Pesti Napló, 1886. december (37. évfolyam, 333-359. szám)
1886-12-02 / 333. szám
tekintetében ajánlják az utczai elárusításra vonatkozó engedélyt kieszközölni. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy a belügyminiszterhez intézendő emlékiratban a sajtó összes termékeinek utczai elárusíthatását fogják kérni. Ezután egy öt tagból álló bizottságot küldtek ki, melynek feladata lesz az emlékiratot a lehető legrövidebb idő alatt elkészíteni és a belügyminiszternek benyújtani. A bizottság tagjai: Urváry Lajos, dr. Kenedi Géza, Csávolszky Lajos, Fálk Miksa és Doinay Gyula. Az iparművészeti társulat választmánya tegnap délután ülést tartott az akadémia Kisfaludy-termében, Trefort Ágoston miniszterelnöklete alatt. Elsősorban kihirdettetett a Lipthay Béla br. és Bubics Zsigmond apát által kitűzött pályázat eredménye; e szerint a Lipthay Béla br. pályadíját (100 frt) Pásztor József nyerte, majolika-díszedény tervrajzával; a Bubics Zsigmond által kitűzött 100 frtot pedig Háry Gyula, egy asztaldísz-tervrajzzal ; ezenkívül a társulat által kitűzött 20—20 frtos díjból többen részesülnek. Trefort Ágoston miniszter, mint a társulat elnöke, az iránt híván föl Császka György szepesi püspököt, hogy a szepes-olaszis volt leánynevelő-intézet épületét engedné át, akár örök áron leendő megvételre, akár más módon, oly gyártelep létesítésére, ahol különösen az egyházi kelmék szövése lenne művelve; a püspök kedvező választ adott, amennyiben az épületet hajlandó átengedni, mégpedig akként, hogy csak 4 év után kívánná a vételárt, vagy egyszerre lefizetve, vagy részletenként. Keleti Gusztáv bejelenti, hogy a magyar jelesek szobormintáira hirdetett pályázat eredménytelen maradt, érkezett be ugyan pályamű Petőfi és Drék Ferencz szoboralakjaira, az első azonban feltétlenül elutasítandó volt, a második pedig mű ipari szempontokból nem felel meg kívánalomnak. Indítványozza, hogy a pályázat meghosszabbítassék 3 hónappal, amely idő összeesik a csoportos alakzatú szoborművekre hirdetett pályázati határidővel, továbbá, hogy a szoborminták magassága emeltessék föl 25 cm-ről 30 cm-re. Mindkét indítványt elfogadták. A Rudolf trónörökös által kiadott »Osztrákmagyar monarkhia írásban és képekben« czímű nagy műhöz való bekötési táblákra pályázatot hirdetett a társulat s 3 pályamű érkezett be, amelyeket megbírálás végett kiadtak egy három tagból álló bizottságnak. A karácsonykor rendezendő kiállításra vonatkozólag abban állapodott meg a választmány, hogy az meg lesz tartva, de benne csak iparosok vehetnek részt, akikről már is tudva van, hogy érdemes művet képesek előállítani, — továbbá, hogy a művek még így is szigorú megbírálás alá vétessenek. A kiállítás egyébként ingyenes lesz, a kiállítók csupán a czikkek szállítási díját fizetik. — Az iparművészeti társulat pályázatot fog nyitni egy oly diszszekrény tervrajzára, amely méltó éke lehessen bármely női szalonnak. A pályázat részletes feltételeit az illető szakosztály fogja megállapítani. Végül a titkár bemutatta az Uhl Sándor építész által készített s pályadíjat nyert gyertyatartó mintáját s a választmány megbízta a titkárt, hogy a mintának bronczba öntése iránt intézkedjék. Helyi hírek. — Járványok. Tegnapelőtt 15 himlős beteget szállítottak kórházba. Gyógyulva elbocsátottak 11-et, meghalt 7 s jelenleg ápolás alatt van 339. A fertőző betegségek tegnapelőtti állása a következő: himlő 339, apadás 3,vörheny 28, apadás 1,hagymáz 12, apadás 3. Beteglétszám a barakk-kórházban 351, apadás 25 (ebben benne van az új kórházba áthelyezett 19 lábadozó kolerás), a balparti kórházakban 1874, apadás 14. Az új barakk-kórházban a kolera megfigyelő osztály, hol jelenleg hat beteg fekszik, tovább is fenmarad.A már üressé vált barakkokat tegnap kellően dezinficiálták, közfallal két részre osztották s ma visszaszállítják oda az uj dologházból a vörhenyes és hagymázos betegeket. A kettéosztott pavilion egyik felében a férfi- s a másikában a nőbetegek lesznek elhelyezve. Ez osztály dr. Ángyán Béla