Pesti Napló, 1886. május (37. évfolyam, 120-150. szám)
1886-05-01 / 120. szám
120. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 37. évi folyam. Budapest, 1886. Szombat, május 1. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküdése kívántatik, postabélyegre havonként 15 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓBV* Május 1-sejével új előfizetést nyitunk lapunkra, mire különösen azok figyelmét kérjük fel, kiknek megrendelése lejár. Előfizetési árak : (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli számot ad ki.) Évnegyedre • •• ••• ••• 4 frt 50 kr. Egy hónapra ............... 1 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. kiadóhivatala. Pauler Tivadar ravatalánál. Juris praecepta sunt haec honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere. Magyarország igazságügyminisztere, Pauler Tivadar, soha az igazság ezen szabálya ellen nem vétett, becsületes volt mindig, senkit nem bántott, mindenkinek megadta, ami őt megillette. A jog bölcseségét tanította és követte, s az igazság hű szolgálatában halt meg. Szép élet, csöndes halál: belefáradt a haza kormányzásába, meghalt siratva, érdemei közé temetkezik; halotti párnája a lelkiismeret, szemfödője a tisztelet, sírköve a dicsőség. Koporsójánál mindenki gyászol, az ezrek közt, kik ravatalához gyűlnek, nincs ellensége. Tanítványainak száma légió és barátainak száma ugyanannyi. Ezreket oktatott s azok őt mind szerették. Magyarország jogásznemzedékének atyja volt, s mindnyájan, kiket tanított, meghatva búcsúznak tőle. Hálás érzelmekkel említik jóságát, tudományát s áldják nevét. Pietatem liberi parenti debent. Hetven évet élt, ki nem ismerte a nyugalmat; negyvennyolc évet töltött közhivatalban ! Gyermekkora is munka volt, ifjúsága is az volt, férfikora is az volt, vénsége is az volt. Pihenni akart ezentúl, pihenni fog már örökre. Példás élet után kedves lehet a sír. A király szolgáját, az ország miniszterét, az akadémia elnökét, a nemzet tanítóját veszti Paulerben, családja a szerető atyát. A tudósok közt a tudományt, a birák közt az igazságot, a törvényhozók közt a hazafiságot kereste s képviselte. Mindent, amit tett, kötelességből tette. Kevesebb nagyravágyással nem volt miniszter senki, háromszor nevezte ki azzá a király s ő nem kereste a fényes méltóságot egyszer sem. Tizenkét esztendeig volt miniszter, és soha cselszövényben részt nem vett. Kormánypárti volt teljes életében, de az ellenzéket akkor sem sértő, ha megtámadtatott. Könnyen megbocsátott azoknak is, kik bántották, s inkább kitért nekik, mint szembeszállt velük. Tisztátlan indokokat nem feltételezett semmikor, s mindig tárgyi okok által vezettette magát. Legfőbb hibája volt jószívűsége, mely nem tudott kemény lenni s ellenszegülni. Erősebb ész, mint akarat, a közpályán mások akaratának hódolt, mint jogtanár azonban páratlan vala s több dicsőséget gyűjtött a kathedrán, mint a bársonyos széken. Parlamenti beszédei azonban a szónoklat remekei. Ritkán kelt fel, hogy szóljon s többnyire kényszerítve, leginkább igazságügyi kérdések körül, mert a politikába avatkozni nem szeretett: ha szólott, csendes figyelemmel hallgatta az egész ház és meggyőző szavai lelkesedést keltettek. Deák Ferencz gyönyörködött Pauler beszédein, helyeselte mondásait s élvezte a klasszikus formát, melynek szabatossága tökéletes vola, így csak a római miveltség tanított gondolkozni s azon tudomány, melyről mondatik: juris prudentia est divinarum atque humanarum rerum notitia, justi atque injusti scientia. S Paulert e tudomány nevelte bölcsnek és