Pesti Napló, 1886. augusztus (37. évfolyam, 211-240. szám)

1886-08-01 / 211. szám

211. szám. 37. évi folyam. Budapest, 1886. Vasárnap, augusztus 1. Szerkentéul Iroda­­ Feren őriek-tere, Athenäen m-é p ü 1 • t. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnék .S Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadts-hivatal­­ Ferenciek-tere, Athenben m­é p ft­­­e t A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás kfirfill panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézandők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás, £1fizetési feltételein A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — S hónapra é irt 50 kr. — « hónapra 9 frt. B, u Mtl postai kaffiaküldése kívántatik, postabélyegre havonként 15 kr. évnegyedenként 1 forint felüilfisetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-társ, Athenaeum-épü­st, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ­Augusztus 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkra. Előfizetési árak : (Reggeli és esti kiadás s hétfő reggeli rendkívüli kiadásért.) Egy hónapra ••• ••• 1 frt 50 kr. Évnegyedre ................. 4 „ 50 „ faSF“ Az előfizetés Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) leg­­czélszerűbben postautalványon küldendő. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A mai népgyűlés. A népgyűlésektől való idegenkedés el­lenkezik egy alkotmányos, parlamentáris kormányzati­ ország jellegével. Ott, a­hol a fejedelem önhatalmúlag intézkedik, ott ter­mészetesen a népgyűléseknek nincs szavuk. De népképviseleti kormányrendszerrel bíró államban a népgyűléseknek megvan a ma­guk jelentősége és fontossága a parlamentek mellett. A népgyűlések vannak hivatva arra, hogy érleljék az eszméket, kifejezésre juttas­sák a nemzet aspirác­ióit A népgyűlések e jelentőségét csak az ignorálhatja, a­ki egyál­talában nem barátja a népképviseletnek. Az sem való, hogy nálunk a megyék fölöslegessé teszik a népgyűléseket. A megyék ma már nagyobb részben csak néma végre­hajtói a kormány rendeleteinek. Politikai súlyuk csökken s a változott viszonyoknál fogva, e súlyt a népgyűléseknek kellene meg­nyerni. Hogy ez lassan megy végbe, hogy a népgyűlés szokatlansága azokat idegenszerűk­nek tünteti fel, mindezt okozza nemzetünk­nek konzervatív jellemvonása, melynél fogva nehezen törődik bele az uj dolgokba és intéz­ményekbe, de okozza másrészt a politikai nihilizmus ama rendszere, melyet a Tisza kormány honosított meg s mely e kormány hatalmának egyik főbiztositéka. Nem helyeselhető tehát semmikép a népgyűlések iránti idegenkedés, s a Janszki- Edelsheim-ügy kiválólag az ellenzék azon részére nézve, mely programmjául a magyar önálló hadsereget vallja, különösen alkalmas­nak látszik arra, hogy a népgyűlések által tárgyaltassék. Hogy ezen ügy által a nemzet méltósága megsértetett, hogy ez alkalommal oly alkot­mányellenes tendenc­iák merültek fel, melyek visszautasítása elmellőzhetlen , azt bevallják a kormánypárti lapok is. A parlament nincs együtt, ott az e feletti felháborodás nem ta­lálhat kifejezésre : a sajtó, a törvényhatósá­gok és a népgyűlések adhatnak csak kifeje­zést a nemzet közérzületének. A népgyűlések kezdeményezése tehát máig e szempontból sem látszik inopportunusnak. De a függetlenségi párt alig