Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)
1878-07-02 / 159. szám
fönn az említett törvény, hogy az első kiegyezés után nem sokára az 1867. XII. t. sz. alkotói körében is szóba hozatott ezen közös tárcza eltörlése. Most Hofmann b. Boszniának s Herczegovinának is pénzügyminisztere lesz. És kinek lesz e két tartomány pénzügyi kezeléséért felelős? Talán a delegatiónak? Hisz ennek ép oly kevéssé tartozik illetékessége alá akármily területnek administratiója, mint amennyire törvénybe ütközik, ha a közös pénzügyminiszter törvényes hatáskörén túl valamely tartomány financziáinak kezelését viszi. De minthogy a közös haderővel occupált két tartomány sem egyedül Magyarországot, sem Ausztriát meg nem illeti; minthogy mind a két államfél e dicstelen acquisitiót egyenlő felháborodással visszautasítja magától ; kell, hogy ha egyszer haderőnk birtokba vette, gazdája is akadjon e monarchiában. Ez a boldogtalan gazda a közös kormány. És látjuk, hogy a közös kormány, amint az első lépést teszi Bosznia birtokbavételére, kénytelen megszegni a dualizmus alaptörvényét, minden további lépés megrontja a közös kormány és a delegációk intézményét és felforgatja végre, mégpedig határozottan Magyarország súlyos kárával, a monarchia jelen közjogi alkatát! Képviselő választási mozgalmak. A pest-lipótvárosi 1875-ik évben megalakult szabadelvű párti választási bizottság ma délután értekezletet tartott, az uj börzeépület kis termében, melyen Burián elnök előadta, miszerint az V. kerület eddigi képviselőjéhez Wahrmann Mórhoz egy küldöttség menesztését látja szükségesnek, mely felszólítaná, mikor és hol vélné jónak képviselői beszámoló beszédét elmondani. Mezei Mór indítványára 6 tagú küldöttség, mely a következő tagokból áll u. m. Görgey János mint elnök, továbbá Nádassy, Schwaiger, Müller, dr. Friedmann, dr. Reich választatott meg a szükséges lépések megtételére. Ezen kívül rendező bizottság megválasztatása hozatott javaslatba, mely a kellő helyiségről intézkedjék, és minthogy ez költséggel van összekötve, a kellő pénzösszeget teremtse elő, egyúttal pedig a közhírré tételről is gondoskodjék. Ennek tagjaiul a következők választottak meg: Brüll Miksa (elnök), Stiper Mór, Müller Ármin, Rosenfeld Gábor, Schwaiger Márton, Mezei Mór, Bakonyi Miksa, Meckler Károly és Wahrmann Simon. Egyéb tárgy szőnyegen nem lévén, a pártértekezletet az elnök feloszlatottnak nyilvánítá. A b.-gyarmati választókerületből írják nekünk ex-somogyi Szontagh Pál programm-beszédéről. Ma, június 29-én számolt be Szontagh Pál múlt országgyűlési működéséről nem Tabon, mely területnek mandátumát 1875-ben elfogadta, hanem B.Gyarmaton, melynek mandátumát 1878-ban elnyerni óhajtja. Nem fogunk súlyt fektetni azon mystificatióra, mely szerint a kormánypárt »több szabadelvű választó« nevezete alatt a junius 23-ai értekezlet »folytán« hívta össze a választókat Szontagh P. programmjának meghallgatására, holott a jun. 23-iki értekezlet, — miként az e lapokban közölt tárgyilagos tudósításokból ismeretes, — Szontagh P. jelöltségére nézve mitsem határozott; e nevet Jeszenszky Danó már csak a távozó közönség után kiáltozván: — még azt sem csodáljuk, hogy a megyei kormány közegei az egész választó kerületből berendelték, ingyen kocsikon a föld népet, kikkel aztán zsúfolásig megtelt az itteni nyári színkör, — hiszen kezükben a hatalom, s azzal ők úgy élnek, mint jónak látják; részünkről most foglalkozzunk csupán Szontagh programm-beszédével, s lássuk, hogy mennyire felel az meg a mi politikánknak vagy ellenkezik azzal. Szontagh három irányban, tartotta szükségesnek nyilatkozni: 1-er személyére nézve, 2-er a kiegyezési törvényeket illető magatartása indokairól, 3-or egy kis előtekintés a jövőbe. Személyét illetőleg felvilágosítani kívánta három év előtti azon eljárását, hogy miért fogadta el akkor a képviselőjelöltséget B.Gyarmaton, s midőn itt megválasztatott, miért mellőzte mégis e kerületet a később történt tabi megválasztás után ? Kellett pedig erről szólania, mert főleg a b.