Pesti Napló, 1879. július (30. évfolyam, 158-184. szám)

1879-07-15 / 170. szám

170. szám. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A1 lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, Kéziratok nem adatnak vissza, Kiadóihivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1879. kedd, július 15. 30. évi folyam. PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. mipliaeetés­i feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 Art. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 Art. Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatva Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti 3N Napló tóadó-hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai, Szeged, július 15. (B. K.) A külföldi szakfér­fiak tegnap este tíz óráig Új-Szegeden maradtak. Péchy miniszter, Tisza Lajos kit. biztos, Lechner mérnök és Jankovics tanácstag több óráig tanácskoz­tak a teendőkről. A szakférfiak a Maros levezetésén kívül határozott véleményt nem mondtak a többi teendőkről, de megígérték, hogy erre vonatkozólag sietni fognak írásbeli nyilatkozataikkal, kijelenthe­tik azonban már most, hogy a megállapítandó terv szigorú keresztülvitele mellett Szeged vízveszély ellen teljesen biztosítható lesz. Ma 7 órakor az expedíc­ió, melyhez Tallián szolgabíró, Dániel Ernő, Sváb Ká­roly és Kauser csatlakoznak, Elemérig megy, hol másnap reggelig marad. London, július 15. (A felső házból.) Lord Stratheden kérdésére felelve, lord Salisbury így nyi­latkozik : A romániai angol főkonzul jelenti, hogy ez idő szerint Romániában nincs orosz katona. A Pruthtól nyugatra eső területet illetőleg gróf Suvaloff legújab­ban határozottan megígérte, hogy az ott levő, arány­lag csekély számú orosz csapatok gyorsan vissza fog­nak menni a kikötőhelyekre. Salisbury kijelenti továbbá, hogy amint hal­lotta, az orosz csapatok tegnap elhagyták Philippo­­polist és mennek Burgasba, Várnába, hajóra szállan­­dók. Az érkező hírekből szóló azt következteti, hogy az or­oszok a kitűzött időre el fognak távozni a Pruth­tól nyugatra eső t­erületről. Berlin, júl. 15. A Nordd. Alig. Ztg. jelenti, hogy az új miniszterek Hoffmann, Puttkam­­mer és Lucius a mai nap folyamában Koblenzbe mennek és bemutatják magukat a császárnak és csá­szárnénak. Madrid, júl. 15. A kamara Lagasta, Canovaz és Martinez Campos beszédei után 247 szóval 44 ellen elfogadta a válaszfeliratot. Az Epoca jelenti, hogy az Ausztria-Ma­­gyarországgal kötendő kereskedelmi szerződé­sek iránti alkudozások már igen előre haladtak. Budapest, július 15. (A csehek és az osztrák alkotmány­­párt) kölcsönös viszonyáról a prágai Epoche követ­kezőleg elmélkedik : »Mit koc­káztatnak a német liberális párttö­­redékek, melynek kiválóbb árnyalatai tömörülni ké­szülnek ? Legrosszabb esetben azt, hogy elvesztik az évek óta kíméletlenül gyakorolt hegemóniát. És mit koc­káztatnak az ellenzéki töredékek és nevezetesen az u. n. közjogi ellenzék, ha a mostani kedvező pilla­natot nem tudják kiaknázni ? Azt, hogy faképnél hagyják, ignorálják és ezzel a feledésnek adják át. Látni való, hogy a két fél koc­kázata nagyon egyen­lőtlen és annyival is aggasztóbb, hogy a cseh nép már évek óta szerencsétlenül játszik és fizeti mások mu­tatásának költségeit.