Pesti Napló, 1886. április (37. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-08 / 98. szám

98. szava. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Ath­enaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás közöli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Csütörtök, ápril 8. 37. évi folyam. Elöüzetési feltételek. A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. 11» Az esti kiadis postai Halanklildáse kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint fellilfizetendo. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti­­Neapló“ kiadó-h­ivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kb. 25 millió új póthitel. A pénzügyminiszter tegnap három tör­vényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé, melyek közül különösen az egyik súlyosan kompromittálja a mostani pénzügyi gazdál­kodást. Kerek számban 20 milliónak új köl­csön útján beszerzésére kér felhatalmazást az egyik javaslat. Ennyit kell mindenek előtt a pénzügyminiszternek beszerezni az 1884. és 1885-ben a két budgetbeli defic­iten túl­­ment pénztári hiány kipótlása végett. De ez a 20 millió nem az egész túllépés az előre megszavazott defic­iten túl, hanem a pénz­ügyminiszter megmondja, hogy van még 4 millió hiány 1885-ből, melyre azonban »ez­úttal« fedezetet nem kér. Ebben a 24 milliónyi túllépésben nagy része van a gondatlan előirányzásnak, de még nagyobb része azon önkényes gazdálko­dásnak, melyet a közmunkaminisztérium az államvasutaknál űzött vagy eltűrt. A rossz előirányzásnak tulajdonitható a 10,700.000 írttal nagyobb deficzit 1885-ből, melyből azonban 4 milliónak fedezése most nem ké­retik, és az 5.900.000 írttal nagyobb defic­it 1884-ből, 16­2 millióval csalódott tehát a kormány budgetében. Ezt nevezi aztán a kor­mány gondosan számító előirányzásnak, ko­moly budgetkészítésnek. Az önkényes költekezés rovatába tarto­zik mindenekfölött az a 4.075.000 frt, amelyre e napokban a közmunkaminiszter póthitel engedélyezéséért törvényjavaslattal folyamo­dott a képviselőházhoz. Ezt a 4 milliót bele­építették tavaly az állami vasutakba a­nél­kül, hogy ezt a törvényhozás megengedte volna. Ezt nézte a közmunkaminiszter, nézte a pénzügyminiszter és nem hogy tavaly az év folyamán kértek volna a törvényhozástól felhatalmazást, hanem most, mikor bevégzett tényekkel állunk szemben, jelentik be a költséget. Ilyen gazdálkodás valóságos gúny a budget-jogra. Mire való a költségvetés tárgya­lása, megszavazása, ha mellette tetszés szerint költhetnek deryre-borura ? Vagy ha az illető építkezések egy korábbi évből, mikor végre­hajthatók nem voltak, szálltak át 1885-re, miért nem gondoskodott a két miniszter azok újból megszavaztatásáról és az elévült hitel megadásáról? Póthitelt most kérni 1885-re,a legnagyobb rendetlenség. Most már várja be a pénzügyminiszter a fedezetre való felhatal­mazást, míg zárszámadásilag igazolva lesz az a 4 millió túlkiadás. Persze, ha ezt a kor­rekt utat követné az országgyűlés ezzel és a többi 1885-iki túlkiadással, akkor az álla­mi pénztár a legnagyobb zavarba jöhetne. Az állami vasutak 1885-iki gazdálkodá­sát egyébként jellemzi nemcsak ez a túllépés az építkezésekben, hanem a 3.264.000 frtnyi nagyobb üzleti kiadás is. Nem bocsátkozunk most részletekbe, hanem — mondhatjuk — ha gyökeres orvoslat nem következik be az államvasutaknál — és megvalljuk, kevés hozzá a reményünk — akkor a vasutak állami kezelésének végső órája közeleg. Ez a kor­mány nem arra való, hogy azt a nagy gaz­dasági eszmét, melyet a vasutak államosítása