Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)

1878-07-02 / 159. szám

fönn az említett törvény, hogy az első ki­egyezés után nem sokára az 1867. XII. t. sz. alkotói körében is szóba hozatott ezen közös tárcza eltörlése. Most Hofmann b. Boszniá­nak s Herczegovinának is pénzügyminisz­tere lesz. És kinek lesz e két tartomány pénzügyi kezeléséért felelős? Talán a delegatiónak? Hisz ennek ép oly kevéssé tartozik illetékes­sége alá akármily területnek administratiója, mint a­mennyire törvénybe ütközik, ha a közös pénzügyminiszter törvényes hatáskörén túl valamely tartomány financziáinak kezelé­sét viszi. De minthogy a közös haderővel occu­­pált két tartomány sem egyedül Magyaror­szágot, sem Ausztriát meg nem illeti; mint­hogy mind a két államfél e dicstelen acquisi­­tiót egyenlő felháborodással visszautasítja magától ; kell, hogy ha egyszer haderőnk birtokba vette, gazdája is akadjon e monar­chiában. Ez a boldogtalan gazda a közös kormány. És látjuk, hogy a közös kormány, a­mint az első lépést teszi Bosznia birtokbavé­telére, kénytelen megszegni a dualizmus alap­törvényét, minden további lépés megrontja a közös kormány és a delegációk intézményét és felforgatja végre, még­pedig határozottan Magyarország súlyos kárával, a monarchia jelen közjogi alkatát! Képviselő választási mozgalmak. A pest-lipótvárosi 1875-ik évben megala­kult szabadelvű párti választási bizottság ma délután értekezletet tartott, az uj börzeépület kis termében, melyen Burián elnök előadta, miszerint az V. kerü­let eddigi képviselőjéhez Wahrmann Mórhoz egy küldöttség menesztését látja szükségesnek, mely felszólítaná, mikor és hol vélné jónak képviselői be­számoló beszédét elmondani. Mezei Mór indítványára 6 tagú küldöttség, mely a következő tagokból áll u. m. Görgey János mint elnök, továbbá Nádassy, Schwaiger, Müller, dr. Friedmann, dr. Reich választatott meg a szükséges lépések megtételére. Ezen kívül rendező bizottság megválasztatása hozatott javaslatba, mely a kellő helyiségről intéz­kedjék, és minthogy ez költséggel van összekötve, a kellő pénzösszeget teremtse elő, egyúttal pedig a közhírré tételről is gondoskodjék. Ennek tagjaiul a következők választottak meg: Brüll Miksa (elnök), Stiper Mór, Müller Ármin, Rosenfeld Gábor, Schwai­ger Márton, Mezei Mór, Bakonyi Miksa, Meckler Károly és Wahrmann Simon. Egyéb tárgy szőnyegen nem lévén, a pártértekezletet az elnök feloszlatottnak nyilvánítá. A b.-gyarma­ti választó­kerületből írják nekünk ex-somogyi Szontagh Pál programm-beszé­­déről. Ma, június 29-én számolt be Szontagh Pál múlt országgyűlési működéséről nem Tabon, mely te­rületnek mandátumát 187­5-ben elfogadta, hanem B.­­Gyarmaton, melynek mandátumát 1878-ban elnyerni óhajtja. Nem fogunk súlyt fektetni azon mystificatióra, mely szerint a kormánypárt »több szabadelvű vá­lasztó« nevezete alatt a junius 23-ai értekezlet »foly­tán« hívta össze a választókat Szontagh P. programm­­jának meghallgatására, holott a jun. 23-iki értekez­let, — miként az e lapokban közölt tárgyilagos tu­dósításokból ismeretes, — Szontagh P. jelöltségére nézve mitsem határozott; e nevet J­eszenszky D­a­n­ó már csak a távozó közönség után kiáltozván: — még azt sem csodáljuk, hogy a megyei kormány közegei az egész választó kerületből berendelték, in­gyen kocsikon a föld népet, kikkel aztán zsúfolásig megtelt az itteni nyári színkör, — hiszen kezükben a hatalom, s azzal ők úgy élnek, mint jónak látják; részünkről most foglalkozzunk csupán Szontagh programm-beszédével, s lássuk, hogy mennyire felel az meg a mi politikánknak vagy ellenkezik azzal. Szontagh három irányban, tartotta szükséges­nek nyilatkozni: 1-er személyére nézve, 2-er a kiegyezési törvényeket illető maga­tartása indokairól, 3-or egy kis előte­­kintés a jövőbe. Személyét illetőleg felvilágosí­tani kívánta há­rom év előtti azon eljárását, hogy miért fogadta el akkor a képviselőjelöltséget B.­Gyarmaton, s midőn itt megválasztatott, miért mellőzte mégis e kerületet a később történt tabi megválasztás után ? Kellett pedig erről szólania, mert főleg a b.