Pesti Napló, 1878. június (29. évfolyam, 132-157. szám)

1878-06-01 / 132. szám

132. szám. Budapest, szombat, junius 1.1878. 29. évi folyam, Szer­kesztési iroda, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bém­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Eladó-Hivatal: barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Ki­fizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt. — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai k­ülönk­­iedéséért felülfizet­és évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 22-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre......................................* Félévre................................................* Egy hónapr­a......................................■ ’ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, május 31. Három esztendő óta egyszer sem mon­dott a kormány annyit, mint gróf Andrássy most. Szinte meg vagyunk lepetve, hogy nyi­latkozataiban nem csak szellem, de tartalom is van. Elszoktunk attól, hogy parliamentá­­ris testületeink külpolitikai felvilágosításokat kapnak, melyeknek testük van, melyet meg­fogni lehet és megtapogatni. Minek köszön­hetjük e bőbeszédűséget ? Jutalom az a hat­van millióért,­­ vagy hoszuállás az osztrák delegátió secaturái miatt? Bizonyos, hogy Andrássy semmit sem mondott, mi az európai diplomatia előtt titok lenne, és semmit, mi kezét lekötné a congres­­suson. Sőt sokkal kevesebbet mondott a ma­gyar delegatiónak, mint a­mennyit diploma­­tiai után a hatalmasságokkal tudatott, és nem ten semmi oly nyilatkozatot, mely mint kifelé irányzott actio a helyzet változtatására befo­lyással lehetne. De beszélt a keleti kérdésről több irányban, magyarázó feleleteket adott valamennyi hozzáintézett kérdésre s annyi­ban jelezte politikáját, a­mennyiben a hely­zet körülményei megengedik. A congressus előestéjén tőle többet méltányosan követelni nem lehet. Valamelyes tájékozást kapunk gróf An­drássy nyilatkozataiból, de megnyugvást keveset. Három főpont van, mely leginkább ér­dekli Magyarországot: mi történik Bulgá­riával, mi lesz Boszniával, és kié lesznek a Duna-torkolatok. Bulgária a legnagyobb, legnépesebb és legtermékenyebb délszláv tartomány, európai Törökország szíve, Oroszország hódító vá­gyainak legfőbb tárgya, a háború indító oka, színhelye és czélja. Az orosz hatalmi terjesz­kedés bevégzett tény, mihelyest az uj bolgár állam megalapittatott. Tisza Kálmán ismételt ígérete, hogy »a monarchia érdekeibe üt­köző uj államalakulásokat a Balkán-félszi­geten tűrni nem fog« — a megszegett ígé­retek sorába igtatandó azon perczben, mi­dőn az uj Bulgária megszületik. Hiába ta­gadná, hogy az nem ütközik érdekeinkbe, hogy az nem muszka satrapia, hogy az nem veszély jövőre Konstantinápolyra, Romániára és magunkra nézve, mert mindenki érzi, hogy Bulgária a valóságban orosz tartomány lesz, Szent-Pétervárról fog kormányoztatni úgy,­­ mint Szerbia és Montenegro, vagy még in­kább, és hogy Bulgária fogja vinni jövőre azon szerepet, melyet most Szerbia viselt. Szerbia ellenünk, Bulgária a maradék Tö­rökország ellen fog agitálni. És mit mond Bulgáriáról gróf Andrássy ? Azt, hogy »azon kiterjedés, melyet a san­­stefanoi békeelőzmények Bulgáriának szántak, alapos aggodalmakra ad okot.