­szág nem bír megfizetni. Fontos, hogy az autonóm Bolgárország ne terjedjen túl a Balkánon. Angolor­szág bizonyára meg fog hozni minden áldozatot, hogy megóvja Angolország integritását és Európa függet­lenségét, szabadságait. (Cheer.) Granville és lord Derby rövid beszédeinek lé­nyegét a táviratok kimerítően ismertették. Az alsóház költségvetési bizottsággá alakult át és tárgyalta a külön hitelt. A vita folyamában Northcote hosszú beszé­det mondott, de mindvégig rendkívüli hatással és nagy szónoki hévvel szólt. Mikor felsorolta a Suvaloff által közölt feltételeket, az ellenzék d­eezekkel fogadta, hogy Bolgárország, Bosznia és Herczegovina auto­nómiát kapnak, de elhallgatott, mikor a pénzben vagy területben adandó hadikárpótlás és a Darda­nellákra került a sor. A miniszter kifejtette, hogy e feltételek mily határozatlan jellegűek, hogy Bolgárország akár az Aegei tengerig terjedhet, ha nemzetiségi szempontból szabják meg határát, hogy Bolgárország fejedelmét az orosz czár választaná. (Ennek hallatára nevetés hangzott fel; kérdezték később a minisztertől, kitől hallotta ezt, de ő megtagadta a választ a kérdésre); felhozta, hogy a hadi kárpótlás fizetése mily bo­nyolódott kérdés, hogy ehhez tán egész Európá­nak is hozzá kell szólnia, mert Oroszország es­hetőleg a Saloniki kikötőt is kérheti hadikárpótlás fejében; szóval, hogy a feltételek sok kérdést invol­válnak, melyekhez Európának hozzá kell szólnia. Cheerekkel fogadták a szóló azon kijelentését, hogy e tekintetben az o­s­z­t­r­á­k-m­agyar kabinet teljesen egyetért a londonival. Törökország — úgy­mond Northcote — oly vitézséget tanúsított, melyet csodálnunk kell, bármit tartsunk is a véleményről, melyet saját hatalmáról táplált. (Cheer.) Megküzdött egy igen félelmetes el­lenséggel és ha legyőzetett is, nem mondhatni, hogy katonai tekintetben meg volna alázva. Vereségük eredménye az, hogy nagy változás­nak kell a keleten történnie, de őket nem szabad többé ösztökélni és feláldozni európai érdekek ked­véért. (Cheer.) Eleget szenvedtek, kegyetlenség volna azt kívánni, hogy még többet szenvedjenek oly érde­kek miatt, melyek már inkább európai érdekek, mint az övéik. A fegyverszüneti alkudozásokról így nyilatkozik Northcote: »Decz. 29-én, mikor Oroszország kijelentette, hogy hajlandó fegyverszüneti alkudozásokat kez­deni, az orosz haderők a Balkántól északra állottak. Plevna elesett ugyan, de Sofiát még nem vették be; sok török katonaság volt még; komoly hadművelete­ket kellett még keresztül vinni; a várnégyszög érin­tetlen volt; Drinápoly védelme kilátásban volt; szó­val az oroszok helyzete egész más volt, mint amilyen ma. Azóta folyvást alkudoztak, hogy a késedel­mek véletlenül történtek-e vagy szán­dékosak voltak. (Halljuk! halljuk! hogy a felté­teleket okvetlen külön futárral kellett-e küldeni, mert tán a feltételek természete nagyon rendkívüli és kivé­tel, amit a ma már ismert közlés bizonyítani is látszik (cheer); — vagy hogy tán csak azért történt-e a ké­sedelem, hogy a hadseregek előnyomulhas-s­a­n­a­k (cheer), ez oly kérdés, melyet nem akarok feszegetni. Én csak azon tényre utalok, hogy a kése­delem folytán az oroszok helyzete azon pontokkal szemben, melyeknél már brit érdekek vannak érint­ve, lényegesen megváltozott. Nem maradhattunk ag­godalom nélkül, midőn láttuk az oroszok sebes elő­nyomulását