főorvos vezetése alatt megmarad s dr. Fialovszky és Nagy segédorvosok vannak mellé beosztva. A régi barokk himlős betegosztályairól két ideiglenes segédorvost elbocsátottak s ezentúl két főorvos vezetése alatt négy segédorvos végzi a teendőket. Gödöllőn a lefolyt 24 óra alatt két újabb himlő és egy vörheny megbetegedés fordult elő. A régi betegek közül himlőben egy fiú s vörhenyben egy leánygyermek halt meg. Kis-Pest községben a kolera, Szent Lőrincz pusztán pedig a hólyagos himlő végleg megszűnt; ellenben Maglódon a hólyagos himlő oly mérvben uralkodik, hogy a járási orvos szükségesnek látta a felnőtteknek urja beoltását. Nagy Kőrösön Brankovics Lőrincz odavaló lakosnak egy éves József nevű fia roncsoló toroklobban meghalt. — Ajándék a Rókus-kórháznak. Heinrich Lajos bécsi oltóanyag termelő, kitűnőnek ismert oltóanyagából 250 frt értéket ajánlott fel díjtalanul a Rókuskórház személyzetének beoltására. Az igazgatóság levélben köszönte meg a szives adományt. — Eltűnt kávés. A Terézvárosban némi feltűnést kelt, hogy a váczi-körúti volt Unió-kávéház tulajdonosa, Kohn Ferencz, eltűnt a fővárosból. Kohn körülbelül negyvenezer forint adósságokat csinált és pár nappal ezelőtt elutazott Budapestről. Azóta semmi hír sincs róla. Eljegyzések és esküvők. Díszes esküvő volt tegnap a budavári helyőrségi templomban. Püspöki Keresztszeghy Andor, Keresztszeghy Fülöp szilágymegyei földbirtokos fia vezette oltárhoz Kőszeghy Mariannát, Kőszeghy Antal sárosmegyei birtokos és kataszteri főfelügyelő leányát. A szertartást a menyasszony nagybátyja , Kőszeghy Mihály apátkanonok végezte. Násznagyok voltak: Dr. Luby Gyula és Kőszeghy János kir. törvényszéki biró ; nászasszonyok: Jekelfalussy Lajos miniszteri tanácsos neje, Hodossy Imréné és Glósz Norbertné; nyoszolyó leányok: Jekelfalussy Malvin, Kőszeghy Izabella, Hodossy Ilonka és Aranka, Tahy Gizella és Glósz Mariska; vőfélyek: Péchy József, László és Elek, Margitay Tihamér és Baross Jenő. Az esküvő nagyszámú rokon és ismerős részvétele mellett d. u. 1ans órakor ment végbe, mely után kedélyes és vidám lakoma volt az örömszülők házánál. A fiatal pár az esti vonattal Erdélybe utazott. Halálozások: Paál Lajos földbirtokos neje, Paál Lajosné, szül. Schönvizner Malvina életének 29-ik, boldog házasságának 7-ik évében nov. 29-én Tata-Tóvárosban meghalt. Színház és művészet. — A várszínházban tegnap este a Bűvös vadászt adták Agatha szerepében Szeyler Leona k. a., az opera újonan szerződtetett tagjával. A fiatal, csinos leány kezdetben láthatólag küzködött a lámpalázzal, később azonban márbátrabban énekelt és játszott. Hangja kellemes magas szoprán, melynek közép hangjai még fejlesztésre szorulnak. Előadása szorgalmas tanulásra vall. A kisasszony idővel használható tagjává válhatik az operának. —A m. kir. operaház intendanturájától a következő sorokat vettük: Válság az operaházi zenekarban czim alatt a Neues Pester Journal november 30-ai számában téves és kétségtelenül irányzatos értesülésen alapuló közlemény jelent meg. A belügyminiszter úr az említett ügyben semmikép sem rendelkezett s vele egyáltalán nem foglalkozott. Ezen úgynevezett válság nem most lett még csak elintézve, hanem már be volt fejezve 24 órával keletkezése után, amint azt annak dején az intendantura a lapokkal tudatta. A zenekar tagjai készségesen teljesítették kötelességüket és feltétlenül közreműködtek a budai várszínházban. Azóta az intendáns már előbb nyilvánított szándékának megfelelőleg a folyó idényben a várszínházban tartandó előadásuk után az operaház tisztviselői, a kar- és balletszemélyzet, a magánénekesek és énekesnők, valamint a zenekari tagok számára külön tiszteletdíjakat engedélyezett, azzal a határozott föntartással azonban, hogy ebből a jövő idényekre nem lehet jogcímet alkotni. A zenekari tagok egy részének sztrájkra való hajlandósága tehát semmikép sem befolyásolta az intendanturának említett rendelkezését. Pero 11 Gyula úr a szerződésében számára biztosított szabadságidőt föl akarván