Pesti Napló, 1878. augusztus (29. évfolyam, 186-210. szám)
1878-08-01 / 186. szám
186. szftm. Budapest, csütörtök, augusztus 1,1878. 29. évi folyam, Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 8 frt. — 8 hónapra 12 frt. Az esti kisdia postai különköldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 pesti ÜS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Aug.lsejével uj havi előfizetés kezdődik lapunkra, amire felhívjuk a t. olvasóközönség figyelmét. Előfizetési árak: Egy hónapra.............................. frt Évnegyedre ...... 6 » Ö t hónapra .....»• lO „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. UPP" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk.s kiadóhivatala Budapest, július 31 Kossuth Lajos kíméletesebb a Tiszakormánynyal szemben,mint a minő a Deákpárti kormányok iránt volt. Az előhaladott kor miatt teszi-e ezt, vagy a miatt, mert maga a Tisza-kormány, a nemzetet elkeserítő rész politikája s a szélsőbalt a mérsékelt ellenzékkel szemben pártoló választási taktikája által jobban dolgozik a Kossuth-politika kezére, mint ezt Kossuth levelei tehetnék, nem kutatjuk. Annyi tény, hogy míg előbb Kossuth ismételve felszólalt, most nagy ritkán hallatja szavát, s a választási mozgalmak alkalmával is csak egyszer szólalt fel, ami inkább magánérdekű, mint általános politikai jelentőségre számot tartható levélben, melyet az Egyetértésből esti lapunk nyomatott le. E sorok írása közben veszszük ugyan hírét Kossuth újabb leveleinek, de azok a jelenlegi választási mozgalomra nézve jóformán elkésettek. Az idők és események roppant változását juttatja eszünkbe, midőn e két nevet: Kossuth és Tisza, egymás mellé leírjuk. A tant az idők és a módokról, az elvek fenntartása és felakasztásáról, a politikai őszinteségről és színváltozásról, semmi sem tüntetheti elő élénkebben, mint e két név. Kossuth nem változott. Ma is az, mint tíz évvel ezelőtt, s hazájától való távolléte mutatja, hogy az ő egyénisége, az ő politikája számára a fennálló alkotmányi viszonyok között nincs hely. Ez önkénytes száműzésben van hősi, férfias vonás. De mit szóljunk a Tisza-politikához, mely, ha birt egykor a nemzet szivében helylyel, azt főleg Kossuth nevével érte el s melyet ma Kossuth oly erős kifejezéssel illet, melyet tartózkodunk utánnyomatni ? Tisza szakított a Kossuth-politika traditióival, s ez indokolható e politika kivihetlenségére való tekintettel is; de úgy kormányoz, hogy a nemzet egy részét, mely e politikától távol állt, annak terére hajtja s ez nem igazolható semmivel, mint a kormányzás hibái által. A Deák-párti minisztériumok az utóbbi időkben gyöngék voltak, de gyöngeségök daczára a közjogi alap reputatiója erősödött és pedig oly annyira, hogy a közjogi ellenzékhez tartozó választókerületek száma csökkent, s a balközép szakított a közjogi politikával. Mily más eredményt mutat fel a Tiszakormányzat! A közjogi ellenzék száma szaporodóban van; költők és írók, kiknél a fantázia mindig erősebb szokott lenni, mint más gyarló halandóknál, e párt zászlói alá sorakoznak ; az örökké hű Debreczenben a miniszterelnök képviselő jelöltsége épen nincs biztosítva a függetlenségi párt jelöltjével szemben — s ami a sajtót illeti, a kormánypárti P. Lloyd, a conservatív kereskedelmi érdekek közlönye, ki egykor a közjogi alap védelmében szerezte legszebb babérait, ma, a választások alkalmával, a közjogi ellenzék jogosultságát fejtegető olvasóközönsége előtt! Ily eredményeket tüntet fel a Tisza-politika. S ezen nincs mit csodálkozni. A nemzet elégedetlen a követett bel-s külpolitikával, érezi a nagy adóterhet, s nem lát kibontakozást. A közjogi ellenzék mohó kézzel zsákmányolja ki a közelégedetlenséget