Pesti Napló, 1885. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1885-10-14 / 282. szám
282. szám. Szerkentési Iroda: Ferenc*iek-tere, Athenäen m-é p fi 1 e t. A Up szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eb Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p fizet. A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Szerda, október 14. 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva : havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 fsZm évnegyedenként 1 forint falu esetendõ« Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« Madó-Mvatalára Budapest, Ferencziek-ters, Athenaeum-épütet, küldendők. Egyes szám 4 kr. Csata előtt. Pár nap választ el a háborútól s még senki sem tudja, ki az ő ellensége? Az egyetértő három császár s a békés Európa nem bírnak parancsolni egyetlen kis királynak a Balkán-félszigeten. Ki csinálja a szerb politikát, ki a görögöt, ki a bolgárt ? A népek maguk. A fejedelmek pedig engedelmeskednek. Nem képesek az ár ellen úszni, hát úsznak vele, s élére állnak, mint vezérek a népfelkelésnek, hogy ne legyen belőle néplázadás. Győzve övék a dicsőség és a haszon, vesztve nem engedi őket veszni a hatalmak politikája. Tudják azt is, hogy midőn nyíltan a szerződéseket széttépik, titkon felbátoríttatnak azok által, kik eljárásukat ünnepélyesen kárhoztatják. Avagy merne-e moczozani a bolgár, ha tudná, hogy Oroszország megbünteti, támadna-e Szerbia, ha hátulról Ausztria-Magyarország fenyegeti s fel nem biztatja, s verekednék-e a görög, ha az angol hajóhad ellene demonstrálna s nem azt kívánnák az angolok inkább, hogy Görögország nagyot nőjjön? Mindezek semmibe veszik a diplomáczia intéseit, mert meggyőződtek, hogy a nagyhatalmak kis ujjal sem bántják őket, ha háborút kezdenek, sőt alattomban örülnek rajta. A török csupán az, mely a háborúban nem nyerhet semmit. Ha veszt, vége van, ha győz, a berlini szerződést állítja vissza. S mégis a töröknek verekedni kell, mert az ő hátából akarnak szijat hasítani szomszédai. A török kormány igen jól tudja, hogy arról van szó, hogy összes európai birtokait elszedjék tőle, — talán Konstantinápoly és környéke kivételével, föltéve, hogy Anglia konzervatív kormánya el van szánva rá, ezt hajóhadával ismét megvédelmezni az oroszok ellen, hogy ki ne jöjjenek a Fekete-tengerről a Közép-tengerre — a porta tehát táborba száll egész erejével s vitéz katonáiban bízik, hogy megmentik a török birodalmat még egyszer. A török sereg a határon áll, csekély számú had, de kitűnő katona és jó vezérek. A főtámadást úgy látszik Kelet- Rumélia ellen készíti, ezt teheti a berlini szerződés alapján, mert főhadát Drinápoly felé irányozta. Ha Bulgáriával kész, könnyebben viselhet hadat a többivel. Görögország és Szerbia ellen csak védelmi harczot kíván folytatni. A török azonban úgy véli, hogy először a szerbekkel fog kelleni verekednie. A szerbek harczvágyóbbak és harczkészebbek a bolgároknál s nem igen várhatnak tovább, miután mozgósításaikkal elkészültek. A szerbek Nisből lefelé vonultak délnek Leskovácra, a törökök és albánok eléjök mentek Pristina és Kumanovo városokba a határ közelében. Pár nap múlva a seregek találkozhatnak. A szerbek veszekedése a bolgárokkal nem tréfa éppen, s mi azt annál inkább komolynak veszszük, mert látjuk, hogy a szerb emigráczió Bulgáriából lázadást tervez Szerbiában. A szerbek féltékenysége a bolgárokra régi és indokolt, mert Nis és kerülete