Pesti Napló, 1883. március (34. évfolyam, 59-88. szám)
1883-03-31 / 88. szám
tor a városi kórházban meghalt. Mint már lapunkban előbb jeleztük, Mandl a Guttmann testvérek bécsi bankház kárára elkövetett csalás egyik részese volt és a rendőri üldözés elől a halálban keresett menedéket. Ékszerein és aranyain kivül 1500 forint készpénzt találtak nála. Az anarchisták és a párisi színházak. Párisból jelentik, hogy az anarchista mozgalmaknak a színházak látogatására nézve igen káros befolyása van. A színházak igazgatói a kommün visszaállításának már gondolatára is remegnek. A párisi színházak legnagyobb része a kommün tartama alatt rendkívül nagy veszedelemnek voltak kitéve. A Porte Saint Martin színház a lángok martaléka lett s a mellette fekvő Ambigu-szinház csodálatos módon kerülte ki a petrolőrök dühét. A Chatelet-szinház részben leégett, a Gymnase fagadóját bomba rombolta szét. A Folies dramatiques is a fanatikus tömeg dühének esett áldozatul. Moliére háza, a franczia színművészet e szent temploma, a Téátre Frangais akkori archiváriusa által mentetett meg, ki rettenthetetlen bátorsággal szegült a petrolőrök ellen s a dühödt tömeget visszatérésre birta. Az Opéra Comique csakis azáltal menekült meg a lángoktól, hogy a Versailles csapatok abban a pillanatban érkeztek falaihoz, miidőn a gyújtogatók iszonyú munkájukhoz kezdettek. A visszaemlékezés tehát, melyet az anarchisták mozgalmai idéztek elő, a lehető legszomorúbb a színigazgatókra néze. A bukovinai magyarok javára. (A Pesti Napló gyűjtése.) Pénteken kimutattunk . .23.028 frt 21 krt és két húszast. Huszóczy Jusztin gyűjtése, Kiszucza Ujhely . . . 23 » — » A kápolnás - nyéki segélyfegylet ....... 16 » — » A zentai kaszinó márcz. 17-ki tombola-estélyének jövedelme ................................. 57 ‹ — » Furta községnek és polgárainak adománya . . . . 15 ‹ — › Spitzer Mór gyűjtése, Zenta . 19 » 48 › Az egri takarékpénztár . . 20 » — » Végh Aurélnak, a pécskai kir. uradalom jószágigazgatójának gyűjtése az uradalom körében . . . . 543 . — » Szolnok városa.......................50 » — — és két huszas. * Vuszóczy Jusztin gyűjtéséhez járultak : fiasZtiny Jusztin 1 frt, Kasska József 1 frt, dr. Winter Mór 1 frt, Lórencz Károly 1 frt, Bratin Mór. 50 kr, Hunesil Kajetán 1 frt, Pakos Vincze 50 kr, Schoszty András 1 frt, Posta János 1 frt, Hlozeny János 1 frt, Weil Mór 1 frt, Kvassay László 1 frt, Szeide Róbert 1 frt, Thaisz Lajos 1 frt, Weil Fülöp 1 frt, Schlesinger Ede 1 frt, Bóritz László 1 frt, Schurman Endre 1 frt, Melliss János 50 kr, Weber János 1 frt, Weil Manó 50 kr, Stern József 50 kr, Iskert János 1 frt, Tordy Ede 50 kr, Kollarik Ignácz 50 kr, Puzsán János 50 kr, Csetkó Béla 1 frt. Végh Aurél pécskai kir. uradalmi jószágigazgató gyűjtéséhez járultak: Végh Aurél 5 frt, Szverteczky Elek 3 frt, Buja Sándor 2 frt, Plaeby Gábor 50 kr, Zdrahál Ferencz 2 frt, Bognár Pál 1 frt, Ekkel József 50 kr, Malcsiner Sándor 50 kr, Rózsa István 50 kr, Scheffler Frigyes 50 kr, Zakariás Géza 50 kr, Jánosffy Kálmán 1 frt, Király Géza 1 frt, Prodanovits Miklós 50 kr, Hauptvogel Károly 50 kr, Karácsonyi Lajos 1 frt, Lutz Ferencz 3 frt, Hoffmann Béla 1 frt, Barb Evrem 50 kr, id. Vattay Gyula 1 frt, Bilicsák Gábor 50 kr, Köpf György 1 frt, Kállay Gyula 1 frt, Lendvay Béla 50 kr, Faludy Károly 500 kr, Issekutz Mihály 1 frt, Szabados József 2 frt, Ackermann Endre 1 frt, Antok Dániel 50 kr, Boros Mátyás 2 frt, Macskásy 1 frt, ifj. Vattay Gyula 1 frt, Issekutz István 1 frt, Farkas Sándor 1 frt, Iritz Ármin 50 kr. (Összesen 40 frt, mely össszeg f. é. márczius hó 5-én kelt 1183. sz. a. már a Pesti Naplónak felküldetett.) Guttman Mór 10 frt, Guttmann József 5 frt, Horovitz testvérek 5 frt, Jankó Mihály 5 frt, Vertán Etele 5 frt, Záhn János 5 frt, ifj. Gaál Sándor 2 frt, Bhear Frigyes 10 frt, Perilla József 1 frt, Petrecz László 1 frt, Sugár Béla 5 frt, Buchwald Ödön 5 frt, Kádas Mihály 5 frt, dr. Verzár Gyula 5 frt, a Fonciere, pesti biztosító intézet aradi főügynöksége 12 frt, ifj. Andrényi Károly 6 frt, a szabadalmazott Adria biztosítótársaság főügynöksége Aradon 5 frt, Ilallosy Jenő 5 frt, ifj. Steinitzer József 5 frt, a Magyar-Francia biztosító társaság vezérügynöksége Aradon 5 frt, Holvéd Vilmos 5 frt, Weinberger Ede 5 frt, Löffler Mór 5 frt, Lontai Szabó József 5 frt, ifj. Faragó Imre 5 frt, Komáromy Sándor 5 frt, Korbuly György 10 frt, Mály Gerő 15 frt, ifj. Bagdy Imre 10 frt, Csóti Mihály s társai 6 frt, Náfrády Sándor 4 frt, Antalfy János 