Pesti Napló, 1883. május (34. évfolyam, 119-148. szám)

1883-05-01 / 119. szám

119. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kladd-hivatal: Barátok-tere, Athenaeu­m-é­p­ül­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1883. kedd, május 1. 34. évf folyam­. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 frt As esti kiadás posts!­kttUnködéseért reUilfirstse evaegj'sd«!*«:“ ¦ »»»‡»'• Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti VSTapló« kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenacum-épület, küldendők. Budapest, ápril 30. A főrendiház ma vette tárgyalás alá a középiskolai törvényjavaslatot s a mai ülést úgyszólván egészen az ecclesia militans töl­tötte be. A képviselőházban a katholikus ál­láspont szinte elmosódott a protestáns és a nemzetiségi sérelmek mellett : a főrendiház­ban ellenben, hol a protestantizmus nagy kisebbségben van, a nemzetiségek pedig egé­szen megsemmisülnek a kath. főpapság és arisztokráczia mellett, természetszerűleg a kath. álláspont nyomult előtérbe. Hogy az állásfoglalás nagy szellemi magaslaton s ki­váló politikai előkelőséggel történt, azt mon­dani sem kell. Elég tudnunk, hogy Schlauch Lőrincz, S­a­m­a­s­s­a József, H­a­y­n­a­l­d Lajos voltak a kath. főpapság mai vezérszónokai. Az egyházpolitikai eszme, mely a kath. álláspon­ton végigvonul, törekvés egyrészről több be­folyásra a kath. középiskoláknál, másrészről fentartani a mai status quót. Elsőt illetőleg Ha­y­n­a­­­d bibornok panaszosan említi a kath. jogok és érdekek mellőzését; utóbbit illetőleg Schlauch Lőrincz szatmári püspök aggodalmakat árul el, melyek sze­rint a kormánypolitika, a most nyerendő hatalomnál fogva, a középiskolai nevelés­nél nem fogja kellő tekintetben részesí­teni a valláserkölcsi szempontokat. Mind Schlauch, mind Haynald általánossá­gokban fejezi ki magát, s konkrét indítványt (ha csak a részletes vitára fent nem tartják) egyik sem tesz. Konkrét indítványa, illetőleg programmja csak Tamássá érseknek van, a ki az egyházpolitikát csak keretül veszi, de kritikájának czéljául a törvényjavaslat­nak pedagógiai tartalmát tűzi ki. S e czélt oly mély tudománynyal s oly államférfim érveléssel éri el, hogy eszméi a legkomolyabb figyelmet és megfontolást érdemlik, s joggal követelik. Czéljához Samassa nemcsak ékes tartal­mat, de szerencsés formát is választ. Egyik sem támad oly erélyesen a­ rém, mint az egri érsek , de támadása konfliktust nem idéz­het elő. S egyik sem oly sima, s oly diplo­matikus, mint a kalocsai bibornok-érsek, s ő mégis a konfliktusok magvait hinti el, melyek már a mai­ ülés végével kikeltek. Az egri érsek sokkal nagyobb politikus, hogysem akárme­lyik oldalról az elfogultság látszatába essék. Az államnak czéljául tűzi ki, hogy a középisko­lákban nemzeti missziót keressen, s hogy ne le­gyen más középiskola Magyarországon, mint csak magyar, s mikor ezt czélul tűzte ki, tudja, hogy az állam ezt a czélt a katholiczizmus támogatása nélkül el nem érheti. S így minél nagyobb czélokra szövetkezik az állam és az egyház, annál bizonyosabb, hogy nemcsak megtámadni nem fogja, de védeni sőt ápolni fogja az egymás kölcsönös érdekeit. S ez lévén álláspontja, mellőzi a részletes politikai de­­dukcziókat, s magára a pedagógiai tartalomra tér. Mert ez a dolog lelke. Jó iskolai politikát, csak megfelelő iskolai módszerrel lehet elérni. S a­hol a tanítási rendszer nem helyes, ott a tanügyi politika, bármily kitűnő czéljai legyenek is, ingoványon nyugszik. Samassa érsek bajt lát a mai tanítási rendszerben, mert az a nevelést és tanítást nem kellőleg egye­síti. Ismereteket olt be, de