Pesti Napló, 1885. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1885-04-01 / 90. szám

90. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét ilető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Szerda, April 1, 36. évi folyam. Elő­fizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a „3.esti ISTapló« kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr, Reggeli kiadás. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ - PMT April 1-jével új évnegyed kezdődvén, felhívjuk azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli előnyt élvezik, hogy a „Magyar Bazár“ nagy szépirodalmi és képes divatlapot, melynek gazdag munkalap-, szabás­­rajz-, színes divatkép-, zene- s regénymellékletei vannak, féláron rendelhetik meg. Előfizetési­ebr a Pesti Naplóra (reggeli és esti kiadás ) hétfő reggeli rendkívüli szám) évnegyedre 6 frt, egy hónapra 2 frt. Előfizetési ár a Pesti Naplóra és Magyar Ba­zárra : Évnegyedre 7 frt 25 fr. Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum) minél­­előbb beküldendők, hogy a lap kézbesítésében fennaka­dás ne történjék. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. Bismarck napját ünnepli Németország. Császár és pór a kanczellárt dicsőíti. Hetven esztendős lett a nagy ember ápril első­ nap­ján, s nem törte ő­t meg a kor és a sok munka Németország és a világtörténet kormányzásá­ban. Ott áll ő ma is, a császár mellett, és ne­vében parancsol. Európa engedelmeskedik. Nem tompult lelke a korral, erősbült. Genieje a gondolkozásban és akarásban egy­aránt hatalmas. Egész lénye eredeti, s a törté­net lapjain nincs senki, kihez őt hasonlítani lehetne. A­mit gondol és a­mint beszél, egy­aránt meglepő­, és midő­n cselekszik, a szeren­cse szót fogad neki. Eleinte hóbortosnak hitték őt a tudós németek s kicsinylették szabadelvű ellenfelei a parliamentben és sajtóban. Ma is háború van közöttük, a liberalizmus és bismarckiz­­mus között, de a kanczellár minden ellensé­geit túlszárnyalta. Dinasztiákat, nemzeteket letiport, állammal és egyházzal kikötött s akaratát ráoktrojálta mindenikre, csinált bel­politikát és külpolitikát saját tetszése sze­­rint, a koronát és nemzetet vezeti, a merre neki tetszik. A régi európai államrend­szert felforgatta s a saját rendszerét ik­tatta helyébe s diktált Dániának, Auszt­­ria:r.k­, Er:mo£taor.szágnak, Oroszország­nak, Törökországnak békét, diktál Olaszor­szágnak, ső­t Angliának politikát. Ha Német­ország nevében szól, Ausztria és Magyaror­szág is értendők alatta, mert ezek külügymi­nisztere is nem más, mint Bismarck. Monar­chiánk tőle függ szívesen, mert nélküle nem boldogulna seh­ogysem. Kormányaink őt utánozzák a belpolitikában is, konzerva­­tívok, mert Bismarck konzervatív. Ő az európai reakczió feje, de nem azon reak­­czióé, mely Metternich alatt félt az orrát kidugni a szabad levegőre s minden haladás­tól remegett. Bismarck reakcziója radikális és szoczialista. S organizálni akar egy új tár­sadalmat és államkormányzatot a jövő szá­zad számára. S Bismarck 45 millió németet összefog és rajtuk experimentál. Zúgnak, nem szeretik, de bámulják és hódolnak neki. Mert mindenki meg van győződve róla, hogy Bis­marck köztük a legokosabb ember. S ez any­­nyira igaz, hogy még a francziák is meg vannak róla győződve, hogy ilyen okos em­berük nekik nincs. De sőt az egész világ Bismarckot tartja jelenleg a legokosabb em­bernek a földtekén. Németország