« (Stremayer miniszter és a konzer­vatívok.) A feudális Vaterland azon állítással szemben, hogy Stremayer konzervatív, következőleg nyilatkozik : »Mi Stremayer urat csak annyiban tudjuk kon­­zervatívnek, amennyiben igyekszik magát a minisz­teri széken konzerválni. A konzervatív párt, ha csak önmagáról le nem mond, nem feledheti el, hogy Stre­mayer volt az első kultuszminiszter Ausztriában, a­ki az egyházi ügyekben való törvényhozást állami jognak deklarálta és az egyházi autonómia elvét megsemmisítő következő tételt állította fel: »A mos­tani és minden törvényhozás előtt egyházi ügyekben nincs más formális illetékességi korlát, mint a­mely az állami törvényekben van meg.« Hogy e felfogás végső következményei meg nem vonattak, az igaz, de ez könnyen érthető. Szabódott ez ellen Stremayer úr­nak fenntebb jellemzett konzervativizmusa. De a konzervatív párt nem feledheti el, hogy egy miniszter nyilvánosan minő elveket vallott. A Pesti Napló tározója. Robernier asszony. Irta: Daudet Ernő. X. (Folytatás.) Nejére nézett, bizalmasan és gyöngéden moso­lyogva reá. — El vagyok határozva, hogy nem házasodom meg, viszonzá Andre, ki érezte, hogy a társalgás kí­nos fordulatot vesz Paulinra nézve. — El vagy határozva ? Tehát megváltoztattad e két év alatt korábbi nézetedet ? — Meggyőződtem róla, hogy kiállhatatlan férj lennék. — Ah, ha nincs más akadály, akkor számítok a kedves kis­lány szép szemeire, melyek bizonyára megdöntik elhatározásodat. Addig van elég időnk, hogy gondolkodjunk e tárgy fölött. A társalgás más térre ment át s folyt fennaka­dás nélkül egész addig, mig Robernier kénytelen volt távozni, hogy a kamrába menjen. — Elkísérem önt, mondá André, kalapja­­után nyúlva. Paulin nem igyekezett visszatartani. Üdvö­zölte Andrét, halkan így szólva hozzá: — Meglátogatom még önt, hogy elbúcsúzzam. — Számítok reá, — viszontá ő ugyanazon han­gon, nem árulva el felindulását. André délután egyedül volt műtermében, egy szobor bevégzésével foglalkozva, melyet még el­utazása előtt közszemlére akart kiállítani. Magas állványán az arcz egyes részeit simitá, midőn gyen­géden kopogtattak ajtaján. Anélkül, hogy félbenhagy­­ta volna munkáját, kiáltott, hogy szabad. — Én vagyok! — mondá egy félénk női hang. André meglepetve fordult vissza. Paulin állott előtte. Sűrű fátyol takarta arczát. Hosszú sötét köpeny borította alakját s még André sem ismerte volna meg őt, ha hangja el nem árulja. Könnyedén leugrott a padozatra s Paulin felé irányzó lépteit. — Ön ! Ön itt ? kiáltott fel. — Meg akartam látogatni az én kedves, jó ba­­j­rátomat, felelt ő nyugodtan, félrevonva arczáról a fán­­­tyolt, s levetve köpenyét. Nem gondolnám, hogy az én látogatásomon az ön műtermében, bárki is megüt­közhetnék. Azt hiszem, nem tartozik a ritkaságok közé, hogy e műtermet nők is felkeressék. — Azok, akik ide jönnek, erény dolgában nem valami na­gy hírben állanak. — És ön talán attól fél, hogy engemet is ezek közé sorolnak ? Nyugodjék meg, fátyolomon keresz­tül senki sem ismerhet meg. Egyébként mit törődöm vele ? Látni akartam önt s eljöttem. Fátyol nélkül jöttem volna el, ha másként nem tudtam volna jönni. Mosolygott, hogy elrejtse zavarát s hogy Andre ne lássa halvány ajkainak remegését. — Mily szép az ön műterme, téve hozzá, körül­­jártatva szemét. A nap leáldozni készült. A függönyökkel ta­kart magas ablakokon áthatoltak a téli nap utolsó halvány sugarai, a teremben minden tárgyat egyenle­tes halvány világításba burkolva: a márványdarabo­kat, a megkezdett szobrokat, a díszes bútorokat, az arczképeket s azon ezer művészi kivitelű apró csecsebecsét, melyekkel André műterme, mint valami múzeum, el volt halmozva. Az ablakok mögött a lomb­juktól megfosztott fák hajlongtak ide s tova, s egy kis élénkséget kölcsönöztek ezen nyugalmas és békés magánynak. — És mit fogok öntől hallani ? kiáltott André, önmagában küzdve ama kisértés ellen, melyet fel­ébresztett