jellemet nem képez. S mig jellemképzés hiányában a szi­vet üresen hagyja, az ismeretekkel a gyermek agy­velejét túlterheli. A szélsőségig vitt szak­oktatás helyett legalább az alsóbb osztályok­­ban az osztályrendszert ajánlja. S mig egy­részről a külföld tanügyi tapasztalataiból demonstrálja, hogy a porosz Basedow-féle módszer, melyet mi is utánzunk, túlélte ma­gát, másrészről annak abszurditását hang­súlyozza, hogy egy gyermek mindazt a kü­lönböző tantárgyat alaposan megtanulhassa, a­mire nincs tanár, a­ki mindazt előadásában egyesíteni tudja. Ez az egri érsek kritikájának fő gondolatmenete, s e körül egész beszéde oly következetes logikával illeszkedik, hogy nincs azon egy hajszálnyi rés. A­mi pedig az előadást illeti, az mindvégig ékesszóló és megragadó volt. Rokonszenvvel fogadjuk az egri érsek fejtegetését különösen azért, mert kulturharczot nem akarunk, az egyház s állam közti konfliktusokat perhorreskáljuk, és ezekre nézve az egri érsek felszólalása okot nem ad. Éz ily rokonszenvvel fogadjuk Schlauch Lőrincz szónoklatát is, és el­ismeréssel adózunk a nemes hévnek, melylyel a szatmári püspök a nevelés nemzeti misszióját fejtegeté. A kath. főpapok közt utolsó szónok volt Haynald bibornok kalocsai érsek. Be­széde mély tudományu volt, s élettől, szel­lemtől szikrázott. De több helyen személyes­kedő volt, és támadó színezetet nyert, így a kellő objektivitást elveszté. S ezt őszintén saj­náljuk. Sajnáljuk, hogy a bibornok-érsek bele­keverte a vitába a kath. alapok kérdését, to­vábbá, hogy a kath. egyház viszonyának Ró­mához, szükség nélküli fejtegetéseket szentelt. Úgy­szintén sajnáljuk, hogy belevonta a vitá­ba az alsóházi kath. peticziók ügyét, — mert mindezekkel ő maga provokálta T­i­s­z­a K­á­l­­m­á­n miniszterelnök úrnak éles válaszát, mely bizonyára szenzácziót fog kelteni. Nem mindennapi jelenség is volt az, midőn Tisza Kálmán az egyházi javak elvesztésének kér­dését­­ festé a falra, s tette ezt a kalocsai bibornokérsek felszólalása folytán, ki a kor­mánypolitikának egyik legbuzgóbb előmoz­dítója. A jelenet igen pikáns volt, s bizonyára még sokáig foglalkoztatja majd a főpapi kö­röket. A mai szónokok közt kiváló helyet foglal el báró V­a­y Miklós koronaőr is, a­ki a pro­testáns álláspontot kiváló higgadtsággal és államférfim érvelésekkel fejtegetve, elfogadta a törvényjavaslatot. Holnap Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök lesz az első szónok, hacsak Haynald bíbornok-érsek nem fog felelni Tisza miniszterelnök úrnak mai nyi­latkozatára. A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. — Május 1. — Schulze-Delitsch. — 1808—1883. — A hatvanas évek nagy munkás-mozgalmai Né­metországban kiválóan két név, Schulze és Lassalle köré csoportosulnak. Mindegyik egy-egy zászló volt, mindegyik egy nagy elvet képviselt s habár közöttük élethalál-harcz vivatott, mégis kettejök fáradozásai­nak tulajdonítható, hogy ma a munkás nép anyagi helyzetének javítását a német császár uralkodói fel­adatai közt legelsőnek tekinti. Megindult ottan is a »negyedik rend« nagy emanczipáczionális küzdelme, a munkások zászlóaljai számbavételt követelő ténye­zővé váltak s ma végre az ő osztályérdekeikkel is komolyan foglalkozik a kormány és a törvényhozás. E nagy átalakulást vezette be Schulze, ki születés­­helye után m megkülönböztetőül a számtalan Schulzétól — ez a név Észak-Németországban nagyon gyakori — a Delitsch melléknevet vette föl, és Lassalle Ferdi­­nánd, a sokat emlegetett agitátor, kit rövid, de ra­gyogó pályája közben egy golyó váratlanul a sírba temetett. De mégis elég sokáig élt, hogy a német mun­kások