Pesti Napló, 1883. május (34. évfolyam, 119-148. szám)

1883-05-28 / 145. szám

145. szám. Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-ép­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők., Budapest, 1883. hétfő, május 28. 34. évi folya­i. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 ft. As wti kiadás postai külöoktu­déséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­ hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. law————^——■ Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-TM Június l­sejére új előfizetést nyitunk a Pesti Naplóra, melyet a t. olvasóközönség különös figyel­mébe ajánlunk. Júniusban Kossuth Lajos nagy hazánkfiától czikk­­sorozatot fogunk közölhetni, melynek czíme : »Vissza­emlékezések.« A tisza­eszlári per tárgyalása júniusban lesz. Intézkedtünk, hogy a per tárgyalásáról külön gyors­íróink által szerkesztett kimerítő tudósítást távirati­lag megkaphassuk, úgy, hogy a szenzácziós perről a legteljesb és leggyorsabb tudósításokat fogjuk kö­zölhetni. A Pesti Napló megjelen naponkint két­szer, hétfőn reggel s ünnepnap után reggel rendkí­vüli számokat ad ki. Előfizetési árak: (Reggeli s esti lap s hétfői reggeli külön kiadásunk.) Fél évre.................................12 frt Évnegyedre...........................6» Egy hónapra...........................2 » Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, a felülfizetés havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló ki­adóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) in­­tézendők. A Pesti Napló szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, május 27. Ma tette fejére III. Sándor czár a koro­nát. Az orosz birodalom s a görög-keleti egy­ház egész nagyszerű pompájának kifejtésével, a fejedelmi személyek, nagykövetek és kivált­ságos vendégek egész tömegének jelenlétében ment végbe a nagyszerű ünnepély, melyre huszonhat hónap óta lázas nyugtalansággal, itt vérmes reménynyel, amott komor aggo­dalmakkal tekintett kilenczven millió orosz alattvaló. De sem a remények, sem az aggo­dalmak nem teljesültek. Midőn e sorokat írjuk, még semmi hírünk sincs, hogy az auto­krata czár ünnepélyes koronázását a legcse­kélyebb kellemetlenség zavarta volna. Nem is valószínű, hogy ilyesmi történhetett. A Kreml zárt helyiség, egy nagy erőd, melybe nem­csak ma, hanem már hónapok óta csupán a legmegbízhatóbb egyének juthattak be. Ha a nihilista orgyilkosok, ha a dinamit és rob­banó bombák másutt nem érhették a czárt, a Kremlbe az óriási elővigyázat mellett bizo­nyára nem tudtak bejutni. A fényes szertartás ma, ezt bizonyára vehetjük, zavartalanul ment végbe s igy a nihilistáktól való félelem ezút­tal alaptalannak bizonyult. De ha nem teljesültek az aggodalmak, még kevésbbé teljesültek a remények, melye­ket az orosz nép nem nagy, de műveltebb, értelmesebb körei a koronázáshoz fűztek. II. Sándor czár épen élete utolsó napjaiban fog­lalkozott az eszmével, hogy népe felsőbb ré­tegeit valamikép bele­vonja az állami és köz­ügyek intézésébe, hogy megvesse alapját a politikai szabadságnak s az orosz viszonyokra szabott alkotmányt adjon népének. A terve­zetet örökül hagyta fiára és utódjára, Hl. Sándorra s az orosz közvélemény vérmesebb, habár csekély része az utolsó pillanatig re­ménytette, hogy az uj czár koronázása fensé­ges pillanatában azzal ünnepli majd elhunyt atyja emlékezetét, hogy a­miben őt a nihi­lista orgyilkosok meggátolták, megteszi maga s alkotmányt ad nemzetének. Ma már ez a remény is