Pesti Napló, 1886. július (37. évfolyam, 180-210. szám)

1886-07-22 / 201. szám

201. szám. Szerkesztési Iroda : Ferencziek-tere, Athenäen m-é p fi 1­e­t. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak a. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p fi­z­e­t. A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Csütörtök, július 22. Reggeli kiadás: 37. évi folyam! Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestig kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 6 hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha­t esti Uadru postai különküldése kívántatik, postabélyegre karonként 95 tar­, évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-h­ivatala,ha Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Kissingenben. Kálnoky elment Bismarckhoz, a tanít­vány mesteréhez. Ez meg fogja neki mon­dani, hogy mit csináljon, feladja a leczkét. És a­mint a német kanc­ellár diktálja, akként fogják a politikát Európában folytatni a csá­szárok. Mindenesetre a legnevezetesebb napi ese­mény a külügyminiszterek ezen találkozása. Csak fontos okok tehették azt szükségessé , hogy valóban nagy jelentőségű Kálnoky utazása, bizonyítja a tény, hogy előbb a kö­zös külügyminiszter a királynál volt hivata­los Ischlben tanácskozni a politikai helyzet felett. Ez bizonyára megváltozott, máskülön­ben nem volna szükség, hogy Németország és Ausztria-Magyarország újra megállapodjanak a teendőkre nézve. Várjon Tisza Kálmán Geszten tudja-e, hogy a monarchia külpolitikájában minő for­dulat áll be ? Vagy már semmiben sem vesz részt, mivelhogy nem is kérdik ? Ezt csak mellesleg említjük, mert Kissingenben ugyan senki se gondol vele — passons la dessous. Általán azt hiszik, hogy a kissingeni tanácskozások tárgya a keleti kérdés. Vagyis Oroszország állása és maradása a három­ csá­­szár-szövetségben. A skiernieviczei fejedelmi találkozás ered­ménye volt a status quo fentartása keleten a berlini szerződés alapján, s minden beavat­kozás, orosz vagy osztrák-magyar kizárása. Ez jó volt mindaddig, mig a kelet-ruméliai forradalom ki nem tört, de azóta a berlini szerződés fentartható alig volt többé. Még a szerb háborúban érvényben tartatott s az entente cordial megvolt, de már a bol­gár unió megbontotta s a görög kérdésnél is majd szétszakadt. Azóta is az ellentét Oroszország és Bulgária közt növekedett s Oroszország a skiernieviczei találkozás köte­lezettségeit nehezen viseli, mert igen szeretne beavatkozni. Kereste ehhez beleegyezését Né­metországnak s talán Ausztria-Magyarország­­nak is, de bolgár Sándor detronizácziójába sem akartak szövetségesei beleegyezni. Mit tevő legyen? Neheztel. Ennek bizonysága, hogy a batumi ki­kötő elzárásával a berlini szerződést beszakí­­totta. Bismarck és Kálnoky azt mondták : tessék. Mert Angliát hagyták elől járni, s mivel kit érdekel Batum? Csak a törököt és az angolt. De hogy a berlini szerződés értékét veszte, annak szerzőjét boszanthatta. Annyi­val inkább, mert Oroszország egyidejűleg másként is tüntetett: Oiers keresztül utazott Németországon s Bismarckot fel nem kereste, Francziaországgal pedig a muszka elkezdett kokettírozni a Chanzy-szobor előtt, valamint Konstantinápolyban. Ily körülmények közt a hármas szövet­ségből ismét kettős válhatik, mit mi magya­rok igen óhajtanánk, s mire Oroszország köny­­nyen kényszeríthet bennünket, ha tovább piszkálja az egész keletet. Pedig ezt cselekszi. Olga, görög királyné is ezért utazik Sz.