Pesti Napló, 1878. november (29. évfolyam, 265-290. szám)
1878-11-01 / 265. szám
Budapest, péntek, november 1.1878. 265. szftm. 29. évi folyam. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az Mti kiadta postai kfulfink küldéséért felfelfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik ma, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések * - ii. ( szintúgy mint előfizetések ii a Festi Napló kiadó hivatalába) Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, V küldendők. Budapest, október 31. A delegáczióknak korai egybehivatása a legfontosabb alkotmányi kérdésekkel függ össze, s a mód, melylyel végrehajtazik, a kormány nem őszinte politikájának isméti kirívó tanújele. Itt nem formai kérdésről van szó, hanem sokkal többről, a parlament s a delegáczió illetékességének kérdéséről. Az egyesült ellenzék nagy fontosságú kötelességet teljesít, midőn ez ügyet fölveté, s azt, mint látszik, igen alaposan megvitatja. Szilágyi Dezső mai felszólalása a legkitűnőbb érvelések közé tartozik, melyeket törvényhozásunkban hallhatunk, s minthogy a vita holnap folytattatik, s még sok kitűnő szónok van felírva, oly nagy arányú parlamenti vitára van kilátás, aminőt a tárgy kiváló jelentősége megérdemel. A miniszterelnök tegnap hallgatott azon fölvetett követelésre, hogy a berlini szerződés az országgyűlésnek előterjesztessék. E hallgatás mindent megmagyaráz. A delegácziók korai egybehivatása s annak erőszakolása megadja a kellő felvilágosítást a kormány szándéklatairól. Ha a kormány őszinte eljárást követ és hamis taktikájával nem akarná minduntalan félrevezetni a törvényhozást, nyíltan ki kellene jelentenie, hogy a berlini szerződést nem hajlandó előterjeszteni a törvényhozásnak, hogy az egész okkupácziót s mindent, ami ezzel összefügg, a delegácziók elé utalja s amit a magyar országgyűlés a külügyekről mond, az mind csak olyan vak parádé. E helyett azonban Tisza Kálmán taktikázik, arról szól, hogy a delegácziók ülésezése alatt is tanácskozhatik az országgyűlés, szóval himez-hámoz s ámnok eljárásának czélja az, hogy mint oly sokszor, úgy ezúttal is, bevégzett tények elé állítsa a parlamentet, mely tényeken azután változtatni nem lehet. De ha Tisza Kálmán ezúttal is hamis nyomra akarja vezetni a törvényhozást, az általa követett eljárás eléggé világos, hogy azt mindenki átérthesse, azok kivételével, akik a szabadelvű pártban kormányt gyámság alatt tartatnak. Világos, s alig szorul indokolásra, hogy az esetben, ha az országgyűlés illetékességi körét nem akarják megcsonkítani, a delegácziók nov. 7-ére való összehivatásának semmi értelme sincs. Ha az országgyűlés elé akarnák terjeszteni a berlini szerződést, mely az okkupáczió állítólagos jogalapját képezi, a delegáczióknak nov. 7-én alig van tárgyalási anyaguk. Amíg az országgyűlés a berlini szerződésről nem nyilatkozik, amíg az elvállalt mandátumot meg nem vitatja, és annak a törvényhozás nélküli keresztülviteléért a kormányt fel nem menti, vagy el nem marasztalja, a delegácziók az okkupáczióra nem szavazhatnak meg egy krajcrárt sem, s minthogy e költségekkel összefügg a külügyi ressort megvitatása szintúgy, mint a hadügyi budget, a delegácziók nem is tarthatnának érdemleges ülést. S ha nem folytathatnak a delegácziók tárgyalást, a kormány bizonyára nem erőszakolná a delegáczióknak nov. 7-ére való