Pesti Napló, 1879. október (30. évfolyam, 236-262. szám)

1879-10-01 / 236. szám

236. szám. Budapest, 1879. szerda, október 1. 30. évi folyam. Szerkeszté­si irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kia­dó-h­iva­tal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit * Postám küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 írt. Az esti kiadás postai különköldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik itt mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­­Pesti VS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Konstantinápoly, okt. 1. A görög biztosok értesítették a postát, hogy utasítást kaptak kormá­nyuktól s egyszersmind azt indítványozzák, hogy a legközelebbi értekezlet október 2-án tartassék. Azt hiszik, hogy Savfet pasa az értekezlet napjául októ­ber 4-két vagy 5-két fogja javaslatba hozni. Königsberg, október 1. Königsberg városa és a königsbergi és fisehhauseni kerületek 465 válasz­tóférfit választottak, kik közül — eddigi hozzávetés szerint — 17-en a konzervatív. 320-an a nemzeti sza­badelvű és haladópárthoz tartoznak. Lyon, szept. 30. Ferry közoktatási miniszter ma a Voges departementjába visszatért. Elutazása előtt a praefektúra épületének erkélyén megjelent és az összegyűlt tömeghez beszédet intézett, azt mond­ván : a kormány kebelében teljes egyetértés uralko­dik a 7-ik czikkre nézve, mely iránt nem fog engedé­keny lenni. Trieszt, szept. 30. Tekintve a Ponteba-vasút megnyitását, az itteni kereskedelmi kamra új kérvényt intézett a kormányhoz, hogy engedje meg a Trieszt közötti éjjeli gyorsvonat létesítését, mert ezáltal — szemben a nappali gyorsvonattal — 24 óra időt le­hetne megtakarítani, mi a két város között fennálló forgalmi viszonyokra nagy lendületet fog gyakorolni.­­ Az itteni összes kereskedelmi körök nagy súlyt fektetnek ezen kérvény teljesítésére, melyet a Tries­­ter Zeitung és az Adria hírlapok is támogatnak. New-York, szept. 30. A mexikói kongresz­­szus szeptember 16-án megnyittatott. Diaz elnök megnyitó irata a külügyi viszonyokat igen barátsá­gosaknak tünteti fel. Az egyesült államokkal való teljes egyetértést nem zavarja semmi új nehézség. A pénzügyek javultak és béke uralkodik az egész köz­társaságban. Berlin, okt. 1. Magdeburg 255 nemzeti szabadelvűt, 157 haladópártbelit és 2 konzervativet választott; a többi 19 választó elve ismeretlen. — Görlitz 170 nemzeti szabadelvűt és haladópártbelit — Majnai Frankfurtban az egyesült de­mokraták és haladópártbeliek 260 nemzeti szabad­elvűt választottak; továbbá megválasztatott 150 klerikális, mig a környék 5 szavazata még hiányzik. London, oct. 1. Az angol állami bevételek ki­mutatása szerint, az utolsó negyedben (1/7—80/8) 100,305 font sterlinggel kevesebb folyt be, mint a múlt év ugyanezen negyedében. Bécs, oct. 1. Az 1854-ki sorsjegyek húzása : 2067 sorsz. 33 sz. sorsjegy nyer 40.000 forintot ; 2774 sorsz. 19 sz. sorsjegy 5000 irtot; 87 sor. 6 sz., 1045 sor. 21 sz., 2457 sor. 36 sz., 3331 sor. 7 sz., 188 sor. 50 számú sorsjegyek 2000 irtot nyernek. Budapest, október X. (Lord Salisbury, Elliot bécsi nagy­követhez) a következő, szept. 4-től kelt jegyzéket intézte: »Vonatkozással ennek jegyzékére.... ról, van szerencsém exczellencziádat utasítani, hogy az osz­trák-magyar kormánynyal szemben adjon kifejezést a nagy megelégedésnek, melylyel ő Felsége kormánya Haymerle bárónak Andrássy gr. utódjává válasz­tását fogadta. A tudomás, melyet a kormánynak a berlini kongresszuson úgy Haymerle Jr. tehetsége, mint politikai nézetei felől szerezni alkalma volt, arra indítja a kormányt, hogy e kineveztetést ő csá­szári és királyi Felsége amaz óhaja kifejezésének te­kintse, hogy fenntartassanak azon szerencsés viszo­nyok, melyek jelenleg a két kormány között fennáll­nak. Fogadja stb. Salisbury.