Pesti Napló, 1886. május (37. évfolyam, 120-150. szám)

1886-05-13 / 132. szám

132. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Eladó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu m-é p & 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Csütörtök, május 13. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és asti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapest«« kétszer házhoz hordva : ha­vonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 a­t 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai ktdlühkü­ldés,­ kívántatik, postabelszegre havonként 15 kr., évnegyedenként 1 forint felü­lfizetendö. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 13 p esti 2STapló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Pénzügyeink. A közelebbi napokban a képviselőház hivatva lesz a kormány pénzügyi gazdálko­dásával foglalkozni. Óriási hanyatlást lesz kénytelen konstatálni az előbb is elég rossz állami háztartásban. Az utóbbi két évben már az előirányzat szerint is igen nagy defic­itet jelentékeny túllépések még inkább fokozták. A kormány gondatlansága, a budgettörvényt semmibe vevő gazdálkodása, hol szándékos, hol öntudatlan túlköltekezései, teljesen felfor­gatták az állami pénzügyeket. 1884-ben és 1885-ben a zárszámadások és kezelési kimutatások mindegyik miniszté­riumnál túlköltekezést mutatnak. Jellemző a túlkiadások nagyobb részére az az egyszerű, de kategorikus érv, melyet a földmivelési mi­niszter jelentésében a lótenyészintézeteknél történt túlkiadásokról felhoz, hogy t. i. elég­telen volt a költségvetési hitel. Ha keveset engedélyez a törvényhozás, ám lássa követ­kezményeit, a miniszter azért nem fogja ma­gát a költekezésben reguláztatni, így öregbedett nagyrészt a defic­it 1884-ben 5,892.000, 1885-ben 6,712.000 frttal. Gondatlan előirányzásnak és számítás nélküli építkezésnek rovandó fel az állami vasutaknál egyrészt 4,075.000 frt túlkölteke­zés, másrészt pedig 3,264.000 frt túlkiadás a múlt évi üzemből. Ezen közel 20 millió túl­kiadás fedezésére kér most a kormány hitelt. De ezzel a hitelszükséglet határa nincs elérve. Egész raja a kisebb-nagyobb túlköltekezé­seknek merült fel még a homályból egymás­után, mikor már a 19.900.000 frtnyi hitelről szóló javaslatát a pénzügyminiszter és a 4 millió túlköltekezésről a közmunkaminiszter előterjesztette volt. És mi sem kompromittálja annyira a magyar állami gazdálkodást, mint az a zavar, tájékozatlanság — vagy a­mennyiben nem ez volt az ok — ama hamis színben való fel­tüntetés, melyet a kormány a pénzügyi hely­zetnek a törvényhozás előtti feltárásánál prak­tizált. A múlt őszszel előterjeszté a pénzügy­­miniszter az 1886-iki költségvetést az előző évhez képest 3 milliónyi nagyobb defic­ittel, és hogy a financziális állapotról szint ne kell­jen vallania, semmis ürügyből a szokott ex­pozét elhalasztja. Az ugyanakkor bemutatott 1884-iki kedvezőtlen zárszámadás és a preli­­mináre rossz mérlege azonban meghiúsították a hallgatag miniszter szándékát és a valóság­nak megfelelő kedvezőtlen véleményt keltettek a közvéleményben és különösen a pénz­­piaczon. Csak a képviselőház pénzügyi bizottsá­gában említette fel később a kormány a rossz pénzügyi fordulatot és maga indítványozott törléseket a beruházásoknál. Később, január 12-én, továbbra menőleg szellőztette a kép­viselőházban a pénzügyminiszter a finan­cziális zavart, de tisztán maga sem látta vagy nem kívánta láttatni a bajt. Csak a mikor a budget már meg volt szavazva s ki volt bocsátva all millió papirjáradék adósság­­törlesztésre s 14 millió defic­it fedezésre, akkor állott elő a