Pesti Napló, 1886. április (37. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-01 / 91. szám

91. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­i­­­­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Csütörtök, ápril­­. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és asti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 ,rt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. 11» ftz esti kiadás postai killönküldése kívántatik, postabályegre havonként 35 kr., é­vnegyedenként 1 sorint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti IS naplót kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ­ W* Ápril 1-sejével n­­évnegyed kezdőd­vén, fölkérjük azon t. előfizetőinket, kiknek megrende­lése lejár, annak minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. A Pesti Napló a legolcsóbb nagy politi­kai napilap, s naponkint kétszer megje­lenvén, az olvasó­közönséget a leggyorsabban tájékoz­tatja a napi eseményekről. Előfizetési árak : (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli számot ad ki.) Évnegyedre ................. 4 frt 50 kr. Egy hónapra ••• ••• ••• 1­­) 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 forint felü­lfizetendő. SW* Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk.­s kiadóhivatala. A gimnáziumok reformja. Korunk még mindig nem találta meg azon középiskolai szervezetet, mely minden valódi művelődési és­­ társadalmi érdeket egyenlően kielégítene. Évek hosszú során át vajúdnak az európai nemzetek a középiskola rendezésével; mindenütt experimentálnak , mindenütt reformálnak. De mindenütt egy­forma bajok mutatkoznak, ugyanazon pana­szok hangzanak s nem bir kielégítő befejezést nyerni a szellemek harcra, melyben nem csu­pán tanférfiak, hanem a szülők s a társada­lom életérdekei iránt érzékkel bíró összes mű­veit körök részt vesznek. Hogy a középtano­­dai törvény megalkotásával a kérdés nálunk sem nyert csak megközelítőleg is megoldást, azt a legutóbbi közoktatási budgetvita eléggé kimutatta. A sokféle felszólalással szemben Trefort már egyszer utalt a kérdés általános kultúrái s így nemzetközi jelentőségére és fölemlíté, hogy ez ügyben a külföld mérv­adó egyéniségeivel összeköttetésbe lépett. A magyar középiskola általánosságban csakugyan éppen azon bajokban sínylik,mint az osztrák vagy általában az európai. Azért is figyelmet érdemelnek tehát Gautsch osztrák közoktatási miniszter nyilatkozatai, melyeket ez ügyben a reichsrath képviselő­házának keddi ülésében tett. A Lajtán túl éppen úgy, mint azon innen heves küzdelmek folynak az iránt, a humanista vagy reáltudo­mányok alapján szerveztessék-e végérvénye­sen a középiskola ? Ott is állandó a panasz a növendékek szellemi túlterhelése s ennek ká­ros következményei miatt. Ott is sok ellen­sége van az érettségi vizsgálat rendszerének. Mind e kifogásokról és panaszokról Gautsch­er határozottan nyilatkozott. A humanista s a realista irányok nagy küzdelmében minden tartózkodás nélkül a humanista közép­iskola, a gimnázium pártjára állt. Elismerte ugyan, hogy a reáliskola is megfelelni igyek­szik feladatának, de kiemelte, hogy nem bá­mulója ez intézetnek s bármi kitűnő emberek kerültek ki belőle, éppen az ő érdekükben kí­vánatosabb lett volna, ha mégis a gimná­ziumot végezik, mert rendszerint mégis sok­kal több­oldalúlag