Pesti Napló, 1879. június (30. évfolyam, 134-157. szám)

1879-06-04 / 135. szám

135. szám. Budapest, 1879. szerda, junius 4. 30. évi folyam. Szerkesztési irodái Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 írt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 írt. Az esti kiadás postai kü­lönk­ü­déséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi IS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Berlin, jun. 4. A császár egészen jól érzi ma­gát. A daganat megapadt. Messzina, junius 3. Az Aetna kitörése tegnap este fokozott mérveket öltött. A lávafolyam, mely Mojótól 11/5 kilométerre és az Alcantara folyó­tól fél kilométerre van, lassan terjed tova. Róma, jun. 3. A pápa a turini, vercellii és genuai püspökökhöz levelet intézett, dicsérve őket, hogy oly buzgón védték a keresztény házassá­­g­ot, mely kizárólag isteni intézmény. Az egyház nem akar beavatkozni az állam jogaiba, de az állam­nak csak arra van joga, hogy a házasság polgári kö­vetkezményeit szabályozza. A pápa sajnálatát fejezi az új olasz házassági törvény felett, mely szerinti a lelkiismereti szabadságba ütközik; kijelente,hogy min­dig meg fogja óvni a keresztény házasság szent ügyét. London, jun. 3. A London Gazette jelenti: Michelle angol főkonzul Donoughmore helyébe a kelet-ruméliai bizottsághoz második angol biz­tossá neveztetett ki. Simlából jelentik, hogy Casmirben nagy éhség uralkodik, az ínség legnagyobb fokra hágott. A kormány 3500 tonna gabonát küldött oda. Liszabon, jún. 3. A kamara 75 szavazattal 29 ellenében bizalmatlanságot szavazott az új kabi­netnek, de nem tagadta meg a költségvetést. A ka­mara feloszlatása elkerülhetlennek látszik. Páris, jun. 3. A Paix cz. lap az Alig. Ztg. híreit a tunisi Sancy-ügyrő­l alaptalanoknak nyilvánítja. A bizottság, mely 3 tuniszi és 3 franczia tagból alakíttatott, alaposan megvizsgálta Sancy igé­nyeit és azok legtöbbjét egyhangúlag alaposaknak nyilvánította. A Paix szerint alaptalan azon hir is, hogy Oneille, pénzügyi felügyelő a becsületrend ke­resztjét kapta. Oneille elmozdittatott Tuniszból. Budapest, junius 4. (A szegedi kir. b­i­z­t­o­s.) A mai hivatalos lap a következő legf. kéziratot bocsátotta ki: »Kedves Tisza Lajos! Magyar miniszterelnö­köm előterjesztésére, Ont Szeged szabad királyi vá­rosa törvényhatóságába, a folyó évi XX. törvényczikk értelmében, királyi biztossá kinevezem. Kelt Schön­­brunnban, 1879. évi május hó 31-én. Ferencz József, 8. k. Tisza Kálmán, s. k.­ (U­j f­ő­i­s­p­á­n.) A mai hivatalos lap a követ­kező legf. kéziratot teszi közzé : A belügyminiszté­rium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán, Lon­o­vics Józsefet Csa­­nádmegye főispánjává kinevezem. Kelt Schön­­brunnban, 1879. évi május hó 26-án. Ferencz József, 8. k. Tisza K­á­l­m­á­n, s. k.« (A Lim vonal okkupácziója.) Azon hir, hogy a Lim vonal megszállására megkezdődtek a katonai előkészületek s hogy az okkupáczió ténye már legközelebbre várható, a hivatalos és nem hiva­talos dementik egész özönét keltette föl maga ellen. E c­áfolatok mindnyájan korainak mondják a hírt. sőt a N. Fr. Presse azt is tudja, hogy még eddig Boszniában Novi-Bazár-féle katonai intézkedés nem történt, s nem is történhetik mindaddig, míg az élel­mezés iránt jelentékeny diszpozíc­iók nem létez­nek. Ilyenekről pedig mindeddig semmit sem hallani. Csakhogy közvetlenül ezután e lap maga elismeri, hogy Dél-Boszniában bizonyos csapatdiszlokácziók mégis folynak, állítólag csak azért, hogy az eddig rosszul elhelyezett csapatok most jobb állomásokba tétessenek át. A lapok azt is kiemelik, hogy Schönfeld báró, a vezérkar főnöke és Galgóczy ezredes jelenleg Bécs­­ben