Konstantinápoly és a Dardanellák felé . Igen érdekes még az is, midőn Northcote is­merteti a Gallipoli miatt London és Szt-Pétervár közt folyt sürgönyváltást. Layard, közölvén a békefeltételeket, azt mond­ja, hogy a Dardanellák kérdése a feltételek szerint, a congressus és a czár közt fog szabályoz­­tatni; a­mint az angol cabinet ezt megtudta, rögtön visszaparancsolta a hajóhadat a Dardanellákból. Másnap kitűnt, hogy tévedés forog fenn, mert a Dardanellák kérdése nem a congressus és a czár, hanem a szultán és a czár közt intéztetik el; ezt Northcote oly veszélynek nyilvá­nítja, melytől óvakodni kell. A hajóhad visszaparancsolása azért is történt, mert az angol kabinet azt hitte, hogy miután a porta már elfogadta a feltételeket, már nem kell tartani az oroszok Konstantinápoly felé nyomulásától. De az oroszok ma sem álltak meg. Beszédének eszmemenete abban culminál, hogy mindezen körülmények folytán Angolországnak résen kell állnia és megmutatnia erejét. Nagy hatást keltett a miniszter, midőn hatal­mas ékesszólással kelt ki azok ellen, akik Angolor­szágot gyengének tüntetik fel és azt mondják, hogy Angolország gyenge a háborúra, mert önmagában meghasonlott. A nagyhatású, fényes beszéd után az ellenzéki szónokok hosszú sora beszélt: Hartington, Bright, Gladstone, Forster, Trevelyan, Laing, Harcourt, de Northcote érveinek szoros lánczolatát szétszakítani egy sem próbálta, csak gondolkozási időt kértek a parlament részére. A kormánypárt részéről Montagu azon ag­godalmát fejezte ki, hogy Bolgárország egy második Szerbia lesz, sőt roszabb e prototypnél, melynek békességéért Angolország koc­kára vetette a becsü­let szavát; fél, hogy Bolgárország függetlenítése csak arra való, hogy Oroszországnak nyitva legyen az út Konstantinápolyba; nem bízik a kormány­ban, mely ennyire engedte futni a dol­gokat. Bromley-D­avenport azt mondá, hogy az országban nagy izgatottság lesz, ha a kormány enged Oroszországnak. (Cheer.) Becke­t-D­e­n­i­s­o­n tiltakozott a »mobocratia« ellen és ezt felelé Harcourt egy támadására. Sze­retném tudni, hogy a képviselő úr mely pontnál ajánlana interventiót. Ha a Suez-csatorna támadtat­­nék meg, alkalmasint azt mondaná: védjük meg a Nílus forrásait! (Nevetés.) mert az ő hazafisága már a fagypontra jutott és minden erőlködése csak arra van irányozva, hogy akadályokat gördítsen a kor­mány útjába és csökkentse ennek hitelét Európa ta­nácsában. (Cheer.) Végül közöljük azon sürgönyt, mely jan. 23-án Hornby tengernagyhoz intéztetett Gallipoli meg­szállása tárgyában és mely igy hangzik : Távirat, mely Hornby tengernagy­nak küldetett 1878. jan. 23. Igen bizalmas. »Vitorlázzék azonnal a Dardanellákba és hajó­hadával menjen Konstantinápolyba. Tartózkodni fog a részvételtől az orosz-török háborúban, de tartsa nyitva a Dardanellák útját és ha Konstantinápolyban zavargás ütne ki, oltalmazza a brit alattvalók életét és vagyonát. Saját belátása szerint küldjön annyi hajót, a­mennyi szükséges, hogy a Dardanellákat nyitva tart­sa, de Konstantinápolyon ne menjen túl. Tegyen jelentést indulásáról és maradjon ösz­­szeköttetésben a Besika öböllel a lehetséges további parancsok miatt, de ha nincs más parancs, ne várjon. Rendeltetését tartsa feltétlenül titokban.