Pesti Napló, 1879. június (30. évfolyam, 134-157. szám)

1879-06-04 / 135. szám

továbbra is a lakosságot, és hogy Krassó megye, valamint Lugos városa a jövőben is virágozzanak és odaadással működjenek hazafias feladatuk tel­jesítésében. A­mi a honvédséget illeti, mi mindannyian az elsőtől az utolsóig igyekeztünk meg­felelői a feladatnak, melyet urunk a király reánk bízott. A honvédség ma a kifejlődés azon fokán áll, melyre büszkén tekinthetünk és meg va­gyok arról győződve, hogy ha egykor — mitől Isten óvjon — nehéz idők következnének be, a magyar honvédség meg fogja tenni kötelességét a becsület mezején a trón érdeke és a haza javára. Köszönöm önöknek uraim, hogy eljöttek engem üdvözölni. Isten tartsa meg önöket!« (Személyi d­­­r.) Szende Béla honvédelmi miniszter a mai gyorsvonattal Lugosról visszatért. (Kitüntetés.) Ráth Károly főpolgármester Bischitz Dávidné urhölgynek az ő Felségétől adomá­nyozott koronás arany érdemkeresztet f. hó 8-án d. e. 11 órakor fogja az izr. árvaleányházban átnyújtani. (Soldosné fogadtatása Nyíregy­házán.) Soldosné érkezésének hire Nyíregyházát valóságos lázba hozta. A művésznőt nagyszerű fogad­tatásban akarják részesíteni és erre nézve a követ­kező előleges megállapodást olvassuk a Szabolcs­­megyei Közlöny most érkezett számában: Egy négy (vagy 10) tagú küldöttség Debreczenbe megy a mű­vésznő elő s ott adja át a város legelső üdvözletét. A nyíregyházi pályaudvart földiszítik lobogókkal és a művésznőt rövid beszéddel fogadják. A »közönség« a művésznő elébe megy s 40—50 hintón és kocsin be­kíséri a városba, hol Soldosné egyik úri ház vendége lesz. Megérkezése estéjén éjjeli zene. Másnap disz­­ebéd és díszvacsora Sóstón. A színház helyárait Sol­­dosné vendégszereplése alatt jelentékenyen fölemelik: egy páholy, négy előadásra, 40 frt. A bérletjegyeken Soldosné legújabb arczképe lesz látható, hogy a közönségnek e nevezetes napokból állandó emléke maradjon. Mindezt a »vidéki nemesség« 12 tagból álló választmánya intézi, mely »Soldosné-enquete« czi­­men tartja üléseit Nyíregyházán. Soldosné jun. 11,12, 14. és 15-dikén lép föl Csóka Sándor társulatánál, mely már régebben Nyíregyházán szerepel. (Miletics leánya) a királynál tegnap ki­hallgatáson volt és, mint Bécsből sürgönyzik, kilátás van rá, hogy Miletics kegyelmet kap. (I. Sándor bolgár fejedelem meny­asszonya.) A pétervári Novoje Vremja megerő­síti a hirt, hogy Sándor, bolgár fejedelem eljegyezte Nikolaj Boriszovics Juszupol orosz herczeg leányát s e tárgyban a következő érdekes részleteket közli: Nikolaj Boriszovics Juszupol a leggazdagabb orosz főurak egyike. A leggondosabb neveltetésben része­sült s fiatal korában vette nőül unokahugát, az ép oly szép, mint dusgazdag Ribepierre grófnőt. E házasság volt az oka, hogy a herczeg jobbadán kül­földön tartózkodott. Genf környékén telepedett meg, s ottani birtokát felesége nevén Tatjánának ne­vezte. Itt élt a főúri pár szerényen és visszavonulva és a herczeg csaknem kizárólag földműveléssel fog­lalkozott. Nagyon természetes, hogy a különben is kolosszális herczegi birtok ily módon jelentékenyen megnőtt. A herczeg minden idejét két leánya nevel­tetésére és kiházasítására fordította. Idősb leánya férjhez mentekor 20 millió rubel kelengyét kapott, 10 milliót briliántokban és ékszerekben, 10 milliót készpénzben. Hasonló nászajándék várakozik a bolgár fejedelem arájára, Niva Nikolajevna Juszupowa her­­czegnője is. A menyasszony alig 16 éves, mind szép­ségre, mind lelki műveltségre kiváló. (A Petőfi-szoborbizottság­ a jövő kedden délután fogja tartani ülését, melyen elnököt választ, a bizottságot kiegészíti s szakbizottságokat alakít. A jelenlegi tagok közül a legtöbben, a Főv. Lapok szerint, elnöknek ifjabb gr. Károlyi Ist­vánt óhajtják megnyerni, e tevékeny fiatal mágnást, ki Petőfiért lelkesedik, s valószínű, hogy a bizottság élén idejének, tevékenységének nagy részét a szobor­ügy mielőbbi kivitelére fogja szentelni. (A magyar orvosok és természet­vizsgálók­ állandó központi választmányának és a XX-ik nagygyűlés tisztviselőinek f. évi május hó 30-án tartott ülésében hozott határozata alapján, tisztelettel alulírottak értesítik a szakférfiakat és a mivelt közönséget, hogy a magyar orvosok és termé­szetvizsgálók XX-ik nagygyűlése Budapesten f. évi augusztus 28-tól bezárólag ugyanez év szeptember hó 2-ig fog megtartatni. A nagygyűlésre különös meghí­vás és előrajzának egyéb részletezése mielőbb szintén foganatosítva leend. Budapest, 1879. május 31-én. Dr. Kovács József s. k., a XX-dik nagygyűlés elnöke. Dr. Kurtz Gusztáv s. k., a XX-dik nagygyűlés titkára. Dr. Nendtvich Károly s. k., az állandó központi választmány elnöke. Dr. Ger­­lóczy Gyula s. k., az állandó központi választ­mány jegyzője. (H . m e n.) Dr. Molnár Viktor ügyvéd s földbirtokos tegnapelőtt