Pesti Napló, 1878. március (29. évfolyam, 54-80. szám)

1878-03-01 / 54. szám

54. szám. Budapest, péntek, martius 1.1878. 29. évi folyam. Szerkesztési iroda.: Barátok-tere, Ath­enaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal : b­arátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkiadáséért feltílfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­ 3 Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre..................................... 6 frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra............................................2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló ki­adó-hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó-hivatala. Budapest, február 28. A congressus mindig kétesebb, a háború mindig bizonytalanabb, az orosz politika min­dig határozottabb lesz. A congressusra nem adunk semmit; jobb szeretjük, ha kútba esik, mint ha meg­valósul. A londoni és konstantinápolyi con­­ferentiák példái lebegnek előttünk s úgy érezzük, hogy Baden-Badenben sem fogjuk megtalálni az elveszett Európát, hanem talál­kozni fogunk Oroszországgal és szövetsé­geseivel. Ekkor aztán a congressus ered­ménye nem lesz az, mit tőle Andrássy gróf vár és remél, hogy t. i. Oroszország praetensiói vissza fognak utasittatni, a kon­stantinápolyi békekötés revideáltatni fog, monarchiánk és Európa érdekei a keleten közakarattal megóvatnak s a világbéke az Oroszországra gyakorolt általános nyomás, de különösen Anglia és Ausztria-Magyaror­­szág hitelműveleti fenyegetése és arsenálos hadkészületei segítségével fenn fog tartatni — nem: a congressus eredménye az lesz, hogy Oroszország lefőzi Európát, Ausztria- Magyarországot és Angliát, s a nagyhatalmak tanácsa elfogadja és velünk elfogadtatja a compromissumot, melyet a czár felajánl, s egyébként is szentesíti az orosz békekötést, hódítást és hatalmi terjeszkedést keleti Eu­rópában és nyugati Ázsiában. Ezért mi a congressusban nem bízunk, inkább félünk tőle, s mindenképen időpazarlásnak tartjuk. Úgy látszik azonban, hogy semmi sem lesz belőle, mert Andrássyt kivéve, senki sem akar­ja igazán. S Andrássy miért akarja ? Talán csak azért, mert ő indítványozta; talán azért, mert ezt tartja az utolsó módnak kibújni a háború kényszerűsége alól; talán azért, hogy a con­­gressuson keressen szövetségeseket és semle­geseket, melyeket régen kellett volna magá­nak megszereznie és biztosítania, talán ra­gaszkodik a congressus eszméjéhez azért, mert nem tud más, ennél különb politikát propo­nálni a delegátióknak, mikor tőlük a hatvan millió pénzt és a meg nem érdemlett bizalmat követelni fogja. A háborút és a háborúkölcsönt a kül­ügyminiszter úr nem tartja ildomosnak ja­vaslatba hozni; a congressust és a hitel-meg­szavazást a béke megóvása és rejtelmes ér­dekeink megvédése végett könnyebben elér­hetőnek gondolja , majd ha a delegatiót haza küldötték, a congressus is odahaza maradhat, akkorra úgyis megeshetik, hogy az események az eszmét túlhaladták. Minthogy azonban a congressus terve mindenesetre csak alárendelt jelentőséggel bír az európai situatióban, s csupán sympto­­maticus jelleggel, vagy ha létrejön, mint di­­plomatiai stádium és eljárási módszer tekin­tendő, de semmikép döntő tényezőkép nem szerepelhet, ennélfogva a helyzetet alakító valóságos factorokat