Pesti Napló, 1879. január (30. évfolyam, 2-27. szám)
1879-01-03 / 3. szám
3. szám, Budapest, péntek, január 3.1879. t#SM»:rlt«*w.tée»i iroda . Barátuk-tt*rte, f. tismentii - érzükít. A l*is tselemi részéi Ukte minden köríleiné»y »szerkesztőségi»«* intézendő. Béraestellen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak ti Kéziratok nem adatnak vissza { Kiadó hivatal, tarátok-tere, Athea*taia-éipüri & lap anyagi részét Uletö közlemények (előfizetési pénz, kiadd* tárMü panaszok, hirdetmények) * kisdő-ÜmUlli«» tatéiefidöÁ. ESTI KIADÁS, 30. évi folyam. E)36/.etési fultételok: tálává, vagy Budapesten házho* hordva reggeli é» e*ti ai adás együtt: h » ■ 1 hónapra 2 írt. — 8 hónapra 6 írt* — 6 hónapra 1 % & Az e*ti kiadás postai kü lönküldé')«árt felfiltizetés évneg}*~ ^icot i fottas Ae előfizetés ** év folytán minden hónapban megkezd de ennek táp ■nely napján történik U, mindenkor a hó elsö napjától n&vat^:!.- jr **'------ , 'T • i •' I» ; Hhileiésekb a, . «zin tugy mint előfizetések '• y . a IPesti Napló kiadó-hivatalábft púderest, barátok-tere, Athenaeum-épület* küldendő» A Pesti Napló táviratai Párig, jan. 2. A France jelenti, hogy tegnap egy kabinet futár utazott Tunisba a beyhez intézett ultimátummal. Ugyane lap jelenti, hogy a német főkonzul a hozzá intézett kérések daczára vonakodott a Lancy elleni expedícióban résztvenni, mert szigorú utasítást kapott, hogy semmikép se lépjen fel Francziaország ellen, sőt inkább bátorítsa a francziák minden vállalatát. A Liberté azt állítja, hogy a franczia tunisi konfliktust nemsokára diplomácziai utón elfogadják intézni. Madrid, jan. 3. Moncasi merénylettevőt ma reggel lefejezték. Buga 11 a kineveztetett igazságügyminiszterré. Konstantinápoly, jan. 2. A szultán az új év alkalmából elfogadta a diplomácziai kart és kijelenté, hogy jó viszonyban akar lenni a hatalmakkal. Budapest, január 3. (Gr. Potoczky Alfréd) a legújabb osztrák miniszterelnök jelölt. Bécsi lapok hírei szerint gr. Potoczkyval megkezdődtek a tárgyalások. (Az osztrák kormány 30 millió papiros-rentet bocsát ki. Az erre vonatkozó ajánlati tárgyalás e bő 5-én tartatik meg. (Atzél Péter aradi megyei főispán) lemondása szokatlan feltűnést kelt Aradon s az egész megyében. Az Alföld hosszú czikkben méltányolja Atzél Péter sok évi hazafias és közhasznú tevékenységét. Az idézett lap a többek közt ezeket írja: Alig van four hazánkban, ki annyi áldozatot hozott volna egy politikai elv s meggyőződésnek, mint ő, ha ez elvet forrón szeretett hazájára nézve üdvösnek ismerte. Róla elmondhatni, hogy a halhatatlan emlékű Deák Ferencz közjogi tanának nem volt e hazában őszintébb, feltétlenebb, magát az önmegrontásig odaáldozó hive, mint Atzél Péter, kinek leginkább köszönhette a volt Deákpárt, hogy egész fennállása alatt Arad megyében bírta egyik legbevehetetlenebb erődjét. Áldozott ő mindenért, mi hazafias, mi szép, a mi nemes. Áldozott a hazai irodalom s művészetért erején felül, s áldozott emberbaráti czélokra anynyit, mint aránylag kevesen ez országban. A közönség legnagyobb része sejtelmével sem bir azon sok jótéteménynek, melyben Atzél Péter zajtalanul, titokban nagyszámú ügyefogyott özvegyet, árvát, és segélyre szorult polgárt igen sokszor incognito részesített. Róla valóban elmondható: életének, tetteinek csak egy iránytűje volt: önzetlenül áldozni s mindig csak áldozni! A mi haladás van városunk s megyénkben, az mind az ő nagyra tisztelt nevével van kapcsolatban ; az ő nevét dicsőíti minden kulturális mű Aradvárossában, melynek mindig büszkeség s előszeretettel szülöttének vallotta magát, s ha egyebet nem említünk, az arad-körösvölgyi vasút megteremtése a