« (Andrássy gr. kanczellársága ügyé­­ben) Bécsben ismételten kijelentik, hogy az a hir, mely szerint egy külön birodalmi kanczellári állás szervezése szándékoltatik, kezdettől fogva merő ko­holmány volt. Andrássy gr. végleg visszavonul Terebesre, és nem akar egyéb lenni, sem egyébnek látszani, — úgymond a P. L. — mint Terebes föl­desurának. (A Páriában rendezett összes legi­timista lakomákon) a következő és Cham­­b­o­r­d grófhoz intézett feliratot olvasták fel: »Monseigneur! Ez évjulius 15-én összegyűltünk, hogy megünnepeljük a király nevenapját. A hűség és A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy elhibázott élet. Regény, irta: Bentzon. (Francziából.) XIIL — Folyt. — — Képtelenségeket. Azt válaszolta, hogy Del­­tanék sokkal nagyobb bizalommal fogadnak oly­­ót, ki nem hirtelen határozza el magát, hogy jól kell is­merni a nőt, kit el akarunk venni, mielőtt elhatároz­nék magunkat, hogy mindenkorra imádjuk, mert szerinte nem elég kellemesnek és becsü­lésre méltónak lenni, hogy imádtassunk, hogy semmi se látszik előtte esetlenebbnek, mintha egy leányt így steeple chease módra veszünk el; hogy ő semmikép se kompromit­tálja Francziskát, mert nagyon keveset jár hozzá, — ez nagyon is igaz! — végre, hogy Deltán úr túlzó és Deltanné asszony nem rokonszenves; hogy ő nem teheti azt, hogy elvegye ezek lányát, kit oly kevéssé ismer... Mit mondjak még önnek, édesem? Gya­nakszom, hogy valami más hajlama van, hogy egy hozzá talán nem méltó . . . Élénken félbeszakítottam. — Nekem kell-e fiát ön előtt védelmeznem? Emlékezzék csak, mit mondott néhány nappal ez­előtt róla! Owaldné asszony gondolkodni látszott. — Kétségkívül nincs igazam, mondá. Nagyon izgékony vagyok. György époly nyugodt, époly vig, mint azelőtt; ugyanannyit dolgozik és nem ábrándozik többet, mint rendesen; nem titkol előttem semmit; tudom, hogy tölti napjait, ismerem összeköttetéseit. . . Kit sze­rethet ? Kit is szeressen! Ő Francziskát fogja sze­retni, de senki sem érvényesítheti jobban barátnője érdemeit, mint ön, és én nem mondok le az ön segé­lyéről, hogy elérjük az óhajtott eredményt. Az anya tanácsai mindig parancsokhoz hasonlítanak egy kis­sé. A nővér mindig szabadon beszél. Ma azt kérdezem magamtól: valóban vak volt-e Owaldné asszony ? Isten tudja, el voltam tökélve, a­mennyire tő­lem kitelik, szolgálatára lenni. Kellett-e volna arra, mit én bizalmának neveztem, fájdalmas vallomással felelnem, de oly kevéssé kérdeztem magamat György iránti érzelmeim természete felől, hogy úgy tetszett nekem, nem tehettem egyebet, minthogy Györgynek tanácsot adjak. György első szavaim után félbeszakított s én megdöbbentem izgatott hangján. — Ugy­e, anyám kérte önt, hogy e házasságot sürgesse ? — Azt hiszi Ön, mondom, ki akarván kerülni az egyenes választ, hogy nem érdekel eléggé, a­mi önt zavarja, hogy saját nevemben szóljak ? György fölkelt helyéből s izgatott léptekkel ment az ablakhoz, hol addig maradt, mig azt hitte, eléggé tud magán uralkodni. Én bámulva figyeltem meg, de nem tudtam, mit gondol. — Így tehát, mondá, lassan felém közeledve, és szemében keserű szemrehányás látszott, így tehát ön