Pesti Napló, 1878. augusztus (29. évfolyam, 186-210. szám)

1878-08-01 / 186. szám

186. szftm. Budapest, csütörtök, augusztus 1,1878. 29. évi folyam, Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek­: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 8 frt. — 8 hónapra 12 frt. Az esti kisdia postai kü­lönköldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 pesti ÜS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Aug.­l­sejével uj havi előfizetés kezdő­dik lapunkra, a­mire felhívjuk a t. olvasóközönség figyelmét. Előfizetési árak: Egy hónapra.............................. frt Évnegyedre ...... 6 » Ö t hónapra .....»• lO „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. UPP" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épü­let) küldendő. A Pesti Napló szerk.­s kiadóhivatala Budapest, július 31 Kossuth Lajos kíméletesebb a Tisza­­kormánynyal szemben,­­mint a minő a Deák­párti kormányok iránt volt. Az előhaladott kor miatt teszi-e ezt, vagy a miatt, mert ma­ga a Tisza-kormány, a nemzetet elkeserítő rész politikája s a szélső­balt a mérsékelt el­lenzékkel szemben pártoló választási taktiká­ja által jobban dolgozik a Kossuth-politika kezére, mint ezt Kossuth levelei tehetnék, nem kutatjuk. Annyi tény, hogy míg előbb Kossuth ismételve felszólalt, most nagy rit­kán hallatja szavát, s a választási mozgalmak alkalmával is csak egyszer szólalt fel, ami inkább magánérdekű, mint általános politikai jelentőségre számot tartható levélben, melyet az Egyetértésből esti lapunk nyomatott le. E sorok írása közben veszszük ugyan hírét Kossuth újabb leveleinek, de azok a jelenlegi választási mozgalomra nézve jóformán elké­settek. Az idők és események roppant változá­sát juttatja eszünkbe, midőn e két nevet: Kossuth és Tisza, egymás mellé leírjuk. A tant az idők és a módokról, az el­vek fenntartása és felakasztásáról, a poli­tikai őszinteségről és színváltozásról, sem­mi sem tüntetheti elő élénkebben, mint e két név. Kossuth nem változott. Ma is az, mint tíz évvel ezelőtt, s hazájától való távolléte mutatja, hogy az ő egyénisége, az ő politi­kája számára a fennálló alkotmányi viszonyok között nincs hely. Ez önkénytes száműzés­ben van hősi, férfias vonás. De mit szóljunk a Tisza-politikához, mely, ha birt egykor a nemzet szivében helylyel, azt főleg Kossuth nevével érte el s melyet ma Kossuth oly erős kifejezéssel illet, melyet tartózkodunk után­­nyomatni ? Tisza szakított a Kossuth-politika tradi­­tióival, s ez indokolható e politika kivihetlen­­ségére való tekintettel is; de úgy kormá­nyoz, hogy a nemzet egy részét, mely e po­litikától távol állt, annak terére hajtja s ez nem igazolható semmivel, mint a kormányzás hibái által. A Deák-párti minisztériumok az utóbbi időkben gyöngék voltak, de gyöngeségök da­czára a közjogi alap reputatiója erősödött és pedig oly annyira, hogy a közjogi ellenzék­hez tartozó választó­kerületek száma csök­kent, s a balközép szakított a közjogi politi­kával. Mily más eredményt mutat fel a Tisza­­kormányzat! A közjogi ellenzék száma sza­porodóban van; költők és írók, kiknél a fan­­tázia mindig erősebb szokott lenni, mint más gyarló halandóknál, e párt zászlói alá sora­koznak ; az örökké hű Debreczenben a miniszterelnök képviselő jelöltsége épen nincs biztosítva a