Pesti Napló, 1885. november (36. évfolyam, 300-329. szám)
1885-11-01 / 300. szám
van olvadva azon »szoros és bizalomteljes viszony «-ba, melyben a két északi nagyhatalomhoz állunk ? 2. Létetett-e monarchiánk kormánya vagy a nagyhatalmak valamelyike részéről oly hivatalos nyilatkozat vagy propozíczió, hogy Kelet-Ruméliának Bulgáriával tényleg végrehajtott egyesülése egy vagy más alakban elismertessék és ezzel kapcsolatban a megzavart hatalmi egyensúly helyreállítása szempontjából Szerbiának területi kompenzáczió adassák és miként jön az ily irányú politika a nagyhatalmak részéről fogadva ? 3. Biztosítva van-e a nagyhatalmak egyetértése a status quo ante helyreállítása iránt, vagy egyikmásik nagyhatalom bizonyos rezervátákkal fogadta el ezt az alapot? És mik ezen rezerváták? Kiterjed-e az egyetértés arra is, hogy miként hajtassák végre a status quo ante helyreállítása, ha az ottani népek önként nem alkalmazkodnak ? 4. A konferenczia alapjául elfogadott status quo ante alatt a berlini szerződésnek teljesen megfelelő állapot helyreállítása értetik-e ? 5. Való-e, hogy monarchiánk kormánya Szerbiának kijelentette, hogy ha a konferenczia befejezéséig okkupáczionális lépéseket tesz, a szerb érdekeket és igényeket támogatni nem fogja? Vagy hivatalos hatást gyakorolt-e Szerbiára az okkupáczionális lépésektől való tartózkodás értelmében ? Kálnoky gr. külügyminiszter a következő válaszokat adta a hozzá intézett kérdésekre: Szilágyi bizottsági tag hivatkozva ő Felsége beszédére, különbséget talál abban, hogy viszonyaink Német- és Oroszországhoz hogyan voltak jellemezve a múlt évben és ez alkalommal. A miniszter felolvassa mindkét szöveget, és ilyen különbséget nem konstatálhat. Egyébiránt a leghatározottabban megjegyezheti, hogy Németország és a monarchia viszonyában Oroszországhoz a múlt év óta semmi változás sem történt. Nem is volna indokolható, hogy honnan és miért eredt volna ily változás Németországhoz való viszonyunkban, minthogy azóta semmi sem történt, mint a találkozás Kremsierben és a balkáni események. Változásra e részben egyik sem adhatta a legcsekélyebb okot sem. Egyáltalán aggályosnak látja a miniszter, ha 12 hónapról 12 hónapra mindig újra felvettetik a kérdés ezen viszony iránt. Előbbi nyilatkozatai a múlt években elég határozottak és szabatosak voltak arra, hogy látni lehetett, miszerint e viszony nem máról holnapra áll fenn,hanem oly alapokon nyugszik, melyek ily inczidensek által meg nem ingathatók, sőt minél komolyabb idők jönnek, annál kevésbbé van helye a szövetség szilárdságában való kételynek, miután mindnyájan tudjuk, hogy mily teljességgel számíthat Németország és a monarchia egymásnak megbízhatóságára. Ezekben meg van adva a válasz Szilágyi kérdésére, valamint azon kérdések egy részére is, melyeket az előadó formulázott e tárgyban. Ami az Oroszországra vonatkozó speciális kérdéseket illeti, köztünk és Oroszország közt más, mint a nemzetközi általános szerződések, nem léteznek. A fennálló jó viszonyok ugyanazok, mint ahogyan őket a miniszter már a múlt évben részletesen jellemezte. A miniszter idézi az illető nyilatkozatot és hozzáteszi, hogy a viszony ma is egészen ugyanaz, mint akkor. Végre ismétli a miniszter Bausznern interpellácziójára, hogy Németországhoz való viszonyunkban semmi változás sem történt. Kálnoky gróf ezután Szilágyinak második kérdésére válaszol és megjegyzi, hogy Bulgária és Kelet-Rumélia tényleg végrehajtott egyesüléséről nem lehet szó. Bolgár csapatok állnak Ruméliában, önkénytesek bizonyos száma vonult oda, de szerves kapcsolat eddig nem létesült. Elismerése a befejezett ténynek, amennyiben ilyenről szó lehet, semmiféle oldalról sem történt, sőt kilátásba sem vétetett. Minélfogva ily értelemben hivatalos nyilatkozatot egy hatalom sem tett. Miután ehhez képest az egész helyzet még eldöntetlen, hiányzik az előfeltétel arra, hogy más államok területi kompenzációt követeljenek. Hivatalos lépés ez irányban, minthogy hiányzik rá az alap, eddig nem létetett. Szilágyi harmadik kérdésére általában megjegyzi a miniszter, hogy szemben azon körülménynyel, hogy a konferencia összeülése küszöbén van, nincs azon helyzetben, hogy a kérdésekre válaszoljon, melyek magára a konferenczián ottan teendő indítványokra, az általunk, vagy más hatalmak által ott elfoglalandó állásra vagy az eszközökre vonatkoznak, melyeket a konferenczia czéljainak biztosítására