összehivatását. Természetesen egészen máskép áll a dolog, ha a berlini mandátum s az okkupáczió érdemleges része, alkotmányos rendelkezéseink, törvényeink megsértésével és Deák Ferencz nagy kiegyezési művének meghamisításával a delegácziók elé utasíttatnak, s az országgyűlés külügyi vitája csak arra való, hogy mustárral szolgáljon az ebéd után. Erről az álláspontról érthető a delegáczióknak nov. 7-ére való összehivatása, igen természetes lévén, hogy nov. 7-ig az országgyűlés még a felirati vitával sem lesz kész, nem hogy tárgyalhatná a berlini szerződést, mely hogy különben az országgyűlésnek elő sem terjesztetik, az világos abból, hogy erről mind a trónbeszéd, mind a miniszterelnök, a tett kérdésre is, konokul hallgat. Tisza Kálmán azonban ma sem mondja meg őszintén és egyenesen szándéklatait. Ő tudja miért. Ma még a kormánypártban is sokan vannak, kik a berlini szerződést s az okkupáczió ügyét az országgyűlés illetékességéhez tartozónak vélik, a kormánypárti sajtó egy része is ily értelemben czikkezett. Hogy mint fognak a kormánypárti urak és hírlapok e tárgyban holnap-holnapután vélekedni, arról semmiesetre sem mernénk jót állani, de bizonyos, hogy ma még a kormánypártban is resensust keltene, ha a kormány őszintén fölvetné a kérdést: megszavazzák-e önök a törvény ellenére azt, hogy a nemzetközi szerződés ne az országgyűlés, hanem a delegációk elé terjesztessék, megszavazzák-e, hogy a delegácziók illetékességi köre kiterjesztessék, megszavazzák-e azt, hogy az országgyűlés jogai megcsonkíttassanak ? De ha a kérdés nincs is ily őszintén fölvetve, az eljárás, melyet a kormány követ, ezt jelenti, csak a vak nem látja. S a delegáczióknak a parliament érdemleges tanácskozásai, s a berlini szerződésnek a parliament elé való előterjesztése előtti erőszakok összehivatása az első lépés a mondott lejtőn. Ma a kormány, a lcrárott taktikával sodorja e lejtőre magával a szabadelvű pártot; a többi lépés majd nem lesz oly nehéz, következik önkényt, természetszerűleg. Épen így történt a kiegyezési tárgyalások alkalmával ; ha valami véletlen nem lép közbe, így fog történni most is. Ismerjük a kártyát és a kártyást, s ismerhetné a kormánypárt is. Hanem a kormánypárt hivatása az, hogy bízzék , s minél többször vezetik félre, annál jobban bízik, ki tehet róla? Ismételjük, a kérdés, melyet ma az ellenzék fölvetett, nagy fontosságú s az erőszakosság, melylyel ma a kormányelnök a vitát befejezni és »elütni« akarta, a mellett szól, hogy a kormánynak van oka tartani a diskussió tovább folytatásától. Az ellenzék azonban nem hagyta a vitát befejeztetni, a vitát tovább folytatják s aztán megnyitja azon kormánypártiak szemét is, akik vakon bíznak. A Pesti Napló tározója. . Tárczalevél Boszniából. Szerajevó, okt. 23. Most már »majdnem biztosan« tudom, hogy pár nap múlva hazamegyünk; az utolsó napokat, amennyire időm engedi, arra iparkodom felhasználni, hogy némileg megismerkedjem az itteni viszonyokkal és szokásokkal. De ez nem oly könnyű dolog. Acsarsiában, ahol mint jól fizető vevők lépünk fel, elég barátságos hozzánk a nép. Korcsmákban, kávéházakban a polgárok, kivált a simulékony szerbek szívesen társalognak a katonával, de attól még igen távol vagyunk, hogy otthonosan érezhetnék magunkat. A törökök — és ezek a lakosságnak négyötödét képezik — csak annyit beszélnek velünk, amennyi szükséges, hogy