érdemelné meg a politikai párt nevét, ha ez események mindazon momentumait nem igyekeznék, a­­ népgyűlések által is, a nemzet elé tüntetni, melyek a közös hadsereg intézménye ellen s a magyar hadsereg felállításának szüksége mellett szólanak. Mert hogy az ily mo­mentum számos, azt alig kell bizonyítani. Ha magyar hadügyminiszterünk volna, ki a képviselőháznak felelős, bizonynyal nem történhetnék meg, hogy egy tábornok, ki­nek magaviseletét a magyar kormány, a képviselőház helyeslése között, inkorrektnek s tapintatlannak nevezte, e magaviseletért elő­léptetést nyerjen. De nemcsak ez történt a je­len esetben. A közös hadseregnek az alkot­mány keretén kívüli jellege, az ott uralgó nemzetellenes szellem, százados mizériáink, melyek mind abból erednek, hogy nincs önálló hadseregünk, mindez a legutóbbi események által kirívó világításban tűnt az előtérbe. Nem tagadhatjuk, hogy az események (ez a Tisza-kormány politikájá­nak leggyászosb következése, mert megin­gatja a nemzetben a hitet a 67-diki kiegyezés alapjai iránt!) a hadsereg kérdésében sok deákpárti politikusra is oly befolyást gyako­roltak, mint az Ausztriával folytatott tárgya­lások a vámügyben, hogy t. i. sok volt deákpártinak meggyőződése is kezd az ön­álló hadsereg felé hajlani, a­mint a vámügy­ben elfogadta a külön vámterület követelé­sét. S ha már a deákpártiakra is ily hatással voltak ez események, mennyivel inkább kelle­tett azoknak ily szellemben hatni a függet­lenségi pártra, mely ab ovo a magyar had­sereget követeli ? Igen természetes, megért­hető s teljesen renden levő dolog tehát, hogy a függetlenségi párt, megragadva ez alkalmat, a magyar hadsereg melletti agitácziót a nagy néptömegek közzé viszi s ennek kezdetét ké­pezi a mai népgyűlés, mely kiválóbb helyet kér a nap történetében. A mérsékelt ellenzék, mint politikai párt, nem vesz részt a mai népgyűlésen, a­mi azon­ban természetesen nem zárja ki a párt egyes tagjainak közreműködési szabadságát, s a népgyűlés egyik szónokai e lapok főmunka­társa leend. A népgyű­lésben való résztvétel egyfelől a taktika kérdése, a­mi felett egy párt körén belül is eltérők lehetnek a néze­tek ; de másfelől a népgyűlés a magyar hadse­reg követelését proklamálja, a­mi a teljesen deákpárti alapon álló mérsékelt ellenzék egé­szének, s különösen országgyűlési képvisele­tének nem képezi programmpontját. Az elő­terjesztendő határozat általában inkább a dolog pártelvi jelentőségét, sem mint gyakor­lati fontosságát tartja szem előtt. A kor­mány eljárására a határozati javaslat alig van tekintettel, s csak a tartandó beszédek­ből remélhetjük, hogy ki fogják egészíteni a javaslatnak ez irányban fogyatékosságát. A kormány további eljárásától fog füg­­geni, hogy a magyar hadsereg melletti agi­­táczió minő arányokat ölt ? Nem akarjuk s nem lehet feladatunk, hogy ezúttal e nagy kérdést bolygassuk. A függetlenség természetes attribútuma a külön hadsereg s ennek aspiráczióját tartsuk ébren a nemzet lelkében. De erős meggyőződésünk, hogy az oly jelenetek, minek a Janszki-ügyben előfordultak, a jelen közjogi alapon is elkerül­hetők, ha oly kormány vezeti az ország ügyeit, mely nem a miniszteri tárcza megtar­tását ismeri egyedüli czéljául. Az ilyen kor­mánynyal természetesen paczkáznak, azt le­nézik és megalázzák. Ez történik most a Tisza-kormánynyal. Nem az intézmények okai ennek első­sorban, hanem a kormány személyei. De hát mindinkább oda jutunk, hogy az intézmények összetévesztetnek a szemé­lyekkel s a mai népgyülés is világot vet a válságos helyzetre, melybe a kormány eljá­rása az országot sodorja. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Belga fürdők. Blankenbergbe. — Ostende. — jul. végén. A hideg vizgyógymódot Wesselényi Miklós pél­dája hamar megkedveltette a magyarokkal. Gräfen­­bergnek, Radegundnak, Kaltenleutgebennek — a budapesti intézetekről nem is szólva — a magyarok a legszorgalmasabb látogatói. Mi vagyunk az erede­tileg egyszerű hidegvíz gyógyintézeteknek az angolai. A borravaló-osztogatás mániájával, mely a magyar­nak ősi betegsége, mindenütt felrugtatjuk az árakat és rontjuk az egyszerű erkölcsöket. De a tenger — az még nem a mi barátunk. Még Tisza Kálmán éven­­kinti ostendei fürdőzése sem tudta a magyart a ten­geri fürdőbe csalni. Wodianer Albert b., Török Jó­zsef, Fraknói Vilmos 8 még néhány magyar jelen meg évenkint a belga vagy holland tengeri fürdőkben: ez az egész. A német tengeri fürdőkben több van, fran­­czia s angolokban alig fordul meg egy-kettő. Ha csak arról van szó, hogy itthon Magyarországon tartsuk meg kis pénzünket, akkor természetesen én is azt mondom, maradjunk szépecskén itthon. Van ma­gyar »tengerünk« a Balaton; van nagyszerű hegyi vidékünk, a Tátra; betelhetik ezekkel szivünk, lel­künk. De ha az egészség igényei lépnek az előtérbe, akkor ezek feltétlenül parancsolnak. Az ember össze­rakosgatja bőröndöcskéjét s megy, a­hova az orvos rendeli. S a tenger az ő edző levegőjével, fölfrissítő hullámverésével ma igen divatos patika. Idegeid ki­fáradtak, vértódulás vagy migrain bánt: a tenger a te gyógyszered. Új toiletted van, a nagy világot aka­rod látni, csak a tenger segíthet bajodon. Fel tehát, fel tehát — mint az operetteben éneklik — fel a tengerre! Egy bizalmas, budapesti baráti kör a nyár ele­jén nagyon alaposan megfontolgatta a tengeri fürdő kérdését, de így elméletben sehogy sem tudott dön­teni. Blankenbergbe vagy Ostenbe volt a nagy kér­dés. A két tengeri fürdő nincs messze egymástól, mindegyiknek megvan a maga híte, tradícziója az egyiknek, jövendője a másiknak. A vitatkozók végre abban egyeztek meg, hogy fölkeresik mind a kettőt. Az­­ egyik rész az egyik fürdőben tölti a fürdőzési évad nagyobb részét, a másik a másikban. Úgy is tettek s most azok, kik Ostendeban voltak hosszabb időre­­ száműzve, irigykedve tekintenek amazokra, kik Blan­­kenbergbében töltötték az idény nagyobb részét. Mert hát óriási a különbség a két fürdő között. Ostende alatt mindig a »nagy világot« szokták érteni. A­kik emlegetik, a rendkívüli fényes Kursaal­­ra gondolnak, a nagyszerű kávéházi rotundára, csil­logó bálokra, az európailag hires ló- és yachtverse­­nyekre. Mindez meg van Ostendéban, de ez nem a tenger a maga fenségében, költészetével s végtelensé­gével. S nem is a nyaralóhely kecsegtető előnyei, melynek arra is kell szolgálnia, hogy a pihenni aka­róknak pihenőt adjon. Szóval nem az, a­mit fürdők­ben első­sorban keresünk. Az ember elcsodálkozik, hogy ez a nagy kávé­­ház, a maga förtelmes zaja, füstje és visszataszító költeitlenségével mint tudott oly nagy hirre vergőd­ni. A