saját pártczéljai javára, s Kossuth ma azt fejtegeti, hogy a kormányzó emberekben csak annyira van a hiba, mint a közjogi alapban s főleg ezt okolja. Olyan ez, melyet a kormánypárti sajtó is hangoztatott, néhány minisztert akarván megmenteni, s ezek megmentéséért feláldozván a nagy alkotást, melyet Deák hagyott nemzetének. Az ország előtt vannak a tények, az ország ítélhet. A közjogi alaphoz nemcsak azért ragaszkodunk, mert más basist kivihetlennek tartunk, hanem azért, mert az érdekeinknek megfelel. A közjogi alappal nem ellenkezik az önálló bank, amint nem ellenkezik azzal, hogy az érdekeinknek megfelelő kereskedelmi szerződés köttessék, vagy hogy oly külügyi politikát kövessünk, mely a monarchiát fenntartani és megszilárdítani képes. Különösen a nagy külügyi válságban a legfényesebben kitűnt a magyar és német elem érdekközössége ; nem kellett volna más, mint erőteljes politikus, ki úgy vezesse a monarchia ügyeit, mint ezt a monarchia közvéleménye hangoztatta ! Aki azonban, mint Tisza, fölfelé csak az engedékenységet ismeri, lefelé az erőszakoskodást, lehet annak alapja bármilyen, gyönge lesz az, s nem fog felmutathatni mást, mint oly eredményt, melytől elcsüggedve fordul el a nemzet! A mérsékelt ellenzék — értve ez elnevezés alatt mindazokat, kik a közjogi alapon foglalnak el ellenzéki álláspontot a kormánynyal szemben — jól ismerte a veszélyt, melyet a Tisza-politika a 67-diki kiegyezési műre felidéz. Csak azon rövidlátó volt Deák-pártiak nem ismerték azt fel, kik a fusióhoz azután is ragaszkodtak, midőn az minden reményt már megcsalt. A mérsékelt ellenzék a közjogi alap reputatiója mellett is szállt harczba, s bár állása nehéz, küzdelme súlyos,mert harczolnia kell mind a kormánypárttal, mely a fától az erdőt, Tiszától a közjogi alapot nem látja, s mind a függetlenségi párttal, mely a közelégedetlenségben veszedelmes kortest bir, s a viszonyok reá nézve nem kedvezőek, de küzd férfias kitartással, s azon törhetlen hittel, hogy őt igazolja a jövendő ! A Kossuth által meggyujtott agitatió világánál a nemzet látni fogja az örvényt, mely felé őt a Tisza-politika sodorja. Olyan az, mint a sötétben felvillanó villám, melyben egy pillanat alatt előtűnik a szédületes mélység, mely felé az ország, részben öntudatlanul, rohan. Körültünk a szláv népek tengere háborog. A nagy harcz, melyet a monarchia lételéért, saját önállóságunkért ki kell küzdenünk, félelmetesen közéig. A berlini congressus nem oldott meg semmit, hanem csak a gyúanyagot rendezte el a jövendőre — mi ellenünk. A háború Oroszországgal, mint a kikerülhetlen szükségesség, áll előttünk. Olaszország a monarchia egyes részeire áhítozik. Barátunk, szövetségesünk sehol. Rövid időnk van még, mely alatt nemzetünknek meg kell izmosodnia a véres, nagy harczra. S csak egy biztos szövetségest bírunk, melynek ugyanazon érdeke van, mint nekünk, melyet velünk egy érzelem köt ugyanazon trónhoz, ugyanazon fejedelemhez : Ausztria. A kiben lelkiismeret van, az álljon elő, az mondja nekünk: készüljünk úgy a nagy harczra, hogy provokáljuk a legválságosb küzdelmet Ausztriával, a mi egyetlen szövetségesünkkel, változtassuk át a monarchiát a leggyászosb jelzavarok színhelyévé s adjuk át kész prédául ellenségeinknek ! Nem, nem; — ez nem lesz a magyar nemzet politikája. E politikát hagyjuk a költőknek, csak a nagy állami terheket érző, de nem gondolkozó egyes népcsoportoknak s azoknak, kiknek egy nagy név fényére van szükségük, hogy feltűnjenek. A nemzet a közjogi alapon áll s az alapot meg fogja védeni azon kormányok ellen is,melyek azt compromittálják! Budapest, július 31. (A vámértekezletek.) Augustus hó első felében fog összeülni az osztrák-magyar vámconferentia, hogy