Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-16 / 119. szám

119. szám. Szerkesztetti iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, csütörtök, május 16,1878." 29."évi folyam. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a h­ó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi IS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki,59-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre............................................6 frt Félévre...................................................12 . Egy hónapra....................... 2 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. fffgpr* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­hivatala, Budapest, május 15. A pénzügyi bizottság tegnap tárgyalta a quótabizottság előterjesztését és elfogadta a két kormány eredeti javaslatát a hozzájá­rulási kulcsról és az adóvisszatérítésről. A bizottság ellenzéki tagjai hozzájárultak a re­stitutio új módozatához, de különvéleményt jelentettek be a quota-arányra nézve, s ezen különvélemény alakilag megfelel talán azon eszmének, melyet tegnap tüzetesen kifejtet­tünk, hogy a restitutio különíttessék el a quota kérdésétől és foglaltassák külön tör­vénybe. Az érvek, melyeket ezen eszme mellett közjogi s czélszerűségi szempontból felhoz­tunk, a pénzügyi bizottságban nem maradtak visszhang nélkül. Maga az előadó figyelemre­méltónak nyilvánította azon kérdést, vájjon a restitutio s a quota ugyanegy vagy két törvényben rendeztessék-e ? A pénzügymi­niszter sem tagadta, hogy correctebb e két kérdést egymástól elkülöníteni, csakhogy saj­nálná, ha ezen formaság miatt újabb nehéz­ségek támadnának. Nem szenved kétséget, hogy a szóban forgó elkülönítés Bécsben nehézségekre akad, de csak azoknál, kik a restitutió eddigi mó­dozatát továbbra is fenn akarják tartani. Herbst és társai, kik váltig ahhoz ragaszkod­nak, hogy mi 31,4 százalékkal járuljunk a restitutióhoz, és hogy ezen kiadás a vámjöve­delemből, melyben 31,5 százalékkal részesü­lünk, fedeztessék, következetesen cseleksze­nek, midőn ezen két ügyet továbbra is ugyan­azon törvénybe foglaltatni kívánják, mely megállapítja, hogy a közös költségekhez való járulásunk ugyancsak 31,4 százalék. Azok, kik a Magyarországra nézve hátrányos resti­­tutióért Ausztria részéről a kárpótlást a vám­jövedelem közösségében megadva látják, sőt a quótát is Ausztria által csak úgy tartják jelenlegi mérvében fenntarthatónak, ha a vámszövetség megnyittatik, természetesen he­lyesen járnak el, ha quótát, vámot és restitu­­tiót egy törvényben összeforrasztanak. A reichsrath ezen pártjára azonban nem lehetünk semmi tekintettel, mert ez úgy sem fogadja el a restitutió új módját, és ha az ő törekvéseit vennék tekintetbe, a kiegyezést megbukottnak kellene venni s kár volna a restitutió új módozatának részleteivel foglal­kozni. De mi azon, úgy hiszszük, jogosult föl­tevésből indulunk ki, hogy a reichsrab­ban meg van a többség a kormány javaslata mel­lett és ez a többség nem fogja ellenezni azon eszmének következetes keresztülvitelét. Tudjuk, hogy a reichsrat­ kiegyezési bizottságának kisebbsége részéről Suess kép­viselő különvéleményt jelentett be, mely a két kormány javaslata szerint a restitutiót a termelés arányához képest