-gyarmati polgárság legnagyobb része neheztelt és neheztel reá máig is e mellőzés miatt Részünkről azonban nem neheztelünk ezért Szontaghra; értettük és ismertük 1875-ben is idevágó politikáját, s e miatt készséggel reá szavaznánk, ha más , lényeges tekintetek nem tartóztatnának attól vissza. Szóljunk tehát inkább a programm második pontjáról. Szontagh úr a kiegyezési törvényeket illetőleg a májusi stipulációkról nyíltan elmondá, hogy ő azokat nem találta kielégítőknek, s kívánta is, hogy pártja kormánya amiatt lemondjon; — ez megtörtént, de ezután a Felség felhívására nem akadt széles Magyarországon státus férfi, ki kormányalakításra vállalkozni mert volna; felemlíté, hogy ha az úgynevezett szabadelvű kormánypártból már ekkor kiváltak volna azon elemek, melyek abból később kiléptek: Sennyeynek talán sikerül többséget alkotni. Később azonban, különösen az országgyűlés végén, a 80 milliós bankadósság tárgyalásánál megindított ellenzéki küzdelmek czélja a siker esetében is nem leendett egyéb, mint személykérdés, hogy Péter helyett Pál, János helyett József legyen-e a miniszter? Jobb tehát, ha haos (?) helyett, bár áldozatokkal, 10 évi nyugalomnak vetettük meg alapját. (Ilyen az indolens politika vagyis a politikai indolentia! — mondjuk erre mi.) Egy kis reeriminatióba bocsátkozott ezután Szontagh, állitván, hogy 1867-ben könnyebb volt a kiegyezést megkötni; mert akkor egyrészről a nemzet, másrészről pedig az absolut hatalmú uralkodó állott, kinek tehát keze megkötve nem volt; míg ellenben most a bécsi parliamenttel kell számolnunk, alkudoznunk. A ki nem egyezésből támadható közgazdasági harera pedig nem tartja eléggé erősnek a nemzetet. (Az ő politikája tehát egyeznék a Bismarck politikájával, mely szerint »Macht geht vor Recht!« Gyönyörűséges morális politika, mely előtt azonban az igazi szabadelvűek soha sem fognak meghajolni !) Érdekes volt hallani Szontagh P. szájából, hogy egy bizottsági ülésen, melyben a bankadósság elvállalása tárgyaltatott, bizonyos bécsi úr, kinek ott t. i. Bécsben oly befolyása van, hogy bármikor kormánykrízist képes előidézni, úgy nyilatkozott, miszerint vagy elvállalunk azon adósságokból (melyek persze bennünket nem illettek) 30 milliót, avagy »nincs bankstatutum, s nincs kiegyezés!« (Vagyis Szontagh szerint: kész a provisorium, a chaosz a mostani 10 évi nyugalom helyett.) Szontagh érti és tisztelettel hajol meg a függetlenségi párt előtt, melyet a Rákóczy-Bethlen- Bocskay-Thököly traditonális nemzeti eszme vezérel, s mely a nemzet ereje túlbecsülésénél fogva elveiért fegyvert is kész volna fogni; de nem érti és nem helyesli azon párt törekvéseit, mely ha ezért érne, a miniszteri személy változásnál egyéb el nem éretnék.Mi ugyan az ő ebbeli okoskodását valónak egyáltalán el nem fogadhatjuk, — egy szerény kérdést mégis bátrak vagyunk, vidéki észjárásunk mellett is, hozzá intézni: mi jogosultsága volt tehát régebben és különösen 4 évvel ezelőtt a balközépnek, hogy a Deákpárti kormány székeit törekedett elfogatni ? Mutathat-e fel a Tisza-kormány 1878-ban, az országgyűlés befejeztével, több eredményt a nemzetgazdasági kiegyezés körül, mint amennyit a Deákpárt is okvetlenül elérhetett volna! Kellett e tehát a nemzetet csupán egy csalódással gazdagabbá tenni?) Erre is azonban megtalálhatjuk a választ Szontagh azon kijelentésében, hogy noha a jelenlegi magyar államférfiakat Anglia, Amerika és Francziaország államférfiaival egy párhuzamba állíthatni nem is véli, felcserélni őket mégis ásókkal, kik helyükbe vágyódnak, e leleményes, fondorkodó, ármányos emberekkel t. i. az egyesült ellenzéki párt vezéreivel nem hajlandó. (Köszönjük a bókot!) Ezután a szerecsent kívánta Szontagh úr fejérre mosni, vagyis bebizonyítani, hogy a mostani kormánypárt nem szűnt meg szabadelvű lenni, a népgyűlések betiltásának famosus rendeete daczára sem. (Tudjuk jól, hogy ezen rendelet keétkezésére az impulzust épen somogyi Szontagh Pálnak országgyűlési felszólalása adta meg, midőn a testvér török nemzetet saját jól felfogott érdekünkön is támogatni akaró, actióra felhívó fővárosi népgyűlést a miniszterelnök elfogadni vonakodott s e miatt az ismert sajnos tüntetés támadt.) Szontagh a kormány érdeméül számitá fel, hogy ezen, szerinte