használni, néhány napra külföldre utazott, de már deczember 8-án újra Budapesten lesz, hogy Turolla Emma kisasszonynyal egyidejűleg lépjen föl. A népszínházban ma Konti operetteje, a Királyfogás, kerül szinre, mely csak A parasztkisasszony nagy sikere miatt szorult le ideiglenesen a műsorról. Holnap A parasztkisasszonyt ismétlik, mely tegnapelőtt is telt házat csinált. — Spányi Béla jeles fiatal festőművészünk néhány nap múlva elhagyja Magyarorságot és Münchenbe megy lakni, hol Baditz Ottó hazánkfiával egy házban lesz a műterme. Törvényszéki csarnok. — Esztétika és büntetőtörvénykönyv. Drodtleff Rezső pozsonyi könyvkereskedő egy kereveten pihenő meztelen ifjú nőt ábrázoló olajfestményt állított ki kirakatában. A pozsonyi ügyészség a könyvkereskedőt a btk. 248. §-ába ütköző szemérem elleni vétséggel vádolta, a pozsonyi járásbíróság azonban a vádlottat fölmentette. A kir. ügyész felebbezése folytán a kir. táblára került az ügy ; a hármas tanács tagjai voltak : Kállay Adolf, Balogh Károly és Zoltán Géza , jegyző Csizsinszky. Zoltán bíró referálása alapján a kir. tábla helybenhagyta a törvényszék fölmentő ítéletét, oly indokolással, mely jogi szempontból is rendkívüli érdekes elvi határozatot tartalmaz. Adjuk a következőben : Az, hogy valami dolog, jelesül valamely műtárgy szeméremsértő-e vagy sem, általános fogalmak vagy elvek szerint meg sem állapítható, illetve e tekintetben az elválasztó határvonal előzetesen meg sem állapítható, hanem az illető tárgyak szemérmet sértő vagy nem sértő volta többnyire esetről-esetre, a fenforgó körülményektől, rendszerint kizárólag a kiállítás helyétől és módjától függ és többnyire csakis már a külvilágra gyakorolt hatása alapján dönthető el biztosan. Kétséget sem szenved, hogy a bűnjel gyanánt lefoglalt olajfestmény alkalmas lehetett arra, hogy annak nyilvános kiállítása a közönség vagy annak egy vagy más része vagy osztálya szeméreméreztére botránykoztatólag hasson, különösen, ha alappal bír a kir. ügyészség vádindítványában kifejezett az a gyanú, hogy a lefoglalt olajfestmény egy pozsonyi nyilvános leánynak hű mását ábrázolja, ugyanazért a városi rendőrség, mint egyebek közt a közszemérem követelményeinek és megőrzésére hivatott közeg, csakis jogával élt és hivatását teljesítette akkor, midőn azt tapasztalván, hogy a kérdésben forgó festmény a közszemérmet sérti, azt a nyilvános szemlélet elől eltávolította. Ugye ahhoz, hogy valamely képes ábrázolat a vádhatóság által felhívott 248. § alapján büntethető legyen, nem elégséges, hogy a közszemérmet veszélyeztesse, vagy sértse, hanem az idézett szakasz meghatározása szerint szükséges, hogy a képes ábrázolat fajtalanságot tartalmazzon. Megbírálandó azért a fenforgó esetben az, váljon a bűnjelül lefoglalt festmény fajtalanságot tartalmaz-e vagy sem. E kérdés eldöntésénél pedig nem hagyható figyelmen kívül az a köztudomású tény, hogy az emberi testnek, mint a természet egyik legtökéletesebb és legnemesebb alkotásának úgy képes ábrázolatokban, mint szoborművekben meztelenül való előállítása a régi klasszikus időktől fogva máig nemcsak elfogadott, de egyszersmindegyik legkedveltebb és legkeresettebb tárgyát képezte a művészetnek és hogy az ily művek a műgyűjteményekben, egyes rövid időszakok kivételével mindenkor és mindenütt nyilvánosan közszemlélet alá bocsáttattak, sőt azoknak éppen legremekebb tárgyaiként ismertettek el. Nem mondható azért a bűnjelül lefoglalt festményre sem az, hogy tárgyát fajtalanság képezné, annál is kevésbbé, mert elég gonddal és szakértelemmel van festve ahhoz, hogy az esztétikai érzék igényeinek szempontjából is létjoggal bírjon és ne tekintethessék csupán a végből készültnek, hogy a szemlélőben kéjvágyat ébreszszen föl. Mindezeknél fogva az első biróság a btk. 1. §-ára való hivatkozással helyesen mentette föl a vádlottat. — Öt évi börtönre ítélt gyilkos. A Vaskapu- és Tinódy-utczák sarkán ez év május 31-én éjjel meggyilkolva találtak egy szegényesen öltözött asszonyt, nagy vértócsa közepette. Annak idején sokat írtunk e gyilkosságról, mert az volt. Megemlítettük, hogy a véres tettet nem rablási szándékból követték el, hanem hogy az minden valószínűség szerint boszt műve volt. A rendőrség által megindított nyomozás során kiderült, hogy a gyilkosságot alighanem Havrán József köztüzér követte el. Havránt a gyilkosságot követő napon az úgynevezett Fuchs-kaszárnyában letartóztatta Zsarnay kapitány, ki a vizsgálatot vezette. Éppen aludt, mikor a rendőrök ráakadtak. Ezekkel a szavakkal ébresztették fel: »Ön meggyilkolt egy asszonyt.