ezen oktalan asszony jelenléte, ki itt van, képes arra, hogy megingassa legszilárdabb elhatá­rozásait. — Csak azt akarom önnek mondani, hogy egy szót sem hiszek abból a meséből, melyet ön madridi megbízásáról ma délelőtt elmondott. És midőn André tiltakozott e felfogás ellen, Paulin így folytatá: — Ön nem tudja nekem megmutatni azon leve­let, mely Madridba hívja, mert önt nem hívják Mad­ridba. Meri ön állítani ennek ellenkezőjét ? — Merem állítani, hogy ön téved! — Tegnap azt ígérte nekem, hogy maradni fog. — Ismétlem, hogy tegnap nem volt ok arra, hogy elutazzam. — És ma ? — Mint már mondtam. — Spanyolországba hívnak. — És ezt ön mondja nekem! kiáltott fel Pau­lin szenvedélyesen. Ezen ürügy nem méltó önhöz. Az igazság az, hogy mielőtt ön engem viszontlátott, nem gondolt az utazásra. De én elég oktalan voltam s ki­tártam ön előtt szivemet s most fut tőlem. — Önnek szabad ezt gondolnia, s minthogy lá­tom, hogy szavaimban nem hisz, nem vagyok képes bebizonyítani, hogy ön téved. — Ellenkezőleg, ön képes erre. — Miként ? — Ne utazzék el! — Ön lehetetlent kíván tőlem,­ és ha csak ezért jött ide, akkor ön elhibázta czélját. Én visszavonhat­­lanul elhatároztam magamat az utazásra. — Ön tehát engem nagyon gyűlöl? suttogta Paulin meglágyult hangon. — Oh! az ég tanúm, hogy az érzés, mely ön iránt él keblemben, nagyon különbözik a gyűlölettől. Vájjon gyűlölet­e az, ha önt boldognak, tiszteltnek és becsültnek akarom látni ? ha meg akarom önt őrizni azon veszélyektől, melyeknek saját magát ki­teszi , ha távozom, hogy ne veszítsem el magamat, s velem együtt önt ? — Tehát ez az ön elutazásának valódi oka ? kiáltott föl, ön bevallja ? ... — Igen! Bevallom, mert gyűlöletes előttem a hazugság. Igen, elutazom, hogy meneküljek azon be­folyás alól, melyet ön fölöttem gyakorol. S most, mi­dőn elutazom, az ön eszélyéhez, az ön bátorságához fordulok, é­s mert a helyzet azt hozta magával, hogy szerelemről kell beszélnünk, melyet ön irántam érez s melytől én megborzadok, annyira, hogy mint látja, futnom kell ön elől, nehogy kénytelen legyek felelni önnek, kérem önt e szerelem nevében, ne lássuk egy­mást addig, míg ön meg nem gyógyult. — Nem fogok meggyógyulni soha! — Ön csak most hiszi ezt! Az idő meg fogja önt­ gyógyítani. — Értem önt, mondá Paulin keserűen. Meg fogok gyógyulni, ha megöregszem. Ezt akarta ön mondani ? De én húsz éves vagyok ! André, gondolt ön erre ? Sejti ön végre, mire vagyok kárhoztatva ? Nem szeretem férjemet s szeretem önt, s alig kezd­tem még élni! Sokáig tápláltam azon reményt, hogy el fogom feledni önt; el voltam tökélve, hogy soha­­­sem látom önt viszont. De a feledés nem akart jönni.­­ Azután férjem Párisba hozott, majdnem akaratom el­lenére. Most itt vagyok, feltaláltam önt, közöltem ön­nel szenvedéseimet, s midőn azt hittem, hogy ön meg fog ajándékozni barátságával s gyöngédségével fogja viszonozni azon érzelmet, melylyel ön iránt viselte­tem, ön távozni készül tőlem!... — Távoznom kell Paulin. Az ön és a magam érdekében !... — Mitől fél ön ? — Az ön hatalmától és az én gyengeségemtől — Oh! ha ön szeretni tudna engemet ! mondá Paulin, Andréra emelve szenvedélyteljes szemeit, me­lyek lángoltak, midőn e szókat kiejté. Én önért él­nék, én én értem! Hosszú órákat töltenék itt. Ma­gasztos gondolatokra lelkesíteném: én lennék az ön jó géniusza!... Azután, ha Robernier meghal... mert ön nemde nem gondol arra, hogy elvegye Terézt ? — Nem gondolok többé reá, felelt a megré­mült fiatal ember. — Így ha özvegy leszek, ön szabadon marad ? — Irtózatos, Paulin, a­mit ön itt beszél ne­kem ! és