bolgárok lakta föld, s a királyság ezt félti az egységes Bulgáriától. Szerbia körvetelte Berlinben Szófiát és Widdint i s most, ha akarja, e területet egyszerűn elfoglalhatja, mert nincs, aki útját állja. Gyanús csak az, hogy Bulgária Szerbia ellen nem védekezik. Talán beleegyezett némi területátengedésbe, Macedoniában és Rumeliában bő kárpótlást remélvén? Vagy tudja, hogy nincs oka félni? Hiszen Sándor és Milán, Garasanin és Karavelov könnyen eligazíthatják a dolgot maguk közt távirati uton is, mielőtt hadat viselnének, melyet »testvérháborunak« nevezne a szlávság. S minek verekednének egymással, mikor ott van a közös ellenség, a török, kinek földjén osztozni lehet s mindenkinek jut elég? Európát bolondítani azonban a bolgárszerb viszály annyival alkalmatosabb, mert Ausztria-Magyarország a szerbek pretenzióit bolgár területre támogatja és nem bánja, ellenben Macedoniát félti s magának akarná legnagyobb részét. Leginkább valószínűvé teszi azonban a szerb-török háborút a görög-szerb szövetség. Ez ténynek vehető s a görögök harczi kedve és hadkészületei épp oly komolyak és elszántak, mint a szerbekéi. Már ha a görögök támadnak, ők csak Törökországot támadhatják földrajzi fekvésüknél fogva, s Maczedonia görög lakosait fogják fellázítani. A hadi terv egyszerű: a görögök délről, a szerbek északról betörnek Maczedóniába, melyben a török haderő kevés, mert a porta Konstantinápoly védelmét helyezi első sorba. El lehetünk készülve legközelebb e kettős betörésre. De ha a szerbek a törökkel verekesznek, nem fognak egyidejűleg a bolgárral is verekedni, erre ők gyöngék. Keletnek ők legfelebb okkupálnak. Szerbia természetes terjeszkedése délnek és nyugatnak keresendő, ott, hol szerbek laknak. De itt Ausztria-Magyarországgal találkozik és Montenegróval. Alig szenved kétséget, hogy mihelyest a keleti háború megindult, Ausztria- Magyarország okkupálja Novi- Bazárt le Mitroviczáig. Erre engednek következtetni a tetemes csapatszállítások Boszniába. Csak Triesztből hajón négyezer ember ment Dalmácziába s Herczegovinába. Gyorsan fog megtörténni ez is, mert Ausztria- Magyarországnak attól kell tartania, hogy Montenegro által megelőztetik. Diplomácziánk azt fogja mondani, hogy ezen okkupáczió nem törökellenes akció, sőt a szerződéses jog érdekében történik, hogy ez nem háború, hanem békés biztosítása érdekeinknek, a vége az, hogy ha elfoglaltuk, ki nem adjuk többé senkinek. Velünk a török nem verekedhetik, az áll, elég ellensége van neki amúgy is. A háború kimenetelére nézve prognosztikont állítani nem lehet. Ezt még a diplomáczia sem képes, mely azt állítja, hogy a dologról nem tudott semmit, hogy a keleti bé A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Erdély. Aki egyszer járt Erdélyben, az nem utoljára volt ott. Van valami varázsa ennek a kis országnak, mely elfeledhetetlenné teszi, mely évek múltával is visszavonzza magához az embert. Sokat kerestem ennek okát. Természeti szépségei, történelmi múltja, történelmi emlékei, vagy népének szelleme ? — Hisz ezek nagy Magyarországon is mind megvannak. — Igen, de nem oly mértékben, nem azzal a jellemmel! Igen, mindezek alkotják a varázst, mely bennünket magával ragad. S mindezeken kívül van még egy nagy oka annak, hogy Erdély magyarságával együtt dobog a mi szivünk. — Ezen a földön a bonszerzés munkája még egyre tart, a kenyérkereset gondjához itt ezer év óta folyton épp úgy, mint ma, a nemzeti önvédelem