-Péter­­várott, Szófiában Zankon, Nisben Risztics csinálják erősen az orosz párti oppozicziót s egész kelet fegyverkezik a három tenger kö­zött, mintha csak várná a muszkát, melynek fegyveres beavatkozásán ott nem kételkedik senki. S hogy ha ez bekövetkeznék, mit csi­náljon Ausztria-Magyarország ? Ez iránt ad Bismarck Kálnokynak utasítást. Vagy hogy Oroszországot miként lehessen szép szerivel visszatartani az akc­iótól, hogy en­gedje bolgár Sándort és szerb Milánt ural­kodni, akkor is szent a béke. Megmenteni a skierniewiczei programmot és békeszövetséget, ha lehetne, ez volna Bismarcknak legkedve­sebb, és Kálnokynak is, de ha ez kivihetet­len, mily alapon lehetne Oroszországot úgy kiengesztelni, hogy a béke árául ne követelje a Balkán-félszigetet. Bismarck sokkal régibb és hű barátja Oroszországnak, semhogy feltegyük róla, hogy ellene akcziót akar. Ellenkezőleg, ő is­mét a becsületes ügynök szerepét viszi, ki Oroszország és Ausztria-Magyarország közt közbenjár, hogy ha velük az alkut a keletre nézve megköttethetné. Csakhogy ez igen bajos. Vigasztaló azonban ránk nézve minden­esetre, hogy ha Oroszország és monarchiánk közt választani kell, Bismarck hozzánk szíve­sebben szegődik. Nem a keleti háború, a keleti béke felett tanácskoznak Kissingenben, csakhogy kele­ten háború és béke együtt van, mint Janus fejének kétféle ábrázatja. A légmérő a Balká­non hol békét, hol háborút mutat, de az iránytű mindig Oroszország felé, északnak mutat. Mindenesetre a miniszterek találkozása megnyugtató ránk nézve, mert bizonyságot tesz a két nagyhatalom összetartásáról, min­den viszonyok közt, s tiz év óta ez az euró­pai béke legfőbb garancziája. Gróf Pejacsevics Miklós jön átvenni Edelsheim báró örökségét. A rokonszenvek, melyek Edelsheim távozását kisérik, nem ellenszenvek gróf Pejacsevics iránt. Gróf Pejacsevics nem vétett hazájának soha, Magyarországnak s nincs oka senkinek rá neheztelni. Gavallér ember, magyar mágnás, tud jól magyarul, kitűnő katona, a király kedves embere, ezeket halljuk róla, mindezek őt ajánló tulajdonságok, hogy van-e politikai missziója és milyen, ki fog tűnni később, a magyar kormánynyal és hatósággal érintkezésében. Ez lesz határozó a viszonyra nézve, melyben az or­szághoz a főhadparancsnok állni fog, arra számíthat, hogy — daczára a Janszki-ügynek — előítéletekkel itt találkozni nem fog. Nekünk a Janszki-Edelsheim-ügy nem személy­kérdés, s nem is lehetünk miatta ellenségei saját fiainknak, kik a közös hadseregben szolgálnak, mert ez képtelenség volna. Az Edelsheim-Janszki-ügy konfliktus a Tisza-kormány, a hadügyminisztérium és az e köré gyűlt bécsi katonapárt között, melyben Magyarország közérzülete szintén sértést szenvedett, mivelhogy az ország kormánya egy, a nemzeti érzést illető kérdésben oly szörnyű vereséget szenvedett. De bár igen érezzük a magyar kormány megaláztatását, eszünk ágában sincs szolidaritást vállalni Tiszával. Hiszen erről nem is lehet tudni, mi a szándéka, hát ugyan hogy foghatnék pártját? Lehet, hogy követel elégtételt, lehet, hogy nem. Lehet, hogy lemond, lehet, hogy marad. Lehetséges, hogy Edelsheim módjára menesztetik kitüntetéssel, lehet, hogy nem eresztik és megengesztelik. Tisza sfinx, kit szeretni és érteni nem lehet, de bukásához vagy maradásához Magyarország