« A vita folytatása tudvalevőleg ma estére ha­­lasztatott. Különfélék. — jan. 31. (Ő Felsége a királyné) febr. 20-ka körül fogja elhagyni vadászati helyét, Cottesbrookcastlet, s visszajővén rövid ideig Bécsben fog tartózkodni, hol, mint halljuk, néhány udvari estély rendeztetik. A királyné ezután még a farsang folyama alatt térne vissza Gödöllőre s egy udvari estély nálunk is tartat­nék. A kis Valéria főhgnő még mindig Gödöllőn van s még egy ideig ott marad. (Tisza miniszterelnök) ma este Bécs­­be utazik. (Perczel miniszter) a hófúvások által megakadt vasúti közlekedés következtében kénytelen volt több napig N.­Kanizsán időzni s csak ma jöhe­tett vissza a vidékről, a­hová néhány nap előtt teme­tésre ment. (A húsz ti kerületben) Móricz Károly választatott meg orsz. képviselőnek a leköszönt Po­gány O. helyére. Móricz K. szabadelvűpárti, de e választás inkább személyi jellegű, mert Móricz Károly oly népszerű férfiú, hogy megválasztották volna, bármely párthoz tartozzék. (Egy bírálati füzet) jelent meg Tóth Kálmán összes költeményei fölött. A 24 lapra ter­jedő füzetet Szülik József irta s a »Baja« czimü lap szerkesztője, dr. Margalits adta ki, ki a bí­rálatot lapjában is közlötte. A bírálat mindenesetre hézagos, mert a költőt csak családi és hazafias mű­veiben elemezi és méltányolja; mint szerelmi költő­ről majd­nem egészen hallgat, pedig a bírált költő tán épen e nemben aratta legszebb sikereit. Nem lehet azonban­ tagadnunk, hogy Szülik egyes költe­mények felől helyes érzékkel s jó tapintatu közvet­lenséggel is nyilatkozik s midőn bonczol és elemez, ezt a fölvett költemény teljes behatása alatt s értéké­nek részletezett föltüntetésével teszi; szépen magya­ráz s lelkesedni, fölmelegedni is tud. Sajnos, hogy a bí­ráló bizonyos, nagyon is egyházias hatás alatt i­ s ez a szempont tulságokra ragadja; igy például megrója a költőt azért, mert »Damjanichné arczképe előtt« czimü költeményében azt írja, hogy »a biblia szent alakja, kibe szivén hét tőrt döftek, nem szenvedett annyit, mint ő, nem szenvedett az sem többet.« Ez épen vallásos érzületre mutat a költőnél és semmi kegyeletes érzületet nem sért. Az eféléket annál in­kább mellőzhette volna a bíráló füzet, mert Szülik ur maga is elismeri, hogy Tóth Kálmán erkölcs­szerető és hitgazdag költő. Ha Szülik ur eféle szem­pontjaitól megszabadul, látható olvasottsága s beható felfogása által még jó bíráló lehet, különben nem. Egyébiránt a megbírált költőről véleményét így össz­pontosítja : »Nem én vagyok az első, ki azt mondom Tóth Kálmánról, hogy nálánál vannak nagyobb, ma­gasabb röptű, különösen pedig művészibb költőink; de a kinél az őszinte, gyöngéd bensőség, meleg érzés és, közvetlenség meghatóbb volna— ilyen nincs több. Ez pedig sokat mond egy költőről, kinek első dolga a szívre hatás.« A kis füzet mindenesetre ajánlható. (Beöthy Zsolt), mint előlegesen említet­tük, ma tartotta első előadását az egyetemen. Tár­gya : »A magyar regény története«, mely a jelen félévben Jósika fellépéséig (1836) terjed. A fiatal író s tanár a magyar regény keletkezése s fejlődésé­nek rövid vázlatával vezette be érdekes tárgyát. Az előadáson egyetemi hallgatóin kívül több szó is meg­jelent. (A postaigazgatóság) Budapesten a kö­vetkezőket teszi közzé : A tiszavidéki vasút czegléd­­püspökladány-debreczen-szerencs-miskolcz-kassai vo­nalán, úgyszintén a déli vasút barcs-nagykanizsa­­bécsi, nagykanizsa-pragerhofi, továbbá a magyar nyugati