nagy tömegeit Schulzétól elhódítsa, ki az öt­venes években s a hatvanasak elején is, míg Lassalle a mozgalomnak más irányt nem adott, a német munkások nagy és mérsékeltebb zömének — egyes szocziálkommunista töredékek mindig voltak — veze­tője, közgazdasági és politikai orákuluma volt. A manchesteri tanok, a Smith Ádám rendszerének alap­ján nyugvó közgazdasági rendszer keretén belül akar­ta az új próféta a munkások anyagi nyomorát és szellemi elmaradottságát orvosolni. Jelszava az »ön­segély« volt; maguk a munkások segítsenek magukon a szövetkezés és az önmunka útján. Ez az önsegély lett a német munkások általános jelszava s maradt mindaddig, mig Lassalle harczi riadója, az »állam­segély«, mindinkább el nem fojtotta s lassankint hí­veit más zászló alá nem vezette. Schulzét a bírói pályán találták az 1848-iki események. Akkor ő is a német nemzetgyűlés tagja len s a vidék szűk viszonyaiból egyszerre bejutott a nagy városok akkor zűrzavaros mozgalmaiba. Külö­nösen Berlinben volt alkalma a ki nem forrott demo­kratikus és szoczialista eszmék által a munkáskörök­ben okozott vajúdásokat figyelemmel kísérni. Egy­más után keletkeztek mindenféle egyletek és társula­tok, nagyobbára az angol és franczia szoczializmus rec­ipéje szerint. De eredeti szabású ily egyletek is alakultak, csakhogy jók és rosszak, eredetiek és után­zatok egyaránt gyorsan le is tűntek a napirendről. Voltak köztük előlegegyletek is, de ezek sem boldo­gulhattak, mert nem egyedül a résztvevő munkások járulékaira, hanem a vagyonos osztályok önkénytes adományaira voltak fektetve. Schulze már akkor felfogta a bennök rejlő józan gondolatot s 1849-ben megalapította Delitschben az első hitelegyletet, melynek minden kézműves egy ezüst garas havi betéttel tagja lehetett. A tagok azután az egylettől olcsó hitelt kaptak. Ez az egylet azonban még nem bizonyult életre valónak; magának sem igen volt hitele s igy tagjai szükségleteit sem bírta kielégíteni. Schulze tehát egy lépéssel tovább ment. 1851-ben Eilenburgban olyan hitelegyletet alapított, melynek tagjai egyetemleges kezességet vállaltak az egylet tartozásaiért s mely ez alapon csakugyan életre valónak bizonyult s a kisiparosoknak és kiskereskedőknek hitelszükségleteit ki tudta elé­gíteni. Ez a kis helyi intézet lett mintaképe számos hasonló egyletnek Németországban. Schultze szerep­lése azonban mégis csak 1856-tól kezdve vergődött általánosabb jelentőségre. Egy évvel azelőtt jelent meg nagy munkája az előleg- és hitelegyletekről, mint népbankokról, mire azután ily egyletek minden­felől alakultak s gomba módra szaporodtak el. Eszméi érdekében­ nagy tevékenységet fejtett ki a napi sajtó­ban. Fölötte kedvezett ez uj tanoknak a folyton na­gyobb mérveket öltő demokratikus mozgalom, mely a politikai szabadság mellett a szegényebb osztályok, különösen a kis­iparosok és gyári munkások anyagi szükségleteit is számba kezdte venni. A szabadelvű és haladó pártnak nagyon megfelelt Schulze azon törekvése, hogy a hitelügyet kis népbankjaival demo­kratikus alapokon szervezze s azon népelemeknek is hozzáférhetővé tegye, melyek addig nem élvezhették a könnyen szerezhető és olcsó hitel áldásait. Schulze működése eleinte főleg a kisiparosokra és a kézművesekre szorítkozott, kik hitelegyleteik által hatalmas tényezővé tömörülve, lassankint a politika terén is jelentékeny befolyásra tettek szert. Az or­szágban levő különböző ilyen egyletek 1859-ben egy­mással összeköttetésbe léptek s közös képviseletet alkottak maguknak Berlinben. E képviselet feje Schulze lett, kinek tekintélye és befolyása azután folyton emelkedett, mert a különböző