vezette oltárhoz Móricz Karola kisasszonyt, Móricz Pál országgyűlési képvi­selő leányát. Az esketési szertartást az egyete­mi templomban Schwendtner apát-plébános végezte. Násznagyok voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök és Páschy Tamás közlekedésügyi miniszter. A nászven­dégek közt voltak Trefort miniszter, Móricz Lajos szatmári törvényszéki elnök, Móricz Antal biharme­­gyei földbirtokos. Nyoszolóleányok voltak: Péchy Berta kisasszony, a miniszter leánya és Vécsey Oláh Blanka k. a. (F­ö l­d s ü l­y e d é s.) A bonnyai határban — mint a Somogynak írják — egy holdakra menő föld­terület oly mélyre sülyedt, hogy a 4—5 öl magas­ságú fáknak csak koronája látszik ki a földből. Te­hát a sülyedés 4—5 öl mélységű volna! Sokan rán­­dultak ki a csudálatos helyiséget megnézni; a tüne­mény (mely tán meg se történt) a legvadabb jósla­tokra ad alkalmat a babonás népnek. (Fegyelmi ügyek.) Szilágyi Ferencz dár­dai kir. közjegyzőt a fegyelmi bíróság hivatalától ideiglenesen fölfüggesztette. Dr. Cholnoky Sándor d.­földvári ügyvéd, a szegszárdi kir. tszék büntető osztályának jogerejűvé vált vád alá helyezési határo­zata alapján, az ügyvédség gyakorlatától, ezen bűn­ügye folyamatban létének tartamára, fölfüggesztetett. (Halálozások). Gulácsy Géza, budapesti hites ügyvéd 26 éves korában meghalt. Béke nyugodjék hamvain! D­o­b­a­y Elek a lévai kegyesrendi ház tagja pünkösd vasárnapján 75 éves korában meghalt. — Lázári Daróczy Zsigmond magyar színész élte 28. évében. Szombathelyen meghalt. Áldás emlékére. Béke poraira! (A znióváraljai m. kir. áll. tanítóké­­p­e­z­d­e) érdemes ifjúsága — mint nekünk írják — május hó 27-én »majálist« rendezett, mely — köszö­net az oly ügyes és tiszteletben álló rendezőnek — daczára a kedvezőtlen időnek, igen szépen és fénye­sen sikerült. A képezde ifjúsága ugyanis reggeli 9 órakor fölment a tanári kar és zene kíséretében a vá­rostól fél órányi távolságban fekvő Szkalicska nevű szép hegyre, mely hegyen nagy fáradsággal az ifjúság által egy e czélra berendezett és szépen feldíszített hely volt elkészítve. A mulatság itten esti 7 óráig tartott csak, mert a zivatar a társaságot szétűzte, mely azonban 8 órakor a város fogadójában ismét összegyűlt, hol jó zene mellett világos viradtig mu­lattunk. A szép nőkoszorúból különösen megemlí­­tendő Podhorszky Gabriella és Gizella nővérek, Szol­csányi Gizella k. a. Mi különösen azért veszünk tudo­mást e mulatságról, mert a znióváraljai tanítóképezde kiváló magyar kulturális missziót teljesít (A társadalom és az iparosok.) A bé­késmegyei régészeti, művelődési és történelmi egylet­nek jan. 2-án B.­Gyulán tartott gyűlésén,melyen Frak­­nói Vilmos és Hampel József is jelen voltak, G­ö­n­­d­ö­c­s apát figyelemreméltó beszédet mondott. Bé­kés megye egyik jeles fiáról, Geist Gáspárról be­szélt, ki mint kádárlegény indult vándorlásra és er­­nyedetlen szorgalommal, önképzéssel annyira vitte, hogy a pesti Pannónia gyertyagyár igazgatója lett azután gazdálkodással foglalkozva, előbb mint bérlő, majd mint értelmes, törekvő, sokoldalú és fáradhat­­lan tevékenységű nagybirtokos egyik példányképe volt a magyar gazdáknak. A tanulságos életrajz kapcsán a derék szónok lelkes és igen meggyőző érveléssel a beszéd hallgatóit és olvasóit munkásságra buzdítja. Élesen kikelt társadalmunk urhatnámsága és előíté­lete ellen, melyet a szülők azon sokszor hallható mon­dása jellemez: »Fiú, ha nem tanulsz, inasnak adlak«. — »Oszoljék el már egyszer — kiált fel szóló — az a szerencsétlen, elfogult, téves felfogás, hogy csak olyan gyermek való iparosnak, a­kinek nincs tehet­sége vagy hajlama az iskolai tanulásra, — »nincs esze!« a­hogy szokás mondani. Hát hogy jó iparos legyen valaki, ahhoz nem kell ész és fogékony elme a tanulásra ? s ha lángesze, kitűnő tehetsége van, nem érvényesítheti-e azt az ipar terén úgy, mint bár­mely más életpályán ? S melyik életpálya az, a­mely szebb, függetlenebb, tiszteltebb, biztosabb, mint egy szorgalmas, becsületes, törekvő iparosé ? A­ki hogy ha meghal is, hátrahagyott családja nem szorul hol­mi csekély nyugdíjra, vagy épen a koldusbotra, mert a család egy jó munkavezetőt fogadva, a kenyérke­reseti iparágát folytathatja tovább.