Pesti Napló, 1884. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1884-12-01 / 331. szám
331. szám. Budapest, 1884. Hétfő, deczember 1. 35. évi folyam. Szerkesztési iroda: Perencziek tere, Athenaeum-épület. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenbeum-épület. A lap anyagi részét ölető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. — Egyes szám 4 kr. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti időadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás portai különküldéséért felkifizetés híresként SS kr., évnegyedenként 1 forint. ’ Hirdetések szintúgy mint előfizetések a [Pesti Napló] kiadó-hivataloiba Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhivás PESTI NAPLÓ IV Decz. 1-jével lapunkra uj előfizetést nyitunk s jelentjük a t. közönségnek, hogy deczember hó folytán kezdjük meg közlését Ebers György, a nagyhírű regényíró JERAPISaszima uj regényének. Előfizetési ára,l: (Reggeli és esti kiadás s hétfő reggeli rendkívüli szám.) Deczember hóra..................................SS frt Decz.—febr. évnegyedre...................6 „ ISSF“ Az előfizetési árak magukban foglalják a lap díjtalan kézbesítését a postán, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Az esti lap postai külön küldéséért havonkint 35 kv. évnegyedenkint 1 frt fizetendő. SÍ®“ Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. — Vidéki megrendelésekre a postai utalványokat ajánljuk. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivata. Budapest, nov. 30. A Fény-kormány megállta Helyét emberül abban a több napi hatalmas parlamenti küzdelemben, mely a tonkingi harczokra, illetve a Kleina elleni hadműveletekre kért hitelek megszavazásához a franczia képviselőházban fűződött. Megkapta nemcsak a kívánt milliókat, de megkapta a kívánt erkölcsi elégtételt is azon támadásokkal szemben, melyek ellene a sajtóban s a szószékről intéztettek. Ezt az elégtételt megérdemelte. Igaz, hogy politikája kétszinű. Tényleg háborút visel Khina ellen, jogilag azonban ez a háború megüzenve nincs, s így a küzdő felek diplomácziailag még békében élnek. Ez mindenesetre szokatlan állapot. Csakhogy előnyeit nem Khina, hanem egyes egyedül Francziaország élvezi, mert meg van mentve attól a sokféle kellemetlen bonyodalomtól, melybe formális hadüzenet esetén okvetetlenül keverednék a semleges hatalmakkal, melyek kereskedelmi és forgalmi érdekei a rendes háborúval járó nagyarányú ostromzár folytán sokféle kárt szenvednének. A mai sajátszerű állapot sok kétszínűségre kényszeríti ugyan a franczia kormányt, de ez mégis előnyösebb reá, mint a hivatalosan megüzent háború. Egyébiránt noha sokszor felhozták a Ferry-kormány titkolódzását, kétszínű játékát s efféle vádakat, a nagy vita súlypontja egész másban rejlett. A Ferry-kormány által a világ minden tájékán nagy erélylyel folytatott úgynevezett gyarmatpolitika helyes vagy helytelen volta körül forgott a vita. És e tekintetben is kitűnt, hogy nem csupán a képviselőház többsége, hanem az egész ország a kormány részén van. Egy idő óta az összes tengeri államokat valósággal elfogta a gyarmatszerzés láza. Még a higgadt németek is lelkesülve kisérik Bismarck ide vágó törekvéseit, s a nemzetközi politikában a gyarmatügy ma legalább is oly szerepet játszik, mint akár a keleti kérdés. A francziáknál is népszerű ez eszme annál inkább, mert Francziaországnak már századok óta vannak kolóniái. De még soha oly nagyarányú s sokoldalú e téren a franczia politika