Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)

1878-07-02 / 159. szám

szá­m­on, annak Budapest, julius 1 Miniszterválságok ás miniszteri változá­sok Magyarországon a parl­amenten kivü­l szoktak történni — ezért vagyunk alkotmá­nyos ország. Talán a képviselőház nem is egyéb, mint biztonsági szellentéd­ a kormány részére, melyen a felesleges gőzt kibocsátja, mert hogy a magyar parliament nem moz­dony, sem hajtókerék, azt tapasztaltuk. Kivált mostanában kívüle és nélküle történik minden, a kormánypolitika titokba burkolózik, egyez­ségeket köt, tartományokat foglal, minisztere­ket változtat, mind a parliament utólagos jó­váhagyása mellett. Alig hogy szétoszlott az országgyűlés, Tisza Kálmán és intimusai hozzá­fogtak a k kabinet átalakításához. Nem szólunk minisz­­-válságról, mert olyan nincs, nem is volt ha­­t esztendő óta még akkor sem, mikor Tisza összes minisztérium lemondását átnyújtó c­égének s magát másodszor kineveztette. ’ak olyan volt, mint mikor a kezt jut­­tják, hogy kimossák és ismét visz­­sák. [Az válság volt, mikor K. Li­­lajos kilépett a kormányból, mert­­ jelentősége és politikai következ­ményei valának; de ezen válság oly partialis volt, mint mikor egy nyolctágú fának egyik ága letörik, a törzs épen, a lomb is elegendő marad. Most ismét miniszteri változások van­nak, de ezeknek épen semmi elvi jelentősé­ge nincs. Tisza "elhervadt kabin­etjét felfrissíteni akarja, mint ügyes női szabó az eltépett báli ruhából újat csinál más tánczmulatságra, az­által, hogy más szalagot és virágot akaszt a régi kelmére. A csizmadiák e mesterséget fe­jelésnek szokták nevezni, de mi e tisztességte­len kifejezést használni nem akarjuk, mert a vásáros közönség azt hihetné, hogy a fejelés­­kabinet kevesebbet fog érni, mint az újdonat­új, pedig épen annyit fog érni. Hanem egy momentum nevezetes, és ez az, hogy mikor Tisza gyengült állását erősbíteni akarja, nem Teleszkyt teszi igazság­ügyi miniszterré, hanem Paulert; nem Móricz Pálra bízza a kereskedelmi tárc­át, hanem Szapáry Gyulára vagy Zichy Józsefre, szó­val, hogy nem talál alkalmatos balközépi em­bereket a miniszteri székekbe, hanem vissza­kéri épen azon volt Deák-párti minisztereket, kiket épen ő túrt ki három esztendővel ez­előtt nagy makacsul a minisztériumból. Szegénységi bizonyítvány ez inkább a kormánypártra, vagy pedig késő elégtétel­­adás a méltatlanságért ? Nem irigyeljük ez elégtételt azoktól, kik azt elfogadják; kétségkívül nemes boszút áll­nak most a miniszterelnökön, midőn szekerét húzni segítik. Nekünk e miniszteri változások csak az ország közérdeke szempontjából érdekesek, ha várhatunk-e tőlük javulást vagy sem ? De itt úgy vagyunk, mint a németek a maguk hasonló válságaikkal : a miniszterek jönnek, mennek, de Bismarck marad. A kérdés nem az : Perczel vagy Pauler, Trefort vagy Sza­páry, hanem Tisza-regime vagy sem ? Az első ilyen minisztercsere ma történt meg. Perczel Béla igazságügyét saját ké­relmére elbocsáttatott, Pauler Tivadar egyetemi tanár a miniszterelnök ajánlatára helyébe kineveztetett. E változás okai személyesek. Perczel nem akart tovább maradni. Miért ? azt ő tudja jobban, mint mi, mert senki személyesen őt nem bántotta, ellenkezőleg, érdemes szemé­lye iránt mindenki tisztességgel viseltetett. S ha valaki saját miniszteri működésé­nek sikereivel meg lehet elégedve, Perczel Béla az. Alatta sok oly törvény hozatott, me­lyekkel ma a