jövőjét nem kötjük semmi esetre. Ha párthíveinek híresztelése, hogy Tisza lekö­szön, megvalósulna, mit nem hiszünk, míg a hivatalos lapban nem olvassuk : az ország inkább megnyugod­nék, mint felizgatódnék. Tizenegy év alatt a nép kiismerte őt nagyon. S az új kormány ? Erről ne szóljunk, mert nincs, s hogy ki lesz, ismeretlen. Úgy vagyunk vele, mint Pejacsevicscsal: hogy minő, hogy mit hoz, a szerint ítélnek meg, ki az új kormány és mit akar ? Opponálunk neki, ha nemzetellenes, bízunk benne, ha nemzeti és alkotmányos. De mit törődnénk oly eshetőséggel, mely nincs napirenden. Tisza a kor­mány s a Janszki-ügy abban áll ma : a meghazudtolt Tisza Kálmán mit fog tenni ? Ezt kérdi az egész világ, de a kormány nevében nem felel senki. A kissingeni találkozás. Kálnoky gr. külügymi­niszter, a­mint említettük, tegnap délután több napi tartózkodásra Kissingenbe utazott, hogy a most már évenként ismétlődő értekezést Bismarck herczeggel megtartsa. A Bad. Kerr. szerint, a német birodalmi kanczellár augusztus hó folyamában Ferencz József császár és király ő Felsége által is fogadtatni fog. A B. K. azt írja, hogy ezen találkozásnak semmi külö­nös, valamely megállapodást c­élzó oka nincsen, de hozzá­teszi, hogy Európának politikai helyzete már magában is elegendő indokot nyújt a vezető államfér­fiaknak arra, hogy számos részletet behatóan megbe­széljenek. ., A vámtarifa. Tisza Kálmán miniszterelnök leg­utóbbi Bécsben idézése alkalmából határozottan hang­súlyoztuk volt, írja a Bud. Korr., hogy a vámtarifa ügyében a két kormány közt augusztus vége előtt tárgyalás nem lesz. Miután kivált bécsi lapok nem szűnnek meg ennek daczára is állítólag küszöbön álló tárgyalások felől különböző tudósításokat közzé tenni, sőt még a magyar kormánynak a módosítandó tarifa­tételekre vonatkozó állítólagos propozícziói felől még részleteket is kolportálnak, kénytelenek vagyunk ismé­telten kijelenteni, hogy az osztrák-magyar vámkonfe­­renczia csak aug. hó második felében fog tanácskozásra összeülni és hogy egy,­ a kávé vámtételének emelésére c­élzó javaslatról azonban alig lehet szó is. Annyi azonban kétségtelen, hogy a magyar kormány a 2 forintos vámtételt a nyerspetroleumra semmi­nemű feltétel alatt sem fogja elfogadni. Ha már annyi panasz merült fel az iránt, hogy a jelenlegi nyerspetroleum - vám mellett visszaélé­sek lehetségesek, teljesen elejét lehet venni minden kifogásnak az által, ha a tisztítási czélokra való nyerspetroleum egészen vámmentesen bocsátta­­tik be a vámterületre, és mint tisztított petroleum a vámkürzetek gyanánt kezelendő gyárakból való kilé­pése alkalmával az eddiginél magasabb konzum­­adónak p. o. métermázsánként 8 forintnak vet­tetik alá.­­ A kérdés ilyetén megoldása mellett egyik félen sem esnék méltatlanság. A kincstár semminemű megrövidítést nem szenved, Magyaror­szág megtartaná petroleumadó bevételeit, a gali­­cziai petroleumprodukczió jelentékeny állandó pré­miumot nyerne s a gyárak is állandóan fennáll­hatnának, míg ellenben e gyárak még az 1 frt 42 kros vámtétel mellett sem exisztálhatnak, mihelyt az aranyázsió akár csak 18°/0-ra is csökken, a­mely eshetőséget pedig bizonyára nem szeretnénk teljesen kizártnak tudni és tekinteni. Ezt a megoldási módot, tekintettel arra, hogy a 6 frt 50 kron fölüli kon­­zumadótöbblet egyszerűen beszállittatnék a vámjöve­dék pénztáraiba, nevezetesen Ausztriában