nem volt, mint most. A tonkingi kérdés csak egyik mozzanata Francziaország ezen törekvéseinek. Tunisz, a Kongó, Madagaskár, az ausztráliai szigetek bele vannak vonva a francziák kombináczióiba, melyeket a közvélemény óriási nagy része föltétlen helyesléssel kísér, mert a legnagyobb kereskedelmi előnyöket reméli tőlük. A Ferry-kormány ellenségei e tekintetben vajmi kevéssé támaszkodhatnak a népre. Az ellenzék részben azt el is ismerte, midőn főleg a jobboldali szónokok hangsúlyozták, hogy helyeslik ugyan a gyarmatpolitikát, de nem akarják a Ferry-kormányt támogatni. A szélső ellenzék szintén nem sokkal szerencsésebb alapon áll. Legfőbb szónoka, Clémenceau, azért ellenzi a gyarmatpolitikát, mert a kormány e törekvéseit nagyon helyesli — Bismarck. Ez kétségkívül igaz. De Bismarck jóakaratát nem szükséges oly infernális indokokra visszavezetni, mint Clémenceau tette. Berlinben kétségkívül szívesen látják, ha Francziaország ahelyett, hogy csupán a kétségbeesés sugallta revanche-eszmével bajlódik, más irányban is engageálja magát s a tengerentúli hódításokkal igyekszik némi kárpótlást szerezni azokért a veszteségekért, melyeket a Rajnánál szenvedett. De e mellett az érdekközösség is együttműködést sugall a német és a franczia kabineteknek a gyarmatügyek terén. És végre is, ha a Bismarck által támogatott gyarmatpolitika, mint Ferry ellenségei állítják, csakugyan képtelenné teszi Francziaországot egy kontinentális háborúra, úgy Németország is képtelen lesz ily háború viselésére, mert a német politika éppen most leginkább gyarmatszerzésre irányul. E szempontból vajmi nehéz tehát megtámadni a Ferry-kormányt, s csak nagyon érthető, hogy a nagy küzdelemben ő maradt a győztes az egész vonalon. A tegnapelőtti szavazásnak más irányban is kedvező hatása lehet. Minél szilárdabban áll a franczia kormány, s minél inkább meggyőződnek Pekingben, hogy Francziaország a végletekig el van szánva követeléseit fentartani, annál valószínűbb, hogy Khina abbahagyja a reá nézve reménytelen küzdelmet s hajlandóbb lesz a békét megkötni. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Deczember 1. — A holt ember arcza. (Angolból.) (II.) — Egy arcz, mondá vadul, egy férfi arcza, egy rémes fehér arcz, a mely elém jő, egy borzalmas arcz, végvonaglásra mutató vonásokkal, — kísértetiesen, halaványan, a halál, az erőszakos halál közeledésének jeleivel. Minden vonása el van torzulva. A szemei kidüllednek, az ajkai morognak, ámbár mi hangot sem hallok. Miért jó hozzám, ki ez a holt ember, akinek arcza megrontja életemet ? Frank, testvérem, ha ez betegség, gyógyíts ki belőle; ha nem, engedj meghalnom. Szavai, taglejtései hideg borzongást támasztottak bennem. Hosszul volt, sokkal rosszabbul, mint gondoltam. __ — Claud, igy szólok hozzá, képtelenségeket beszéltél. Rajta leszek, hogy kigyógyitsalak. Most ülj le, szedd össze magadat s mondd el, miként támad e rémlátásod. — Hogy miként támad ? A szoba szögleteiben képződik, alakot ölt, reám merednek a szemei a falon keresztül, utánam néz az ajtóból is. S mindig félelmes, haldokló fehér arcú, fenyegetve, olykor gúnyolódva. Hogy miként támad ? Már elmondtam volt a szegény fiúnak, hogy miként, de nem volt szükséges ismételnem a szavaimat. — Mondd el, kérdeztem tovább, mikor látod, éjjel, a sötétben-e ? Habozott s megzavarodottnak látszott. — Nem, éjjel soha. Csak teljes napvilágnál. S éppen ez fokozza a rémes, kísérteties voltát. Éjjel azt hihetném, hogy álom. Frank, higgj