képvisel, realizálhassa. Átalakították a korábbi kezelést; eddig semmi javulás sem tapasztal­ható, megválik nemsokára: mit ér az újabb rendszer, mit érnek az új emberek ? A póthitelt kérő másik két javaslat kö­zösügyi költségekre vonatkozik. Az egyikben az 1883-diki rendben levő leszámolás alapján felhatalmazást kér a pénzügyminiszter arra, hogy pótlólag 465,173 frtot fizethessen a kö­zös pénzügyminiszternek. De nincs sehogy sem rendjén az a másik kérés, mely szerint a pénzügyminiszter már most 4.273.000 frtot pótoljon az 1885-diki közös költségekre azon okból, mert ennyivel kisebb a Magyarorszá­got megillető vámfedezet a múlt évben. Nincs rendben a kérés, mert előbb ez a hiány ille­tékesen nem konstatálható, mintsem a dele­­gácziók az 1885-diki zárszámadást helyben­hagyták. A kormánynak kellett volna annyi előre­látással bírni, hogy a múlt delegáczió alkal­mával, látva a vám­bevétel visszamaradását, a kvóták által 1885-re fedezendő összeget utólag fölemeltette volna s akkor az 1886-iki állami költségvetésbe a többlet föl lett volna vehető. De olyan tételt, melyet a delegácziók közös költségekre meg nem szavaztak vagy zárszámadásilag helyben nem hagytak, annak fedezetét az országgyűlés föl nem veheti. Mert jól megjegyzendő: a vámbevételek és azoknak mily nettó összegben közös költségekre fordítá­sa nem az országgyűlésen,hanem a delegácziók­­ban szavaztatik meg. A kért póthitelt tehát a képviselőház meg nem szavazhatja, mielőtt a delegáczió határozott és azért az illető tör­vényjavaslat visszautasítandó. De az előbb említett törvényjavaslat, melyben a 19.943.971 frtnyi újabb hiány fedezetére póthitel kéretik, szintén tárgyalás alá nem vehető, mielőtt az 1884-iki zárszám­adások el nem intéztetnek és mielőtt legalább a közmunkaminiszter előterjesztése ama 4 millió póthitel tárgyában helyben nem ha­­gyatik. Ezen két tárgyalásnál alkalom lesz azután kellően megbélyegezni a kormány pénzügyi gazdálkodását. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Akadémiai választások. A korteskedés divatja Magyarországon behatol mindenüvé a tudományok szent csarnokába is. Senki se hinné, a tudósok mily kitűnő kortesek. Évenkint egyszer van tudós verseny az akadémiai diplomáért. Pályáznak sokan, mert Magyarországon elismert tu­dós csupán az akadémikus. De az akadémia szeszélyes, néha megválaszt mindenkit, néha senkit. A szerint, ha mint a pártok a jelöltek körül csoportosulnak, s vagy kompromisszumra lépnek s egyik a másikat segíti, vagy harczolnak, s egyik a másikat buktatja. Az akadémiai választás tehát érdem és szerencse, s a tagfelvételt, valamint a kaszinóban, a barátság osz­togatja. Ez ajánl, ez választ. Indokolt és indokolatlan szigor jóakaró köny­­nyelműséggel váltakoznak. Olykor a legjobb írók meg­buknak, olykor reményteljes kezdők felvétetnek. Néha az exkluzivitás czéhszelleme dominál a választások­nál, be nem ereszteni senkit, néha a szabadelvűség, mely keblét a nemzet minden fiának kizárja, ki ír és olvas. Hogy lesz most ? Babért keressz, babért hozz. Harminc­hét jelölt! A vetés gazdag, az aratás bizonytalan. Mi csak a vetést nézzük; kétségkívül széles köröket érdekel, hogy kik vágyódnak a szellemi felső házba ? S mi jogon tartnak igényt a tudós arisztokrácziához számíthatni? A czimeiket vizs­gáljuk. Valamint vannak herczegek, grófok, bárók és regalisták a főrendek közt, igy ülnek az akadémiában tiszteleti, rendes, levelező és külső tagok. A tiszteleti tagság a legtöbb és legkevesebb. Ugyanis oda kell a legtöbb állás és legkevesebb tudo­mány. Ha valaki miniszter, mint Kemény