láthatja, hogy nem vagyok képes válaszolni! Maga előtt látva igy a szép asszonyt, ki két­ségbeesésében hozzákötötte egész jövőjét, érezte, hogy ereje elhagyja s elhatározásai ingadozni kez­denek. — Nekünk nincs többé egymásnak mit monda­nunk, Paulín, kiáltó. — Oh! ön szeretné, ha nagyon távol lennék öntől! szólt Paulin, kétségbeesve André ellenállásán. — Igen, asszonyom. Kérem, távozzék, vagy én leszek kénytelen elmenni. — Ön elűz engem! — Igen, elűzöm önt innen, felelt André eről­tetve s nyersen, igy akarva legyőzni a veszélyt, mely­ről érezte, hogy annak ellenállni nem lesz soká képes. — Távozzék, vagy elűzöm önt! ismétlé. — Kisértse meg tehát, kegyetlen, kísértse meg, ha van hozzá bátorsága! Paulin a szenvedélytől elragadtatva, André kö­zelébe suhant s összetett kezekkel, könybe lábbadt arczczal s félig zárt, szenvedélytől égő szemekkel fe­ I­jét lehajtá André mellére úgy, hogy hajfürtéi közt s érezte annak lehelletét. Andrét elhagyta minden ereje. Érzé, hogy e nő legyőzte őt. Paulin nem akart többé elválni tőle. Hogy őt megnyugtassa, amaz elragadó szenvedély hangján szólt hozzá, melyet az igaz szerelem csal ki az érző nő kebléből; saját szavaival kábitá el magát, Andrét pedig szépsége csábította el és a legszentebb kötelességek el voltak árulva ugyanazon pillanatban, midőn a szerencsétlenek leginkább éltek azon képze­lődésben, hogy eléggé urai önmaguknak, sem hogy azokat szem elől téveszszék. — Két éve, hogy vártam ezen órát! sóhajtott fel Paulin. Pedig hazudott. Sem előre nem látta, sem nem elő­készítette bukását, de most, hogy el volt követve a helyrehozhatja bűn, önmagának tetszett a győztes szerepében. Igyekezett megnyugtatni kedvesének lelkifurdalásait, melyeknek következményeitől maga is félt. Azt bizonyítgatá előtte, hogy nem kell vádol­nia önmagát, mert egyedül ő a bűnös, mert egyedül ő akarta azt, a­mi bekövetkezett s ő volt az, ki erre oly állhatatossággal törekedett, hogy azt Andre nem hiúsíthatta meg. Az éj beállott. Elváltak egymástól, de csak azért, hogy másnap ismét találkozzanak, mert egy­máséi lévén, többé nem válhattak el egymástól. Nem tartozik elbeszélésünk keretébe, elmondani e viszony egyes mozzanatait. Láttuk annak fejlő­dését s csak végkifejlődését kell rajzolnunk. Nem akarjuk ecsetelni ezen végzetes szerelem egyes rész­leteit, mely átkozott volt, mint a mint volt és lesz minden házasságtörő szerelem. Majdnem két évig azt hitte Paulin, hogy sze­rettetik. Nem látta át, hogy Andrét, midőn a hely­zet csábjának engedett, nem az igaz és őszinte vonza­lom, hanem az erőszakkal fölkeltett szenvedély csa­tolta hozzá. És így nem értette meg későbben sem, hogy André, fenntartva e viszonyt, a szokás erejének enged, legyőzetve ama lángoló szenvedély által, melyet Paulinban keltett, és hogy a félelem verte őt súlyos bilincsekbe, mert irtózott ama kétségbeeséstől, melyet Paulin szivében felkeltene, ha azokat széttör­ni megkisérlené ; félt, hogy Paulin, elhagyatva látva magát, kétségbeesése által elárulná magát oly rutul megcsalt férje előtt. (Folyt. köv.) (A kulturkampf) végét járja. A római la­pok egybehangzóan jelentik, hogy az alkudozások Németország és a vatikán közt igen kedvezőleg ha­ladnak. A pápa maga foglalkozik ez ügygyel és közvetlenül Bismarck herczeggel alkudozik. A porosz kormány több katholikus papnak, kik a má­jusi törvények folytán ítéltettek el, megkegyel­mezett és legközelebb általános amnesztia fog kibocsáttatni. (Az új olasz miniszterelnök­ a Fan­­fulla híre szerint kijelentette, hogy a török-görög határkérdésben a filoellen bizottság programmjá­­val