nekem, nem vagyok őrült, hetekkel ezelőtt keletkezett s végre egészen erőt vett rajtam. Szabadíts meg tőle, vagy végem van. — Meg foglak szabadítani, öregem, ne félj. Mondd csak, képes vagy-e most is látni azt a képet ? — Most nem, hála Istennek. — Láttad-e ma ? — Nem, ma szabadon hagyott. — Jól van, szabadon fog hagyni holnap s a következő napokon is. Eltávozik örökre, mielőtt elhagysz engem. Most jár Marihoz és a gyermekekhez. Még nem is kérdeztem, hogy van mrs. Despard. Különös fény csillámlott az arczán. — Azt hiszem, mondá, mindennap szebb lesz. Aztán megfogta a kezemet. — Oh Frank, kiáltott fel, szabadíts meg ettől a rémképtől, s a világ legboldogabb embere leszek. — Meglesz, válaszolom, talán több önbizalommal, mint amennyit éreztem. Ámbár nem mutattam előtte, nagyon aggasztott az állapota. Siettem a legszorosabb gyógykezelést alkalmazni, szigorú törvényeket szabtam eléje, bőségesen kellett táplálkoznia s a dohányzástól kérlelhetlenül eltiltottam. Örömmel vettem észre néhány nap múlva, hogy helyes volt az eset diagnózisa. Claud visszanyerte a színét, egy hét leteltével egészen helyreállottnak látszott az egészsége. Teltek a napok. Most már nem gátolta semmi a Claud távozását, de az esküvő ki volt tűzve a hó 19-ére, ámbár újra elhalasztották az időpontját. Nem tanácsoltam neki, hogy késleltesse a boldog napot. Annyira jól volt, hogy azt hittem, legczélszerűbb lesz ragaszkodnia a megállapodásukhoz. Egy hónapi pihenés a szeretett nő társaságában, biztosra vettem, teljessé fogja tenni a kigyógyulást s örökre száműzi a megzavart idegektől szült rémlátományt. Levelezésük egyhangú szabályosságából s terjedelmes voltából kitetszett, hogy az idő és távollét daczára mi sem változott Claud és Despard Judit között. Mindennap hosszú levelet kapott és írt. Mindazáltal csak 16-án tudtam meg, miként szándékozik az egybekelésüket intézni. — Frank, mondá, te csodálatos dolgot műveltél velem. Azt hiszem, megmentetted az életemet, vagy legalább is az eszemet. Kész vagy-e még valamit tenni érettem ? — Szólj, mi a kívánságod ? — Hallgass meg. Szégyellem az érzést, de félek visszatérni a városba. Másfelől nem is akarok tovább időzni ott, mint ameddig szükséges. Csütörtökön reggel ott kell lennem, hogy egybekeljünk. Frank, kigyógyulnak tartasz-e engem ? tette hirtelen hozzá. — Szavamra, igen. Ha ügyelsz magadra, nem fog többé semmi megzavarni. — Úgy hát miért félek mégis annyira Londontól ? De mindegy, a szerda éjjeli vonattal elmegyek, így csak néhány óráig kell ott lennem. Megteszed-e érettem, hogy elmenj szerdán reggel, keresd fel Juditot s mondd el neki, miért van, hogy csak akkor fogom látni, midőn a templomba megyünk ? — Kétségkívül, ha akarod. De éppen úgy meg is írhatnád. — Megírom, van azonban néhány apróbb dolog, amit el kell végezned helyettem. Az engedély megvan, de beszélned kell a pappal s a tanukkal; különösnek tarthatnák, ha minden szó nélkül egybekelek s tovább állok. Jobbnak látván, hogy kedve teljék, megigértem, a mit kívánt. Londonba érkezvén, azonnal felkerestem mrs. Despardot. Nem volt ellenemre, hogy négy szemközt beszélhetünk. Lelkére akartam kötni, hogy gondja legyen, nehogy ismét visszaessek Claud abba az ideges állapotba, amelytől kezelésem szerencsésen megszabadította. Nem volt oly jó a kinézése, mint amidőn utoljára láttam. Nyugtalannak látszott, mintha benső izgatottságot igyekezett volna elfojtani. Nem tett észrevételt jegyesének azon különös szándéka ellen, hogy