erényesnek. Bent az ő lelkében volt a szép harmónia, melyet megzavarni nem lehetett egy könynyen, mert az a külvilágtól elzárkózott. Derült kedélye az erény forrásaiból fakadt, de érzelmei mindig az ész korlátai közt maradtak. A szenvedélyt nem ismerte, mert egy percze sem volt, melyben magát nem ellenőrizte. A jogbölcsészet megtestesüléseként járt Pauler közöttünk. Penitus ex intima philosophia hauriendam juris disciplinam puto, tanulta Cicerótól. Hogy meghalt, bátran mondhatjuk sóhajtva: ilyen ember több nincs. Fejet hajtva állunk ravatalánál. Koszorút áldozunk a drága halottnak e felirattal: »Lex omnium rex mortabum.* * * * Pauler Tivadar igazságügyminiszter haláláról és életének utolsó perceiről lapunk tegnap esti számában már közöltünk részletes tudósítást. Az alábbiak számot adnak az általános részvétről, mely az elhunyt jeles férfiút sírjába követi. A király ő Felségét délután három órakor értesítették a halálesetről. Legfelsőbb részvétének a király Pápay udvari tanácsos útján adott kifejezést, ki még a délután folyamán meglátogatta a boldogulnak családját. Az esti lapunkban említetteken kívül kondoláltak még Orczy Béla báró, a felség személye körüli miniszter, Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter, stb. A magyar tudományos akadémia, melynek az elhunyt másodelnöke, tiszteleti és igazgatósági tagja volt, éppen úgy, mint korábban elhunyt alelnökét, Csengery Antalt, az akadémia oszlopos csarnokából akarta Pauler brit tetemeit eltemettetni, azonban erről le kellett mondani, mert a család, az elhunytnak végső kívánságához híven, kerülni akarja a nagy pompát. Az akadémia részvétének külön gyászjelentéssel és díszes koszorúval fog kifejezést adni, a temetésen pedig több tagú küldöttséggel fogja magát képviseltetni s egy tagját gyászbeszéd tartására kéri fel. A közelebbi részletek megállapítása végett az akadémia ma, május 1-én, délután 5 órakor az I. emeleti kis teremben Trefort elnöklete alatt összes ülést tart, amelyen szóba fogják hozni azt is, hogy az elhunyt másodelnök arczképe a képes terem számára elkészíttessék. A ravatalt tegnap este állították fel az elhunytnak Lipót utcza 43. sz. a. másodemeleti lakásán, mégpedig ugyanabban a szobában, ahol múlt év őszén a miniszter boldogult neje volt felravatalozva. Tígy ezt, mint a fogadószobát és a bejárót egészen fekete posztóval vonták be. A díszes emelvényes ravatal fölé ezüst rojtos mennyezet borul, köröskörül déli virágok pompáznak közbefoglalva az elhunytnak családi czímereit. Fejénél nagy masszív ezüst feszületet és lábánál imazsámolyt állítottak fel. A szobát a ravatal köré helyezett kandeláberekben égő gyertyák világítják meg. Az érczkoporsót a beszentelés után vasárnap délután 41, órakor hat ló által vont ezüst oszlopos, kristályüveg fedelű díszkocsiban viszik ki a kerepesi-uti temetőbe. Az összes nyilvános épületekről gyászlobogók hirdetik Pauler elhunytát, melyről a család a következő gyászjelentést bocsátotta ki: Dr. Pauler Gyula magy. kir. országos levéltárnok és neje Lenhossék Georgina, Pauler Gizella Károlyi Sándorné és férje Károlyi Sándor elkeseredett szívvel jelentik a maguk, valamint gyermekeik: Pauler Juliska, Ákos, Katicza, illetve Károlyi Mária Simó Béláné és Károlyi Margit nevében, forrón szeretett atyjuknak, apjuknak, illetve öregatyjuknak, dr. Pauler Tivadar és és kir. valóságos belső titkos tanácsos, magy. kir. igazságügyminiszter urnak, a Lipótrend nagy keresztesének, Budapest főváros I. kerülete országos képviselőjének, a magyar tudományos akadémia másodelnökének ez évi ápril hó 30-án