5 frt, Grenczperger József 5 frt, Lászlóffy Emánuel 2 frt, Neumann Ignácz 3 frt, Piika József 5 frt, Vertán Antal 5 frt, Böhm Jakab 2 frt, Neumann Lipót 3 frt, Stern Sámuel 3 frt, Héjjas Mihály 5 frt, Antalffy Kristóf 5 frt, Lőrincz András 5 frt, B. B. 2 frt, Porges F. 1 frt, Magyar István 1 frt, Boldog Pál 1 frt, Nagel Henrik 5 frt, ifj. Nagel Vilmos 5 frt, Simay Ede 5 frt, Gyürky Gábor 5 frt, Korbuly Béla 5 frt, Korbuly Ilona 6 frt, Korbuly Gizella 5 frt, Bekker Ferencz 2 frt, Such János 10 frt, Novák Dániel 5 frt, Tóth János 1 frt, Urbán Gábor és társai 5 frt, Löffler Mór 5 frt, Déghy Gyula 2 frt, Kertay Iván 5 frt, Kertay Lachmil Róza 5 frt, Türk Tivadar 5 frt, Türk Vinter Berta 5 frt, Valkovszky Antal 2 frt, Buczurka József 5 frt, Reisz Alajos 5 frt, Kifler György 2 frt, Juhász János 1 frt, Szabó Imre 2 frt, Báth János 15 frt, ifj. Juhász István 5 frt, özv. Molnár Istvánná 5 frt, Molnár Ede 2 frt, Gyenes Barnabás 1 frt, Leipniker Sándor 1 frt, Szilágyi Gyula 15 frt, Thaisz Andor 1 frt, id. Gaál Ferencz 5 frt, Nagel Vilmos 5 frt, Kövér Károly 5 frt, Kovács Jenő 5 frt, Reis Ferencz 1 frt, Walthier Ferencz 1 frt, Wittmann György 1 frt, Tafler testvérek 5 frt, Weindenfeld Lajos 5 frt, dr. N. N. 5 frt, Schlesinger Jakab 1 frt, Lederman Lajos 50 kr, Szántó Erzsébet 1 frt, Leopold Adolf 1 frt, Bósa Péter 1 frt, Fries Béla 1 frt, Bildhauer Adalbert 1 frt, Nagy Károly 50 kr, Némethy Károly 20 kr, Frank János 3 frt, Karácsonyi Gyula 1 frt, Kaszonyi János 5 frt, Fügle Ottó 2 frt, dr. Luzsenszky Félix 3 frt, Berki Vilmos 1 frt, Irinyi Endre 1 frt, Drágán Júlia 1 frt, Moór Péter 1 frt, dr. Spéth Károly 2 frt, Lakner Gyula 50 kr, Gózsy Mátyás 50 kr, Amberger Gyula 1 frt, Kostyál György 1 frt, Ternajgó József 50 kr, Jankó József 1 forint, Szabados István 1 frt, Dégi Pál 50 kr, Bors József 50 kr, Tulkán Pál 50 kr, Bogdanovits N. 10 kr, Krikkay N. 50 kr, Hirchmann N. 50 kr, Berta Károly 1 frt, Fali Lajos 10 kr, Kiss Gergely 30 kr, Kulisic Tamás 20 kr, P. Pius 50 kr, Francz Ferencz 50 kr, Boros Tamás 1 frt, Vasetz Pál 1 frt, N. N. 50 kr, Konopy Sándor 1 frt, Konopy Kálmán 1 frt, Jánszky Imre 2 frt, Bodnár Gábor 1 frt, Máhr Emil 30 kr, Márienszky Gergely 30 kr, Liptai Mihály 20 kr, Gross Sándor 1 frt, Launert György 50 kr, Grim Alajos 20 kr, Bauch Ignácz 30 kr, Kohn Móricz 30 kr, Heinrich Károly 40 kr, Strausz Jakab 50 kr, Melchner Mór 1 frt, Mindl József 50 kr, Vogel Gyula 50 kr, Lőwh Náthán 50 kr, dr. Weisz Ármin 40 kr, István Miklós 20 kr, Patrubányi Olivér 1 frt, Mits Péter 20 kr, Welman Josefin 50 kr, Zindler Károly 20 kr, Grünwald József 20 kr, Ferch Miklós 10 kr, Liffert Ágoston 20 kr, Dánius János 20 kr, Dávid P. Simon 50 kr, Weisz Mór 30 kr, Scherbán Miklós 50 kr, Fogarasy Panteleon 25 kr, Seidner Bernát 2 frt, Wolheim Lipót 1 frt, Lannert György 40 kr, Matrovitz Mór 1 frt, Bückert József 50 kr, Grünzweig Miklós 50 kr, Werner Ferencz 20 kr, Szeker Ignácz 20 kr, Berstingl Mór 20 kr, Ländler Jakab 20 kr, Blau Mór 20 kr, Schwarcz Menyhért 10 kr, Hey Mihály 10 kr, Zámfirovits Vazul 50 kr, Frigyes Imre 2 frt, Szögyényi László 5 frt, Biró Béla 2 frt, Dereczkei Károly 5 frt, Szájbeli Norbert 2 frt, Melchner Adolf 1 frt, Spitczer Sámuel 50 kr, Kiss Ferencz 1 frt, Pfeifer Ignácz 1 frt, Germán Dobrin 50 kr, Szatmáry Béla 1 frt, Takács János 20 kr, Csepregi György 30 kr, Bartha István 20 kr, Bujtea Miklós 30 kr, Scheer Lidi 40 kr, Horváth János 10 kr, J. Tóth Katalin 10 kr, Berki Ferencz 8 kr, Horváth József 6 kr, Horváth Mihály 10 kr, öregb. Csapó Mihály 10 kr, Lázár József 10 kr, Török János 10 kr, dr. Mod János 10 kr, ifj. Mod János 10 kr, Kováts Mihály 10 kr, Balogh János 10 kr, Csonka János 10 kr, Szász Lajos 10 kr, Gyurkotta János 10 kr, Miszlay Mihály 10 kr, Miszlay István 10 kr, Szász Mária 10 kr, Bermalek Pál 5 kr, Bartha János 10 kr, Varga Mihály 10 kr, Horváth János 10 kr, Horváth Mihály 10 kr, Damokos János 10 kr, Szüts Antal 10 kr, Mod István 10 kr, T. Varga János 8 kr, dr. Mód Mihály 10 kr, Kalmár József 10, Jávor János 10 kr, Szilvágyi Ferencz 10 kr, Horváth Mihály 10 kr, Nemith János 6 kr, ifj. Miszlay János 10 kr, Baranyai István 5 kr, Gulyás Józs. 10 kr, Nagy Zsuzs. 