csak a szertartás idejére érkezzék meg. Szorgosabb volt az egészségi állapotáról való tudakozódása, s midőn elmondom, hogy többé semmitől nem tartok, meleg tekintete bizonyságot tett arról, menynyire szereti Claudot. Aztán egyenesen felém nézett. Szemei félig le voltak csukva, de észrevettem bennük az aggályos tekintetet. — Egy arczot látott, mondá. Elhagyta-e ? — Hát beszélt kegyednek a rémlátásairól ? — Nem, de egyszer-kétszer, midőn mellettem ült, felugrott és ezt rebegte: — Oh, ez az arcz, ez a kísérteties, borzasztó arcz! Nem bírom ki tovább! — S vadul kirohant a szobából. Minő arczot látott, mr. Morton ? Hogy megnyugtassam, egy kis tudományos értekezést tartottam előtte, amely megfejti, miként támadnak az ilyelmebeli jelenségek. Figyelmesen hallgatott reám, s megnyugtatottnak látszott. Aztán búcsút vettem tőle másnapig. Az egybekelés a lehető legegyszerűbbnek volt tervezve. Láttam, hogy mrs. Despard nem gondol arra, hogy valamelyik barátja elkísérje; mellőzve hát az etiquette minden szabályát s minden bizalmatlanságot, felajánlottam, hogy ámbár a vőlegény testvére vagyok, el fogok mégis reggel érette jönni s elkísérem a templomba. A mit készséggel el is fogadott. Ez este nem távoztam a testvérem jegyesétől oly kedvező benyomással, mint első találkozásunkkor. Nem tudom okát adni, ha csak az nem volt, hogy nem felejtettem el a feleségem szemrehányásait, s hogy amidőn először pillantam meg Despard Juditot, elbűvölt a szépsége, és semmi egyébre nem gondoltam. Claud lakása felé menve, amelyet ezen éjjel én foglaltam el, csaknem sajnáltam, hogy annyira sietett. Bizonyára jó lett volna többet tudnunk a jegyeséről. De most már későn volt a sajnálkozás. A kitűzött órában megjelentem mrs. Despardnál s készen találtam őt az elindulásra. Egyszerű volt a ruhája. Nem tudom leírni, de láttam, hogy rendkívüli halaványsága daczára rendkívül szép volt. A kocsiban nagyon keveset beszélt, egy-két szóval válaszolt a kérdéseimre. Nem háborgattam, úgy gondolva, hogy ily pillanatban minden nőnek többé-kevésbbé izgatottnak kell lennie. Midőn a templom ajtajához értünk, karomra tette a kezét. Éreztem, hogy reszketett. — Vájjon itt lesz-e Claud? kérdezte. Vájjon nem tartóztatta-e fel semmi ? — Semmi sem. De megnézhetem, ha vár-e reánk ? Claud csakugyan ott várt bennünket a templomban. Üdvözöltük egymást, aztán az oltárhoz mentünk. Igen jó színben volt Claud, talán fáradtnak látszott egy kissé, de a hosszú éjjeli utazás után nem is volt ez meglepő. Boldogság ült arczán, amint oda lépett az oltárhoz, oldala mellett a nőnek, aki néhány percz múlva felesége lesz. Mielőtt azonban elvégezte volna a pap a megnyitó ima olvasását, nagy változáson ment keresztül. Onnan, ahol állottam, csak oldalvást pillanthatom meg, de így is kivehettem, hogy valami izgatottság gyötri, oly izgatottság, amely nagyon különbözik a vőlegények szokásos idegességétől. Halott-haloványság fogta el az arczát, verejték a homlokát, nagy reszketés a kezeit. Nyilvánvaló volt, hogy valami aggodalom gyötri s egy pillanatig a szertartás felfüggesztésére gondoltam. De az egész rövid volt, s bárki okozta is Claud izgatottságát, talán jobb lesz, ha kiállja néhány pillanatig, mintha meg lesz zavarva az egész. Mindazáltal reá irányoztam teljes figyelmemet. A netaláni akadályok kijelentésére került a sor. Midőn a lelkész megtette a szokásos kérdést, Claud, nagy meglepetésemre, mereven körültekintett, mintha attól tartott volna, hogy az utolsó