alkalmazható emberek azok, kik humanisztikus, mint azok, kik tisz­tán realisztikus tanintézetből kerülnek ki. Főleg gyakorlati szempontokból az osz­trák miniszter a gimnáziális alapra akarja tehát a középiskolát fektetni. De elismeri, hogy ez intézetekben szellemileg nagyon túl­­terhelték a tanulók, hogy továbbá ebből igen komoly bajok származnak, melyeket minden áron orvosolni kell. Csakhogy az orvoslást nem szabad azzal eszközölni, hogy a közép­iskola mivelődési színvonala leszállittatik. Ily törekvésnek a miniszter határozottan elle­ne nyilatkozott s ennek folytán fentartja az eddigi érettségi vizsgálat rendszerét is, mely­nek főleg, mint mondá, az anyák közt sok az ellensége. A középiskolából jövőre távozók­nak nem szabad kevesebbet tudniok, mint eddig s hogy e­zzel a növendékek mostani túlterhelése nélkül eléressék, arra a miniszter egész más eszközöket ajánl. Meg akarja tar­tani az egész eddigi tananyagot, de hosszabb időre, az eddigi nyolc­ helyett ki­­lenc­ évre akarj­a szétosztani, hogy egy-egy esztendőre kevesebb jusson. Azt akarja tehát, hogy a gimnázium kilen­cz osztályból álljon és az ifjúság egy egész évvel többet költsön a középiskolákban, mint eddig s így érettebben, testileg és szellemileg fejlettebben jusson az egyetemre. De nem csak ezt akarja; reformtervei szerint a nö­vendékek a középiskolába is csak tíz éves korukban vétetnének föl, tehát olyankor, mi­dőn fizikailag inkább képesek a tanulás nehéz­ségeivel megküzdeni.Gautsch úr nézetei szerint a túlterhelés bajai ellen az orvosszer az, hogy a növendék csak tizedik életévének befejezté­vel kerüljön a gimnáziumba, ott kilen­cz évet töltsön s csak azután folytathassa egyetemi tanulmányait. E reform ellen sokféle kifogás emelhető, melyek közül egyre a miniszter azonnal meg­felelt. A tanulás idejének meghosszabbítása természetesen költségesebbé teszi a közép­iskolai oktatást minden egyes családra, mely gyermekeit gimnáziumba küldi. Különösen a szegényekre nézve nehezítené meg a közép­iskolába járást s a tudományos pályára lé­pést. A miniszter kiemelte, hogy melegen óhajtja,hogy a »tehetséges szegények« ezután is megtalálják az utat a középisko­lába. Nem a szegényeket akarja on­nan kizárni, hanem a tehetségtele­neket, akár szegények, akár gaz­dagok, akár könnyen, akár nehe­zen viselik el a gimnáziális okta­tással járó pénzáldozatokat. De tehetségtelen emberekre, főleg szegényekre, nincs szüksége a közép-, vagy a főiskolának, mert az ilyenek veszélyt képeznek a társada­lomra nézve. Ellenben a »tehetséges sze­gényeket« a társadalom soha sem nélkü­lözheti ; ők fűzik össze annak különböző réte­geit s hogy előttük az új, a kilencz évi tan­­folyamú középiskola ne legyen elzárva, ezért a miniszter különös figyelemmel akar lenni az ösztöndíjakra s gondoskodni fog, hogy »a lakosság szegényebb és tehet­ségesebb fiai«az eddiginél több és jelen­tékenyebb ösztöndíjakban részesüljenek. De hát ennek daczára, a kilencz évi gimnázium sokat el fog riasztani e tanodától, s úgy látszik, Gautschnak is ez képezi egyik mellékczélját, épp úgy,­mint Trefortnak. Mind­két miniszter azon van, hogy csak a tehetsé­gesebb ifjak látogassák a gimnáziumot; a kevésbbé tehetségesek keressenek fel más életpályát, s ne szaporítsák az úgy is feles számmal felburján­zó «értelmi proletariátust.