sincsenek, hanem csak június 16-án térnek vissza az Isonzo mellől, így tehát csak a mondott nap után fognak majd az okkupáczió kivitele, s a hatá­ron való átmenetei iránt a tárgyalások megindul­hatni. Egészben véve a mai hírek a jövő hó elejére helyezik kilátásba az okkupácziót. Egy másik hír szerint összeesnék az az oroszoknak Bulgáriából való kivonulásával. Az iránt azonban senki sem táplál kétséget, hogy az idei nyár folyamában az okkupá­ A Pesti Napló tárczája. Korunk hőse. LERM­ONTOV-tóL Orosz eredetiből fordította Timkó Iván és Baby 01. II. FEJEZET. Maximics Maxim. (Folyt.) — Talán a poloskák háborgatják ? kérdem tőle. — Igen, a poloskák ... felelé nehéz sóhajjal. Másnap bár kora reggel ébredtem föl, Maxi­mics Maxim mégis megelőzött. — A kapuban kövön ülve találtam őt. »Okvetlen a parancsnokhoz kell mennem«, mondá: »ha Pecsorin ez alatt el ta­lálna jönni, kérem, szíveskedjék utánam küldeni. .. Megígértem, mire oly sebességgel távozott, mintha tagjai ifjúkori erejüket és rugékonyságukat ismét visszanyerték volna. A regg üde és gyönyörű volt. Aranyozott bá­rány felhők, mint valami új jéghegyek, csoportosul­tak a hegyek fölött. A kapu előtt tág tér terült el; mögötte — ünnepnap lévén — a bazárt sűrű néptömeg környező; a mezttlen lábú oszet-fiúk, há­tukon édes mézzel telt edényekkel sürgölődtek kö­rülöttem , káromkodni kezdtem. Minden törekvése­met a jó törzstiszt nyugtalanságának eloszlatására fordítom. Nem múlt el tíz percz, a tér szélén megjelent az, a kire várakozunk. II. ezredessel ment, ki a ven­dég fogadóig kisérte őt, azután elbúcsúzott s vissza­tért az erődbe. Én azonnal Maximics Maxim után küldtem a rokkantat. Pecsorin elé inasa ment, jelentvén neki, hogy mindjárt befognak. Azután átadá neki a szivarcso­magot , átvéve ura néhány parancsát, azok elinté­zése után látott. Az ő ura szivarra gyújtván, vagy kétszer ásított s a kapu melletti padra ült. Most pe­dig törekedni fogok személyét festeni. Közép növésű volt; karcsú, nyúlánk termete s széles vállai erős testalkatra engedtek következtetni, következéskép alkalmasnak is látszott a nomádélet minden terheit és az éghajlat változásait elviselni; nem volt elfásulva a fővárosi könnyű élet és a lélek harczai folytán. Poros bársony kabátja csak két alsó gombjára volt begombolva s igy szép fehérneműt tünte­tett elő, mely körülmény a rendszerető embert jellem­ző ; piszkos kesztyűje mintha oda lett volna tapasztva kis arisztokratikus kezéhez s midőn az egyik keztyűt le­vevő, elcsodálkoztam gyönyörű ujjain. Járása büszke s lanyha volt,s kezeivel sohasem hadonázott az alattomos jellem jeléül. Különben ezek az én saját nézeteim, a melyek saját tapasztalásomon alapultak, tehát egy­általán nem akarom, hogy önök ezt vakon elhigyjék. Midőn a padra leereszkedett, egyenes dereka meghaj­lott, mintha ott egyetlen egy csontocska sem lett vol­na; egész testalkatán valami ideggyengeség tükrö­ződött vissza; úgy ült ott, mint Baszakov 30 éves delnője, puha pamlagán, valamely fárasztó hal után. Első tekintetre nem tartanám öregebb­nek 23 évesnél, habár lehetett volna 30 évesnek is nézni. Mosolyában bizonyos gyermekiesség lát­szott; bőre női finomságú volt; természettől gön­dör, szőke haja festőjén környező halvány, nemes kifejezésű homlokát, a melyen csak hosszasabb észle­lés után lehetett kivenni a redőket, a melyek egymást szelők, s a melyek még jobban tűntek ki a harag perezében, vagy a lélek egyéb izgalmaiban. Eltekintve haja világosságától, bajsza és szemöldöke fekete volt — a természet sajátságos játéka, mint fehér lónak a fekete fark és sörény. Hogy bevégezzem az arczképet, megjegyzem még, hogy orra kissé hajlott