eladó élelmiszereiket jó drága áron sózhassák nyakunkba. Nem kell messze mennem, hogy e tekintetben csattanós bizonyítékot szerezzek magamnak. A Miljacska balpartján, a város északnyugati részében lakom,a Csohan Hasszan-mehalában. Ezen, valamint a szomszéd utczákban, az Abdul Halil-,Skender pasa-, Teki-mehalákban (mehala-nak neveztetik egy dsamia környezete, a dsamia vagyis mecset rendesen arról neveztetik el, aki saját költségén építtette és ilyen mehala Szerajevóban 120 van) majdnem kizárólag törökök laknak. Ott járnak-kelnek folyvást azon két ház mellett, ahol mi vagyunk elszállásolva, de szóba nem állnak velünk soha. Az asszonyok a feredzse felső részét ráeresztik még a szemekre is, a hálóköpenyféle felső ruhát, mely gondosan eltakarja egész ruházatukat, úgy hogy csak a sárczipő, vagy a sárga csizma feje látszik, szorosabbra fogják és úgy sietnek tova. A rabnők, szolgálók természetesen nem viselnek feredsét; felső testüket és fejüket nagy kendővel takarják; de arczukat nem borítják be és igy olykor alkalmunk van szép fiatal arczokat látni, kivált a szemek nagyon szépek. De ezek is ijedten tova szaladnak, ha valamely baka megtalálja őket szólítani. A kapuk természetesen mindig zárva vannak, a házak belsejét magas kerítések rejtik el kiváncsi szemeink elől; de ha az ablakok az utczára nyílnak is, nem sokat nyerünk vele, mert a kis ablakok sűrű rácsozatain nem lehet keresztül kandikálni. Csak az úriházakon vannak nagy, európai ablakok, melyeken át megláthatjuk az erkélyszobák tarka kárpitozatát, a szobák négy falán végig húzódó puha pamlagokat, melyek szélessége és magassága a házi ár gazdagságának mérve szerint növekszik. Szép konakja van közelünkben Fazly pasának; valóságos palota, csakhogy kívülről kevés ékités van rajta. Szegényebb házakban a »pamlag« félláb magasságú; a deszkaalkotmányra csak egy többé -kevésbbé kopott szőnyeg van kiterítve. Abban a házban, ahol mi lakunk, természetesen a szőnyeget is leszedték és a deszkák közt ujjnyi szélességű hasadékok vannak. A lépcsők, folyosók s az első emeleti szobák padlója merő ácsmunka, melylyel nagyon csínján kell bánnunk, hogy le ne szakadjon alattunk. Az épület bérház volt, tulajdonosa, Rasznicza Ahmed bég, szomszédságunkban lakik. A bég gyakrabban szokott velünk beszélgetni, nyájaskodik, sőt olykor mikor a rakit sűrűbben kóstolgatja, figurázni is tud, de azért a házába világért se bocsát be. Igen jó véleménye van a magyarokról, sokat tart róluk, ellenben a németek — az ő nézete szerint — semmit se érnek. »Njemci ne valja nista — mondá nekem a minap, — amo madsari szu dobri ljudi.« Hasonló nézetet nyilvánított előttem pár héttel ezelőtt Na-Hres-hanban Murdovics aga is, kinek a Hres-hídon nagy birtokai vannak. Egy kiváló itteni katholikus egyéniség (Frargo Marties) beszélte is nekem, hogy a törökök csakugyan rokonszenveznek a magyarokkal még most is, mert még mindig remélik, hogy a magyarok ki fogják eszközölni az okkupáló hadsereg hazahivatását. A keresztény lakosok természetesen máskép gondolkoznak. Ezek reszketve gondolnak azon lehetőségre, hogy a török uralom ismét helyreállhatna. Szerb ismerőseim, ha azt emlegetem nekik, hogy hazamegyek, mind azt kérdezik, hogy jön-e ide helyettünk más katonaság, amire természetesen igennel felelek. Ez aggodalomnak egy kis kalandot is köszönhetek. A Feredich-dramia rácsozatánál