Pesti Napló, 1886. január (37. évfolyam, 1-31. szám)

1886-01-07 / 7. szám

7. szám. Szem­­­esztési iroda: F erenczi ek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak mi. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenäen m-é p u­t­a­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1886. Csütörtök, január 7. 37. évi folyam. Cl3fizetési feltételek­­ A reggeli 4a­lat­ kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 5 hónapra 4 frt 50 kr. — 1 hónapra 9 frt. Ha «cs eatr­­ci»d&a postai kü­lönköldése kívántatik, postabélyettra havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfiselendő. Hirdetése* szintúgy mint előfizetések » »­Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1886-ik, 37-ik évi folyamára. Előfizetési feltételek: (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hét­főn reggel rendkívüli számot ad ki.) Egész évre......................18 frt — kr. Félévre ... ... ... ... 9 ., — „ Évnegyedre ............... 4 „ 50 „ Egy hónapra ••• ••• ••• 1­­) 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, postabélyegre havonkint 35 kr, évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. 0^*’ Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. S­zemle. Izland paczifikácziójának azon terve, me­lyet Gladstone fölvetett, folyvást foglalkoz­tatja az angol közvéleményt s az angol lapok mindegyre erről vezérczikkeznek. Ránk nézve e tekintetben különös érdekkel bírhat a Ti­mes legújabb (hétfői) vezérczikke, mely visz­­szautasítja a különösen Labouchére által ajánlott azon módot, hogy Anglia s Izland úgy egyezkedjenek ki, mint Ausztria és Magyarország. A Times igy szól: »Az eredeti összeköttetés Cziszlajtánia s a Habs-­burg-ház transzlajtán birtokai között másként történt, mint Anglia s Izland között s idők folytán a különbség még nagyobb lön. Ma­gyarország, e valóban független királyság, erő­szakkal megfosztatott jogaitól s önhatalmú­lag kormányoztatott. Hogyha a magyarok — mondja a city lap továbbá — azon politikai előjogokkal bírnak, melyeknek Izland most is örvend, vájjon hiheti-e valaki, hogy az ő szenvedéseik fölébresztették volna Európa rokonszenvét ? Mi az íreknek ugyanazon po­litikai szabadságot adtuk meg, melylyel az angolok és skótok bírnak.­ A Times ezután kifejti, hogy a helyi önkormányzatban adha­tók kedvezmények Izlandnak, de a két ország közötti politikai, illetőleg kormányzati és tör­vényhozási unió szigorúan fentartandó. Szerbia és Bulgária lefegyverzése képezi most a hatalmak akcziójának czélját, mert míg a két állam együtt tartja hadsere­gét, a béke folyvást fenyegetettnek látszik. A lefegyverzés annál szükségesebbnek látszik, mert Sándor fejedelem, mint az állítólag a czárhoz intézett levelében irja, hadseregét még szaporítani is akarja és pedig száztizezer emberre­l az orosz tisztek visszaküldését is kéri. A bolgár fejedelem ez állítólagos levelé­ben tudvalevőleg azt is irja, hogy Szerbia nem gondol másra, mint a revanchera s a tavaszszal megújítani készül a háborút. Vilmos császár, mint említettük, proklamáczió­­ban mondott köszönetet a jubileuma alkalmával iránta kifejezett hódolatért és üdvkivonatokért. A proklamáczió Bismarck herczeghez van czimezve s azt a tegnap este érkezett berlini lapok egész terje­delmében köztik. A proklamáczió így hangzik: Midőn 1861. jan. havában az Isten kegyelme által arra voltam hivatva, hogy őseim trónjára lépjek, már akkor is előrehaladott koromban emberi számí­tás szerint alig remélhettem, hogy hoszszú uralkodás fog jutni osztályrészemül. Most nemmel együtt hu­szonöt év egész sorára pillantok vissza, melyek alatt nehéz és felelősségteljes uralkodói hivatásom