Pesti Napló, 1884. október (35. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-09 / 279. szám
279. szám. Hierkenteis iroda Faxen »ad«t-ter«, Athenaeu m-é p tt 1 • t. A lap nellemi rémét illati minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek cask rsmért kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu m-é p tt 1tt. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1884 Csütörtök, október 9. 35. évi folyam, ■■ma mit síül mi ■iliwiesnmii"»' NI Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt Am Mti kiadás postai különküldéseért felül fizet és havonként 35 évnegyedenként 1 forint. Hirdetésed szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, okt. 8. Az ev. gyűlés, mely minden évben néhány napig Budapesten tartatni szokott, közfigyelem tárgya rendesen, s nem csak az ág. vallásuakat érdekli. Mert ott többnyire nemzetiségi és politikai fontos kérdések karöltve járnak egyháziakkal. Most is úgy van: az anyakönyvek magyarul vezetése avagy tótul, a felekezeti iskolákban és templomokban a magyar nyelv ápolása a nép anyanyelve mellett, a szlavón egyházak megtartása és az erdélyi magyar lutheránusok csatlakozása az egyetemes magyar evangélikus egyházhoz korántsem közönyös dolgok. A protestantizmus állása hazánkban oly kiváló, szerepe közéletünkben s kultúránk körül oly nagy, hogy annak egyházi vezetése nemzeti haladásunk egyik tényezője,kivált a népnél,mely lelkészei s tanítói befolyása alatt áll. Hol ezek megfelelnek s jó hazafiak, senki többet náluknál nem tehet a közmivelődés, a magyar nyelv terjesztésére és a pánszláv gyomirtására; ellenben, hol a lelkészek és tanítók államellenes pánszláv izgatók, ott a politikai hatóság nem képes a népet hűségben s jóindulatban megtartani. Újabban az ág vallásnak sokat tettek, hogy a pánszlávizmust egyházaik köréből kiküszöböljék s a magyar állam jogos követeléseinek eleget tegyenek. Három szuperintendenczia csatlakozott a magyar nemzeti mozgalomhoz; iskoláiban a magyar nyelvet tanítja, az anyakönyveket magyarul vezeti, sőt az istentisztelet is kezd általán magyarosodni. A negyedik szuperintendenczia, a dunáninneni, többségében nem csak tót, de határozottan pánszláv. Egy ötödik, különálló szuperintendenczia az erdélyi szász, mely nemcsak semmit sem akar tudni az unióról, de sőt valósággal germanizál Erdély magyar városaiban is. Prónay Dezső báró, egyetemes felügyelő a négy magyar kerületben, ismét szép, hazafias és okos beszédet mondott a mai nagygyűlésen. Emlegette a »nemzeti jellegű közművelődés« szükségét, hogy az egyházban is az összetartozás érzete erősbödjék. Kifejtette, hogy az egyházi autonómia jogai kötelességekkel járnak az állam iránt, kijelentette, hogy az egyházközségek, esperességek és szuperintendenciák »fennálló önrendelkezési joga biztosításul szolgálhat arra nézve, hogy itt jogtalan kényszer nem fog alkalmaztatni,« de erősen hangsúlyozta a kötelességet, sőt »mintegy parancsot,« hogy a magyar nyelvet a lutheránus iskolákban tanítani és terjeszteni kell. S hozzáfűzte az intést a pánszláv papoknak és tanítóknak, hogy nemcsak a magyar nyelv hivatalos használata és tanítása, kötelességük még inkább a hazaszeretetnek ápolása. A tót vidékek papjai prédikáljanak tótul, de magyar, nem pedig muszka szellemben, így tanítják szeretetre a népet s nem pedig gyülölségre, mert velünk kell e népnek egy közösségben