létét köszönheti Bismarck­nak, a többi népek sorba szenvedtek általa, többet vagy kevesebbet. Sokan gyűlölik, mi által dicsősége nagyobb. Nekünk magyarok­nak nincs rá panaszunk. Hozzánk méltányos volt mindig, talán rokonszenvez is velünk, de mindenesetre számít ránk Ausztriával szem­ben s tényezőnek elismer, mi javunkra szol­gál néha. Magyarország érdekei Bismarck politikájával összeegyeztethetők lennének, ha államférfiaink Bismarck barátságát inkább keresnék. Mi tehát őszintén kívánhatunk Bismarck­nak minden jót hetvenedik születésnapján, mint Magyarország barátjának, mert annak tartjuk. Míg ő vezeti Németország ügyeit, nem félünk orosz támadástól, sem orosz-porosz szövetségtől monarchiánk felosztására, mint husz év előtt valószinünek látszott. Biztosított békében élünk s szövetségesünk tekintélyé­ben s befolyásában részesülünk. Belü­gyeink­­be pedig Bismarck nem igen avatkozik, mivel­hogy rá sem érne, lévén neki elég dolga oda­haza a német doktorokkal. Ha nem Bismarck ülne a kanczellári széken, az osztrák németek siralmai és az erdélyi szászok lármája köny­­nyen megzavarhatnák a nemzetközi jó vi­szonyt közöttünk; az ő érdeme, hogy denun­­cziácziókra nem hallgat. Németország összes fejedelmei gratulál­nak holnap­­ a kanczellárnak, valamennyi né­met miniszterelnök mind tisztelegni ment Berlinbe, a nemzet­gyűjtést rendezett s visz­­szavásárolta számára Schönhausen jószágot, melyet atyja eladott, mindenünnét küldik neki az ajándékokat és rossz verseket, levele­ket és táviratokat, melyek dicséretére a jubi­láns legkevésbbé szorul. De Bismarck a mi­lyen kemény ember, ez őt meghatja, mert egy kis szentimentalizmus minden németben lakik. S nem is csekélység, ha valaki 45 mil­liós nép nemzője, s apraja, nagyja jön az aty­juknak gratulálni. Ilyenkor elfelejti az öreg, hogy olykor meg is paskolta s gyakran meg­szidta az ő kedves fiait, a németeket. Egy napra kibékül valamennyivel. Ez aztán nem olyan jubileum, mint mi­dőn tiz éves dicstelenséget ünnepelnek szolga­ságukkal kérkedő gladiátorok. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Ápril 1. — A vaskanczellár anyja. A németek hatalmas kanczellárja, e szilárd jel­lem, kinek oroszlánrésze van Németország újjáalko­­tásában, édes­anyja befolyása alatt állott életének döntő pillanataiban. A vaskanczellár anyját családi néven Menken Lujza Vilhelminának hívták. Atyja, Menken Anasz­­tázius Lajos, minisztertanácsos volt III. Frigyes Vil­mos alatt, és Stein miniszter azt mondta róla, hogy »művelt, finom érzékű, jóindulatú,nemes gondolkozású férfiú.« E tulajdonok megvoltak leányában is, egye­sítve a külső megjelenés előnyeivel és rendkívül finom női tapintattal. Polgári neve daczával még a legexklu­­zivabb udvari körökbe is járatos volt. Kérője akadt bőven, de ő Bismarck Frigyesre vetett szemet, ki mint százados szolgált a Rathenowban állomásozó testőrezredben és meghitt barátja volt Lajos Fer­­dinánd herczegnek. 