bizonyos körülmények közt alkalmazni szándékozik. Reméli, hogy az albizottság egyetért vele abban, ha az ilyen kérdésekre való választ a jelen pillanatban az állam érdekében nem tartja lehetőnek. (Helyeslés.) Az előadó kérdéseinek másodika nagyrészt ugyan e térre tartozik. Ami azonban a konferenczia működésének korlátozását a kelet-ruméliai kérdésre illeti, az csakugyan benfoglaltatik a portának azon köriratában melylyel a konferencziát javaslatba hozza. (A miniszter felolvassa az illető sürgönyt.) A meghivást mi és a többi hatalmak ezen értelemben fogadjuk el. Szilágyi negyedik kérdését illetőleg megjegyzi a miniszter, hogy a status quo ante jelenti az előbbi állapotnak helyreállítását a berlini szerződés értelmében és egész lényegében és azt ily értelemben fogjuk fel. Ami az ötödik kérdést illeti, nincs tudomása arról, hogy valahol állították volna, mintha mi oly értelemben intéztünk volna Szerbiához valamely felhívást, hogy nem fogjuk érdekeit védeni, ha a konferenczia befejezte előtt lépéseket tenne az okkupáczióra. Ezt csakugyan nem is tettük, mert Szerbia függetlenségét mindig elismertük és tiszteltük és a szerb királynak, mint szuverénnek azon jogát, hogy békét és háborút csinálhat országára nézve. Szerbiához a barát és jóakaró szomszéd viszonyában állunk, aki a körülményekhez képest jó tanácscsal is szolgál. Szolgáltunk ilyenekkel a legjobb tudomás és szándék szerint, de nem igényelhettünk döntő befolyást elhatározásainak szabadságára. Szilágyinak ama költezvetett kérdésére, hogy mily irányúak voltak tanácsaink, megjegyzi Kálnoky gróf, hogy ugyanolyan irányúak, aminek voltak egy másik hasonló helyzetben lévő szintén független állammal, Görögországgal szemben, ahol ama nagy katonai készülődések alkalmából szintén komoly figyelmeztetések történtek , de ezek csak mérsékletre és óvatosságra való intések voltak, valamint utalás ama veszélyekre, melyeknek az ország harcziai eljárás által magát kitenné. Itt a miniszter Apponyi grófnak második és negyedik kérdésére tér át, melyek szintén Szerbiára vonatkoznak, megjegyzi, hogy mindig aggályos dolog idegen érdekeknek minden körülmény közti megóvásáról beszélni, kivált midőn egy nagyhatalomnak egy kisebb államhoz való viszonyáról van szó. Ha a miniszter ily kérdésre azt akarná válaszolni, hogy mi Szerbia érdekeit minden körülmény között meg szándékozunk óvni, ez annyit tenne, mint menlevelet adni mindenféle vállalatra és magunkat függőségbe hozni a kisebb állam politikájától, melynek aztán minden tekintetben engednünk kellene: ez fordított viszony volna, melybe mi nagyhatalmi állásunk mellett és nemcsak saját érdekeink, hanem más nagyhatalmakhoz való viszonyaink fontosságánál fogva semmiképen sem mehetnénk bele. Ifjú állam, mint Szerbia, mely még teljes fejlődésben van, természetesen nem nyújthatja mindenkor elegendő biztosítékait annak, hogy politikája nem az impulzust, hanem az érett megfontolást követi, minek folytán az ilyen viszony nagyhatalomra nézve igen aggályossá válhatnék. Ami már most gróf Apponyinak a negyedik pontban érintett azon kérdését illeti, hogy minő állást foglalunk el Szerbia mozgósításához, erre nagyon egyszerűen válaszolok. Valamelyik napon azon távirati hírt vettük, hogy a szerb minisztertanács egyetlen ülésben és a lakosság akklamációja mellett az egész hadsereg mozgósítását határozta el és azonnal el is rendelte azt. Az elhatározott rendszabály azonnal foganatba is vétetett, de annyit kötelesek voltunk megmondani Szerbiának, hogyha saját eltökéléséből kezd akciót, ezt természetesen a son propre risque et peril teszi. Nem volt szabad bizonytalanságban hagynunk az iránt, hogy a szomszéd országbavaló fegyveres belépés békeszegést és a szerződések megsértését involválja. Viljon a porta hivatalosan kijelentette-e Belgrádban, hogy a szerbek bevonulását Bulgáriába az ő saját területe megsértésének tekinti-e, arról a miniszter nem bír tudomással, de az iránt kétség nem foroghat fenn, hogy "Aulgéria az Ottomán birodalomhoz tartozónak tekintendő. A miniszter ezután áttér Apponyi gr. kérdésére és hivatkozik mindenekelőtt azon nyilatkozatokra, melyeket az előbbi években tett és melyek szerint egyetértésben Német- és Oroszországgal a törvényes rendnek és a szerződések által megállapított status quo fentartására törekszik. Ezen szempontból fejtegette a delegácziók helyeslése mellett a skierneviczei találkozás becsét és