örven­detes és szomorú tapasztalatai közben nem sejtett szerencsés eredménynyel engedtetett meg nekem ural­kodni. Végtelen hálával tartozom a mindenhatónak, a­ki lehetővé tette, hogy uralkodói jubileumomnak e napját még megélhessem, a ki egész hosszú életemen keresztül, főleg pedig az utolsó negyedszázad alatt, kegyelmével halmozott el, a ki a sors változatos ala­kulásai közben királyi uralkodásomat úgy benn, mint kifelé gazdagon megáldotta. A mi engem ezen örömteljes esemény ünnepén különösen felemel, az ama rendithetlen bizalom, né­pem változatlan és hű szeretete, melyet a legkülönbö­zőbb akalmakkor oly gyakran tapasztaltam és mely most is az év fordulójának és jubileumomnak kettős alkalmiból ismét a legváltozatosabb és legszívélye­­sebb alaban nyilatkozott irántam. Nmcsak monarchiámból, hanem egész Német­országba és messze annak határain túlról, a­meddig, csak a n-net szó hangzik, hatósági és egyházi köze­gek, más testületek és mindennemű egyesületek, in­tézetek , társulatok részben művészi kivitelű felira­tokban, vlamint egyesek hozzám intézett üdvözletek­ben, költő és zenei művekben, és táviratokban kíván­tak nekem szerencsét. A­z érzelmei ünnepi gyűlésekben és egyéb nyilvánuláskban is kifejezésre jutottak ez emléknap alkalmából valamint egykori bátor katonáim sorából is a hűség bonyitékai nagymennyiségben jutottak­­ hozzám. A ragszkodásnak és tiszteletnek ily rendki­vü nagyszámú bonyitékai, melyek e napnak igazi jel­legét megadja szivemet mély elismeréssel töltik é és magas kor­ban erőt adnak uralkodói kötelessé­geim teljesítésben azon időre, mely e földön szá­momra még kian szabva. Megindult szívvel mondok köszönetet mit azoknak, kik engem, valamint német rokonszenvük elvánításával boldogítottak. Velük azon közös óhban egyesülök, hogy az Isten to­vábbra is legyen hazánkkal. Megbizom önt, hogy ezen rendeletemet köztudomásra hozza. Berlin, 1886. január 6. Vilmos. A kiegyezési tárgyalások. Bécs, jan. 6. (B. K.) Tisza Kálmán miniszter­­elnököt . Felsége ma délelőtt hosszabb ideig tartó kihallgatáson fogadta, utóbb a miniszterelnök gróf Kálnoky külügyminiszterrel értekezett. Gróf Széche­nyi kereskedelmi miniszter és Matlekovics államtit­kár délelőtt megbeszélést tartottak Szögyény osztály­főnökkel.­­ Délben magyar minisztertanács tarta­tott, a melyben báró Orczy és Bedekovics miniszte­rek is részt vettek. 1 órától 4 óráig gróf Taaffe miniszterelnöknél közös miniszteri konferenczia volt, a­melyben részt­­vettek: Dunajewsky, báró Pino, Tisza Kálmán, gróf Szapáry és gróf Széchényi miniszterek, továbbá báró Baumgartner osztályfőnök, báró Kalebberg osztály­­tanácsos, Matlekovics államtitkár és Ludwigh minisz­teri tanácsos. Tárgyalásra kerültek a vámtarifa reví­ziójának, a fogyasztási adók és a bankszabadalom kérdései. A tarifa revíziójára vonatkozólag három függő­ben maradt tétel kivételével tökéletes megállapodás jött létre. A nyersvas vámjának felemelése magyar részről az egész tárgyalás folyamában nem javasolta­tok, valamint a gabonavámoknak az utolsó vámno­vellában javaslatba hozottnál tovább menő fokozása sem terveztetik. A kőolajra vonatkozólag az eddigi vámdíjtételek érvénybentartása mellett csak új tari­­faszerű osztályozás fog létesíttetni. A véglegesen megállapított czukor-termelési­­adó életbeléptetési módozataira nézve néhány­ kevésbbé fontos részlet kivételével hasonlókép megegyezés jött létre és a bankügyre vonatkozólag is már csak egy alaki természetű eltérés forog fenn. Holnap a konfe­­rencziák esetleg dr. Kálnoky külügyminiszter elnök­lete és a közös miniszterek jelenlétében is folytattat­nak s ha csak lehetséges, mostanra be is fejeztetnek. A miniszterek, valamint Szögyényi osztályfőnök, Mat­­ekovics államtitkár és dr. Glanz osztálytanácsos ma ebédre voltak hivatalosak gróf Kálnoky külügymi­niszterhez. BELFÖLD. A gömörmegyei alispáni állás. Tornaljáról ja­nuár 3-ról írják nekünk: Feledhetetlen alispánunk, néhai Szontagh Bertalan halálával üresedésbe jött alispáni állás betöltése tárgyában ma Tornalján, a megyebizottsági tagok népes értekezletet tartottak. Ott láttuk a gön'm­mo'»v“v,;r1+1]J­—' J "l ____.