kormány hivalkodik, ha a ki­egyezés és a keleti politika miatt szidják. Ilyenkor előáll s azt mondja, hogy ő vitte ám keresztül a büntető codexet, a váltótör­vényt, a bagatell ügyi bíráskodást, a végren­deletek szabályozását, a törvényszékek szá­mának leapasztását és több más nevezetes dolgot, melyet nem volt könnyű létesíteni. Nem bizony, mert sokszor volt ám lényeges véleménykülönbség az igazságügyi és belügy­minisztériumok között, mely utóbbi közbe­széd szerint nem nagyon szereti a jogtudo­mányt. Perczel Bélával parliament életünknek egy régi veteránja vonul ny­uzgalomra, ki Deák Ferencz jó barátja és hű követője, a volt Deák-párt egyik kitüntetett tagja, a ház­nak alelnöke és elnöke, később akarata elle­nére miniszter s minden állásában lelkiisme­retes, kötelességtudó, hazafiságában önzetlen s emberséges bánásmódja miatt Kozsz,cica,oroda, álló ember volt. Az érdemeket követő köztisz­telet kiséri őt új állásába a legfőbb stélé­szet tanácselnökségébe. Utóda, Pauler a nagy jogtudós és politi­kai philosoph, nem szorul senki dicséretére. Ő oly rokonszenves szónoka a háznak, mint kevés más s kineveztetése peretében csak azon gondolat meglepő, hogy várjon miért lesz most Pauler miniszter ? Mert nem szorult rá, ő már volt kétszer. Micsoda ambitiója le­het? Ő oly egyszerű ember. Talán tervei vannak? Nagy juridikai reformok? Kiván­csiak vagyunk hallani róluk, mert máskülön­ben a rejtélyt nem bírjuk megmagyarázni. Ennyi egyelőre a miniszteri válság. Foly­(A mai minisztertanács) alkalmával ő Felsége szóval is köszönetét fejezte ki a miniszte­reknek a kiegyezési tárgyalások keresztülviteléért. (Az angol-orosz memorandum.) A Londonban megjelenő osztrák félhivatalos »E­e­a­s­­t­e r i-B­u­d­g­e­t« bécsi levelezője a következőket írja: »Az angol-orosz memorandum híre itt természe­tesen nagy megütközést keltett, miután Anglia azon kijelentésében, hogy a különösen kiemelt pontok kivételével Oroszország igényeinek ellenállani nem fog, az o­s­z­t­r­á­k-m­agyar érdekek feláldo­zását látták. Ámbár a közvéleményt nagyon föl­­háborította e tény, mely bebizonyítni látszott, hogy az angol politika erkölcsiség dolgában nem áll maga­sabban, mint a san­ stefanói szerződés létrehozói, mindamellett az okmány közzététele épen nem oko­zott nyugtalanító benyomást a hivatalos körökben. Az sem hatott csöppet sem, hogy Berlinből és Pé­­tervárról részvétnyilatkozatokat küldtek szét Ausz­­­tria-M­agyar­ország izoláltsága okából; feltétlenül bíznak az osztrák teljhatalmazottak kedvező állásá­ban. Az angol-osztrák cooperatióban való hit sokkal szilárdabb alapon nyugszik, mint a pillanat futólagos rokonszenve. Tiszta dolog, hogy mindazon előny, me­lyet Oroszország zsákmánya egy részének megosztá­sával Angliának felajánlhat, illustriussá válnék, ha azon egyetlen állam megbénításával vásároltatnék meg az, mely képes Oroszország további előnyomu­lását egy másik keleti háborúban sikeresen meggá­tolni.« (A congressusból.)A Timesnak jelenti egy berlini sürgöny jun. 26-ról : »A tegnapi ülést egy igazán figyelemre méltó, érdekes jelenet előzte meg. A­mint Bismarck az ülést megnyitottnak nyil­vánította, Gorcsakoff szót kért s ámbár az elnök figyelmeztette, hogy ne keljen föl, Gorcsakoff látható erőlködéssel felállott s a legmélyebb csöndben igy beszélt: »Miután több napig akadályozva voltam önök tanácskozásaiban részt vehetni, most indíttatva érzem magam néhány észrevételt tenni, melyeket az igazság és hazám szeretete sugallnak. Utolsó tanács­­kozmányuk alkalmával az én d­­elegáim (D’o­u b­­r­il és Su­valoff) Oroszország nevében oly engedményeket tettek, melyek az azelőtt szemmel tartottakat messze túlhaladják.