pillanatban meggátolják a házasságát. Arczkifejezése ekkor már valóságos rémületet árult el. A vőlegény és menyasszony oly halkan mondották ki az igent, hogy alig vehettem ki a szavukat. A pap összekapcsolta a Claud és Judit kezét, aztán így szólt: Én, Claud, elveszlek téged, Judit, hitvestársul. Nem hallván a szavainak visszhangját egy kis szünetet tartott. —Mondja utánam, — jegyzé meg s ismét elkezdte : Én, Claud......... De elnyomta a hangját egy másik, mely az egész templomot bejárta. Éles felkiáltással , mintha kimondhatlan düh lepte volna meg, eltaszította Clauda jegyesének karját, s heves taglejtéseket tett a fal felé, amelynek neki meredtek a szemei. — Itt, itt, Forditá. Ez a fehér, átkozott haldokló arcz. A kié ? Miért jő közém és a kedvesem közé ? Nem ügyeltem a pap rémült tekintetére, sem a menyasszony felsikoltására. Csak szerencsétlen testvérem foglalta el gondolataimat. Éppen abban a pillanatban, a mely életének legboldogabbja volt, újra elfogta a borzalmas rémlátás. Átfogtam a karommal s igyekeztem őt megnyugtatni. — Képzelődés az egész, mondám, egy pillanat múlva el fog tűnni. — Eltűnik? Hát miért jött ? Mit vétettem én ennek a haldokló embernek? Nézd csak, Frank, nézd! Valami azt súgja nekem, hogy ha ide nézel, te is látni fogod. Itt, itt, nézd csak ! A szemei folyvást egy pontra valónak függesztve. Görcsösen fogódzott bele a karomba. Szégyenszemre bevallottam, hogy engedtem a kívánságának s a kijelölt hely felé tekintettem. — Nincs ott semmi, mondom. — Nézd csak, kiáltott ismét fel,feléd és felém jön! Meglehet, a reménység volt, hogy meggyőzhetem Claudot gyötrő látományának képzeleti voltáról, meglehet, a szavai s taglejtései által előidézett bűvölet folytán, én is oda meresztettem egy ideig a szemeimet. Egeknek ura! A semmiből fokonkint kiformálódni láttam a szemközt levő fehér fal előtt egy fehér, kísérteties, borzasztó arczot. Hosszú, fekete haja volt, a szemei sírdülődtek, az ajkai mozogtak, az egész a halállal tusakodó emberre vallott, egészen úgy, amint Claud leírta. S reám nézve még borzalmasabb volt ez az arca, mint Claudra nézve. Rémület fogott el, egész testemet remegni éreztem, egy pillanat múlva éppen oly vad őrjöngés fogott volna el, mint Claudot. Suttogása magamhoz térített. — Látod ? kérdezte újra. A borzalom kicsikarta belőlem az igazságot. . — Látom, vagy képzelem látni, válaszoltam. Vad kaczajjal távozott mellőlem, kirohant a templomból s eltűnt. A mint elhagyott, Istennek hála, az arcz is elenyészett a fal mellől vagy képzeletemből. Társaimhoz fordultam. Despard Judit eszméletlenül feküdt az oltár lépcsőjén s a pap remegő kezekkel gombolta ki a ruháját. Vizet kértem. A sekrestyés elhozta. Megáztatám a szegény asszony halántékait ; néhány pillanat múlva felnyíltak a szemei s összeborzadt. Karjaimba fogtam, kivittem a templomból s a kocsiba helyeztem. — Az égre kérem, kisérje haza, mondom a papnak. Nekem a testvérem után kell néznem. Mihelyt megtalálom, mrs. Despardhoz fogok sietni. A kocsis tudja a lakását. Elhajtottak. Kocsiba vetettem én is magamat s felkerestem a Claud lakását. Reméltem, hogy egyenesen oda ment. Budapest, nov. 30. Kinevezések a kúriánál s ítélőtáblánál. A vasárnapi hivatalos lap a következő kir. kéziratokat közli: Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére Szabó Miklós budapesti itélőtáblai elnököt kúriám másodelnökévé nevezem ki. Kelt Budapesten, 1884. nov. hó 27. Ferencz József, s. k., dr. Pauer Tivadar, s. k. Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére Mihajlovics Miklós kúriai alelnököt a budapesti Ítélőtábla elnökévé nevezem ki. Kelt Budapesten, 1884. évi nov. 27. Ferencz József, s. k., dr. Pauer Tivadar, s. k. A nyitrai főispánság betöltése. A nyitrai főispáni székre a súlyosan betegen fekvő Berchtold László gr. helyére Gyürky Ábrahám gr. nógrádi főispánt, a P. Lloyd jelentése szerint, legközelebb fogják kinevezni. Gyürky gróf mindkét megye ügyeit vezetni fogja, épp úgy, mint ezelőtt két évvel Majthényi László honti főispán tette. Bismarck és a szoczialisták. A Norddeutsche Alig. Ztg. visszatér azon nyilatkozatra, melyet Bismarck a szoczialista választók számának növekedéséről legutóbbi beszédeiben tett. A lap azt állítja, hogy a nyilatkozat semmit sem bizonyít a szoczialista törvény ellen. Ez a törvény csak egy az őrültséggel határos szekta izgatásai ellen irányul. A szoczialisták választói közé tartoznak azonban nagy számban olyanok is, kik nem hívei annak a szektának, hanem általában a jelenlegi helyzet javítását és a kormány szociális reformját sürgetik. Ezzel a szocziáldemokratáknak a parlamentben is számolniuk kell. A kormánynak a berlini és hamburgi kis ostromállapotról szóló emlékirata elismeri a szocziáldemokráczia jelenlegi mérsékletét, megjegyzi azonban, hogy ez csak a szoczialista törvény által reájuk kényszerített álarc. A mindent felforgatni akaró elv maradt továbbra is az uralkodó, amit különben bizonyítanak az Ausztriában, Angolországban, Francziaországban, Oroszországban, Frankfurtban, Stuttgartban és Elberfeldben elkövetett bűntények. Romániában nagy mozgalom indult meg, mint említettük, azon irányban, hogy idegenek Románia területén kizárassanak az ingatlanok tulajdonjogi szerzéséből, s a kormány mindent elkövet, hogy a berlini szerződés értelmében átvizsgált új alkotmány hetedik czikkének ezen értelmet tulajdonítsa és annak ily értelmű alkalmazását vigye keresztül. A román főállamügyész ezen magyarázat alapján vette fel a pert Hge b. örökösei ellen, kiket a román kormány atyjuk hagyatékából kizárni akar, illetőleg a hagyatékot tőlük már el is konfiskálta. E per a választások után fog tárgyaltatni a bukaresti felebbezési törvényszék előtt, s tudvalevő, hogy a főállamügyész tiszteletére előkelő román politikusok lakomát rendeztek, midőn e pert az első bíróságnál tárgyalta. Mint a Timesnak jelentik, Romániában azt tervezik, hogy az idegenek konfiskált javai a királyi udvartartás költségeinek fedezésére fordíttassanak. Berlinből jelentik nov. hó 29-ki kelettel. A konferenczia bizottsága több órai ülésben befejezte a programm első pontja felett a szabadkereskedelmet illető tanácskozásokat. Elhatározták, hogy beviteli vámokat nem szabad kivetni, és a bevitt áruk után csak annyi díjat szabad szedni, amennyi a költségek fedezésére szükséges. Párisból jelentik nov. 27-ről. Nagy meglepetés történt a kamara mai ülésében. Achard radikális képviselő indítványozta, hogy az örökös szenátori tisztség azonnal szüntettessék meg, és indítványát 295 szóval 238 ellenében elfogadták. A baloldal erre viharos tetszésben tört ki. Az indítványt a bizottsághoz kellett utasítani, az ülést pedig felfüggesztették. Ha a kamara holnap a kormány és a bizottság akarata ellenére fentartja határozatát, a szenátusválasztásról szóló törvény és a kongresszus egész munkája meghiúsultnak tekinthető. Róma, nov. 24. (A királyi pár fogadtatása. Az uj igazságügyminiszter s a szenátus uj elnöke.) A