-gyarmati polgár­ság legnagyobb része neheztelt és neheztel reá máig is e mellőzés miatt Részünkről azonban nem nehez­telünk ezért Szontaghra; értettük és ismertük 1875-ben is idevágó politikáját, s e miatt készséggel reá szavaznánk, ha más , lényeges tekintetek nem tartóztatnának attól vissza. Szóljunk tehát inkább a programm második pontjáról. Szontagh úr a kiegyezési törvényeket ille­tőleg a májusi stipulációkról nyíltan elmondá, hogy ő azokat nem találta kielégítőknek, s kívánta is, hogy­­ pártja kormánya amiatt lemondjon; — ez megtörtént, de ezután a Felség felhívására nem akadt széles Ma­gyarországon státus férfi, ki kormány­alakításra vál­lalkozni mert volna; felemlíté, hogy ha az úgyneve­zett szabadelvű kormánypártból már ekkor kiváltak volna azon elemek, melyek abból később kiléptek: Sennyeynek talán sikerül többséget alkotni. Később azonban, különösen az országgyűlés végén, a 80 mil­liós bankadósság tárgyalásánál megindított ellenzéki küzdelmek czélja a siker esetében is nem leendett egyéb, mint személykérdés, hogy Péter helyett Pál, János helyett József legyen-e a miniszter? Jobb te­hát, ha h­aos (?) helyett, bár áldozatokkal, 10 évi nyugalomnak vetettük meg alapját. (Ilyen az indolens politika vagyis a politikai indolentia! — mondjuk erre mi.) Egy kis reeriminatióba bocsátkozott ezután Szontagh, állitván, hogy 1867-ben könnyebb volt a kiegyezést megkötni; mert akkor egyrészről a nemzet, másrészről pedig az absolut hatalmú uralkodó állott, kinek tehát keze megkötve nem volt; míg ellenben most a bécsi parliamenttel kell számolnunk, alku­doznunk. A ki nem egyezésből támadható közgazdasági hare­ra pedig nem tartja eléggé erősnek a nemzetet. (Az ő politikája tehát egyeznék a Bismarck politiká­jával, mely szerint »Macht geht vor Recht!« Gyö­nyörűséges morális politika, mely előtt azonban az igazi szabadelvűek soha sem fognak megha­jolni !) Érdekes volt hallani Szontagh P. szájából, hogy egy bizottsági ülésen, melyben a bankadósság elvállalása tárgyaltatott, bizonyos bécsi úr, ki­nek ott t. i. Bécsben oly befolyása van, hogy bármi­kor kormánykrízist képes előidézni, úgy nyilatkozott, miszerint vagy elvállalunk azon adósságokból (me­lyek persze bennünket nem illettek) 30 milliót, avagy »nincs bankstatutum, s nincs kiegyezés!« (Vagyis Szontagh szerint: kész a provisorium, a chaos­z a mostani 10 évi nyugalom helyett.) Szontagh érti és tisztelettel hajol meg a füg­getlenségi párt előtt, melyet a Rákóczy-Bethlen- Bocskay-Thököly traditonális nemzeti eszme vezérel, s mely a nemzet ereje túlbecsülésénél fogva elveiért fegyvert is kész volna fogni; de nem érti és nem he­lyesli azon párt törekvéseit, mely ha ezért érne, a miniszteri személy változásnál egyéb el nem éretnék.­­Mi ugyan az ő ebbeli okoskodását valónak egyálta­lán el nem fogadhatjuk, — egy szerény kérdést mégis bátrak vagyunk, vidéki észjárásunk mellett is, hozzá intézni: mi jogosultsága volt tehát régebben és kü­lönösen 4 évvel ezelőtt a balközépnek, hogy a Deák­párti kormány székeit törekedett elfogatni ? Mutat­hat-e fel a Tisza-kormány 1878-ban, az országgyűlés befejeztével, több eredményt a nemzetgazdasági ki­egyezés körül, mint a­mennyit a Deákpárt is okvet­lenül elérhetett volna! Kellett e tehát a nemzetet csupán egy csalódással gazdagabbá tenni?) Erre is azonban megtalálhatjuk a választ Szon­tagh azon kijelentésében, hogy noha a jelenlegi ma­gyar államférfiakat Anglia, Amerika és Francziaor­­szág államférfiaival egy párhuzamba állíthatni nem is véli, felcserélni őket mégis ásókkal, kik helyükbe vágyódnak, e leleményes, fondorkodó, ármányos em­­berekkel t. i. az egyesült ellenzéki párt vezéreivel nem hajlandó. (Köszönjük a bókot!) Ezután a szerecsent kívánta Szontagh úr fe­­jérre mosni, vagyis bebizonyítani, hogy a mostani kormánypárt nem szűnt meg szabadelvű lenni, a népgyűlések betiltásának famosus rende­­ete daczára sem. (Tudjuk jól, hogy ezen rendelet ke­­étkezésére az impulzust épen somogyi Szontagh Pál­nak országgyűlési felszólalása adta meg, midőn a testvér török nemzetet saját jól felfogott érdekünk­ön is támogatni akaró, actióra felhívó fővárosi nép­­gyűlést a miniszterelnök elfogadni vonakodott s e miatt az ismert sajnos tüntetés támadt.) Szontagh a kormány érdeméül számitá fel, hogy ezen, szerinte is nem