másutt kell keresnünk. E factorok közül az egyik, Oroszország, nem kétes többé. A békefeltételek teljes ké­pét nyújtják keleti politikájának, hadi actiója azt kiegészíti, szövetségesei a keretet adják melléje. Mindenki, ha nem olvas is chiffriro­­zott sürgönyöket, tisztában lehet magával az iránt, hogy mit akar a keleten Oroszország, ha nem keveredik újabb háborús bonyodal­makba ; ha új ad­iókba bocsátkozik és győz, még sokkal többet fog akarni. Anglia és Ausztria-Magyarország is számot vethetnek magukkal, hogy acceptálják-e az orosz követ­­elményeket vagy sem, s tudhatják igen jól, hogy azokból egy keveset lealkudni lehet, de lényegesen módosítani s következményeiben megváltoztatni az orosz-török békekötést diplo­­matia uton többé nem lehet. Ezen tényállás­sal szemben mire határozzák el magu­kat Anglia és monarchiánk, mint első­sorban érdekelt nagyhatalmak, ez most a kérdés. Ez még mindig nyílt kérdés. De Anglia tovább haladt a feleletadásban, mint mi. A királyné háborús hajlamai ismeretesek, Bea­­consfield erélyes és határozott politikája meg­nyerte a tory-pártot és a közvélemény több­ségét, a parliament már megszavazta a moz­gósítási hitelt, a hajóhad elindult keletre s egy része Konstantinápoly előtt hor­gonyoz, a hadsereg fővezére kineveztetett s expedi­­tiója előkészíttetik. Ezek tények. Igaz, hogy Anglia még alkudozik, hogy még nincs el­szánva hadat üzenni, még kiegyezhet Orosz­országgal, még nem szövetkezett Ausztria- Magyarországgal, még lesi, mit fognak tenni mások, de hogy saját érdekeit meg fogja vé­delmezni, kétséget nem szenved. A bécsi politika még nincs «angiue»­s­burgban, a minisztertanácsban, a reichs­­rathban, a népben, a hadsereg intéző körei­ben pártok vannak: háborúpárt, békepárt, oroszpárt és németpárt, osztrákok, kik semle­gesek akarnak maradni minden áron, délszlá­vok,kik annedtálni szeretnék Boszniát és Her­czegovinát,végre magyarok, kik mind egyetér­tenek abban, hogy Oroszország keleti hódítá­sai veszélyeztetik hazájukat, s kiknek jelsza­vuk : vitam et sanguinem pro rege, pro patria et libertate. De mi határoz Bécsben ? A dynasticus érdek. És ez még nem mondotta ítéletét. E dynasticus érdek a háborút nem választja, ha a monarchia jövőjét nem látja Oroszország által fenyegetve, vagy ha nem érzi magát, biztonságban Poroszország hátsó támadása felől. E dynastikus érdek ma is inkább ro­konszenvez a Ro­manoff-dynastiával , mely­lyel soha háborút nem viselt, de gyakran osztozott és szövetkezett, mint a Hohenzol­­lernekkel, kiktől annyi méltatlanságot ta­pasztalt, s kiktől örökös tartományait félti. s E dynasticus érdek szívesebben annedtál békés után, mintsem koczkáztatja földét há­borúban. A politikusok, kik igy gondolkoz­nak, az udvarban és az udvar körül vannak, s nem szoktak tekintettel lenni Magyaror­szágra, parliamentre s közvéleményre. Vájjon a dynastia maga, vájjon a feje­delem maga, ki egyedül van hivatva dönteni, miként fogja értelmezni a dynasticus érde­keket? Ugy­e, mint udvarának egy része, mely nyilván Oroszországhoz szít s Német­ország ellen tör, vagy pedig úgy, hogy a dynastiának egyedüli biztos alapja s­ a mon­archiának valóságos teste Magyarország,mely­nek megtartása és az orosz vazall-államok s a pánszláv propaganda elleni biztosítása a legfőbb dynastikus érdek, a legjobb