ajánlja rendeztetni. Ez indítványt megtette és erélyesen védte Suess már a bizottságban és kimondotta, hogy az eddigi visszatérítési módozat elvileg követ­­kezetlen, minthogy nem vám-, hanem adóres­ti tutió teljesíttetik és minthogy elvileg a visz­­szatérítés nem a vámokkal, hanem az adók­kal történik. Már ezen érvelésből is kitűnik, hogy az említett reichsrathi képviselő telje­sen egyetért velünk a minapi czikkünkben kifejtett azon tételre nézve, hogy volta­­képen a vám nem is szerepel a visszatérí­tésnél és hogy az adóvisszatérítés az adóból teljesítendő. Egész határozottsággal kifejezi ez esz­mét Suess azon indítványban, mely a ki­egyezési bizottságban csak két szavazattal bukott meg, és melyet a plénumban megújí­tani fog. Az indítvány így szól: "A közös vámvonalon kivitt megadóztatott tárgyakért az adóvisszatérítés előlegképen a vám­jövedelemből láttatik el.A reichsrathban kép­viselt királyságok és országoknak, és a magyar korona országainak megterheltetése ezen adó­visszatérítés czímén minden egyes adónemre nézve külön úgy vitetik keresztül, hogy mind­egyik fél az illető naptári év alatt az egyes adónemnél előlegesen fedezett adóvisszatérí­tésből ugyanannyi százalékot tartozik viselni, mint a­hány százalékot tesz az ő bevétele a mindkét fél által ugyanazon évben az illető adónemnél elért nyersbevételből.­ Ezen szövegezés és az előbb említett in­dokolás szerint Suess és pártja nem tartja a restitutiót a vám­jövedelem által fedezendő­­nek, de megengedi, hogy e bevételből a vissza­térítés előlegképen fizettessék; a végén azonban mindegyik állam a maga adójából fedezze a termelés aránya szerint a restituált adót; vagyis téríttessék meg a vámjövedék­nek minden előleg, melyet az egyik vagy másik kincstár abból igénybe vett. És a­mi­dőn kimondja, hogy a vámpénztárakból elő­legesen fizethető az adóvisszatérítés, gyakor­latilag véve egészen jelentéktelen megszorí­tást tesz, mert kimutattuk minap, hogy most is, midőn pedig tényleg a vámjövedék viseli a restitutiót, ezt a legkisebb részben fizetik a vámpénztárak. Az a reichsrathi párt tehát, mely a re­stitutió új módját elfogadja, — és nekünk csak ezen párttal, esetleg többséggel kell számolnunk — nem fogja visszautasítani, hogy az önmaga által már szövegezett corol­­lariumnak, minélfogva a vám nem tartozik a resti­tutióra, a törvény megalkotásánál is kife­jezést adjon. Minthogy pedig a restitutió csak úgy került egy törvénybe a quotával, mi­vel a közös fedezetre szánt vámjövedelemből volt eddig teljesítendő, természetes, hogy a restitutió, mihelyt az egyes államok adójából és nem a közös hozzájárulás arányában fe­deztetik, nem foglalhat többé helyet a quotá­­ról szóló törvényben. A vámjövedelemnek közös fedezetre for­dítása, az előrebocsátottak szerint, a vámszö­vetségi törvénybe foglalandó, úgy hogy a quótatörvény érvényben maradhasson, ha a vámszövetség meg is szűnik. A restitutió kü­lön törvénybe foglaltassák. Szükséges ezen elkülönítés a korábban már kifejtett köz­jogi tekinteteken kívül azért is, mert a restitutiót mi távolról sem akarjuk tíz év­re oly változhatlannak tekinteni, mint a­milyennek az 1867. XII. t. sz. a quótát tekinti. A vámszövetség sok részben vál­tozik tiz év alatt egyes törvényhozási ad­tás és