függetlenségi párt jelöltjével szemben — s a­mi a sajtót illeti, a kormány­­párti P. Ll­o­y­d, a conservatív kereskedelmi érdekek közlönye, ki egykor a közjogi alap védelmében szerezte legszebb babérait, ma, a választások alkalmával, a közjogi ellenzék jogosultságát fejtegető olvasó­közönsége előtt! Ily eredményeket tüntet fel a Tisza-politika. S ezen nincs mit csodálkozni. A nemzet elégedetlen a követett bel-­s külpolitikával, érezi a nagy adóterhet, s nem lát kibontako­zást. A közjogi ellenzék mohó kézzel zsákmá­nyolja ki a közelégedetlenséget saját párt­­czéljai javára, s Kossuth ma azt fejtegeti, hogy a kormányzó emberekben csak annyira van a hiba, mint a közjogi alapban s főleg ezt okolja. Oly­­an ez, melyet a kor­mánypárti sajtó is hangoztatott, néhány mi­nisztert akarván megmenteni, s ezek meg­mentéséért feláldozván a nagy alkotást, me­lyet Deák hagyott nemzetének. Az ország előtt vannak a tények, az ország ítélhet. A közjogi alaphoz nemcsak azért ragaszkodunk, mert más basist kivihet­­lennek tartunk, hanem azért, mert az érde­keinknek megfelel. A közjogi alappal nem ellenkezik az önálló bank, a­mint nem ellen­kezik azzal, hogy az érdekeinknek megfelelő kereskedelmi szerződés köttessék, vagy hogy oly külügyi politikát kövessünk, mely a monarchiát fenntartani és megszilárdítani ké­pes. Különösen a nagy külügyi válságban a legfényesebben kitűnt a magyar és né­met elem érdekközössége ; nem kellett vol­na más, mint erőteljes politikus, ki úgy ve­zesse a monarchia ügyeit, mint ezt a monar­chia közvéleménye hangoztatta ! A­ki azonban, mint Tisza, fölfelé csak az engedékenységet ismeri, lefelé az erőszakoskodást, lehet annak alapja bármilyen, gyönge lesz az, s nem fog felmutathatni mást, mint oly eredményt, melytől elcsüggedve fordul el a nemzet! A mérsékelt ellenzék — értve ez elne­vezés alatt mindazokat, kik a közjogi alapon foglalnak el ellenzéki álláspontot a kormány­nyal szemben —­ jól ismerte a veszélyt, me­lyet a Tisza-politika a 67-diki kiegyezési műre felidéz. Csak azon rövidlátó volt Deák-pártiak nem ismerték azt fel, kik a fusióhoz azután is ragaszkodtak, midőn az minden reményt már megcsalt. A mérsé­kelt ellenzék a közjogi alap reputatiója mellett is szállt harczba, s bár állása nehéz, küzdelme súlyos,­­mert harczolnia kell mind a kormánypárttal, mely a fától az erdőt, Ti­szától a közjogi alapot nem látja, s mind a függetlenségi párttal, mely a közelégedetlen­ségben veszedelmes kortest bir, s a viszonyok reá nézve nem kedvezőek, de küzd férfias ki­tartással, s azon törhetlen hittel, hogy őt iga­zolja a jövendő ! A Kossuth által meggyujtott agitatió vi­lágánál a nemzet látni fogja az örvényt, mely felé őt a Tisza-politika sodorja. Olyan az, mint a sötétben felvillanó villám, melyben egy pillanat alatt előtűnik a szédületes mélység, mely felé az ország, részben öntudatlanul, rohan. Körültünk a szláv népek tengere hábo­­rog. A nagy harcz, melyet a monarchia léte­léért, saját önállóságunkért ki kell küzdenünk, félelmetesen közéig. A berlini congressus nem oldott meg semmit, hanem csak a gyúanya­­got rendezte el a jövendőre — mi ellenünk. A háború Oroszországgal, mint a kikerülhet­­len szükségesség, áll előttünk. Olaszország a monarchia egyes részeire áhítozik. Barátunk, szövetségesünk sehol. Rövid