álltam minap este és néztem az udvarban levő mohamedánokat, amint a kútnál mosdásaikat végezték, a lépcsőn levetették saruikat és az előcsarnokban imáikat és hajlongásaikat végezték; majdnem félóra hosszat néztem őket; valamennyien egy és ugyanazon egymásutánban végezték a szertartásokat, térdeléseket, arezraborulásokat ; a legcsekélyebb különbséget sem bírtam felfedezni a modorban, ahogy az egyik vagy a másik imádkozik ; mind nyilván a legnagyobb szigorral ragaszkodik az előírt szertartásokhoz. Ezen egyébiránt már nem csodálkoztam, mert már a csarsiában is akárhányszor láttam mohamedán kereskedőket, amint imájukat és szertartásaikat végezték és e közben nem törődtek vele, akárhány vevő szólította is meg őket. — Azon kezdtem gondolkozni, hogy e népet, mely annyira ragaszkodik vallásának legkisebb szertartásaihoz, hogyan fogjuk mi európai kormányrendszerhez szoktatni, hogyan fogjuk megbarátkoztatni a gyökeres reformokkal, melyek itt okvetlenül szükségesek. — Képesek leszünk-e a mély vallásos hiten alapuló szokásokat vérontás nélkül felforgatni ? Lehetséges lesz-e a keresztény államformákat a mohamedánizmussal összeegyeztetni? Nem kell a mohamedánizmust kiirtani ? És ha igen, akkor nem jelenti-e ez egyúttal a török nép faj kiirtását is ? Ez utóbbi kérdésre igennel kellett magamnak felelnem, midőn megnéztem a dsamiából kijövő törökök egyikét. Mogorva, szinte vad pillantást vetett rám, midőn mellettem elment. Borotvált tarfejét hatalmas zöld turbán övezte, villogó szemei, kusza hosszú szakálla arczának vad kifejezést adtak, mely eszünkbe juttatja az »ázsiai fanatizmus« szóhoz kötött fogalmakat. Álmélkodva néztem utána. Egyszerre megszólít egy fiatal szerb menyecske: »Ugye milyen vad ez a török!« — »Biz ez vad ember, vettem észre, hogy képes volna magát is lelőni, pedig nagy kár volna ilyen szép nőért!« felelém neki. Ugye csausz úr, ezek többé nem fognak visszajönni ? folytatá a menyecske. — »Ne féljen — biztatom protektori hangon,mintha tőlem függne Bosznia sorsa — amig ilyen szép nőket találunk Boszniában, addig ki nem megyünk belőle, ki meg nem vernek, mert magyarok vagyunk«. Ő aztán kezdte dicsérni a magyarokat, én meg a bosnyák nőket és igy társalogtunk, amig csak a menyecske lakásához nem értünk. Még ma is nyájasan köszöngetünk egymásnak, ha az utczán találkozunk. A »Latinik«-ban (a főutcza és a Miljacska közti városrész, ahol a katholikusok csoportosulnak a katholikus templom köré) már nem is ritka eset, hogy szerb leányok katonákkal beszélgetnek ; e városrész szűk utczái alkalmasint sok titkot tudnának már regélni, amely egyik-másik magyar vagy szíriai leánykának szívgörcsöket okozna. A főutcza általában nagyon európaiasodik. Itt ütötték fel asztalaikat a monarchiából jött kereskedők és más szerencse hajbászok. Vannak pl., kik ide jönnek Boszniába 10—20 írttal, vesznek 100—200 db Virginia szivart nyolcz krjával, árulják az utczákon tíz krjával és ebből élnek meg. Mások meg bort árulnak utczahosszat deci literjét tiz krjával és igy tovább. A főutcza és a Feredich-utcza (két párhuzamos utcza) közti körökben gazdag riscsaninek (g. keleti szerbek) laknak. A férfiak közül sokan majdnem egészen franczia öltözetben járnak, régi viseletükből már csak a fezt tartották meg, a gyermekek meg valóságos párizsi »bébé«-k. De a nők nehezen tudnak megválni festői nemzeti