1806. július 7-én vezette Bismarck Frigyes oltárhoz a szép Lujzát. Midőn azután Schönhausen­­ben letelepedtek, a szomszédos földbirtokosok, mind­megannyi régi nemes, nem a legrokonszenvesebben fogadták a polgári családból származó leányt. De a szilárd jellemű nő, ki rajongó szeretettel viselkedett férje iránt, beletalálta magát új helyzetébe és nem vágyott vissza a berlini udvarba, melynek körében oly szívesen látták. A fiatal házaspárra azonban szomorú napok következtek be. A bábom viharja épp akkor zúgott végig az egész országon. Híre érkezett, hogy Lajos Ferdinánd herczeg Saalfeldnél elesett, de ez csak előbirnöke volt a jénai és auerstädti vereségnek. Nagy Frigyes hatalmas bi­rodalma alapjában volt megingatva. A Saale felől menekülő vert porosz hadsereg romjai megzavarták a Bismarckok családi fészkének nyugalmát is. A fran­cziák végre eljutottak Schönhausenbe és Bismarck Frigyes ekkor az ellenség elől a szomszédos Rathe­­nowba vitte nejét. A mikor visszatértek, szomorú lát­ványt nyújtott Schönhausen. A francziák az épületek és szobák minden zegét-zugát átkutatták és mikor semmit sem találtak, boszuból kardjaikkal össze­vagdosták a Bismarck-család törzsfáját, mintha sej­tették volna, hogy e családból fog származni az a férfiú, ki oly veszélyessé vált Francziaországra. 1807. április 13-án született az új házaspár első fiúgyermeke. Meghalt, az egy évvel később szü­letett leánygyermek sem maradt életben. 1810-ben azonban ismét született egy fiúgyermekük, a még most is élő Bernárd, és 1815. április 1-én látott nap­világot a jelenlegi birodalmi kanczellár. Már a következő 1816. évben, a család átköltö­zött Kniephof-ba, Pomerániába. Örökség és egyes­ség útján lett Bismarck százados az ottani birtok ura. Itt töltötte a fiatal Ottó gyermekéveit, itt részesült az első oktatásban finom műveltségű anyjának fel­ügyelete alatt. S az anya szigorúan és komolyan fogta fel kötelességét, míg atyja ellenben nagyobb szabadságot szeretett volna a gyermeknek engedni. A Bismarck-család, épp úgy mint Pomeránia összes nemesei, előkelő házat vitt, és a vaskanczellár anyjában, ki oly sokáig élt a berlini udvarnál, külö­nösen megvolt erre a bajlam. Az ő kívánsága volt az is, hogy fia az állam szolgálatába álljon. Hogy össze­köttetéseit az udvarral fentartsa, férje a telet mindig Berlinben töltötte. Ott állandó lakást is tartottak, előbb a Behrentrassén 25. sz. alatt, később a Den­­borsplatzon. Ez igen költséges volt és nem állt arány­ban a százados jövedelmével. De szívesen meghozta nejének ez áldozatot, ámbár jobban érezte magát ott­hon a szántóföldeken, az erdőben, mint az udvar lég­körében, melyet nem tudott megkedvelni. A fiatal Ottó ezalatt sok gondot okozott szülei­nek. Beleesett a halastóba és heves lázban betegedett meg. Az étkezés alatt is sok baj volt az élénk vérű fiúcskával, ki csak nehezen tanulta meg az illemsza­bályokat, melyeket pedig mint leendő állami hivatal­noknak és udvari embernek el kellett sajátítania. A százados természetesen nem sokat törődött az ilyen csekélységekkel. Csak ha komoly, szigorú ne­jének a figyelmeztető szó már nyelvén volt, akkor vetett a férj haragos pillantást az élénk szemű, egész­séges fiúra. Ilyenkor természetesen az anya ajkán elhalt a pirongató szó. Benső örömmel és csendes gyö­nyörűséggel nézte gyermekét, ki majd kicsattant az egészségtől. Szorgos gonddal kisérte lépteit s őrkö­dött minden mozdulata felett, még akkor is, mikor a fiú már kiszabadult a szűk családi körből, mikor a Plamann-féle berlini nevelő­intézetbe küldték kiké­­peztetése végett. A ritka erélyes nő nevelési rendszabályai iránt határozott elismeréssel kell adóznunk. Szerencsés gondolat volt tőle, hogy Schleiermacherre bízta az ifjú vallásoktatását és Bonnelra, a tudós, nemes szivű filológusra pedig nevelését. A jelenlegi birodalmi kanc­ellár mindkettőnek igen sokat köszönhet. A sze­rető anya különben