« A «lateinerek» osztályának minél több kon­tingenst kellene juttatni a kereskedelemnek, iparnak — meg nálunk a katonaságnak, s mert e részben is sok szempont a kilencz éves gimnázium mellett szól, úgy látszik, nem hosszú idő múlva megvalósul ez mind Ausz­triában, mind Magyarországon. Különben mind az osztrák, mind a ma­gyar közoktatási miniszter folyton foglalko­zik e nagy és mélyreható reform tervével, de míg Trefort a reform lényegével foglal­­kozhatik, reméljük, hogy legalább Buda­pesten , már legközelebb rábírja a fele­kezeti gimnáziumokat, hogy ők is, mint az államiak, behozzák a csak délelőtti okta­tást. A­ki látja Budapesten, hogy a nagy tá­volságok miatt, a négyszeri iskolába menés­sel, a tanulók mennyi időt vesztegetnek el az utc­ákon s hogy ez mennyi helytelenséggel jár, az lehetlen, hogy ne kívánja a reform legalább ez egy részének, a csak délelőtti ok­tatásnak minél előbbi általános megvalósítá­sát, addig is, míg a dolog érdeme is megérik, a­mi a magyar tanférfiak tanulmányainak is állandó tárgyát képezi. A szerb miniszterválság Garasanin lemondása, s illetőleg ennek elfogadásával, még Garasaninra vo­natkozólag sem ért véget. Garasanin most a király megbízásából kabinetét megújítani törekszik, de e fáradozása még nem aratott sikert. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A fiam apja. (Vége.) S a szörnyű rokon, tekintet nélkül hirtelen rend­kívül megnyúlt ábrázatomra, kiürité egész tárczámat, s a magáét előkotorva, abba tömte , annak tartalmából pedig egy másfélkrajczáros válogatottal kegyesen megajándékozott. — Erre gyújts rá, szólt büszkén, s biztos vagyok benne, hogy azontúl nem fog külföldi szivar ízleni. Valóban úgy volt, azzal a kis különbséggel, hogy a kerek világon semminemű szivar nem ízlett ezután, nagy ideig. Az öregke »válogatottja« mint »rabvallató« igen kitűnő szolgálatot tehetett volna a csendbiztosok fénykorában. Mig én e keservesen füstölgő szerszámot jobb sorsra érdemes önfeláldozással szittam s ezzel tüdom, mellem és szájam mozgósított összes szerveit minden­nemű egyéb tevékenységtől elvontam, az öregke nagy megvetéssel élvezte a tőlem elharácsolt pompás rega­­litászt és ki nem fogyott ócsárlásából. Utunk egy kidőlt táviró-oszlop mellett vitt el, mely mellett ottfeküdt a pótlására rendelt uj oszlop. — Látod, szólt útitársam, az újra mutatva, — ez is a fiam erdejéből való. Húszezer darab ilyen oszlopra kötöttünk tavaly szerződést az állammal, jóformán az egész felvidékre a fiam »literálja« ezeket. — Olyan szép erdeje van ? — kérdem egy sza­badabb pillanatban. — Hohó! meghiszem azt! Háromezer hold egy­­végtében. Az ám az erdő, öcsém! Tizenöt erdésze van a fiamnak, hát még a vadászok, kerülők! — Eszerint akad ott néhány festeni való szép részlet, — szóltam. — Micsoda ? Néhány ? Olyat még nem pipáltál öcsém, a­milyen ott van. Majd elvisz a fiam holnap, nézd meg akkor. Hát még a szántóföld! Kétezer hold egy tagban, Sebétől Lasponyáig ki. A fiam abból évenkint harminczezer forintot csinál. Kissé gyanúsan néztem végig a kopott öreget, ki a harminczezer forint daczára is ilyen rongyos al­kalmatosságon utazik, mint magam, ki évenkint más­félezret se »csinálok«. S míg az öregke fia nagyságá­ról darált s a zsidók által lenyomott gabnaárak felett átkozódott, magamban azon elmélkedtem, hogy en­gem akar-e tisztelt rokonom