szabadelvű rendeletet, most — a választások közeledtével — te­­hát politikából, a szabadelvű párt befolyása folytán, hatályon kívül helyezte. (Szép beismerés!) Ezután a nagy »Thiers Adolf úrról* beszélt — nem tudjuk miért — és pedig hosszasan beszélt Szontagh Pál úr és noha önmagáról speechelni a társadalomban sem tartja fon­tosnak, visszatért is­mét saját személyére. Elmondotta egész őszintén, hogy midőn a fusió 1874-ben keletkezett s báró Wenckheim Béla, az akkori közvetítő, őt a közleke­dési miniszteri tárcza elvállalásával kínálta meg, miért nem fogadta azt el, mert előhaladott korában, nem vélte kellő tanulmány nélkül az ily fontos állást elfogadhatni. (Ezen őszinte kijelentésből mindeneset­re sokan tanulhatnának.) A haza iránti önzetlen szeretete­s áldozatkész­ségének bizonyítékait hozta fel ezután élettörténeté­ből Szontagh s e tekintetben részünkről is a legna­gyobb tisztelet és elismeréssel emelünk előtte kalapot; igen jól esett hallanunk azt is, midőn kijelentette, hogy a jövőben előállhat oly eset, midőn ő kilép a mos­tani kormánypárt soraiból, s ez az eset beállna akkor, ha Ausztria Magyarország vezérállamférfiai oly kül­ügyi politikát követnének, mely megengedné Musz­kaország túlhatalmaskodását, vagy az úgynevezett »parallel-actiót;« ettől azonban ő addig, míg An­­drássy áll a külügyek élén, nem tart. — Oroszország elleni nyilatkozatai telve voltak lelkesedett hazafias momentumokkal. Csakhogy ismét ép ez a tér az,mely a külügyek tekintetében is elválasztja a kormány­pártot az egyesült ellenzéktől, amaz bizalmával va­kon kiséri Andrássyt és Tiszát, — mi pedig — pro­vinciális elménkkel is már régóta azt hiszszük, hogy a monarchia vitális érdekei a 3 év óta követett poli­tika által kellőkép meg nem óvattak; azt hiszszük, hogy a mai békét, ha t. i. a követett politika s a con­­gressus azt hozná is, felettébb drágán fogjuk megfi­zetni ; félünk tőle, nehogy nemzeti örökségünket, jö­vőnket a mai béke, egy tál­ lencséért adtuk el; hisz­­szük, hogy Bosznia és Herczegovina occupatiójával a parallel actio is beáll legközelebb s mivelhogy Szon­tagh P. optimizmusát ily körülmények közt nem oszthatjuk, ugyanazért nem lehetünk párthívei sem. Beszélt még sokat az ő ismert szellemes mo­dorával, sokszor emelkedett tűzzel; a mi hazafias ag­godalmainkat azonban megnyugtatni nem volt ké­pes ; a mi eszménk és kívánatunk nem az, hogy csu­pán jóakaratú és feddhetlen jellemű férfiak le­gyenek e nemzet politikai vezetői; mi a vezérektől azt is várjuk, hogy magasabb szabású és a nemzet köz­érzületének megfelelő politika effectuálására le­gyenek képesek ; mit a nemzet közérzülete, e souve­­rain nyilatkozat kíván, azért a felelősséget a kor­mányférfiak is mindenkor bátran elvállalhatják; azt ignorálni politikai hiba , anélkül nincs nemzeti lét, nincs nemzeti jövő, csak gyarmati tengődés. Tárgyilagosan adtuk vissza Szontagh Pálnak teljes egy óráig tartó s a kormánypárt hívei által sokszoros éljenzéssel fogadott beszédét, melynek töb­bi s különösen a meginvitált urhölgyekhez intézett része kedélyes volt ugyan, de nem közérdekű. Tizenkét óra után zeneszóval és pártlobogók­kal kísérték szállására a jelölt urat, később pedig a »Balassa« féle vendéglő földszinti helyiségeiben tar­tották jól a beparancsolt népet, míg az első emeleten az urak banketteztek. Tiszteljük Szontagh Pált, de politikájából nem instálunk. Győrött Kautz Gyula jul. 7-én tartja beszá­moló beszédét. Székesfehérvárit jelöltek lesznek: Zichy Nándor gróf egyesült ellenzéki s Szögyéni Géza kor­mánypárti. Halason, Szarvason s Keresztesnyárá­don rendezett tegna­p a szélsőbaloldal vándorgyűlést, Halason Kállay Ödön és Bakay Nándor ajánlá­sára­­­­ léptették föl­­a kormánypárt jelöltje Szarvason Vernovay ajánlatá­n Ottót (eddig e kerületet Kollár ellenzéki képviselte), Keresz­tes rá tettük, H­e­­­f­y Ignácz ajánl­ta­a ki e kerületet eddig is kép­▼ si kerületben Matuska Pé­­ktje. kerület kormánypártja jul. 7-üj.