élni s nem a muszkákkal. Ezen s hasonló igazságok azonban nem először hangzanak e helyen s bár a beszéd jelentőségét nem tagadjuk, a felvidéki pánszláv papokat se Zsedényi, se Radvánszky, se mások szép szavai meg nem téríthették. Nem szavak kellenek tehát, hanem intézkedések. Azon kerületekben, melyekben a hazafiak száma túlnyomó, megvan az igyekezet a protestáns autonómiát s az egyházakat a kor és a magyar nemzet szükséges követeléseivel összhangzásba hozni , a pánszláv esperességek azonban az ev. egyetemes gyűlés és főfelügyelő minden igyekezetének passzív ellenállást szegeznek ellenébe s e mellett élénk aktiv agitácziót folytatnak a pánszlávizmus érdekében. Ilyenek a nyitrai, turóczi, liptói, trencséni és árvai esperességek, melyek a dunáninneni szuperintendenczia felett uralkodnak. Ezek nem akarják behozni a magyar anyakönyveket, nem akarják tanítani a magyar nyelvet az iskolában, nem fogadják azt el hivatalos nyelvül az esperességi gyűléseken s az egyházi levelezéseknél, s nem engedelmeskednek se Prónaynak, se Geduly szuperintendensnek, se senkinek. Budapesten meghúzzák magukat, de odahaza annál inkább agitálnak minden ellen, ami magyar. Az öt tót esperesség ligája ez az egyetemes magyar evangélikus egyház ellen. Velük bírni idáig nem lehetett. Ezen probléma előtt áll jelenleg a magyar evangélikus egyház. A megoldás iránt még nem határozott. A kezdés igen kritikus, mert az egyházszervezetbe vág. Vagy nagyobb centralizáczió, hogy parancsolni lehessen a községeknek s papoknak, vagy új területi beosztás, hogy a pánszlávok kisebbségbe szoríttassanak. Tertium non datur. Ez a helyzet. Prónay Dezső báró szép beszéde, mint egy komoly és utolsó atyai intés hangzik a pánszláv papok felé. El fog hangzani az is, s mi kiváncsiak vagyunk báró Prónay Dezső akcziójára. Bajer József, és a Haller Rezső választása ellen benyújtott kérvényre vonatkozólag Antal Gyula. A cseh országos iskolatanács kettéosztására vonatkozó indítványt tegnapi ülésében tárgyalta a cseh tartománygyűlés. Az indítványozó, Bareuther, kifejti, hogy javaslata, melynek az a czélja, hogy cseh és német osztály felállításával érvényre emeltessék a nemzetiségi momentum az iskolatanács összeállításában, könnyen keresztülvihető, igazságos és méltányos, kezessége a nemzeti művelődési intézetek zavartalan fejlődésének s az ország két nemzetisége közti tűrhető viszony előkészítésének. (Élénk helyeslés.) B. Kraus helytartó nem bocsátkozik az érdemleges tárgyalásba, miután most csak az indítvány sorsának formai elintézéséről van szó, de az iskolatanács s közvetve ő ellene emelt néhány szemrehányásra meg kell mégis jegyeznie, hogy az iskolatanács feladata nem egyoldalú pártszempontból járni el s politikát csinálni, hanem a pedagógiai czélokat tartani szem előtt s a tanács ezt mindig a leglelkiismeretesebben követte s szóló is mindenkor elfogulatlanul csak az ország érdekeit s jólétét tartotta szem előtt. (Zajos helyeslés jobbról és a középen.) Bareuther megjegyzi, miként az egészen természetes, hogy ő nem helyeselheti a helytartó politikai magatartását. Ami azt illeti, hogy a helytartó a csehek érdekében érvényesítette szavazatát, szóló erre vonatkozólag egy hírlapi közleményt olvasott fel, amelyet a helytartó sem cáfolhatott meg. A ház a tanügyi bizottsághoz utasítja az indítványt. Ellene szavazott a czentrum s néhány