Pesti Napló, 1885. november (36. évfolyam, 300-329. szám)

1885-11-15 / 314. szám

314. szám. 36. évi folyam. Budapest, 1885. Vasárnap, november 15. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferancziek­ tere, Athenaeu­m-é­pület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai kürlönküldése kívántatik, postabélyegre havonként 30 kr., évnegyedenként 1 forint fel­ülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a >3 Pesti Napló« kiadó­]Hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. A háború. Ott, hol kilencz évvel ezelőtt a kereszt és félhold vívta történelmi jelentőségű tusá­­ját, most két orthodox nép, két szláv ország üzent egymásnak háborút. Ötszáz eszten­deje, mióta a Balkán-félszigeten keresztény nemzetek csupán a törökkel hadakoztak, ma­guk közt pedig formális hódító háborút nem viseltek. A berlini szerződés, mely a Balkán szláv népeit a félhold uralma alól felszaba­dította, megalkotta a lehetőséget, hogy a többé-kevésbbé önálló kis államok egymásra törjenek. És ez államok föl is használ­ták ebbeli szabadságukat; még a nyolc­a­­dik évet sem élte túl a berlini szerződés, és bolgárok és szerbek közt már megtörtént a hadüzenet. Két hónap óta készült ez eshető­ségre a diplomáczia; előre látták, tudták, hogy be fog következni, s most, mikor csak­ugyan megtörtént, az európai kabinetek közt még nyoma sincs a teendők iránti megegye­zésnek. Csak a megdöbbenés általános, mert immár mozgásba jutott a nagy lavina, mely világrészünk életérdekeit fenyegeti. A testvérháború, mint a szláv világban a bolgár-szerb küzdelmet nevezik, a keleti bonyodalmat megfosztja a lokális jellegtől, melyből az a bolgár államcsíny után sem vetkőzött ki teljesen. A szerb-bolgár háború nem olyan visszahatással van Európa nyu­galmára, mintha például spanyolok és portu­­gállok verekednének egymással. A Balkánon az összes nagyhatalmak érdekei, hatalmi as­­pirácziói egymásba folynak s bármi mozga­lom zavarja ott a véres küzdelmek és nehéz kompromisszumok árán alkotott nemzetközi jogrendet, egész Európa ideges lesz s teljes joggal félti a saját békéjét, a maga nyugal­mát. A mostani háború is a legnagyobb érde­keket érinti. Oroszország ellensége ugyan Sándor bolgár fejedelemnek, de a bolgár nép legfőbb védnökének tekinti magát. Nézheti-e sokáig tétlenül a bolgárok csatavesztéseit, ve­reségeit, melyek minden emberi számítás sze­rint be fognak következni? És ha a hivatalost Oroszország még meghozná az áldozatot, hogy eltűrje a szerb hadsereg bevonulását Szófiába, hova legkésőbben két hét alatt eljuthat, minő visszahatása lesz ez esemény­nek a nem hivatalos Oroszországra s nem fog-e a szláv világban olyan erupcziókat elő­idézni, melyek hatása alól a pétervári kor­mány sem vonhatja ki magát? A szlávok Milán királyt az osztrák-magyar befolyás elő­­harczosának tekintik a Balkán-félszigeten s alig fogják békés szemmel nézni, hogy a bol­gárok fővárosát hatalmába kerítse. És ha egyszer hatalmába kerítette, milyen feltételek mellett lesz hajlandó békét kötni? Az eszme, melyért Szerbia a harc­térre siet, az egyen­súly fentartása, a Balkán-félszigeten, nagyon tágkörű fogalom s nem nyújt kellő tájéko­zást a szerb igényekre nézve. De nem csupán Szerbiáról van már szó ; a háttérben ott áll Görögország. Serege mozgósítva van, népe a háborút követeli s a kormány a szerb akczió után alig lesz képes a nép óhajainak sokáig el­len­állni. Hogy a diplomáczia kényszerit­­hetné tétlenségre a görögöket, az Szerbia esete után alig remélhető. A görög hadüzenet pedig már egyenesen Törökország ellen