meghiúsult. III. Sándor czár nem osztja meg mindenhatóságát senkivel, sem nemzetével, sem annak egyes rétegeivel. Az uj czár maga koronázta meg önmagát s ő maga tette fejére nejének is a koronát. Ennek a történelmi aktusnak még az egyház is csak ünnepélyes tanúja, olyan néma résztvevője volt, mint a többi vendégek. Magához a koronázáshoz az egyház épen úgy, mint minden más orosz állami intézmény, csak külső pompáját kölcsönözte, de nem ő koro­názta meg az uralkodót. Ezt maga a czár te­szi, a­ki minden világi és egyházi hatalom, a ki császár is, pápa is és az orosz egyháznak épen olyan lelki feje, legfőbb képviselője, a mint korlátlan ura az államnak és alatt­valóinak. A koronázás az autokrata czár saját joga, egyedül a fölkenetés szertar­tása az egyház dolga. Ez azonban csak második mozzanata a mai ünnepélyeknek. Kiemeli a czár egyéniségét a többi ha­landók sorából, de a politikai teljhatalmat nem ez, hanem a korona fölvétele adja meg neki. És az uj czár, midőn maga tette fejére a koronát, újraproklamálta az osztatlan és kor­látlan hatalmat Oroszországban. Magának vett minden jogot és alattvalóinak nem adott sem­mit. Adott czimeket, kitüntetéseket kivetnek, adott adóelengedést, miből azonban az orosz közigazgatás erkölcstelen kapzsisága folytán valószínűleg épen azok fognak legkevesebbet érezni, kiknek nehéz terhein a czár enyhiteni akart, adott amnesztiát, mely azonban elfogad­hatatlan feltételekhez van kötve, szabadon bo­csátott néhány száz közönséges bűntettest, szó­val ide-oda hullatta kegyelmének egyes mor­zsáit, de nem adott jogot, szabadságot, alkot­mányt, nem adott semmi olyat, mi az orosz művelt néprétegek szabadságvágyát csak legke­­vésbbé is kielégíthetné. Említést se tesz ilyesmi­ről, mintha föl sem tételezné, hogy alattvalóinak egyes töredékei csak álmodni is mernének szabadságról, haladásról abban a pillanatban, mikor ő épen azokat az eszméket proklamál­­ja, melyek a rettenetes Ivántól kezdve egész mostanig jellemezték a czári önkényuralmat. A koronázás tehát a régi czári korlátlan­ság ünnepélyes proklamálása. A czár nem enged jogaiból; jövőre is kezében tartja azt a rettenetes hatalmat, melyhez csak a Kaligulák és Domicziánok hatalma volt hasonló. Oroszország ma uralkodója által újólag kimondotta, hogy nem akar belépni a művelt európai világ közösségébe, hogy Tö­rökország mellett továbbra is ő akar azon egyetlen európai állam maradni, melyben az uralkodó akarata az egyedüli törvény s hogy az orosz nép annyi szabadságot és alkotmá­nyos életet sem blt meg, mint például a török járom alól csak az imént felszabadult bolgár fajrokonok. Oroszország jövőre is az ázsiai eszmék képviselője lesz az európai világrész­ben. A czár ezután is az marad, a­ki volt, mindenható, korlátlan, ázsiai kényur, a­kinek önkényét nem korlátolja semmiféle alkotmá­nyos intézmény. De ha a czár a régi marad, úgy a nihilizmus valószínűleg szintén ép oly fontos tényező marad, mint eddig volt Orosz­országban. Egy pillanatra az állam óriási ha­talomkifejtésével szemben ma ismét visszalé­pett a homályba. De ki tudja, nem nagyon és hamar beáll-e a pillanat, midőn a mai ko­ronázással proklamált korlátlan hatalmi igé­nyekre a maga módja szerint megadja a választ ? Budapest, május 27. A francziák háborúja Tonkinban. Francziaország egy új háború küszöbén áll. Az expedíczió, melyet Tonkinba, Kelet-Ázsiába küldött, magával Khinával háborúba készül őt sodorni. Több felől jelentik, hogy Khina és Francziaország a diplomácziai