kidolgozza azon instructiókat, melyek a külügyi államokkal később viendő vámtárgyalásoknál irányadók lesznek. A német kormány most már hivatalosan jelentette, hogy September elsejétől kezdve kész az alkudozásokat megkezdeni. Az olasz kormány, mely már kijelölte a megbízottakat is, szintén hajlandó ugyanezen időben tárgyalni. (A románok a választások alatt.) Babes Vincze közelebb röpiratban fejtegeté a román passivitási politika helyességét, amiről a Gaz. Transilvaniei a következőleg nyilatkozik: A visszavonulási politika legnagyobb haszna azonban az lesz, hogy a románok felhagyván a meddő és veszélyes politikai harcczal, annyival inkább fogják összpontosíthatni minden erejüket a román nép ész- és szivkultúrájának termékeny, de parlagon heverő terén, dolgozván e téren a román elem jövője, boldogsága és dicsősége érdekében! Jól tudom, hogy intelligenciánk és választóink tekintélyes része személyi viszonyai folytán nem lesz kapacitálható és megnyerhető ezen visszavonulási politika javára. De itt azt mondom: az értelmetleneknek, az elámítottaknak, azoknak, kiket orruknál fogva vezetnek, a nyomorultaknak s azoknak, kik önző érdekek után indultak — röviden: a speculánsoknak, vakoknak s azoknak, kiknek kötőfék van a fején, nem szól az én programmom. Ezek menni fognak s mehetnek minden körülmények között merre vakságuk, aljas érdekük, a gyeplőt tartó kéz vezetni fogja. (E káromkodás azt bizonyítja, hogy a románok nagy része — hál’Istennek! — már nem hallgat a Babes-féle emberekre!) (Az olasz tüntetéseket monarchiánk ellen John Lemoinne a Journal des Débats-ban nem tartja komoly jelenségeknek, de azt hiszi, hogy azok nem is épen oly esetlegesek, mint azt az olaszok feltüntetni szeretik. »Az olaszok természetes ravaszsága, — úgymond, — sohasem hagyja el őket. E pillanatban hasznos volt egy kissé kiabálni, mert Olaszország az osztozkodásnál mit sem kapott. Jó volt hangoztatni az igényeket már most, hogy azt érvényesíteni lehessen s követelni valamit annak számára, ki nem kapott semmit.« A czikk további eszmemenetében John Lemoinne utal arra, hogy Trieszt ép úgy meg van elégedve jelenlegi helyzetével, mint Nizza s épen nem vágyódik azon szolgaság után, melyben Lombardia és Velencze vannak. E mellett figyelmezteti az olaszokat azon nagyon is nyíltan jelentkező hangulatra, melyet e zavargások Európaszerte keltettek, mely nem épen kedvező e törekvésekre nézve. (Az Italia Irredenta és az olasz kormány.) A hivatalos Dri 11 a legújabb számában újra és pedig a legerélyesebben megcáfolja az ellenzéki lapok azon hírét, hogy Ausztria formális reclamátiót intézett az olasz kormányhoz az Italia Irredenta izgatásai miatt. A Diritto kijelenti, hogy e tárgyban semminemű jegyzékváltás nem történt és constatálja, hogy a két kormány közt a legbarátságosabb viszony áll fönn. (Garibaldi levele.) A Capitale Garibaldi tábornok következő levelét közli: »Caprera, julius 22. Mio Carissimo Nuvolari! Olaszország nagyszerű módon hallatta hangját rabigában levő testvérei mellett. Szükséges azonban, hogy a Cairoli minisztérium fennmaradjon. Azt ajánlom minden olasz tartománynak, hogy gyakorolja magát a lövésben, mert a szavak után el kell következniük a tetteknek! Sempre vostro G. G a r i b a d i.