« Miért, talán az orosz hatalmi terjeszkedés miatt ? Koránt­sem , hanem mert »más jogosult elemek el­nyomására« vezet. A­ törököt védi Andrássy, vagy a görögöt ? A görögöt, mert keresztény népekről beszél, s most Apponyi grófnak adott feleletében egyenesen kimondja, hogy a görögöket érti, pedig görög csak pár százezer kebeleztetett az új Bulgáriába, ellenben mo­hamedán két millió. Ezeket nem védelmezi a diplomatia, ezek kivándorolhatnak. De mégis Andrássy bevallása szerint »európai érdek az, hogy a béke után török kézben maradó birtok a független fennállás lehetőségétől ne legyen megfosztva.« Tehát Törökország fennmaradása mégis európai ér­dek. Sajnos, hogy oly későn jön a belátás. Plevna veszedelme előtt kellett volna ez igaz­ságot felismerni. Magyarország régen mondja ezt s már a szerb háború idején követelte Tö­rökország integritásának fenntartását. »A sta­tus quot védelmezni egyetlen állam sem érezte magát hivatva « feleli gróf Andrássy. De hát ki­nek volt e status quo inkább érdekében, mint nekünk? Törökország bukásának okai mi va­gyunk, s a politika, mely a san­ stefanói bé­kekötés után proclamálja Törökország fenn­maradásának és függetlenségének szükségét, önmagát elítéli. De hogyan egyeztethető össze gyakor­lati, észjárású, vagy az utolsó száz év históriá­ját ismerő államférfi előtt Törökország »füg­getlen fennállása« és egy új bolgár állam alakítása ? Ezt nem lehet összeegyeztet­ni. A papíron igen, de az életben nem. Oly kevéssé, mint egy független Magyaror­szág fennmaradását, ha Oroszországnak meg­engedtetett helyreállítani Szvatopluk király­ságát Nyitra fővárossal. I­s mégis ezen töri .Szükségesnek látjuk tehát — úgymond, -­hogy az új Bolgárország határai ne terjedjenek ki annyira, hogy ez által a török birtok tarthatlan­­ná váljék; hasonló szempont alá esik a szerződés nyolczadik pontja, mely a végleges béke keresztülvitelének módozataira vonat­kozik. E pont értelmében a császári orosz hadsereg Bulgáriát a békekötés után is két évig megszállva tartaná.« Andrássy tehát és vele Tisza már con­cedálják az uj Bulgáriát s vele az érdekeink­be ütköző uj délszláv államalakulást, s nekik a bolgár kérdés csak határkérdés. Nos e felett ki lehet egyezni Oroszországgal, mert neki meg főleg elvi és hatalmi kérdés. Neki az új satrapia, a Duna jobb partja, a fekete tenger­part, a Balkán és az orosz befolyás kellenek, nem pedig a mappa. A mappa legyen a con­gressusé, hisz Oroszországnak úgyis még egy nagy háborút kell viselni Konstantinápoly elfoglalására, addig Bulgária lehet kisebb, vagy nagyobb. És az occupatio lehet rövidebb vagy hoszabb, mikor egy vagy más alakban úgy is állandó fog lenni. Hogyan lehessünk h­át megelégedve az­zal, a­mit, hogy Tisza szavaival éljünk, »érde­keink védelméről a Balkán-félsziget keleti részén« a miniszter mondott? Igaz, kifogá­solja a san­ stefanoi szerződést, de csak azért, hogy módosítsa. A háború sikere, az orosz prestige, az orosz befolyás, Törökország bu­kása, az új délszláv állam alakítása az al Du­nánál — mindezek megmaradnak, sőt a con­­gressuson, ha egyetértés jön létre, szentesit­­tetni fognak. Ha egyetértés jön létre. Mert, hogy An­drássy gróf kifogásait a san­ stefanoi béke el­len Szent-Pétervárott respectálják is, az még koránt sincs eldöntve. Andrássy maga is be­vallja, hogy Oroszországtól »olyan válasz, mely az elágazó nézeteket kiegyenlítette vol­na, még nem jött.