Gábor báró, levelező tagból, mivel történetbúvár volt, exczel­­lencziás tiszteleti taggá lesz; s ha Szász Károly rendes tag volt mint iró, tiszteleti taggá változik át mint püspök. Szvorényi J­ózsef ugyancsak kanonok s igy a tiszteleti tagság rangját meg nem illeti, de ju­biláns nem tiz éves, hanem öreg érdemeinél fogva s hozzá katholikus pap, miáltal az egyházi főrendek közt az egyensúly helyre van állítva. A külső tagok magyar akadémikusok in par­­tibus. Diplomájuk olyan, mint a külföldieknek oszto­gatott rendjel, a ki gyönyörűségét találja benne, bará­tunkká tétetik általa s ez nem kerül semmibe. Eset­leg pártunkat fogja a világirodalomban. Három angol tudós: Jones,Beddoe és Flower ekképen meg­­magyarázósittatnak; fontosabb ezeknél ránk nézve a hármas szövetség németekkel és szlávokkal, Hirsch­feld Berlinben, az első epigráfus Európában, ki a dácziai és pannoniai feliratokat is megismerteti a kőrejtélyek kedvelőivel, Jirecsek pedig, a volt osztrák miniszter, a délszláv tudományok kenéze. Te­hát »keletre magyar«, azaz Prágába. Rendes tagokká előléptetendők: N­a­g­y Imre és F­i­n­á­­­y Henrik. Amaz legfőbb törvényszéki biró, ez kolozsvári egyetemi tanár és az erdélyi mú­zeum őre. Múzeuma sovány és hiányos, s lehetne rendezettebb, de latin-magyar szótára jó s az »ó­kori súlyokat« és »régi római kalendáriumot« kitünően érti. Király k­ronológus s e szakmában páratlan, mert egyetlen. Nagy Imre pedig gyűjtő, ki két kötet Árpádkori oklevelet adott ki, az Anjou-kori okmány­tárt szerkeszti, Vas- és Veszprém megyék monográ­fiájával foglalkozik s Ausztria és Magyarország kö­zött a határkérdéseket tanulmányozza, ami minden­kép igen fontos, mert Ausztriának határt szabni nyolc-­száz év óta hiába iparkodunk. Lássuk most azokat, kiket mint eladó lányokat bálba visznek s kiket be kell mutatnunk, mert néme­lyiket az illető osztály maga sem igen ismeri, mely­nek jelöltül ajánltatnak, mig mások régen híresek or­szágszerte a nélkül, hogy az akadémia tagságra mél­tatta volna őket. Ilyenek az első osztály előtt, mely nyelvészettel és irodalommal foglalkozzék, Rákosi Jenő és Szinnyey József, két egészen különböző ember, kik között csak egy közös vonás van, hogy mindkettő hírlapirodalommal is foglalkozik. Talán nem árt Ráko­sinak, hogy lapokba ír, mert könyveket is ír versben és prózában, színműveket és kritikákat, azokat a publi­kumnak, ezeket a tudósoknak ; az akadémia annyiszor megkritizálta Rákosit, hogy ő maga talán már nem is kiváncsi rá, most megállja-e a kritikát vagy sem ? — Szinnyey egy elveszett kincset mentett meg a nemzetnek a hírlapkönyvtárban, melyet gyűjtött, ol­vasott és katalógusba szedett, mely katalógus egy irodalomtörténetet foglal magában s jelenleg minden tudós nélkülözhetlen segédkönyve. Uj emberek Halász Ignácz finnista és P­o­z­­d­e­r Károly turkista. Az akadémiai nyelvviták egyen­súlya kedvéért kandidálhattak párosával. Amaz a Nyelvőrbe­lr, emez Vámbérynek segít, önálló munká­kat ezután fognak kiadni. A történelmi, jogi és sok egyéb vegyes tudo­mányok osztályában betűsoros jelöltek ezek : A­c­s­á­d­y Ignácz, értekezéseket irt a Száza­dokba s két nagyobb történelmi munkát irt, Széchy Máriáról és Budavár visszafoglalásának idején Ma­gyarország társadalmáról. Mindkettő feltűnést kel­tett s kivált ez utóbbi őt a hazai történetírók sorába iktatta. Alapos kutatással egyesíti az előadás csinos­ságát, lelkiismeretes történelmi kutató s kiváló író. Bár e lapok munkatársa, az igazat és jót róla el nem hallgathatjuk, sértve szerénységét. Hogy hírlapíró, talán