közgazdasági kongresszusokon számos kiváló tudományos tekintélyt megnyert eszméinek, kik azokat műveikben, egyetemi előadásaikban tovább terjesztették. Működése telje­sen összhangzatban volt az akkor uralkodó szabad­elvű manchesteri iskola tanaival, melyek szintén le­hetőleg ki akarták küszöbölni az állami beavatkozást a közgazdasági dolgokból. A laisses faire elve, me­lyet az állammal szemben hangoztattak, kiegészítést nyert az öntevékenység, az önsegély eszméjében, melynek Schulze prófétája volt s melynek érdekében fényes gyakorlati tevékenységet tudott kifejteni. Mert az önsegély eszméjét Schulze nem egye­dül az előleg- és hitelegyletek alapítására korlátolta. A munkásvilág távolabb álló köreit is be akarta vonni a mozgalomba ; a kis­iparosok után a tulajdon­­képeni gyári munkásokhoz fordult s közöttük fogyasz­tási egyleteket, nyers­ termény-beszerző egyleteket, munkás­képző-egyleteket és másnemű szövetkezete­ket létesített. Az egyletek egész óriási hálózata ala­kult, mely Németország minden részét, de főleg az északit ellepte, mely ekkér szintén előkészítette a né­met egységet, és a mi ép oly fontos, sok anyagi előny mellett, melyet a munkásoknak nyújtott, bevonta őket a politikai élet körébe. Különös fontosságúak voltak a munkásképző egyletek, melyekben Schulze tanainak propagandát csinált, melyekben a munkásokat szellemileg befo­lyásolta, míg más egyesületei a sokat emlegetett »gyomorkérdés« gyakorlati megoldását mozdították elő, midőn a szövetkezet tagjainak olcsó hitelt, olcsó élelmi­szereket s más fogyasztási czikkeket nyújtot­tak. Ezeket a szövetkezetek nagyban vásárolták s csak az önköltségek felszámításával, tehát lényegesen olcsóbban, mint más kereskedők, nyújtották tagjaik­nak az áruczikkeket. Schulze tekintélye és befolyása egyre emelkedett, mivel beválasztották a képviselő­házba, hol egy alkalommal egész büszkén mondta ki a nagy szót, hogy egyedül a demokráczia helyezte józan alapra, az önsegély alapjára a szocziális kérdést. Az 1859. és 1861. közti időben állt Schulze dicsőségének és sikereinek tetőpontján. Sok száz egy­let követte vezetését; ő maga hálás tisztelőitől 50.000 tallérnyi jutalmat s a szövetkezetek központi vezeté­sében olyan tekintélyes állást kapott, mely anyagi­lag teljesen, függetlenné tette mindenkitől. 1862-ben azonban egyszerre hatalmas ellenfele támadt Lassal­­leban, ki az önsegély elégtelenségét meggyőzően mu­tatta ki s egy uj gazdasági evangéliumot hirdetett a munkásoknak az államsegély utján, mely egyedül ké­pes anyagi bajaikat orvosolni. Éles bírálat alá vette az egyéni önsegély tanát s lángoló ékesszólásával, hatalmas agitátori tehetségével csakhamar óriási tö­megben hódította el tőle híveit. Midőn nem sokára párbajban elesett, már hatalmas iskolája volt: a né­met munkások közt uj nemzedék, uj tanok, új vezérek támadtak, és Schulze befolyása érzékeny csorbát szen­vedett. Az 1866-ki és 1870-ki háborúk s az azután következő óriási gazdasági és politikai átalakulások szintén nem kedveztek tanainak és alkotásainak. Népbankjai közül több megbukott, mások részvény­társulatokká alakultak át, és a munkásképző egyle­tekben új irány kerekedett felül. A külföldi, az angol és franczia szélső radikális tanok egyre inkább hát­térbe szorították a manchesteri iskola elégtelennek mutatkozó bölcseségét. 