délután 123/4 órakor, hosszas szenvedés s az utolsó kenetnek felvétele után, életének 71-ik évében történt csendes kimúlását. Hűlt tetemei 1. évi május hó 2-án délután 43/2 órakor fognak a kerepesi-ut melletti köztemetőben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozatot pedig ez évi május hó 3-án délelőtt 10 órakor fogják az egyetemi templomban megtartani. Budapest, 1886. évi április hó 30-án. Isten nyugosztalja! , * * # Pauler életéből most, elhunyta alkalmával, érdekesnek tartjuk közölni az alábbi részleteket, melyek élénk fényt vetnek nemes jellemvonásaira, egyszerű szokásaira és puritán családi életére. Pauler és családja mindenkor egyszerű, mondhatni nyárspolgárias életet folytatott. Évek hosszú során át lakott a papnövelde-utczai Jármay-féle házban, hol szerény lakást tartott, és Lipót utczai lakásán sem fedezhető fel a fényűzés nyoma. Nagyurak nem igen fordultak meg nála, és kevesebbre rúg azoknak száma, kik benső barátságával dicsekedhettek. Bogisich Lajos, a budapesti törvényszék elnöke, dr. Poór főorvos, Venczel Gusztáv egyetemi tanár, dr. Milassin Vilmos, Berczelly Jenő táblai tanácselnök és még néhányan a közélet ismertebb alakjai közül ezek voltak a kebelbarátjai, kiket szívesen látott egy-kétszer hetenkint magánál lukullusinak éppenséggel nem mondható vacsorájánál. A különben szófukar és szinte komor külsejű, de azért áldott jó lelkű férfiú óraszámra beszélgetett el velük politikáról, jogi kérdésekről, színházakról stb. Különös kedvelője volt a kulisszatitkoknak, nemcsak a színháziaknak, melyeket mind apróra ismert, lévén a nemzeti színháznak és a budai várszínháznak állandó páholybérlője, hanem azoknak is, melyek a politikai élet színpadának háttere mögé vannak elrejtőzve. Legintimebb volt Bogisich-csal, ki mindig friss hírekkel látta el és újdonság nélkül csak vajmi ritkán látogatott el hozzá. A nemzeti kaszinó apró-cseprő eseményeiről részletesen kellett mindig referálnia Bogisichnak, ki a kaszinó tagja s ő volt az egyedüli, kit bármikor soron kívül fogadott a miniszter. Mint egyetemi tanár hajthatatlan szigora miatt nem volt népszerű az egyetemi fiatalság körében. A hallgatóknak minden ügyes-bajos dolgáról értesittette magát és igy történt, hogy valahányszor kifogásokkal álltak elébe, mindig tudta, hogy hányadán van. Akkortájt, mikor ő tanároskodott, a császárfürdői bálok voltak a legelőkelőbb mulatságok. A jogászok természetesen nagy szerepet vittek a mulatságban és bálrendezési buzgalmukban gyakran megfeledkeztek arról, hogy tulajdonkép hol is van az egyetem. Csupa malicziából meg szokta volt tenni Pauler, hogy a bált követő napon katalógust olvasott fel. Tengernyi abszenczia. Másnap aztán jött magát mentegetőzni egyik is, másik is. Ez beteg volt, annak a nagyanyja halt meg és igy tovább. Pauler mindegyiket nagy léleknyugalommal hallgatta végig és aztán igy szólt: Ne erőltesse meg magát, jól tudom, hogy a császárfürdői bálon volt és ennek meg ennek a kisasszonynak udvarolt, a kit éjfél után három órakor haza is kisért ... A szigorú tanár egészen megváltozott, mikor kúriai bíró lett. Mindenkor enyhítette az alsóbb fokú ítéleteket. Igazságszeretete egyébiránt valóban párját ritkító volt. Soha kinevezéseknél nem jártak el pártatlanabbal mint ő. Nem tekintette az egyént, hanem csak a képességét, munkásságát és szolgálati éveit. Semmi néven nevezendő rokonának nem adott hivatalt még a neje kérésére sem, akinek pedig nagy befolyása volt rája. Nemesszivűségéről tanúskodik egyebeken kívül a következő alig négy héttel ezelőtt történt eset: Szentgyörgyi