volt, fogai vakító fehérek s szemei feketék. Szemeiről különben még néhány szót vagyok kénytelen mondani: Legelőször is nem nevettek azok, a midőn ő ne­vetett ! — Nem volt e még alkalmuk ilyen sajátságot más embereken is tapasztalni ? ... Ez vagy alávaló jellemre, vagy pedig mély­­ állandó fájdalomra en­ged következtetni. A félig lebocsátott szemöldökök alól, azok bizonyos foszforikus fénynyel villogtak elő. Ez nem volt a lélek melegének tükre, vagy a képze­let rajongása: ez fény volt, hasonló az aczél fényéhez, vakító, de hideg; tekintete nem állandó, de átható s bus volt, s kellemetlen benyomást hagyott maga után; s meglehet — daczos volt, ha nem lett volna annyira közömbösen nyugodt. Mindezen megjegy­zések — meglehet — csak azért jutottak eszembe, mi­vel ismertem élete egyes mozzanatait s meglehet, hogy másra tekintete épen az ellenkező hatást tette volna; de igy, minekutána önök felőle — én nélkülem — semmit sem fognak megtudni, úgy akaratlanul kénytelenek belenyugodni ezen leírásba. Befejezésül még megjegyzem, hogy általánosságban csinos volt s a fizonomiáknak azon fajával birt, mely a nőknek külö­nösen tetszik. A lovak már be voltak fogva, a csengetyü időn­ként hallatszott s az inas már kétszer is jelenté Pe­­csorinnak, hogy minden készen van. Maximics Maxim azonban meg sem mutatkozott. Szerencsére Pecso­rin gondolatokba mélyedt, elmerengett a Kaukázus kék csúcsain; úgy látszott, nem is igen akart egy hamar tovább utazni. Hozzá léptem: »ha még szíves lesz egy kissé várakozni«, mondom én, »úgy alkalma lesz régi barátját viszont láthatni« ... Ah, valóban! felelő­s gyorsan: — tegnap mondták nekem. ... de hát hol van ő ? — Én a pi­­acz felé fordultam s láttam,mint fut lélekszakadtából Maximics Maxim. . .. Néhány percz múlva előttünk állt; alig birt lélekzetet venni, arczárós patakként folyt az izzadság, átizzadt hajfürtjei, melyek a sapka alól kilógtak, homlokához tapadtak, térdei reszkettek .... Pecsorin nyakába akart borul­ni, de ez meglehetős hidegvérűen — habár üd­vözlő mosolylyal — kezét nyújtá feléje. A törzs­tiszt egy pillanatra meghökkent, de azután módon foga meg kezét mind­két kezével, s nem birt szó­hoz jutni. —Mennyire örvendek, kedves Maximics Maxim ! Nos, hogyan van, kérdé Pecsorin. — És ... te . . . és ön, dadogá kényes sze­mekkel az öreg , hány éve . .. hány napja ... és hová . .. — Megyek Persiába — és tovább ... — De talán csak nem rögtön ? ... Időzzék itt egy ideig! ... Ne váljunk el oly hamar .. . Ennyi időt csak vehet magának ? .. . — Kénytelen vagyok, Maximics Maxim, jön a válasz. — Istenem! istenem! De hát hová siet annyi­ra ?... nekem oly sok mondani... oly sok beszélni va­lóm lenne ... Nos, micsoda ? talán nyugdíjba helyez­ték ?... hogyan ? hol járt azóta ?.. — Unatkoztam! felelé Pecsorin mosolyogva. — Emlékszik még, várjon az erődben töltött órákra ?... Pompás egy tájék ez a vadászatra!... Hisz ön szenvedélyes vadász volt... Hát Béla ?... Pecsorin e közben elsáppadván, elfordult. — Igen! emlékszem! mondá­s gyorsan egyet ásított utána. Maximics Maxim azután ismételve kérte, töl­tene egy-két órát még vele. »Pompásan fogunk ebé­delni«, mondá, »nekem két fáczánom van, a kac­etini is jó itt.... értetődik, nem olyan,­mint a grúziai, de nemesebb... Elbeszélgetünk... Ön elmondja nekem pétervári életét, nemde ? — Valóban, nekem semmi elbeszélni valóm sincs, kedves Maximics Maxim... Tehát isten önnel, itt az ideje, én elutazom... Köszönöm, hogy nem feledkezett meg, a tévé utána, megfogva kezeit. Az Öreg elkomorodott. Szomorú és haragos volt, mit elrejteni igyekezett. »Megfeledkezni!