lóvá tenni, vagy pedig saját maga bolond ? Azt hiszem, fölösleges lesz egész utazásunkat részletesen vázolnom, elég, ha megemlítem, hogy a sebes pusztához közel még egy végerőfeszítést tettem, melynek czélja az uj rokonságtól való megszabadulás volt, a »fiam« apja azonban a leghatározottabban megsemmisíté összes érveimet s a kocsist kampós bot­jával hátbadöfvén, büszkén kiáltá: — Hajts csak Pista egyenesen, vagy Józsefnek hívnak, Marczi, tudod már a sebei pusztának itt be! No még az lenne a szép! Egy rokont találok s az el akarja kerülni a fiam házát, mikor a fiam éppen a nevenapját ünnepeli. Dejszen, magyar emberek közt nem az a szokás, tanulj öcsém emberséget. Franczia­­országban, vagy hol, a­hol mázolni tanultál, lehet más a szokás, de most itt édes magyar hazánkban va­gyunk. Halálra szégyelné magát a fiam! . . . S kampós botjával újból hátbadöfte a kocsist, egyszersmind az irányt mutatva neki egy hosszan elnyúló udvarház felé, mely utazásunk czélja lehetett. Teljességgel nem tudtam emlékezni arra, miféle szentet boldogít a kalendárium mai napja, az öregke azonban szolgálatkészen kirántott zavaromból. — Náczi-nap, öcsém mázoló, Náczi-nap! — szólt, nyakam köré kanyarítva karját. — Olyan Náczi-napokat se látott még Nadrágh­ megye, amilye­neket azóta csapnak, mióta a fiam tartja az övét. El nem engedném egy fél világért, hogy eznap abból a sok jóból ne egyem, amit a fiam a vendégeinek tálaltat. Bekanyarodtunk az udvarba. Hét darab, meg­döbbentő nagyságú kuvasz, mint megannyi zsivány, egyszerre rohant meg, minden sarokból egy-egy ter­mett elő, pinczegádorból, kerítésről, tyúkólból is az ugrált elénk, s míg bennünket páratlan vendégszere­tettel majd leszedett a kocsiról e szörnyű bad, egyút­tal éktelen filharmonikus hangversenyt rögtönöztek, melyben a primo violinot az öregbe vitte, ki karnagyi kampós botjával hol az egyik, hol a másik közremű­ködőnek hátára, fejére, farkára sózott egyet, ezáltal még éktelenebb tevékenységre ösztönözvén őket. — Sári, Panni, Marczi, Pista, a fületek herko­­páterét, gyertek már te! Kuss,­­ a fityfiringós süs­­törgő istennyila üssön belétek, hát nem ösmer­­tek már! A kuvaszok azonban, úgy látszik, nem akartak visszaemlékezni az ösmeretségre, s mindaddig nem is szüntették be a monstre-hangversenyt, amíg egy szá­las, nagyszakállú, elhízott, középidejű férfi meg nem jelent a tornácz-ajtóban. »A fiam« volt, — a magyar gazdatisztek és kasznárok egyik tipikus alakja. A helyzet egy pilla­nat alatt tisztán állott előttem, de habár jobban sze­rettem volna másutt lenni, — már vendégje voltam gróf Zeréndy egyik gazdatisztjének. II. »Fiam«-ék eltagadhatatlanul értettek a vendég­szeretethez, mint minden vidéki magyar úri­ember. Olyan szép kis társaság volt együtt, hogy ritkaság: csupa erdész, gazdatiszt, kasznár, írnok és végzett földesül­, mind feleségestül, lányostól, búgostul, sógor­asszonyostul. Az egész ház csupa jókedvű dörgő ha­hota, recsegő hang, asszonyvihánczolás és agár-kon­gresszus volt, amennyiben minden férfi­ vendégnek volt legalább egy agara, melyek mindegyre összemarakod­tak a középen, s csak egy-egy erélyes szétbotozás bírta őket rövid fegyverszünetre. A »fiam« apja pedig, mint vncze-háziúr lelkesen forgolódott mindenütt, jó példá­jával buzdítva mindenkit evésre, ivásra, dalolásra, ba­­botázásra. Legfőbb