Pesti Napló, 1878. április (29. évfolyam, 81-105. szám)
1878-04-02 / 81. szám
fogla ;tó idén pedig a moldvai fejedelemség Oláhországgal ugyanegy fejedelmi kormány alá került. Moldva ezen tény által, mely a fejedelmet mint személyt illette, évszázadokon át birt jogairól le nem mondott és le nem mondhatott. A kérdés igy áll jogi szempontból; természetesen másképen fog az állam, ha hatalmi kérdést csinálnak belőle, s ha ezt az európai kabinetek, de különösen a létérdekeikben fenyegetett népek egykedvűen nézik. Egyébiránt ami Romániának Bessarábiára vonatkozó állami és történelmi jogát illeti, ezt, mint értesülve vagyunk, egyik veterán tudósunk és történelmi írónk legközelebb részletesen, évszázadonként, az egyházi és politikai vonatkozásokkal együtt, kimutatni fogja, s azért itt e kérdéssel bővebben foglalkozni nem fogunk. Megjegyezzük azonban, hogy ha a P. L. szellemdús czikkírója jogokat akar keresni, azokat ne Oroszországban keresse; mert a nem régi keletű Orosz birodalom köztudomás szerint nem jogi alapokon keletkezett, hanem nagy részben, s különösen ami Tatárországot s Lengyelországot illeti, erkölcsi alapokon nem nyugvó eszközökkel (s ezek alatt a fegyvert épen nem értjük) construáltatott össze. A P. Ll. azon véleményét nyilvánítja, hogy »Romániának nem kellett volna háborúba keveredni, s ha abból hátrányt szenved, azt a maga incorrect eljárásának tulajdoníthatja.« Ha a keleti bonyodalmak lefolyásánál egyáltalában correctségről szó lehet, úgy Románia volt azon állam, mely igazán correct volt, mert a háború előtt és annak egész tartama alatt kizárólag azon eljárást követte, melyet részére önfentartási ösztöne parancsolt, minden lépését, mielőtt megtette volna, a bukaresti kormány tízszer is megfontolta, s mielőtt kiviteléhez látott volna, minden szándékát minden tettét a hatalmak előleges megkérdezésével s azok beleegyezésével tette. — Erre vonatkozólag elég leend, ha rámutatok azon diplomatiai okmányokra, melyek a múlt évben, s most legközelebb, a bukaresti törvényhozás elé terjeszttettek. Ezekből kitetszik, hogy a párisi szerződést aláírt hatalmak vonakodtak megfelelni azon egyetemleges kötelezettségüknek, hogy a török állam területének épségét megvédelmezzék, sőt ellenkezőleg Romániának is azt ajánlották, hogy az orosz invasiónak maga se álljon ellent. A magára hagyott Románia, midőn minden állam csak saját érdekét s nem a párisi szerződést nézte, önmaga iránti kötelességből szabályoznia kellett a területén átvonuló orosz hadoszlopok menetét. Bratiano miniszterelnök három hónapig tartotta fiókjában az orosz-román conventio szövegét s az orosz sürgetések daczára azt nem jegyezte alá mindaddig, mig Miklós aéig türelmét vesztve, seregével átlépte a Prutot s mig Bukarestben belátták, hogy Anglia ígérete ellenére ebből »casus bellit« nem csinál. Kitetszik ebből, hogy Románia miért nem csatolta sorsát azon török birodalomhoz, melyet egész Európa a párisi szerződés ellenére védtelenül hagyott. A P. Ll. kritikusa, ha elfogulatlan s részrehajlatlan akar lenni, vádolja Európát s különösen Oroszországot incorrectséggel, de ne a szegény Romániát, mely előőrsi kötelességének híven megfelelt, midőn a hatalmakat a veszedelemről tudósította s maga részére tanácsukat s további pártfogásukat kérte. A magas porta a conventio megkötésének hírét vévén, a konstantinápolyi román ügyvivőnek, Ghika tábornoknak, kiadta megbízó levelét. Saviét pasa kinyilatkoztatta, hogy a porta a fejedelemséggel magát hadban állónak tekinti! Erre bekövetkezett ismeretes bombáztatása a dunaparti román városoknak és kikötőknek a török sereg részéről, s miután a kormány Bécsből s a többi hatalmaktól azon biztosítást vette, hogy Románia védheti magát, Kalafátból a román ütegek a török bombázásra válaszoltak, így tehát Románia a háború elől ki nem térhetett. Ha valakit mulasztás terhel, az bizonyára a hatalmaké, s nem Romániáé! — De ha Románia hibázott volna is, aminthogy ezt, nézetünk szerint, nem tette, a végszükség nem menti-e fel egészen a hiba alól ? A júliusi napokban, midőn a plevnai kozákok halálos félelmükben a szisztovoi hídon át egész