megyében nevének örök bálát biztosít. Lemondását a legmélyebb megilletődéssel veszi Arad megye és város értelmisége tudomásul. (A bolgár nemzetgyűlés.) Az Orient egy bolgártól, aki az oroszokkal úgy látszik összeveszett, cikket közöl azon szerepről, melyet a nemsokára összeülő bolgár nemzetgyűlés játszani hivatott. A czikk igy nyilatkozik: A választások a notableok gyűléséhez ma (decz. 29.) végződnek s a gyűlés jan. 18-án ül össze Tirnovoban. Elsősorban az igazságszolgáltatás és közigazgatás szervezésével kellene foglalkoznia. E munkája könnyű lesz, minthogy Dondukoff-Koraakov herczeg már megállapította a bolgár közigazgatás szervezetét. Különös, hogy a herczeg a bolgárok boldogítására nem talált egyebet, mint a török vilajetszervezet szószerinti lefordítását. Midőn valaki azt mondá a herczegnek, hogy ezzel csattanósan bebizonyította, hogy a török közigazgatás csakugyan jó volt, azt felelte : »A török intézkedések kitűnők voltak s ha végrehajtattak volna, az oroszok nem jöttek volna ide. A bolgárok majd végrehajtják s igy azok kitűnőknek fognak bizonyulni.« A herczegnek igaza van, de azért az ő programmját a bolgárok nem nagy lelkesedéssel fogják elfogadni. Összeállításánál fogva a nemzetgyűlésben önállóságról vagy ellenzékről szó sem lehet. Körülbelül 230 tagból fog állani, közülök 74 bírósági tisztviselő s 30 érsek vagy püspök. A többiek választás útján kapták mandatumjukat, de csaknem háromnegyed részek hivatalnok, úgy hogy csaknem az egész gyűlés zsoldosokból áll s minthogy a zsold rubelekben fizettetik ki, az eredmény előre látható. — A szervező törvények feletti szavazás után a gyűlés fejedelmet választand. Fölösleges mondanunk, hogy itt az orosz óhajok lesznek mérvadók. Hogy a szabad választás látszatát megóvják, több jelöltet fognak ugyan felállítani, de az eredmény előre meg lesz állapítva. A bolgárok maguk bevallják tehetetlenségüket. »Szükséges, — mondják — hogy engedelmeskedjünk; ezzel tartozunk fölszabaditóinknak ; az ő akaratjok törvény minekünk.« A czikk azután fölemlíti, hogy a bolgárok szeretnék Károly román fejedelem megválasztását, s Bulgária és Románia egyesítését Ruscsukkal, mint fővárossal, de a dolog nem valószínű. Fölemlíti azután, hogy csak Franczia-, Angol- és Ausztria-Magyarország tart Bulgáriában konzuláris ügynököket, s hogy a csekély érdeklődés mellett, melyet az ügy iránt tanúsítottak, az orosz biztos egész kedélyesen dolgozta ki kormány tervezetét anélkül, hogy bármelyik idegen képviselővel szóba állt volna. Egyik konzulnak Dondukoff herczeg ezeket mondá: »Ne fáradjon ön, én mindenről gondoskodtam. Az uj rendszer elő van készítve , a gyűlés által el fog fogadtatni. Nincs mit tartani bonyodalmaktól, de ha szükséges lenne mohamedánok és keresztények közt válaszfalat emelni, majd szidok önnek.« A konzul azt felelte: »Azt hiszi talán, azért küldött ide kormányom ?« »Isten mentsen — felelt a herczeg — hogy azt akarnám kutatni, minő utasításokat kapott ön kormányától; de biztosíthatom önt, hogy nincsenek más szándékaim, mint a lakosság javát előmozdítani.« A Pesti Napló tárczája. A rut nő* Franczia regény. Irta: Juliette Lumber. I. (Folyt.) — Figyelj hát, folytatá a türelmetlen atya. Guy addig nézte, bámulta és szemeivel majd elnyelte azt a páratlan festményt, hogy úgy tetszett neki, mintha az elhaló színek felelevenednének és este a hunyó nap aranyos sugárai annyira növelték Krisztus szentjei dicsfényének tündöklését, hogy a szép arczok kifejezése életet nyert. Egy szót, csak egy szót mondj felvilágosításomra ? szólt Martial tréfásan. Mit fejeznek ki ama szép arczok ? — Elragadtatást. De a rajongás kifejezése minő benyomásnak