10 kr, Bus A. 10 kr, Szilvágy József 10 kr, Varga Horváth Julia 10 kr, Kázmén Illés 10 kr, Rácz József 3 frt, Krizsa Mihályi frt, Szvidrány István 1 frt, Buja Lajos 37 kr, Fehér Antal 50 kr, Kovács József 20 kr, Szenedrei Márton 20 kr, Halasi Mátyás 1 frt, Szomorú Pál 20 kr, Nagy István 50 kr, Kriván József 1 frt, Csókás Összesen : 23.765 frt 61 kr István 50 kr, Hanga Péter 40 kr, Szidor János 2 frt, Grósz József 50 kr, Leipnik Zsigmond 50 kr, Szárnyas Sándor 1 frt, Bürger Móritz 30 kr, Palp József 1 frt, Grósz Jenő 50 kr, Garzanil Antal 50 kr, Lehoczky Gyula 20 kr, Felneki Simon 30 kr, Mikulán János 20 kr, Fellner Jakab 50 kr, Tassy József 50 kr, Pauker Adolf 20 kr, Újhelyi Szidónia 10 kr, dr. Kun László 10 frt, Sántha Pál 1 frt, Dobsch Ferencz 2 frt, Farkas Mór 2 frt, Weszelovszky Gábor 1 frt. Főösszeg 583 frt, ebből levonva a már elküldött 40 frtot, marad 543 frt. Helyi hitek. — Adókivetés. A fővárosi adókivető bizottságok holnap, márczius 31-én a következő házszámok alatt összeírt adóköteles felek III. osztályú kereseti adóját fogják tárgyalni: az I.— II. ker. a Krisztinaváros 361-től végig régi számok, a IV. ker. a 353—378. (bezárólag) új dr. számok, az V. (lipótvárosi, I. ker.) a 744—749 uj hr. számok, az V. (lipótvárosi II. ker.) a 971—985 uj hr. számok, a VI. (terézvárosi) kér. a 3715—3740 uj hr. számok, a VII. ker. (erzsébetvárosi) a 4962—4991 uj hr. számok, a Vili (józsefvárosi) kér. az 5921—5970 uj helyrajzi számok, a IX. (ferenczvárosi kör, a 4914—9438 új hr. számok alatt összeirt felek adóját . A fővárosi VI. és VII. kerületi kör márczius hó 31-én, azaz szombaton esti 7 órakor a kör helyiségeiben tartja rendes évi közgyűlését. Napirend: 1 Évi jelentés. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Az 1883. évi költségelőirányzat megállapítása. 4. Az alapszabályok 9. §-a értelmében kisorolt 20 választmányi tag megválasztása. 5. Netáni indítványok. Az elnökség: Mendl István elnök. Reiter Ignácz titkár. — A budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata ma délután tartotta évi rendes közgyűlését Gundel János elnöklete alatt. Azévi jelentés szerint a társulatnak jelenleg 766 tagja van. A tiszta jövedelem a lefolyt évről 1650 frt 22 krt tesz s a társulat vagyona 16.688 frt 63 kr. A múlt évben a társulat temetkezési egyletet alakított és közvetitő intézetet léptetett életbe. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette és a felmentvényt megadta. Ezután a választásokat ejtették meg. Elnök lett Gundel János s alelnök Walter Ferencz. — Véres szerelmi dráma folyt le tegnap délután Újpesten a községházával szemben levő Fellnerféle házban, Dostyák József czipész lakásán. Dostyák jó ideje vadházasságban él Danicsák Antónia selmeczi születésű 46 éves napszámosnővel, akinek korábbi házasságából 3 gyermeke van. Ez a körülmény folytonos czivakodásnak volt okozója a lakótársak közt, ami tegnap oly hevesen tört ki, hogy Dostyák pillanatnyi fellobbanásában egy késsel a nőt hátba szúrta. A kés a jobb lapocska fölött, közvetlen a gerincz mellett hatolt a testbe és életveszélyes sérülést okozott, úgy, hogy a nő, midőn estefelé a Rókus-kórházba beszállították, vért köpött s alig van remény életben maradásához. — Öngyilkossági kísérlet. Incze Regina abrudbányai születésű 22 éves hajadon szobaleány, tegnap délután Széchenyi utcza 1. sz. alatti lakásán öngyilkossági szándékból lúgot ivott, de csakhamar észrevették és még élve a Rókus kórházba szállították. Tettét állítólag azért követte el, mert gazdasszonya lopással gyanúsította. Halálozás: Wenckheim Mária báróné, szül. Apponyi grófnő, ő Felségének a királynénak udvarhölgye e hó 29-én, 62 éves korában, Pozsonyban elhunyt. Andrássy Leontina grófné s Hoyos Terézia grófné palotahölgyek anyjukat gyászolják az elhunytban. Színház és művészet. — A gyapjuutczai színházban ma este Rosé (Rosenthal) Emil budapesti születésű fiatal zeneszerző Tizianello czimű víg operettje került bemutatóra nagyszámú közönség előtt. Az újdonság, melynek meséje a 16. századbeli velenczei népéletből van merítve, jó részben ismert nyomokat követő, de általában tetszetős zenéjéért kedvező fogadtatásban részesült, sőt egyes számait megismételtették. A darab sikerében nem csekély része volt az előadásnak, amennyiben a főbb szerepekben a gyapjúutczai színtársulat legkiválóbb tagjai működtek közre. A czímszerepet Drucker Zerlina kisasszony énekelte, mellette Schindlerné asszony, Kronthal kisasszony, Müller és Ferenczi urak tűntek ki. Szerzői a felvonások után több ízben kitapsolták s a második felvonás végén a zenekarból díszes babérkoszorút nyújtottak át neki budapesti tisztelői. — »A koldusdiák« holnap, szombaton, egyelőre utolszor kerül színre a népszínházban, mivel Vidor népszínműve, »A szárazmalom« a műsorról egyelőre leszorítja. — Konek