nagyváros keverékét találod benne az északi tenger partján: a nagyvárosét, melyből menekültél. Zenéje kitűnő, de sokkal kitűnőbbet hallsz a nagy­városok hangverseny-idényében s nem a zene kedvéért jöttél a fürdőbe. Báljai fényes teremben tartatnak, de társaságuk oly kevert, hogy késedelmezel belépni. E bálokat semmi sem jellemzi jobban, mint hogy a fran­­cziát soha se tánczolja 2—3 párnál több ; ez interna­­czionális társaság egyes tagjai vonakodnak egymásnak kezet nyújtani. Az ostendei versenyek pedig híresek lehetnek, de végre is a társaságnak csak igen kis ré­szét érdeklik. Friss levegőt keressz s azt az ostendei járt ten­gerparton nem találod. Itt a restaurácziók végtelen sora következik egymásután, mindegyiknél a konyha a pinczében,s mindegyik pinczéből oly konyhaszag árad feléd, mint például a Szikszay pinczéjéből forró nyári napon. Az arra menő zsebkendője után kapkod s el­feledi, hogy a friss tengeri levegőben kellene lennie. E pinczeszaghoz méltó ama nők egész serege, kik kaland után futkosva, lepik el a tengerpartot. Való­ban különös látvány a fürdőben, melynek családok nyaralójául kellene szolgálni. Az ostendei partot egyfelől a kikötő, másfelől a királyi palota zárja el. A­ki a tenger apályakor a­­ finom tengeri homokon akar sétálni — a tenger­­ melletti tartózkodás e kiváló gyönyöre! — annak hosszas kerülővel meg kell kerülni e két akadályt, csak úgy teheti meg sétáját. Nem is igen láttam, hogy Ostendéban az emberek nagyon törnék magu­kat ily séta után. Magával a fürdővel pedig a legjobban vagy megakadva. Vagy van hullám, vagy nincs. Az utóbbi esetben kaphatsz elég kabint, mert akkor az senkinek se kell. De a­mint jön a hullám s a tengeri fürdés élvezetet készül ígérni, sok százával rohanja meg a kabinokat a közönség s beletelik félóra, míg a ten­gerbe jutsz. A­mi pedig éppen elegendő ahhoz, hogy alaposan elrontsa minden fürdőzési kedvedet. Az ostendei fürdői élet egy nagyobb szabású kávéházi élet, annak minden árnyoldalával, a­hogy valami előnye is volna, azt nem tudom. Az emberek folyvást a Kursaalban ülnek, s maga ez ülés elég drága mulatság, mert naponkint három frankba kerül. Itt hallgatják a zenét, mely reggel, délben s este ját­szik, iszszák a cognacot és nézik a toiletteket. Iszonyú kedélytelen, modern mulatság! Kedélyessé azt csak a magukban fürdő férfiak teszik. A­kik egy távoli ponton, a »paradicsom«-ban, fürdenek, melynek neve mindent megmond. No de ez a kedélyesség nem felel meg mindenki ízlésének. Mily más az én tiszta szép, víg kedvű Blanken­­berghem ! Örömmel időzöm az itt töltött napok emlé­kénél s úgy gondolok rájuk vissza, mint egy kedves idillre. Családiasság s kedélyesség a fürdő fő jellem­vonásai, a melyben zavartalanul élvezhetni a tenger szépségét, nagyszerűségét. S családiasság mellett finom eleganczia is uralkodik; a régi Ostende ez uj vetélytársa már fölülkerekedett s kiválóbb társaság gyülhelye, mint az a zajos nagy kávéház, Ostende. A kövezett tengerpart még egyszer oly nagy, mint az ostendei s a legszebb villák köztü­k. A szeré­nyebb viszonyokhoz szokott magyar embernek itt nyílik alkalma megbámulni, hogy mily sok pénz van a nagy világban. Egy-egy ilyen, egy családnak való villa idénybérlete 3—4000 frank, egy-egy személy el­látása 10—15 frank naponkint. A