„^mennyi járásából képviselve. A szomszéd Liptómegyéből mint vendégeket ott láttuk gömöri id. Szent-Ivány József urat, Palu­­gyay Gyula megyei főjegyzőt, Joób Marczel liptó­­újvári főszolgabírót. H­e­v­e­s­s­y Benedek, a tornaljai járás orsz. képviselője, felkéri a jelenlevőket, hogy válaszszon az értekezlet elnököt és jegyzőt, mire elnökké Szent- Ivány Árpád és jegyzővé Molnár József válasz­tatott meg. Szent-Ivány Árpád, a kövti kerület orsz. képviselője, meleg szavakban emlékezett meg az el­hunyt alispán, Szontagh Bertalan érdemeiről, ki egy félszázadon keresztül a megye szolgálatában, különö­sen a pánszlávizmus ellenében magának örök érdeme­ket szerzett. Különösen arra kérte az értekezletet, hogy igyekezzék oly férfiút jelölni ki az alispáni ál­lásra, a­ki az elhalt nemes példáját fogja követni. Ezzel az értekezletet megnyitottnak nyilvánította. Kubinyi Géza rozsnyói járási főszolgabíró felemlíti Gömör megyének sajátságos állapotait , s különösen azt, hogy nemzetiségi viszonyai az ág. hit­vallást követő lakosok között rosszul állanak. Hogy a boldogult alispán mindezek daczára féken tudta tartani a pánszlávokat, leginkább azon körülménynek tulajdonítja, hogy ő is az ág. hitvallást követte. Felemlíti egyebek között a fürészi esetet, midőn az ot­tani pánszláv papot egy ezred katonaság kirendelése mellett harczoltatta ki, a­nélkül, hogy ebben valaki az autonómia megsértését látta volna. Szóló kétségé­nek ad kifejezést, hogyha ezt más felekezetű alispán tenné, hogy ez ellen nem tiltakoztak volna. Szóló maga részéről a boldogult alispán utódjául H­e­­ve­ssy Bertalan orsz. képviselőt óhajtja megválasz­tani, mint a ki birja mindazon tulajdonokat, melyek képesekké teszik őt, hogy a boldogult alispán tradi­­czióinak nyomán haladhasson. H­a­n­v­a­y Zoltán tornaljai járási nagybirto­kos azon elvből kiindulva, hogy a köztisztviselő, ki évek hosszú során át a közpályának szenteli életét, jogosan számíthat érdemeinek elismerésére, előlépte­tésre­­ ajánlja alispán jelöltnek Bornemissza László megyei t. főjegyzőt, teszi ezt pedig ko­moly megfontolás alapján, mert hiszen köztudo­mású dolog, hogy őt jelöltjéhez nem fűzi rokoni kötelék, míg az ellenpárt jelöltje, Hevessy Bertalan iránt, a rokoni köteléken kívül még a baráti szeretet melegét érezi, a­kiben szintén ismeri mindazon ké­pességeket, melyek őt az alispáni állás betöltésére ké­pessé teszik. Török Bálint árvaszéki elnök előadja, hogy neki évekkel ezelőtt, midőn Hevessy Bertalan mint árvaszéki előadó a közpályára lépett, alkalma volt megismerhetni azon ritka szorgalmat, ügybuzgalmat, és tehetséget, melyek érdemessé teszik arra Hevessy Bertalant,­­ hogy a megye első tisztviselője le­hessen. Molnár József megyei tiszti ügyész nem tartja a XIX-ik század vége felé komoly érvnek azt, hogy az alispánválasztásnál a vallás is szóba jö­hessen, ő nem ezen, hanem Török Bálint árva­széki elnök indokolása folytán tartja Hevessy Bertalant az alispáni állásra méltónak. D­a­p­s­y Pál földbirtokos, azon elvből kiin­dulva, hogy oly alispánt kell választani, a­ki a maga lábán járjon, ajánlja Máriássy Andort alispánnak. Szent-Iványi Árpád elnök felhívja az érte­kezletet, szavazzon