dynasti­cus politika. E dilemmában rejlik a háború kérdése, de egyúttal a belső válságok kér­dése is. Mert a békés politika, az orosz szö­vetség, a bosnyák annexió, Bulgária és az Al-Duna átadása Oroszországnak nem ma­radhat válságos visszahatás nélkül a monar­chia belpolitikájára. Legyünk hát elkészülve nehéz napokra, így is, úgy is, ha háborúba megyünk, lesz veszedelem, s ha nem megyünk háborúba, lesznek válságok. Nem kell mondanunk, hogy mi a háború politikáját pártoljuk most is. Nem látunk me­nekülést háború nélkül. A múlt hibáit felrót­tuk, hogy nem akadályoztuk meg a háborút, mikor lehetett, nem avatkoztunk a háborúba, mikor tanácsos volt; de mert az orosz győzel­mek consequentiáit el nem fogadhatjuk , most is készek vagyunk a háborúba menni. Ebben találkozunk gr. Andrássyval, ki nem akart háborút viselni s most kénytelen vele, ha csak egész politikáját nem akarja csúfosan meghazudtolni. S ő mégis habozik, mit tévő legyen. De ma a háborút csak úgy viselhetjük, ha egy felé fogjuk viselni, mert nincs már török, kinek százezer emberrel a győzelmet megvihetnők. Tudja-e Andrássy, mit akar, kire számíthat és mi czélja van, nehogy újra csalódjék és nemzetét félre­vezesse. Ez iránt, Andrássy politikája iránt tüzetes felvilágosí­tást kérjen a delegatió, mielőtt megszavazza neki a pénzt és a bizodalmát. A delegatióra nagy felelősség hárul. Nem csak a pénz, nem csak a háború felelős­sége : az egész magyar nemzet élete függ el­határozásaitól. Ilyenkor annyit csak meg­várhatunk tőle, hogy ne legyen könnyelmű, s ne hallgasson az ötletekre, hanem győződ­jék meg alaposan a politika jóságáról, melyet támogat, mielőtt a nemzet pénzét és vérét rendelkezésére bocsátja. A­­független szabadelvű párt­ március 1-én pénteken d. u. 6 órakor értekezletet tart. A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. írta : X. Y. 1853-53. (A Mack-féle összeesküvés. — Nagy József szomorú sorsa.) Egy előkelő magyar menekült egy ízben sze­mére vetette Mazzininak azon könnyelműséget, hogy mindig emissariusokat küldött Olaszországba, s ez csak a véráldozatok számát szaporítja, s az ügynek többet árt, mint használ. Mazzini azt feleli, hogy »szabadságot rózsavízzel és philosophikus busongó semmittevéssel még sehol sem vívtak ki, s ha néha áldozatul esik is egy-egy ember, az áldozat csak fo­kozza a nép elkeseredettségét, s ébren tartja a boszora.« Most, miután Olaszország szabad lett, ámbár nem a Mazzini elvei szerint, körülbelül igazat kell neki adnunk, hanem mi magyarok egészen más vér­­alkatúak vagyunk, nálunk az írott törvény iránti tisztelet oly nagy, hogy nálunk valódi revolutió, azaz a fennálló törvények erőszakos felforgatása nem is képzelhető; mi ezen a téren vagyunk kitartók és áll­hatatosak, s így inkább az angolokhoz, mint az olasz­hoz és göröghöz hasonlítunk. Ezt mutatja a tapasztalás, mind a Tökölyi és Rákóczy, mind a mi jelen időnkből. Az olaszokat a bécsi congressus odaadta Ausztriának, , de soha ki­békíteni nem tudta sem erőszak, sem engedékenység, sőt a gyűlölet, melylyel a hódítót fogadták, az idővel még fokozódott. Az osztrák katona és hivatalnok előtt Olaszország családi körei mindig zárva marad­tak, még a kávéházakban is fölkelt az olasz, ha mellé osztrák tiszt ült, a bankjegyet sem akarta elfogadni senki, és nem volt ünnep, mulatság, vagy alkalom, melyen az olasz ne éreztette volna elnyomóival meg­vetését és gyűlöletét. E gyűlölet tette az olasz kérdést utóbb is eu­rópaivá, mely aztán, a­mint tudjuk, Szadovánál olda­tott meg, szabadságot, önállóságot teremvén az annyi évi kitartás, és annyiszor megpróbált felkelés gyü­mölcséül.