államtitkár tudvalevőleg nemrégiben elbocsátotta az igazságügyminiszteri bijnokok felét. Köztük volt egy családos ember, ki fogta magát és egyenesen felment Paulerhez. Elpanaszolta a baját, hogy családos ember, és most nincs betevő falatja. Végül hozzátette, ha nem helyezik vissza hivatalába, kétségbeesésében öngyilkossá válik. A miniszter másnap visszahelyezte hivatalába. Takarékosságáról híres volt az elhunyt miniszter. Csak így eshetett meg, hogy tíz-tizenkétezerérz évi jövedelme mellett közel százezer forintnyi vagyont hagyott hátra. Példás kötelességérzete mellett legékesebben szól az a körülmény, hogy még betegágyában is, mindaddig, míg eszméletnél volt, foglalkozott a minisztérium ügyeivel, és e hó 26-án még okmányokat is írt alá. Családját, különösen Gizella leányát, a rajongásig szerette. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Pauler Tivadar. Eötvös József mint miniszter halt meg; utódja Pauler Tivadar lett s őt is piros bársony székből tették a fekete ravatalra. Pauler az ötödik miniszter (előtte voltak Eötvös, Wenckheim, Szende, Ráday), kiket »hű és sikeres szolgálataik alól« a királyénál sokkal nagyobb hatalom mentett föl, Lipót- és Szent István-kereszt helyett adva nekik egyszerűbb keresztet, az »emberek egyenlőségének« keresztjét, künn a temetőben. S ezért nem fogadták el tehát a Pauler lemondását ezelőtt három hónappal, amikor azt beadta. Más miniszterek beadják lemondásukat, mivel az ellenzék hevesen és kíméletlenül megtámadja őket. De arra még nem volt eset, hogy miniszter azért adta volna be lemondását, mivel őt az ellenzék nem támadta meg. Csak magával Pauler Tivadarral történt ez meg eddig. Ő lemondott, mivel a legközelebbi budgetvita alatt minden ellenzéki szónok letöröltette nevét, mikor Pauler Tivadar tározóját védelmezni a képviselőház termébe belépett. És az igazságügyi tárczát, mely ellen oly sokan készültek, senki sem támadta meg. Elnémultak az igazságügyi panaszok és a sürgetések a szóbeliségért. Mert a Pauler Tivadar arczán már ott ült az örökös nagy hallgatás, melyet megháborgatni szentségtelenség. Zajos éljenzés kisérte ki őt akkor az ülésteremből , de az oly furcsán, oly különösen hangzott. Megéljenezni egy halottat! * _ * S tegnap meghalt. Az orvosi tudomány ez egyszer nem csalódott. Áprilisre jövendölte Pauler Tivadar halálát, s ime április utolsó napjával elvitte magával. Mint a thulei király, hű volt a sírig. Nejét, kivel az élet alkonyán is, folyvást mézes beteket élt, nem sokára követte a sírba. Nincs mód, hogy Pauler galambepéja ne lett volna ! mert haragudni senki se látta. Arczán a szigorúság csak fegyelem volt, de nem a lélek vonása. Mert ha nem lettek volna írott törvények, bevett szokások, akták és végzések, melyek tetteinek néha szigorúságot parancsoltak, ő maga sohasem tudott volna még szigorú sem lenni. Akkor lehetett őt erről az oldaláról legjobban megismerni, amikor elmosolyodott. Az a komoly, merev arca egyszerre gyermeteg lett ilyenkor. Aki meg tudta nevettetni, annak nem tudott ellentállani. Érezte ezt maga is, s azért iparkodott erőnek erejével komoly és szigorú maradni mindenütt és mindenkivel szemben. Mert mint tanárnak fen kellett tartania tekintélyét. S ezért volt, hogy a magánéletben, családján kívül úgyszólván mindenkit távol tartott magától. Hogy valakihez benső, testvéries barátság fűzte volna, arról nem tud senki. Neki csak tisztelői és jó ismerősei voltak, barátai nem. E vonás másoknál rideg kedélyre mutat, Paulernél nem ebből támadt. Mint tudóst, elfoglalták könyvei, mint tanárt, elfoglalták