homlokegyenest ellenkező irányt fog követni. (Oroszország és Szerbia.) Belgrádból jelentik angol lapoknak . A felháborodást, melyet az orosz főkormányzó önkényes­ eljárása a Kula ügyben itt előidézett, az orosz kormány lecsillapította egy jegyzékkel, melyben azon nézetet nyilvánítja, hogy a főkormányzó elhamarkodva járt el. Az orosz kor­mány egyúttal azt ajánlja, hogy a szer­b-b­o­l­­gár határ ezen része újból szabályoztassék, haj­landó támogatni azon javaslatot, hogy a vitás kér­dések választott bíróság elé terjesztessenek. Németország a leszámolás után. — július 15. A német birodalmi gyűlésben megtörtént a »le­számolás« Bismarck és a szabadelvű párt közt. A július 11-iki zárülésen Delbrück mondott még egy nagyhatású beszédet, mely a védvámos többség közt kínos nyugtalanságot keltett és a birodalmi kanczellárra azt a benyomást tette, mintha csatát vesztett volna. Az ülésszak trónbeszéd nélkül, puszta kabinet­­parancscsal rekesztetett be, csak Bismarck mondott rövid zárbeszédet, mely lehetőleg száraz volt. A kanczellár köszönetet mondott a nép képvi­selőinek, hogy többségük elfogadta előterjesztéseit, azután így szólt: »Engedjék meg azon reményt kife­jeznem, hogy az ezen viták alatt nyilvánult nézet­eltérések nem lesznek tartósak, hanem a feladatok, melyek előreláthatólag a jövő év elején elő fog­nak állani, készen találnak bennünket, hogy egyesült erőkkel és egységes akarattal fogjunk közös mun­kánkhoz.« Vajjon meg lesz-e ezen egység ? A német nép két táborra oszlik, az egyik a győztes Bismarckot környezi, a másik a visszaszorított Delbrücket, így kezdődött az ülésszak és így végződik. Az agitáczió most meg fog indulni az egész birodalomban. Nemcsak a kisebbségben maradt sza­badelvűek, de a többség is a vámtörvények módosítá­sára készülnek. Maga Windthorst, kit a berlini lapok egy­szerűen »a kormánypárt vezérének« neveznek, kije­lentette már, hogy a kendert illetőleg revíziót fog in­dítványozni. »A kender az a czikk, melynél mind a három párká­nak akad majd dolga« — mondja a National Zeitung. A szabadelvű lapok komor, mélabús hangon szólnak és a legmerészebb hipotéziseket állítják fel, hogy a kanczellár eljárásáról számot tudjanak adni, így a Magdeburger Zeitung azt hiszi, hogy a kan­czellár a védvámos, foederalista és ultramontán haj­lamú elzásziak kedvéért szakított a szabadelvűekkel. Furcsa hajlam, az elzásziak kedvéért úgy bánni nagy­érdemű miniszterkollegák­kal, hogy egy képviselő mi­nap a parliamentben a következő szavakra fakadt: »A porosz miniszterek jönnek-mennek, mint a szol­gálók.« A szabadelvű párt megcsökkent, mintegy húsz tag követte Treitsche példáját és kilépett a pártból. Ez alkalomból a National Zeitung, ezen czim alatt: »A nemzeti szabadelvű párt jövő­­j­e­ figyelemreméltó czikket közöl, melyből a követ­kezőket idézzük: »A kilépett tagok közül egy sem tartozik azok közé, a kik 1866 szeptember havában a nemzeti sza­badelvű pártot megalapították. Alapitói és vezérei, Bennigsen, Forckenbeck és Lasker megmaradnak az élén. A múltjuk, egyéniségük, egyetértésük, egymást kölcsönösen kiegészítő és segítő befolyásuk után ismert férfiak, kiknek közös tevékenysége a pártélet­nek oly jellemző vonása volt — garancziát nyújtanak arra nézve, hogy a pártot valamint eddig, úgy ezen­túl is az államférfit higgadtság és önmérséklet, az öntudatos akarat ereje és erélye fogják vezetni. Nem változtatnak ezen semmiféle gúny, semmiféle uszítások. Nevezetes körülmény, hogy a párt külsőleg a keletkezési stádiumra redukáltatik. Ezt a jelen nagy fordulatnál üdvös, szükséges alakulatnak