Pesti Napló, 1879. november (30. évfolyam, 264-287. szám)
1879-11-03 / 264. szám
264. szám. Budapest, 1879. hétfő, november 3. 30. évi folyam. Szerkesztéei írották Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézettők. Előfizetési feltételein Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 Art. — 3 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 írt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, 4© bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától májaztatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. (Ered sürg.) Bécs, nov. 3. Azon hírre nézve, hogy a három császár legközelebb találkozni fog, mérvadó helyen a következőkről értesülünk: Noha vannak rá jelek, hogy az orosz kabinet egyezkedni akar, arról itt mit sem tudnak, hogy a három császár találkozni szándékozik. Arra nincs is ok. A béke fenntartására törekvő osztrák-magyarnémet szövetség egy hatalom csatlakozását sem utasítja vissza. Oroszország közeledési óhaja talán okot fog adni Vilmos és Sándor császárok találkozására, de az uralkodók nem szándékoznak egyezkedési czélból három császári találkozást eszközölni. Pária, november 3. Az »Agence Havas«, Konstantinápolyból nyert értesülés alapján tudni véli, hogy a viszony Törökország és Angolország között igen feszült. Az angol nagykövet követelte az Ázsiában foganatosítandó reformok rögtöni foganatosítását, a politikai vétségek miatt száműzött és fogva tartott személyiségek amnesztiálását, a rendőrségi testület újjászervezését Baker pasa parancsnoksága alatt, és egyéb vétkes személyek megbüntetését. Angolország ez iránt ultimátumot nyújtott át a szultánnak. A szultán esetleges vonakodása esetén Angolország el van határozva a szultánt lemondásra kényszeríteni, és helyébe testvérét Resad efendit szultánná proklamálni, ki Francziaország, Angolország és Ausztria-Magyarország gondnoksága alá helyeztetnék. A szultán tegnap kihallgatáson fogadta az orosz nagykövetet. A kihallgatás közel három óráig tartott. Mondják hogy a porta kérte volna Oroszország támogatását a jelenlegi válság alatt. Páris, nov. 3. Az orosz trónörökös nagyherczeg, nejével elhagyta Cannes városát és ma Párisba érkezik. Prága, nov. 3. A hazafias országos segélyegylet tegnap tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a »vörös kereszt« osztrák társulattal egyesülni fog. Az egylet igazgatósága ez ügyben Bécsbe küldötte meghatalmazottait. A közgyűlésen a helytartó elnökölt, Sophia, nov. 3. A trónbeszéd, melylyel a fejedelem a bolgár kamrát megnyitotta, felemlíti a fejedelem utazását Bulgária felszabadítójához, a czárhoz, és a többi nagyhatalmakhoz, hol meggyőződést nyert a rokonszenv felől, melylyel Európa Bulgária iránt viseltetik. A trónbeszéd kiemeli továbbá a határtalan hálát, melylyel a fejedelem és kormánya a felszabadító czárnak tartoznak, és konstatálja a barátságos viszonyt Romániához és Szerbiához, egyszersmind bejelenti a közigazgatás szervezésére, a rendőrségre, az egységes bolgár egyház alapján foganatosítandó egyházi közigazgatásra, a törvényszékek szervezetére, a nyilvános oktatásra és jogi tanintézet létesítésére vonatkozó előterjesztéseket. A hadsereg egyik fő kellékét képezi a szolgálati időtartam meghosszabbítása, és a rend és a fegyelem elveinek kidolgozása, mert csakis így szolgálhat a hadsereg, az egész nemzet és az állam támaszául. Várna, Rusztsák és Tirnova kerületeiben az ottan garázdálkodó