legtöbb itt fürdőző német, angol, belga, franczia család 5—6 tagból áll. Ki engedheti ezt meg magának nagy Magyaror­szágon ? A hotelek nem oly fényesek, mint az ostendeiek, de ragyognak a tisztaságtól. A franczia ízlés egyesült bennük a hollandi tisztasági érzékkel. A zene jó, de nem fáraszt szüntelen, mint az ostendei. Az új, nagy kaszinó most nyílt meg, három ezer emberre épült s nem nagyságra, de fényre vetekedik az ostendeivel. Gyöngyét képezik a tenger melletti séták. Órákon át elbolyonghatsz itt a ruganyos finom ten­geri homokon, mi­közben a tenger zúgását hallgatod, s tekinteteddel elmerülve a végtelenségbe, tele tüdő­vel szívod az idegedző friss levegőt. Míg Budapesten 30 foknyi meleg volt, itt mi felöltőben jártunk. De nem képzelhető a fürdőzésben nagyobb gyönyörűség, mint a­minőt a felejthetlen tengeri séták nyújtanak. Egész lelkünkkel belemerülünk e ritka csodaszép lát­ványba, élvezzük azt minden idegünkkel s az itt töl­tött egy órát nem cserélnék be a világ bármely kávé­házi mulatságával. Esténkint összegyűlünk ismét a parton s néz­zük a legnagyobbszerű természeti jelenést: a nap le­­nyugtát. A mint izzó pirosan hanyatlik alá a hullá­mokban a tűzgolyó, beragyogva fényével a hullámok fehér tajtékját, izzó tűzzel borítva el az egész látha­tárt s hátrahagyva sötétpiros fényét, mely visszaverő­dik a felhőkben, oly ragyogóan, annyi színnel és villogással, hogy nem képes azt visszaadni a világ bár­mely festője. S ugyancsak este minden villa, minden hotel előtt összegyűl a nagy gyereksereg, a sok szőke és barna fő, a kis és nagy bébék, a hat éves kortól kezdve tizenhétig és tovább, ha minden eladó leány, míg férjhez nem megy, nem maradna tizenhét éves. Ez a tarka-barka nagy gyerektömeg úgy tűnik fel a puszta tengerparton, mint a rét sok száz virága. Kez­dődik a lapdázás, megcsendül a vig kaczagás s foly a játék késő estig — egész kilencz óráig, hogy másnap este ismét kezdetét vegye. Ilyen kedélyes élet van Blankenbergkében, — hogy ne irigyelnék meg a napot és estét a kávéházban töltő ostendeiek? —s— most nyájas olvasónk? — Igen, igen, Rajecz-Teplicz. De jöjj csak velünk, nem bánod meg, hogy megisme­red a helyet, hol annyi szenvedő talál enyhülést fáj­dalmaira. A zsolnai állomásnál kocsira ülünk, honnét egy óra múlva megérkezünk a rajeczi fürdőbe, kényelmes társaskocsin, mely naponkint közlekedik, úgy magán­fogat és posta is. »Rajecz« ez magyarul annyit jelent, mint »pa­radicsom« s nevét nemcsak különös gyógy hatásánál, de elragadó fekvésénél fogva is e hely méltán megér­demelte. Lassan emelkedő hegyek alján foly a kis Raj­­csánka s körülövezi a svájczi stilban épült csinos fürdői lakokat. E kis patak szemlélésénél önkéntesen is eszünkbe jut a költő eme mondása: A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében. Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába. A távoli hegyormon várromot veszünk észre, mely gyönyörű látványt nyújt, lejebb ismét ká­­polnácskát, — ha azonban közel érünk, látjuk, hogy ezek a képzelet játékai voltak, mert nem egyebek, mint mészkőképződmények. Most tovább haladva, a rajeczi alpeseket látjuk, melyek figyelmünkre izgatólag hatnak. Fönt a szikla csúcsán imádkozó dervist vélünk, ki keresztbe tett lábakkal, imakönyvvel kezében ájtatoskodik. Távo­labb egy anya gyermekével, majd egy hölgy divatos öltözetben, kinek még angol bal dísze is rendben lát­szik lenni. Legmeghatóbb azonban sz. István király, ki koronával, palásttal látható s arcza formája töké­letesen megegyez az ötvösműkiállitáson látott szobrá­val. Mily játékai a természetnek! S ezen alakokat mutató sziklás hegyek védik a fürdőt a kellemetlen északi széltől. — Délre pedig a nyílt völgy, melynek laposan elterülő szántóföldjei, rétjei, csörgedező pa­takocskái mentén fáradság nélküli sétákat tehetünk. A fürdőteleptől pár lépésnyire, sima tó tükrén, a­lig csom­akozó közönség majd a több szótagú vissz­hangban, majd pedig a magasból bámészkodó hegy­ormok csalóka képeiben talál mulatságot. A fürdői lakok között gyönyörű pázsiton virág­parkettek terülnek el, kissé távolabb pedig geszte­nyefák alatt kényelmes padok kínálkoznak, van azon- Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A katholikus és a protestáns egyház Németor­szágban. A Kölnische Ztg. a következőket írja: Szemben az orthodox körökben itt-ott felmerülő kí­vánsággal, hogy a porosz kormány a katholikus egy­háznak tett engedményeket megfelelőleg járjon el a protestáns egyházzal szemben is és tekintettel arra, hogy e nézet a parlamentben Hammerstein sokat em­legetett indítványa által is kifejezést nyert, felhívjuk a figyelmet dr. Kahlerlangi tanár legújabban megje­lent művére, melynek czíme: A katholikus és evan­gélikus nézetkülönbségek az állam és egyház viszo­nyairól. Ebben ez van mondva: Azért, mert a katho­likus egyház véletlenül alakult konstellácziók követ­keztében, az állammal szemben pillanatnyi engedmé­nyeket vívott ki, az evangélikus egyháznak nincs joga a maga részéről is nagyobb önállóságra törekedni. Egy másik helyen azt mondja: Az evangélikus egy­ház eltagadja az államhoz való viszonyát, ha önálló­ságra való törekvésére az okot és alkalmat és ezáltal észrevétlenül a methodust is, a római egyházpolitika eredményéből meríti. Ez egy tekintélyes egyházjogi tanács véleménye, a­kinek legkevésbbé sem lehet sze­mére vetni, hogy közönynyel viseltetik az evangélikus egyház valódi érdekei iránt. Annál nagyobb figyelmet érdemel tehát ez az intő szó. Bomba­ merényletet terveztek az amerikai anar­chisták, mely azonban nem sikerült. Erre vonatkozó­lag New­ Yorkból a következőket írják: Dom Augusto brazíliai herczeg, a Seabeach vasút igazgatóságának meghívására Coney-Izlandba utazott. Vendégekül várták a herczegeken kívül amaz ügyészeket is, kik részt vettek a Marx elleni vizsgálatban és tárgyalás­ban. Ezek azonban nem jelentek meg. Egy fenyegető levél, melyet a vasúti igazgatóságnak küldtek el, mely azonban figyelembe nem vétetett, így hangzik: Ha önök a zsarnokság képviselőit meghívják, a boszu önöket is érni fogja. Az ünnepélyen önök és a többi résztvevők életüket fogják veszíteni. Az önök élete a mi kezünkben van, a felelősség az önöké. A forra­dalmi bizottság. Az ünnepély teljesen zavartalanul folyt le, csak a mikor a gőzös, melyen a vendégek voltak, visszajövet a kikötőhöz közeledett, rémítette meg a vendégeket e kiáltás: Egy bomba! A bomba ott feküdt égő kanóczczal a gépház közelében. Egy matróz hirtelen felkapta és a vízbe dobta. A herczeg csak a kiszállás után értesült a történtekről. A heidelbergi emlékünnep. Ötszáz esztendő