felel meg, kérlek. — Hát azt tartom, hogy a boldogságnak. Nagyot kellene nevetnem, Romain, ha erre csak legkisebb kedvem volna. Azt hittem, dühbe fogsz hozni, pedig mulattatsz. Biztosíthatlak, ha a görög szobrászoknak és festészeknek beszéltek volna elragadtatásról, erre világosabb arczkifejezést használtak volna, mint a boldogságét. A renaissance kis művészei találták fel a kézzel foghatatlannak absztrakcióját, a zavaros eszmének eszméjét, a meghatározhatatlanság definiálhatatlan érzelmének reflexét. És nevetett, míg végül Romain jött dühbe. — Ha én nem volnék — folytatá a szobrász — akkor te is boldog arczokat boldogítanál és pingálnád Leonardo szüzeit, a híve a florenczi boldogsági iskolának! Kritikám azonban egyszerre arra kényszerdett, hogy mestered művei közül kiválasztottad az egyetlen élő, az egyetlen reális, az egyetlen embert, a Zv.L^et^e+,Da^ festényt, azt, amely kigunyolja a többieket. Én kényszerítelek rá, hogy iskolád mesterétől az összes szentek közül Móna Lizát szemelted ki. Nekem köszönheted, hogy egy Jocondeot festesz és tűzbe hozod a szemlélőt, nem extasisba. — Az én szüzeim tüzbe vonnak valakit! — kiáltott fel Romain haragosan. Szentségtörő f élőnek, emberinek, reálisnak mered nevezni Joconde rejtélyes, természetfeletti alakját. — Igen is, Cythereara mondom és ezt becsülöm mesteredben, oh naiv növendék! — És mi realitást, mi elevenet, mi emberit fedeztél fel rejtélyes, érthetetlen mosolyában ? — A telhetetlen vágyat fedeztem fel! — Elhallgatsz te pogány! — Az a mosoly, mely Mona Liza vastag ajkaira lopózik, nem fejez ki se gondolatot, se érzelmet, se ájtatos elmélkedést, se mysztikus révedezést; ez ama nő mosolya, ki a festő kedélyét foglalkoztatta. Ez a boldogságnak épen ellenkezője. Joconde nem ábrándos, nem rajongó, hanem szerelmes; és én, ha azt a téveteg szemet nézem, ha festeni akarom dagadt szempilláinak tüzét, a reszkető orrlyukakat azon szét kell ismételnem, mely e szenvedélyes arezon lebeg: még! még! — Joconde nem kényelmű, hanem kegyetlen nő! viszonta Romain felháborodva. És hogy visszaadjam neked a kölcsönt, Martial, részemről meg kell mondanom, hogy Phidias Minervájának olyan arcza van, akár egy kéjhölgynek. — Épen ez a mi előnyünk; egy őszinte kor fiai vagyunk, amelyben a képeket a világos természet tanulmányozásában keresték, nem pedig elhomályosodott szellemek vízióiban. Nem bízunk az értelmezésekben. A tisztaságot a vonalakban nem lehet elvitatni, de az, hogy melyik a tiszta arcú kifejezés, talán csak konvenczionális fogalom. Egyik-másik festmény szűzies kifejezése és az ellenkező benyomást kelti bennem. Azt hiszed, hogy extázisba mélyedt mysztikus rózsát rajzolsz és festesz egy kihívó nőt, így vagyunk a te fiaddal, kit oly buzgalommal tanítottál idealizmusra és aki most kalandok után futkos. Romain rögtön visszaadta a vágást. — Bizony kedves Martial, nem minden ember hozza létre azt a művet, amelyet tervezett. Van nem egy, aki szépet tervez és rutát teremt. — Ez leányomnak, Helénnek szól, amiért elég merész voltam bírálatot mondani fiadról. Helént és a te Michel Angelodat kivéve, akit neked engedek át, tudtommal nem teremtettem semmi rutát, felelt a szobrász büszkén. — Hát ez ? kérdé Romain és a vázlatra mutatott. — Hjah! erről megfeledkeztem , pedig ez is fut, viszont. Martial lassan és némi szünet után így folytatá: Romain bocsáss meg, hogy úgy fel tudok lobbanni, feledd el, hogy bosszantottalak. Én szerencsétlen vagyok. Romain haragja megszűnt, Martial bánata egyszerre lecsilapította. — Mihez fogtál itt szegény barátom ? -------Helént akartam ábrázolni, oly nemes és szép vonásokkal, minőkkel a boldogult Helén