­­ Hasonlóan a görög soha el nem vesz­tette leendő felszabadulása reményét, az eltiprója elleni gyűlöletet firól-fira hagyja, s már úgyszólván azonosította nemzeti létével, úgy hogy görögöt, ki a töröknek elkeseredett ellensége ne volna, gondolni sem lehet. A harcz mezején az olaszt, az erkölcsiség és becsületességben a görögöt kétségkívül felülmúljuk, s ezeknek fanatismusára, kétszínűségére s orgyilkaira undorral és megvetéssel tekintünk, hanem az ellensé­geskedésben szívósság s csüggedést nem ismerő kitar­tás tekintetében a versenyt velők ki nem állják. Az igaz,hogy geográfiai helyzetünk s a bennünket környe­ző népekhez való viszonyaink is különbözők s amazo­­kéinál kedvezőtlenebbek, de véralkatunk is egészen más, mi lovagias természetű nemzet vagyunk, ha egyszer letettük a sisakot, vagy kiütötték kezünkből a kardot, bizalmasan nyújtunk ismét baráti jobbot, vagy alattomosság nélkül adjuk meg magunkat s a velünk méltatlankodó ellenséget lejfeljebb megvetjük, de tőrt ellene nem használunk soha. Azért félreismeré a magyar nemzetet mind az osztrák kormány, midőn örökös revolutióktól ret­tegett, mind azok, kik egy-két beküldött emissarius által uj harczot kezdethetni s a nemzetet uj felke­lésre bírni remélték. Mindazáltal tény, hogy Mack és Gál Sándor ebben mesterkedtek s különösen épen az 1852-dik évben hitték czéljukat legjobban elérhetőnek s ők és beavatottjaik nem kevesebb mint árulónak nyilvání­tották azokat, kik e működések sikerülhetését két­ségbe merék vona . Sőt midőn én egyik barátomnak, a szegény áldozatul esett Várady Jóskának azt bi­­zonyítgatom, hogy hasonló beküldözgetésekkel, s fel­kelésre izgató proclamatiókkal legfeljebb is az osz­trák kormánynak tesznek jó szolgálatot, mert ürü­gyet szolgáltatnak neki az üldözésekre, s az ostrom­­állapot fentartását mintegy okadatolják — midőn e végett hazatérési szándékáról le akartam beszélni ,­­ leszaratással — agyonlövetéssel fenyegettek s ki i­­ tudja, ha módjukban volt volna, nem teszik-e meg ? ! Divat lett már a forradalom vége felé mindjárt árulást kiabálni, ez aztán folytatásra lelt az emigra­­tióban is, csakhogy itt már nem árulónak, hanem osztrák spionnak keresztelték el könnyen az embert. Maguk a tervezgetők, úgy mint Gál, Mack, s talán Yavrek annyira el voltak fogaivá, s felve az osztrák kémektől való félelemtől, hogy míg a legbecsülete­sebb s legszilárdabb jellemű emberektől féltek, nem vették észre, hogy ha csakugyan van kém, az közvet­­len környezetükben van, s nem más, mint önnön legé­nyük és házigazdájuk. De nem is kellett kém! Ők önnönmaguk és beavatottjaik kifecsegtek előre mindent. Rém volt maga a fontoskodás és mások felett kitűnni vágyó­dás. Alig avattak be egyet-egyet titkaikba, az azon­nal magasabban hordta fejét, három egész napig megállotta, hogy jóformán senkivel sem beszélt, ha­nem akkor megfogta jó barátját és iszonyú titok leple alatt, kisérve fenyegetésekkel elmondta, a­mitől keble már majd kipukkant, a borzasztó titkot, míg­nem utoljára