Bukarestig futottak, s a nagy veszedelem miatt mindenütt rémületet terjesztettek; midőn a czár s vezérei nem tudtak hova lenni ijedtükben, s a főhadiszállás mindennap máshová, hátrafelé vándorolt, s midőn elvégre mindenki csak önmagáról gondoskodott , a szegény, sorsára hagyott Románia lett volna azon ország, mely azt ne nézze, hogy mi fog történni, ha a muszkát a túlpartra űzik, s a háború színhelyét az ő területére teszik át ? Ne emlékezett volna vissza azon időkre, midőn valahányszor az orosz-török háború folytattatott: ő volt azon szerencsétlen ország, mely mindanynyiszor kipusztíttatott s földre tiportatott? S van-e gondolkodó ember, ki elvitassa Romániának ily körülmények közt önvédelmi jogát? A P. Ll. azt állítja, hogy Károly fejedelem hódítani ment Bulgáriába, midőn átlépte seregével a Dunát. Hiszen ha csak ezt akarta volna, a plevnai napok alatt, Grivitza megvívása után, a czár maga felajánlotta neki egész Bolgárországot, mire a panszlavismus uszályhordozójának elnevezett Bratianu miniszter azt felelte: »Felség, mi nem jöttünk ide másokat reigázni, hanem őket s magunkat megmenteni; megelégszünk a magunk örökségével.« Eszerint nem hódítani ment a román hadsereg Bulgária földjére, hanem kivívni a kamarák által kimondott függetlenséget, melyet az ország a czár kegyelméből elfogadni nem akart; megmutatni, »hogy a román katonának puskája is van«, és ha ellenség elé viszik, nem futni, de fegyverét használni tudja! így történt azután, hogy a P. Ll. egyik tisztelt kollégájának nem jutott az a szerencséje miszerint Európa, »világra szóló futást lásson az oláh bocskorosok részéről.« De ily komoly időkben felhagyok az élzeléssel, s egész komolyan figyelmeztetem a P. Ll. czikkíróját azon különös eljárásra hogy a hatalmak maguk viseletét hallgatással mellőzi, és a párisi szerződés megszegésével Romániát vádolja. »Die grossen Diebe lässt man laufen, die kleinen stb. . . .« Az orosz állam egyenként meghódította a tatárokat s lengyeleket, s legújabban a török államot semmisítette meg; mindegyiket azon oknál fogva igázhatta le, mert a tatárokat a török birodalom, a lengyeleket a szomszédbirodalmak annak idején nem segítették. »Idegen érdekekért harczolni nem akartak!« s annyira megkímélték erejöket, hogy a túlságos pihentetésben végre elfogyott! Vajha így ne járnánk mi is Bessarábia feláldozásával, mely a román államnak életerét képezi. Az öreg Palaczky azt mondta nem régen, hogy a magyarok és törökök letelepedése Európában évszázadokra hátráltatta a szláv fajok fejlődését. A törökkel már végeztek, a sor rákerült a románra és magyarra; s ha a P. Ll. jogosnak tartja Bessarábia visszacsatolását Oroszországhoz, ha a jogok elismerésében ily progressive haladunk, akkor valóban nem tudom, mint képzeli a tisztelt czikkíró, »hogy érdekeink a békekötésnél megvédve lesznek.« In. Rodrigót megkaphatná! S ez épen nagyon kapóra jön a herczegi palotába — a találkozóra. Ezen elmésen szőtt találkozó, melyben a fáradsággal, sőt veszedelmekkel járó út megtételére a herczegnő szives nyájassággal akarja megnyerni s lekötelezni a mindent világos szerelemnek gondoló önhitt lovagot , még mielőtt Rodrigo megtudhatná, minő szerepre van kiszemelve: azzal végződik, hogy a kormányzó elfogatja, s Rodrigot börtönbe hurczoltatja, a megrémült, de az egészet nem értő Florindát pedig e szavakkal riasztja szobájába: Mindent tudok. Bűntársad kezeim között van. El szobádba! Nem sokára majd hozzád is lesz pár higgadt szavam. Ezzel végződik a második felvonás. A harmadik a kormányzó szobájában folyik le, ahol a gyám ki akarja vallatni Florindával azt, amit ez ki nem vallhat : Rodrigo iránt viseltetett szerelmét. S minthogy Florinda ez ellen állhatatosan szabadkozik, a gyám azt mondja: hitelt ad szavainak, ha Florinda maga utasítja ki a lovagot az országból. Florindának épen a legjobban kapóra jön ez a megbízás, mert hiszen a lovag igy szabadul meg börtönéből s igy teljesítheti levélhordó tisztét. Minthogy azonban a hallgatózó kormányzó leskelődése folytán igen nehéz a távozási parancsot is szigorúan, s a levél érdekében tett kérést bizalmasan egy füst alatt