« Havrán összerezzent, de csakhamar összeszedte magát és tagadta a tettet. Csak annyit vallott be, hogy az előző estén együtt volt a megölt asszonynyal, kiben Maximovics Péternét, rosszhírű, férjétől elválva élő nőt ismerték fel. A rendőrség befejezvén az előnyomozást, a helyőrségi hadbíróság folytatta Havrán ellen a vizsgálatot. Havrán, ki az Új épületben volt elzárva, konokul tagadta a bűnösséget, de a körülmények ellene bizonyítottak, kétségtelenné téve, hogy ő fosztotta meg Maximovicsnét életétől. A hadbíróság bevégezvén a vizsgálatot, megalakította a katonai törvényszéket, melyben közembertől kezdve századosig bezárólag, minden rangfokozat képviselve volt. Tegnap hirdette ki a törvényszék elnöke Havrán József előtt, az Új épület egyik udvarán, az ítéletet, mely szerint a törvényszék nem ugyan saját beismerése, de a körülmények pontos összetalálkozása alapján bűnösnek mondta ki és ezért öt évi súlyos börtönre ítélte. Az Ítéletet a térparancsnok is aláírta. Havrán nem felebbezett, ami szintén bűnös A Pesti Napló táviratai. A Nordd Alig. Ztg Kálnokéról. Berlin, decz. 1. A Nordd. Alig. Ztg következőképen nyilatkozik: Kálnoky gróf beszéde, melyet tegnap az osztrák delegáczió ülésszakának berekesztése alkalmából tartott, kiegészíti, úgymond, azon kielégítő és megnyugtató képet, mely a nyilvánosságra jutott hitelességgel bíró legutóbbi nyilatkozatok nyomán a helyzetről megalkotható volt. A horváti tartománygyűlés, Zágráb, decz. 1. (O. É.) A tartománygyűlés költségvetési bizottsága ma tartott ülésében befejezte a költségvetés tárgyalását s azt a kormány javaslata szerint változatlanul elfogadta. A költségvetést a szombaton tartandó ülésben terjesztik a ház elé, mire megkezdődik annak általános tárgyalása. Az orosz trónörökös egészségi állapota. (Ered. sürg.) Pétervár, decz. 1. (P. K.) Miklós nagyherczeg trónörökös egészségi állapotát kielégítőnek mondják. A czárné születése napja alkalmából feltűnt a fiatal trónörökös friss és egészséges színe, sőt a legutóbbi két hét alatt néhány napot vadászaton is töltött. Még mindig bizonytalan, vájjon lesz-e valami abból, hogy a czárné és a trónörökös a telet déli vidéken fogják tölteni. A czárné élénken óhajtana néhány hétre Cannesba utazni, már azért is, hogy kedvenc fivérével, Waldemár herczeggel, találkozzék. A czár azonban ezt csak akkor akarná megengedni, ha az orvosok feltétlenül szükségesnek mondanák. A német parlamentből. Berlin, decz. 1. A birodalmi gyűlés mai ülésén befejezte a költségvetés első olvasását, ez alkalommal több tételt a költségvetési bizottsághoz utasított és elhatározta, hogy a fenmaradó tételeket teljes ülésben fogja tárgyalás alá vonni. A vita folyamán kijelente a pénzügyminiszter, hogy tegnapi nyilatkozatával, midőn a dohány megadóztatását hozta szóba, korántsem akarta azt kifejezni, mintha a dohány-egyedáruság a kormány programmjába fel volna véve. A török hadseregről. (Ered. sürg.) Konstantinápoly, decz. 1. (P. K.) A török kormány most Mauserrel, a német ismétlőfegyverek feltalálójával, áll alkudásban, ezen fegyvereknek a török hadsereg részére leendő szállítása iránt. Egyelőre 300.000 db fegyver fogna lassan kint szállíttatni, és az első megrendelés mindjárt a 2 milliós kölcsön megkötése után fog eszközöltetni. A Yildszkivszkban ülésező katonai bizottság serényen dolgozik a hadsereg reorganizáczióján. Különösen a keretek tényleges állományát akarják szaporítani. E czélra a kormány a Szudánban