Ida festőművésznő, kit legutóbb választottak meg József főherczeg leánya, Mária főherczegnőnek a festészetben való továbbképzésére, a napokban foglalja el a megtisztelő állomást és állandóan fog a főherczegi család körében tartózkodni. — A műtermekből. Kovács Mihály veterán festőművészünk szorgalmasan dolgozik a dalmaszínház udvari lépcsőháza számára szükséges festmények kartonjain. A művész az ablakivezetők közé jövő kisebb festmények vázlatait már elkészítette, és most az egyik falra jövő nagyobb történelmi tárgyú festmény vázlatán dolgozik. Vastagh György befejezte Hornyánszky arczképét, melyet a könyvnyomdászok és betűöntők egyletének megrendeléséből festett és a melyet jövő hatdikán a vigadóban fognak ünnepélyesen leleplezni. A művész jelenleg a »Bachus feltalálása« czímű és a dalmaszinház díszítésére szánt festmény vázán dolgozik és legközelebb hozzáfog . Felségeik a király és királyné életnagyságú arczképeinek festéséhez, melyeket Szeged városa rendelt meg a művésznél az új és augusztusban ünnepélyesen megnyitandó városháza díszterme számára, megkezdi továbbá Somssich Pál életnagyságos arczképét is,melyet Somogymegye megbízásából fest. Spányi Béla jelenleg nagyobbára a külföld számára dolgozik, így a müncheni nemzetközi kiállításra két középnagyságú tájképet fest, a stuttgarti kiállításra szintén, továbbá egy londoni és egy brüsszeli műkereskedő megbízására szintén két-két nagyobb tájképet fest. A Pesti Napló táviratai. A csángók elindulása. (Saját külön tudósítónktól.) Hadiklalva, márcz. 30. Leirhatlan az öröm, hogy a megváltás nagy műve ténynyé vált s az első csoport csángó ma délután 2 órakor útnak indulhatott. Annyi huzavona után végre a szállítás módozatai megállapítottak s már tegnap leirhatlan volt az öröm, midőn kétségtelenné vált, hogy a csángók első csoportja, hatszáz lélek, ma útnak indulhat és hogy utánuk jöhetnek a többiek. A végmegállapodás megtörténtének híre villámgyorsan futott végig a községen és a szomszédos falvakban. Tömegesen jöttek a környékről s az utczán hullámzott a nép. Egymástól kérdezték, vájjon csakugyan igaz-e, hogy végre hazájukba térhetnek vissza és kitörő örömükben egymás nyakába borultak, áldva a sorsot, mely beteljesedni engedé oly rég táplált reményüket. Az éjszakát a legtöbben álmatlanul töltötték. Öröm és vigság volt a községben. Az indóházat kora reggeltől kezdve tengernyi nép vette körül, s az útra készen állók türelmetlenül várták, hogy elhelyezkedhessenek a vasúti kocsikban. Végre megérkezett az elhelyezkedés órája. Azok, kik már egypárszor elbúcsúztak egymástól, ismét kezet fogtak. Megölelték és megcsókolták egymást. Mindenki ujjongott, dalolt s a dalba belevegyült egy-egy felhangzó zokogás, melyet a válás fájdalma idézett elő. Megható volt e jelenet, mely itt kifejlődött. Mindnek szemében köny csillogott s az ember nemtudta hamarjában megmondani, az öröm vagy a válás miatti fájdalom könye volt-e az ? A külön vonat, melyben az első csoport elhelyezkedett, huszonnyolcz kocsiból áll. Leginkább harmadosztályú és katonaszállító vagyonok. Az állatok számára, melyeket az első csoport magával visz, öt kocsi van a vonatban. Megragadó volt a kép, mely az elindulás előtti perczekben kifejlődött. Akik benn voltak már a kocsikban, kiszálltak, hogy még egy Isten hozzád-ot mondjanak barátaiknak és ismerőseiknek, kik még nem indulhatnak. Az, ami a válás szomorúsága közben felvidítja ezen arczokat, az e szívből eredő néhány szó : A viszontlátásra Magyarországon! A kocsikban és künnapkocsik előtt felhangzott újra a dal és midőn a vonat indulását jelző harang megszólalt, oly zokogás vett erőt mindenkin, mely megindíthatta a legérzéketlenebb szivet. Még egy kézintés a kocsikból, még egy szívélyes búcsú az indóház körül álló nagy néptömeg részéről és a vonat megindult. Egy-két perc, és a távolban csak a kocsiablakokból lobogtatott kendők látszanak még. Az első csoport tehát elindult. Pár nap múlva községi igazolványra a többiek is indulnak. Becs, márcz. SOiB. K.) Az osztrák-magyar bank főtanácsának tegnapi ülésén felolvastatott a magyar kir. pénzügyminiszternek Fest Imre alkormányzó elhunyta alkalmából a bankhoz intézett részvétirata, valamint az elhunyt fiának levele, melyben köszönetet mond a banknak az elhunyt végtisztességén való részvételéért. Ezután folyóügyek intéztettek el. Belgrád, márcz. 30. G u dovics volt közmunkaügyi miniszter kereskedelmi miniszterré neveztetett ki. Marosvásárhely, márcz. 