végrehajtani, ez utóbbi ügy titkos intéseket, suttogásokat tesz szükségessé, amit az önhitt lovag természetesen ismét a lánggal égő szerelem furfangjainak gondol. Most már a levelet is úgy fogja fel, hogy az neki fog szólni. A herczegnő szerelméről tehát egészen bizonyos lévén, most már ő is gondol egy ügyes cselfogást. Mérget vesz, természetesen nem igazit, s haldoklást színlel. A kormányzó ezt a kétségbeesett szerelem művének tartja, s rohan és rohantat a lovagot megmenteni. Ez azonban hallani sem akar orvosról, hanem papot kér, hogy lelkét a nagy útra elkészíthesse, s utolsókegyelem gyanánt egy találkozást barátjával, Doridoval s Florinda herczegnével. Ezt pedig azért, hogy itt tanú jelenlétében egyházi férfiú előtt jelentsék ki házassági szándékukat, mely ezzel szentesítve lesz. Dorido jön, jön a pap is, jön végre Florinda is a Rolandnak szóló levéllel, melyet csak most adhat át a lovagnak. Ez azonban — értésére adván az igazán szánakozó herczegnének — hogy az egész méregvétel csak cselfogás, átveszi ugyan a levelet, de Florindát kezén ragadva a pap elé térdel és esküdni akar. A herczegné nagyon természetes vonakodása, s a káplán zajtütése, a gyám berohanása s a Rodrigo kezében megtalált levél végre világosságot derítenek az egészre, s ekkor tűnik ki, hogy hiszen a gyámnak esze ágában sem volt gyámleánya keze után csengni, sőt épen ő is Rolandot választotta ki számára, akiért már el is küldött, s akinek megérkeztét minden pillanatban várja is. így oszlik el a kétség, legalább az okosabbak előtt, mert Rodrigo még most is azt hiszi, Florinda r hűnőnek késedelmezése, nem pedig szerelme hiánya gátolta meg az egybekelést. S minthogy ezt a sokkal fényesebb állású vőlegény felé látja hajolni, úgy akarja magát kárpótolni, hogy szokott biztos számításával a kis Elvira kezét kéri meg. De már ez is késő, itt is pórul jár, mert a józan eszű leány azt mondja: Igaz, szivemben tiszta láng lobog, S van itt egy kéz, mely boldogitni fog ; Valót mondott (t. i. Rodrigo) csak egyben tévedett: Nem ő az ám, kiért e szív eped; Mely mindörökre boldogilni kész, Nem az övé, — hanem e tiszta kéz. S azzal Doridonak nyújt kezet, ugyanannak, a kinek e drága kincset az »ellenállhatatlan« kevéssel ezelőtt oly könnyű szerrel odaígérte. Az önhitt lovag, amint jó magyarul szokás mondani: két szék között a pad alá esik. S hogyan fogja föl sorsát, és a hibát kinek tulajdonítja? La Harpe, Destonches egy darabjának a »l’Irresolu«-nek bírálatában azt mondja: »il finit la piéce par un vers singuliérement heureux, lorsqui’ il dit, aprés s’étre enfin déterminé pour Julie, — » J’aurais mieux fait, je crois, d’épouser Celiméne.« Tehát az a gyarlóság, mely zavarból zavarba juttatta, még most is uralkodik rajta; mert hiszen az ily hibák nem is olyan természetűek, hogy tőlük mintegy kézcsavarintással meg tudnánk szabadulni. Ily szerencsés bevégzésnek tartom én az »Ellenállhatatlan« befejezését is, kippen ezen utolsó vallomása által maga teszi magát és hibáját nevetségessé, midőn ezt mondja: íme, ez is szerelmes már belém (tudniillik az öreg duena). Ifjú, vén, egy kép hálót vet felém; De nem fognak meg, óvatos leszek, Minden nőt kerülök és megvetek. Hiú, üres, csalárd a női nem. Nem érdemes egy gondolatra sem. Ín, az egyikhez mennyi gyöngeség fér, Megtagadd szerelmét czifra fényért . A másik, hogy kitöltse bosszúját, Boldogtalanná tette önmagát.Véghetetlen szánakozással. Sajnálom őket, mást nem tehetek, Szegények, nem tudják, mit vesztenek ! E szavakkal végződik e jellem-vígjáték, úgy vélem, méltán nevezhetjük annak. A komikumot nem a kívülről összeerőszakolt situatiókban keresi, hanem e situatiókat a benső indító okok, főleg magának a hősnek jelleme teremtik meg, idézik elé. A jellemzés s nem csak magának az »ellenállhatatlan«nak jellemzése, de a mellékalakok legtöbbjének néhány jellemző vonással kidomborítása, valóban jól sikerült a vígjáték költőjének. Dorido jó izű humora, a fogadás önzése, a kormányzó heves indulatoskodása, Lamela szolgalelkűsége röviden, de híven és találólag vannak jellemezve. A cselekvény az első jelenettel már megindul, s a