irányul. A szerb-bolgár küzdelmet a szultán még tétle­nül nézheti, noha Bulgária közjogilag török területet képez. De a görögök támadását min­denesetre fegyverrel kellene visszautasítani s ekkor azután megkezdődik az a harcz, mely végül Törökország és Konstantinápoly jövő­jének kérdését tűzheti napirendre. Nehéz, válságos korszakot nyit a szerb hadüzenet a Kelet és egész Európa fejlődésé­ben. Az előtérbe még eddig csak két apró államocska tusakodik, de a háttérben világra szóló események lappanganak. Egész or­szágok jövője, nagy államok sorsa, királyi és fejedelmi koronák meg­tartása vagy elvesztése, egész Eu­rópa békéje van koc­kára téve­ Nagyon érthető, hogy a veszélyes, bi­zonytalan helyzetben a magyar delegáczió a külpolitika terén nem akar határozott direk­tívát szabni a külügyminiszternek s szabad kezet enged neki, de egyszersmind reá ruház­za a teljes felelősséget a jövőért. Ezt nem is lehetne kifogásolni, ha az osztrák-magyar külügyek vezetésében erélyes, c­éltudatos szellem nyilatkoznék. De ilyesmi nem mutat­kozik sehol; monarchiánk,mint pár héttel ez­előtt a bolgár államcsínggyal, úgy ma a szerb háborúval szemben szintén minden átgondolt terv, következetesen érvényesülő vezéreszme nélkül áll. Látjuk a veszélyeket, melyeket az új harczias bonyodalom fölidézett, de nem látjuk a külpolitika vezetésében az irányt, mely reményt adhatna reá, hogy Ausz­­tria-Magyarország nem fog a há­ború viharába belesodortatni. Bécsből vett távirati értesülésünk szerint teg­nap kettőtől négy óráig tartó közös miniszteri érte­kezlet volt a kiegyezési tárgyalások ügyében. Ezen értekezleten részt vettek Zemialkovszky, Du­­naj­ewszki, K. Pino, Tisza Kálmán, gr. Sza­­páry és gr. Széchenyi miniszterek. Az értekez­leten, mely az osztrák miniszterelnöki palotában folyt le, a távollevő gr. Taaffe helyetteséül Zemialkovszki miniszter elnökölt.­­ A­mennyiben a vám- és keres­kedelmi szerződés megújításáról, a fogyasztási adók kérdéséről, valamint a kvótáról van szó, a tárgyalá­sok a mindkét részen levő miniszterek közt annyira haladtak, hogy e tekintetben még csak néhány ponto­­kat vár megállapításra. Ha gr. Taaffe miniszterelnök ma Bécsbe ér­kezik, a király ő Felsége elnöklete alatt ma délelőtt, különben pedig hétfőn közös miniszteri érte­kezlet lesz. A Romániával kötendő vám- és kereskedelmi szerződés magyar tervezete a kereskedelmi miniszté­riumban befejezéséhez közeledik. A különben kész tervezetnek még csak néhány pontjára nézve szüksé­ges, hogy ezen pontokkal összefüggő iparérdekek közvetlenül tanulmányoztassanak. A kereskedelmi miniszter e végből kiküldötte T­u­r­ó­c­z­y Adolf pénzügyi főtanácsost Brassóba, a­mely városnak és vidéknek iparviszonyait legközvetlenebbül érintendi az új szerződés. A bűnvádi eljárás és a felebbezés. Fauler Tivadar igazságügyminiszter C­s­e­m­e­g­i Károlyhoz, mint a Magyar Igazságügy közli, a következő levelet intézte : Nagyméltóságu ur ! Folyó 1885. jun. 8-án 1564. sz. a. intézményem kapcsán van szerencsém közölni Nagyméltóságoddal azon főelveket, melyeket javaslati tervezete és a f. é. május 12—14-ki szak­­tanácskozmányok alapján a bűnvádi eljárás felebbezési rendszerére nézve irány­adókul kérek tekinteni. A ténykérdés megítélése és megállapításában elkö­vetett hibák orvoslása czé­lj­ából a fe­lebbezés a kb­. táblához nem mellőz­hető. A felebbezési bíróság előtti tárgyalás elvét csak úgy fogadhatom el, ha az egyes ténykérdéseket illető szükséges kiegészítésekre, egyes ténybeli meg­állapítások valódisága ellen, az ezekből vont ténybeli következtetések