­et, mely alkalommal K 0 s m a Part artja beszámoló beszédét­ róla, mikor végre elbocsátják, mint az osztrákoknál, hanem még 50—60 francia is marad, hogy ne men­jen koldusán haza 8 évi szolgálata jutalmául. Az angolok pedig azért fizetnek katonáiknak két shillinget (3 ezüst régi húszast), mert mind önkénte­sek, önként pedig senki nem menne potomságért az életét koc­káztatni. Oly roppant gazdag és népes ál­lam, mint Anglia, ezt teheti, s ez­által nem csak azon czélt éri el, hogy sok éhen halandó vagy dologkerülő, és tömött államokban könnyen veszélyessé válható embernek kenyeret ad, hanem azt is, hogy katonája jobb és ctézebb, mert csak bátrabb azon ember, ki önként megy, m mint akit kötéllel fogtak és bottal haj­tanak előre. „­­Az élelmezésről természetesen az állam gon­doskodik mind a francia-, mind az angolnál, hanem a katona megfizeti saját pénzéből, minek ismét azon emelő erkölcsi hatása van, hogy nem kell magát cse­lédnek képzelnie, hanem, szabad embernek, ki saját zsebéből él, s tán épen csakis ez a czél éretik el, mert lehetetlen volna azon csekély árakon, mit tőlök levon­nak, mind azt beszerezni, a­mit élelem részletül kap­nak, például az angoltól levonatol fél shiling (18 kr) ezért kap egy font húst, egy kenyeret, valami főzeléket, kávét, b­eát, czukrot és egy pohár sört, a franczia körülbelül ugyanazokat kapja még olcsóbb­­ban, fél frankért, és mindenesetre jól élnek, jobban, mint otthon földműves vagy iparos korukban élhettek. Láttuk eddig, hogy mily nagy különbség van a franczia és angol közt minden tekintetben, de most következik még a legnagyobb. A francziáknál nem egy-két tábornok van, ki közvitézségből fokonkint emelkedett fel a legmagasabb polezig, tehát a tehet­ség előtt nyitva áll az út, és bátran felteheti magá­ban minden közvitéz, hogy nem nyugszik, míg Fran­­cziaország marsalljává nem lesz. Ez a demokratikus elveknek gyakorlati alkalmazása kétségkívül a leg­igazságosabb, de tekintve az eredményeket — kétes, hogy a legjobb-e is ? Ellenben az angol paraszt — nem nemes — köz- Vitéz előtt nincs nyitva az ut. legfelső hely, hova vitéz­sége és tudományos képessége által feljuthat, a ser­­gent majori, vezénylő őrmesteri­ rang. A gentleman, azaz úri osztály magának tartotta fenn a tiszti hiva­talokat s nem akar magánál alantabb fajjal társa­ságba vegyülni, — ez az aristokrata elv. Ebből aztán furcsa dolgok következnek. A tiszti rangokat nem érdem által nyerik, hanem veszik pénzen, még pedig jó drágán, 5—600 font sterling egy hadnagyi állás, melyet a fiatal belépni óhajtó urfi egy kilépő más tiszttől vesz meg, egyúttal gazdag befolyásos rokonai által eszközöltetvén később is előléptetéseket. Nem­­ ritkán kapitányi rangokat is vásárolnak, s az ily belépő tisztek épen oly keveset tudnak a hadgyakor­latokból, mint a legvadabb újoncz, ezért nem ritka­ság volt látni Krímben 10—12 tisztet rendbe állítva puskával és tölténytáskával gyakorolni egy őrmester vezénylete alatt,hasonlóul a század gyakorlatokat igen ritkán vezényli a kapitány,ő szintén beáll a sorba, elő­lép a vezénylő őrmester és tetszése szerint forgatja és zaklatja saját tisztjeit. Ezért aztán ezen vezénylő őrmestereknek a legénység előtt sokkal nagyobb te­kintélye van, mint tisztjeiknek, ezek az igazi pa­rancsnokok, a legénység felett ezek gyakorolnak valódi hatalmat, mint a­kik érdemük által érték el az elérhető legmagasabb rangot, nem pedig pénzért. Tisztjeik iránt inkább azon polgári tisztelettel visel­tetnek, melyet kivált az angol nép lordjai és aristo­­kratiája iránt tanúsít, s melyet mindenki érez a ma­gánál tudósabb és gazdagabb iránt. A krími hadjárat alatt megengedtetett egy tör­vény által a nem nemeseknek is tiszti rangra előlép­tetése, s azonnal ki is neveztek néhány kitűnő őrmes­tert alhadnagygyá, de ezek panaszkodtak nekem ez előléptetésért; most, úgymond,utolsókká lettünk a tisz­tek közt, kikkel mint szegény emberek nem versenyez­hetünk, míg ellenben az előtt elsők voltunk a ma­gunk körében, sőt anyagilag is sokkal jobb dolgunk volt, mert egyszerűen élhettünk 6 shilling napi díj mellett és most a 10 shilling kevés arra, hogy urak legyünk. Daczára ezen ferde rangrendszernek, tagadha­tatlan, hogy az angoloknak szintúgy voltak s vannak kitűnő vezéreik, mint bármely más nemzetnek, minek oka főleg abban fekszik, hogy az apának rangját és nevét s vagyonát csak az első­szülött fiú örökli, a többiek aztán aránylag