viszonyokat már­is megszakították egymással. Ha a hir talán még ma korai, az eshetőség bekövetkezte olyan valószínű hogy Párisban már­is számolni kell vele, mert a Ton­kinba küldött franczia katonaság nemcsak az ottani benszülöttekkel, hanem Khina egész hatalmával fogja magát szemben találni. Ez pedig nem csekély­ség. Húsz évvel ezelőtt Palikao gróf vezetése alatt egy maroknyi franczia csapat egész Pekingig tudott ugyan nyomulni s kirabolhatta a khinai császár kin­cses, nyári palotáját. Azóta azonban nagyot fordult a világ még Khinában is, a kétszáz milliónyi lakosú állam egyre jobban hatalmának öntudatára kezd ébredni. Tengeri hadereje már is jelentékeny; hajói a legjobb európai gyárakban készülnek s kitűnő ágyuk­kal vannak ellátva. Szárazföldi serege a népességhez képest csekély ugyan, de ma mégis sokkal magasabb fokon áll, mint húsz évvel ezelőtt. Egy háború Khi­nával tehát ma mindenesetre igen komoly vállalat lesz Francziaországra. Ezenkívül a franczia tengeré­szet ugyancsak most Madagaskáron s a Kongó folyó­­nál is igénybe van véve, s így az újonan inaugurált gyarmatügyi politika nagyon is sokfelé és igen jelen­tékeny mérvben igénybe veszi Francziaország erejét. Berlinben ezt nagyon szívesen látják, mert minél több a bajuk a francziáknak tengerentúli vállala­taikkal, annál kevésbbé gondolhatnak valami harczias kalandra Európában. Moltke gróf sokat emlegetett utazásáról Írja a berlini National Ztg: Moltke gr. táborszernagy felső­olaszországi utazása alkalmából a franczia hírlapok izetlen tirádákat hangoztatnak a Moltke gr. állítóla­gos terveiről. A gambettista sajtónak maradt fenn túlszárnyalni ebben is a többi lapok leleményeit. A Páris cz. gambettista lap »Attila et Brennus« cz. alatt vezérczikket szentel a gróf utazásainak, mely­ben e német táborkar főnökét, mint Attila pommadé-t mutatja be, akit állítólag fia kísér. Ezen czikk szín­vonalán áll a találékony lap többi közleménye is, ame­lyek csak azért érdemesek a figyelemre, mert Fran­­cziaországnak Olaszországhoz való viszonyára igen kirívó világot vetnek. A Paris szerint azt kellene gondolni, hogy Olaszország valami expedícziót tervez Francziaország ellen, s hogy Moltke gróf utazásának az a czélja, hogy az olaszoknak megmutassa a legjobb átjárókat az Alpeseken. A czikk a szokásos módon hálátlan­sággal vádolja Olaszországot, mintha Francziaország az ő szolgálatkészségéért nem hagyta volna magát megfizettetni Nizza és Savoya átengedése által. »Na­gyon érdemes volna a fáradságra — jegyzi meg gú­nyosan a Paris — a németeket legyőzni látni Piemont­­ban és Lombardiában, Velenczében és Tirolban.« A gambettista sajtó elmulasztja azt kiemelni, hogy az említett harczok Ausztria ellen folytak. Mindenesetre e lamentácziók elég világosan és hatá­rozottan tükrözik vissza a francziák elégedetlenségét a hármas szövetség miatt, amely eléggé alkalmas arra, hogy a gambettisták lássák, hogy revanche törekvésekre hosszú ideig alig van kilátásuk. Alfonzo spanyol király, mint a párisi Memorial Diplomatique jelenti, szeptemberben Párison keresz­tül Angliába akar utazni, s innen visszatérőben Bé­cset is meglátogatja. Hogy Alfonzo Németországba megy, még nem egészen bizonyos, mert a német biro­dalommal, a kereskedelmi szerződés ügyében folyta­tott tárgyalások nem olyan természetűek, hogy a látogatást ajánlatossá tennék. Mária Krisztina spa­nyol királyné július hó második felében Ausztria- Magyarországba akar utazást tenni Párison a leg­szigorúbb inkognitóban utazik