helyessége ellen felhozottaknak bizo­nyítására, egy szóval csak a legmellőzhetlenebb bizo­nyításokra, illetőleg ilyenek részletes reprodukcziójára szorítkozik, — nagy költséggel vagy számos egyén idézésével járó ily főtárgyalások a ki­. tábla delegált tanácsa által levén az első bíróság székhelyén meg­­tartandók. Nem kellem Nagyméltóságod egyet fog érteni ve­lem abban, és azért nem is terjeszkedem ki bővebben arra, hogy az életbeléptetendő bírói szervezet és a rendelkezésünkre álló igazságügyi dotáczió egyaránt kivánatosbá, sőt feltétlen szükségessé teszik az eljárás lehető egyszerűsítését, az erre vonatkozó szabályok megfelelő tömörítését. Fogadja Nagyméltóságod kivá­ló tiszteletem nyilvánítását. Budapest 1885. okt. 3. Ifj. J­auler Tivadar: A magyar delegáczió külügyi vitája. 1. Ellenzék ritka, igen ritka alkalommal mutathat fel oly sikert, mint a magyar dele­gáczió tegnapi (szombati) ülésén a mérsékelt ellenzék vezérszónokai, Szilágyi Dezső s gr. Apponyi Albertnek osztályrészéül ju­tott. Azt mondhatni, ők fejezték ki a monar­chia irányadó népeinek politikáját. Fáik előadó a monarchia népeinek, a három császár­ szövetsége irányában táplált aspiráczióit nem vélte hivebben kifejezhetni, mint hogy Szilágyi Dezsőnek erről szóló be­szédét idézte. S amint az előadó befejezte beszédét, Szilágyi Dezső, az új politikai helyzettel szemben ismét nagy arányú be­szédben, mely gr. Apponyi felszólalása által méltó kiegészítésre talált,­ fejtegette a monar­chia érdekeinek exigencziáit, s felszólalása bizonyára nagymértékben magára vonja az európai diplomác­ia figyelmét. Szilágyi se nem helyesli, se nem ócsá­rolja a külügyminiszter politikáját, mert efelett csak az eredmények szerint mondható ítélet. De nem helyeselheti a külügyi albi­zottság azon nézetét, hogy a status quo ante helyreállítása képezze a külügyminiszter tö­rekvéseinek czélját. Ezt — úgymond Szilágyi — túlszárnyalták az események. A jövendő teendőit illetőleg ezután Szi­lágyi részletes programmot fejtett ki, mely a monarchia érdekeinek szintúgy mély átérzé­­sére mutat, amint imponál keleti feladataink­nak magas államférfim felfogása által. Nekünk nincs érdekünkben — ez Szi­lágyi fejtegetéseinek alapeszméje — Bulgária s Rumélia egyesítését most ellenezni azért, mert azt Oroszország ellenzi. Sőt ellenkező­leg. Ha most az egyesülés nem történik meg, — úgy megtörténik az később, és­pedig az Orosz­ország által követelt alakban. Érdekeink tehát azt követelik, hogy most az egyesülést ne ellenezzük, föltéve, hogy Szerbia kellő kártalanítása által az egyensúly a balkáni népek között fentartatik. Általában a monarchiának arra kell tö­rekednie, hogy a keleti népek saját egyé­niségüket mindinkább kifejlesz­­s­z­é­k. Minél nagyobb mértékben történik ez, annál inkább veszt­­étt a pánszlávizmus, s annál kevésbbé gyakorolhat e népekre befo­lyást Oroszország. Dr. Apponyi Albert hasonló értelem­ben szólt. Mi — úgymond — a balkáni álla­mok valódi érdekeit akarjuk előmozdítani, mert azok megegyeznek a mi érdekeinkkel s Európa érdekeivel. A pánszlávizmus elnyomja a nemzeti individualitásokat, mi ellenben azokat kifejleszteni óhajtjuk. Végül gr. Appo­nyi is azt hangoztatta, hogy a külügyminisz­ter politikája felett, csak annak eredményei szerint, mondható ítélet. E nagyfontosságú fejtegetésekből, me­lyek — azt véljük — teljesen kifejezik a mo­narchia népei s különösen Magyarország óhajait, két dolgot konstatálhatunk. Minde­nekelőtt az érdekellentétet, mely a keleti kérdésben monarchiánk és Oroszország között létezik. S má­sodszor, hogy Törökország életképessé­gében a magyar ellenzék sem bízik s nem a porta hatalmának fentartásában, hanem a keleti népek nemzeti egyénisége fejlesztésében keresi a monarchia érde­keinek megfelelő jövendő garancziáit. A beszédek a delegáczióban részint sej­telmében, részint pedig tudatában tartottak annak, hogy Szerbia a háborút, meg­üzente, a­mely esemény a status quo ante fentartására irányuló óhajokat általában tárgy­talanná tette. A szerb hadüzenet híre, Szilágyi Dezső beszéde alatt terjedt el a delegáczióban, s a hírt az ülés folyamában, Szögyényi osztály­főnök hivatalosan is megerősítő. Ha valaha elmondható volt valamely gyűlésről, hogy Vulkán felett­­ tanácsko­zott, úgy a szombati delegáczionális ülésről mondható az. Szerbek és bolgárok már lőttek egymásra, mig a delegáczió a status quo-ról tanácskozott. II. Bécs, nov. 14. (Távirat, folytatás esti la­punkhoz.) A magyar delegáczió mai ülésén a külügyi tár­gyalásban, Fáik előadó után, (kinek beszédét esti la­punk közté) felszólal: Szilágyi Dezső: T. országos bizottság ! (Hall­juk !) Ha azokat a szavakat, melyeket a t. előadó úr Cavour*) után idézett a.t. külügyminiszter úr vagy meg­bízottja mondana e bizottságban, akkor én leülnék és a vitát a költségvetés tárgyalásánál tovább nem foly­tatnám ; de ha t. barátom daczára ezen szavak ismét­lésének beszédjében érintette a politikai szempontokat és talán még nagyobb mértékben érintette az albizott­ság jelentésében , akkor azt hiszem, ha nem­ vitatjuk is azt, a­mi változó és a pillanati viszonyokhoz alkal­mazkodó a politikai eljárásban, a­mit a koc­kázás jelen napjaiban helyesen tenni id«**«­. ’ i__,0~£/a o/Ajium­ului arról, a­mint szól az albizott­sági jelentés és t. barátom is érintette, a mi monar­chiánk érdekében, monarchiánk politikájának czél­­pontjaiban kell hogy állandó, kell hogy változatlan, de kell egyszersmind, hogy tisztán felismert és hatá­rozottan valósított legyen. S ezért, t. orsz. bizottság, midőn a külügymi­nisztérium költségvetését általánosságban elfogadom, ki kell mondanom,hogy az albiz. jelentés első részéhez, a­melynek formai és tartalmi előnyeit különben szíve­sen elismerem, nem csatlakozhatom. Az albizottsági jelentés bevezetésében abból indul ki, a­miből kiin­dult­­. barátom, az előadó úr, hogy ma a kérdést fel­vetni, ha vájjon a kelet-ruméliai eseményekkel szem­ben külügyi kormányunk követett politikája helyes volt-e, vagy sem ? vagy felette ítéletet mondani nem időszerű. Még­pedig azért nem, mert sem a miniszter úr ily kényes körülmények között közérdekből politi­kájának részleteit és motívumait fel nem fejtheti, sem pedig azért nem, mert annak a politikának az én meggyőződésem szerint — igénytelen nézetemet mon­dom ki — csak egy igazolása van. De azután egy elítélése is lesz, még­pedig kér­­lelhetlen elítélése. Ez pedig az eredményben fog mutatkozni. Én tehát elismerem, hogy azt a kérdést, helyes volt-e a követett politika vagy helytelen, ez alkalommal nem dönthetjük el. Eddig nézetem egyet az albizottságéval, de az albizottság jelentésében két tétel foglaltatik, a­melyeknek nem mondom hogy az a czéljuk, hogy e kérdést felvessék, de a­melyekből erre a kérdésre nemcsak következtetés vonható, de amelyek könnyen úgy is értelmezhetők, hogy ezen kérdést magukban foglalják. Ez a passzus úgy szól, hogy a miniszter úr eddigi működésében az albizott­ság okot vélt találni arra, hogy a miniszter jó akara­tában, ügyességében és erélyében megbízzék. Ha ez a passzus csak személyes elismerést akar jelenteni a t. miniszter úr személyes tulajdonságai iránt, én