kevés vagyon mellett katonai pályán igyekeznek előkelő állást vívni ki maguknak, s így gyermekkoruktól fogva azon tudományokra ta­níttatnak, melyek a tengerészek s vezérkari tisztek­nek valók, mint általában a mérnöki tanok, erődítések és történet. így aztán tudományosan képzettebb ka­tonák, mint franczia szomszédjaik. Különfélék: — julius 1. (A mai hadiszemle), mely a budai vér­mezőn ő Felsége a király jelenlétében tarta­tott, imposans látványt nyújtott. A nagy katonai színjátékon jelen voltak József főherczeg, a b­e­l­­g­a királyné s C 101­­­1 . főherczegasszony is. Ő Felsége néhány perczig beszélgetett a belgák ki­rálynéjával. A hadiszemlén különösen érdekes lát­ványt nyújtottak a hegyi ágyuütegek. Tizenkét ágyú volt 48 kis erdélyi lovon. Ez ágyukat közelebb szál­lítják le Szlavóniába. (A magyar 1. a­k­a­d­é­m­i­a) ma tarta a szü­netek előtt utolsó ülését. Összes ülés volt, Lónyai Menyhért gr. elnöklete alatt, melynek főtárgyát Bal­­lagi Mór emlékbeszéde képezte Székács József felett. Az emlékbeszédet, melyet tárczánk holnap kezd kö­zölni, élénken megéljenezték. Az emlékbeszéd után Fraknói A. főtitkár jelente, hogy az ő Felsége szemé­lye körüli minisztérium értesítette az akadémiát, hogy Rudolf koronaherczeg köszönettel fogadta tiszteletbeli taggá történt megválasztatását s egyút­tal kijelenté, hogy a természettudományi osztályba kíván soroztatni. Az összes ülés élénk éljenzéssel vette a közlést tudomásul. Felolvastatott azután Lévay Henriknek az akadémiához intézett következő levele: Mélyen tisztelt elnökség! A magyar tudományos akadémia e hó 16-án tartott nagygyűlésén jelen lévén, különösen Csengery Antal alelnök úr megnyitó beszéde gyakorolt rám mély benyomást. Atalán az akadémiák, s különösen a magyar akadémia czéljának szellemes előadása közben meg­győző erővel utalt arra az alelnök úr, hogy az ily intézeteknek mily szükségük van a nemzet kebeléből, nem kizárólag felülről eredő gyámolításra. »Anyagi támogatás nélkül — így szólt egy helyen — se a tudományok, se a művészetek nem emelkednek ma­gasabb fokára a fejlődésnek. Szellemi téren szintoly szükséges tényezője az ily támogatás a termelésnek, mint az anyagi termelés terén a beruházások.« E szavak s az akadémia anyagi eszközeinek mindinkább nyilvánuló elégtelenségére való utalás a következő ajánlat tételére indítottak engem. Én, áthatva a magyar tudományos akadémia nagyszabású hivatásától, tízezer forintnyi hagyo­mányt szántam annak, melyet az akadémia halálom után kap kézhez, hogy azonban már éltem folyamán is előmozdíthassam e tudományos intézet czéljait, rendelkezésére bocsátom ez összeg évi ötös kamatait és a folyó évre azokat ide csatolva ezennel meg­küldöm. Fölhasználtatása iránt ápolt óhajaimat követ­kezőkben foglalom össze : Hirdessen az akadémia minden évben »Lévay Henrik«-díj czím alatt pályázatot, és pedig fölváltva nemzetgazdasági vagy mezőgazdasági kérdésekre, vagy pedig —­ hogy az essay-irodalom előmozdíttas­sék — essayszerű monographiákra,melyek anyaga a hazai történetből vagy irodalomtörténetből lenne me­rítendő, s melyek egy-egy kiválóbb egyéniségből ki­indulva, valamely irodalomtörténelmi vagy történeti tekintetben nevezetes korszakot tárgyalnának. Éltem tapasztalásai mind jobban meggyőz­tek a felől, hogy mily igaz a mondás, mely szerint csak mivelt nép lehet gazdag, pedig csak gazdag nép állhat meg a létért való mind nehezebbé váló küzde­lemben ; különösen áll ez axioma a mi kivételes elszi­geteltségben kétszeres veszélynek kitett nemzetünkre nézve. Ha ezen, a fentebbiekben a tisztelt elnökséggel közölt elhatározásom által a műveltség ügyét — ha­bár csekély mérvben s a mennyire egyesnek lehetsé­ges — előmozdíthattam s főleg — mit szivemből óhajtok és remélek — ha szerény példám gyakoribb követésre talál, úgy csekély áldozatomért szerfölött gazdagon leszek jutalmazva. A mélyen tisztelt elnök­ségnek alázatos szolgája Budapesten, 1878. jun. 27. Kisteleki Lévay Henrik azs. magy. bizt. társaság alapitó tagja és vezérigazgatója. Az összes ülés lelkes éljenzéssel fejezte ki kö­szönetét az adományozó iránt. Végül bejelentetett, hogy a dicséretre érdemesített jogi pályamunkának szerzőjéül Z­­­i­n­s­z­k­y