nagybirtokos. Parisból jelentik okt. 7-ikéről. A Journal des Débats a Németország, Anglia és Francziaország közti viszonyoknak igen hosszú és érdekes czikket szentel. A czikkben kiemeltetik, hogy Anglia hibás abban, ha Francziaország az egyiptomi kérdésben oly álláspontra szoríttatott, mely közel áll a német állásponthoz. A franczia ellenzéki pártok támadásai a Németországhoz való kényszerített közeledés ellen sokkal kevésbbé vannak Németország, mint a franczia minisztérium ellen intézve. A támadások csak ürügy arra, hogy a minisztériumnak bajt okozzanak, kivéve természetesen néhány chalvinisztikus rajongót. A kormánynak, ha valamely esetben Németországgal szemben foglalt állást, az ellenzék ismételten szemére vetette, hogy Bismarckot vigyázatlan módon ingerli. A lap azonban attól tart, hogy a dhallvinisztikus lárma, akár őszinte ez, akár nem, a minisztériumot a Németországgal való egyetértésben zavarni fogja és hogy Ferry, miután Bismarckkal tárgyalásokba bocsátkozott, kedvezőtlen időben hirtelen elcsüggedve vissza fog lépni. A lyoni munkásválságról írják a párisi Figarónak Lyonból: Rövid sora alatt az éveknek negyedszer vagy ötödször újul meg a munkásosztálynak e válságos helyzete Francziaország második városában. A fő-fő lyoni iparág, a selyemgyártás sanyarú helyzete meg-megujul az 1870-iki háború óta s Lyon gazdagságát megsemmisítéssel fenyegeti. A selyemszövők nagy része e pillanatban munka nélkül van s ezek panaszai kapóra jöttek az anarchistáknak. Hogy enyhítse a bajt, közmunkákat és útépítést rendelt el a községtanács, nem valószínű azonban, hogy a selyemszövők részt fognak venni e munkákban. Nagyobb mennyiségű selyem megrendelése többet használna nekik, de sem az állam, sem a város nem állhat be selyemkereskedőnek. Csak a magánipar segíthetne rajtuk, ámde éppen a magánipar ez idő szerint nagy pangásban szenved, mert Poroszország s a többi német államok, Svájcz és Olaszország gőzgépek segélyével igen olcsón állítják elő a selymet, holott Lyon még mindig a régi előállítási módokhoz ragaszkodik, amelyek megalapították lakóinak vagyonosságát. A tudomány roppant haladást tett ezen a téren is, a lyoni kereskedők azon A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Okt. 9. — A fehér rózsa. Irta : Beniczkyné Bajza, Lenke. I. Rengeteg erdő tövében, sötét fák árnyékában állt sok évvel ezelőtt egy klastrom. Elavult, megbarnult falai oly sok szívfájdalom, lemondás, tört remény és kínos csalódásról tudnának beszélni. Gőt ízlésben épült magas, keskeny ablakaiból annyi sóvárgó szem tekintett körül a vidéken, a távolban magasló hegylánczolatok bérczein, melyeknek esését, hajlását holdvilágította estéken fantasztikus alakokkal, eseményekkel népesítő be egy-egy kesergő zárdaszűz képzelete. Az évek múlnak, emberi ízlés, fogalmak változnak e földön, de egy mindig ugyanegy marad, a szív, ami sóha el nem múlik, soha ki nem hal, meg nem szűnik — a szerelem! Ma is leszáll a nap, feljön a hold, mint ezredek előtt. Ma is ugyanazon örömöket, keserveket, reményeket találja, mint első nap, midőn az első emberpár mondta egymásnak: szeretlek... Ha még áll a régi klastrom a béretek tövében, bizonnyal ma is kényes szemű apáczák ülnek annak ablakában. Szivük ma is jajgatva kiáltja, néma kétségbeeséssel kérdi: hol van ő, hol van az, akit szeretek?... A csendes vidék, a hallgatag béretek nem felelnek. Csak az erdő mormog nagy levélzúgással valami érthetetlen választ. »Régi történetet, mely mindig uj marad.