ahhoz minden habozás nélkül csatlakozom. Személyes tulajdonai annyiszor méltányoltattak a bi­zottságban még igénytelen felszólalásomban is, hogy én, megvallom, annak újólagos ismételt felemlítése talán felesleges volt. De ha e passzus p­o­l­i­t­i­k­a­i bizalmat akar magában involválni, akkor ha­tározottan azt kell mondanom, hogy én semmi tekintetben így nem nyilat­kozhato­m, mert én politikájának egész megítélé­sét az ő felelőssége szempontjából fenn akarom tarta­ni azon okokból melyeket említettem, későbbi időre. Ha tehát a jelentés e része ellen határozott kifo­gást nem emelek, ez csak azért történik, mert én is azt hiszem, senki e bizottságban nem vonakodott so­hasem a t. miniszter úr iránt személyes elismerését nyilvánítani. Sokkal fontosabb az albizottsági jelentés további része, amelyben Német- és Oroszországhoz való vi­szonyunk érintése mellett, melyre a t. bizottság enge­­delmével később rá fogok térni, a kelet-ruméliai *) Cavour szavai, melyeket ő 1858-ban az olasz par­lamentben mondott, Fáik idézett s melyekre S­z­i­l­á­­g­y­i beszédében hivatkozik, így hangzanak: Cavour elő­adván a helyzet kényes voltát, így szólt: „Már most ítél­jék meg önök, uraim, vájjon képesnek tartanak-e engem ily nehéz feladat megoldására, mert ha nem tartanak an­nak, kérve kérem önöket, hogy mielőbb ültessenek más valakit’ezen helyre. — De akár én legyek az, akár más, aki az állam ügyeit vezeti, annak, aki ezen helyen ül, adjanak teljesen szabad kezet, mert e nélkül senki a vi­lágon sem ezért érni, sem felelősséget vállalni nem képes!z eseményekre vonatkozó politikát is érinti. És itt azt látom, hogy a jelentés nem tartotta meg szorosan azt az álláspontot, melyet a bevezetésben kijelölt. Mert ha ott azt mondja amit t. barátom, az előadó úr igen szabatosan ismételt és kifejtett, hogy a bizottság ez idő szerint nincs ama helyzetben, hogy a külügyi kormány politikája felett alapos ítéletet mondhasson, akkor előttem nem egészen világos, mikép indítvá­nyozza az albizottság azt, hogy mondja ki az orszá­gos bizottság, miszerint azon politikát, melynek c­él­­pontja abban van kimerítve, hogy a szerződésszerű status ,quo ante helyreállltassék, helyesnek tartja. Én, 1. bizottság, azt hiszem, ha külügyi politi­kánk irányát nézzük a kelet-ruméliai kérdésben, annak lényege, legalább amint eddig felismerhető, ebben van kifejezve. Én következetesen tartózkodni akarok amaz ítélettől, mely ezt ma határozottan kárhoz­tatja , de tartózkodni akarok attól is, melyből ennek helyeslését lehetne kiolvasni. A­mire a t. országos bizottság engedelmét kérem, az az, hogy előadhassam egyéni nézeteimet arra nézve, miért kelt ben­nem aggályt külügyi politikánk amaz iránya, melynek ezé­ljait kimeríteni látszik az, a­mi itt ki van fejezve, t. i. a status quo ante helyreállítása. Meglehet, ha alaposan értesüléssel bírnék, vagy ha az érintke­zés szálait ama mértékben tartanám kezeim között, mint külügyi kormányunk kétségtelenül tartja. Íté­letem másként ütne ki. De a dolog természete szerint arra vagyunk utalva, a­miket mindenki tud, a tények­re, a­mik mindenki előtt ismeretesek. Én azt tartom, hogy monarchiánk és különösen Magyarország ér­deke is megkívánja, hogy e politikáról kellő nyílt­sággal nyilatkozzunk. Mit jelenthet a status quo helyreállítása? Az az európai rend, melyet a berlini szerződés a Balkán­félszigeten teremtett, nem azért brrt becseset, nem azért vonja maga után azon kötelességet, hogy fen­­tartsuk, mert Európa állapította meg, hanem becse attól függ, minő biztosító ereje van érde­künket illetőleg