Pesti Napló, 1885. november (36. évfolyam, 300-329. szám)

1885-11-01 / 300. szám

300. szám. 36. évi folyam. Budapest, 1885. Vasárnap, november 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­­­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenbeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap any­agi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám­o kr. PESTI NAPLÓ Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai külsönkü­ld­ése kívántatik, x postabélyegre havonként 05 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­z I Pesti­­N­apló­ kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ­Nov. 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkr­a Előfizetési feltételek : (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfői reg­gel rendkívüli számot ad ki.) 6 hónapra ................. 9 frt — kr. 3 hónapra ... ... ... 4 ,, 50 „ Havonkint ................. 1 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, postabélyegre havonkint 35 kr. évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. Tekintettel a mostani rendkívül érdekes időkre, kérjük az előfizetés minél előbbi megtételét, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A kiállítás végén. Hulló levelek közt lehanyatlik a kiállí­tás is, mely fél esztendeig annyi fényt árasz­tott szerte széjjel. Becsukódnak a kapuk, gyorsan szétoszlanak a halmozott kincsek, a tündérkert varázslatának véges romok jelölik az alkotás helyét. Teljesült és csalódott re­mények térnek a csarnokból haza, s a más­fél milliót haladó defic­it gondja kopogtat a pénzügyminiszter kapuján. A számadások ideje is bekövetkezik, mint pompás mulatság után a háziúr és háziasszonynál a számlák összeadása, de a vendégek ezzel nem töröd­nek, ők csak dicsérnek és kritizálnak. Ezen szempontból tekintve, a kiállítás minden várakozást túlhaladó módon sikerült. Politikai tekintetben nagy eredményt kell konstatálnunk, s ezt bizony szívesen teszszük. Magyarország bemutatta magát Európának mint törekvő kulturnemzet, s rokonszenveit meghódította. Koronás fejedelmek és koronák örökösei, államférfiak, tudósok, szakemberek s a legkülönbözőbb népek kitűnőségei eljöttek látogatóba a kiállításra s kedves vendégei vol­tak Budapestnek és Magyarországnak. S nem távoztak közülünk elégületlenül. Sok rokon­­szenvet hóditottunk mindenfelé s elismerést arattunk bőven. A ferde fogalmak Magyar­­országról külföldön szűnni fognak s ellensé­geink rágalmai kevesebb hitelre találnak. Ne­künk, kis nemzetnek, sokat kell adni a hírre. Barátok nélkül bajosan boldogulnánk. Most Európa jó véleményt táplál felőlünk s ezt, ha megtartjuk, nemzeti érdekben kiaknázhatjuk. Nem közönbös, hogy Anglia vagy Németor­szág leendő ura mint vélekedik felőlünk s nem mindegy, az európai közvélemény hogy mit tart rólunk. A kiállításnak legszebb ered­ménye azon vendégek látogatása, kik ben­nünket szíves megjelenésükkel külföldről és Ausztriából megtiszteltek. Budapest most volt először világváros. E rangját a kiállítás évétől számíthatja. Hogy fentartsa, legyen rá gondja. De a belpolitika szempontjából is neve­zetes az eredmény. Különösen a nemzetisé­gekre nézve. Megnézték Budapestet sokan, kik nem járnak fel különben, s itt meglátták, hogy Magyarország micsoda.Ez ragaszkodást ébreszt és tekintélyt szerez, a balhiedelmet pedig el­oszlatja. Román, szerb, tót, német, horvát és bosnyák a kiállításon otthon érezte magát s együtt oda tartozott Magyarországhoz. A szo­lidaritás tudata felébredt a vidéki látogatók­ban, kik kíváncsian jöttek fel s bámulva tá­voztak haza. S a kiállításnak