legkisebb fennakadás nélkül mindegyre folyvást, vonzólag, érdeklőn halad előre; áradozó szóhalmaz, fölösleges jelenetek sehol meg nem akasztják ; minden gyors, lüktető, úgy, hogy a színpadon szemünk láttára történik és fejlődik ki minden, ugyanannyi idő alatt, amennyi alatt eljátszák, mert az egész darab lefolyása ideje reggeltől délig tart. Igen szerencsés gyorsaság, már annyiban is, mert a darab egyik legvitásabb pontjának, nevezetesen annak, hogy gyám is, herczegné is Rolandot óhajtják Florinda férjéül s ezt egymással még sem közlik; — mondhatnám lázas sietség — kölcsönöz valószínűséget. A darab nyelve, mint a mutatványokból is kitűnhetett, élvezhető, drámai s ha mégis van, amit óhajtásképen ki kell fejeznünk, jól esett volna itt-ott, nem phrasisokat, nem nagyszavu declamatiót, de eszmékben, ötletekben gazdagabb, magvasabb mondásokat, a mint a francziák mondják, olyan »született verseket« hallhatnánk, melyek a fület, szivet egyszerre megütik s mind amabban újra meg újra fölcsengenek, mind emebben fölhangzanak. Röviden összevonva — igy végzi a bírálat — a mondottakat, a bíráló bizottság az »Ellenállhatatlan«-t nem tartja ugyan minden hiány nélkülinek, de hiányait sokkal csekélyebbeknek ítéli s jelességeit sokkal többnek, semhogy a jutalomra méltónak ne tekintené, a miért is szótöbbséggel oda nyilatkozott, terjeszsze e jelentéstétel azon javaslatát a m. t. Akadémia elé, hogy az 1877-iki évi Karácsonyi-jutalmat az »Ellenállhatatlan« czimü vígjáték szerzőjének kiadni méltóztassék. Fölbontatván a jeligés levél, kitűnt, hogy a darab szerzője Csiky Gergely. Ez eredményt hangos éljenzéssel fogadták. A képviselőhöz igazságügyi bizottsága szombaton délután 5 órakor tartott ülésében folytatta a bírói függetlenségről szólójavaslat részletes tárgyalását. Mindenek előtt hozott határozatától eltérőleg két rendbüntetés helyett csak egyet állapított meg a bizottság, s kimondta, hogy a kir. táblák bíráira is alkalmazható, de a legfőbb ítélőszék bírái irányában rendbüntetésnek nincs helye. A felebbezés a rendbüntetés ellen 15 nap alatt a felsőbb törvényszék elnökéhez történhetik, további jogorvoslás nem engedtetik meg. Kimondatott továbbá, hogy a felsőbb bíróságok az alsóbb bíróságok vagy azok bírái s alsóbb hivatalnokai irányában tapasztalt hanyagság vagy rendetlenség esetében rászólást mondhassanak ki, s őket hivatalos kötelességeik teljesítésére pénzbüntetések által rászoríthassák. Az 5. §-nál, mely a bírói segéd- és kezelő személyzetet s végrehajtókat közigazgatási fegyelmi hatóság alá helyezi, Hodossy, Chorin, Horánszky és Szilágyi Dezső a §. elvetése mellett nyilatkoznak kiemelvén, hogy ez által a bírósági személyzet egész osztálya existentiájában veszélyeztetve s a miniszter önkénye alá helyezve leend, s a jogaikban sértett felek azon joga, hogy a sérelem elkövetőjének megbüntetését követeljék, megsemmisül s kártérítési igényeiknek kielégítése az administratív hatóságok előzetes határozatától tétezik függővé , hogy ez, igazságszolgáltatási kérdéseket a közigazgatás hatáskörébe helyezvén át, kétségkívül retrograd lépést képez. Bokros előadó, Teleszky, Horváth Lajos Hammersberg és Schmausz elfogadják azt kiemelvén, hogy a bírósági személyzet ezen osztályával szemben nem forog fenn a bírói függetlenség megvédésének nagy érdeke; hogy a kártérítési jog megvédése tekintetében a törvény megfelelően módosítható leen, hogy az itt szóban forgó hivatalnokok nem az igazságszolgáltatásnak, hanem az igazságügyi administraiónak közegei, az administrativ feletti őrködés pedig az igazságügy miniszter feladata, hogy a hazánkban fennálló rendszer s legújabb közigazgatási törvényeink keretébe a jelen javaslat inkább beillik, mint az eddigi fegyelmi eljárás. Perczel miniszter kiemeli, hogy a kormány nem hatalmi körének tágítása szempontjából, hanem a felsőbb bíróságok véleménye folytán tette e javaslatot. A sértett fél joga egyáltalában nincs alterálva ez által, mert a sértett fél épen úgy mehet a fegyelmi tanács, mint a bíróság elé. A fegyelmi ügyek gyorsabb elintézését, a felsőbb bíróságoknak sok munkától s az államnak tetemes költségtől