jelentőségét, felolvassa akkori nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy csak következetesen cselekszünk, hogy ha a visszatérést a szerződésekre az egyetlen helyes útnak nyilvánítjuk. A filippopoliszi eseményekkel szemben az első pillanattól fogva ez volt a 3 szomszédos nagyhatalom álláspontja, és a minek a viszonyok, ez volt az egyetlen alap, melyen az egyetértés a többi hatalmakkal is biztosan elérhető volt. A meglepetésnél fogva, melyet az események eleintén keltettek, természetes volt, hogy bizonyos idő kellett, míg az egész mozgalom jelentősége és úgyszólván mélysége és ereje iránt tájékozást lehetett nyerni. A pucsnak könnyű sikere, mely főkép minden ellenállás hiányának volt tulajdonítható, azon csalékony látszatot idézte elő, mintha a ténynek állandósága volna. Az azóta lefolyt idő azonban nem volt elveszett idő, mint ahogy gyakran gondolták. Azóta fel lehetett ismerni, hogy az egész mozgalom valósággal csak néhány ember műve volt. Talán egy arra irányuló kísérlet, hogy a dolog elejétől fogva meggátoltaltassék , a népesség határozott és komoly ellenállásával találkozott volna. Most nem ok nélkül föl lehet tételezni, hogy ily ellenállás előfordulni nem fog. Remélni lehet, hogy a hatalmaknak sikerülni fog erkölcsi befolyásuk útján elérni czéljukat, az előbbi helyzet visszaállítását. A két ország egyesülését a mi érdekeink szempontjából magában véve különbözőképen lehet megítélni. Szóló azt hiszi, hogy az nem ellenkeznék érdekeinkkel, ha izolálni, azaz ama következményektől elválasztani lehetne, melyeket a többi Balkán-államokban természetesen maga után kell vonnia. Minthogy azonban a más államok károsításától való aggodalom azt hozza magával, hogy a szerződésnek egyetlen néptörzs javára való bármely megváltoztatása ellen tiltakozzunk és minthogy ily változtatás a berlini szerződés fiatal munkáját, a Balkán félszigeten uralkodó rendet kockáztatná, a miniszter azt hiszi, hogy az az út a leghelyesebb, amelyre léptek. A többi államok aggályainak és igényeinek bizonyos fokig tényleg alaposaknak kellene látszaniok, ha ott valóban oly nagy független állam keletkeznék, mely által a szomszéd államok nemcsak kisebbítve, hanem szorongatva is éreznék magukat. De az igények kielégítése nem történhetnék török terület foglalása nélkül. Ezen eshetőség, mely a keleti kérdés egész zűrzavarát forrongásba hozná, mégis elég komoly arra, hogy a törvényes állapotra való visszatérést annak tüntesse fel ami legjobban felel meg érdekeinknek. A miniszter nem hiszi, hogy bárkinek itt az lenne nézete, hogy a háború azon országokban reánk nézve előnyös vagy kívánatos volna. Faik kérdi, hogy a status quo ante alatt mit ért a miniszter Kelet-Ruméliára vonatkozólag, csak a berlini szerződés határozatait-e, vagy az organikus statútum szabványait? Kálnoky gr. külügyminiszter válaszolja, hogy már előbb megmondotta, hogy a status quo ante alatt az előbbi állapotot érti egész lényegében; a Statut organique, mely nem képezi a berlini szerződés alkatrészét, Kelet-Ruméliának csak belszervezetét tartalmazza, s arról nem mondhatja, hogy nem férne rá javítás, de mindaz, ami az elvi kérdést, Kelet-Rumélia állását illeti, az előbbi állapotba visszahelyezendő. Azonkívül magától érthető, hogy a Statut organique bármely módosításához is Törökország beleegyezése kívántatik. Kálnoky gr. külügyminiszter arra emlékeztet, hogy az első kifejlődés amaz idejében lehetetlenség volt oly határozottan szólni, mint jelenleg, midőn az események nemcsak tisztábban áttekinthetők, hanem a hatalmasságok közt érintkezés is jött létre. Ilyen kérdések nem oldhatók meg egyes kabinetek által, hanem csak együttesen, hacsak valamely hatalmasság nincsen a tényleges beavatkozásra elhatározva. A miniszter azonban meg van arról győződve, hogy nálunk egyik részről sem kívántatik Ausztria-Magyarországnak vagy más valamely hatalmasságnak ily beavatkozása, és ha jól emlékszem, Szilágyi képviselő is azt kívánja, hogy bármely hatalom beavatkozása Kelet-Ruméliában ki legyen zárva. Fálk Miksa azt kérdi, hogy azon kérdésre, várjon a konferenczia határozatainak érvényesítésére nézve van-e a hatalmasságok között egyetértés, a miniszter elfelejtett-e, vagy nem akar-e felelni ? Kálnoky gr. külügyminiszter kijelenti, hogy erre nem felel. A külügyér által adott válaszra megjegyzi Apponyi gróf, hogy általában nem akar a külügyminiszter válaszának