« A congressus tagjai e beszédre természetesen nyugtalankodni kezdtek. Az agg herczeg remegő és hangon beszélt, keményen fogta az asztalt és határozott tekintetből nézett környezetére, mely attól kezdett félni, hogy most mindjárt az orosz en­gedmények visszavétele következik. Szerencsére nem így történt, mint a későbbiekből azonnal kitűnik. »Jól ismerem az érzelmeket — folytatta Gor­csakoff — melyek e concessiók megadásában collegái­­mat vezették. Egyszerűen azt akarom kifenteni, hogy Oroszország ez áldozatot a béke érdekében hozta és hogy igazat mondott, mikor úgy a háború kitörése előtt, mint a háború bevégzése után kijelentette, hogy egyszerűen a keresztények ügyét képviseli s Keleten nem követ szűkkeblű és önző czélokat s hogy miután hallatlan áldozatokat hozott a háborúval, melybe tisztán a kereszténység és a civilisatió érdekében ereszkedett, most ép úgy készen áll arra, hogy a béke nagy művéért, melynek létrehozásán önök fáradoz­nak, meghozza áldozatát. Gondolom, senki sem fogja kisebbíteni az orosz hadsereg dicsőségét, mely a leg­fényesebb győzelmeket vívta ki, de Oroszország azt óhajtja, hogy a világ tudja meg, miszerint készen áll fölcserélni az annyi vérrel szerzett babért a béke pálma­ ágáért.­ A beszédet néma csönd követte. Ke­vés vártatva fölemelkedett Beaconsfield lord és szót kért. Az angol miniszterelnök kürülbelül igy szólott: »Meg vagyok győződve, hogy az önök érzelmeit feje­zem ki, ha bámulatomat nyilvánítom ki azon beszé­dért, melyet nemes és hírneves barátom tartott s melyben hazája valódi érzelmeinek adott hangot. Örömmel veszem tudomásul, hogy az utóbbi tanácsko­zások alatt Oroszország határozatait a béke óhajai vezették. Sietek ezt a magas congressus nevében el­ismerni s remélem, hogy minden további tanácskozá­sában hasonló érzelmekkel találkozandom.« _(Bo­sz­nia o­ccup­ati­ó­ja.) A Köln. Ztg. írja mai számában: »A közvélemény, minden hivatalos tagadás daczára, tisztában volt Ausztria-Magyaror­­szág czéljaival s tudta, mihelyt fegyverkezéséről hírt vett, hogy Boszniába való bevonulása küszöbön áll. Bécsből mind az utolsó pillanatig arról biztosítottak, hogy az osztrák-magyar csapatok általában nem vo­nulnának be Boszniába, ha mégis megtörténnék, hát ez csakis Törökország beleegyezésével történnék meg. Nos hát ez is csak olyan füllentés volt, mint a többi.­­ A kiegyezés Ausztriában létre­jött, a bécsi és budapesti parlamenteket haza küldik és most már szabad a vásár.­­ A con­gressus megadja a felhatalmazást és a bevonulás megkezdődik. Eszék-Broodból a Bosna-völgyön át Serajevóba, Dalmátiából a Spalato-Sebenico-Liga vonalon Livnóba fognak bemarsírozni; egy csapat­osztályt bizonyosan Novi-Banjalukába indítanak. A boszniai hadtest átlépvén a Szávát, kilencz nap alatt Serajevóban lesz. E hadtestet bizonyosan Philippo­­vics táborszernagy fogja vezényelni, minthogy Rodich valószínűleg Dalmátiában marad. A Philippovicsok bosnyák eredetűek, s Boszniából vándoroltak be Ausztriába; még ma is vannak bégek e néven Bosz­niában. Az occupáló hadsereg száma körülbelül 80.000-re megy; a hadsereget polgári biztos kiséri, ki a tartomány közigazgatásának szervezésével