rablóbandák miatt, el kellett rendelni az ostromállapotot; a rendet ugyan még nem állíthatták helyre, mindazonáltal a haj nem nagymérvű s nem sokára egészen meg fog szűnni. Daczára több gazdasági forrásoknak, az ország jelenlegi pénzügyi állapota vajmi csekély irigylésre méltó. A fejedelem számít a képviselők hazafiaságára és azok józan meghizálására, és felhívja őket hogy ne vesztegessék az időt eredménytelen vitatkozással, hanem mihamarább intézzék el a költségvetést és a többi törvényjavaslatokat. A trónbeszéd kedvezőleg fogadtatott, és a fejedelmet lelkesülten üdvözölték. (Ered. sürg.) Bécs, nov. 3. Parusek Aloiza gyilkosa kézrekerült; Prikosovics Ferencznek hívják, Sopron melletti Hinnhofból való, mesterségére nézve mészáros. A rendőrség előtt már körülményes vallomást tett és azt hozta fel, hogy az ínség vitte rá a gonosz tettre. (Újabb leleplezések.) A Soleil ismert munkatársa, Louis Peyramont ismét három beszélgetést közöl, melyeket olasz államférfiakkal folytatott. Nem nevezi meg az interwievelt diplomatákat, hanem csak nevek kezdőbetűjét mondja meg. Peyramont előrebocsátja, hogy Olaszország a németosztrák megállapodások által igen nagy mérvben fenyegetve látja magát. A Bécsben megállapított tervek szerint az Adriai tenger tisztán német csatornává válnék. Trieszt, mint nagy német kikötő, az egész forgalmat a nyugat és kelet közt abszorbeálná s Olaszország elvesztené minden reményét Triesztre, Déltirolra és Isztriára. Bismarck, a ki — mondja Peyramont — »a custozzai Olaszországnak köszöni babérjai legnagyobb részét (!)« rutul rászedte szövetségesét s a kárt még azzal a bántó gunynyal tetézte. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA, ágiája kisasszony. — Regény. — Irta: Sauniere Pál. VI. Ramponniére báró bérlője. — A báró ur, folytatá a fiatal nő, 1864-ben eladta minden birtokát. Férjem bérlete 1865-ben lejárt, és az uj birtokos nem akarta megújítani. Magával hozott egy másik bérlőt, kit már régóta ismert és annak adta át a bérletet. — így tehát nem volt semmi bajuk a báróval ? — Semmi, uram. Mi rendesen fizettük a bérleti összeget, jó karban tartottunk mindent. Ha megtarthattuk volna, elég jó jövedelmet nyerhetünk, de mi még fiatalok vagyunk, és még nem volt időnk, hogy félre tehettünk volna egy kis pénzecskét. — Szóval, hogyan éltek a mai napig ? — Elhagyván a bérletet, férjem és én megkisérlettük mint napszámosok dolgozni. Szerencsétlenségre gyermekem betegeskedett. Nagyon gondját kellett viselni, nem hagyhattam egész nap egyedül és igy csak nagyon rendetlenül dolgozhattam. A mi férjem keresményét illeti, az nem volt elég arra, hogy életünket tengethessük. Megtakarított filléreink elúsztak . . . Ekkor elhatároztuk Párisba jönni. A Flandre-utcza 41. sz. a. ismertünk egy derék embert, ki lakásokat és vendéglőt tart a munkásosztály számára. Ez az ember férjem vidékéről való. Nála szálltunk meg mindig, ha Párisba jöttünk vásárlásokat tenni. Nála béreltünk most is szobát. Eleinte reméltünk oly foglalkozást kapni, mely nem különít el bennünket, de kitűnt, hogy ez Párisban nagyon nehéz. És mi, pénzünk fogytán lévén, nem válogathattunk. Ő is, én is más-más felé dolgoztunk. Ma reggel tehát elmentem fiammal, remélve, hogy majd találok valami keresetet. . . Semmit, jó uram, semmit sem találtam. Midőn nem úgy bántak velem mint koldusnővel vagy kóborlónővel, orrom előtt csapták be az ajtót. Mindig menve, ebbe a városrészbe