neki sem fog kárára betudatni ? Concha Győző kolozsvári egyetemi tanár s tehát író, ki könyvekkel gazdagítja irodalmunkat. Tőle vannak : »A kilenczvenes évek reformeszméi«, »Újkori alkotmányok«, »Közigazgatási bíráskodás és alkotmányosság,« jogi és politikai munkák. Az ifjú­ság ezekből tanul. C­s a p­­­á­r Benedek Révayról írt három kötet­­­tet, róla és koráról. Az irodalomtörténet kevés hasonló művet ismer. Felméri Lajos is egyetemi tanár Kolozsvá­rott, ez az, kin megesett, hogy »Utazása Angliában« az akadémia által a legnagyobb jutalomra, a nagy díjra érdemesnek ítéltetett, ő maga pedig a legkisebb juta­lomra, a levelező tagságra nem, mert megbukott. Ez nem logika, de történet. Földes Béla egyetemi tanár Budapesten és i­. Statisztikus, de nem képviselő. Nemzetgazda, de nem igazgató tanácsos. Lukács Béla most igazgató, az előtt igazgató tanácsos és képviselő. Jobban ráért akadémikus lenni az előtt, mint most. Füzetekben ismertette az angol és franczia pénzügyeket, aktákból az 1848/49-iki ma­gyar pénzügyeket és a horvát pénzügyi alkut. Mind­ezen okoknál fogva őt tiszteleti taggá kellene vá­lasztani. Márki Sándor aradi tanár Mária magyar ki­rálynéról irt. Arad monográfiáján dolgozik s e lapok is számos kitűnő czikket közöltek tőle. Báró Orbán Balázs a Székelyföldnek az, a­mi a Rákóczy-kornak Thaly Kálmán. Hat nagy kötetet irt róla, tele alapvető adattal és lelkesedéssel. Schnierer Aladár egyetemi tanár Buda­pesten. Z­s­ö­g­ö­d Benő egyetemi tanár Kolozsvárott. Irt egy könyvet a polgári perrendtartásról. Vl­a­s­s­i­c­h Gyula pályanyertes fiatal jogtudós s kriminalista. Könyveket irt a bűnkisérletről, a bűn­vádi eljárásról és a pénzbüntetésről; nem egyetemi tanár Budapesten. A harmadik osztályé az akadémiában az ég és a föld s minden a­mi a levegőben van, vízben úszik, szerves és szervtelen lény. Jelöltjei a következők: B­o­r­b­á­s Vincze botanikus, ki »az elzöldült szarkalábat« felfedezte, egyébként Temes és Békés flóráját ismerteté s a Növényország tankönyvét ki­adta. Egyetemi tanár, B­a­b­i­n­y­i Rudolf is az­­ irt négy kis érteke­zést az ásványtanból. Heller Ágost német iró. Munkája »Geschichte der Physik von Aristoteles bis auf die neueste zeit II. Bände«, megjelent ugyan, de szerzője Berlinben nem kandidáltatok akadémiai tagságra. Magyarul 3 kis értekezést irt a hangrezgésről. Budán tanít. H­ő­g­y­e­s Endre kolozsvári egyetemi tanár, te­hát tudós iró, szemészettel foglalkozik. Hermann Emil bányász Selmeczen. Tech­nikai mechanikája jeles szakmunka. Daday Jenő egyetemi bogarász, irodalmi mű­ködése­s értekezés »a rotáriák hímeiről«. I­n­k­e­y Béla egy értekezést irt »Nagyág bá­nyászatáról«. Janka Viktor a múzeum növénytani őre, ér­tekezéseket irt szaklapokba. Laufenauer Károly budapesti egyetemi ta­nár, németül és magyarul ir, magyarul 4 darab érte­kezést­­az agyvelőről. Ö­r­­­e­g László egy értekezést irt, állattanit. S­c­h­u­­­e­k Vilmos egyetemi tanár Budapesten, jeles szemorvos, irodalmi tevékenysége ismeretlen. Schwimmer Ernő egyetemi tanár Buda­pesten, a bőrről és szájról írt pár értekezést, hol néme­tül, hol magyarul. Ez az utolsó jelölt. A természettudományok elhanyagolt állapotát Magyarországon szomorúan jellemzi, hogy 12 jelölt közt kettő akad, ki magyar könyvet irt. A többi pár rövid értekezést, vagy azt se. Elég-e akadémiai tagságra 20—50 lap irás s egye­temi tanárság Budapesten? Vagy elég-e a meddő tudomány ? Irodalmi érdemek nem kivántatnak ? Feleljen e kérdésekre az akadémia. Választ sza­badon s nem tartozik senkinek felelősséggel. A helyzet a