több törzsfőnökkel lépett alkudozásba, mert különösen a néger ezredek számát akarják szaporítani. — Kasse kapitány angol katonai attaché visszatért a Fekete-tenger kikötővárosaira terjedő útjáról, amelyre kormánya megbízásából azért indult, hogy a török hadügyekről jelentést tegyen. Közelebb a Dardanellákat fogja szemle alá venni. Az ő ésmás katonai tekintélyek ítélete szerint a török hadseregben és tengerészetben határozott haladás észlelhető. A török vasutak. (Ered. sürg.) Bécs, decz. 1. (P. K.) A porta a török csatlakozási vonalak kiépítésére alakult társulatnak, tekintettel a keletruméliai viszonyokra, az építési munkálatok befejezési határidejét 1887. ápril 30-ig meghosszabbította. A sínek lerakása már jó részben megtörtént és a sm ut december végéig előreláthatólag elkészül. Az állomási épületek felállítása annyira haladt, hogy ezek nem igen szigorú tél esetén fedél alá fognak kerülni. E szerint kilátás van rá, hogy a vasút üzeme május 1-jére megkezdhető lesz. A bolgár vonalon a legutóbbi ideig serényen dolgoztak, amíg az építési tőke elégtelensége miatt a munkások elszéledni kezdtek. Vége mellett szól, mert vizsgálatának egész tartama alatt csupán a felakasztástól rettegett. Havrán Komáromban fogja leülni büntetését. A Végh Ignácz ügy megint új stádiumba lépett. Eötvös Károly, Végh Ignácz védője, a körülbelül 50 évre terjedő vádhatározat ellen felebbezést jelentett be. — A Kúria ügyforgalma az év első 11 hónapjában a következő számadatokat tünteti föl. Kiosztatott összesen 23,445 ügydarab (ezek közt 9227 polgári, 10,090 büntető). Elintéztetett 17,321 darab (7252 polgári, 7748 büntető). Hátralék: 1975 polgári, 332 váltóügy, 48 úrbéri, 3342 bűnvádi, 83 fegyelmi, 344 felszólamlási, összes hátralék 6124 (a múlt év hasonló időszakához képest 468-al több). — Csalással vádolt gróf. T. Imre gróf Tarnóczy Gusztáv gépgyárostól egy gőzcséplőgépet rendelt 6000 írtért, mely összegről váltót állított ki. A gyáros elküldte a gépet Nagyváradra, de rövid idő múlva arról értesült, hogy azt a gróf azonnal vételáron alól 4000 írtért eladta. Tarnóczy, ki úgy értesült, hogy a grófnak nincs is mezőgazdászata, károsultnak hitte magát és a gróf ellen csalás miatt tett följelentést a budapesti törvényszéknél. A törvényszék azonban megszüntető határozatot hozott, mert kiderült, hogy a grófnak van birtoka és semmi körülmény nem igazolta, hogy a gróf ravasz fondorlattal kárt akart volna okozni a gyárosnak. A megszüntető határozatot a kir. tábla V. büntető tanácsa is helybenhagyta. A franczia kamarából. Páris, decz. 1. A kamara mai ülésén Keller kifogásolta a bizottság és a kormány által javasolt megtakarításokat a hadsereg zsoldjánál, párhuzamot vont a franczia és a német tényleges szolgálatban lévő létszám között és azt javasolta, hogy a korábbi létszám ismét helyreállíttassék. A hadügyminiszter válaszában azt hangsúlyozta, hogy a javasolt leszállítás ama szabadságolásoknak felel meg, melyek csak bizonyos időre és a szolgálat hátráltatása nélkül engedélyeztetnek. Keller módosítványa 539 szavazattal 2 ellenében elejtetett. Tonkingból, Páris, decz. 1. A Temps Hanoiból jelenti, hogy a khinai határon fekvő Haining vidékét kalózok nyugtalanítják. Egy, a határbizottságot kisérő polgári ügynököt, ki a legszélső határra igyekezett, khinai rablócsapatok elfogtak. Egyéb jelentés szerint az ügynököt meg is ölték. A Mae- Mahon hadnagy parancsnoksága alatt álló hanoii őrség visszaverte az ellene intézett támadást. A khinai hajóraj Clocheterie nevű czirkáló hajója parancsot kapott, hogy Pakhlungba induljon és ott a határbizottságnak rendelkezésére álljon. Megszüntetett vesztegzÁr. Róma, decz. 1. A belügyminiszter rendelete alapján, a Szicziliában és a Sziczilia körül levő szigeteken, más olasz partvidékekkel szemben fennállott vesztegzári intézkedések megszüntettettek. KÖZGAZDASÁG. Vegyes hírek. Az országos magyar gazdasági egyesület gépészeti szakosztálya f. évi deczember 3-án, pénteken, d. u. 4 órakor a köztelken ülést tart. Az ülés főtárgyai: 1. Szakosztály alelnök választása. 