részleteire kiterjeszkedni, mert kérdéseinek tételében nem annyira a részletes felvilágosításokat kereste, mint inkább megjelölni kívánta azon pontokat, melyre külpolitikánk megbírálásában a legnagyobb súlyt kell fektetnie, és fentartja magának, hogy a nyilvános ülésben nézeteit azok kapcsában elmondhassa. Csupán arra a kérdésre vonatkozólag, azonos-e a magyar miniszterelnök által tett nyilatkozat a külügyminisztérium mai álláspontjával, fenn kell tartania, hogy lényeges különbség van a kettő közt, ha nincs is ellentét, mert a miniszterelnök szerint a keletruméliai forradalom által teremtett helyzetet »lehetőleg« a berlini szerződéssel és az általa teremtett hatalmi egyensúlylyal összhangzásba hozni volt a czél. A status quo csupán ki nem zártnak tekintetett, ma a status quo egész határozottsággal czélul van kitűzve. Hogy itt lényeges különbség van a két álláspont közt, az világos, azt a köztudat is így fogta fel. A kérdés tehát jogosult volt és azt a nézetet tartalmazza, hogy monarchiánknak a Balkán-félszigeten felmerülő kérdések megoldásánál vezérszerepet kell vinnie, nem pedig más hatalmak után mennie, tartalmazta továbbá azt a kételyt, vájjon az most így történt-e. Tisza miniszterelnök kéri előtte szólót, hogyha az ő beszédéből idéz, legyen szíves az általa mondottakat összefüggésben idézni. Szilágyi Dezső a képviselőházban azt mondván, hogy igen rossz példa volna, ha azok, kik a szerződést megsértették, jutalmat kapnának, azok pedig, kik híven megtartják, üres kézzel maradnának, erre mondta szóló azt, hogy ilyes valamiről beszélni még egyáltalán nagyon korai, mert Bulgária és Kelet-Rumélia egyesülése egyelőre elismerve nincs, és így kompenzációról szólni, midőn a status quo még fennáll, elhamarkodott volna. Továbbá, hogy ő a status quo helyreállításáról szólva, hozzátette, hogy lehetőség szerint ez abban találja magyarázatát, hogy ezen nyilatkozatot ő úgyszólván közvetlenül az események után tette, amikor egyáltalán lehetetlen volt az egész helyzet felett tiszta átnézetet nyerni, így tehát az ő nyilatkozata és a külügyminiszter szavai közt semmi ellensét sincs. Csernátony Lajos nem intéz kérdést a miniszterhez, mert ezen kérdések többnyire vagy jelentéktelenek, vagy amelyik jelentékeny, arra a miniszter rendesen nem felelhet. Mikor Beaconsfield miniszter volt, Gladstone folyton ostromolta őt kérdésekkel és panaszkodott, hogy Beaconsfield ezekre oly keveset felel, de midőn Gladstone maga miniszterré lett, hasonló kérdésekre még kevesebbet felelt, mindazonáltal miután a delegáczió úgy is csak egyszer évenként ülésez, tagjainak nemcsak jogában áll, de kötelességet is teljesítenek, midőn a külügyekről véleményt mondanak. Szóló az egységes Bulgáriát monarchiánkra nézve nem tartja veszélyesnek, sőt az talán még előnyössé is válhatik reá nézve, de mihelyt szerződések megtartásáról van szó, nem lehet, hogyha a statusquo helyreállítása indítványoztatik, ehhez bármely hatalmasság hozzá ne járuljon, főleg ha ezen indítványt Oroszország teszi, melyre nézve az a berlini szerződés, melynek visszaállítása indítványoztatik, annyira sérelmes volt. Ő jó viszonyt kíván Oroszországgal már azon szempontból is, hogy akkor ezen hatalmasság a vele rokon nemzetiségek közt kevesebb agitácziót fog folytatni. Megelégedéssel látta tehát úgy a skierniewiczei mint a kremsieri találkozást. Hogy ezen találkozások óta a különféle trónbeszédekben a német-osztrák-magyar viszony nincs többé külön megemlítve, az őt meg nem lepte, mert akik ezen összejöveteleket létrehozták, ezt nem azért tették, hogy azokat utólag jelentékteleneknek tüntessék fel, hanem hogy előnyeiket hangsúlyozzák és így nem lehet tőlük várni, hogy azt mondják, mégis csak a német viszony az igazán intim, az Oroszországgal való viszony pedig semmiféle fontosságú. Ő nem tesz oly kérdéseket, melyekre a miniszter nem fel, de másfelől ez alkalommal a delegáczió részéről sem kedvező, sem kedvezőtlen véleményt a miniszter politikája felett kimondhatónak nem vél. Szilágyi Dezső az albizottsági tárgyalást arra valónak tartja, hogy a politikai megítélés alapját képező tények tisztába hozassanak. Diskussziónak inkább a nyilvános ülésben, s nem itt van helye. A miniszter úr a kérdések legnagyobb részét olyannak tekinti, mint amelyekre ma, a konferenczia együtt ülvén, nem felelhet. Ezzel szemben hiábavaló volna, és nem is teszszük — a további sürgetés. Tényleg