és mennyire képes a nyugalmas fejlődés állapotát megte­remteni és fentartani? Ha tehát e kifejezés annyit jelentene, hogy a Balkán félszigeten megálla­pított európai jogrend csak­is a nagy­hatalmak bele­egyezésével legyen módosítható, ha mondom ez for­mális elv volna, akkor minden tartózkodás nélkül hozzá­járulnék, de ha annyit akar jelenteni, hogy politikánk c­élpontja a kelet-ru­méliai eseményekkel szemben a status quo ante helyreállításában van kime­rítve, ez, uraim, leküzdhetlen aggá­lyokat kelt bennem. Mindenekelőtt legyen szabad megmondanom azt, hogy meglehet, csalódom, de azt hiszem,hogy a status quo helyreállítása ma már az esemé­nyek által túlszárnyaltatok. Ez oly stá­diuma a kérdés fejlődésének, melyet ma már vissza­idézni egy költő kifejezése szerint még egy istem­ kéz sikerülne a nagyhatalmaknak némi időközre tényleg helyreállítani is, miben, mondom, kétkedem, ez monarchiánk érdekeire se biztosító erő­vel nem bírna, sem a tartós fenmaradás biztosítását nem bírná, de egy ingatag és oly állapot volna, mely egy problematikus és ve­szélyes fejlődés magvait hordaná mé­­h­é­b­e­n, melynek inga­tagságáról mindenki meg van győződve itt és az európai kabinetekben és nem felel­ne meg monarchiánk érdekeinek. Hisz senki előtt sem titok, hogy az a status quo, mely helyreállíttatnék, ha, tegyük fel, sikerre vezet a nagyhatalmaknak forma szerint előtüntetett igyeke­zete, igen preker, igen ingatag lenne és lényegében különböznék attól, legalább érdekeink és a nyugalmas állapot szempontjából, a­mi a status quo megzava­rása előtt volt. Hisz ismeretes, hogy a berlini szerző­dés leggyöngébb pontja volna visszaállítva, az, mely alig lépett életbe, már 24 óra múlva meg­kezdődött ellene az agitáczió. És ez agitáczió nagy tényezői, hatalmas előmozdítói az orosz császári hatalom hivatalos közegei voltak. Képzelheti azt valaki, hogy ma, miután annak erőszakos megváltoztatása óta annyi idő folyt le, miután Szerbia mozgósított, miután a Balkán-félszigeten minden igény és várakozás fel­keltetett, hogy ha csak a forma végett, külszín­ben visszaállíttatik a status quo, ez maradha­tó nyugodt állapot volna? Megadná-e egyrészt a tartósság ama biztosítékát, melyet minden arrange­­mentben kell keresnünk; másrészt birna-e amaz erő­vel, mely monarchiánk érdekeit biztosíthatja ? Én ezt nem hiszem. Huszonnégy óra múlva ismét megindul­na ellene az agitáczió. E visszaállítás csak egy előstádiuma volna a tartós egyesülés megteremtésének, talán oly időpont­ban, melyben az egyesülés lehet, hogy más hatalomnak, talán északi szomszéd­jainknak, érdekében volna, de meglehet, hogy épp akkor monarchiánk érdekeinek megóvásá­val nem volna keresztülvihető. A másik, amit említe­nem kell az, és erre a 1. bizottság figyelmét felhívom, hogy a berlini szerződés, midőn Kelet-Ruméliát te­remtette, igyekezett biztosítékokat is teremteni ez állapot fentartására. E biztosíték gyengének és elég­telennek bizonyult be. Ezen államcsíny története biztosítja, hogy néhány vakmerő és nyugtalan ember kezdeményezése, támogatva a nép aspirácziói, az ott talált és minden oldalról a kabinetek szeme előtt elő­készített állapotok által elegendő volt ezen állapotnak a nagyhatalmak jelen érdeke ellen való felforgatására. Méltóztatnak azt gondolni, hogy e közbejött erőszakos változás után az egy pillanatra helyreállí­tott status quo ante a garancziák szaporítása nélkül jövőre is fentartható ? Már­pedig, ha komoly az a politika, mely a status quo ante elérésében jelöli meg a maga czélját, akkor az eddigi tapasztalatok alapján új