« mor­­mogá ő, — »én semmiről sem feledkezem meg. — No hát isten önnel... Nem így reméltem én önnel találkozni.« — No, elég, elég! mondá Pecsorin, barátságo­san megölelvén őt, valóban megváltoztam ?... De mit tévő legyek ? Mindenkinek meg van a maga útja... Lesz-e még alkalmunk találkozhatni ? Isten tudja!.. Ezeket mondva, kocsijába ült, s a kocsis a gyeplő után nyúlt. — Várj csak, várj!... kiálta egyszerre Maxi­mics Maxim, megfogva a hintó ajtaját, majd elfelej­tettem. .. Nálam iratai vannak, Alexandrovics Gre­gor . .. magamnál hordozom őket... Grúziában hit­tem önnel találkozhatni, s ime, az isten hol hozott ösz­­sze önnel... Mi tevő legyek velük ? — A­mit akar! felelé Percsorin. — Isten önnel... — Tehát csakugyan Persiába ? ... és mikor tér vissza? kiálta utána Maximics Maxim. A hintó már távol volt. Pecsorin felelet helyett kezével intett, a­miből körülbelül azt lehetet magya­rázni : bizonyosan.... nem tudom. Már rég elhangzott a csengők hangja, s a hintó kerekeinek zöreje a kovás után, de a szegény öreg —­­mély gondolatokba merülve — még mindig ugyan­azon a helyen állott. »Igen« mondá végre, közönyösséget igyekezvén mutatni, habár könyei időnkint arczára hullottak: — »kétség kívül, mi barátok voltunk, — de mi a barát­ság a jelen korban! ... Mi köze neki hozzám ? Én sem gazdag, sem hivatalnok nem vagyok, hozzá még éveimre is külömbözöm tőle ... No lám, mily fenn­héjázó uracs lett belőle, mióta ismét Pétervárott tar­tózkodott . .. Milyen hintó . .. mennyi málha ! .... s a lakása mily büszke­­... E szavakat bizonyos irónia s mosoly követte. »Mondja csak, folytatá ő, hozzám fordulva: mi véleménynyel van felőle ? ... De mi a manónak megy ő most Persiába? .... Nevetséges, istenemre nevetséges!. .. . Tudtam én azt régen, hogy ő szeles egy ember, a­kiben nem tanácsos bízni .... Ennek bizonyára rész vége lesz .. . nem is lehet másként! Én mindig azt állítom, hogy semmi ha­szon nincs abban, ha valaki megfeledkezik régi ba­­rátjai­ról! . .. Ekkor elfordult, hogy elrejtse meghatottsá­gát; kiment az udvarra, hogy megnézze szekerét s kerekeit, de szemei időnként meg-megteltek kö­­­nyükkel. — Maximics Maxim, mondom én, hozzá merni ve: ugyan miféle irományokat hagyott önnél Pe­­csorin ? — Isten tudja! valami jegyzetek ... — Mit teend velük ? — Mit ? felhasználom töltésekre. — Akkor adja át inkább azokat nekem. (Folyt, köv.) czió mindenesetre végbe megy. Kétségtelen, hogy csak a magyar országgyűlés elnapolását várják, hogy azután egész erővel megkezdjék az okkupáczió előké­szítésére a szükséges diplomácziai és katonai lépé­seket. (Bismarck szövetkezése Franczia­­országgal.) A Pol. Corr. pétervári levelezője Írja: Itt különösnek tartják, hogy Németország a görög­török konfliktus ügyében Francziaországot támogat­ja. E támogatás bizonyá­yal nem fog túl menni a pla­­tonikus demonstráczió határain, de azért vannak egyének Németországban, sőt Francziaországban is, kik kezdik sejteni, hogy Bismarcknak az a titkos czél­­ja, hogy Francziaországgal de facto szövetséget kös­sön. A német államférfi ezáltal kettős czélt érne el. Először megtartaná Francziaországot mostani má­sodrendű politikai szerepében és izoláltságában (mert Németország szövetsége visszatartaná attól, hogy más államokkal szövetkezzék) s másodszor Németor­szág megtartaná tényleges domináló szerepét, függet­lenül minden tulajdonképeni szövetségtől s folytono­san fenntartva akczió-szabadságát. (Aleko pasa Filippopólisban.)Filip­­popólisból írják a Pol. Corrnak máj. 28-ról. Bár mindent elkövettek, hogy Aleko pasa fogadtatása nagyszerű legyen, a fogadtatás egyáltalán nem volt valami fényes. A nép oly hidegen üdvözölte a főkor­­mányzót, hogy Aleko pasa hívei a szó