van megbízva; neve Preisky, osztálytanácsos a bel­ügyminisztériumban, ki természetesen magával viszi közigazgatási törzskarát. A­mi az ellenfélt illeti, úgy mondják, hogy a Boszniában és Herczegovinában el­szórva levő török csapatok száma körülbelül 42.000 főre megy. Miután nem remélhető, hogy ezeket vissza­von­ják onnan, nem marad egyéb hátra, mint lefegyve­rezni a nizámokat és redifeket s hazaküldeni a muste­­hafizokat; ellenállásra a mindenfelé elszórt csapatok nem is gondolhatnak. Különben tudni való, hogy az occupáló csapatok minden eshetőségre el­vannak készülve. Mutatja az, hogy 17 tábori kórhá­zat visznek magukkal. A congressus, úgy látszik, helyre fogja állítani a békét Törökországban s mi ezért hálásak leszünk iránta, de maga a békemű olyan, hogy nem lehet föl­fedezni benne irányadó alapeszmét. Egyfelől kijelenti lord Beaconsfield, hogy azért ment Berlinbe, hogy Törökországot fenntartsa, s valóban a congressus né­mely megállapodása ebben az értelemben történt; másfelől ugyanez a congressus széltében-hosszában valamennyi városától és tartományától meg akarja fosztani Törökországot a béke közepette és minden jogi alap nélkül.« (A reichsrath elnapolása.) Rechbauer elnök »örvendetes tudomásul« közölte a reichsrath képviselőházának tagjaival a császári kéziratot, mely­­lyel a reichsrath elnapolása mellett köszönet fejezte­tik ki a kiegyezési javaslatok elfogadásáért. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-askl. 29-dik évfolyamára, a­z állttal félév beálltával felhívjuk­­. ol­vasóinkat az előfizetés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Évnegyedre . ..................................._ * *** Félévre.................................................12 * Egy hónapra........................................2 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év pegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épí­let) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­hivatala. A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. A francziák és angolok. (A ruházat összehasonlítása. — Az általános jelleg.— Utón és a csatában. — Az iskolázottság. — A Klapka tábor­noknak mondott bók. — Az élelmezés.— A tisztikar itt és ott.) Mielőtt elbeszélésünket tovább folytatnék, né­hány vonásban össze akarjuk hasonlítani és jelle­mezni a Sebastopol előtt tanyázott had­csapatokat. Tekintsük meg először is azon angol csapato­kat, melyekről eddig nem volt alkalmunk szólani. Ilyen a skót gyalogság, mely kitűnő, szép nagy emberekből áll. A skót gyalogságban levő ka­tonák korántsem oly szőkék és véresek, mint angol s franczia bajtársaik, de öltözetük oly különös, hogy semmi sem ragadja meg figyelmünket annyira, mint ez. A skót fején roppant nagy medvebőr-csákó van, testén vörös frakk, mely alól elől egy szintén medve­bőrből készült táska csügg alá fél térdig; a frakk alatt arasznyi hosszú, sűrü hajtásokba szedett skót koczkás szoknyácska, lábszárain hosszú, koczkás, vastag harisnya, felül bojtos, veres szalaggal nyalkán átkötve, lábán fűzős topán, vállán keresztbe vetve egy nagy, koczkás, zöldes sál, hátán fényes lackbőr­­tarisznya és tölténytáska ; minden van, és igen csino­san kiállítva, csak nadrág nincs, még csak valami tricot-féle sincs! Tisztjeik a táborban zöld, koczkás nadrágot viselnek,­­ különben ép úgy öltözvek, mint a legénység. Mondhatom, furcsán veszi ki magát egy ilyen czifra