harcza csatlakozik. A havasok alján mindig félő, hogy a pásztorság furulyájának hangja a harczi,tárogatóéba megyen át. És ez a viszony megmagyarázza azután Erdély egész népének jellemét. Fajilag és nyelvileg elkülönített nemzetiségek állanak egymás mellett, mint egy haza polgárai s mégis mily gyakran, még multjukban is más és más dolgokban keresik dicsőségüket. A finom arczu, ábrándos oláh Róma dicsőségén mereng, a szőke szász különállást keres s a barna tipusu zömök magyar, mely más és más a Szamos, Körös és Maros mentén, vagy a Székelyföldön és a Mezőségen, hajlandó lett utóbb maga is bizonyos borongásra, mely olyan jól áll az ő erdőikhez, havasaikhoz és nemes hazafiságukhoz. Más nemzet fiai, ha századokig küzdöttek, a modern kultúra vívmányainak áldásait csöndben élvezik s hősök és vértanuk emlékén, romba dőlt várak regéin a kegyelet dalaival áldoznak. Az erdélyi magyarság harczaiból minden fájó seb emléke ma is sajog, minden roma jövőre is figyelmeztet. Az ő multjuk nem csupán régmúlt, csak a tegnap múltja s igy nem volt módjukban még fájdalmaikat és veszteségeiket elfelejteni. Ez az oka azután annak is, hogy bizonyos rezignáczió vett erőt az utóbbi időkben ott a kedélyeken. Az udvarházak régi dicső múltú úri lakói visszavonultak csöndes falvaikba s hagyták a világ folyását magára. Az öregek Erdély aranykorán, a fejedelemség idején merengtek s talán még ma sem bíznak a jövőbe, nem hisznek az ifjúságba. Maga a költészet is megadással látszott várni a jövőt, a honfiba, melyet gazdasági válságok is keserítenek, megkötötte annak szárnyait is s hosszú idő óta alig hangzott fel egy-két szabadságdal a sasok hazájából; pedig van-e föld, melyen a szabadságért annyi vér omlott volna ? Bizonyos zárkózottság jellemzi ma is az erdélyi magyarságot, — de a mely viszont, ha rokon lélekre lelt, rögtön átmegy a legodaadóbb őszinteségbe. És ez a zárkózottság okozta, hogy oly tisztán megőrizték jellemök és szivük ős erényeit. — A nemzetiségekkel szemben a rezignáczió éppen vázoltam korszakában igazi urak módjára viselkedtek, nem vették őket figyelembe, sőt sok helytt megvetették. És ez volt egyetlen hibájuk. Ezt használta föl az oláhság arra, hogy ahelyett, hogy ő olvadt volna be a magyarságba, ellenkezőleg, azt olvasztotta be magába. Ma azonban ennek is öntudatára ébredt az erdélyi magyarság, s mert legféltettebb kincsét, nemzetiségét látja veszélyben, mint egyetlen ember állott fel, hogy a közművelődési egyletben fölvegye a nemzetmentő harczot. Annyi különböző ellenséges indulatu nemzetek árjában, végtelen hosszú idők óta úgy állott Erdély, Magyarország egyik kapujában, mint egy soha nem hátráló előőrs, kinek ércemellén megtörik az ostromló hullámverés. Az unió Magyarország testvéri csókja volt Erdély homlokán, melyet ez kilencz százados véráldozattal érdemelt ki. Azóta egygyé lett a két ország s egy nemzet vagyunk, melynek jó és balsorsa egy. A barcz tehát, melyet a hős testvérek a nemzeti nyelvért vívnak, a mi küzdelmünk is. A Királyhágó tehát, mely Magyarország és Erdély között emelkedik, a két országot nem választja el egymástól; akár az csak, melynek bérczén, ha egymást látogatni járunk, közelebb érjük az eget, az Istent. Biharországon át Nagyváradtól kezdve emelkedik a talaj. A magyar Alföld tengersikját elhagyva, szelíd halmok s szakadatlan lánczolata az üde berkeknek fogja be a láthatárt. A Királyhágó elejébe érve, önkénytelen tisztelet fog