oda vagyunk utalva, hogy politikájának bírálatát a hírlapi tudósítások alapján tegyük meg. Három megjegyzést azonban azokra, amik itt mondottak, már most kell tenni. Az egyik Csernátony bizottsági tagnak az a megjegyzése, hogy mihelyt a kelet-ruméliai eseményekkel szemben valamely nagyhatalom a status quo ante helyreállítását hozta javaslatba, azt feltétlen el kellett fogadni. Ha a szerződés teljes felbontására minden hatalomnak szabad kezet engedni nem akarunk, ez téves. Ama szerződés módosulhat, éspedig politikai szükség és czélszerűség szempontjából ugyanazon módon amint létrejött. A másik megjegyzésem monarchiánknak az orosz császári nagyhatalommal való viszonyát illeti. Lesz alkalmunk erről bővebben nyilatkozni. Amit már itt ki kell emelnem, abban áll, hogy monarchiánk és Oroszország közt a viszony kellőleg nincs jellemezve azzal, amit a miniszter úr a múlt évi delegáczionális tárgyalásokban bőven mondott, ma rövidebben ismételt s mely röviden abban foglalható össze, hogy teljes bizalommal és egyetértéssel a szerződési állapotok fentartásában megegyeztünk. A tények azt bizonyítják, hogy viszonyunk jellemvonása más, melyet ama megegyezés fátyola nem képes elfedni és ez a folytonos kvalitás és küzdelem a balkán-félszigeten a hatalmi befolyásért, küzdelem egymás ellen, és hogy ebben a küzdelemben a megfelelő politikát folytassuk, akkor a szerződések fentartásában való platonikus egyetértésen kívül egyéb vezérelvre van szükségünk. Senki sem tekinti célnak, hogy Oroszországgal szemben csalódjunk vagy ellenségeskedésben legyünk, de tudjuk és érezzük azt, hogy a szerződések iránti hűség kölcsönös konstatálása felhagyja a küzdelemnek egész terét a Balkán-félszigeten érdekeinek megóvására és ennek legvilágosabb illusztráczióját képezik azok, amik a kelet-ruméliai forradalmat megelőzőleg mint előkészítés és amik azután máig Oroszország részéről történtek. Egy harmadik megjegyzésem Szerbiára vonatkozik. A miniszter úr igen takarékos volt ez államhoz való viszonyunkat illető felvilágosítással. Én magam részéről már most óhajtom kiemelni, hogy Szerbia magatartása a múltban monarchiánk iránt oly korrekt és barátságos volt és politikáját érdekkörünkkel annyira azonosította, hogy monarchiánk határozott támogatását irányában politikai kötelességnek tartom. Különösen feladatunk támogatni Szerbiát azon teljesen kompenzáczionális igényeire nézve, melyeket az esetre emelt, ha a kelet-ruméliai tényleges állapot az unió bármely alakjában elismerést nyerne. Egyebekre ezúttal nyilatkozni nem kíván. Kálnoky gróf kijelenti, hogy Szilágyi nyilatkozataiból megértette, hogy ő Szerbiával szemben való állásunkat illetőleg további felvilágosításokat kíván és kételyeket táplál, vájjon a szerb királyság magatartása monarchiánkkal szemben a cs. és kir. kormány részéről kellőleg méltányoltatik-e ? Erre a miniszter azt válaszolja, hogy senki jobban, mint ő, nem ismeri el Szerbia szomszédi barátságos viszonyait és arra súlyt fektet. Hisz épen a cs. és kir. kormányt illeti az érdem, hogy gondos ápolás folytán a viszonyok így alakultak. A kölcsönös viszony, hála a mi őszinte jóakaratunknak a szomszéd állam iránt és hála a király és kormánya bölcsességének, az utolsó években úgy alakult, hogy annak következetesebb és önzetlenebb ápolása mellett remélhető, hogy a szerb nép szélesebb rétegei, melyek intenczióinkat sok tekintetben félreismerték, azokat a maguk részéről is helyeselni fogják. A kelet-ruméliai események első kitörésük alkalmával Szerbiában rendkívüli mozgalmat idéztek elő. A közvélemény, mint ez másutt is történt, nem várta be az események kifejlődését, hogy helyesen ítélhessen, hanem a priori az unió bevégzett tényét vélte azokban láthatni s annak következményeit legott eszkomptirozta, ez magyarázza meg a hadseregnek oly nagy lelkesedéssel elrendelt s végrehajtott mozgósítását. Ama barátságos magatartás, melyet ezen aggályos helyzetben tanúsítottunk, Szerbia részéről a legőszintébb méltánylással találkozott és tudjuk, hogy Belgrádban hálásan érzik, hogy monarchiánk az, mely a velünk barátságos Szerbiára és annak érdekeire tekintettel van. A király korrekte és okosan oly alapra helyezkedett, mely az európai szerződési joggal megegyezik és az ország érdeke szempontjából is helyesnek látszik. Ő Felsége is kijelentette, hogy szilárdul a berlini szerződés alapján áll és amíg ezen szerződés sértetlenül