30. (O. É.) Kossuth Lajos 80-ik születési évfordulója alkalmából a városi törvényhatósági bizottság mai népes közgyűlése lelkes éljenzések közt egyhangúlag üdvözlő irat küldését határozta el. Páris, márcz. 30. Michel Lujzát ma, és a midőn egyik barátja lakásáról távozott, elfogták azon elfogatási parancs következtében, mely azért adatott ki ellene, mert fegyveres csapat élén részt vett egy sütőbolt kirablásában. Temesvár, márcz. 30. (O. É.) A Béga vize rohamosan apad, úgy, hogy a veszély elhárítottnak tekinthető. London, márcz. 30. A rendőrfőnök levelet kapott a férnek szövetkezetétől, mely azon fenyegetést tartalmazza, hogy a férnek a Cityben levő posta- és távirdahivatal központi irodáját még e héten levegőbe röpítik, ha a főnixparkban elkövetett gyilkosság miatt vádoltak azonnal szabadon nem bocsáttatnak. (Ered. sürg.) Filippopolis, márcz. 30. A Pol. jelentése : Itt azt állítják, hogy a porta hajlandónak mutatkozik a tributumot egy időre 6 millióval, prejudiczium nélkül, a jövőre nézve alábbszállítani. (Ered. sürg.) Pétervár, márcz. 30. Azon elterjedt hír, hogy a belügyminisztériumban történt viszszaélések igen nagy arányúak, mindig több valószínüséget nyer, hogy azonban mily neműek, az még nem került a nyilvánosság elé. Makov idősb leányának fáradozásai, hogy Tolstoi gróftól, kinek Makov zárt levelet hagyott hátra, atyja öngyilkosságának indokait megtudja, sikertelenek maradtak. Tolstoi megtagadta kérelmének teljesítését. Jóllehet az elrendelt revízió csak az utóbbi tíz évre szól, Timasco tábornokot és Valujev grófot is kihallgatta a vizsgálóbíró. Mint illetékes forrásból jelentik, az ápolási alap 17 millióból áll, de a kamatozó papírok szelvényei lemetszettek és eltűntek. (Ered. sürg ) Róma, márcz. 30. A román királyi pár ápril végén ide érkezik. (Ered. sürg.) Páris, márcz. 30. Az Intransigeant jelenti, hogy Michel Lujza tegnap este hat órakor a rendőrfőnöki palotába ment. De mivel Camnescasse rendőrfőnök akkor nem volt ott, eltávozott, de kijelentette, hogy holnap ismét a rendőrség rendelkezésére bocsátja magát. Általánosan azt hiszik, hogy el fogják fogni. (Ered. sürg.) BéCS, márcz. 30. A Pol. Korr.-nak jelentik Párisból, hogy a törzsek felkelése Arábiában elég nyugtalanítónak mutatkozik. Úgylátszik, hogy Anglia az arabok aspiráczióit a szultán fenhatóságának rovására támogatja. Bid Doda nem várt jelöltsége úgy látszik sehol sem találkozik ellenzéssel. Rusztem pasa provizóriumát Francziaország nem fogadná el. (Ered. sürg.) Szófia, márcz. 30. A Pol. Korr. jelentése: Szololev tábornok sógorát Konstantinápolyba küldte, hogy az exarkhánál az egyházi ügyekbe való ismert beavatkozását kimentse. A bolgár konzervatívok és szabadelvűek ellenzése az új kormány ellenében, s tüntetések a lelépett miniszterekhez intézett bizalmi nyilatkozatok által egyre tartanak. Athén márcz. 30. Frigyes Károly herczeg lemondott azon tervéről, hogy Mikénét meglátogassa, s tegnap Nápolyba utazott. Urbino, márcz. 30. A tegnap rendezett lakomán a Rafael-akadémia elnöke a királyi pár és a királyi család egészségére ülite poharát. A felköszöntést tetszéssel fogadták. Hasonlóképen tetszést aratott Franciciaország és Ausztria,Magyarország képviselőinek köszöntője is. A lakoma után díszes fáklyásmenet volt. A Rafael-emlékszobor 41 mintáját, melyek Rafael születési házában vannak kiállítva, sokan látogatják. (Ered. sürg.) Páris, márcz. 30. Ötvenhárom reakczionárius vidéki törzs felmondja a Roynak az engedelmességet s azt ajánlja, hogy a király haláláig Aumale herczeg régenssége kiáltassék ki. Páris, márcz. 30. A Patrie jelentése szerint, Aumale herczeg, javai elkobzásától félve, chantillyi kastélyát angoloknak eladta és Szicziliába utazott. Több hírlap híre szerint, az orleanista lapokban legközelebb nyilatkozatot tesznek közé, e hírt azonban nem veszik komolyan. (Ered. sürg.) Odessza, márcz. 30. Oroszország déli részében egy politikai proklamáció kering, mely a népet a küszöbön álló ünnepélyességek alkalmából a nemesek, uzsorások és zsidók ellen tettlegességekre izgatja. — Nemesekből álló küldöttség Pétervárra utazott, hogy a belügyminisztert évrendszabályok megtételére hívja fel. Közgazdasági táviratok. Bécs, márcz. 