­ (Zivatarok a vidéken.) Debreczenben szombaton este nagy zivatar volt, a menyke több íz­ben csapott le, de kárt nem okozott. Hétfőn este óriási szél kerekedett, mely az utczákat portengerrel borította. Temesvárott június 1-én volt roppant zivatar. Borzasztó vakító villámlások és csattogások közt a villám több helyen be is csapott, így többek közt az erdélyi kaszárnyába, hol egy katonát meg is sértett, kit el kellett szállítani a kórházba. A villám az épületben tizennégy szobán ment végig, míg vég­re levezetést talált a földbe. Szerencsére a szobák nagyobb részt magánlakások voltak, s a lakók az ünnepekre nagyobb részt kirándultak, minek követ­keztében szerencsétlenség nem történt. Ugyanazon napon Buziáson szintén nagy zivatar volt, s éjjel az eső már valóságos felhőszakadássá vált, több házba benyomult a víz,­­ már menekülni szándékoztak töb­ben, kik a mélyebben fekvő házakban laknak. Többen pedig megmenthető ingóságaikat és ruhaneműiket a padlásra vitték. A fürdői sétány mellett csörgedező, magas nyárfákkal szegélyzett patakocska hatalmas folyóvá dagadt ugyannyira, hogy a magas híd alatt csak két hüvelyknyi nyílás maradt. A gyógykutak megteltek vízzel, a sétányoknak legnagyobb részét pedig egészen ellepte a víz. Ugyanott már egy előbbi zivatar oly nagy károkat tett az egész kerületben, hogy Bakovártól kezdve Szilas és Niczkyfalva köz­ségig a gabnavetéseket a jégeső tökéletesen tönkre tette. Hogy a gazdák fáradozásaiknak legalább némi hasznát élvezzék, kénytelenek voltak az összes veté­seket lekaszálni és jószágaikkal megetetni. Helyi hírek. (A főváros múlt évi zárszámadá­sairól) összeállított kimutatást , a­­ a polgármes­ter elnöklete alatt tegnap kezdte tárgyalni a ki­küldött albizottság és a bevételi részt fejezte be. Kitűnt, hogy a tavalyi összes tényleges bevétel 5.419 ezer 541 frt volt, nem egészen 300 ezer írttal kevesebb, mint a­mennyi előirányozva volt. A hátralékokkal együtt a bevételi előirányzat tett 7.707,020 frtot, a hátralékok nélkül 5.711,000 frtot. Az egyes tételek­ből megemlítjük, hogy 250,917 frt folyt be regale­­adóban, de e czimben a hátralékok is növekedtek 14.000 frttal. Az adóvégrehajtási díjak előirányzatá­ból szomorú adatként közölhetjük, hogy 35.000 frt előirányzati összeg helyett befolyt 51,181 frt, tehát 16.000 frttal több, a­mi a behajtás szigorának és a folytonos elszegényedésnek tanújele. (A mulatság vége.) Csaly Péter és neje, valamint Bezeg Vincze és neje ma éjjel a német­ utcza egyik korcsmájában­­sokáig borozgattak s mind a négyen be is csíptek. Éjfél utáni egy órakor elindul­tak a korcsmából, hogy haza menjenek. De az utczán egyszerre Csaly Péter a Bezeg feleségének igen ko­molyan kezdett­ udvarolni, mi Csalynét annyira dühbe hozta, hogy Bezeggel nemcsak veszekedni kezdett, hanem jól el is verte őt. Mikor Csaly látta, hogy felesége Bezeggel összekapott, ő is abban hagyta az udvarlást s úgy nyakon ütötte Bezegnét, hogy ez azonnal lerogyott. Ebből aztán óriási verekedés tá­madt ; a két férfi kölcsönösen jól elverte egymást s Csaly a Bezeg fejét is beütötte. A nagy harcznak a rendőrség vetett véget, mely az egész társaságot bekísérte. (A budapesti szabó-segédek segély és önképző-egy­­­etemm. évi junius 15-én a »pesti polgári lövöldében« az egylet tiz évi fennállása em­lékére a »budapesti aczélhangú dalegylet közreműkö­désével tánczvigalmat rendez. (Öngyilkossági kísérlet.) Kobek Já­nos czipészinas ma reggel felakasztotta magát, de észrevették a dolgot s a fiú még élve szállíttatott a kórházba. (Egy jó cseléd.) Piros Erzsi Lébár József magánzónál szolgált. Tegnap este, midőn Lébár ne­jével a városligetben volt, a szolgáló feltörte a szo­bában a szekrényeket és azokból 200 frt készpénzt, egy pár függőt, egy ezüst órát és sok ruhaneműt el­lopott s velők elillant. De már esti 11 órakor a szé­natéren elfogták. Törvényszéki Csarnok. (Pollák és Ab­e­les s társaiknak bünterében) a végtárgyalás ma vette kezdetét s előreláthatólag 4—5 napig fog tartani. A törvényszék következőleg alakult meg: elnök dr. Laszy, szavazó bírák Nedeczky és Máry, közvádló Bakos. Mint vád­lottak beidéztettek Pollák Adolf (védője Kun László), Abeles Ede (védője dr. Friedmann Bernát), Molnár Lipót (védője dr. Robitsek), Sonnenfeld Miksa (vé­dője dr. Stiller Mór) és Glück Zsigmond (védője Győrffy Gyula). A vádhatározat szerint Pollák Adolf, Abeles Ede és Molnár Lipót hamis okirat készítése által elkövetett csalás és megvesztegetés, a Sonnenfeld Miksa hamis okirat készítése által elkövetett csalás és Glück Zsigmond csalás bűntettei miatt helyeztet­tek vád alá. Pollák A , A­beles Ede, Molnár Lipót és Sonnenfeld Miksa a csalást a szakértői lelet szerint 22 db bevallási lapon követték el, azon czélból, hogy a fővámházban bizonyos vasgépek mint fagépek vá­moltassanak el, minek folytán a kir. kincstár mázsán­­kint­­ írttal megkárosittatott. A hamis okirat segélyével a csalást végrehaj­tották Sonnenfeld Miksa, ki nagyobb részt maga ke­­zelte a kérdéses bevallásokat, Abeles Ede, ki részben szintén foglalkozott ezen bűnjelként szolgáló okira­tok kezelésével s ki Pollák Adolffal egyetértve ve­zette a bevallási lapok alapján üzleti könyveit. A csalás végrehajtásában közreműködött Molnár Lipót is, ki tudva a bevallások hamis voltát, aláírásával a kérdéses bevallásokat okirat jellegével felruházta s azokat a vámilleték kiszabásánál a csalás végrehaj­tására alkalmas eszközzé