fentartatik, teljesen meg van elégedve. Csak a bulgáriai események veszélyeztették ezen szerződést és ezzel egyúttal Szerbia érdekeit. Szerbiát jelenlegi állásának elfoglalására és arra, hogy igényeit ezen eshetőségre bejelentse, azon hit kényszerítette, hogy Bulgária Kelet-Ruméliával egyesíttetik és azon meggyőződés, hogy a mozgalom ezzel nem tekinthető befejezettnek. De még ma is azt jelenti ki a szerb kormány, hogy kívánatosabb Szerbiára nézve a status quo ante helyreállítása a maga teljes érvényében, mint valami területi nagyobbodás és ha a hatalmak keresztülviszik a berlini szerződés restituczióját, Szerbia, mely e czélból mozgósított, teljesen ki volna elégítve. Horváth Gyula: Mielőtt a kérdéshez szólna, kijelenti, hogy őt nem feszélyezi egyáltalában az, ami sok embert feszélyezni látszik. Mert azt érti, hogy a külügyminiszter és egyáltalában azok, kik az aktív politika folytatásáért felelősek, nyilatkozataikban tartózkodók, de hogy a delegátusok és szóló vele szerepet cseréljen és tartózkodó legyen, ezt nem tartja helyes direkciónak, mégpedig annál kevésbbé, mert a parliamentekben és a delegáczióban is nem a külügyminiszternek hivatása feleselni és kitanítani a diplomáciára a parliamenteket, hanem a parliamentek kötelessége véleményükről az illetékes köröknek tájékozást adni és csak a kellő tájékozás megadása mellett lehet helyes külügyi politikát folytatni. Éppen ezért szóló nyilatkozatában nem annyira tartózkodó s ennélfogva őszintén kimondja, hogy a Németország és monarchiánk közötti szövetség minden aktív kérdésre vonatkozólag szólóra sokkal megnyugtatóbb hatású volt a múltban, mint a jelen három nagyszövetségesnek egyetértése. Azonban ama nyilatkozatok, melyek a külügyminisztertől jöttek, hogy a német monarchiával való szövetségünk egyáltalában semmi változást nem szenvedett, némi megnyugtatására szolgáltak. A szerződéses állapotoknak föntartását minden körülmények között czélszerűnek és jónak nem tartja. Nagy befolyással van az, hogy váljon mily szövetségben, mily körülmények között és minő befolyások alatt tartatik fönn valamely szerződés és el tud magának képzelni helyzetet, hogy egy felbontott szerződés jobb, mint egy megtartott szövetség. Azt tagadni nem lehet és attól nem lehet elzárkózni, amit Európának minden lakója érez, hogy a Balkán-félszigeten a keleti kérdés megoldására nézve Oroszország és monarchiánk között bizonyos konkurrenczia uralkodott a múltban és szóló meggyő- ződése szerint mindaddig, míg a végleges megoldás bekövetkezik, fog uralkodni a jövőben is. Ennélfogva, habár a jó viszonyt Oroszországgal bizonyos tekintetben üdvösnek tartja is, nem tartja feleslegesnek mindig figyelmeztetni az illetékes intéző köröket, hogy ezen konkurrenczia monarchiánk érdekében és saját érdekünkben szemmel tartandó és azon megoldását a keleti kérdésnek, mely pusztán és mindig a nagyhatalmak koncertjére hivatkozik, keresztülvihetőnek nem tartja. A Balkán-félszigeten lakó népeknek és fajoknak aspiráczióival és törekvéseivel is számot kell vetni és azért nagy súlyt fektet szóla a szerb állam és más, a monarchiához rokonszenves fajok érdekeinek bevonására, mert a kérdéseknek valódi megoldása helyesen csak azon fajok és népek aspirációinak komoly számbavétele mellett lehetséges. Kálnoky gr. külügyminiszter a vita folyamán ismételten szólott a szerződésekhez való szigorú ragaszkodásról és azok megváltoztatásának lehetőségéről. Nem foroghat fenn kétség az iránt, hogy a szerződéseket törvényes uton meg is lehet változtatni, mihelyt az összes illetékes tényezők beleegyezésüket kijelentik. A jelen speciális esetben azonban azért kell majd a szerződések fentartására helyezni a fősúlyt, minthogy azon mód, amint a szerződések megzavartattak, rendkívül rosszalandó, és ha utánoztatnék, a Balkán-félszigeten szükségképen anarchiára vezetne. Ha lehetséges volna, hogy a szerződések ily módon egyszerűen felbontassanak, ez prémium volna mindazok számára, kiknek szerződési kötelezettségük titjokban van. A következés rögtön meg is mutatta, hogy az első benyomás alatt mások is azt tartották, hogy erőszakos rendszabályokhoz nyúlni joguk van. Ezért bír éppen most kettős jelentőséggel a szerződésekhez való ragaszkodás. Szóba hozatott Oroszországnak a monarchia iránti viszonya, úgyszintén az érdekek bizonyos különbözősége, mely e hatalom és köztünk fennállanak. Ezek olyan tényezők, melyekkel