is nem szabadelvű rendeletet, most — a választások közeledtével — tehát politikából, a szabadelvű párt befolyása folytán, hatályon kívül helyezte. (Szép beismerés!) Ezután a nagy »Thiers Adolf úrról* beszélt — nem tudjuk miért — és pedig hosszasan beszélt Szontagh Pál úr és noha önmagáról speechelni a társadalomban sem tartja fontosnak, visszatért ismét saját személyére. Elmondotta egész őszintén, hogy midőn a fusió 1874-ben keletkezett s báró Wenckheim Béla, az akkori közvetítő, őt a közlekedési miniszteri tárcza elvállalásával kínálta meg, miért nem fogadta azt el, mert előhaladott korában, nem vélte kellő tanulmány nélkül az ily fontos állást elfogadhatni. (Ezen őszinte kijelentésből mindenesetre sokan tanulhatnának.) A haza iránti önzetlen szeretetes áldozatkészségének bizonyítékait hozta fel ezután élettörténetéből Szontagh s e tekintetben részünkről is a legnagyobb tisztelet és elismeréssel emelünk előtte kalapot; igen jól esett hallanunk azt is, midőn kijelentette, hogy a jövőben előállhat oly eset, midőn ő kilép a mostani kormánypárt soraiból, s ez az eset beállna akkor, ha Ausztria Magyarország vezérállamférfiai oly külügyi politikát követnének, mely megengedné Muszkaország túlhatalmaskodását, vagy az úgynevezett »parallel-actiót;« ettől azonban ő addig, míg Andrássy áll a külügyek élén, nem tart. — Oroszország elleni nyilatkozatai telve voltak lelkesedett hazafias momentumokkal. Csakhogy ismét ép ez a tér az,mely a külügyek tekintetében is elválasztja a kormánypártot az egyesült ellenzéktől, amaz bizalmával vakon kiséri Andrássyt és Tiszát, — mi pedig — provinciális elménkkel is már régóta azt hiszszük, hogy a monarchia vitális érdekei a 3 év óta követett politika által kellőkép meg nem óvattak; azt hiszszük, hogy a mai békét, ha t. i. a követett politika s a congressus azt hozná is, felettébb drágán fogjuk megfizetni ; félünk tőle, nehogy nemzeti örökségünket, jövőnket a mai béke, egy tál lencséért adtuk el; hiszszük, hogy Bosznia és Herczegovina occupatiójával a parallel actio is beáll legközelebb s mivelhogy Szontagh P. optimizmusát ily körülmények közt nem oszthatjuk, ugyanazért nem lehetünk párthívei sem. Beszélt még sokat az ő ismert szellemes modorával, sokszor emelkedett tűzzel; a mi hazafias aggodalmainkat azonban megnyugtatni nem volt képes ; a mi eszménk és kívánatunk nem az, hogy csupán jóakaratú és feddhetlen jellemű férfiak legyenek e nemzet politikai vezetői; mi a vezérektől azt is várjuk, hogy magasabb szabású és a nemzet közérzületének megfelelő politika effectuálására legyenek képesek ; mit a nemzet közérzülete, e souverain nyilatkozat kíván, azért a felelősséget a kormányférfiak is mindenkor bátran elvállalhatják; azt ignorálni politikai hiba , anélkül nincs nemzeti lét, nincs nemzeti jövő, csak gyarmati tengődés. Tárgyilagosan adtuk vissza Szontagh Pálnak teljes egy óráig tartó s a kormánypárt hívei által sokszoros éljenzéssel fogadott beszédét, melynek többi s különösen a meginvitált urhölgyekhez intézett része kedélyes volt ugyan, de nem közérdekű. Tizenkét óra után zeneszóval és pártlobogókkal kísérték szállására a jelölt urat, később pedig a »Balassa« féle vendéglő földszinti helyiségeiben tartották jól a beparancsolt népet, míg az első emeleten az urak banketteztek. Tiszteljük Szontagh Pált, de politikájából nem instálunk. Győrött Kautz Gyula jul. 7-én tartja beszámoló beszédét. Székesfehérvárit jelöltek lesznek: Zichy Nándor gróf egyesült ellenzéki s Szögyéni Géza kormánypárti. Halason, Szarvason s Keresztesnyárádon rendezett tegnap a szélsőbaloldal vándorgyűlést, Halason Kállay Ödön és Bakay Nándor ajánlására léptették föla kormánypárt jelöltje Szarvason Vernovay ajánlatán Ottót (eddig e kerületet Kollár ellenzéki képviselte), Keresztes rá tettük, Hefy Ignácz ajánltaa ki e kerületet eddig is kép▼ si kerületben Matuska Péktje. kerület kormánypártja jul. 7-üj.et, mely alkalommal K 0 s m a Part artja beszámoló beszédét róla, mikor végre elbocsátják, mint az osztrákoknál, hanem még 50—60 francia is marad, hogy ne menjen koldusán haza 8 évi szolgálata jutalmául. Az angolok pedig azért