30. (O. É.) A bécsi biztositó társaság igazgatótanácsa ma Sickingen gróf elnöklete alatt ülést tartott, melyen az igazgatóság az 1882. évi mérleget előterjeszté. E szerint az osztalék 121/a írtban állapittatik meg, a díjtartalék körülbelül 40.000 írttal szaporodott. Az egész díjbevétel 3 milliót tesz ki. A bécsi életjáradék-biztositó-intézet igazgatótanácsa Sickingen gr. elnöklete alatt ülést tartott. Az előterjesztett mérleg szerint az 1882-ki üzletév osztaléka részvényenként 13,50 frtot tesz ki. Az intézetnél 1882. év végéig 4x 2 millió biztosíttatott; a dijtartalékalap 122.000 frtra rúg. Mindkét intézet levonta a különféle díjakat és költségeket a nyereményből. A magyar tagok közül a két igazgatótanácsülésben résztvettek: Lévay Henrik és Ormódy Vilmos elnökségi tagok és Harkányi Frigyes igazgatótanácstag. Bécs, márcz. 30. (O. É.) Hieronymi Károly, az osztrák-magyar vasúttársaság magyar igazgatóságának elnöke, itt időzik. Harkányi Frigyes, a magyar igazgatótanács alelnöke, ma délután ide érkezett. A bécsi értéktőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 30. A mai esti tőzsdén az arbitrage eladásai következtében az árfolyamok gyengültek. Árfolyamok S'/a órakor: Osztr. hitelrészv. 326.20. Magy. hitelrészvény 326.—. Angloosztrák bank 118.—. Uniobank 120.25. Bécsi bankegyesület 112.75. Magyar leszámítoló bank 96.50. Osztrák államvasut 342.50. Déli vasút 147.25. Károly-Lajos vasút —.—. Elbevölgyi vasút —.—. Bécsi tramway —.—. Duna gőzhajózási részv. —.. Magyar 6°/0-os aranyjáradék —.—. Magyar 4°/0-os aranyjáradék 89.85—.Magyar 5°/0-os papirjáradék 87.75. Májusi osztrák járadék 78.50—. Német birodalmi márka 58.50—. 20 frankos ar. —.—. Alpesi részv. —.—. Kassa-oderbergi v. r. —.—. BDOrS, márcz. 30. (Megnyitás.) Hitelrészvény 827.75.—. Magyar hitelrészvény 327.—. —Déli vasút —.—. 1864-diki sorsjegy —.—. 6%-os magyar aranyjáradék —.—. Osztrák papirjáradék —. Galicziai v. —.—. Magyar papirjár. —.—. Magyar leszám. és váltóbank —.—. Angol-osztrák bank —.—. Osztrák államvasut —.—. 1860-diki sorsjegy —.—. Magyar sorsjegy —.—. 20 frankos arany 9.48%. Osztrák aranyjáradék —.—. 4°/,-os magyar aranyjáradék 89.77. Magyar jelzálogbank —.—. Nagyon szilárd. 2008. márcz. 30. (Osztr. értékek zárlata.) Osztr. hitelrészvény 827.50. Déli vasutrészvény 147.75. 4%-os aranyjáradék 99.70. Londoni váltóár 119.55. Károly Lajos vasutrészv. 308.75. 1864. sorsjegy 167.50. 4‘2°/0 ezüstjáradék 78.75. 1860. sorsjegy 131.50. Török sorsjegy 28.50. Angol-osztrák bankrészvény 119.8. Osztrák államv.-részvény 342.60. 20 frankos 9.48—. 42% papirjáradék 78.50. Osztr. hitelsorsjegy 170.50. Osztrák-magyar bankrészv. 832.—. Cs. kir. arany (vert) —.—. Német bankváltók 58.45. Nyugodt. Béva, márcz. 30. (Magy. érték zárlata.) Magyar földteher mn. kötv. 99.-. —Erdélyi földteherment. kötv. 98.50.— 5,/j°/0-os magy. földh. int. zálogl. 102. — . Erdélyi vasut-részv. 164.25. — 1876. m. k. v. áll. els. kötv. 98.15. — Magy. nyer. k. sorsjegy. 116.—. — Szőlődézsmaválts. kötv. 97.50. — 6°/6-os aranyjáradék 120.35. — Tiszai és szeg. köles. sorsjegy 110.40. — 4°/6-os aranyjáradék 89.95. — M. orsz. bankrészvény —.—. — Magyar vasúti kölcsön 136.—. — Magy. hitelb.-részvény 827.75. — Alföldi vasut-részvény 170.—. — Magy. északkel. vasut-részv. 157.50. — 1869. m. kel. v. áll. els. kötv. 91.45. — Tiszav. vasut-részvény 248.25. — M. resz. és váltób. részvény 94.75. — Kassa-oderbergi vas. részv. 146.50. — 6°/0-os papirjáradék 87.90. — M. jelzáloghitelb. rész. —.—. — Adria m. teng. gőzh. részv. —.—. Bécs, márcz. 30. (Esti tőzsde.) Osztr. hitelrészvény 326.50. Osztrák államvasuti részvény 342.30. Uniobank —.—. 1860. sorsjegy —.—. Angol-osztrák bankrészvény 118.50.20 frankos 9.48—. Déli vasutrészvény 147.50. Magyar hitelrészvény 326.—. 1864. sorsjegy —.—. 4% magyar aranyjáradék 89.90. Károly Lajos vasúti részvény 808.50. 4-2°/0-os osztr. papirjáradék 78.47. — Osztrák aranyjáradék 99.60. — Bágyadt. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 30. Az esti magánforgalomban teljes baisse állott be. Kilencz órai zárlat: Osztrák hitelrészvény 320-ra csökkent. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécs, márcz. 30. Az emelkedő légmérséklet szilárdabb irányzatot juttatott érvényre. Búza őszre 10.37 frton, búza tavaszra 10.02 írton, búza május—jun.-ra 10 írton köttetett. Zab tavaszra 7.06 írton, zab őszre 7 írton, tengeri május—júniusra 6.84—6.86 írton, rozs tavaszra 7.55- 7.60 írton, rozs őszre 7.90—8 írton jegyeztetett. Jegyeztetett: Búza tavaszra 9.98 — 10.03, búza május—júniusra 9.98—10.03, búza őszre 10.30—10.35, magyar rozs 7.50—8.—, rozs tavaszra 7.55—7.60—, rozs őszre 7.90—7.95, tengeri kész áru 6.95—7.—, tengeri május—júniusra 6.80—6.85, tengeri jul.—aug.-ra 6.90—6.95, merkantilzab áru 6.75—6.85, zab tavaszra 7.