1867. után a munkások töme­gei, melyek Schulze vezetése alatt évekig a haladó­párt politikáját támogatták, a megszerzett általános szavazatjog segélyével önálló szocziáldemokrata párt­ként léptek a politikai arénára. Schulze egy ideig azt hitte, hogy némi enged­ményekkel, melyeket az új iránynak tett, fentarthatja befolyását a munkásokon. A tapasztalás azonban az ellenkezőről győzte meg. Azzal, hogy a merev önse­gély eszméjétől s a manchesteri iskola tanaitól el kez­dett térni, nem menthette meg többé eszméi uralmát. Új közgazdasági iskola keletkezett, melynek uj embe­rekre volt szüksége. Schulze lassan kint egészen hát­térbe szorult s az utolsó években már keveset lehetett róla hallani. De nem élt hasztalanul. Nem uj eszmék apostola volt, nem önálló és zseniális gondolatokkal állt elő, de mások eszméit hasznosan tudta értékesí­teni s egélyével, sokoldalú praktikus tevékenységével legalább szűkebb körben sok életre valót hozott létre. Az önsegély eszméje nem bizonyult azon univerzális gyógyszernek, mely a munkás­kérdés problémáját si­keresen megoldhatja. De a lakosság egyes köreire sok­szor igen hasznosnak mutatkozott s a Schulze-féle különféle szövetkezetek sok helyen ma is áldásosan működnek, s habár az emberi nyomor megszüntetésére elégteleneknek mutatkoztak, egyes emberek anyagi helyzetén minden esetre sokat lendítettek s legalább a munkások egy csekélyebb töredékének megkönnyí­tették a súlyos harczot a tétellel. E nehéz küzdelem­ben a fogyasztási-, előleg-, hitel- és más egyletek sok üdvöset eredményeztek s azért megteremtőjük, első nagy arányú organizátoruk, habár csalódott általános értékekben, mégis hasznos s tiszteletre méltó munkát végezett. Neve azok közt fog szerepelni, kik gyakorlati tevékenységgel fogtak hozzá a szegényebb osztályok helyzetének javításához s kik a német munkások tö­megeit a politikai élet mezejére vezették, hogy ott emberhez illőbb léteit és megélhetést vívjanak ki ma­guknak. Mai számunkhoz egy év melléklet van csatolva. Budapest, ápril 30. A mérsékelt ellenzék ma Ernuszt Kelemen elnöklete alatt értekezletet tartott, melynek napi­rendjét a következő törvényjavaslatok tárgyalása ké­pezte: u. m. a fiumei kikötőben építendő kőolaj kikötő-medencze létesítése iránt benyújtott törvény­­javaslat, az első magyar-gácsországi vasútra vonat­kozó 1871: 38. és 1875:11. törvényczikkek némely határozatainak módosításáról, az 1882. évi közösügyi költségek fedezése czéljából a magyar korona orszá­gai által pótlólag fizetendő összegről, és a pénzügyi közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat. Az értekezlet ezen törvényjavaslatokat hosz­­szabb eszmecsere után, melyben Tomcsányi, Szi­lágyi Dezső, Horváth Lajos és mások részt­vettek, általánosságban elfogadta. Ezzel az értekezlet véget ért. Az országgyűlési szabadelvű­ párt mai értekez­letén a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló tör­vényjavaslatot tárgyalta és azt természetesen el­fogadta. A képviselőház véderő bizottsága ma tartott ülésében, melyben a kormány részéről jelen voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, ifj. gr. Ráday Gedeon honvédelmi miniszter, továbbá Forinyák tábornok, tárgyalta a Ludovika akadémia felállításának módosí­tását c­élzó törvényjavaslatot. C­s­i­k­y Kálmán előadó bírálat alá véve a ja­vaslatot, kiemeli annak előnyeit katonai és pénzügyi szempontból, kifejezést ad az azt előterjesztő minisz­ter iránti elismerésének és örömmel fogadja el a ja­vaslatot. Tischler Vincze általánosságban csatla­kozva a Csiky Kálmán által mondottakhoz, azt hiszi, hogy e javaslat lehetővé fogja tenni a honvédségnek oly képzett tisztikarral leendő ellátását, mely a jelen­legi fokozott igényeknek is megfelel, helyesli továbbá, hogy a javaslat szerint a tényleges és a szabadságolt állománybeli tisztképző tanfolyam külön felállítása terveztetik és elfogadja a javaslatot. Nagy István e javaslatban