való megmentését fogja e javaslat eredményezni. A kártérítési igény tekintetében a §. czélszerű módosítását nem fogja ellenezni. A bizottság többsége elfogadja elvileg a §-t, Teleszky indítványára kimondván azt is, hogy az illető bírósági hivatalnokok elleni kártérítési kereset megindítása a fegyelmi eljárással nem áll semmi kapcsolatban. A §. elfogadása ellen Horánszky N. különvéleményt jelentett be. Ezzel a tárgyalás folytatása közelebbi ülésre halasztott. Ugyan a bizottság vasárnap d. e. 10 órakor tartott ülésében folytatta a bírói függetlenségről szólójavaslat részletes tárgyalását. Mindenekelőtt elhatároztatott, hogy a bíróságoknál állandóan alkalmazott szakértők és a bírósági végrehajtók nem helyeztetnek a közigazgatási fegyelmi eljárás alá, s a bírákkal egyenlő fegyelmi elbánásban fognak részesülni. Hodossy azon indítványát, hogy ugyanez mondassák ki a telekkönyvvezetőkre nézve is, mellőzte a bizottság többsége. A 6. §-nál, mely szerint a fegyelmi bíróság tagjai nem sorshúzás, hanem az elnök által jelöltetnek ki, Teleszky helyesebbnek tartaná, hogy a fegyelmi bíróság tagjait az illető törvényszék grémiuma válaszsza. A bizottság Teleszky indítványa értelmében kimondta, hogy a fegyelmi bíróság tagjait titkos szavazással az illető törvényszék teljes ülésében választja meg. A 7. §. azon rendelkezésénél, mely szerint fegyelmi eljárás megindítása iránti indítvány megtétele előtt a közvádló az illető bírót nyilatkozattételre felszólíthatja, s az 15 nap alatt főnöke útján nyilatkozni köteles. Bokros előadó azon módosítványt teszi, hogy a közvádló a fegyelmi eljárás megindítása iránti indítványt az elnöknek adja át, ki a vádlott bírót nyilatkozatra felszólítja s nyilatkozatát az inditványnyal együtt a fegyelmi bírósághoz teszi át Perczel miniszter elfogadásra ajánlja a §. rendelkezését, kiemelvén, hogy épen a bírák érdekének felel meg az leginkább, mert módot ad nekik, hogy alaptalan vádakkal szemben magukat tisztázhassák, mielőtt a vád a fegyelmi bíróság elé kerülne. Teleszky annyit megenged, hogy a közvádló a bírót főnöke útján nyilatkozatra felszólíthassa, de az a bírói függetlenségre nézve sértő, hogy a bíró köteles is legyen nyilatkozni, s ezt szóló nem fogadhatja el. Hodossy szerint az. rendelkezése, mely a bírót kötelezi, hogy az ügyész előtt védje magát, oly sértő valami, amit egyszerű magánszemélyekkel sem lenne szabad alkalmazni, s szóló ezt semmi szín alatt nem fogadhatja el. Perczel miniszter megjegyzi, hogy Teleszky indítványának elfogadása helyett inkább tartassék meg az eddigi eljárás, mert a fegyelmi bíróság most kötelezheti a bírót nyilatkozatra. Hammersberg a 3. rendelkezésében azon előnyt látja, hogy a közvádló jobban meg fogja gondolni a dolgot, mielőtt az ügyet a fegyelmi bíróság elé vinné. A bíróra nézve is kevésbbé sérelmes ez, mintha minden csekélység azonnal a fegyelmi bíróság elé vitetnék. A szerkezet akként volna módosítható, hogy a közvádló felhívása folytán az elnök felszólítására tartozik a bíró nyilatkozni. Marsovszky szerint sem helyes az, hogy a bíró minden esetben köteles legyen a közvádló előtt nyilatkozni, mert ez által a bírák tagadhatlanul némi alárendeltségi helyzetbe látnák magukat téve az ügyészszel szemben. Horváth Lajos azt, hogy a főügyésznél történt feljelentés esetében az illető bíró nem a fegyelmi bíróság, hanem közvetlen főnöke útján szólíttatfel előleges nyilatkozatra, nem tartja sérelmesnek s elfogadja, de a midőn a feljelentés nem a főügyésznél történt, nem adna ily jogot a közvádlótnak, minthogy ez esetben maga a bíróság intézkedhetik. Teleszky ismétli, miként ahhoz nem járulhat, hogy a midőn nem magánfeljelentés történt, de a főügyész a maga initiatívájából akar fellépni, a bíró köteles legyen előtte nyilatkozni. Bokros előadó is helyesli, hogy a közvádló vádemelés előtt ne kényszeríthesse a bírót nyilatkozatra. A közvádló előlegesen úgyis bekérheti az elnöktől az illető esetre vonatkozó hivatalos adatokat, s ezek közt helyt foglalhat az elnök által felszólított bírónak nyilatkozata is. A bizottság kimondja, hogy a közvádló megkeresheti az elnököt az iránt, hogy az illető bírót nyilatkozatra szólítsa fel, s a bíró, ha nyilatkozni akar, nyilatkozatát 15 nap alatt adja be az elnökhöz. Kimondatott továbbá, hogy a fegyelmi biróság mind a köz-, mind a magánvádlónak a fegyelmi eljárás elrendelése iránti indítványát, illetőleg feljelentését előleges meghallgatás nélkül is visszautasíthatja. A §. többi részei elfogadtattak, annak rendelkezései az 1871 : 8. t.