időnk van még, mely alatt nemzetünknek meg kell izmosod­nia a véres, nagy harczra. S csak egy biztos szövetségest bírunk, melynek ugyanazon ér­deke van, mint nekünk, melyet velünk egy érzelem köt ugyanazon trónhoz, ugyanazon fejedelemhez : Ausztria. A kiben lelkiismeret van, az álljon elő, az mondja nekünk: készül­jünk úgy a nagy harczra, hogy provokáljuk a legválságosb küzdelmet Ausztriával, a mi egyetlen szövetségesünkkel, változtassuk át a monarchiát a leggyászosb jelzavarok szín­helyévé s adjuk át kész prédául ellensé­geinknek ! Nem, nem; — ez nem lesz a magyar nemzet politikája. E politikát hagyjuk a köl­tőknek, csak a nagy állami terheket érző, de nem gondolkozó egyes népcsoportoknak s azoknak, kiknek egy nagy név fényére van szükségük, hogy feltűnjenek. A nemzet a közjogi alapon áll s az alapot meg fogja vé­deni azon kormányok ellen is,melyek azt com­­promittálják! Budapest, július 31. (A vámértekezletek.) Augustus hó első felében fog összeülni az osztrá­k-m­agyar vám­­conferentia, hogy kidolgozza azon instructiókat, melyek a külügyi államokkal később viendő vám­­tárgyalásoknál irányadók lesznek. A német kormány most már hivatalosan jelentette, hogy September else­jétől kezdve kész az alkudozásokat megkezdeni. Az olasz kormány, mely már kijelölte a megbízottakat is, szintén hajlandó ugyanezen időben tárgyalni. (A románok a választások alatt.) Babes Vincze közelebb röpiratban fejtegeté a román passivitási politika helyességét, a­miről a Gaz. Tran­­silvaniei a következőleg nyilatkozik: A visszavonulási politika legnagyobb haszna azonban az lesz, hogy a románok felhagyván a meddő és veszélyes politikai harc­czal, annyival inkább fogják összpontosíthatni minden erejüket a román nép ész- és szivkul­túrájának termékeny, de parlagon heverő terén, dolgozván e téren a román elem jövője, boldogsága és dicsősége érdekében! Jól tudom, hogy intelligenciánk és választóink tekintélyes része személyi viszonyai folytán nem lesz kapaci­­tálható és megnyerhető ezen vissza­vonulási politika javára. De itt azt mon­dom: az értelmetleneknek, az elámítottaknak, azoknak, kiket orruknál fogva vezetnek, a nyomorultaknak s azoknak, kik önző érdekek után­ indultak — röviden: a speculánsoknak, vakoknak s azoknak, kiknek kötőfék van a fején, nem szól az én programmom. Ezek men­­ni fognak s mehetnek minden körülmények között merre vakságuk, aljas érdekük, a gyeplőt tartó kéz vezetni fogja. (E káromkodás azt bizonyítja, hogy a románok nagy része — hál’Istennek! — már nem hallgat a Babes-féle emberekre!) (Az olasz tüntetéseket­ monarchiánk ellen John Le­moinne a Journal des D­é­b­a­t­s-b­a­n nem tartja komoly jelenségeknek, de azt hiszi, hogy azok nem is épen oly esetlegesek, mint azt az olaszok feltüntetni szeretik. »Az olaszok termé­szetes ravaszsága, — úgymond, — sohasem hagyja el őket. E pillanatban hasznos volt egy kissé kiabálni, mert Olaszország az osztozkodásnál mit sem kapott. Jó volt hangoztatni az igényeket már most, hogy azt érvényesíteni lehessen s követelni valamit annak szá­mára, ki nem kapott semmit.