2. A pestmegyei gazdaegylet átirata egy közösen rendezendő ekeverseny ügyében. 3. Egy kukoricza vetőgép bírálata iránti intézkedések. 4. Intézkedés a Blaskovich-féle takarmány boglyaemelő daru iránt. 5. Jelentés a gőzásó gépről. Az osztrák-magyar államvasúttársaság bevételei a folyó évi november 19—25-ig terjedő héten 722.615 frtra (+ 44.723 frt) rúgtak. Az idei összes bevétel 29.822.716 frt vagyis 3.058.506 frttal kevesebb, mint a múlt év megfelelő szakában. Az osztrák-magyar-török kereskedelmi szerződés iránti tárgyalások, mint Konstantinápolyból jelentik, közelebb ismét felvétetnek. A szerződés megkötésének nehézségét eddig különösen a kész ruházati czikkekre vonatkozó vámtétel megállapítása képezte. Ezen ruházati czikkekben Ausztria-Magyarország jóformán uralkodik a konstantinápolyi piaczon és az ottani szabók nem képesek a monarchiánkbeli importczikkekkel versenyezni. Már 1883-ban a konstantinápolyi szabók kérvényt adtak be a nagyvezírhez az osztrák-magyar verseny ellen. Mostanában ismételték ez eljárást. Kramil pasa a kérvényt hozó küldöttséget kegyesen fogadta, a kérvényt a minisztertanács elé terjesztette, ahol az kedvező fogadtatásban részesült és a kereskedelmi miniszter értesíttetett, hogy adjon jelentést arról, mikép lehetne a szabók baján segíteni. Vágómarha-exportunk az Arlberg-vasúton. Osztrák-magyar származású szarvasmarhának a badeni tó és Svájcz területére való szállítása a főfogyasztási hónapokban, vagyis a nyár közepén, rendkívüli arányokat öltött ; május, június, július, augusztus és szeptemberben körülbelül 1800 kocsirakat szállíttatott, miből mintegy 200 kocsirakat magyar ökör volt, melyek nagyobb mennyiségben az idén először jöttek kereskedelembe. A vágómarhák legnagyobb részét az osztrák alpesi tartományok u. m. Salzburg, Stiria, Felső- és Alsó-Ausztria, Karinthia stb. szálliták. Megjegyzendő még, hogy Svájcznak az Ausztriából való bevitelben az idén kivételesen nagy része volt. 1886. első felében 21,882 darabból állott összes bevitel mellett 10,154 darab volt, osztrák-magyar származású, míg a többit Némethen, Francziaország és Olaszhon szállitá. De egyéb vágómarhák, mint sertések és juhok tekintetében is emelkedik a fogyasztás s különösen Magyarországnak van az ez iránybani szükséglet nagyobb részének fedezhetésére kilátása. Angol tőke és a galicziai petróleum. Mint Londonból jelentik, ott Galicien Petroleum Wells Limited nevezet alatt részvénytársulat alakult a galicziai szloboda-tungarskai petróleumforrások kiaknázására. A társasági részvénytőke 200.000 font sterling, amelyből egyelőre 133.325 font sterling kerül kibocsátásra. Bukások. A bécsi hitelezők egylete a következő fizetésmegszüntetéseket jelenti: Eisler I. Csurgó, Falk Ottó Debreczen. Sorsolás. Az 1864-ki sorsjegyek húzása. (Folytatás.) 1000 frtot nyertek: 202 sor. 58 sz., 953 sor. 79 sz. és 2812 sor. 60 sz., 400 frtot nyertek: 202 sor. 18, 70 és 99 sz., 420 sor. 52, 53 és 97 sz., 901 sor. 9, 13, 59 és 83 sz., 953 sor. 8, 92 és 97 sz., 1128 sor. 27, 30, 43, 53 és 58 sz., 1253 sor. 42 és 69 sz., 1293 sor. 63 sz., 1367 sor. 25 és 96 sz., 1586 sor. 3 és 42 sz., 1721 sor. 45 sz., 2716 sor. 80, 87 és 94 sz., 2789 sor. 30, 31, 71 és 100 sz., 2812 sor. 17 és 78 sz., 3339 sor. 1, 36 és 64 sz., 3655 sor. 43 és 57 sz. A kihúzott sorozatokban foglalt többi számra 200 frtos legkisebb nyeremény esett. A Windischgrätz-sorsjegyek tegnap kezdődött húzásánál 5000 db sorsjegy került kisorsolásra. Tegnap a következő főbb nyeremények húzottak ki: 1000 frtot nyert a 23886 sz.; 100 frtot nyert a 32304 sz.; 50 frtot nyertek a 31825 és 86928 sz. A budapesti gabonatőzsdéről. A tegnapi délutáni gabnatőzsdén határidők változatlan irányzatot követtek. Jegyeztetett: uj búza őszre 8.70 frton, búza tavaszra 8.93 frton, tengeri 1887. máj.—jun.-ra 6.08 írton, zab tavaszra 6.43 forinton. A budapesti értéktőzsdéről. A tegnap délutáni magánforgalomban osztrák hitelrészvény 298.20—297.90 írton, magyar hitelrészvény 507.50—307.