óta világlik Heidelber­­gában a tudomány fáklyája. Sugarai messze szétterjedtek földrészünk minden tájékára s a híres főiskola, mely most ünnepli alapításá­nak fél ezer éves évfordulóját, igazi nemzet­közi jelentőségre vergődött a műveltség tör­ténetében. Az ünnepélyben, mely ma német földön tartatik, részt vehet az egész európai világ s különösen nekünk magyaroknak ke­­gyeletes kötelességünk megemlékezni róla, mert oly főiskoláról van szó, mely évszáza­dokon át szoros kapcsolatban állt a magyar tudományos, az egyházi és művelődési törek­vésekkel. Sokáig igazi búcsújáró helye volt a kies Heidelberga tudomány szomjas magyar fiatalságnak. A­mint az olasz egyetemek elvesztették azt a kizárólagos vonzó erőt, melyet a közép­kor műveltebb osztályaira gyakoroltak, a­mint az Alpeseken innen az ő mintájukra al­kotott új főiskolák szilárdulni kezdtek, mi a XIV. század vége felé történt, igazi népván­dorlás indult meg feléjük a szomszéd álla­mokból, de főleg Magyarországból. Ez új fő­iskolák közt csakhamar kitűnő helyre vergő­dött a heidelbergai s már jóval a mohácsi vész előtt nem egy magyar ifjú fordul elő hallgatói sorában. Az eszmék, melyeket ott magukba szívtak, az ismeretek, melyeket ott szereztek, érvényesültek itthon megfutott köz­pályájukon s képeztek összekötő kapcsol ha­zánk és a műveit nyugat szellemi élete közt. A reformáczió századában még neveze­tesebb jelentőségre vergődött Heidelberga. Ott készült az a híres káté — 1563 — mely a magyar reformátusokra, Kálvin magyar követőire is alapvető fontosságúvá, a legjelen­tékenyebb hitvalló iratok egyikévé vált. Kál­vin tanai hazánknak főleg magyarajku la­kossága közt gyökereztek meg s azért a hires heidelbergai káté mélyen befolyásolta a ma­gyar kultúrát. Sőt I. Rákóczy György erdé­lyi fejedelem a könyvet, mely már jóval az­előtt megjelent magyar nyelven, románra is lefordittatta, hogy Kálvin vallásának az er­délyi oláhság közt utat törjön. A heidelbergai káté nem közvetlenül az ottani egyetem műve, ámbár mindkét szerzője tanára volt a főisko­lának. De az egyetem lett a kálvinizmus egyik alaposzlopa s oda sereglettek a felekezet tud­­vágyó ifjai minden felől. A magyar kálvinisták szintén előszeretet­tel keresték föl a pfalczi főiskolát s a XVI. és XVII. században szegény mendikások és elő­kelő főúri ifjak egyaránt jelentkeznek hallga­tói között. Ott tanultak két Thököly báró, ifjabb gróf Bethlen István, a hires erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor kedvencz unokaöcscse s akkor prezumtiv utóda a fejedelmi trónon, Bethlen Miklós, a későbbi kanczellár és iró. De nem ő az egyedüli író vagy tudós, kit Heidelberga a magyarság számára nevelt. Már jóval előbb ott tanultak Szenczi Molnár Albert, Baranyai Decsi János, Alvinczy Péter, Bethlen Gábor hires udvari papja, Bojthi Gáspár, a nagy fe­jedelem egyik történetírója s még sokan, kik hazatérve csöndes, de buzgó tevékenységben teljesítették szerény élethivatásukat. Az üldözések, melyeknek később a pro­testánsok e hazában ki voltak téve, lazították ugyan, de meg nem szakították a kapcsot a híres főiskolával. Bármennyire nehezítették, sőt megtiltották a magyar protestánsoknak, hogy külföldi egyetemeket látogassanak, a tilalomnak csak részben volt hatása. Az érint­kezés a magyarok és Heidelberga