szoros értel­mében megdöbbentek. A bolgár szoczietás nagyjai pedig egyszerűen nem mentek el a fogadtatásra. A főkormányzó nehéz viszonyok közt foglalja el hiva­talát. A bolgár nép legbefolyásosabb eleme a papság, épen nem táplál iránta rokonszenves jó­indulatot. A hivatalnokok körében fölmerült eszme, hogy Aleko pasához bizalmi feliratot intézzenek, az exarcha ko­­nakjában megbukott és lekerült a napirendről. Most körülbelül a nemzeti kolomposok uralkodnak a hely­zet fölött. Aleko kénytelen velük paktálni, mert más pártban nem talál ellensúlyt, hogy velük szemben megállhasson. (Románia és Szerbia.) Belgrádból je­lenti a Pest. Corr., hogy az ottani román követ Risz­­ticscsel május 30-án Szerbiával legtöbb kedvezményű kereskedelmi szerződést kötött. Országgyűlés. A kép­viselőház ülése június 4-én. Elnök: Szlávy József. Jegyzők: Horváth Gyula, Antal Gyula, Mol­nár Aladár. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Szapáry Gyula gr., Kemény Gábor b., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovich Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észre­vétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Brassómegye feliratát az 1870. XLII. t. ez. 4-ik bekezdésének módositá­sáért. B­i­r­ó Domokos kolozsmegyei lakos kérvé­nyét Magyar-Sárd községének függőben levő határ­­tagosítási ügyében. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Bemutatja továbbá az elnöki előterjesztést az elintézetlenül maradt tárgyakról. A ház irodájába tétetik le. Az indítvány- és interpellácziós könyvekben újabb bejegyzés nincs. Tisza Kálmán miniszterelnök bemutatja a rendőri bejelentési intézmény életbeléptetéséről szóló szentesített törvényczikket. Kihirdettetek s hasonló kihirdetés végett átküldetik a főrendiházhoz. Végh Aurél előadó bemutatja a közlekedési bizottság jelentését a vízszabályozási társulatokról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag tett főrendiházi módosításokról. A jelentés azonnal tárgyalás alá vé­tetvén, az minden vita nélkül elfogadtatik s erről a főrendiház értesittetni határoztatik. Harmadszor felolvastatik és végleg elfogadta­tik a beszállásolásról szóló törvényjavaslat. Tárgyalás alá vétetik a katonai beszállásolás­ból keletkező teher arányosabb felosztása czéljából a megyék által kivethető pótadóról szóló törvény­­javaslat. Márkus István előadó röviden ajánlja a tör­vényjavaslat elfogadását. Mocsáry Lajos megjegyzi, hogy azon indokot, melyből e törvényjavaslat s azzal kapcsolatban levő beszállásolási törvényjavaslat ajánltatott, hogy t. i. a lakosságnak nagy kedvezmény nyujtatik, egysze­rűen humbugnak tartja. Egy­általában úgy látja, hogy a katonabeszállásolási teher elosztása tekinte­tében nagy igazságtalanság tapasztalható az ország­ban, a­mennyiben több törvényhatóság van, melyek e tehertől majd teljesen meg vannak kímérve. Nem is vár eredményt attól, hogy a megyéknek fakultative engedtetik meg kaszárnyák építése czí­­mén pótadó kivetése, mert a legtöbb megye óvakodni fog ebbe belefogni, mert oka van félni, hogy 25 év eltelte előtt is valami magasabb államérdek arra in­díthatná a kormányt, hogy máskép intézkedjék. Leg­­czélszerűbbnek tartaná, ha a teher arányos felosztása tekintetéből országos szempontokból a kormány által történnék a kaszárnyák építése. Nem fogadja el a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Tisza Kálmán a törvényjavaslat elfogadását ajánlja, mert ha az nem is orvosolja az eddig fenn­állott igazságtalanságokat teljesen, azokat nagy rész­ben megszüntetni lesz képes, mert e törvényjavaslat a katonaság iránti eddigi kötelezettséget nem érinti, de az eddig fizetett díjakat