másfél millió látogatója közül mindenki szerzett valamely becses ta­pasztalást. Az emberek tanultak s az ízlés nemeskedett. Közgazdasági utóhatása ezen kiállításnak kiszámíthatatlan. Több, mint pénz­beli eredménye a kiállítókra nézve, kik épp úgy, mint az állam, többnyire defic­itről pa­naszkodhatnak. De a kiállítás Magyarorszá­gon a munkát reformálta. Ezt várjuk tőle és hiszszük. Egyúttal azonban iparunk hiányait is feltárta s tudjuk mi nincs meg, a mi kell. A kiállításnak vége uj munka kezdete tehát kormányra, iparosokra, mezőgazdákra. Irányt nyertünk, melyen a nemzeti termelés haladjon tovább. S legszebb lenne, ha a kiállítás által emanczipáltuk volna Magyarországot Ausz­triától és a külföldtől, hogy közönségünk a honi ipar czikkeit fogyaszsza. A kereskedők megismerték a termelőket, áruljanak hát ma­gyar portékát. Ünnep volt az országos kiállítás meg­nyitása, mi ünnepnek tartjuk bezárását is, mert jó kezdetnek lett jó vége, a­mit a kiál­lítás ígért, egészben véve megtartotta: finis coronat opus. A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. A halottak napja. Egész esztendőben lehettek bolondok, piperéz­­hetitek magatokat, festhetitek arczaitok, szemöldökei­teket ; tükör előtt gyönyörködhettek a rezsin forgatá­­saitokban; lehettek biúk, irigyek, nagyravágyók ; le­hettek kapzsik, gőgösek, élvhajhászok; lehettek a szé­gyen koldusai, dicsőség őrjöngői; tolonghattok, dula­kodhattok, öklelődzhettek a múló pillanatokért; le­hettek bódultak az élet mámorától és tarthatjátok magatokat a föld urainak, sors kegyenczeinek, hit és nagyság kiválasztottjainak; — egész éven át lehettek bolondok, de az évnek egyik napján kell hogy esze­tekre térjetek, és ha többre nem, hát legalább nehány órára kijózanodjatok. E nap a halottak napja, mely minden esztendőben eljön egyszer. Eljön az ősz­nek mélabús fátyolába takarva, mikor már csak száraz ágak vagy megsárgult levelek maradtak a nyárból. Eljön az őszi széllel, mely rejtélye­sen besivit a kályhakürtökbe, ajtókba, ablakokba. Eljön az őszi esővel, mely nem termékenyít, csak hervaszt és mindent leáztat. Eljön az őszi felhők­kel, melyek hetekre eltakarják a kék eget s eljön az őszi napsugárral, melynek fénye olyan, mint a trón­vesztett királyoké. Eljön a nap és ráolvassa az embe­riség fejére az örök ítéletet : mindenki meghal, a­ki született! Mindenki egyforma lesz a halálban! — Le fog feküdni a hideg földbe és bárki volt, bárhogyan élt, bármiként érzett és gondolkozott, egyaránt fog összekeveredni a földdel. Lehet övé a földnek összes hatalma, nem fogja megmenthetni a haláltól. Egy perc­c­el sem nyújthatja meg éltét, ha végórája el-­­ jött. Az egész élet csak egy álom, csupán a halál, az a valóság. Mert az élet oly rövid s a halál örök. Az élet csak játék , de a halál iszonyú józan. Nevezetes nap ! A vallás ünneppé tette s a nap­­tárcsinálók, tréfás szeszélyből, ezt is vörös betűkkel jegyzik. De mindegy. Ezek csak külsőségek, s a kon­traszt annál nagyobb. Az emberi természet, mely nem­­ szeret gondolkozni a halálról, (mert mindenki annyi­szor hal meg, a­hányszor a halálra gondol), itt sem tagadja meg magát. S ha ki nem kerülheti, hogy a temetőbe kimenjen, tehát földisziti, fénytől ragyogóvá teszi a halál birodalmát. A kegyelet adójával mindent le akar fizetni, s csupán a halottakról emlékezik, a­kik éltek, és többé nem élnek, s így akar kibújni az alól, hogy önmagát is átadja a halál gondolatának. Földisziti a sírokat s képzeletében visszahívja az élet­be mindazokat, a kik a sírban porlanak. De mind hiába! Kegyelet, emlékezés, földiszitett sírok, koszo­rúk, lámpák, temetői