-czikk 38. §-ával egybefoglalandóknak határoztatván. A 8-dik §., mely a fegyelmi biróság előtt a vádlott válasza után mind a közvádlónak, mind a vádlottnak egy viszonválaszra jogot ad, elfogadtatott. Horváth Lajos egy uj §-ban annak kimondását indítványozza, hogy a fegyelmi bíróság véghatározat előtt is bírságot szabhat, ha a magánvádló nyilván hamis állításokkal s a tények világos elferdítésével emelte a vádat, s a bíróság a fegyelmi eljárás megszüntetését határozza el. A bizottság elvileg az indítvány elfogadását határozza el. A 9. §-t, mely szerint a felebbviteli bíróság, ha az ügyet a periratokban teljesen tisztázottnak látja, jogosítva van a szóbeli tárgyalást s a felek s tanuk idézését mellőzve, pusztán a felterjesztett iratok alapján határozni, Horváth Lajos nem fogadja el, miután a segéd- és kezelőszemélyzet felebbezési ügyeinek elvonásával a felsőbb bíróságok fegyelmi teendői úgyis csökkentek, s mert a jegyzőkönyv vezetéséről s a felek kihallgatásáról nincsenek a törvényben intézkedések. Perczel miniszter kiemeli, hogy a §. rendelkezése a felek érdekének is megfelel, mert nem kényszeríti őket arra, hogy egészen tiszta ügyben is nagy költséggel a felsőbb bíróság székhelyére utazzanak fel. Hodossy semmi esetre nem fogadhatja el, hogy a felsőbb bíróság a döntő határozatot a fél meghallgatása nélkül hozhassa meg, csak azért, mert a periratokból tisztán láthatni véli az ügyet. Teleszky a tanúk beidézését hajlandó facultatívvá tenni, de a szóbeli végtárgyalást fenntartatni kívánja, mert ez nem is költséges, miután a közvádló úgyis helyben van, a vádlott pedig, ha nem akar, úgysem jelenik meg. Hammersberg szerint a szóbeli végtárgyalás csak akkor volna megtartandó, ha legalább a felek egyike a felebbezésben kívánja azt. A bizottság Teleszky indítványa értelmében módosítva fogadja el az-t, kimondván, hogy a felebbviteli bíróság jogosítva van a tanuk megidézésének mellőzésével tartani meg a szóbeli végtárgyalást. Bokros előadó a köv. uj §. felvételét indítványozza: »A csőd miatt hivatalától felfüggesztett bíró fizetése egyharmadát addig húzza, míg a csőd folytán ellene megindított bűnügyi vizsgálat jogérvényes befejezést nyer. Ennek megtörténtével hivatalából elbocsáttatik, s ha vétkes bukásban bűnösnek ítéltetett, elveszti összes végellátási igényeit; ha ellenben a bukás vétkessége alól felmentetett, végellátási igényei épségben maradnak, s a mennyiben nyugdija a felfüggesztés tartama alatt élvezett illetményénél többet tenne, e többlet részére megtéríttetik. Pazarlás miatt gondnokság alá helyezett bíró a gondnokság alá tétel jogérvényes kimondása után szintén elbocsáttatik, de végellátási igényei épségben maradnak. A bizottság ezt elvileg elfogadván, az ülés véget ért. Miklós nagyherczeg a szultánnál, San Stefanóból mart. 26-ikáról távirják a Timesnak. »Miklós nagyherczeg ma reggel félnyolczkor fia, Leuchtenberg Eugen és Oldenburg herczegek, Nepokorsitzky, id. és ifj. Skobeleff, Gurko, Suvaloff gróf és Levitzky tábornokok, Popoff tengernagy, Neldorf, Obermüller urak és tíz más törzstiszt kíséretében a Livadia yachtra ment. A fővezér törzskarának többi tagjai, a gárda dandárparancsnokai és ezredesei a Constantin gőzösön követték. A »Livadia« pont 10-kor indult el San Stefanóból. A nagyherczeg nem tűzette ki az orosz lobogót és a tisztelgő lövések is elmaradtak, mert bánthatnák a szultán füleit. Amint a yacht megindult, az osztrák postahajó volt az első, mely a Livádiát üdvözölte; három angol ágyuhajó az orosz lobogót tűzte ki a nagyherczeg tiszteletére, egy svéd ágyuhajó emberei a főárboczról üdvözölték a nagyherczeget. Midőn a Livadia a Dolma-Bagdse palota elé ért, a szultán egy gőzöse jött feléje. Munir bey, a