érkeztem, hol rámsötétedett és eltévedtem; először elfáradtam, azután jött az éhség ... a többit tudja, uram. Amíg beszélt, Marczel figyelmesen nézte a nőt. Legfeljebb huszonöt éves volt, vonásai kissé bágyadtak, arcza halovány, de tekintete kedves, nyílt és becsületes. Parasztruhája kiváló tisztaságú. Beszéde, eltekintve egy kis tájszólástól, korrekt. Miután jól lakott, gyermeke elaludt karjaiban. — Most jöjjön, mondá Marczel. Megyünk kocsit keresni. Kivezette, előbb kifizetvén a gyönge vacsorát, megpillantott egy bérkocsit, melybe beültette. — Ne menjen el holnap hazulról, mondá neki. Anyám majd meglátogatja és talán talál majd módot önt foglalkoztatni, önt és férjét. — Ah, uram, mondá a szegény asszony kényekig megindulva, ön akkor gondviselőnk lesz. Marczel kifizette a kocsist, megmondta neki a lakezimet, melyet a fiatal anya említetett és a Babylone utczába fordult. Másnap reggel nyolcz órakor Marczel felkelt. Elment anyjához, mindennap ekkor költe el első reggelijét. Devaultné mintegy ötvenöt éves, magas, sovány nő. Arczvonásai még finomak, nagy kék szemeinek van még némi fényük, de haja már egészen fehér. De ez a korai hó nem vérítette, sőt inkább fiatalabbnak látszatát, mert feltüntető az arczvonások tisztaságát,az arezszin üdeségét. Ezen a csendes, méltóságteljes arezon egy redő sem látszott. Marczel megölelte, melléje ült és elbeszélte neki múlt éjjeli kalandját. — Nagyon helyesen cselekedtél, mondá az anya, de kár volt ezeknek a szegény embereknek megígérned, hogy elmegyek hozzájuk. — Miért? — Ha csak azt nem akarod, hogy én adjam nekik az alamizsnát, melyet tőled kellett volna kapniok. — Nem, anyám. Hiszem ugyan,a hogy megérdemlik, de azt biztosan kell tudni. És az efféle küldetésekre a nőknek különös tapintatuk van, tehát csak te végezheted jól ezt az alkut. — Miféle alkut ? kérdé Devaultné álmélkodva. — Hát nem mondtad, hogy bérlőnk ez évben elhagy ? — Igen, de csak szent János napján. — Jól van. És kivel akarod helyettesíteni? — Nem tudom, kaptam már öt-hat ajánlatot; de épen tőled akartam tanácsot kérni, mert az a lacnoei jószág, melynek kezelését rám bíztad, nem az enyém, hanem a tied. — Nem úgy, anyám. A jószág kettőnké. De ha tudni akarod a véleményemet, hát megmondom. Bretagnei bérlőink aranyos szívü emberek, az igaz, de el kell ismerni, hogy földrajzi helyzetüknél és eszméiknél fogva ugyancsak hátra maradtak. Már pedig a földmivelés nagyot haladt, anyám. Ezt a haladást egy bizonyos kerület gazdái ismerik és kipróbálták. És én fogadni mernék, hogy egy ilyen gazda uradalmunkból negyedrésznyi több hasznot húzna, mint mi, és igy emelné birtokunk értékét. — Ah! mondá Devaultné fejcsóválva, megint a te új eszméid a czivilizáczióról és a haladásról. — De ez az igazi út, felelt Marczel. Hát nem halad-e a világ örökké ? A lovak után jöttek a szekerek , ezeket a gyorskocsik követték, majd a vasutak, és ez utóbbit követte a villanyosság, ez az új erő, melyet még nem sikerült megfékezni, de amelyet valami lángész valamikor le fog igázni. Az már kétségkívül haladás, hogy a mennykövet épületeinkre tereljük és elvezetjük a hova akarjuk, de az még nagyobb haladás lesz majd, ha arra kényszerítjük, hogy nekünk éjjel világítson, vagy bennünket szállítson. Látom, mosolyogsz ezen. Mosolyogtak mások is, mikor a gőzről és ennek hatalmáról beszéltek nekik. — Oh, engem könnyen győzhetsz le, jegyzi meg Devaultné. Ezen a téren nem is