még akkor is gondos figyelemmel viseltetett fia iránt, mikor arról volt szó, hogy Ottó az egyetemek közt válaszszon. Kniephofban való­ságos családi tanácsot ültek. Bismarck asszony idegenkedett a diák­élettől. Az örökös sörözés, szivarozás, verekedés nem igen volt az előkelő hölgy ínyére. Végre elhatározták, hogy Ottót Göttin­­gába küldik, és pedig különösen azért, mert Kurt titkos pénzügyi tanácsos, a Bismarck-család távoli rokona és barátja, a Göttingában uralkodó diák­élet­ről igen kedvezőleg nyilatkozott. Az anya aggodalmai különben nem voltak alaptalanok, mert az egyetemi polgár úr igen víg napokat kezdett élni. Bismarck asszony udvari érzületével és nézeteivel bizonyára nem voltak összhangban a Göttingából érkező hirek. Mikor a derék anya megtudta, hogy dominus de Bismarckot megidézte az egyetemi rektor, mert a Goldene Krone-ban tartott diákmulatság alkalmával az üres palac­kokat az ablakon keresztül kihaj­igálta az utczára; mikor megtudta, hogy fia előszeretettel veregeti be a békés lakók ablakait, igen elszomoro­dott. Meghallotta továbbá azt is, hogy fia az iskola­­szolga kíséretében volt kénytelen a mulatságok szín­helyéről fehér szarvasbőr nadrágjában, magasszárú csizmáiban az egyetemi tanács elé sietni. Mikor a szünidőkre a fiatal Bismarck hazajött Kniephofba, az anya aggódva vallotta be magának, hogy ő nem ilyennek képzelte fiát. Finom, előkelő nő volt, s más nézeteket táplált az olyan fiatal emberről, akinek az a hivatása, hogy államférfim legyen. De szeretete, gondossága, melylyel fia iránt viseltetett, azért nem csökkent. A tapasztalt nő tudta, hogy fia most van az úgynevezett kamaszkorban, mely a leg­erősebb jellemeket is kiforgatja egyéniségükből, s pró­bára teszi szilárdságukat. A gondviselés megengedte érnie azt az időt, a midőn a habzó mustból kiforr a nemes bor. A szeretett fiú befejezte tanuló-éveit s komo­lyan nekifeküdt a rendszeres munkának. Itt nem sorolhatjuk föl az anyai figyelem mindazon jeleit, a­melyeket a fiatal jogász iránt Berlinben, Aachenben és Potsdamban tanúsított. Szakadatlan lánczolata volna ez a gyöngédségnek és odaadásnak, az anyai szív legnemesebb érzelmeinek. Huszonnégy éves korában érte Bismarck Ottót az a csapás, hogy mindezt el­vesztette, 1839-ben volt. A fiatal­ember éppen a pots­dami vadász­ezrednél szolgált mint egyéves ön­­kénytes, s a húsvéti szünidőket használta föl, hogy gyengélkedő anyját Kniephofban felkeres­se. Haza sietett, de szomorú változásokat ta­lált. Kétes kísérletek és rossz újítások folytán, amelyek nem ütöttek be, a pomerániai virágzó birto­kok jövedelme igen megcsappant. Az az élénk össze­köttetés is, amelyet a szülők a berlini udvari körök­kel fentartottak, az állandó berlini lakás stb. temér­dek összeget emésztettek föl. Mindez a századost igen elkeserítette, s elidegenítette a mezei gazdálkodástól. Pomerániai birtokait felosztotta Bernát és Ottó fiai közt, ő maga pedig megtartotta a schönbrunni törzs­birtokot. Ezen uradalom fekvése igen tetszett az öreg urnak, neje különben is állandóan Berlinben tartóz­kodott és az elsőrangú orvosok segélyét vette igénybe. De sem a gondos ápolás, sem az anyagi áldozat nem hozhatta vissza egészségét. A következő év ja­nuár 1-én örökre lehunyta szemeit. Ez nagy csapás volt a családra. Bismarck százados, kinek igen boldog élete volt neje mellett, sohasem nyerte vissza kedélyé­nek ruganyosságát. Neje halála óta egyre betegesebb