egyetértő­ig mindnyájan elfogadhatják s mi azt reméljük, hogy ezen az alapon egyértelműség is fog létesülhetni. Gladstone az angol pártviszonyokról a Paris egyik munkatársa előtt a következőleg nyilatkozott: »Én az igazság eszméjéért és nemzeti érdekben küzdöttem. A kényszer napjai Izlandban elmúltak, bármint legyen is az ellenkezőről lord Salisbury meggyőződve. Lehetetlen többé ugyanazon irányban haladni. A szabadelvűek közül azok, kik engemet kö­vetnek és az ir homerule park mely Parnell eszes és hazafias vezetése alatt áll, kompakt kisebbséget fog­nak képezni a parlamentben és e kisebbség nézeteit A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Szerelmek. Irta : Tro­u-Toetzssei 3­.Bá­ria, h­erczegf­.6. Francziából: Szalay-Szigethy Erzsi: Üldözött szerelem. Nagyon szomorú és különös történetét képezi ezen elbeszélés egy barátnőmnek, kit hat-hét éven át a legbizalmasabb ragaszkodás fűzött életemhez. Ba­rátnőm igen drága lett nekem, de sajátságos dolog, oly tökéletesen elvesztettem nyomát, hogy soha se tudhattam meg, mi lett belőle. Íme története : Barátnőnkhöz, Laviniához utaztam, kocsim gyor­san haladt előre az ő birtokához vezető úton. Nagy síkság terült el a világos tiszta éjben. Gyönyörrel szívtam be a frissen kaszált fű kellemes kipárolgásával telített illatos léget. Lovaim vígan nyerítettek, érezve, hogy már kö­zelednek utazásuk czéljához. Enyhe szellő lengedez. Erdő mentén haladunk, felettünk a rezgő nyárfák moraja hallatszik. Elhagyva a határt, ismét rónatáj következett. Távolabb magas jegenyék csoportja látszik, azután egy domb, majd ismét sűrü fasor tűnik elő, mely egy folyam kissé lejtős partját szegélyezi. A fémszerü visszfénynyel biró viz folyását­ követ­­jük s mindjobban közeledünk a dombhoz; némi ekerülő­­vel felfelé haladunk. A domb tetején a hold fényétől megvilágított egész csoport hófehér, de csak egy eme­letes házsorok vannak. A folyó a magas fűben kígyózva folyik balfelé. A láthatáron magas hullámokként tűnnek el a hegylánczolatok a ködben. A lovak már csak lépésben haladnak. Kifáradtak. Barátnőm birtoka egész kicsiny falut képez. Balra két magas jegenye áll függélyesen a folyam felett; egészen oldalt a jobb irányban egy nagy pajta által elválasztott két egyemeletes házacska,­­ mögötte egy malom és ismét jobb felé túl rajta más­­ épületek állanak. Pázsit terül el egész a vízig ,­egy kanyarulattal azon át érkeztünk meg a kis házak egyike elé. Csak egyetlen ablak volt kivilágítva, melynek pirosas fénye elütött a homlokzat hófehérségétől. Gyönyörű láthatár bontakozik ki a hold világá­nál, mely csillámló fényével beszórja a kis folyam vi­zét. A folyó tökéletesen csendes, nyugodt. Mily boldogság lehet e szép helyen élni. , A kocsi zörejére ugatva rontottak ki a kutyák, az ajtó felnyílt, egy vidáman világított nagy termet tüntetve fel. Az ajtóban állott Lavinia. Ahányszor csak alkalmam van látni barátnőmet, titokzatos lénye mindannyiszor meglep. Ezúttal azon szilárd szándékkal kerestem fel, hogy m­egismerjem a titkot, mely e szép arczot bánat­tal tölté el. Mert ő szép, rendkívül szép, termete nem igen magas, de bájosan arányos. Feje, bár inkább kicsiny, mégis szabályos vonásokkal bir s minden te­kintetben tökéletes; baja zománczos fekete, mint a holló, arczine bágyadt, orra kicsiny, finom metszésű, szabályos, gyönyörű szája bájos rózsaszín, homloka kissé