séták, mind nem takarhatják el a halál gondolatát e napon. Átfut az mindenkin, jó­zanságának hidegével, s­ az egész világ lelkét megál­lítja, ha rövid időre is. És jó, hogy ez így van. A gaz­dagoknak s a szerencse bolondjainak nem árt, a sze­gényeknek pedig nagy vigasztalást nyújt. Mert nem lehet mindenki olyan bölcs, hogy soha egy napot se hagyjon lemenni a nélkül, hogy a napnak számadá­sait ne a halál gondolatával zárja le. Kevés olyan bölcs van, a­ki az erőt az élet küzdelmeihez minden­kor a halál gondolatából meríti. S épp úgy nem csüg­ged csalódásban, mint nem vakul meg a sikerben, mert minden különbözetet, a­mi jóban vagy rosszban megzavarhatja a lélek egyensúlyát, kiegyenlíti a ha­lál gondolata. Kevés ilyen bölcs van, ellenben az élet bolondjai nagyon sokan vannak. S azért jó ezeknek a vörös betűs gyásznap. Hogy a gazdagok és szeren­csések ne nézzék le a szegényeket és a boldogtalano­kat; a szegények és szerencsétlenek pedig viseljék sorsukat türelemmel, s ne irigyeljék másoktól azt, a mi­­ nekik hiányzik. Csak ennyiből áll a legnagyobb földi problémák megoldása. *­­ * * És még egy! — A halál gondolata észre térít, kijózanít ugyan, — de ott lebeg fölötte valami, a mi mindenért, a minek földi értékét elrabolta, kárpótlást nyújt­ a h­i­t. A halál gondolata nélkül sem bölcse­­ség, sem hit nem létezhet. A halál gondolata az egye­­s dúli kapocs, mely e két nagy ellentétet, a tudást és a hitet összeköti. És a­kik az emberiséget boldo­gítani és javítani akarták, majd mind azzal kezdték, hogy »emlékezzetek a halálra !« — S azzal végez­ték : »gondoljatok a halál utánra.« S ezért van, hogy a temető kapujáról e szót: »feltámadunk« — sem a bölcs, sem a bölcsész le nem törli. Vannak idők, me­lyek oly nyomorulttá teszik az emberiség életét, hogy a földön megutált életnek síron túli folytatása nem nyújt vigasztaló gondolatot , s ilyenkor lábra kap a vadság, a mámor, mely a felejtésben és a tán­­torgásban keres kielégítést. De az ilyen idők is el­múlnak, és megint új arczet ölt a világ, s abban a halál gondolata nem borzasztó. Mert csak ott kegyet­len a halál, a­hol az élet is az. Jó barátja azoknak, a­kik sokat gondolnak rá, s csak azoknak ellensége, a­kik futni szeretnének tőle. Az emberiség történetében mennyi korszaknak kellett váltakozni, míg az emberi ész odáig tisztult, hogy a halál bölcsészete az élet igazi nevelője lett. A régi szekták, a kik az életben mindenről lemondtak, csakhogy a halál semmit el ne vehessen tőlük; a kolostorok, melyekben semmi szó nem hangzott, csak a memento móri ; a régi sztoiku­sok, a kik életet s halált egyaránt megvetve, gúnynak és gőgnek állandó nyugalmában éltek, — mind csak előiskolái voltak annak a magasabb tanfolyamnak, melyet a haladó századok mindinkább kiszélesítenek, s mindenkinek hozzáférhetővé tesznek, s melynek ka­puján ez a felírás£11: »úgy gondolkozzál, mintha hol­nap meghalnál s úgy cselekedjél, mintha örökké élnél.« * * * Ez a tanfolyam az a magaslat, melyről az em­beriség korszakait át lehet tekinteni a múltban, s be lehet pillantani a jövőbe. A szem előtt lehullanak a csalás mázai, lehullanak a tévely fátylai, s ott áll az ok és okozat közti összefüggés a maga rideg valósá­gában. Sokan lehetnek, akik ily pillantást vethetnek a múltba s jövőbe, de csak kevesen olyanok, akikben az ihlet meg is találja a szavakat megmutatni mások­nak is, a­miket ők látnak. E kevesek közt áll egy ál­lamférfi főpapunk, aki ha néha fölemeli szavát, úgy dörög, mint egy apostol. Mert »a társadalmat ma már nem is valamely különös tévely vagy rajon­­gási láz, nem egyes