öltözékeiktől, melyeket teleraknak arany és ezüst hímzésekkel és tarka piperékkel, és csakugyan igen jól illik tüzes fekete szemeikhez a piros fez. Nem is csoda, hogy a főutczából annyi tiszt jár és kél a Feredich-utczába és onnét vissza, napjában tízszer is. Ez a köz a szerajevói »váczi utcza,« itt lakik B. gazdag kereskedő , kinek lánya, ha a vasrácsos ablakon kikönyököl, nyilván sok nyalka tisztnek és — bakakáplárnak szivén ejt sebet. Hivatalos imádója — egy fiatal szerb kereskedő — mint hallom, halálos aggodalomban él és naponkint órahosszat ácsorog imádottja ablaka előtt, (mert a küszöbön átlépnie tiltja az itteni szokás, hogy mihamarább megkérlelje szivét, mert a Szerajevóba került egyenruhás osztrák-magyar Don Jouanok közül aligha akad olyan, ki B. kisasszony felé epedő pillantásokat nevetett volna. Este, mikor lenyugvóban van a nap, az egész környezet igen érdekes képet nyújt; a riscsanin-család — akár gazdag, akár szegény — cerclet tart a ház kapuja előtti padkán és ott élvezi a szalonélet örömeit. Olykor németül is beszélnek egymás közt; mutatják, hogy értik a hadsereg hivatalos nyelvét. A riscsanin általában igen nyájas, sőt alázatos az osztrák-magyar tiszt iránt, de ez csak képmutatás. Meghajolnak monarchiánk kétszázezer szuronya előtt, jó képet is vágnak, de bizalmasabb társalgás közben kijelentik, hogy ők nem bosnyákok, hanem szerbek. Egy fiatal riscsanint egyszer megkértem, dalolja el előttem legkedvenczebb nemzeti dalukat és a fiú énekelt Milán fejedelem seregének hőstetteiről, szidta Abdul Kerimet, mint a bokrot és dicsőítette az orosz felszabadítókat. A riscsanin szerbnek érzi magát és orthodoxnak, és ezért a Bosansko Hercegovacke Novine horvát politikája aligha fog nekik tetszeni. És ha való, amit a Zasztava egy banyalukai levelében olvastam, az t. i., hogy monarchiánk nevében itt nemcsak horvát politikát, hanem ráadásul még katholikus propagandát is űznek — akkor eltalálták, hogyan kell a vizet Riszticsék malmára hajtani. Mert ami illeti a szívós ragaszkodást az örökölt vallási intézményekhez, e tekintetben a riscsanin vetekedik az elsőbbségért törökkel és zsidóval egyaránt. És ez az orthodoxia kiterjed a szokásokra és erkölcsökre. A szerb nők ma is mind úgy viselkednek, mint ősanyáik, és Csukovics asszony az első bosnyák nő, ki — 1876-ban — franczia divat szerint öltözködött) mai napig is alig talált utánzókra. Várjon sikerül-e itt európai állapotokat teremteni, lesz e valaha Szerajevóból modern város, erre nem merek határozott igennel felelni. Arra meg, hogy érdemes-e ezen ezelért még ezentúl is magyar vért ontani, arra feleljen a magyar parlament. S. A. Budapest okt. 31. (A képviselőház osztályai.)Holnap pénteken 11 órakor országos ülés lévén tartandó, a képviselőház tegnap hozott határozata szerint, a tanácskozó bizottságok közül holnap csak kettő alakul délelőtt 10 órakor, u. m. a válaszfelirati bizottság az I. osztály, s a naplóbíráló bizottság a IX. osztály termében ; a többi bizottságok alakulásai iránt a ház későbben fog intézkedni. (A reichsrath feloszlatása.) Azon hírek, mintha a reichsrathot, hogy a felirati vitát meghiúsítsák, fel akarják oszlatni, a N. Fr. Pr. szerint alaptalanoknak bizonyulnak. Biztosítanak bennünket — írja az idézett lap — hogy a kormánynak soha sem volt szándéka a reichsrathot ily módon bruskirozni. Sőt ellenkezőleg