az, Juliska, a ki akarja . .. — Nem okosabb-e, vágtam szavába, azt kívánni önnek, a mi anyja és Francziska és így az ön boldog­sága is? — Ne beszéljen Francziskáról, szólt hevesen. Mi közöm hozzá! Mi közöm az ő boldogságához ! Ne beszéljen okosságról, ön arra kényszerít, hogy őt gyűlöljem. Ah, Juliska,­ nem tudott legalább hall­gatni ! Megzavartam önnek nyugalmát, én, ki meg­fogadtam, hogy az enyémet feláldozom az önének ; én, ki annyira megfékeztem szivemet, a­nélkül, hogy önt valaha megkérdezni akartam volna, megértette-e e hajlamomat ? Mit tettem, hogy öntől ily megvetést érdemeljek ? — Megvetést!... — Igen, értem önt... azt akarja mondani, hogy barátságot, becsülést érez irántam. Óh de bo­lond voltam... többet vártam. Óh,ne sértődjék meg, nem mondtam, hogy szerelmet reméltem, de úgy lát­szott nekem, hogy az ön szívében is az az érzelem forrt, mely az enyémben, azon az estén, melyen azt egé-­­­zen önnek adtam át... hogy ön ez ajándék által, me­lyet tartózkodás és hátsó gondolat nélkül.. Örökre.. adtam önnek, és hogy ön azt szenvedélyesen fogadta el. Miért megvetni ez érzelmet, mely nem kerül ön­nek egy könnyébe sem és mely ellenkezőleg, megédesí­teni képes életét! íme, ezt akartam, ha mindjárt sa­ját boldogságom árán is, ama boldogságon, mely ön­nek annyi gondját képezte, mely iránt ön oly hidegen akar intézkedni, mintha más, mint ön megadhatná azt nekem.. Egy, perczig mintegy magánkívül állt. — És miután hinnem engedte, hogy majdnem ezért értem, ön e szavakkal vetett véget reményem­nek: »Nincs önre szükségem, nem engedem meg ön­nek, hogy értem éljen; ha nem is mondta, szeresse ezt vagy amazt. Nősüljön meg!... Föl-alá járkálva beszélt, lesütött szempilláin nagy könnyek csillogtak, melyek eloltották haragjá­nak tü­zét. Midőn rám nézett, arczán sajátságos kife­jezést láttam. Nem tudom, az enyém mit fejezett ki. Mintegy kővé meredve, kezeimet térdeimre hajtva, uj élet lüktetését érezvén ereimben, hallgattam szavait. Mintegy álomban hangzott ez az egy szó : — Sze­ret! — Susogni hallottam mellettem, Juliska! szólj... lehetséges ? Szánalmat érzesz irántam, vagy igazán azt akarod, hogy elhagyjalak ? Akkor elutazom, de akár beleegyezel, akár nem, közelben és távolban mindig a tied leszek. Az a gondolat, hogy elveszthetném, most leg­először tette érthetővé, mennyire nélkülözhetetlen nekem. E fenyegetés által: Elutazom! kábultságomból hirtelen felrázva, felkiáltottam : — Mivé legyek nél­küled! Fejem vállára omlott, karjaim mint egyedüli támaszomat ölelték át, oly támaszt, melyet sohase nélkülözhetek. A fátyol ketté szakadt. Szerettem, mielőtt tudtam volna ; ennek nem volt kezdete, mint nincs az örökkévalóságnak, ez igy volt, ennek igy kellett lennie. Mi akadályozott, hogy e világos és kéz­zelfogható dolgokat eddig föl nem fogtam ? — Te kényszeritettél szólni, ismétlő halk hangon. S én válaszoltam : Mindent­ős mindig tudtam! — a nélkül, hogy eszembe jutott volna, hogy majd­nem mint gyermek hagytam el őt a midőn viszont­láttuk egymást, én férjnél voltam, ő pedig há­zasságra gondolt. Ha öt perc­c­el ezelőtt azt mond­ták volna, hogy én rábeszéltem, vegye el Fran­cziskát , hogy utasítottam volna vissza e fölte­vést ! Francziska, kinek helyét bitoroltam, Owaldné asszony, kinek várakozását megcsaltam, kik voltak ők? Nem ismertem csak egy barátot,Györgyöt,csak­­ egy kötelességet, elfeledni érezte mindent. Diadal­mas örömömet nem zavarta semmi; egyedül voltunk a világon, György és én, és a világ csak kettőnk szá­mára volt teremtve. Mindezt éreztem, a­nélkül, hogy ki tudtam volna mondani. Ő is hallgatott, a tisztelet­­teljes és gyöngéd félelem egy nemétől ragadtatva el. Nem parancsolta-e meg nekem, hogy bízzam benne? Elpirultam volna, kételkedvén, hogy igazat szólt, hogy lesz ereje ígéretét megtartani. És­ő elhatározásomra büszkén és eltökélve arra, hogy soha se legyen mit megbánnom, jól megértette. Megmarad-e lelkesedé­sünk és akaratunk e magas fokon? Mindkettőnk büszkesége, hogy e napon erősen tudtuk hinni. XIV. Házasságom annyira értéktelenné vált szemeim­­ben, hogy távol voltam attól, hogy lelkifurdalásokat érezzek; ellenkezőleg, úgy éreztem magamat, mintha meggyalázó szolgaságtól szabadultam volna­ meg, egy őszinte, becsületes férfi útján. Azt mondom neki: Tiéd vagyok! a­nélkül, hogy ennél többet gondoltam volna. Ebben az időben egy kertben találkoztunk, me­lyet a magányt kedvelők keresnek fel, mert György legyőzhetetlen ellenszenvvel viseltetett a Daverne úr­ral való találkozás iránt és mert anyjának vendég­szeretetét már alig fogadhattam volna el. Nem so­kára jelenté nekem Owaldné asszony, hogy Deltanék Olaszországba viszik leányukat. — A házasságnak vége, mondá keserűséggel; ez várható volt, és fiam kijelentette nekem, hogy sza­badságát mindenkorra meg akarja őrizni. Első gondolatom az volt, hogy megalázzam magamat előtte, de egy jelentőségteljes tekintet megértető velem, hogy a vallomás haszontalan, mert ő már maga kitalált mindent. A tekintet, mely elné­mít­i ajkalmat, szigorú, majdnem megvető volt. E derék nő nem tudott szánalmat érezni a gyöngeségek iránt; vádolt engem hamissággal, hálát­lansággal, azzal, hogy megcsaltam, s mit tudom még mivel. Ha az ember nyugodtan élte ifjúságát, és a kor hidegsége csak a természetes hidegség, hogy ér­tene meg ily hirtelen elhatározásokat, melyek ellen­­állhatlanul meghidegítik a legforróbb szíveket ? Ha másról és nem Györgyről lett volna szó, a jóság talán rávezette volna arra az elvekre, melyek mindig szabályozták érzelmeit és magaviseletét, ta­lált volna számomra mentséget, de a legigazságo­sabb emberek gyakran megszűnnek azok lenni, mi­dőn az ő érdekeikről van szó. A barátnő elnéző volt, az anya nem tudott megbocsátani. (Folyt. köv.) remény ugyanazon kiáltása hangzott akkor fel mind­nyájunk szivében és ön oly szives volt, e hódolatokat fenséges jóakarattal fogadni. Ma ismét összegyűltünk önnek születésnapja ünnepére, és ez órában nem fe­ledhetjük el, hogy 1820 szept. 29-én Dieudonné Hen­rik, bordeauxi herczeg,Fran­cziaország és egész Európa gyermekének neveztetett. Francziaországnak azonban hiányzik még a királyság és épen ezért Európának hiányzik még Francziaország. Mi nem vagyunk poli­tikusok, mi csak egyszerű munkások vagyunk, kik eszességet és hazafiságot tanúsítunk és át vagyunk hatva a szocziális üdv minden szükségességétől. M­i várjuk a királyt, hogy Francziaország fölé és mi fölénk is a legitim és hatalmas souverainitás védő menhelyét terjeszsze. Köszönet ezért, Monseigneur, hogy elitélte azokat, kik szakadatlanul kizsákmányolni igyekeztek a közhiszékeny­séget, és hogy újból ismé­telte, hogy közöttünk lesz, ha ütött isten órája. Ön mond­a : »Én akarom« — és ez egyetlen szó megremegtető Francziaországot. Mi szenvedünk, monseigneur. A bizalom eltűnik és a munka oly arányban fogy, mint a terhek szaporodnak. Tűrni látjuk legdrágább szabadságainkat is, és ez oly gyalázat, mely felháborítja lelkiismeretünk mél­tóságát, valamint családatyai becsületünket. Azon­ban mindennapi harctunkban támogatnak ben­nünket szent Lajos királyi örökösének ígéretei, mert ő népének igazságos és nagy gyámora lesz. Monseigneur! Bár meghallgatna bennünket isten, teljesítené óhajainkat és visszaadná nekünk végül az atyát és királyt, ki nem ismer ellenségeket és a kinek csak Francziaország sorsát kell javítania.