minősítette. Ezen csalás egy más bűntettel párosul, mely nélkül a csalás nem eszközöltethetett volna. Pollák és Abeles ugyanis előzetesen biztosították maguknak azon vámházi főtisztviselők közreműködését, kik a be­vallások felülvizsgálatával és aláírásával megbízva voltak. Igazolva van ugyanis, hogy Pollák és Abeles­nek csa­k azon esetekben sikerült hamisítás útján vas­­gépeket fagépek gyanánt elvámoltatni, midőn a szem­lét Hergotta és Molnár Lipót teljesítették, kiket Pol­lák és Abeles előzetesen tervüknek megnyertek. Elnök megkezdi a vádlottak kihallgatását. Pollák Adolf gyömrői szül., 42 éves, izr., szállító. Ab­eles Ede pesti szül., 38 éves, izr., szállító. Molnár Lipót győri szül, 56 éves, kath., volt főpénztárnok, mely állomását azonban fegyelmi uton elvesztette. Sonnenfeld Miksa rokoszi szül., 29 éves, szállító és Glück Zsigmond pesti szül., 48 éves, ref., na­­pidijas, volt szállitósegéd Fóliák és Abeles üzletében. Mint államhivatalnokok és szakértő tanuk be­idéztettek: Kögler fővámházi igazgató, Jedlicska oszt. tanácsos, báró Andreansky titkár, Adlerhausen főellenőr és Berg fővámházi tisztviselő. Elnök Kögler vámházi igazgatóhoz a vám­kezelésre vonatkozó több általános kérdést intéz. Dr. Friedmann azon kérdést intézi tanúhoz, mi szokott irányadó lenni egy gép elnevezésénél, ha az részint fa, részint vas alkatrészekből áll ? Tanú: A túlnyomó alkatrész. A tárgyalás tovább foly. Közgazdaság. Vegyes hírek. (A vágvölgyi vasút kezelését) az ál­lam folyó ha­­­dikán veszi át. Az átvétellel C­s­ö­r­­g­e­ő Kálmán miniszteri tanácsos van megbízva. (Asmichovi gőzmalom-részvénytár­­s­u­l­a­t.) Csehország legnagyobb gőzmalom vállalata legközelebb elhatározta, hogy liquidálni fog, mert a magyar malmok legyőzhetetlen verse­nye folytán nem bír boldogulni. (Adat a német gazdasági viszo­nyokhoz.) Poroszországban Königsberg vidékén a már régebbi idők óta gyakori panaszokra alkalmat adott számos ló- és marha tolvajlás ellen egy nagy védegylet alakult, hogy a falvakban a az élénkebb forgalmú országutakon e tekintetben uralkodó nagy bizonytalanság ellen óvhassák magukat. A Marien­werder melletti védegyletbe, mely a tolvajlások meg­szüntetését czélozza, több mint 1000 db marha van már bejelentve a biztosításra való elfogadásra. — Po­sen tartományban a birtokviszonyok rendkívül kedve­zőtlenek. Egyetlen évben sem volt még az árverések száma oly nagy, mint most; múlt évben pl. Posen tartományban magában 11 lovagbirtok, 5 major, és 406 parasztgazdaság került végrehajtás alá.­­ Ezelőtt a legtöbb gazda az aratástól várva segítséget, iparkodott adósságait rendezni: a jelen évben ez nem történt, kevesen voltak képesek a végrehajtás alól ki­menekülni. Legszomorubbak a viszonyok a paraszt gazdák közt, kik nem képesek csekély vagyonuk mel­lett hosszabb ideig daczolni a kedvezőtlen viszonyok­kal, s a nagyobb birtokosokat elözönlik birtokeladási ajánlataikkal. A parasztgazdák osztályának vesze­delme komoly megfontolásokra ad alkalmat s több rendbeli javaslat is létetett már e tekintetben. Üzleti hírek. A budapesti gabnatőzsdéről. — junius 4. Búza ma elég kínáltatott , vásárlási kedv is mutatkozott, úgy hogy a tegnapi zárlat árak szilárdan fen­­tartva maradtak, a helybeli malmok kiviteli czélokra vásárol­­ ódva Tartva Adva Tartva Bécsi tőzsde. -------- -------­. . „ SarSKÍSUÍ.' !*•!!!!!:! »:= »= BWS3. TSST: : : 1::: &r. as - E. Közlekedési vállalatok részvényei. K.LodeLgi Yn A . ! * ! t ! 5 ** . J n£ ... m Alföld-fiumei pálya 200 frt . ........................................188-78 1?9 a5 Lemberg-csera.-jassyl pálya 800 frt ezffrt. 4 . . . —.— — — Adva Tartva AlbrechtpályaVo frt . . ........................................... 6025 50.75 „ „ „ X-kib. 1865 1­­ . 88.-- 88.30 ____ Báttaszék-Domb.......................................................................... * “•— „ . „ n U. „ 186 .... 86.50 86.75 Osztrák dunagőzhajózási társulat 500 p. p. • * • 564.— » ■ n » *868 • • . • 80. 80.40 A. Államadósság 100 frt. Erzsébet-pálya 200 frt .. ...................................................... 181.50 182.— w „ IY. « 1872 .... 76.— 76.50 Eperjes-tarnowi 200 frt............................... . . • • . —.— Osztrák Lloyd 5°/o P* P« • • . * * * * - ■ * —•— —•— Elvséges járadék, jegyekben máj.—nov. 4% ... 68.80 68.95 Ferdinánd északi pálya 1000 frt ezüst . . . • • *282.—■ 2297.— „ „ 5% arany v. ezüst. • • • ! • • — „ febr.—aug. 5% • • • 68.70 68.85 Ferencz­ József pálya 200 frt ezüst............................... 149.50 150.— Osztrák észak-nyugati vaspálya 300 frt 5/# . • % • 95.56 95.75 ezüstben jan.—jul. 5% • • • 71­— 71.20 Pécs-barcsi pálya 200 frt ezüst...................................... —. —•— Rudolfp. 300 frt................................................ 86.50 87.— _ „ april—oct. 5% ... 71."" 