öltözetű, meztelen lábas ezred, hanem hát ez skót nemzeti öltözet, és hogy semmi hiány ne legyen, még trombita helyett is nemzeti csimpolyások dudálnak nekik harczi és népies dallamokat. Tüzérségük és könnyű lovasságuk zsinóros sö­tétkék dolmányt és csákót, piros szalagos pantalont sem s igen szép katonaság, huszárosabb a huszárnál, sa lovasságuk ölesnél nagyobb emberekből áll, R­ómai sisakkal elől-hátul vas pánczéllal, ez aztán az igazi vasas német, óriás lovakon! Végre tábori csendőreik honvéd attilát viselnek vérvéres posztóból fekete zsinórral. Általános jellegük inkább komoly, mint csapon­gó, roppant testi erő, magas izmos termet, s egy bi­zonyos neme a büszkeségnek jellemzi őket, mely azon tudatból ered: »mi vagyunk a világ legelső nemzete«, a­mitől minden angol át van hatva az első lord úgy, mint az utolsó közember. Emlékszem, hogy egyszer egy angol közember sokáig kért tőlem valamit, mit nem tehettem meg neki, — utoljára ezen kérésmódhoz folyamodott: »egy angol kér téged nem angolt, tedd meg« — és meg nem foghatta, hogy ennek is ellent lehet állani! Számtalanszor politizáltak ve­lünk, mert a constitutionális nép mind szeret politi­zálni, nemcsak a magyar — és ha mi mondok, hogy soha be nem veszik Sebastopolt, a legnagyobb vere­ség után is határozottan álliták, hogy okvetlenül be­veszik, mert, úgymond, »az angol soha nem fog olyan dologhoz, hogy el ne végezze.« Sokat kötődtek a francziákkal is, utánozván a francziák harczolási mód­ját, a­mint azok a golyók előtt leguggolnak, vagy fák, kövek mögé bújnak, »de mi — úgymond — állunk és megyünk egyenest, mert az angol nem görbül meg senki előtt, még a halál előtt sem.« A francziáknak öltözete is mintegy ellentéte az angolokénak, a gyalogságnak .sötétveres nadrágja, szürkés-kék köpenye van, mely kabátnak nagy, kö­penynek kicsiny; fején könnyű kis sapka, széles, egyenes napellenzővel, lábán könnyű czipő, melynek szára nincs, hanem azt kipótolja egy fehér vászon­ból, télire bőrből készült kamásli. Könnyűlovasságuk igen csinos szabású, sűrü zsinóros huszárdolmányt és csákót visel, melyhez bő nadrág, mente és felül nagy lovagló köpeny a kiegészítők. Nehéz lovasságuk szintén elől-hátul va­sas, fényes aczélpánczél veres réz-szegélyzettel, ha­sonló sisak, melynek ormáról hátul egy egész lófark csügg le, fedezvén vágás ellen a nyakcsigát. Meglepő szép, de tán ma már alkalmatlan fegyverzet. Ez egyet kivéve, minden katonájuk öltözetén feltűnő a könnyűség és szabad mozoghatás, — in­kább fázzék meg, mi ellen ugyan mindeniknek egy jó pokrócza van, de a csatában ne legyen terhére s akadályára a ruha. — Különösen könnyedén vannak öltözve az afrikai seregek, turkoszok és zuávok; az előbbiek nagyrészt benszülött algiriak s köztök nem egy két tiszta fekete szerecsent is láthatni; emezek ellenben francziák török bugyogóban, törökös köny­­nyü zsinóros felöltőben nagy bojtos feszszel fejőkön. Meleg éghajlat alatt e nyakat és mellet nem fedő pongyola öltözet igen czélszerü lehet, mint szintén igen kényelmes a mozgásra, de hidegben és esőben nem eléggé véd, ez ellen csuklyás köpönyegtük volna, mi azonban szintén rendkívül kurta. Útban a francziák túlságosan meg vannak terhelve, az ember szinte csodálkozik rajta, hogy bírhatják el ezek az apró emberek azon rop­pant terhet; csatákban ellenben nem viszik ma­gukkal podgyászaikat, ezért mozdulataikban minden nemzet közi leggyorsabbak, legkitartóbbak. Külön­ben