el, amint a vonat merészen nekiront a sziklatömegnek, átgördül a sötét alaguton . Csúcsánál egyszerre élénkbe tárul a rengetegek e gyönyörű országa. Míg azután a gőzgép merész rohanással repül tova, ki volna képes számot adni a benyomásokról, melyeket a pillanatonkint változó táj tere a lélekre tesz. A hódolat érzete az első, a tiszta, szent természettel szemben, mely úgy áll itt, a mint ezredévek óta maga az őserő megalkotó. A bükk, tölgy, fenyő s fehér derekú nyirerdők sötétzöld sátora árnyékolja be a völgyeket s a messze elfutó hegylánczok oldalát. Mindez, amint az erdei völgyek mezőjének színével egybejátszik, végtelen sorozatát adja a zöld színnek, mely a messzeségben egybeolvad az erdei folyam felett párázó köddel, a távolba vesző sziklák kékjével, a havasok vakító fehérjével s az ég naptól ragyogó felhőtáborával. A sas, mintha az ország czimerét példázná, méltóságosan úszik el fejünk fölött. Lassan ereszkedik alá s aztán ott ül meg az egyik várromon, mely merész tornyaival, mint valami régi diadém emelkedik ki egyik hegy fokán a halmok fölé. Ezredévek óta tesz s alkot itt maga az ember is s mégis ma sem tudta megváltoztatni még e vidék ősi arczulatát. Ott állanak a ketté szakadt óriási sziklák, a mint azokat a víz roppant ereje szétválasztó. Maga a nagy hatalom, mint csevegő patak most is ott kanyarog a ledöntött szikla tövében, kaczérul öleli körül a mohotkával benőtt köveket s még talán mesét suttog a múltról, — észrevétlenül ássa ismét alá s zubogva lopódzik be a megásott barlangokon át a titkos mélységekbe. Másutt ismét roppant sziklalap hever magában a völgy közepén, ki tudja, mely hatalom vethette ide? Sima lapjának trachitfelületén hasztalan igyekszünk kibetűzni titkait. Am odébb egész cseppkőből álló hegy omlott le; sziklái amint alázuhantak eltérítették a folyót is medréből s az most kénytelen tiszteletteljesen kitérni neki. A hegy szive pedig most úgy áll ott feltárt titkokkal, titokzatos barlangokkal, cseppkő oltárokkal, kristály virágokkal, jégkoronákkal, m amint a hegyi tündérek álmai sok századon át megvalósultak. Távolabb magas szikláshegy meredek oldalán szintén barlangok tátongnak. Azt is víz alkotta. Ki tudja, mikor járt oda fent e folyó, vagy ide lent az a hegy. A sziklák oldalán valami vörös agyagföld válik le, — a mint az eső vize lemossa, úgy néz ki, mintha csupa vér volna, — múlt idők annyi hősének megkövült vére, kik e hegyek szabadságát védelmezék. A gyorsan változó ut mentén a patak mint tündér szép vízesés esik alá s nemsokára, mig vonatunk mind fölebb a szédítő magasba kanyarog, lent a mélységben sziklák között mormol a folyó. A barlang titka sem szent a gőzszörnynek, fölhasználja azt is alagutul s mire azon is átértünk, a rengeteg túlsó oldalán fausztatók, gránitbányák s szorgalmasan dolgozó mészégetők, kohók s fürészmalmok között alá ereszkedve Bánffy-Hunyad táján újra mezőséget s szelíd halmokat találunk. Ezt is megkülönbözteti sötétzöld színe s a mi fehér nyájaink helyett, fekete bivaly csordái, melyek Erdély és állatai s jól illenek bele e vadregényes ország erdei legelőibe. Ez tehát az ország, melynek minden talpalatnyi földje történelmi emlék. — Ős telepei az ezredévek homályába vesznek el. Lakói, ki tudná honnan valók voltak. Torma Zsófia tordosi régiségei hasonlók azokhoz, melyeket Schliemann Trójában ásott ki. Ki tudná megmondani, mily messzire mutathat e jelenség. Krisztus születése a dák