« A szerbek Taskinjában. (Saját munkatársunktól.) T a 81 i­d­­­a, szept 22. Minél tovább tartózkodom itt, és minél több alkalmam nyílik megfigyelni a nép érzületét és han­gulatát , annál világosabban látom, hogy kormá­nyunk bosnyák politikája gyökeres hibában vajúdott és vajúdik most is. Nem arról szólok, hogy keleti po­litikánk hibás volt, hogy végzetes tévedést, bűnt kö­vettünk el, midőn a törököt veszni hagytuk. Elmondhatnám ugyan, hogy az értelmes törö­kök vállvonogatással felelnek, ha a török-magyar ba­rátságról szólok nekik ; hogy pl. egy itteni binbasi gúnyos mosolylyal viszonozta azon megjegyzésemet, hogy monarchiánk és Törökország barátsága az oro­szok ellen irányul;felhozhatnám, hogy Javer effen­­di, Bosznia leggazdagabb kereskedője és szerajevói tanácsnok ezeket a szavakat intézte hozzám: »A ma­gyarok nem jól cselekedtek, hogy a törököknek nem segítettek, nem volt eszük!« Nem akarom ezt a kérdést feszegetni, hanem a »Bosnia jam occupata« álláspontjára helyezkedem, és egy két megjegyzést teszek arra a politikára, melyet az okkupáti területen folytatunk. És itt első­sorban arra a tényre hívom fel figyelmüket, hogy a konvenczió alapján megkezdett okkupáczió békésen ment végbe. Legkiválóbb köte­lességemnek tartom értesüléseimet a nép köré­ben meríteni. Nem keresem az u. n. illetékes körök­nek diplomatikus magyarázatait, politikai érdekektől sugallt »felvilágosításait« ; nem mindig vagyok arra kiváncsi, hogy a hatósági személyek mit szeretnének a világgal elhitetni, miféle hazugság terjesztése fekszik érdekükben. A nép aterét tapogatom; a hánokban és házaikban keresem fel a népet és foly­vást a polgárokkal beszélgetek, vagy megfigyelem, amit egymás közt beszélnek. A mohamedánok hangulatát illetőleg — azt hiszem — tisztában vagyok. Száz meg száz török is­mételte előttem majdnem szóról szóra, amit a karma­­kamtól hallottam. — Mi barátságosan fogadtunk benneteket, mert a szultán azt mondta, hogy vendégeink vagytok és jól fogadjunk benneteket; mi mindig azt fogjuk tenni, amit a szultán parancsol — mondá nekem egy itteni bég. — Egy bécsi újságban (a Neue Freie Presse volt) azt olvastam, hogy az arnauta főnökök gyűlést tartottak és elhatározták, hogy csapatainknak fegy­veres kézzel ellentállnak; csak Selmanovics bég szó­lalt fel a béke mellett. Melyik az a Selmanovics bég ? kérdezem. — Van itt Plevljében vagy 25 Selmanovics bég; mind egy családból valók; rajtuk kívül csak legfelebb 4—5 bég lakik még itt. De egyikük se volt afféle gyűlésen. Nem akar itt senki se háborúskodni, zavarogni; ha a szultán azt mondja nekünk, hogy bé­késen kiegyezkedett a császárral és mi ezentúl a csá­szár alattvalói leszünk, akkor a császár békés alatt­valói leszünk. Itt mindössze két ember volt, aki za­vargást keres, az egyik a mufti, a másik pedig Smail bég Selmanovics; mind akettő ott volt Boszniában, de most elmentek Konstantinápolyba. Ez a két ellen­­ségtek volt, több nem; mi békés alattvalói vagyunk a szultánnak. íme ez nyílt, őszinte szó! Ezek kereken ki­mondják, hogy nem ismernek el bennünket urukul, míg a szultán