« (A hannoveri trónörökös), mint távirataink jelezték, atyja halála alkalmából a hatalmakhoz tiltakozást intézett elvesztett koronája tárgyában. Az okmány Párisban jul. 11-én kelt. A trónörökös fölemlíti atyja halálát s azután ezeket mondja : »Ezen, engem és házamat mélyen megindító haláleset folytán minden jog, előjog és czim, mely meghalt atyámat általában s különösen Hannovera tekintetében megillette, a családomban fennálló örökösödési rend alapján én reám szállott át. Mindezen jogokat én teljesen és egészen fenntartom. De minthogy a hannoveri királyság tekintetében gyakorlatukat tényleges, reám, mint magától értetődik, nem jogérvényes akadályok gátolják, elhatároztam, hogy ez akadályok tartamára Cumberland herczege, Braunschweig és Lüneburg herczege czimét fogom viselni. Várom legitim igényeim teljesülését Hannover a királyságra vonatkozólag, midőn óhajtom és reményem, hogy a német fejedelmek és a német nép egy szabad tettel visszaállítják az 1866-ban s azóta oly gyakran s oly különböző téren lábbal taposott jogot. Ez természetesen azt föltételezi, hogy a német fejedelmeket és a német népet ismét azon meggyőződés hassa át, hogy a jog nem önkényes emberi szabvány, hanem lényeges tartalma szerint az emberi viszonyoknak változhatatlan isteni rendje, és pedig épen úgy politikai, mint társadalmi tekintetben. És ez a meggyőződés még nem egészen tűnt el a német nép kebeléből. Hiszen folyton élt az a hü hannoveraiakban s jogos büszkeséggel tölt el engem, hogy mint atyáik hűt fiai, a német hűségért és német jogért való küzdelemben bátran elől haladnak,, ragyogó mintaképül a többi német törzseknek. — És köztük is napról napra szaporodik azok száma, a kik megismerték, hogy a küzdelem, mely a jelenkort mozgatja, küzdelem azon jogért, vagyis küzdelem azon változhatatlan isteni rendért, mely egyedül képes biztosítani azt, amit régóta oly fájdalmasan nélkülözünk: a politikai és társadalmi békét. Bízom a ha hannoveraiakban, hogy a küzdelmet ezen jogért minden irányban ugyanazon oda adó hűséggel, kitartással és rendszeretettel, melyet eddig oly szépen érvényesítettek, folytatni fogják s kérem az istent, hogy az ő törekvéseiket s az enyéimet — a mennyire működhetem — a drága hannoverai és német hazáért kegyes védelmébe fogadja s kegyelmesen teljesítse Hannovera és Németország iránti leghőbb óhajainkat. A forradalom Boszniában. — jul. 31. Az este érkezett táviratok jelentőségteljes híreket tartalmaznak. Csapataink útját Boszniában eddig csak egy papiros akadály állta el : a porta tiltakozása. Philippovich tábornok ezt át sem vette, nagyobb dicsőségére a proclamatiójában foglalt azon állításnak, hogy csapataink a szultán megegyezésével vonulnak be Boszniába. A táviratok azonban nagyobb, sajnos esemény hírét is tudatják : a forradalom kitörését Boszniában. A ma érkezett hírekből a forradalom terjedelmét, arányait nem tekinthetni át. Úgy látszik, hogy a porta által elhagyatott tartományban felülkerekedett a népdüh s az első sorban azon török tisztviselők ellen fordul, kiknek gyámoltalansága nem tudott véget vetni a fölkelésnek. Véres jelenetek történtek, a lázadók, mint látszik, már több helyütt szervezték a fölkelést s csapataink elé oly akadályok tolulhatnak, melyekre Bécsben alig számítottak. Hanem ennek daczára, a mi eljárásunk, teljesen ugyanazonos Anglia eljárásával — természetesen! Herczegovinából is igen kedvezőtlen hirek érkeznek. Mig Boszniában a mohamedán néptömeg háborog, Herczegovinában a szláv fölkelőktől kell tartani, kik a hegységek közepette a rendes hadseregre nézve megközelíthetlenek. Ennek folytán azt jelentik, hogy Herczegovina megszállása A Beaconsfield és Salisbury lakoma Londonban. Távirataink már jelentették, hogy Beaconsfield és Salisbury lordok tiszteletére múlt szombaton nagyszerű lakomát rendeztek a Wellington-féle lovardában, a londoni Westendben. Az angol lapok egész terjedelmében közlik a lakoma leírását s a nagyfontosságú beszédeket, melyeket a lakomán Beaconsfield és Salisbury tartottak. E leírásból mi a következőket közöljük: A Wellington-féle lovarda roppant helyiségében ötszázra terített asztal állott. A vendégek sorában a conservativ párt valamennyi kitűnősége jelen volt. Beaconsfield és Salisbury, kik mindaketten a térdszalagrend jelvényét viselték, este 7 órakor léptek a terembe; óriási éljenek közt fogadta őket a lakoma elnöke, Buccleuch herczeg. A zenekar a »See the Conquesing Hero Comes« (Nézd, a győztes hős közelget) kezdetű nemzeti dalt játszotta. 