arra, melyik alispánjelölt prog­­rammbeszédét hallgassák meg, mire a nagy többség Hevessy Bertalan mellett nyilatkozott. Ennek folytán a jelölthöz küldöttség menesztetett s egyúttal felké­retett az elnök által az ellenpárt is, hogy a jelölt programmbeszédének meghallgatása czéljából to­vábbra is a terembe maradna. Erre lelkesült éljenzések között belépett H­e­­vessy Bertalan, megyénk szülöttje és a hódsági A Petőfi-társaság nagygyűlése. — jan. 6. A Petőfi-társaság tegnap délelőtt tartotta X. ünnepélyes nagygyűlését az akadémia dísztermében, mely ezúttal egészen megtelt a fővárosi közönség színe-javával. Pontban 10 órakor léptek a terembe Jókai Mór, kíséretében Komócsy József alelnök, Sza­­na Tamás és Ábrányi Emil titkárok és a társaság tag­jai. A közönség a belépőket, de különösen Jókai Mórt zajosan megéljenezte. Komócsy József alelnök rövid megnyitó be­szédet tartott, s ezután Ábrányi Emil olvasta fel a titkári jelentést, melyből közöljük a következőket: A Petőfi-társaság a lefolyt évben ünnepélyes közülé­sén kívül nyolcz rendes havi ülést tartott, melyeken a társaság rendes tagjai költeménynyel, novellával, esz­tétikai értekezésekkel szerepeltek. Vendégek szintén nagyobb számmal keresték fel a társaságot. A könyvkiadványok száma nem nagy, de annál értékesebb. B. Bajza Lenkétől egy kötet elbeszélés, Tolnai Lajostól kétkötetes regény és Torkos László­tól egy kötet költemény. A társaságot érzékeny csapás sújtotta két ki­tűnő tagjának, Győry Vilmosnak és Tóth Endrének elhunytával. Az elsőt általános kedveltség, hit és ma­gas kitüntetések polczáról ragadta el a halál, a költé­szet, a műfordítás, a népies próza és a magyar evan­gélikus egyház soha ki nem pótolható veszteségére. A másik szerényebb helyet foglalt el, nem élt a központban és vidéken elvonulva, csak nagy ritkán áldozott már a Múzsának. Gyöngéd, eszményi lelke a mai zajosabb, durvább időkben rosszul érezte magát és félve nyilatkozott meg a régi hangokon, attól tartva, íme tafrís1-JÁllair1 utolsó terseflégű korácziusi óda lendületes fordítását, kevéssel halála előtt, a társaság rendelkezésére bocsátotta. Elhunyt jeleseink helyét a társaság irodalmunk két elismert nevű, munkaerős tagjával töltötte be, megválasztva tagjai közé Gyarmathy Zsigmondnét és Silberstein Ötvös Adolfot. Ábrányi Emil ezután így folytatta titkári je­lentését : A X-ik nagygyűlésre ültünk ma össze a magyar tud.­akadémia dísztermében. Tíz év a mi gyorsan élő, gyorsan emésztő korunkban elég idő arra, hogy az, a­ki bizonyos pályán ennyi évig meg­állóst, jubileumot üljön. S a Petőfi-társaságnak talán nem is állana rosszul és zokon sem vennék tőle, ha tíz éves fennállásának évfordulóját megünnepelné, vagy legalább ezen a napon némi megelégedéssel te­kintene végig a megfutott pályán. Mert senki, még az ellenség sem tagadhatja, hogy tíz évi működése a magyar szépirodalom ügye körül való önzéstelen, lelkes buzgólkodás volt. Tett volna és tenne kétségkívül többet, ha ren­delkeznék megfelelőbb anyagi eszközökkel. De ebben a pontban kénytelen érezni az idők mostohaságát. A közönség megtisztelő rokonszenve mindig vele volt, de nagylelkű Maecenások — fájdalom — nem akad­tak, kik azt az erkölcsi súlyt, melylyel minden komoly törekvésű és helyes irányban jól működő irodalmi társaság magában véve bir, anyagi támogatással tették volna teljessé. De a­mi még ma nincs meg, azt a holnap meghozhatja. Abban bízunk, hogy a fokozatos, egészséges fejlődés magától, kényszerítés nélkül meghozza majd azt az időt, mikor Magyaror­szágon minden műveit polgár — a mágnástól kezdve az iparosig — nem hazafias áldozatnak, hanem lelki szükség kielégítésének