meg nem engedi, ha konvenczió nél­kül jöttünk volna be, újabb Maglájt, újabb Dobojt érhettünk volna; és Magláj, Doboj nem vergődtek volna oly szomorú hírnévre, ha a berlini szerződés­ben jelzett konvencziót megkötjük. Ez a hiba, melyet bosnyák politikánk tavaly elkövetett. És ma más hibában vajúdik. Abban, hogy a szerb elemre akar támaszkodni. A szerbek itt is alázatosak, nyájasan fogadnak bennünket; a szerajevói szerb kereskedők szívesen kötnek hadügyi kormányunkkal szállítási szerződése­ket, melyeken tíz és százezreket nyernek. A plevljei rajak, ha belépsz kunyhójába, kézcsókkal fogad és u­grost kér. Megtesz minden szívességet de— pénzt kér örökösen. Magyar paraszt inkább éhen halna, semhogy olyasmiket tegyen, miket itt egy szerb rájak kunyhó­jában tapasztaltam. Hatost koldult kenyérre s mi­helyt megkapta, egy fazék húst tett a tűz mellé és ku­­nyerál még egy hatost szilvára. Odaadtam neki egy forintot, negyed óra múlva azzal jön vissza, hogy há­rom hatos árat vett, mert nem adtak neki vissza ap­rópénzt. Kicsinyes dolog az egész, de jellemzi a fajt. Örökösen panaszkodnak, hogy a törökök mind­untalan kirabolják őket. És ime tegnap mit hallok? Beszélgetek egy jabuka-hegyi szerbbel és kérdezem tőle, biztos-e az út Priepolje felé ? — Ne félj te uram, bátran mehetsz akár egyma­gad. Van ugyan rabló elég, akár száz is (itt felsorolta ugyanazokat a neveket, melyeket egy előbbi levelem­ben már említettem)de azok egytől egyig szer­­bek és csak a törököt bántják; szerbhez, osztrákhoz nem nyúlna a világért se. Arról a fejem­mel állok jót neked. Ha akarod, elkísérlek. Nekem fegyverem is van, mert az osztrákoknak szolgálok. Velem egész bátran jöhetsz. Megköszöntem a szíves ajánlatot, de nem él­tem vele; olyan szemeket vetett rám, mintha azt fükészné, »mennyit érek.« Magyarázatát nagy társa­ság előtt mondta el, mely szavait élénken helyeselte. Ez az ember, ha ugyan nem engem akart ke­­lepczébe vinni, amit nem akarok állítani, elég tanú­bizonyságot szolgáltat arra, hogy a szlavofil sajtó mily óriási szédelgést űz a törökorszzági rabló­históriákkal. És szavainak annál is inkább adok hitelt, mert nem állhatott érdekében a rablókat, kik esetleg őt is fenyegetik, derék szerbeknek fel­tüntetni és mert szavai feltűnően összeegyeznek azzal, amit nekem a kalmakam mondott De a szerbek a mellett határozott hívei a szerb fejedelemségnek. Vasárnap este szerb házigazdám­nál időztem. Nagy társaság volt együtt, fiatal em­berek, kik kártyáztak és szakadatlanul ürízgették a poharakat. Amellett daloltak. És az első dal, amit hallottam, így szól: »Necse Boczna Goszpodara, Azijata ni varvava. Vecs Milana szrpszkok kralja, To nam prvo szvr it valja«. (Bosznia nem akar ázsiai barbár urat, hanem csak Milánt a szerb királyt akarja.« Énekeltek azután több dalt Oszmán pasáról, Plevna elestéről, az orosz felszabadítókról; majdnem minden második sor azt mondja, hogy a muszkák roppant seregei felszabadítják a szlávokat, és kiűzik a törököket Ázsiába. Száz meg száz variáczióban di­csőítették Milán fejedelmet, sőt nekünk magyarok­nak is szenteltek pár sort: »Unsz te bije sza csetine sztrane, A Madjari neszmu de te brane, Kossut placae, pa turcsinu kazse, Za nad Szrbi erlo dobrotrazse.« (Az oroszok téged — a törököt — négy felől vernek, és a magyarok nem mernek téged védeni, Kossuth sir és azt mondja a törököknek, hogy a szer­­bek most igen jól jártak.) Számos verssorban »a szerencsétlen Bosznia« se­gítségül hívja a dicső djunisi hősöket; a dalnok kijelen­ti, hogy a szerbek nem félnek az angolok segítségétől, mert »ha Szerbiában az ágyú eldördül, egész Európa összerezzen.