lett, s már 1845. november 22-én követte jó hitvesét a sírba. Bismarck Lujza Vilma asszony igazi nemes asszony-jellem volt. Műveltség, képzettség és ízlés tekintetében messze túlszárnyalta a pomerániai nemes­ség hölgyeit, a­kiknek társaságára utalva volt. Ez képezte különben okát annak, hogy vágyva vágyott azon szellemes és fényes társadalmi kör után, amely­ben leánykorát töltötte. Köppen Fedor, Bismarck hg életírója, azt mondja a kiváló nőről, hogy határo­zott ítélő­képességgel, szabad gondolkodással és val­lásos érzülettel volt megáldva. Még a politikában is mindig eltalálta az igazságot. Az olvasáson kívül leg­kedvesebb foglalkozása volt a sakkozás. Élénk leve­lezést folytatott különösen fiaival és fiairól. Fájdalom, hogy naplóját, melyet nagy gonddal vezetett, halála után megsemmisítették. Az az olajba festett arczkép, mely Bismarck bg anyját ábrázolja és a sebenhauseni kastélyban őriztetik, legjobban bi­zonyítja, hogy Bismarck bg anyja igen érdekes je­lenség volt. Leánya, Malvin, ki 1827. június 29-én született, utóbb Kröchlendorff Armin kamaráshoz és tanácsoshoz ment nőül. Egészen osztatlanul örökölte anyja szellemi tulajdonait, s testvéreivel a legbensőbb, legszívélyesebb viszonyban élt. A szerető nővér pó­tolta a szerető anyát. --------------] Budapest, márczius 31. Osztrák-magyar vámtárgyalások. A Fremden­blatt — mely rövid idő előtt azt jelentette, hogy az osztrák és magyar kormány közt megegyezés jött létre az iránt, hogy a húsvéti ünnepek alatt egy új vám- és kereskedelmi szerződés megkötése végett megkezdik a tárgyalásokat — ma megint azt jelenti, hogy a szer­ződési tárgyalások őszutóra, a delegácziók idejére ha­­lasztottak el. A B. K. ezzel szemben biztosan állít­hatja, hogy ez az újabb verzió éppolyan téves, mint a­milyen az első volt. Eddig ugyan — mint ez magától értetődött — egyik miniszterelnök sem állapíthatott meg biztos határidőt a szerződési tárgyalások megkez­dését illetőleg, de annak ideje eredetileg a magyar országgyűlés első ülésszaka utánra volt kilátásba véve, hogy az új kiegyezésre vonatkozó első megbeszélések kezdetüket vegyék, s így a szerződési tárgyalások va­lószínűleg június hó folyamán fognak megindulni — föltéve, hogy addig az osztrák képviselőválasztások már véget értek. A közös hadügyminisztérium ez évre is nagy őszi hadgyakorlatot tervez, és habár annak terjedelmére és a megtartás helyére vonatkozólag végleges határozatok még nem hozattak, valószínűleg az ez évben Csehország észak-nyugati részében — Prága és Eger között — fog megtartatni. Azonkívül még Felső-Ausztriában, Stájerországban és Szlavó­niában is nagyobb gyakorlatok lesznek, s a­melyek­nél valószínűleg ő Felsége szintén meg fog jelenni. Tankerületi főigazgatók értekezlete. A közokta­tási miniszter az idén is összehívta az ország tanke­rületi főigazgatóit több fontos ügyben tanácskozás czéljából. A­ miniszter meghívására a kassai főigazga­tón kívül, a­ki beteg, valamennyi többi főigazgató megjelent. Főbb tárgyai az értekezletnek a követke­zők: Tankönyvek megbirálásának, engedélyezésének és használatának szabályzata. A tanintézetek nagyobb felszerelése és ezzel kapcsolatban a felvételi díjak ügye. A reáliskolai tantervhez készült módszeres uta­sítások életbeléptetése. A helyi tantervek ügye s ezzel kapcsolatban a módszeres tanárértekezletek prakti­kusabbá tétele és egyszerűsítése. A készítendő igaz­gatói utasítások elveinek