« A czikk további esz­memenetében John Lemoinne utal arra, hogy Trieszt ép úgy meg van elégedve jelenlegi helyzetével, mint Nizza s épen nem vágyódik azon szolgaság után, melyben Lombardia és Velencze vannak. E mellett figyelmezteti az olaszokat azon nagyon is nyíltan je­lentkező hangulatra, melyet e zavargások Európa­­szerte keltettek, mely nem épen kedvező e törekvé­sekre nézve. (Az Italia Irredenta és az olasz kormány.) A hivatalos D­­­r­i 11 a legújabb számá­ban újra és pedig a legerélyesebben megc­áfolja az ellenzéki lapok azon hírét, hogy Ausztria formális reclamátiót intézett az olasz kormányhoz az Italia Irredenta izgatásai miatt. A Diritto kijelenti, hogy e tárgyban semminemű jegyzékváltás nem történt és constatálja, hogy a két kormány közt a legbarátsá­gosabb viszony áll fönn. (Garibaldi levele.) A Capitale Ga­ribaldi tábornok következő levelét közli: »Caprera, julius 22. Mio Carissimo Nuvolari! Olaszország nagy­szerű módon hallatta hangját rabigában levő test­vérei mellett. Szükséges azonban, hogy a Cairoli minisztérium fennmaradjon. Azt ajánlom minden olasz tartománynak, hogy gyakorolja magát a lövésben, mert a szavak után el kell következniük a tetteknek! Sempre vostro G. G a r i b a­­ d i.« (A hannover­i trónörökös), mint távirataink jelezték, atyja halála alkalmából a ha­talmakhoz tiltakozást intézett elvesztett koronája tárgyában. Az okmány Párisban jul. 11-én kelt. A trónörökös fölemlíti atyja halálát s azután ezeket mondja : »Ezen, engem és házamat mélyen megin­dító haláleset folytán minden jog, előjog és czim, mely meghalt atyámat általában s különösen Hanno­­vera tekintetében megillette, a családomban fennálló örökösödési rend alapján én reám szállott át. Mind­ezen jogokat én teljesen és egészen fenntartom. De minthogy a hannover­i királyság tekintetében gya­korlatukat tényleges, reám, mint magától értetődik, nem jogérvényes akadályok gátolják, elhatároztam, hogy ez akadályok tartamára Cumberland herczege, Braunschweig és Lüneburg herczege czimét fogom viselni. Várom legitim igényeim teljesülését Hanno­­ver a királyságra vonatkozólag, midőn óhajtom és remény­em, hogy a német fejedelmek és a német nép egy szabad tettel visszaállítják az 1866-ban s azóta oly gyakran s oly különböző téren lábbal tapo­sott jogot. Ez természetesen azt föltételezi, hogy a német fejedelmeket és a német népet ismét azon meggyőződés hassa át, hogy a jog nem ön­kényes emberi szabvány, hanem lényeges tartal­ma szerint az emberi viszonyoknak változhatat­­lan isteni rendje, és pedig épen úgy politi­kai, mint társadalmi tekintetben. És ez a meggyőző­dés még nem egészen tűnt el a német nép kebeléből. Hiszen folyton élt az a hü hannoveraiakban s jogos büszkeséggel tölt el engem, hogy mint atyáik hűt fiai, a német hűségért és német jogért való küzdelemben bátran elől haladnak,, ragyogó mintaképül a többi német törzseknek. — És köztük is napról napra szaporodik azok száma, a kik megismerték, hogy a küzdelem, mely a jelenkort mozgatja, küzde­lem azon jogért, vagyis küzdelem azon változ­­hatatlan isteni rendért, mely egyedül képes bizto­sítani azt, a­mit régóta oly fájdalmasan nélkülözünk: a politikai és társadalmi békét. Bízom a ha hannove­­raiakban, hogy a küzdelmet ezen jogért minden irányban ugyanazon oda adó hűséggel, kitartással és rendszeretettel, melyet eddig oly szépen érvényesí­tettek, folytatni fogják s kérem az istent, hogy az ő törekvéseiket s az enyéimet — a mennyire működhe­tem — a drága hannoverai és német