keresztül, aztán Mün­chenben marad. Innen a királyné Bécsbe és Prágába megy; egy hetet tölt valamelyik cseh fürdőn, aztán visszatér Madridba. Berlinből írják máj. 24-iki kelettel. A május 5-iki porosz jegyzéket, eltekintve az ultramontánoktól, mindenütt tetszéssel fogadták. A kormány azon en­gedményekben, melyeket a pápai kúriának tesz, meg­jelöli a legszélsőbb határt, a meddig mehet. Az ultra­­montán sajtó ennek ellenében a porosz kormány en­gedményeit hevesen megtámadja s teljesen elégtelen­nek mondja. A porosz kormány kijelentéséhez képest most már nem marad más hátra, mint a májusi tör­vények általánosan szükségesnek tartott revízióját keresztül vinni, és jellemző a német pártviszo­nyokra, hogy a Kreuzzeitung már most felszólítja a szabad konzervatívoket, hogy a kath. egyháznak teendő engedményekben addig menjenek, a­meddig csak lehetséges. De ez sem lesz elégséges a béke helyreállítá­sára, mert a Germánia előre kijelenti, hogy : »Ha a szent atya azt nem fogadja el, mi sem fogadjuk el.« Sőt tovább megy, azt mondja, hogy: mindenesetre közel van azon kérdés eldöntése, vájjon a kultúrharcz csak átmeneti tévedés, vagy az egyház­ellenessé let­t állam állandó intézménye volt-e. A történelmi képcsarnok, Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter meghívása következtében ma a történelmi arczkép­­csarnok ügyében a miniszter elnöklete alatt értekez­let tartatott a közoktatási minisztérium épületében. Az értekezleten Ipolyi Arnold, Bubics apát, Bara­bás Miklós, Pulszky Károly, Szalay Imre osztályta­nácsos, K. Kaas Ivor, Fenyvessy Ferencz és Ujváry Lajos vettek részt. A jelenlevők között hosszabb eszmecsere folyt a történelmi arczképcsarnok felállításának módoza­taira nézve. Felemlittetett, hogy egyeseknek, különö­sen egyes nevezetesebb családoknak, az Eszterhá­­zyaknak, Pálffyaknak, Zichyeknek stb. birtokában igen nevezetes történelmi képek vannak, melyek itt­­ott csak útban állanak. Ezeknek csoportosítása tör­ténelmi szempontból igen kívánatos volna. Felemlíttetett az is, hogy igen sok történelmi érdekű kincs van a vármegyék és kolostorok birtoká­ban. A történelmi képcsarnoknak nem kellene csupán arczképekre szorítkoznia, hanem fel lehetne abba venni a régi várak képeit és mindazt, a­mi történelmi érdekkel bír s inkább a történelmi, mint a műbecsre kellene súlyt fektetni. Felhozatott, hogy igen sok kincs van közgyűjte­ményeinkben, így a nemzeti múzeum képtárában, me­lyek ama gyűjtemények keretében el nem férnek, és melyeket igen előnyösen lehetne a történelmi kép­csarnok érdekében felhasználni. A­mi a helyet illeti, felmerült azon nézet, hogy meg lehetne talán e czélra nyerni a budai királyi pa­lotának árkádjait. A miniszter megígérte, hogy ezen ügyben előterjesztést fog tenni ő felségének. Az értekezlet tagjaira egyáltalában jó hatást gyakorolt azon érdeklődés, melyet a miniszter ezen ügy iránt tanúsít. Az eljárásra nézve ő maga terjesz­tett elő javaslatot, mely az értekezlet tagjainak tet­szését minden tekintetben megnyerte. A miniszter ugyanis kijelentette, hogy fel fogja szólítani az egyes nevezetesebb családokat, vájjon hajlandók-e a birtokukban levő ily történelmi képe­ket átengedni. A miniszter az ily módon átengedett képeket és a meglevő egyéb anyagot egybegyűjtve, lehető rövid idő alatt kiállítást fog rendezni, a­melyhez miniszteri kiküldöttek fognák az illető he­lyeken a megfelelő tárgyakat kiválogatni. Ha ily irányban megtörténik a kezdeményezés, remélhető, hogy a közérdeklődés nagyobb