kitűzése. A tanácskozásokat Klamarik János osztályta­nácsos fogja vezetni s azok öt napra vannak tervezve. Az összejövetel czélja különben az is, hogy a kor­mány és a főigazgatók között az érintkezés közvetle­nebbé és hatályosabbá váljék és főleg, hogy a kifej­lődő eszmecsere által a követendő irány tekintetében bizonyos megállapodások létesüljenek a tanügy fej­lesztése terén. A közoktatási miniszter ily tanácsko­zásokat ezután minden évben szándékozik tartani. Lord Dufferint, India új alkirályát Rawul-Pindi­­ben, a vasút utolsó állomásán, hol az afghán emirrel találkozni fog, mint távirataink jelentették, nagy lel­kesedéssel fogadták. Márcz. 27-én este érkezett meg, az indóházban nagy néptömeg várta. Az alkirály a hivatalos fogadás után a városon át a táborba ment. Az utczákon katonaság állt sorfalat. A városi ható­ság a vendégnek hódoló feliratot adott át, mire Duf­­ferin lord azt felelte, hogy örvend rajta, hogy első hivatalos cselekménye hivatva van ápolni a barátsá­gos viszonyokat India határállamainak uralkodóival. Reméli, hogy a barátságos fogadás, melyben Abdur­rahman emirt részesíteni akarják, India minden szom­szédjának be fogja bizonyítani, hogy Angliának szilárd akarata és leghőbb óhaja jogaikat tiszteletben tartani s méltóságukat elismerni, hogy továbbá a fogadás arra fog szolgálni, hogy megszilárdítsa a bizalmat az indiai kormány iránt. Időközben az emir az afghán határ közelébe ért, hol Waterfield ezredes üdvözölte. Tegnapra — hétfőre — várták Peshawerbe, honnan folytatja útját Rawul­ Pindibe. A Czirill s Method-ünnep. Folyó évi ápril hs 18-án készülnek a hazánkbeli szerbek s a szerb or­szágbeliek is a Czirill és Met­h­od-ü­nn­epe­t megtartani. A nevezetesebb szerb helyeken bizottsá­gok alakultak, melyek az előkészületeket teszik meg a nevezett szláv apostolok emlékének minél fényeseb­ben leendő megünneplésére, mely délelőtt egyházi ünnepélyességből, este pedig a napnak megfelelő, jó­tékony czélra rendezendő estélyekből állana. Az új franczia kormány. — márcz. 31. Ferry teh­át megbukott, és sem megmen­tésére, sem marasztására nem történt kísérlet sehol. Az első düh, mely Párisban a vereség hallatára támadt, elseperte a kormányt, és sem a többség, mely eddig támogatta, sem a köztársaság elnöke, ki Ferryt nagyrabecsülte, nem akarták bevárni az időt, mig a szenve­délyek lecsillapodnak, mig az utczai lárma lecsöndesül, hogy nyugodt megfontolással vessenek számot a helyzettel és a bajokat le­hetőleg kevesbíteni, ne pedig szaporítani igye­kezzenek ,­­ hanem engedtek az áramlat­nak s odadobták Ferryt a sértett nemzeti hiúságnak, egyetlen egy mentő szó, egyet­len egy kérdőjel nélkül. Ollivier Emil bu­kása nem sokban különbözött lárma, gyor­saság és közindignáczió tekintetében a Fer­­ryétől. Pedig Szedán és Tonking között mégis csak van egy kis különbség. De a fran­­czia temperamentum, ha nemzeti hiúsága van megsértve, csak elitélni tud, ítélni nem. Ferry utódjának talán mindent meg fog bocsátani abból, a miből Ferrynek nem akart s nem tudott megbocsátani semmit. Ferry utóda talán F r e y c i n e t lesz, a­ki Ferry elődeinek egyike volt, talán más. Gambetta halála óta Francziaországban senki sincs, a­kin a nemzet szemei függenének. Az az ember, a­ki a franczia nemzet sorsában változást fog előidézni, s a­ki talán visszaszerzi a régi prestiget, az az ember, lehet, hogy él már, talán a hadseregben vagy Francziaor­­szág