fizetnek katonáiknak két shillinget (3 ezüst régi húszast), mert mind önkéntesek, önként pedig senki nem menne potomságért az életét kockáztatni. Oly roppant gazdag és népes állam, mint Anglia, ezt teheti, s ezáltal nem csak azon czélt éri el, hogy sok éhen halandó vagy dologkerülő, és tömött államokban könnyen veszélyessé válható embernek kenyeret ad, hanem azt is, hogy katonája jobb és ctézebb, mert csak bátrabb azon ember, ki önként megy, m mint akit kötéllel fogtak és bottal hajtanak előre. „Az élelmezésről természetesen az állam gondoskodik mind a francia-, mind az angolnál, hanem a katona megfizeti saját pénzéből, minek ismét azon emelő erkölcsi hatása van, hogy nem kell magát cselédnek képzelnie, hanem, szabad embernek, ki saját zsebéből él, s tán épen csakis ez a czél éretik el, mert lehetetlen volna azon csekély árakon, mit tőlök levonnak, mind azt beszerezni, amit élelem részletül kapnak, például az angoltól levonatol fél shiling (18 kr) ezért kap egy font húst, egy kenyeret, valami főzeléket, kávét, beát, czukrot és egy pohár sört, a franczia körülbelül ugyanazokat kapja még olcsóbbban, fél frankért, és mindenesetre jól élnek, jobban, mint otthon földműves vagy iparos korukban élhettek. Láttuk eddig, hogy mily nagy különbség van a franczia és angol közt minden tekintetben, de most következik még a legnagyobb. A francziáknál nem egy-két tábornok van, ki közvitézségből fokonkint emelkedett fel a legmagasabb polezig, tehát a tehetség előtt nyitva áll az út, és bátran felteheti magában minden közvitéz, hogy nem nyugszik, míg Francziaország marsalljává nem lesz. Ez a demokratikus elveknek gyakorlati alkalmazása kétségkívül a legigazságosabb, de tekintve az eredményeket — kétes, hogy a legjobb-e is ? Ellenben az angol paraszt — nem nemes — köz- Vitéz előtt nincs nyitva az ut. legfelső hely, hova vitézsége és tudományos képessége által feljuthat, a sergent majori, vezénylő őrmesteri rang. A gentleman, azaz úri osztály magának tartotta fenn a tiszti hivatalokat s nem akar magánál alantabb fajjal társaságba vegyülni, — ez az aristokrata elv. Ebből aztán furcsa dolgok következnek. A tiszti rangokat nem érdem által nyerik, hanem veszik pénzen, még pedig jó drágán, 5—600 font sterling egy hadnagyi állás, melyet a fiatal belépni óhajtó urfi egy kilépő más tiszttől vesz meg, egyúttal gazdag befolyásos rokonai által eszközöltetvén később is előléptetéseket. Nem ritkán kapitányi rangokat is vásárolnak, s az ily belépő tisztek épen oly keveset tudnak a hadgyakorlatokból, mint a legvadabb újoncz, ezért nem ritkaság volt látni Krímben 10—12 tisztet rendbe állítva puskával és tölténytáskával gyakorolni egy őrmester vezénylete alatt,hasonlóul a század gyakorlatokat igen ritkán vezényli a kapitány,ő szintén beáll a sorba, előlép a vezénylő őrmester és tetszése szerint forgatja és zaklatja saját tisztjeit. Ezért aztán ezen vezénylő őrmestereknek a legénység előtt sokkal nagyobb tekintélye van, mint tisztjeiknek, ezek az igazi parancsnokok, a legénység felett ezek gyakorolnak valódi hatalmat, mint akik érdemük által érték el az elérhető legmagasabb rangot, nem pedig pénzért. Tisztjeik iránt inkább azon polgári tisztelettel viseltetnek, melyet kivált az angol nép lordjai és aristokratiája iránt tanúsít, s melyet mindenki érez a magánál tudósabb és gazdagabb iránt. A krími hadjárat alatt megengedtetett egy törvény által a nem nemeseknek is tiszti rangra előléptetése, s azonnal ki is neveztek néhány kitűnő őrmestert alhadnagygyá, de ezek panaszkodtak nekem ez előléptetésért; most, úgymond,utolsókká lettünk a tisztek közt, kikkel mint szegény emberek nem versenyezhetünk, míg ellenben az előtt elsők voltunk a magunk körében, sőt anyagilag is sokkal jobb dolgunk volt, mert egyszerűen élhettünk 6 shilling napi díj mellett és most a 10 shilling kevés arra, hogy urak legyünk. Daczára ezen ferde rangrendszernek, tagadhatatlan, hogy az angoloknak szintúgy voltak s vannak kitűnő vezéreik, mint bármely más nemzetnek, minek oka főleg abban fekszik, hogy az apának rangját és nevét s vagyonát csak az elsőszülött fiú örökli, a többiek aztán aránylag