fogja tekinteni azt­, hogy ezrei­vel vagy garasaival első­sorban a magyar irodalom termelését mozdítsa elő. De, tisztelt hallgatók, lemondani addig nem is szabadna, míg velünk van az, a­kit Petőfi Sándor minden barátja közt legjobban szeretett, mig társa­ságunk élén Magyarország legnagyobb élő írója, Euró­pa egyik ünnepelt kitűnősége áll; addig csak hinnünk, biznunk és lelkesednünk lehet, mig azt az arany tol­lat, melylyel Frankenburg Adolf végrendelete társa­ságunkat megajándékozta, annak a kezében látjuk, a­kinek géniuszát a sors kárpótlásul adta a magyarnak Petőfi korán kioltott lángeszéért, a Jókai Mór kezé­ben (Zajos, viharos éljenzés.) Ezután Torkos László lépett a felolvasó asz­talhoz és előadta Az érdem cz. szatíráját, mely elmés fordulata és csípős gúnyja által kivívta a kö­zönség tetszését. Majd Bodnár Zsigmond olvasta fel Petőfi és századunk lírája ez. értekezését, ezután Tolnai Lajos a Kun Lászlóról szóló gyönyörű balladáját olvasta fel. A költeményt a hallgatóság nagy tetszés­sel fogadta. Jól mulatott, különösen a fiatalság, B­al­l­á­z­s Sándor Mikor nem vagyunk otthon czimü hu­­morisztikus elbeszélésén s ezután Kiss József ol­vasta fel a Rab asszony czimü balladáját, mely egyike a költő legsikerültebb műveinek. A gyönyörű költe­mény egész terjedelmében igy hangzik: Arany idők jártak!... Kertem rózsafája Akkor állt, akkor­ volt teljes virágjába’!“ Suttogásba olvad csengése szavának, Rokolyája selymén tűnődve babrálgat. Megyeház ablakán a verőfény árja Betör és odatűz bársony homlokára, Bársony homlokára, fiatal arczára, Szék­ülő bíráknak szomorúságára... Hozzá nyájas szóval fordulnak, úgy kérdik : „Mondja el kegyelmed elejétől végig!“ Föláll a rab asszony, mint a nádszál lenge, Bánatosan tekint körül a terembe’: „... Húshagyón hirdettek, husvétkor eskettek, Egy hétre, kettőre száz hirt rebesgettek. A merre csak jártam, a merre csak keltem. Szánó pillantással kisérg­ettek engem. Jöttek a szomszédok : Zsuzsikám! Tubiczám ! Csapodár az ember, csapodár mind a­hány! Az egyik azt mondta : Eszem a szépséged !... A másik azt mondta : Nem érdemel téged !.. . Megkönyörült rajtam végtére valaki. Szivembe nyilaltak öldöklő szavai: „Gyümölcsös kertednek tolvaj megszedője, Alszegi Borbála — régi szeretője ! Jött az uram este, csókszomjas ajakkal, Elfordultam tőle sértő iszonyattal: Hogyha minden tenger vize rád zúdulna, „Hogyha minden felhő zápora rád hullna, Egyebet se tenne, csak tégedet mosna : Attól az asszonytól tisztára nem mosna !“ Bokátverő hajam kezére csavarta, Liliom vállamat fogával megmarta, Véges-végig hurczolt cselédim láttára, Házból az udvarra, udvarról a házba, Homlokom a pallót véresre sikálta : Mind nem fájt, csak egy fájt: Alszegi Borbála! Oda hagytam éjjel az özvegyi ágyat, Felhúztam kopogós karmazsin csizmámat, Befűztem aranyos, drága vállfüzemet, Felkötöm sávolyos török keszkenőmet, Kebelembe rejtem rubintos kis késem ... Alszegi Borbála, most vigyázz ! Légy résen!... Csal­ patak partján ott alant, ott alant Párosán turbékol a galamb, vadgalamb : Én is oda tartok rekettyés aljába, Nekem is kedves ám vadgalamb bugása!... Én istenem! Mért is vetemedtem arra, Hogy én lesbe álljak, mint valami vadra! Szeretője helyett iszonyú halálra Rubintos kis késem uramat találta! Megvédte testével — a­ki nem érdemli... Ő én megalázott!... engem nem véd senki... Minden gazdagságom oda adnám érte, Minden búcsút, oltárt sorba járnék érte: Hogyha verne, verne - még egyszer fölkelne Fiatal életem egyetlen szerelme !... Ezután Jókai Mór lépett a felolvasó asztal­tot. Jókai Mór felolvasása e czimet viseli: »A szó ’szöl’címzárt Kossuthta­l,’a végén ifj. Ábrányi