Pesti Napló, 1879. július (30. évfolyam, 158-184. szám)
1879-07-15 / 170. szám
170. szám. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A1 lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, Kéziratok nem adatnak vissza, Kiadóihivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1879. kedd, július 15. 30. évi folyam. PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. mipliaeetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 Art. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 Art. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatva Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti 3N Napló tóadó-hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai, Szeged, július 15. (B. K.) A külföldi szakférfiak tegnap este tíz óráig Új-Szegeden maradtak. Péchy miniszter, Tisza Lajos kit. biztos, Lechner mérnök és Jankovics tanácstag több óráig tanácskoztak a teendőkről. A szakférfiak a Maros levezetésén kívül határozott véleményt nem mondtak a többi teendőkről, de megígérték, hogy erre vonatkozólag sietni fognak írásbeli nyilatkozataikkal, kijelenthetik azonban már most, hogy a megállapítandó terv szigorú keresztülvitele mellett Szeged vízveszély ellen teljesen biztosítható lesz. Ma 7 órakor az expedíció, melyhez Tallián szolgabíró, Dániel Ernő, Sváb Károly és Kauser csatlakoznak, Elemérig megy, hol másnap reggelig marad. London, július 15. (A felső házból.) Lord Stratheden kérdésére felelve, lord Salisbury így nyilatkozik : A romániai angol főkonzul jelenti, hogy ez idő szerint Romániában nincs orosz katona. A Pruthtól nyugatra eső területet illetőleg gróf Suvaloff legújabban határozottan megígérte, hogy az ott levő, aránylag csekély számú orosz csapatok gyorsan vissza fognak menni a kikötőhelyekre. Salisbury kijelenti továbbá, hogy amint hallotta, az orosz csapatok tegnap elhagyták Philippopolist és mennek Burgasba, Várnába, hajóra szállandók. Az érkező hírekből szóló azt következteti, hogy az oroszok a kitűzött időre el fognak távozni a Pruthtól nyugatra eső területről. Berlin, júl. 15. A Nordd. Alig. Ztg. jelenti, hogy az új miniszterek Hoffmann, Puttkammer és Lucius a mai nap folyamában Koblenzbe mennek és bemutatják magukat a császárnak és császárnénak. Madrid, júl. 15. A kamara Lagasta, Canovaz és Martinez Campos beszédei után 247 szóval 44 ellen elfogadta a válaszfeliratot. Az Epoca jelenti, hogy az Ausztria-Magyarországgal kötendő kereskedelmi szerződések iránti alkudozások már igen előre haladtak. Budapest, július 15. (A csehek és az osztrák alkotmánypárt) kölcsönös viszonyáról a prágai Epoche következőleg elmélkedik : »Mit kockáztatnak a német liberális párttöredékek, melynek kiválóbb árnyalatai tömörülni készülnek ? Legrosszabb esetben azt, hogy elvesztik az évek óta kíméletlenül gyakorolt hegemóniát. És mit kockáztatnak az ellenzéki töredékek és nevezetesen az u. n. közjogi ellenzék, ha a mostani kedvező pillanatot nem tudják kiaknázni ? Azt, hogy faképnél hagyják, ignorálják és ezzel a feledésnek adják át. Látni való, hogy a két fél kockázata nagyon egyenlőtlen és annyival is aggasztóbb, hogy a cseh nép már évek óta szerencsétlenül játszik és fizeti mások mutatásának költségeit.