« Ebből az következik, hogy vagy Orosz­ország fog engedni, vagy Ausztria-Magyar­­ország. És ha Bulgáriában roppant engedmé­nyeket tettünk máris az orosz álláspontnak, ebből nem következik, hogy Bessarábiában ne tegyünk hasonló concessiókat Romániá­ra nézve. A bessarábiai kérdésben Andrássy sem nyilatkozott, csak »a Duna szabadságát« hangsúlyozta. A Duna szabadságát a papí­ron, vagy a valóságban ? Ez a bessarábiai kérdés. És még egy más: Románia területi épségének és szövetségének kérdése. Ha Ausz­­tria-Magyarország a Duna-torkolatok és Bess­­arábia kérdésében cserben hagyja Romániát, ennek nem marad más választása, mint a czár lábaihoz borulni és Oroszország karjaiba vet­ni magát. Ezen kérdésre nézve nem nyertünk fel­világosításokat, tehát nem is lehetünk meg­nyugtatva Andrássy nyilatkozataiból. Boszniába pedig bemegyünk. Ezt nem mondja ugyan Andrássy, de sejteti. »Bosznia sorsát a congressus dönti el«, úgymond Apponyinak. De hát mire kell a pénz? kérdezi Szivák. »A congressus a függő kérdéseket mindenesetre csak a papíron fogja megoldani — feleli Andrássy — mi semmi­kép sem zárja ki azt, hogy épen a határoza­tok végrehajtása, különösen szomszéd­ságunkban komoly nehézségekbe ütköz­hetnek.« Lehet e kétség, hogy Boszniára c­éloz? Nem lehet többé, mert Bánhidy inter­­pellátiójára azt válaszolja, hogy : »Szerbia és Montenegro területi nagyob­bodása ellen általában ezúttal sem szándéko­zunk kifogást tenni, ellenben kívánnunk kell, h°gy e nagyobbodás ne oly irányban és ne oly mértékben létesüljön, hogy ez által ke­reskedelmünk és a kelettel való természetes összeköttetésünk útjai elzárassanak és hogy tartós állapot helyett oly helyzet keletkez­zék, mely uj bonyodalmak csiráit rejtené magában.« A kedves Montenegro és a kedves Szer­bia tehát gyarapodjanak szépen, de ne igen nagyon. Boszniát és Herczegovinát pedig hagyják nekünk és a szabad utat Saloniki felé. Ezt persze tenni nem hajlandók. Ezért ütközhetünk szomszédságunkban komoly ne­hézségekbe. Ezért kell a hatvan millió. De majd a congressus elintézi a dolgot, s mi bé­kén annectálhatunk. Majd a congressus. Minden a congres­­sustól függ. Igen a congressustól. Ennek ered­ménye pedig az angol-orosz egyezménytől. Tőlünk is egy kicsit, de csak nagyon ke­veset. Hanem ha a congressusnak sem sikerül az ellentétes érdekeket kiegyeztetni, mi lesz akkor ? A Pesti Napló tárczája. A socialismus. (»A jelenkori socialiemuaról.« Irta Eisenstädter Lukács. Kiadja Ráth­ Mór. Ára 80 kr.) Újabb időben nálunk is sokat beszélnek e thé­­máról. A socialisták Budapesten üléseznek, congres­­sust tartottak az általános választási jog érdekében, és pünkösd napjára is terveztek ily gyülekezetet, a socialismus érdekeinek előmozdítása tárgyában. Szó­val a munkás-agitátorok a fővárosban is szeretnének föltűnni, szeretnék a közfigyelem egy részét magukra vonni, égbekiáltó terveiket megismertetni és — bizo­nyára — dicsőségszomjas törekvéseiknek egy kis ér­vényt szerezni. A Hödel golyója is nemrég hagyta el csövét és ezóta szerte foglalkoznak a socialismussal. Épen i­­propos jött tehát nálunk is Eisenstädter Lukácsnak a »Budapesti Szemlé«-ben megjelent tanulmánya, melynek külön kiadása e napokban hagyta el a sajtót. Az