próbálok veled mérkőzni. Nem akarok szemrehányást tenni, de ugyan mit értél el eddig ezekkel az eszmékkel ? Semmit ! Szép ifjúságod nyolc évét töltötted el gályamunkával ; két pompás pályára léptél : az orvosira és az ügyvédire, és mit értél el ? Azt, hogy egyetlen egy kliensed van. Az is egy szerencsétlen nő, akit megmentettél az öngyilkosságtól; ápoltad ennek barátnőjét, ki épen olyan szegény, mint ő, és ebből a szép cselekedetből mi hasznod lett ? — Igaz, vallá meg Marczel. De hát mit tegyek anyám ? érzem, hogy a két pálya nem nekem való. — Mit akarsz hát ? Mi bajod ? — Korszakom betegsége fogott el. — És mi ez ? — Gazdag akarok lenni, felelé Marczel villogó szemekkel. Egy év alatt, hat hónap alatt, vagy ha lehet, egy nap alatt akkora vagyont kívánnék szerezni, hogy jogom legyen mindent mondani, mindent tenni, ahogy szeszélyem, szívem sugallja, hogy . . . Nem folytatta a mondatot, de elsápadt, reszketett. — Ah megőrülök! kiáltott fel. Devaultné fájdalmas meglepetéssel nézett fiára. — Ne beszéljünk erről tovább, szólt Marczel fejcsóválva. Száz mértföldre tévedtünk a kiindulási ponttól. Arról a szerencsétlen családról szóltunk, melynek tegnap segítettem és megígértem, hogy hozzá jösz. — Igaz, mondá Devaultné, és nagyon örült, hogy fia önmagától okosabb gondolatokra tér át. — Tegyük fel — folytatá Marczel, hogy az becsületes család ; miután bérlők voltak, a mieink pedig három hó múlva elmennek, azt gondoltam, hogy magunkhoz veszszük; reményt nyújtottam a szegény nőnek, hogy állomást adhatsz neki és férjének, de nem mondtam meg, miről van szó. — Hova gondolsz ? olyan embereket, akiket nem ismerünk! — Könnyű tudakozódhatunk felölök házigazdájuk, Ramponniére bárónál, vagy ahol ezelőtt laktak. — És addig ? — Addig itt tarthatjuk őket. Nem fizetünk kertészt, hogy kis kertünket ápolja ? Nem tartasz mosónőt, hogy a fehérneműt rendben tartsa. — Kétségkívül, de ez egy héten csak egyszer-kétszer történik, mert nem vagyunk elég gazdagok . . . — Nem vagyunk ? kiáltott fel Marczel. Hiszen azt mondtad, hogy van megtakarított pénzed. — Igen, néhány ezer frankom, amit Gertrud segített félretenni, az esetre, ha be akarnál rendezkedni. — Olyan eszes nő, mint te, olyan takarékos cseléd mellett, amilyen a ha Gertrud, egy ideig elviselheti ezt a kis terhet. Légy nyugodt, százszorosan megtérül ez a kis áldozat, ha az a bérlő olyan ügyes, amilyenek Saine et Oiseben és Brieben a bérlők lenni szoktak. — Hogy tudod azt ? — Nem tudom, az igaz , de ő fiatal ember és nyilván az új gazdasági rendszert tanulta. — És ha csalódol ? — Akkor nem lesz a dologból semmi, az világos , de erről könnyen meggyőződhetünk; nagy ügyetlenség volna tőle, ha nekünk hazudni akarna. Majd meglátod. Beszélgess vele, hiszen jól értesz a gazdaság részleteihez, amikről én mit sem tudok. Meg fogod ítélhetni, vájjon eszméi jók-e, gyakorlatiasak-e. — No majd meglátjuk, mondá Devaultné. Hogy híjják ezeket a szegény embereket ? _Ejnye, erre nem is gondoltam. Elfelejtettem tőlük megkérdezni. Devaultne nem rejthetett el egy mosolyt. — De tudom hogy hol laknak, könnyű lesz rájuk akadni, mondá Marczel, és odaadta anyjának a lakezimet, melyet jegyzőkönyvébe felirt volt magának. (Folyt. köv.) Budapest, nov. 3. (Anovi-hazári szandjákból) jelenti egy bécsi lap, hogy Priepoljéből, az ott állomásozó vadászzászlóaljat visszavonják, mert a csapatoknak való téli barakkok még nem készültek el. Plevljében