birt. A halál körmei közül még egy részt akartam kiragadni, hogy azt felállíthassam az arczkép mellé, melyben te festetted szeretett nőmet. — Látom, látom, felelt a festő. De az a különös, hogy feleséged hasonlít. .. — Mondd csak ki! fakadt ki Martial, hasonlít leányomhoz. Ez az én büntetésem. Az élő rút odatolakodik közém és szép halottam közé. Kedves barátom, sok ideig titkolni akartam előtted szívem tátongó sebét, de a Beb nagyon is nagy, nagyon is vérzik. Látod! Romain leült, arcza szomorú kifejezést öltött. Tudta, hogy Martial nem fog neki olyasmit bevallani, amit már ne tudna és amin ne bánkódott volna. — Szegény öreg hellén, ki oly imádója vagy a szép arczoknak és bájos formáknak, mondá a festő. Tárd ki előttem szivedet minden tartózkodás nélkül, mert ha majd elmondtad, amit leányodról mondani akarsz, akkor én hasonló nyíltsággal beszélek majd neked a fiamról. Te összeszeded magadat ? Minek ? Hadd jöjjenek ajkaidra a szavak összevissza, így is bejutnak a szívembe. Siess mert már-már fuldokolsz a bánattól és azután nem leszesz képes csak egy szót is szólni. Martial felkelt és barátja mellé ült egy pamlagra. Lelkendezett az izgatottságtól, keble zihált, mintha meg akarná szakadni az annyi ideig visszafojtott és most az ajk felé törő szenvedések nyomásától. — Tudod, Romain — mondá — hogy én nem vagyok egyéb, csak művész. Gondolataim menetének, érzékeim vágyainak, a tapasztalatokból eredő véleményeimnek, eszméimnek, izgalmaimnak, tanulmányaimnak csak egy mozgató ereje van : a művészet. Tehetségem, erőm, szemléletem, lelkesedésem, úgy velőm minden mozzanata a művészetért táplált szenvedélyemtől kapja a jelszót és nem ismer más czélt, mint a szépség képének feltalálását. És én, ki ilyen vagyok , elfogadhatom-e magamtól a cáfolatot, ellentmondást? Önmagam hazudtoljam meg magam. Megengedhetem, tűrhetem, szerethetem-e a rutát? Nem, nem! A rut visszataszít, bánt és ellenségem. A háborúnak, a politikának, a tudománynak vannak dicsőített hősei. Magasztaljuk azokat, kik feláldozzák családjukat a hazának, az eszménynek, egy nagy felfedezésnek. A művészetnek miért ne volna joga ily kegyetlenségek és közéleti erények gyakorlására ? A nagy művészek tán kisebb szabásúak, mint a nagy katonák, a nagy államférfiak, a nagy tudósok? — Eddig védekeztél, felesé Romain, most hát vádold magad. — Igen is, folytatá Martial szaggatott hangon, már tizenöt éve iparkodom leküzdeni az idegenkedést, melyet leányom rútsága bennem felkelt. Eltaláltad ezt, megértettél, csillapítottál százszor is. Erőt merítettem biztatásaidból és amaz arczképből, mely minduntalan feleleveníti emlékeimet. De viszont mily kegyetlen megpróbáltatás a legszebb, legimádottabb anya ily groteszk képmását látni napról napra. És azonfelül még a nevük is ugyanaz, mind a kettő, Helen-Romain, olykor attól félek, hogy gyűlölet fogamzik meg, bennem. Hát rosz ember vagyok ? — Nem felelé a festő, mert a legjobb, a legnemesebb nő előre látta, hogy mi fog történni. Mikor Helén elvesztette páratlan szépségét, melyre nyolcz éven át annyira büszkék voltatok, midőn a szegény leányka kigyógyult himlő betegségéből és az orvosok mind úgy nyilatkoztak róla, hogy világéltében rit fog maradni — a leány anyja ugyanoly keserűen nyilatkozott, és már akkor mondta nekem ugyanazt, amit tőled halottam. Előre látta, hogy egykoron fel fogsz lázadni a kötelesség ellen, mely neked sokkal nehezebb, mint tojásnak. Ja — Igenis, fellázadok. Nem akarok tovább szenvedni. Segíts Romain , szabadíts meg leányomtól ! — Szegény Helén, szintén szenved, feleli a festő, legalább is annyit mint te, tán többet is, mert ő szeret, te pedig nem szereted. Mily