előttünk fekvő tanulmány azonban nemcsak korszerűségénél, de alapos és szakszerű kidolgozásá­nál fogva is megérdemli a közfigyelmet és azt, hogy a lapok behatóbban foglalkozzanak vele. E kérdéssel hazai irodalmunkban alig foglal­koztak még a nemzetgazdasági írók. Szakfolyóiratok­ban ugyan találkoztunk már egyes, többé-kevésbbé jó vagy rész­esség­ekkel, behatóbban azonban még nem ismertette magyar mű ezen, az újabb korban nagy zajt ütött mozgalmakat. Eisenstädter Lukács, ki alig egy év óta több szakszerű czikkével vonta magára a nem­zetgazdasági irodalom kedvelőinek figyelmét, az em­lített thémát — bár rövid, 68 nyolc­adrét lapra ter­jedő füzetkében — bonczolgatja, annak minden fázi­sával, minden elméletével megismertet bennünket, és az azzal foglalkozó írók egész seregét mutatja be. Természetesen legtöbb tért szentelt azon íróknak, kik a socialismus terjedésében — úgyszólván — kor­szakot alkottak, s kiknek művei méltó föltünést kel­tettek az irodalomban. Műve négy részre oszlik. Az első részben a nemzetgazdaság két különböző irányát ismerteti ál­talánosságban, röviden : az oeconomisták és a socia­­listák irányát. Az előbbinek czélja intensív küzdel­met kifejteni újabb politikai és társadalmi formákért, vagyis czélja: a szabadság, az idealismus. Az utóbbi­nak czélja az egyenlőség , a materialismus. Az előbbi az egyéni szabadság kifejlődésével kívánja az egyén boldogulását előmozdítani és az egyén jólété­nek fokozása által az államot is erősíteni. Az utóbbi irány, a socialisták szerint, nem az egyén által bol­dogul a társadalom, hanem megfordítva. Az előttünk fekvő mű ezen irány lényegét a következőkben adja: »Legyen bár a természetben minden különböző, le­gyen bár az ember testi, mint szellemi létében ellen­tétes, az ember csak azért van, hogy egy egésznek kiegészítő részét képezze, s hogy magát minden sa­játságaival az egyenlőség nivellátora alá hajlittassa. Az ember rendeltetése a földi gyönyörökben úszni; mivel pedig egyik embernek annyi joga van azon gyönyörök élvezésére, mint a másiknak, tekintet nél­kül sajátszerű fejlődésére, mindenkinek egyenlően kell részesülni mindazon élvezeti javakban, melyeket a természet fukar markából az emberiség ki tud csikarni. Az ember rendeltetése az élv. Míg tehát az eszményi irány az embert a szabadság által az er­kölcsi és szellemi tökély legmagasabb általa elérhető fokára akarja fejleszteni, a materialistikus irány nem ígérhet neki egyebet, mint anyagi elvet, mint kenyeret egyenlő nagyságú adagokban.« És ezen két, egymástól eltérő irányban az oeco­nomisták meg akarják őrizni az állam hagyományos formáját habár reformálva is; az államban pedig a szabad munka, szabad termelés, szabad kereskedés és szabad kormányforma elvei mellett az egyéni tu­lajdonjog és az örökösödési jog alapján fenntartani a társadalmat. A socialisták halomra akarják dön­teni mindezen intézményeket, hogy azután a régi tár­sadalom romjain az együttes működés elvei mellett az »egyenlőség«-nek oltárt emelhessenek. (Az előbbi irány a társadalom három felsőbb rendjén nyugszik, a socialista rendszer pedig a proletárok evangéliuma, s a negyedik rend harczát hirdeti a három felsőbb rend ellen. Ez az első bevezető rész tájékoztató foglalatja. A második rész, vagyis az első fejezet a gyár­ipar fejlődését, a