alacsony, fekete ívezetű szemöldei csaknem ösz­­szeérnek a pompás, ragyogó szép, de komor, annyira komor kifej­ezésű szempár fölött, hogy szinte a viha­ros égre emlékeztetnek. Mindig fekete és kissé kivágott ruhát viselt, mely szabadon hagyta a nyakat s egy kevéssé láttatni engedé a keblet. Kiugorva kocsimból, Laviniával bementünk a szalonba. Noha kint nem volt hűvös, kellemes tűz lobo­gott a kandallóban. Az asztalon a szamovár állott készen csészékkel környezve, mellette egy szép nagy, zöld ellenzővel ellátott lámpa terjesztett élénk világos­ságot a piros szegélyű hófehér abroszra. E bondok­szerű kis szalon azon vidék ipa­ra által előállított szürke vászonnal volt kárpitoz­va, s bútorzat ugyanoly kelmével bevonva, a pado­zatot finom gyékény takarta, mig a falakat né­hány csinos arczképpel vegyített aczélmetszet ékessté. Csupán egy arczkép függött magánosan, elválasztva a többitől az Íróasztal fölött, fekete, keretben felette ezüst koronával és valami irásjegygyel ellátva. Körül­­belől negyven éves férfit ábrázolt a kép, kit nem le­hetett szabályos szépségnek mondani, de rendkívül kellemes, vonzó arcza volt. Magas, értelmes, homloka, hosszú hátra simított haja végtelen érdekessé tette. Soha sem tudhattam meg azonban azt, hogy kit ábrázolt. — Milyen jó szél vezeti önt ezúttal korrábban ide ? kérdezé komoly mély hangján Lavinia. — Egész egyszerűen az a vágy, hogy önt több ideig láthassam, mielőtt Oroszországot elhagyom. Lavinia meglepetve nézett reám. — Ugyancsak gyorsan határozta el magát ez útra, mondá, annál rosszabb! de mielőtt tovább cseveg­nénk engedje, hogy vacsorával kínáljam meg. Ezüst csengetyűt hozott mozgásba, mely hívásra, felnyílt az ajtó s megjelent Vera, az ő szobaleánya, egy ezüst tálclán több tányért s tálakat hozva be. — Ön tehát várt reám ? — kérdezem bámulva. — Igen, és nem is, nagyon határozatlan előér­zetem volt. Foglaljon helyet és együnk. Vera igen csinos, magas, jól megtermett, kék szemű, nevetős ajkú leány volt, világos, dús hajának tömött fonatai hátán omlottak végig. Piros szoknyát s gazdagon hímzett fehér ingvállat viselt, derekán le­szorítva, engem nevetve üdvözölt, kimutatta ily módon fényes fehér fogait. Mily különös ellentétet képez e két nő egymás­sal, — gondolom. Éhes valók, leültem tehát és élvezettel vacso­­ráltam. A velem szemközt ülő Lavinia egészen elméláz­va szemlélt. — Eszerint ön elhagy bennünket, csakugyan ? mondá. — Nem hittem volna, hogy ez ily hamar be­következzék. — Sajnálja ön azt ? — Igen, mert érzem, hogy idővel bizalmas let­tem volna önhöz. — Nos tehát akkor legyen az azonnal. Lavinia szelíden mosolygott, s a fejét rázta. — Mit érdekelhetné önt egy megtört életnek története ? — Miután e történet az öné, hogyne érdekel­ne engemet? Nem, ön maga sem hiszi, a­mit mond. — Jól van, figyeljen tehát, úgyis elutazik s ki tudja, talán soha sem látjuk egymást többé. Le fogom írni ezt a keserves szomorú történetet, mert elmondá­sához nem volna erőm. Elfogadja e feltételt ? — Minden­esetre. Még jó ideig csevegtünk a tűz mellett, közöl­tem Laviniával terveimet, azután elváltunk, és pedig részemről nagy sajnálattal. Szívesen töltöttem volna vele az éjszakát bizal­mas beszélgetések közt. Nem volt-e ő olyan, mint egy idősebb testvérem ? Felmentem kicsiny szobámba, de lefekvés előtt még pár perczig az ablakhoz állottam. Oh, mily szép idő volt! A víz