a kormány kész, ha a felirati vita nov. 7-ig be nem fejeztetnék, a delegáczióknak közvetlenül a megnyitás után az elnapolást ajánlani, hogy a felirati vitát be lehessen végezni. A kormány azonban kész a reichszathot fel is oszlatni, de csak akkor, ha a 25 milliomos hitel egyszerű megtagadását határozná el. Ez eléggé mutatja, milyen fontos lesz a szavazás e kérdésben, hogy a kormány nagyobb súlyt fektet reá, mint a feliratra. De épen ezért — mondja az idézett lap — határozza el a reichsrath az egyszerű megtagadást. A reichsrath, mely az okkupáló politika következményeinek már tudatára jutott s többségében e politika kártékony volta iránt egy nézetet táplál, minden alkotmányos eszközt felhasználni köteles, hogy a felismert veszedelemmel szembe lépjen. Ha azután a kormánynak tetszenék a reichszatot feloszlatni s az uj választásokban talán a esetiekre támaszkodni, úgy próbálja meg. Mi nem gondolhatunk képviselőinknek jobb ajánlatot a választóknál, mint az, hogy haza küldettek, mert nem hagyták magukat rá bírni, hogy olyan rendszabályokra szavazzanak, melyeket kártékonyaknak tartanak. Az alkotmánypárt már nem egy választási küzdelmen ment át; kedvezőbb kilátásai, mint a jelen esetben, sohasem voltak. (A 25 milliomos hitelről), melylyel a reichsrath pénzügyi bizottsága tegnap foglalkozott, a N. Fr. Presse a többek közt így nyilatkozik: A reichsrath azon formális joga,hogy a hitelt megtagadja, nem vonható kétségbe. Az osztrák pénzügyminiszter az okkupáczió czéljaira nagy összegeket adott ki anélkül, hogy erre akármelyik alkotmányos testület felhatalmazta volna, sőt anélkül, hogy csak erkölcsi alapot is birt volna a képviselőháznak az okkupáló politika és a pénz elköltése iránti hajlamaiban. Azon aggodalom, hogy a meg nem szavazás veszélyezteti csapatainkat, nem akadatokt, mert hisz a pénzügyminiszter már úgy is megszerezte a pénzt. A megtagadásnak nem is az lesz az értelme, hogy derék csapatainkat azonnal hozzák vissza Boszniából. A megtagadásnak csak az az értelme, hogy az osztrák képviselőház az okkupáló politika folytatásához további eszközöket meg nem szavaz, az e szerencsétlen politika befejezéséhez szükséges eszközöket bizonyára meg fogja szavazni. Ha a képv.ház a pénzügyi bizottság tegnapi határozatának értelmében hozná a saját határozatát, úgy a félrendszabályok terére lép, sőt előre elveszi a tervezett felirat élét. A hatalom birtokosaiban azon hitet keltené, hogy a felirat nem is valami komolyan van gondolva. Ezzel a felirat czélja bizonyára el lenne hibázva. (A boszniai dolgokról) egy Keletre utazó franczia ezeket írja a Journa de Débats-nak: Magyarországon való gyors átutazásom alatt találkoztam néhány magyarral, akik érdekes felvilágosításokat adtak nekem a dolgok valódi állapotáról Boszniában és Herczegovinában. Az osztrák-magyar kormány és lapjai el akarják hitetni a nyugati közönséggel, hogy a bosnyák hadjárat vége felé jár. A csapatok visszajönnek a harcz színteréről, a sebesültek tűzhelyeikhez térnek, úgy, hogy sokan még Ausztria- Magyarországban is hajlandók hinni a látszatnak. Azonban jól értesült egyének, azok pl., kiknek rokonai, vagy barátai a bosnyák harertéren vannak, magánlevelekből tudják, hogy még épen nincs minden rendben. A visszatérő csapatokat új ezredek váltják fel, úgy, hogy a tényleg mozgósítottak száma eddig még nem csökkent. Mintegy 