« (Stremayer miniszter és a konzervatívok.) A feudális Vaterland azon állítással szemben, hogy Stremayer konzervatív, következőleg nyilatkozik : »Mi Stremayer urat csak annyiban tudjuk konzervatívnek, amennyiben igyekszik magát a miniszteri széken konzerválni. A konzervatív párt, ha csak önmagáról le nem mond, nem feledheti el, hogy Stremayer volt az első kultuszminiszter Ausztriában, aki az egyházi ügyekben való törvényhozást állami jognak deklarálta és az egyházi autonómia elvét megsemmisítő következő tételt állította fel: »A mostani és minden törvényhozás előtt egyházi ügyekben nincs más formális illetékességi korlát, mint amely az állami törvényekben van meg.« Hogy e felfogás végső következményei meg nem vonattak, az igaz, de ez könnyen érthető. Szabódott ez ellen Stremayer úrnak fenntebb jellemzett konzervativizmusa. De a konzervatív párt nem feledheti el, hogy egy miniszter nyilvánosan minő elveket vallott. A Pesti Napló tározója. Robernier asszony. Irta: Daudet Ernő. X. (Folytatás.) Nejére nézett, bizalmasan és gyöngéden mosolyogva reá. — El vagyok határozva, hogy nem házasodom meg, viszonzá Andre, ki érezte, hogy a társalgás kínos fordulatot vesz Paulinra nézve. — El vagy határozva ? Tehát megváltoztattad e két év alatt korábbi nézetedet ? — Meggyőződtem róla, hogy kiállhatatlan férj lennék. — Ah, ha nincs más akadály, akkor számítok a kedves kislány szép szemeire, melyek bizonyára megdöntik elhatározásodat. Addig van elég időnk, hogy gondolkodjunk e tárgy fölött. A társalgás más térre ment át s folyt fennakadás nélkül egész addig, mig Robernier kénytelen volt távozni, hogy a kamrába menjen. — Elkísérem önt, mondá André, kalapjaután nyúlva. Paulin nem igyekezett visszatartani. Üdvözölte Andrét, halkan így szólva hozzá: — Meglátogatom még önt, hogy elbúcsúzzam. — Számítok reá, — viszontá ő ugyanazon hangon, nem árulva el felindulását. André délután egyedül volt műtermében, egy szobor bevégzésével foglalkozva, melyet még elutazása előtt közszemlére akart kiállítani. Magas állványán az arcz egyes részeit simitá, midőn gyengéden kopogtattak ajtaján. Anélkül, hogy félbenhagyta volna munkáját, kiáltott, hogy szabad. — Én vagyok! — mondá egy félénk női hang. André meglepetve fordult vissza. Paulin állott előtte. Sűrű fátyol takarta arczát. Hosszú sötét köpeny borította alakját s még André sem ismerte volna meg őt, ha hangja el nem árulja. Könnyedén leugrott a padozatra s Paulin felé irányzó lépteit. — Ön ! Ön itt ? kiáltott fel. — Meg akartam látogatni az én kedves, jó bajrátomat, felelt ő nyugodtan, félrevonva arczáról a fántyolt, s levetve köpenyét. Nem gondolnám, hogy az én látogatásomon az ön műtermében, bárki is megütközhetnék. Azt hiszem, nem tartozik a ritkaságok közé, hogy e műtermet nők is felkeressék. — Azok, akik ide jönnek, erény dolgában nem valami nagy hírben állanak. — És ön talán attól fél, hogy engemet is ezek közé sorolnak ? Nyugodjék meg, fátyolomon keresztül senki sem ismerhet meg. Egyébként mit törődöm vele ? Látni akartam önt s eljöttem. Fátyol nélkül jöttem volna el, ha másként nem tudtam volna jönni. Mosolygott, hogy elrejtse zavarát s hogy Andre ne lássa halvány ajkainak remegését. — Mily szép az ön műterme, téve hozzá, körüljártatva szemét. A nap leáldozni készült. A függönyökkel takart magas ablakokon áthatoltak a téli nap utolsó halvány sugarai, a teremben minden tárgyat egyenletes halvány világításba burkolva: a márványdarabokat, a megkezdett szobrokat, a díszes bútorokat, az arczképeket s azon ezer művészi kivitelű apró csecsebecsét, melyekkel André műterme, mint valami múzeum, el volt halmozva. Az ablakok mögött a lombjuktól megfosztott fák hajlongtak ide s tova, s egy kis élénkséget kölcsönöztek ezen nyugalmas és békés magánynak. — És mit fogok öntől hallani ? kiáltott André, önmagában küzdve ama kisértés ellen, melyet felébresztett