nemzetközi szerződés által; a szesz- és czukoradótörvény is könnyen változásnak van kitéve, ha a technika abban módosításo­kat követel. Miért ne lehetne tehát a restitu­tió most igazságosnak látszó új módját, ha a gyakorlat visszásnak bizonyítaná, 5—6 évi tapasztalat után egészben vagy részben át­alakítani ? Eddig ez lehetetlen volt a quotá­val fennállott alaki s anyagi szoros kapcso­lata miatt, de miután most a belső összefüg­gés megszűnik, kell, hogy ennek az alaki el­intézés is megfeleljen. És végre addig, mig a restitutio a quota­­aránynyal összefüggésben hagyatik, lehetet­len az 1867. XII. t.-czikkben előrelátott azon intézkedést, hogy esetleg a korona döntsön a quotáról, érvényre juttatni. Mert a korona igen­is dönthet arról, hogy a hozzájárulási kulcs legyen 70 : 30, vagy 69 : 31, de az említett törvénynek szava és szándéka nem az, hogy a korona válaszszon két szövevényes adóvisszatérítési rendszer között. Magyaror­szágnak érdekében pedig mindenekelőtt az áll, hogy a közösügyi költségekre nézve igaz­ságos quotakulcs jöjjön létre, és azért gon­doskodni tartozik jövőre arról, hogy egy igazságos visszatérítési mód elérhetése miatt kényszerhelyzetbe ne szoríttassék. Eddig úgy állott a helyzet, hogy nem jön létre quota, ha nem egyezünk meg a restitutióban, ezentúl pe­dig, ha a restitutio különválaszta­­tik, úgy alakuland­ó kérdés, hogy ha nem egyezünk meg a restitutió­ban, nem lesz vámközösség. Az »egyesült ellenzék« május 16-án csütörtö­kön délután 6 órakor értekezletet tart. Budapest, május 15. (A főrendiház) holnap kezdi meg a ki­egyezési törvényjavaslatok tárgyalását. A főrendiház hármas bizottságának erre vonatkozó jelentéseit ma vettük, s fölemlítjük azokból, hogy a bizottság elfo­gadásra ajánlja a két kormány között legújabban létesült megállapodásokat, a­mi által a kiegyezési küzdelmet befejezhetni hiszi. (A delegációk összeülése előtt­ a kormány, mint halljuk, a szeszadóra vonatkozó újabb megállapodásokat, sőt esetleg a quota-tv javaslatot is le akarja az országgyűlésen tárgyaltatni, miután a 60 milliós hitel fölött az osztrák birodalmi tanács­ban előreláthatólag kifejlődő nagyobb vita nem en­gedi meg, hogy a delegatiók már a legközelebbi na­pokban összeülhessenek. (A delegatiók egybe hívását­ akko­rára vették kilátásba, mikor a parl­amentekben a 60 milliós hitel fedezete meg lesz szavazva. Remélték, hogy ez f. hó 22-ike vagy 25-ikéig mind a két parl­a­­mentben meglesz. De az osztrák birodalmi gyűlésben a vita a 60 milliós hitelről igen hosszadalmasnak ígérkezik, sőt meglehet, hogy Giskra indítványát a reichsrath képviselő háza is elfogadja. A kormány azonban több ok miatt végleg el akarja intéztetni a közös költségvetést és mint a Fi att jelenti, egybe fogja hívni a delegatiókat, mihelyt a magyar ország­­gyűlés megszavazta a fedezetet, így tehát meglehet, hogy a delegatiók már jövő hét elejére hivatnak össze. (A székelyföldi perek.) Biztos helyről vett értesülés alapján közlik a kormánypárti lapok, hogy ő Felsége — a kormány előterjesztésére — megengedte, hogy a székelyföldi közcsendháborítás miatt bűnvádi vizsgálat alá vont egyének ellen a to­vábbi eljárás beszüntettessék. (A képviselőház pénzügyi bizott­sága­ mai ülésében először az apahida-szászrégeni