munkás­osztályok keletkezését ecse­teli, a­mint azok közös érdekeiket felismerve, maguk között kifejtették az osztályszellemet, mely harczra készülni látszik az úgynevezett »tőkepénzes« rend ellen. A munkások, a negyedik rend, nem kecsegte­tik magukat azzal, miként a kézműiparosok segédei, hogy valaha önállók lehessenek. A gépmunka által a munka és tőke között oly ellentét keletkezett, mely a tőketulajdonosok és a munkások között erős válasz­falat emelt, mely mögött munkás és tőkepénzes me­revebben állanak egymással szemben, mint a feudá­lis korszak nemessége és polgári osztálya. Behatóan foglalkozik azután e fejezet a munka- és munkás viszonyokkal, megkapó színekkel ecseteli azok nyomorát, ezek ziláltságát, a­miből természete­sen az elégedetlenség folyik. Hosszasabban foglal­kozik szerző azon okokkal, melyek a munkás­mozgal­mak alapjait képezik és avatottan ismerteti azon törvényeket és intézkedéseket, melyeket Angol-, Francziaországban s másutt a munkások helyzetének javítása érdekében az állam és a társadalom foga­natba vett. Természetesen kijut itt azon állandó harcz ismertetésének is, mely munkás és gyárosok között évek óta folyt és azokat egymástól mindin­kább eltávolította. Azon törekvések, melyeket a munkások saját ké­nyelmük és jólétük elérhetése érdekében, kifejtettek, magasra emelték közöttük a socialismus zászlóját, melyet időről-időre hivatott vezérek fönnen lobog­tattak ; egészen új korszak kezdődött azonban ezen elvekre nézve Marx Károly fölléptével. Marx mű­ködésével szerző, mivel kivált az ú­j­a­b­b és je­lenkori socialismus megismertetését tűzte ki felada­tául, a legbehatóbban foglalkozik. Marx elveinek ismertetése nyitja meg a mű harmadik részét, mely a kis füzetnek legsikerültebb és nagybecsű részét képezi. Nagy olvasottságot ta­núsított szakszerűséggel ismerteti és bonczolgatja szerző Marx alaptételeit. Marx elmélete mindenütt mellőzi a nemzeti és az általános emberi szempontot foglalja el. Tanának alapja, az áru és érték fogalmai. Az áru oly dolog,mely tulajdonsága által alkalmas bármily emberi szükség­let kielégítésére szolgálni. Ha az áruanyagok haszná­lati értékét nem tekintjük, csupán egy tulajdonságuk marad fenn, hogy munkaeredmények. Azon tárgyak, melyek munkaeredmények, csak azt tün­tetik föl, hogy termelésükre munkaerő fordítta­tott, hogy bennök emberi munka van felhalmozva; azok tehát, mint a bennök közösen rejlő társadalmi anyag jegeczet — értékek. Az érték tehát azon kö­zös valami, mely az áruk egymás közti csereviszo­nyaiban nyilvánul. Tehát azért bír egy használati értéknek értékével, mivel abban emberi mun­­k­a vált anyaggá. Mint értékek tehát az áruk csak megder­medt munkaidőmennyiségek. Az áru ér­tékének nagysága tehát közvetlen változik a benne megdermedt munkamennyiség arányában, megfor­dítva pedig a benne fekvő munka termelőképessége arányához. E tételek a modern socialismus sarkkövei. A­ki azokat elfogadja, elismeri, hogy a társadalomban más jogc­íme a tulajdonnak nem lehet, mint a sze­mélyes munka. E tan kiindulási pontja azonban a communismus. De Marx ezen állításaiban Ei­senstädter téves ellentétbe hozását látja a csereérték­nek a használati értékkel, és szerinte az nem állhat, hogy csereérték és használati érték ellentétek; nem állhat mindaz, mit Marx ebből