kevés vagyon mellett katonai pályán igyekeznek előkelő állást vívni ki maguknak, s így gyermekkoruktól fogva azon tudományokra taníttatnak, melyek a tengerészek s vezérkari tiszteknek valók, mint általában a mérnöki tanok, erődítések és történet. így aztán tudományosan képzettebb katonák, mint franczia szomszédjaik. Különfélék: — julius 1. (A mai hadiszemle), mely a budai vérmezőn ő Felsége a király jelenlétében tartatott, imposans látványt nyújtott. A nagy katonai színjátékon jelen voltak József főherczeg, a belga királyné s C 1011 . főherczegasszony is. Ő Felsége néhány perczig beszélgetett a belgák királynéjával. A hadiszemlén különösen érdekes látványt nyújtottak a hegyi ágyuütegek. Tizenkét ágyú volt 48 kis erdélyi lovon. Ez ágyukat közelebb szállítják le Szlavóniába. (A magyar 1. akadémia) ma tarta a szünetek előtt utolsó ülését. Összes ülés volt, Lónyai Menyhért gr. elnöklete alatt, melynek főtárgyát Ballagi Mór emlékbeszéde képezte Székács József felett. Az emlékbeszédet, melyet tárczánk holnap kezd közölni, élénken megéljenezték. Az emlékbeszéd után Fraknói A. főtitkár jelente, hogy az ő Felsége személye körüli minisztérium értesítette az akadémiát, hogy Rudolf koronaherczeg köszönettel fogadta tiszteletbeli taggá történt megválasztatását s egyúttal kijelenté, hogy a természettudományi osztályba kíván soroztatni. Az összes ülés élénk éljenzéssel vette a közlést tudomásul. Felolvastatott azután Lévay Henriknek az akadémiához intézett következő levele: Mélyen tisztelt elnökség! A magyar tudományos akadémia e hó 16-án tartott nagygyűlésén jelen lévén, különösen Csengery Antal alelnök úr megnyitó beszéde gyakorolt rám mély benyomást. Atalán az akadémiák, s különösen a magyar akadémia czéljának szellemes előadása közben meggyőző erővel utalt arra az alelnök úr, hogy az ily intézeteknek mily szükségük van a nemzet kebeléből, nem kizárólag felülről eredő gyámolításra. »Anyagi támogatás nélkül — így szólt egy helyen — se a tudományok, se a művészetek nem emelkednek magasabb fokára a fejlődésnek. Szellemi téren szintoly szükséges tényezője az ily támogatás a termelésnek, mint az anyagi termelés terén a beruházások.« E szavak s az akadémia anyagi eszközeinek mindinkább nyilvánuló elégtelenségére való utalás a következő ajánlat tételére indítottak engem. Én, áthatva a magyar tudományos akadémia nagyszabású hivatásától, tízezer forintnyi hagyományt szántam annak, melyet az akadémia halálom után kap kézhez, hogy azonban már éltem folyamán is előmozdíthassam e tudományos intézet czéljait, rendelkezésére bocsátom ez összeg évi ötös kamatait és a folyó évre azokat ide csatolva ezennel megküldöm. Fölhasználtatása iránt ápolt óhajaimat következőkben foglalom össze : Hirdessen az akadémia minden évben »Lévay Henrik«-díj czím alatt pályázatot, és pedig fölváltva nemzetgazdasági vagy mezőgazdasági kérdésekre, vagy pedig — hogy az essay-irodalom előmozdíttassék — essayszerű monographiákra,melyek anyaga a hazai történetből vagy irodalomtörténetből lenne merítendő, s melyek egy-egy kiválóbb egyéniségből kiindulva, valamely irodalomtörténelmi vagy történeti tekintetben nevezetes korszakot tárgyalnának. Éltem tapasztalásai mind jobban meggyőztek a felől, hogy mily igaz a mondás, mely szerint csak mivelt nép lehet gazdag, pedig csak gazdag nép állhat meg a létért való mind nehezebbé váló küzdelemben ; különösen áll ez axioma a mi kivételes elszigeteltségben kétszeres veszélynek kitett nemzetünkre nézve. Ha ezen, a fentebbiekben a tisztelt elnökséggel közölt elhatározásom által a műveltség ügyét — habár csekély mérvben s a mennyire egyesnek lehetséges — előmozdíthattam s főleg — mit szivemből óhajtok és remélek — ha szerény példám gyakoribb követésre talál, úgy csekély áldozatomért szerfölött gazdagon leszek jutalmazva. A mélyen tisztelt elnökségnek alázatos szolgája Budapesten, 1878. jun. 27. Kisteleki Lévay Henrik azs. magy. bizt. társaság alapitó tagja és vezérigazgatója. Az összes ülés lelkes éljenzéssel fejezte ki köszönetét az adományozó iránt. Végül bejelentetett, hogy a dicséretre érdemesített jogi pályamunkának szerzőjéül