71.15 Lajos-Károly pálya 200 frt................................................. 248.75 249.25 „ 1869—72 ..................................... 84 . 84 50 Sorsolással 1854-böl 250 ftos 4% „ „ ........................ 118.— 118.50 Grácz-köflacht ..................................................................... 20.50 21.50 200 frt (Salzk.-G.) ..#••♦•••) 84.­ 84 50 . 1860-ból 500 „ 5% „ „......................... 127.50 128.25 Kassa-oderbergi pálya 200 frt ............................................... 117.60 Első erdélyi pálya 200 frt ezüst 73.75 71-20 . 1860-ból 100 „ 5% „ * ......................... 129-50 180.— Lemberg-csernoviczi pálya 200 frt ............................... 189.— 139.50 Állampálya 500 frank 3% • • • * • k * • *. —•— 170 50 . 1864-ből 100­­ ........................................... 160.— 161.— Osztrák-magyar Lloyd 500 frt p. p. *............................... 570.­ 572.— _ 1874 3%. ^ • —.— 16225 1864-ből 50 „ ........................................... —.— —.— Osztrák-északnyugati 200 frt................................ 136.— 136.25 „ kiég. hál. 3% • • • • 1 £ | * 158.50 159.50 (romo járadékjegy 42 lira................................................ 28.50 29.— „ „ (Lit. B.)200 frt ......................... 67.25 67.75 „ I. kib. 200 frt 5% ••*•­*•• — Államjószági jelzáloglevél 120 frt 5%....................... 143.— 143.50 Rudolf pálya 200 frt............................................................. 139.— 139.50 „ II. kib. 200 frt 5% •­$*.­• —— -------­Osztr. kincstári jegyek 5%...............................* • . 101.— —.— Első erdélyi pálya 200 frt . . • ............................... 106.— 106.50 Déli vasút január—juli 8% 500 fr. i ‘ ‘ • 120.75 121.— Arany­mente 4%.......................................... 80.16 80.30 Állampálya 200 frt p. p. ..#•*’•••••• 278.— 278.50 „ április—okt. 3% 500 fr. t • * • • • 120.60 120 75 Déli pálya 200 frt .............................................................. 83.25 83.75 * 200 frt ezüst 5% . . r­e 8­t 1 . 103.— 103 25­0 FRSik­oliArwAniA­ 100 frf n n Tiszai pálya 200 frt.............................................................. 20*.60 210.­ , 1878 bon 6% 500 frt U. f Olatenermeiltes. 100 h­t p. p. Bécsi-Tramway 200 frt . . . ..................................... 193.— 193.60 Tiszavidéki 5% 100 frt ...••****•. 92.25 92 75 Magy. gácsországi első pálya 200 frt ........................ 108.25 108.75 Magy.-gácsországi 200 frt­­. 5% 4 * * * 1 * *1 74.25 74.76 Csehországi 5% . — 103.— ^ északkeleti első 200 frt ezüst .... 131.25 131.75 Magy.-északkeleti 300 frt 5% •••*£*•• 75.25 75 75 Bukovinai 5%............................................................ 86•— 86.50 nyugati székesfehérvár-grácz 200 frt ... 125.75 126.25 „ „ 200 frt arany ez. 5%­­ . * I . , 89 — 1 Gácsországi 5% ........... 90.25 90.75 Magyar nyugati 200 frt 5% ....*• 8 • 75.50 -------4 Krajnai és tengermellék 5*/. S«.»0 F. Ipar- CS keresk. Vállalatok réSZT. . . 800 frt 1874. ...«**»• 73.—-------^ Morvaországi \ \ 101'.75 108.50 Azienda Assicm­atrice 1000 30»/„ bef.­­'••••* —— —— I. MagánSorsjegyek. Alsó-ausztriai 50/ . . .... 104 75 —.— Pesti épitő-társ. 200 frt 40% bef. ....•••*• ”•— —•— _ „ „ __ Felső-ausztriai 5%............................................................ 100.­ 101.- »Donau“ 'bizt. társ. 200 frt . . . ......................... ^elintézet 100 frt H2- 172.60 t­alzbarei rol .... ......................... 96 — 97 — N.­czenki czukorgyar 800 frt . . ......................... —•— —.— Clary 40 frt p. p.............................­ * * • • • • ’ 38.26 Sziléziai tru . * . . . 96 60 — — Salgó­tarjáni vasfinom. 100 frt . • • • • • • • —.— —Dunagőzhajózási 100 frt p. p. 4% 106.25 107.— “ razág. 56«. i“." . “..100^ . . ............................... — — 20«...»•*• * • • •»■»• Tiroli ro/a . • oá __________Securitas visz.-b. 300 frt.. —.— —.— Keglevich 10 frt............................... ‘ ) l| • • 16.— 16.50 Horvátországi 5»/. Silisó Vagyonkörpa. Pest 80 frt........................................................ — Krakkói sorsjegy kölcsöni 20 frt • • V ? * * • «.75 Erdélyi 5»/.­­................................................ sasa 8A — Buda város kölcsöne 40 frt . • • f' * * t • 38.75 39.85 Temeri Bánság 5% . . •.......................................... 8s176 84150 G. Záloglevelek. P' 10 frt ' ‘ * ! !­­ ‘ 7 t ! 16 50 17 _ Ternyi m^dlki sorsolási záradékkal . ... 88. _ 88.50 Osztrák földhitelintézet^sors. 5% arany, ezflst . . 1 115.­ 115 50­0M Jp • *. * i • W . S . 46175 4?:S5J 8s S:- ::::::: 8S 5.» 8s 8:: ................................ ......... Nemzeti bank p. p. 5% sorsolás..................................... —stanislau városi 20 frt.................................... . J . 84.85 84.75 C. Mas k­ozkolcsön­ok. „ » ®-.