ezen oktalan asszony jelenléte, ki itt van, képes arra, hogy megingassa legszilárdabb elhatározásait. — Csak azt akarom önnek mondani, hogy egy szót sem hiszek abból a meséből, melyet ön madridi megbízásáról ma délelőtt elmondott. És midőn André tiltakozott e felfogás ellen, Paulin így folytatá: — Ön nem tudja nekem megmutatni azon levelet, mely Madridba hívja, mert önt nem hívják Madridba. Meri ön állítani ennek ellenkezőjét ? — Merem állítani, hogy ön téved! — Tegnap azt ígérte nekem, hogy maradni fog. — Ismétlem, hogy tegnap nem volt ok arra, hogy elutazzam. — És ma ? — Mint már mondtam. — Spanyolországba hívnak. — És ezt ön mondja nekem! kiáltott fel Paulin szenvedélyesen. Ezen ürügy nem méltó önhöz. Az igazság az, hogy mielőtt ön engem viszontlátott, nem gondolt az utazásra. De én elég oktalan voltam s kitártam ön előtt szivemet s most fut tőlem. — Önnek szabad ezt gondolnia, s minthogy látom, hogy szavaimban nem hisz, nem vagyok képes bebizonyítani, hogy ön téved. — Ellenkezőleg, ön képes erre. — Miként ? — Ne utazzék el! — Ön lehetetlent kíván tőlem, és ha csak ezért jött ide, akkor ön elhibázta czélját. Én visszavonhatlanul elhatároztam magamat az utazásra. — Ön tehát engem nagyon gyűlöl? suttogta Paulin meglágyult hangon. — Oh! az ég tanúm, hogy az érzés, mely ön iránt él keblemben, nagyon különbözik a gyűlölettől. Vájjon gyűlölete az, ha önt boldognak, tiszteltnek és becsültnek akarom látni ? ha meg akarom önt őrizni azon veszélyektől, melyeknek saját magát kiteszi , ha távozom, hogy ne veszítsem el magamat, s velem együtt önt ? — Tehát ez az ön elutazásának valódi oka ? kiáltott föl, ön bevallja ? ... — Igen! Bevallom, mert gyűlöletes előttem a hazugság. Igen, elutazom, hogy meneküljek azon befolyás alól, melyet ön fölöttem gyakorol. S most, midőn elutazom, az ön eszélyéhez, az ön bátorságához fordulok, és mert a helyzet azt hozta magával, hogy szerelemről kell beszélnünk, melyet ön irántam érez s melytől én megborzadok, annyira, hogy mint látja, futnom kell ön elől, nehogy kénytelen legyek felelni önnek, kérem önt e szerelem nevében, ne lássuk egymást addig, míg ön meg nem gyógyult. — Nem fogok meggyógyulni soha! — Ön csak most hiszi ezt! Az idő meg fogja önt gyógyítani. — Értem önt, mondá Paulin keserűen. Meg fogok gyógyulni, ha megöregszem. Ezt akarta ön mondani ? De én húsz éves vagyok ! André, gondolt ön erre ? Sejti ön végre, mire vagyok kárhoztatva ? Nem szeretem férjemet s szeretem önt, s alig kezdtem még élni! Sokáig tápláltam azon reményt, hogy el fogom feledni önt; el voltam tökélve, hogy sohasem látom önt viszont. De a feledés nem akart jönni. Azután férjem Párisba hozott, majdnem akaratom ellenére. Most itt vagyok, feltaláltam önt, közöltem önnel szenvedéseimet, s midőn azt hittem, hogy ön meg fog ajándékozni barátságával s gyöngédségével fogja viszonozni azon érzelmet, melylyel ön iránt viseltetem, ön távozni készül tőlem!... — Távoznom kell Paulin. Az ön és a magam érdekében !... — Mitől fél ön ? — Az ön hatalmától és az én gyengeségemtől — Oh! ha ön szeretni tudna engemet ! mondá Paulin, Andréra emelve szenvedélyteljes szemeit, melyek lángoltak, midőn e szókat kiejté. Én önért élnék, én én értem! Hosszú órákat töltenék itt. Magasztos gondolatokra lelkesíteném: én lennék az ön jó géniusza!... Azután, ha Robernier meghal... mert ön nemde nem gondol arra, hogy elvegye Terézt ? — Nem gondolok többé reá, felelt a megrémült fiatal ember. — Így ha özvegy leszek, ön szabadon marad ? — Irtózatos, Paulin, amit ön itt beszél nekem ! és láthatja, hogy nem vagyok képes válaszolni! Maga előtt látva igy a szép asszonyt, ki kétségbeesésében hozzákötötte egész jövőjét, érezte, hogy ereje elhagyja s elhatározásai ingadozni kezdenek. — Nekünk nincs többé egymásnak mit mondanunk, Paulín, kiáltó. — Oh! ön szeretné, ha nagyon távol lennék öntől! szólt Paulin, kétségbeesve André ellenállásán. — Igen, asszonyom. Kérem, távozzék, vagy én leszek kénytelen elmenni. — Ön elűz engem! — Igen, elűzöm önt innen, felelt André erőltetve s nyersen, igy akarva legyőzni a veszélyt, melyről érezte, hogy annak ellenállni nem lesz soká képes. — Távozzék, vagy elűzöm önt! ismétlé. — Kisértse meg tehát, kegyetlen, kísértse meg, ha van hozzá bátorsága! Paulin a szenvedélytől elragadtatva, André közelébe suhant s összetett kezekkel, könybe lábbadt arczczal s félig zárt, szenvedélytől égő szemekkel fe Ijét lehajtá André mellére úgy, hogy hajfürtéi közt s érezte annak lehelletét. Andrét elhagyta minden ereje. Érzé, hogy e nő legyőzte őt. Paulin nem akart többé elválni tőle. Hogy őt megnyugtassa, amaz elragadó szenvedély hangján szólt hozzá, melyet az igaz szerelem csal ki az érző nő kebléből; saját szavaival kábitá el magát, Andrét pedig szépsége csábította el és a legszentebb kötelességek el voltak árulva ugyanazon pillanatban, midőn a szerencsétlenek leginkább éltek azon képzelődésben, hogy eléggé urai önmaguknak, sem hogy azokat szem elől téveszszék. — Két éve, hogy vártam ezen órát! sóhajtott fel Paulin. Pedig hazudott. Sem előre nem látta, sem nem előkészítette bukását, de most, hogy el volt követve a helyrehozhatja bűn, önmagának tetszett a győztes szerepében. Igyekezett megnyugtatni kedvesének lelkifurdalásait, melyeknek következményeitől maga is félt. Azt bizonyítgatá előtte, hogy nem kell vádolnia önmagát, mert egyedül ő a bűnös, mert egyedül ő akarta azt, ami bekövetkezett s ő volt az, ki erre oly állhatatossággal törekedett, hogy azt Andre nem hiúsíthatta meg. Az éj beállott. Elváltak egymástól, de csak azért, hogy másnap ismét találkozzanak, mert egymáséi lévén, többé nem válhattak el egymástól. Nem tartozik elbeszélésünk keretébe, elmondani e viszony egyes mozzanatait. Láttuk annak fejlődését s csak végkifejlődését kell rajzolnunk. Nem akarjuk ecsetelni ezen végzetes szerelem egyes részleteit, mely átkozott volt, mint a mint volt és lesz minden házasságtörő szerelem. Majdnem két évig azt hitte Paulin, hogy szerettetik. Nem látta át, hogy Andrét, midőn a helyzet csábjának engedett, nem az igaz és őszinte vonzalom, hanem az erőszakkal fölkeltett szenvedély csatolta hozzá. És így nem értette meg későbben sem, hogy André, fenntartva e viszonyt, a szokás erejének enged, legyőzetve ama lángoló szenvedély által, melyet Paulinban keltett, és hogy a félelem verte őt súlyos bilincsekbe, mert irtózott ama kétségbeeséstől, melyet Paulin szivében felkeltene, ha azokat széttörni megkisérlené ; félt, hogy Paulin, elhagyatva látva magát, kétségbeesése által elárulná magát oly rutul megcsalt férje előtt. (Folyt. köv.) (A kulturkampf) végét járja. A római lapok egybehangzóan jelentik, hogy az alkudozások Németország és a vatikán közt igen kedvezőleg haladnak. A pápa maga foglalkozik ez ügygyel és közvetlenül Bismarck herczeggel alkudozik. A porosz kormány több katholikus papnak, kik a májusi törvények folytán ítéltettek el, megkegyelmezett és legközelebb általános amnesztia fog kibocsáttatni. (Az új olasz miniszterelnök a Fanfulla híre szerint kijelentette, hogy a török-görög határkérdésben a filoellen