tanítványai, mint bírói ítéletei, mint miniszteri aktái és jelentései. A kedélyélet, mely nélkül barátság nem fűződhetik, nála örökös szekvesztrum alatt állt, mint valami javíthatatlan tékozló, kire nem lehet vagyont és szabadságot bízni. Egy nyílt, jóságos természet volt, mely azonban félt teljesen őszinte lenni. S e félelem minden téren tartózkodóvá tette s gyakran még a ravaszság látszatába is belekeverte. És tényleg, ebből kifolyólag volt is benne némi ravaszság. De hogy ez is milyen ártatlan volt, az mutatja, hogy bármikor, ha valaki tréfás modorban meg tudta találni nála az igazi rugót, elmosolyodott és úgy elpirult,mint egy szűz leány. S ahol az igazat meg nem mondhatta, nem szólt. Eddig tudta vinni a politikai pályán a hazugságot. Miniszter volt tovább egy évtizednél, anélkül, hogy csak egy napig is politikus tudott volna lenni. Soha sem volt érzéke a politikához és ezt mindig olyan csodálatos mesterségnek tekintette, melyet csak bámult, de sohasem értett. S innen volt ama vak engedelmesség, melylyel ama politikának vezéreit követte, amelyhez tartozott. Horvátország történetét, közjogát, viszonyait senki sem ismerte nála jobban. Akadémiai értekezéseket százat tudott volna írni azokról, de mikor a horvátok letépték a magyar czimereket, s a miniszterek őt kérdezték meg,, hogy mit kellene tenni, néma volt, mint a bal. És ha a parlamentben fényes beszédeket tartott, mindig meg volt neki mondva, hogy miről beszéljen. Magától, magáért, szónoki dicsőségért, egyénileg politikai ezésért, soha beszédet ki nem gondolt volna. És ha beszélt, úgy amint helyéről felállva, az elnök felé fordult, úgy maradt míg le nem ült. Ha az elnök beszédje közt elhagyta volna helyét, alighanem megakadt volna beszédében. Pircek Mint tanár számos generácziót nevelt fel. Az ő modora senkivel sem változott meg soha. Mint tanár, úgy bánt tanítványaival, mint képviselőtársaival később; mint miniszter úgy bánt képviselőtársaival, mint tanítványaival előbb. De meg is tehette, mert húsz év óta nem volt olyan új tagja a képviselőháznak, aki Pauler Tivadarnak tanítványa ne lett volna. S bármennyire respektálták is őt tanítványai az egyetemen, mégis sokkal jobban respektálta ő volt tanítványait, amikor ő miniszter lett, s volt tanítványai képviselőkké lettek. A parlamenti életet mindig csak a komoly oldaláról nézte. Tréfás részletei ő előtte mindig idegenek voltak. Még akkor sem nevette el magát, mikor olyan emberek leczkéztették, akiket egykor ő leczkéztetett, kidobott pénznek tartván még a rájuk költött iskolapénzt is. Rendszeresebb agyvelőt képzelni nem lehet, mint az övé. De amiben legfőbb ereje volt, abban volt hátránya. Mert agyveleje teljesen a reczepczióra lévén iskolázva, képtelenné vált a konczepczióra. Senkihez eszénél, tudományánál fogva több várakozást nem fűztek mint Pauler Tivadarhoz, mikor miniszter lett. És senkiből úgy ki nem ábrándultak, mint ő belőle. Mert tőle várták az organikus reformokat, s ő volt, aki ezekből legkevesebbet adott. S ha Tisza Kálmán politikai pályáján van egy pont, melyhez egykor a hangos komikum kaczagása fog fűződni, ez a pont az, a mikor ő Pauler Tivadart mint »veszedelmes embert« nem vette be kabinetjébe 1875-ben. — S ugyan mi hozhatta Paulert ilyen hirbe Tisza Kálmán előtt ? Alighanem az az egyetlen egy eset, melyben Pauler önálló politikai véleményt mert kockáztatni, először és utoljára. Akkor volt ez, mikor a Lónyay bukása után, a Deákpártban a dezoluczió megkezdődött. A keleti vasúti prioritások kérdésében a Szlávy-kabinet minisztertanácsot tartott, s