államút kiépítésének ügyét vette tárgyalás alá. A közlekedési miniszter a bizottság elé terjesztett je­lentésében az útvonal még hátralevő 7 mfldnyi részét — az érdekelt vidék közmunkájának igénybe vételé­vel — 300.000 frt költséggel kiépíttetni s az építést hét évre feloszlatni tervezi, ezúttal azonban csak 50000 írtnak megszavazását kéri az útvonal Azon — 2­/8 mfldnyi — részének teljes kiépítésére, melynek alapmunkái már elkészültek s az ahhoz szükséges kavics anyag­ is készen áll. A bizottság rövid vita után a miniszternek e javaslatát elfogadta. Ezután hitelesíté a bizottság a quota törvény­­javaslat iránti jelentését, mely alkalommal a­­javas­­lat 2. §-ában e kifejezés : »az 1867. XII. t. sz. 64. §-ánál fogva közös bevételnek kijelentett vámjöve­dék«, a szerkezet világosabbá tétele czéljából eként állapíttatott meg : »az 1867. XII. tcz. 64. §-ánál fogva a vám- és kereskedelmi szerződés tartama alatt közös bevételnek kijelentett vám­jövedék.« Tárgyalás alá vétetett ezután a Szamos fo­lyó szabályozásának — a bizottság egyik közelebbi ülésében már megvitatott ügye. A közlekedési miniszter előterjeszté­se a még szükséges átmetszések sikeresítésének költ­ségeit 750.000 frtra teszi, a­melyből a jelen év foly­tán létesítendő munkálatokra, illetőleg a szégény­­matócsi átmetszés kiépítésének folytatására 60.000 frt hozatik javaslatba. Molnár előadó a 60.000 frt megszavazását javasolja annak kimondása mellett, hogy a matocsi átmetszésnek se felső, se alsó része meg nem nyitta­­tik addig, mig az egész teljesen el nem készül s az átmetszés két oldala kellő védparttal ellátva nem lesz. Az indítványozó Péchy Jenő kéri annak ki­mondását is, hogy a szóban forgó átmetszés addig nem nyittatik meg, míg a Tisza torkolatához köze­lebb fekvő apróbb átmetszések is el nem készülnek. Lukács kérdi, váljon a 60000 frt”megszava­­zása szükségessé teendi-e az egész 750000 frt to­vábbi megszavazását is. P­é­c­h­y miniszter válaszolja, hogy az elkerül­­hetlenül szükséges átmetszési munkálatok a Szamos­nál mintegy 150.000 írtba kerülnek s e költségnek három évre felosztását tervezi. S­i­m­o­n­y­i Ernő nem járulhat ahhoz, hogy egyes vidékek s magánosok jövedelmének fokozása érdekében az egész ország megterheltessék. Móricz a 60000 írtnak megszavazását az állam érdekében is szükségesnek tartja, mert a befek­tetett összegnél sokkal nagyobb összeg elengedésétől kíméli meg magát. Horváth L. megjegyzi, hogy a Szamos hajóz­ható folyónak van elismerve s igy a szabályozás kö­telezettsége az országot is terheli. Szóló minden további kötelezettség nélkül megszavazza a 60.000 forintot. Kerkapoly azt tartja, hogy az állam köte­lezettségének inkább megfelel az, ha nem szétdara­bolt munkát teljesít hosszú időre felosztott erővel, mely a veszedelmet nem szünteti meg, csak más vi­dékre hárítja, hanem annak idején nagyobb erő fel­­használásával létesíti az egész szabályozást. Wahrmann is abban látja az állam feladatá­nak helyes megoldását, ha erejét egy helyre öszpon­­tosítja, s sor szerint jár el. Ez évre a felhasználható erő a Tiszára van megszavazva s ha mindenütt egy­szerre hozzákezdünk a munkához, az eredmény az lesz, hogy egész munka sehol sem készül el. A bizottság többsége a 60,000 frt megszavazá­sát