kinyilatkoztatott igazságok ta­gadása, nem valamely uj kába tan féktelenkedése rontja és pusztítja, de egy általánossá lett, mindent elborító közöny jól kiszámított rendszere, mely min­den képzettségi fokhoz alkalmazkodni tud, s min­den elmét áramlatába kap. E rendszer keretében megszülemlenek: törvényhozás hitszellem nélkül, becsület vallás nélkül, erkölcs dogma nélkül, filantrópia szeretet nél­kül. Hiú önámitás pedig, hogy ama világnézet csak azok kiváltsága, kiket a közönségesnél magasabb műveltségük a tömeg fölé helyez; kiktől tehát, mert a társadalmi rend biztonságában saját jólétük és elő­kelő állásuk érdekelve van, soha félni nem lehet. De hát vájjon azon emberek, kik a társadalmi zavarok és lázadások feszítői, készültségüket nem ama fensőbb tanulmányokból meritek-e, s nem éppen ebben rejlik-e végzetes hatalmuk ?! Végre is példájok után indul a nép, mely a felsőbb osztályok erkölcseit oly könnyen magába veszi; s a felbolygatott tömegek szakítva a vallással s a legképtelenebb és legvészesebb bujtoga­­tásokra is készséggel hajolva, feltüzelt vágyaikkal az­tán csak egy czélt ismernek: élvezni a föld javait.« E szavakat dörögte a nagyszellemű egri érsek éppen a napokban s mintha csak szá­mított volna a vörös betűs gyászünnep hangulatára, oly alkalomszerüleg hangzanak ma azok. Az Ember tragédiájának egyik legszebb jelenete az, midőn P­é­­t­e­r apostol megjelen a döghaláltól remegő Rómában, mint azt Madách oly szépen irta meg s ekként dörög: „Kielégítést ugy­e bár nem érzesz ? Csak undort ébreszt szüdben a gyönyör, S aggódva nézsz körül, ajkad remeg, Hiába mind! A régi Istenekben * * A magyar delegáczióból. A delegáczió ülései. (Ered. sürg.) Bécs, okt. 31. A magyar delegá­­czió a szünetek után november hó 6-dikán tartja első nyilvános ülését. A nyilvános ülés után az egyesült négyes albizottság tart ülést Bosznia és Herczegovina költségvetése tárgyában. A tengerészeti albizottság, Bécs, okt. 31. A magyar delegáczió tengeré­szeti albizottsága ma délelőtt tartott ülésén letár­gyalta és elfogadta változatlanul az egész tengeré­szeti költségvetést. Andaházy Pál és mások aggályt fejeztek ki a költségtöbblet miatt, de ennek nem volt gyakorlati eredménye. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A hadügyi albizottság, Bécs, október 31. A magyar delegáczió hadügyi albizottsága ma délelőtt tartott ülésében a hadsereg területi elhelyezése tárgyában kiküldött szűkebb bi­zottság terjesztette elő jelentését. E szerint a hadtest­rendszer területszerű elhelyezése a megállapított új szervezés alapján a múlt év óta ismét haladást tett, nevezetesen a monarchia területén levő 14 hadtest, valamint a megszállott tartományok területén levő 15 ik hadtest normális szervezete és elhelyezésének tényleges létesítése folyton halad. A megszállott terüle­teken levő zászlóaljak száma ezúttal nem csökkente­tett ugyan, de a zászlóaljak létszáma kevesbíztetvén, most mintegy 900 emberrel kevesebb van a megszál­lott területeken, mint volt a múlt évben. A tartaléko­sok hazabocsátása tárgyában a múlt években tett ígé­retek valósíttattak, úgy hogy a folyó év végével minden csapattól hazab­ocsáttatnak a tartalékosok. Azon csa­pattestek közül, melyek a végleges területi elhelyezés szerint Magyarországon fognak állomásozni, a magyar korona országainak területére a jelen év fo­lyamán áthelyeztetett újabban 3 gyalogzászlóalj. A tábori tüzérségnél történt intézkedések meg­felelnek az ezen fegyvernem újraszervezése czéljából a múlt évben a bizottság elé terjesztett tervezetnek és mindazon tüzércsapatok, melyek Magyarországon lesznek