király bevonulása tegnapi visszatérte alkalmával valóban diadalmenet volt. A Piazza de Terminin százezernél több ember várta a királyt s a Via Nazionalén legalább ötvenezeren kisérték a Quirinálig kábító erviva-kiáltások s kalap- és zsebkendőlobogtatások közt. Az udvari kocsit 28 egyesület vette körül zászlaival s tartotta fenn a rendet. A diszőrségen kívül egyenruha nem volt látható. A szó legszorosb értelmében népünnep volt, mely bizonyitá azt, hogy Umberto király népének szeretetében s tiszteletében találja legerősb s legbiztosabb védelmét s másra szüksége nincs. Jogos büszkeséggel s mély megilletődéssel fogadta az üdvözlésére elősietett ezrek önkénytes hódolatát. Azok az ezrek nem akartak mást, mint hogy láthassák a királyt s rokonszenvüket iránta kimutassák. A király először kalaplevétellel köszönt, midőn azonban látta, hogy a pályaháztól a Quirinálig terjedő ut ezrekkel van tele, levette kalapját, s azt lábaihoz téve, födetlen fővel hajtatott a Quirinálig s az ujjongó tömeget fejhajtásokkal s kézintésekkel üdvözlé. Ajobbján ülő királyné nem birt megindulásán uralkodni. Arczáról minden vér eltűnt, de e szokatlan haloványság még szebbnek tünteté föl. A királyi pár alig szállt ki, a Quirinál előtti tért egészen megtöltő tömeg ismét erviva-kiáltásokban s tápsokban tört ki, nyilván azért, hogy a király még egyszer mutatkozzék az erkélyen. Daczára a tizenhét órai út fáradalmainak, a király, a királyné és a trónörökös kiléptek az erkélyre. A legalább húszezer főre rugó tömeg ujjongását leírni hasztalan fáradság volna. Csinos látvány volt az ezer meg ezer zsebkendő, melyek mint valami fehér galambok röpködtek a fekete tömeg fölött s a 84 trikolor közt. Az üdvrivalgás még akkor sem ért véget, mikor már a királyi család eltávozott az erkélyről, s ismételten még viharosabban megújult, úgy hogy a király még egyszer kilépett, hogy a tüntetést megköszönje. A király elégedett lehet azzal a fogadtatással, melylyel népe a nápolyi szomorú utazás után kitüntette. Magához is hivatta a polgármestert s általa a népnek köszönetét fejezte ki. A király megérkezése után néhány órával Depretishez hajtatott, akit meghűlés már több hét óta ágyához szögezett. A miniszternél a király másfél óráig időzött. Tényleg két fontos ügy elintézéséről volt szó: a szenátus elnökének és az igazságügyminiszternek kinevezéséről, mely állomások Tecchio és Berraccius lemondása folytán megürültek. Depretis mindkét esetben szerencsésen járt el. A Cadornával való hosszú tárgyalások után arra a szerencsés gondolatra jött, hogy a szenátus elnökségét Durando tábornoknak, a legfelsőbb katonai törvényszék elnökének ajánlja föl. Durando tábornok Cavourral és Lanzával egyike volt a régi Opinione alapítóinak s legkitűnőbb munkatársainak, hadügyminiszter Cavourral s külügyminiszter Ratazzival 1862-ben. 1862. szept. 10-iki jegyzéke, melyben az aspromontei szomorú eset után Olaszországnak jogát Rómára a legnagyobb határozottsággal hangsúlyozta, tárczájába került ugyan, de ezzel biztosította a maga számára az olasz nemzet tiszteletét és háláját. Noha a szenátusnak tagja volt, ezóta a politikától távol tartotta magát, több ízben visszautasítva a felajánlott külügyminiszteri tárczát. A szenátus elnökévé való kinevezését Olaszországban az összes pártok tetszéssel fogják fogadni. Hasonló kedvező fogadtatással fog találkozni Pessina tanárnak és szenátornak igazságügyminiszterré való kinevezése. Pessina hírneves és tudós jogász, szabadelvű