« (Szrbadja pali topa, Zat reszla sze Európa.«) Szveta-Troiczában tett látogatásom alkalmával az itteni szerb tanítóval beszéltem és az iskola felől kérdezősködtem. Elmondta, hogy a szerbek itt igen szép iskolát építettek, melyben kilencz szoba van (most a csinos épület katonakórháznak használ­­tatik:­ az iskola négy osztályból áll, és van rendesen 100—120 növendéke. Ő és egy segédtanító működik benne; ő 49 arany, a másik 20 arany évi fizetést kap. A négy osztályban csak írást, olvasást, számve­tést, vallástant, és földrajzot tanít. — Hát történelmet nem tanítasz ? kérdem. — De, csak Szerbia történelmét. — Miért csak ezt ? — Mert Szerbia a mi hazánk. Nekünk Török­országhoz nincs közünk; hatalma alatt állunk, de nem tekintjük hazánknak. — De hisz azt mondjátok mind, ti szerbek, hogy örültök az okkupácziónak. Ugyan mond meg, mit tesztek, ha a törökök elmennek és az osztrák­magyarok elfoglalják egészen ezt a földet ? — Hjáb, azt még senki sem tudja, hogy a tö­rökök elmennek-e ? — De tegyük fel, hogy elmennek, és Plevlje osztrák-magyar város lesz, mi lesz akkor a ha­zátok ? — Én nem mondhatom azt meg, hogy a nép mit gondol. Azt én nem tudhatom. — De te mit gondolsz ? — Ha az osztrákok itt maradnak, akkor ha osztrák alattvalók leszünk, és ha a törökök itt ma­radnak, akkor török alattvalók leszünk. — Olyan hi alattvalói lesztek Ausztriának is, amilyen hü alattvalói most Törökországnak vagy­tok ? Akkor is Szerbia lesz a hazátok ? — Ne beszélj hangosan, valami török meg ta­lálja hallani, amit beszélünk! Megemlítsem még, hogy ez a fráter az adatok­ért, miket az iskoláról és a községről velem közölt, öt forintot kért ? Ez nem komikus, hanem roppantul j­el­le­m­z­ő vonás; mutatis mutandis így okoskodik ez a nép mindig, mikor velünk dolga van. Alattomos, nyájas szavak fejében a kereskedő tízszeres árakat, a nép pedig milliókra menő áldozatokat követel mon­archiánktól. S. Á. Budapest, október 1. Poroszországnak tegnap fontos napja volt. A képviselőválasztások sora tegnap döntetett el. A porosz képviselőház tudvale­vőleg a közvetett választások rendszerén nyug­szik ; a nép nem a képviselőket, hanem csak a választó férfiakat választja. Ez utóbbiak szavazatától függ, ki legyen a képviselő. A választó férfiak választása tegnap ment végbe. Ez óráig csak egy pár nagyobb város szavazásáról vannak tudósításaink , de az egész választó mozgalom folyama olyan irányt vett, hogy a végeredmény iránt kétsé­get alig táplálhatni. A kormány a választási mozgalomba Bismarck herczeg személyét is belevonta s úgy állította föl a kérdést: akar­ják-e a választók, hogy Bismarck herczeg maradjon az ügyek élén, vagy nem? Minden­ki, a­ki a kanczellár gazdasági és pénzügyi politikájában kételkedni merészelt, Bismarck személyes ellenségének nyilváníttatott. — E tényleg arra vezetett, hogy a kormány minden befolyását a szabadelvű­ párt ellen fordította ; minden irány, minden törek­vés, mely a liberálisok ellen harc­olt, a kormány tevékeny támogatásában részesült. A kormánysajtó az egész vonalon a liberáli­sok ellen menydörgött, a közigazgatás min­denütt egész erejével a liberálisok ellen dol­gozott. Ilyen előzmények után a tegnapi vá­lasztások aligha kedvezők a szabadelvűekre. Vereségek és veszteségeik terjedelme még ismeretlen ugyan, de az kétségtelen, hogy a porosz reakczionáriusok összes árnyalatai a kormány zászlaja alatt lényegesen megsza­porodtak s az új törvényhozásban többséget fognak képezni. A képviselőválasztások ezen eredményé­vel szemben egyre valószínűbbnek látszik, hogy a rég folyó tárgyalások a vatikán és Poroszország közt immár sikeres befejezésre fognak jutni. Mint olasz lapok jelentik, Bis­marck herczegnek már szept. 