tartjuk. Nemcsak államokat, de pártokat is azon eszközök tartják fenn, a­melyek megalapították. Azon pillanatban, midőn a birodalmi gyűlés budgetjoga lökést kap, a partikular­zmus jelentőség­­teljes engedményt nyer és az evangélikus egyházban a türelmetlen orthodoxia elleni gát szakadozik, ami­kor a gazdasági rendszerben visszafordulunk és egyúttal a népképviselet megfosztatik a revízió jogától — új nagy feladatok hárulnak a nemzeti szabadelvű pártra. Még mindig ez a párt a legiz­mosabb szabad­elvű töredék; az lesz a feladata, hogy gyálpont legyen, a­mely köré sorakozhatnak mindazon elemek, melyek erélyes ellentállásra készülnek a most dia­dalt aratott irányzatok ellenében. Rendszeres ellenzék szerepére a nemzeti szabadelvű párt, nézetünk szerint, semmi szín alatt sem vállalkozhatik; a német biroda­lom fiatal állami élete nem alkalmas az ily kísérletek­re; a szabadelvű párt történetével és irányzatával nem fér meg a vezérállamférfiú elleni személyes ani­­mozitás; arra kár szót is vesztegetni. A gyakorlati czélok, melyek a szabadelvű párt előtt vannak, ez idő szerint abból állanak, hogy a kö­zelgő porosz képviselőválasztásoknál megállja a tűzpróbát a konzervatívok és ultramontá­­nok koalíc­iója ellen; e harczban meg fog szilárdulni és megifjedni. Ismét el fog válni, hogy a háború min­­den dolgok szülője, s ha sikerül a szabadelvű pártnak csak oly állást is biztosítani a porosz képviselőház­ban, a­milyennel most bír, akkor ama koalíczió már­is szivén van sújtva.« Miniszterv­álság Romániában. P. K. A román kormány f. hó 10 én három óráig tartó minisztertanácsban, a helyzet alapos megfontolása után elhatározta, hogy beadja lemon­dását. Ez elhatározásra, mely a fenforgó körülmények közt bizonyára komolynak mondható, okot az szol­gáltatott, hogy a kamra osztályainak többsége hoz­zájárult a bizottsági többség indítványához, mely tudvalevőleg oda irányul, hogy a zsidók csak szemé­lyes kérelmezés útján nyerhessék el az indigenátust a törvényhozó testülettől. A kamra két bizottsága közül négy ez indítvány mellett szavazott, s csak egy bi­zottság ellenezte azt, magáévé tévén a kormány ki­sebbségben maradt javaslatait. Két bizottság még nem nyilatkozott, de való­színű, hogy ezek is ellenzéki értelemben fognak ha­tározni. Miután a minisztertanács az említett határo­­zatát kimondta, felállott egy miniszter s ajánlotta, tegyen a kormányelnök még egy végső kísérletet, hívja össze bizalmas értekezletre az ellenzék tagjait s adja elő nekik egész nyíltan azon elháru­latlan ve­szélyeket, melyek az országot fenyegetik, ha a berlini szerződés 44-ik czikkének végrehajtása az individua­listák kívánsága szerint vétetnék foganatba, mert e megoldás semmi szín alatt sem elégíthetné ki a ber­lini szerződést aláírt hatalmakat. Ez értekezlet 1 hó 10 én este 9 órakor tartatott meg a nemzeti szabad­elvű párt tanácskozási termében, a Herdau szállo­dában. Bratiano miniszterelnök figyelmeztetett, hogy a hatalmak már lépéseket tettek a Bukarestbe in­tézendő komináczió tárgyában és minden beszélőte­hetségét kifejtő, hogy az ellenzéket visszalépésre, azaz a kisebbségi javaslatok elfogadására bírja. A miniszter szavai után élénk társalgás indult meg, melyben a szabadelvű párt azon tagjai, kik a zsidó­kérdésben a kormánynyal szemben ellenzéki állást foglalnak el, kijelentették, hogy ők minden egyéb kérdésben, jövőre is mint eddig, vele fognak tartani, bizalmuk és hozzájárulásukra számíthat ,de a zsidó­kérdésben lehetetlen elfogadniuk a kormány nézeteit. Mindenesetre sajátságos, de bebizonyított tény, hogy a Bratiano-korm­ány a