díván első dragománja, egy szárnysegéd kíséretében a yachtra jött üdvözölni a nagyherczeget. Ez a yachton vele jött csekély kísérettel partra szállt. A parton a miniszterelnök és a külügyminiszter fogadták. A palotán kívül egy testőrszázad volt fellállítva, melynek zenekara az orosz hymnust játszotta. A szultán a nagyherczeget a palota bejáratánál fogadta, a lépcsőn felvezette és megkínálta üléssel. A többiek közül csak a czári család tagjai, Nepokorsitzky tábornok, Nelidorf, Onou urak, a miniszterelnök és a külügyminiszter ültek le. A szultán igen nyájas volt, örömét fejezte ki, hogy a nagyherczeg meglátogatta, azt mondá, hogy őszintén óhajtja szomszédjának, az orosz cárnak jó véleményét. A nagyherczeg szívélyesen viszonozta e jóakaratú nyilatkozatokat és azon reményt fejezte ki, hogy a béke tartós lesz. A szultán azt mondá: reméli, hogy a nagyherczeg nem fogja elhinni, amit beszélnek, mintha ő (a szultán) roszindulattal volna, holott ő egyebet sem óhajt, mint békében élni szomszédjával, az orosz czárral. Azután köszönetet mondott a czárnak a Reuf pasa iránt tanúsított figyelmességért. A nagyherczeg ezután bemutatta a tábornokokat és törzskara többi tagjait. A párbeszéd alatt a többi látogatók egy mellékszobában időztek, melynek falát Rivasovsky orosz festő egy tájképe díszíti. A látogatás körülbelül fél óráig tartott; azután a nagyherczeg összes kíséretével csónakokon a Regier beg kioszkba ment; ez egy gyönyörű palota az ázsiai parton, egykor Eugénia császárné lakása. Amint a márvány-terrassóra léptünk, jobbfelől török díszőrséget és zenekart, balfelől egy század orosz tengerészt láttunk, szintén zenekarral. Itt vártak bennünket a törzstisztek, kik a Konstantin gőzösön követték a yachtot. Rövid idő múlva jelentették a szultán érkezését. A nagyherczeg, herczegek és a kiválóbb tisztek a kiszálló hídnál fogadták a szultánt és felvezették a palota egy termébe. Itt a török tiszteket, köztük Ghazi Osman és Fuad pasákat bemutatták a nagyherczegnek. A tisztek kört képeztek, középen Osman és Skobeleff álltak, kik melegen kezet szorítottak egymással és azt mondák, hogy jól ismerik egymást, mert Plevna körül gyakran találkoztak. A szultán körülbelül egy negyed óráig időzött a kioszkban, azután a nagyherczeg visszakisérte a Dolma-Bagdse palotáig, ahol elbúcsúzott tőle. A nagyherczeg kísérőivel udvari fogatokon a német nagykövetséghez hajtatott és meglátogatta a a weimari nagyherczegnőt és Reuss herczeget. Innét a nagyherczeg az orosz nagykövetséghez hajtatott; az utczákon és az ablakokból számosan nézték a társaságot; a nagykövetség épülete előtt sűrü néptömeg gyűlt össze, mely a nagyherczeget jövet és menet lelkesen éltette. A követségi palota kápolnájában rövid istentisztelet tartatott és azután a társaság visszatért a yachtra. A látogatás, mint engem biztosítanak, nagyon kielégítette a szultánt és a nagyherczeget; a szíves fogadtatás, a nyílt társalgás sok nehézséget hárított el. Az oroszok remélik, hogy a most uralkodó jó érzelmeket további híresztelések nem fogják megrontani. A diplomatiai viszony helyreállíttatott, Neldorf lett Oroszország ideiglenes képviselője. A nagykövetségi palota kapuján a sasokat, melyek a háború alatt le voltak takarva, ma ismét leleplezték.« Különfélék. » april 1. (A belgák királynéja) közelebb Budapestre jön, hogy jelen legyen leánya, Coburg Lujza herczegné lebetegedésénél. (A m. t. Akadémia) mai összes ülése után, melyről tárcza rovatunkban szólunk, az I. osztály tartott ülést. Ezen Hunfalvy Pál a rumuny nyelvről olvasott értekezést, melyet, miután a román nép most mindinkább magára vonja a világ és nevezetesen a magyar nemzet figyelmét — bővebben fogunk ismertetni. Ezután Gyulai Pál előterjesztette a nyelvtudományi bizottság jelentését a magyar helyesírás újonnan átdolgozott szabályairól. A jelentésből ma csak azon rész intéztetett el, melyben az Akadémiának múlt őszszel kimondott — lapunkban tüzetesen ismertetett — határozatai szövegeztetnek. (Az orsz. magyar képzőművészeti társulat sugárúti műcsarnokában rendezettarabás-féle kiállítás ápril hs 8-ig marad nyitva. Az érdeklődés e