— írton, magyar 4 százalékos arany járadék 105.20—105.30 írton, magy. papírjáradék 94.30 írton került forgalomba. Az esti tőzsdén lanyha irányzat mellett osztrák hitelrészvény 298.30—297.50 írton, magyar hitelrészvény 307 50—207.— írton, magy. 4 százalékos aranyjáradék 105.377.—105.35 írton, magyar papírjáradék 94.347— írton, magyar leszámítoló bank 104.10 írton köttetett. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécs, decz. 1. A gabonatőzsdén ma csendesebb irányzat uralkodott. A forgalom is jelentéktelen volt és a jegyzések csökkentek. Hivatalosan jegyeztetett: Szokványbúza tavaszra 1887. 9.22—9.27 írton, szokványbuza május—juniusra 1887. 9.30—9.35 írton, szokványbuza őszre 1887. 9—.—9.05 írton, szokványrozs tavaszra 6.81—6.86 írton, szokványrozs május—júniusra 6.88—6.93 írton, szokványtengeri május—jun.ra 1887. 6.42—6.47 írton, szokványtengeri junius —júliusra 6.47—6.52 írton, szokványtengeri jul.— aug.-ra 6.52—6.57 írton, szokványzab tavaszra 1887. 6.60—6.65 írton, szokványzab május—júniusra 6.68 —6.73 írton. — Káposztarepcze február—márcz.-ra 1887. 11.10—11.20 írton. — Káposztarepcze aug. —szeptemberre 11.85—11.95 írton. A bécsi értéktőzsdéről. BéCS, decz. 1. (Osztrák értékek zárlata.) Osztr. hitelrészvény 297.60. Déli vasutrészvény 107.25. 4°0-os osztrák aranyjáradék 114.80. Londoni váltóár 126.05. Károly Laj. Felelős szerkesztő: URVÁRY LAJOS. Eredeti Mikulások Kertész Tódornál. 1854 Jügyik tér. (Az e rovat alatt közlötteknek nem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerk.) Tízezer doboznál többet küldtek szét az elmúlt évben ingyen a szegényeknek. Mily gyakran hoznak magokkal a betegségek nyomasztó gondot és szükséget az olyan családokba, a melyek kézi munkásokkal kénytelenek mindennapi érelmeket megkeresni. És ezért bizonyára elismerésreméltó, hogy Brandt B zürichi gyógyszerész úr már évek óta ingyen adja az ő legjobb hírű svájczi labdacsait az oly szegény betegek számára, akik gyomor-, máj-, epe s aranyeres bajokban stb. szenvednek. E labdacsok megnyerése végett egyenesen csak a megnevezetthez kell fordulni. 1792 Katonai iskola BUDAPESTEN, Nagykorona-utcza 13. szám. Előkészítő tanfolyam az egyéves önkéntességre képesítő vizsgálat letételére A legközelebbi tanfolyam 1887. január hó 3-án veszi kezdetét. 1877 Idegenek az intézetben teljes ellátásra felvételnek. — Beiratások naponta 9 —12, délután 4—6-ig. Értesítőt ingyen. Az igazgatóság. Medicináé dr. Fuchs Józseffel értekezhetni naponta 8—10 és 4—7 óráig Királyutcza 108. X. emelet. 1878 A kis sorsjáték húzásai. — Deczember 1. — Brünn: 50 49 . 70 86 78 Fővárosi színházak. Nemzeti színház. Bérletfolyam. Decz. 2-án: Az idegen nő. Színmű 5 felvonásban. Irta ifj. Dumas Sándor. Személyek: De Septmonts Maxim, herczeg Gyenes Mauriceau Szigeti J. Bemonin Bercsényi Gérard Mészáros Clarkson Felek! Des Haltes Kőrösmezei D’Ermelines Faludi De Bernecourt Latabár Calmeron Egressy Katalin Helvey L. Mistresse Clarkson Jászay M. De Bumiéres Lendvayné D’Ermelinesné Békéssy X. Kezdete 7 órakor. MŰSOR. Péntek, Érdek nélkül, Telefon, Virágfakadás, Az eladó leány, bérleti. Szombat, Figaró házassága, bf. Vasárnap, II. Rákóczy Ferencz fogsága, bérleti._________ M. kir. operaház. Bérletfolyam. Decz. 2-án : A säkkingeni trombitás. Opera 3 felvonásban, előjátékkal. Zenéjét irta Nessler V. Az előjáték személyei : Kirchhofer Werner Bignio Konradin Tallián A pfalézi választófejedelem udvarmestere Dalnoki A heidelbergi egyetem rektor magnifikusza Szekeres A darab személyei: Schönau báró Ney Mária, leánya Botter G. Wildenstein gróf Szendrői A gróf elv.neje C. Saxlehner E. Dámián, a gróf fia Pauli Kirchhofer Werner Bignio Konradin Tallián A májusi ünnepély. Betanította Campilli Fr. Személyek. Május király Sarkadi M. Waldmeister hg Zsuzsanics E. Májusvirág ligue Coppini Zs. Pásztorleány Maruzzi F. Kezdete 7 órakor. Népszínház. Decz. 2-án : BLAHA LUJZA asszony mint vendég. Királyfogás. Eredeti nagy Operette 8 felvonásban. Irta