és Pribojban is csak sátrak alatt tanyázik a katonaság, de ott a barakkok nemsokára elkészülnek. Ezt a hírt igen különösnek, vagy alaptalannak kell tartanunk. Határozottan tudjuk, és annak idején jelentettük is, hogy a Priepoljeben állomásozó vadászzászlóalj legnagyobb része szeptember 26-dikáig a városban volt elhelyezve, sőt a zászlóalj parancsnokának már akkor alapos reménye volt, hogy azt a 60—70 emberét, kik még sátrakban tanyáztak, pár nap alatt szintén el fogja szállásolhatni. Akkoriban a plevljei helyőrségnek csak törzstisztei és egyes hivatalai voltak a városban elszállásolva, a barakkok építése pedig oly lassan haladt előre, hogy befejezésüket csak decemberre remélhették. Különösnek kell tartanunk, hogy mégis épen Priepoljét akarják elszállásolási nehézségek miatt keríteni: az okkupátt területnek legdélibb, legexponáltabb pontját. Ha csapataink most éppnél visszavonulnak, tavaszra esetleg csak súlyos áldozatok árán foglalhatnák vissza, mert a védőknek, kik Szienicza és Novi Bazár felől igen jó karban lévő széles úton juthatnak oda, kitűnő védelmi állásokat nyújt a Plevle és Priboj felől járhatatlan utakon előre nyomuló csapatok ellenében. Az Obadich-féle hadoszlop, mely Visegrád felől vonult a flzanciiákba Pribojig, onnét nem tolt előre őrségeket Priepolje felé; az emitt állomásozó zászlóalj csak a plevljei helyőrséggel tartott fenn összeköttetést a Jabukahanban elhelyezett gyalog század által, ezért a priboj-priepoljei útvonal az okkupáczió után is hemzsegett a rablóktól, kik a szerb határról az uzsiczai kerületből és nevezetesen a hírhedt Zlatiborból szoktak a szandsák területére átcsapni és nevezetesen a Babina-planinában (Priepolje és Plevlje közt) garázdálkodtak. Csapataink kivonulása Priepoljjiből e szerint igen különösnek tűnik fel. De ha csakugyan nem volna is más oka, mint az, hogy a zászlóaljat ezen, török fogalmak szerint elég tekintélyes városban (vagy háromszáz elég takaros ház, 60—70 bolt, több jelentékeny középület van benne) nem bírták elszállásolni — a visszavonulás magában véve a szandiák lakosságára oly morális hatást fog gyakorolni, mely monarchiánkra nézve épen nem hízelgő, hogy Bécsben meglátogatta az összes idegen nagyköveteket, csak az olaszt nem. Ezután a bevezetés után Peyramont közli beszélgetéseit a három olasz diplomatával, kik már mind voltak miniszterek, s nem sokára talán újra a kormányban fognak helyet foglalni. Legharcziasabban nyilatkozott köztük a harmadik, F. ur, a baloldal egyik vezére, ki ekképen szólt: »A nép, mely léteréért és fajáért harczol, mindig megtalálja a szükséges segélyeszközöket. Olaszország felfogja a komoly kötelességeket, melyeket a német-osztrák szövetség reá ró s minden áron teljesíteni fogja azokat. Van fegyelmezett, vitéz hadserege, tanult, lángoló hazaszeretettel eltelt tiszti kara s ha megrendül a barczi trombita, legalább 500,000 embert fog síkra állíthatni. A nézetkülönbségek Francziaországgal jelentéktelenek s majd ki fognak egyenlíttetni; minden okos ember belátja, hogy közös érdekről van szó. A közvélemény Olaszországban semmit sem óhajt hőbben, mint a szövetséget a latin hatalmakkal , a megegyezés latinok és szlávok közt majdan természetszerű szükségességgel fog beállni. Peyramont erre következőket mond: Az önök uralkodóháza nagyon élénk baráti viszonyt folytat a német császári családdal. A német koronaherczeg és neje jelenleg Peghben vannak, hol Humbert király meglátogatja őket s néhány hetet fog közelükben tölteni. Sőt azt állítják, hogy a barátság kötelékei a két uralkodó család közt még szorosabbra füzetnek a genuai herczeg s a német trónörökös leánya közti házassággal.