« Sohasem avulhat el, mert a szív mindig sóvárgó, a szerelem örök, amig ember létezik, míg a természet lehellete élettel árasztja el a földet.... Erdély fénykorában, sok év előtt, fiatal leányt hoztak a csendes vidéken elrejtett klastrom falai közé. Atyai hatalom záratta őt oda, mert mást szeretett, mint ő akarta volna, mert nem tudott lemondani szive kedveséről, ki az ország egyik legelőkelőbb, de legvadabb családjából származott. Nagy nevéről, nagy hibáiról ismeretes volt, az atyák féltették tőle lányaikat. Helén néma nyugalommal tűrte sorsát, reméli, mert ő szeretett. A zárda egyik délkeleti czelláját adták neki lankásul, s ő órákat töltött annak ablakában, fehér rózsát tartva kezében, melynek hervadt levelei még mindig harmatosak voltak; nem a természet nedvétől, hanem az ő könyeitől, melyek szomorú sorsa miatt vesztett kedvese után folytak. — Felejtsd el, mondá neki anyja. Nem hozzád való férj ő. Vad, makacs, szilaj, mint atyja s nagyatyja volt. Kegyetlensége megölne, vad szenvedélye sírba visz. — Miklósé nem lehetsz, mondá neki atyja. Családja mindig gyűlölte az enyémet. Nem kívánok unokákat e fajból. Féktelenek, szilajak. Sas nem való a galambhoz.... Helén szerette őt, mert deli, bátor, lovagias volt, s mert a szerelem édes nyelvén tudott hozzá beszélni. Ne irigy azoknak, kik szívtelennek festenek engem előtted, mondá neki esdeklő hangon, érzelmeiben áradozva Miklós. Tetteimről ítél a világ, szívemet nem ismeri rajtad kívül senki. Számodra létezik az, érted él, s ha az égbe vagy a föld gyomrába rejtenének is előlem, fölkereslek, mert te vagy az, akit szeretek. Helén hitt neki. Megígérte, hogy hű lesz hozzá, várni fog reá, s az ifjú nem kételkedett szavaiban. Lerombolom érted a világot, összezúzom a klastrom szentelt falait, ha oda rejtenek, kiáltá olykor vadul, ha türelme elfogyott s haragja nem ismert határt. De Helén nem rettent meg tőle. Tudta, hogy számára e szenvedélyes szívnek csak méze, édessége van, a harag falánkja nélkül. A szülők, látván a szerelmesek hajthatatlanságát, elhatározták zárdába adni leányukat, míg Miklóst elfelejti. Utolszor találkoztak a fejedelem báljában, hol az ifjú egy ösztönszerű sejtelemtől megkapatva fehér rózsát adott kedvesének... Mire e rózsa utolsó levele lehull, napkoronázta váramban leszel mint hitvesem, mondá neki, s midőn a leánykát szüleinek hatalma a klastromba zárta, a fehér rózsát magával vitte, és nem kétkedett Miklós ígéretében. Sirt, sóvárgott a szűk czellában, de — reméli. Sejté, hogy erősebb, hatalmasabb a szerelem mindennél e földön. Ereje palotákat dönt meg, hatalma kunyhókat képes felemelni. Szerelemből lett az emberiség, szeretet várta meg a világot. Remény sugárzott a keresztfa fölött. Sz. Veronika fehér kendőjében szeretet, gyengédség enyhíté a verejtékes homlokot. Gyakran letűnt a nap, feljött a hold, s Helén szívdobogva tarta kezében a fehér rózsát. Egy, kettő, három... a negyedik levél is lehullt. Ami még megvolt, száraz, barnafoltos lett. Alig képviselte már a »reményt«, melyet tulajdonosnéja szivében fentartania kellett. A klastrom kísérteties fényben úszott egy-egy holdvilágos estén, minden néma, csendes volt körülte. Az erdő hallgatott, a bérezek ridegen tündököltek magas büszkeségükben. Csak