arányban fogja ezen tervet felkarolni és talán elérjük azt, hogy az ezredéves ünnepély alkalmával egy külön díszes csarnokkal fogunk bírni, mely meglevő gyűjtemé­nyeinket értékes kincsesel fogja kiegészíteni. Az értekezlet tagjai azon meggyőződéssel osz­lottak szét, hogy a történelmi képcsarnok felállítása rövid idő kérdése, mely Trefort Ágoston ügy buzgal­mának és történelmi emlékek iránti nemes érdeklő­désének újabb bizonyítéka lesz. Az országos h­onvédgyülés. — május 27. Az országos honvédgyülést viharos előértekez­­letek előzték meg, maga a gyűlés azonban ma csön­desen, mondhatni, komoly méltósággal folyt le. Kevéssel 9 óra után Krivácsy ezredes a ta­nácskozást megnyitván, felolvastattak mindenek előtt a jelenlevő egyletek s azok képviselőinek nevei, mely szerint konstatáltatok, hogy képvi­selve volt 17 vidéki egylet 42 küldött által és jelen volt a központi választmánynak 11 tagja, össze­sen tehát 53 tanácskozó egyén s ezzel a gyűlés meg­­alakultnak nyilváníttatott. Első gyanánt szót emelt ezután M­i­k­á­r Zsig­­mond, örömmel fogadván a megnyitó üdvözletét, mert az, mondá, az 1848—49-ki honvédek múltjából fakadt, a régi honvédek büszkeségét ébreszti fel, ha­bár annyival fájdalmasabban kell a tegnapi nap ta­nácskozására visszapillantania. Ő ezen a napon szer­zett meggyőződése szerint az országos honvédgyűlés tanácskozásának feladatát két részre oszthatja, t. i. azon dolgok megítélésére, melyek a múltból a közp. választmány s a fővárosban élő honvédek között fel­merültek, de a melyekből sem örömöt, sem üdvöset meríthetni nem vél, s ennélfogva azokat egyszerűen elejtendőknek véli, annyival fontosabbnak látja a feladatnak második részét, mely a jövendőbeli dol­gokra vonatkozik, s azokat megint egyszerűen abban látja összpontosulni, hogy miután a jelenlevő honvéd­társaknak a tegnapi napon tett általános nyilatkozata szerint a központi választmányt fentartani kell, egye­düli feladata legyen ezen tanácskozásnak az, hogy olyan közp. választmányt alkosson, mely a jövőre ké­pes legyen a dicső emlékezetű 1848/9. honvédséget min­­den irányban méltóan képviselni és képes legyen a baj­társak között azt a szeretetet feléleszteni, melylyel egy­kor egymás mellett annyi hazafias odaadással harczol­­tak és szenvedtek a haza alkotmányos jogaiért. Indít­ványozza ennélfogva, hogy küldessék ki 7 tagból álló bizottság, mely a választmányra nézve javaslatot te­gyen, addig pedig a tanácskozás szüneteljen, a maj­dan előterjesztett javaslat után essék át az országos gyűlés a tárgysorozaton minél rövidebben és bízza a fontosabb dolgokat elintézés végett a majdan megal­kotott választmányra. Mikor Zsigmondnak indítványa egyhangúlag elfogadtatott s a 7 tagú bizottság Krisztink­o­­vics Ede orsz. képviselő, Csolnoky Lajos bara­­nyamegyei, Kovács Sándor nógrádmegyei, Ada­­movics Győző komárom megyei, Bogdánffy Antal, M­i­k­á­r Zsigmond és V­a­n­g­e­l Károly fővárosi küldöttekben kijelöltetett. Ezen javaslatkészítő bizottság közel egy órai munka után a nagy terembe visszatérvén, a tanács­kozás tovább folytattatott. Lényegesebb felszólalá­sokhoz a közp. választmánynak azon jelentése adott alkalmat, hogy a honv. minisztériumhoz intézett azon kérelmével, miszerint az a közp. választmány költségeinek fedezésére néhány száz forintnyi segélyt nyújtana, ezért nem ért, melyre Csolnoky Lajos igen világosan elmondván nézetét, hogy ezen kére­lemmel csakis a belügyi minisztériumhoz kellett volna folyamodni, s ajánlja, hogy a jövő közi­ választmány