Keleten. A helyzet a Keleten nap­­ról-napra változik. A konferenczia és a hatalmak által hétfőn Athénbe küldött újabb felhívás után azt lehetett, hinni, hogy a keleti bonyodalom békés meg­oldásához közeledik. Londonból azonban egész más híreket jelentenek. Mint a P. Lloydnak az angol fővá­rosból távírják, oda Pétervárról teljesen megbízható forrásból azon tudósítás érkezett, hogy Oroszor­szág katonai beavatkozását Bulgáriá­ban azon esetre, ha Sándor fejedelem ragaszko­dik az ellenálláshoz, a vezérlő orosz körök komoly megfontolás tárgyává tették s a rendszabály végrehajtására vonatkozólag már meg­történtek a katonai előkészületek. Ugyane pétervári távirat szerint a legutóbbi szófiai c­áfolat daczára a­­ pétervári kormánynak teljesen alapos támpontjai­­ vannak arra nézve, hogy a bolgár király kér­­­dés hirtelen fölvetése nincs kizárva,­­ miért is az orosz körök már komolyan foglalkoznak ez eshetőség következményeivel. Ugyanez ügyben Írja a Köln. Ztg.: »Noha Oroszország félhivatalosan tagadja a szándékot, hogy Bulgáriát meg akarná szállani, mégis meglehetős biz­tossággal föltehető, hogy mérvadó orosz körökben fog­lalkoztak és foglalkoznak e tervvel. Ha Oroszország, vagyis inkább kormánya és a czár folyton szenvedé­lyesebb izgatottságot tanúsítanak a bolgár fejedelem iránt, ennek oka abban van, hogy nagyon nehezekre esik kiszabadulni a zsákutczából, melybe jutottak, to­vábbá azért, mert napról napra jobban belátják, hogy oktalan politikujuk mennyire megingatta Oroszország egész tekintélyét a Keleten. A boszúság, hogy ilyen öreg hibákat követtek el, annyira fokozódhatik, hogy Oroszország kísérletet tesz mindazt, mit oktalanságá­val elvesztett, most egyszerre valami erőszakos aktus­sal visszaszerezni. Az orosz politika, mely néhány éven át a Kele­tet elhanyagolni látszott, két hónap óta kettős nyo­matékkal dolgozik és pedig a Kelet egész mezején. Ha Görögország gúnyt űz az európai flottatüntetésből s azt semmibe sem veszi, úgy ennek oka részben az, mert tudja, hogy a valóságban nem egész Európával, hanem csupán egyes oly államokkal van dolga, me­lyekről még kétséges, tettre fogják-e magukat el­szánni. Mert tettre Oroszország Görögország ellené­ben sohasem lesz hajlandó s a görögök a leghatáro­zottabb biztosítást nyertek az iránt, hogy az orosz flotta nem teend egy lövést is Görögország ellen. Ily után igyekszik Oroszország Görögországban befolyá­sát megalapítani, a Bulgária ellen tervezett erősza­kos eljárás csak a hónapok óta szívósan követett azon czélnak felelne meg, hogy a balkáni kis államok kéz­zel fogható bizonyítékát kapják annak,­­hogy saját erejükből, vagy éppen Oroszország ellen semmit sem, Oroszországgal ellenben mindent elérhetnek. Ha egyszer Bulgária meg lesz szállva s Sándor fejedelmet elűzik, nyomban megalkotják a nagybolgár birodalmat, természetesen a legszorosabb függésben Oroszországtól. Az események ily folyama mellett Szerbia sem zárkózhatnék el a meggyőződéstől, hogy csak Oroszországnál van az üdv s tévúton járt, midőn politikáját az osztráknak alárendelte. A hangulat ilyen változása úgy látszik már készül Szerbiában. Ausztria egyszer talán még »Belgrádtól távol« gondol­­kodhatik a felett, minő helyzetbe jutott egy Kheven­­hüller oktalansága folytán. Az osztrákok tudják, vagy legalább tudhatnák, hogy Oroszország nem hajlandó nekik Szerbiát átengedni s Kálnoky gróf nem zárkóz­­hatik el e meggyőződés elől, ha újra átolvassa a jegy­zéket, melyet Giers 1885 decz. első napjaiban inté­zett hozzá.