szelíden csörge­­dezett. Idegenszerű, panaszos süvöltés hallatszott a folyam felől, mi távolabb ismétlődött: talán valamely álmában megzavart kócsag visított. Másnap reggel egy fiatal Yassia nevű paraszt ébresztett fel, ki rendesen kiszolgált Laviniánál idő­zésem alatt. Meglehetősen tömött borítékot hozott számomra, melyen kívül nevem s czimem volt je­gyezve. Felbontva a következőket olvasom: »Kedves Barátnőm! Az élét azzal töltöttem, hogy ígéretemhez híven leírjam önnek történetemet; ma korán reggel értem jöttek, egy beteg barátnőmhöz kell sietnem, nem tu­dom, képes leszek-e visszatérni távozása előtt, ki tudja viszont látom-e valaha! ha nem, az esetben Isten ve­lünk ! Jobb ez így. Nagyon is vonzódtam volna már önhöz és miután én a szerencsétlenséget hordom ma­gammal, minden arra ösztönöz, hogy kerüljem önt. Olvassa el e történetet, az enyim az s akkor meglátja, mennyit kelle szenvednem és hogy miért untam rá az életre. Családom olasz volt, anyám és atyám üzleti ér­dekek miatt költöztek északra. A vidéket, a­hol megtelepedtünk, nem nevezem meg önnek sem. Nem tehetem. Atyám korán elhalt,­­ egyedül hagyva fiatal nejét, három gyermekével, velem i­s két bátyámmal. Anyám két évvel később újra nőül ment egy dúsgazdag skóthoz, ki gyémántkereskedő volt. Akkor tizenkét éves valók, fiatal korom daczára észrevenni véltem, hogy anyám nem boldog. Egyedül én valók csak otthon, fivéreim a kollégiumban tanultak. Az ország fővárosában igen fényes, pompás házat laktunk, melynek egész alsó része irodákból és boltokból állott; az első emeleten volt a mi rendkívül elegánsan s gaz­dagon bútorozott lakosztályunk. Én nagyon elvonultan, mellőzve s csupán fize­tett kezekre bízva éltem. Kifejlődtem s körültem mindenfelé hallottam ismételni, hogy szép vagyok. Tizenöt éves koromban férjhez adtak egy durva, rendkívül közönséges ember­hez, kitől borzasztóan féltem. Semmi sem képes ki­fejezni az undort, melyet bennem keltett. Csaknem belé haltam. Gazdag lévén, ajándékokkal halmozott és kine­vette kétségbeesésemet; most sem értem, miért nem lettem öngyilkossá. Rendkívül féltékeny volt s anyámhoz is csak igen ritkán vitt el. Különben magam sem nagyon vágyódtam, mert hiszen ott ismét más gyötrelem várt reám. Belém sze­relmes mostoha atyám üldözött szerelmi nyilatkoza­taival, én ezt elpanaszoltam anyámnak s igy életem anyám körében is valódi pokollá lett. Nem tudtam, miként meneküljek férjem szerel­meskedései és mostoha atyám üldöző vallomásai elől. Egy nap, midőn anyámnál valók, ott éppen valami nemzeti ünnepet tartottak meg; valamennyi az ünne­pélyben résztvevő ezrednek a mi házunk ablakai alatt, melyek a Fő­ utczára nyíltak, kellett elvonulni. Én többekkel kerültem az erkélyre. Gyönyörű volt a kilátás, s az elvonulás impozáns. Pompás trom­bitaharsogás előzte meg az uralkodó válogatott gár­dájának lovas ezredét. A gárda csupa szép férfiból állt, egyenruhájuk a legnagyobb gazdagsággal volt kiállítva. (Folyt, köv.) és meggyőződését nem lesz lehetséges figyelmen kívül hagyni, főleg miután a győzők között is vannak ki­váló férfiak és pedig maguk a vezérek, mint Cham­berlain, lord Hartington és John Bright, kik, mint kijelentették, bizonyos feltételek alatt nem vonakod­nának a reform útjára lépni Izlanddal szemben. A­mi a helyzetet leginkább jellemzi, az abban áll, hogy a szabadelvű pártban beállott szakadás daczára sem