mellőzendőnek határozta. (Az osztrák képviselőház költség­­vetési bizottságának­ mai ülésében Giskra előadó előterjesztette a 60 milliomos hitelre vonat­kozó jelentést. Ez alkalommal Giskra kérdést inté­zett de Pretis pénzügyminiszterhez Tisza Kálmán azon tegnapi nyilatkozata tárgyában, hogy már­is történt költekezés bizonyos katonai intézkedésekre Erdélyben, pedig de Pretis a budgetbizottságban azt állította, hogy a 60 milliomos hitel még nem vétetett igénybe. De Pretis azt felelte, hogy eddig ő tőle még nem kértek pénzt. Skene azon megjegyzésére, hogy a magyar kormány úgy látszik jobban értesíti mindenről a képviselőházat, mint az oszták kormány a reichszat­on, de Pretis azt felelte, hogy ez nem áll. Mi a katonai intézkedéseket Erdélyben illeti, ezek ta­lán oly módon tétezhettek, hogy a hadügyminiszté­rium a delegációk által részére megszavazott pénz­eszközökből bizonyos, múlhatlanul szükségesnek tar­tott intézkedések foganatosítását rendelte el. De a 60 milliomos hitel igénybe vételéről a miniszter, mint mondá, egyáltalán semmit sem tud. Erre rövid vita után Giskra jelentése változatlanul elfogadtatott. (Türr tábornok nyilatkozatát) Napóleon herczeg leleplezéséről, melyet egész terje­delmében közöltünk, a Journal des Débats keddi száma is közli és John Lemoinne czikket ír a nyilatkozatról. A bevezetésben felemlíti, hogy Türr tábornok vitézül és dicsően harczolt az olasz függet­lenségért, azután így folytatja: »Türr tábornok uj magyarázatai ismét bizo­nyítják, hogy a császárság mily vak és buta vigyá­zatlansággal fogott ama kalandjához, mely oly sok után az utolsó volt. Lám, nagy isten! minő kezek­ben voltunk! Nem csak hogy mi nem voltunk készen, képzelt szövetségeseink sem voltak készek. Mikor Türr tábornok katonai szempontból tesz megjegyzése­ket, Andreas Memor(Gramont) azt feleli: »Ez a tábor­nokok dolga.« Valaki azt tanácsolja, hogy hatni kell a közvéleményre Francziaországban, Olaszország­ban, Ausztriában; a másik azt feleli: Én a háborút nem hírlapok által akarom folytatni.« Ez a csapat seregély nyolcz nap alatt akarta nyélbe ütni a dol­got. Hiába mondja Türr tábornok a császár követé­nek, hogy Ausztria és Olaszország és oly kevéssé vannak elkészülve, mint Francziaország. Nem hall­gattak semmire. »Ez az én háborúm.« Íme e rémite compánia mélységes felfogása. Ez elég felelet. Ezért jelentette ki egy franczia tábornok nyilvánosan, hogy »készek vagyunk az utolsó gombig«, ezért mondta egy külügyminiszter, hogy, szövetségeseink vannak. Gramont úr megmutat Türr Ibnoknak egy nagykö­vetet, ki épen nála volt. A kamara bizottságának töb­beket is mutatott. Mindig tudott ő ilyeneket mutat­ni. Azon komédiákra emlékeztet ez, melyekben pénz­­intézeti igazgatók bocsánatot kérnek a részvénye­sektől, hogy várakoztatták őket. Népen Roth­­schilddal értekeztek.« Azalatt nekünk nem volt se barátunk, se gombunk. A császár a levélben, me­lyet később Burgoyne tánokhoz intézett, beismerte, hogy meglepték. Ez bizonyítja, mennyire félreértette ő Európa helyzetét. Ő még arról ábrándozott, hogy Angliát is behozza ama szövetségbe. Pedig tudjuk, hogy Anglia minő véleménynyel volt felőle. Egy kor­mány se hitte el neki a mit mondott, ő maga se tudta már mit tesz. Congressusra gondolt, pedig a világ már oly elkerülhetlennek tekintette bukását, milyen­nek tekintjük azon bolondot, ki a Vendome szobor­ról leugrik. Később a háború után Türr tábornok viszontlátja Gramont herczeget, ki így szól hozzá: »Mit akar ön? Nem tehettem semmit Rómára vo­­natkozólag, meg lévén kötve . .. által.