a szelíd fényű holdsugár lopta be magát Helén nyitott ablakán, vigasztalást hozva magával. Csak a szomorú gerlicze bugása gyöngyözött át a levegőn, a néma tájon. Csak az ő sóhajtásai röpültek messze, távolabb az előtte terülő csendes tájnál, melyet tekintete nem, csak lázas képzelete birt túlszárnyalni. .. II. Egy este zajos kalapácsütések hangzottak a zárda magas ívezetü tölgyfa-vágású kapuján. Lovagok álltak a sötét épület előtt, bebocsáttatást kértek. Élül az ur deli termetével, délcreg tartásával, sas-szemével Miklós gróf, távolabb kísérői, a fényes vértü szolgák. — Nyissátok fel a kaput! hangzék fel a parancsszó, az érczes hang az éji homályban, s megreszketteté a zárda szüzeinek haldokló szivét. A fehér rózsának ismét lehullt egy levele. Lehullt! Mert ragyogó könycsem esett rá. Örömköny! Helén sugárzó szeméből, mely felvillant az ismert hangra. Intő szózat felelt a zárda kapuján belől a parancshangon kiejtett kérelemre. — Távozzál e szent helyről, lovag. Nem a szenvedély ; a béke, lemondás és nyugalom háza ez ! Ne botránkoztasd a sziveket, melyek szent fogadalmukban megnyugodva, várják a nagy ígéretet, az örök megváltást. — Nyissátok fel, vagy halomra dől e bagolyfészek ! hangzott kívülről a szenvedélyes válasz. Menyaszszonyomat zárták ide. Kiszabadítom őt, ha egyenlővé kell is tennem a földdel e falakat. Nyissátok fel vagy tűz és láng martalékai lesztek___ Mély csend felelt e fenyegetésre. A tomboló szavak bezugták a holdfényes vidéket, aztán minden nesztelen volt. Csak a távoli vízesések zubogása hallatszott. Félénk gerlnczebugás röpült át a levegőn, aztán hirtelen az is elhallgatott. Az éj nagy elhaló sóhajtást küldött föl a magas boltivezető ablakba, honnét egy száraz rózsalevélke hullt alá. Átható illat törte be a levegőt. A természet felébredt, beszélt, sóhajtott. De a zárdában minden néma volt. — Ma távozom, kiáltá öklét fenyegetőleg emelve a sötét falakra Miklós báró. De nem fogy el a hold, midőn visszatérve, e zárda füstölgő romjain át viszem el menyasszonyomat váramba. Jaj annak, aki akkor utamba kerül! Megforditá lovát, száguldva röpült tova, sűrü porfelleg, az éj köde és cselédjei kisérték tovatűnő alakját utána.A zárda egyik ablakából fehér kendő lengett III. Alszeghy gróf levelet kapott, melyben arra kérték, vigye el leányát a klastromból, mert ottléte nem való a szent hely nyugalmához. Éji látogatók verik fel a vallásos csöndet. Lármájuk nyugtalanságot kelt a szívekben. Fenyegetés, istenkáromlás hangzik ajkaikról, a zárdát felgyújtani, összerombolni ígérik, beszélte a levél. Az öreg gróf haragja határtalan volt. Jól van, kiábtá méltatlankodva dobván el a levelet. Ha Helén nem maradhat a zárdában, férjhez fog menni! Keresek számára vőlegényt. Alszeghy leánya nem szenved kérőkben hiányt, csak mint menyaszszony lépi át a zárda küszöbét hogy a Sz.Szulpiczius kápolnába menjen esküvőre. Férje majd megvédi a szilaj Miklós gróf erőszakoskodásai ellen. És úgy tett, ahogy nagy haragjában elhatározta. Fényes násznép közeledett a zárda felé. Az Alszeghy családnak minden összehívott rokonsága megjelent. Telivér paripák, fullajtáros hintók, tarka egyenruhás cselédség, ékszeres hölgyek, déli lovagok álltak meg a zárda kapuja előtt. A nap bámulva nézte meg a nagy pompát. Tündöklő sugarai beszőtték a ragyogó arczokat, összeolvadtak a drágakövek tüzével. Fényárban