is nincs nemzet a földön, mely oly vig kedvű, csevegő és virgoncz, elmélkedő volna, mint a franczia; nem is lehet francziát másként képzelni, mint cse­vegve, tréfálkozva, ugrándozva, még katonai gyakor­lataik, mozdulataik is olyanok, hogy azt más katona nem utánozhatja, dob­pergetésökre csak ők tudnak lépni, másnak ügetni kellene ; az angolok öles maga­sak és gránátos marsban fél öleseket lépve, méltósá­­gos komolysággal haladnak, — ezek meg 4*/g—5 lábnyi apró zömök ficzkók, de hármat lépnek, mig amazok egyet. Épen ilyen katonai zenéjük is; a fel­kelő és takarodó az angoloknál meginditó bús dalla­mokból van szerkesztve, a francziák felkelője ellenben oly zenebena,mely a tyúkok kotkodácsolására emlékez­tet. De ilyen harczmódjuk is: az angol megáll mint egy kőfal, s azt le kell dönteni egészen, különben meg nem moczczan; a franczia pedig tavaszi fergeteg, mely mint a zivatar nyakadba rohan mielőtt észre vennéd. Ilyen mulatás módjuk is : az angol eljön, szót­lanul koczczint bajtársával, fenékig hajtja poharát s elballag; a franczia letelepedik nevetkérez, tréfálko­zik s egy kis pohárkát eliszogál egy fél óráig, azután tánczolva odább szökdel. Ilyen verekedésük is, mert tábori életet du­lakodás nélkül képzelni sem lehet. Ha két angol megsérti egymást, azonnal segédet választanak, neki vetkőznek, és a boxírozás törvényei szerint mint két bika neki­­állnak egymásnak komoran, szótlanul, izmos ökleik és karjaik csak kerülgetik egymást keresve a rést a lökésre, aztán egyetlen jól talált ütés s az egyik eszméletlenül terül a földre, ekkor a győző megkérdezi: meg van e elégedve, mire a felelet: ez »meg vagyok elégedve«, mire a győző felemeli, kezet ad neki és megiszszák a béke poha­rát, a kibékülés elmaradhatlan kiegészítő része a boxírozásnak. Ha pedig két franczia kap össze, a nagy perpatvar és lárma után neki szalad egymás­nak, mint két kakas, lábaikkal igyekeznek egymást főbe rúgni, mi valóban veszedelmes fegyver, de nézni nevetséges, hát még aztán, ha egyik kezével elkapja a másiknak lábát és aztán szalad vele a gyepen a töb­bieknek nagy mulatságára. Iskolázottság dolgában az angol előnyben áll a franczia felett; valódi angol alig van, ki elemi iskolába nem járt, skót már inkább, az Írnek pedig fele se tud írni, ebben a tekintetben mi magyarok fentebb ál­lunk. A francziák közt igen sok van, ki írni, olvasni nem tud, és aligha­nem több, mint fele, soha se látott iskolát; mindamellett a franczia az angolnál előzéke­­nyebb, nem csak hölgyek, de férfiak, kivált felebb­­valók iránt is; társalgásában könnyed és gondol­kozás nélkül talál egy-egy csinos bókot. Emlékszem, egyszer Alexandriában a kaszárnya járdáját igaz­gatták, forró földszurokkal vonván be a tornácz jár­dáit ; e közben Klapka tábornok szemlét tartani jött az ott szállásoló magyar légió első zászlóalja fe­lett. A szurok nem lévén még eléggé megkeményed­ve, a tábornok tartózkodott rá lépni, de a franczia mun­kás katona tisztelgésre emelve kezét azonnal felszó­­litá: »Kérem tábornok, méltóztassék rá lépni, ha e jár­da szólni tudna, köszönetet mondana azon megtisztel­tetésért, hogy ily vitéz tábornok lába lenyomatával fog büszkélkedhetni.