elhelyezendők, tényleg már itt is vannak, ki­véve a 13. számú tüzérezredet, melynek szá­mára Horvátországban a kellő elhelyezést még eddig nem sikerült biztosítani. A magyar csapatok közül a megszállott területeken maradt elhelyezve 19 gyalog-Ezen jelentés tudomásul vétetvén, kapcsolat­ban ezzel Beöthy Ákos kérdi, hogy a hadseregben tényleg hány magyar tiszt van? Bylandt-Rheidtgr. hadügyminiszter elő­adja, hogy az arány folyton javul és örvendetesen sza­porodik a magyar tisztek száma, bár nem oly mérv­ben, mint óhajtandó volna. Lényeges javulást remél azon körülményből, hogy Magyarországon a német nyelv tanítására gond fordíttatik a középiskolákban. Rakovszky ez utóbb említett körülmény­nyel szemben kiemeli a hadügyi kormányzatnak is azon kötelességét, hogy viszont a katonai tanintéze­tekben a német nyelv nem tudása a felvétel akadá­lyául ne tekintessék. Bylandt-Rheidt gr. hadügyminiszter ki­jelenti, hogy ez irányban is javul a helyzet fokozato­san és maga részéről igyekszik lehetőleg könnyűvé tenni a nem német nyelvű ifjaknak is felvételét. Ezután a renkívüli költségvetés tárgyalása vé­tetvén elő,az is egészen változatlanul elfogadtatott­ Fel­­szólalások történtek a nyomtatványok ügyében (Wahr­­mann Mór és Széll Kálmán) valamint a lembergi lak­tanyák fedélzetének átalakítása tárgyában, itt Pri­­leszky Tádé azt ajánlá, hogy a tétel a rendes költ­ségvetésbe iktattassék. A bizottság meghagyta azt a rendkívüliben. Rudnyánszky Erdély megerősítése ügyében tesz kérdést, mire a hadügyminiszter fel­lá­­gosítást ad, de az nem hozatik nyivánosságra. A hitelesítő ülés nov. 5-én d. e. 11-kor lesz. A külügyi albizottság. Bécs, okt. 31. (O. É.) A külügyi albizottság ma d. u. 2 órakor tartott ülését Zichy gróf azzal a ki­jelentéssel nyitotta meg, hogy miként ily alkalommal rendesen lenni szokott, a miniszter által teendő közlé­sek bizalmasaknak tekintendők. Az ülésen jelen van­nak a közös miniszterek, továbbá Tisza Kálmán miniszterelnök, és Orczy, Szapáry és Kemény miniszterek. Keglevich István gr. visszásnak tartja a külügyi albizottság által követett tárgyalási módot, hogy előbb megszavazzuk a költségvetést, és azután teszünk kérdéseket a külpolitikai helyzetről, de azt is a saját nézetünk elmondása nélkül. Czélszerűbb volna, ha a külügyminiszter mindenekelőtt expozét adna, s azután az expozéhoz hozzászólva, saját nézeteinket előad­nánk, esetleg kérdéseket intéznénk s azután tárgyal­­nák a költségvetést. Ezt azonban ő nem úgy kívánja értelmeztetni, mintha az ellen kívánna szólni, hogy most kérdések tétetnek, hanem ezt csak a jövőre nézve tartja megfontolandónak. Csernátony is jobbnak vélné, hogy előbb ex­pozé adassék és azután tétetnének fel a kérdések, feltéve, hogy valami tekintetben hézag mutatkoznék az expozéban. Andrássy Gyula gr. arra utal, hogy az albizott­ság tanácskozásainak kétféle c­élja van: az egyik az, hogy a bizottság magának felvilágosításokat szerezzen a külügyi helyzetről, a másik pedig az, hogy ő adjon a miniszternek felvilágosításokat arra nézve, hogy mily irányban kell politikáját vezetnie a czélból, hogy az országnak támogatására, esetleg ál­dozatkészségére is számíthasson. Eddig szo­kásban volt kérdéseket tenni, ő nem tett; nem azért, mintha többet tudna másoknál, hanem azért, mert ilyen után a viszonyok fel nem deríthetők, minthogy ez éppen annyi, mintha valaki egy nagykeretű képet apró gyertyákkal akarna megvilágítani. Az eredmény csak az, hogy jobban látja, mennyi az, a­mi még sötét­ségben marad. De azért nem mondja, hogy mások se tegyenek kérdést, hanem ezzel csak a maga álláspontját akarja jelezni, nem