7 óra 30 perczkor ültek az asztalhoz. Buccleuch herczeg az első toastot a királyi családra ürítette, azután viharos tapsok közt Anglia miniszterelnökéért ivott, ki — úgymond — élete legnagyobb dicsőségét most aratta. A toast végén a zenekar a Rule Britanniát kezdte játszani s az egész vendégsereg állva üdvözölte Beaconsfieldet. A zaj lecsillapultával fölállott Beaconsfield lord. Először is megköszöni Buccleuch herczeg szives szavait s mély bálával emlékszik meg azon elnéző rokonszenvről, melyet a conservativ párt irányában mindenka tanúsított. Azután áttér a politikai kérdésekre és így folytatja: »Elő sorban azt vetik a kormány szemére, hogy rászedte Görögországot és elpártolt ügyétől. Uraim! mi mindig egyet tanácsoltunk a görög kormánynak: azt, hogy ne keveredjék a véres bonyodalmakba.Mert föltéve — amit mi hibás föltevésnek tartottunk — hogy Törökországot feldarabolják, ez esetben Görögország okvetlenül megkapja a maga részét, mivel Európa keretét Görögország igényeinek kielégítése nélkül átalakítani lehetetlen; ha pedig — amiről mi meg voltunk győződve — Törökországot nem darabolják föl, hanem az európai hatalmak józansága a véres háború végén rájön arra, hogy Törökország Európa békéje érdekében fenntartandó és megerősítendő, s e megállapodása eredménye az, hogy a forradalmár, vérüket ontó apró nemzetiségekkel nagyon kurtán bánnak el, s ez esetben Görögország még jobban járt, ha megfogadta Anglia tanácsát. (Cheer.) — Nos, uraim, nem igazolták az események a szempont helyességét ? E pillanatban Görögország, mely nem avatkozott be, mely nem ontotta vérét, nem tette tönkre pénzügyeit, több területet kap a berlini szerződés alapján, mint bármely fellázadt fejedelemség. (Cheer.) Íme, uraim, igy szedtük mi rá Görögországot. (Cheer.) Mi Görögországnak a legjobb tanácsot adtuk és Görögország, szerencsére, követte tanácsunkat; remélem, hogy discretioval és mérséklettel járva el, biztosítni fogja az előnyöket, melyeket számára kieszközöltünk. Salisbury lord javaslata a görög határ kiigazítására nézve magában foglalja mindazt, amit mérsékelt és értelmes emberek kívánhatnak; e javaslatot tette magáévá a congressus is.« Itt Beaconsfield engedelmet kér, hogy e kérdéssel összefüggőleg néhány észrevételt tehessen a szultán személyes jelleméről. — Megjegyezvén, hogy a szultán a pánszláv monopóliummal szemben át van hatva a török és görög faj szövetségének üdvös eszméjétől, így folytatja: »Vegyék fontolóra e fejedelem helyzetét. Alig van hozzá fogható a történelemben. Nincs uralkodó, aki a catastróphák ily sorozatán ment volna át. Egyik előde öngyilkosságot követ el; közvetlen elődét még súlyosabb csapás látogatja meg, mint az öngyilkosság. Mikor trónra lép, leöldösik minisztereit. Összeesküvés tör ki saját palotájában és azután megtudja, hogy országára rátörtek, hadsergei, ámbár elszántak halálig, leverve és az ellenség az ajtón dörömböl. És e fejedelem, ennyi megpróbáltatás közt, egy pillanatra sem tántorodott el attól, hogy Görögországgal barátságosan kiegyezzék. A szultán nem zsarnok; akarata jó; bár a rosz befolyás néha eltéríti útjából, és ahol jó az akarat, ott mindig van remény.