é- 67» • • - .....................................101-7b 101JU Triest város 100 p. p. i­l.’U- ...»»«­• 120.— 121.— Magyar fBldhiteltarsulati 34 év 5■/.»/................................ , 50 frt o. é. 4% ..*«•*• ^ 61.- 68.­Duna-szabályozási 5%/p 100 frtpt ....... 109.85 109.50 Magyar földhitelintézeti 5%%........................................... »»•— Waldstein 20 frt p. p......................••*·• 33.75 34.85 Magyar aranyrente adómentes 6% ...... 95.80 95.95 Magyar földhitelintézet­ 5/c-os.................................................... * • Windischgrätz 20 frt . . . ■ • • i V s1 » • 84.25 84.60 Magyar vasúti 120 frt (300 franc) 5% ezüst . . . 112.25 118.75 Magyar 5% arany 39 év ...........................................................­­.­Magyar vasút cumulativ ................................................ Hl.— 01.10 Magyar jetálogbank 6V.% - • • • • • • • • 87-50 88.26 Taltók (3 hóra). Gömöri záloglevél 5% 150 frt..........................................­­.- Magyar kisbirtokosok hitelint. Budap. 6% 32 év . .­­.- -.- , „ „ _ A ^ Keleti vasút elsöbbs.5°/o ................................................ 73.75 74 - » » » ’“«an! * * Amsterdamra 100 frt holland. */• 95.90 96.10 Macrvar állami kötv (keleti vasút).............................. 86 — 86’— » „ n „ 7% 30 év . . ——.— Augsburgra 100 bir. mark . . * * * • • ® 56.50 56.70 * 1877 . • • • 7d 75 75*25 Galicziai rustical hit. 6%........................................................ 92.25 —.— Berlin 100 bir. márk . * . • « t * 56.50 56-70 Urb vált kötv 5°/ ’ ’............................... __ „ földhitel. Krakó 6% 18 év............................... 91.25 92.50 Frankfurti 100 bir. márk .............................. » J 56.66 50.70 Magyar nyeremény 100 frt !!..!.!! log’— 100*50 » részv. jelzálogbank 6% . ............................... 95.60 —.— Hamburgra 100 bir. márk..............................* 5 56.50 56.70 ** * 3 50 frt .......................................... 104 — 105 — Bécsi közP* firtdhitelb. 5*/* 6 év. . ......................... —.— —.— Mas német piaczok.........................* » • • i J 56.50 56.70 Maervar kincstári utalvány 1873 10 L. 5°/« .... Hy’ro 11Q* „ „ „ 6% 20 év .••••• • —.— —.— Brüsseli 100 frank.........................•••*.* ~—.— —.— 87 1874-ki 10 L. 6%................................................ If *— 1—N.-szebeni földhitelint. 20% befiz. 5*/#......................................... 95.— 95.50 Londonra 10 font sterling . • • * * }. * • 116.— 116.25 kölcsön 1871. 80 mii. . .............................. Első oszt. takp. 51/* 30 év.........................• • • • 104.— —.— Milánó 100 lira...............................i i I *­­ —.— ! 1873-iki 54 mii. 5%........................................... -'- a » . 5'/. 32 év............................... 104.- -.- Marseille 100 frank. ...... i t \ | . Szölödézsma váltság 100 ftos ......................... ....'— —'— .......... ...........................* * * * * » 15.95 *6­— Pest városi 6»/„ .................................................................. H. Elsőbbségi kötvények. Pétervár 1°0 rubel...........................ti 6 _ _ ___ Török'TOuti°4OTfrano .‘ ! !*.!!.*!’. r “J'gQ Alföld-fiumei pálya 200 frt ezüst 5»/.................................. 88-88 88-7b Svájczi piaczok 100 frank ....*»* *'/• kölcsön 1865 5% ................................................. _ ' ° Albrechtp. 300 frt .................................................................... 78-25 78-7» * „ 1869 5% • • .......................................... Báttaszék-Dombovár 200 frt e s»/............................... —. —.— Valuták árfolyama. * költ. 1873 6°/o . .... k ... . * * Osztrák dunagőzhajozasi 300 frt 5%.................................100'f? T*”7 _ _ . !b l kincst jegyek 1876—1878 9%............................... * n » 122 1L2mi ** ^ # * * 104*76 106*26 ?Yi“7 * * ‘ ' e * * 1 1 J * “7‘" * "•— n „ 200 frt 5% arany. * • . —.— — •— Szegélyes arany...........................»•***» 5.46 5.47 _ . . Erzsébet-pálya ezüst 300 frt.................................................. 95.— 95.60 Osztrák-magyar 8 fr. arany • • • • s i • * • —■— —•— D* vailKok A vényéi. 1862. 300 frt...................................... • • 94.— 94.60 20 frankos arany ...••»«» 1 i II • 9.25 9.26 _ _ 200 frt (Linz-Budweis). . . . 94.60 94.90 20 márka darabja I­­­I ( • 11­37 11.39 Angol-osztrák bank 200 frtos 120 frt befizetés . . 128.60 129.— a B 1870. „ .................................................. 91.75 92.25 Sovereign. 4 l $ • 13.58 11.63 Angol-magyar bank 100frt —•— —.— 1872. „ (Salzburg-Tyrol) • • • 96.40 —.— Orosz imperiale. . . « • »­­ • E V 7 ft • 9.51 9.62 Bécsi bankegylet 100 frt . .­­ • » • • . . 128.50 129.— 1873. „ .................................................. 