zsidókérdés kivételével, minden kérdésben túlnyomó többséggel rendelkezik a román kamerában. Az értekezlet eredménytelenül oszlott szét, talán az­ért, hogy más az ismét egybe­­gyűljön. Ha ez értekezlet sem vezet a kívánt sikerre, a kormány e hó 12-én vagy 13-án bizonyosan beadja lemondását. Ha pedig a fejedelem nem fogadja el a minisztérium lemondását, a­mit avatott körök igen valószínűnek tartanak, a kabinet hihetőleg a kam­rák feloszlatását fogja indítványozni. Így hangzik a gouvernementális körök csataterve. A dolgok ily állása mellett nem csoda, hogy a napokban a bukaresti z­idókat, főként azok közép és alsóbb osztályait, valóságos páni rémület fogta el, különösen arra a rémhírre, hogy a román lakosság a külvárosokban általános támadást készül intézni a zsidók ellen. A kormány tudomást szerzett e hírek­ről és bizalmas utón már konstatálhatta, hogy vannak elemek az ellenzék körében, melyek nem átallják a román lakosság alantas­ rétegeit a zsidók ellen feltüzelni, de még inkább buzgolkodnak e te­kintetben nem rég ide érkezett idegen emissariu­­sok, kik efféle zsidó­ excressusokkal az országot belát­­hatlan bonyodalmak közé szeretnék keverni, hogy így ellenséges terveik foganatosítására alkalmat nyerje­nek. A Pol. Korr. bukaresti levelezője tudomást szer­zett róla, hogy a kormány e bujtogatások és ármá­­nyos machinácziók ellen egész csöndben terjedelmes és erélyes óvintézkedéseket vett foganatba és biztosít­hat, hogy a közrend és nyugalom nem lesz megza­varva sem a fővárosban, sem a vidéken. A szepesmegyei tanító-egylet, Szepesváralja, jul. 10. Szepesmegyének van gazdasági, kárpát-, orvos­gyógyszerészi és néptanitók­ egylete. A két utóbbi vándorgyűléseket tart és Szepesváralja városának jutott a szerencse, hogy július 7. 8. és 9 én a szepesi tanitó-egylet 18-ik közgyűlését falai között tartotta. A város meghívta a népnevelés rögös terén működő bajnokokat, s midőn meghívása el­len fogadva, lelke­sedéssel hozzá fogott az előkészületekhez. Rendező bizottságot alakított Hradszky József közkedveltség­ben részesülő , a népnevelés körül nagy buzgalommal működő r. kath. lelkész ur elnöklete alatt, melynek utasításul a város közönsége által az adatott, hogy a tanítók fényesen, szívélyesen fogadtassanak. A bizott­ság meg is felelt feladatának, támogatván városunk lelkes közönsége által, mely lakásokat oly nagy szám­mal ajánlott fel, hogy a rendezőség felesleges helyisé­geket is nyert. Fuvarok küldettek a szepes-olaszi pályaudvarhoz és szórakoztató mulatságokra is volt gond fordítva. 7-én este nagy számmal gyülekeztek a megye minden pontjáról a tanítók, s az előértekezlet igen látogatott volt, ép úgy az ismerkedési estély, váro­sunk lakosainak élénk részvéte mellett. 8-án reggeli 7 órakor ott voltak már a számukra kijelölt helyi­ségben a tagok s két próbaleczkét: a földrajzból — Philipp, Igló — és a természetrajzból — Benne, Leibitz — nagy érdekkel hallgattunk. 10 órakor vette kezdetét a nagygyűlés. A terem zsúfolásig megtelt. Több mint 100 néptanítón, az egylet elnökén, Ritsch képezdei tanáron és Löwy tanáron kivül —­­ mind a kettő Iglóról —ottháttuk Emericzyt, az iglói állami tanítóképezde országszerte ismert igazgatóját, Imre László iskolai felügyelőt, ki ritka szakavatott­akkal és hévvel támogatja a megyei tanítói kar működését, Kupeczet a lőcsei főreáltanoda igaz­gatóját, az iglói evang. gymnámm több hírne­ves tanárát, a szepeshelyi papnövelde egyes tanárait, a szepesváraljai és zsegrai kát. lelkészeket s több más, a népoktatás iránt buzgó és érdeklődő egyé­niséget. Városunk kedvelt