ennek végrehajtásával ezen értelemben bizassék meg, mely indítvány egyhangúlag határozattá emeltetett. A második lényegesebb tárgy volt az elaggott, rokkant és vagyontalan honvédeknek terjedelmesebb segélyzé­se iránti felszólalás, mely szerint főleg hang­,­súlyoztatott, hogy a honvédségi nyugpénzek főleg a köznépre túlságos szűken vannak kimérve, s az eljá­rás is túl szigorú, miután némelyik többszöri folyamo­dása daczára sem ér el semmit, s ennélfogva kívána­tos volna, hogy a honvédegyleteknek több hozzászó­lás és befolyás nyuttatnék. Hozzászólván ehhez a többek között: Adamo­­vics, dr. Szénássy, Kovács L., Csolnoky, Krisztinko­­vics; utóbbi elmondá, hogy a menházbeli felvételeknél a honvédegyletek minden egyes esetnél meghallgat­tatnak s azok tudta nélkül egy sem vétetik fel, mi örvendetesen vétetett tudomásul. Csolnoky élénken szivére köti a most megalkotandó választmánynak, hogy tegyen a kormánynál indítványt a jelen felszó­lalások értelmében az ez irányban szükséges javítá­sok iránt, ő tökéletes reményt táplál az eredményre nézve; ugyanígy kívánja dr. Szénássy a szabályokat oda módosítani, hogy már a 60 éves kornál a törődött embereknél a nyugdíj­képesség szabályszerűen bekövet­kezzék ; majd Ádámovics a tréfással határosnak találja, hogy az elaggott és rokkant honvédnek most, 34 év után tanuk által kelljen bizonyítania, miszerint 1848/49 csatáinkban lett rokkant, ő is ezentúl fő­leg a kort s a törődöttséget kivárja irányadóul vétetni. Miután a tárgyakra nézve szükségeltető eljá­rással a jövendőbeli választmány megbizatott, követ­kezett néhány házi belkezelési tárgy, melyekre nézve a tudomásul vétel kimondatván, a régi választmány leköszönt. A leköszönést a maga és társai nevében Krivácsy József elnök jelente be, tudatta egy­szersmind, hogy ő többé semminemű tisztséget el nem fogad. Krisztinkovics Ede, mint a kikül­dött 7 tagú választmány javaslattevő bizottság el­nöke, igen élénken ecsetelte a sok tekintetben ne­héz feladatot, melyet társaival — a létező nehez­telések közepette teljesítenie kellett, elnézést kér a gyűléstől ezen bizottságra nézve, ha netalán a min­den iránybeli kívánalomnak eleget nem tehetett, ki­jelentvén, miként a munka lehetőleg tárgyilagosan folyt a bizottságban le s a legtisztább bajtársi szívvel mutatja azt be, mint a legjobb akaratnak produktu­mát. Felolvastatván aztán a névsor, elnökül Tisza László, 1-ső alelnökül Krisztinkovics Ede s 2-ik al­­elnökül Degré Alajos, főjegyzőül Széll György, 1-ső aljegyzőül Tóth János, 2-ik aljegyzőül Vittek Gyula választattak meg és harsogó éljennel fogadtattak el. Most a választmányi névsor felolvasása, illető­leg megválasztására került volna a sor. Csolnoky Lajos indítványára azonban az el­nök föltette a két kérdést: Elfogadja-e a nagygyűlés a felolvasott névsort — igen, vagy nem ? Van-e a gyűlésben csak egy is, ki a titkos szavazást kívánja ? A gyűlés egy tagja, Turcsányi Gyula fővárosi lakos s a jászsági honvédegylet küldöttje tit­kos szavazást kívánt. Ekkor már dél is elmúlt, a te­remben nagy volt a zúgolódás. De a titkos szavazás megtörtént, összesen 36-an szavaztak és pedig 26 a felolvasott névsorra a többi pedig eltérőleg. E sze­rint megválasztottak. Választmányi rendes tagokká: Kökényessy Sza­­niszló, Schneider Antal, Fornszek Sándor, Ivánka Imre, Jekelfalussy Lajos, Gajzágó Salamon, Kozma Zsombor, Gedeon László, Bellaágh Imre, Bogdánffy Antal, Bódog Albert, Feleky Miklós, Lükő Géza, Kovács László (visontai), Vangel Károly, Mikár