gondja azonban a czigányokra volt, kik közül minden perezben talált tenni-venni valót. Egyiknek egy pohár bort hozott, a másiknak a vállát veregette meg, a harmadikhoz nyájas szavakat inté­zett, a negyediknek egy s más előnyöket helyezett ki­látásba a »fiam«-nál, az ötödiket tőlem kapandó bor­ravalóval serkentette. — Nincs több ilyen banda Magyarországon, — mondá nekem nagy titokban, hogy a barna legénye­ket elbizakodottá ne tegye. — A fiam hallotta sze­gény Rácz Palit, Berkest, Páczi Jancsit, hanem aszondta,hogy úgy bűzni, mint ez a Peti, egyik se tudta. — Az szép dolog, — szóltam közönyösen, nem osztozván az öregke lelkesült véleményében. — Te, Peti, a ragyogódat, — rikkantott rá az öreg a prímásra, — most majd a fiam nótáját hűzd, érted. — Igenis, téni úr, — válaszolt a czigány, — csak egy kis borravaló kellene, mert szakadozik ez a juhból. E szavakkal jelentősen hunyorgatott felém, az öregke pedig épp oly jelentősen hunyorgatott rá. Én azonban nem értettem el a vastag czélzást. — Ejnye te, hát nem tudtál Lasponyáról hozni magadnak vagy egy jobb búrt, ha tudtad, hogy Ná­czi-nap lesz, a fiam nevenapja? A­mikor a postáért benn voltál, vehettél volna. — Tudniillik a Peti a fiam gyalogpostása is, magyarázgató az Öreg, hozzám fordulva. — Csakhogy nem voltam ám benn postáért ma, se tegnap, szólt a czigány vigyorogva. A hegedűmet kellett kireperálnom a nagy Náczi-napra. — Hebebe, besze lelke — nevetett az öreg jó­ízűen — ha tudná a fiam, majd is a nyakadba szed­ne érte. — Majd beszaladok a postáért holnap délelőtt, mikor az urak alszanak; nem lesz baj, ténsuram ? — Akasztófáravalója, te, nevetgélt az öreg, mind ilyen ez a művész-fajta. Miután e hízelgő véleményt én meglehetős hi­degen fogadtam, a fürge öregke jónak látta más tér­re csapni át s hirtelen az arra menő »fiam«-at fü­lelte le. — No, te, Náczi fiam, kiáltott rá, kik hiányoz­nak még a hívottak közül ? — Tóniék meg Muki, — válaszolt a megszólí­tott. — Tóniék üzentek, hogy egy félóra múlva itt lesznek, de Muki, azt hiszem, meg akar lepni bennün­ket, mert még nem hallatott magáról. — Dejszen, engem nem lep meg, erősködött az öregke, megismerem én a kordéja nyikorgását hatvan lépésről is. Olyan hintó is csak egy van egész Nadrágh­­megyében, folytatá hozzám fordulva, otthon a tyúkok is abban költenek, a fiam utolsó igásszekere parádés hintó mellette. De a nyikorgása egész olyan, mint egy kenetlen igásszekéré. A kis szürke elkezdette volna hosszan magya­­rázgatni a kenetlen igásszekér nyikorgásának saját­ságait, én azonban, látva, hogy nála a beszedett bor hatása kezd mutatkozni, elvonultam egy ablakba s a leszálló nap érdekes színeiben gyönyörködtem. Húz­hatta tőlem Peti czigány, a legbámulatosabban rúg­hatták a pomádés, kifent bajszú gazdasági írno­kok a csárdást, megérkezhettek »Tóniék« (egy igen vastag emberpár) én még akkor is az ablaknál állottam, midőn a bíboralkonyatból bakteres öreg éjszaka lett. — Palotay úr, szabad kémünk egy kis szerény vacsorához, — hangzók egyszerre hátam mögött egy női hang. A szives háziasszony volt az; mögötte izzadt, vörös kopasz homlokkal állott a »fiam« apja, bele­kapaszkodva menye karjába. Az öregke szemmel lát­­hatólag túl volt a beszámíthatóság határain. — Öcsém, mázoló, az Isten áldjon meg, gyere már, — rikácsolta, — ne várass magadra! — Mintha