a Tótfalusi pinczérjei is csak arról be­szélgettek. Nekem sok jó barátom volt, (mivel én, ha csak lehet, soha meg nem bántok senkit) s így anélkül, hogy valaha kérdeztem volna, minden tervezett lé­péseiket tudtam; nem nagy különbség volt köztük, a legmérsékeltebb is például arra számított, hogy a hegyek közt még elég bolyongó és besorozás elöl buj­káló volt honvéd van, s itt-ott elrejtve legalább vadász­­fegyver kapható. A második már magasabb hangon beszélt ; utoljára volt a ki hitte, hogy az erdélyi ha­vasok közt egész organizált guerilla-csapatok van­nak volt honvédekből, ellátva jó fegyverekkel sőt ágyukkal, s megnevezgették még a helyeket is, a­hol annyi és annyi ezer fegyver, 30—40 darab ágyú és minden ahoz való munitió el van rejtve, csak ve­zér kell! — Épen úgy mint benn a hazában, hol tö­rökországi magyar seregről — Bém jöveteléről álmo­doztak, sőt sokszor a távoli égdörgést is ágyúzásnak tartották. A vezérek, t. i. Mack és Gál természetesen­­ nem hitték ezt, de e hit nélkül ki vállalkozott volna i­s oly nyaktörő merényletekre ? A honszeretet egyéb­­j­­ iránt egy kis ambitióval párosultan hallatlan vakme­rőségekre képes, d e nélkül, csupán anyagi érde­kekért, soha nem lehetne embert kapni oly élet­­veszélyes megbízások végrehajtására, minőket nem csak az olasz és lengyel, de magyar menekültek is tettek. — Rózsafi beutazta Magyaror­szágot mint franczia kereskedelmi vándor, holott alig tudott bon­jourt mondani francziásan. K­­­­gyelmessy két ízben is megtette körútját mint zsidó, az igaz, hogy ezt legalább fölismerni még a zsidó se tudta. B­o­r­z­a csak oláhul tudásába bizott, de kétlem, hogy a rábizottakat elvégezte volna. V­á­­rady József szintén oláh nyelvében bizott, be is jutott, de életével lakott. Nemcsak benn a hazában volt pedig az emissa­­riuskodás életveszélyes dolog, Oláhország is el volt ekkor zárva a magyarok elől. A leköszönt B­i­b­e­s­c­o helyébe választott S­t­i­r­b­e­y herczeg sokkal barát­ságosabb szellemű volt az osztrákokhoz, mint elődei és utódai is, és bár mint humánus ember, csaknem elősegíttette az oláh földön át kifelé menekülők útját, másfelől nem jó szemmel tűrte volna, hogy hazája az osztrák elleni fondorlatok fészke legyen, s a gyanús egyének összefogdostatására poroszlókat adott, vala­hányszor az osztrák consulatus kívánta. Moldvában sem sokkal állottunk jobban, még­is Mack elég vakmerő volt Bukarestben ütni fel főhadiszállását 1851-ben, nem csekély veszedelmére különösen Nagy József bukaresti hazánkfiának. Még mielőtt Mack Oláhországba átment volna, Ruscsukon hagyta Szarka Lászlót megbízottjául, részint az ott szana­szét tartózkodó magyarokat titokban organizál­ni, részint az egybeköttetést Gál és közte fenn­tartani. Mack Bukarestben Nagy József gazdag sza­bómester lelkes hazánkfiához szállott, kit e végett már előbb Rózsafi, Váradi és Szentgyörgyi megke­restek. Mack el volt látva Kossuthnak egy procla­­matiójával, melyben a nemzet felszólittatik, hogy magát organizálja és Macknak, mint a felállítandó erdélyi hadsereg főparancsnokának, mindenben enge­delmeskedjék. Nevezetes, hogy Macknak kinevezése,­­ magában a kinevezési diplomában okadatolva volt, »mint a ki —úgymond —a hazában ármányok által üldözte­tett.