és hatalmas garancziákat kell keresni az iránt, hogy az, a­mi visszaállíttatik, tartós és monarchiánk érdekeit biztosító állapot lesz. Ily garancziákra pedig, úgy látszik, az államférfiak még nem is gondoltak, mert hiszen, a­mik azóta történtek, mutatják, hogy az, mi az ottani állapot fentartásának legfőbb biztosí­tékaként íratott a berlini szerződésbe, t. i. a 16. czikk, mely a fényes portát jogosítja, hogy belzavarok eseté­ben beavatkozhassék s a törvényes állapotot vissza­állíthassa, ez a czikk, annyit bátran állíthatunk a hírlapi tudósítások alapján is, ha nem is formailag, de tényleg ki van törölve a berlini szerződésből.­­ Ki van törölve első­sorban Törökország maga­tartása által, mert ha Törökország, mint említtetik, csak európai bizottság ellenőrzése mellett bocsáttatik be, ha Törökország maga is vonakodik európai man­dátum nélkül Kelet-rumélia határát átlépni, akkor ki láthat ebben a jövőt illetőleg komoly támpontot arra nézve, hogy az, a­mi ott visszaállíttatik, maradandó is lesz ? Ha azt,ha­mit a berlini szerződés tartalmaz, tekintjük, ha azon organizácziót tekintjük, melyet az európai bizottság kidolgozott s a nagyhatalmak meg­állapítottak : egy csodálatos dolog tűnik fel előttünk. Az ugyanis, hogy ott csak egy populáris, egy oly kormány lehetséges, mely a népre támaszkodhatni. Rendes hadsereg ott nincs. A népies miliczia, a csend­őrség pedig nem alkalmas arra, hogy a kabinetet a né­pies áramlatok ellenében is biztosítsa, mert ezek a néppel rokonszenveznek. — Ott más kormány, mint olyan, mely a népies aspirácziókra támaszkodik, nem tarthatja fel magát. Azt mondják, a kelet-ruméliai statútum tág. Megyőződésem az, hogy ott, a­hol természetes, népies aspirácziókat oly mesterségesen növesztettek oly hatalmassá, hogy ott biztosan lehet arra számí­tani, hogy adandó alkalommal, midőn idegen politi­kai czélok kívánatossá fogják tenni, vagy egyik vagy másik nagyhatalom, első­sorban Oroszország hatalmi czéljaival megegyez — ezen aspirác­iók meg­kísérlik a valósulást és sikerre fognak vezetni. Ily tartományban nincs más mód az aspirácziók természetes érvényesülésének visszatartására, mint a katonai deszpotizmus, a­mely a török kor­mányzás volt, midőn ott uralkodott és ennek visz­­szaállítására ma gondolni is képtelen­ség. Azért én a status quo visszaállítá­sában csak egy veszélyes és jövőre sok­­kal nagy­obb mérvű bonyolódás magvát látom, mely egy új támpontot teremt arra, hogy a nagyhatalmak versengő politikája kész eszközöket ta­láljon idegen czélok kedvéért a balkán-félszigeti né­pekben. Egyébiránt igénytelen nézetem szerint nem is az a lényeges, nem is az a döntő ránk nézve, hogy vájjon lé­tesül-e Nagy-Bulgária vagy sem. Maga a t. külügymi­niszter úr nyilatkozatában azt mondta, hogy Bulgá­ria és Rumélia uniójának a kérdése nem magában véve az, mely kell, hogy monarchiánk határozott el­lenzését fölkeltse, hanem az a forradalmi tény, mely­nél fogva ez uniót Európa jogrendjének megbontásá­­sával vitte keresztül. Tehát nem az a lényeges ma, hogy váljon az unió létrejön-e vagy sem, nem is az a lénye­ges, bármennyire erkölcsös is, melyet az albizottság is említ, s t. barátom, az előadó úr, igen szépen újra formulázott, t. i. az, hogy a megoldásnak olyannak kell lenni, hogy a­kik a törvényes jogot önkénye­sen megszegik, ne részesüljenek nagyobb előnyben, mint azok, kik hasonló jogosultságú kívonataikat eddigelé a szerződések iránti tiszteletnek legálisatn alárendelték.­­«Neh­igen­ szép, de elvégre is az erkölcsi világrend létesítését a jók megjutalmazá­­sát s a gonoszok megbüntetését döntő potit.