Zinszky Imre jelentkezett. Az elnök elbúcsúzván a tagoktól, az ülés véget ért. (Polgári ünnepély.) A budai polgári lövészegylet, i. é. június 28-án tartott rendkívüli közgyűlésében, főherczeg József ő fensége az egylet örökös legfőbb lövészmesterének közfelkiáltással megválasztatott, s ezen eseményről Erczhegyi Ferencz főlövészmester vezetése alatt dr. Pauler Tivadar, Déván, Ország, Lomniczi, Pfeiffer, Lindmeier, Rosconi Károly, Kheim, Kresselbauer, Németi, Freiberger, Krausze, Lazarus, Delmedico, Schloss és Novák lövész tagokból álló küldöttség által értesittetett, mely alkalommal a főhg által igen szívélyesen fogadott küldöttség vezetője , Érczhegyi Ferencz hozzá következő szavakat intézte: Cs. k. főherczeg, fenséges urunk! A budai polgári lövészek mai napon tartott rendkívüli közgyűlésökön lelkesedéssel, s egyhangúlag választák meg cs. kir. fenségedet örökös legfőbb lövészmesterüknek. A jelenlévő küldöttség hódoló tisztelettel közeledik fenségedhez és bátorkodik a közgyűlési határozatot magas tudomására hozni. Tekintettel azon örvendetes tényre, hogy fenséged már régebben kegyeskedett egyletünk tagjává lenni; tekintettel a szeretet és kegyelet szentek kapcsára, mely a főváros minden lakóját és lövészét fenségedhez fűzi; tekintettel végre azon örömteljes egyhangu választásra, melyben szeretetünk és ragaszkodásunk újabb kifejezését találja: azon boldogító reményt tápláljuk szivünkben, hogy küldőink kérelmének engedve, egyletünk legdíszesebb állását kegyesen elfogadni s egyletünket hatalmas pártfogásában részesíteni méltóztatnék.. Éljen! Ő fensége erre következőkép válaszolt: »Igen örülök, hogy személyemben összpontosul az uraknak bizalma, s azért kijelentem, hogy szívesen elfogadom a megtiszteltetést és kívánom, hogy az egylet virágozzék s általa minél több lövész kiképeztessék, mert a lövészegyletek működése úgy is összhangban van a honvédséggel.« Azután behatóan tudakozódott az egylet állásáról,mire a főlövészmester a kellő felvilágosítással szolgált. Pauer úrral beszélve azt kérdezte, hogy ő is lövész-e, mire azt válaszolta, hogy ámbár nem lövész, mindenkor szeret polgártársai közt megfordulni, különösen pedig, mikor oly ünnepélyek, mint a mai, tartatnak. Erre a főlig a főlövészmesternek kezet nyújtott s a küldöttséget kegy teljesen elbocsátotta. (A belügyminiszternem a köztörvényhatóságok áczigatási szervezetéről általa kiadandó kézi könyvben az összes törvényhatósági tisztviselők és hivatalnokok névsorát is közölni szándékozván, a belügyminiszter felhívta a törvényhatóságokat, miszerint a náluk alkalmazott tisztviselők és hivatalnokok névjegyzékét hozzá 10 nap alatt felterjeszszék. (Mercedes, spanyol királyné halála) rendkívüli hatást gyakorolt egész Spanyolország népére, különösen a fővárosra. Mindenki gyászol. Izabella királynő szerdán délután három órakor értesült Mercedes haláláról a következő sürgöny által : »Imádkozzál Istenhez drága Mercedesemért, ki már az égben van. Szerető Alfonsod.« A királyné végpillanatai kinteljesek voltak. Alfonso egy pillanatra sem hagyta el az utolsó napon beteg nejének ágyát, ki még az utolsó éjszakán, látva férjének fájdalmát, ezt susogta neki: »Vámos Alfonso, no ploras a me enfudare.« »Ne sírj Alfonso, mert megharagszom.« A királyra alig lehet ráismerni, oly mély nyomokat hagyott arczán a fájdalom. Midőn a közelgő veszély hire köztudomásra jutott, nagy tömegekben vonult a nép a királyi palota felé. Szerdán reggeltől kezdve délig telve volt a palota előtti térség s néma csendben várta mindenki a beteg hogylétéről szóló híreket. Benn a haldokló szobájában összegyűlt az egész királyi család s zokogva vették körül a haldoklót. Déli hat órakor öt ágyulövés hirdette, hogy a királyné meghalt. A közönség fedetlen fővel távozott némán és leverve a palotától. Mennyi remény száll a királynéval sírba! Ott fog nyugodni a királyok Pantheonjában, II. Fülöp komor temetkezési helyén, az osztrákházból származott fejedelmek és ősei, a Bourbonok mellett. Amint az ágyuk Mercedes halálát hirdették, egész Madrid gyászt öltött. A zászlók bevonattak feketével, az üzletek legnagyobb része folyton zárva