« Kiáltal ? (A császárné által ?) Miáltal ? Erre tessék An­dreas Memornak felelni. Már fel volt vetve a kérdés, hogy mi történt Saint-Cloudban azon a napon, melyen Ollivier és a herczeg odavitték a spa­nyol követ által közölt sürgönyt, mely tudatta Hohenzollern herczeg lemondását. Ha jól emlék­szünk, Olozaga úr a legnagyobb örömmel sietett átadni e sürgönyt, melyről ő meg az egész világ azt hitte, hogy véget vet a válságnak. Ez volt Ollivier nézete is; ez volt a császár nézete is, ki megbízta a minisztert. írjon másnapra békés manifestumot. Olli­vier egy­maga jött vissza. Gramont úr ott maradt Saint-Cloudban, a­hol a császárné volt. Másnap Olozaga eljön Ollivierhez. Ez mutat neki egy lap papirost, melyen a megállapított nyilatkozat el volt kezdve. De Ollivier hozzátéve, hogy fájdalom minden megváltozott, mert megbántottak minket. Kezembe veszem Benedetti úr könyvét és olvasom: »Emiben nem volt se megbántó,se megbántott. A király maga nagyon meg volt lepve, mikor megtudta minő meséket ter­jesztenek a lapok ; pedig ezek azt hitték, hogy szem­tanuk elbeszélése nyomán írják le a jelenetet.« Na­gyon érdekes volna megtudni Andreas Menor úrtól, hogy kicsoda vagy micsoda által voltak Gramont úr kezei megkötve. Országgyűlés. A képviselő úz ülése május 15-én. 1. Két érdekes beszédet hallottunk: a Kerkapolyét és a Tiszáét. Kerkapoly igen szép kritikai beszédet mondott a keleti kérdésről és Tisza tegnapi enuntiatiójáról nagy mérséklettel szólt és köztetszést aratott következtetéseivel. Tisza is polemikus beszé­dében ezúttal nem volt sértő, s tegnapi kije­lentéseit magyarázva oly határozott nyilat­kozatokat tett, melyek megnyugtatólag ha­tottak az ellenzékre is. A miniszterelnök ma harcziasabb volt, mint bármikor ezelőtt és ez tetszett. Mi okozta e­ háborús hangulatot nála, nem tudjuk, mert a kormány politikáját és czél­­jait köd borítja ezután,mint ezelőtt; de Tisza mai beszéde oroszellenes iránynyal volt tele és harczkész indulattal hívta fel áldozatkész­ségre a magyar képviselőházat. Tartalmilag azonban Tisza ma sem fejtette meg, hogy mi a kormány keleti politikája, melyek felfogása szerint monarchiánk megvédendő érdekei, me­lyek a külügyminisztériumnak kifogásai a san­ stefanói békekötés ellen, és miféle ad­­ó­­programm rejlik a hitelkövetelés mögött, vagyis mire kell a hatvan millió ? Ezért hát a bizalom ma sincs indokolva, s nincs be­igazolva. Senki e háznak nem teheti a szemrehá­nyást, hogy irtózik a háborútól Oroszország ellen. Az ellenzéki pártok régen sürgetik az aktív külpolitikát, háború árán is. Az egyesült ellenzék ez okból nem vonakodik a hatvan milliós hitelt megszavazni, csak ga­­rantiákat kíván, hogy a pénz nem Bosznia occupatiójára és Törökország felosztására fog fordíttatni. E garantiákat a kormánypárt nem kö­veteli, de Tisza kijelente, hogy politikája nem különbözik az egyesült ellenzék felfo­gásától a keleti kérdésben. Ha Tiszában meg­bízni lehetne , beszéde nem volna oly