« Később Gál Sándor jön az összes magyar se­reg vezérévé, Mack pedig ugyanekkor, előbbi rangja mellett, az összes várak főparancsnokává kinevezve. Mack mintegy négy hétig lakott Nagynál; ez alatt többen jöttek hozzá Törökországból s küldet­tek általa Konstantinápolyban nyomtatott procla­matiókkal Erdélybe, részint eredménytelenül, részint, mint Várady, gyászt­ és,vészthozólag mindazokra, ki­ket áldozatkész lángoló hazafias érzelmeik e vészes küldöttek közelébe ragadtak. Gyakran a felette nagy elővigyázat ép oly vészt hozó, mint a gondatlanság,­­ így járt Mack Szarka László ruscsuki ágensével is. Mack kérdezi levélben Szarkától, kik állnak ott rendelkezésére és mi utat gondol legbiztosabbnak arra, hogy Mack Szerbiába mehessen. Szarka megírta jelentését, de nagyobb biztosság okáért levelét két borítékba téve s Nagyhoz czimezve, maga személyesen hozta át Rus­­csukról Giurgevoba, hogy ott a postára föltegye; azonban ez időben ott vesztegzár volt s őt levelével együtt letartóztatták, midőn pedig ő jelenté, hogy csak e levéllel jött s maga visszamegy, levelét elvet­ték és szeme láttára feltörték. Ő­ azzal menekült, hogy magát más cselédjének állitá, ki se nem irta azon levelet, sem azon nyelvet nem érti, s igy elol­vasni nem tudja. Levelét aztán elolvasás végett be­­küldték az osztrák agencziára! Az oláh vámszedő tiszt mindamellett oly be­csületes volt, hogy nejét elküldé Nagyhoz, s értesí­tette a levél sorsa felől, mire Nagy a nála létező gyanús iratokat ugyan eltávolító házától, de meg­­foghatlan vakmerőséggel Mackkot továbbra is rejte­gette. Deczember 30-án 1851-ben Nagy József házát megmotoztatta az osztrák consul Szentgyörgyi osz­trák hivatalnok által, oláh csendőrök segítsége mellett. Mack egy mellékszobában épen proclamációkat csomagolt egy ládába, melyeket László örmény ki­ Budapest, február 28 (Bosznia és Herczegovina.) Tegnap az Ellenőr tudatta, hogy az »Oroszország elleni há­ború« esetleg Bosznia occupátiójával fog kezdődni. A Pester Lloyd ma estd lapjában pedig több bécsi félhivatalos pengeti, hogy amíg az oroszok Bolgáror­szágban lesznek, nekünk oldalállást kell foglalnunk Boszniában, sőt az egyik levelező szerint positiónk­­nak a szigettengerig kell terjednie. Csodálatos összhangban áll ezzel a ma érkezett­­ Timesnak Berlinből, febr. 25. ikéről kelt távirata, mely szerint a bécsi kabinetet berlini barátai biztat­ják, hogy foglalja el Boszniát, Herczegovinát, Al­­bániát és Macedónia egy részét. Eszerint majd még köszönetet fogunk szavazni Andrássynak, hogy nem annedtál még görög tartományokat is, ha­nem csak Boszniát és Herczegovinát foglalja el. (Bécsből) február 26-tól távírják a Köln. htg-nak . Bizonyosnak tartják, hogy a delegációk a kért hatvan milliónyi hitelt meg fogják szavazni. Az előterjesztés a közös kormány összes tagjai nevében létezik, s Andrássy és Bylandt grófok által fog beha­tóan indokoltatni. A hatvan millió megszerzésének módjára nézve a közös pénzügyminisztérium még nem hozott határozatot. Valószínűleg — legalább így gondolja a közös pénzügyminiszter — a két par­liament fogja a quota arányában a hitelt megsza­vazni és pedig ha a quota-kérdés addig meg nem ol­­datik, az eddigi 70 : 30°/0-os arány szerint. A had­sereg vezetésében történt személyváltozásokról ke­ringő hírek alaptalanok, különösen az a hír téves, hogy Mendel első főhadsegédét Beck úr, a katonai