úszott minden a sötét zárda körül. Lássa meg az a dölyfös Miklós, hogy mily fényes esküvőt tart Alszeghy Mihály, midőn Erdély legszebb leányát férjhez adja s menyegzőt tart nála nélkül! — Hol van most a szilajság hatalma, a lángész ügyessége, a fenyegetődzés ereje? mondák nevetve a rokonok, élükön a vőlegénynyel, ki azt tartá, hogy esküvő után jön a szerelem ; engedelmesség az asszony kötelessége... Az erdő sűrűjéből itt-ott egy-egy sötét árny bukkant elő. Megállt, szemei fölé tartá tenyerét, hogy jobban lásson, jobban kivehesse a hullámzó násznépet, mely a menyasszonyt esküdni viszi, s mely Miklós báró tehetetlenségén nevetett. — Nem viszi Helént nálam nélkül senki oltárhoz, suttogá Miklós, ki birét hallva a menyegzőnek, nagy kísérettel érkezett a zárda közelébe. Elrejtőzködve az erdő sűrűségében, várta, mig annak kapujában megjelen a másnak szánt menyasszony, hogy elragadhassa, ha mindjárt vérfürdőben kellene is vele átgázolni váráig, hol nagy ornátussal várta őt a kastély lelkésze.... A kolostor egyik szobájában állt Helén. Kisirt szemmel, fekete ruhában, hallgatá az érkezők lármás zaját. Reszkető kezében a fehér rózsát tartá, melynek már csak bárója száras levélkéje volt. Illatával elszállt Helén szivéből a remény, de még mindig görcsösen ragaszkodott a hithez, mit Miklós keblébe öntött : mire e rózsa utolsó levele lehull, napkoronázta váramban leszel mint hitvesem.... Az átelleni ablak nyitva volt, nem mutatkozott a láthatáron senki. A násznép már bevonult a zárdába. Helén kényes szemekkel fürkészte az erdők sűrűségét. Hasztalan! Aranyhaja hosszan leomolva boritá fekete ruháját, fehér homlokát, mint a bibliai Magdolnának. Egyik kezét szivére szokta, mely meg akart szakadni, a másikban, ahi a másikban még mindig a hervadt rózsát tartotta. Egy, kettő, három, még mindig volt remény, még nem hullt le az utolsó levél... A fejedelemasszony lépett be hozzá, utána Alszeghy gróf, neje, a vőlegény s a násznép. Kicsi volt a szoba, szűk ennyi fényes népnek, Helénnek fojtónak tetszett a levegő. A szülők által választott vőlegény oda lépett hozzá, kezét nyújtó menyasszonyának, hogy az oltárhoz vezesse. Érdemesnek sem tartá megkérdezni tőle: akarja-e követni a kápolnába és az életbe ? Akar-e neje lenni ? — Kedves nővérem, szeretett leányom, mondá karjait áldólag tartva felé a fejedelemnő. Áldással bocsátlak el e házból, hol szived nem lelt nyugalmat. Teljesítsd szülőd akaratát. Viseltessél férjed iránt Ráchel jóságával, Rebeka bölcseségével, Sára hűségével. Légy boldog, alázatos és tiszta, hogy megfelelj női rendeltetésednek. Isten veled! Helén mint az álomlátó állt előtte. Vőlegénye kézen fogta őt és kivezette. A többiek követték. Felültetve anyja mellé az aranyos hintóba, lassú lépésben indultak meg a kápolna felé, hova szelíd szóval, áldás kíséretében, de erőszakkal hurczolák esküvőre. A fehér rózsának ismét lehullott egy levele. .. Már csak kettő volt: sárga, száraz, haldokló! Már csak egy gyenge hajszálon függött a remény. IV. Komor zúgással fogadta a rengeteg erdő az érkezőket. Vérző hasadások nyúltak előttük az utakon, mint ha a föld gyomra akart volna megnyílni. Az égboltozaton gyászfelhők takarták el a napot. A természet nagy, várakozásteljes csöndben kísérte a fogatok hosszú sorának irányát. Hova viszik azt az aranyhajú, kényes szemű leányt, liliom arczával, didergő ajkával ? kiáltó fű, fa, bérez és a levegő szárnyasai. Ki meri az emberi szabad akaratot bilincsre verni ? Lágy szellő lebegett a menyasszony aranyhaja fölött, biztató szavakat suttogva fülébe. Játszi enyelgéssel lebbente meg fekete ruháját, fehér kendőjét* Budapest, okt. 8. A képviselőház válaszfelirati bizottsága ma d. u. 6 órakor értekezletet tartott Tisza Lajos gr. elnöklete alatt a válaszfelirat szövegének megállapítása tárgyában. Az értekezleten a kormány részéről Tisza miniszterelnök és Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter voltak jelen. A képviselőház I. bíráló bizottsága ma délelőtt tartott alakuló ülésén elhatározta, hogy legközelebbi ülését f. hó 13-án, délután 4 órakor tartja, amikor is mindenekelőtt meg fogja vizsgálni, hogy a hozzá utasított kérvények a házszabályok 79. §-ában előírt külkellékeknek mennyiben felelnek meg, s azon kérvényeket illetőleg, melyek az előírt kellékeknek megfelelnek, ugyanakkor a tárgyalás sorrendjét és napját is ki fogja tűzni. Előadókká választottak: a Chorin Ferencz és Üchtritz Zsigmond h. választása ellen beadott kérvényekre nézve Darányi Ignácz, az Imre Aurél választása elleni kérvényre. Engelban nem követik nyomdokait, mozdulatlanul állanak helyükön s csodálkozva nézik, mily vívmányokat mutathatnak fel a küzdelemre minden modern eszközzel felfegyverkezett versenytársaik. Innen van a hátramaradottságuk azon közönséges selyem gyártásában, melyet hajdan csak Lyon vitt a piaczra, de ma világszerte előállítanak, Eberfeldben,Zürichben, Milanóban olcsóbban, mint Lyonban. A régi lokális hírnévre büszke lyoni gyáros azt mondja ugyan, hogy a máshol gyártott selyem nem oly finom, de manapság nem az ügyes termelő részesül a tömeges megrendelésekben, hanem az, aki gyorsan s olcsón dolgozik. A gyárosok indolencziája, a szövők vonakodása minden tudományos újítás elfogadásától: ezekre vezethető vissza a jelenlegi válságnak eredeti oka. A Magyar Igazságügyből Pauler miniszter úrra vonatkozólag átvett czikk tárgyában Csemegi Károly, legfeitétőszéki tanácselnök úr felkért minket annak kijelentésére, hogy az illető czikkről sem neki, sem Manojlovits Emil kúriai bíró úrnak előleges tudomása nem volt. Kozma főügyész úr nevében pedig, annak távolléte miatt, nem nyilatkozhatok. A gabonaárak. — okt. 8. Ha Sáros megye föl nem szólal, akkor alig emelkedik illetékes hang, mely az ország figyelmét a már is pusztító gazdasági válságra irányozná. Micsoda válság az — mondhatnák — a melynek bajaira az országot még figyelmeztetni kell ? De nem így áll a kérdés. Mindenki érzi, nemcsak a közvetlenül sújtott gazda, hanem az iparos, a kereskedő, a pénzintézet, hogy a gabonaárak példátlan sülyedése nagy pusztítást okoz az egész országban, és valóságos rémület fogja el azokat, akik a jövőben állandónak tartják a gabonának leszálloti árát. De elháríthatlannak tartják a csapást, szinte megadják magukat és fatalizmussal néznek elébe a további pusztításnak. Mert hogy országszerte máris érezhető a gabona rendkívül alacsony árának hatása, arról számos jelenség tanúskodik. A piaczra csak az viszi búzáját és csak annyit visz, akit a végső szükség arra kényszerít, mert határozottan csakis veszteséggel adhatja el. Ha a gazda földjének tőkeértékét, ha a magot és a munkát számítja, kevesebbet kap a gabonájáért, mint amennyibe termelése került. És igen sokan várnak, mert