emeli, a­mi nem humbug, hanem kétségtelen előny. Maga is elismeri, hogy nem arányos a beszállásolási teher elosztása, de megjegyzi, hogy a vagyonosabb megyék közül csak kettő van, melyben nincs katona elhelyezve. Ez különben így volt a törvényjavaslat beter­jesztése előtt is. A kaszárnyák építését nem tartja a kormányra bíztatónak, mert ekkor oly törvényható­ságok is köteleztetnek más területen levő kaszárnyák költségeinek viselésére, melyek a maguk erején már építettek kaszárnyákat. Hangsúlyozza, hogy az állam is erkölcsi szempontokat köteles szem előtt tartani a szerződések megtartásánál s igy Mocsáry aggodalma e tekintetben alaptalan. Ajánlja a törvényjavaslat el­fogadását. Csanády Sándor nem fogadja el a törvényja­vaslatot s azt kívánja, hogy ha mi építettünk Ausz­triának kaszárnyákat, azok is építsenek nekünk. Irányi Dániel azt hiszi, hogy az igazságtalan­ság nem lesz igazsággá az által, ha hosszabb ideig tart s igy nem fogadhatja el a miniszterelnök azon érvét, hogy a teher aránytalan elosztása már a tör­vényjavaslat beterjesztése előtt létezett. A pótadó kivetése által egyes törvényhatóságokban meg van annak lehetősége, hogy oly községek is belevonatnak a fizetésbe, melyek már építettek saját erejükből ka­szárnyákat. Nem fogadja el a törvényjavaslatot, mert azt nem tartja az egyenlő teherviselés elvével meg­­egyeztethetőnek. Ennek az általános vitát berekesztettnek nyil­vánítja. Tisza Kálmán és az előadó röviden reflektál­nak a történt megjegyzésekre, mire a törvényjavaslat a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. Az 1. §-nál Mocsáry Lajos visszatér a minisz­terelnök által az ő beszédére tett megjegyzésekre s ki­jelenti, hogy az 1. §-t, mely magában foglalja a tör­vényjavaslat lényegét, nem fogadja el. A miniszterel­nök felszólalása után az 1. §. elfogadtatott. A 3-ik §-t, Csapó Kálmán a pénzügyi bizott­sághoz kívánja utasíttatni oly szövegezés végett, hogy a kaszárnyák építésére a törvényhatóságoknak vagy az állam által közvetlenül, vagy annak közvetítése mellett adassanak kölcsönök. Az indítvány, melyet Pulszky Ágost pártolt, a miniszterelnök és az elő­adó felszólalása után elvettetett. Az 5-ik §. a pótadónak az egyenes adókra való kivetési arányát a törvényhatóságokra bízza. Irányi Dániel azt hiszi, ez visszásságokra fog vezetni s rész­letesebb megállapítást sürget. Tisza Kálmán utal arra, hogy a megyék különböző adóviszonyai teszik szükségessé azt, hogy az egyes törvényhatóságok sa­ját viszonyaiknak megfelelőleg intézkedhessenek. Az ellenkező eljárás vezetne inkább a legnagyobb viszás­­ságokra. Csatár Zsigmond Iványi értelmében nyi­latkozik. A ház a miniszterelnök és az előadó felszó­lalása után a szakaszt eredeti szerkezetében elfo­gadta. A törvényjavaslat többi szakaszai változatlanul elfogadtattak. A kérvények tárgyalása közben Beöthy Ákos a Rábaszabályozás ügyében beadott kérvényt a kor­mány figyelmébe ajánlja. A bizottság a sürgős elin­tézést indítványozza, mit Péchy Tamás közlekedési miniszter megígér. Végül Kemény Gábor b. földmivelési és ke­reskedelmi miniszter felel G­y­u­r­g­y­i­k Gyula és G­a­a­l Jenő interpellác­ióra. Az elsőre nézve kije­lenti, hogy a­mennyiben az osztrák bányatörvény magyar fordítása kétségtelenül hiányos, ha egyes konkrét esetek merülnek fel, meg fogja adni a kellő utasítást az eredetinek tekintendő német szöveg ér­telmében. Gaal Jenő interpellác­iójára kijelenti,hogy az ipartörvény revíziója tárgyában a­mint a folyamat­ban levő egyéb sürgős tárgyak engedik, azonnal meg fogja tartani a kilátásba helyezett tanácskozmányt s oly időben fogja beterjeszteni a javaslatot, hogy az még a jövő országgyűlési