fur­fangos, hogy a gyanút maga ébreszti fel, és ha Bécsben nem volnának oly áram­latok, melyek ellenkezőjét akarják, mint Magyarország, tekintve a külpolitikai hely­zetnek a jelen napok alatt válságos és bi­zonytalan voltát, a kormányelnök mai nyi­latkozata után némi reménynyel nézhet­nénk ismét monarchiánk jövő magatartásá­nak elébe. Hisz még a szélső balról is H­elly és társai egy határozati javaslatot terjesztettek be ma, mely a párt készségét jelenti ki a hi­telt megadni, s csak, mint az egyesült ellen­zék, feltételekhez köti szavazatát. Nem egyéb az, mint bizalmatlansági tüntetés a jelen kormány ellen, de politikai hazafias kész­ség az államnak megadni az eszközöket az önvédelemre és az Oroszország elleni há­borúra. Nyomatékos beszéd a mai ülésen nem mondatott, csak az emlitett kettő. A mérsé­kelt pártok részéről több szónoklat nem is tartatott. Beszéltek a szélső balról C­s­a­n­á­­dy, Helfy, Madarász József, Ragá­lyi Nándor, kiket a képviselők osztott figyelemmel hallgattak. A discussió holnap folytattatni fog. II. — Folytatás esti lapunkhoz. — Kerkapoly Károly, T. képviselőház! Én elfogadom az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Szük­ségesnek látom nyilatkozatomat ennek előzetes kije­lentésével kezdeni meg, s hozzá­teszem, hogy elfoga­dom azt annálfogva, mert a kívánt összegnek a dele­­gációk általi megajánltatása annak fedezését illetőleg kötelezettséget rótt e törvényhozásra, ha nem is fel­tétlen kötelezettséget arra nézve, hogy az így, ilyetén módon fedeztessék, de igen­is arra nézve, hogy az valami, és­pedig reális módon fedeztessék. Nem titkolom t, képviselőház, hogy az 1867. XII. t. sz. betűi alapján a fennforgóhoz hasonló ese­tekre vonatkozólag nem egy kétely merülhet fel, s e kételyeket egy időben — és pedig nem is régi időben magam is igen súlyosaknak és olyanoknak tekin­tettem , a melyekről magunknak számot adni törvényhozói kötelességünk. — Épen azért, ha nem is osztom már, de értem azon nyilatkozatokat, me­lyek e háznak egyik oldaláról ez irányban fel­hozattak értem a szélső balt. (Mozgás a szélső balon.) Mondom, ha nem is osztom már azon nyilat­kozatokat, de megértem, és mert támpontokat a tör­vény szavaiban találhatnak, elkárhoztathatóknak nem tartom. De a dolog lelkiismeretes átgondolása engem arról, hogy e kötelesség fenforog, meggyőzött. Ugyanazért elismerem e kötelezettséget annyira, hogy részemről még azt sem engedhetem meg, a­mit a tegnapi napon a t. miniszterelnök úr megengedett, mondván, hogy nincsen kizárva a mód, hogy a tör­vényhozás magát e kötelezettség alól legalább egy­­időre kivonja, az által t. i., ha a fedezet módozatai­nak ezélzatos megválasztása által teremtene nehéz­séget. Nem engedhetem ezt azért, mert ha a dele­­gatió votuma kötelezettséget teremt, azon kötelezett­ség beváltását a törvényhozás lehetetlen feltételek­hez nem kötheti; a fedezetnek egy lehetetlen módo­zatban megajánlása a kötelességnek nem beváltása, de kijátszása lenne, a­mi mivel erkölcsileg tilos, a tör­vényhozásra nézve lehetetlen. De elfogadom ezen törvényjavaslatot nemcsak azért, hanem elfogadnám még akkor is, ha az e tárgy­ban való intézkedés, egész osztatlanul, úgy a szük­séglet megajánlása, mint a fedezetnek megszavazása tekintetében a