közmunkaminiszter 4 mil­liós túlköltekezési jelentésével és a pénzügy­­miniszter 19.900.000 frt hitelkérésével és azon fölül közös póthitelt két törvényjavas­latával. Azonban e póthiteli összegek kérésével a kölcsönök útján beszerzendő fedezet sora éppenséggel nem volt befejezve. A közmun­kaminiszter, 4 milliós túlköltekezési jelenté­sének tárgyalása közben, azzal lepi meg a pénzügyi bizottságot, hogy újabb 878.000 frt túlkiadást fedez fel, megjegyezvén, hogy jót nem áll, hogy további kisebb-nagyobb túlköltekezést nem fog-e az államvasutaknál kideríteni. Azután következik annak kijelen­tése, hogy a pénzügyi és az igazságügyi mi­niszternél tetemes, fedezetlen túlkiadások vannak a múlt évről, hogy 4 millió vissza­maradás van a múlt évi jövedelmeknél, a­me­lyeknek pótlásáról szintén gondoskodni kel­lene, így apránként megint 5.657.000 frt újabb szükséglet szaporodott fel, melyről soká hallgattak. De ebben még nem szerepel a ki­állítási defic­it. És végül csattant az ostor. A pénzügy­­miniszter kijelenti a bizottságban, hogy ko­rábbi defic­itek ellátása következtében annyi­ra megapadtak az állami pénztár készletei, hogy a most kért 22 millió beszerzése után is, kénytelen lesz a pénztárak kellő dotácziója végett az őszszel nagyobb hitelt —20 millió­ról volt szó — igénybe venni, így került ki a zűrzavarból nagy kín­nal, szaggatva, darabonkint a pénzügyi hely­zet megközelítő képe. A kormány megtett mindent, hogy lehetőleg késleltesse az álla­pot megismertetését; segítette őt ebben a gyámoltalanság is, mert egészen tisztán so­káig maga sem látta. Az ilyen módszer kompromittálja egész adminisztrác­iónkat és az ország hitelét. Pedig az nagy mértékben fog most igénybe vétetni. Nézzük csak, minő emissziókra kerül a mostan ismeretes szükséglet szerint még az idén a sor. A közösügyi két póthitellel együtt a többször említett 19.900.000 frt fedezet effek­tív 22 millió beszerzését teszi legközelebb szükségessé papírrente kibocsátása útján. Ősz­­szel 20 millió lesz beszerzendő pénztári kész­letre, továbbá vagy 7 millió azon előbb em­lített több kisebb defic­itre, melynek fedeze­tét a pénzügyminiszter most nem kéri, de a­melyről az őszszel gondoskodnia kellene. Ugyanez időben bocsátja ki rendszerint a pénzügyminiszter a következő év adósságtör­lesztésére megkivántató papírjáradékot, a­mely ez alkalommal 11 */a millió effektív szükség­letre szól. Ez nem kevesebb, mint 60 millió effektív összeg, melyet még az idén be kell A PESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. Ká­szonyi Dániel. Nem volt ország Európában, ahol Kászonyi Dá­niel idegen lett volna, de egyikben sem volt soha ott­hon. Hetvenhárom évig űzte nyugtalan természete, és még most sem az agg kor fáradtsága, hanem csak a nyomor és a nélkülözés vetett neki véget. Nyelvtehet­sége rendkívüli volt. Anyanyelvén kívül teljesen ér­tette Európa minden nemzetének nyelvét. Angol, franczia, német nyelven könyveket irt; regényeket, po­litikai emlékiratokat s hírlapi közleményeket. Beszélt és irt olaszul, spanyolul, sőt még törökül is tudott. Egész élete vándorlás és munka közt oszlott meg. És ennyi észszel, ennyi tehetséggel s ennyi munkával nem tudta többre vinni, mint hogy mindenkitől elhagyatva, a legnagyobb nyomorban, üres szobában, szalmán haljon meg. Miért? Mert nem volt szerencséje. Nem volt szerencséje, de egész életén át soha nem érezte magát szerencsétlennek. Nem csupán böl­­csészetből, hanem mert ilyen volt a természete. Rend­kívüli illúzióval tudta körülvenni magát, s a valósá­got nem látta sehol és soha. Világnézete mindenkiétől elütő volt. S csak Diogenes lehetett nagyobb