« Az utolsó szerb miniszterválság lefolyásáról, és a különböző téves közlemények helyreigazításául, Belgrádból a következőket távírják a B. K.-nek: Midőn Risztics egy új kabinet megala­kításával bizatott volt meg, nem reflektált sem a ha­­ladópárt azon részére,mely Pirocsanacz vezetése alatt néhány héttel ezelőtt újból összeköttetésbe lépett az addig­i párttöredék előtt ellenszenves Risztics­­c­s­e­­, sem pedig a radikálisok azon frakc­iójára, mely­­lyel a skupstinában ismételve egész nyíltan paktált, hanem a kabinet megalakításánál kizárólag a saját kis pártja nagyon szűk körére szorítkozott. Minthogy Risztics első­sorban sógorát, a Szerbiában nem kedvelt Milojkovics Radivost szemelte vala­ki az oly fontos belügyminiszteri tár­­czára, a kabinet megalakítása már eleve meg volt nehezítve; mindazonáltal négy napi alkudozás után sikerült Riszticsnek minden tárczára többé vagy ke­­vésbbé ismert férfiakat találni s csak a hadügyi tár­­czát nem akarta azon egyének egyike sem elvállalni, a kikhez Risztics ez iránt fordult. Végre csütörtökön Belgrádba hivatott a kragu­­jeváczi hadosztályparancsnok, Miskovics ezredes, a­ki eddigelé mindig hive lévén a Risztics-pártnak, azonnal késznek is nyilatkozott a hadügyi tárczát át­venni, de a kabinetbe való lépését két feltételhez kö­tötte. Mindenekelőtt teljesen szabad kezet kért a sze­mélyi ügyekre nézve és azon jogot, hogy erre vonat­kozólag csak közvetlenül a királylyal érintkezhessék. Több órai gondolkodási idő után Risztics kész­nek nyilatkozott ezen a minisztertanács tekintélyét erősen érintő feltételt elfogadni, jóllehet még nem volt alkalma e felől a kabinet többi tagjaival értekez­hetni. Miskovics második feltételét a hadügyi budget képezte. Kijelenté, hogy a hadsereget okvetlenül fenn kell tartani a jelenlegi békelétszámon s lőszer beszer­zésére is minden évben bizonyos összeget szükséges a költségvetésbe felvenni, mindez évenként 14 millió frankot vesz igénybe, a­mely budgetösszeg nélkül nem vehetné át a hadügyminisztérium vezetését. Risztics a királyhoz ment s eléje terjeszté Mis­kovics ezen feltételeit, azon megjegyzéssel, hogy ő a maga részéről ezen kikötéseket nem fogadhatja el, mivel ezáltal az államháztartás egyensúlya jelentéke­nyen veszélyeztetve lenne.­­ A király oda nyilatko­zott, hogy Miskovics igénye nem csak egészen mél­tányos, hanem a jelenlegi viszonyok közt egészen in­dokolt is, s ennélfogva a kabinetbe való belépésének akadályául nem szolgálhat. Risztics erre — szomba­ton délután tanácsot ült kijelölt minisztertársaival, kik elfogadták Risztics álláspontját. Esti 9 órakor Risztics ezután társaival együtt a királyhoz ment azon kijelentéssel, hogy ők nem fo­gadhatják el Miskovics ezredes feltételeit.­­ Midőn ezek után Risztics kollegái eltávoztak volt, Risztics kijelenté, hogy miután a király helyesli Miskovicsnak a hadügyi budgetre vonatkozólag kikötött feltételeit, ő — Risztics — nincs abban a helyzetben, hogy ka­binetet alakíthasson s ennélfogva az erre nézve nyert megbízatást vissza teszi a király kezeibe. Egy órával ezután Garasanin, éjfélkor pe­dig még Mijatovics és Kujundzsics a ki­rályhoz hivattak. Vasárnap az új Garasanin-kabinet meg volt alakítva és Garasanin eddigi haladópárti ellenesei, nevezetesen Pirocsanacz és hívei ki­jelenték, hogy most már szolidárisak a haladó­párt­tal, úgy, hogy kételkedni sem lehet, hogy az általános skupstina-választások, melyek ápril 26-án a­ naptár szerint, vagyis május 8-án fognak egész Szerbiában végbemenni, nagy többséget eredményeznek az új kor­mány számára. Tiszavölgyi társulat. A tiszavölgyi társulat központi