konstatálta, hogy nem lesz többsége a képviselőházban, mert a Lónyay-párt az ellenzékkel fog szavazni. Tanácskoztak, hogy mittevők legyenek, s Pauler is beleszólott. Azt javasolta, hogy legjobb lenne kibékülni Lónyayval, és bevenni őt a kabinetbe. A miniszterek meghökkenve néztek először Paulerre, azután egymásra, s a tanácskozás abba maradt. Ez volt az első és az utolsó eset, mikor Pauler Tivadar beleszólott a politikába. * * * Pauler Tivadar harmadfél évig volt kultuszminiszter, de a nemzetiségi kérdésekkel, melyek akkoriban nagyon erősen beleszövődtek a közoktatásba, nem tudott boldogulni. S Lónyay volt, a ki áthelyezte őt az igazságügyi székbe. Tisza 1875-ben kihagyta Paulert a kabinetből, s három esztendeig tartó vizsgálati fogságba helyezte. Türelmesebb és szelidebb erkölcsű foglyot még Babylon sem látott. Ragaszkodása Tisza Kálmán iránt annyira ment, hogy még Szapáry Gyulának akkori nyugtalankodásai iránt is teljesen érzéketlen maradt. És mikor a kiegyezési tárgyalások alatt zúgtak a viharok a Tisza kabinet feje fölött, Pauler volt az egyetlen mosolygó arca, melyen sem patkány-, sem vakondok- vonások nem ültek. S igy lett ő újra igazságügyminiszter 1878-ban. S maradt haláláig. S ez idő alatt tűnt ki, hogy szeretett miniszter lenni. Nem a hiúságért, mert nála egyszerűbb, szerényebb ember nem volt, s nem lesz. Nem a hatalomért, mert soha önálló akcziót ki nem fejtett. Nem is a fizetésért; mert hisz minden állásában kevesebbet költött, mint amennyi jövedelme volt. Nem is az ambíczióért, mert nagy tervei sohasem háborgatták. De hát akkor miért szeretett mégis miniszter lenni ? — Az utókor van hivatva e rejtélyt megfejteni.* * * Már sok év előtt tisztában volt azzal mindenki, úgy a jogász, mint a laikus világban, hogy Pauler Tivadar minisztersége alatt regeneráló, refomatórius igazságügyi politika nem lesz. És mégis alig volt még valaha miniszter, aki iránt ellenfelei is annyi kímélettel, s annyi gyöngédséggel viseltettek volna, mint Pauler Tivadar iránt. Mert ő soha senkit meg nem bántott. Ő soha senkinek nem ártott. A tanári pályán nagy érdemeket szerzett, s mint jogtudós, a büntetőjog terén, első volt, s az is maradt. Csaknem egy félszázadot töltött el a közpályán és soha sem »szerepelt.« Mellőzések, csapások őt is érték, soha sem panaszkodott. Prototípusza volt a jó embernek, az egyszerű polgárnak. Nagy dolgokat, ha nem is alkotott, de sokat, igen sokat végzett. A jóság fénye gyakran megközelíti a lángész ragyogását. S koporsója körül bizonyára az egész ország lehajtott fővel és levett kalappal fog állani. Mert történeti alakot gyászol benne. Mint miniszter, soha sem érezte magát többnek polgártársainál, s ő maga mint ember sokkal több volt, mint amennyit a miniszterség közfelfogás szerint kifejezni szokott. Haldoklása bosszú volt. Mindenki tudta, csak ő maga nem akarta észrevenni. S még haldoklása alatt is a munkában, s a kötelesség teljesítésében lelte örömét. Béke volt egész élete , s béke lesz álma is a sírban. Á. K. Egy csepp méreg. (Blumenthal Oszkár négyfelvonásos vígjátéka. Először adták a nemzeti színházban ápril 30-án.) Azon csiribiri német herczegségek között, melyeket a »Grossdeutschthum« magába olvasztott, volt egy, vagy legalább is lehetett egy, — igy veszi fel Blumenthal — amelynek herczege sehogy sem akart belemenni a mindent megemésztő nagy Németország gyomrába. Kötött tehát egy titkos védő- és daczos szövetséget Ausztriával, (mert Ausztriáról a vígjátékokben még föltételezik, hogy véd és daczol) melynek siffrirozott szövege egy szomorú estén, a vékonybélű