kocsi érkezését hallanám, — szólt e perezben a háziasszony, — hallga! — Ácsi! — kiáltott hátra az öregbe — ko­csi jön! A szobában csend lett hirtelen. Sü­ttig! Muki jön, ez az ő kordéja, — rik- s kantott az öregbe. Kívül valami szekér nyikorgását lehetett hallani. — Peti te! — kiáltott rá az öreg a czigá­nyokra, — hamar sorakozzatok, egy-kettő! Pista, Marczi, ti meg a gyertyával előre! Peti te, a Rá­­kóczyt, a lobogódat, eléje Mukinak, hogy muzsi­kával fogadjuk. Gyere öcsém, — szólt karomba ka­paszkodva, — jó tréfa lesz ez. Igen kelletlenül bár, kénytelen voltam engedni az öregke kívánságának, mert nélkülem eldúlt volna. A díszmenet elég furcsa volt: elől a két béresből elő­léptetett inas gyertyákkal, utánuk mi ketten a dőrin­­gőző öregkével, mig minket egy sereg jókedvű, kur­jongató vendég kisért. A tornácz-ajtónál az öregke, legnagyobb örö­mömre­, szabadon bocsátott s ő maga a czigányokat rendezte el. — Na most csend legyen s majd ha jelt adok, egyszerre kezdjétek rá! A nyitott tornácz-ajtón keresztül egy szekér megérkezését lehetett hallani. Valaki kívül lekászoló­­dott róla, feljött a néhány lépcsőn s éppen belépni készült. — No most, — kiáltá a »fiam« apja. A Rákóczy-induló megharsant, a vendégsereg kaczagott a kitűnő tréfán, a­mig az ajtón egy ma­gas, előkelő külsejű öreges úr lépett be. — Szervusz Muki, — rikkanta a »fiam« apja, s a jövevényhez járulva, mindenkép át akarta ölelni, — ugy­e erre nem számítottál, hogy igy várunk ?! A jövevény hidegen hárította el magától az öregkét és szigorúan jártatta végig szemeit a ven­­dégsergen. A vendég urakat egyszerre nagy józanság s még nagyobb ijedelem szállotta meg. — A méltóságos ur! A gróf! — suttogák egé­szen leverve a kasznárok és írnokok. A Rákóczy-in­duló elnémult — Hol van Sződemeteri ? — kérdé a gróf emelt hangon. — Itt vagyok, kérem alásan, — szólt az öregbe, kit a váratlan esemény a beszámithatóság határain innen kezdett helyezni. — Magával semmi dolgom, barátom, — szólt a gróf szárazán. — A fiamat tetszik hívni, méltóságos uram ? — kérdé az öregke. — Mindjárt előhívom, me­gyek érte. Fölösleges volt, ifjabb Sződemeteri lelkendezve érkezett: — Méltóságos uram, — kezdi hebegni. — Huszonnégy óra alatt összeszedi a sátorfát, Sződemeteri és elhagyja szolgálatomat, — szólt a A szabadelvű párt tegnapi értekezletén letár­gyalta a községi tvjavaslat harmadik és negyedik feje­zetét. (21—54. §§.) A tárgyalás főbb mozzanatait a következőkben emeljük ki: Indítványba hozatván azon rendelkezés törlése, mely szerint a községi adó leírására vonatkozó községi határozatok is csak a megye jóváhagyása után hajthatók végre, a miniszterelnök hozzájárulá­sával törlendőnek határozta az értekezlet ezt a tör­vényjavaslat 24-ik §-ából. Felszólalás történvén azon rendelkezés ellen, mely szerint a megye akkor is beavatkozhatik a köz­ség belügyeibe, ha ezt »a közigazgatás, vagy a közbiztonság érdekei követelik«, a miniszterelnök ki­jelente, hogy az adminisztrác­ió érdekében okvetlenül szükségesnek tartja ezen újítását a javaslatnak, me­lyet az értekezlet el is fogadott. Indítványba hozatván, hogy a községi képviselő­­testületben virilis tagok csak azok lehessenek, a­kik írni és olvasni tudnak, a rendezett tanácsú váro­sokra nézve felveendőnek határozta az értekezlet ezt a törvényjavaslatba. Hozzájárult