bizottsága teg­nap Andrássy Gyula gr. elnöklete alatt ülést tar­tott, melynek elején felolvastatott a számvevői jelen­tés. E szerint a tartalék­alap tiszta vagyon­ állása 1885. deczember 31-én 2.043.714 frt 74 krt tett, oly formán azonban, hogy ez összegből a kinn levő köve­telések, illetőleg társulati hátralékok összege 972,407 frt 45 krt tesz. Ezután a titkár előadta Szapáry Gyula grófnak, mint a közép-tiszai társulat elnökének ama kérését, hogy oly közlekedési miniszteri rendelet esz­közöltessék ki, hogy a Sajónak 1 méternél magasabb vízállásai, a kir. folyammérnökség útján, a közép­tiszai társulattal naponkint közöltessenek. — Bemu­­tattatott a közlekedési miniszter rendelete, a­melyben a társulatokat fölhívja, hogy munkálataikról a minisz­térium részére áttekintő térképeket készítsenek s e végre esetleg a folyammérnökségek közreműködését is vegyék igénybe. Andrássy Gyula gróf elnök e rendelkezést helyesnek és üdvösnek tartja, s czélszerűbbnek véli e czélra a katonai térképeket; e részben csupán azon visszásságra utal, hogy az ország némely vidékeiről e térképek megvannak ugyan, de eddig nem adat­tak ki. Tárgyalás alá vétetett ezután a töltések előte­rein alkalmazandó művelési módokról szóló szabály­­rendelet, és­pedig annak 3-dik §-a, a­mely már a múlt ülésen tárgyaltatott, és újonan tárgyalás alá vétet­ni határoztatott. A 3. §-hoz Tisza István két módosítást ajánl. Az egyik azt czélozza, hogy az előtéren a fáknak és cserjéknek eltávolítására az a birtokos is köteleztet­­tessék, a­ki az egyszeri kiirtás után is e területen fá­kat vagy cserjéket tenyészteni enged. A másik módo­sítás a 3. §. megtoldását ajánlja a következő rendel­kezéssel. «A társulatoknak jogában áll az előtérnek a normál szélességbe eső oly helyein, a hol ez árvédel­mi szempontból veszélyt nem okoz, saját gátvédelmi czéljaikra füzfa-kulturát létesíteni.« Hosszabb vita után, melyben gr. Andrássy Gyula elnök, Rapaics Radó oszt. tanácsos, gr. Károlyi Sándor és gr. S­z­a­p­á­r­y István alelnö­­kök, Keszlerffy János, Stráda Béla és Da­rányi Ignácz vettek részt. — Tisza István első módosítása oly alakban fogadtatott el, hogy »mihelyt az előtérnek a normál szélességbe eső része a fáktól és cserjéktől az érdekelt tényezők által és ezek ter­hére egyszer kitisztittatott s a birtokos e területen mégis fákat és cserjéket tenyészni enged, ezeknek el­távolítására kötelezhető; őt illetvén ez esetben a le­vágott fák és cserjék tulajdona is; az esetre azonban, ha e kötelezettségének eleget nem tenne, joga van a nevezett érdekeltségi tényezőknek a fákat és cserjéket saját költségén eltávolítani, s a levágott fát és cserjét maguknak megtartani.« Tisza István második módosítása változatlanul fogadtatott el. D­a­r­á­n­y­i Ignácz, mint előadó bemutatja az 5. §-nak, az albizottság által módosított következő szövegét: »Az egyes társulatok által az ezen szabályren­delet alapján beterjesztendő javaslatok itt esetről esetre megbíráltatván, a végrehajtás módozatai, vala­mint azon határidő, mely alatt a szabályszerű állapot létesítendő, véglegesen megállapíttatnak s mihelyt a Tisza és mellékfolyói mentét illetőleg a Tiszavölgyi társulat központi bizottságával egyetértőleg az is megállapittatik, hogy ez intézkedés által kik vannak érdekelve s annak költségeihez mily arányban tartoz­nak járulni, minden társulat gondoskodni köteles, hogy az 1. évre kijelölt és terhére eső munka a társu­lat illető évi munkaprogrammjába fölvétessék és az ahhoz szükséges költségek — a­mennyiben a társula­tot terhelik — az illető év költségvetésébe előirányoz­­tassanak.