is azért mondja ezeket, mintha nem bíz­nék a miniszter őszinteségében, hanem azért, mert fel­világosítást csak­is az ő nyilatkozatai nyújthatnak, de annak megítélése, hogy meddig mehet nyilatkoza­taiban, a miniszterre tartozik, s másfelől szükséges, hogy nyugodt lehessen az iránt, miszerint, a­mit itt bizalmasan előterjeszt, az ezen körben meg is marad. Kálnoky gr. külügyminiszter megjegyzi, hogy ő helyesnek tartja ugyan Keglevich gr. nézetét és nevezetesen az utolsó években az a praxis nőtte ki magát, hogy minél fogasabb kérdéseket tettek, de nem volna kívánatos, hogy éppen a jelen válságos helyzetben eltérés történjék, mert ez félreértésekre adhatna alkalmat. Szilágyi Dezső: Ha a külügyminiszter előbb akarja az expozét adni, a delegáczió csak köszönettel fogadhatja, de azt, hogy mit kelljen érteni fogas kér­dések alatt, nem tudja. A delegáczió precziz kérdése­ket tesz, mert ezekre precziz feleletet is kíván. Ha fogasak a kérdések a miniszternek, mindenesetre ha­talmában áll a feleletet megtagadni. Kálnoky gr. külügyminiszter kijelenti, hogy kész a lehetőség szerint felelni s áttér az egyes kér­désekre, melyek így szólnak : Bausz nem­ kérdi, váljon a szomszédos három nagy birodalom uralkodójának egymáshoz való szoros és bizalomteljes viszonya mellett, a monarchiának Németországhoz, tehát nemcsak e két monarchia ural­kodóinak, hanem magának a két államnak egymáshoz való viszonya most is a maga teljes épségében fennáll s ennélfogva most is sarkkövét képezi-e, mint két év­vel ezelőtt ? Falk Miksa kérdései a külügyminiszterhez : 1. A külügyi albizottság múlt évi jelentése szerint a közös kormány politikája egyfelől a béke fentartá­­sára, másfelől pedig arra van irányozva, hogy a béke megzavartatásának esetén monarchiánk ne legyen kizárólag saját erejére utalva; továbbá kimondatott, hogy ezen politikának alapját Németországgal való szoros baráti viszonyunk képezi. Végre azt is kijelen­tette a külügyminiszter úr, hogy Skierniewicze után is e viszony köztünk és Németország közt sem alakjára, sem tartalmára és így sem erkölcsi értékére, sem gyakorlati horderejére nézve semmi változást nem szenvedett. Miután azonban azon beszédben, melylyel ő Felsége a delegácziók ez idei ülésszakát megnyi­totta, a három hatalmasság — Ausztria-Magyar­­ország, Német- és Oroszország — közti szoros és bizalomteljes viszonyról van szó, kérdem, vájjon Oroszországgal léteznek-e ugyanoly megállapodások, mint a­melyek Németország közt és köztünk a kölcsö­nös jogok és kötelezettségek körét megszabják, úgy­hogy köztünk és Oroszország közt a viszony ugyanaz, mely köztünk és Németország közt fennáll és a kül­ügyminiszter úr tavalyi nyilatkozata szerint a jövőre is teljesen biztosítva van ? 2. A) Igaz-e, hogy a portának a konferencziára vonatkozó javaslatában kiköttetett, miszerint e kon­­ferencziának kizárólag Kelet-Rumélia ügyére kell szorítkoznia ? És a külügyminiszter ily szűk keretben véli-e tarthatóknak amaz értekezlet tanácskozásait, úgy hogy ott Kelet-Rumélián kívül más Balkán-állam ügye szóba sem jöhetne ? B) Miután a konferencziának nem lehet czélja azon magától érthető dolgot proklamálni, hogy a szerződéseket meg kell tartani, miután továbbá azon esetre, ha a bolgárok és ruméliáták önként hajlan­dók visszatérni a szerződési alapra, értekezleti hatá­rozatokra egyáltalán nincs szükség. ez értekezletnek csak úgy van czélja és értelme, ha ott megállapíttatik azon eljárás, mely követendő leszen, ha a szerződés megszegői nem hajlandók egyszerűen, föltétlenül és minden változtatás nélkül helyreállítani a status quot, nem kérdem mit