-----7.05, zab őszre 7.-----7.05. Külföldi árutőzsdék zárlatárfolyamai.*) — Márcz. 30-án. — Búza, olaj csendes, liszt, szesz nyugodt. Idős. : szép. *) Gabona-szállítási dij vagyon-rakományokban 100 kilokint értendő. Beviteli vám Németországba 100 kilo búzáért, rozsért és zabért 1 márka, lisztért 2% márka. Beviteli vám Svájczba 100 kilo gabonáért 0 30 frank, lisztért 1 frank. Átszámítási árfolyam a német piaczokra 100 márka vista 58 frt 45 kr. — Párisra 100 frank vista 47 frt 40 kr. 1 1 t $ n & S.-3 m: o oT © |a3° i h ■§& a a-3! P A r 1 s. q Búza folyó hóra.......................... 25.30 11.99 —0.02 » áprilisra...................... 25.80 11.99 —0.02 » május—juniusi'a......... 26.25 12.44 —0.09 » májustól 4 hóra......... 26.60 12.61 —0.11 L 1 8 7 t 9 márkás folyó hóra . . . 56.40 16.82 —0.01 » áprilisra...................... 56.50 16.85 —0.05 » május—júniusra......... 57.75 17.22 —0.03 májustól 4 hóra....... 58.40 17.41 —0.02 Olaj folyó hóra.....................108.— 51.19 -0.18 » áprilisra...................... 108.25 51.81 -0.29 » májustól 4 hónapra. . . . 105.— 49.77 —0.29 » a 4 utolsó hóra........... 88.50 41.95 —0.27 876SZ folyó hóra.........................1 54.75 28.83 -0.43 » áprilisra..............................1 54.25 28.57 —0.80 » májustól 4 hónapra. . . . 53.25 28.06 —0.14 » a 4 utolsó hóra........... 52.25 27.52 —0.16 Szállítási dij: Budapestről. ... 8.27 3.93 —0.— Külföldi értéktőzsdék zárlatárfolyamai.**) — Márcz. 30-án. — Átszámítási árfolyam 100 márka 58 frt 45 kr. **) A fentebbi árfolyamok az illető tőzsde helyi szokásai szerint mediára, ultiméra vagy készpénzben értendők s e szerint a bpesti egyenérték is akképen szól. A készpénz-árfolyamok K-val, a media-árfolyamok M-mel, az ultimo-árfolyamok U-val vannak megjelölve. Magától értetődik, hogy aenti átszámításokhoz még a tranzakczió-költségek, továbbá prelongáczió és ultima-árfolyamokhoz azonkívül még a mindenkori budapesti prolongáczió-tételek is számításba teendők. Berlin, márcz. 30. (A tőzsdéről.) Igen szilárd irányzat mellett hitelrészvények és osztrák-magyar járadékokban folyvást vásárlási kedv uralkodik. Német bank- és vasúti papírokban részben élénk forgalom volt. Bányaértékekben és orosz állampapírokban az üzlet inkább gyengült. Pénz kissé szűkebb lett. A lebonyolítás simán foly. — Utótőzsde: Déli vasúti részvény 256.—. Orosz bankjegyek —.—. Hitelrészv. 577.—. Osztrák államvasuti részv. 590.—. Károly Lajos vasúti részv. 132.50. Nagyon szilárd. pária, márcz. 30. (Zárlat.) 3°/6-os franczia járad. 80.37. Osztr. államv. részv. 728.—. Osztr. földh. részv. —.—. 6%-os magyar aranyjárad. —.—. — Magy. vasuti kölcsön —.—. — Uniobank-részv. —.------5%-os magyar papirjárad. —.—. — Magy. országos b. részv. —.—. — 5%-os franczia járadék 114.67. — Déli vasúti részv. 821.—. — Franczia törleszthet?; járadék 81.92. — 4%-os osztr. aranyj. —.—. — Magy. jelz. hitelb. részv. —.—. — 4%-os magy. aranyjárad. 76.%. — Magy. resz. és váltób. részv. —.—. Lanyha, London, márcz. 30. Consol 102.%,. Frankfurt, márcz. 30. (Esti t.) 4'2% papir-járadék —.—. — 4'2°/o ezüst-járadék —. — 4% magyar.-járadék 76.81.— Osztr. hitel-részvény 285.75. —Osztr. államv. részv. 293.87. — Déli vasút részvény 126.50. — Magyar-Gácsorsz. vas.-részv. —.—. — Bécsi váltóár —.—. — M. resz. és váltób. részv. —.—. — 460 osztr. ar.-járadék 84.%. — M. országos b.-részvény —.—. — 5% osztr. papir-járadék —.—. — 5% m. papir-járadék —.—. — Osztr.-magy. bank-részv. —.—. Károly Lajos vasut-részv. —.—. — Erzs. nyug. vasutrészvény —. —. — Tiszav. elss. kötv. —.— — 4*/1% földhitelzáloglevél —.—. — Magy. hitelrészvény. —.—. — Magy. elzál. hitelb.-részv. —.—. Gyöngült. I r s sp s-sát ll i fii« Berlin* % 5 I gs i Busa ápril—májusra................. 186.— 10.87 — u.b » szept.—októberre.............. 194.— 11.34 —0.04 BOSS ápril—májusra................. 136.— 7.95 —0.07 » szept.—októberre............ 144.50 8.45 —0.03 Zab ápril—májusra................. 122.25 7.15 —0.01 » május—júniusra................ 123.25 7.21 —0.04 01a ápril—májusra................. 82.— 47.93 —0.41 » szept.—októberre .... ee.30 88.75 —0.17 SieSS ápril—májusra................. 52.50 30.70 —0.06 » augusztus—szept.-re . . . 55.— 82.44 —0.41 Szállítási díj: Budapestről .... —.— —.— 1 —0.— Búza, rozs lanyha, zab, olaj csendes, szesz bágyadt, Stettin. Basa ápril—májusra................. 188.— 10.99 —0.01 » május—júniusra............. 189.50 11.07 —0.04 » június—júliusra................191.