továbbá a 32. §. oly értelmű módosításához is, hogy a közsé­gekben a képviselet virilis tagjai e jogukat csak oly honpolgárok, mint meghatalmazottak által gyakorolhassák, a­kik nagykorúak s a­kik nem esnek a törvényben felsorolt kizárási esetek alá. Ugyane §-nál felmerült kétely folytán azon felfogást tette magáévá az értekezlet, hogy ha valamely köz­ségben külön kezelés alatt álló állami birtokok van­nak is­­­p. a bánya- és erdőkincstár kezelése alatt, azokat csak egy képviselő illeti meg a községi képvi­selőtestületben, mert csak egy államkincstár van, a közalapok és alapítványok azonban külön jogi sze­mélynek tekintendők. Hosszabb vitát keltett a 36-ik §-nál azon indít­vány, hogy rendezett tanácsú városokban községi vá­lasztók csak az országgyűlési képviselőválasztásra jogosultak lehessenek. A miniszterelnök kijelentvén, hogy semmi okot sem lát az illető városok lakossága egy részének egy mindig gyakorolt jogtól való meg­fosztására, az értekezlet mellőzte az indítványt, a­mely azonban a házban is meg fog tétetni. A részletes tárgyalás folytatása mára, esetleg — ha a miniszterelnök kénytelen lesz elutazni Buda­pestről — szombatra tűzetett ki. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék ápril hó 1-én d. u. 5 órakor értekezletet tart. A függetlenségi és 48-as párt tegnap tartott értekezletén a községek rendezéséről szóló törvény­­javaslat tárgyalása Irányi Dániel általános ismer­tetésével folytattatván, miután a felmerült fontosabb szakaszokhoz Haviár, Juszth, Enyedy, Lá­zár, Ferenczy és Szoboszlay beható észre­vételeket tettek, érdemleges határozat csak annyiban hozatott, hogy ezen törvényjavaslat általánosságban elvettetvén, a kiemelendő elvi álláspontok és kirívóbb hiányok tüzetes feltüntetése mellett átdolgozás végett a közigazgatási bizottsághoz lesz visszautasítandó. A javaslat további tárgyalása a ma tartandó értekez­letre halasztatott. Ezzel az értekezlet véget ért. A kiegyezési tárgyalások. Mint a Bud. Korr.­­nak Bécsből jelentik, [gr. Szapáry pénzügyminiszter, gr. Széchenyi kereskedelmi miniszter, továbbá Köffin­­ger államtitkár, Ludwig miniszteri tanácsos és Mihá­­lovics osztálytanácsos a kiegyezési tárgyalások foly­tatására tegnap reggel ide érkeztek. Szapáry gróf pénzügyminiszter huzamos­ megbeszélést tartott Du­­najewski pénzügyminiszterrel, gr. Széchenyi kereske­delmi miniszter pedig Taaffe miniszterelnökkel. A magyar miniszterek azonkívül tegnap dél­után még Pusswald és Szögyény osztályfőnökökkel értekeztek. Baumgartner osztályfőnök és Ludwig miniszteri tanácsos több órán át konferáltak egymás­sal a petróleumvámra vonatkozólag.­­ A külügy­minisztériumban tegnap előértekezlet tartatott a ma vagy holnap kezdődő román szerződési tárgyalásokra vonatkozólag. Tegnap este Triesztből, ahova néhány nap előtt jött Abazziából, Matlekovics államtitkár is Bécsbe érkezik, hogy a tárgyalásokban részt vegyen. A fővárosi adókezelés államosításától a pénz­ügyminiszter elállott, de a mostani szervezeten lénye­ges változtatásokat kíván, a­melyeket kormány é s fő­városi közegekből alkotott vegyes bizottság kidolgo­zott. A pénzügyminiszternek erre vonatkozó leirata a főváros tegnapi közgyűlésén előterjesztetett és a két hét múlva tartandó ülésen fog tárgyalás alá vétetni. A kezelési reform öszpontosításra és egyszerűsítésre