Kor­néllal. Mindkét közlemény, mely ellen Jókai szól, a Pesti Napló­ban jelent meg. Itt szólt nagy hazánkfia, Kossuth Lajos, »Jó­­kai tágabb hazájáról,« itt irta Ábrányi, hogy Petőfi megfordulna sírjában, ha Jókai mai politikájáról tu­domással bírna. Jókai felolvasása elején reminiszczencziákat kö­zöl az abszolút hatalmú korszakból, s azt mondja, hogy »az összmonarchia« — ha ezt érti Kossuth Jó­­zai »tágabb hazája« alatt — soha sem kerül többé asztalunkra. Aztán ismerteti a trónörökös könyvét. A felol­vasás e legérdekesb részét itt közöljük: Kossuth minden valószínűség szerint — úgy­mond Jókai — azt az Osztrák-Magyar­ Monarchiát érthette a »Jókai tágabb hazája« alatt, a­mit írás­ban és képben együtt szerkesztünk az osztrákokkal. Ezt pedig, minden belőle levonható következmények­kel együtt elfogadom. Az eszme a trónörökösé volt: ő nála fogam­­zott a gondolat, megismerni és megismertetni egy­mással és a világgal az Osztrák-Magyar­ Monarchiát (vagy egészen magyarul mondva Osztrák- és Magyar­­országot) írásban és képben. E tervet jóváhagyta az uralkodó, s akkor a trónörökös maga körül gyűjte a monarchia mindkét részének szakavatott tudósait, hogy azoknak közre­működésével alkossa meg e művet. Ez eszme megvalósulásánál első­sorban ér­deklő körülmény az, hogy a monarchia egykor leendő uralkodója minden népeit megismerni kívánja, történetükben, jellemükben, szokásaikban, úgy, a­hogy azokat saját keblükből támadt írók ecsetelni fogják, s a­míg e ma elkészül, tehát évek hosszú során át, oly férfiakkal veszi magát körül, kik min­den tekintetben függetlenek, kik a hatalomtól, a kor­mánytól semmit sem várnak, kik nem szolgálnak mást, mint a tudományt, s kik a szellemi munka világában olyan nevet vívtak ki egyenként maguk­nak, a­mit semmi titulus nem tesz fényesebbé. Mert meg kell állapítanom azt, hogy az osztrák felügyelő bizottságok éppen olyan, udvaronczi zamattal ment szabadelvű tudós férfiakból vannak összeállítva, a­kik saját tudományos állásuk tekintélyére büszkéb­bek, mint a rendjeleikre, miként nálunk a magyar rész felügyelő bizottságai. De különösen maga az én tisztelt kollégám, az osztrák rész szerkesztője, W­eilen azon alak, a­kit közelebbről kell az én ifjú barátaimmal megismertet­nem. Fiatal korában ő is fegyvert viselt a szabad­ságért, s a­miért küzdött akkor karddal, azért küzd ma is szellemmel, a szabadelvű eszmékért; osztozott egykor a szenvedéseinkben, katona volt, közvitézből emelkedett tiszti tanárrá; bátor szivének, kiváló eszé­nek köszönheti az állást, a­hová felküzdte magát, most polgári állásában az olympra törő ifjúság veze­tője, az irodalomban rajongó képviselője az eszményi­­ségnek; minden téren hozzászokva ahoz a munkához, mely a becsülettel együtt szerzi meg a kenyeret, ma­gánéletében tiszta puritán jellem­ a mellett széles ismeretű tudós, közszeretetben álló elnöke az osztrák szellemi falanxnak, az irók seregének, kik őt mint apjukat szeretik s a mit legutoljára, de leghango­sabban kell kimondanom, nekünk magyaroknak a leg­őszintébb és legigazságosabb barátunk, üdvös áldás az az országokra, hogy ilyen férfiak a trón örökösének mindennapi társalkodói. És másod­sorban az a nagy nyereség, hogy ez a két tábor, a szellem harczosai, innen is, túl is közelből megismerik egymást. Megvallom őszintén, hogy mikor a legelső ülés­ben összekerültünk (az előtt soha sem láttuk egy­mást), a legnagyobb gyanakodással tekintettünk egy­másra. Én attól tartottam, hogy az osztrák tudósok darabokra akarják szedni Magyarországot (írásban és képben) s trikolor zászlónkból föderalisztikus ron­gyokat akarnak tépni; ők meg azt hitték felőlem, hogy én itt a magyar