— 1 11.18 —0. — BOSS ápril—májusra................. 132.50 7.85 —0.01 » május—júniusra............. —.— —.— —0.— » június—júliusra............. 137.50 8.04 — 0.01 Olaj ápril—májusra................ 80.50 47.05 — 0.— » szeptember—októberre. . 65.70 38.80 —0.17 SieSI helyben.............................. 51.80 I 30.29 -0.11 » márcziusra....................... 51.80 ; 80.29 —0.15 » ápril—májusra................. 52.20 30.53 — 0.11 » június—júliusra............. 53.60 31.34 —0.06 RepCie ápril—májusra................. 320.— 18.70 —0.— » szept.—októberre............. 292.— 17.08 —0.— Szállitási díj: Budapestről ... . 4.81 2.81 —0.KAm. Baja májusra........................... 19.70 11.52 —0.06 » júliusra............................... 19.90 11.63 —0.06 BOSS májusra........................... 14.40 8.42 —0.— » júliusra.............................. 14.60 8.60 —0.06 01a helyben............................... 42.— 24.55 —0.12 » májusra............................... 41.90 24.49 —0.12 » ............................................. ——.—0.— Szállitási díj: Budapestről .... 5.95 8.47 —0.— 1Összehonlításul: Berlin Frankfurtbal egyidejű bpesti zárlatárfolyam Értékpapír * | sá | árfo- fc £ árfo- | q £ S-S -Ül | pénz ára !y»m |ll lyam S|!| •*z •*.& Magyar értékek. 4®/o-o* arany jár.................U 76.80 00.86 —j 80.90 89.15 6®/o-os arany jár.................U 102.75 120.35 102.62 120.30 120.30 120.60 Papírjáradék....................U 75.— 88.07 74.93 88.05 87.90 88.15 Keleti vas. els. I. kib...K —.— —.— —01.25 91.75 41/*0/# földh. int. zál. lev.K —.— —.— 79.87 93.87 94.— 94.50 Hitelbank részv.................U —.— —.— —828.— 828.50 Leszám. bank részv... .U —.— —.— —95.50 96.— Kassa-oderb.va808...........K 62.60 146.37 —147.— 147.50 Magyar-galicz. vasút.. K —188.87 161.75 161.— 162.— Osztrák értékek. Arany jiradék.................TJ 84.50 98.95 84.50 98.95 99.25 99.75 5*/6-os papir-járadék.. .TJ 79.40 93.101 79.62 93.16 92.75 98.25 Ezüst-járadék....................U 67.— 78.56 67.— 78.52 78.75 79.— Papír-járadék...................V 66.75 78.48 66.87 78.4.— 78.40 78.65 Osztr.m. bankrészv___K —.— —709.— 828.— 830 85.— Osztr. hitelrészv...............U 578.— 829.69 287.25 328.24 827 80 328.— Osztr. államvasp. részv.U 590.— 844.91 294.— 844.28 842.— 842.50 Galicziai vaspálya...........U 132.60 809.84 264.87 809.73 — Déli vasp. részv................U 256.— 149.29 127.— 149.30 147.50 148.50 Váltó Bécsre.......................... 170.80 58.47 170.75 58.53 —.— —— Orosz papírpénz.................. 202.90 118.59 —.— — Fővárosi mulatságok. N Nemzeti színház. , Czirok M.-né vitvánné Bársony Pintér Márczius 31-én . Babócsy Szigeti I. .A. próféta. I Ignácz Faludi Opera 5 felv. Irta Scribe. Fér-j Kezdete 7 órakor,ditották Egressy B., Szerda- ~ helyi J. Zenéjét szerzette Me- NépSZínUű Z. gerbeer. Márczius 31-én : Személye : BLAHA LUJZA asszony Leydenx Janos l^rotti xnint vendé*: Fides, anyja Bartolucci Y. . . , , ..7, Bertha, mátkája Maleckyné * KOldUSciak. Oberthal, gróf Odry Operette 3 felvonásban. írták Jonás Pauli Zell és Genée. Fordították Ev-Mathisson Tallián LaJ°s és Fái J. Béla. Zené-Zachariás Kőszeghy jét szerzette Millöcker Károly. Kapitány Szekeres Személyek: Katona Kiss Falmaticza Nowals- Kezdete 7 órakor. ha grófné L.-né Jennei A. _ Laura Hegyi A. Holnap, vasárnap Broniszlava Sik G. Czifranyomorság “0ve l. Színmű 4 felvonásban. irta ollendorf Solymosi Csiky Gergely. Wangenheim Szabó , , , , Henniczi Komáromi Vár-8 Z í nű íl Z. Éva Beregi K. Márczius 31-én: A krakói polgár-Bozóti Márta, mester Kovács Színmű 3 felvonásban. Irta Enterich fivéri Csiky Gergely. Onuphne Y. Kovács Személyek: Waclaw Behumi Bozóti Márta Jászay M. Anicza Vidorné Villányi Adolf Bercsényi M . ~ . , Dávidházy A. Egressy Kezdete 9 órakor: Elek Benedek Vilma Csillag T. Holnap, vasárnap : Édes Lőrincz Újházi BLAHA LUJZA asszony Pagonyi K. Horváth vendég: Mancs Ottó Náday A tót leány. Leona, neje Békessi I. Eredeti népszinnü dalokkal Henrik, fiók Tárnoki G. 3 felvonásban. Irta Almási Ti. Dereglyei S. Hetényi hamér. T'wnnrAntx't Miabo VlZVOVl — Folytatás a mellékleten. JSTytht tér. (Az e rovatban közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért a szerkesztőség nem felelős.) Q||Jam a bhlim képes diszkiadás árjegyzékkel együtt 0 Ullri 'AlMUlli buorvásárlóknak nélkülözhetlek Ára 1 frt. Frankl J. G. és L. asztalos és kárpitosnál BéCS II. Ob. Donaustrasse 103. Ugyanitt dusválasztéka a legdíszesebb bátoroknak. Jó és olcsó. 531