cziklus elején tárgyalható legyen. Gaal Jenő nem tartja a választ a kérdés fontos­­ságának színvonalán állónak, de azért, mert mégis jó akaratot lát, azt tudomásul veszi. Kemény Gábor sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy Gáal nem adta okát gáncsoló nyilatkozatának, melyért közvetlenül köve­­tőleg elismerést is fejezett ki a kormány iránt. A ház mindkét választ tudomásul veszi. Ezzel az ülés */* 2 órakor véget ért. Holnap a kisbirtokosok földhitelintézetéről szóló törvényjavas­lat tárgyaltatik. A tűzoltó gyűlés. — Az ünnepélyek folytatása. — M.­Vásárhely, jun. 2. Tegnap reggel a választmányi ülésen 23 hazai egylet képviselői igazoltattak; 11 órakor az egy­letek két zenekarral a főtéren épített nagy disz­sátor elé vonultak, hol nemsokára a zászlóanya, gróf T­e­l­e­k­i Gézáné Bethlen Margit is megjelent a 12 koszorulánynyal; azután Kovács r. kath. esperes­plébános és dr. T­o­l­n­ai ev. ref. lelkész közreműkö­désével megtörtént a díszes zászló fölszentelése. A zászló egyik oldalon nehéz fehér a másikon hasonló vörös selyemből, dúsan aranyozva Lipcsében készült. A felszentelés után föltették rá a zászlóanya ajándékozta nagyértékü arany és kék szin selyemből készült s aranynyal remekül hímzett szalagot, mire megtörténtek a szegbeverések. Elsőt a főispán király ő Felsége nevében vette be, aztán következtek a zász­lóanya és a számos hatóság és egylet. A helybeli két dalárda szabatos énekeivel nagy­ban emelte az ünnepélyt, melyet ablakokból s a főtér­ről mintegy hatezer ember nézett. A szegbeverések után Lázár Benedek főparancsnok jeles beszéddel adta át a gyönyörű lobogót Szabó József zászlótar­tónak; a zászlón az egylet jelmondata van: »Csak bűnszerelmünk lángja olthatatlan!» Erre az össszes egyletek a díszsátor előtt kitűnően sikerült felvonu­lást tartottak. Délben az egyletek parancsnokai Knöpflernél voltak ebéden; d. u. négy órakor a királyhágón inneni kerületi tűzoltó szövetség tartotta közgyűlését az Apollo teremben, hol Minorich kolozsvári főpa­rancsnok elnökölt. A tanácskozásokból a leginkább közérdekű mozzanatokat következőkben foglaljuk össze: Gamauf Vilmos kolozsmonostori főparancsnok nagy gonddal szerkesztett statisztikai előadást tartott az erdélyrészi tűzoltó-egyletek jelen állásáról. Az előadás szerint, noha a nagy fontossági vágy egészben véve még alig van túl a kezdeten, már­is fölötte ör­vendetes haladás mutatkozik, akár a személyzet szá­mát, akár az egyletek gyakorlottságát, akár az anyag­ban való felszerelést nézzük. A jeles előadást élénken megéljenezték, valamint a szászvárosi parancsnoknak Jahn Józsefnek szakszerű értekezését a mászóházak rendeltetéséről, hasznáról és költségvetéséről. Este 8 órakor az összes egyletek 200 fáklyával nagyszerű szerenádot adtak a zászlóanyának, kit ez alkalommal dr. Knöpfler országos képviselő és tiszte­letbeli főparancsnok üdvözölt.­­ A zászlóanya férje gr. Teleki G. röviden és talpra esetten fejezte ki hálás köszönetét. A fáklyás zene után, melyen már a vidékről is pár ezer ember vett részt, nagy zene­estély volt a Lénárt-féle kerthelyiségben, hol néhány száz ember folytatta a tegnap megkezdett ismerkedést. Az idő rendkívül kedvező volt s a város és vidék közönsége, valamint kedves vendégeink teljes mértékben élvez­hették a ritka és valóban sikerült ünnepélyességeket, a­melyekről holnapi zártudósításomban fogok szólani. Különfélék. — jun. 41 (A h­­­v. 1 a p . 