törvényhozásnak volna osztályrésze. Elfogadnám azért, mert Európa jelen helyzetében a részünkről kifejtendő actiónak feltétlen szükségét lá­tom, és mert az actiót eszközök nélkül megejteni nem lehet. Ezen eszközök megtagadása egyértelmű lenne azon actiónak szabadjára hagyásával, a­melyet az orosz hatalom több mint egy év óta a nélkül is gá­­tolatlanul kifejtett, azon actiónak, a­melytől érde­keinket minden körülmények között és személyes bizalom kérdésétől teljesen eltekintve, sokkal inkább féltem, mint a részünkről kifejtendőtől félthetném. Igen, ha a részünkről kifejtendő cselekvésség­­nek eszközeit megtagadom, egyúttal azon másik actiót is megállíthatnék, akkor lehetne gondolkoz­nunk, férhetne szó e kérdéshez; de miután ezen eszközök megtagadása egyértelmű azzal, hogy azon­ másik actió miattunk bátran folyhasson a megkez­dett irányban, azt gondolom, hogy a habozásnak le­hetősége is kell, hogy kizárva legyen. (Élénk helyes­lés balfelől.) Ennélfogva,ismétlem, megszavazom a törvény­­javaslatot, mert lehetővé kívánom tenni saját actión­­kat, és­pedig annál inkább, mert egy áramlattal ál­lunk szemben, a­melyről én is azt hiszem, hogy oly helyzetet teremtett, a­melynek vaskényszerűsége biz­tosítékul szolgál nekünk az iránt, hogy ha talán némi tétovázás, némi habozás után is, de mindenesetre megtaláljuk azon irányt,melyet a monarchia cselekvé­sének venni kell, meg vagyok győződve, hogy ha némi tévedezés után is, de megtalálja igazi medrét, azon áramlat, amely ezen vátum folytán is netán megindulandó lesz. Sőt hiszem, hogy cselekvésünk, ha egyedül helyes irányát egyszer megtalálta, nem fog megállani azon pontnál, a­melyre Jókai képvi­selő úr mutatott, egyezetben magával a miniszterel­nök úrral. Jókai képviselő azt mondá, hogy nem kétkedik ezen összeget megszavazni, miután lehetetlennek tartja, hogy nemcsak a most­ana székeken ülő fér­fiak bármelyike, de bármely politikai character­ia hajlandó lehetne aláírni oly okmányt, a­mely bele­nyugvás lenne abba, hogy a monarchia a térképről eltűnjék, vagy annak területe megcsonkíttassék. Ez, t. képviselő úr, a nagyon is szűkre szorított védelem, politikája volna. Engem nem nyugtatna meg, ha csak azt tartanám politikai férfiaink részéről lehetetlen­nek, hogy egy ily okmány alá írják nevüket, és lehe­tetlennek akarom hinni, hogy találkozzék a monar­chiában akár a jelenleg működő, akár az eddig mű­ködött, akár jövőben működésre hívható kormány­férfiak közt csak egy is, a­ki e monarchia hatalmi állásának egyáltalán, különöse­n pedig azon irányban és azon hatalom részéről való megszorításába bele­egyeznék, a­mely részről a veszély fenyeget. Azért helyezek a t. képviselő úrnak ez irány­ban tett nyilatkozatára ily súlyt, mert a t. miniszter­­elnök úr, midőn az innen felhangzott azon kívána­­tokra válaszolt, a­melyek a hitelkérés okát és az az­zal elérni kívánt c­élok megjelölését szorgalmazák, csak oly intézkedések szükségére mutatott, melyek saját területünk védelmén túl épen nem terjednek. Érdekeink védelmét határaink védelmével kimerí­­tettnek a dolgok jelen állásában én semmiképen sem tekinthetem (Helyeslés balfelől) és azért akarom hin­ni, hogy ezen nagyon megszorított értelmű nyilatko­zat nem szándékos, s mert ezt hiszem, alkalmaz ki-

Next