hazáért kegyes védelmébe fogadja s kegyelmesen teljesítse Hanno­­vera és Németország iránti leghőbb óhajainkat. A forradalom Boszniában. — jul. 31. Az este érkezett táviratok jelentőségtel­jes híreket tartalmaznak. Csapataink útját Boszniában eddig csak egy papiros akadály állta el : a porta tiltakozása. Philippovich tábornok ezt át sem vette, nagyobb dicsőségé­re a proclamatiójában foglalt azon állításnak, hogy csapataink a szultán megegyezésével vonulnak be Boszniába. A táviratok azonban nagyobb, sajnos esemény hírét is tudatják : a forradalom kitörését Bosz­niában. A ma érkezett hírekből a forradalom terjedelmét, arányait nem tekinthetni át. Úgy látszik, hogy a porta által elhagyatott tarto­mányban felülkerekedett a népdüh s az első sorban azon török tisztviselők ellen fordul, kiknek gyámoltalansága nem tudott véget vetni a fölkelésnek. Véres jelenetek történtek, a lázadók, mint látszik, már több helyütt szervezték a fölkelést s csapataink elé oly akadályok tolulhatnak, melyekre Bécsben alig számítottak. Hanem ennek daczára, a mi eljárásunk, teljesen ugyanazonos Anglia eljá­rásával — természetesen! Herczegovinából is igen kedvezőt­len hirek érkeznek. Mig Boszniában a moha­medán néptömeg háborog, Herczegovi­­n­á­b­a­n a szláv fölkelőktől kell tartani, kik a hegységek közepette a rendes hadseregre nézve megközelíthetlenek. Ennek folytán azt jelentik, hogy Herczegovina megszállása A Beaconsfield és Salisbury­ lakoma Londonban. Távirataink már jelentették, hogy Bea­­consfield és Salisbury lordok tiszteletére múlt szombaton nagyszerű lakomát rendeztek a Wellington-féle lovardában, a londoni West­­endben. Az angol lapok egész terjedelmében közlik a lakoma leírását s a nagyfontosságú beszédeket, melyeket a lakomán Beaconsfield és Salisbury tartottak. E leírásból mi a követ­kezőket közöljük: A Wellington-féle lovarda roppant helyiségé­ben ötszázra terített asztal állott. A vendégek sorá­ban a conservativ párt valamennyi kitűnősége jelen volt. Beaconsfield és Salisbury, kik mindaketten a térdszalagrend jelvényét viselték, este 7 órakor lép­tek a terembe; óriási éljenek közt fogadta őket a lakoma elnöke, Buccleuch herczeg. A zenekar a »See the Conquesing Hero Comes« (Nézd, a győztes hős közelget) kezdetű nemzeti dalt játszotta. 7 óra 30 perczkor ültek az asztalhoz. Bucc­leuch herczeg az első toastot a királyi családra ürí­tette, azután viharos tapsok közt Anglia miniszter­elnökéért ivott, ki — úgymond — élete legna­gyobb dicsőségét most aratta. A toast vé­gén a zenekar a Rule Britanniát kezdte ját­szani s az egész vendégsereg állva üdvözölte Beacons­­fieldet. A zaj lecsillapultával fölállott Beaconsfield lord. Először is megköszöni Buccleuch herczeg szives szavait s mély bálával em­lékszik meg azon elnéző rokonszenvről, melyet a con­servativ párt irányában mindenka tanúsított. Azután áttér a politikai kérdésekre és így folytatja: »Elő sorban azt vetik a­ kormány szemére, hogy rászedte Görögországot és elpártolt ügyétől. Uraim! mi mindig egyet tanácsoltunk a görög kormánynak: azt, hogy ne keveredjék a véres bonyodalmakba.Mert föltéve — a­mit mi hibás föltevésnek tartottunk — hogy Törökországot feldarabolják, ez esetben Gö­rögország okvetlenül megkapja a maga részét, mivel Európa keretét Görögország igényeinek