voltak képesek a konzervatívok többségét biztosí­tani maguknak, noha soha ily kedvezők a viszonyok nem voltak reájuk nézve. Hogy kormányozhassanak, szükségük van azon szavazatokra, melyek csak nem­rég engem támogattak és melyek csak az ír kérdés­ben fordultak ellenem. Az új parlament előtt ki fog­juk fejteni nézeteinket és terveinket és meg fogjuk látni, hogy ha e tervek egy koalíc­ió által leszavaz­tatnak, vájjon a következő választások alkalmával ki­sebbségben fogunk-e maradni. A­mi engem illet, én ki vagyok fáradva. Ha csak éveim intő szavára hallgatnék, vissza kellene vonulnom a közügyektől. De vájjon jogom van-e ezt most tenni ? Nem vétkezném-e hazám ellen, ha annyi nyugtalanságot és annyi reményt keltvén fel, most nem igyekezném az előbbit megnyugtatni, az utóbbit kielégíteni ? Egész életemben a szenvedő népek érde­kében küzdöttem, úgy akarok,meghalni, a­mint éltem.« Boulanger hadügyminiszterről a Times párisi levelezője azt jelenti lapjának, hogy a longchampsi hadiszemle óta nincs nála népszerűbb ember Páris­­ban. A tábornokot már korábban igen veszedelmes embernek tartották tiszttársai s jól tudták róla, hogy dicsvágyának képes mindent feláldozni. A legutóbbi események felkeltették iránta a közérdeklődést s a ha­diszemlén, melyen általános feltűnést keltett gyönyörű szép lovával és ragyogó újdonatúj egyenruhájával, oly népszerűséget biztosított magának, melylyel a kor­mánynak és a franczia politikai köröknek számol­­niok kell. »Én nem vádolom — így szól a Times párisi levelezője — Boulanger tábornokot azzal, hogy már most diktátori szerepről álmodozik, a­mivel őt gyanú­sítják. Sőt meg vagyok győződve, hogy mindazt, a­mit a tábornok eddig tett, új politikai barátaival­­egyetér­­tésben tette és hogy Clémenceau egyenesen bátorítot­ta őt eddigi eljárásában. De az a népszerűség, mely­nek a tábornok ma örvend és az a hiúság, mely min­den tettét jellemzi, kiszámíthatatlan tényezők. A nép s különösen a franczia nép szereti a fényes egyenru­hát, a vállalkozó és bátor katonát. Meglehet, hogy a viszonyok fogják őt vinni tovább, semmint maga akar­na menni; mert az bizonyos, hogy a tábornok oly pon­ton áll, melyről többé nincs visszatérés, s mely folyton tovább készteti őt előre, még akarata ellenére is. Az a kitüntetés, mely a hadügyminisztert a köztársaság elnöke részéről érte, csak jele a viszonyoknak s ma­gyarázója azon pozicziónak, melyet Boulanger ma Francziaország közvéleményében elfoglal. A török kormány, mint a Times-nek Konstanti­­nápolyból jelentik, a ruméliai és szerb határon nem redukálja csapatait, hanem csupán a görög határ mentén elhelyezett haderőt demobilizálja. A hajóhad­nál semmi sem mutat arra, mint ha az csak részben is leszereltetnék. A porta, mint a Times értesül, ag­gódó gondossággal igyekszik biztos tudomást szerezni a Romániában állítólag foganatba vett előkészítő in­tézkedésekről, melyek az orosz csapatok átvonulását érintik. A román félhivatalos lapok határozott de­­mentijét a porta nem tartja magára nézve teljesen megnyugtatónak, mert Sturdza román miniszter, ki a napokban hagyta el Konstantinápolyt, hova azon ürügy alatt jött, hogy a portával vámkérdések tárgyá­ban értekezzék, nagy óvatossággal ugyan, de egy íz­ben tapogatózni kezdett azon irányban, minő maga­tartást követne Törökország Bulgáriának orosz csa­patok általi okkupácziója esetében. A portát a