van; a közönség nem mutatja magát a közhelyeken. A temetési szertartás az Escurialban lesz s három napot fog igénybe venni. A királyné holttestét atyja kivonatára nem balzsamozták be. A ravatal körül ezrével állt a közönség; a harangok minden órában megszólaltak s az ágyuk moraja vegyült zúgásukba. A törvényhozó testület ezen egész idő alatt nem tartott ülést. (A velenczei tüntetések.) Velenczéből junius 29-dikéről írják az Ellenőrnek: Tegnap este egy galád osztrák-magyar ellenes tüntetésnek valánk itt tanúi. Egy tömeg csőcselék, körülbelül 40—50 személy este 10 órakor meglepte az itteni főconsulságunk székhelyét és ottan csúfos zaj, ordítások közt beverte az első teremből az utczára nyíló ablakokat és a bemeneti ajtón függő kétfejűsast is levervén, a canalisba dobta, szünet nélkül kiabálván: le Ausztriával. Végre valami 15 perc múlva a hatóságok interveniáltak, és azok megjelenésére a demonstrálók eltűntek, de tudtom szerint mindeddig azok közül senkit felelősség alá nem vontak. A főconsulatusi termekben, melyekben a főcon- sul lakása is létezik, férfiak csakis a fő- és alconsul voltak jelen egy hivatali szolgával. Mindjárt az eset után megjelentek a főconsulatuson a politikai hatóságok főnökei, sajnálatukat fejezvén ki a történtek felett, sőt mindennemű satisfactiók ígéretével, mire a consul azt feleli, hogy azokat majd formulázni fogja. Ürügyet a demonstrnsra a következő ok adott: Triesztből minden évben egy két kirándulást szoktak szervezni az ottani olasz párti annexionisták Velenczébe. Az idén is, és egy ilyen kirándulásnak kellett volna megtörténnie és annak terminusa a mai napra volt kitűzve, de már tegnap este az itteni vendéglők, amint látszik, értesülve voltak, hogy az illető kirándulást a trieszti hatóságok betiltották, és ennek fonalán a megjelölt demonstrate improvisáltatott. Szomorú jelenségek ezek, ha nem is komoly jellegűek még most. Addig, míg itt a kormánynak nincs szilárd akaratában azon társulatokat feloszlatni, melyek, mint az Italia irredenta czímű társulat, az ország minden részében Isztria és Trieszt végett agitál, nem képzelhetni elfojtását az ilyen áramlatoknak. Márpedig az ilyen társulatok a jelen kormány alatt létesültek és szervezkedhettek. Ez ismeri az illető tényezőket és személyeket a legjobban, következőleg azoknak beszüntetését a legpontosabban intézhetné is, egy kevés jó akarattal és ha mérésre elhatározza magát. Hanem itt a mersz magában véve is nagy kérdés. A kecskét is, a káposztát is meg szeretik ezek őrzeni. Itt csak az ütlegek előtt szoktak tágítani, legyen az ilyen erkölcsi vagy botra fokozott. Mint magától értetődik, az itteni lapok mind, a legradikálisabbakat sem véve ki, egyhangúlag kárhoztatják és megróvják a tegnapi tüntetést. (Rimaszombaton) jun. 30-án ünnepelték meg az egy. prot. gymnasium negyedszázados fennállásának ünnepét. Az ünnepélyen jelen voltak Kun Bertalan és Czékus Mihály superintendensek, kik nagy diszszel fogadtattak. Ünnepélyes isteni tisztelet, emlékünnepély, fáklyásmenet és lakomából állott az ünnep, mely a közművelődési törekvések s a cultura szép ünnepe volt. (Körösi József)a Congrés de démographie elnökségétől felhívást kapott, hogy a Trocaderon nyilvános előadást tartson a nagyvárosi statistikai hivatalok szervezetéről. (Dr. Batizfalvy Sámuel) egyetemi tanár budapesti sebészi és orthopaediai magán gyógyintézetének 19-ik évi működéséről szóló jelentése e napokban hagyta el a sajtót. A lefolyt évben összesen 614 beteg vette igénybe az intézet gyógysegélyét. Ezek közül 551 járorvoslatilag, 63 pedig az intézet helyiségeiben gyógykezeltetett. Fennállása óta az intézet összesen 8732 beteget gyógykezelt, kiknek legnagyobb része vagyontalan járóbeteg volt. (A Gödöllő és vidéke történelmi és régészeti múzeum egylet közgyűléséről.) E hó 27-én tarta az említett egylet közgyűlését, melyet gr. Ráday Pál nyitott meg. Ez alkalommal az igen díszes közönségnek, mely között a hölgyek nagy számban voltak képviselve, tudomására hozta, hogy dr. Rómer Floris Ferencz, egyleti elnök súlyos betegsége miatt nem jelenhetetett meg; indítványozza, hogy a beteg elnökhöz részvét nyilatkozat küldessék. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Ezután elnök bemutatja dr. Hampel József és dr. Puszky Károly urakat, kik a közgyűlés tartama alatt előadást tartottak, és pedig dr. Hampel József az őstörténelemről, — ezzel kapcsolatban a kő- és broncz korszakról, — tekintettel az egylet múzeumában meglevő tárgyak, s a nemzeti muzeum idevonatkozó tárgyairól, — előadását fényképekkel illustrálta. Dr Pulszky Károly az archaeologia mivoltáról, — a vidéki egyletek és múzeumok fejlődése és működéséről, — szerves összeköttetésben a nemzeti múzeummal szólt. Mindkét eladás általános tetszésben részesült, miért az előadóknak jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatott. A közgyűlést lakoma követte. — Az első pohár felköszöntést gr. Ráday Pál egyleti alelnök mondotta őfelsége a királyra, mi szűnni nem akaró lelkesedést és éljenzést idézett elő. (Fadejeff orosz tábornok, a Zasztava hirei szerint, különös missióban jár ezúttal Belgrádban s Milánnál Nisben. Három orosz hadcsapat fölötti vezérlet átvétele végett jár-kel nevezett tábornok Szerbiában, melyek ugyanoda küldetnének, úgy a szerb, mint az orosz érdekeknek védelme végett Európa déli részein. (A párisi népünnepről, mely tegnap tartatott, s a legnagyobbszerüen sikerült, az előttünk fekvő táviratokból a következőket közöljük: Az egész város fel volt lobogózva s láng- és örömárban úszott ; minden ember, osztály különbség nélkül háromszinü kokárdával, tollal vagy zászlócskával jelent meg ; az ünnepies hangulat általános volt. A közterek, boulevardok, utczák, a Champs Elysées, boulogni erdő a forróság daczára mint hangyaboly hemzsegtek egész késő éjsakáig az emberek ezreitől. A kivilágítás leírhatatlan, a belvárost, boulevardokat, a tuileriák kertjét, a Concordia-tért, az elysei mezőt fénytenger boritó, villamos telepek a Seine medrét, az avenue de l’imperance-t s a boulognei erdő tavát mint nap megvilágiták, mely utóbbin lángoló fregattok úsztak katonai zenekarokkal a köztársasági elnöknek a parton felállított sátra előtt, melyben az elnök s vendégei mulattak. A »Vive la republique!« kiáltások minduntalan oly erővel föl-fölhangzottak, hogy Páris falai szinte megrendültek. Az ünnepély reggeli 9 órakor a kiállítási palotánál kezdődött a köztársaság szobrának felavatásával ; a nép ezután, felhasználva a belépti díjnak 25 centimes-ra történt leszállítását, a közkiállítás helyiségeit özönlötte el; innen az elysei mezőkre, a tuileriák kertjébe s este a boulognei erdőbe vette útját a népáradat. Ez alkalomból a szegényekről is nagylelkűleg megemlékeztek. A kamrák a népünnepre félmillió frankot szavaztak meg, a kormány ebből a szegények között 20.000 frankot osztatott ki. Dufaure min. elnök is e czélra 20.000 frankot ad a neki megszavazott 100.000 frankból. A különféle jótékonysági s más közalapokból is tetemes élelmiszert sat. vásároltak a szegények számára. (A brazíliai bécsi követ,) vicomte Portoseguro, ki ez állást 1866. óta töltötte be, tegnapelőtt Bécsben meghalt. Helyi híreit: (A terézvárosi kör és a VII. kerületi polgári kör) ma tartott üléseikben a terézvárosi VII. kerületi nagy választmánynak f. évi junius hó 30-án eszközölt kijelölését tárgyalás alá vévén, elhatározták, miszerint Hoffmann Pál országgyűlési képviselőjelöltségét a maguk részéről is elfogadják és megválasztatását minden erejükből támogatni fogják. (A főváros építési bizottsága mai ülésén biznyos kikötésekkel engedélyezte a közoktatásügyi miniszter úrnak az üllői után a belgyógyászati kóroda építését. Az észrevételek mind az épület szilárdítását célzó intézkedéseket írják elő, nevezetesen, hogy a tanterem fedele a fallal nem fa-, hanem vasszerkezettel kapcsolandó össze, a főlépcső nem mint szabadon függő lépcső engedélyeztetett, hanem alátámasztandó stb. A magyar államvasutak igazgatósága a kőbányai pályaudvaron térfelügyelőségi lakház építésére kapott engedélyt. Ezenkívül igen számos átalakítás és toldalék építkezés nyert jóváhagyást, nevezetesen az I. kerületben Miskovics, Krausz Mayer, Strehoffer Klotild, Paldt Irma, Schubert és Hikisch ezég; — a II. kerületben Weisz