nemzetet találta Erdély földén, e nemzetet azután Róma s a népvándorlás megbuktatá. Erdély ezentúl majd egy ezredévig emelkedő és elbukó új birodalmak szintere, míg végre kijött a magyar, s ott állandó hazát alkota magának. Róma erdélyi uralma Kr. u. 105 évvel kezdődik, ekkor verte le Traján császár Deczebal dák királyt. A római nép is elenyészett, de amit 170 évi uralkodása alatt ott épített, azt másfél ezredév sem tudta eltörölni. Erdély nagy része ma is borítva van római régiségektől. Róma a gótb elől vonult ki, ezt viszont a hunok űzték el 376 körül. Ezek után négy századon keresztül a népvándorlás özöne dúlt ott. A gepidák, longobardok és avarok nevének emléke maradt fenn közülök. Mikor végül a IX-dik században a magyarok foglalták el Erdélyt, a velük rokon kazár és székely s a homályos eredetű oláh nemzetet találják ott, kikhez a XII-dik században még a szászok vándorolnak be. Íme mind eme nemzetek történelmi emlékei és hagyományai vonzzák a történészt s a múltak emberét Erdély földjéhez. Valóban jól mondja Kőváry László Erdély régiségeiről írott könyvében, hogy »Erdély egy gazdag, de ismeretlen muzeum.« Temérdek kincse van ott felhalmozva a múltak ismeretének s különösen sok olyan, a mely még ma is jóformán ismeretlen. Az őskort illetőleg a legcsodálatosabb alakú régiségek fordulnak itt elő, amelyek formáikkal gyakran egészen külön állanak minden más nemzet régiségeitől. Különösen bámulatos gazdagok az őskori aranyeszközök leletei, melyekről Erdély klasszikus földjét az egész tudományos világ ismeri már. Szamosközy István történelmi naplóiban az 1542—1608-ig terjedő időből érdekes jegyzetet találok, mely minden valószínűség szerint egy roppant becsü, fájdalom, azonban most már elveszett ilyen ős régészeti aranykincsre vonatkozik: »Kasza Kelemennél volt — úgymond — két arany ökör, melyben mindkettőben volt úgy, mint ezerkétszáz arany. Régi antiquitásnak vélik némelyek, de én láttam ez ökröket, de nem antiquitás, hanem valami oláh — csinálta mü, igen, paraszt mű. Nem vélem egyébnek lenni, hanem hogy Oláhországból valami templomból kóborlották volt. Az egyik ökör, mintha térdre esett volna. — Ez két ökröt Kasza Kelemen, Krausenegh commisáriusnak adta, mikor soliczitálták volna, hogy előadja és megmutassa ; úgy vélem, hogy az mi arany volna benne, azt megadták neki érte és úgy költ az németek kezére, melybe nem nagy kár vagyon, 1604. junius hónap.« — Később Szamosközy oda jegyzetté oldalt: »Egy batkát sem adtanak érte. Egy pénz nélkül csalá ki Kaszától Krausenegh.« Hát nagy kár volt liz annak az elvitelében. Szamosközy uram tévedt a dologban. Éppen durva műve bizonyította a szobrok ősrégiségét. A szakértő bizonyára mindjárt a nagyszentmiklósi őskori arany régiségekre fog gondolni, melyek közt szintén ökörfők vannak. Ki tudja, nem-e valamely ősnép mithrakultuszához, istentiszteletéhez tartoztak ? két akarta megóvni, de nem sikerült, hogy ezen háborúban oly ártatlan, mint Skierniewicze. Gr. Khuen-Héderváry bán két napi tartózkodásra Budapestre érkezett s a mai nap folyamában a miniszterelnökkel huzamosabb ideig tanácskozott. A főváros országgyűlési képviselői számának szaporítását tárgyalta tegnap a fővárosi egylet. Huszár Kálmán azt javaslá, indítson meg az egylet mozgalmat, hogy Budapest főváros orsz. képviselőinek száma 9-ről 14-re emeltessék. Az erre támadt vitában résztvettek Királyi Pál, Beksics Gusztáv, Huszár Kálmán, Éles