következtet. Nem állhat, hogy a munka volna az érték lényege, annak egyedüli teremtője ; a használati érték megvan füg­getlenül a csereérték előtt, mielőtt az emberi munka ahhoz járult; a csereértékben pedig a használati ér­ték mellett a főszerep a termelési költségeket illeti, melyekben lehet főtényező az emberi munka, azon­ban a csereérték az említett két főtényezőt fölülmúl­hatja, vagy mögötte maradhat. A csereértékre az igény sürgőssége, az egyéni szenvedélyek, vágyak, stb. oly befolyást gyakorolnak, mely se a termelési költségekben, se a munkamérték­ben nem találna indokolást, és így abban se nem fe­jezhető ki, se nem vezethető arra vissza. — A csereérték és használati érték ellentétessége eles­­tével elesik az is, hogy a munka tekintendő az érték anyagának, hogy az érték nem egyéb, mint »munkaerő jegecze«. — Ezen elmélet talán akkor felelne meg a valóságnak — E. szerint, — ha a tökéletes társadalmi egyenlőség az egyének közt a versenyt, a szükségletek intenzívebb érvénye­sülését, az érték mérését pénzben, az egyéni terme­lést stb. már megsemmisítette volna. Eisenstädter így ítéli el Marx elméletét: »Mi, kik nem tartozunk azok közé, kik a jelenkori művelődés nagyszerű eredmé­nyeivel tabula rasat csinálni óhajtanak, hogy annak helyébe a — legkedvezőbb föltevés mellett — kétes jövőjű társadalmi egyenlőség elméleteit ültessük, azon elméletet, mint magában valótlant és tévest, de azonfölül mint a társadalomra veszélyest, az egyéni szabadságot kizáró irányt elvetjük«. Szerző ezután bonczolgatja azon következménye­ket, melyeket Marx az értékelméletből levon és hosz­­szasabban foglalkozik a »munkaértéktöbblet« fogal­mával. »A tőke — írja Marx — elhalt munka, mely csak élő munka vámpírszerű beszivása által éled újra, és annál többet él, mentől többet szíhat abból magába.« Ebből az is következik Marx szerint, hogy ha a munkás pl. 12 órai munkaidőt dolgozik, ebből hat órai munka a tőketulajdonosnak ingyenbe marad, míg igazság szerint a munkást illetné meg egész munkája eredménye. E­­szerencsétlen viszony oka abban rejlik, hogy a munkás eladja munkáját csereértéke árán, míg a tőketulajdonos kizsákmá­nyolhatja annak használati értékét. A­mint azonban Eisenstädter igen helyesen ki­fejti, az értéknek nemcsak a munka, de sok más té­nyező is a teremtője. Az érték rejlik a természet által adott használhatóságok fölötti ítéletünkben, továbbá azon hatalomban, melyet a természeti erők elleni harc­ban az emberi ész és erő azok fölött szer­zett, de rejlik még egy más fontos tényezőben, a tulajdonjogban, így tehát mivel Marx elméletének kiindulási pontja el nem fogadható, sokkal kevésbbé állhatnak meg az alapelméletekből vont következmé­nyek. Nem fogadható el az egyéni tulajdon a társa­dalmi tulajdon helyett, habár Marx azt igen könnyű­nek képzeli : »eddig — úgymond — a nagy néptö­megek expropriáltattak néhány bitorló által, míg majd csak néhány bitorlót kell kisajátítani a népnek ?