Imre jelentkezett. Az elnök elbúcsúzván a tagoktól, az ülés véget ért. (Polgári ünnepély.) A budai polgári lö­vészegylet, i. é. június 28-án tartott rendkívüli köz­gyűlésében, főherczeg József ő fensége az egylet örökös legfőbb lövészmesterének közfel­kiáltással megválasztatott, s ezen eseményről Ercz­­hegyi Ferencz főlövészmester vezetése alatt dr. Pau­­ler Tivadar, Déván, Ország, Lomniczi, Pfeiffer, Lind­­meier, Rosconi Károly, Kheim, Kresselbauer, Németi, Freiberger, Krausze, Lazarus, Delmedico, Schloss és Novák lövész tagokból álló küldöttség által értesitte­­tett, mely alkalommal a főhg által igen szívélyesen fogadott küldöttség vezetője , Érczhegyi Ferencz hozzá következő szavakat intézte: Cs. k. főherczeg, fenséges urunk! A budai polgári lövészek mai napon tartott rendkívüli közgyűlésökön lelkesedéssel, s egy­hangúlag választák meg cs. kir. fenségedet örökös legfőbb lövészmesterüknek. A jelenlévő küldöttség hódoló tisztelettel közeledik fenségedhez és bátorko­dik a közgyűlési határozatot magas tudomására hozni. Tekintettel azon örvendetes tényre, hogy fenséged már régebben kegyeskedett egyletünk tagjává lenni; tekintettel a szeretet és kegyelet szentek­ kapcsára, mely a főváros minden lakóját és lövészét fenségedhez fűzi; tekintettel végre azon örömteljes egyhangu válasz­­tásra, melyben szeretetünk és ragaszkodásunk újabb kifejezését találja: azon boldogító reményt tápláljuk szivünkben, hogy küldőink kérelmének engedve, egy­letünk legdíszesebb állását kegyesen elfogadni s egy­letünket hatalmas pártfogásában részesíteni méltóz­­tatnék.. Éljen! Ő fensége erre következőkép válaszolt: »Igen örülök, hogy személyemben összpontosul az uraknak bizalma, s azért kijelentem, hogy szíve­sen elfogadom a megtiszteltetést és kívánom, hogy az egylet virágozzék s általa minél több lövész kiké­­peztessék, mert a lövészegyletek működése úgy is összhangban van a honvédséggel.« Azután behatóan tudakozódott az egylet állásá­­ról,mire a főlövészmester a kellő felvilágosítással szol­gált. P­a­u­­­e­r úrral beszélve azt kérdezte, hogy ő is lövész-e, mire azt válaszolta, hogy ámbár nem lö­vész, mindenkor szeret polgártársai közt megfordulni, különösen pedig, mikor oly ünnepélyek, mint a mai, tartatnak. Erre a főlig a főlövészmesternek kezet nyújtott s a küldöttséget kegy teljesen elbocsátotta. (A belügyminiszternem­ a köztörvény­­hatóságok áczigatási szervezetéről általa kiadandó kézi könyvben az összes törvényhatósági tisztviselők és hivatalnokok névsorát is közölni szándékozván, a belügyminiszter felhívta a törvényhatóságokat, misze­rint a náluk alkalmazott tisztviselők és hivatalno­kok névjegyzékét hozzá 10 nap alatt felterjeszszék. (Mercedes, spanyol királyné ha­lála) rendkívüli hatást gyakorolt egész Spanyolor­szág népére, különösen a fővárosra. Mindenki gyá­szol. Izabella királynő szerdán délután három órakor értesült Mercedes haláláról a következő sürgöny ál­tal : »Imádkozzál Istenhez drága Mercedesemért, ki már az égben van. Szerető Alfonsod.« A királyné végpillanatai kinteljesek voltak. Alfonso egy pilla­natra sem hagyta el az utolsó napon beteg nejének ágyát, ki még az utolsó éjszakán, látva férjének fáj­dalmát, ezt susogta neki: »Vámos Alfonso, no ploras a me enfudare.« »Ne sírj Alfonso, mert megharagszom.« A királyra alig lehet ráismerni, oly mély nyomokat hagyott arczán a fájdalom. Midőn a közelgő veszély hire köztudomásra jutott, nagy tömegekben vonult a nép a királyi palota felé. Szerdán reggeltől kezdve délig telve volt a palota előtti térség s néma csend­ben várta mindenki a beteg hogylétéről szóló híreket. Benn a haldokló szobájában összegyűlt az egész kirá­lyi család s zokogva vették körül a haldoklót. Déli h­at órakor öt ágyulövés hirdette, hogy a királyné meghalt. A közönség fedetlen fővel távozott némán és leverve a palotától. Mennyi remény száll a király­néval sírba! Ott fog nyugodni a királyok Pantheonjá­­ban, II. Fülöp komor temetkezési helyén, az osztrák­házból származott fejedelmek és ősei, a Bourbonok mellett. A­mint az ágyuk Mercedes halálát hirdet­ték, egész Madrid gyászt öltött. A zászlók bevonat­tak feketével, az üzletek legnagyobb része folyton zárva