megható gondja van rá, hogy csak este jelenik meg előtted, a műterem félhomályában, sötét ruhákban. Mindig a gyneceonban van és csak komornája van vele. — Nekem nem tetszik ez a zárkózottság, melyet mi sem igazol. — És rútsága ? — Hát csak én tartozom azt eltűrni ? — Te atyja vagy. — Romain, nekünk különös végzetünk van gyermekeinkkel ? Guy oly szép, hogy büszke vagy rá, de hasztalan könyörögsz neki, nem marad meg nálad. Az én leányom rut, de sehogy se tudom rábeszélni, hogy elhagyjon! — Igen, de én imádom Guyt, mintha sohse csalódtam volna benne, imádom, noha nincs benne szeretet. Neked is szeretned kellene leányodat, mert jó, habár rut is. — Helén is jó volt, suttogó Martial és neje arczképe felé nézett, melyet az éj fátyola borított. — Ha nem volnál legkedvesebb pajtásom, mondá Romain boszosan, akkor néha nem tudnám tűrni az eszed járását. Feleséged igen szép volt, tőle nem volt érdem jónak lenni, valamint a lángésztől nem érdem, hogy lelkesedik, de a rut nőnél a jóakarat ép oly dicséretes, mint nehéz erény. ■— Épen ez boszant legjobban, viszonzó Martial. Épen az, hogy leányom mindig oly jó! Beh sokkal jobban tetszene, ha gonosz volna; azt akarnám, hogy legyen keserű, kérlelhetlen, ördögi jellemű. Akkor volna létjoga, eljátszaná szerepét, betöltené a helyét. A sátáni fintor, a gonosz rútság, alsóbb fokú művészet, de mégis csak művészet. Ha durva, kérlelhetetlen, makranczes volna, nem mutatna lelki nagyságot, akkor nagylelkűbb volnék iránta. Meghökkensz, hogy én elsősorban vagyok művész, és azután atya. Tehetek én róla ? Helén felelős azért, hogy rútsága félénk, alázatos. Bámulni szokták azt, ki a szerencsétlenséget méltósággal viseli ; én megcsodálnám a rútság büszkeségét. A szép lelki tulajdonságok szép testhez illenek, a rútság övezze magát hibákkal. Konstantinápoly, decz. 27. (P. C.) A Khereddin-Saíd-féle új kabinetben benső viszály és irigy vételkedés kórjelei mutatkoznak, melyek az egészet csakhamar szétrobbanthatják. Said pasa Khereddin megbuktatására dolgozik és ez utóbbinak egyedüli támasza a szeszélyes uralkodó kegye. A kabinetben senki sincs, kinek rokonszenves támogatására számíthatna. Maga Munif effendi, a közoktatásügyi miniszter is inkább tekinthető ellenségének, miután Munif,i 5óvel ezelőtt maga is kanditátusa volt a nagyvezéri állásnak, ellenséget és vágytársat lát benne. Dev det pasa, Saviet pasa és a görög Savas pasa méltó elvtársai és segédei Said pasának. Khereddin ily viszonyok közt kezd azokra támaszkodni, kik előtte birták a hatalmat s beszélik, hogy újabban megnyerte a maga részére Edhem pasát, az exnagyvezért. Hasonló czélból az agg Mehemed Rusdi pasát is meglátogatta. Mehemed Rusdit, ki az ő törökök előtt nagy tiszteletben áll, Said pasa különösen gyűlöli: rávette a szultánt, hogy hadsegédét azzal az intéssel küldje Mehemed Ruedihoz, hogy Konstantinápolyból távozzék azonnal. A volt nagy vezér azt válaszolta, hogy megvárja, míg hivatalosan számázik, de addig semmi kedve elhagyni Konstantinápolyt. Saviet pasa, kinek párizsi követté való kineveztetése küszöbön áll (Időközben már megtörtént. Szerk.) ép oly kevés vágyat érzett magában megvárni Konstantinápolytól, mint Mehemed Rusdi és sok ideig ellenállott minden abbeli törekvésnek, hogy rábhassék a párisi követség elvállalására, ami nem egyéb, mint a számkivetésnek egyik udvarias formája. Savfet pasa ellenszegülését csak a szultánnak azon ígérete törte meg, hogy követségi tartáspénzét 120,000 frankról fölemeli 220,000 frankra; ez okvetlenül megtette a maga hatását Savfet pasára , kinek tékozló fia , Reefet bey, marok számra költi, szórja a pénzt. A nagyvezér és Karatheodory