bizottság programmjával homlokegyenest ellenkező irányt fog követni. (Oroszország és Szerbia.) Belgrádból jelentik angol lapoknak . A felháborodást, melyet az orosz főkormányzó önkényes eljárása a Kula ügyben itt előidézett, az orosz kormány lecsillapította egy jegyzékkel, melyben azon nézetet nyilvánítja, hogy a főkormányzó elhamarkodva járt el. Az orosz kormány egyúttal azt ajánlja, hogy a szerb-bolgár határ ezen része újból szabályoztassék, hajlandó támogatni azon javaslatot, hogy a vitás kérdések választott bíróság elé terjesztessenek. Németország a leszámolás után. — július 15. A német birodalmi gyűlésben megtörtént a »leszámolás« Bismarck és a szabadelvű párt közt. A július 11-iki zárülésen Delbrück mondott még egy nagyhatású beszédet, mely a védvámos többség közt kínos nyugtalanságot keltett és a birodalmi kanczellárra azt a benyomást tette, mintha csatát vesztett volna. Az ülésszak trónbeszéd nélkül, puszta kabinetparancscsal rekesztetett be, csak Bismarck mondott rövid zárbeszédet, mely lehetőleg száraz volt. A kanczellár köszönetet mondott a nép képviselőinek, hogy többségük elfogadta előterjesztéseit, azután így szólt: »Engedjék meg azon reményt kifejeznem, hogy az ezen viták alatt nyilvánult nézeteltérések nem lesznek tartósak, hanem a feladatok, melyek előreláthatólag a jövő év elején elő fognak állani, készen találnak bennünket, hogy egyesült erőkkel és egységes akarattal fogjunk közös munkánkhoz.« Vajjon meg lesz-e ezen egység ? A német nép két táborra oszlik, az egyik a győztes Bismarckot környezi, a másik a visszaszorított Delbrücket, így kezdődött az ülésszak és így végződik. Az agitáczió most meg fog indulni az egész birodalomban. Nemcsak a kisebbségben maradt szabadelvűek, de a többség is a vámtörvények módosítására készülnek. Maga Windthorst, kit a berlini lapok egyszerűen »a kormánypárt vezérének« neveznek, kijelentette már, hogy a kendert illetőleg revíziót fog indítványozni. »A kender az a czikk, melynél mind a három párkának akad majd dolga« — mondja a National Zeitung. A szabadelvű lapok komor, mélabús hangon szólnak és a legmerészebb hipotéziseket állítják fel, hogy a kanczellár eljárásáról számot tudjanak adni, így a Magdeburger Zeitung azt hiszi, hogy a kanczellár a védvámos, foederalista és ultramontán hajlamú elzásziak kedvéért szakított a szabadelvűekkel. Furcsa hajlam, az elzásziak kedvéért úgy bánni nagyérdemű miniszterkollegákkal, hogy egy képviselő minap a parliamentben a következő szavakra fakadt: »A porosz miniszterek jönnek-mennek, mint a szolgálók.« A szabadelvű párt megcsökkent, mintegy húsz tag követte Treitsche példáját és kilépett a pártból. Ez alkalomból a National Zeitung, ezen czim alatt: »A nemzeti szabadelvű párt jövője figyelemreméltó czikket közöl, melyből a következőket idézzük: »A kilépett tagok közül egy sem tartozik azok közé, a kik 1866 szeptember havában a nemzeti szabadelvű pártot megalapították. Alapitói és vezérei, Bennigsen, Forckenbeck és Lasker megmaradnak az élén. A múltjuk, egyéniségük, egyetértésük, egymást kölcsönösen kiegészítő és segítő befolyásuk után ismert férfiak, kiknek közös tevékenysége a pártéletnek oly jellemző vonása volt — garancziát nyújtanak arra nézve, hogy a pártot valamint eddig, úgy ezentúl is az államférfit higgadtság és önmérséklet, az öntudatos akarat ereje és erélye fogják vezetni. Nem változtatnak ezen semmiféle gúny, semmiféle uszítások. Nevezetes körülmény, hogy a párt külsőleg a keletkezési stádiumra redukáltatik. Ezt a jelen nagy fordulatnál üdvös, szükséges