polgármestere, Fest Aurél, ékes, élénken előadott szavakkal üdvözölte a számo­san megjelent vendégeket, a tanító­ egylet tagjait ; be­széde után a Mindenható támogatását esedező kar­ének a közönséget emelkedett hangulatba helyezte. Ezután az elnök sikerült beszédben megnyitottunk mondta a szepesmegyei tanítóegylet XVIII-ik nagy­­­gyűlését. Az egylet több kerületre, mintegy fiókegy­letekre oszlik, mely kerületek elnökei tudósítottak­­, közgyűlési működésükről. Ezután kezdődtek az ér­demleges tárgyalások következő kérdések felett: 1. Mi­képen kell az egyes tantárgyakat kezelni, hogy a szi­vet és a kedélyt műveljék, és nemesítsék ? Előadó : Wéber Samu­el, lelkész Béláról, a tudós paedagógus, kinek nevével a hazai lapokban gyakran találkozunk. 2. Miképen fejlődik a tudásból a lehetőség? Előadó: Polsch tanító Késmárkról. —­ Élénk szakavatott vita fejlődött ki az említettem tételek felett és a hallgatók azon meggyőződést merítették belőle, hogy tanítóink a mai methodikus, a korszellemmel lépést tartó paeda­­gogia kívánalmainak színvonalán állanak. Két órakor kétszáznál többen összegyűltünk közebédre, 8 vig hangulatban lelkes pohárköszön­tések hangzottak a felséges királyi családra, a köz­oktatásügyi miniszterre, az egylet elnökére, titkárára, az egyletre, Szepesváralja közönségére stb., melyek, hangos éljenekkel fogadtattak. Ebéd utáni ’­-kor az énekből tartott próbaleczkét Szobi­sek D. ta­nító Szomolnokról, mely eszmecserére szolgáltatott alkalmat, azután E­g­n­e­r iglói képezdei zene- és ének­tanár értekezett. 5 órakor a szepesi káptalan régiség és művészeti gyüjteménytára a püspök úr szives aján­latára megnyittatott a százakra menő látogatók előtt, s nagy érdeket gerjesztett. 7 órakor a szepesváraljai önkéntes tűzoltóság tartott sikerült gyakorlatot. 8 órakor nagy és díszes közönség zsúfolásig megtöltötte a városi vendéglő nagytermét, hol műkedvelőink hangversenyt rendez­tek. Mind a zene, mind dalárdánk ének-részei, mind Zsembery úr virtuóz zongorajátéka hangos éljenekre ragadta a hallgatókat. Tánczmulatság fejezte be a ta­­nító­ gyű­lés első napjának rendjét. Másnap, július 9-én 7—9 óráig reggel a tor­nászai osztály tartotta gyűlését, hol Kottler, Lőcsei és Ormossy tartottak próbaleczkét és előadást. 10 órakor folytattatott a tegnap félbeszakított közgyűlés és következő tételek és oly kedvvel és szakavatottsággal lettek megvitatva, mint tegnap, még pedig 3. Osztá­lyozás. Előadó: Finger tanító, Szomolnokról és 4. Tanítási- és óraterv.Előadó:Lövy,Iglóról.Új thémák felállítása, választások , belügyek megbeszé­lése, (a jövő évi nagygyűlésnek helye Gröbniczbánya lesz) és az elnök zárbeszéde fejezték be az ép oly ér­dekes, mint tanulságos közgyűlést. A délutáni órák­ban kedves vendégeink és a városbeliek apraja-nagy­­ja, hosszú sorokban indult útnak a közelünkben fekvő impozáns szepesi vár felé, és 3 órakor százakr­a menő néptömeg hemzsegett a történetünkben híressé vált szepesi vár pázsitos udvaraiban és mohos bástyáin. A negyedik udvar egyik emelkedett helyén tar­totta M­ü­n­n­i­c­h Adolf, poprádi tanító, csengő hang­­­gal, történeti tényeken alapuló előadását ezen czim alatt: »1 év (1288) a szepesi vár fénykorából.« A számos hallgatók harsogó ésjenekkel fogadták ér­tekezését. Most következett volna a népünnep, mely pompásnak ígérkezett, de Jupiter Pluvius máskép in­tézkedett. Nagy eső támadt, de a jó kedv azért el nem hagyott, visszavonultunk a boltozott katakombák alá, a lovagok termébe, a hol vig ének, czigányzene mellett folyt a mulatság, a­melylyel az ünnepélyek sora véget ér­­jen.

Next