200.000-re teszik számukat, s naponkint egy millióra a háború költségét. A katonák rémítően sokat szenvedtek; megtörtént, hogy a tiszteknek huszonkét órán át tápszer nélkül lovon kellett ülniök. A muzulmán felkelőket a kétségbeesés a legnagyobb erőszakoskodások elkövetésére bírja, amelyek viszont hasonló szigorral toroltatnak meg. Az okkupáczió a reichsrathban. — okt. 31. A reichsrath költségvetési bizottságában súlyos vereség érte az osztrák kormányt és vele együtt gr. Andrássyt. Hogy e vereséget mily érzékenyen veszik, az kiderül abból is, hogy feloszlatással fenyegetik a reichsrathot, ha bizottságának javaslatát magáévá teszi s elutasítja a 25 milliónyi hitelkövetelést. Ezzel a reichsrathot ugyan meg nem rémítik, mert mandátumának lejárása úgyis közeleg és a fenyegetést könnyen meghiúsíthatja úgy, hogy a delegácziók összegyűlte előtt dönt a 25 milliós hitel fölött. Ám oszlassák el akkor a a reichsrathot, és keressen magának a kormány osztrák delegácziót! A reichsrath legtekintélyesebb bizottságában mellőztetett a kormány egy fontos javaslata s mellőztetett a külügyi politika rászólása miatt. A jelentés, mely a szóban forgó kormányi javaslatról a képviselőház elé terjesztetik, alaposan kifejti, hogy a reichsrath nem is bocsátkozhatik a 25 millió megszavazásába, mielőtt a kormány a törvényhozás , illetőleg a delegácziók előtt igazolta a kiadást, melyre ezen fedezet kéretik, vagyis mielőtt az okkupáczióról be nem számol. De még azon esetre is, ha a delegácziók netalán jóváhagynák Andrássy politikáját, és helyben hagynák a tett költekezést , előre is fenn kívánja tartatni a bizottság a reichsrath abbeli alkotmányos igényét, hogy a berlini szerződés eléje terjesztessék és a fedezet tárgyalásába csak akkor fogna bocsátkozni, ha ezen szerződés is alkotmányos elintézés végett a reichsrath elé került. Ez valamivel erősebb rendszabály, mint azon megadás, melynek a mi képviselőházunkban tegnap tanúi voltunk, midőn Tisza Kálmán a berlini szerződés előterjesztése iránt ismételt kérdésre konokul hallgatott. Giskra a maga jelentésében fölveti azt a kedélyes, de mindamellett komoly kérdést: ha várjon nem kivánt-e Andrássy azon hatalmaktól, kik a boszniai mandátumot reája ruházták, anyagi hozzájárulást e megbízás kiviteléhez? Mert Andrássy az európai mandátum folytán indította meg Bosznia okkupáczióját; ő nem kért erre a monarchia törvényhozó tényezőitől fölhatalmazást, Ausztria s Magyarország ma is perkorreskálja Bosznia megszállását és megtartását. És minthogy Andrássy úgy tünteti föl a berlini megbízást, hogy nem ő kereste, hanem hogy Európa reára ruházta: miért nem követelte tehát, hogy Európa osztozzék az ezen mandátum végrehajtása által igénylendő vér- és pénzbeli áldozatokban? Hisz a berlini szerződés és Andrássy nyilatkozatai szerint mi úgy sem tartjuk meg Boszniát és Herczegovinát és így nem lelhetünk a hozott áldozatok fejében birtokbeli kárpótlást; Törökországtól pedig annyival kevésbbé követelhetjük a megszállás költségeit, melyek már száz millióra rúgnak, minthogy a porta váltig ellenezte az osztrák-magyar okkupácziót. Preuis azzal mentegeti ugyan a kormányt, hogy nem lehetett a berlini szerződést a delegácziók elé terjeszteni, s nem lehetett a kellő költségeket a delegácziók által megszavaztatni, minthogy nem létezett már akkor magyar delegáczió. De épen e