czinikus ő nála. De czinizmusa nem volt sivár, nem volt gú­nyolódó, sőt nagyon is meleg és kedélyes. Igényei, me­lyeket elveiben megalkotott, túlhaladtak minden mér­téket , de a legparányibb jóval, melyet az élettől ka­pott, meg tudott elégedni, s élvezőképessége Epikur­­nak nem lehetett nagyobb. így történt, hogy élvező­képessége minden nélkülözését meg tudta aranyozni, s a valóságnak hiányait pótolták illúziói. Ha pénze volt, Krőzusnak érezte magát s átélte a gazdagság passzióit; ha szegénységbe jutott, a nagy szoczialista és anarchista apostolok helyzetében érezte magát, kik ellen az egész társadalom összeszövetkezik, hogy el­nyomja őket. Mikor legtehetetlenebb volt, akkor kép­zelte magát az államra és a társadalomra nézve a leg­veszedelmesebbnek, s kéjelgett abban a gondolatban, hogy ő képviseli az új forradalmat, mely jönni fog, mert jönnie kell. És mivel életének legnagyobb részét szegénységben és nélkülözések közt töl­tötte el, ennek gondolatvilága volt az, mely ér­zelem- és gondolatvilágát leginkább asszimilálta. És igy az állandó szerencsétlenség és elnyomottság a forradalmi és társadalomellenes elveknek bizonyos kö­vetkezetességét okozták nála. A mivel ő igen nagyra volt. Dicsekedett gyakran következetességével, pedig nem rajta, hanem helyzetén múlt, hogy más legyen. Valamint hogy mindig más lett minden változó hely­zetében. Oly gyorsan alkotott véleményeket, s oly gyorsan változtatta azokat, hogy ő maga sem emléke­zett a saját régibb nézeteire. Egész érzelemvilága ro­kon- és ellenszenvekből állt, de egyik sem volt benne mély és tartós. Csak egy maradt meg nála állandóan: a fennálló rend és hatalom negácziója. O, ki minden helyzetében jól tudta érezni magát, és folyton vidám maradt, nem volt megelégedve semmivel, a­mi tör­vény volt, akár az erkölcsi, akár a fizikai világban. Folyvást rajongott, hit nélkül; folyvást dolgozott, munkálkodott, életczél nélkül; a legszorgalmasabb emberek egyike volt, a lehető legnagyobb könnyel­műséggel. Egy szeretetreméltó anarchistának típu­sa lakott benne, s képzelete mindig a legnagyobb kegyetlenségekben gyönyörködött. Szeretett oly színben föltűnni, mint a ki halomra képes gyilkolni az embe­reket, mint akiben nincs lágyság és irgalom. Mint a ki nem tud megsiratni halottat, bármily kedves volt is, mint a ki nem búsulhat csapáson, veszteségen, mert semmi sincs az életben, a­mihez ragaszkodni ér­demes lenne; mint a ki nem tud tisztelni senkit és semmit, mert mindenki gyarló, gonosz és gyáva, és minden rosszul és ostobán van berendezve a világon. S míg ő, őszinte vallomásaiban e sötét színeket ke­reste jellemének rajzához,­­ gyakran vidám ebédek és vacsorák mellett a bonvivántok eszménye gyanánt tűnt fel. Idegenek, új ismerősök előtt min­denkor csodás, rendkívüli embernek tűnt fel, tartó­­sabb ismeretség nem használt presztízsének. Ezért kereste mindig az új helyzeteket, az új embereket. S ha valahol több évig lakott, mint Londonban, Berlin­ben, Lipcsében,­­ ott nem hogy pozícziót foglalt vol­na, hanem ellenkezőleg, mindinkább vesztette po­­zíczióját. Mindig valami nagy, valami rendkí­vüli hivatás, vagy jobban mondva szerep le­begett előtte, de sohasem tudta azokhoz megta­lálni az eszközöket. Tanulmányra méltó alak , terve a legellentétesebb változatossággal. Czézárból, Hannibálból, Thackerayből, Rabelaisből, Ariostoból, Diogenesből, Schopenhauerből, Darwinból, Marai­ból és Robespierreből volt benne valami, de minden­ből csak úgy, mint a napsugárból a víz tükörén. A bölcsészetből kivette, a­mi romboló volt a meglevő rend ellen; a történelemből az adomákat szerette; a nagy emberek