Csiky Gergely Zenéjét szerzette Konti J. Személyek: Radzivil herczeg Victor Marx Kassai Képek Szilágyi Balstrom V. Kovács Flóra, leánya Blaha L. Almanzor Horváth Lola, leánya Margó Cz. Don Bernardo Németh Amadil Ligeti I. Cogollos Újvári Languszka grófnő M. Csatai Zs. Zborovszki Szabó Guzman koldus Földvári Kezdete 7 órakor. MŰSOR. Péntek, A parasztkisasszony, Blaha L. assz. m. v. Szombat,A két Savoyard leány. Várszínház. Bérletfolyam. Decz. 2-án : Egy szegény ifjú törénete. Színmű 5 felvonásban. Irta Fellilltít Odáv. Fordították Feleki és Hegedűs. Személyek: Odiot Maxime Mihályfi Bévallan Horváth Laroque Újházi Laubepin Szigeti I. Desmaretes Hetényi Gaston Feleki P. Vauberger Gabányi Champlein Földényi Ivánet Tárnoki G. Laroquené Felekiné Margit, leánya K. Hegyesi M. Helene Fái Sz. Aubryné assz. Rákosi Sz. Kezdete 7 órakor. vasutrészvény 197.80. 1864-ki sorsjegy 168.50. — 4'2a/o-os ezüstjáradék 84.90. 1860-ki sorsjegy 139.—. Török sorsjegy 17.20. Angol-osztrák bankrészvény 115 80. Osztrák államv. részv. 249 50. 20 frankos arany 9.96/a 4-2°/a-os papirjáradék 84.20. Osztrák hitelsorsjegy 178.50. Osztrák-magyar bankrészvény 888.—. Cs. kir. arany (vert) 5.92. Német bankváltók 61.80. Bibe völgyi valútrészvény 168.75. Bécsi bankegyesület részv. 111.75. Dunagőzhaj. társ. részv. 382.—. Tartva. Bécs, decz. 1. (Magyar értékek zárlata) Magy. földteherm. kötv. 104.80. Erdélyi földteherm. kötv. 104.75. 57.°/a-és m. földh. int. zálogl. —. Erdélyi vasutrészvény 187.— 1878. m. k. v. áll. els. kötv. 119.50. Magyar nyer. k. sorsjegy 124 50. Szőlődézsmaválts. kötv. 98.75. 4°/0-os arany, járadék 105.27. Tiszai és szegedi köles, sorsjegy 125.30. GV0-os aranyjáradék —.—. M. országos bank részv. —.— Magyar vasúti kölcsön 152.70. Magyar hitelrészv. 306.75. Alföldi vasut-részv. 1895 Magyar északkel. vasutr. 174.—. 1869. m. k. v. áll. als. kötv. 10025. Tiszav. vasúti. 251.25. Magy. resz. és váltóbank 104.—. Kasaa-Oderb. vasutr. 151.505»/« és rankjáradék 94.17. Magy. relz. hitelbankr. —.—. Adria m. teng. gőzh. részv. —.—. Dohány részvény —.—. Északi v. r. —.-.Temes-Béga —.-----. A budapest-kőbányai sertéskeresk.-csarnok távirata. Decz. 1. Daczára az élénkebb forgalomnak, csökkentek az árak, mert a kinálat nagy volt. Magyar urasági öreg nehéz 39.-----41.— írtig, magyar urasági fiatal nehéz 41.-----41.50 írtig, magy. uras, fiatal közép 41.-----41.50 írtig, magy. uras, fiatal könnyű 40.-----41.— írtig, magy. szedett nehéz 39.-----40.— írtig, magyar szedett közép 39.-----40.— írtig, magy. szedett könnyű 38.-----39.— írtig, romániai bakonyi átmeneti nehéz —.--------.— írtig, rom. átmeneti bak. közép —.—— —.— írtig, rom. átmeneti bak. könnyű —.—-—.— írtig, rom. átmeneti eredeti nehéz —.--------.— írtig, rom. átmeneti ered. közép —.--------írtig, szerbiai átmenti nehéz 39.-----40.— írtig, szerb, átmeneti közép 39.—— 40.— írtig, szerb, átmeneti könnyű 38.-----39.— írtig, hízó a vasútról mázsáivá —.-------.— írtig, hizó 1 éves élősúlyban —.--------hizó két éves élősúlyban 31.50 — 35.— írtig, öreg makkos sertés élősúlyban, 46'/o levonással —.--------írtig. Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 45 kilós l°/o-os levonással métermázsánkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, melyek mint átmenetiek, adattak el, a vevőnek páronkint 4 forint arányban vám fejében megtéritettik. A vidéki piaczokról. Kalocsa, nov. 30. Az elmúlt Andrásnapi vásár lezajlott azzal a szomorú tanulsággal, hogy pénz nincs forgalomban annyi, mennyit e téli vásárban más évek alatt tapasztaltunk. Jellemzi a pénzszükségletet leginkább az a körülmény, hogy a szegényebb osztály kedvenczét, a fias tehenet eddig soha nem tapasztabb árakon adták és vették. Fias tehén 25—30 frtért annyi volt eladó, amenynyit akartak venni, az előző években ezek ára 70—80 frt volt. Ily nyomott árban kelt különben a többi szarvasmarha is. A 3 — 4 száz forintos pár ökör például most kelt 190—220 írton, a közönséges befogni való tinó 90 frton kelt párban.