c­éloz. Egy adóhivatal lesz a pesti és egy a budai ré­szen ; az állami s a törvényhatósági hivatalok egy he­lyiségben, az adó­­s illetékügy egyesítve lesznek. A kö­zönség az eddig szétosztott adóhivatalok egybefogla­lása által nem szenved kényelem dolgában, mert am­buláns adópénztárak fogják az adót beszedni. Az adó­hivatali személyzet nem fog szaporíttatni, sőt részben csökken, de a képzett erők jobb fizetésben fognak részesülni. Egyúttal az 1886-ig terjedő hátralékok gyökeres tisztázásáról lesz gondoskodva. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márcz. 31-én. I. A képviselőházon már nagyon meglát­szik a szép tavaszi napok hatása. A tárgya­lásokon kevesen vannak jelen, s a vita na­gyobb élénkség nélkül foly le. A mai ülésen az a ritka dolog történt, hogy Tisza mint elnök elfogadta gr. Apponyi Albert egy indítványát. II. (Folytatás esti lapunkhoz.) Egyiptom. Tárgyalás alá vétetett a pénzügyi bizottság je­lentése az Egyiptom pénzügyei rendezése ügyében Londonban 1885. márczius hó 18-án kötött nemzet­közi egyezménynek és a Londonban 1885. július 25-én kelt nemzetközi nyilatkozatnak beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Hegedűs Sándor ajánlja a javaslatot, Irányi Dániel tekintettel arra, hogy fordulhat elő eset, midőn Egyiptom nem fog eleget tehetni kö­telezettségének, és ekkor az erkölcsi jótállás vagyoni lekötelezettséggé változik át, nem fogadja el a tör­vényjavaslatot. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Apponyi Albert gróf: T. ház! Én nem tagadom azon érveknek súlyát, a­melyeket az igen­t, előttem szóló képviselő úr a javaslatnak elfogadása ellen fel­hozott és nem is érzem magamat hivatva arra, hogy az ő érvelésével szemben a javaslatot megvédelmez­zem, indokainak c­áfolatába bocsátkozzam, mert ez a kormány feladatát képezi. Csak annyit vagyok kény­telen röviden megjegyezni, hogy én a magam részéről az ő konklúziójával nem érthetek egyet és hogy a javaslatot elfogadom. Elfogadom azért, mert habár igaz az, hogy ha az egyiptomi pénzügyi kérdést elszigetelten, mint különálló tárgyat lehetne tekinteni, nem volna ele­gendő ok arra, hogy a mi monarchiánk és különösen Magyarország annak rendezése érdekében bármely eventuális áldozatot magára vegyen, nem zárkózha­­tom el az elől, hogy az egyiptomi kérdés és annak azon ága is, mely most előttünk fekszik, a keleti kér­dés nagy komplexumának egy részét képezi és hogy a mi monarchiánknak különösen ragaszkodnia kell azon elvhez, hogy mindaz, a­mi a keleti kérdéshez tartozik, egyes nagyhatalmak különálló és egyoldalú intézkedésével meg nem oldható, nem rendezhető, ha­nem csak az európai konc­ert egyeteme által. (He­lyeslés a baloldalon.) Ezen elvből kiindulva, ha minden ebből folyó jogot monarchiánk számára vindikálunk, mint a­hogy vindikálnunk kell, lehetetlen mereven elzárkóznunk azon terhek elől, melyek ebből néha-néha ered­nek s melyek azon óriási katonai terhek mellett, me­lyeket a monarchia nagyhatalmi állásának fentartása érdekében viselni kénytelenek vagyunk, valóban nem mondhatók nagyoknak. Ennyit azon szavazatom indokolására, melylyel a javaslathoz hozzájárulni fogok. De, t. ház, van a javaslatban mégis valami, a­mi bennem aggodalmakat ébreszt és erre vagyok bátor a t. háznak és a kormánynak figyelmét felhívni. (Hall­juk ! Halljuk!)

Next