— F. ur: »Azok, kik ilyen látszólag élénk rokonszenvekre építenek, nagyon könnyen elszámithatják magukat. Humbert király még nincs Peghiben; ha oda megy, nem marad ott soká, mint ön felteszi, s egyáltalán nem fogja óhajait és előszeretetét a nemzet akarata ellen érvényesíteni. Jegyezze meg ezt, ne dobjanak bennünket félre a francziák ; inkább nyújtsanak kezet s a többi majd magától megjön.« Országgyűlés. A képviselőház ülése november 3-án. Elnök: Szlávy József. Jegyzőik: Antal Gyula, Márkus István, Mednyánszky Árpád b. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Kemény Gábor b., Pauler Tivadar, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovich Kálmán b. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: Bemutatja Gömör- és Kis-Hontmegye feliratát az ipartörvény revíziója iránt, Szatmármegye feliratát a Szamos folyó szabályozása tárgyában; Szepes megye feliratát, melyben a magyar gazdák II. országos értekezletén Székesfehérváron hozott megállapodásait pártolja és a mezőgazdasági helyzet javítását kéri; Veszprém megye feliratát, melyben a közadók kivetése, beszedése és behajtása körül tapasztalt hiányok módosítását kéri; Csanád-, Moson- és Szepes megyék feliratát, melyekben a tőke és kamatuzsora korlátozására vonatkozó törvényjavaslat előterjesztését kérik; Csanád-, Gömör-, Kis-Hont- és Ugocsamegyék feliratait, melyekben az 1875. Vll. t.-cz. 19. §-ának módosítását kérik. Az aradi kereskedelmi és iparkamara kérvényét, melyben az egyéves önkéntes intézmény kibővítését az értelmes termelő osztályok ifjaira is kéri; Uj - Szeged kérvényét, melyben Uj-Szeged község Szeged városába való bekebelezéséről szóló törvényjavaslat sürgetését kéri. Mindezen feliratok és kérvények a kérvényi bizottsághoz utasítlatnak. Elnök beterjeszti ezután elnöki előterjesztését az el nem intézett indítványok, interpellációk, határozati- és törvényjavaslatokról. Tudomásul vétetik: Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter két törvényjavaslatot terjeszt elő. Az egyik szól a védelmi adóról, a másik a fogyasztási adóknak az eddigi fenálló vámkürzetekbe való behozataláról. Az első a pénzügyi, az utóbbi a közgazdasági bizottsághoz utasítotuk. Következik a napirend: az állampolgárságról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Péchy Jenő előadó jelenti, hogy a bizottság a Hoffmann Pál által benyújtott módosítványokat nem fogadta el s az eredeti szöveget ajánlja elfogadásra, melyet helyesebbnek és czélszerűbbnek tart. Hoffmann Pál fenntartja módosítványait, s csodálkozik azon, hogy a bizottság adós maradt annak indokolásával, miért tartja helyesebbnek az eredeti szöveget, melynek helytelenségét szóló a múltkor világosan kimutatta. Ajánlja indítványának elfogadását. A ház az eredeti szöveget fogadja el s Hoffmann módosítványait mellőzi. Pilleszky István felszólalására elfogadtatik Dárday Sándornak már a múlt ülésben benyújtott s általunk közölt irályi módosítványa, melyhez a miniszterelnök is hozzájárult. Ehhez képest alakíttatott át az 5-dik szakasz is. A 14-ik szakasznál az eskümintából Szederkényi Nándor kihagyatni indítványozza az ő cs. és apóst. kir. Felség szavakat, s e helyett egyszerűen a magyar