grácz-szombathely-székesfehérvári és kis­­czell-győri vonalain, végre a győr-soproni és az uj­­szőny-bécsi vonalokon a vasúti vonatok már rendesen közlekednek, minélfogva ezen vonalakra kocsipostai küldemények ismét felvehetők. Ellenben Budapest- Székesfehérvár-Nagykanizsa és Székesfehérvár-Uj­­szőny közt a vasúti közlekedés megnyitásának ideje bizonytalan, miért is a levélposta ezen két vonalrész mentében fekvő postahelyekre (Nagykanizsa, Ujszőny kivételével) esetleg holnap reggel is kocsin fog to­­vábbu­tazni; a déli és nyugati vasutak összes egyéb vonalaira szóló levél- és kocsipostai küldemények pe­dig egyelőre még Bécsen át irányítandók. Tudatom egyszersmind, hogy az árvíz Harta és Solt között kiöntött; ennélfogva szükséges, hogy nemcsak a Du­­napatajra, hanem a Kis-Hartára szóló levél- és ko­csipostai küldemények is kizárólag Kecskemét-Kalo­­csán át irányittassanak. Laczház-Kun-Szent-Miklós- Szabadszállás-Izsák közt egyenes postaösszeköttetés létesíttetvén, a postát nevezett helyekre úgy, mint rendesen kell indítani. Dömsöd kerülő utakon és csónakon Laczházával, Tass, Szalk-Sz.-Márton Kun- Sz.-Miklóssal, végre Apostag, Dunavecse, Solt Sza­badszállással nyer postai összeköttetést. (Mint la­punk zártakor értesülünk, Buda és Székesfe­hérvár között helyre van állítva a vasúti közleke­dés, Fehérvárról ma d. u. megérkezett az első vonat, a holnapi vonatok rendesen indulnak). (A magyar államvasutak­ igazgatósá­ga a következőt teszi közzé: Folyó hó 28-án az eper­­jes-tarnowi vasút m. r. hósivatagok miatt elmaradt a 11. és 12. sz. vonatok közlekedése. Ezen körülmény következtében, a nevezett vonalon folyó hó 28 ikától kezdve az akadályok elhárításáig — mi körülbelül 6 napot vesz igénybe — az összes forgalom megszün­tettetek. A zákány-zágrábi és károlyváros-fiumei vonalon a közlekedés ismét rendes. (A tiszavidéki vasút) szerencs-miskol­­czi szakaszán a hófúvások által előidézett közleke­dési akadályok folyó hó 31-én elháríttattak és úgy ne­vezett pálya valamennyi vonalain ismét szabad a köz­lekedés. (A kiigazított kataszteri munkála­tokról­ a pénzügyminiszter két rendeletét közli a hivatalos lap. Az egyik szabályozza a kiigazított ka­taszteri munkálatok alapján előállott földadó szapo­rodások és törlések könyvelését. A második rendelet kijelenti, hogy a tagosítás alapján mutatkozó adósza­porulatnak vagy apadásnak a múltra való kiegyenlí­tésénél, nem az 1876. évtől visszaszámítandó 5 év, hanem a tettleges adókivetés évétől számítandó 5 év veendő figyelembe, beleszámítva a kivetés évét is, ha a kivetés az év folyama alatt, tehát nem a rendes ki­vetéssel együtt történik. Például, ha az adó kivetése 1878. évben eszközöltetik, annak beszámításával még négy évre 1877-től 1874-ig foganatosítandó a vissza­­hatólagos adó-kiegyenlités. (A kir. műegyetem mérnöki szak­osztályában) odaítélt állami pályadijak. A kir. műegyetem mérnöki és építészi szakosztályának tanártestülete az ut-vasutépitészettan köréből, a tör­vényhozás által pályadijakra megszavazott 300 írt­ból az 1876/7. iskolai évben 100 írt pályadijat­­ tű­zött ki, következő itt csak lényegében közölt pálya­kérdésre : A vierwaldstätti tó melletti Beckenried helységből Schöneck és Ermatten érintésével Seelis­­bergig vasútvonal terveztetik. E vonalrész Becken­­ried-schönecki szakaszára a kiadott rétegterv és a pályakérdésben részletesen meghatározott adatok alapján vasútvonal volt tervezendő.