Henrik. Királyi a parlament jelenlegi viszonyait nem tartja alkalmasaknak arra, hogy az ily kérvény most nyújtassék be, különben is nem tartja kellőleg előkészítettnek a kérdést. Kamermayer Károly elnök összegezvén a vitát, indítványozza, hogy a terv tüzetesebben kidolgoztassák, miben az összes jelen voltak megnyugodtak. A franczia választásokról a félhivatalos Köln. míg a következőket írja: A lajstromos szavazás, melytől Gambetta politikai örökösei birtokuk biztosítását remélték, végzetessé vált reájuk nézve s már az első kísérletnél bebizonyult, hogy Francziaország alapjában véve többé nem republikánus. A francziaországi választások eredménye elitélése a politikai szabad zsákmányolásnak, mely az országban Thiers halála óta mindinkább tért nyert. A francziák megunták az iparlovagok üzelmeit s többre becsülik az illedelmes monarchiát a durva, lármás, a mellett gyáva és tehetetlen hirlapíró-köztársaságnál. Csak össze kell hasonlítanunk a régi, kokett és szeretetreméltó Párist a mai piszkos s gyülevész Párissal, hogy felfoghassuk, mily utálattal szemlélik a csöndes emberek a főváros viszonyait s állapotát, s hogy megérthessük, hogy a szajnaparti csöndes emberek miért igyekeznek ismét arra, hogy végre tiszteletreméltó emberek által kormányoztassanak, ne pedig többnyire homályos származású emberek küzködése által, akik egy-két vezérczikket írtak, hogy politikai képességüket megbizonyitsák s azután politikai befolyást s elég gyakran politikai hivatalokat is szereznek, hogy vagyont gyűjtsenek maguknak, mely czélra máskülönben utat és módot nem találtak. A politikai munka helyére az utczai és lövészünnepélyi tüntetések léptek s a hazafias erény csúcspontját Dérouléde Pálnak hívják. Ő a politikai félvilág bálványa, az okos emberek előtt azonban szörnyszülött. A politikai Francziaországnak ez állandó sülyedése a finom és szeretetreméltó közlekedési formáktól egészen a korcsmai lármáig a francziákat elidegeníté először is a politikai élet minden nemétől s azután ellentállásra buzdította őket. Ez ellentállás most gyorsabban győzött, mint vártuk. A konzervativok maguk közt, mihelyt alkotó czélokról van szó, egyenetlenkednek ugyan, de a mai állapotokat egyhangúan elitélték s ha a köztársaság még továbbra is életben marad, azt elsősorban a zuluk kelevézeinek köszönheti, melyek az ifjú IV. Napóleon életét kioltották. Anarchia Izlandban, Londonból írják okt. 6-ról: Noha Izland városaiban még nem folyik utczaharc, s a lakosság nem fegyveres kézzel támadja meg az angolokat, mégis el lehet mondani, hogy az ország valóságos forradalmi állapotban van. Hisz forradalminak nevezhető az olyan állapot, midőn az ország törvényei lábbal tapodtatnak, mégpedig tudatosan és előre feltett szándékkal, a kormány végrehajtó közegei pedig elvesztették nemcsak hatalmukat, de kedvüket is a törvénynek érvényt szerezni, vagy jobban mondva a törvény közegei mellett egy más hatalom működik, mely egyedül parancsol, s melynek parancsai végre is hajtatnak. Ilyen állapotban van most Izland, hol törvényes bírósági ítéleteket végrehajtani, elfogatásokat eszközölni nem lehet. Ellenben az ír nemzeti liga tekintélye ellenállhatatlan; a liga parancsol s minden izlandi engedelmeskedik. A liga ezreket és ezreket «exlex-szé nyilvánít, s az illetők ki vannak zárva a társadalomból. A mai lapok egyetlen egy grófságból egy hasábnyi ilyen rendeletet közölnek, melyeket a liga bocsátott ki, s Parnell