ponton tűnik ki leginkább a csalárdság, melylyel a kormány mindenekelőtt bevégzett tényeket akart teremteni, s ami végből a törvényhozó tényezőket láb alól eltette. A magyar országgyűlés mandátuma augusztus 27-ikén telt le. A kongressus június 13-ikára hivatott egybe s Bismarck mindjárt kezdetben kategoriáre kijelentette, hogy az egy hónapnál tovább semmi esetre sem terjed. A berlini szerződés csakugyan július 13-án alá volt írva. A magyar országgyűlés még ekkor hat hétig együtt maradhatott volna a magyar delegácziót, mely az országgyűlés egész harmadik ülésszakára bírt megbízatással, ismét egybe lehetett volna hívni. Előterjeszthették volna tehát a parlamentnek a berlini szerződést; kérhették volna a delegáczióktól a felhatalmazást a 60 milliónak a megszállásra való igénybevételére; kérhettek volna még augusztus elején, mikor már világossá jön, hogy a 60 millió az okkupáczióra elégtelen, sőt kérhettek volna még augusztus közepén is, mikor a 60 millió tényleg meg volt már haladva, a delegáczióktól póthitelt. De a kormány nem akarta sem a reichsrathot, sem az országgyűlést, sem pedig a delegácziókat meghallgatni, tudván, hogy azok ellenzik az okkupácziót. Eloszlatta tehát a magyar országgyűlést, mely nélkül pedig a reichsrath is hatálytalan, és végrehajtotta azon politikát, melyről tudta, hogy a monarchia törvényhozó testületét elitélik. És most még azzal mer védekezni a kormány, hogy nem hivathatván egybe a magyar delegáczió, előleges helybenhagyás nélkül volt kénytelen a berlini mandátumot végrehajtani s meg nem szavazott kiadásokat igénybe venni! Ilyen igazolás mellett a reichsrath költségvetési bizottsága, melyben a képviselőháznak legkiválóbb emberei s különösen a pártok vezérei foglalnak helyt, nem adhatott indemnitást a megszállási költségek meghaladásáért. És remélhető, hogy a reichsrath plénuma meg fogja erősíteni bizottságának ítéletét. Országgyűlés. I. A képviselőház ülése okt 31-kén. (Folytatás esti lapunkhoz.) Szilágyi Dezső teljesen igazat ad a miniszterelnöknek abban, hogy nem volna helyes oly intézkedést tenni, mely által a delegácziók választására vonatkozó királyi meghagyás kijátszatnék. De azért nem fogadhatja el a miniszterelnök indítványát sem, hanem azt tartaná czélszerűnek, ha ő Felsége megkéretnék a delegáczió megnyitásának elhalasztására azon időig, míg a válaszfelirat a trón elé fog jutni. Rendes viszonyok között el lehetne habozás nélkül fogadni a miniszterelnök azon indítványát, hogy a delegáczió tagjai szombaton választassanak meg. Hogyha — úgymond — nekünk volna egy állandó kormányunk, mely azon súlyos helyzetben, melyben az ország van, határozott politikával bírna, ha ezen állandó kormányt egy nézetében kifejtett és vele egyetértésben levő többség támogatná; ha a delegácziókra — hogy úgy mondjam — nem várakoznék más teendő, mint azok, melyek a közös ügyek rendes igazgatása körében felmerülnek; ha külügyi politikánknak eddigi eredményei az országban a legszélesebb körökben elégületlenséget és a jövő irányra nézve nyugtalanságot nem gerjesztettek volna, akkor igenis tehát azt mondanám, hogy azon precedensek, melyekre a t. miniszterelnök úr hivatkozott, analogont képeznek a mai helyzethez. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Minthogy azonban mindez nincs így, a fennforgó rendkívüli állapot szükségessé teszi azt, hogy az