műgyűjtemény iránt folyvást növekszik, úgy hogy a magyarázó katalógus már második, átnézett kiadásban jelent meg, s ez 20 krért kapható. A bemeneti díj hétköznap 30 kr, vasárnap 20 kr.A társulat most küldi szét évi albumlapjait és sorsjegyeit a vidéki rendes tagok számára, utánvét mellett, amit azért említünk, miután eddig a vidéki tagok csak későbben kapták meg a társulat e kiadványait. Prém József. (»A szikla és a hullámok«) czimmel Rónay István országgyűlési képviselőtől s az ismert kitűnő kath. egyházi szónoktól igen díszesen kiállított kötetbe foglalva hat egyházi szónoklat jelent meg, melyek jelenkori magyar homiletikai irodalmunk legszebb termékei közé tartoznak. A beszédek czime következő: 1. A hetedik halálos bűn. 2. A megváltás ellensége. 3. Élet hit nélkül, hit élet nélkül. 4. A szikla és a hullámok. 5. A nemzetek nagy egysége Krisztusban. 6. Az örökké bolyongó szellem. Mint e czimek mutatják, Rónay a modern élet számos nagy kérdéseit érinti beszédeiben s azokat, a mint e beszédek elolvasása után mondhatjuk, a vallás szempontjából érdekesen és élvezetesen világítja meg. A szónoklatok forma és béltartalom tekintetében egyaránt becsesek; műveit és felvilágosodott, de egyszersmind igaz vallásos felfogás, emelkedett, néhol költői szellem vonul át rajtuk. Nyelvezetük választékos és finom ízlésről tanúskodik. A szónoklatok, melyek különböző alkalmakra készültek s elmondásukkor az illető hallgatókra kétségkívül mély hatást tettek, összegyűjtve nagyérdekű olvasmányul szolgálhatnak a műveit vallásos közönség számára. (Az irói segélyegylet rendelkezésére bocsátottak helyeket : a parádi fürdőben gr. Károlyi Gyula, a szliácsi fürdőben Hasenfeld fürdőfőorvos. E helyeket beteg irók vagy irók özvegyei, árvái élvezhetik. A kik erre reflectálnak, forduljanak az írói segélyegylet titkára, Vadnai Károlyhoz. (A Teleki-díj,ra) pályázott művek egyikéről, melynek czíme : »Éljen az igazság«, egy helybeli napilap azt írja, hogy e művet dr. Günther Antal írta. Dr. Günther úr felkért bennünket annak kijelentésére, hogy ezen állítás minden alapot nélkülöz s kénytelen e mű apaságának dicsőségét magáról elhárítani. (H y m e n.) Leveleki Molnár Ágoston szabolcsmegyei földbirtokos e hó 21-én vezette oltárhoz Libera Gizella urhölgyet, a debreczeni színház volt tagját. — Dr. Schmidt József igali járási orvos Tapsonyban jegyet váltott Frántsik Irén kisasszonynyal, Frántsik János kedves leányával. Garam Jenő balassagyarmati kir. törvényszéki biró mart. 29-én vezette oltárhoz ugyanott Bérczy Mariska kisasszonyt, néhai kitűnő írónk Bérczy Károly unokahugát. Nászasszony volt Jeszenszky Dánielné, násznagyok Frideczky Lajos törv. elnök, Hell Victor nyug. bányatanácsos, nászleányok Bérczy Anna és Malatinszky Mariska k. a., vőfélyek Vancsó Gyula és Somogyi Zoltán. (A Történelmi Tár) Il-ik füzete most küldetett szét. Gazdag tartalmából megemlítjük, hogy Károlyi Árpád Fráter Györgynek, Szilágyi Sándor pedig Illésházy és Bocskaynak kiadatlan levelezését közlik. A többiek közt Szerémi, Mednyányszky Dénes, Thay Kálmán, Nagy Gyula, Thallóczy, Marczali stb. neveivel találkozunk. E becses folyóirat egy évfolyama (60 iv) 2 frt 80 krjával Knoll ak. könyvárusnál rendelhető meg. (Pongrácz Guido), közelebb elhunyt trencsénmegyei volt szolgabiróról, Pongrácz Lajos országgyűlési képviselő fivéréről, a következő érdekes adatokat veszszük : Pongrácz Guidóban egy jó magyar hazafit és jeles katonát vesztett a haza. Fiatal korában az osztrák seregben katonáskodván, 48-ban szülőföldén nemzetőrré vált s mint ilyen, oktatta tót ajkú társait. Részt vett a kosztolnai csatában, s ez alkalommal több lap halálát jelentette. Nemsokára a tót guerillák élére állt s köztük fegyelmet tartva, az ellenségnek ártott, a mint lehetett. E minőségben különösen Debreczennél tüntette ki magát, hol felismerve az oroszok támadásának veszélyes voltát a magyar jobbszárny ellen, a támadás közben összes guerillacsapatjával előre ment futva, szemközt a támadó nagy tömeg lovasságnak azon czélból, hogy az előtte levő nagy árokba belevesse magát, hogy őt összeköttetésbe hozza a magyar centrummal.