nem látja ugyan kifejezve a tisztképző akadémia felállításának eszmé­jét, hanem csakis a Ludovika akadémia eddigi tan­folyamainak hadapródi tanfolyam által szaporítását, de nem is akarja e javaslatot a nemzetnek a magyar tisztképző akadémia felállítása iránt táplált, jogos és méltányos kívánalmai végleges elejtésének jeléül tekinteni, hanem bízik ezen méltányos kívánság annak idején leendő teljesítésében. A honvédségi intézmény megszilárdítására és tökéletes­ítésére a javaslatot különben alkalmasnak és üdvösnek tartja és azért azt általánosságban elfogadja. Éber Nándor és Mara Lőrincznek a Ludovika alapítványai tárgyá­ban tett kérdései és ifj. gr. Ráday Gedeon honvéd, miniszter felvilágosító válasza után a javaslat részle­teiben is elfogadtatván, az ülés véget ért. Az ezredév ünnepélye tárgyában az akadémia ma ülést tartott. Tudvalevőleg a második osztály újólag beható tanácskozás alá vette a kultuszminisz­térium leiratát s abban állapodott meg, hogy 1894-ik év volna legalkalmasabb a millenium megünneplé­sére. Ez ellenében Salamon Ferencz külön véleményt terjesztett elő, mely szerint az ünnepély éve az 1897. vagy 1898-ik évekre halasztandó. Salamon kifogá­solja a bizottság indítványának indokolását. A mai zárt ülésen Lónyai Menyhért gr. ismertette a kétféle előterjesztést, s felhívta a jelenlevőket, hogy szóljanak hozzá a tárgyhoz. A vita ma is igen élénk volt. Sala­mon Ferencz nagy hévvel védte különvéleményét. Kívüle még beszéltek Gyulai Pál, Szász Károly, P­a­u­­­e­r Gy­ula és T­h­a­­­y Kálmán. Az ülés esti 9 órakor eredmény nélkül ért véget. A vitát legközelebb újra folytatják. A külügyminisztériumban Szőgyény László osztályfőnök előléptetése nyomán megürült helyre, Pasetti, a berlini nagykövetségnél alkalmazott nagykövetségi tanácsos fog kineveztetni. M­a­y­r bá­rónak Bukarestből való áthelyezése szóba sem jött. A franczia kormány és a püspöki kar közt, mint mai esti lapunk egyik táviratából is kitetszik, mind élesebb alakot ölt a konfliktus. Az államtanács a hivatalos hatalommal való visszaélésben vétkeseknek jelenté ki az albii érseket s Annecy, Viviers, Yalena és Langres püspökeit, kik­­az államtanácsnál be nem jegyzett kibocsátványát a pápai udvarnak közzé tet­ték s a lelkiismereteket Paul Bertnek s társainak tankönyvei miatt a gyermekek s tanítók ellen intézett fenyegetésekkel nyugtalanságba ejtették.« Az állam­tanács ezután a fölött tanácskozott várjon a kormány felfüggesztheti vagy megszüntetheti-e fegyelmi úton a püspökök, valamint a többi papok javadalmazását. Hosszabb vita után azon nézetben állapodott meg az államtanács, hogy a kormány joga a papság javadal­mazását fegyelmi úton felfüggeszteni vagy megszün­tetni, az állam által díjazott minden egyénre különb­ség nélkül alkalmazható. A franczia klerikális sajtóban természetesen nagy a harag az államtanácsnak e véleménye miatt, a­mely módot nyújt a kormánynak elvonni a fizetést az izgató papoktól. A Monde, a pápai nuncziaturá­­nak orgánuma, szörnyűségesnek s égbekiáltónak mondja e véleményt. Az Univers pedig »rablód­nak bélyegzi az államtanácsosokat s azon meggyőző­désének ad kifejezést, hogy a becsületes emberek ha­ragja mi­hamar el fogja űzni Francziaország kormá­nyáról »az istentelen gazember-bandát.« A római kúria és Oroszország között létrejött a megegyezés. Az új orosz püspöki kinevezéseket teg­napi táviratunk közlé. Katonai összeesküvés Oroszorságban, Sz.