életében az apróságok érdekelték; egy élő konverzácziós­ lexikon volt; mindenről tudott, de semmiből eleget; ismerte a világ minden országát, ismert minden nemzetet, ismert minden társadalmat; ismerte a czivilizácziónak minden vívmányait, — csak magát az embert, csak azt nem ismerte soha, sem másban, sem önmagában. S a milyen szeretetre­méltó czinikus volt, oly nagy mértékben volt hiú. Sze­rette, ha tömjénezték, ha hízelegtek neki. Ezért sze­retett legjobban a fiatalok társaságában lenni. Még hatvan, hetven éves korában is csak a fiatalság köré­ben érezte magát jól. Kortársait s a nála idősbeket mindenkor megvetette. Életrajzi adatai, úgy, amint azokat föl lehet jegyezni, nagyon rövidek. Családi összeköttetései és egyéni tehetségei által korán részt vett a közéletben, de mint főbb alak sehol és soha. A forradalom alatt Csányinak volt kedvenc­e, aki »round head«-nak (kerek fejűnek) nevezte őt, mint egykor az angol forradalmárokat hívták. De habár katonának volt nevelve, nem vitte fölebb főhadnagyságig. Forradalom után az emigráczióval ő is külföldre ment, s Angliában tartózkodott leghuzamosabban. Az angol írókkal megismerkedett, és angol regényeket irt. 1863-ban jött haza Magyarországba, gróf Vay Lászlóhoz, kitől 1864-ben Szent-György-Ábrányba gróf Vay Dá­niel házához ment, hol a fiuk nevelését vállalta magára. Itt ismertem meg őt, mint gyermek, aki a nyarat rendesen Ábrányban töltöttem és mindig hálá­val és szeretettel fogok visszagondolni azokra az időkre. Dani bácsi (úgy hívtuk őt) folytonos mese­könyv volt, s érezve, hogy mennyire érdekel mindaz, amit elmond, kifogyhatatlan volt elbeszéléseiben. Sokat tanultam tőle és sokat mulattam vele. Teljes illúzióval néztem őt s mindig csodáltam, hogy akik,a forradalomról írtak, az ő nevét nem em­legették. Áhítattal hallgattam a csaták leírását, me­lyekben részt vett, a hősök jellemzését, kiket szemé­lyesen ismert. Csak az nem fért a fejembe, hogy va­csora után sötét hűvös szeptemberi estéken mindig nekem kellett őt a kastélyból haza kisérnem, mert — mint ő mondta — semmitől sem félt soha a vilá­gon, sem kardtól, sem ágyútól, csakis a falusi ku­tyáktól. 1867-ben az alkotmányos élet fölpezsdült; az emigránsok haza jöttek, nagy szerep várt rájuk. Meg voltam győződve, hogy Kászonyi Dánielből kiváló szereplő lesz. Kászonyi Dániel éppen akkor volt leg­jobban elkeseredve. Ki is vándorolt családostól Lip­csébe és egy regényszerű pamfletben írta le azt a három esztendőt, melyet hazájában töltött. Ebben a regényben (életemben először) én is szerepeltem. Itt­hon szerencsére nem sokan olvasták, mert német nyelven volt írva és Lipcsében jelent meg; e regény­ben nagyon kíméletlenül voltak föltárva oly családi ügyek, melyek nem nyilvánosság elé valók. Lipcsében aztán körülbelül tíz évig lakott, mikor újra visszatért hazájába s Budapesten telepedett meg. Mint hírlap­író akart megélni, de élete kezdettől fogva csak ten­gődés volt. Pedig egész nap dolgozott. Regényeket­­ fordított s az olcsó lapok számára maga is szenzá­­cziós rémregényeket irt. De nem volt szerencséje! — Nem tudta megélni a forradalmat, melyről álmodo­zott ! — A halál igazán jótétemény volt neki. Béke legyen jutalma a sirban! A. K. szerezni papirrente utján, bár a folyó évre már szükséges volt 25 millióért papirjáradé­kot kibocsátani. Ezen összeg államadósságun­kat 90 millióval és az állandó évi kamatter­het 40/0 millióval szaporítja. — Ez pénzügyi romlásunk legújabb fázisa. A főrendiházi közjogi és törvénykezési bizottság tegnap d.u. 6 órakor Szlávy József koronaőr elnök­lete alatt tartott ülésében befejezte a közigazgatási