valamelyik vidéki városában, de még nem ismeretes. S innen van, hogy Párisban a kormánybukások a lokális fonyongásokon kívül egyebet nem jelentenek. A világesemé­nyekre befolyást nem gyakorolnak. Valószínű, hogy egyelőre nem csak a többség, mely eddig Ferryt támogatta,marad ugyanaz, hanem a politika is, melyet Ferry folytatott. Azzal az egy különbséggel, hogy ezentúl, — legalább az első győzelemig, — nagyobb érdekkel fogják kísérni a francziák a khinai háborút, mint eddig tették. Mert eddig nem valami nagy érdekeltséget tanúsí­tottak iránta. Maguk se tudták, hogyan ke­rültek bele. Ezért nem volt ez eddig népszerű háború a francziák előtt, s még ma sem az, ha csak ezután nem lesz azzá. Ferry már örökségül kapta volt a viszályt, mely e há­borúra vezetett, de Ferry nem nevezte hábo­rúnak, csak elégtételkövetelésnek. Utódja már a kész háborút örökli, s neki most már nem is egyszeres, hanem kétszeres elégtételt kell szereznie a francziáknak. S a helyzetnél fogva, melyben az új elnök a kormányt átveszi Fénytől, neki nem csupán a khinai háborút kell folytatnia, hanem ugyanazon külpoliti­kának alapelveit is, melyekből Ferry politi­kája állott. A jó viszonyt Németországgal és a barátságot Angliával. Ez utóbbi az egyip­tomi ügyek miatt már többször volt azon a ponton, hogy komoly feszültséggé váljék. De ugyanazok a váratlan és kellemetlen fordula­tok, melyek az angolokat épp úgy érték Szu­dánban, mint most a francziákat Tonking­­ban, kiegyenlítették a differencziákat. Anglia bajainak előbb a francziák örültek, s még leg­közelebb is, Khartum eleste után, senki erő­sebben el nem ítélte az angol kormányt, mint a franczia közvélemény. Most az angolokon van a sor mosolyogni, mert ha igaz a hír, hogy a franczia katonák a legutóbbi harcz alatt lőszerek hiányában szenvedtek, ez a tény nagyobb csapás a franczia kormányra, mint a khinai­ak diadala. Az új kormánynak minden tekintetben könnyebb helyzete lesz, mint Ferrynek volt. Ferry kénytelen volt a khinai háborút kisebb­nek feltüntetni, mint amilyennek talán a va­lóságban látta, mert ha teljes őszinteséggel vallja be a valóságot, s azoknak megfelelő igényekkel egyszerre lép fel a parlamentben, valószínű, hogy a bukást épp úgy nem kerül­hette volna ki, mint most. — Utódja ellenben semmiben sincs feszélyezve, s bár kötött poli­tikával, de szabad kézzel folytathatja a há­borút Kleina ellen, melynek rossz oldala Francziaországra nézve az, hogy sokkal drágább, mint amennyi hasznot hozhat, s jó oldala, hogy bármily szerencsétlen kö­rülmények közt folyjon is, nem válhatik végzetessé Francziaországra nézve. Sem gaz­dasági, sem sztratégiai tekintetből. S ha Fran­­cziaország akár tíz esztendeig folytatja, akár holnap békét köt, az európai politikában na­gyobb változást egyik sem okoz. S ha, a nagyobb komplikácziók szem­pontjából, ma valaki azt kérdezi, hogy: mi a helyzet szignatúrája ? A válasz egész röviden ez lehetne: »Gladstone vergődik, Ferry bu­kik, é­s Bismarck herczeg első áprilist tart, és azon jubilál.