-Pé­­tervárról jelentik. A múlt kedden minden feltűnés nélkül elfogtak itt nyolc­ tisztet, köztük egy ezredest, a Konstantinov iskola tanárát, két tüzér- és három tengerésztisztet. Ugyanakkor Permben és Jekateri­­noszlávban is történtek elfogatások. Állítólag messze ágazó katonai összeesküvésnek jutottak nyomába. A­z összeesküvők benső összeköttetésben állottak a ter­roristákkal s külön végrehajtó bizottságokat alakí­tottak. A fő bizottság székhelye, úgy látszik, Smo­­lenskben volt. Sz.-Pétervárott, Permben s Jekateri­­noszlávban csak fiókbizottságok valának. Az összees­küvés egyenesen a Romanov-dinasztia ellen volt in­tézve; czélját az önkényuralom megdöntése s a lehe­tőséghez képest a köztársasági kormányforma életbe­léptetése képezte. Smolenskben igen fontos iratokat koboztak el, a­melyekből kitetszik, hogy az összeskü­­vők akc­iója mindjárt a koronázás után vette volna kezdetét. Magát a koronázást se a terroristák, se a többi forradalmárok nem akarják megzavarni s misz­­tifikácziónak jelentik ki a hírhedt véres nyomású la­pocskákat, melyekben felszólíttattak a külföldi kép­viselők, hogy tekintettel a Moszkvában történendő szerencsétlenségekre, ne jelenjenek meg a koroná­zási ünnepélyen. Az elfogatások Sz.-Pétervárott, mint említők, egész csendben mentek végbe, csak Smolenskben vál­tottak az összeesküvők lövéseket a rendőrséggel. Számos javított dinamitlöveget is találtak az utóbb említettük városban. Az orsz. gazd. egyesület. — ápril 30. Az orsz. gazd. egyesület választmánya ma délután 4 órakor tartotta ülését a Köztelken. Jelen voltak: Korizmics László egyesületi alelnök, gróf Dessewffy Aurél 2-es alelnök, gróf Ká­­r­o­l­y­i Sándor, gróf L­ó­n­y­a­y Menyhért, K­e­r­k­á­­p­o­l­y Károly, őrgróf P­a­ll­a­v­a­c­i­n­i Ede, báró L­i­p­t­h­a­y Béla, L­ó­n­y­a­y Gábor, M­á­d­a­y Izidor, Wagner László, dr. D­a­r­á­n­yi Ignácz, Niki Mihály, Karsay Albert, Lipthay István, Dor­ne­r Ede, Galgóczy Károly, Szabó Ferencz, , jegyző Ordódy Lajos. Elnök Korizmics László üdvözölvén a megjelent választmányi tagokat, előadja, hogy a múlt évben hozott azon határozat, miszerint gróf Károlyi Istvánnak, ki az egyesületnek annyi éven át elnöke és jótevője volt, arczképe a Köztelek tanács­terme számára elkészíttessék, ma már ténynyé vált és annál örvendetesebb e tény, a mennyiben a bol­dogult jeles hazafinak érdemes fia, gr. Károlyi Sán­dor, az egyesületet e képpel meglepte. (Éljenzés.) Midőn tehát szóló a boldogultról ily módon kegyelettel megemlékezvén, a képet leleplezteti és bemutatja, egyszersmind gr. Károlyi Sándornak az egylet köszönetét fejezi ki hazafias adományáért. A leleplezett olajfestmény gr. Károlyi Istvánt díszmagyar ruhában tünteti elő, és műbecsére nézve is méltán sorakozik a tanácsterem többi festmé­nyeihez. A jelenlevők éljenzéssel fejezték ki elismerésü­ket gr. Károlyi Sándor ezen adományáért s el­határozták köszönetüknek jegyzőkönyvileg is kifeje­zést adni. A múlt ülés hitelesített jegyzőkönyvének bemu­tatása után felolvastatott a tagok mozgalmára vonat­kozólag, hogy : új alapító tagot a győrvidéki gaz­dasági egyesület 200 írttal jelentetett be, továbbá évdíjas tagokat : Csengeri Lóránt, Lepényi Pál. Kötelezettségeiket a 83—88-iki cziklusra meg­újították : Kégl György, Illyés Lajos, Kellemesi Mel­­czer Gyula, Baranyai Gáspár, Jaross Károly, Bei­mel J. és fia, Vörös Sándor, Prély István, Potyondy Béla, Ruprecht Lajos, Kosutány Tamás, Sváb Ká­roly, Dessewffy Ottó, Bujanovich Sándor, Szontágh Albert, Czegléd város, Csányi Ágoston. A bejelentett tagok a választmány által öröm­­mel üdvözöltetnek és felvetteknek nyilváníttatnak. Ezután az elnök felszólítására dr. Darányi Ig­nácz előadja, hogy a polg. törvénykönyvben gazd. szempontból felveendő intézkedésekre vonatkozó pá­lyázat azon része, melyre a Fáy-féle