90.25 90.50 Mária Terézia tallér V * • —.— —.— Osztrák földhitelintézet 200 frt, ez. 60. • • * . . —.— —.— Eperjes-tarnowi 300 frt............................................................ 77.20 77.60 Ezüst.............................................* • 5 i T f • —.— —.— Magyar földhitel-részvény 200 frt —.— —.— Ferdinand északi pálya 200 frt p. p. .««•»• 104.90 105.— Ezüst ente szelvény 100 frtért 7 * • w » P $ • —.— —.— Keresk. és iparhitelintéz. 160 frt .%*»»• 272.— 272.25 100 „ o. ..................................... 98.50 —.— Oroszpa'ök­-rubel.........................1.14 l.la Magyar ált hitelint 200 frt ..*•«••• 255.25 266.50 n n 100 „ ezüst 5% * 4 * • —.— —.— Egyleti tallér .••••-»•$$&%¥• —.— —.— Alsó-ausztriai leszámító társulat 500 frt • • . • 815.— 825.— Morva-sziléziai* 100 frt......................................................... 104.75 105.— Török arany lira ....** V V • t . 10.52 10.55 Magyar­ok­ municipalis 200 frt 40% • » • • . —.— —.— *1872. köles.............................. • • • • 106.75 107.25 Német kir. bankjegy 100 márk 56.90 57.— I Osztr. nemz. bank . .........................* . .­­ 839.— 840.— 1876. „ *. 104.— 105.— Az osztrák nemzeti bank kamatlába direct váltókért Unicbank 200 frt 70% J 91.76 92.25 Ferencz József pálya 1867. 200 frt 93.10 93.60 Pécare és a bankfiókokra 4*/«*/os telepitvényekre 5% Galicziai jelz. bank * . »•*«*••' —.— —_ _ 1873. ...*»»»•• 91.50 92.— lombard-kölcsnökért 6%. 1 I­ tak és igy mintegy 30.000 mm. forgalom volt, a többi gabna­­fajokban mérsékelt üzlet mellett az árfolyamok változatlanok maradtak. A határidőüzletben az irány búza és zab áraknál lanyha, búza őszre 5 krral olcsóbban köttetett; 10.10 —10.15­ jával, zab 10 krral olcsóbb ; őszre 5.75—5.80, ten­geri 4 krral drágábban kelt, zárlatkor bánsági jul.—aug.-ra 5.24—5.27, aug.—szept.-re 5.32—5.88. Repcze csendes, ká­­posztarepcze aug.—szeptemberre 13—13.13, bánsági repcze julius—aug.-ra 12.75—13 frt. A budapesti értéktőzsdéről. Tőzsdénkén a mai naptól kezdve az o­s­z­t­r­á­k-m­a­­gyar bank részvényeit és elsőbbségeit hivatalo­san fogják jegyezni. A mai tőzsdén a realitási kedv miatt lanyhább hangu­lat uralkodott; üzérkedési és befektetési papírok árfolyama csökkent ; a forgalom szűk korlátok közt mozgott. Helyi­­papírok közül biztosítási és Ganz-féle papírok több figyelem­ben részesültek. Közútiak olcsóbbak ,valuták és dévizek lanyhák. Az előtőzsdén osztrák hitel 273.80 273.40, 273.70, magyar aranyjáradék 95.75—96.65-ön anglo bank 128.50, 129-en, I. kib. keleti vasúti elsőbbs. 73.74—73%-on köttettek. A déli tőzsdén zárlatig lanyha hangulat uralko­dott . A következő kötések fordultak elő : II. kib. kel. vas. el­sőbbs. 84.75 , m. aranyj. 95.45—95.60 , szőlőváltsági kötv. 87. oszt. hit. 273.90 — 273.10, pesti bizt. int. 120.50, Unió viszont­­bizt. 168, pesti közúti 268, orsz. közp. tkptár 105, Ganz-féle vasöntöde 298,kőszénb. és téglagyár 67. párisi valuta 45.87% A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) Réva, jun. 4. Búza őszre 10.80—10.35 ; rozs magyar 6.80—7.60 ; z­a­b őszre 6.35—8.37 ; tenge­­ri junius—júliusra 5.60—5.65; azonnal régi 5.95—6.30, uj 5.55—5.60; repczeolaj 35.00—35.25, őszre 84.50— 35.00; sz­e­s­z 28.50—28.75. A bécsi értéktőzsdéről. (Ered. sürg.) Béva, jun. 4 . Ma a tőzsdén nyugodt ten­­denczia uralkodott; az üzlet csendes volt. Béva, junius 4. (Előbörze.) Hitelrészvény 269.50. M. hitelrészv. 253.75. Lombard —.—. 1864-diki —.— Ezüst -----. Járadék —.—. M. földhítelb. —.—. Angol-osztrák 127.50. Államvasut —.—. 1860-as —.—. Magyar sorsjegy —.—. Napoleond’or 9.25%. Aranyjáradék 95.45. Unio­bank —.—. Bágyadt. Iteva, junius 4. (Megnyitás.) Hitelrészvény 270.—. M. hitelrészv. 254.50. Lombard —. 1864-es —.—. Ezüst —.—. Járadék —.—. M. földhítelb. —.—. Angol-osztrák —.— Államvasut —.—. 1860-as —.—. Magyar sorsjegy —.— Napoleond’or 9.26% Aranyjáradék 95.55. Unió-Bank Azon helyzetben vagyunk, hogy már esti lapunk­ban közölhetjük a budapesti értéktőzsde mai (június 4.) hivatalos árjegyzéseit. Államadósság. M. v. kötv­­a­g. M. földteherm. é. 120 ft 300 kötv., erdélyi 83.— 84.— frc. ezüstb.) 111.25 111.75 Szőlődézsmvlts. M. keleti v. el- kötv. (100 ft) 87.— 87.25 sebbs. kötv. I. O. egys. áll.-ad. kibocs. 73.50 73.75 b. jegyekben 68.50 68.76 M. keleti v. el- O. egys. áll.-ad. sőbbs. kötv. ezüstben jan. II. kibocs. 84.75 85.— jul. kamat 71.— 71.25 M. államv. kötv. O. egys. áll.-ad. 1877-ről, 100 ezüstben ápr. star.-ban 5% 74.— 75.— okt. kamat 71.— 71.25 M. dijjegy köl- O. egys. áll.-ad. csőn 100 ft d. 106.50 107.— 1860-ki kiszs. M. díjjegy köl- 500 ft 127.— 128.— csen 50 ftd. 104.— 105.— O. egys. áll.-ad. M. kincst. utalv. 1860-ki kisrs. 1874-ről, H. 100 ft 129.— 130.— kib. szerl. fnt. O. egys. áll.-ad. ezüstben 118.12 119.— 1864-ki kisrs. M.ar.-járad. 6% 100 ft 160.