törvényjavaslatok — név szerint a törvényhatóságok­ról, a községekről és a fegyelmi eljárásról szóló tör­vényjavaslatok tárgyalását, és egyszersmind hitelesí­tette az illető bizottsági jelentéseket, melyeket Rud­­nyánszky József b. bizottsági jegyző szerkesztett. A kormány részéről az ülésen Tisza Kálmán miniszter­­elnök volt jelen. A mérsékelt ellenzék tegnap este Ernuszt Kelemen elnöklete alatt tartott értekezletén tárgya­lás alá vette a pénzügyi bizottság 316 sz. jelentését, az 1883. évi közösügyi zárszámadásra alapított le­számolás szerint Magyarország terhére mutatkozó tartozás fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában, melyet Horánszky N. felszólalása után az érte­kezlet nem fogadott el. Horánszky N. ismertette azután a pénzügyi bizottság 317. sz. jelentését az 1885. évi közösügyi költségekből a magyar korona országai által pótlólag fedezendő összegről szóló törvényjavaslat tárgyában, melyhez hozzászólottak : Beöthy Ákos, Horváth L., Liptkay Béla báró. Az értekezlet e törvényjavaslatot hasonlóan nem fogadta el. Tárgyaltatott ezután a pénzügyi bizottság 315. sz. jelentése a közlekedési minisztérium részére az 1885. évre szükséges póthitel engedélyezéséről be­nyújtott törvényjavaslat tárgyában, melyet hasonlóan Horánszky N. ismertetett általánosságban. Végre tárgyaltatott ugyancsak Horánszky ismer­tetése alapján a pénzügyi bizottság 318. sz. jelentése »a múlt évekből származó pénztári hiányok fedezésé­ről­ szóló törvényjavaslat tárgyában. Hozzászólottak Beöthy Ákos, Grünwald Béla, Horváth Lajos, mire a párt hosszas beható eszmecsere után a­­javaslatot leghatározottabban ellenezve, annak elvetésében álla­podott meg. Sándor bolgár fejedelem, mint a Revue de l’Orient-nak Szófiából Írják, f. hó 13. és 19-ike közt Jeni-Sagra, Eski-Sagra, Kasanlik, Haski­lj és Han­­kiei városokat fogja meglátogatni, május hó végén Burgasban hajóra száll és Várnán át Bukarestbe utazik, hogy látogatást tegyen Károly román király­nál, amint rendesen szokta tenni, mikor a román határ közelében jár. A fejedelem kíséretében van Battenberg Ferencz József herczeg. Bukarestből a fejedelem vissza fog térni Szófiába, hogy a sobranje megnyitásán jelen lehessen. A görög és a török haderő. Bár a görög-török béke egyelőre biztosítottnak látszik, nem lesz érdek­telen kimutatni, hogy milyen haderők állottak egy­mással szemközt. 1. Görögország a török határon 36 zászló­aljat, 9 századot és 17 üteget, összesen 45.700 em­bert összpontosított. Athénben tartalékban maradt 6 zászlóalj, 3 század és 6 üteg, a Peloponnezusban pe­dig 7 zászlóalj és 3 század. 2. Törökország a görög határon 124 zászlóaljat, 25 századot és 37 üteget, összesen 120.000 embert összpontosított. Továbbá 3 hadosztály (mind­egyikben 16 zászlóalj, 4 század és 3 üteg) tartalék a ruméliai határról a görög határ felé van indulóban. A csapatok elhelyezése jelenleg a következő: 1. Görögországban a határon áll: Artá­­nál 1 hadosztály (12 zászlóalj és 3 üteg, balszárny); Trikkalánál 1 hadosztály (11 zászlóalj, 3 század és 3 üteg, c­entrum); Larissánál 1 hadosztály (13 zászló­alj, 6 század és 11 üteg, jobbszárny.) 2. Törökország határán a fentebbi 3 had­osztály­­yal szemben áll: Janinától délre 2 hadosztály (külön-külön 16 zászlóalj, 4 század és 3 üteg, jobb­szárny) , 5 hadosztály (épp oly erős, czentrum), még­pedig 1 hadosztály Grevyananál (a Venetikos völgyé­ben), 1 hadosztály ott, hol a Visztrissa délről észak­keletnek kanyarodik; 3 hadosztály a Saranta-szoros­­völgyében (az Olympostól nyugatra), Kaserinánál 1 hadosztály (balszárny), s végre Szalonikinál 1 had­osztály tartalék. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 12-én. 1. Az erdélyi hitelviszonyok kérdése, melyre nézve Horváth Gyula interpellác­iót intézett tegnap a miniszterelnökhöz, meglehetősen éles felszólalásra késztette az interpellálót azon válasz után, melyet a miniszterelnöktől ka­pott. Horváth Gyula egyenesen kijelenté, hogy a válasz nem nyugtatta meg, s csupán azért vette a választ tudomásul, hogy a kor­mánynak módja legyen az ígért komoly ered­ményeket felmutatni, melyek iránt különben bizodalma megingott. Felette kínos hatást is gyakorolhatott az erdélyrészi képviselőkre a miniszterelnök nyilatkozata, mely egyebek között azon furcsa argumentumot is tartal­mazza, hogy a gazdaközönség bajai a vasúti befektetések következtében k­ö­n­y­­nyebben elviselhetők. Ennél nagyobb gúnyt a vasúti közlekedést leginkább nélkü­löző Erdélylyel szemben alig alkalmazott valaki, nem is szólva arról, hogy a gazda­közönség nem igen fogja megköszönni ezt a csodálatos vigasztalást. II. (Folytatás esti lapunkhoz.) Esti lapunkban közöltük Horváth Gyula interpelláczióját és felszólalását, melylyel ezen inter­pellácziót indokolta. A miniszterelnök válaszait és az interpelláló­­nak a válaszra tett észrevételeit a következőkben kö­zöljük : Tisza Kálmán miniszterelnök, T. képviselőház! Ugyanazon indok, melyet t. képviselőtársam a legkö­zelebbi napirendre tűzött javaslatok alkalmából fel­hozva, bizonyos föltevések elleni tiltakozásra használ, késztet engem arra, hogy interpellác­iójára ma vála­szoljak. (Halljuk!) Midőn ezt teszem, mindenekelőtt meg kívánom jegyezni azt, hogy nem fogadhatom el azon vádat, mintha a kormány a gazdaközönség érdekében sem­mit sem tett volna. (Egy hang a szélső­baloldalon: Hát mit tett?) Majd mindjárt meg fogja hallani a t. képviselő úr. Azt nem tette ugyan, hogy az állampénztárból egyeseken segítsen, az igaz, de éppen az interpelláló t. képviselőtársam által felemlített törvényjavaslatok, melyek legközelebb a t. házban tárgyalásra kerülnek, fogják igazolni azt, hogy igenis tett­e részben a kor­mány. Mert azt csak nem fogja nekem tagadni senki, hogy a vasutak építése és a vasúti vonalak czélszerűbb szervezése, — melynek rohamos volta pedig egyik in­dító oka ama javaslatok előterjesztésének — a gazda­közönség érdekében van. (Helyeslés. Úgy van­ a jobb­oldalon.) És nem fogja senki sem tagadni azt sem, hogy a jelenlegi bajok, melyek a gazdaközönséget általában sújtják és melyeknek elhárítása — azt hiszem, azt talán ott is el méltóztatnak ismerni — nem a kor­mány befolyásától vagy hatalmától függ és éppen a vas­úti befektetések következtében könnyebben el­viselhetők. Másik megjegyzésem az, hogy meg fognak győ­ződni ugyanazon alkalommal arról, hogy az egyéb túlkiadásoknak is egy jelentékeny része éppen azon kiadásokból ered, a­melyek a gazdaközönség érdeké­nek előmozdítására szükségesek. (Úgy van­ a jobb oldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Mindenekelőtt ki akarom jelenteni, t. képviselő­­ház, reflektálva t. barátom előadására, hogy szepara­­tisztikus tendencziával én egy oly mozgalmat,melyben ő és mások, olyanok, kiket ismerek, részt vesznek, vá­dolni bizonyosan nem fogok. De egyátalán senkiről, magyar emberről nem is tehetem fel, hogy ha Er­délyben lakván vagy az ország viszonyait ismervén, az ország azon részeinek érdekében felszólal, szeparatisz­­tikus tendenc­iákat ápolna. A magam részéről is hatá­rozottan tagadásba venném tehát, ha valaki ilyen tendencziákat keresne­­, barátom és a többi erdélyi képviselők fellépésében. (Helyeslés.) De áttérve most különösen az Erdélyrészek vi­szonyaira, talán az is alig vehető