számolni kell. Ezek nem rejlenek a jóakaratnak egyik vagy másik részről való hiányban, hanem a dolgok természetéből keletkezett viszonyokban, melyeknek békés legyőzése mindig nagy feladata lesz minden osztrákmagyar miniszternek. Minthogy tehát már Oroszország földrajzi helyzeténél fogva is oly sok és fontos vonatkozásunk van ez állammal, arra kell iparkodnunk és azt kell óhajtanunk mindkét fél érdekében, hogy azzal mindig a lehető legjobb lábon álljunk. Csak kívánatos lehet reánk nézve, vele együtt más nehézségeket megoldani, melyek a békét veszélyeztethetik. Minden osztrák-magyar miniszter kénytelen lesz azon lenni, hogy Oroszországgal, mely egyike legfontosabb és leghatalmasabb szomszédainknak, egyetértésre és jó viszonyra jusson és minden osztrákmagyar miniszter eme fontos politikai tényezővel számolt is. Ha sikerül Oroszországhoz való viszonyainknak, melyek éppen most nagyon kielégítők és bizallomteljesek, mindenesetre biztosított és erős alapokon nyugvó jelleget adni, ez a monarchia részére és kétségtelenül Oroszország részére is mindenkor csak igen örvendetes eseménynek lesz nevezhető. Gáli József: Miután a kereskedelmi ügyek nem tartoznak a monarchia mindkét államának közös ügyei közé, természetesen kérdésem csak a külügyminiszter úr azon közvetítő működési körére vonatkozik, mely őt a monarchia két állama közti vám- és kereskedelmi szerződés értelmében a külállamokkal szemben megilleti. Csak azért vetem fel, hogy a kérdéses ügy tárgyalásának jelen állásáról az általánosan óhajtott tájékozást lehessen szerezni. Kálnoky gr. külügyminiszter: Hivatalos lépések nem történtek ez irányban a német kormánynál és pedig azért nem, mert most sikerre nem lehetett számítani ; a német vámemelések csak ez évben vitettek keresztül a parlamentben,miután erre éveken át hiába törekedtek. Nem volt tehát feltehető, hogy a német kormány egy oly hosszas fáradozás és sok nehézség után elért eredményt, mely egyúttal a kincstárnak tetemes bevételeket biztosít, egyhamar elejtsen. Mindamellett bizalmas eszmecsere történt e kérdés fölött, amikor is kitűnt, hogy egyelőre általában oly nagy nehézségeket kell leküzdeni, hogy a tárgyalásokba való bocsátkozástól nem lehetne sikert várni. Nem marad tehát egyéb hátra, mint bevárni a német vámemelések gyakorlati eredményeit, kétségkívül elérkezik az idő, midőn e kérdést kedvezőbb viszonyok közt megpendíteni lehet, mert mindkét részről konstatáltatok, hogy elvileg még mindig fenn Nordenskiöld fölfedezése. — Két közlemény. — (II.) Egy részük lehet, hogy az atmoszférával jut összeköttetésbe és igy kiesik a vizsgálat köréből, a szilárdabb alkatrészek azonban poralakban a levegőben úsznak és csak leesésük alkalmával vehetők észre, különös körülmények között, pl. színes hóban, esőben, leginkább azonban a Passzat-porban. Sokat vitatkoztak afelett és ez még mindig nincs eldöntve, honnan erednek azok a portömegek, melyek Afrika egyenlítői részeinek nyugati partjain gyakran elsötétítik a levegőt és melyek miatt Ehrenberg szerint az ottani tengert sötét tengernek nevezték. Miután azonban Gibb vizsgálatai szerint a Passzat-por anorganikus részeiben 9.4 századrész vaséleget és 4.2 századrész mangánéleget tartalmaz, kétségtelennek tűnik fel, hogy sok meteorpor van benne. Nordenskiöld szerint azonban ez nem az explodált izzó meteoroktól ered, hanem nézete szerint, a földet a Szaturnusz gyűrűjéhez hasonló porgyűrű övezi, melyből kisebbnagyobb tömegek leesnek a földre. Az új theoriára nézve különös fontossággal bírnak azok a megfigyelések, melyek magasabban fekvő szélességi fokok hórétegeiben talált poralkatrészekre vonatkoznak. A Spitzbergáktól északra fekvő jégmezőkre frissen esett hóban, négyszögméterenkint körülbelül 1 milligramm ily port találtak, melyben vasalkatrészeken kívül, kén, kobalt és nickel,fa meteorkövek rendes alkatrészei is voltak kimutathatók. Ha feltételezzük, hogy ilyen por a földtekének minden négyszögméternyi helyére oly mennyiségben esik le, ez évenként legalább is egy félmillió tonnát tenne ki, de valószínűleg sokkal többet is. Hogy a leeső por hatalmas rétegeket alkothat, az nem lehet kétséges, amióta Richthofen megdönthetetlenül bebizonyította, hogy a közép-ázsiai emelkedések, melyek helyenként 1000 méternyi magasságot érnek el, csak a Gobi sivatag leeső porából keletkeztek. Eddig Nordenskiöld elmélete ellen vajmi keveset lehetne felhozni. Kétségtelen, hogy