« Átttérve a jún. 4-én kötött konstantinápolyi conventióra, így szól: »Elleneink azt mondják, hogy e conventió megkötésével veszedelmesen növeltük Anglia felelősségét. Én meg azt mondom, hogy apasztottuk. Tegyük föl, hogy nem köttetik meg a conventio, nem occupáljuk Cyprust s csak a berlini szerződés marad meg: mi következik be okvetlenül? Az, hogy 10, 15 vagy mondjuk 20 év múlva a magát megint összeszedett Oroszország uj csetepatét csinál Bulgáriában vagy más valahol (Cheer.) és erre az orosz hadak ,neki esnek a török birtokoknak Európában és Ázsiában s elfoglalják Konstantinápolyt. — Ily körülmények közt mi a kötelessége e haza kormányának, legyen bárki a miniszter és uralkodjék bármely párt. —Az, hogy eleve oly lépést tegyen, (Cheer) meg indicálja Anglia követendő politikáját, hogy ne kelljen habozni, tanakodni, ha bekövetkezik az, amit Anglia egyetlen pártja és államférfia sem tűrhet el: hogy Oroszország elfoglalja Kis-Ázsiát s akadály nélkül nyomulhasson előre. (Cheer.) Én tehát azt mondom, hogy mi nem növeltük a felelősséget; a felelősség már megvolt régen, ámbár én a magam részéről sohasem riadok vissza a felelősségtől, ha az ország érdekében kell azt magamra vállalnom. Meggyőződésem, uraim is ebben a berlini congressus még inkább megerősített , hogy se a krimi háború, se a most lefolyt pusztító hadjárat nem történik, ha Anglia föllép a kellő határozottsággal. E meggyőződés alapján cselekedtem, nemes barátommal, Salisbury lorddal összhangban. Megszereztük a tartós békegarantiáját s oly állapotnak raktuk le alapját, mely a civilizált Európát uj bizodalommal fogja szaporítani. Bizva abban, hogy az ország támogatni fogja e politikát, nyugodtan elviseljük a támadásokat.« A beszéd végén Gladstonet »sophista szájhősnek« nevezi, ki mindig készen áll arra, hogy elleneseit rész akaró érvek halmazával bekormozza s önmagát feldicsőitse. Végül ismételve háláját fejezi ki a conservativ párt támogatásáért, mely működésének legmagasabb jutalma. (Szűnni nem akaró tapsvihar.) Malmesbury lord felköszöntve Salisburyt, Salisbury lord azonnal válaszol; kiemeli Beaconsfield magatartását a congressuson s hozzájárul a min. elnök most kifejezett nézeteihez. Cyprus megszállását említve, így szól: »Nem tudom, észrevették-e uraim, de engem öröm fogott el, mikor láttam, hogy Cyprusba vonulásunk elé egy hang, egy kéz sem emelkedett . Viktória királynő kiáltványát mindenütt lelkesedéssel fogadták, míg más, katonailag sokkal hatalmasabb nemzetek szinte kénytelenek viaskodni azokkal, kiket boldogítani akarnak. (Nagy nevetés és taps.) Mi az oka e különbségnek ? Az, hogy mi a civilisatio ügyét képviseljük. Mi megmutattuk Indiában, hogy ahová angol kormánybot és angol befolyás elér, ott béke és rend helyreáll, jóllét és boldogság virul. Ezért fogadja örömmel minden népfaj az angol jogart.« A lakoma végén Beaconsfield még egyszer fölállott s meleg szavakban felköszöntötte a lakoma elnökét, Buccleuch herczeget, egyelőre elhalasztatik, s derék csapataink — kiknek sikert kívánunk a nehéz, súlyos s gyűlöletes munkában — most csak Boszniában küzdenek meg a fellázadt nép szenvedélyei s a természet alkotta nehézségekkel. Ha a lázadás közepette a józanabb megfontolás helyet találhat, úgy a boszniaiaknak csapatainkat úgy kell üdvözölni, mint a törvényes rend helyreállítóit. De történhetik az ellenkező is, hogy t. i. a mahomedán lakosság kezdi próbálgatni a rendszerezett fölkelést mi ellenünk, a miben a boszniai szlávok a törökök ellen nagy sikert mutathattak fel s akkor katonáink egy nagy terjedelmű, véres népharczcal állanak szemben, melynek sikere a mi csapatainkra nézve ugyan nem lehet bizonytalan, de fel fog merülni egész ijesztőségében a kérdés, vájjon a portával kötött előleges conventióval nem lehetett volna-e megkímélni fiainknak vérét? Az új tartományok jövendőbeli szervezetéről a hivatalos világ még mindig a