­­ A pályakér­dés megoldásánál röviden a következők kivontattak: 1. Nyomozás. 2. Alépítmény. 3. Felépítmény. 4. Írás­beli dolgozat gyanánt a választott vonal technikai okadatolása, a jellemző táblázatokkal, költségveté­sek és pedig az alépítményi munkákról részletesen, az egyéb munkákról becslés útján.­­ E kiírt pálya­kézdésre 3 dolgozatot nyújtottak be, név szerint Hirschfeld Samu, Szeykora Róbert és Ularik Béla műegyetemi polgárok. A mérnöki szakosztály tanár­­testületének egyhangú határozata szerint mind e három dolgozat alapos készültségről s kitartó szor­galomról tanúskodnak. Szeykora Róbert és Hirsch­feld Samu műegyetemi polgárok dolgozatai azonban a fokozottabb szakképzés igényeinek is kiváló mérv­ben felelnek meg. Mivel pedig Szeykora Róbert dol­gozata Hirschfeldét alaposság tekintetében még fe­lülhaladja, ennélfogva a kitűzött 100 frt pályadíjban a legkitűnőbb dolgozat tervezője, Szeykora Róbert, a kitűnő szaktanulmányról tanúskodó Hirschfeld Samu pedig a múlt évi visszamaradt pályadíjból 50 forint rendkívüli jutalomban részesíttetett. Ularik Béla harmadik pályázót végre alapos és jeles készültsé­géért és szorgalmáért, a dékán által kiszolgáltatandó dicsérő oklevélben részesíteni határozta. Dr. Ger-­­­ó­c­z­y Gyula e. i. dékán, (Seikh Szuleiman), a Magyarországon járt török küldöttségnek elnöke, dr. Erődi Bélának levelet irt, melyben megható szavakban mond köszö­netet hazánk nemeskeblü hölgyeinek azon segélyért, melyet pénzben és lépésben a török sebesültek és menekülteknek küldöttek. E köszönetét ő a mi uj évünk alkalmával intézi honleányainkhoz, egyszer­smind boldogabb uj évet kívánva azon haza leányai­nak, mely oly nemesen viselte magát az elnyomatta­­tott testvérek irányában; boldogabb uj évet kíván, mint a mely a szerencsétlen török népre felviradott. Meghatóan ecseteli azután a szegény nép nyomorát, mely az éhség, hajléktalanság és sok más nélkülö­zésnek van alávetve. A levél czimén, a czimzett nevén kívül, kifogástalan magyar írással e két szó: »Ma­gyar leány« olvasható. (A székely egylet­ bizottmánya szomba­ton febr. 2-án este 8 órakor a Hungária szálloda földszinti 5. sz. termében vacsorával (egy teríték bor­ral 1 frt 50 kr) összekötött társas összejövetelt ren­dez, melyen az egylet tagjai és a székelyek barátjai szívesen láttatnak. (H a t á r o z á s.) Alsó Szalai özvegy Petheő Jánosné szül. Schraud Mária asszony Budapesten meghalt. Béke poraira! (Az árviz Pest megyében.) Földváry alispánhoz a mai nap folyamában következő távira­tok érkeztek: Ercsi, január 31. délelőtt 11 óra 50 percz. E perezben értem vissza Ráczkevéről, tegnap egész nap folytonos jégtörések és kétszeri ponton szétsze­dés és száraz­földön át való húzások után estére oda szállítottam 1000 kenyeret, négy mázsa sót, 12 fák­lyát, 8 katonát pontonnal ott hagytam; utasítsa Szi­lágyit, hogy mihelyt lehet, azokat a dömsödi ország­útra az összeköttetés helyreállítására szállítsa. Ráczkevén két utcza kivételével minden viz alatt, de már 2—3 láb apadás, helyzet jobb, mint 1876-ban , de a folytonos fagyás, magában a városban is az el­öntött helyekkel nehezíti a közlekedést. Ma küldöttem Ráczkevéről Lorénak oda való és már onnan jött emberek által 300 darab kenyeret a szolgabiró által.

Next