tribunus plebis szerepét aka­rom játszani, a­ki a szenátus küszöbéről hajigálja be a vésőjét a latiklavisok közé; előítéletet is hoztunk magunkkal, ők azt hitték rólunk magyarokról, hogy csupa poézissal, fikczióval, chauvinista dicsekedéssel és szenzácziós adomákkal akarjuk megtölteni a trón­örökös munkáját, mink meg arról voltunk meggyő­ződve, hogy ők csupa pedáns, tudákos encziklo­­pédiát akarnak szerkeszteni, véghetetlen adathal­mazzal , de annál nagyobb unalmassággal. Aztán mentül többször összejöttünk, annál jobban megismertük egymást, a mi kezdete a meg­becsülésnek és most már ott vagyunk, hogy tudunk egymástól tanulni s ezt nem is titkoljuk, hanem ipar­kodunk innen is, túl is a másik félt utolérni ott, a­hol az előnyben van , s »közös« törekvésünk olyan mun­kát hozni létre, mely a tudományos alaposság és sza­batos formák mellett a népies irályt, érdekes tartal­mat, költői színezetet érvényesítse. Nem könnyű munka ez! Mert ha az volna a feladat, hogy készítsünk egy könyvtárt az osz­trák-magyar monarchiáról, százötven kötettel, van hozzáértő tudásunk elég, jól tudnak végrehajtani, ámde itt tizenöt kötetbe kell összehoznunk mindent, a mi tény, a mi adat és a mi hagyomány és k­ö­lt­é­s­z­e­t. És mindennek a nagy közönség s előreláthatólag a külföld számára kell megírva lenni. Szeretném, ha kedves ifjú barátim beletekinte­nének egyszer egy ilyen általunk szerkesztett korrek­túrás ívbe, a­minek a szövegét két másik tudós közre­működésével megalkotta egy legilletékesebb harma­dik tudós , akkor aztán kezébe vette egy negyedik, egy ötödik, meg egy hatodik tudós, az egyik igazított bele és törölt belőle veres plajbászszal, a másik kék plajbászszal, a harmadik zöld plajbászszal, úgy hogy az egész a legszebb szmirnai szőnyeg mintájává ala­kult át; most még ehhez jön az én rózsaszínű tintám, a­ki a kihúzott helyeket itt-ott visszahonosítom ; végre az én kedves szerkesztő társamnak, Nagy Miklósnak az alizarin tintája, a­ki a frázisokon addig gyalul­­gat, míg beleszoknak végre a preliminált terjede­lembe. Olyan munka ez, mint mikor a Rákóczy­­indulót beleszorítják egy muzsikáló zsebóra műve­zetőbe.. És mind az osztrák, mind a magyar írók és tu­dósok becsületére meg kell állapítanom, hogy ebbe a kegyetlen proc­edurába mind valamennyi belenyug­szik. Soha még tudósok oly nagy pazarlást nem tanú­sítottak nagylelkű áldozatkészség dolgában, mint ennél a műnél. Még annak is, a­mit saját magam ír­tam eddig a műhöz, kétharmada n. nanivtra pár-V.­ A fölolvasást hosszantartó taps követte, s a szerző kénytelen volt ismételten megjelenni a közön­ség előtt, a­mely őt zajosan hívta. Végül Komócsy József elnök mondott rö­vid beszédet és ezzel az ülés véget ért. választókerület orsz. képviselője s hosszabb beszédet mondott. Szilárd, érczes hangon elmondott programm­­beszéde nagy hatást szült a jelenlevők között. Beszéde elején meghatottan emlékezett meg arról, hogy a megyei székhely kérdésében tanúsított magatartása óta (Rimaszombat mellett szavazott) a baráti szeretet melegét itthon ma érzi először, s az a felhő, mely őt oly búskomorrá tette, eloszlik. S a feje fölött ragyogó napsugárnak ő örülni csak azért tud, mert hová szive mindig vonzotta, szülő megyéjének élhet ezentúl, s ígéri ünnepélyesen azt, hogy mint a törvényhatóság első tisztviselője, nagy elődje meg­kezdett hazafias működését tovább is folytatni fogja. Magyarországon csak egy nemzetet ismer s ez a ma­gyar, megyéjében sem lehet másként. Ezzel az értekezlet a legnagyobb lelkesedés kö­zött véget ért. Rab asszony. (Ballada.) Viszik a rab asszonyt a birák elébe : „Ülj le te rab asszony a vallató székre !