« És mikép képzeli Marx a socialistikus állam képét ? Szerinte mentől egyenlőbben van a munka fölosztva a társadalom munkaképes tagjai között, mentől kevésbbé képes egy osztály a munka termé­szeti szükségességét magától elhárítani és azt mások vállaira nehezíteni — annál rövidebb lesz a társa­dalmilag szükséges munkanap és annál hosszabb lesz azon idő, mely az egyénnek szabad szellemi és társa­dalmi foglalkozására kivivatott. A munkanap rövidí­tésének absolut határa tehát a munkának általá­nossá tételében található. A capitalistikus társadat Budapest, május 31. (Szerbia és Ada-Kaleh.) Új-Orsova megszállása alkalmából a szerb kormány — mint a Timesban olvassuk — utasította bécsi ügyvivőjét, hogy ez iránt a bécsi kabinettől kérjen felvilágosí­tást. Z­u­k­i­c­s úr azon választ kapta, hogy az occu­­patiót a török kormány kérte, mely gondoskodni kí­vánt a mohamedán lakosságról addigra is, míg a végleges béke alkalmával meg fog állapíttatni, hogy jövőben kié lesz a sziget. A szerb ügyvivőt — jegyzi meg a levelező — hihetőleg szintén értesítették, hogy az osztrák-magyar kormány ellenzi ugyan a Török­ország feldarabolására c­élzó politikát és első­sorban oly állapotot törekedett a határos török tartományok­ban létesíteni, mely kezességet nyújt a biztonságra és rendre, hanem A­d a-K­a­­­e­h azon pont, mely ha török kézben nem marad, csak osztrá­k-m­agyar terület lehet. Végül arra utal a levelező, hogy Uj-Orsova a paszarovitzi béke előtt osztrák kézben volt és a sziget sokkal közelebb fekszik a magyar, mint a szerb párthoz. (Londonból.) A Köln­ Zeitung legutóbbi számában egy igen élesen írt levél jelent meg monar­chiánk külpolitikája ellen. A levél tartalma lényeg­ben a következő: »Ausztriáról az itteni lapokban nincs szó. Valószínűleg azt hiszik, hogy ha Suvaloff megállapodásra jut Angliával, Andrássy nem fog sok bajt csinálni. Ez a végeredményre nézve igaz lehet, de pillanatnyilag csakugyan csinált nehézséget, a­mennyiben Bosznia és Herczegovina bir­toka iránt előzetesen akarja magát biztosítani, s ál­talában úgy beszél, mintha tudja ég, mit tett volna eddig. Erre vonatkozólag Beust grófnak csak a na­pokban mondták szemébe a leplezetlen igazságot, miről Beust bizonyára el nem mulasztott jelentést tenni Bécsbe. Bécsben, hol az európai érdeke­kért mind­eddig csak annyit tettek, hogy fegy­verrel a lábnál várták, míg Anglia kikaparja a gesztenyét a tűzből. Bécsben, hol azt hitték, hogy nagyon ravaszul járnak el, ha egy irányban sem kötik meg kezöket, most ezért a semmittevésért egy darab földet akarnának jutalmul. Minthogy ez nem igen illik azon álláshoz, melyet Anglia a keleti kérdésben eddig elfoglalt, az itteni kormány körében nagy lehangoltság tapasztalható az osztrák kabinet­­tel szemben. Ezt mondták meg, mint említettük, Beustnek, s Andrássy bizonyára be fogja látni, hogy a kinyitott marok politikája nem csak magában véve nem méltóságos, hanem nem is üdvös. Egyébként sem Suvaloff, sem Salisbury nem igen aggódnak mon­archiánk magatartásán. Majd behúzza ez csakha­mar tüskéit, talán már meg is tette. Addig, míg a német kormány a békés megoldás érdekében műkö­dik, — pedig ezt teszi folyton és becsületesen Münsz­­ter gr. által,­­ addig Ausztriának minden utólagos fegyvercsörtetését itt hallgatag megvetéshez hasonló egykedvűséggel veszik. (A román vasúti csatlakozások.) Bukarestből jelentik a Timesnak : Sturdza úr visz­­szajött Bécsből, de az orsova-verciorovai és brassó­­plojesti vasút tárgyában folyó alkudozások nem tet­tek nevezetes haladást. A román kormány azt kíván­­ta, hogy az orsova-verciorovai vonal azonnal meg­­nyittassék és a brassó-plojesti vonal kiépítésének