éppen tegnap tartott beszédet, melyben kijelenti, hogy a viszonyok javulására gondolni sem lehet mindaddig, míg Izlandnak saját és Angliától független parliamentje nincs. Parnell azt is kijelenté, hogy mihelyt e külön parliament létre jön, Izlandnak Angliával szemben vámvonalat kell felállítania. A franczia pótválasztások. Másodízben is megindult a választási tusa Francziaországban. Az első csata okt. 4-én csak féleredményt hozott, az 584 képviselő közül csupán 314 kapta meg a szükséges többséget, 270 pedig minoritásban maradt s okt. 18-án kerül új választásra. Még van megye, ahol pótszavazás nem szükséges, legalább néhány jelöltre s mint először, most is az ország minden részében az urnákhoz szólítják a választókat. A köztársaságiak a súlyos, hihetetlen vereséget a kebelükben dúló öngyilkos viszályra és kicsinyes versenyzésre vezetik vissza s most, az új csatával szemben, a különböző frakciók közt egyesülést igyekeznek létrehozni. Ezt hangoztatja immár mindenki, Brisson miniszterelnöktől kezdve Clémenceauig, a legjámborabb balközépi laptól a szélső pártok véresszájú közlönyéig. A szélsőbbek egyelőre csak az urnák előtti megegyezésről beszélnek, Brisson azonban tovább megy s a kamarában egyetértést sürget, de hogy éppen ő, a vert sereg vezére, a nagy csapás egyik előidézője van-e hivatva az uj házban szilárd többséget teremteni, az alig hihető. Legújabb nyilatkozata, a levél, melyet párisi választóihoz intézett, éppen nem biztatóan hangzik. Lesz-e az új kamrában százötven szónyi köztársasági többség, mint reméli, arról az első meglepetés után ma mindenesetre korai szólani. Még meglepőbb, hogy a demokrata Brisson a köztársaság fentartásának főbiztosítékát a szenátus köztársasági többségében, a kormányban és a köztársaság elnökségében keresi. E hármas biztosíték csak úgy bír igazi értékkel, ha a képviselőház szilárd és egyöntetű többségére s a nép impozáns majoritására támaszkodik Ez utóbbi alapokat azonban nagyon megingatta az első választási csata. Az a meglepő tény, hogy a hat és fél millió franczia választó közül 3.100.000 monarchista jelöltekre szavazott s igy a lakosságnak több mint negyven százaléka a köztársaság ellen nyilatkozott, megmarad a pótválasztások után is. A monarchista ellenzék létjogát ez eredmény a legteljesebben igazolja s olyan szentesítéssel látja el, minővel eddig nem birt. Ezt könnyelműség pillanatnyi sikernek tekinteni, mint a franczia miniszterelnök teszi. A franczia nemzet igen nagy rétegében folyton élénk szükségletet képez a monarchikus államforma s e szükséglet jutott kifejezésre az okt. 4-ki népszavazásban. A köztársaság tizenöt évi uralma sem volt képes kiirtani ez érzést a lelkekből s habár jelenleg alig van pretendens, ki a köztársaságot komolyan veszélyezteti, maga ez érzés állandó veszélyül szolgál a mostani kormányformára. Brisson és a többi pártvezérek kissé könnyen veszik a dolgot, midőn azzal vigasztalják magukat, hogy az okt. 18-iki pótszavazás eredménye majd helyreüti az első csata kudarczát. A köztársaságiaké a hatalom, az óriási hivatalos apparátus, melylyel a szavazókat mindig lehet befolyásolni. Megszerezhetik vele a többséget, de a nép szíve mélyében élő eszményt, ha eddig nem tudták, ezután még kevésbbé fogják kiirtani. Az erdélyi közművelődési egyesület, Kolozsvár, okt. 13. Az erdélyrészi magyar közművelődési egyesület választmánya tegnap déltől késő estig ülést tartott. A gyűlésre Erdély