« A kérdéshez hozzászólottak: Rapaics Radó, gróf Andrássy Gyula, Tisza István. Gróf Károlyi Sándor alelnök az albizottsági javaslatot pártolja s meg van győződve, hogy annak elfogadásával a kormány mit sem koc­káztat, mert va­lamint eddig a kormány és központi bizottság közt alig forgott fenn lényeges nézeteltérés, az minden föl­tevés szerint eme kérdésben sem fog bekövetkezni. Az esetre azonban, ha a kormány talán formai okokból ezt a megoldást sem tartja elfogadhatónak, a kísérő fölterjesztésben eme eventualitásra való tekintettel azt indítványozza kérelmezni, hogy a hozzájárulás kér­désében az 1880. XX. t. sz. 13. szakasza alapján al­kotott kölcsönkiosztó hetes bizottság határozzon. Igaz ugyan, hogy e bizottságban az állami befolyás túl­nyomó lesz, mert három tag neveztetik ki, három tag választatik, az elnök pedig kineveztetik. De valamint a nevezett hetes bizottságban a személyes és közvet­len érintkezés azt eredményezte,hogy e bizottság fenn­állása óta, vagyis hat év alatt minden lényegesebb határozat egyhangúlag hozatott, úgy reménye van az iránt, hogy egy ilyen bizottság ezentúl sem lesz egyik irányban sem egyoldalúvá. Gróf Andrássy Gyula és Rapaics Radó felszólalásai után a központi bizottság az albizottsági szöveget fogadta el és pedig a gr. Károlyi Sándor al­elnök kiegészítő indítványával együtt. A további tárgyalás a legközelebbi ülésen foly­­tattatik. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése ápril 7-én­. (Folytatás esti lapunkhoz.) A községek rendezése. Folytattatott a községek rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A 27-ik§-ból Mocsáry Lajos kihagyatni kívánja azon intézkedést, hogy a szabályrendelet megszűnik, ha a törvénynyel ellenkezik. Ez nézete szerint nem szükséges, mert van a községben és az ellenőrző ha­tóságban annyi garanc­ia, hogy ez nem történik meg. Tisza Kálmán miniszterelnök utal a tapaszta­lati tényekre, melyek azt mutatják, hogy ily esetek tényleg megtörténtek. A ház a szakaszt változatlanul fogadta el. A 29-ik § Szederkényi Nándor egy irályi mó­dosításával fogadtatott el. A 32-ik §-nál Enyedy Lukács, utalva a nép­­számlálás eredményeire, a képviselőtestületek tagjai számának maximumát magasabb számban kívánja megállapittatni s a következő szöveget terjeszti elő: »A képviselők összes száma kis községekben 10-nél kevesebb, 30-nál több, nagy községekben 20-nál keve­sebb, 100-nál több, rendezett tanácsú városokban 48-nál kevesebb és 200-nál több nem lehet.« Nagyon természetesen e korlátokon belül a községek statútu­mai megalkotásánál a belügyminiszter jóváhagyása mellett maguk állapítják meg, hány képviselő legyen a képviselőtestületben. Horváth Lajos: E szakasz egy új, nézetem sze­rint igen lényeges intézkedést tartalmaz. Jövőre t. i. a rendezett tanácsú városokban éppen úgy, mint a kis és nagy községekben a virilista képviselők közt helyet fognak foglalni a nőknek,­­ erkölcsi testületek­nek, az úgynevezett jogi személyeknek meghatalma­zottjai, kiskunnaknak gyámjai és a gondnokoltak gondnokai. És ezek képviseltetése semmi, de semmi egyéb megszorító feltételekhez kötve nincs, mint ahoz, hogy meghatalmazottak, gyámok és gondnokok, hon­polgárok legyenek, lehetnek tehát kiskorúak s bűn­vádi kereset és ítélet alatt állók, lehetnek olyanok, a­kik a községben vagyonnal nem bírnak és a község­ben nem laknak, tehát a községhez semminemű érdek által közvetlenül kötve nincsenek. Megengedem, te­hát, hogy ez az intézkedés a kis- és nagyközségekre nézve indokolható, mert az

Next