határideje egy évvel megtoldassék, de az osztrák­­magyar kormány garantiákat kér a román kormány­tól, hogy a halasztás megadása esetére a kikötött idő alatt csakugyan kiépíti a vasutat. Bécsben és Buda­pesten így állván a dolog, a közönségnek sokszor kell boszankodnia, mert nincs kellő összeköttetés Verciorova és Orsova közt, az utasok és málhák né­ha 24 óráig késedelmeskednek. Míg ezen alkudozások folyamatban vannak, a brassó-plojesti vasút kiépíté­sére használható legkedvezőbb időszak gyorsan elte­lik, és ha a munkát nagyon rövid idő múlva meg nem kezdik, akkor a román kormány még az általa kért egy évi határidőre sem lesz képes a brassó-plojesti vonalat kiépíteni. A magyar delegátióból. — május 31. Ma este veszszük a deleg.­bizottsági jelentéseket a közös pénzügyminiszteri és a külügyi költségvetésekről. Politikai mozzana­tot egy sem tartalmaz; a pénzügyminiszteri költségvetésről szóló jelentést mellőzhetni hiszszük. A külügyi bizottsági jelentés beve­zetése így hangzik: »Miután az országos bizottság jelenlegi ülés­szaka csakis befejezését képezi a múlt évi deczem­­berben megindult és ez évi mártiusban folytatott ta­nácskozásoknak, melyeknek folyama alatt a t. orsz. bizottság ismételten — nevezetesen a 60 milliónyi rendkívüli hitel tárgyaltatása alkalmával — a kül­ügyi minisztérium politikájáról általában és annak ke­leti politikájáról különösen is nyilatkozott, azóta pe­dig az események határozott fordulata és a helyzet lényeges változása nem volt észlelhető, az albizottság nem érezhette magát indíttatva az általános politi­kai discussió megújításának kezdeményezésére, ha­nem kizárólag saját képein feladatára — a külügymi­nisztérium 1878. évi költségvetésének tárgyalására — szorítkozott. A­mi ezen — a külügyminisztérium átal az országos bizottság elé terjesztett 1878-ra szóló költ­ségvetési előirányzat külalakját illeti, az teljesen megegyező a múlt évi költségvetéssel, végeredményé­ben pedig — úgy a mint az az országos bizottság előtt fekszik és eltekintve az albizottság részéről e jelen­tés folyamában indítványozandó módosításoktól — a múlt évinél kedvezőtlenebb. Ugyanis a közös külügyminisztériumnak 1878- ra előirányzott bruttó szükséglete teszen: a rendes kiadások 4.945.380 frtot, rendkívüli kiadások 62.800 frtot, összes bruttó­ szükséglet 5,008 180 frt, 1877-re megszavaztatott ezen czélra 4,1137,980 frt, és így az 1878-ra előirányzott bruttó szükséglet az 1877 re megszavazottal szemben na­gyobb 670,200 forttal. A fedezet a közös külügyminisztérium 187­8. évi költségvetése szerint tenne 511.600 frtot, az 1877. évi költségvetésben a fedezet tett 1,157.500 ftot és igy az 1878-ra előirányzott fedezet az 1877-nél kisebb 675.900 írttal. Az 1878-ra előirányzott bruttó szükségletből, 5.008.180 frtból levonva az előirányzott fedezetet 511.600 frtot, maradna a minisztérium előirány­zata szerint még fedezendő nettó szükséglet 4,496.580 forint, mely az 1877-iki fedezetlen szükségletnél 3,180.480 írtnál nagyobb volna 1,316.100 forinttal. A bizottsági jelentés ezután a költségve­tés egyes czímeire terjed át s előadja azon indítványokat, melyek a bizottsági tárgyalá­sokról szóló tudósításokból ismeretesek. Még csak azon pontot iktatjuk ide, mely a rendel­kezési alapról szól s a következőleg hangzik­­»

Next