nem hiszik, hogy a mostani ár ne javulhatna, így a gazda kénytelen kölcsönhöz folyamodni, adóhalasztást kérni, szükségleteit megszorítani. Ennek következménye a pénz drágulása, az állami bevételek elmaradása, az iparnak és kereskedésnek fennakadása. Vidéki takarékpénztárak, az osztrák-magyar bank fiókjai s a központ nagy mértékben igénybe vétetnek, de nem azért, hogy, mint ez időtájban rendjén van, a gabonakereskedésbe fektessék, hanem hogy a gazdának és kereskedőnek a maga fentartására kölcsönt adhassanak. Kívülről nem foly be pénz, mert exportunk parányi. Az iparos és kereskedő nem talál elég munkát és foglalkozást; követeléseit nem realizálhatja ; akinek meg adóssága van, az zavarba jut, és a vidéki bukások kezdenek már jelentkezni. Ez időtájban a vidéki pénzintézetek és jobb módú birtokosok vagy iparosok félretehető pénzeket a fővárosban vásárolt állami értékpapírokba, záloglevelekbe stb. helyezik el; most egyre érkeznek minden oldalról megbízások a fővárosi intézetekhez előbbi megtakarításokból szerzett értékpapírjaik eladása iránt. Bármelyik rétegét nézzük is a társadalomnak, mindenütt észrevehető a súlyos szenvedés. Nagy iparral megáldott országban még kiegyenlíttetik némileg a fölötte olcsó gabona hátránya a munkásosztály könnyebb megélhetése s igy az ipari termékek olcsóbbsága s nagyobb exportképessége által Német- és Francziaországban azért most nagy érdeklődéssel vitatják a kenyér árának kérdését. A mezőgazda ezen államokban és Angliában is sokat szenved az orosz, amerikai s indiai olcsó búza nyomasztó versenye alatt; ott is panaszkodnak, hogy az önköltségen alul kell gabonájukat eladni s hogy ha ama verseny tartós marad, akkor a gabonatermelést igen nagyon meg kell szorítaniok. Ezen államok azonban némi kárpótlást remélnek abból, hogy a gabonával Európát elárasztó ázsiai s amerikai államoknak szükséglete ipari czikkekben nőttön-nő s így keresetet fog szolgáltatni az európai indusztriának. Ez esetben pedig az olcsó munkabér, az olcsó élelmezés fontos érdek. A legtöbb iparos nagyvárosban arra irányul tehát az izgatás, hogy a kenyér ára leszálljon a gabonaár sülyedésének arányában. Németországban a kormány részéről indult ki e mozgalom. A védvámos párt ott t. i. mindig azt vitatta, hogy a gabonavám nem drágítja meg a kenyeret, mert a vám rendszerint a külföldi termelőre báríttatik át. A kenyér azonban mégis csak megdrágult, a kormánypárti sajtó tehát azt bizonyítgatja, hogy a malmok és pékek nem akarnak a liszten és kenyéren most elért nagyobb nyereségből engedni. Francziaországban is, ahol nemcsak a mezőgazda, hanem, bár egyéb okokból, az ipar is szenved, vitatják a kenyér relatív drágaságát. A liszt árának csökkenése mellett olcsóbb lett ugyan a kenyér, de nem a kellő arányban. Közelebbi vizsgálódás azt mutatja, hogy a pékipar a nagyvárosokban szerfölött el van forgácsolva s hogy eléggé olcsó kenyér csakis nagy sütők felállítása utján érhető el. És minthogy Francziaországban, különösen a munkásosztályban nagy a hajlandóság az állami intervenció igénybevételére, állami vagy községi nagy sütödék felállítását sürgetik. Reánk mindezen kérdések többnyire theoretikus becsűek. Nagyiparunk vajmi csekély, a kenyér és egyéb elsőrendű élelmi czikk az elegendő verseny mellett lassan kint olcsóbbá válik. Nem ugyanakkora mérvben, mint ahogy a búza ára sülyedt, mert a liszt