kielégítése nélkül átalakítani lehetetlen; ha pedig — a­miről mi meg voltunk győződve — Törökországot nem darabol­ják föl, hanem az európai hatalmak józansága a véres háború végén rá­jön arra, hogy Törökország Európa békéje érdekében fenntartandó és megerősítendő, s e megállapodása eredménye az, hogy a forradalmár, vérüket ontó apró nemzetiségekkel nagyon kurtán bánnak el, s ez esetben Görögország még jobban­ járt, ha megfogadta Anglia tanácsát. (Cheer.) — Nos, uraim, nem igazolták az események a szempont helyességét ? E pillanatban Görögország, mely nem avatko­­zott be, mely nem ontotta vérét, nem tette tönkre pénzügyeit, több területet kap a berlini szerződés alapján, mint bármely fellázadt fejedelemség. (Cheer.) Íme, uraim, igy szedtük mi rá Görögországot. (Cheer.) Mi Görögországnak a legjobb tanácsot ad­tuk és Görögország, szerencsére, követte tanácsun­kat; remélem, hogy discretioval és mérséklettel járva el, biztosítni fogja az előnyöket, melyeket számára kieszközöltünk. Salisbury lord javaslata a görög ha­tár kiigazítására nézve magában foglalja mindazt, a­mit mérsékelt és értelmes emberek kívánhatnak; e javaslatot tette magáévá a congressus is.« Itt Beaconsfield engedelmet kér, hogy e kér­déssel összefüggőleg néhány észrevételt tehessen a szultán személyes jelleméről. — Megjegyezvén, hogy a szultán a pánszláv monopóliummal szemben át van hatva a török és görög faj szövetségének üdvös eszméjétől, így folytatja: »Vegyék fontolóra e fejedelem helyzetét. Alig van hozzá fogható a történelemben. Nincs uralkodó, a­ki a catastróphák ily sorozatán ment volna át. Egyik előde öngyilkosságot követ el; közvetlen elő­dét még súlyosabb csapás látogatja meg, mint az öngyilkosság. Mikor trónra lép, leöldösik minisztereit. Összeesküvés tör ki saját palotájában és azután meg­tudja, hogy országára rátörtek, hadsergei, ámbár elszántak halálig, leverve és az ellenség az ajtón dö­römböl. És e fejedelem, ennyi megpróbáltatás közt, egy pillanatra sem tántorodott el attól, hogy Görög­országgal barátságosan kiegyezzék. A szultán nem zsarnok; akarata jó; bár a rosz befolyás néha eltéríti útjából, és a­hol jó az akarat, ott mindig van re­mény.« Átttérve a jún. 4-én kötött konstantinápolyi conventióra, így szól: »Elleneink azt mondják, hogy e conventió meg­kötésével veszedelmesen növeltük Anglia felelős­ségét. Én meg azt mondom, hogy apasztottuk. Te­gyük föl, hogy nem köttetik meg a conventio, nem occupáljuk Cyprust s csak a berlini szerződés marad meg: mi következik be okvetlenül? Az, hogy 10, 15 vagy mondjuk 20 év múlva a magát megint összesze­dett Oroszország uj csetepatét csinál Bulgáriában vagy más valahol (Cheer.) és erre az orosz hadak ,neki esnek a török birtokoknak Euró­pában és Ázsiában s elfoglalják Konstantiná­polyt. — Ily körülmények közt mi a kötelessége e haza kormányának, legyen bárki a miniszter és uralkodjék bármely párt. —Az, hogy eleve oly lépést tegyen, (Cheer) m­e­­­g i­n­­dicálja Anglia követendő politikáját, hogy ne kelljen habozni, tanakodni, ha bekövetkezik az, a­mit Anglia egyetlen pártja és államférfia sem tűrhet el: hogy Oroszország elfoglalja Kis-Ázsiát s akadály nélkül nyomulhasson előre. (Cheer.) Én tehát azt mondom, hogy mi nem növeltük a felelősséget; a felelősség már megvolt régen, ám­bár