4-ke körül több titkos értekezlete volt Gasteinban Jacobini pápai nancziussal. Ez alkalommal megálla­pították a kiegyezés fő pontjait. Jacobini az­után Bécsbe tért vissza, kidolgozta az új ki­egyezés részletes tervezetét, mely Gasteinban szept. 14-kén és 19-kén újra tárgyaltatott. Elv­ben létrejött a megegyezés, melynek jóváha­gyása most már csak a szent­széktől függ. A pápa és Nina bibornok jelenleg a tervezet megvizsgálásával foglalkoznak s úgy látszik, azt részint módosítani, részint kiegészíteni akarják. Ez okból még eltelik némi idő, míg a tárgyalások véglegesen befejeztetnek. Goresakoff herczeget most egyik hivata­los lapja, a brüsszeli Nord kezdi védelmezni a berlini sajtó éles támadásai ellen. A Nord, mely ez alkalommal dühösen neki ront Ausztria - Magyarországnak, egészen érthe­tőnek mondja, hogy az orosz kanczellár Berlinben keveset, Bécsben is keveset al­kudozott s minden igyekezetét a londoni kabinet megnyerésére fordította. Anglia állásától függött minden, s a­mit Anglia kon­­czedált, azt Ausztriának és Németországnak úgyis el kellett fogadnia. Az orosz officziózus lap e nyilatkozata folytán több oldalról is­mét kételkedni kezdenek ama hír alapossá­gában, hogy Bismarck és Gorcsakoff urak személyesen találkoznának Berlinben. A görög-török tárgyalások folyamán új fordulat készül beállani. Waddington ur­nak párisi lapok szerint végre sikerült Salis­bury lordot rábírni, hogy Konstantinápoly­ban oda működjék, hogy a szultán J­a­n­i­n­á­t is feltétlenül és véglegesen átengedje Görög­országnak. A két kabinet ez iránybeli presz­­sziójának a porta, mely eddig Angliá­ban találta támaszát, aligha fog ellen­­állani, a­mivel azután a Görögország részéről fenyegető komplikácziók veszélye is el lesz oszlatva. Az olasz zöld-könyv. Az olasz zöld-könyv, mely a napokban tétetett közzé, az olasz politikát illetőleg nem igen közöl új s általános érdekű adatokat. Összesen 386 okmányt tartalmaz, melyek elseje 1875. deczember 22-ikéről, az utolsó pedig 1879. július 1-jén kelt. E diplomá­­cziai okmánytár kiegészítő részét fogja képezni azon előterjesztés, melyet különösen az egyptomi kérdésre vonatkozólag a kormány most készít. Viszonylag leg­több értékkel bírnak azon alkudozások, melyeket az olasz kabinet az egyptomival azon czélból folytatott, hogy a Nubar pasa által alakított kabinetben egy olasz miniszter is helyt foglaljon a franczia és angol mellett. Ezen alkudozások tudvalevőleg nem vezettek eredményre. 1878. szeptember 5-ikén az egyptomi olasz fő­konzul, de Martino, arról értesíti külügyminiszterét, hogy a szárnyaló hírek szerint az egyptomi kabinet­ben a franczia és angol befolyás kezd túlnyomó lenni, s megjegyzi, hogy Olaszország nem nézheti közönyö­sen, hogy egész Egyptom franczia és angol befolyás alá kerüljön. Egyúttal azon véleményét fejezi ki, hogy Németország, Ausztria-Magyarország és Orosz­ország szintén nem nézhetik kedvezően a franczia és angol­ befolyás ezen túlterjeszkedését, mely nemcsak a pénzügyi téren nyilatkozik. Olaszország, nézete sze­rint, teljes joggal formálhatja ugyanazon igényeket

Next