iroda főnöke fogja felváltani. A helyzet folyton fe­szült. Andrássy nem térhet el Oroszország ellenében nyomatékkal kifejezett követeléseitől. Hivatalosan itten még nem ismerik a békefeltételeket, de a nagy­­követségek közlése szerint az eddig megjelent feltéte­lek lényegekben igazak lesznek. Ezek egyes határo­zatai Ausztriára elfogadhatlanok. Oroszország szm­­­leges engedményekkel próbálja Ausztriát engedéke­nyebbé tenni, de a dolog lényegére nézve, mint eddig, úgy mostan is egy tőle függő Nagy-Bulgáriát, Mon­tenegró számára tengeri kikötőt, Szerbia részére igen nagy területi nagyobbodást kíván, főleg Bosznia felé. A Duna kérdésében látszólag, de csak látszólag enged , épen így van ez Bulgária occupatiójával. De bizonyos, hogy Oroszország Bosznia, Herczegovina és Albánia egy részének átengedésével akarja Ausz­tria beleegyezését kinyerni az iránt, hogy a kelet többi része orosz vazallus állam legyen azon kilátás­sal, hogy később teljesen orosz államkötelékbe fog lépni. Kétségtelen, hogy Oroszországot Ausztriának csak erélyes föllépése kényszerítheti e terv elejtésére. (Az orosz hadcsapatok Romániá­­b­a­n.) Illetékes helyről közlik, hogy azon hír, mintha Romániában orosz hadcsapatok összevonatnának,­­ tökéletesen alaptalan. (Az osztozk­o­d­á­s.) Szt­ Pétervárról jelen­tik . A bolgárok óvást emeltek az ellen, hogy Ó-Szer­bia a szerb fejedelemséghez csatoltassák; arra utal­tak, hogy Ó-Szerbiában bolgárok laknak, nem szer­­bek. Az orosz kormány állítólag nemzetközi bizott­ság elé akarja e kérdéseket terjeszteni. A görögök is óvást emeltek azon elv ellen, hogy valamely kerület nemzetisége a lakosság többsége szerint határoztassék meg; azt mondják, hogy a nemzetiségek műveltségi fokát is számba kell venni. (Monarchiánk és a békefeltételek.) A Times egy czikkben, melyben kifejti, mily meg­döbbentők az orosz feltételek, arra utal, hogy az új Bolgárország mennyire fenyegeti monarchiánk érde­keit és így folytatja : »A katonai és udvari párt a veszélynek úgy akarja elejét venni, hogy Bosznia és Herczegovina occupálása által Ausztria szláv elemei megerősíttetnének, de még ez a párt sem fogja meg­engedni, hogy a Konstantinápolyba vezető utat el­torlaszolja egy bolgár tartomány, mely a Dunától a Szigettengerig terjed. E pártnak számolnia kell a magyarokkal is, a­kik gyűlölik Oroszországot és ha­tározottan ellenzik Ausztria szláv lakosságának gya­rapítását. A czártól fog függni, hogy a végső szót a magyarok mondják-e, kik a háborúra szavaznak, vagy az udvari párt, mely kétségkívül szívesen látná a compromissumot. A béke fenntartása kétessé vál­hatnék, ha Oroszország nem módosítja Bolgáror­szágra vonatkozó követeléseit.« (Az orosz kegyetlenségek tárgyá­ban)^ P. LI. hire szerint a konstantinápolyi osztrák­magyar nagykövetség utasította a sophiai, philippo­­poli és drinápolyi cs. és kir. consulságokat, hogy az oroszok által az osztrák-magyar alattvalókon elkö­vetett kegyetlenségekről haladéktalanul tudomást szerezzenek és jelentést tegyenek. E vizsgálatok ered­ményéhez képest fog a kormány a reidhsratban a lengyelek által tett interpellate első pontjára fe­lelni ; a második pontra, mely a lengyel kérdésnek a conferentia elé leendő vitelére vonatkozik, a kormány egyszerű nemmel akar felelni. A lengyelek clubja Andrássy gróf hitelkérelmével