én a magam részéről sohasem riadok vissza a felelősségtől, ha az ország érdekében kell azt ma­gamra vállalnom. Meggyőződésem, uraim i­s ebben a berlini congressus még inkább megerősített , hogy se a krimi háború, se a most lefolyt pusztító hadjárat nem történik, ha Anglia föllép a kellő határozottság­gal. E meggyőződés alapján cselekedtem, nemes ba­rátommal, Salisbury lorddal összhangban. Megszereztük a tartós békegaran­­ti­áj­át s oly állapotnak raktuk le alapját, mely a civilizált Európát uj bizodalommal fogja szaporítani. Bizva abban, hogy az ország támogatni fogja e poli­tikát, nyugodtan elviseljük a támadásokat.« A beszéd végén Gladstonet »sophista száj­h­ősnek« ne­­vezi, ki mindig készen áll arra, hogy elleneseit rész akaró érvek halmazával bekormozza s önmagát fel­­dicsőitse. Végül ismételve háláját fejezi ki a conser­vativ párt támogatásáért, mely működésének legma­gasabb jutalma. (Szűnni nem akaró tapsvihar.) Malmesbury lord felköszöntve Salisburyt, Salisbury lord azonnal válaszol; kiemeli Beacons­­field magatartását a congressuson s hozzájárul a min. elnök most kifejezett nézeteihez. Cyprus megszállását említve, így szól: »Nem tudom, észrevették-e u­raim, de engem öröm fogott el, mikor láttam, hogy Cyprusba vonu­lásunk elé egy hang, egy kéz sem emelkedett . Vik­tória királynő kiáltványát mindenütt lelkesedéssel fogadták, míg más, katonailag sokkal ha­­talmasabb nemzetek szinte kénytele­nek viaskodni azokkal, kiket boldogí­tani akarnak. (Nagy nevetés és taps.) Mi az oka e különbségnek ? Az, hogy mi a civilisatio ügyét képviseljük. Mi megmutattuk Indiában, hogy a­hová angol kormánybot és angol befolyás elér, ott béke és rend helyreáll, jóllét és boldogság virul. Ezért fogadja örömmel minden népfaj az angol jogart.« A lakoma végén Beaconsfield még egyszer föl­állott s meleg szavakban felköszöntötte a lakoma elnökét, Buccleuch herczeget, egyelőre elhalasztatik, s derék csapataink — kiknek sikert kívánunk a nehéz, súlyos s gyűlöletes munkában — most csak Boszniá­ban küzdenek meg a fellázadt nép szenvedé­lyei s a természet alkotta nehézségekkel. Ha a lázadás közepette a józanabb meg­fontolás helyet találhat, úgy a boszniaiaknak csapatainkat úgy kell üdvözölni, mint a tör­vényes rend helyreállítóit. De történhetik az ellenkező is, hogy t. i. a mahomedán lakos­ság kezdi próbálgatni a rendszerezett fölke­lést mi ellenünk, a miben a boszniai szlá­vok a törökök ellen nagy sikert mutat­hattak fel s akkor katonáink egy nagy terje­delmű, véres népharczc­al állanak szemben, melynek sikere a mi csapatainkra nézve ugyan nem lehet bizonytalan, de fel fog me­rülni egész ijesztőségében a kérdés, vájjon a portával kötött előleges conventióval nem lehetett volna-e megkímélni fiainknak vérét? Az új tartományok jövendőbeli szervezetéről a hivatalos világ még mindig a legteljesben titkolódzik, ámbár minden jel azt mutatja, hogy ama régiók, me­lyek az occupátiót kifőzték és valósították, már az új szerzemény jövendőjére nézve is határoztak. A ma érkezett külföldi lapok ide vágó közleményei újat nem hoznak ugyan a tárgyban, de azt, a­mit már is­mételve jeleztünk, lényegileg megerősítik. Tekinté­lyüknél fogva idézzük a berlini Nat. Zt é s a brüsseli Indépendance Beige­r tárgybeli értesüléseit. A berlini lap bécsi