német kisherczegség vagy fejedelemség utolsó estéjén érkezett meg a fejedelem dolgozó szobájába, melyben keserű arczokkal néztek a jövőbe az öreg herczeg s minisztere, Wahlberg gróf. Csak ketten tudják a titkot, melynek velük kell sírba szállani s ime mi történik? Valaki elárulta a titkos szerződés rettenetes titkát, s másnap reggel dübörgő lópatkók csattogtak s dobok peregtek a kis herczegség fővárosának utczáin, s a kelő nap fénye a »Pickelhaube« csúcsain törött meg, egyszóval — bevonult a porosz hadsereg. A titkos szerződés elárultatván — megszállták a kisherczegséget a nagy-németországi csapatok. De hát ki árulta el a titkot? — A herczegén kívül csak Vahlberg bírta annak kulcsát — tehát ő, így él gróf Vahlberg a »Staatsverrath« rettenetes gyanúja alatt éveken át, visszavonulva a közügyektől, holott rettenesen keresik minden árulási gyanúsítások dacára, s Fabricius, a titkos tanácsos, már nem egyszer ajánlott fel neki magas államhivatalokat. Kétségkívül, hogy rehabilitálják, mert hiszen az árulás következtében trónját vesztett Károly Emil herczeg, az időközben elhunyt uralkodó herczeg fia, trónfosztottan, sötét gyűlölettel él Berlinben, hol ez a dolog történik, s gyűlöletének specziális tárgya Wahlberg gróf, ki véleménye szerint elárulta a státusz-titkot s igy megfosztotta őt trónjától. — E gyanúja és gyűlölete oly erős, hogy azt ki is mondja, még pedig válogatás nélkül mindenféle emberek előtt, így hát nem is lehet valami nagy titok. Mert például a berlini udvar körébe keveredvén valami Daska nevű jött-ment orosz gróf, a ki abból él, hogy mindenféle udvarok botrányait összeszedi, aztán kinyomatja . Emil herczeg ezen igen kétes minőségű úr előtt keserűen kifakadt Wahlberg gróf, mint áruló s trónjának megdöntője ellen. Ezeket a keserű kifakadásokat Daskaur feljegyezte a többi hasonló pikantériáju dolgok mellé a noteszébe, s viszszavonulván himpor-gyüjtő darázs útjáról muszka hazájába, ott megírja sorba s világgá bocsátja kiszimatolt rejtelmeit a különféle udvaroknak, így megírja többi között a »berlini társaság«-ot, melyben természetesen egyik legpikánsabb darabja, a habár indiai mezbe rejtett, de világosan felismerhető históriája a Wahlberg gróf árulásának. Így állanak a dolgok, mikor Blumenthal jónak látja felkutatni a függönyt s elkezdetni a komédiát. Budapest, május 1. Az osztrák és a magyar vámhivatalok, amint értesülünk, az illető minisztériumok részéről közrendeletileg figyelmeztettek arra, hogy a Romániával jelenleg még fennálló kereskedelmi szerződés I. évi május 31-ével le fog járni. Kállay Béni közös pénzügyminiszter mostani idézését — a doboj-siminbami vasút megnyitása alkalmából — Boszniában arra használta fel, hogy a lakosságtól közvetlenül tájékozást szerezzen a közigazgatás működéséről. Benyomásait a miniszter abban foglalta össze, hogy a rövid hét év alatt az ország már igen jelentékeny kulturális haladásokat tett. A többek közt van kataszter, most a földművelés emelése főleg a tuzlai kerületben kívánatos. A föld kitűnő, marha van elég. Csak példát kell adni a jó gazdálkodásra. Gyarmatosítás lehetetlen, mert nincs uratlan föld s a birtokosok akár orthodoxok, akár törökök, ragaszkodnak a röghöz s nem hajlandók azt eladni. A kormány tehát mintagazdaságokat fog berendezni, hogy jó példát adjon a parasztoknak. Az agrárkérdést nem lehet sablonszerűen megoldani. Befektetésekre a birtokosoknak a kormány kölcsönöket ad. A vakusjószágok jövedelme 167.000 forint, mely a mohamedán iskolákat és egyházakat illeti. Még az idén 600 kilométernyi utat fog traszíroztatni, továbbá