6­1.) Ö Felsége Tömöry Mihály, Déva-­­ Anya mezővárosa reformált tanítójának, buzgó és sikeres működése elismeréséül, a koronás ezüstérdemkereszet adomá­nyozta. Ö Felsége Riley Weaver James, az észak­amerikai Egyesült­ Államok Bécsbe kinevezett főkonzulának megbízó leveléhez a legmagasb exequaturt megadta ; Lippich Frigyes, scutarii konzult ugyanoda valóságos főkonzullá, nevezte ki és Kohen Henrik, Kardiffban levő konzul­nak , a főkonzuli czimet és jelleget adományozta; — Linnich F. Miklós valparaisói kereskedőt oda díjtalan kon­zullá nevezte ki. Beglia Pál konzult Durazzóból Port-Saidba lovag Strantz Antal konzult Most­árból Corfaba helyezte át, dr. Seewald Vilmos marseillesi alkonzult Durazzóba konzullá nevezte ki és lovag Piombazzi Zsigmond konstantinápolyi al­­konzulnak a konzuli czímet adományozta. Pescha Sándor kon­zuli snövendéket Drinápolyban és Steinbach Győző konzuli növendéket Beirutban, jelenlegi állomásaikon, alko­nzulokká nevezte ki. Vinti Antonio gőzhajózási ügynököt Girgentiben ugyanoda alkonzullá nevezte ki. Az igazságügyminiszter Hajnik Béla békésgyulai kir. jbirósági díjas joggyakorlatot a b.-gyulai kir. tszékhez al­jegyzővé , Nagy Miklós tordai kir. jbirósági djnokot a tordai, Kordé Ignácz kaposvári kir. jbirósági dijnokot pedig a mar­­czali kir. j bírósághoz írnokokká nevezte ki. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter Frideczky Kálmán mérnökgyakorno­kot kir. segédmérnökké, Kuffler Ignácz díjtalan mérnökgya­­kornokot pedig ösztöndíjas mérnökgyakornokká nevezte ki. A fiumei tengerészeti hatóság Nagy Imrét M.­Vásár­­helyről a kereskedelmi tengerészeihez hadnagygyá nevezte ki. A budapesti országos tébolydában megürült másodor­vosi állomásra dr. Dienes Kálmán neveztetett ki. A telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel felruházott zólyomi kirá­­biróság mint telekkönyvi hatóság működését f. évi szeptember hó 1-én kezdi meg. Paars Anna fővárosi lakos »Császárira, Sandbank Jó­zsef kossuthi lakos és gyermekei vezetéknevüket »Zátonyiéra változtatták. Pozsonymegyében Nagy-Levárdon és Morva-Szt.-Jáno­­son új távirda-állomás nyittatott meg, korlátolt napi szolgá­lattal. a kassa-abauji iparos oktatást és házi-ipart terjesztő egylet, a Szt-Miklósról nevezett szegedi keleti egyház szerb nőegylete, az alsó-metzenzéfi önkénytes tűzoltó-egylet, a mo­hács­i izraelita nőegylet, a körmöczbányai kisdedóvó-egylet, a Jánosháza községben alakult »Berzsenyi kör«, a »nagy-becs­­kereki szerb-egyházi dalegylet,« a »varadiai olvasó-egylet,« a »kőbányai társaskör,« az aradi izraelita jótékony nőegylet, a kőbányai kisdedóvó-egylet, a budapesti szabósegédek önképző egyletének és a Brassóban színház építése czéljából alakult egyletnek alapszabályait a belügyminisztérium a bemutatási záradékkal ellátta. (József főherczeg Lugoson) két érdekes beszédet mondott, melyeket egy ottani lap most közöl. A főherczeg az őt üdvözlő Uj­fa­lu­ssy főispán beszédére ezeket felelte: »A leg­forróbban köszönöm önöknek a szívélyes fogadást, melyet önök nekem előkészítettek, s legyenek meg­győződve, hogy én méltányolni tudom a kifeje­zésre juttatott érzelmeket. Kívánom, hogy Kras­­só megye és Lugos városa virágozzanak és hogy a jövőben is úgy teljesítsék feladatukat, mint ez ideig. Isten óvja és tartsa meg Krassómegyét és Lugos vá­rosát !« A hatóságok üdvözlő küldöttségének ezeket felelte ő Fensége: »Hazánk történelmének számos példái tanítják, hogy bár ezen megyének lakói nem is tartoznak egy nemzetiséghez, de mindig bírtak azon tudattal, hogy ők magyarok. Különböző nemzetiségek és nyelvek mindig voltak és lesznek, ha az én meggyőződésem, hogy e megye la­kossága, ha egykor szükség lesz rá, daczára különbö­zőségének, emlékezni fog arra, hogy mindnyá­junk hazája Magyarország. Örven­­dek tapasztalhatni, hogy ez érzelmek jutnak most is kifejezésre. Kívánom, hogy ez érzelem egyesítse

Next