« Ez a finomság, örökös jó kedv, s különösen nők iránti udvariasság azon fénymáz, mely őket felületes vizsgáló előtt miveltebbeknek mu­tatja, mint a minek valósággal; de tudományos kép­zettségük nem általános, az összes tiszti kar aligha kiállná a versenyt az osztrákokéval, pedig azok sem igen görbülnek meg a sok olvasás és búvárkodás miatt. Az angol tiszt pénzen veszi rangját, alig tudja a gyakorlatokat, de urnák gyermeke és iskolázott ember kivétel nélkül mind, míg ellenben a francziák­­nál sok közemberből emelkedett, hihetőleg igen vitéz, igen pontos, de tanulatlan tisztet is lehet látni. Valóban tisztjeik és kereskedőik durvábbak férfiak irányában, mint az angolok; különösen keres­kedőket hallottam Ramielben egymással oly gorom­bán feleselni, mit más ember verekedés nélkül el nem tűrt volna; ellenben nők irányában túlzásig előzéke­nyek. Láttam Pelissiert fővezér korában 40.000 fran­czia szeme láttára a szabad ég alatt levett kalappal beszélgetni egy angol kisasszonynyal, úgy hogy a nő utoljára kénytelen volt csaknem saját kezeivel erő­szakolni a lovagias tábornagyot kalapja feltételére. Élelmességük a francziáknak határtalan, em­lítettem volt, mikor a fürjek megjöttek, hogy vadászta az egész franczia sereg, de aztán a vadakat elvitték az angolokhoz és eladták nekik jó pénzért,hasonlóan kenyerüket kicserélték kétszersültért, ráadásul meg­fizettetvén velök a kenyér árát. Az a hely, hol az egyesült tábor tanyázott, a Woronzoff birtoka, és az ő mezei lakában ütötte fel lord Raglan fő­hadi­szállását; neki a francziák valóságos napszámo­saivá lőnek tudtán kívül, s a mivelhetlen tuskós föl­deket tökéletesen kiirtották a kevés tűzifáért; azon­ban a fát zsákokban elhozták az angolokhoz és ezek­nek eladták, sőt ennél nehezebb életveszélyes mun­kákat is megtettek pénzért s nem egyszer elmentek várművek ásására is fél shilling napidijért. Azt hi­szem azonban, hogy csalatkozunk, ha mindezt csupán életrevalóságuk rovására számítjuk be; sokat tett a szükség is, mert míg az angol közkatona naponkint 2 shilling fizetést húzott, melyből mintegy másfél shillinget ön­kényelmére költhetett minden egyéb ellátáson kívül, addig a szegény francziának nem maradt többje naponkint egy sorjánál, később fel­emelt zsoldja mellet­t souja, azaz ausztriai ezüst pénzben minden angol közember naponkint 1­75 kraj­­czárral rendelkezhetett, míg a franczia 2, illetőleg később 6 krajczárral, úgy hogy még ez utóbbi eset­ben is csak minden másodnap ihatott zsoldjából egy pohár pálinkát, melynek ára ott 12 kr volt. A kincstárnak ugyan minden katona egy frankjába kerül naponkint, hanem a katona eb­ből tartozik magát ruházni és élelmezni, míg fegyvere és töltény-­s pakk táskájának ára is ebből vonatik le lassankint, úgy hogy az újonez jó da­rab ideig adósa az államnak; mikor azonban szabott idejét kiszolgálta, a levont pénzek és azon összegek, melyeket, ha ruhája iránt kíméletes volt, ezek árából is megtakaríthatott, neki egy összegben kiadatnak, a rajta levő ruha pedig sajátja, ezért nem húzzák le / 159. szám- _ _____________ -------------------Sérifű»* -'1 ,, irod 3a,­­ t b a­n Barátok-tere, Ar­eum-épület. A lap szellemi részét a közlemény a szerkesztőséghez Bem­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eL Kéziratké­pein a­nak vissza. Itlanó-v­atali Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, kedd, julius 2.1878. 29. évi folyam, mi­linselési feltétedést i­dve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felüsfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. I-hird­etéseit szintúgy mint előfizetések a 3.esti ISTapló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. REGGEl­I KIADÁS.Ku­ tatása következik. De mi a­ végét szeretnők látni. Majd az is meg lesz.