királynak fogadandó hűséget kívánja az eskümintában emlittetni. A ház Szederkényi módositványát elfogadja. Hosztinszky ez irályi módositványa elfogadtatván , tárgyalás alá vétetik a 15. §, mely igy hangzik: Az eskü (fogadalom) letételéről jegyzőkönyv veendő fel, a melyet az esküt (fogadalmat) tevő aláír. Az eskü (fogadalom) letételének napja, annak aláírásával ellátva, a ki előtt az letétetett, a honosítási okiratra feljegyzendő s ezen okirat a honositottnak átadandó. A honosított ezen naptól kezdve magyar állampolgár ; a törvényhozás tagja azonban, kivéve a 17. §. esetét, (mely szerint a kegyelem útján honosított rögtön lehet a törvényhozás tagja), csak a honosítás után tíz év múlva lehet. Veszter Imre utal a múlt ülésben történt szavazásra, melynél fogva honfiusítás a minisztérium előterjesztésére kegyelemből is megtörténhetik a törvényhozás hozzájárulása nélkül. A 15-ik §. második bekezdése még tovább megy, mert e szerint a kegyelem utján honosított rögtön a törvényhozás tagja lehet, míg a rendes után honosítottra nézve ez csak 15 év után történhetik. Nem érti, miért legyen több hatálya az ő Felsége által történt honfiusitásnak. Ha ez így fogadtatik el, akkor megdől azon elv, mely a törvényjavaslatban kimondatik, hogy az állampolgárság egy és ugyanaz, mert a kegyelem által honfiusított még külön privilégiumot is nyer, melytől a törvény rendes útján honosított ki van zárva. Az igazságügyminiszter Apponyi indítványának tárgyalásakor kijelenté, hogy a hajdani inartikuláczió privilégiumot adott s ezért volt szükséges; a jelen törvényjavaslat azonban senkinek sem ad privilégiumot. A kormánynak ezen érve elég világosan szól a 15. §. második kikezdése ellen. E mellett az utólagos felelősségre vonást, is gyengítve látja, amennyiben a kormány az ily után honfiusítottakat már előre lekötelezi magának. De ellenkezik a szakaszokban foglalt engedmény közjogunkkal is; amennyiben az ezelőtt is a honfiusitás nem adta meg a törvényhozói képességet, hanem erre minden esetben külön dispozíció volt szükséges. Mellőztetni kívánja tehát az egyenlőség rovására e szakaszban az idegeneknek bizonyos esetekben megadott személyes qualifikácziót, s ezért a szakaszból ezen szókat, kivéve a 17. §. esetét, egyszerűen kihagyatni kéri. (Helyeslés a baloldalon.) Az ülés tovább foly. A fővárosi költségvetés. — nov. 3. A pénzügyi és gazdasági bizottság ma délelőtt kezdte tárgyalni a főváros jövő évi költség előirányzatát , ada alpolgármester elnöklete alatt. Az általános tárgyalásnál Tavaszi E. szólal föl, s kifogásolja, hogy abban nincs fölvéve a közmunkaváltsági összeg, amely a törvények értelmében a fővárosi alapot illeti. S a mai főszámvevő azt hiszi, hogy ennek bevételére alap nincs, miután a közmunkaváltsági adót úgy tekinti, mint állami adót. Az ez irányú fölírástól — melyet Tavaszy követel — eredményt nem vár. Tavaszy attól fél, hogy ha jogainkra nem vigyázunk, a minisztérium el találja felejteni, hogy a ■ óváros oda fizeti az 50°/0-ot a közmunkatanács pénztárába s az épen most készülő uj közmunka törvény alapján ismét uj teher rovatik ki e czimen a fővárosra. — Márkus I. átfutó tételnek véli az összeget s nem kivánja fölvétetni. Márkus megjegyzi, hogy az ipar- és kereskedelem érdeke nincs kellőkép figyelembe véve. Indítványozza, hogy küldessék ki bizottság, melynek feladata legyen a fővárosi javadalmakat revízió alá venni s a többi nagy városokéval