alakulatnak tartjuk. Nemcsak államokat, de pártokat is azon eszközök tartják fenn, amelyek megalapították. Azon pillanatban, midőn a birodalmi gyűlés budgetjoga lökést kap, a partikularzmus jelentőségteljes engedményt nyer és az evangélikus egyházban a türelmetlen orthodoxia elleni gát szakadozik, amikor a gazdasági rendszerben visszafordulunk és egyúttal a népképviselet megfosztatik a revízió jogától — új nagy feladatok hárulnak a nemzeti szabadelvű pártra. Még mindig ez a párt a legizmosabb szabadelvű töredék; az lesz a feladata, hogy gyálpont legyen, amely köré sorakozhatnak mindazon elemek, melyek erélyes ellentállásra készülnek a most diadalt aratott irányzatok ellenében. Rendszeres ellenzék szerepére a nemzeti szabadelvű párt, nézetünk szerint, semmi szín alatt sem vállalkozhatik; a német birodalom fiatal állami élete nem alkalmas az ily kísérletekre; a szabadelvű párt történetével és irányzatával nem fér meg a vezérállamférfiú elleni személyes animozitás; arra kár szót is vesztegetni. A gyakorlati czélok, melyek a szabadelvű párt előtt vannak, ez idő szerint abból állanak, hogy a közelgő porosz képviselőválasztásoknál megállja a tűzpróbát a konzervatívok és ultramontánok koalíciója ellen; e harczban meg fog szilárdulni és megifjedni. Ismét el fog válni, hogy a háború minden dolgok szülője, s ha sikerül a szabadelvű pártnak csak oly állást is biztosítani a porosz képviselőházban, amilyennel most bír, akkor ama koalíczió máris szivén van sújtva.« Miniszterválság Romániában. P. K. A román kormány f. hó 10 én három óráig tartó minisztertanácsban, a helyzet alapos megfontolása után elhatározta, hogy beadja lemondását. Ez elhatározásra, mely a fenforgó körülmények közt bizonyára komolynak mondható, okot az szolgáltatott, hogy a kamra osztályainak többsége hozzájárult a bizottsági többség indítványához, mely tudvalevőleg oda irányul, hogy a zsidók csak személyes kérelmezés útján nyerhessék el az indigenátust a törvényhozó testülettől. A kamra két bizottsága közül négy ez indítvány mellett szavazott, s csak egy bizottság ellenezte azt, magáévé tévén a kormány kisebbségben maradt javaslatait. Két bizottság még nem nyilatkozott, de valószínű, hogy ezek is ellenzéki értelemben fognak határozni. Miután a minisztertanács az említett határozatát kimondta, felállott egy miniszter s ajánlotta, tegyen a kormányelnök még egy végső kísérletet, hívja össze bizalmas értekezletre az ellenzék tagjait s adja elő nekik egész nyíltan azon elhárulatlan veszélyeket, melyek az országot fenyegetik, ha a berlini szerződés 44-ik czikkének végrehajtása az individualisták kívánsága szerint vétetnék foganatba, mert e megoldás semmi szín alatt sem elégíthetné ki a berlini szerződést aláírt hatalmakat. Ez értekezlet 1 hó 10 én este 9 órakor tartatott meg a nemzeti szabadelvű párt tanácskozási termében, a Herdau szállodában. Bratiano miniszterelnök figyelmeztetett, hogy a hatalmak már lépéseket tettek a Bukarestbe intézendő komináczió tárgyában és minden beszélőtehetségét kifejtő, hogy az ellenzéket visszalépésre, azaz a kisebbségi javaslatok elfogadására bírja. A miniszter szavai után élénk társalgás indult meg, melyben a szabadelvű párt azon tagjai, kik a zsidókérdésben a kormánynyal szemben ellenzéki állást foglalnak el, kijelentették, hogy ők minden egyéb kérdésben, jövőre is mint eddig, vele fognak tartani, bizalmuk és hozzájárulásukra számíthat ,de a zsidókérdésben lehetetlen elfogadniuk a kormány nézeteit. Mindenesetre sajátságos, de bebizonyított tény, hogy a