pasa a hatalmak képviselőivel folytatott beszélgetésekben eddig folytonosan hangsúlyozták, hogy a porta el van határozva keresztülvinni a berlini szerződést. Ausztria- Magyarországot illetőleg tudva van, hogy a porta békés érzelmeket táplál iránta és hogy pár nappal ezelőtt egy császári hrade elvben helyeselte a Bosznia, Herczegovina és Novi-Bazár megszállására nézve kötendő konvenciót. Természetesen még az összes detail-kérdések szabályozandók. A tegnapi rendes minisztertanács kizárólag az Oroszországgal kötendő végleges szerződés javaslatával és a porta ellenjavaslatával foglalkozót, mely ezelőtt pár héttel Savfet pasa sugallatára készült és Karatheodory pasa által revideáltatott. Az orosz nagykövet azt hitte, hogy a török ellenjavaslatot tegnap készen megkapja, és mikor ebbeli reményében csalódott, elküldte Onou urat a kormánypalotába, megtudakolni a váratlan késedelem okát. Mindennek daczára erősen hiszi az orosz követség, hogy az alkudozások gyors folyamot vesznek, és január első felében az evakuácziót meg lehet kezdeni. A Podgoricza-ügy nehézségei nemigen fenyegethetik a török-orosz alkudozások eredményét, habár e kérdés kapcsán még sok kellemetlen epizód merülhet föl. Tény, hogy az albán liga hevesebb tagjai nyíltan hirdetik, hogy a berlini kongresszusnak Podgoriczára vonatkozó határozatai ellen fegyvert kell ragadni. Nemrégiben húsz albán bég gyűlt össze Skutariban, akik elhatározták, hogy a környék összes lakosságát föllázítják Montenegro ellen. A porta osztentative kárhoztatja majd az albánok ez eljárását, de kéz alatt bizonyosan bátorítni, buzdítni fogja őket. Kétségkívül tudva van, hogy a Dibre kerület mohamedán albánjai formális tiltakozást intéztek a hatalmakhoz a kongresszus határozatai ellen. A mohamedán elem hasonló ellenszegülést készül kifejteni a Görögországnak tett koncessziók ellen is. Epirusból érkező hírek szerint máris keményen tiltakoznak Albánia szétdarabolása ellen. A philippopóli orosz és bolgár körök nagyban mulatnak a nevetséges ügy fölött, melybe az angol biztos, sir Drummond Wolff azáltal keveredett, hogy Dondukoff herczeget és Maréchal urat, a ruméliai tizedek bérlőjét indokolatlanul vádolta. Maréchal, kit Drummond Wolff azzal vádolt, hogy a koncessziót egy millió frtért megint eladta és a nyereséget megosztotta Dondukoff herczeggel, a herczeg beleegyezésével felvilágosítást kért Drummond Wolfftól, kit a »Messager de Constantinople« igazgatója, Whitaker, a közölt entrefilet forrásául nevezett meg. Sir Drummond-Wolff a Pol. Corr.-ból értesülvén Maréchal szándékairól s mást nem hihetvén, minthogy Maréchal bántalmazni vagy provokálni akarja, négy napig vonakodott előtte megnyitni háza kapuját és végre is felkérte őt, hogy reklamáczióját írásban adja be neki. Egyúttal felszólította a franczia al-konzult és Soypint, az orosz parancsnokló tábornokot, hogy nyújtsanak oltalmat neki Maréchal ellen. A franczia al-konzul azzal fenyegette meg Maréchalt, hogy kiutasíttatja az országból, ha az angol biztost még ezután is háborgatni bátorkodik. Stolypin tábornok pedig szellemes iróniával ezt írta Maréchalnak : »Hallom, hogy az úr felikarja a prini a britt biztost, Sir Drummond-Wolffot; ha csakugyan rábizonyul önre, hogy ily pokolsötét terveket rejt szivében, én kénytelen leszek őröket állíttatni ajtaja elé — Szolypin.