*Sok jónak láttuk mi már rész végét, miért ne reméljük egyszer megfordítva, hogy a rosz kormányzatnak is el fog érkezni jó — vége. Talán közelebb van, mint gondolnék. Máskor is történt már, hogy valamely kabi­­netet felfrissítettek s három hónappal később megbukott. Budapest, julius 1. Bosznia — közösügy. — jul. 1-én. Egy rövidke, de a jól értesültség bélye­gével ellátott bécsi közlés azt jelenti, hogy »a Bosznia s Herczegovina jövendő közigaz­gatásával összefüggő számvitel a közös pénz­ügyminisztériumra fog bízatni, mire nézve a szükséges intézkedések már meg is té­tettek.« Kicsi dolog az egészben véve, hogy a comptabilitást egyelőre ki viszi, ha már a bosnyák vívmánytól meg nem menekülhe­tünk ; de eme közlésben mégis nevezetes az, hogy elő van készítve az egész apparátus Boszniának nem rövid megszállására, hanem annexiójára s tartós annexiójára. Ha ugyanis az osztrák-magyar csapatok Boszniába s Herczegovinába bevonulnának csupán azért, hogy a menekültek a mi fegy­vereink árnyában tűzhelyeikhez visszamehes­senek és békében otthon maradhassanak, akkor az egész acció egy katonai s külpoli­tikai föllépés lenne, melynek végrehajtá­sára a kül- és hadügyi miniszter a 60 milliós hitelt igénybe vennék. Ekkor is igen tág értelemben magyaráznák a két delegátió határozatát, mely első­sorban nem Bosznia elfoglalására, hanem valósá­gos, nagy katonai actióra, magyarán szól­va : Oroszország elleni esetleges háborúra szavazta meg a 60 milliót. De a­mennyiben a hadügyminiszter a mozgósítás és megszál­lás költségeit ama hitelből fedezné, az elszá­molást is a maga felelősségére a hadügyi bud­get keretében a hadügyminiszter vihetné. Mi okokból viseli tehát a comptabilitást Boszniáról és Herczegovináról épen a közös pénzügyminiszter ? A közös pénzügyminiszter kezeli első­sorban a közös háztartásban a fedezetet, hozzá folynak be a közös jövedelmek, Bosznia s Herczegovina jövedelmei a közös pénzügymi­niszter cassáiba fognak tehát befolyni, vagyis a­mint az osztrák-magyar haderő a két török tartományba bevonul, átveszi ott az összes állami vagyont és az adókat és egyéb közjöve­delmeket monarchiánk közös háztartása ré­szére foglalja le s a közös pénzügyminisztérium rendelkezésének tartja fenn. Rövid, átmeneti occupatiónál ez intéz­kedésre nem volna szükség. Hisz a katonai határőrvidék jövedelme egy ideig meghagya­­tott a hadügyminisztérium bevételének, miu­tán úgyis el volt határozva, hogy ez ország­részek a katonai administrate alól kivétet­nek és nem­sokára, az anyaországhoz csatolva, a polgári hatóságok alá kerülnek. Midőn azon­ban most a Bosznia s Herczegovinában telje­sítendő kiadásainkról és különösen az onnan, eredendő bevételekről az elszámolást a közös pénzügyminisztériumra tervezik ruházhatni, állandó rendezést alapítanak meg és a közös pénzügyminisztériumnak rendelik alá Bosz­nia s Herczegovina pénzügyi igazgatását és bevételeit. E bevételek nem fognak ugyan a közös pénzügyminiszter pénztáraiban, még évtize­dek múlva sem valami nagy dagályt okozni, de mégis ő reá lesz bízva, hogy azoknak — ha sok, ha kevés — kezelését ellenőrizze. A közös pénzügyminiszter hatásköre e szerint tettleg túlterjesztetik az 1867. XII. t. cz.-ben körülirt hatáskörön. Pedig a közös pénzügy­minisztériumnak oly csekély jogkört tartott

Next