pályadíj lesz ki­tűzve, az akadémia által egybevitt vegyes bizottság ülésén szövegezve lett. Az egyesületnek közgazd. szakosztálya által kiküldött albizottság a rendelkezé­sére álló pályadíj­ra külön pályázat megállapítását határozta el és egyszersmind megállapodott abban, hogy az egyesület által kitűzendő pályakérdés csu­pán a földbirtokos osztály hitelviszonyainak rendezé­sére vonatkozzék. A szakosztály a következő kérdé­sek kitűzését kéri: Mely intézkedések, esetleg mily törvényhozási rendelkezések volnának szükségesek az államiságunk szempontjából fentartandó földbirtokos osztály hitel­viszonyai tekintetében ? Adassák ezek közt különösen elő, hogy 1-szer mily intézkedések volnának szüksé­gesek a középbirtokos és bérlő osztály; és milyenek a kisbirtokos osztály reális és személyes hitelének helyes szabályozására? 2-szor szükséges-e az 1876-ik XXVII. t. czikkben foglalt váltótörvény módosítása, és ha igen, mily irányban és mily korlátok között ? Az igazgató választmány elfogadta a szakosz­tály javaslatát és pályázati feltételekkel együtt an­nak mielőbbi kiírását elrendelte. Korizmics László elnök értésére adván a vá­lasztmánynak, hogy a múlt közgyűlés alkalmával gróf Dessewffy Aurél másodalelnökké,ifj.Mailáth György és gr. Széchényi Imre pedig választmányi tagokká lettek megválasztva; midőn az egyesület másodalelnökét a választmánynak bemutatja, egyszersmind felkéri gr. Dessewffy Aurélt, hogy hordja az egyesület ügyeit ezentúl is szivén, miként azt eddig tette, és tá­mogassa, fejleszsze erejéhez képest az egyesületet mindazon törekvéseiben, melyek hazánk mezőgazda­ságának felvirágozását czélozzák(Éljenzés). Gr. Des­sewffy Aurél megköszönve a hozzá, az egyesület érdemdús alelnöke által intézett szavakat, kijelenti, hogy iparkodni fog mindig azon kötelességeknek ele­get tenni, melyeket ezen belé helyezett bizalom reá ró. Bejelentetett, hogy a közgyűlés néhai Mar-­­­á­t­h György arczképének megszerzését rendelte el. A választmány az elnökséget bízza meg ezen hatá­rozat keresztülvitelével. Fel­olvastatott az emlékkönyv 4-ik kötetébe felveendő elhunyt kitűnőbb mezőgaz­dák és egyesületi tagok névsora. A névsor helyeslő tudomásul szolgál, s az emlékkönyv elkészítésével, mi­ként eddig, Galgóczy Károly bízatott meg. Bejelentetett, hogy a telepítvényi pályázatra eddigelé egy mű érkezett be, és hogy e pályázat a holnapi nappal lejár. Tudomásul szolgál. Felolvastattak a szövetségbe lépett egyesületek 2-ik nagygyűlésének megállapodásai, miket a választ­mány tudomásul véve, a nagygyűlés által kívánt bizottságba gr. Dessewffy Aurél elnöklete alatt gr. Károlyi Sándort, gr. Apponyi Albertet, gr. Kegle­­vich Istvánt, Kerkápoly Károlyt, Galgóczy Károlyt, Wagner Lászlót és Ordódy Lajost választa meg. Felolvastattak ezután a szakosztályok megálla­podásai. Ezek szerint a közgazd. szakosztály megál­lapodott abban, hogy a Dunagőzhajózásra vonatko­zólag emlékiratot intézzen az egyesület a miniszté­riumhoz, mit a választmány azon megtoldással foga­dott el, hogy ezen emlékirat az országház tagjainak külön is megküldessék. A földmivelési szakosztály elhatározta, hogy a jövő év tavaszán dohánykiállítást rendez és kéri az igazg. választmányt ezt helyben­hagyva, intézzen köszönő feliratot a pénzügyminisz­terhez azon készségéért, melylyel az egyesület ezen kezdeményezéséhez támogatását már is megígérte és hogy kérje ki az egyesület úgy a pénzügy-, mint a földmiv. minisztériumtól a további támogatást. A jószágrendezési szakosztály előterjeszti a folyó évben foganatosítandó jószágszemlére vonat­kozó tervezetét, mely szerint gróf Batthyány Géza

Next