szándékoznak tenni a hatalmak, csak azt kérdem: van e köztük egyetértés arra nézve, a­mit határozataik érvényesítése végett tenni kellend­ő B. Mily stádiumban van a Törökországgal meg­újítandó tarifa­szerződés ügye ? Ugyanezt kérdem a Görögországgal kötendő kereskedelmi szerződésre nézve, melyre a külügymi­niszter úr múlt évi nyilatkozata szerint­­ már tavaly minden előmunkálat meg volt téve. Gáli József kérdése : A mezőgazdasági termények és marhák vám­ja Németországban az idén rendkívüli magas té­telre emeltetvén, mi­által a mezőgazdasági érde­keink felette suttatnak, kérdem a külügyminiszter urat, történt-e ez ügyben a német birodalmi kormány­nál diplomác­iai lépés, és van-e kilátás a helyzet oly fordulatára, mely Németországgal szemben nemzet­­gazdasági érdekeinkre nézve kedvezőbb viszony létesí­tését lehetővé teszi ? Apponyi Albert gr. kérdései: 1. Teljes egyetértés létezik-e monarchiánk, Né­metország és Oroszország közt a kelet-ruméliai kér­dés megoldásának módjára nézve ? A status quo ante helyreállítása képezi-e ezen hatalmak álláspontját, és ha igen, kiterjed-e egyetértésük arra a megoldásra is, melyet találni kellene, ha bármely okból ez a czél nem volna elérhető ? 2. El van-e tökélve külügyi hivatalunk arra, hogy Szerbia érdekeit minden körülmények közt meg­óvja? és ebb­en is számíthat-e a két szövetséges ha­talom támogatására? 3. Minthogy a magyar miniszterelnök által f. é. okt. 3-án a magyar képviselőházban tett nyilatko­zatból az tűnik ki, hogy abban az időben nem a status quo ante helyreállítása, hanem a Balkán-álla­mok hatalmi egyensúlyának fentartása képezte kül­ügyi hivatalunk felfogásában a domináló szempontot, fölmerül az a kérdés, hogy — föltéve, hogy ma tény­leg a status quo ante helyreállítása képezi programm­­ját — minő körülmények idézték elő az álláspont ezen módosulást? 4. Minő álláspontot foglalt el monarchiánk a Szerbiában történt mozgósítással szemben? Igaz-e, hogy a hatalmasságok részéről lépések történtek oly irányban, hogy Szerbia önálló akc­iótól visszatartas­­sék és részt vett-e monarchiánk ezen lépésekben ? Kü­lönösen pedig igaz-e az, hogy Törökország Belgrád­iján kijelentette, hogy a bolgár határ átlépését török terület megsértésének tekinti és hogy ez a kijelentés a többi hatalmasságoknak —­ tehát monarchiánknak is — hozzájárulásával történt? Szilágyi Dezső kérdései: 1. A királyi megnyitóbeszéd monarchiánknak a két császári nagyhatalomhoz való viszonyáról egy és ugyanazon módon emlékezvén meg, kérdem: váljon a Németországhoz való különleges viszony, mely az eddigi hivatalos nyilatkozatok szerint külpolitikánk alapját képezi, fennáll-e még változatlanul vagy fel és vadászzászlóalj. Ebből 13 a végleges szervezés sze­rint is a 15. hadtestnél marad beosztva, 6 azonban csak ideiglenesen van ott elhelyezve. A 188 magyar gyalogzászlóalj közül a magyar korona terüle­tén van elhelyezve 145, Ausztriában 24, a megszál­lott tartományokban 17, kettő pedig ideiglen Dal­­mácziában. A 8 vadászzászlóalj közül a szer­vezés szerint állandóan Magyarországon lesz el­helyezve 7, a lajthántúli tartományokban­­,ami any­­nyiban van keresztülvive, hogy Magyarországon tény­leg el van helyezve 5, kettő pedig a megszállott tar­­tományokban van ideiglen. Az előterjesztett adatok szerint a gyalogság elhelyezése (a megszállott terüle­teken ideiglenesen elhelyezett hat zászlóalj kivételé­vel) a végleges szervezés szerint teljesen keresztülvi­tetett A 18 magyar lovassági ezredből a szervezésnek megfelelően Magyarországon 15 van elhelyezve, 3 a lajthántuli tartományokban ma­rad, mit annak szükségessége