« Maréchal végre beleunt a hercze-hurczába és udvarias levélben arra kérte föl Drummond urat: jelentse ki, várjon a rágalmazó informácziókat Whitakernek ő adta-e vagy nem ? Az angol baronet, büszkeségét félretéve, azonnal a legalázatosabb modorban válaszolt és határozottan kijelentette, hogy az informácziókat nem ő adta Whitakernek. Ezzel az affaire véget ért. Belföld, B.Gyula, jan. 1. Egy közelebb megjelent közleményünkből értesült a közönség, hogy Békés megye múlt évi decz. 16-án tartott közgyűlése alkalmával, a megyei közigazgatási bizottság hat kilépett tagjának helye választás útján töltetvén be, az eredmény az, hogy az ellenzékiek jelöltjei nagy többséggel választattak meg. Ez ellen csakhamar felebbezést nyújtott be a bukott párt, a választást formailag kifogásolván. A felebbezés a megye útján fel is terjesztetett a belügyminiszterhez, azonban alig telt el néhány nap, jött egy másik appelláta is a választás ellen,K.J.gyulai ügyvéd és a kormánypárt benső szövetkezetének egyik tagja s érdektársai által benyújtva. E felebbezés már nem formai hiányokat keres a megejtett választáson, hanem lényegében törvénytelennek állítja azt. Ugyanis az mondatik abban, hogy a megválasztottak egyike, J. Gy. úr, ki mint virilista, tagja a törvényhatósági bizottságnak, ezen virilistás jogosultságra törvény szerint nincs minősítve, mert az 1870. 42. tez. 20. §. szerint a megyebizottság virilis tagja nem lehet az, a ki a megye területén két év óta nem bir, már pedig J. Gy. ur csak az 1878. évben íratta birtokát a maga nevére, s igy ő megyebizottsági tagul törvény szerint nem lévén tekinthető, a közigazgatási bizottság tagjául sem volt megválasztható. De föltéve, hogy J. Gy. úr igazolt, tehát nem kifogásolható tagja a megyebizottságnak, a közigazgatási bizottság tagjául azért sem volt megválasztható, mert ő csak a jövő 1879 ik évre igazolt virilista, már pedig a közigazgatási bizottságba csak az 1878 évbeli virilisták közül választhatók tagok. íme a jeles törvénymagyarázók okoskodása, kik közül négyen diplomatikus emberek. íme, az okoskodó susceptibilitás nagy hegyének piczi egere. Nos vizsgáljuk meg egy-két szóval együtt, jó urak, a dolgot, ha ugyan komolyan vehető az önök ellenvetése. A törvény szó szerint ezeket mondja az 1870. 42. t. sz. 20. §-ában: »Bizottsági tag általában nem lehet: a) aki írni és olvasni nem tud; b) aki a törvényhatóság területén legalább két év óta nem bir, vagy ugyanannyi idő óta nem lakik és adót nem fizet; c) aki a törvényhatóság közjavadalmait haszonbérig vagy a törvényhatósággal más számadási viszonyban áll. A törvény e szerint vagylagosan határozza meg a bizottsági tagságból általában kizáró hiányokat, s megfordítva: vagylagosan határozza meg a tagságra általában minősítő kellékeket. Két évi birtoklás, vagy két évi ott lakás és adófizetés. Ha az első feltétel hiányzik is, legalább a másodiknak meg kell lenni a minősítésre. Sz. Gy. ur hat év óta lakik Békés megye területén, hat éven át köztisztviselő volt megyénkben, s hat év óta fizet adót megyénkben, s írni és olvasni is tud. Liebchen, was willst du noch mehr ? S mindezekhez hozzájárul az, hogy Békésmegye bizottságának az 1879. évre érvényes névsorát az igazoló választmány még az 1878. év szeptember havában állapította meg, ezen megállapítás ellen a törvényszabta 15 nap alatt felebbezés nem adatott be, ugyancsak szeptember hóban a törvényhatósági közgyűlés a névsort szentesítette s a belügyminiszterhez fölterjesztette. Semmi jogorvoslat, semmi ellenvetés sem volt az egész eljárás ellen mindaddig, mig a hatalom monopóliumán ejtett érzékeny csorba, az álokoskodások gyarló fegyvereinek használatára nem utalta a monopolizálókat. S az apelláta másik érvével kell-e foglalkoznunk ? Hogyan akarnak önök az 1878. évi megyebizottsági tagokból a jövő évi közigazgatási bizottságba választani, mikor sokra nézve kétes : vájjon a jövő évre tagja lesz-e a megyei bizottságnak; mert hiszen csak a törvényes módon megállapított