van; a közönség nem mutatja magát a közhe­lyeken. A temetési szertartás az Escurialban lesz s három napot fog igénybe venni. A királyné holttestét atyja kivonatára nem balzsamozták be. A ravatal körül ezrével állt a közönség; a harangok minden órában megszólaltak s az ágyuk moraja vegyült zú­gásukba. A törvényhozó testület ezen egész idő alatt nem tartott ülést. (A velenczei tüntetések.) Ve­­lenczéből junius 29-dikéről írják az Ellenőrnek: Tegnap este egy galád osztrák-magyar ellenes tünte­tésnek valánk itt tanúi. Egy tömeg csőcselék, körül­belül 40—50 személy este 10 órakor meglepte az it­­­­teni főconsulságunk székhelyét és ottan csúfos zaj, ordítások közt beverte az első teremből az utczára nyíló ablakokat és a bemeneti ajtón függő kétfejű­­sast is levervén, a canalisba dobta, szünet nélkül kiabálván: le Ausztriával. Végre valami 15 perc­ múlva a hatóságok interveniáltak, és azok megjele­nésére a demonstrálók eltűntek, de tudtom szerint mindeddig azok közül senkit felelősség alá nem von­tak. A főconsulatusi termekben, melyekben a főcon- sul lakása is létezik, férfiak csakis a fő- és alconsul voltak jelen egy hivatali szolgával. Mindjárt az eset után megjelentek a főconsulatuson a politikai ha­tóságok főnökei, sajnálatukat fejezvén ki a történ­tek felett, sőt mindennemű satisfactiók ígéretével, mire a consul azt feleli, hogy azokat majd formuláz­­ni fogja. Ürügyet a demonstrn­sra a következő ok adott: Triesztből minden évben egy két­ kirándulást szoktak szervezni az ottani olasz párti annexionis­­ták Velenczébe. Az idén is, és egy ilyen kirándulás­nak kellett volna megtörténnie és annak terminusa a mai napra volt kitűzve, de már tegnap este az itteni vendéglők, a­mint látszik, értesülve voltak, hogy az illető kirándulást a trieszti hatóságok betiltották, és ennek fonalán a megjelölt demonstrate improvi­­sáltatott. Szomorú jelenségek ezek, ha nem is komoly jellegűek még most. Addig, míg itt a kormánynak nincs szilárd akaratában azon társulatokat feloszlatni, melyek, mint az Italia irredenta czímű társulat, az ország minden részében Isztria és Trieszt végett agitál, nem képzelhetni elfojtását az ilyen áramla­toknak. Már­pedig az ilyen társulatok a jelen kor­mány alatt létesültek és szervezkedhettek. Ez ismeri az illető tényezőket és személyeket a legjobban, kö­vetkezőleg azoknak beszüntetését a legpontosabban intézhetné is, egy kevés jó akarattal és ha mérésre elhatározza magát. Hanem itt a mersz magában véve is nagy kérdés. A kecskét is, a káposztát is meg sze­retik ezek őrzeni. Itt csak az ütlegek előtt szoktak tágítani, legyen az ilyen erkölcsi vagy botra fokozott. Mint magától értetődik, az itteni lapok mind, a leg­­radikálisabbakat sem véve ki, egyhangúlag kárhoz­tatják és megróvják a tegnapi tüntetést. (Rimaszombaton) jun. 30-án ünnepelték meg az egy. prot. gymnasium negyedszázados fenn­állásának ünnepét. Az ünnepélyen jelen voltak Kun Bertalan és Czékus Mihály superintenden­­sek, kik nagy diszszel fogadtattak. Ünnepélyes is­teni tisztelet, emlékünnepély, fáklyásmenet és lako­mából állott az ünnep, mely a közművelődési törek­vések s a cultura szép ünnepe volt. (Körösi József)a Congrés de démographie elnökségétől felhívást kapott, hogy a Trocaderon nyilvános előadást tartson a nagy­városi statistikai hivatalok szervezetéről. (Dr. Batizfalvy S­ámuel) egyetemi ta­nár budapesti sebészi és orthopaediai magán gyógy­intézetének 19-ik évi működéséről szóló jelentése e napokban hagyta el a sajtót. A lefolyt évben össze­sen 614 beteg vette igénybe az intézet gyógysegélyét. Ezek közül 551 járorvoslatilag, 63 pedig az intézet helyiségeiben gyógykezeltetett. Fennállása óta az in­tézet összesen 8732 beteget gyógykezelt, kiknek leg­­nagyobb része vagyontalan járó­beteg volt. (A Gödöllő és vidéke történelmi és régészeti múzeum egylet közgyűlésé­ről.) E hó 27-én tarta az említett egylet közgyűlé­sét, melyet gr. Ráday Pál nyitott meg. Ez alkalom­mal az igen díszes közönségnek, mely között a höl­gyek nagy számban voltak képviselve, tudomására hozta, hogy dr. R­ó­m­e­r Floris Ferencz, egyleti elnök súlyos betegsége miatt nem jelenhetetett meg; indít­ványozza, hogy a beteg elnökhöz részvét nyilatkozat küldessék. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Ezután elnök bemutatja dr. Hampel József és dr. P­u­­­s­z­k­y Károly urakat, kik a közgyűlés tartama alatt előadást tartottak, és pedig dr. Hampel József az őstörténelemről, — ezzel kapcsolatban a kő- és broncz korszakról, — tekintettel az egylet múzeumá­ban meglevő tárgyak, s a nemzeti muzeum idevo­natkozó tárgyairól, — előadását fényképekkel illus­­trálta. Dr Pulszky Károly az archaeologia mivoltá­ról, — a vidéki egyletek és múzeumok fejlődése és működéséről, — szerves összeköttetésben a nemzeti múzeummal szólt. Mindkét eladás általános tetszés­ben részesült, miért az előadóknak jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatott. A közgyűlést lakoma követte. — Az első pohár felköszöntést gr. Ráday Pál egyleti alelnök mondotta őfelsége a királyra, mi szűnni nem akaró lelkesedést és éljenzést idézett elő. (Fadejeff orosz tábornok,­ a Zaszta­­va hirei szerint, különös missióban jár ezúttal Bel­­grádban s Milánnál Nisben. Három orosz hadcsapat fölötti vezérlet átvétele végett jár-kel nevezett tábor­nok Szerbiában, melyek ugyanoda küldetnének, úgy a szerb, mint az orosz érdekeknek védelme végett Európa déli részein. (A párisi népünnepről,­ mely tegnap tartatott, s a legnagyobbszerüen sikerült, az előttünk fekvő táviratokból a következőket közöljük: Az egész város fel volt lobogózva s láng- és örömárban úszott ; minden ember, osztály különbség nélkül háromszinü kokárdával, tollal vagy zászlócskával jelent meg ; az ünnepies hangulat általános volt. A közterek, boulevardok, utczák, a Champs Elysées, boulogni erdő a forróság daczára mint hangyaboly hemzsegtek egész késő éjsakáig az emberek ezreitől. A kivilágítás leírhatatlan, a belvárost, boulevardokat, a tuileriák kertjét, a Concordia-tért, az elysei mezőt fénytenger boritó, villamos telepek a Seine medrét, az avenue de l’impera­nce-t s a boulognei erdő tavát mint nap megvilágiták, mely utóbbin lángoló fregat­tok úsztak katonai zenekarokkal a köztársasági el­nöknek a parton felállított sátra előtt, melyben az elnök s vendégei mulattak. A »V­i­v­e la republique!« kiáltások minduntalan oly erővel föl-fölhangzottak, hogy Páris falai szinte meg­rendültek. Az ünnepély reggeli 9 órakor a kiállítási palotánál kezdődött a köztársaság szobrának felava­tásával ; a nép ezután, felhasználva a belépti díjnak 25 centimes-ra történt leszállítását, a közkiállítás helyiségeit özönlötte el; innen az elysei mezőkre, a tuileriák kertjébe s este a boulognei erdőbe vette útját a népáradat.­­ Ez alkalomból a szegé­nyekről is nagylelkűleg megemlékeztek. A kamrák a népünnepre félmillió frankot szavaztak meg, a kor­mány ebből a szegények között 20.000 frankot oszta­tott ki. Dufaure min. elnök is e czélra 20.000 frankot ad a neki megszavazott 100.000 frankból. A különféle jótékonysági s más közalapokból is tetemes élelmi­szert sat. vásároltak a szegények számára. (A brazíliai bécsi követ,) vicomte Portoseguro, ki ez állást 1866. óta töltötte be, teg­napelőtt Bécsben meghalt. Helyi híreit: (A terézvárosi kör és a VII. kerü­­leti polgári kör) ma tartott üléseikben a te­rézvárosi VII. kerületi nagy választmánynak f. évi junius hó 30-án eszközölt kijelölését tárgyalás alá vévén, elhatározták, miszerint Hoffmann Pál országgyűlési képviselőjelöltségét a maguk részéről is elfogadják és megválasztatását minden erejükből támogatni fogják. (A főváros építési bizottsága­ mai ülésén biznyos kikötésekkel engedélyezte a közokta­tásügyi miniszter úrnak az üllői után a belgyógyá­szati kóroda építését. Az észrevételek mind az épü­let szilárdítását c­élzó intézkedéseket írják elő, ne­vezetesen, hogy a tanterem fedele a fallal nem fa-, hanem vasszerkezettel kapcsolandó össze, a főlépcső nem mint szabadon függő lépcső engedélyeztetett, hanem alátámasztandó stb. A magyar államvasutak igazgatósága a kőbányai pályaudvaron térfelügyelő­­ségi lakház építésére kapott engedélyt. Ezenkívül igen számos átalakítás és toldalék építkezés nyert jóvá­hagyást, nevezetesen az I. kerületben Miskovics, Krausz Mayer, Strehoffer Klotild, Paldt Irma, Schubert és Hikisch ezég; — a II. kerületben Weisz

Next