a föld anyagát a világűrből leeső anyagok sokkal nagyobb mértékben növelik, mint azt hitték. De vájjon sikerült-e az a kísérlet, mely bizonyítani akarja, hogy a föld főbb alkatrészei, ilyen a világűrből leesett anyagokból keletkeztek, az már más kérdés. Nordenskiöld elmélete szerint a föld magva érces vasból áll, mely régebben izzó cseppfolyós állapotban lehetett, de már kihűlt; lehetséges, hogy az anyag meteor-alkatrészekből keletkezett, hisz még mindig esnek le meteor-tömegek. De nem állhat ez a theoria a gránitra és rokonaira. A grönlandi jéghegyeken talált kryokoniton kívül, mely azonban valószínűleg földi származású, nem ismerünk oly meteorkövet, mely oly gazdag volna kavicsban és oly szegény vasban és agyagföldben, mint a gránit. Nordenskiöld e pontra nézve azzal az elmélettel segít magán, hogy régebbi korszakokban, midőn a naprendszer még más világűrökön vonult keresztül, egy ideig kizárólagosan csak kavicsokban gazdag, vasban pedig szegény meteoritek estek le, és az erősen sav tartalmú ásványvizekkel, melyek ekkor már a földön keletkezőben voltak, a gránitot alkották. Ez a rész mindenesetre a leggyengébb pontja az új theoriának. Még inkább megmagyarázhatók az ú. n. plutonikus kőzetek. Egy meteorkő , mely 1821-ben Juvinasnál, Francziaországban, esett le, épp oly alkatrészeket tartalmazott, mint bizonyos izlandi lávák. S hasonló példák gyakoriak. Ha ily meteoritek nagy mennyiségben hulltak, mint az a mai meteorkövekkel kevés kivétellel történik, gyorsan szét kellett esniök s igy hasonnemü tömeget képezniük, mely vagy ismét krisztallizált kőzetté merevült, vagy egyes helyeken vegyi után megizzott s izzó góczokat képezett. Ezektől származnak a plutói összehúzódások s a tulajdonképeni vulkanikus kitörések. Erre nézve bizonyítékul felhozhatók a grönlandi partvidék viszonyai, hol az ovisaki hires álanyvastö■megeket találták. Itt teljesen függőleges bazaltszerű kőzetek terülnek el nagy kiterjedésben, oly teljesen egyformán s függőlegesen, hogy lávafolyamból való keletkezésről szó sem lehet. A roppant nagy áranyvas tömbök, melyeknek meteorjellegét sokan kétségbe vonták, de Nordenskiöld győzelmesen védelmezte, semmiképen sem dohathattak ki a sokkal könnyebb lávában, vagy lávával együtt a föld belsejéből. Azok előtt, igy fejezi be művét a svéd természettudós, a kik már gyermekkorukban megismerkedtek a platonisták eszmekörével s a kiknek még élénk emlékezetükben vannak a geológiai tanterem szokott fali táblái, melyek a föld átmetszetét köralakban s közepén sötétvörös maggal tüntetik elő s e központból vörös erek vezetnek a golyóalakú, a kerületen rajzolt hegyekhez, melyek az elmélet szabályai szerint csinosan vannak alakítva s elevácziós erupczió-kráterekkel vannak ellátva, ezek pedig szines rétegű, roppant mennyiségű lávát bocsátanak ki magukból, — azok előtt ez az új elmélet nagyon is merésznek fog látszani. Az előítélettől ment, önállóan gondolkozó természettudós azonban, a ki tudja, mily gyerekesen naiv ez a fali térkép, a ki előtt ismeretes a találó összehangzás a vulkanikus kőzetek s a nagymennyiségű meteorit közt, a ki figyelemmel kisérte azt a szakadatlan harczot, mely a bazalt kőzetek plutoi vagy neptuni eredetének védői közt foly s a kétféle bizonyítékok közt bizonytalanul állt, a ki tudja, mily nehéz a legtöbb esetben kimutatni a központot, melyből a plutoi kőzetek előtörtek, — az nem fogja idegenül fogadni az itt kifejezett nézeteket. Akármiképp legyen is, Nordenskiöldnek nagy érdeme az, hogy először utalt arra, mily jelentősége van a legtágabb értelemben vett meteoroknak, nemcsak a tűzgolyóknak, hanem a csillaghullásnak s a közönségesen egyáltalában figyelembe nem vett pornak földünkre nézve s hogy mikép gyarapítják azok folytonosan földünket uj anyagokkal. Ezzel az előhaladottabb természettudósok azon szomorú elméletét, mely szerint bizonyos meghatározott évezredek múlva a víznek mindinkább fogynia kell, míg a föld végre kiszárad s kiég, mint a hold, — megdöntötte, mert a meteorok kétségkívül vizanyagot is s igy uj vizet is hoznak a földre s a ki jövőre a föld keletkezésével foglalkozik, annak az ő kutatásait komolyan számba kell vennie. Vájjon igazsággá válik-e azon mondás, melylyel a szerző, a sokszor kinevetett Chladnit követve, művét befejezi: Sic, derisa diu, tandem bona causa triumphat? (Bár sokszor kigúnyolva, igyen győz végre a jó ügy.) Ki tudja ?