— 161.— adóm. 95.65 95.70 O. egys. áll.-ad. M. földt. kötv. 85.75 86.50 1864-ki kiszs. M. földteherm. 50 ft 158.— 159.— kötv., temes- Pest város köles. bánsági 83.75 84.25 1870-ből 94.50 —.— M. földteherm. Pestváros köles. kötv., 1867-ki 1871-ből 94.50 — kiszsl. zárad. 81.50 82.50 O. aranyjáradék 80.— 80.12 Részvények. O.-magy. b. 838.— —.— Lipótv.b. 100 ft 38.— 39.— Anglo-osztr. b. 128.50 129.— M. ált. földhitel Ált. m. munk­. részv. társ. ——.— hitelintézet 146.— 146.50 M. jelzálogb. —.— —.— M. ált. hitelb. 254.— 255.— O.hitelintézet 273.— 273.20 Fr. m. bank (be- Pesti iparbank 142.— 145.— számol.alatt) —.— —.— » keresked. b. 586.— 587.— Ipar­bank 45.— 46.— Bpesti kézm. b. 66.— 70.— Kisbirt. földh. —.— —.— Nyomatik a kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest, barátok­* Athenaeum-épület, Biztosító társulatok. Első m.biztos. 2810.—2775.— Pesti bizt. int. 120.— 121.— Pann. viszont- Unió visz.-bizt. bizt. intézet 705.— 710.— intézet 165.— 167.— Gőzmalmok. Concordia 560.— 562.— Moln.éssüt.m. 349.— 351.— I. budapesti 1490.—1520.— » » » » Erzsébet-mal. 288.— 290.— III. kibocs. 200.— 205.— Henger-malom 875.— 885.— Pannónia 1500.—1525.— Lujza-malom 290.— 294.— Viktoria 480.— 485.— Köziek, vállalatok. Alf.-fium. vasp. 140.— 141.— Győr - Sopron-Ar.-körösv. » —.— —.— Ebenfurti —.— —.— Báttaszék-Dom- Kassa-Oderb.v. 117.50 118.— Kev.-Zákányi 125.— 126.— O. államvasp. 276.50 277.50 Déli-vasút —. — —.— Pécs-barcsi —.— —.— Éjsz.-keleti v. 131.— 132.— Tiszai vasút 207.50 209.— Erdélyi vasút 106.— 107.— Vágvölgyi —.— —.— Hegyi vasút 76.— 78.— O. gőzh. társ. —.— —.— Pesti közúti v. 268.— 269.— Győr-Sopron- börze-ép. 5% 81.50 82.— Ebenf. v. 5% ——.— Oszt.-m. 5.5% 101.75 102.— Záloglevelek. M.földh.i.5%% 99.% 99.— Pesti keresk. b. 99.50 99.75 » » » 5% 91.50 92.— M. ált. földh. r. » » » ar.v. társ. 6"/o 79.— 80.— » ezüstben 5°/0 109.— —.— Kisb. fldh.i.7% 96.50 97.— jelzőb. 5% 87.— 88.— » » »6"/o 85.— —.— Sorsjegyek. O. hit. intézet 172.— 173.— Pénznemek. Cs. k. reezés ar. 5.43 5.45 O. m. ezüst 100.— 100.10 O. m. 8sztos ar. 9.24 9.26 Ném. bir. bank-20 francos ar. 9.28 9.80 jegylOOb.m. 56.95 56.10 Török ar.-lira 9.34 9.36 Váltók. Ném.bankpiacz. 56.60 56.80 Svájczipénzpia-Amsterdam 100 czoklOOszk. 45.90 46.— holl. start 96.— 96.25 Zürich 100 » 46.30 46.40 Páris 100fzk. 46.— 46.10 Londonl0aitstll6.15 116.40 Brüssel 100 » 46.10 46.20 Milánó 100 Marseille 100» —.— —.— olasz 1. —.— —.— Takarékpénztárak. Orsz. központi 105.— 105.50 Bpesti fővár. 386.— 388.— Pesti hazai I. 2700.—2710.— Pest külvárosi 55.— 57.— Különf. vállalatok. Alagút 96.— 98.— S.-Tarj. kőszén 100.— 101.— Ganz és tsa. vas-­­ vasfinom. 80.— —.— öntöde 298.— 300.— Schlick-félevas- Gschwindt-féle öntöde 75.— 80.— szeszgyár 260.— 265.— I. m. serfőződe 455.— 465.— I. m. gyapjúm. Sertéshizlaló —.— —.— és bizom. —.— —.— Sóskúti köb. —.— —.— Athenaeum Spod. és csont­könyvny. 365.— —.— liszt-gyár 236.— 240.— Pesti könyvny.- Újlaki tégla- és részv.-társ. 500.— —.— mészégető 28.— 28.— Kőszén-és tégla- Köb. téglaég. 100.— 105.— gyár 66.50 67.— Franklin 110.— 120.— Elsőbbségek. Báttasz. - Dom- Kassa-Oderber­bov.-Zákányi gi vasp. 5% 81.— 81.50 vasút 5% 71.75 72.— O. áll. »­5% —.— —__ Dunagőzhajóz. Vágvölgyi vas­társulat 5% —.— —.— pálya 5% —.— —.— Dunagőzhajóz. Vágvölgyi rész­társulat 6% —.— —.— kötszv.7%% —.— —.— Északk. vp.5% 75.75 76.25 Bostilánch.6% 96.— —.— » vasp. » malom 6% —.— —.— ar.-ban 5% 88.50 89.50 Kőszén és tégla-M.-gal. v. 5% —.— —.— gyár­t. 6% 87.— —.— r. érd. vasp. 5% 73.25 73.75 Pesti Lloyd és Üzleti táviratok. London, junius 3. Conzol 97%. Ezüstjáradék 52.%, aranyjáradék —.—. magy. kincst. utalványok —.—. Frankfurt, junius 3. (Esti zárlat.) Váltóárf. Bécsre —. —, Osztr. bankr. —.—, Osztr. hitelr. 236.%, Osztr. államv. részv. 242.%, Lombard —.—, Galicziai 217.87. Papír járadék 60.%, Ezüst járadék 62.%is, Osztr. arany járadék 70.18 Magy. aranyjáradék 83.% Bágyadt. Páris, junius 8. (Esti 7.) Liszt folyó hóra 59 25, júliusra 60.—, július—augusztusra 69.25, 4 utolsó hóra 61.25. Búza folyó hóra 27.75, júliusra 27.75, július—augusz­tusra 27.75, a négy utolsó hóra 28.­. Bozi folyó hóra —.—, júliusra —. —, julius—aug.-ra —.—, a négy utolsó hóra —. —. — 1 a­­ folyó hóra 81.75, júliusra 82.25, julius — augusztusra 82.65, a négy utolsó hóra 83.25. Szesz folyó hóra 54.75, júliusra 55.—, julius—augusztusra 55.25, a négy utolsó hóra 55.25. Minden szilárd. Hamburg, június 3. Búza nyugodt, 191.—, 193.50 rozs csendes, 120.—, 126.—, repczeolaj nyugodt, 59.—, 60__ 60.—, szesz nyugodt, 37.—, 38.—, 39,25, 40.25, petroleum 8.78, 8.75, őszre 8.48. Idő változó. Liverpool, jun. 3. Búza, liszt és tengeri változatlan. Szép idő. Pétervár, junius 3. Rozs 759. Antwerpen, junius 3. Petroleum tartva, 20% fr. Felelős szerkesztő : Ujváry Lajos.

Next