névsorból tudhatni meg, hogy az, ki az 1878. évben tagja a megyei bizottságnak, az lesz-e a jövőben is. S mint fog dönteni ez ügyben a kormány? Erre már előbbi közleményünkben is megkisérlettük a jóslást: megsemmisíti a választást, mert hisz a törvény nálunk nem arra való, hogy megtartsák — s —r különfélék. — január 3. (Személyi kir.) Koburg Ágoston herczeg két fiával Fülöppel és Ágostonnal tegnap este Bécsből ide érkezett. A herczegek a ma reggeli gyorsvonattal József főlg társaságában Feledre utaztak. (Jánosi Ferencz.) Mély megilletődéssel veszszük a szomorú hirt, hogy Jánosi Ferencz irótársunk, a régibb időkben a P. Napló munkatársa, ma elhunyt. Jánosi 1867-ben vált meg lapunktól, midőn az »Orsz. Törvénytár« szerkesztője lett. Már 1867-ben súlyos, krónikus bajban szenvedett, s elkinlódott egy évtizeden át. Hosszas, kínos szenvedéseiben csak ritkán állt be szünet, midőn a munkának élhetett. 60 évet ért el; özvegyet hagyott hátra, ki a súlyos évek alatt, melyek terhét betegség és gond okozta, ha ápolója volt. Béke a kiszenvedett poraival! (Az egyetemről.) A jelenleg kezdődött félévben Szász Károly, Bartal János és Hideg Kálán tanárok nem tartanak előadásokat Pulszky Ágost, ki mozgósittatása miatt a múlt félévben nem tarthatott előadást, elfoglalja helyét a büntetőjogi tanszéken. (A magyar kúria köréből a Magyarország a következőket közli: A magyar kir. kúria tegnap alakította meg tanácsait. Legfőbb ítélőszék: Fegyelmi bíróság. Rendes tagok: Csillag Benő, Hegedűs Pál, Subay Imre, Zuvich József, Kossalkó János, Csorda Bódog.Póttagok: Balló Mihály, Gyarmathy Sámuel, Blaskovich Kálmán, Hersich Ignácz, Halmossy Endre, Horváth László. A felebbviteli fegyelmi bírósághoz a legfőbb ítélőszék részéről, rendes tagok: Gellén József, Nagy Imre, Bovankovics József, Szentgyörgyi Imre. Póttagok: Raisz Szilárd, Dapsy Vilmos, Végh Ignácz, Ferenczy Ferencz. A legfőbb itélőszéknél 1878. évben elintézett ügyek. Hátralék 1877. évről 1369, befolyt 1878-ban 26826 , összesen 28195, ebből elintéztetett 26097, maradt hátralék 2098 stb. (Az elhunyt csillagkeresztes hölgyek) közt a következő magyarok vannak: gróf Zichy Adrienne, szül. Karácsonyi grófnő ; báró Senyei Mária szül. Nádasdy grófnő; gr. Desewffy Agáta, szül. Ürményi. (Rendjeleső.) A berlini kongresszuson való működés, és Bosznia okkupácziójáért a külügyminisztérium tisztviselői magas rendjeleket kapnak. Dóczy megkapja a Ferencz József rend közép keresztjét, melylyel a bárói czim jár, Tescherg a vaskorona rend első osztályát, Hübner meghatalmazott miniszterré s rendkívüli követté, K. Calice val, belső titkos tanácsossá neveztetik ki. Péchy üdv. titkár a harmad osztályú vaskorona rendet nyeri. (Egy lengyel hazafi száműzetése.) A lengyel lapok egy érdekes levelet közölnek, melyet Gller Agaton, a jeles lengyel író, gróf Platerhez intézett. Giller elbeszéli, hogy minden ok nélkül száműzték Gallicziából. Löbel helytartósági tanácsnok azon felvilágosítást adta neki, hogy a kormány nem tehet neki más szemrehányást, csak azt, hogy nagy befolyása van és ezért azt kell hinni, hogy ő a lengyel nemzeti mozgalom vezetője. Löbel elismerte, hogy a lengyelek nem izgatnak Ausztria ellen, de valószínűnek mondá, hogy Gillert azért akarják eltávolítani, mert kényelmetlen tanú. Giller azután gróf Potocky helytartóhoz fordult és tőle kérdezte, hogy miért semmisítik meg nyolcz évi munkája gyümölcseit, miért taszítják őt nyomorba. Potocki erre — mint Giller beszéli — ezeket felelé : Ön igen buzgó hazafi, elveihez szilárdan ragaszkodik, lelkiismeretes és önzetlen férfi, önt nem lehet megvásárolni Ezért önnek Lengyelországban nagy befolyása