fekete­tengeri orosz hajóhad készülődései és a krími csapat­mozgalmak nagyon nyugtalanítják. A home-rule bukása, Gladstone visszalép, utolsó minisztersé­gével eltörölhetlen sajgó nyomokat hagyva Anglia állami életén. Fölvetette egész merev­ségében Irhon elkülönítését Nagy-Britannia­ -------------~ - tól és bármi rendszabályokat fog az utána következő konzervatív vagy koaliczionális kormány az ír kérdés elnapolása s az írek le­­csöndesitése végett megkísérelni, meg nem történtté a kormányi kísérletet a kame­rále keresztülvitelére nem lehet tenni s csupa kényszereszközökre nem szorítkozhatik többé az angol kormány és törvényhozás. A Salisbury-kormány már az utóbbi parlament kezdetén el volt határozva nem­csak a kivételes rendszabályokat Izlandban visszavonni, hanem nagyobb mérvű autonó­miát érvényesíteni a zöld sziget közigazgatá­sában. A radikális párt azon tagjai, kik a bi­rodalmi egység megóvása szempontjából leg­hevesebb ellenzői voltak most Gladstonenak, élükön Chamberlain és John Bright, régtől fogva széles önkormányzatot és törvényhozói hatáskört kívánnak Orbon számára biztosítani. Igaz, hogy ezek, a nem birodalmi természetű tárgyak kivételével, a szűkebb országos ügyek számára Skócziának, Angliának és Walesnek is külön országgyűléseket terveznek. A birodalmi egység leghívebb előharczo­­sai belátták, hogy az angol parlament nem győzi azon ezer meg ezer aprólékos ügyek törvényhozási elintézését, melyekkel most vbruáltatik, de hosszas évek tapasztalata azt is mutatja, hogy az ír tagok, kiknek Parnell­­hez szító mennyiségét az utóbbi választási reform tetemesen megszaporította, a tanács­kozási eljárás és az elnöki hatalom bármely szigorítása után is, a törvényhozói működést megbénítani képesek. A parlamenti szabadság s a törvényhozás gyakorlati sikere érdekéből pártkülönbség nélkül igen sokan óhajtják a birodalmi parlament működési körét össze­­szoritani s az ebből kiválasztandó ügyeket tartományi gyűlésekhez utalni; a birodalmi feladatokat a westminsteri parlamentben össz­pontosítani s ott nemcsak Nagy-Britannia s Izland, de esetleg a gyarmatok képviselőit is egyesíteni. Ezt az eszmét képviselték a Gladstone mostani kabinetjébe belépett radikális tagok és ezt az eszmét fogják előre hordozni ugyan­azon whig és tory elemek is, a­melyek az angol gyarmatok és az anyaország közt szo­rosabb kormányzati s törvényhozói viszonyt létesíteni maguknak programmal kitűzték. Képviselője ezen irányzatnak egy hatalmas egyesület az Imperial Federation c­ége alatt, a­melynek élén előbb Forster állott, ki maga is Orbán államtitkára volt Gladstone alatt, most pedig lord Roseberg külügyminiszter és a­mely egylet a mostani ind és gyarmati kiállítás folyamán ama szorosabb viszony érdekében tevékenységet fejt ki. Gladstone tervei azonban messze túl­­mentek a törvényhozói s kormányzati auto­nómia jelzett határán és javaslata éppen el­lenkező irányban, a birodalmi egység meg­bontására vezetne. Írországot a westminsteri parlamentből egészen ki akarta záratni; biro­dalmi ügyeket, melyek írbant is érdeklik, róluk-nélkülök kívánt Londonban elintéz­­tetni. Másfelől védelmi, adózási, kereskedelmi ügyekben teljes függetlenséget akart Orhán­nak nyújtani, nem tartván fenn az angol kormánynak, egy-két átmeneti év elmúltával, semmi anyagi biztosítékot, hogy az elvált ország Nagy-Britannia iránti kötelezettsége-

Next