Zsigmond, Németh Albert, Lévay Henrik, Sár­kány József, Busbach Péter, Vajkay Károly, Morzsányi Sándor, Balogh Sándor, Gelléry Szabó János, Bor­bély Sándor, Kleeberg Károly, Baranyay Péter, Gi­­rókuty Ferencz, Király János, Nagy Pál. Póttagokut: Gaál Ernő, Spur János, Klemen­­tis Sándor, Kleeberg Osvald, Vincze Antal, Blasko­­vics Lajos, Nyitray Mátyás, Pillich Ferencz, Dushe­­gyi Márton, Iglódy Kálmán, Apeczky Antal, Op­­pody Alajos. Krisztinkovich elnök búcsúzó beszéde után a gyűlés véget ért. Különfélék. Napirend, május 28. Naptár: Hétfő, május 28. Róm. kath.: Vilmos. Theo­­dozius vértanú. Prot.: Vilmos. Görög-orosz: (május 18.) Tiva­dar. Zsidó : (ijar 21.)— Nap kel 4 óra 11 perez, nyugszik 7 óra 44 perez.— Hold kel éjfélkor, nyugszik 10 óra 22 percz délelőtt. — Merkur leszálló pályacsomójában van, m fit Horvát miniszter fogad délelőtt 10— délután 2 óráig. Peren­diház ülése d. u. i/s 1 órakor. Képviselőház ülése d. e. 12 órakor. A magyar tudományos akadémia ösz­­szes ülése délután 5 órakor Előadó : Szabó József. A fővárosi gazdasági és pénzügyi bi­zottság ülése délelőtt 10 órakor a régi városháza tanács­termében. Gazdasági és tanszermúzeum a Köztelken d. e. 10—12 és d. u. 2—4. Egyetemi növénykert (üllői­ úton) nyitva van naponkint délelőtt 7—12 és délután 2—7 óráig ünnep- és va­sárnapok kivételével. Üvegfestészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a füvészkert mellett) látható egész nap díj nélkül. Múzeumban: term, rajz és népismetár d. e. 9 — délután 1. Akadémiai könyvtár d. u. 8—7. Egyetemi könyvtár d. u. 8—7. Múzeumi könyvtár d. e. 9—d. u. 1. Állatkert nyitva egész nap. Margitszigetre hajó indul félóránkint. Csász­árfürdőbe hajó indul óránkint. — A ll­v. lapból. Személyem körüli magyar mi­niszterem előterjesztése folytán, Péchy Tamásnak, az ország­gyűlés képviselőháza elnökének, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül,­l-ső osztályú vaskorona-rendemet díj­mentesen adományozom. Kelt Schönbrunnban, 1883. évi má­jus hó 25-én. Ferencz József, s. k­­. Orczy Béla, s. k. Dr. Berczik Árpád osztálytanácsos, buzgó és sikeres szolgálata elismeréséül a III-ad osztályú vaskorona-rendet nyerte. — Farkas Jenő miniszteri titkár az osztálytanácsosi czimet és jelleget díjmentesen nyerte. — Tamássy Béla tör­vényszéki nyugalmazott biró a nagy-kanizsai törvényszékhez elnökké neveztetett ki. A m. kir. igazságügyminiszter, Berencsy Livius sze­mezi kir. járásbirósági bijnokot ugyanazon kir. járásbíróság­hoz írnokká nevezte ki, továbbá Thaly József komáromi kir. törvényszéki aljegyzőt saját kérelmére a keszthelyi kir. járás­­bírósághoz, és Éderer Nándor csákovári kir. járásbirósági ír­nokot szintén saját kérelmére a temesvári kir. törvényszékhez helyezte át. A pozsonyi királyi törvényszék elnöke, Csizsinszky Ág. végzett joghallgatót a pozsonyi kir. törvényszékhez díjtalan joggyakornokká nevezte ki.­­ A nagy-kikindai királyi tör­vényszék elnöke, dr. Gozsdu Elek köz- és váltó-ügyvédet a vezetése alatti kir. törvényszékhez díjtalan joggyakornokká nevezte ki. A székesfehérvári ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, hogy Miklós Dániel ügyvéd pápai lakos e ka­mara lajstromából elhalálozása folytán kitörültetet, és hogy zalai Horváth Gyula ügyvéd Várpalota lakhelylyel ugyan­abba folytatólag felvétetett, végül, hogy elhalt Miklós Dániel ügyvéd irodája részére Könczöl János pápai lakos ügyvéd ne­veztetett ki gondnokul.