indokol, hogy minden hadtestnél a különböző lovassági fegyvernemek mind­egyike képviselve legyen. Magyarországon azonban a magyar ezredeken kívül viszont három galicziai és bukovinai lovasezred van elhelyezve, s ezek ma már az egyedüli nem magyar csa­patok, melyek a magyar korona terüle­tén vannak. A tüzérségből a szervezés szerint 6 ezred és 12 önálló ütegosztály tartozik a Magyarországon elhelyezett hadtestekhez. Jelenleg 78 üteg van a ma­gyar korona országai területén. Egy tüzérezred csu­pán azért nincs rendeltetése helyén Horvátország­ban, mert még nem állíttattak elő a szükséges tér­­helyek. A vártüzérség, a műszaki és utászcsapatok elhelyezése ugyanaz, mint a múlt évben. A tábori tüzérség újraszervezése következtében a magyar ko­rona országai területén eszközölt áthelyezések legna­gyobb részt minden akadály nélkül mentek végbe. Ezen adatokból az albizottság azon meggyőző­désre jutott, hogy a területi elhelyezés keresztülvite­lében a múlt esztendőhöz képest haladás észlelhető és a közös hadsereg az egész monarchi­ában és nevezetesen a magyar korona országaiban már ma is akként van el­helyezve, hogy harczképességét mozgósítás esetén sokkal gyorsabban és hatályosabban képes kifejteni, mint a régibb rendszer mellett lehetséges volt A gyalogság elhelyezése teljesen keresz­tül van vive, és a többi csapatok végleges elhelyezése is kivált csak a laktanyai építkezésektől és a megszállott területek viszonyainak rendezésétől függ. Az albizottság egyébiránt föntartotta múlt évi határozatát, mely szerint utasíttatik a hadügyminisz­ter, hogy e tárgyban teendő intézkedéseiről a jövő orsz. bizottságnak jelentést tegyen. Nincs már hited, s ij Istent nem találsz, ki a salakból újra fölemelne.“ * % * Halottak napja! Vörös betűs gyásznap, a te jelentőséged nagy és mély, és hiába dekorálják e na­pon az életnek színjátékává magát a temetőt is, azért a hangulatok mélyén mégis ott van a parancsszó: »ember, alázd meg fejedet, mert meg fogsz halni.« Ám hadd űzze édes és költői játékait az igazi kegye­let, hadd lopja be magát itt is a szív igaz könyei mellé, melyek a sírokra hullanak, a léha hiúság, tet­­szelgés és szórakozási vágy; hadd szemtelenkedjék be e temető kapuján a sivár kedélyek czinizmusa, — azért mégis, ami ma az élet szeszélyes összevisszaságá­ban történik, megható és elfogadó. A bérkocsik ro­bognak, a koszorúkat megkapják azok, akik koszorút érdemeltek volna már életükben, de csak üldözést nyer­tek, s megkapják azok is, akik koszorút sohasem érde­meltek. A keresztényi felfogásba így a régi pogány kor­úak koszorúzási szenvedélye mindinkább belejátszik, roppant hasznára és örömére a virágkereskedőknek. Leg­­meghatóbb azonban e napon a kis gyermekek teme­tője, mert ide igazán nem jár el a léhaság, s minden köny, a mint a kis sirokra ejtenek, szent és igaz! — Mert hát a kis gyermekek is halandók, épp úgy, mint a nagyok! — De a kis gyermekek halála mindig jobban fáj, mit a felnőttekké. Mert hisz az, a ki már tudja, mi az élet, — az már meghalhat. De miért halnak meg azok is, akik az életnek még csak örö­meit és édes játékait ismerik, s a­kik még semmit sem tudnak a halálról ? — Ez fáj! ez nagyon fáj! — De ezt is el kell tűrni. Mert mindennel lehet vitat­kozni, csak a halállal nem. Mindent lehet bírálni, csak a halált nem. Menjünk át a temető árkából a márvány sírboltokba, onnan a mauzóleumokba, innen a piramisokba, a halál mindenütt egyforma. S mit csinál Sanherib, a világ királya ? Sanherib a király meghal­t, azt csinálja. Mit csinál Gád ? M­e­g h­a 11. És mit Sardanapál ? Meghalt. Ifj. Ábrányi Kornél.

Next