minden részéből jöttek fel vezérférfiak, köztük Bethlen Gábor gr. főispán, Gaál alispán, Horváth, Koós és Komáromy tanfelügyelők, "Weiss Ignácz ügyvéd, Teleki Gusztáv gr., Haller Jenő gr., Ugrón Gábor, Korniss Viktor gr., Bánffy György stb. A gyűlésen elhatároztatott, hogy munkaprogramm dolgozandó ki arra nézve, hol és melyek az erdélyi magyarságot fenyegető veszélyek és hol legsürgősebb az intervenczió ? Általában nagyszabásúig kidolgozandó Erdély rekonstrukciójának tervezete, tekintet nélkül az eddig befolyt összegekre. A kidolgozás 7 tagú bizottságra bízatott, melynek tagjai: Haller polgármester, Felméry Lajos, Szász Béla és Concha Győző egyetemi tanárok, Ugrón Gábor orsz. képviselő, Nagy Béla kir. tanácsos, Sándor József titkár. Ezután a választmányi gyűlés egyöntetű ügyrendet fogadott el az összes fiókokra nézve, amelyek száma 30. Olvastatott a felvidéki testvéregylet élénk sajnálkozása a közművelődési kongresszus meghiúsultán, továbbá a nagyküküllő megyei választmánynak hálairata az erdélyieknek a kongreszszusi előértekezleten való elszánt magatartásáért. Ezután indítványoztatott, hogy a pusztuló földbirtok megmentése czéljából erdélyrészi földhitelintézet állíttassák fel. A választmány kimondta, hogy az ügyet erkölcsi támogatásban részesíti s azt az országnak és a tagoknak meleg figyelmébe ajánlja. Este 8 órakor magánértekezlet tartatott, melyen megállapodás történt az erdélyrészi földhitelintézet felállítása iránt. Erre nézve már konzorczium is van. Ismételve hangsúlyozzuk, hogy az intézet nem a közművelődési egyesület pénzéből fog felállíttatni, mert ez csak kulturális czélra kezeltetik, egy évig minden fillér értékesíttetvén. Szombaton Korniss Viktor gr. megalakítja a szolnok-dobokamegyei választmányt Deésen, miután e megye főispánja, Bánffy Dezső b., maga is alapító tag lett. A trónörökös pár utazása. A trónörökös pár a magyar államvasutak rendes gyorsvonatának második részével ma délután 2 órakor elutazott Marosvásárhelyre, illetőleg Görgény- Szt-Imrére. Rudolf trónörökös ma délelőtt meglátogatta Frigyes főherczeget s onnan visszatérve a királyi váriakban több órán át dolgozott s számos levelet és táviratot irt. Később a trónörökös több urat hosszabb kihallgatáson fogadott s barátságosan elfogadta a Kozmata udvar fényképész által ő fenségének felajánlott nagy albumot, mely Budapest fővárosának képeit foglalja magában. Déli 12 órakor ő fensége a Koburg palotába ment s ott is reggelizett. Pár perczczel két óra előtt a trónörököspár Frigyes főherczeg társaságában a központi pályaudvar udvari várótermébe érkezett, ahol gr. Széchenyi kereskedelmi miniszter, gr. Szapáry főispán, Ráth főpolgármester, Török főkapitány, gr. Zichy Jenő, gr. Károlyi István és neje, és Tolnay igazgatósági elnök várták ő fenségeiket. Miután a trónörökös-pár a váróteremben rövid ideig cerclet tartott, Tolnay elnök jelentette, hogy a vonat indulásra készen áll. Erre a trónörökös-pár barátságos szavakkal búcsút vett a jelenlevőktől. A trónörökösné gr. Széchenyi kereskedelmi miniszterrel szemben megjegyzi, hogy igen örül, hogy alkalma lesz a kiállítást ennek berekesztése előtt még egyszer megtekinthetni, minthogy a zárünnepélyre egész bizonyosan el szándékozik jönni. A trónörökös, karján nejével, erre a perronra lépett s ismételt búcsuüdvözlet után a vagyonba ment. A trónörökösné barna utazó öltözetben volt, fején hódprémes magyar kalpaggal. Frigyes főherczeg