tagadásba, hogy az erdélyi gazdasági viszonyoknak a magyarországiak­kal szemben bizonyos fokig rosszabb voltára a kor­mány és törvényhozás volt is figyelemmel­. (Úgy van­ a jobb oldalon.) Volt figyelemmel a többek közt a legú­jabb kataszter megállapításánál az adóteher kirovásá­nál is. Ez is egy tény, a­melyet tagadni nem lehet (Úgy van­­ a jobboldalon.) és a minek állandóan érezhető — hozzáteszem: igazságosan — jótékonysága; de a mi másfelől egyszersmind­egyik indoka éppen az erdélyi birtok hitelképessége csökkenésének, miután mint méltóztatik tudni, a földhitelintézetek legalább egyik alapjául az érték kiszámításának az adót szokták venni. (Úgy van­ jobbfelől.) Mindamellett megjegyzem még azt is, hogy Szegeden a bekövetkezett katasztrófának nem az volt az indoka, hogy a város biztosítására fordítandó pénzt nem akarták a szegediek elkölteni, hanem az, hogy bizonyára itt nem fejtegetendő magánérdekek összeütközése jött létre azon vonal felett, melyben a zár­gát vezetendő. Itt tehát nem pénzkérdés, hanem magánérdekek összeütközése okozta a késedelmet, a­mely a veszély bekövetkezését lehetővé tette. (Úgy van­ jobbfelől.) A­mi már magát a dolgot illeti, legyen meg­győződve a t. képviselő úr, és a t. képviselőház, hogy senki jobban, mint én és mondhatom, a kormány min­den tagja, nem óhajtja Erdélyben a közép- és kisbir­tokos osztálynak és ezzel a magyarságnak fentartá­­sát, és érzi, hogy azt, amit a kormánytól és törvény­hozástól általában kívánni lehet, ezen érdekben kö­­telességszerűen meg is teszi. (Helyeslés a jobboldalon.) De bocsánatot kérek, az, ha valaki mindjárt a követendő útra nézve nem követi ugyanazt, a­mit más helyesnek tart, ez még nem teszi azt, hogy nem kíván a létező bajokon segíteni. Mi a magunk részéről tet­tünk, tenni fogunk és oda hatunk minden tőlünk ki­telhető erélylyel azon irányban, hogy az erdélyi bir­tokos osztály hitelt közelebbről, és ennélfogva olcsób­ban kaphasson, és ez után magán segíthessen. De azt hiszem, addig, míg reményünk lehet e­­zért újabb, az országtól követelt áldozatok nélkül elérni, senki sem fogja helyteleníteni, ha azonnal rögtön az országtól nem kérünk áldozatokat. Már­pedig azon memorandumban, a­melyre 1. barátom hivatkozott — és a­melyet igen nagy érdekkel olvastam és a mely­nek sok adata igen elszomorító — mindjárt az elején a czél elérésére egyedüli eszközül azon kívánság ál­­littatik oda, hogy egy külön hitelintézet megalapítá­sához az államkincstár 500.000 írttal járuljon. Nem kétlem, te­hát, hogy ha más módon e ba­jon segíteni nem lehet, bármilyen legyen a mai hely-D­ivat. Páris, máj. elején. A múlt lóversenyek nemcsak hogy kevés ujjal kö­szöntöttek be, de valami különös nüanszot is adtak a tavaszi divatnak. Chambord grófné halála nagyon megzavarta divatteremtő hölgyeinket készülődéseik­ben s mindenki, aki csak kissé húzott a nemességhez, példájukat követve, gyászba öltözött. Innen van, hogy még ma is, mikor a divat már határozottan a világos színeket írja elő, gyakran láthatni a séta közben fekete tüllruhákat, melyekhez a már ismert gyönyörű, fekete köpenykéket viselik. Sőt annyira mentek a gyá­szolásban, hogy a kotillonban tüntetőleg fehér lilio­mot használtak, persze csak ártatlan politikai tün­tetésül. No de bő kárpótlást nyújtottak e stagnálás után az új színdarabok, mint Chamillac, Serge Pani­­ne és Klub. Ha e két utóbbit is új darabnak veszszük, úgy ezt a mi saját külön szempontunkból teszszük, mert minden a jelen korban játszó darab újabb elő­adásánál lépést tartanak a haladó divattal s a sze­replők ennek megfelelő kosztümöt viselnek. Tárgyhalmaz miatt csak egy