Bratiano-kormány a zsidókérdés kivételével, minden kérdésben túlnyomó többséggel rendelkezik a román kamerában. Az értekezlet eredménytelenül oszlott szét, talán azért, hogy más az ismét egybegyűljön. Ha ez értekezlet sem vezet a kívánt sikerre, a kormány e hó 12-én vagy 13-án bizonyosan beadja lemondását. Ha pedig a fejedelem nem fogadja el a minisztérium lemondását, amit avatott körök igen valószínűnek tartanak, a kabinet hihetőleg a kamrák feloszlatását fogja indítványozni. Így hangzik a gouvernementális körök csataterve. A dolgok ily állása mellett nem csoda, hogy a napokban a bukaresti zidókat, főként azok közép és alsóbb osztályait, valóságos páni rémület fogta el, különösen arra a rémhírre, hogy a román lakosság a külvárosokban általános támadást készül intézni a zsidók ellen. A kormány tudomást szerzett e hírekről és bizalmas utón már konstatálhatta, hogy vannak elemek az ellenzék körében, melyek nem átallják a román lakosság alantas rétegeit a zsidók ellen feltüzelni, de még inkább buzgolkodnak e tekintetben nem rég ide érkezett idegen emissariusok, kik efféle zsidó excressusokkal az országot beláthatlan bonyodalmak közé szeretnék keverni, hogy így ellenséges terveik foganatosítására alkalmat nyerjenek. A Pol. Korr. bukaresti levelezője tudomást szerzett róla, hogy a kormány e bujtogatások és ármányos machinácziók ellen egész csöndben terjedelmes és erélyes óvintézkedéseket vett foganatba és biztosíthat, hogy a közrend és nyugalom nem lesz megzavarva sem a fővárosban, sem a vidéken. A szepesmegyei tanító-egylet, Szepesváralja, jul. 10. Szepesmegyének van gazdasági, kárpát-, orvosgyógyszerészi és néptanitók egylete. A két utóbbi vándorgyűléseket tart és Szepesváralja városának jutott a szerencse, hogy július 7. 8. és 9 én a szepesi tanitó-egylet 18-ik közgyűlését falai között tartotta. A város meghívta a népnevelés rögös terén működő bajnokokat, s midőn meghívása ellen fogadva, lelkesedéssel hozzá fogott az előkészületekhez. Rendező bizottságot alakított Hradszky József közkedveltségben részesülő , a népnevelés körül nagy buzgalommal működő r. kath. lelkész ur elnöklete alatt, melynek utasításul a város közönsége által az adatott, hogy a tanítók fényesen, szívélyesen fogadtassanak. A bizottság meg is felelt feladatának, támogatván városunk lelkes közönsége által, mely lakásokat oly nagy számmal ajánlott fel, hogy a rendezőség felesleges helyiségeket is nyert. Fuvarok küldettek a szepes-olaszi pályaudvarhoz és szórakoztató mulatságokra is volt gond fordítva. 7-én este nagy számmal gyülekeztek a megye minden pontjáról a tanítók, s az előértekezlet igen látogatott volt, ép úgy az ismerkedési estély, városunk lakosainak élénk részvéte mellett. 8-án reggeli 7 órakor ott voltak már a számukra kijelölt helyiségben a tagok s két próbaleczkét: a földrajzból — Philipp, Igló — és a természetrajzból — Benne, Leibitz — nagy érdekkel hallgattunk. 10 órakor vette kezdetét a nagygyűlés. A terem zsúfolásig megtelt. Több mint 100 néptanítón, az egylet elnökén, Ritsch képezdei tanáron és Löwy tanáron kivül — mind a kettő Iglóról —ottháttuk Emericzyt, az iglói állami tanítóképezde országszerte ismert igazgatóját, Imre László iskolai felügyelőt, ki ritka szakavatottakkal és hévvel támogatja a megyei tanítói kar működését, Kupeczet a lőcsei főreáltanoda igazgatóját, az iglói evang. gymnámm több hírneves tanárát, a szepeshelyi papnövelde egyes tanárait, a szepesváraljai és zsegrai kát. lelkészeket s több más, a népoktatás iránt buzgó és érdeklődő egyéniséget. Városunk