“ Suhogó selyembe, talpig feketébe, úgy lép a rab asszony a birák elébe. „Rekettyés tövében süppedő avarban, Szent István napjára, harmatos hajnalban Halva lelték urad — kés szivébe mártva ... Ismered ezt a kést, Nemes Nagy Zsuzsánna ? „Ismerem, ismerem! Esztendeje nyáron Nagy Oláhországból hozta márkapárom. Rubinttal, gyémánttal a nyele kirakva. Babonás hit ellen — én kértem ... ő adta... KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, január 7. Naptár: Csütörtök, január 7. — Róm. kath.: Raimund. — Prot.: P. Raimund hitvalló. — Görög-orosz : (decz. 26.) Egyiptomba jutás. — Zsidó: (sebat 1.) — Nap kel 7 óra 48 perez, nyugszik 4 óra 26 perez. — Hold kel 4 óra 45 perez reggel, nyugszik 6 óra 44 perez délután. Horvát miniszter fogad délelőtt 10—dél­után 2 óráig. A magyar történelmi társulat köz­gyűlése délután 5 órakor az akadémia Kisfaludy-termé­­ben. Értekeznek: Thaly Kálmán és Szendrei János. A főváros törvényhatóságának ren­des közgyűlése délután 4 órakor (új városháza). Mezey magyar dalcsarnoka, kezdete este 8 órakor a Pária szállodában. A Vörös­kereszt Erzsébet-kórház (Bu­­dán, a déli pályaudvar közelében) megtekinthető délelőtt­ 10—11­. óra között. Nemzeti múzeum: term.rajz- és népismetár d. e. 9— d. u. 1 óráig. Iparművészeti múzeum az Andrássy­­úton d. e. 9—d u. 1 óráig. Gaz­das­ági és tanszermúzeum a Köztel­ken d. e. 10 —12 és d. u. 2—4 óráig. Technológiai múzeum a Kerepeti-úton (Be­­leznay-kert) nyitva van: vasárnap és ünnepnapokon d. e. 9—12, hétfőn, kedden d. e. 9—d. u. 1, és 3—5, szerdán d. e. 9—d. u. 1 és 3—5, este 7—9, csütörtökön, pénteken d. e. 9—d. u. 1 és 3—5, szombaton zárva. Technológiai múzeumi könyvtár nyit­va (szombat és vasárnap este kivételével) egész nap. Egyetemi füvész­kert az Üllői-utón d. e. 8— 12 és d. u. 2—6. Akadémiai könyvtár nyitva d. u. 3—7. Egyetemi könyvtár d. u. 4—8. Múzeumi könyvtár d. e. 9—d. u. 1. Grand Café-Restaurant de l’Opera Andrássy-út, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyiségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. Állatkert nyitva egész nap. Belépti díj 30 kr. — A királyné egészségi állapotának javulását legjobban bizonyítja az, hogy már most Bécsben ismét régi életmódját folytathatja. Reggeli fél 8 óra­kor kel fel s reggelijének elköltése után orvosai taná­csára vívó leczkéket vesz. Majd Valéria főherczegnőt keresi fel, kivel fél 11 órakor együtt reggelizik. Azu­tán az udvari istállókat és lovardáját tekinti meg. Lovagolnia azonban még most sem szabad s igy csak elővezetteti kedvencz paripáit s végig nézi gyakor­lataikat. Déli egy órakor Valéria főherczegnő társa­ságában Schönbrunnba kocsizik s odaérve, a fáczán­­kertbe mennek, hol rendesen 2 óra hosszáig sétálnak. Délután négy órakor már ismét a Burgban van, hol 6 órakor többnyire a királylyal és Valéria főherczeg­­nővel együttesen megebédel. Este a királyné, hasonló­an a királyhoz, igen korán fekszik le. 9 órakor már teljes csend uralkodik lakosztályában. — A trónörökös Kapuvárott. Rudolf trónörökös ma utazik Kapuvárra az ott tartandó vadászatra. A trónörökös fogadtatására, mint lapunknak Kapuvár­ról távirják, Esterházy herczeg, Sopron megye főis­pánja, Simonyi alispán kíséretében tegnap Kapuvárra érkezett. A vadászatban részt vesznek a trónörökösön kívül Ferencz és Ottó főherczegek, Lipót bajor her­czeg, Koburg Fülöp herczeg, valamint Wurmbrandt Hugó és Leo grófok. Kapuvár város közönsége a ma­gas vendégeket ünnepélyes fogadtatásban készül ré­szesíteni. A vadászat után Berg báró, kapuvári birto­kos kastélyában nagy ebéd lesz. — Megkegyelmezés. Ő Felsége m. é. nov. 30-án kelt legfelsőbb elhatározásával, a kardpárbaj vétsége

Next