legteljesben titkolódzik, ámbár minden jel azt mutatja, hogy ama régiók, melyek az occupátiót kifőzték és valósították, már az új szerzemény jövendőjére nézve is határoztak. A ma érkezett külföldi lapok ide vágó közleményei újat nem hoznak ugyan a tárgyban, de azt, amit már ismételve jeleztünk, lényegileg megerősítik. Tekintélyüknél fogva idézzük a berlini Nat. Zt é s a brüsseli Indépendance Beiger tárgybeli értesüléseit. A berlini lap bécsi levelezője ezeket írja: »Az occupált tartományok vagy a monarchia gyarmatainak fognak tekintetni, (mint Algír vagy Canada) vagy pedig autonóm fejedelemséget alakítanak belőlök Ausztria-Magyarország főhatósága s János Salvator főherczeg mint uralkodó fejedelem alatt. Akkor azután sem az osztrák reichsrath, sem a magyar parliament nem jön azon helyzetbe, hogy Bosznia ügyeivel foglalkozzék, így a végleges occupatio csak az erődök és a stratégiai pontokra szorítkozhatik s az országos kormány feladata lesz a rend fenntartására nemzeti milicziát szervezni.« Teljesen ugyanezt írják Budapestről az Ind. Belge-nek. Levelező kiemeli, hogy »ama napon, midőn az annexio kérdése megvitatásra jut, az egész 1867-ki kiegyezés kérdésessé lesz, s a régi controversiák egyrészt Ausztria és Magyarország, másrészt Magyarország és Horvátország közt egyszerre újra fel fognak merülni a monarchiában. Az osztrák-magyar államférfiak — folytatja a levél — nem ringatják magukat csalódásban ama bonyodalmak iránt, amelyek ama pillanatban beállanak, midőn az annexió kérdését el kellene dönteni. Pedig előbb-utóbb eljön ez a pillanat, azért már most el akarják oszlatni a magyarok aggodalmait, s a megoldás olyan tervét emlegetik, mely hivatva van bizonyos tekintetben kiengesztelni a bécsi udvar óhajait és a magyarok érdekeit. Jól értesült körökben azt állítják, hogy a kormány és a katonai párt abban állapodtak meg, hogy Herczegovina és Bosznia egyetlen fejedelemséggé alakíttassék, mely Ausztria-Magyarország vazallusa lenne János Salvator főherczeg uralma alatt, ki az occupáló hadsereg egyik dandárának parancsnokává neveztetett ki. E combinatio szerint Bosznia (ez lesz a két egyesített tartomány hivatalos neve) erődési stratégiai pontjai osztrák-magyar helyőrséget kapnának mindaddig, mig a főherczeg mint az új fejedelemség tributarius uralkodója bosnyák nemzeti hadsereget nem szervezett, mely a belső rendet fentartani s a határokat idegen támadás ellen megvédeni képes. Ezen megoldásnak van legtöbb kilátása arra, hogy az öszszes érdekelt felek elfogadják.« Képviselő választási mozgalmai. A belvárosi Királyi-párt végrehajtó bizottsága ma délutáni ülésében a holnap aug. 1-én d. u. hat órakor a Hungária dísztermében tartandó nagy pártgyűlés programmját állapította meg. A közgyűlésen Királyi Pál is jelen lesz. Az ülésen egyszersmind constatáltatott, hogy a Királyi-párt számos buzgó és tevékeny tagjának neve az illetők tudta és megkérdezése nélkül került a Havas párt százas bizottságának sorába. Ez eléggé bizonyítja, hogy a Havas-párt minden izgatás daczára is vajoni gyönge lábon áll, s nagy választmányát sem tudta a saját törpe táborából megalakítani. Zomborból jul. 30-ról írjál nekünk: Bács megyében a kormány hívei által autra kedvezőnek hitt talajon is kezd az ellenzéki mellem nyilvánulni; a hernyai választókerület képviselőjelöltje, Szemző Gyula folyó hó 28-án t? É°tta bevonulását a kerületbe ; mindenütt a lehety legnagyobb lelkesültséggel és oly fénynyel fogadt""0^) hogy bevonulása teljes joggal diadalutnak nevezne^Rövid, d tartalmas beszédben kifejté a nagyszámú vála^k előtt az okokat, hogy miért — és kijelenti, 10^y az egyesült ellenzék hive, beszéde általános osztatlan tetszéssel fogadtatott megválasz-