ilyen kosztümre terjeszkedhetünk ki, mint a melyet a küszöbön álló utazási évadra igen ajánlatosnak tartunk. Fiatal leá­nyoknak való utiruha barna és sárga madras- sarak­­ból, melynek barna szövetből készült tünikje az alj egész jobb oldalát elfödi s csak a baloldalt hagyja tel­jesen szabadon. A corsage balról jobbra átvetve, négy lyukra gombolódik s a nyakkivágásnál egy madras­­gallér alkot plasztront. E kosztüm egyszerű szövet­ből 8 bármily színben is készíthető s mint látha­tó, igen egyszerű alkotása. Elegáns voltának tit­ka a tűnik művészi redőzésében rejlik. E ruhához magas, barna kalapot viselnek, melynek szalmafona­déka egyik oldalon fel van hajlítva s magas szalag­­díszszel van ellátva. Bár e kalap nem oly­aj, mint a Dentelle és Ajour szalmakalapok, mégis sokkal elő­nyösebb szint kölcsönöz az arcznak. Sétára nagyon alkalmas egy armidekosztüm, melyet hímzéssel áttörve vagy valami carreauxdíszí­­téssel ellátva is viselnek. Természetes, hogy az előbbi finomabb és szebb, de azért az utóbbit is nagyon vise­lik. E kosztüm stílje XV. Lajosbeli. Egy körülbelül 40 czintrnyi széles bordázsával szegélyzett selyemaljra könnyedén drapirozott tűnik borul, melyet mindkét oldalán selyem szalagcsokor tart össze. A derékbetét meglehetősen széles sávokkal van ellátva, melyeknek színe megegyezik a derék szegélyzetével. A keztjüket illetőleg a párisi nő ma is a svéd­ keztjüket részesíti előnyben. Világosszürke Chev­­reau-kertjük is láthatók, fekete hímzéssel, de ezeket leginkább csak az idegenek viselik. Figyelmet érdemelnek a legújabb bizantini nyári szövetek, melyek igen szépek és alkalmasak. E könnyű gaze-szöveteknek alapszíne egészen fénytelen, melyen függélyes selyemsávok futnak le, itt-ott fehér pamutszálakkal átszőve. Koczkás variánsai is vannak, de nem oly kedveltek, mint a szintén divatos foulard­­szövetek. Hogy a kisebb vagy a nagyobb koczkák-e a szebbek, az eldöntetlen marad s azt hiszem, hogy a kosztüm egész kiállítása határozza meg, hogy melyik­hez milyen áll jobban. Nehezebb szöveteket természetesen csak komo­lyabb kosztümökhez, mint az elfogadó, és hangver­seny toilettekhez használnak. E nemben egy gyönyörű példányt láttunk pávakék velour­ ottománból. A sima derék szélén vastag 20—25 c­mntnyi széles rüss van, melynek közepéig egy magas Chantilly-volant esik le. Maga a velour-ottománból készült derék elől nyitott és szögletes, hátul testhez álló s három, aránylag hosszú tompa csúcsban végződik, melyeknek köreit Chantillycsipke tölti ki. Az ujjak igen keskenyek és szorosak. A köpenykék még mindig a régiek maradtak; elől szabadok, hogy a karok könnyen mozoghatnak, hátul egészen kicsinyek és szorosan testhez simulók. Leggyakoriabbak a fekete csipkéből valók, de vannak szövetköpenykék is, csakhogy mindenkor gazdagon díszítve gyöngyökkel. S e tekintetben a divat nagyon pazarul bánik. E köpenykéket persze csak este és ko­csikban viselik. Mielőtt végeznénk a toilettekkel, még egy pár szót a turnérról. Külföldi lapokból úgy olvassuk, hogy már kezdenek kimenni a divatból. Sajnosan kell kons­tatálunk, hogy e hír téves. A turnér él és uralkodik tovább is. Az idei nyári divat nagy előszeretettel foglalko­zik az ernyőkkel, azonban itt sem törli kérlelhetlenül a régit, hanem csak lassan kint változtat rajta egyet­­mást, így a fekete ernyők többé-kevésbbé széles fe­kete csipkével még mindig divatosak. Ellenben telje­sen új divat a selyembélés nélküli hímzett gaze-ernyő, melyet felül a kalap színével megegyező kis csokor érít. Azt rebesgetik, hogy a nagy lóversenyek idejére e kis csokrokat egész csomó strucztoll fogja felváltani.

Next