­­ A temesvári ügyvédi kamara ré­széről ezennel közhírré tétetik, miszerint Maugsch Albert ügyvéd, Nagy-Becskerek székhelylyel a kamara lajstromába folytatólag felvétetett; valamint, hogy Jankovics Pál nagy­­becskereki ügyvéd irodáját a kamara területén belül Perlasz­­ra, Petrovics Márk kubíni ügyvédi irodáját a kamara terüle­tén belül­i Fehértemplomba helyezte át; továbbá, hogy Gyorgyevics István nagy­becskereki ügyvéd elhalálozása foly­tán a kamara lajstromából kitörültetet­t és irodája részére gondnokul dr. Gyorgyevics Milos nagybecskereki ügyvéd ne­veztetett ki; végül, hogy Demetrovics Dániel perlaszi ügyvéd elhalálozása folytán a kamara lajstromából kitöröltetett és irodája részére gondnokul Jankovics Pál perlaszi ügyvéd ren­deltetett ki._ — Ő Felsége Lakárt községnek, iskola helyre­állítására száz frtnyi segélyt; a tótkereszturi r. kath. hitközségnek, iskolaépitkezési czélokra száz frtnyi segélyt és a rovnói községnek, iskolaépitkezési czé­lokra magánpénztárából százötven frtnyi segélyt adományozott. — »Egy nagy város életéből« czimű újdonsá­gunkra vonatkozólag a következő sorokat vettük: Az eset egy kissé különbözik a valóságban attól, a mint az e lapokban elmondatott. Valahol történt, — nem szükséges megmondani, hol, az olvasó talán kitalálja,­­ egy fiatal ember a vidékről a fővárosba jött, tagja lett egy körnek, melyet­­nemzeti kaszinóc­nak hív­nak , kártyázni kezdett, vesztett és elvesztette va­gyonának legnagyobb részét, mintegy 200.000 irtot. A veszteség egy részét nem volt képes többé kifizetni, de azok, kik tőle nyertek, beleegyeztek, hogy akkor fizessen, ha sikerül egy birtokát eladnia. A kártya­­tartozás kifizetésére ama körben soha sem volt 48 órai vagy más határidő kikötve. Az alapszabályok sem szólnak erről, sőt ezek a szerencsejátékot egyál­talában tiltják és azért nem is ama kör helyiségeiben folytak a kártyázások. De a szokás sem állapította meg azt, hogy bizonyos idő alatt köteles lett vol­na különbeni kiküszöböltetés, vagy becstelenség terhe alatt fizetni. Becsületszó adásról szintén nem volt szó ; ellenk­ezőleg, azok, kik a fiatal emberrel ját­szottak, látván, hogy alig lesz képes fizetni, még azzal biztatták őt a játék folytatására, hogy ha veszit, vár­nak, mig eladhatja birtokát. De midőn a birtok el­adása és ennek folytán a fizetés soká késett, beadták ellene a kizáratási indítványt, mely azonban a kör által formahiányok miatt három hónapon át nem tárgyaltatott. A fiatal­ember időközben eladta birto­kát, kielégítette hitelezőit és azután a kizáratá­­sát indítványozóktól fegyveres elégtételt kért. Ezek azonban mindenféle ürügyek alatt azt meg­tagadták, azon indokolással, hogy a kihívó addig nem elégtételképes , míg az ellene emelt vád meg nem c­áfoltatik, vagy a kör a kérdésben ítéletet nem mond. Minthogy azonban senki sem köteles be­várni, míg az ily Damokles-kard magától leesik vagy eltávolíttatik, a fiatal­ember újólag elégtételt köve­telt és pedig attól, a­ki mint kitűnő lövő a legvesze­delmesebbnek látszott. A párbaj megtörtént, a fiatal­ember hibázott s fél másodperc­c­el később ellenfelé­nek golyója átfúrta a karját. A seb mindazonáltal könnyű volt, úgy hogy néhány nap múlva fennjárha­tott. Ez a tényállás, melynek megvan az az érdeme, hogy nem mese, hanem szóról-szóra igaz.­­ A Budavár bevételének emlékére emelendő honvédszobor pénzalapjának könyveit alálk­ották e hó 20-án megvizsgálták s rendben találták. Az alap jelenleg 14,353 frt 24 krt tesz ki, mely nagyrészben­­ az első magy­­ari­ tisztviselő egyletnél, részben az

Next