összhangzásba hozni. Javasolja továbbá, hogy a vándorraktárak megadóztatása vitessék keresztül. Felemlíti a sok jött-ment bazártulajdonosokat, akik a helyi ipart tetemesen károsítják s a mellett a pénzt kiviszik a helyi piaczról. Az ipar általában aggasztóan hanyatlik s azon arányban emelkedik a házalás, a melyet pedig patens tilt. Indítványozza, hogy az iparrendészeti bizottság hivattassék föl szabályrendelet készítésére, amelyek alapján ez a sok visszaélés megszüntethető legyen. Utal továbbá szülő az iskolai anomáliákra. Intézkedést óhajt itt is, hogy a tanköteles gyermekek számával szaporíttassék aziskolák száma. Rosszalja azt a luxust, amely tapasztalható az iskolakönyveknél, amelyek a tanároknál valódi gschaftet képeznek. Utasítandó volna tehát a tanügyi bizottság, hogy szüntesse meg az iskolakönyvekkel való üzérkedést, hogy ne kelljen a szülőknek minden évben uj meg uj könyvet venni, csak azért, mert egyes tanítók hiúsága és haszonlesése uj meg új könyveket dob az iskolákba. Busbach azt hiszi, hogy az általános tárgyalás alapját nem képezhetik szólónak elmondott érvei. Ami Márkusnak ama megjegyzését illeti, hogy a főváros nem tesz semmit az ipar- és kereskedelem érdekében, azt visszautasítja. Utal arra, hogy épen pl. a Ferenczváros közraktárakat kap, hogy a házalás meg van adóztatva s a visszaélésről a tanács nem tehet stb. Az ipar- és kereskedelem hanyatlása okainak kipuhatolása tekintetében kiküldendő bizottságot ő is akarja, de úgy, hogy ez konkrét javaslatot tegyen a bajon való segíthetés iránt. Tavaszi indítványát, hogy a közmunkaváltság vétessék föl a költségvetésbe, nem fogadhatja el s csak azt pártolna, hogy e tekintetben keressék föl a kormány, hogy tegyen valamit. Havas Sándor sem azonosítja e váltsági öszszeget a közadókkal, s így azon nézetben van, hogy ez a főv. jövedelmeihez sorolandó, s azt költségvetésbe be kell venni. — Márkus megjegyzéseire kijelenti, hogy azokhoz még igen sokat mondhatna maga is, de hát nem véli czélszerűnek ilyen részletekbe bocsátkozni az általános vitánál. Indítványozza, hogy kezdessék meg a részletes tárgyalás. Haris a közmunkaváltság kérdését itt mellőzni kívánja, s a régi szokást óhajtaná föntartani. Markus Busbachhal szemben megmagyarázza félreértett szavait, s újólag igyekszik kimutatni, hogy bizony kevés történt az ipar és kereskedelem érdekében. Tavaszy: Nincs világon főváros, mely anynyit tett volna a kereskedelem és ipar tekintetében mint Budapest. Nincs és nem volt a kereskedelmi kamarának kívánsága, a mit a főváros nem teljesített; lemondott jövedelmeiről, épített gyönyörű rakpartot s igy épen nincs jogunk szemrehányásokat tenni a fővárosnak. Az általános vita befejeztetvén, a részletes tárgyalás veszi kezdetét, melynek főmozzanataira viszszatérünk. Különfélék, nov. 3. (A hivatalos lapból.) Ő Felsége jóváhagyta Adrian Antal Ferencznek, Kölgyesy Antal közalapítványi uradami kasznár és potonyi lakos által a Kölgyesy családnév és magyar nemesség átruházása mellett leendő örökbefogadását. A közlekedési miniszter rendeletet bocsátott ki, melyben szabályozza a vasutak kárpótlási kötelezettségét szállítás közben elveszett vagy megsérült állatokért, továbbá a gyújtó anyagok csomagolását. — Rimaszécsen a szeptember végén meg nem tartott vásár helyett decz. 9. és 10-én pótvásár lesz. — Zemplén megye Lókut községében nov. 1-én postahivatal lép életbe, melynek kézbesítési kerületét Agyagos.