kedvelt polgármestere, Fest Aurél, ékes, élénken előadott szavakkal üdvözölte a számosan megjelent vendégeket, a tanító egylet tagjait ; beszéde után a Mindenható támogatását esedező karének a közönséget emelkedett hangulatba helyezte. Ezután az elnök sikerült beszédben megnyitottunk mondta a szepesmegyei tanítóegylet XVIII-ik nagygyűlését. Az egylet több kerületre, mintegy fiókegyletekre oszlik, mely kerületek elnökei tudósítottak, közgyűlési működésükről. Ezután kezdődtek az érdemleges tárgyalások következő kérdések felett: 1. Miképen kell az egyes tantárgyakat kezelni, hogy a szivet és a kedélyt műveljék, és nemesítsék ? Előadó : Wéber Samuel, lelkész Béláról, a tudós paedagógus, kinek nevével a hazai lapokban gyakran találkozunk. 2. Miképen fejlődik a tudásból a lehetőség? Előadó: Polsch tanító Késmárkról. — Élénk szakavatott vita fejlődött ki az említettem tételek felett és a hallgatók azon meggyőződést merítették belőle, hogy tanítóink a mai methodikus, a korszellemmel lépést tartó paedagogia kívánalmainak színvonalán állanak. Két órakor kétszáznál többen összegyűltünk közebédre, 8 vig hangulatban lelkes pohárköszöntések hangzottak a felséges királyi családra, a közoktatásügyi miniszterre, az egylet elnökére, titkárára, az egyletre, Szepesváralja közönségére stb., melyek, hangos éljenekkel fogadtattak. Ebéd utáni ’-kor az énekből tartott próbaleczkét Szobisek D. tanító Szomolnokról, mely eszmecserére szolgáltatott alkalmat, azután Egner iglói képezdei zene- és énektanár értekezett. 5 órakor a szepesi káptalan régiség és művészeti gyüjteménytára a püspök úr szives ajánlatára megnyittatott a százakra menő látogatók előtt, s nagy érdeket gerjesztett. 7 órakor a szepesváraljai önkéntes tűzoltóság tartott sikerült gyakorlatot. 8 órakor nagy és díszes közönség zsúfolásig megtöltötte a városi vendéglő nagytermét, hol műkedvelőink hangversenyt rendeztek. Mind a zene, mind dalárdánk ének-részei, mind Zsembery úr virtuóz zongorajátéka hangos éljenekre ragadta a hallgatókat. Tánczmulatság fejezte be a tanító gyűlés első napjának rendjét. Másnap, július 9-én 7—9 óráig reggel a tornászai osztály tartotta gyűlését, hol Kottler, Lőcsei és Ormossy tartottak próbaleczkét és előadást. 10 órakor folytattatott a tegnap félbeszakított közgyűlés és következő tételek és oly kedvvel és szakavatottsággal lettek megvitatva, mint tegnap, még pedig 3. Osztályozás. Előadó: Finger tanító, Szomolnokról és 4. Tanítási- és óraterv.Előadó:Lövy,Iglóról.Új thémák felállítása, választások , belügyek megbeszélése, (a jövő évi nagygyűlésnek helye Gröbniczbánya lesz) és az elnök zárbeszéde fejezték be az ép oly érdekes, mint tanulságos közgyűlést. A délutáni órákban kedves vendégeink és a városbeliek apraja-nagyja, hosszú sorokban indult útnak a közelünkben fekvő impozáns szepesi vár felé, és 3 órakor százakra menő néptömeg hemzsegett a történetünkben híressé vált szepesi vár pázsitos udvaraiban és mohos bástyáin. A negyedik udvar egyik emelkedett helyén tartotta Münnich Adolf, poprádi tanító, csengő hanggal, történeti tényeken alapuló előadását ezen czim alatt: »1 év (1288) a szepesi vár fénykorából.« A számos hallgatók harsogó ésjenekkel fogadták értekezését. Most következett volna a népünnep, mely pompásnak ígérkezett, de Jupiter Pluvius máskép intézkedett. Nagy eső támadt, de a jó kedv azért el nem hagyott, visszavonultunk a boltozott katakombák alá, a lovagok termébe, a hol vig ének, czigányzene mellett folyt a mulatság, amelylyel az ünnepélyek sora véget érjen.