« Fővárosi ügyek. A fővárosi egylet mai értekezletén M­e­d­r­e­y Zsigmond szőnyegre hozta az O­r­c­z­y-k­ert elzárá­sát a közönség elől, illetve a kert látogatásának csak a beléptijegyekkel bírókra korlátozását. Fölemlítő, hogy ez intézkedés a József- és Ferenczváros lakóira mennyire sérelmes akkor, mikor e két városrésznek immár egyéb kiránduló helye nincsen, mert az egész Dunapart is el van zárva hosszú kőfallal. Kérdi, van-e erről az elnöklő Kamermayer polgármester úrnak tudomása és minő indokokból jött létre az Orczy-kert ezen elzárása? Mellesleg fölemlíti még, hogy az egyetemi füvészkertbe se mehet vásár- és ünnepnapo­kon a közönség s tudomása szerint a budai várkertet se lehet látogatni. Kamermayer az Orczy-kertre nézve felhozta, hogy meglepetéssel olvasta a lapokban azt a közleményt, hogy a belépő­jegyek kibocsátása az ő beleegyezésével történt volna. Egyszer ugyan meglátogatta őt Szvetics ezredes, a Ludoviczeum igazgatója, de vízvezetéki ügyben, s ekkor fölem­líté azt is, hogy az Orczy-kertben megvonuló nép­dalak ellen a közönség érdekében intézkedést fogna életbe léptetni. Ő óhajta ugyan az üdülő közönség oltalmát, de tovább nem avatkozott a dologba, az elég éppen nem volt esze ágában sem, hogy belépti jegye­ket fognak kibocsátani, mely intézkedést ő sem helyesel. Egyébként e tárgy a tanács mai ülésén is előhozatott és szóló utasította Kun tanács­nokot, hogy az Orczy-kert hagyományozására és jel­legére vonatkozólag keresse ki az iratokat, tanulmá­nyozza át azokat és a csütörtöki tanácsülés az iratok alapján a szükséges lépéseket meg fogja tenni. A válasz tudomásul szolgált. A füvészkertre nézve az értekezlet nem látta helyén lépéseket tenni, mert az tudományos czélra szolgál. A várkertre néz­ve Osztoics Mihály I-s. kerületi elöljáró azt a fölvilágosítást adta, hogy a várkertbe akkor, mikor az udvar itt van, nem eresztenek be senkit; ha nincs itt az udvar, akkor egy részébe minden­ki engedély nélkül beléphet. Ezután Bo­­bula János kifogásolta a városligetben az István-út építésének módját, a­mennyiben t. i. az úttestet ho­mokkal töltik föl. Erre nézve Királyi Pál felelt. Majd W­e­i­s­z B. F. emelt panaszt a kocsik gyors hajtása ellen. Kamermayer azt felelte, hogy a ta­nács már hetekkel ezelőtt átért a rendőrséghez­, hogy az utczakeresztezéseknél ismét állítsa föl a lovas­rendőröket. Tapasztalatból tudja, hogy a se­bes hajtás a Sugárúton is gyakori. Csak nem­régiben is két eset történt, hogy polgáro­kat gázoltak el. Ezek egyike, Kern István főv. biz. tag, szerencsésen felgyógyulván, ennek örömére a na­pokban 500 irtot küldött a VI. és VII. kerületi sze­gények számára a városhoz. A polgármester ígéri, hogy a sebes hajtás megakadályozása végett újból át­ír a rendőrséghez, valamint Máttyus felszólalására ígérte azt is, hogy a városligeti koldulások ellen is lépéseket tesz a főkapitányságnál. Erre az értekezlet a holnapi közgyűlés napirendjének megbeszélésére tért át, de nagyobb eszmecsere csak a cselédszerző üzletekre hozott szabályrendeletnél merült föl, melyet általánosságban mindenki örömmel üdvözölt. A közrendészeti bizottság ma K­a­d­a alpolgár­mester elnöklete alatt ülést tartott, a­melyen Török János, az új főkapitány is részt vett. A főkapitányt az elnök a bizottság nevében üdvözölte és ígérte, hogy nehéz működésében a bizottság támogatására mindig számíthat. Ezután dr. Schwarczer Ottó inter­pellálta Horváth János tanácsnokot, mint a szin­­házvizsgáló bizottság elnökét, hogy valóság-e az a hir, hogy a kir. operaházban két oldalajtót, mely a földszinti közönség rendelkezésére állt, újabban be­falaztak s igy két kijáróval kevesebb van; s ha ez igaz, min alapul ez intézkedés? Horváth tanács­nok válaszában elismerte, hogy két oldalkijáró csak­ugyan befalaztatott. Történt pedig ez akképen, hogy a

Next