levelezője ezeket írja: »Az occupált tartományok vagy a monarchia gyarmatai­nak fognak tekintetni, (mint Algír vagy Canada) vagy pedig autonóm fejedelemséget alakítanak belő­­lök Ausztria-Magyarország főhatósága s János Sal­vator főherczeg mint uralkodó fejedelem alatt. Akkor azután sem az osztrák reichsrath, sem a magyar par­liament nem jön azon helyzetbe, hogy Bosznia ügyei­vel foglalkozzék, így a végleges occupatio csak az erődök és a stratégiai pontokra szorítkozhatik s az országos kormány feladata lesz a rend fenntartására nemzeti milicziát szervezni.« Teljesen ugyanezt írják Budapestről az Ind. Belge-nek. Levelező kiemeli, hogy »ama napon, midőn az annexio kérdése megvitatásra jut, az egész 1867-ki kiegyezés kérdésessé lesz, s a régi contro­­versiák egyrészt Ausztria és Magyarország, másrészt Magyarország és Horvátország közt egyszerre újra fel fognak merülni a monarchiában. Az osztrák-ma­gyar államférfiak — folytatja a levél — nem ringat­ják magukat csalódásban ama bonyodalmak iránt, a­melyek ama pillanatban beállanak, midőn az annexió kérdését el kellene dönteni. Pedig előbb-utóbb eljön ez a pillanat, azért már most el akarják oszlatni a magyarok aggodal­mait, s a megoldás olyan tervét emlegetik, mely hi­vatva van bizonyos tekintetben kiengesztelni a bécsi udvar óhajait és a magyarok érdekeit. Jól értesült körökben azt állítják, hogy a kormány és a katonai párt abban állapodtak meg, hogy Herczegovina és Bosznia egyetlen fejedelemséggé alakíttassék, mely Ausztria-Magyarország vazallusa lenne János Salva­tor főherczeg uralma alatt, ki az occupáló hadsereg egyik dandárának parancsnokává neveztetett ki. E combinatio szerint Bosznia (ez lesz a két egyesített tartomány hivatalos neve) erődés­i straté­giai pontjai osztrák-magyar helyőrséget kapnának mindaddig, mig a főherczeg mint az új fejedelemség tributarius uralkodója bosnyák nemzeti hadsereget nem szervezett, mely a belső rendet fentartani s a határokat idegen támadás ellen megvédeni képes. Ezen megoldásnak van legtöbb kilátása arra, hogy az öszszes érdekelt felek elfogadják.« Képviselő választási mozgalmai. A belvárosi Királyi-párt végrehajtó bi­­zottsága ma délutáni ülésében a holnap aug. 1-én d. u. hat órakor a Hungária dísztermében tartandó nagy pártgyűlés programmját állapította meg. A köz­gyűlésen Királyi Pál is jelen lesz. Az ülésen egy­szersmind constatáltatott, hogy a Királyi-párt számos buzgó és tevékeny tagjának neve az illetők tudta és megkérdezése nélkül került a Havas párt százas bi­zottságának sorába. Ez eléggé bizonyítja, hogy a Havas-párt minden izgatás daczára is vajoni gyönge lábon áll, s nagy választmányát sem tudta a saját törpe táborából megalakítani. Zomborból jul. 30-ról írjál nekünk: Bács me­­gyében a kormány hívei által autra kedvezőnek hitt talajon is kezd az ellenzéki mellem nyilvánulni; a hernyai választókerület képviselőj­elöltje, Szemző Gyula folyó hó 28-án t? É°tta bevonulását a kerület­be ; mindenütt a lehety legnagyobb lelkesültséggel és oly fénynyel fogadt""0^) hogy bevonulása teljes joggal diadalutnak nevezne^­Rövid, d tartalmas beszédben kifejté a nagy­számú vála^k előtt az okokat, hogy miért — és kijelenti, 10^y az egyesült ellenzék hive, beszéde ál­talános osztatlan tetszéssel fogadtatott­ megválasz-

Next