szemben még nem fog­lalt állást, de a lengyelek hangulata a kérelemre igen kedvező. (Kossuth Lajos a háborúról.) Az Egyetértés Kossuth Lajosnak egy febr. 17-ikéről kelt, Helfy Ignáczhoz intézett magánleveléből a kö­vetkezőket idézi : »Ha beteg vagyok-e? Hát hogy ne volnék? — hiszen ha kender­kötelekből volnának is sodorva ide­geim, a gerinczvelőig megtépné az a rettenetes gon­dolat, hogy Andrássy és nyomorult cliqueje megöl­ték szegény hazánkat. S ép akkor ölték meg, mi­dőn a sors ingyen kegyelméből oly könnyű, oly biz­tos, oly olcsó, oly veszélytelen módon, tehetségükben volt hazánk életét egy újabb ezred évre biztosítani. Megölték! Rettenetes szó, de igaz. S a vaksággal vert.........azt hiszik, hogy ha conferentiát vagy congressust kunyerálnak ki Gorcsakofftól, majd ki­­imádkozzák a szlávok czárjától, hogy kegyelmezzen meg hazánknak s Ausztriának. Eszeveszettek! — Hát ha a pánszláv czár betűről betűre mind aláirná is (a mit pedig tenni bizony nem fog) Andrássynak egész...........programját, meg lenne az által mentve Magyarország s Ausztria ?-----------Ilyen emberek­kel, mint a minők nemcsak nálunk, de másutt is játékot űznek a nemzet lételével: én bizony még a háborútól sem reménytek megváltást, mert nem lesz bennök erély oly czélt tűzni ki a háború objectumául s oly eszközökhöz nyúlni, melyek megmenthetnének. Ha­nem az mégis bizonyos, hogy bármennyire kedvezőt­lenekké segítette is Andrássy...........a viszonyokat nyakunkra hárulni, a háború az egyetlen chance, mely még számunkra felmarad. Ha háborúnk nem lesz rögtön, haladéktalanul­­ elvesztünk menthet­­lenül. Ráírhatjuk hazánk kapuira Dante szavait: »lasciate ogni speranza.« Háborúval, nem mondom, hogy megmenekszünk, de lehetséges, legalább nem lehetetlen, hogy igen, — mert háborúnál: partem fortuna sibi vindicat. Tehát »háború minden áron« ez nézetem. A háború az oroszszal úgyis kikerülhet­­len, hiszen készen van az étape, majd támad ő. Hát a józan ész nevében ne hagyjuk az ő tetszésére megvá­lasztani az időt, mikor ránk csaphat, mint a keselyű a védtehetetlen galambra. Előzzük meg.« (A képviselőház erdőügyi bizott­ság­a­ mai ülésében folytatta az erdőívjavas­­lat tárgyalását. A »kopár területek befásításáról« szóló harmadik czim függőben hagyásával tárgyalás alá vétetett az »erdei termékek szállításáról« intéz­kedő negyedik czim. Hosszabb vitát keltett főleg a 181-ik §. azon intézkedése, mely szerint a folyók nem hajókázható szakaszain s a patakokon nemcsak a faúsztatás, hanem a tutajozás is csak hatósági enge­dély mellett gyakorolható. Végül elhatároztatott, hogy a közlekedési miniszter képviselője a jövő ülé­sen egy oly szövegezett módosítást nyújtson be, mely szerint e szabály alól kivételek lesznek téve ott, hol a tutajozásnak hatósági engedélyhez kötése nem feltét­lenül szükséges. A többi letárgyalt §§-ok — a 192-ik §-ig — lényeges­ módosítás nélkül elfogadtattak. Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 28-án. 1. Kétszer győzött a kormány egyszerre, kétszer keresztülvitte a Lloyd-szerződést egy napon, először huszonkilenc­, másodszor ti­zenhat szótöbbséggel. Szavaztak a régiek ide vagy oda, az egyetlen új jelenség volt, hogy Bánó József az ellenzékkel szavazott a Lloyd-szerződés elvetése mellett. Tehát ezt is nyakába sózták Magyaror­

Next