vasutak is fognak épülni. A kormány főleg a mostar-szerajevói vonalat tartja szem előtt, csakhogy az építésre még nincs pénz. A közbiztonsági állapotok javultak. Igen örvendetes mozzanat az adók pontos befolyása. A tuzlai kerületben 1885- ben egyetlen egy végrehajtás sem vált szükségessé. A kormány semmiféle felekezeti propagandát nem támogat s a miniszter nézete szerint nem képzelhető, hogy a lakosságban olyan mozgalom támadna, mely a fennálló rendet meg akarná dönteni. A német-franczia ellentét a görög kérdésben. Már volt alkalmunk utalni reá, hogy az ultimátum átnyújtása Athénben elsősorban Francziaország ellen kijátszott tromf, melylyel a többi kabinetek a Freycinet -kormányt a siker dicsőségétől meg akarták fosztani. Különösen Berlinben veszik rendkívül rossz néven Freycinet előtérbe lépését. A német-franczia viszonyok különben is már régóta barátságtalanok. A német sajtó formális hírlapi hadjáratot folytat a franczia chauvinizmus, de általában Francziaország s mostani kormánya ellen. Ezen tollháboru legújabb tünete a félhivatalos Nordd. Alig. Ztg. egy czikke, mely élénken rosszalja a franczia kémtörvényjavaslatot s azt állítja, hogy a javaslat határozatlan szövegezése megengedi a chauvinista franczia bíráknak, hogy minden Párisban tartózkodó német tisztet elitéljenek s hogy a német tisztek Párisban most is a legszigorúbb felügyelet alatt tartatnak. De nemcsak ily közvetett utón nyilatkozik a Francziaország iránti ellenszenv. A német hivatalos világ minden tartózkodás nélkül ad kifejezést a feletti megütközésének, hogy Freydinet Athénben közbelépett. Az ellenszenv most már kiterjed Delyannisra is, ki a franczia mediácziót készségesen elfogadta s a béke biztosítása czéljából Berlinben múlhatatlanul szükségesnek nyilvánítják a görög kormány leköszönését. Hogy a franczia akczió a német fővárosban minő hatást keltett, bizonyítja az is, hogy az agg Vilmos császár csütörtökön hosszas kihallgatáson fogadta Bismarck herczeget s mint általában hiszik, a görög kérdésben konferált vele. Mig tehát maga a görög lefegyverzés ügye megoldása felé közeledik, maga az inczidens egészen más kérdéseket kezd felszínre hozni s még inkább élesbiti a sohasem szünetelő, de legalább leplezett német-franczia ellentéteket. A Köln. Ztt. legújabb számában szintén éles támadást intéz Freydinet és eljárása ellen s a többek közt ezt írja: A helyzet veszélye most abban áll, hogy Francziaország, miután föllépése fiaskót csinált, haragosan vissza fog vonulni a hatalmak közös eljárásától. Hírek Bulgáriából. Mint a Budapesten újonan meginduló Revue d’Orient szófiai levelezője távirja, Sándor fejedelem, ki Karaweloff miniszterelnökkel szerdán indult el Kelet-Ruméliába, ott hat hetet akar tölteni, hogy személyes jelenlétével ellensúlyozza a pánszláv izgatásokat. A nép mindenütt lelkesen fogadja a fejedelmet. A bolgár-török határszabályozó bizottság bolgár tagjai már szintén elutaztak Filippopoliszba. A tavaszi virágkiállítás kitüntetései. Az orsz. magy. kertészeti egyesület által rendezett tavaszi virágkiállítás juryje a kitüntetéseket és dijakat következőkép ítélte oda: I. osztály. Nyíló virágok és más disz- növények. Szeiner József budapesti mű- és kereskedelmi kertész pálmákért a fővárosi dijat, 20 aranyat és arany oklevelet; melegházi növényekből összeállított csoportért az elnöki dijat, 20 aranyat és egy csoport jáczintért Aigner Ferencz dijat, 5 aranyat. Ocker Károly budapesti műkertész 50 db különféle fajú Caladiumért aranyoklevelet és az állami díjból 12 aranyat. Seyderheim Ernő Azaleákért