politikus, becsületes és elhatározott jellem. A két kinevezéshez, melyek ellen még az ellenzék sem találhat kifogásokat, szerencsét lehet kívánni Depretis miniszterelnöknek. A Kongo-konferenczia. A Kongo-ügyben egybehívott konferenczia csütörtök délután tartott ülésében vette tárgyalás alá a kiküldött bizottság által előterjesztett javaslatokat. A bizottság feladata elsősorban az volt, hogy a Kongo-medence földrajzi fogalmát meghatározza. Erre vonatkozólag a következő határozat hozatott: A Kongo-medence a szomszédos folyamok és pedig a Niari, Ogové, Sári és Nil területeinek hegygerinczei által határoltatik északra, keletre a Tanganyika tó és délre a Zambesi hegygerinczei és a Logé-medencze által. Ennélfogva magában foglalja a Kongó és mellékfolyói által érintett területeket, beleértve a Tanganyika-tavat és keleti vízrészeit. A második kérdés a Kongó-torkolat földrajzi fogalmának meghatározására vonatkozott. Erre nézve épp úgy, mint az első kérdésre, egyhangúlag a következő határozat hozatott. A szabadkereskedelem elve azon egész partvidékre kiterjesztetik az Atlanti óceán mentén Sette- Kamatól egész a Logé-torkolatig. E területnek északi határa a Sette-Kamanál beömlő folyó mentével együtt fut és annak forrásától kezdve keleti irányban a Kongó földrajzi medencéjével való összeköttetésig az Ogové-medence megkerülésével terjed. A déli határ a Logo folyását követi e folyó forrásáig és innen keletnek fordul, míg a Kongo földrajzi medencéjét éri. A harmadik kérdésre nézve a bizottság azon óhaját nyilvánította, hogy a szabad kereskedelem elve a Kongo-medence keleti részén az Indiai óceánig kiterjesztessék, fentartva az azon területeken létező szuverenitási jogokat. Amerika meghatalmazottja azt indítványozza e pontnál, hogy a nyilatkozvány tervezetében a Kongo m medenczéjébe és torkolatában a szabad kereskedelem elve alá rendeltessenek azon vidékek is, melyek e medencze és a két oczeán között feküsznek és a medencze s az óczeán között összekötő utakat képeznek. Azon esetre, ha ezen módosítvány elfogadtatnék, Kassán ezen vidékekre nézve a következő határokat kéri megállapíttatni. Az Atlanti óczeántól kezdve a határ egyenkezűleg megy a déli szélesség 1 foka és 25 perczével egész az érintkezési pontig a greenwichi keleti hosszúság 13 fokával s 20 perczével; ezen ponttól egyenes vonal huzatik északi irányban egész az északi szélesség 5 fokáig ; ezen ponttól keletre oly pontig halad, mely az Indiai óczeántól kezdve egy földrajzi foknyira van. Innen a parttól délnyugati irányban egy földrajzi fok távolságban a Zambesi jobb partjáig halad a határvonal; ettől öt mértföldnyi távolságban felfelé fut és északra a Koango, vagy Koa balpartja mentén a déli szélesség 7 foka és 50 percre egyenközlényéig terjed egész a Logo folyamig és ezen folyó balpartjával egy irányban egész az Atlanti óceánig vonul. A konferenczia nagyjában egyetértett a fentebb említett két határozattal; egyes módosítások, melyek elfogadtattak, inkább csak a szerkesztésre vonatkoztak. A harmadik pontra vonatkozólag egyelőre nem volt határozat hozható, mert az egyik képviselőnek nem volt meghatalmazása kormánya részéről. A franczia meghatalmazott azt az indítványt terjesztette elő, hogy a konferencziában résztvevő hatalmak ajánlják fel szolgálataikat azoknak a kormányoknak, melyek a Kongó-medencétől keletre bírnak szuverenitási joggal, hogy a legkedvezőbb engedményeket biztosítsák bármely nemzet által történő szállításoknak.