«»»; szem­pontoknak sem a t. külügyi kormány, sem a bizottság nem fogja tartani, legkevésbbé pedig tisztelt barátom, az előadó úr, hanem ellenkezőleg mi erre nézve csak egy szuverén szempontot ismerhetünk el, s ez az, hogy hatalmi állásunk a Balkán-félszigeten és mo­narchiánk érdekköre minő állapotban lesz a változás után és minő állapotban volt a változás előtt, a­nél­kül, hogy abba a nehéz és reám nézve kétszeresen súlyos problémába, tudniillik ottani érdekkörünk ki­merítő meghatározásába bocsátkoznám, szabadjon csak egy határozott szempontot felhoznom. (Hallják!) Úgy vagyok meggyőződve, hogy monarchiánknak politikai czélja a Balkán-félszigeten a terjeszkedés nem lehet, nem birodalmunk határainak szélesbítése s nem is akár az ottani népek, akár más állam ellené­ben intézett agresszív politika érdekében állásfoglalás a mi czélunk, hanem igenis, miután azon békés és nyu­galmas szomszédság, melyben az utolsó század alatt Törökországgal voltunk, megszűnt s mert Törökor­szág évről-évre, időről-időre visszább szorul; úgy ha­táraink biztosítása, mint belső állapotaink nyugalma parancsolólag megkívánja, hogy határainkon semmi oly alakulást ne tűrjünk, mely reánk nézve nyugta­lanító, vagy biztonságunk érdekében veszélyes lehet­ne, vagy a­mely mesterségesen idegen hatalmak czéljai érdekében gátolná a gazdasági és kultúrái érintkezé­sünk természetes folyamatát ama tartományokkal és ezzel kapcsolatban áll egy más nagy jelentőségű szem­pont is. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy nekünk ör­vendetes eseménynek kell tekintenünk és monarchiánk érdeke, de a természeti igazság szerint is előmozdíta­nunk azon törekvést, mely a Balkán-félszi­geten lévő nemzeti egyéniségeket egy­mástól elhatárolja. Örvendetesnek kell tar­tanunk, hogy az ottani néptörzsek nem forrnak ösz­­sze alaktalan tömegben, egy aggresszív nyug­talanító pánszláv jelszó alatt, hanem ha­tározott nemzeti egyéniségüket el akarják különözni, kifejteni, megszilárdítani. Vannak nemzeti czéljaik, akarnak individualizált nemzeti létet, kultúrát és ál­lami alakulást. Monarchiánknak nem áll érdekében, sőt ellen­kezőleg, nem szabad engednie, hogy az ottani egyik nemzetiség a másiknak feláldoz­ta­s­s­é­k. Monarchiánk érdeke egyáltalán megkíván­ja, hogy azon nemzetiségek ne egymás abszorbeálásával nem természetes határaik között fejlődjenek és külö­nösen nemcsak igazságtalan volna, de érdekeinkkel határozottan ellentétes egyik nemzetiséget a többi feláldozásával preponderáló ha­talmú állami létre segíteni. Politikánk te­hát az, a­mit az ottani nemzetek természetes érdeke is megkíván, és egyiknek is méltányos és erejéhez mért kifejlődésével nem jövünk öszszeütközésbe, de igenis elleneznünk kell azt, hogy egyik másiknak út­ját állja, egyik a másik fejlődhetésének elnyomásával mesterségesen megnövesztessék. És még egy más szempontot is kell érintenem. Azon állásban, melyben vagyok, én kevesebb tartózkodással beszélhetek, mint a miniszter úr. Ismeretes, hogy a Balkán-félszigeten köztünk és Oroszország között a k­valitás és versen­gés politikája forog fenn, de egy nagy különbség van köztünk abban: a hatalmi állásban , a­mit mi ott ke­resünk, Oroszország ellen fenyegetés, aggresszív ter­mészetű állásfoglalás nem foglaltatik, mi nem törek­szünk oly pozíc­iókra, melyekből adott esetben Orosz­ország határait vagy belnyugalmát fenyegethetnék. De az orosz hagyományos politika, legalább igénytelen felfogásom szerint, más természetű, politi­­ kai számunkhoz fél év melléklet van csatolva.

Next