közt soha­sem szakadt meg, sőt korunkban, midőn a néposztályoknak vallás szerinti szétválása megszűnt s a tudomány nem a felekezetiség szűk korlátai közt, hanem az általános műve­lődés végtelen mezején mozog. Heidelbergá­­ban többé nem egy felekezet, hanem a ma­gyar nép minden osztályainak tudományked­velő fiai látogatják. Az ötszáz esztendő nem ártotta hírneves főiskolának; szervezete a korral fejlődött, haladt, tökéletes­ült s mos­tan is a kitűnő tanerők hosszú sorával di­csekszik. Alig néhány éve, hogy elvesztette egyik büszkeségét, Bluntschlit, a magyarok őszinte barátját és báró Eötvös József tisztelőjét, ki­nek legtöbb műve magyarra is le van fordít­va s ezreknek képezi kedvencz olvasmányát. De a régi jelesek helyét mindig újak foglal­ják el s az ősi főiskola ötszáz éves ragyogó múltja daczára ifjúi erővel szolgálja az euró­pai művelődést mostan is. A nemzetiségi félreértések és küzdelmek daczára szívesen fogadja körébe Magyarország fiait s azért örömmel küldjük szerencsekivánatainkat a heidelbergai alma maternek, mely századok óta annyi műveit, annyi jó magyart nevelt hazánknak. Vivat, crescat, florent még sokáig! Rajecz-fürdő. (Trencsén megye.) Ha a nagy megérdemli, hogy di­csőítve legyen, azért ne nyomjuk et, ne homályosítsuk a kevésbbé na­gyot, az előbbi mellett, csak azért, hogy annál jobban tündököljön. Gyönyörű fekvésű, bükk, fenyő és mogyoró­cserjéktől fedett hegyek között fekszik a kitűnő gyógy­­­­hatású raj­ecz-tepliczi fürdő. Raj­ecz-Teplicz ? kérded A népgyűlés. A függetlenségi pártkor helyiségében tegnap d. u. 6 órakor tartotta meg az előkészítő bizottság utolsó értekezletét, melyen a bizottsági tagok és a fő­város polgárai nagy számban jelentek meg. Miután Polonyi Géza elnök az értekezletet megnyitotta, jelen­tést tett az eddigi munkálatokról és felhívta az érte­kezletet, hogy a szónokok kijelölésére és a sorrend megállapítására nézve hozzon határozatot, tudatva egyszersmind, hogy az e czélból kiküldött bizottság a következőkben állapodott meg: A rezoluczió elő­terjesztésére K. Kaas Ivot keressék fel, szónokokul pedig Eötvös Károlyt és Herman Ottót ajánlja a bizottság. Ezután Eötvös Károly szó­lalt fel. Jól tudja, mondá, hogy politikai párt­állása bizonyos körökben nem találkozik rokon­­szenvvel és épp ezért felkéri a jelenlevőket, hogy ha bárkinek aggodalma van a miatt, hogy ő fog beszélni, adja elő őszintén nézetét, mert nem szeretné, ha a népgyűlés impozáns volta megza­vartatnék. Dr. R­á­c­z Géza szólalt fel erre, kijelent­vén, hogy neki határozott aggodalmai vannak Eötvös­sel szemben, mert lehetnek bizonyos körök, lehetnek munkások, a­kik nem viseltetnek iránta bizalommal. Hisz G­ö­r­g­e­y­t sem állítaná senki a magyar hadse­reg élére. Óriási zaj és »eláll« zúdult fel erre, az ér­tekezleten jelen voltak Eötvöst éljenezték, mire az kijelentette, hogy a többség előtt meghajlik, a­mi pedig a Görgeyvel való összehasonlí­tást illeti, arra nem válaszol. Még többen szólaltak fel Rácz Géza ellen, a munkások jelen volt képviselői is tiltakoztak és Eötvös újból kijelentette, hogy beszélni fog. Lelkesen éljenezték meg b. Kaas Ivort, ki vállalkozott a rezoluczió előterjesztésére és Herman Ottót. Az értekezlet b. Kaas Ivor indítványára elha­tározta, hogy a népgyűlés határozatát és

Next